Nem az számít, ki támadott Gyöngyöspatán – Mandiner TV
2011. április 28. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Nem az számít, ki támadott Gyöngyöspatán – Mandiner TV

  Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat tegnap Tónival és Kálmánnal a roma honfitársaink alapvető jogaiért tartott tüntetésbe, mely a kedd esti gyöngyöspatai verekedés apropóján szerveződött. Elsőként itt van az eseményről készült kis hangulatvideónk, melynek végén az Amnesty International hazai vezetője, Jeney Orsolya elítéli az önbíráskodást, de Gyöngyöspata kapcsán nem akar a romák önbiráskodásáról beszélni:

  A tüntetés résztvevőitől csak azt szerettük volna megkérdezni, hogy zavar-e valakit az a tény, hogy (akkori információnk szerint, a rendőrség közlése alapján) Gyöngyöspatán nem a véderősök voltak a támadók, hanem 40-50, szerszámokkal felfegyverkezett roma támadt rá a négy férfira, az egyiküknek még az ujját is levágták. Mohácsi Viktória ex-SZDSZ-es ex-EP-képviselőt az zavarta, hogy erről kérdezzük, mert szerinte ez nem tüntetős, demokratikus kérdés:

  Összefutottunk még Fölkel Róberttel, az esemény Facebook-kommentjei alapján e kérdésben nem teljesen egységes EMS/Milla szervezőjével, aki szerint nem adekvát válasz a provokációra a roma támadás, egy másik tüntető azt mondta, hogy ő is megverte volna lapáttal a nyilasokat. Bodó Balázs médiakutató arról fejtette ki elméletét, hogy Magyarországon nincs konszenzus arról, hogy egy politikai közösséghez tartozunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr582860934

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MILLA gonogasa 2011.05.05. 13:08:23

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az ...

Trackback: MILLA gonogasa 2011.05.05. 13:06:25

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az ...

Trackback: Horgas Judit - NE TOTOJÁZZ, PAJTÁS! 2011.04.29. 08:37:58

Ismerősök és ismeretlenek kommentjeit olvasom egy gyöngyöspatai hír kapcsán a Facebookon. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egyre ordenárébb színvonal néhány forduló után elér oda, ahol jóérzésű ember nem olvas tovább, mert minek.Az egyik elvadult ko...

Trackback: Nácizni vagy cigányozni az igazi? Egy biztos: mindig a másik a hülye 2011.04.28. 10:49:55

Nincs mit tagadni, januárban nagyon megdöbbentett az a rengeteg, tartalmát és hangnemét tekintve meglehetősen durva hozzászólás, ami a West Balkános tragédiát követő cigányozással kapcsolatban írt szövegemre érkezett. Akkor 95:5 arányában a cigányokkal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

öregmogyi 2011.04.28. 10:12:58

Nem értem miért hívják "önbíráskodásnak" azt, hogy csoportosan összevernek négy részeget. Ez mitől önbíráskodás?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.04.28. 10:15:54

a mi "jogvédőinkről" a vadász és a medve közös erdei jelenete jut az eszembe:

"vadász, vadász, te sz*pni jársz ide..."

örökösen alászaladnak, de nem adják fel. meg lehet élni belőle, úgy látszik.

Lábszár Ervin 2011.04.28. 10:33:30

Láthatóan jól érezték magukat a szervező csajok, ezért már megérte összejönni.

Love, Peace, Freedom

Bell & Sebastian 2011.04.28. 10:35:18

Komolyabb összeggel tippelnék az új belügyminiszterre. :)

Atisz 2011.04.28. 10:35:43

Speechless...

Gratula György Péterért, én tuti nem vettem volna észre, ha nem időztök el rajta.
A Jeney és Mohácsi interjú üt - szerintem versenyeztetni kellene őket, melyikük demagógabb és profibb a mellébeszélésben.
A végén az új generációs csávóért kár volt, viszont az utána következő, harcos "nem tűrhetjük el, hogy a nyilasok sétálgassanak az utcákon" liberális kompenzál mindenért.

siqlum 2011.04.28. 10:37:48

Nézem, nézem és valahogy ez a cikk jutott róla az eszembe:

katpol.blog.hu/2011/04/07/az_objektivitas_bumerangja

mecséri 2011.04.28. 10:39:33

Kedves Lola, kedvellek, tisztellek, de ez a papagájszerűen ismételgetett kérdés, az "agyonverésről" legalább annyira fals és káros, mint egy sor más tett az ügyben. ennyiben legyünk tárgyilagosak...

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.04.28. 10:42:13

az az AI-s nő a végén teljesen beteg

tevevanegypupu 2011.04.28. 10:43:30

A narancssarga puloveres asszony szomszedja nem szeretnek lenni az mar biztos. De ahogy elneztem a temperamentumukat, tulajdonkeppen egyike sem.

lidocainn 2011.04.28. 10:48:34

Hogy van pofátok ilyen csúsztatásokra, amikor többek között ez a felvétel hirszerzo.hu/belfold/20110427_gyongyospata_masnap_vedero
is bizonyítja, hogy a verekedést a részegen tisztelgő náci provokálta? Legalább igazítanátok ki saját magatokat, bár ez egy fidesz-blogtól talán túl nagy elvárás. Szánalmas volt, amikor a médiatüntetés kacsán az orosz emlékmű kérdését feszegettétek, de most sikerült alulmúlnotok akkori teljesítményeteket is.

Alfőmérnök 2011.04.28. 10:53:53

Miért nem tudjátok jobban megvágni az anyagot?
Fasznak van kedve végignézni 20 percet.
Én is ugrálgartva néztem csak meg, de így lehet, hogy a jó részek kimaradtak.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2011.04.28. 10:54:42

Mennyire kell ennyire hülyének lenni, hogy miután Turul már tegnap beleszaladt a saját méretes hazugságába pont a térfigyelőre hivatkozva, ugyanazt előadjátok mégegyszer ?! Zárjátok már össze Lolát Demcsákkal, simán ütné a Anikó-Éva párbajt !

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.04.28. 11:01:29

@erőspista: Amikor a videó készült - nagyjából egy időben Turul posztjával - a hugyozós videót még nem publikálták, csak egy hivatalos rendőrségi közleményt, miszerint 40-50 kéziszerszámokkal felfegyverzett roma támadt 4 nem romára. Nem tudhattuk, hogy a videó köszönő viszonyban sem lesz azzal, amit a rendőrség korábban állított.

kuruc.ufó 2011.04.28. 11:06:04

Setét Jenő! pfff
Köszönöm több kérdésem nincs!

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2011.04.28. 11:06:44

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ok, de könyörgöm a publikálás tegnap este megtörtént, Turul még le is reagálta, mondjuk több, mint izzadtságszagúra hangolva. Ez a cikk meg ma lett élesítve 9.51-kor.

_andris 2011.04.28. 11:08:56

Csinos az a lány, aki a hangosbemondót tartja.

Nem jó ez így, hogy egyetlen kérdést ismételsz, így nem lehet megfogni őket. Nem érdemben akarsz beszélni velük, hanem egy ilyen videót készíteni, hogy bemutasd, hogy kész, hülyék.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2011.04.28. 11:12:40

Amúgy amennyire senki nem hitte, hogy valaki nekimegy egyszerre több cigánynak, mert az alkokohol csodákat tesz, úgy azt is el tudom képzelni, hogy a romák mentették meg a csávót, és a Szálasit firkáló farka helyett "csak" a kisújja bánta a késes hadonászásának. Mert egyelőre azt sem tudjuk kié volt a bökő.

Viktus 2011.04.28. 11:15:16

Ez a szervezet nem oszt nem szoroz a nagyvilágban. Csak a hazai liberó maradványok adnak rájuk persze ők is csak szelektíven lásd. Izrael.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 11:17:21

@erőspista:
A tegnapi tüntetést a kedd esti verekedés miatt szervezték, mert az eredeti sztori szerint cigányokra támadtak a véderősök. Loláék csak arra voltak kíváncsiak, hogy az időközben napvilágra került, 40-50 'megtámadott' vs. 4 'támadó' felállás mennyire változtatott a tüntetők véleményén, elfogadhatatlannak tartják-e a romák önbíráskodását, az általuk alkalmazott erőszakot. Nos, a megkérdezettek nagy részének nem nagyon akaródzott válaszolni erre a kérdésre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.28. 11:25:18

Ezek a csodálatos magyar történetek: kivétel nélkül mindenki lejáratja magát, mert képtelen a dolgok higgadt/objektív/spéttel reagáló szemlélésére.
A rendőrök kivételesen nem is szerepeltek rosszul, ha nem ér oda olyan gyorsan a járőrkocsi, most négy halott elhalálozásának körülményeiről lehetne verbálkopját törni...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.04.28. 11:30:16

Minket az egy kicsit zavar, hogy ha a rendőrségnek nincs olyan felvétele, amelyen 40-50 ember ver 4-et, akkor kezdetben miért állították ezt. Nem vagyunk az összeesküvés-elméletek hívei, de simán el tudjuk képzelni, hogy a helyi rendőrök megnézték a felvételeket, s elmondták, mit láttak rajta; aztán a központból leszóltak nekik, hogy ezt talán nem kéne publikálni, mert a fasznak sem hiányzik még félmillió Jobbik-szavazó.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 11:35:14

szar érzés volt. lola meg kálmán, hogy a mohácsi százszor okosabb volt nálatok? ráadásul mennyire ciki, hogy a kis orbanviktor.hu hostoló szövegét toljátok, amit tegnap este aztán ő maga is visszavont a 40-50 cigányról.

ilyen az, ha az ember pártvállalkozásban dolgozik - képtelen a gondolkodásra.

Viktus 2011.04.28. 11:35:45

Ja, és mélyen tisztelt mandiner a riporter hölgyet elküldhetnék v.mi továbbképzésre, hogy ne akadjon be a lemez , hanem rákérdezhetett volna még érdekes kérdésekre pl. Ggyöngyöspata esetében mi a véleménye Viktóriának, hogy a romák egy része magasról tojt évek óta az együttélés szabályaira nem is beszélve több száz más településről ...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 11:39:28

@TuRuL_2k2: picit szánalmas, hogy úgy tesztek, mint ha hetek óta nem zajlott volna állandó provokálás és félelemkeltés patán. Ráadásul kezd eltűnni a szemetek elől a kődobálás és a megvert cigány fiú esete.
Nem, ez nem fog menni, ez a része nem fog eltűnni a sztorinak, bármennyire is izzadtok.

Próbáld ki, milyen nem a rendszert kiszolgálni. nagyszerű érzés lesz.

TG69 2011.04.28. 11:39:53

@TuRuL_2k2: Ez a riport teljesen rendben van, a jogvédőknek is joguk van tudni, hogy most újra lyukra futottak. Minél többször kell szembesíteni őket is saját ködképeikről, mert csak így juthatunk egyáltalán előre. Nagyon flétem, hogy Kínai ebbe is beleviszi az infantilis malacságait, de hál istennnek most győzött a józan ész. Tehát grat a mandínernek!

Jó volt nézni azokat az arcokat, amelyek szembesültek a tényekkel, kiben a rutinos hazugság ült ki, kiben a döbbenet.

TG69 2011.04.28. 11:42:21

@calam: Az állam szétcsaphat, ha úgy gondolja, hogy ezt kell tennie, de egy részeg barmot 3 társával egy jogállamban nem lehet így elintézni. Ennyi.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 11:44:28

@calam:
Ha te félsz, akkor felfegyverkezve, negyvened magaddal vered össze azt, akitől félsz? Vagy a barátaid között ismersz olyant, akinél ilyen hatást vált ki a félelem?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 11:44:50

@TG69: igen, hogyne. és hol a kődobálás egyrészt. másrészt az általatok annyira gyűlölt tökéletesen racionális emberképet vártok el. ha egy közösséget heteken keresztül tartanak félelemben, akkor bizony nem úgy fog viselkedni, mint azt a racionális ész elvárná.
meg nehogy már egy animgif legyen bármire is a bizonyíték!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 11:46:08

@calam:
(A rendszer szolgálata különösen aranyos ebben az ügyben, a tegnapi posztomban is leírtam, mennyire tévúton jár a kormány az 'egyenruhás bűnözés' Btk-ba emelésével.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 11:47:19

@calam:
Nem, a felvétel semmire nem bizonyíték. Amit a lincselés elkövetői mondanak, az a bizonyíték. Minden szavukat aranyba kéne foglalni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 11:48:01

@TuRuL_2k2: ne csináld már. szerinted ha heteken keresztül rettegésben tartják a családodat, gyerekedet, te racionálisan fogsz viselkedni? Egyébként pedig hol van a kődobálás? Hol van a megdöglötök cigányok kiabálás a sztoriból? Gyengék az érvek.

eddig én sem gondoltam ilyeneket, de kísértetiesen hasonlít a dolog a 30-as évek Németországára.

Ráadásul tereptapasztalataim alapján ezek az emberek egyáltalán nem számíthatnak semmiféle rendőri segítségre, kivéve, ha büntetni kell őket kopott bicikligumi miatt.

Mi a következő pártfeladat?

tewton 2011.04.28. 11:51:02

"hány házat támadtak meg". mármint a nácik. kővel. kérdezi mohácsi.
és akkor hányat a nemnácik? amiről még rendőri statisztika se készül? éves szinten?

nagyon kell ezeknek annak az ötéves gyereknek a halála. talán benne is volt a tervben?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 11:51:10

@TuRuL_2k2: egyrészt ugye aczél endre is néha megdorgálta a rendszert, gondolom, ha arra volt szükség egy picit, ez még nem érv, hogy ne szolgálnád ki a rendszert.

másrészt pedig gratulálok, hogy lincselésről beszélsz. így kell igazán kiszolgálni a náci propagandát és szabadcsapatokat.

Nem egészen értem, hogy a lincselés milyen résztvevőiről beszélsz? te náci véderősöket hírforrásnak tekinted?

én éjszaka beszéltem az egyik helyi roma vezetővel telefonon, ő mást mesélt el. most akkor miről van szó?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 11:52:22

@tewton: ez már a konzervatív szellemi fennsőbbrendűség vagy csak szimpla ostoba nácizmus?

Lew Archer 2011.04.28. 11:52:24

@calam:

Fiam, a törvények a cigányokra is vonatkoznak, még akkor is, ha maga azt bizonygatja, hogy meg vannak félemlítve.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 11:52:51

@calam:
Az fel sem merül benned, hogy a saját véleményemet írom? Ami hol egyezik a kormányéval, hol meg nem?

Viktus 2011.04.28. 11:53:06

@calam:

Előtte pedig évek óta történik ez-az a magyar vidéken csak az pesten nem látod ... a jobbik nem a fantasztikus gazdaságpolitikája vagy a népnemzeti Szent Korona ötletelése miatt lett második erő, hanem mert Kunce megélhetési bűnözéses belügyminisztersége óta a problémák évről-évre nagyobb gondot jelentenek. Okokkal kellene foglalkozni nem az okozattal ... ha lenne közbiztonság a kutyát nem érdekelnék az erőkjövőkgárdák ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 11:54:26

@calam:
(Ahol negyvenen-ötvenen botokkal és fémrudakkal vesznek elégtételt négy emberen vélt vagy valós sérelmeikért, az nem tömegverekedés, hanem lincselés. Vagy te máshogy látod?)

Tündér_Lala 2011.04.28. 12:01:00

@calam: Hogy Mohácsi okosabb ? Szerintem pedig egy rasszista disznó, aki a sajátjait menti, bűneiket bagatelizálja, és minden felelősséget másra hárít.

Mert ha felemlegeti a cigány gyilkosságokat köztük az öt éves gyereket (és most tekintsünk el a tisztázatlan titkosszogálati szálaktól), akkor a cigányok által elkövetett bűnöket és ezek kicsúcsosodását az öregemberek és öregasszonyok szinte heti rendszerességgel történő bestiális megkínzását és megölését csupán kriminális cselekményeknek állítja be. Ebbe a sorba tartozik az 50 - 4 , husángokkal elkövetett puszta kéz arányú "verekedés" is. Arról pedig hogy ki kezdte inkább ne beszéljünk és arról se, hogy neki milyen felelőssége van a cigány resszizmus felkeltésében.

Így hát rólad is elmondható "ilyen az, ha az ember pártvállalkozásban dolgozik - képtelen a gondolkodásra. "

tewton 2011.04.28. 12:03:49

@calam:
csak a liberális kettősmérce kritikája.

de azt hiszem, te vagy itt az egyetlen fajvédő, aki nem olvasta ezt a levelet. nem a nácik írták, hanem a helyiek, az egész előtt. próbálkozzál.

hetivalasz.hu/itthon/megdobbento-level-a-gyongyospatan-evek-ota-fennallo-valodi-allapotokrol-36563/?cikk_ertekel=1&ertekeles=3

amúgy érdekes az álláspontod. "ha heteken keresztül rettegésben tartják a családodat, gyerekedet, te racionálisan fogsz viselkedni" -- ez aztán az univerzális magyarázat és felmentés.

nekem 2 bajom van vele: ha ez korrekt lenne, cigányvér festené pirosra gyöngyöspatát már 10 éve. másrészt nem csak a fajtajelleges lincseléseket, hanem majdnem bármiféle erőszakot (beleértve a holokausztot is, az örményt is meg a másikat is), ki tudod magyarázni vele.

Tündér_Lala 2011.04.28. 12:06:33

@calam: Hetek óta tartó félelem...
És az évek, évtized óta tartó félelem nem bukhat ki a többségből ?

Viktus 2011.04.28. 12:08:01

@Tündér_Lala:

Mohácsi Viktória régi kedvenc anno pár éve studió beszélgetésen lazán őszinte pofával megnyilatkozott, hogy a cigány telepek azon okból olyan szemetesek, mert a magyarok!!! viszik oda a szemetet. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.28. 12:08:18

@calam: pajtikám, te tényleg hülye vagy, vagy csak tetteted?
Gyöngyöspatán nem hetek, hanem évek óta tartanak rettegésben embereket. Ezek a rettegésben tartottak nem a cigányok. Erről kellene beszélni és valami megoldást kitalálni rá, mert az utóbbi pár hét fejleményei (a fatökű operettnácik és a belpesti libsi-bibsi ajvékoló-kommandó + Horváth Aladár megjelenése) a lényeghez sokat nem tettek hozzá, pusztán a szavazatmaximalizálási tevékenységük folyománya.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.28. 12:10:06

@TuRuL_2k2: azért gyakrabban igen...
Bár ezt Grift másként látja. :)

Atisz 2011.04.28. 12:11:41

@erőspista: Azért az is vicces, ha valaki azt veszi alapul, hogy mivel egy rossz minőségű felvételen nem látszik kristálytisztán, ahogy összeverik az áldozatokat - akkor már semmi sem történt.

A 4 ember valószínűleg önmagát verte össze, nem?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.28. 12:14:23

@Atisz: úgy kezdődött, hogy a nagyonrészeg faszi az egyik náci kalendítésnél nem kontrollálta a mozdulatot s leszakította öntökét...
A többiek megpróbáltak tőle vért venni (az ujjából), hogy megmérjék a véralkoholját, de közben nagy igyekezetükben lefejelték egymást.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 12:17:04

@TuRuL_2k2: na várjál, most akkor megint 40-50 lett?

egyeztess a központtal!

Atisz 2011.04.28. 12:18:06

@calam: Okosabb? Ezt melyik képkocka alapján állítod? :)

Mellébeszélésben zseniális Mohácsi - bár ez sem az ő érdeme, az EP-ben eltöltött 5 év sokat segített számára a pökhendi nyilatkozatételek elsajátítását illetően - ezt senki nem vitatja.

Mohácsi különben is bizonyított már mind intellektusával, mind elfogulatlanságával kapcsolatosan Marian Cozma meggyilkolása kapcsán: "bizonyára provokálta őket".

Lew Archer 2011.04.28. 12:18:23

@Hepci:

Erre is megvan a libsi-jogvédő magyarázat, azért kell félniük, mert nem fogadják el a cigány kultúra másságát és nem tanultak meg együttélni a romákkal, mert nincs hozzá kellő toleranciájuk, tehát a saját kirekesztő magatartásuk miatt kell félniük.

Zárt rögeszmerendszer, nem tudja fölfejteni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 12:18:48

@tewton: ezaz! már vártam. a zsidók kérték a holokausztot!!!

Alfőmérnök 2011.04.28. 12:27:15

"Gyöngyöspatával kapcsolatban Orbán szerint már tíz emberből kilenc azt mondja, ez így nincsen jól. „Az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket” - fogalmazott. A kormányfő szerint „ebben az ügyben egyértelmű, hogy az emberek rendet és biztonságot akarnak. Akik ebben eddig részt vettek azok haza fognak menni, mert megjelennek az állam képviselői és érvényt fognak szerezni a törvénynek.”

Talán előbb kellett volna megjelenniük, és nem a Véderő kapcsán.
De lehet, hogy szándékosan kétértelmű a fogalmazás.

Tündér_Lala 2011.04.28. 12:27:37

uid1060.mandiner.hu/cikk/20110428_rendet
Végre egy tisztességes cikk, az egészet érdemes elolvasni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.28. 12:27:48

@Lew Archer: leszedem a szőlődet a sufnidból lopott ollóval. Nem tetszik? Szegregátorfasisztapalánta, wazz.

tewton 2011.04.28. 12:32:45

@calam:
"a zsidók kérték a holokausztot!!!"
ha te mondod, még igaz is lehet, hiszen te se náci, se érdekelt nem vagy :)

amúgy ha vártad, akkor most örülhetsz :)

amúgy ne terelj, öreg, ne terelj. ha azzal akarod kimagyarázni a lincselést, hogy hetek óta annyira félnek és "úgy érzik", meg hogy nem is lehet számonkérni rajtuk semmi racionalitást, akkor milyen alapon kérhetnél számon bármiféle erőszakkal járó irracionalitást?

a németek is tudatalatt :) rettegtek attól, hogy a zsidók világuralomra törnek, megfertőzik a vért stb. (és most hagyjuk, hogy ezek önmagukban mennyire igazak vagy hülyeségek az "antiszemita vádak"). teljesen irracionális okok? azok. tartottak a zsidóktól? igen.
meg kell érteni a nácikat? neeeeeeem, mert az gondolatbűn. meg lehet érteni a holokausztot ezalapján? neeeem, mert az is gondolatbűn. (és ugyanezt le lehet játszani más ideológiákkal is, mielőtt ugranál)

viszont az irracionális okok miatt lincselő cigányokat meg lehet érteni? miazhogy! nagyonis! egyenesen kötelező!

Atisz 2011.04.28. 12:33:11

@Hepci: :D

És csak az utcára siető romákoknak köszönhető, hogy nem lett komolyabb baj.

Viktus 2011.04.28. 12:38:35

"Kovácsvágás, Bodroghalom, Lak és legutóbb Szikszó – csak néhány település, ahol az elmúlt hetekben nyugdíjukból megmaradt forintjaikért öltek meg szerencsétlen idős embereket, méghozzá brutális kegyetlenséggel. A barbár gyilkosok ellen a magyar rendőrség nem tudta megvédeni őket. Mint ahogyan azokat sem, akiket Gyöngyöspatán vagy az ország más településein naponta leköpnek, kővel dobálnak, kirabolnak. Akiknek naponta megígérik, hogy hamarosan el lesz vágva a torkuk. És most mégsem őértük küzdenek a jogvédők, nem őértük küldenek menekítőbuszokat. "

Na igen ilyesmikre is rálehetett volna kérdezni a sok-sok jogvédőtől ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.28. 12:43:21

@Atisz: persze, már éppen fertőtlenítették (Domestos) a fászi levágott ujját, mikor megérkeztek a rendőrök és megakadályozták, hogy ellássák a többi sérültet is...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.28. 12:44:17

@calam:
Milyen központtal? A rendőrség álláspontja szerint 40-50, a közzétett videón viszont jórészt csak hangokat hallani.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 13:00:15

@tewton: hát nyilván, fizikailag fenyegették őket, nyilván.

így nem fogod tudni kimagyarázni, próbálkozz máshogy.

tewton 2011.04.28. 13:04:48

@calam:
mit kéne kimagyaráznom pontosan?
az érvelésedben egy necces pontra mutattam rá, amitől amorális az egész. ennyi.

TG69 2011.04.28. 13:06:05

@calam: Nezehen tudom elhinni, hogy az eddig is össze-vissza hazudozó cigányok ebben a kérdésben igazat mondanak, de ha kővel dobálnak, akkor sem verhetek meg tetszőleges feltételezett embertársam. namost képzeld el az ott élő magyar leszakadó kisebbség több éve meg van félemlítve, méghozzá jól körülhatárolható erőszakos cigányhordák által. Akkor te most azt mondod, hogy nem várhatunk el tőlük racionális magatartást és tetszőleges cigányokat verhetnek ezen félelem okán agyba-főbe? És nem érzed-e azt a kulturális szakadákot, amit most védsz, hogy a romáknak elég mondjuk 1 hnap intenzív rettegés egy kis progromhoz, a magyarok meg évek alatt nem csinálnak ilyet? Na itt kezdődik az meberség, a másik tisztelete, mint emberi lény stb. Széhgyeld magad, hogy ilyeneket védesz! Egy liberális.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 13:07:08

@tewton: nem, félreérted. összemosod a dolgokat, azt kell kimagyarázni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 13:24:54

@calam: mmint a fizikai erőszak fenyegetését a zsidók részéről a 30-as években.

jan 2011.04.28. 13:31:11

@calam: Szerintem átesel a ló túlsó oldalára. Nyilván más megvilágításba helyezi a dolgot, hogy a későbbi áldozat kereste a bajt, de ez azon nem változtat, hogy tízszeres túlerővel támadva félholtra verni valaki aljas dolog.

Magyarázat lehet persze a felfokozott idegállapot, de semmiképp sem mentség.

Bell & Sebastian 2011.04.28. 13:34:54

Micsoda szerencse, hogy calam koma nem aranyhörcsög tenyésztésre adta kis buksiját, mert akkor csak róná köreit a kerékben, kizuhanásig.

A teljes hasonlóság tipikus esete, Magyar Maugli.

tewton 2011.04.28. 13:35:59

@calam:
bonyi vagy nekem így ebéd után.
olvastad a linket?

azt hallottad, hogy a rettegő cigányok még húsvét előtt korábban megfenyegették a falubelieket, hogy ha a falugyűlésre elmennek (ahol a közbiztonság volt a téma)? az öregasszonyoknak azt ígérték, hogy elvágják a torkukat, a felnőtteknek meg azt, hogy a gyerekeiken állnak bosszút. és ez nem most volt, hanem még a húsvéti események előtt.

innentől kezdve akár egyet is érthetek veled. viszont azt az egyet sajnálom, hogy az ottani magyaroknak még nincs annyira a "vérében" az, hogy vélt és valós sérelmeiket azonnal megtorolják, véresen. nagy megtisztulás lenne.

gyerekcsínyből kővel házakat dobáló gyerekek sörétessel lekapkodva (ijedtségből persze), késbe szaladt hídpénzt követelő ártatlanok, nyugdíjasokat leköpködő pulyák foga kiverve. pajkosságból az ablakon bemászó betörő feje fejszével kettéhasítva, szintén ijedtségből. pincét feltörő betörők véletlenül bennégnek a bezáródott és lángoló épületben.

én ezt mind-mind meg tudnám érteni, hiszen évek óta rettegésben élnek az ottaniak, pedig a bűnnek nincs színe.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 13:47:05

@tewton: öreg, össze-visszabeszélsz.
az ugye világos, hogy ezek egyrészt khm, korlátozott megbízhatóságú infók, másrészt pedig nem A cigányok, hanem max. egyes cigányok fenyegetőznek.
de a konzervatív fellegvárból az összes cigány, cigány.

ráadásul, ugye, ez ezeknek az embereknek az otthona, köszönhetően a magyar állam szegregáló településpolitikájának (illetve, hogy ilyen nincsen). ezek odamentek, és lőgyakorlatot készültek tartani.

a tények ugye nem zavarnak?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 13:47:49

@tewton: ráadásul, undorító, hogy szerinted a cigányok nem magyarok.

Bell & Sebastian 2011.04.28. 13:51:33

Az egykori falusi zsidókérdésről meg tessenek egykori falusiakat kérdezni, hány disznó ára volt a gyógytinktúra, mennyi szekeres napszám egy vizsgálat, mibe került a petróleum a szatócsnál, vagy hány hektárt kellett kapálni az igazgató úrnak, hogy beírja a gyerek osztályvizsgáját, amikor egész évben ott sem volt, mert pont az ő kertjét kapálta. Meg azt is, fent említettek hová járatták a kölykeiket, mert hogy nem a szeretett népük elemijébe, az biztos!

Egymást közt meg magyarul beszéltek, csakis!
Talán Gorkíj emlékszik meg egy zsidó orvosról, aki ingyen gyógyította a szegényeket, kis híján szentté is avatták a keresztények! Így ment ez, kamatozott a felírt tartozás, annyi volt a hitel, hogy valakinek bele kellett döglenie.

Demokratikusan el is döntötték, hogy ki legyen az?

Atisz 2011.04.28. 14:06:45

@calam: Magyar állampolgárok, de mint népcsoport cigányok. Hagyd már ezt a rossz PC dumát, emiatt tartunk itt.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 14:09:30

@Atisz: a lófaszt, ennek az a célja, hogy a cigányokat kiszorítsák az állampolgárok közösségéből. ha nem magyar, hanem valami más, akkor lehet lövöldözni és bárkinek rendet fenntartani.

tewton 2011.04.28. 14:12:36

@calam:
terelsz. cigányok alatt eléggé egyértelműen a nemlétező cigánybűnözés aktív résztvevőit értem. nyilván itt sem a mesebeli indiából iderajoskodott teljes népcsoport akart embert lincselni, terézanyával és santanával bezárólag, csak az a 40 vagy mennyi cigány. de ez megint csak maszatolás.

amúgy ha hallgatnád a hivatalos fajvédő romaműsort (MR1, jelenlét a címe) te is láthatnád, hogy a cigányok önmaguknak sem magyarok, hanem egy érdekes tündérnép, ami kicsit felsőbbrendűbb is, mint a "magyarok." hát akkor én, eccerű magyar paraszt, mit csináljak? amikor magukat cigányként definiálják, szemben a párásztokkal-gádzsókkal, fajtajellegesen viselkednek, saját zászlajuk, saját rasszizmusuk és saját szubkultúrájuk van, sajátos bűncselekményi formákkal, akkor miért keverném is őket össze a többi magyarral?

Bell & Sebastian 2011.04.28. 14:16:03

Martin Luther King, Nelson Mandela, Kolompár Orbán.
pedo A lik, Mohácsik, Daróczik, Cholik...

kkbk.blog.hu/2010/04/03/a_mohacsi_daroczi_choli_klan

Fények az éjszakában.

tewton 2011.04.28. 14:19:20

@calam:
"ha nem magyar, hanem valami más, akkor lehet lövöldözni és bárkinek rendet fenntartani."
LOL. ez azért méteres butaság.

calam, a hozzád hasonlóan gondolkodó emberek mindig azzal jönnek, hogy nem is lehet tudni, ki a magyar, mi a magyar, mert az egy olyan keveréknép, svábból, szlovákból, németből, délszlávból, zsidóból (ilyenkor kicsit kihúzzák magukat), esetleg mucsai "magyar" parasztból. egyrészt ezért is butaság, amit mondasz.

másrészt: mo-n etnikus sváb-magyar, horvát-magyar falvakban eléggé jól elválik, ki horvát, ki sváb, ki magyar. mégse akar senki se odamenni ezekre a helyekre lövöldözni meg rendet fenntartani. a belügyminisztériumba se írnak leveleket a svábok vagy a horvátok vagy a magyarok, hogy rendőrt akarnak. itt valahogy meg igen.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 14:20:06

@tewton: picit művelt lennél, tudnád, hogy a paraszt egyáltalán nem pejoratív. de mivel annyira művetlen vagy, amennyire ez nem megy.

a maszatolásról meg annyit, hogy talán számon kellene kérned a kormányodon, hogy miért hazudozik a gyöngyöspatai helyzetről. ráadásul tendenciózusan cigányokról és magyarokról beszélsz, ami engem támaszt alá. elég érthetetlen, hogy akkor mire föl ez a bátorság?

ráadásul pici terepismerettel kiröhögnéd magad a sajátos bűncselekményformákról szóló fejtegetésed közben. de nem, így leszel köznevettség tárgya.

Bell & Sebastian 2011.04.28. 14:24:42

Márpedig a párászt pejoratív, mert alsóbbrendű, potenciális áldozatnak tekintendő, olyan páriának, akit csak kiszolgálásukra, gazdatestnek teremtett a Dévla.

Lófaszt a szántást-vetést irigylik, az aratást!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 14:27:03

@tewton: jajj, milyen úri finomkodást csapsz itt. mindjárt meghatódom.

tewton 2011.04.28. 14:30:27

@calam:
na látod, műveltkém, ez a különbség.

te egy pesti művelt (? ...) csávó vagy, akinek "terepismerete" van az egzotikus vidéki viszonyokról, meg időnként lemegy vidékre, "terepre". itt meg sokak egyszerűen vidéken élnek, mindenféle "terepismeret" nélkül, születéstől halálig. ez egy elég sokmindent megmagyarázó különbség.

köznevetség egy t.

Bell & Sebastian 2011.04.28. 14:30:45

@tewton: Nem dörzsölte volna ezt a ceglédi kannát, benne marad a cellem. Már dömöckölheti. :)

tewton 2011.04.28. 14:31:31

@calam:
nem úri finomkodás, csak komolyan vettelek, emberszámba. baj?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.28. 14:52:36

jól értem hogy a nácik, akik máshonnan odautazva akartak saját maguk rendet tenni, az önbíráskodás vádját ordibálják az éterbe?
lol

amúgy az eredeti mese szerint több száz roma támadott a mélymagyarokara. akkor ez most hogy is van? csak nem philip számolta meg őket?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.28. 14:56:43

@calam: "ne csináld már. szerinted ha heteken keresztül rettegésben tartják a családodat, gyerekedet, te racionálisan fogsz viselkedni? Egyébként pedig hol van a kődobálás? Hol van a megdöglötök cigányok kiabálás a sztoriból? Gyengék az érvek. "

Én egyetértek veled. Teljesen korrekt dolog volt meglincselni azt a 4 részeg nyulast. Nem törvényes, de korrekt.

Ugyanilyen korrekt lett volna ha a helyiek felgyújtották volna az egész cigánytelepet, és tartanak egy old fashion pogromot.

Most nem lenne gond. Elég lenne egy körzeti megbízott a faluba, nem félnének az öregek, és a fajvédők sem rikoltoznának náczizmusról.

tewton 2011.04.28. 15:04:30

@.Pierre Bezuhov.:
lol. amíg nincs kijárási tilalom, addig szabadon utazhat az ember. be tudják bizonyítani, hogy a náciknak csúfolt fiatalok nem a falubelieknek a sokadik unokatestvérei, rokonai?

kicsit elmentek oda ferdén nézni, mert az orvos azt írta fel kancsalság ellen, meg ott jó a levegő is. és ha már ott voltak, kicsit talán vigyáztak a házakra is, nehogy a cica elvigye a nyugdíjat a kredencből, amig a nénik a misén vannak.

tewton 2011.04.28. 15:06:48

@TaTa86.:
lol. eszerint nem én vagyok az első náci, aki egyet tud érteni calammal. ezt így hogy?

calam is náci? vagy mindhárman humanisták és liberális demokraták vagyunk?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.28. 15:21:24

@tewton: huhh, megnyugodtam. ha már csak egy elgépelésbe tudsz belekötni, nincs nagy baj.

TG69 2011.04.28. 15:27:37

@.Pierre Bezuhov.: 40-50 embert száznak mondani nem hazugság, mivel gondolom nem hagytákl magukat megszámolni meg volt egy kis jövés menés ott:). 2-3 (stb)-nak mondani viszont igen ordas hazugság.

maxwell murder 2011.04.28. 15:30:22

most erre mit lehet mondani, ha nem azt, hogy a kurva anyátokat?:/

TG69 2011.04.28. 15:33:39

@calam: Nálad is az van, hogy kell egy kijózanító történet, amikor rájössz mekkora hülye voltál és a tények erdejében megtalálod a rendet. Mint TGM Jancsikánál, meg amikor meg kellett halnia a tanárnak, mert elütött egy kislányt (akinek persze semmi baja sem lett). Ettől függetlenül vannak nácik, vannak provokátorok, de most itt a nagyobb problémát nem ők jelentik. Amikor majd nyugdíjas éveidben a cigány szakképzetlen eltartottakkal kell megküzdened a mindennapi betevőért, mert a "rasszista" nyugat sem befogadni romákat sem hitelezni a magyar államnak nem akar majd, akkor jó lesz meghallgatni újra calam-ot a cigány sztoriról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.28. 15:48:13

@.Pierre Bezuhov.: @calam:

Lassan mondom, hogy ti is megértsétek!

A hazugság soha nem lesz igazság.

Ha Magyarország tempírozó, félh*lye miniszterelnöke is gügyögi főműsoridőben, szodomiták előtt nyáladzva, ha a faji gőgtől és a hatalom- és kéjéhségtől felgerjedt félállati véglények tömegei is vonyítják, akkor sem.

Az igazság mindig megtalálja a maga útját. Ha egy nemzet nem védheti meg az övéit így, majd megvédi úgy. Ha nem védheti meg fekete mellényben, akkor majd megvédi hawaiimintás ingben, ha nem védheti meg nyíltan, szervezetekbe tömörülve, akkor majd megvédi intézményes keretek nélkül. A prédaállat utolsó leheletéig védekezik, jóval erején felül, s ha kell, csellel --- mert igaza van.

ü
bbjnick

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.28. 15:49:50

@.Pierre Bezuhov.: 1) A nyulasokkal szemben ténylegesen önbíráskodtak a cigányok. (Bár ez is elég erőteljes eufémizmus. Beszólásért, és utcán való hugyozásért a lincselés egy kicsit durvának tűnik nekem.)

2) A nyulasok alapvetően járkáltak, és készséggel elhiszem: beszólogattak. Ez nem önbíráskodás. Az sem, ha feltartod a betörőt, amíg a zsaruk odaérnek.
Ha te magad méred ki a penitenciát a bűnös lélekre, na az önbíráskodás. Ilyen nem történt.

3) Egészen pontosan min változtat az, hogy nem "több százan", hanem "csak" 40-50en voltak a lincselők?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.28. 15:55:51

@tewton: Calam igen életrevaló, működőképes, fenntartható korrekt széljobbos nézeteket vall, ha éppen szívének kedves kisebbségekről van szó. Nekem kicsit sok, bevallom. Nem mindig tudok vele lépést tartani, én nem vagyok ennyire militáns, viszont értem az igazságait.

Mondjuk, hogy ő humanista vagy liberális lenne az nekem új.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.28. 16:48:27

@Alfőmérnök: nincs itt semmi kétértelmű fogalmazás.

orbánnak fogalma sincs semmiről, teljesen ostoba,

(+ tegeződik a zsírfejű undorítóval a tv2-ben, oda való, nem a magyarok élére).

egyértelműen jelezte, h a probléma lényege szerintük a civil járőrözés. a cigányokat felmenti, tehát nyugodtan le lehet köpni a templomból hazatérő nyugdíjasokat, és ki lehet rabolni őket.
borzalmas üzenete van. egy az egyben mszp, nem ezért kapott 2/3-ot, már látom Tétényit, ő lesz a következő miniszerelnök aki sikeresen, egységben (konszenzussal - szikk) leváltja orbánt.

kkbk.blog.hu/2011/04/27/verekedes_gyongyospatan_1

abrakadara 2011.04.28. 16:58:24

Azért lolácska is kitanulta rendesen a manipulatív kérdezést. Négy, utcán sétáló fiatalember...
Ennyi a felkonf, aztán már zúdulnak is a cigányok.

Bell & Sebastian 2011.04.28. 17:09:19

@bbjnick: Na most képzelje, szerintem az egész nem más, mint marakodás a belügyi poszton -azaz belső fűrészelés- és bájolgás kifelé, miközben mások stikában részleges lakosságcserét hajtanak végre.

Továbbra is állítom, hogy bevállalta a csendőrség tiltását -többek között- a hatalomért. Jájáj, nincs rá píz! Mibű? (Bayerzsóka)

Traffipaxozzá bazmeg, ahhoz ért a fajtád!

Alfőmérnök 2011.04.28. 17:17:48

@tesz-vesz: Arra gondoltam, hogy a "ebben az ügyben egyértelmű, hogy az emberek rendet és biztonságot akarnak" vonatkozhat a vidéki nemcigány lakosságra is.

De szerintem is egyértelmű, hogy hülyeségeket beszél, kérdés, hogy tehetne-e mást (az EU soros elnökeként pl, óriási ellenszélben).
A nagyobb baj az, hogy tényleg nincs rend, a vidéki lakosság egy része meg tényleg nem érzi magát biztonságban. Ha ez ellen nem tesznek valamit sürgősen - egyébként nem megoldhatatlan feladat -, nagy baj lesz.

Alfőmérnök 2011.04.28. 17:46:19

Amúgy ki a tököm ez a Tétényi Éva? Orbán konkurenciája? Ne röhögtessük egymást.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.28. 18:12:16

@Bell & Sebastian:

Kötcse!

Féleszű politika: taktika, hatalomtechnika csúcsra járatva, erkölcsi érzék semmi. Kétes hozadékok.

Utoljára Kádár alatt éreztem ezt a kiszolgáltatottságot és megalázottságot.

bbjnick.blog.hu/2011/04/27/2011_aprilis_34

ü
bbjnick

Peppone Botazzi 2011.04.28. 18:22:43

@calam: Az lenne a kérdésem, hogy miért nem volt eddig "másik gyöngyöspata" a svábokkal, bolgárokkal, szlovákokkal, lengyelekkel, ukránokkal, vagy bármely más kisebbséggel a fennmaradó 12-ből. Ezt válaszold meg kérlek.

Atisz 2011.04.28. 18:46:43

@calam: Saját maguk szorítják ki önmagukat, akik közösséget vállalnak a cigánybűnözőkkel és megpróbálják elmagyarázni, hogy a az effajta életmód járható út a többségi társadalommal szemben.

Babilen Tatarszkij 2011.04.28. 18:57:07

Szia, Lola! Nagyon szoktam utálni a posztjaidat, de most kurvajól megmondtad ennek az AI-os picsának meg Mohácsinak. Gratu!

Atisz 2011.04.28. 18:58:27

@Alfőmérnök: Esztergomi protest polgármester. Különös ismertetőjele, hogy nagy népszerűségnek örvend minden balliberális párt, szervezet, csoportosulás körében (ami persze még nem jelent semmit, csak ugye gyanakvásra adhat okot azoknak, akik erre hajlamosak).

Atisz 2011.04.28. 19:15:00

@calam: Ha életben egyszer találkoztál volna akár csak egyetlen cigánnyal, akkor tudnád, hogy a "paraszt" olyan szitokszó a részükről a magyarokra nézve, mint tőlünk a "büdös cigány".
Tudom, hogy nehéz megérteni és ezt elhinni, de próbálkozz csak és legfőképpen beszélgess el velük f2f, ne csak látatlanba harcolj a létező jogaikért.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.28. 20:01:06

@Atisz: Találkozott. Volt már terepen. :o)

Bell & Sebastian 2011.04.28. 20:09:13

@bbjnick: Maga CIA ügynök, az biztos! Ugyanezt (Ady) megtanáták kint is a kukabúvárok. Amolyan integráló, tesze-tosza típus lehetett jó Kálmusunk. :)

Bell & Sebastian 2011.04.28. 20:33:17

Das hivatalos változat
www.youtube.com/watch?v=6pP4hmxPU5c

Das valóság mit német Polizisten
www.youtube.com/watch?v=aDQWHv_y__M&feature=related

Mocskor orbánfaszisták, jaa natürlich!

tewton 2011.04.28. 21:01:01

no, calam eltűnt?
pedig találtam neki jó kis filmeket.

szeretettel, négercsók, mint a viccben. itt párásztgecizés éppen nincs, de azt a videót is keresem :)

videa.hu/videok/vicces/cigany-gyerek-cigyany-kicsi-mocsing-34qAsNHMx5H4QqkJ

vajon tarnabodról is van ennek a fiúnak "terepismerete"?
videa.hu/videok/hirek-politika/ciganyfalu-brutalitas-cigany-celpont-cMKSTRi3M4XwyIFT

itt meg az áldozat a közrendet akarta fenntartani, ami most ugye tilos. vagyis csak rászólt a "gyüjtögetéssel foglalkozó család" tagjaira, ne lopjanak.
videa.hu/videok/hirek-politika/ciganyok-loptak-es-gyilkoltak-bunozes-cigany-fa-dnaW0ihI8LuLQINe

enjoyez.

lorantka_a_gall 2011.04.28. 22:01:19

@_andris: :D Nézd meg mit írtam a tegnapi poszthoz (lea zaparthejddel) :)

mikkyo 2011.04.28. 22:26:20

Talán nem tartozik szorosan a témához, de némely kommentelőnek és tüntetőnek volna egy üzleti modell ajánlatom (ingyen és bérmentve), mert vulgo 'pofázni könnyű'.

Rendezzenek gyűjtést (úgy hallom R. Field úr bőkezű adakozó) és nyissanak mobil munkaközvetítőket. Az építőipar és a szolgáltatóipar egyes (például) közel-keleti országokban nagyon megy, és mindig kell a munkaerő. Úgy hallottam, hogy észak-kelet Magyarországon a legnagyobb probléma a munkanélküliség és a szegénység.

Namármost, egy bizonyos százalékért, amiből az eredeti befektetés illetve a müködtetés megtérülne, közvetítsenek ilyesfajta munkákat Dubaiba, Katarba, Izraelbe, stb. Ezt néhány millió indiai, nepáli, maláj, pakisztáni, stb. egész jól megteszi.

Az esetleges ellenvetésekre a válaszaim:

- igaz, hogy a munkakörülmények nem mindig EU-szabványnak megfelelőek, ellenben mint a felvételeken látszik, illetve amint azt az illetékesek mesélik, az éhezésnél és a döngölt padlónál jobb.

- amennyiben Önök úgy gondolják, hogy a célszemélyek nem akarnak vagy nem képesek dolgozni és így a modell nem életképes, sajnos Önök elsősorban szegényisták, másodsorban rasszisták.

- nyelvtudás nem előfeltétel (de lehet tartani angol gyorstalpalót mielőtt kiküldik őket, ha tüntetni ráérnek, bizonyára néhány ingyen angolóra nem lehet probléma, Önök úgy ránézésre intelligens, kozmopolita embereknek tűnnek). Visszatéréskor ugyanakkor plussz előny némi angol, illetve arab, stb. nyelvismeret és segít a további karrierben.

- 'menjen el innen Ön, ha ilyen ötletei vannak'. Ezt már akkor megtettem, amikor egy vezető politikus (a nevére már nemigen emlékszem, de újabban egyre többet látni a médiákban és közösségi oldalakon) azt mondta, hogy "Ha nem tetszik, el lehet innen menni, tessék!"

_andris 2011.04.28. 22:34:41

@lorantka_a_gall: Ugye? :)

Lehet, hogy tegnap olvastam a kommentedet, de akkor a videót nem néztem meg, ma meg, ahogy néztem a hosszabb videót, feltűnt nekem is.

kamuszutra 2011.04.28. 23:42:20

lelkylola, te nagyon buta vagy. ezt a mohácsival készült "interjúd" alapján állapítottam meg (újólag). ez a nő úgy leiskolázott téged, mint orbán svábyt. szerintem te is vonulj vissza ettől a szakmától, mint sváby. mert kb. ugyanannyira vagy tehetségtelen.

hajráargentína 2011.04.29. 04:19:31

Eszméletlen színvonaltalanok a mandiner saját készítésű bejegyzései, jobb lenne maradni az eredeti koncepciónál. Az utolsó videóban, amikor ismételgeti a tyúkagyú, hogy "de csak sétáltak az utcán" nagyon brutális. A legótvarosabb bolsevik provokációkat idézi, és még ráadásul fantáziátlan is, ennél bármelyik komment troll különbet produkál.
Persze ha ő is így szokott sétálni az utcán, az már egészen más kérdés...

Dale 2011.04.29. 09:46:57

Hülyét csinált magából a riporter a második videóban. Egyrészt kibaszottul csúsztatott (nem sétálgattak, hanem hugyozás közben üvöltözve provokáltak), másrészt teljesen feleslegesen csinált magából hülyét, mert a riportalanyok eleve segghülyék voltak enélkül is.

De sajnos a csúsztatás miatt nagyon rossz ízű ez a videó, és nagyon rossz bizonyítványt állít ki a Mandinerről :((((

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.29. 10:14:55

Az utolsó videó végén nyilatkozó figura a médiakutató előtt nem Rózsa Misi???

WhyCantITouchIt? 2011.04.29. 11:03:13

Uff! Ez a Jeney Orsolya milyen egy beképzelt buta droid, és még ronda is.
Elég neki annyit mondania hogy Amnesty International...máris térdre borul a nagyérdemű.
Aztán pedig látszik hogy fingja sincs az önbíráskodás fogalmával. Úgy nézz ki számára csak a szélsőjobboldali önbíráskodás elítélendő. Szép, szeretjük a nemzetközi szervezeteket.
Amnesty International...keep it real motherfuckers!

WhyCantITouchIt? 2011.04.29. 11:04:10

*fogalmáról. Mielőtt vmi világszervezeti dolgozó belekötne.

G_P 2011.04.29. 11:12:40

Értse meg mindenki, még a kuruc olvasók is, hogy egy tényleges polgárháborúnál még a jelenlegi helyzet is jobb.

Mit értek jelenlegi helyzet alatt?

Azt, hogy az elszegényedés következtében a romák egy része bűnöző, agresszív életformát folytat.

Ez viszont a kisebbik rossz, a nagyobbik az lenne, ha konkrétan nem lehetne kimenni az utcára, mert tényleges harcok dúlnának. Nem kell hozzá még érettségi sem, hogy rájöjjünk, ez negatívan hatna a gazdaságra és megbénítaná a mindennapokat.

G_P 2011.04.29. 11:14:36

@kamuszutra:

Végre valaki!

A riporterhölgy (?) [hangja alapján nemét nehéz megállapítani] nem először bizonyítja be, hogy van hová fejlődnie artikuláció, hangsúlyozás, és helyesírás terén.

Az urambátyám/kitkellleszopni világ köszöni él és virul.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.29. 14:42:48

@politicus: de őőőő! :) egyébként belesétált a kameránkba, mert a biciklis csávót kérdeztük, de helyette ő válaszolt. Utólag tudtuk meg, hogy az szdsz egyetlen nethuszárához volt szerencsénk...

Walakicsike 2011.04.29. 20:41:47

Na itt van amikor egy ittas magyar "pislant" a romák utcájában akkor lehet pattogniuk a tisztaságra,de amikor fordítva történik és több is mint:
-----ahol dolgoztam használt autókereskedésben és a a cigány asszony az autók között a murvában kapart egy gödröt és belevégezte a nagy- meg a kisdolgát és utána mint a macska betemette azért ne merjen nekik szólni?????????????????????????
Milyen érdekes hogy utálják a vizet---hát nincs is Wasser Closet-juk--hanem budijuk amiből terjed a Hepatitis variációit tenyésztik és terjesztik!!!
Megtaláltam hogy kerültek ide a cigányok---hát jöttek azok nem kellett őket hívni és még hogy nem kártékonyak a törökök vonulása után dúlták a magyarok házait!!!
"- A cigányok. Az indiai eredetű cigányság a XV-XVI. században kezdett tömegesen bevándorolni hazánkba. Zsigmond király engedélyezte átvonulásukat az országon. Többnyire karavánokba verődve kóboroltak. Hazánkban először egy 1489-es oklevél említ zenével foglalkozó cigányokat, mégpedig Beatrix királyné zenész cigányait. A török időkben a törököket szolgálták vasművesekként, zenészként, tűzmesterként, fegyverkovácsként vagy borbélyként. A török hadsereg utáni "dúlásokat" ők végezték. A kóborló cigányokat Mária Terézia rendelettel próbálta letelepíteni és megrendszabályozni."
már akkor meg akarták őket rendszabályozni,de 600 éve nem sikerült és ugyanúgy élnek amikor a török felforgatta az az országot ők meg "dúltak"--raboltak,fosztogattak---most sincs másként .....
Ha az "Európai Nagy hatalom" megmondhatja a rendet akkor miért baj ha Mi is megmondjuk?????
Miért pattog Európa amikor francia ország azt mondta hogy aki nem tud úgy élni mint a honos ország akkor ha nem tud beilleszkedni hát lehet tovább menni!!!!!!!!!!!
De nincs hová,mert sehol nem tudnak beilleszkedni és még India is kitagadta őket aki az "anyaország".
Szerintem a legjobb hely ahol nem zaklatná Őket senki az egy lakatlan sziget ahová szállítanák őket és ha nem tartanának rendet és tisztaságot hát vessenek magukra---mert így mindig csak utánuk takarítanak!!!!!!!!!!!!!!!

Walakicsike 2011.04.29. 20:51:19

Az az érdekes hogy 600 év óta nem hallotta senki hogy a tatárjárás után betelepített népek bármelyike--tótok,kunok,besenyők,jászok,szászok és még ki tudja hány nép olvadt be a magyar társadalomba--hogy háborúskodás folyik velük.
Miért???????????????????
Érdekes Nekik sikerül együtt élni a magyarral???????????
Hogy a fenébe sikerült nekik??????
Biztosan mindegyiknek szerencséje volt--hát igen 600éven keresztül ilyen szerencséje csak nekik lehetett---csak a romák egy szerencsétlen "nemzet"
Csak azt nem értem hogy miért zavarták őket vissza Kanadából is??????Nem az együttélés szabályainak hibátlan betartásai miatt!!!!!!!!!!!!!!
Így szerintem nincs hová húzni a rétest:))))))))))))))

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.04.29. 21:00:37

Nem hiszem, hogy a szavakon kéne lovagolni, de ha nagyon precízkedni akarunk, akkor az, hogy emberek túlerőben felindulásból összevernek valakit, valóban nem önbíráskodás - ettől még persze nem lesz elfogadhatóbb.

Walakicsike 2011.04.29. 21:57:17

@mityu: Na igen hol látott már cigány affért ahol a fehérek voltak többen?????????
Olaszliszkán is csak akkor voltak bátrak ha többen voltak és rugdosni tudtak csak mint az állatok----nem kéne csodálkozni hogy a bélyeg minél erősebb rajtuk,a Kozma gyilkosságnál is csak csordában nem félnek!!!!!!!!!!!!!!!
Ha emberként élnének akkor emberként bánnának velük,de egyenlőre a csordához hasonlóan élnek!!!Milyen érdekes amit már a törökök idején is tettek"amikor a török felforgatta az az országot ők meg "dúlásokat" végeszték utánnuk"--raboltak,fosztogattak---most sincs másként .....
Ha nem tudnak változ évszázadokon át,akkor miylen elbánásra számítanak?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.29. 22:56:11

@lelkylola: Az avatarjaról ismerhető fel, meg onnan, hogy minden második szava a nyilas. A gyerekeit is így szólítgathatja: gyere nyilas fiam, megyünk nyilas fürdeni a nyilas kádba...:)

A web2.0-ás világ egyik legdurvább gyűlölködője, egy szdsz-be burkolt gréczy zs.

Walakicsike 2011.04.30. 00:07:29

@Alfőmérnök: Milyen avatarja???
Inkább jó kis szappanos zivatarja---az jönne rájuk aztán kimosná a mocsokból őket,talán a mocskos lelkivilágukat is kimosná.
De nem csak a szappant utálják,hanem a vizet is.
Az a baj hogy semmiben nem tudnak jó példát mutatni a magyarnak---max. az összetartásban,de hát a falkát az ösztön tartja össze.

Neurotic 2011.05.01. 11:55:19

Kende Judit erősen suna pozitív, igazi basznivaló belvárosi zsidó bölcsészlánynak tűnik, cuki pofival, egész izgató jelenség.

Ellenben jeney orsolyát bottal sem piszkálná meg jóérzésű férfiember, az a csaj olyannyira irritáló, hogy önmagában érv a halálos ítélet mellett...a szemén látszik, hogy egy igazi rosszindulatú, agresszív, baszatlan picsa, aki még életében nem örült semminek igazán

mohácsi vikit meg kellene fosztani a magyar állampolgárságától és vagyonelkobzással sújtani, aztán menjen vissza rodázni, ahonnan jött, de hazaárulásért is perbe lehetne fogni.

az a betépett, gülüszemű fószer a harmadik videóban pedig teljesen hülye, illetve mellette folyamatosan hazudik

az új generációs nyomorult annyira szánalmas, leginkább csövesnek tűnik, aki már megitta a napi adag koccintós-dankópista adagjának a kétszeresét.

a csöves baloldalán feltűnő törpeuszkárnak fogalma sincs a tényekről, az a fajta "csendes többség", akiből van maximum pár száz, és a nagykörút által határolt területet szinte soha nem hagyják el. ő a legirritálóbb a cikkben látható videókon, nagyon kijárna egy verés a tenyérbemászó képének.

Bodó Balázs teljesen be van tépve, fel sem fogja a kérdést, és azt se tudja, mit beszél...

Gratulálok a Mandiner stábjának, most megcsinálták a tutit, nagyon jók lettek a riportok, még sok ilyet
a jogvédők, cigánypátyolgatók és egyéb selejt szerzetek itt kimutatták a foguk sárgáját, remélhetőleg sok embert felvilágosít majd ez a videosorozat

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.05.01. 20:32:47

@Neurotic: Hát, a Mohácsi Viki szerintem szintén erősen S+, ha már így nézzük a dolgokat....

tewton 2011.05.01. 21:16:44

hát tényleg nem az számít, ki támadott.
itt például a mentősök támadhattak. rettenetesen meg lehet ám ijedni egy szirénázó mentőkocsitól!

index.hu/bulvar/2011/05/01/beteghez_erkezo_mentoautora_tamadtak_cegleden/

A mentők öt percen belül ki is értek, de munkatársaik a szóvivő szerint nem tudtak kiszállni a kocsiból, mert a háznál találkoztak egy körülbelül 15-20 fős társasággal, amelynek tagjai odarohantak a kocsihoz, szidalmazták a benne ülőket, majd egy férfi ütni-verni kezdte a járművet. A mentők ekkor visszatolattak az utca végéig, és segítséget kértek a rendőrségtől.

azt mondják, a ceglédi kanna hangja hipnotikus mint a dizseridú meg a vuvuzela, itt is ilyesmi lehetett, ráment a rettegő lelkükre

Neurotic 2011.05.01. 21:20:44

@mityu: van benne valami izgató cigányvér:-))) igazi korpábavágnivaló cigánykurva

Kartal (rezervált) 2011.05.03. 15:36:48

@TaTa86.: köszi a korrekt és pontos jellemzést. Ezért van hányingerem, amikor meglátom a nevét.
Nácizmus, nyilasok meg lőgyakorlat... basszus, ezek hisztérizálják a cigányokat ilyen baromságokkal. Persze legyünk toleránsak és belátók: az ilyen calam-féle izék ebből élnek. Ha nincs baj a cigányokkal, rájuk sincs szükség. Ha nincs baj a cigányokkal, hát tesznek róla, hogy legyen.

Látom calam, nem változtál semmit. Hányok tőled.

Á, nem önbíráskodás volt. De ha ezen logika vonalán haladunk, akkor az sem lesz önbíráskodás, ha egy rokonnál, ahol a szomszéd cigányok nejlonzacskóba szarnak, és átdobálják a rokon kertjébe (ha nem látom a saját szememmel, nem hiszem el, hogy ilyen van Magyarországon), felkerekedünk, és véresre, ájultra verjük a szardobálókat. Ugye, nem önbíráskodás lesz? Ugye nem rasszizmus lesz, elvégre nem a cigány származással van bajunk, hanem a normális emberi életmódra való alkalmatlansággal, fertőzésveszéllyel, meg ilyenekkel.
Fenét! A Washington Post szalagcímben hozná, hogy RASSZIZMUS meg FASIZMUS, meg a többi ilyen faszság.

Kartal (rezervált) 2011.05.03. 15:42:02

@TaTa86.: ja, még kocsmába is el szokta őket kísérni, ahol elisszák a segélyt, de mint felvilágosított, az nem tudományos kutatás, hanem csak "benyomás".

picur3ka 2011.05.03. 20:28:44

Persze, hogy ki tamadott, az soha nem szokott szamitani.

picur3ka 2011.05.03. 20:33:42

@G_P:

Te komolyan beszelsz? Bealdozzuk a vedteleneket nagy bolcsen, a helyett, hogy az agressziveket jol pofan nyomjuk?

Mi jobb? Sok helyen nem lehet kimenni az utcara, ahogy van. Sok helyre nem lehet menni.

Milyen gazdasag?

picur3ka 2011.05.03. 20:37:25

@.Pierre Bezuhov.:

Te Bezu, ez az Eszes ficko ott lakik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.12. 12:50:23

@Alfőmérnök: tehetne mást. pl nem beszélhetne hülyeséget.

és tétényi nálam nem konkurencia, mert én egyikre se fogok szavazni, de ha majd beáll mögé az lmp, és az mszp, simán megverheti orbánt.
süti beállítások módosítása