Kommentszűrés
’11 ápr
27
16:01

Nincsen többé Moszkva tér

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

„De legalább nincs benne csalamádé.”

  A valós problémákra fókuszáló, pragmatikus politizálás jegyében újabb szakaszához érkezett a közterület-átnevezési hullám. A fővárosi közgyűlés hajléktalanok és aktivisták kereplős közjátéka után átnyomta több tucat budapesti közterület átnevezését. Az egyik legfontosabb változás: a Moszkva térből Széll Kálmán tér lett. Egykori – sokáig elfeledett – szabadelvű pénzügyérünk és miniszterelnökünk, Széll Kálmán önmagában megérdemli a respektet és egy komoly közterületet a fővárosban. A Moszkva pont alkalmas erre, hiszen 1929-től 1951-ig épp ezt a nevet viselte Buda egyik központja – sokak szerint segge lika.

  A tér borzalmas állapotát ugyanis nem oldja meg az átnevezés. Az eddig használt elnevezés 1951-ben, a Rákosi-rendszer legsötétebb időszakában született meg – ahogy a tér jelenlegi kinézete is abból a korszakból eredeztethető. Az utcatáblák cseréje után is velünk marad a repedezett, gyomos betonteknő, ami kevéssé méltó egy jó környék főteréhez. Egy másik korban bizonyos Kóka János, bizonyos SZDSZ-ből tett ígéretet a tér átalakítására, de természetesen nem lett belőle semmi. Nagy Gábor Tamás budavári, Láng Zsolt II. kerületi és Pokorni Zoltán hegyvidéki fideszes polgármesterek már 2007 tavaszán graffitiket festettek le a téren, jelezve a tér megreformálásának szükségességét. Négy év telt el azóta, továbbra is ugyanaz a három polgármester érintett a tér ügyében, de változás azóta sem történt – lásd az utolérhetetlen Hampage nagyon részletes fejtegetéseit a térről.

  Tarlós István főpolgármester 2010 decemberében terjesztett költségvetési módosító javaslatot az Országgyűlés elé, aminek értelmében 3 milliárd forintot irányoznának elő a Moszkva tér felújítására és a térség tömegközlekedési kapcsolatainak fejlesztésére. A beadványt a három kerületi polgármester is aláírta. A 3 milliárd forintos önrész elegendő lehet egy 30 milliárd forintos (2006-ban ennyire becsülték a tér rendezésének költségét) támogatás lehívására, amiből jelentős fejlesztéseket lehetne megvalósítani.

  Újra reménykedhetünk a szebb jövőben, pedig a legnagyobb budai közlekedési csomópont átépítése 1964 óta van napirenden. Negyvenhét éve. Budapestet húsz évig világvárosnak építette Demszky Gábor, és mégse történt semmi. Nincs még egy nagyváros Európában, ahol évtizedek telnének el egy-egy komolyabb beruházás végrehajtása során (gondoljunk a négyes metróra is).

  Az nálunk már csak úgy alakult történelmileg, hogy döntéshozóink szívesen átírogatnak dolgokat, változás mégse történik soha. Egy barátom mesélte, hogy anno apja nem értette nagyapját, mert az előbbi már Felszabként ismerte a Ferencieket. És amikor említett barátom került Pestre, ő nem értette apját, hiszen ő nem tudta sokáig, milyen Felszab térről beszél. Ahol egyébként semmi változás nem történt az elmúlt évtizedekben, továbbra is egy autópálya-csomópontként funkcionál a belvárosban. Olyanok ezek a közterület-átnevezések, mint a leány, aki hozott is, meg nem is galambot Mátyás királynak.

  Így, a névváltoztatás ellenére, a lassan őrlő fővárosi malmok miatt egy ideig biztosan élvezhetik még a komenizmusból itt ragadt térelemeket a Moszkva tér hardcore rajongói. Reakciós barátaim többségével szemben nem vagyok budai, és nem érettségiztem a rendszerváltás környékén. Nem nekem, nem rólam szólt – bár szórakoztatott – a Moszkva tér című kultfilm. Nem randiztam az óra alatt, nem csöveztem a villamossínek korlátjain, házibulikra várva. Ha már így alakult, könnyen mondok hát búcsút a Moszkvának. Moszkvának. (Nyugati) Széll reprezent.

Címkék: budapest moszkva tér széll kálmán tér

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr882859431

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Moszkva tér is elesett 2011.04.28. 12:19:09

Mi baj lehet a Moszkva térrel? Talán egyszer Gyurcsány ott várt valakire?...

Trackback: Föld alá a hajléktalanokkal! 2011.04.28. 10:08:00

Tarlós István, Budapest Székesfőváros méltóságos főpolgármestere és kreatív csapata újfent bizonyította, hogy városjobbító ténykedésének homlokterében kizárólag a legfontosabb dolgok állanak. A frissiben beiktatott várospolitikus első intézkedései közö...

Trackback: Súúúhanterz (2011/04/27) 2011.04.28. 01:09:53

Lázár János mai bejelentése után szerk esztőségünk tagjaival,és feltehetően az ország lakosságával egyetemben lázas izgalommal várjuk a postást , hogy az mihamarabb elhozza nekünk az új alkotmányt, melyet meg nem erősített hírek szerint Schmi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

preston 2011.04.28. 13:41:44

@mezo: te hol élsz, öregem. már bizottság tárgyalja, valamilyen papi méltóság kérelmére, hogy a szabadság szobrot máriáról nevezzék át.
Mivel a figura adott és nő, fúróra, kalapácsra nem lesz szükség, esetleg keletről majd délre forditják és a kezébe keresztet tesznek a propeller, pardon, koszorú helyett.
Nem tudsz olyan hülyeséget kigondolni, amivel a vezir alvezirei ne foglalkoznának már.
Lásd ferihegy átnevezése, ami helyet egyszerübb lett volna Gyurcsányt átnevezésre kényszeriteni.

johevi 2011.04.28. 13:43:02

@internationale:
Attól még megmaradt volna, csak mondjuk az lenne a neve, hogy"Elemi táblázat" :-)

kormányzó 2011.04.28. 13:43:12

@mezo: Azon a szobron nem csak a név lesz más! A Mérhetetlen Népszerűségü Keresztény Párt már dolgozik az ügyön.

Mad Mind 2011.04.28. 13:44:48

@Alvarez:
Szóval csak kőgazdagok laknak Budán mi?
Nem mindenki gazdag, és ráadásul kintibb részeken mindent nekünk kellett finanszírozni, ami Pesten alap.
Hozzánk a 90-es évek elején ért ki a telefon és a földgáz, a 90-es évek végén a csatorna és csak 2000-ben a kábeltévé. Adsl még most sincs. Mindenért sokszor annyit kell fizetnem mint Pesten.
Persze könnyű hülyeségeket írogatni, ha nem tudsz semmit.

ügyfélszolgálatos 2011.04.28. 13:47:50

Speciel engem az sért, hogy II. János Pál pápáról is teret neveztek el. Valahogy nem tud kimenni a fejemből az a sok a Vatikán által megégetett ember képe... Pláne, hogy a Köztársaság téret nevezték át...

Martian (törölt) 2011.04.28. 13:47:59

@J.Wolfram: a németek jól védhető erődnek tekintették Budapestet.

Mad Mind 2011.04.28. 13:48:18

@József István:
Sosem hallottam pedig minden ismerősöm a környéken lakott. Egyik sem mondta Kalefnak, sem Széll Kálmánnak.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 13:48:41

@céerem: Pontosan. Szerintem a Szabadság mint utca vagy híd név, nagyon is szép. A Bécsi útról se a több száz éves Habsburg uralom jut eszünkbe. Ennek alapján azt is át kéne nevezni. Vagy ne legyen Varsó utca, merthogy az meg a KGST-re emlékeztet?

céerem 2011.04.28. 13:52:57

@lecsekkoltam: szerintem veszélyben van még többek között pl. a Belgrád rakpart is, mert az is posztkomcsi, vagy mi... A Keleti Pályaudvarról, mint erősen az "előző rendszerre utaló" megnevezésről ne is beszéljünk :-)))
És mi lesz a Moszkva tér c. filmmel? Azt is átnevezzük a DVD borítókon?

bagoj ur 2011.04.28. 13:57:42

@József István: Életemben nem hallottam a Kalef vagy Széll Kálmán nevet, pedig a környéken nőttem fel. A házban rajtunk kívül szinte csak idős emberek laktak, ők sem hívták másként, mint Moszkva tér. Mint sokan itt, én is totál feleslegesnek érzem éppen ezt az átnevezést, de ez természetesen nem sokat jelent a fővárosi közgyűlésnek. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy ötféle új adónemet terveznek bevezetni, mert még mindig túl sok pénz marad az embereknél, így Állambácsi segít elkölteni.

Mad Mind 2011.04.28. 13:58:56

@kamasuka:
Most gondold végig. Széll Kálmán nem volt egy ismert politikus, igazán nagy dolgot nem is vitt véghez, az hogy elnevezték az agyagbányát róla, az nem igazán megtiszteltetés.
Amúgy az átnevezésekkel az a legfőbb gond, hogy nem ez a legfontosabb dolog. Ha felújították volna a Moszkva teret és utána átnevezik, akkor jelentett volna valamit. De az, hogy egy pöcegödröt, átnevezek Kánaánnak, attól az még pöcegödör marad.

J.Wolfram 2011.04.28. 14:08:40

@Martian:

végül is bárkinek érdekében állhatott a provokáció. És az oroszoknak gyakorlata is volt benne (lásd Katyn)

Németek: Bp jó védhető erőd, és a vezetőik még a lehetőségét is el akarták kerülni, hogy később a megadásról tárgyalni lehessen. (Bis zum letzten Mann)

Oroszok: Nem akartak (ennyi) hadifoglyot, viszont a tárgyalás látszatát meg akarták teremteni a nemzetközi visszhang miatt.

egy lerombolt Budapesten később könnyebb német- ill. imperializmusellenes propagandát folytatni, új világot, kommunizmust (diktatúrát) építeni. egy lerombolt városban, ahol nincsenek hagyományok, szabályok, amúgy is minden könnyebben kivitelezhető kellő erőszakkal (kedvez a műkincsrablásnak, politikai tisztogatásnak stb.)

Jofiu 2011.04.28. 14:09:08

@lecsekkoltam:
Pont a Becsi ut jutott eszembe nekem is az 'indoklas'-rol.
Atnevezni azonnal! Le a mocskos elnyomo es embernyuzo monarhia utolso emlekeztetojevel!!! Turhetetlen hogy az elso szabad igaz magyar koztarsasagi elnokrol meg nem neveztek el utcat.
Kovetelem atnevezni a Becsi utat Schmitt Pal Alamfo utjara.
Aztan johet a Kiraly utca. Az Orban utja nev sokkal idoszerubb.

Nem volt semmi gond a Moszkva ter elnevezessel.
A Szell Kalman szar.
Kepmutato szarkeveres az egesz atnevezosdi.

mezo 2011.04.28. 14:10:13

@preston, @kormányzó: Én ott maradtam le, hogy egy kereszténydemokrata ifjúsági szervezet vetette fel az ötletet a Mária-szoborra, de ezt az elképzelést az illetékesek elvetették. De az átnevezés még mindig szóba jöhetne (jézusom, csak nehogy innen vegyék az ötletet!).

Egyébként pedig kétségünk sem lehet, hogy sokan vannak, akik Szűz Mária oltalmazóan kiterjesztett karjait szívesebben látnák a város felett, mint a pálmaágat magasba emelő, a szabadságot jelképező nőalakot.

@lecsekkoltam: köszönöm, nem láttam azt a korábbi hozzászólást. Értem. És elképzelni sem tudom, mi marad majd a Vörösvári útból, mint utcanévből. :)

2011.04.28. 14:11:44

Ha már átnevezés, én a Kossuth téren álló kupolás épületet átnevezném OPNI-nak.

a-kis-herceg 2011.04.28. 14:11:58

@J.Wolfram: ne fogd a "nyuszira". a magyarok b@szták el... pontosabban az elit... örüljünk hogy egy elb@szott elvesztett háborút igy megusztunk...

@Jofiu: a becsi ut méltó a nevéhez... a rohadó kapitalizmusra utal mint az ut minősége mutatja...
épp a minap jártam arra robogóval. a teljes eleje eltűnt a motornak a kátyúkban... szinte méterenként fel lehet borulni...

na nem is láttam arra motorost... én se megyek arra többet. ez tuti

Jofiu 2011.04.28. 14:13:25

@Kurvasok Villamos:
Csatlakozom.
Fentebb mar koznevet is talaltak ra: kuvi.

Goompah 2011.04.28. 14:14:03

@lecsekkoltam:

"Akár tetszik, akár nem, a cigányok is az ország polgárai, ha őket támadják meg, vagy fenyegetik, őket is meg kell védeni"

Ez világos. Az eseményekből azonban az jön le, hogy kb. 15-20 éve ők lehetetlenítik el az ott lakók életét. Nemcsak a magyarokét, hanem a rendes cigányokét is, mely bőven vannak rendes cigányok is. Tehát ez csak látszólag etnika probléma, valójában a lumpen, élősdiek kontra tisztességes emberek problémája.

Viszont 15-20 éve a rendőrség semmit nem tett. Sem Patán, sem máshol. Amikor a cigányok loptak, bántalmaztak, leköpdöstek stb., akkor sehol nem volt rendsőrség, egy darab volt 25 ezer emberre. Most, hogy a lakosok megszervezték magukat, ott teremnek, és büntetik az önszerveződő polgárokat.

Egyértelmű, hogy a rend fenntartása a rendőrség dolga lenne. De ha nem tesz eleget e feladatának, akkor legalább ne akadályozza azokat, akik ezt megkísérlik. Büntetés, fenyegetés, őrizetbe vétel helyett pl. a rendőrség közreműködhetne abban, hogy a Véderő emberei törvényes, szabályozott szervezeti keretek között végezhessék önkéntes munkájukat. Közreműköshetne a kiképzésükben, nyilvántartásukban, felszerelésükben. Olcsóbb is lenne, mint ugyanennyi rendőrt pénzért alkalmazni. De nem, kormányunk büntet, őrizetbe vesz, és egyenruhás bűnözésről beszél. Ettől nem szűnik meg a cigánybűnözés. Meg az egyéb bűnözés sem, mert azért nem csak cigánybűnözés létezik.

Jofiu 2011.04.28. 14:15:16

@a-kis-herceg: Ne is menj. Az is dekadens aki hasznalja ezt az idejetmult utat.
De majd atnevezik es onnantol minden jo lesz.

Goompah 2011.04.28. 14:16:50

Vicces. A tér 1929-től 1951-ig, azaz 22 évig viselte Széll Kálmán nevét. Aztán 60 éven át volt Moszkva tér. 22 év kontra 60 év.

Bőven maradhatott volna Moszkva tér, senkit nem bánt, bántott ez a név. Csak ugye tegyünk úgy, mintha csinálnánk valamit. Ha már nem tudjuk kordában tartani a bűnözést (cigány. és egyéb), akkor nevezzünk át tereket. Ettől biztos megoldódnak az ország gondjai.

Jofiu 2011.04.28. 14:18:36

@Kilo166:
A Nagycirkusz nev eddig tobb szavazatot kapott.
Allj be inkabb a moge te is.

Amugy.
Tudja valaki hol lehet utcatablat csinaltatni?
Gondolkodom egy gerillaszervezeten. Forradalmi atnevezok, vagy ilyesmi.

2011.04.28. 14:24:01

@Jofiu: A cirkusz inkább szórakoztató, de ami itt zajlik az már fájdalmas.

J.Wolfram 2011.04.28. 14:24:25

@a-kis-herceg: nem a II. vh kimenetele a kérdés, hanem Osztyapenko lelövése. Nekem új volt az elmélet, hogy az oroszok maguk, de nem lepett meg. Erre kerestem logikus magyarázatot, hogy kinek miért állt volna érdekében a provokáció, meghiúsítani a tárgyalást.
---------
Én egyébként Cseh Tamás Szénatér c. számában hallottam először a Széll Kálmán teret. Nagyon szép dal, emléket állít benne az itt elesett német katonáknak (is).

"Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér "

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6261/cseh-tamas/szena-ter-zeneszoveg.html

Kurvasok Villamos 2011.04.28. 14:24:30

@Jofiu: De ugye nem kell KUVI pártot alakítani a mozgalomból? Mert politikát nem csinálok! Mert az folyton kisiklik!

Kurvasok Villamos 2011.04.28. 14:27:55

@Jofiu: "Gondolkodom egy gerillaszervezeten. Forradalmi atnevezok, vagy ilyesmi. "

Annak idején a Nádor Utca ügyében volt ilyen, bár azt hiszem, hogy csak spray-palackos. De nagyon menö lenne, csak félek, hogy bántanának, amikor másodszor csinálod. De ha "egész népünk" nagyhirtemlen csak kurvasokvillamostérnek nevezné, az is elég nagyot üthetne...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 14:45:44

@Goompah: Erről mindig az jut eszembe, hogy a nagynéném Tiszatelken lakik, arrafelé is sok cigány van. Az utóbbi egy évben 3x lopták meg. Mindháromszor látta az elkövetőket, egyik sem volt cigány. Az utolsó egy szobafestő volt, aki míg ő beteg volt felcuccolta még a csavarhúzót is a nippek mellé és vitt amit bírt. Olyan jó magyar volt, hogy egy beteg hetvenéves nénit lopott meg. A rendőrség is ismeri őket, le is csukják őket, pedig magyarok. Úgyhogy nem hiszem én el, hogy ott minden rossznak Patán a cigányok a kútfői és egyedüli okozói. Ahogy azt is tudjuk, hogy vannak emberek, akik annyira beszűkültek, akik pusztán azért gyűlölködnek, mert ettől többnek érzik kis bogár életüket. Ahogy vannak rasszista emberek is, akiknek nem számít semmi, csak az ő groteszk elvei, annak alapján válogat magyar és cigány, egyéb nemzetiség között. Szóval nem tudom te hol élsz, de ha nem ott élsz, akkor nem tudhatod hogy mennyi igaz a szélsőjobbosok által hangoztatott érvekből.
Ehhez senkinek sincs joga. Belegondoltál már abba, neked mi kellene ahhoz, hogy mindent hátrahagyva elmenj, mert félsz? Belegondoltál te abba, hogy a szaros tyúktolvajlás és az életveszélyes fenyegetés, több hetes megfélelmlítés nincs egymással összhangban? Te mit tennél, ha néhány kopasz a hecc kedvéért a te ajtód előtt vizelne? Ha nem engednék a gyerekeidet be az iskolába? Ha bedobnák a rokonaid, barátaid ablakát? Ha veled, vagy barátaiddal tennék ezt, pusztán mert nem vagy elég hófehér, elég magyar, elég polgár az ő felfogásai szerint. Ha pedig azt hiszed, hogy veled nem történhet meg, naiv vagy, mert a történelem már bebizonyította, hogy bárkivel, bármikor megtörténhet.
Belegondoltál, hogy semmi, de semmi nem jogosít fel néhány neonácit hogy egy másik emberrel ezt csinálja?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 14:49:55

@mezo: Nos, ismerve Tarlós Horthy nosztalgiáját, lesz egy második Fehérvári útunk:D

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 14:51:41

@Jofiu: Ha már ragaszkodnak a Szél-hez, nem lehetne Szél Kakas tér? :) Az olyan jellemükbe illő lenne, nem?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 14:55:19

@céerem: Egyszerűbb betiltani, hiszen bár megváltoztatták a nevét, de mint a posztban írják a ronda "komenisták" csinálták ronda betonteknővé a teret. Arról nem is beszélve, hogy a filmet is a "komenisták" készítették.

J.Wolfram 2011.04.28. 15:08:09

@lecsekkoltam: nem hinném, hogy a konkrét esetben a félelem vezérelte oda a buszokat és kormányozta Csillebércre, sokkal inkább azért szálltak fel rá, mert mondták nekik. ez egy jól megszervezett PR akció volt, erős médiával, jó szervezéssel, megfelelő érdekekkel a háttérben. (ebben a kampánymenetben a romákat mindkét fél eszköznek tekinti a saját céljaihoz, a végén maradnak , ahol vannak, mint a katalizátor, ami visszamarad a reakció végén).

de. a bűnelkövetés típusait aszerint szokták kategorizálni, hogy valamely paraméterben, motívumban, vagy módszerben hasonlóságot mutatnak. így pl. beszélhetünk fiatalkorú bűnözésről, amit 18 év alattiak követnek el (de emellett is sok más hasonlóságot is mutatnak). ez nem kirekesztő, nem azt jelenti, hogy minden gyerek gazember. a cigány-bűnözés sem azt jelenti, hogy minden cigány lop, hanem azt, hogy van a bűnelkövetésnek egy olyan ága, amit tendenciózusan, hasonló módszerekkel, hasonló motivációval követnek el ugyanazon csoporthoz tartozó elkövetők. a szobafestőkre ez nem hinném, hogy fennáll, mert nem tendenciózus, ezért általában nem beszélünk szobafestő-bűnözésről.
ha egy probléma tendenciózusan (folyamatosan, nagy számban, hasonló körülmények közt) előfordul, akkor az, hogy annak a nevezéktanával foglalkozunk, vagy azzal, hogy szabad-e beszélni róla, még nem fog megoldódni. márpedig probléma van, ezt mindenki tudja, aki vidéken, faluban és, és nem csupán a médiából informálódik.

Goompah 2011.04.28. 15:12:11

@lecsekkoltam: A nagynénédé egy személy tapasztalata. Önmagában azért nem releváns, mert soha senki nem állította, hogy csak cigányok lopnak, ahogy normális emberek azt is belátják, hogy vannak becsületes cigányok is szép számmal, magam is ismerek személyesen jópárat.

Én egy dunántúli faluban voltam gyerek, elég kevés cigánnyal. Azért 10 éves koromban majdnem halálra késelt egy cigány a falunkban, amikor iskolából mentem haza. Raboltak már ki cigányok fényes nappal egy nyugat-magyarországi városban. Egyik esettől sem lettem cigánygyűlölő, most sem vagyok az, olvass vissza jópár kommentet tőlem. Bármelyik lehetett volna magyar is, ez csak egy tapasztalat, nem túl releváns. Magyarok is lopnak, rabolnak, késelnek, ölnek.

Az arányok már számítanak, ezt azonban egy ember a saját tapasztalátból nem képes átlátni. Sok-sok ember tapasztalata már mérvadó, és ez nem a cigányok javára szól. :(

"Úgyhogy nem hiszem én el, hogy ott minden rossznak Patán a cigányok a kútfői és egyedüli okozói."

Ezt a pataiak sem állítják. Olvasd el a pataiak nyílt levelét, azt írják, 15-20 éve néhány renitens cigánycsalád beköltözésével kezdődött minden. Addig békében éltek magyarok és cigányok.

"Belegondoltál már abba, neked mi kellene ahhoz, hogy mindent hátrahagyva elmenj, mert félsz?"

Azt ugye sejted, hogy hergelik, cukkolják őket a roma vezetőik és az ún. jogvédők? A zámolyiak esetét is ismered biztos.

"Belegondoltál te abba, hogy a szaros tyúktolvajlás és az életveszélyes fenyegetés, több hetes megfélelmlítés nincs egymással összhangban?"

Szerintem összhangban vannak - főleg úgy, hogy a magyarok senkit nem fenyegettek sem életveszélyesen, sem másképp. Jusson eszedbe a véresre vert arcú nő esete, őt épp egy visszatérő cigány verte meg. Négy magyar véderőst vert félholtra 40-50 cigány? Ez arányos? Ha a rendőrség nem tesz semmit a "szaros tyúktolvajlások" ellen, akkor azok kurvára megkeserítik rengeteg ember életét. Márpedig nehogy már egy magyar ember élete kevesebbet érjen egy cigány életénél. Egyenlőek, nem igaz? És ne feledd, a tyúktolvajlás csak azért marad meg tyúktolvajlásnak, mert a meglopottak nem mernek védekezni - ha megtennék, könnyen lenne belőle lincselés, és nem a cigányt lincselnék meg a magyarok, hanem a tolvajok a magyart.

Látni kell, hogy a véderősok megjelenése egy valós és a kormányok által évtizedeken át megoldatlan problémára adott válasz. Nácizás, rasszistázás és hasonló vádaskodások nem fognak segíteni ezen. Az "egyenruhás bűn" bevezetése sem. De ha impotens kormányunknak jobb megvárni, amíg valóban polgárháborús helyzet alakul ki vidéken, ám legyen. Ha impotens kormányunk a rendet - még ha hivatalos felhatalmazás nélkül is - helyreállítani próbálókat bünteti az ok megoldása helyett, akkor előfordulhat, hogy a kormány is megy a levesbe.

Goompah 2011.04.28. 15:15:13

@lecsekkoltam:

"Belegondoltál, hogy semmi, de semmi nem jogosít fel néhány neonácit hogy egy másik emberrel ezt csinálja?"

A kérdésfeltevéseddel az a baj, hogy eleve neonácinak bélyegzed meg azokat, akik próbáltak tenni valamit a rendért.

is 2011.04.28. 15:20:10

Ez erge: "Nincs még egy nagyváros Európában, ahol évtizedek telnének el egy-egy komolyabb beruházás végrehajtása során (gondoljunk a négyes metróra is)."

Ez meg egy wikipedia link az amszterdami negyes metrorol:
en.wikipedia.org/wiki/Amsterdam_Metro#North.2FSouth_Line

Csak a tenyleges epitkezes 15 evig tart.

is 2011.04.28. 15:21:21

@Goompah: kart lengetve, es egy maganhazba betorve? ez a rendcsinalas? adjal mar egy rendes definiciot a rendcsinalasra, mert ez igy eleg zavaros.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.28. 15:25:09

@Goompah: tartok tőle, hogy nem azokat nevezi nácinak, akik csak szimplán tenni akarnak valamit...
Legalábbis elnézve néhány fotót, videót, nekem is határozottan olyan érzésem van, hogy azok a tipikus meztelencsigák vannak nagy többségben a "rendcsinálók" közt, akik ugyan náci elveket vallanak, náciként viselkednek, de tagadják, hogy nácik lennének...

preston 2011.04.28. 15:27:45

@Goompah: csodálkozni fogsz, de az összes elkövetési értéket, vagy a bünelkövetőre jutó értéket nézve a cigányok nagyon lemaradnak mögöttünk. Nyugodtan kiutalhattak volna a szocik is néhány tizmilliárdot a rendőrség kistafirozására, de valamiért a fityisz sem teszi. talán nem ott laknak, a falvak apró népe csak a szavazások előtt volt fontos, ma meg még a két pofon sem jött össze.
Itt most az éves egy-két bűnelkövetős nyugodt faluból sikerült a jobbereknek egy hirhedt csatateret létrehozni. De ez csak az első fázis. Majd fognak még
reménytelenségbe kergetett cigányok is csoportosan
,,csak odavizelni,, és lesz, ahol nem ők fognak elmenekülni.
Talán ez a wircsaft a célja valakiknek?

Sleepy Gonsales 2011.04.28. 15:31:42

@is:
Hehe, ki is állíttatta le a nagyberuházásokat amikor első ízben hatalomra került?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 15:32:41

@Goompah: Ez nem válasz. Egy ilyen szervezet, ami nyíltan szélsőjobbos szervezet nem válasz. Ahogy az sem válasz, hogy az azóta lemondott polgármester behívja a gárdásokat járőrözni, pártelnökét meg naggyűlést szervezni. Az lett volna, ha együtt meg próbálják oldani a problémát. A cigányoknak se hiányzik a konfliktus, ahogy írod jó volt a kapcsolat.
Visszatérve a véderőre, ha nem cigányok, találnak mást. Szerbeket, románokat, arabokat, zsidókat. Ők oda nem rendet fenntartani vagy teremteni mennek. Azért mennek oda, hogy félelmet keltsenek, tovább tűzeljék a meglévő ellentéteket. Ezek a szervezetek nem a békére, a rendre törekszenek. Mert pont akkor nincs létalapjuk. Így érdekük a minél nagyobb káosz, és félelem. Mert akkor meg tudják magyarázni, ideológizálni miért is kell nekik pont a cigány telep felett szerencsétlen, kiszolgáltatott gyerekeket harcászati képzésben részesíteni, meg lakott terület közelében lövészetet tartani. Ne feledd el, nem az lmp, romaszervezetek, vöröskereszt, nem a jogvédők mentek oda gyűlést tartani, hanem a jobbik, meg az ő ún polgárőreik. Minden más, erre adott válasz volt.
Egyetértek, ez a btk -s dolog szánalmas, semmit sem old meg. Sem a félkatonai szervezetek nyomulását, se a patai helyzetet, se a szélsőjobbos polgárőrségek gombamód szaporodását sem. De még a cigányságon se segít, nem lesz munkájuk, jövőjük, biztonságuk.
Ami az elmenekülésre vonatkozik, lassan egy hónapja masíroznak szélsőjobbos ilyen-olyan csoportok a faluban, több napig, vagy hétig a saját falubelijeik szállásolták el őket. Éjszaka azt hallgatják, ahogy a gárdisták masíroznak, szülinapot ünnepelnek, nappal követik őket, gyerekeiket nem engedik be az iskolába, óvodába, ott állnak a kapuban. Majd a lakóházaik közelében lövészetet rendez egy szélsőjobbos szervezet és hajnali fél ötkor pedig meghallgatják kedvenc ideológiai korrekt nótájukat, miután éjszaka meg részegen még a villanypóznába is belekötnek, mindenhová odahugyoznak, mintha az ő utcájuk, életterük egy piszoár lenne. Igen, ilyen körülmények között a gonosz lmp, a még gonoszabb romaszervezetek, vagy a még elvetemültebb jogvédők tovább cukkolják és tüzelik őket, csak ők a hibásak, hogy most elvándorolnak. Felteszem te így tudnál zavartalanul élni, hagynád, hogy a gyereked így éljen.
Ez nem a cigány-magyar konfliktusról szól. Hanem, hogy a Jobbik kiszorulva a közéletből, hogy ne járjon úgy, mint a miép cirkuszt rendezett, nemzethalált vizionálva saját politikai érdekében gátlástalanul kihasznált egy no name falu lakóit, gondjait és eszkalálta azt. Erre rátesz a fidesz egy lapáttal, mikor a valós megoldás helyett politikai boszorkányüldözésbe kezd, hogy az ellenzék (lmp és mszp) nevezetesen mit tett hogy ide jutott az ország. Hogy az egyik rossz hírét kelti az országnak, a másik meg azért mert elmúltnyócév. A Pataiak meg ugyanott lesznek ahol voltak.

preston 2011.04.28. 15:37:11

@Goompah: kevés ember van , különösen faluvégeken, aki elfogadja, hogy felé fordulva valaki a pöcsét lengesse és szidalmazza. Hülyének nézel bennünket, ha ennek az elfogadását hirdeted. A véresre vert nő egy helyi alkas, akit sértő megjegyzéseket tett, majd saját kérésére vitték be az orvoshoz.
Például ott a videofelvétel. Szerintem, ha egy stresszes helyzetben- -vesztes meccs után - éjszaka egy csoport fradista előtt egy akárki ellenszurkoló meglengeti a pöcsét, akkor még a miskárolást is normálisnak tekintenéd.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 15:37:21

@Goompah: Mert most rend van? Neked ez a rend? Amúgy pedig egyik szervezet se konzervatívnak, liberálisnak, balosnak, jobboldalinak, vagy szélsőbalosnak vallja magát. Nemzeti érzelmű szélsőjobbost jelent a mai magyar politikában. A jobbik, a magyar gárda, a betyársereg (akik egyébként ott voltak "rendet tenni") arról híresek, hogy a politikai paletta szélső jobb oldalán helyezkednek el. De ők magukra nem mondhatják, hogy igen, neonácik vagyunk, mert az nem szalonképes. Így jön a nemzeti, nemzeti -radikális, félkatonai nemzeti stb. megfogalmazás. De attól még neonácik. Vagy ha jobban tetszik szélsőjobbosok.

bőrmók 2011.04.28. 15:37:34

Úgysem tudunk mindent eltörölni, ami komcsi volt, ahhoz előbb az összes 50 évesnél idősebb politikust emigrációba kéne küldeni. Kezdje a fidesz.

bőrmók 2011.04.28. 15:38:38

a következő álomás a szél kállmán tér

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.28. 15:38:40

@is: a négyes metró tervei a hetvenes évek elején születtek meg - ma még mindig nem tudjuk, mikor lesz az átadás. Amszterdamban úgy húzódik el 15 évig az építkezés, hogy a komplett város egy egykori tengerparti mocsárba, cölöpökre épült - képzeld el ennek technikai nehézségeit. hasonlítsd ezt össze egy Moszkva tér méretű térség felszíni rendezésének nehézségeivel :) ami közel fél évszázada húzódik...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 15:44:07

@Goompah: Ez a véresre vert nő két pofont kapott. Ha lehet hinni a híreknek, provokált egy másik embert, így kapott két pofont. Olyan kényelmes megfeledkezni arról, hogy a cigányok nem holmi állatok akik minden ok és indok nélkül teszik amit tesznek. Az hogy egy cigány megüt egy magyart beleillik a gonosz, magyart ölő cigány képébe. De nem tetted fel a kérdést magadnak, vajon mi váltotta ki az ütést? Vagy elfogadtad, hogy cigány, és így ok nélkül üt?
Egy szaros 1000 forintos tyúk és egy emberi élet nem mérhető össze. Még akkor sem, ha az az ember cigány. Mert az ő élete is ér annyit mint a tiéd. Mindig elfelejtik, hogy megfélemlíteni nemcsak úgy lehet, ha odamegyek és tevőlegesen fenyegetem, ütlegelem. Elég a jelenlétük, a viselkedésük, hogy úgy követik őket, mintha mindjárt ellopnák a sávelválasztó felfestést, ha nem árgus szemmel nézi őket a gárda. Nem kell hozzá kés, fegyver, elég egy szélsőjobbos jelenléte egyenruhában. Ami azt jelenti, hogy nem egy barát van ott, hanem egy olyan ember aki imádkozik egy icipici indokért, hogy üssön, mozduljon, bármiért.

tevevanegypupu 2011.04.28. 15:46:31

Ami azt illeti az a Moszkva sincs mar meg amirol egyesek meg mindig abrandoznak.(:

tevevanegypupu 2011.04.28. 15:46:32

Ami azt illeti az a Moszkva sincs mar meg amirol egyesek meg mindig abrandoznak.(:

tevevanegypupu 2011.04.28. 15:50:40

@lecsekkoltam:
Setaljon vegig egyszer egy ciganysoron. Es csak ugy pillantson ra azokra akik ott uldogelnek vagy alldogalnak a hazak elott. Ne provokaljon, csak setaljon, de lassan, raerosen, es aztan az utca vegen vissza ugyanugy. Vagy lakjon egy hetig falusi turizmus kereteben egy ilyen faluban. Aztan mondja el tapasztalatait.

J.Wolfram 2011.04.28. 15:53:07

"...ha nem cigányok, találnak mást. Szerbeket, románokat, arabokat, zsidókat..."

:DDDD
megírta a zújság is, meg mondta az edzőm Besenyő Pistabácsi. is.

bőrmók 2011.04.28. 15:56:30

Nincs mese, előbb-utóbb át kell nevezni Gyöngyöspatát.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 16:10:54

@tevevanegypupu: Szabolcsi lány vagyok, falusi nagymamával, és falusi nagynénivel. Laktam a nyócker olyan részén, hogy ma csak csodálkozom, hogy volt hozzá bátorságom. Sétáltam ilyen helyeken, laktam Pest rossz részén, ne mondja nekem senki, hogy elkényeztett rózsadombi kislány vagyok, aki nem látott még életében cigányt közelről. Ja és miskolcon diplomáztam, 5 év vonatozás, zömmel személy, másodosztály Nyíregyháza-miskolc viszonylatban. Nekem ne mondja senki, hogy nem tudom, nem láttam, nem éltem át. Nekem is vannak rossz emlékeim cigányokról, egy sebhelyet mai napig viselek a lábszáramon, lenne okom utálni őket. Ne tessen nekem ezzel a te ugyse tudod milyenek, mert nem jártál ott, nem láttál közelről.
Amúgy a sétálást olyan cuki ruhákban tegyem meg mint a véderő, vagy mint mondjuk a betiltott gárda, vagy azok a so called polgárőrök?

J.Wolfram 2011.04.28. 16:15:54

@Takony_fősámán: ez egy nagyon jó ötlet, ugyanis minden problémára alkalmazható. nevezzük át a romákat, mondjuk burkusokra. nincs többé roma probléma, a felzárkóztatásuk, integrálásuk kérdése is a múlté. nem lesz több roma bűnözés, sőt romák híján a polgárőrök is hazamehetnek.

az újólag feltűnt burkushelyzet kezelésére viszont lehet új tanulmányokat rendelni, EU pénzeket pályázni, mint új kisebbséggel újult erővel lehet demonstrálni a fasizmust, a kisebbségi jogokat, elnyomást. lehet büntetni a burkusozás, a burkus-probléma kimondását és feloszlatni a Hanyag Járdát, Vészegyletet és más új-fagyista szervezeteket.

bőrmók 2011.04.28. 16:17:08

@lecsekkoltam: mondjuk véderős ruhában. Aztán pisilj az utca közepén, majd sétálj peckesen a cigányok közé, akiknek épp az imént sikerült felbasznod az agyát.

tevevanegypupu 2011.04.28. 16:21:10

@lecsekkoltam:

Szoval van tapasztalata, nagyon orulok, hogy nem rosszak. Szerencseje volt. Ugy tunik nem mindenkinek van. Egyebkent szo sincs arrol, hogy minden ciganyt utalni kellene vagy felni toluk, csak az olyanoktol kell mint a gyongyospataiak kozul azok, akik naponta keseritettek meg az ott lakok eletet. A vedero es a garda nem magatol ment oda, hivtak oket. Most akkor azok a rosszak akik odahivtak oket mert feltek? Nem ez a megoldas persze, de ez a felelem amit a videkiek ereznek, legtobb helyen indokolt es nem kitalalt.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 16:28:00

@tevevanegypupu: Az odahívták őket az az volt, hogy az azóta lemondott jobbikos polgármester meghívta az átkeresztelkedett gárdát járőrözni meg a pártot naggyűlést tartani. Ennek alapján én azért fenntartásokkal kezelném mennyire is kellettek ők oda. Kb mint púp a hátadra. Meg mekkora lehetett a félelem. Mindenhol vannak problémák magyarok és cigányok között. De érdekes, a fideszes , vagy mszp-s polgármesterek nem hivogatják a jobbikot naggyűlést rendezni, és jobbikos és szélsőjobbos félkatonai szervezeteket masírozgatni és születésnapot ünnepelni a cigánysorra.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 16:29:43

@Takony_fősámán: Majd a kórházi ágyon fekve jelentsem ki, hogy nem csináltam semmit, és szó se volt provokációról, csak sétát tettem a holdfényben? :D

tewton 2011.04.28. 16:29:43

@lecsekkoltam:
"Ha lehet hinni a híreknek, provokált egy másik embert, így kapott két pofont."

a cigányok szerint provokált, a rendőrök szerint egy szót se szólt. mindkettőből kinézem, hogy hazudik, de most a rendőrnek inkább hinnék, ha szabad. ráadásul az esetet rögzítették rasszista videókamerák is és a képek se mutatnak provokációt. a pofozkodó roma néni kapcsán igazságügyi elmeszakértői vizsgálatot is rebesgetett a rádió, ráadásul.

Goompah 2011.04.28. 16:30:35

@lecsekkoltam:

"Ez a véresre vert nő két pofont kapott."

Amitől vérzett az arca és kórházba kellett vinni. Sima pofontól kivérzik az arcod?

"Ha lehet hinni a híreknek, provokált egy másik embert, így kapott két pofont. "

Te hiszel a híreknek? Mert ha igen, akkor annak is hinned kell, hogy a cigányok Patán megfélemlítik a lakosságot, meglopják, fenyegetik, kirabolják, leköpdösik őket. Rendszeresen, hosszú évek óta.

Vagy csak a cigányoktól származó híreknek hiszel? A magyarok szerinted hiteltelenek, hazudnak?

"De nem tetted fel a kérdést magadnak, vajon mi váltotta ki az ütést? "

Talán a magyar ütötte meg előbb a cigányt? Mert tegyük fel, hogy provokált. Akkor erre a tettlegesség, a másik véresre verése legitim, jogos válasz? Vagy csak cigánytól jogos? A másik ember véresre verésére nincs semmi jogos indok, sem cigánytól, sem magyartól. Vagy a törvények a cigányokra nem vonatkoznak?

"Az hogy egy cigány megüt egy magyart beleillik a gonosz, magyart ölő cigány képébe."

Milyen képbe illik bele az, hogy a magyar nem ütötte meg a cigányt? Sem előtte, sem utána. Megmondom: a cigányokkal szemben is toleráns, emberséges, velük békében együtt élni kívánó magyar képébe.

"Egy szaros 1000 forintos tyúk és egy emberi élet nem mérhető össze."

Hány cigányt öltek meg Patán? Mert ha egyet sem, akkor csak az a kérdés, miért van szerinted a cigánynak több joga pokollá tenni a magyarok életét, mint a magyarnak a lopásért, fenyegetésért, leköpdösésért stb. elítélni a cigányt? Még csak meg sem pofozni, csak elítélni.

A magyar ember tönkretett élete szerinted miért ér kevesebbet, mint a bűnöző cigány félelme?

"Elég a jelenlétük, a viselkedésük, hogy úgy követik őket, mintha mindjárt ellopnák a sávelválasztó felfestést, ha nem árgus szemmel nézi őket a gárda."

Nem fogod elhinni, de a valóságban a cigányok Patán pontosan ezt tették. Na jó, az útfestést talán nem, mert arra még nincs módszer, de elloptak minden ellophatót. Avagy szerinted a magyar embernek nincs joga legalább figyelemmel kísérni a tolvaj cigányt?

Ezen az alapon szerinted a világ összes rendőrsége újnáci, mert félelmet kelt a bűnözőkben, fajra, bőrszínre való tekintet nélkül. :)

"Nem kell hozzá kés, fegyver, elég egy szélsőjobbos jelenléte egyenruhában."

Ahogy a cigányok jelenléte a magyar ember kertjében is eléggé félelemkeltő. Mert a tolvaj bemegy a kertbe. A véderősök is bementek a cigányok udvarába?

"Ami azt jelenti, hogy nem egy barát van ott, hanem egy olyan ember aki imádkozik egy icipici indokért, hogy üssön, mozduljon, bármiért. "

Szerinted. :) A vélemény pedig, mint tudjuk, (még) szabad.

"De attól még neonácik. Vagy ha jobban tetszik szélsőjobbosok."

Bocsáss meg, de baromi nagy fogalomzavar van a fejedben. Szélsőjobb = újnáci???

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 16:32:11

@tewton: Én meg annak hinnék, hogy senki se üt-ver másokat ok nélkül. Még a véderőnek is van cuki koncepciója miért kell neki lakóházak közelében lövészetet tartani.

Jofiu 2011.04.28. 16:32:28

@Kurvasok Villamos:
Lesznek gerillak, biztos. Az egesz atnevezosdi fetisizmusuk kigunyolas utan kialt. Akar spray, akar csak cellux+A4. Az utobbi gyorsabb es veszelyetlenebb, ha sokan csinaljak vicces.

Goompah 2011.04.28. 16:37:51

"http://index.hu/belfold/2011/04/28/a_statisztikak_szerint_nem_volt_sok_a_bunozes_gyongyospatan/"

Kurva jó, azt bizonygatja, hogy Patán sem nagyobb az ismertté váló bűncselekmények száma, mint az országos átlag.

Az már nem zavarja a cikk íróját, hogy 20,000 forint érték alatt a lopás nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, így ezek bele sem kerülnek a statisztikába. Még akkor sem, ha az impotens rendőrség miatt a károsult fel meri jelenteni az elkövetőket. :)

Márpedig egy ellopott tyúk, lerabolt veteményeskert értéke többnyire 20,000 Ft alatt marad.

Goompah 2011.04.28. 16:40:18

@lecsekkoltam:

"Én meg annak hinnék, hogy senki se üt-ver másokat ok nélkül."

Valaki megverésére az egyedüli ok az lehet, ha megütik őt. A felvételek szerint a cigányt senki nem ütötte meg.

Persze ha az is elfogadható ok a megverésre, ha a másik magyar...

Persze egy cigánynak ez is elfogadható indok...

tevevanegypupu 2011.04.28. 16:41:24

@lecsekkoltam:

Annyibol volt "jo" ez az egesz cirkusz, hogy talan most valoban megprobalnak tenni valamit, mert ez igy nem mehet tovabb. Sem a felelemkeltes, sem a gyulolkodes, sem a lopkodasok, provokaciok vagy onbiraskodas.

J.Wolfram 2011.04.28. 16:48:07

@Goompah: valóban fogalomzavar van a fejekben. ma már a valóság az, amit a médiában (újság, rádió, TV) mondanak, aki ezt uralja, valóságot teremt. a nagy médiumok nem is adnak teret az ellenvéleménynek, az indexen kommentelni sem lehet, az origo erősen cenzúráz, az ilyen kis olvasottságú blogok pedig kevés emberhez jutnak el.
a Brian életében kiállt egy ember és elkezde mondani, hogy " És a kezében egy naaagy, kilencélű kard... kilenc éle lesz a kardnak! Nem kettő, nem öt, nem hét, hanem kileeenc!"akkor páran megmosolyogták, páran elhitték, de ma, amikor ugyanezt teszi a média, és milliók csak azt fogadják el egyetlen hiteles valóságként, akkor ne csodálkozz, hogy tömegek szajkózzák ugyanazt saját véleményként is. (egyébként megdöbbentő, hogy ez mennyire így van, egy új generáció már nem is megéli a valóságot, hanem csupán megörökíti, a koncerten, múzeumban kameráz a mobiljával, csak a felvétel sikerüljön, majd otthon megnézi. az a valódi, emez csak átmeneti).

és ha a tv-ben azt mondják, fasizmus van, akkor az is van, akkor az emberek egy kicsit még liberálisabbak lesznek, hogy még jobban elhatárolódjanak. márpedig ott azt mondják, hogy emez van, amaz meg nincsen.

evanagy 2011.04.28. 16:50:06

Nekem tetszik hogy megváltoztatták :)

mezo 2011.04.28. 16:58:31

@lecsekkoltam: :))))

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 16:59:59

@Goompah:
Nem pofozkodok, és nem kapok pofonokat hál istennek, de annyit én is tudok, hogy egy pofontól felrepedhet a szád, és azért az vérezni szokott.
Nem hiszek a híreknek vakon, mint te. De elgondolkodtató ha ilyet hall az ember, hogy biztos volt ott más is, mint leszállok a buszról és az első embert pofán csapom. Nem életszerű, egyetértesz?
A híreknek megbízható forrásból kell hogy jöjjenek. Amit a véderő, jobbik, és kisbarátaik mondanak nem megbízható, számomra hiteltelenek.
Miért olyan nehéz felfogni, hogy nem csak tetlegesen (ütéssel, fegyverrel fenyegetéssel) lehet provokálni. Lehet szóban, viselkedéssel is. Kevésbé látványos, de hatásos, sőt hatásosabb.
Ne már. Egy hónapi fenyegetés, randalírozás, nem elég? Áruld már el nekem, hogy a leköpdösés, lopás, pofozkodás hol mérhető fel azzal amit ők kiállnak? Szerinted mérhető, mert cigányok. Ha ugyezt magyarokkal csinálják, felháborító, cigánybűnözés, kiírtják a magyarokat, világvége. Ha pedig cigányokkal, megérdemelték, itt volt az ideje?!
A Pataiakat nem a cigányok tyúklopásai döntötték romba, hanem az elmúlt húsz-harminc év gazdaságpolitikája, munkahelyek megszűnése, kilátástalanság. Ne kenjük már rá a cigányokra.
Nincs joga, pláne ha ott az általad hozsánnázott térfigyelő kamera. Megalázó, te mit szólnál ahhoz ha bemész a tescoba és megy utánad mint egy kiskutya a biztonsági őr és lesi nem lopsz-e valamit? Vagy ha ezt csinálnák veled ausztriában, mert a magyarok lopnak? Neked ez nem lenne megalázó?Te nem találtad megalázónak, hogy kiírták a határ túloldalán, hogy magyarok ne lopjatok? Nekik is megalázó. Biztos furcsa neked, de nekik is kijár az emberi bánásmód, az emberi méltóságuk tiszteletben tartása. Ezek a neonácik ezt sértették meg.
Amúgy pedig ne keverd a neonáci önjelölt őrködő (nem fogom megsérteni a tisztességes, valóban polgárőröket, hogy a jobbikos kispajtásokra is alkalmazom ezt a szót) gittegyleteseket a jogszabály alapján, jogszabályi keretek között működő rendvédelmi szerveket. Tudom, hogy a jobbikosok szeretik lenácizni, lekomcsizni a rendőröket, pedig nem azok.
A véderősök rosszabbak a kertben surranó cigányoknál, mert nekik be se kell menni, hogy féljenek tőlük. Míg a cigány lop, de a véderős megver. Szerintem a fizikai erőszak rosszabb a lopásnál.
Igen, a szélsőjobb az neonáci. Pontosan. Tudom fáj, de az.
Nézdd, tudom, hogy neked szimpatikus amit ők csinálnak, úgy véled rendet, amit az állam nem tud. Pedig nem. Ők nem neked akarnak jót, magunknak. Balhét akarnak, de nagyot. Ráadásul addig, amíg a rendőrök rájuk vigyáznak, hogy megvédjék őket saját maguktól és a környezetüket tőlük, lehet hogy lenne jobb dolguk is. Környező településekből vagy fővárosból vezénylik le őket, addig a maradék, nem túl nagy számú rendőrnek kell helytállnia. Eközben annyit érnek el kispajtásaid, hogy részegen tántorognak és hugyoznak közterületen, és ünnepelnek. Ők azok akik ezzel rombolják tovább a közbiztonságot és az emberek biztonságérzetét. Egy bebaszott, folyton részeg társaság fog ott valakit megvédeni vagy rendet tartani? Akinek annyi önuralma sincs, hogy ne basszon be mint egy állat?! Te tényleg azt akarod, hogy egy ilyen csürhe tegyen neked rendet? Ezekután te azt mondod, jobban bízol ezekben a faszkalapokban mint egy rendes, kiképzett rendőrben? Ha neked ez kell, akkor érdekes ember lehetsz.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 17:03:30

@evanagy: Tényleg ennyire nincs híres emberünk? Tellér Ede, vagy szabó magda, vagy ilyesmi. Pont egy no name pénzügyminisztert?! Ennyi amit fel tudunk mutatni meg a király (nem orbán)?!

tewton 2011.04.28. 17:18:50

@lecsekkoltam:
"A véderősök rosszabbak a kertben surranó cigányoknál, mert nekik be se kell menni, hogy féljenek tőlük. Míg a cigány lop, de a véderős megver. Szerintem a fizikai erőszak rosszabb a lopásnál."

idáig hány véderős vert meg hány embert? mert ez idáig előítélet.

"Szerintem a fizikai erőszak rosszabb a lopásnál."
jaja. találomra a netről:

"A gyöngyöshalászi Jobbik elnök feleségét azért verték meg a cigányok, mert rájuk mert szólni. "

idáig valahogy a fizikai erőszak eléggé egyoldalúan magyarellenes. de a lopás is. de hallgasd meg az ottani nyugdíjasokat.

www.youtube.com/watch?v=zc-YJww4huM&feature=related

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 17:23:00

@tewton: Biztos vagy benne? Utána néztél, pontosan, hány incidens történik a cigányok sérelmére? Kezdve azzal hogy van ahol nem szolgálják ki őket egészen a lövöldözésekig? Biztos, hogy ők ütnek jobban őket, mint ők? De az is lehet, hogy egyformán rosszak vagyunk egymáshoz?
Vagy épp leszarod, mert cigányok, ergo magyarellenes a tettük, utálnak minket, ki akarnak írtani.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 17:23:49

@lecsekkoltam: Zagyva lett, ők ütnek minket jobban mint mi őket.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.28. 17:26:58

@lecsekkoltam: a megszólított alak - hozzászólásából ítélve - a takonygerincűek csapatát erősíti. Miért vársz tőle objektív helyzetértékelést?

Kurvasok Villamos 2011.04.28. 17:44:17

@Jofiu: Támogatnám még tettleg is, de innen nehéz. De ha valami szociál netvörkön beindul, akkor lehet pl. fészbúkos táblaátragasztást szervezni. Mindenesetre eddig kb. nyolcvan embernek mondtam el, hogy a Moszkva teret ezután minek kell nevezniük. Mind egyetértően röhögött :-)

Kurvasok Villamos 2011.04.28. 17:44:57

Holnapig szendereg a robogás, megyek csöngetni egy picit, mert hosszú volt a napom... irány a remíz.

tewton 2011.04.28. 17:53:41

@lecsekkoltam:
"Utána néztél, pontosan, hány incidens történik a cigányok sérelmére? Kezdve azzal hogy van ahol nem szolgálják ki őket egészen a lövöldözésekig? De az is lehet, hogy egyformán rosszak vagyunk egymáshoz?"

nagyon szép, semmibe és általánosságba foszló kérdések. utánanézni? ugyan már, hol?

de talán ugyanott lehet utánanézni annak is, hogy hányszor vont és von vállat a rendőr a 20.000 ft alatti kis csínyekre, játékos garázdaságokra. "csak szabálysértések"-re, amit már nem is jelentenek be a vidékiek.

sérelem? hahaha. az nem sérelem, hogy bőrszínem miatt nekem kell átmennem az utca másik oldalára, ha öten jönnek szembe roma fiatalok? sírni könnyű, pláne ha az embert körülveszik pestről lejött szociológus-arcú emberek, akik instant együttérzéssel hallgatják. nézd meg a videót, aztán képzeld el, hogy abban a faluban élsz, az egyik mami meg a saját nagyanyád. utána mit mondasz?

ezek a nyugdíjasok hogyan is tudtak rosszak lenni az őket terrorizáló fiatalkorú c-bűnözőkhöz? erre valami konkrét választ, ha lehet. talán mert nem vettek nekik csokit a nyugdíjukból?

Goompah 2011.04.28. 18:02:51

@lecsekkoltam:

"Én meg annak hinnék, hogy senki se üt-ver másokat ok nélkül."

Akkor higgy annak is, hogy a pataiak nem ok nélkül félnek a cigányoktól, nem ok nélkül utálják őket. Meg higgy annak is, hogy a véderősök nem véletlenül járőröztek arra.

Persze értelek én, a cigány a szemedben szavahihetőbb. A cigány mindig igazat moond, a magyar mindig hazudik. Világos. :)

"Ezekután te azt mondod, jobban bízol ezekben a faszkalapokban mint egy rendes, kiképzett rendőrben? Ha neked ez kell, akkor érdekes ember lehetsz."

Ezek után te azt mondod, hogy jobban bízol a tolvaj, verekedős cigányoknak, mint a helyszíni videóelvételnek? Azon ui. világosan látszik, hogy a cigány támadott, ütött. Ha neked ez kell, akkor érdekes ember lehetsz.

Ezek után te azt mondod, hogy jobban bízol a tolvaj, verekedős cigányoknak, mint a a térfigyelő kameráknak, a rendőröknek és a belügyminiszternek? Csak mert a minapi verekedés kapcsán maga Pintér jelentette ki nyilvánosan, hogy a felvételekből világosan kiderült: a verekedést a cigányok kezdték. Ha neked ez kell, akkor érdekes ember lehetsz.

Goompah 2011.04.28. 18:05:23

@lecsekkoltam:

"Utána néztél, pontosan, hány incidens történik a cigányok sérelmére?"

Egy bárhol a cigányok sérelmére elkövetett incidens mióta teremt jogalapot máshol egy másik cigány számára ahhoz, hogy megverjen valakit?

Megsúgom: Egy bűncselekmény sem legitimál vagy tesz bocsánatossá egy másikat.

SzJ1982 2011.04.28. 18:07:25

@hoseman: Te seggfej. Anyádat ökrözzed le, ha megkérhetlek. Komolyan egy ilyen komment után neked ez jut eszedbe? Aki így gondolja, ökör? Neked valami bajod van, te kretén f@sz. Állítsál magadon, mert ha a valóságban is ilyen vagy (amit kétlek), akkor valaki egyszer még kikapja pár fogadat.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 18:08:42

@tewton: Ezt nem értem. A hozzád hasonlók olyan magabiztosan állítják, hogy cigánybűnőzés benne van a statisztikában, mert van róla hivatalos adat is, és tuti, és én is megnézhetem. De ha meg megfordítom a kérdést rögtön hebegünk meg habogunk, meg a másik terel meg izé. De statisztika az nincs.
Ráadásul ismerni is kell ezeket az idős néniket. Mert nagyon rafkósak, és nagyon tudnak lódítani, el se hinnéd miket. Egyszer majd sztorizgatok neked, csak családon belül miket hall az ember. Nem biztos, hogy pontosan úgy van ahogy ők azt elmondják. Egyáltalán nem. Oszd el 100-al és vonj gyököt belőle és vondd ki a néni életkorát, akkor közeljársz a nagyjábóli igazsághoz.
Ne feledd, messziről jött embernek is azt mondhatsz amit akarsz. Mert az ugyse tudja.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 18:12:33

@Goompah: " Egy bárhol a cigányok sérelmére elkövetett incidens mióta teremt jogalapot máshol egy másik cigány számára ahhoz, hogy megverjen valakit? "
Arra nem gondoltál, hogy ez fordítva is igaz? Hogy egy bárhol magyarok sérelmére elkövetett incidens egy magyart (ha ezek azok) se jogosít fel arra, hogy máshol randalírozzon?

Goompah 2011.04.28. 18:19:21

@lecsekkoltam:

Mióta randalírozás az utcán járni és megelőzni a bűncselekményeket? Na persze a bűnelkövetőket ez biztos megfélemlíti...

Arra nem gondoltál, hogy az eredeti is igaz? Hogy egy bárhol cigányok sérelmére elkövetett incidens egy cigányt (ha ezek azok) se jogosít fel arra, hogy bárhol randalírozzon, verekedjen, lopjon?

"Ráadásul ismerni is kell ezeket az idős néniket. Mert nagyon rafkósak, és nagyon tudnak lódítani, el se hinnéd miket."

A cigány persze természetesen mindig a színtiszta igazat mondja, minden túlzás nélkül. :)

Értelek én.

OK

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 18:20:19

@Goompah: Hol mondtam én hogy nekik hiszek?! Arra emlékszem, hogy a jobbik-véderőmű-gárda forrásoknak nem.
Bár a hazudós, tolvaj cigánynak inkább, ha már a kettő között választani kell. Mert az egyik csak cigány, de a másik, hogy is mondjam ezt finoman, büdös náci. Az még a mákos tésztát is néger kígyónak mondja, aki izraelből gyűrűzik be, hogy megvegye az országot.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 18:27:08

Mennem kell, család, meg ilyesmi. További jó vitát.

tewton 2011.04.28. 18:30:51

@lecsekkoltam:
a hozzám hasonlóak nem én vagyok.
az általam ismert tapasztalatok arról szólnak, hogy cigány után nem nyomoznak, mert a rendőr is be van fenyítve a kisvárosban; a cigányok házai közé kocsival se mernek bemenni. etnikus fiatalkorúak szabadon rabolnak fényes nappal, mert úgyse tudnak velük mit csinálni, csak kiröhögik a szocmunkást.

az öreg néninek nem kell hinni a filmen, de akkor higyjél a cigány fiataloknak a felvételen, akik játékosan megjelennek rajt, kicsit fenyegetően. és ez csak egy a sok közül. vagy olvasd el a helyiek levelét a neten, a heti válasz hozta le régebben.

a sérelmekkel jól lehet érvelni. a cigánygyilkosok (mármint a cigányokat gyilkolók) egyikének az előtörténetében benne van az, hogy fiatalkorában _ok nélkül_ mit csináltak vele a cigányok. ha mindenki, akit ilyen incidens ért a kisebbség részéről, annyira vérmes (vagy hálózati) lett volna, mint az a fickó, akkor most nem romaprobléma lenne, hanem lenne egy emléknapjuk és ennyi.

bocs. _ok nélkül_ annyit jelent, hogy esetleg te kaptál egy olyan biciklit, magnót, mobiltelefont, ami valamiért egy (több) "érzékenynek" megtetszik. esetleg terem a cseresznyefád, vagy a krumpli a kertben.

Goompah 2011.04.28. 18:33:02

@lecsekkoltam:

Itt mondtad:

"Én meg annak hinnék, hogy senki se üt-ver másokat ok nélkül."

Amivel azt jelentetted ki, hogy a videofelvétel ellenében annak a cigánynak hiszel, aki szerinted nyilván nem ütött ok nélkül. Hiszen nem ok nélkül verte véresre a magyar nőt, mert az állítólag csúnyán nézett rá, meg amúgy is magyar volt.

Csak pátyolgasd a bűnözőket, cigányt és magyart egyaránt. A normálisabb magyar emberek, akik csak tehetik, kezdenek menekülni az országból, így jó eséllyel 50 év múlva, ha akkor még élsz, az egész ország egyetlen Gyöngyöspata lesz. Az lesz majd a vidám világ!

Addig is javaslom, költözz Patára a cigánysor mellé, aztán fél év elteltével írd meg az élményeidet.

Csá, nem látom értelmét a további beszélgetésünknek. Legyen mindenben igazad.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 18:42:10

@Goompah: Utolsó szó mániám van. Kívánom neked, tudd meg, mikor a párttársaid és elvtársaid szemében nem vagy elég magyar és nem vagy elég fehér. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy előbb - utóbb bekövetkezik, a mozgalom felfalja gyermekeit.
Kívánom, hogy egyszer ízleld meg a szélsőjobb adta "rendet", de ne itt, istenem csak ne itt. Tanuld meg a saját bőrödön ostoba ember, ha már a történelemből nem tanultál. Kívánom, hogy legyen ezen örömökben részed, és azt hogy nekünk itt az országban soha, soha, soha.

Goompah 2011.04.28. 19:07:10

@lecsekkoltam:

"Hol mondtam én hogy nekik hiszek?! Arra emlékszem, hogy a jobbik-véderőmű-gárda forrásoknak nem.
Bár a hazudós, tolvaj cigánynak inkább, ha már a kettő között választani kell."

Értelek én, hogy a cigánynak jobban hiszel, mint a magyarnak, ezt már tudom. De az új, hogy a rendőrséggel, a belügyminiszterrel és a videofelvétellel szemben is inkább a cigánynak hiszel.

"Kívánom neked, tudd meg, mikor a párttársaid és elvtársaid"

Nekem nincsenek ilyenek.

"Tanuld meg a saját bőrödön ostoba ember"

Aha, érvek elfogytak, jön a személyeskedés és a vitapartner leostobázása? Egy patai cigány ezért már véresre verne, és a korábbi kommentjeid alapján jó okkal. :)

Újnácinak mikor nevezel? Meg rasszistának, fasisztának, antiszemitának meg ami még eszedbe jut? Persze úgysem azt nézem majd, minek nevezel, hanem azt, ki nevez annak. :)

tewton 2011.04.28. 21:12:38

@Goompah:
lol. nem láttál még magyarul beszélő netliberálist?

preston 2011.04.28. 21:58:28

én vidéken nőttem fel, most kisváros, nem is tudtam, hogy cigányok voltak az osztályban meg zsidók. a hatvanas években - tudjátok, kommenista diktatúra, elnyomás, besúgók, az iskolában énekelni kellett stb .
Közben eltünt egy millió munkahely, a szerencsések hazavitték a gyárukat és vagy három millió ember elszegényedett, nyomorog. Viszont mindenkire cimkét tettek.
Te goompah nevű, arról a videóról szóltál, ahol a sötétben egy igaz magyar fehér ember - nem látni, de neked elhiszem - a pöcsét lobálja idegen faluban a helyiek egy csoportja felé? Ismerek egy nógrádi családot, ahol a második fiút is halálra késelték a rütyőben és hazáig kúszott késsel a hátában. Igaz fehér magyar részeg ember bökője volt az a fehér Lali gyerek hátában. Te tudod, hogy egy idegent már azért megkéselnek helyi magyarok, mert
a bálban felkért valakit egy táncra vagy a kocsmában csúnyán köhögött? Mindenkit hülyének nézel? Egy ilyen pöcsöspöcs örüljön ha életben maradt.
Olvastam kommentjeidet, nem szoktam durva lenni, de jó lenne, ha leérettségiznél és körülnéznél a világban, mielőtt irni kezdesz.

Goompah 2011.04.28. 23:52:17

@preston:

:D Most már jobban érzed magad?

"de jó lenne, ha leérettségiznél"

Neked már az általános iskola sikeres elvégzése is nagy siker lenne.

"eltünt", "cimkét", "lobálja", "irni"

ROTFL :)

preston 2011.04.29. 08:25:01

Hazudni és mellébeszélni tudni kell. Ha publikálnak egy videót, ahol egy turista magyar ember a pöcsét lóbálja a helyi cigányok felé, akkor itt nincs mit mondani. Nem jártam még az ottani kocsmában, de ez minimum megindokol egy erős veréstől csonttörésig terjedő választ. Lehet, hogy nálad erre szeméremsértésért feljelentenek, esetleg kiprédikálnak vasárnap a templomban. Ezért bátorkodom gondolni, hogy még kormányszóvivőnek sem lennél jó.

J.Wolfram 2011.04.29. 08:57:37

ez a hosszas beszélgetés is jó bizonyíték rá, hogy ma már nincsenek tények, nincs olyan, hogy objektivitás, vagy valóság.

vannak erősebben, többet kommunikált állítások és kevésbé kommunikáltak. az ember az érzelmi beállítódottságától függően dönti el, hogy hova csapódik. a médiában elhangzanak tényként beállított állítások, majd elhangzik tényként az ellenkezője. pár kanyar után előkerülnek bizonyítékok, majd a cáfolatuk. aztán a rendőrség, bíróság vizsgálódik, ítélet születik, majd annak a cáfolata a sajtóban, hogy koncepciós per volt, érdekeket szolgált, amit összeesküvés elméletekkel próbálnak lehetetlenné és nevetségessé tenni a másik oldalon.

lóbálta? nem lóbálta? ezek félnek? azok félnek? attól függ...

Alfőmérnök 2011.04.29. 09:26:09

Brüsszel térre kellett volna átnevezni.

preston 2011.04.29. 11:20:44

a him nemi szerv állatoknál is lehet a félelemkeltés eszköze. ezért alakult ki az embereknél, hogy ez tabú.
a rossz minőségü fekete-fehér videón annyit látni, hogy
egy turista - feltételezhetően a butább csizmák egyike -
vizel. Ha ő nem a gróf úr a zsanos viccekből , de ennyire hülye arisztokraták a viccben sincsenek - akkor ezt lehúzott sliccel teszi ...
És még kiabálnak is neki, hogy ne tegye.
Innentől elképzelhető, hogy a helyi cigányok összeesküdtek , de inkább valószinű, hogy megpofozták a hülye nacipalánta csizmát.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.02.24. 01:15:02

Ó, dehogy nincs.

Széll Kálmán tér, na, az nincs. Még ha
Tarlós és a főnökei összefossák is a gatyájukat, akkor is a Moszkva tér Moszkva tér marad.