3-tól 16-ig: a tankötelezettség évei
2011. április 17. írta: st.Ella

3-tól 16-ig: a tankötelezettség évei

  A 2010-es közoktatási törvény már akkor ráncolta a homlokokat, felvonta a szemöldököket, amikor még el sem kezdték írni. Azóta vettek is el belőle, tettek is hozzá, de a tervek szerint április 20-án végre a kormány elé kerül. Hoffmann Rózsa és titkos társasága sok mindenre kitér – szerintem még így is nagy hiányosságai vannak –, de most csak a tankötelezettség témakörére, illetve a diákokat közvetlenül érintő tervekre koncentrálnék.

  Amitől ma ennek kapcsán hangos a sajtó, az az, hogy a gyermekek óvodai gondozását 3 éves kortól kötelezővé tennék. Az akció legfőbb, régi akadálya, hogy az óvodai férőhelyek egy-két településen már enélkül is kuriózum számba mentek. Az intézkedés jótékony, vagy kártékony hatása azon múlik, milyen az az otthon, ahonnan a kicsit kiragadnák. Sajnos épp az elmaradottabb, szegényebb területeken lakóknak lenne szüksége állami segítségre (ilyen téren is), ahol viszont fokozottan szükség van a gyermekóvó intézmények bővítésére, új épületek felhúzására. Hogy az állam honnan varázsolja majd elő az ehhez szükséges forrást, arról nem szól a fáma.

  A törvény első tervezetének vitaanyaga szerint az általános iskolákba induló hatévesek iskolaérettségét mozgó, vizsgálati eszközökkel felszerelt kisbuszokban ülő utazó szakértők döntötték volna el, a tanulásra egyelőre alkalmatlannak bizonyuló nebulókat nulladik évfolyamba küldték volna. Mivel ez a verzió több kérdést vetett fel, mint ahány választ adott, eltörölték. Jelen állás szerint hétévesen mindenki köteles padba ülni, fejlettségi, érettségi szintje alapján azonban normál, gyógypedagógiai vagy iskola-éretlen csoportba kerülne. Emlékszem, amikor én általános iskolába jártam, valami hasonlóval próbálkoztak a matematika területén zseniálisnak, illetve menthetetlennek bizonyulókkal. Eredményeink alapján szeparáltak minket három csoportba - én a legrosszabbak közé kerültem. Az évek alatt a sok gyenge tanuló a kevés jóra negatívan hatott. Elméletileg volt átjárhatóság, mégis, akárhogy pedáloztunk, vagy éppen lustálkodtunk, végzésünk évéig nem tudtunk kikecmeregni csoportunkból. A tanár eleve beskatulyázta eredményeimet, bizonyítványomba nem feltétlenül az a jegy került be, amit érdemeltem. Ma egy főiskola ösztöndíjas, gazdasági szakos hallgatója vagyok, több évfolyamtársamat én korrepetálom matematikából.

  Lépjünk egy szintet, lássuk mi lesz a jövő középiskolásainak sorsa. Hoffmann Rózsa –francia-orosz szakon végzett pedagógus – fokozottan támogatja a gimnazisták nyelvtanulását. Két kötelező idegen nyelv mellett a középiskola utolsó éveiben egy harmadikat is előírna, sőt legalább egy további fakultatív tanulásához szükséges feltételeket is elvárná az intézményektől. Az 11-12. osztályosok persze már javában a továbbtanulásra, a záróvizsgákra készülnek, nem tudom, milyen eredménnyel ugranak majd neki egyébként is strapás napirendjük mellett egy plusz idegen nyelvnek. Az államtitkár asszony nagyobb hangsúlyt fektetne a testnevelésórákra is.

  Ez még nem minden, az érettségi előtt álló jó tanulót ennél is tovább terhelnék. A törvényben előírnák, hogy a 9-12. osztályos diákok húsz százalékának évente indulnia kellene valamilyen országos tanulmányi versenyen. Namármost kétfajta ember létezik: aki lelkesen részt vesz bizonyos projektekben (ez tudományos állítások szerint átlagosan egy heterogén közösség 10 százaléka), és aki eleve elhatárolódik a kötelező, vagy őt kevésbé érdeklő feladatoktól. Utóbbi a tinédzsereknél gyakran daccal, áthatolhatatlan lila köddel párosul. Egyszerű a konklúzió: aki akart, az eddig is versenyezhetett, aki nem akart, az ezután sem fog sikeresen teljesíteni.

  Vajon egy ilyen órarend mellett lesz olyan nap a héten, amikor a diákok hazaérnek vacsorára? És akkor még örüljenek, hogy a hatodik érettségi tárgyról útközben sikerült megfeledkezni.

  További köz-szkepticizmusnak örvendő pont a tankötelezettség felső korhatárának alacsony meghúzása. A Széll Kálmán-tervben még 15 éves korról olvashattunk ennek kapcsán, a legfrissebb közoktatási törvénytervezetben már 16 év szerepel. A ma hatályos jogszabály alapján ha valaki a kötelező 18 évnél előbb szerez szakmát, az befejezheti tanulmányait. Adott esetben 17 évesen végez, hiszen az általános iskola után a legrövidebb szakképzés, amire jelentkezhet, három éves. Ha tehát valaki 16-17 évesen csak 8 osztállyal rendelkezik, akkor feltételezhetően tanulási, szociális, egyéb gondokkal küszködik. Lehet, hogy időre lenne szüksége. Lehet persze, hogy újabb két év alatt sem jut többre, azonban ha a tankötelezettség megáll 16 életévnél, egészen biztos, hogy a lemaradt gyerek nem fog tovább próbálkozni. Iskola nélkül az ilyen típusú fiatal utcára kerül, egyre gyorsul lefelé a lejtőn. Szinte biztos, hogy végzettség nélkül az állástalanok egyébként sem alacsony számát emeli majd, munkaviszony híján persze támogatásra nem jogosul. Egészen egyszerűen tehát, ami Angliába működik, azt egyáltalán nem biztos, hogy ma Magyarországon működni fog. A délutáni kibeszélő show-khoz és az esti Való Világhoz természetesen bőven elég néhány év iskolapad, de hogy a technika fejlődésével egyenesen arányosan egyre kevésbé lesz elég a fizikai erő bármilyen munkára, az egészen biztos.

  Hoffmannak hála, ismét van tehát miről vitatkoznunk. Mehet a tipp-mix, honnan lesz pénz óvodákra, hogy kerülik majd el a megbélyegzést az első osztályosok kategorizálása után. A napi 24-ből mikor telik a plusz tanórákra, hogy kerül szakma a hátrányos helyzetű fiatal kezébe. Persze a passzívabbak akár hátra is dőlhetnek, és nézhetik tovább a cirkuszt, majszolhatjuk a kenyeret.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr642824948

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Öregdiákok elsőben 2011.08.25. 19:03:48

 Már nincs egy hét a tanév kezdetéig. Sok ezer gyereket kap el a gépszíj, hogy aztán legközelebb nyugdíjasként dobjon le magáról. Sokan féltik, óvják a gyereküket az iskolától: míg 30 éve - engedéllyel - akár 6 év alatt is mehetett valaki iskolába...

Trackback: Merre tart az oktatásügy? Kinek van igaza? 2011.04.17. 20:53:54

Mit akarnak Matolcsyék Mit akar Hoffmann Rózsa A pedagógusok heti óraszáma legyen 28 A pedagógusok heti óraszámát 22-ről 21-re csökkenteni, esetleg egy megfelelő...

Trackback: Tankötelezettség Ómagyarországon 2011.04.17. 20:25:59

Ómagyarországon nincs általános tankötelezettség, hanem az állampolgárok emancipációs szintjéhez igazodik az az idő, amit kötelezően oktatásban kell eltölteniük. Indokolt esetben (szülői indítvány, fegyelmi büntetés) az emancipációs szintje miatt tankö...

Trackback: Szolgálgatunk és védekezünk? 2011.04.17. 16:16:47

A rendvédelmi dolgozók a belügyminiszter tiltása ellenére egyenruhában vonultak a Parlament elé, hogy jogaikat követeljék. Becslések szerint több mint tizenötezren vettek részt a megmozduláson. A tűzoltók egy transzparensre ezt írták: Mi a macskát is m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buzzword 2011.04.17. 12:44:59

"egy főiskola ösztöndíjas, gazdasági szakos hallgatója vagyok"

Főiskola, ráadásul gazdasági, azaz maga még mindig nem ért a matematikához. Cserélje le a gazdaságit műszakira vagy természettudományosra, de legalább a főiskolát egyetemre, akkor beszélhetünk.

Nagyobb baj, hogy a humán kérdésekben is fogalmatlan. A terhelés jó, a jó tanulók túlterhelése pedig elitet nevel, ne kárhoztassa tehát!

Bloodscalp 2011.04.17. 13:38:36

rossz következtetés, pedig a meglátások jók. egyértelműen látszik hogy hoffman alkalmatlan...
nem kellett sok ész hogy mindenki tudja 2010 fidesz-kdnp kormányzás lesz, konkrét tervel készíthettek volna elő -épkézláb, használható, életszerű...ehelyett...1 éve balfaszkodik és mintha nem tanár lett volna hanem
apparátcsnyik talán vmi igazgató egy iskolában...pártkatona...de az biztos hogy strukturálisan fogalma sincs az oktatásról-hibáiról

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.17. 13:38:56

Egyszerűen nem értem, mi tartja a helyén ezt a nőt. Ennyire a komplett KDNP sem lehet idióta, Orbánnak meg képtelenség, hogy ne volna ennél legalább egy kicsivel több esze.

Kötelező óvoda? Hol a tökömben élnek ezek? Mit oldana ez meg? Ahol komoly szocializációs und iskolaérettségi problem van, ott jellemzően nincs elég óvoda, ha van, ott tök egyformán alultáplált (konkrtéan és szellemileg is) és alulszocializált lurkókkal vesződik néhány alulfizetett megszállott vagy semmire sem alkalmas, végzettség nélküli, kisegítő pótalsegédhelyettes nímand.

A 16 éves iskolakötelezettségi korhatár meg egyenesen abszurd a 21-ik században.

És attól tartok, a nyelvtanulás sem attól fog divatba jönni, hogy n+1-ik kötelezőt fölvetetünk. Hanem mondjuk egész kicsi korban neki kéne menni az elsőnek, mert minél korábban lesz valaki kétnyelvű, annál könnyebben tanul később akárhányat.

Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy pénz nélkül lófasz sincs, nemhogy versenyképes, tehetségeket megtaláló-felkaroló-helyzetbehozó oktatás. Sem köz- sem felsőoktatás.

Mi a túró kell még ahhoz, hogy ez az ország észheztérjen? Magyar Bálint vegye el feleségül ezt a Hoffmannt és nászutat nekik a Plútóra!

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.04.17. 13:59:12

@Dr. Zerge:
Nincs semmi gond a 16-os korhatárral, nálunk is működik. A nyelvek erőltetése a hülyeség, inkább legyen egy emelt óraszámban és ne a nyelvtan memorizálására épüljön a tanítás.
@Buzzword:
Hát mondjuk ezen én is röhögtem :)
Én ilyen gazdasági fősulisokat korrepetáltam matematikából, meg is kapták a B-t/C-t, közben én sokszor másodszorra-harmadszorra tettem le vizsgáimat belőle....

st.Ella 2011.04.17. 14:08:56

@Buzzword:
Több szakot végzek párhuzamosan, a gazdasági csak az egyik. Nem célom ezen a területen elhelyezkedni, műszaki, természettudományos pályán pedig végképp nem. Kár erre kiélezni a posztot, de még az általam hozott példát is.

Buzzword 2011.04.17. 14:26:37

@st.Ella: Ha nem akar elhelyezkedni vele és nem is ért hozzá igazán, minek példálózik vele? :D

st.Ella 2011.04.17. 14:46:43

@Buzzword:
Sajnálom, ha még egy ilyen egyszerű példát sem ért meg. Nem baj, elmagyarázom.
Általános iskolában 2 év végi eredményem alapján a tanáraim eldöntötték, milyen képességeim vannak a matematikát illetően, így egy gyenge teljesítményű csoportba osztottak. Onnan aztán nem lehetett kikerülni, nem lehetett feljebb lépni, bármit is csinált az ember. Páran kizárólag emiatt nem kerültek be abba a középiskolába, ahová szerettek volna.
Én a gimnáziumban "hirtelen" ötös lettem matematikából, kiválóan érettségiztem. Ez nem varázslat. Az általános, középszintű számtant bárki meg tudja tanulni, akiben van szorgalom és kitartás - viszont a fejlődést méltatni kell.
A példa lényege: a skatulyázás sok pedagógus kezében olyan eszközzé válhat, mint majomnál a borotva. Tehát rossz. Értem?!

Buzzword 2011.04.17. 14:59:28

@st.Ella: És arra nem gondolt, hogy nem a tanár skatulyázta be, hanem a gyenge képességű közösség húzta le a teljesítményét?

ucsacsu 2011.04.17. 15:01:12

Én most általánosítok!!!!
a kdmp-l csak sűrűbben vagyunk,többen NEM!!!!! TÖMJÉN A SKOCA VADÁSZ,A RÓZA, ECT.ECT. ELKESERÍTŐ.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.17. 15:14:04

@helgoland: Elmagyarázom akkor. De bizony, hogy gond a 16-os korhatár. 16-ig akkor sem fejeződik be még egy szakmuki sem, ha sosem bukik a nem túl jó fejű nebuló. De extrém esetben 2 db. ált. isk. oszt. ism. elég ahhoz, hogy a 8 elemi abszolválása nélkül kikerüljön a közoktatásból a delikvens. Szerintem meg nem az a mi fő makrogazdasági versenyelőnyünk, hogy olcsó, képzetlen munkaerőből tartunk túlkínálatot.

Itt gyorsan azt is megjegyezném, hogy a jogosítvány feltételei közé üstöllést minimum vissza kell barkácsolni a befejezett 8 elemit (de magam a befejezett - még tankötelesek esetében később jogsivesztés terhe mellet igazolandóan befejezendő - középiskolát is csípném).

A 18-as (vagy szakmunkásbizonyítványig tartó iskolakerülhetetlenségi korhatárral legalább annyit deklarálna a zállam, hogy rendes ember 8 év általános után 4év középiskolával, vagy legalább egy megszerzett szakmával bíbelődik maga és a köz üdvére.

Buzzword 2011.04.17. 15:15:14

@st.Ella: Amit a posztra írtam, azon meg ne sértődjön meg, én elhiszem, hogy jóindulattal viseltetik a gyerekekkel szemben, és nem szeretné, ha túlterhelnék őket, de muszáj. Ha megnézi a nyugati országokban élő kínai közösségeket, akiknél az elit hihetetlen terhelés alatt, gyakorlatilag gyerekkor nélkül fejlődik ki, láthatja, hogy a módszer hatékony: a jelentős akadémiai publikációk nagy százalékát ők írják - most nem a Kínában élő tudósokról beszélek, az ő dolgozataik általában hibáktól hemzsegnek, borzalmasak (tapasztalat). Érdekes, hogy ezzel a "kibírhatatlan" terheléssel együtt a mentálhigiénés állapotuk is jobb, mint depressziós nyugati társaiké. India dettó, ott is minden korrupció ellenére évek óta épül a meritokrácia.
(Ajánlott irodalom: online.wsj.com/article/SB10001424052748704111504576059713528698754.html )

Lehet, hogy maga egy zseni, de legalábbis jó képességű, de mit választott? Gazdasági pályát, ami közepesen nehéz, de borzalmasan, ráadásul "korlátozottan" (khm.) produktív. Gyanítom, hogy párhuzamos képzés sem fizikusi... Persze, marha nagy szívás annak a generációnak lenni, aki 12-14 órákat melózik a nyugati civilizáció gatyába rázásáért, de abba is gondoljon bele, hogy az USA megválasztotta az első kvázi szoci elnököt, Európa jóléti szocializmusokat épít (Hartz IV és barátai). Az egalitárius láblógatás terjed, kelet pedig felfedezi magának az elitizmust és Ayn Rand tanait, ami tankokkal és kommunizmussal/fundamentalizmussal vegyítve elég necces.

Buzzword 2011.04.17. 15:16:16

jav: de borzalmasan, = de borzalmasan telített

st.Ella 2011.04.17. 15:18:36

@Buzzword:
A számtan objektív dolog, ha valamit jól számoltam ki, azt nem lehetett lepontozni, márpedig sokszor jól számoltam ki. Ennek ellenére nem engedtek feljebb lépni, így nap mint nap megszégyenültem kicsit, amikor barátaimtól megválva a "rosszak" közé kellett beülnöm órára. Ami egy idő után visszatartott, az pontosan az volt, hogy a kemény munka ellenére sem értem el változást.

Azt hiszem, túltárgyaltuk a témát.

st.Ella 2011.04.17. 15:27:50

@Buzzword:
Azt gondolom, a kínaiak alapvetően más mentalitásúak, mint a magyar átlag. A hazai középiskolákban időhiány miatt már így is csak felületes az ismeretelsajátítás. Én attól félek, még több tárggyal még kevesebb általános tudás, elemi kultúra jut el az agyakig.

Buzzword 2011.04.17. 15:34:23

@st.Ella: Szóval ön a meglévő helyzetből akarja kihozni a legtöbbet, én a helyzetet akarom megváltoztatni.
Fair enough :D

2011.04.17. 15:49:26

Kedves posztoló!
Alapvetően nagyon jók a meglátásai, még kiegészíteném párral. A 3 éves tankötelezettséggel elsősorban azt akarják elérni, hogy a cigány gyermekek asszimilálódjanak, mire iskolába kerülnek. Na most, ez egy kisebbség saját szokásaikkal, nyelvükkel és kultúrájukkal. A 3 éves cigány gyermek sokszor még szopik, egyáltalán nem tud magyarul és családközpontú kultúrájuk miatt 5-6 éves koráig gyakorlatilag nem mozdítható el az anyja mellől.
szóval nem egyszerűen további óvodai férőhelyekre van szükség, hanem komoly, családközpontú integrációs tevékenységre. Amit már a gyermek megszületésekor vagy azt követően kell elindítani. Egy egyszerű tankötelezettség ezt nem fogja megoldani.
Egyébként valamennyi neves gyermekpszichológus (Ranschburg, Vekerdy, hogy a magyarokat említsem) egyetért abban, hogy a gyermeknek minél tovább a szerető családi közösségben kell ahhoz élnie, lehetőség szerint csak az óvoda utolsó évére beadva, hogy egészséges lelkű felnőtt váljon belőlük. csodálkozom, hogy Vekerdy még nem tette szóvá. Sajnos, Ranschburg már nem teheti...
üdv

csak_csendben 2011.04.17. 16:07:46

@st.Ella:

A helyzet az, hogy

1. mi nem tudjuk valójában mi hogyan volt, csak a te leírásaid alapján ítélkezhetünk

2. könnyen előfordul, hogy rossz a következtetésed, mert nem tudod te magad jól megítélni még most sem, hogy egyáltalán mi történt veled. Mert mi van, ha feljebb lépsz, aztán ott meg szívsz, mint a torkos borz, kín lesz, majd középiskolában nem 5-ös, hanem 2-sel bukdácsolsz át.

A 2. pontot igen komoly tapasztalatok alapján merem állítani, mert nem 1, nem 2 hanem egy rakat gyerekkel megesik, hogy jól teljesít a saját szintjén, aztán felkerül egy komolyabb szintre (mert sem a gyerek, sem a szülője képtelen belátni, hogy a gyereknek mi a valódi saját szintje, és leginkább ezekben az esetekben a szülő az, aki erőszakosan tolja feljebb a gyereket), ott meg csak bukdácsol és akkor aztán végkép megutálja az egészet (és ilyenkor az erőszakos szülő is a gyereket fogja hibáztatni, mert biztos nem tanul, mert lusta).

Igen komoly sértettség van benned, mikor felhozod, hogy bezzeg most gazdasági főiskolára jársz, ami jelzi, hogy abszolult nem vagy képben azzal a szinttel ahova most jársz és amilyen matek tudás kell máshova.

csak_csendben 2011.04.17. 16:21:26

@Dr. Zerge:

Melyik naprendszerből tetszett érkezni?

A 16 éves tankötelezettség nem azt jelenti, hogy aki azt betölti, rohadt gyorsan kicsapják, mert minek van az iskolában. A lehetőség mindenkiben megvan, ha akarja befejezi időre, tovább tanul.
Ezzel az intézkedéssel leginkább a most kicsaphatatlan gyerekeket sikerül kitenni. Hogy ez baj, meg akkor nem lesz képzettsége? Túrót, mert ezek többsége nem hogy szakmunkás bizonyítványt nem szerez 18 éves korára, hanem örülhetünk ha a 8 általánost befejezi. Vagy van az a részük, akiket végigrugdosnak 2-sel, hogy legyen a középfokú oktatás gondja, nem lehet megbuktatni csak hogy minél hamarabb hagyja el az általános iskola épületét, aztán majd a szakmunkás vesződik vele ahogy akar. Van olyan, akinek gyűlik az igazolatlanja, de inkább leigazolja az osztályfőnök, nehogy emiatt ismételjen. El lehet képzelni, hogy ezeknek a "tanulóknak" milyen ismeretanyag van a fejében. Semmi. És amit leírok az nem a képzelet szüleménye. Aki tud lopózzon be egy félévi vagy évvégi értékelő gyűlésre.

Tényleg tessék már elnézni a keleti országrészbe valamelyik iskolába, utána lehet mondani, hogy kell a 18 éves tankötelezettség.

ati27 2011.04.17. 16:23:02

@Buzzword:
Aham.. Értem. De akkor miért a Finn oktatási rendszer a leghatékonyabb? Vagy miért angliában és USÁ-ban vannak a legjobb egyetemek? Vannak közvetlen tapasztalataim a Kínaiakkal kapcsolatban, mindenképpen van egy olyan előnyök, hogy szorgalmasak.. Nagyon is, DE ha valami eltér egy kicsit is attól amit megtanultak, no akkor vége a mutatványnak! Kreatívítás igencsak hiányzik belőlük. Ezért is másolnak.

Bell & Sebastian 2011.04.17. 16:24:25

Tessenek, tessenek csak, biztosan tud ennél sokkal jobbat is bárki és akárki! Ez a hufmájer egy hüje, a tömény meg egy kúpcserépen lépegető Katz, a távcső célkeresztjén.

Hogyan lehet úgy megírni egy koncepciót, hogy népidemokratikusan benne legyenek a felete cseresznye -szemű cigánygyerek, a városi- és falusi prolik, a lauderes -származásúak és a tehénszemű ahogyesikúgypuffanok, meg a mindegyúgyiskitodomfizetnik.

Se több - se kevesebb nem akart ez lenni, mint a visszatérés ahhoz a ponthoz, ahol még -úgy, ahogy-, működött a rendszer. Csak hát a fontolva haladás megint áldozatául esett a szökellve ugráló progressziónak.

A KDNP helyében odavágnám az asztalra az egészet, ha ilyen egyszerű lenne, csakhogy nem az. Ennyire.

Most keresztezik majd a lovat a szamárral. Jó nagy füle lesz, arra fogadok, meg arra is, hogy sem utóda, sem boldog őse nem lesz ez - semminek.

Buzzword 2011.04.17. 16:31:26

@ati27: Nem állítom, hogy az MIT silány egyetem, csak éppen tele van külföldi hallgatókkal (a jenkik inkább business school-ba járatják a kölket). Ez nem rasszizmus, sőt!
A fehér lustul, a sárga hajt, a kreativitás száz emberből kilencvenkilenc és fél esetében meg csak csillagszületikes-szabadbölcsészes-donaldkacsáról írok szakdolgozatot-húdeegyedihópihevagyokos önámítás. Likvidálandó rossz beidegződés. A maradék fél ember a zseni.

Krujs 2011.04.17. 16:40:40

tehetséges matekosként, műszaki egyetemistaként szívem szakad hogy az elmúlt 8 év züllesztő oktatáspolitikájának áldozata lettem, szívből kívánom a következő generációért sikerüljön véghezvinni a szigorításokat, és ne a gyengékhez alkalmazkodjanak az erősek, hanem fordítva.

aki nem ért egyet az elvárások növelésével, az a maiakat is éppen hogy elbírja.

legyen újra értéke a papírnak.. akinek meg nem megy, elmehet 16 évesen szakmát tanulni. az is becsülendő, azokra is szükség van... nemár hogy a butácskák miatt hanyagoljuk az okosokat...

ati27 2011.04.17. 16:42:17

Tudom, nem leszek népszerű de ugye "az elmúlt 8 évben" azaz a szocialista kormányzás alatt nem is volt kormányzás. Ezt akár az öszödi beszédből is lejön fehéren-feketén. Az sem lehet indok, hogy azért nem mert a FIDESZ nem hagyta. de ha csak az oktatás politikát nézzük volt egy Magyar Bálint. De most kijelenthető, hogy a jobboldalnak is megvan a "Magyar Bálintja" Nekem már ott leesett, hogy gond lehet ezzel a nővel, amikor egy Humoroldalt kötelezett helyesbítésre! Szóval akinek humorérzéke sincs.. Node, kérdezném, hogy a FIDESZ mit csinált 8 évig? Mert ugye nem mondhatjuk, hogy felkészült a kormányzásra! Akárhogy is állították az ellenkezőjét! Tehát meg lehet állapítani, hogy az elmúlt 1 évben sem volt érdemi kormányzás...

Krujs 2011.04.17. 16:46:14

@ati27: USA-ban vannak a legjobb egyetemek igen. De mi szerint csinálák a ranglistát? a BME nagyjából azért nincs a top-ban, mert nincs angol nyelvű képzés(teljes)
tudás alapján egy BME műszakis felveszi a versenyt az MIT-sekkel, simán (!!!) , különbség hogy ott van tőke, szívják a diákokat mindenhonnan, és minden második oktató Nobel díjas:D

olyan egyetemeken, ahol a fent pocskondiázott magas követelmény dívik, megállja a helyét nemzetközi téren egy jól tlejesítő diák...

Krujs 2011.04.17. 16:50:01

@ati27: ha rendbe teszik az oktatást ebben a 4 évben megemelem a kalapom...

ati27 2011.04.17. 16:51:33

@Buzzword:

Roppantul rosszul látod, erről szó sincs! Fogalmad sincs mi történik nyugaton. Sajnos szintén működik ugyanaz az "agymosás" ami a kádár korszakban. Rohad a kapitalizmus, nekünk meg milyen jó. Aztán mikor kimentünk bécsbe (sőt én közép ausztriáig jutottam 88-89 körül) akkor láttam hogy valóban de szar nekik. Bizony-bizony mondom nektek, hogy be vagytok zárva abba az országba, és még mindig meg lehet etetni az emberek 80%-át sztereótipiákkal. Sajnos az igazi "felvilágosodás" még messze van, és jelenleg az irány sem jó. Egyetlen egy dolgot kellene helyre rakni, nem Magyarország a világ közepe...

ati27 2011.04.17. 16:52:48

@Krujs:
És ezt te miből következtetted ki? A hasadra ütöttél?

sutyerák 2011.04.17. 16:58:46

tudjátok,hogy mandiner szerkeszti orbán facebook oldalát?
4,6 milláűrt. szerintem évente.

Netuddki. 2011.04.17. 16:59:42

Múltkor a szagértők az MR1-en a déli kibeszélősóban megmondták, a tankötelezettség leszállításának a lényege, hogy az állam nem akarja 16 év után finanszírozni senkinek az oktatását...

Buzzword 2011.04.17. 17:06:50

@ati27: És a japánok miért nyígnak, hogy a fiatalokból kiveszett a versenyszellem? Nekik is kimosta az agyukat a fidesz?

www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=120696816

Régen a csajokról, a bizniszről és a versengésről (!) beszélgettek a fiatalok, nem a strawberry shortcake-ről, basszus!

Az amerikai (nyugati) reálértelmiség szintén visszaszorulóban van. Személyesen ismerek USA-ban élő magyar építészt, és szintén ott tevékenykedő kínai, izraeli, afrikai matematikusokról is tudok. Jenkiről nem nagyon.

ati27 2011.04.17. 17:19:42

@Buzzword:

Hát jó.. HA az boldogít, akkor a nyugaton tényleg szar.. De majd mi megmutatjuk! :D

Buzzword 2011.04.17. 17:26:23

@ati27: Nem mondtam, hogy nyugat rohad és halódik, keleten pedig felvirágzik turánia napja, de hogy az amerikaiak legalább olyan tehetségesek a munkanélküliség akadémiai köntösbe bújtatásában, mint mi, az tény.

Alternatív 2011.04.17. 17:26:24

@Buzzword: Sokkal mélyebb problémát feszegetsz.

Az ötvenes-hatvanas években látszott, hogy a tudomány az egyetlen kivezető utunk. Aztán nem jöttek elég gyorsan az eredmények (pl. még mindig nincs korlátlan, ingyenes energia), és a társadalom kiábrándult a tudományból. Mindenhol elterjedt az ezotéria, mint a penészgomba. Régen a legtöbb, amit valaki elérhetett, a tudós cím volt. Ma akármelyik kopasznyakú menőbb, akinek van egy BMW-je, mint egy egyetemi tanár.

csak_csendben 2011.04.17. 17:27:19

@ati27:

Ha még tárgyi tévedések sem lennének a hozzászólásodban, akkor még lenne értelme is.

1. Nem Hoffmann kötelezte, hanem egy ügybuzgó irodista.
2. Volt Hoffmannak elképzelése, sőt még itt a Mandineren is fent volt az első elképzelése, csak aztán abba Kósától kezdve mindenki beleugatott, és abból lett átalakítva úgy, hogy mindenkinek (minden "tisztelt" politikus társnak) tetszen. Csak ugye az a fránya emlékezet...szedned kéne a Cavintont.

Buzzword 2011.04.17. 17:31:09

@Alternatív: Egyetértek.
A versengés hasznosságát én sem úgy értem, hogy ki tudja ügyesebben kiverni a boltosokból a védelmi pénzt. Az kontraszelekció. Ugyanakkor nem ördögi fondorlat, hogy az ügyes cégvezető vagy fejlesztő büszke a státuszára, nyaralóra, BMW-re, amit saját erejéből ért el (legfeljebb a Szomszédok nézőközönsége szemében, rohadjonmegaszomszédtehenebiztoslopta!)

Az ezotéria visszaszorítása, a reáltudományok népszerűsítése pedig közös nevező kell, hogy legyen a keresztény értelmiség és a technokrácia céljaiban.

ati27 2011.04.17. 17:37:02

@csak_csendben:

Ezt is értem. Tehát amikor szar van a palacsintában, akkor nem ő hanem a titkárnője.. De ha jól sül el a dolog akkor meg maga Hoffmann... És gyanítom, hogy az ügybuzgó irodista magánakciója volt, és Rózsika nem is tudott róla! Amúgy hány éves vagy? (és még hiszel a mesékben? )

Haloperidol 2011.04.17. 17:41:50

@Dr. Zerge:

És aki 16 éves koráig megbukott 2x az általánosban, az utána hirtelen megtáltosodik, megjön az esze és leérettségizik majd főiskolát elvégezve elmegy valamelyik multihoz, ahol csakis a drágább, minőségi munkaerő a fontos, igaz?

Marhaság. Aki 2x megbukik az általános iskolában az jó eséllyel soha nem fog leérettségizni, pláne nem diplomát szerezni. Ha pedig mégis ennyire későn érő típus lenne, akkor majd megoldja később önerőből. A 16 év tankötelezettség nem azt jelenti, hogy utána tilos tanulni, hanem azt, hogy aki nem akar tanulni, annak nem kötelező.

Haloperidol 2011.04.17. 17:49:19

@SünBalázs:

És a problémás cigánygyerekek, akiket szocializálni kellene, vajon mindig szerető és támogató családi közegben vannak, ahol az a jó nekik a további szocializáció szempontjából, ha minél tovább bennmaradnak? Ugyan már.

A legtöbb ilyen gyerek, akik TÉNYLEG rászorulnának a szocalizációra, alkoholista, szerencsjátékfüggő, segélyekből élő, munkanélküli, sokszor bűnözői családból származik, ahonnan minél hamarabb kerülnek ki, annál jobb lenne nekik. Persze akad kivétel, de az csak erősíti a szabályt. És több generráció nőtt fel úgy, hogy 3 éves korától óvodába járt, és egészséges lelkű kamaszok, felnőttek lettek. Pl. én is.

Gergice 2011.04.17. 17:53:22

Tanárként egyetértek a 16 éves korhatár bevezetésével. Számos órán vért hugyozunk, mert a renitens diákoktól nem lehet megszabadulni, hanem az egyes középiskolák egymás között passzolgatják körbe fegyelmivel az ilyeneket. Elküldünk egyet, kapunk egy másikat, vagy megszeppen a levegőváltozástól, de valószínűbb hogy nem.

Egy ilyen gyerek az osztályban teljesen szétzülleszti az osztályközösséget, és az óra fele (jó esetben csak ennyi) pedig fegyelmezéssel telik. A kölök a képembe röhög mert tudja hogy úgysem tehetek semmit ellene. Most kaptam egy olyan 17 évest aki ellen három büntetőügy van folyamatban a betöréses rablástól a hamis tanúzásig, vajon mennyi esélyem van, hogy egy szót is átadjak neki a tananyagból? Ő sem akar itt lenni, én sem akarom, hogy itt legyen és az osztálytársai sem akarják, ez egy senkinek sem jó helyzet. Az ilyen gyerekeket valami speciális intézménybe kellene utalni, egy átlagos középiskolának ugyanis nincsenek meg az eszközei arra, hogy segítsen rajtuk.

Az érettségi veszettül készülő 18 évesek képe pedig sajnos álomkép. Kevéssé közismert tény, de például matematikából a kettes érdemjegyhez 20%-ot kell elérni... Tanítok általános iskolában is, szerintem azt a hetedikeseim háromnegyede is képes lenne teljesíteni. A legtöbb diákunk úgy áll hozzá, hogy majd valahogy úgy is keresztül rugdossuk őket az érettségin, és sajnos nem tehetjük meg, hogy tömegesen buktatunk, remélve, hátha észbe kapnak egy kicsit.

Az oktatásügyi változtatások eddig majdnem mind rossz irányba történtek. Választások még előtt természettudományos tárgyak óraszám emeléséről beszéltek, ehhez képest csökkentették. Most pedagóguselbocsájtásokról és osztályösszevonásokról beszélnek, pedig hát aki próbált már biológiát vagy kémiát negyven főnyi viselkedészavaros gyereknek tartani az tudja, hogy ez az oktatási színvonal további zuhanásához fog vezetni. Ha már csökken a gyermekszám, legalább annyi előnyt próbáljunk meg kifacsarni belőle, hogy kisebb létszámú osztályokat csinálunk. Egy húsz fős osztályban nem kétszer, de többször olyan hatékonyan lehet tanítani, mint egy negyven fősben.

Visegrádi 2011.04.17. 18:07:58

A KDNP egy csődtömeg. Kezdve Harrach Péterrel: védjük meg a dohányosok jogait, folytatva SemjénnelL harcoljunk a vadászok jogaiért és zárva Hoffmannal: basszuk el a gyerekeiket 5 éves korig családban nevelni vágyók hangulatát .
Minek ez???
A FIDESZ rugja má ki ezt a pártot. POKORNIT oktatási miniszternek!!!

Jofiu 2011.04.17. 18:11:00

Ha mar nyelvoktatas, akkor inkabb egy kivalasztott nyelvre szant idot noveljek, ne az idot osszak fel tobb nyelv kozott. Csak hogy papirral bizonyithassak mely 3 nyelven kellene beszelniuk.
A kotelezo versenyeztetes az valami orult teveszme lehet. Nem mondom, poen, ha ert hozza az ember es erdekli, de ha nem, akkor mi az ertelme? Leginkabb semmi. Meg ha ert is hozza se sok. Egy kis elmeny, egy kis kudarc, egy kis siker, jo esetben egy kis oklevelecske a vitrinbe es kesz. Van nekem is, ennyit is er. Van mirol beszelni. Azon tul gyakorlati haszna egy vegtelenul szuk teruleten van csak. Oda nem kell az orszag 20%-a, az osszes szuk teruletre egyutt sem. Aki tudja az verseny nelkul is tudja. Aki ezt kitalalta az valami kodos lazalomban letezik, tul sok Romanat olvasott, vagy mittomen. Mi lesz a kovetkezo? Erettsegi feltetele lesz ket kozepes vagy egy magas impact faktoru nemzetkozi folyoiratba publikalt cikk? Magyarorszag adja a legtobb tudost a vilagnak! Juheej!
Tanitsak meg inkabb a matekot, fizikat, biologiat, stb. rendesen, kozepes szinten, mindennapi szuksegletek plusz kicsi szintjen mindenkinek, a jobbakat tamogassak fakultaciokkal, egyetemi felkeszitessel es versenyekkel. Valahonnan mintha ez ismeros lenne.... jah, hogy ez mar igy volt! Akkor nem ertem mi ez a direkt eroltetjuk dolog. Ennyire bizonyitasi kenyszeruk van, hogy barmi aron valami ujat, valami nagyot kell csinalniuk? Ennyire kell nekik szemelyesen a sikerelmeny? Akkor ok menjenek versenyre, ne a kolykoket szekaljak. Ez igy csak 'ha jo nem lett legyen sok' hozzaallas. Mennyiseg a minoseg felett. Egyszeru gondolatvilag.

st.Ella 2011.04.17. 18:16:10

@csak_csendben:
Talán igazad van, talán tényleg egy-két jeggyel rosszabbul teljesítettem volna egy erősebb csoportban, de biztos, hogy nem vált volna káromra, ha nem 25-30 renitens, problémás fiú a csoporttársam.
Igen, volt bennem sértettség, de az akkor elszállt, amikor láttam, hogy az akkori tanáromnak leesik az álla, eredményeim hallatán. Ma csak azt sajnálom, hogy a főiskolai minősítés fikázása kerekedik ki ebből a példából, amikor nem ez a mondanivalója.

Jofiu 2011.04.17. 18:18:48

@Gergice:
Mint tanar, szerinted a nevelointezmenyek nem segitenenek a problemas kolykokon? Specialis iskola. Ahonnan csak akkor szabadul, ha megutotte a mercet, addig nem. Bentlakasos, ilyesmi.
Hogy legyen kovetkezmenye a viselkedesenek.
Ez csak elvi kerdes, gondolom nem ilyen egyszeru.
Csak ahogy egy osztaly a rosszul teljesitok miatt kart szenved, ugy az egesz orszag tanuloit se kellene a rosszul teljesitokhoz igazitani, nem? Azert alapbol jobb ha amig nem onallom onrendelkezo egy egyen, addig legalabb tanul, ra van kenyszeritve.
Az antiszocialisakat el lehet kuloniteni maskent is nem? Nem csak ugy, hogy kikuldjuk oket lapatolni vagy csak kocsmazni?

Jofiu 2011.04.17. 18:23:01

A cikkbol en a helyedben kihagytam volna a specialis matek + foiskolai gazdasagis hallgato kombot.
Nem a legjobban hangzo pelda. Mint latod nem abba az iranyba hat mint szeretned.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.17. 18:31:49

ki kell rúgni azt a nőt a francba, mert alkalmatlan a feladata elvégzésére. meg egyébként is túl van már a nyugdíjkorhatáron...

Dr. Bélus___ 2011.04.17. 18:44:53

Jááááj, de demagóg! Nem ér haza vacsorára. Már nézem is, hova sz@rjak. Nekem volt olyan, hogy különórákkal együtt heti 40 tanórám volt (azt hiszem 8.-ban lett meg ez a rekord, de 36-nál kevesebb nem volt gyakori), és ez után mentem haza tanulni a másnapi dolgozatokra és hasonlókra, mégis volt vacsi. Biztos zseni vagyok...

Amúgy én konkrétan szar osztályba ragadtam be 8 év gimire, akiknek a 90%-a kevésbé volt jó matekból, mint a s*ggem lyuka. Ezért is volt ez a rengeteg különóra, a normál tanításon hátradőltem, oszt annyi... tanulni matekot soha nem kellett, max. átnézni. De szerintem se szeparáljunk érdeklődés/képességek szerint. Na most elolvasom a hozzászólásokat.

Dr. Bélus___ 2011.04.17. 18:47:14

@ati27: Rossz kínaiakat ismersz. Én a szilíciumvölgyben találkoztam kínaiakkal, azokkal nincs ilyen baj. Igaz ott mindenki értelmes, mindenhonnan a legjobbakat szedik össze.

Csavarhúzós 2011.04.17. 18:48:58

-Ember, ha már írsz valamiről, előtte olvass is! Ha a vonatkozó törvények olvasása túl megerőltető, legalább napi sajtót.
Nem arról van-e szó, hogy vissza tervezik-fogják állítani a hároméves szakképzést? Ebből következik, hogy most nem az van.
>Adott esetben 17 évesen végez, hiszen az általános iskola után a legrövidebb szakképzés, amire jelentkezhet, három éves.
-Szakképzésre 16 éves kor előtt nem lehet jelentkezni. Nem nagyon van olyan szakma, amit nappali tagozatos képzésben oktatnak, és egy éves.

>ha a tankötelezettség megáll 16 életévnél, egészen biztos, hogy a lemaradt gyerek nem fog tovább próbálkozni.
-Miért most próbálkozik? A tankötelezettség nem azt jelenti, hogy JÁR is iskolába, csak annyit, hogy adminisztráljuk a hiányzását. Aztán valamikor december környékén eljut oda az ügy (ha minden flottul megy), hogy a jegyző megvonja az iskoláztatási támogatás folyósítását. Ettől még nem jelenik meg a diák az iskolában, vagy ha mégis, abban nincs sok köszönet, a többit se hagyja tanulni.

-Kevered még azt is, hogy a terv mit vár el az elit iskoláktól és mit a diákoktól. Három nyelv és versenyzés sosem volt általános elvárás, csak a 6-8 osztályos gimik kapcsán ötletelnek azon, hogy hogyan érjék el, hogy tényleg csak a "tehetséggondozó" iskolák legyenek ilyenek. Ami a diákot illeti, mehet sima négyosztályosba, ha nem akar extra teljesítményt nyújtani.

Dr. Bélus___ 2011.04.17. 18:57:37

@st.Ella: Srác, nudli vagy, matekból főiskola+közgáz kombóra ne vágj fel! Volt barátnőm a PSZF-ről (főiskola+közgáz ugye, ráadásul a jobb sulik közül), röhögnöm kellett a "matek"-jukon. Viccnek is gyenge volt, gimiben keményebb feladatokat csináltunk. Nyilván a számvitel vizsgájára megtanulandó sok baromság nem volt vicces, de a matek... az nevetséges szintet képviselt. Amúgy te hova jársz?

bontottcsirke 2011.04.17. 18:58:23

" strapás napirendjük"-na ezen azt kell érteni, hogy hazarohan és 2 órát facebookozik.
Hiába hozza be a harmadik idegen nyelvet, ezek annak idején az oroszt most az angol meg a németet sem tudják megtanulni.

Sötét nemzetbe kár belefeccölni energiát.
Amúgy meg minek is érettségi mindenkinek?

ati27 2011.04.17. 18:58:47

@Bélus___:
Bocs, elkövettem a hibát, hogy általánosítottam. Vagyis valamilyen szintig lehet. DE, minden népnek megvannak a kulturális sajátosságai. Hidd el mostanában igencsak sok nációval kerültem érintkezésbe! (aminek tudok örülni :) ) De elég csak körülnézni, hogy pl mit fejlesztenek kínában, és mit máshol. (persze vannak kivételek is, nem tagadom) És nem írtam, hogy baj lenne a kínaiakkal. :) Csak olyan helyen kell alkalmazni, amiben erősek. Én pl tisztelem őket a szorgalmukért..

Times New Roman 2011.04.17. 19:09:24

@Dr. Zerge: a kötelező óvodát az EU erőlteti - szerintük a készségfejlesztés miatt "elengedhetetlen". Ez nem a magyar kormány agymenése. Gondolom, úgy működik a dolog, hogy néhány dologban megkockáztatható az EU-val való szembeszegülés, néhány dologban meg engedni kell a nyomásnak. Kérdés, melyiknek. Amúgy az Ejú bekaphatja.

Nazarin 2011.04.17. 19:10:49

És még nem is volt szó, ha jól látom, arról a kontraproduktív és borzalmas ötletről, amit az ötven órányi kötelező önkéntes munka jelent...

Dr. Bélus___ 2011.04.17. 19:21:46

@Nazarin: Nem értek egyet az ötlettel, de borzalmasnak nevezni... talán picit túlzás.

2011.04.17. 19:24:41

@LION_heart: én is, sőt bölcsiben kezdtem 1 évesen. Szóval nem ellene vagyok, hanem érte. csak be kellene látni, hogy karddal nem lehet téríteni... és az, hogy több óvodai férőhely lesz, nem fogja megoldani, hogy a mama be fog jönni szoptatni a 3 évest. sőt, az óvónők is keményen megszívják mert eddig csak az vitte óvodába a gyerekét, aki akarta, most meg gyakorlatilag kiscsoportban ott fog figyelni fele csoport cigány gyerek, aki nem tud magyarul... és akkor majd nem azon megy a vita, hogy a tanároknak de szar mert a 16 éves túlkorost is tanítani kell! most csak ezt a tünetet látják. mivel - még egyszer mondom - még nincsenek cigány gyerekek az oviban, csak nagy csoportban... pont egy év múlva, meg vadászni kell majd nem csak a férőhelyet, hanem hogy ne olyan csoportba kerüljön a magyar gyerek, ahol kisebbségben van. mert ez a tünet majd csak akkor látszódik...
persze munkahelyteremtés, mert valszeg még jobban be fog indulni a magánovi, de hát akkor hol az integráció, ha akihez integrálni akarunk, lelép?
na, mindegy, bocs, h messzire szaladtam. a lényeg, hogy egy tollvonással, és esetleg még a férőhelyek biztosításával ezt a szocializációs kérdést nem lehet megoldani.
ja, és nem egy magyar anyukát ismerek, aki a 2 gyerek között nem ment vissza dolgozni, vagyis ő sem vitte 5-6 éves kora előtt oviba a gyermekét, és így van ez jól.

Jofiu 2011.04.17. 19:26:28

@Nazarin:
"kötelező önkéntes"
:DD
Hat igen, nagyon tudnak.

tewton 2011.04.17. 19:35:27

kicsit tényleg visszás, hogy a szerző főiskolás létére osztja az észt az oktatásról. mégha egyetemista lenne (ahova azért talán még valami teljesítménnyel kell bejutni ... bár már ez se igaz), vagy legalább leendő pedagógus, akinek érdemben emberekkel kell foglalkoznia, osztályteremben, tanmenet szerint, életvitelszerűen.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.04.17. 19:47:58

Miért egy ilyen tojáshéjjal a seggén levő osztja az észt az oktatásról?
Nem lenne jobb talán az ebbe élő tanárokat/óvonőket/szülőket megkérdezni inkább?

Ezerszer hitelesebben adnák elő a dolgokat, és nem röhögtetnék ki magukat ilyen sértődött matekos baromságon.
Lefogadom a posztoló még az öregek otthonban is ezen fog kárálni, kiakasztva az őt ágytálazó ápolókat...

Visegrádi 2011.04.17. 19:52:41

@Kőmíves Kelemen: Vagy esetleg a szülőket, hogy mi a véleményük a 3 évesen már kötelező óvodáról.
Személy szerint ellenzem. Kötelező??? Hát ezért szül az ember gyereket, hogy már évesen a társadalom diktáljon neki...habeas corpus.

sutyerák 2011.04.17. 20:09:15

talán 3 napja láttam egy fickót a tévében.
-gyenge volt matekból a suliban.
mondták neki,hogy sorolja fel a 83 hatványait.
83 századik hatványáig követték szgépen,-hibátlan volt.

sourcerror 2011.04.17. 20:10:03

@tewton:
"kicsit tényleg visszás, hogy a szerző főiskolás létére osztja az észt az oktatásról. mégha egyetemista lenne (ahova azért talán még valami teljesítménnyel kell bejutni ... bár már ez se igaz), vagy legalább leendő pedagógus, akinek érdemben emberekkel kell foglalkoznia, osztályteremben, tanmenet szerint, életvitelszerűen. "

Lehet, hogy frissebbek az oktatási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatai, mint a legtöbb itt kommentelőnek. Úgy lehet a legjobban elbaszni az oktatási rendszert, ha "szakértőkre" bízod, a diákok véleményét meg leszarod.

sutyerák 2011.04.17. 20:11:15

letiltottál mandiner?-orbán fizetett bérírója

Alfőmérnök 2011.04.17. 20:15:24

@tewton: Mi a bajod a csajjal? Sokkal jobbfejnek tűnik, mint a műkörmös. :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.17. 20:15:43

Na, minden értetlenkének:

A tanköt. korhat. nem azokról szól, akik antiszocik, fogyik, stb. Az ilyen zülleszt 16 alatt is, akkor vigyük le a korhatárt 8-ra? Hülyék. A korhatár azokat védi, akiket érdemes tanítani, de a családi, lakóhelyi környezetük nem motiválja őket erre. Vágenzi? Azokat, akik tanulnának, de a hiperintelligens szüleik alig várják, hogy kizavarhassák az ólba ganyézni, befogják segédmunkára, elküldjék a boltba lopni, vagy effélék. Ha van tanköt, és 18-ig vagy szakmuki bizonyítványig, akkor ezek esélyt kapnak, hogy egy kicsivel előrébb jussabnak, mint a funkcianalfabéta alkesz felmenőik.

Az osztályközösségbomlasztók, túlkoros elemisták, köztörvényes fiatalkorúak problematikáját nem a korhatár oldja meg. Nem arra való. Az kérem gyámügyi, büntetőjogi, spec.oktatási kérdés.

Sics68 2011.04.17. 20:19:06

@Jofiu:
> Mint tanar, szerinted a nevelointezmenyek
> nem segitenenek a problemas kolykokon?

Nem nekem tetted fel a kérdést, de azért hadd reagáljak rá.

1.
Nem, nem (vagy alig, ritkán) segítenek a problémás kölykökön. A személyiség-formálás kemény dió - totális kontroll és nagyon "durva" eszeközök bevetése esetén akár működhet is, de ilyenek alkalmaztására a liberális/civil stb. társadalmak nem hatalmazzák fel az iskolát.

Pofon is tilalmas, nem hogy az akkor kapsz enni, ha ... kezdetű kényszerítések... ilyent ma már a normális börtönökben sem engednek meg a demokráciákban szokásos törvények - márpedig hatékony személyiségformáláshoz ennyire durva/drasztikus eszközök kellenének.

> Specialis iskola. Ahonnan csak akkor szabadul,
> ha megutotte a mercet, addig nem. Bentlakasos,
> ilyesmi.
> Hogy legyen kovetkezmenye a viselkedesenek.

Ez már nem oktatás-nevelés kérdése, hanem inkább kényszer-szocializáció és olyan eszközözzel kényszerített személyiség-formálás ami inkább lehet a büntetés-végrehajtás szakterülete mint a hagyományos iskoláé.

tewton 2011.04.17. 20:26:21

@Alfőmérnök:
csaj? :)
(a böngészőmben le vannak tiltva a képek, mert fizetős a sávszél ...)
az űrkörmös ... :)))))) az egy másik kategória, mármár babba arc-i

tewton 2011.04.17. 20:32:44

@sourcerror:
"a diákok véleményét meg leszarod."

lol. a diákok véleménye kb. ilyesmi lehet: ne kelljen tanulni, ne legyen számonkérés, legyen 30 pótvizsga-lehetőség, minél kevesebbet kelljen olvasni, és a tanár mondja meg, mit jelent az, amit olvastunk. a tanár legyen jófej, és adja meg a kettest, ha már fel tudom írni a nevem a lap tetejére. én ezt látom főiskolán és egyetemen is. a diákok véleményét nagyszerűen képviselik a hökök túlkoros, vizsgákkal elmaradt karrierista képviselői.

Alfőmérnök 2011.04.17. 20:35:56

@tewton: Az adatlapján van róla egészalakos kép is. Csücsörít a szájával, egy fotelben ül, hátul összefogja a haját, elől a bokáját fogja. Ilyen nagy szemüvege van, mint régi olasz filmekben a nőknek.
Nekem szimpi, szerintem érdemes hajtani rá.

Persze ha fiú, akkor egy ostoba fasz, menjen kapálni, és ne ossza az észt az oktatásról. :)

tewton 2011.04.17. 20:39:28

@Alfőmérnök:
oh, ez egy igazi posztmodern interaktiv ekphrasis volt :)

maga itt ösztönösen ráérzett a genderfüggő kommunikáció lényegére :))))))))

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.17. 20:43:27

@Jofiu:

""kötelező önkéntes"
:DD
Hat igen, nagyon tudnak. "

volt már ilyen a történelemben... a parasztok önkéntesen adták be a földjüket a tsz-be, a munkások önként dolgoztak a kommunista szombatokon, a diákok önként lettek úttörők meg KISZ-tagok (volt szerencsém...), aztán önként lettek sorkatonák.

jobb, ha minél előbb megtanulják a fiatalok, hogy milyen is az a kötelező önkéntesség.

Pistie 2011.04.17. 20:48:54

@ati27: "Vagy miért angliában és USÁ-ban vannak a legjobb egyetemek? "
Mert ott van a legtöbb pénz az oktatásra, mivel ott minden egyetem fizetős. Ennyire egyszerű a recept. Nálunk a fizetést leszavazták.

@Krujs: "USA-ban vannak a legjobb egyetemek igen. De mi szerint csinálák a ranglistát? a BME nagyjából azért nincs a top-ban, mert nincs angol nyelvű képzés(teljes)
tudás alapján egy BME műszakis felveszi a versenyt az MIT-sekkel, simán (!!!) , különbség hogy ott van tőke, szívják a diákokat mindenhonnan, és minden második oktató Nobel díjas:D"

A ranglistákat egy csomó szempont szerint csinálják. Ebben csak 1 rész az oktatás, de a jobbak figyelembe veszik az ipari kapcsolatokat, a kutatásokat, a nemzetköziséget, és az idézések számát is. És a magyar egyetemek sehol sincsenek publikációkban, kutatásokban pedig még ott sem. Ipari kapcsolat is nulla. A BME-nek is csak néhány tanszékének vannak ipari kapcsolatai, sokról még a magyar cégek sem tudják hogy léteznek.
Az meg hogy a BME matek erős.. hát jövő félév után erről szívesen nyilatkozom majd, hogy mire elég ez külföldön.. :)

GlaP 2011.04.17. 20:52:11

@sutyerák:

Ez nagyon derék, csak ezt önmagában nem különleges matematikai tehetségnek hívjuk, hanem autizmusnak.

Cartman (ex Cartman) 2011.04.17. 21:05:36

@ati27:
"Kínaiakkal kapcsolatban... Kreatívítás igencsak hiányzik belőlük. Ezért is másolnak. "
Ezzel azért óvatosabb lennék. 60 éve a japánok is másolással kezdték...

@Krujs:
"USA-ban vannak a legjobb egyetemek igen. De mi szerint csinálák a ranglistát? a BME nagyjából azért nincs a top-ban, mert nincs angol nyelvű képzés(teljes)
tudás alapján egy BME műszakis felveszi a versenyt az MIT-sekkel, simán (!!!) , különbség hogy ott van tőke, szívják a diákokat mindenhonnan, és minden második oktató Nobel díjas:D"
Ezzel most mit akartál mondani? Leírtad, hogy miért jobbak az amerikai egyetemek, vagy kétségbe vontad a rangsorolás kritériumait? Ha BME-s vagy, ezen a szinten inkább ne védd meg az alma matered, mert nem biztos, hogy jót teszel neki.

@Dr. Zerge:
Ez a kategória, akit említesz (erősen motivált gyerek semmirekellő alkesz felmenőkkel) alig-alig létezik. Kb. annyi van belőlük, ahánynak az életéből később filmet csinálnak :). Viszont sokkal szélesebb az a kör, akik egész osztályokat züllesztenek le a viselkedésükkel, de a jelenlegi rendszerben nem lehet velük mit kezdeni.

Mindkét kategóriát meg lehet fogni egyébként, a szülőkön keresztül. Ha a kicsapott gyerek után nem jár a családi pótlék, akkor a szülő jobban odafigyel majd a gyerek előmenetelére... Nincs új a nap alatt, az amerikaiak ezt már kitalálták. A gyereket saját vágyain, illetve a szülőn keresztül fogják meg. Ezekre épülnek az ottani motiváló eszközök, nem csak hülye beírásokkal fegyelmezik a diákokat.

Cartman (ex Cartman) 2011.04.17. 21:06:12

@ati27:
"Kínaiakkal kapcsolatban... Kreatívítás igencsak hiányzik belőlük. Ezért is másolnak. "
Ezzel azért óvatosabb lennék. 60 éve a japánok is másolással kezdték...

@Krujs:
"USA-ban vannak a legjobb egyetemek igen. De mi szerint csinálák a ranglistát? a BME nagyjából azért nincs a top-ban, mert nincs angol nyelvű képzés(teljes)
tudás alapján egy BME műszakis felveszi a versenyt az MIT-sekkel, simán (!!!) , különbség hogy ott van tőke, szívják a diákokat mindenhonnan, és minden második oktató Nobel díjas:D"
Ezzel most mit akartál mondani? Leírtad, hogy miért jobbak az amerikai egyetemek, vagy kétségbe vontad a rangsorolás kritériumait? Ha BME-s vagy, ezen a szinten inkább ne védd meg az alma matered, mert nem biztos, hogy jót teszel neki.

@Dr. Zerge:
Ez a kategória, akit említesz (erősen motivált gyerek semmirekellő alkesz felmenőkkel) alig-alig létezik. Kb. annyi van belőlük, ahánynak az életéből később filmet csinálnak :). Viszont sokkal szélesebb az a kör, akik egész osztályokat züllesztenek le a viselkedésükkel, de a jelenlegi rendszerben nem lehet velük mit kezdeni.

Mindkét kategóriát meg lehet fogni egyébként, a szülőkön keresztül. Ha a kicsapott gyerek után nem jár a családi pótlék, akkor a szülő jobban odafigyel majd a gyerek előmenetelére... Nincs új a nap alatt, az amerikaiak ezt már kitalálták. A gyereket saját vágyain, illetve a szülőn keresztül fogják meg. Ezekre épülnek az ottani motiváló eszközök, nem csak hülye beírásokkal fegyelmezik a diákokat.

Martian (törölt) 2011.04.17. 21:10:39

Igaz-e vagy sem, de van benne valami... :))

Lawrence "Larry" Ellison, az Oracle cég CEO-ja mondta el a következo beszédet a Yale Egyetem végzoseinek. Nem tudta befejezni, mert lerángatták a színpadról:

"Tisztelt Yale Egyetem végzosei, elnézést kell kérnem, hogy már többször el kellett viselniük ehhez hasonló bevezetoket, de szeretném, ha megtennének nekem valamit. Kérem nézzenek jól maguk körül. Nézzék meg a baljukon ülo évfolyamtársukat. Most nézzék meg a jobbjukon ülo évfolyamtársukat. Most gondolkodjanak el a következon: 5 év múlva, 10
év múlva, még 30 év múlva is, nagy az esély arra, hogy a baljukon ülo személy vesztes lesz. Viszont a jobbjukon ülo személy az is vesztes lesz. És maguk, ott középen?
Mire számíthatnak? Vesztesek lesznek. Luzer Cum Laude. Ha elore tekintek, nem látok fényes jövot, nem látok ezernyi kiemelkedo ipari vezetot. Most fel vannak zaklatva. Ez természetes. Mégis, hogy jövök
én, Larry Ellison, aki kibukott az egyetemrol ahhoz, hogy ilyen módon ítélkezzem a nemzet egyik legnagyobb presztízsu egyeteme végzosei
elott? Megmondom. Mert én, Lawrence Ellison, a bolygó 2. leggazdagabb embere, kibuktam az egyetemrol, és maguk nem. Mert Bill Gates, a bolygó
leggazdagabb embere kibukott az egyetemrol és maguk nem. Mert Paul Allen, a harmadik leggazdagabb ember, kibukott az egyetemrol, és maguk nem. És azért mert Michael Dell, aki jelenleg a kilencedik helyen áll, is kibukott. És erosen tör felfelé. Most nagyon fel vannak zaklatva. De ez természetes. Hadd bátorítsam önöket azzal, hogy nem hiába szerezték meg keserves munkával a diplomájukat. Nem hiába töltöttek el 5 évet itt azzal, hogy jó munka morált tanuljanak, kapcsolatokat fejleszenek ki, és egy életre megismerkedjenek a terápia szóval. Mindez nagyon jó. Kell is majd a jó munkabírás. Kellenek is majd maguknak a kapcsolatok,
és bizony, kell is majd a terápia. Mert maguk nem buktak ki, és sosem lesznek a világ 10 leggazdagabb embere között. És bele kell törodniük egy patetikus, évi 200 ezer dolláros állásba, ahol is a fizetési csekküket egy volt évfolyamtársuk írja majd alá, aki két éve kibukott. Most azon méláznak, hogy van-e még remény? Nincs. Maguk már végeztek. Túl sokat
abszorbáltak. Már beépített sisakot viselnek. Most azokhoz szólok, akik még nem végeztek:
ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni.

Pakoljanak össze! Menjenek el! Ne jöjjenek vissza! Valósítsák meg álmaikat! Mert bizton mondhatom, hogy az a beépített sisak úgy fogja lehúzni magukat, mint most ezek a biztonsági orök engem."

ati27 2011.04.17. 21:20:07

@Martian:

Hm.. Azért ez is eléggé általánosítás. Szerintem azért jóval több végzett ember lesz sikeres, mint nem.. Persze kirívó kivételeket mindehol lehet találni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.17. 21:21:25

ewgyszer majd valakinek fel kell allni es el kell mondani
vissza kell allitani a kadar-rendszeru iskolat
/azt a poroszos kopenyest/
4 also
4 felso/ itt nem orosz hanem angol-es valami/nemet-orosz/
szakmunkas egy nyelv a szakma fontos
szakkozep 2 nyelv
gimnazium 2 nyelv
egyetem 1 felsofoku nyelv
spanyolviasz

Martian (törölt) 2011.04.17. 21:30:07

@ati27: ja, sikeres "harmadik alabárdos a Wágner-opera kórusában" :)

vénkujon 2011.04.17. 21:31:14

fura ez a kritikus hang itt. most akkor ez mija fasz?:)

Martian (törölt) 2011.04.17. 21:33:53

@hagyma: ezzel remek kádári színvonalú diplomás alattvalókat lehet majd sorozatgyártani, akik a mai viszonyok között remek eladók lehetnek a helyi mekiben, jobb esetben valamelyik műszaki multinál a német főnök csicskása.
:)

ati27 2011.04.17. 21:38:43

@hagyma:

Hát ha úgy gondolod. Csak említésképpen, a világ azóta teljesen megváltozott.. Teljesen más mint 20 éve. De ha nektek a múltba révedés a tuti, nekem az is mindegy. Csak szólok, az a világ elmúlt.. De milyen érdekes, hogy az u.n. jobboldal nosztalgiázik a Kádár rendszer után. Alapjában véve a FIDESZ-t is inkább baloldali, és kádárista, sőt egyre inkább. Lehet ezt tagadni, de felesleges. A tetteik beszédesek..

tewton 2011.04.17. 21:40:48

@Martian:
mert ugye a magyarbálinti-bolonyisztikus rendszer nem kádári színvonal _alatti_ diplomásokat gyárt?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.17. 21:48:44

Nálunk is 3 felé volt osztva a csoport matekból 5. osztálytól nyolcadikig. Sokkal jobban tudtunk így haladni, és a közepes csoportból is kerültek át hozzánk, (a 4-5ösben voltam, volt egy közepes, meg egy elégtelen.elégséges) .

Sokkal sokkal jobb volt, mint annak előtte, amikor a gyengébbek miatt nem lehetett tanulni. Szóval max nálatok volt rossz a rendszer, volt ahol működött.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.17. 21:55:45

@Buzzword: Ezt sosem fogom megérteni, miért tanul valaki olyasmit, amit soha sem akar "mívelni" .Csak a papír miatt? Valójában akkor nem is tudást , csak brandet vesz. Gáz. Az meg szintén gáz, hogy sok helyen azt nézik, milyen papírod van, ahelyett, hogy azt néznék mit tudsz.

Szt.ella: ha tényleg nem akar gazdasági téren elhelyezkedni, akkor hagyja inkább az egészet, csak leértékeli azon diploma értéket... Nem kéne.

Martian (törölt) 2011.04.17. 22:00:56

@tewton: a bolonyai szósszal a szürke átlag a kádári alatt lesz, aki viszont tudja, hogy mit akar, jobban menedzselheti magát benne.

Martian (törölt) 2011.04.17. 22:02:21

@persicsbalint: ...lehet hogy urban legend, de legalábbis jogosan mondhatta volna! :)

tewton 2011.04.17. 22:13:44

@Martian:
humán fölsőoktatásban a szürke átlag kb. 80%, és így _van_ a kádári szint _alatt _, aki meg tudja, mit akar ... az ambíció meg a képesség és tehetség gyakorlatilag fordítottan arányos :)

Pistie 2011.04.17. 22:24:59

@Martian: Ez igazán szép beszéd, csak az a különbség hogy ők azért hagyták ott az egyetemet, mert már akkor volt egy olyan ötletük, amivel később híresek, és gazdagok lettek.
Olyan ötletük, ami mellett már nem érte meg tovább tanulni, hanem meg kellett valósítani, mielőtt más teszi meg.
Az átlagos egyetemistának nincs ilyen ötlete.

Carlos Slim: ha megnézed a mostani világ leggazdagabb emberét, akkor láthatod, hogy ő elvégezte az egyetemet, sőt tanított is.
Warren Buffet legalább 3 egyetemen is tanult, aki a 3. leggazdagabb ember.
Bernard Arnault: a francia École Politechniquen végzett, ami Európa egyik legnehezebb egyeteme.
Laksmi Mittal Calcuttában, stb.

Szóval a top5-ből 1 van aki nem végzett egyetemet. Nyilván lehet így is, de már csak statisztikai alapon is nagyobb az esély, ha elvégzed.

Tehát szép szöveg, hogy nem kell egyetem, és igaz is - csak legyen egy olyan ötleted, amire vevő a világ, mert különben a mekiben végzed.

Times New Roman 2011.04.17. 22:40:27

@Dr. Zerge: te miért irogatsz a magas lóról, lekezelően? Azt hiszed akkor komolyabban fognak venni?

Buzzword 2011.04.17. 22:49:30

@Martian: A beszéd városi legenda, az elit erős diploma nélkül lópisztolyt sem ér, az angol "pathetic" kifejezés nem azt jelenti, hogy patetikus, az Oracle pedig néha elég trehányul összerakott termékeket képes piacra dobni.

chipchup 2011.04.17. 22:50:11

@Gergice:
elég hajmeresztő amit írsz.
van előtted egy gyerek akinek segítség kéne és te, a pedagógus azt válaszolod, hogy ha 16 lesz a korhatár, akkor majd nem kell látnod a nyomorultat....
szerintem te ne csodálkozz, ha az orvos nem varr össze túlórában és a hajléktalan a te lépcsőházadba szarik.
mit gondolsz, hogy az a gyerek elpárolog, ha nem lesz tanköteles?
a csecsemő is azt hiszi, hogy amit nem lát, az nem létezik, de a csecsemőre nem bízzuk fiatalok nevelését...

Martian (törölt) 2011.04.17. 23:01:41

@Pistie: nekem nem az volt a következtetésem, hogy nem kell egyetem, hanem:
- ha valakiből hiányzik az elképzelés és az ambíció, nincs az az egyetem, amelyik képes belőle a szürke középszernél többet faragni... persze az remek, ha egy oktatási intézmény nemcsak a fejek tömésében jeleskedik, hanem például ambícionálni, érdeklődést felkelteni is tud.
- ha valakinek megvan a magához való képessége és önérvényesítése, az a jó iskola, amelyik nem a saját merev rendszerébe akarja bedarálni, hanem teret enged neki... a jelenlegi "általános félműveltségi tananyag" legalább 50-60 %-a csak időt és kreatív energiákat vesz el .

Bár több pontban vitatom a sakknagymester Polgár lányok papájának zseninevelő elképzeléseit, mégis valahol felhívja a figyelmet a fókuszált, hatékony képességfejlesztés jelentőségére... erre pedig a jelenlegi tömegoktatás - nagyon kevés kivétellel - képtelen.

chipchup 2011.04.17. 23:09:03

@Sics68:
ótejóég, remélem te viccelsz!

"A személyiség-formálás kemény dió - totális kontroll és nagyon "durva" eszeközök bevetése esetén akár működhet is, de ilyenek alkalmaztására a liberális/civil stb. társadalmak nem hatalmazzák fel az iskolát. "

ez a kedvenc részem: "Pofon is tilalmas, nem hogy az akkor kapsz enni, ha ... kezdetű kényszerítések... ilyent ma már a normális börtönökben sem engednek meg a demokráciákban szokásos törvények - márpedig hatékony személyiségformáláshoz ennyire durva/drasztikus eszközök kellenének. "

hahahahahahahaha
és a lobotómia? az neked semmi? lehetne a biosz szertárban hegyes cerkával. tesitanár lefogja, diri meg feldugja a cerkát a büdös kölyöknek. kicsit megturkálja a frontális lebenyt és kész az agresszió kezelés.
hahahahaha

nem szívesen sértegetek kommentelőket de most nehezen fogom vissza magam...

Martian (törölt) 2011.04.17. 23:10:32

@Buzzword: amit ma elitnek lehet nevezni (de egyáltalán miről is beszélünk, mi is az elit pontos definíciója?), az kb. 20 %-ban iskolázás... azon felül mondjuk 60 % kapcsolati tőke (persze, ehhez is jó az elit iskola) és 20 % tudás... VAGY kb. 30 % kapcsolati tőke és 50 % tudás, de ez utóbbi a ritkább eset és sokszor kevésbé kerül a kirakatba.

"Oracle pedig néha elég trehányul összerakott termékeket képes piacra dobni."

Ja, aki nagy piacra dolgozik és főleg IT vonalon, arra diplomától függetlenül ez jellemző... :)

bonebear · http://cinca.blog.hu 2011.04.17. 23:36:54

Szép elvi vita bontakozott ki a kommentekben, kár, hogy az ellenőrző blog áll, ott volna miről csámcsogni. A hírből magából nekem az derült ki, hogy számmisztikával kívánják orvosolni az oktatási gondokat (korhatárok, érettségi tárgyak száma, óraszám, fizetés, hány osztályos a gimi, stb.) tartalmi kérdések helyett. Tegyük hozzá, hogy már megint, még ők is!

Bell & Sebastian 2011.04.17. 23:42:42

@Martian: Nagyon jót tettél, hogy én ezt már mit kerestem! Persze nem névvel, mert úgy könnyű. :)))

tewton 2011.04.17. 23:48:52

@Martian:
"a jelenlegi "általános félműveltségi tananyag" legalább 50-60 %-a csak időt és kreatív energiákat vesz el ."

nekem úgy tűnik, hogy a mostani jóval kevesebb, mint a 90-es évekbeli, és még ezt se képesek produkálni. a kreativ energia meg sz.rt se ér, ha nincs mellette tárgyi tudás. Az utóbbi tizenhúsz év leginkább tárgyi tudás nélküli, olvasni se tudó, de azért öntudatos, húdekülönleges-húdeegyedi-hópehelykéket gyártott.

Martian (törölt) 2011.04.17. 23:49:44

Eléggé ambivalens érzéseim vannak a "technokrata elit" vonatkozásában... az utóbbi fél évszázadban nagyon kevés társadalomra is jelentősen ható műszaki-tudományos előrelépés volt (kb. a mikroelektronika és amit magával húzott), szemben pl. a XX. sz. első felével*, a XIX. sz. második feléhez képest... ez az iskolai képzésre vetítve is elgondolkodtató.
(* a világháborúk és következményeik húzták az innovációt is??)

szbszig 2011.04.17. 23:55:28

Kicsit olyan érzésem van már ezzel a közoktatási törvénnyel kapcsolatosan is, hogy bármivel állnak elő, az emberek csak kritizálni fogják minden pontját. Mondjuk az is igaz, hogy ez nem automatikusan jön, meg kellett dolgozniuk érte hosszú időn át sok hozzá nem értést és koncepciótlanságot felmutatva. Azért a fent felsoroltak többségével egyetértek, különösen a kötelező harmadik nyelvvel gimnáziumokban meg a kötelező közmunkával meg a kötelező versenyekre járatással. Ezeket pont olyan színvonalon fogják a gyakorlatban végrehajtani, amire ilyen erőszakos, ellenérzést keltő szabályozás alapján számítani lehet, úgyhogy várhatóan nem lesz bennük semmi köszönet. A 18-ról 16 évre lecsökkentett tankötelezettséget viszont nem utasítanám el élből és ennyire.

tewton 2011.04.18. 00:00:09

@Bell & Sebastian:
ne örüljön, fake!

amúgy meg szar is. mármint tartalmilag. ugyanezzel az individualista ideológiával, amit a faszi nyomat, lehet az utóbbi 20 év szemétrevaló oktatáspolitikáját is legitimizálni. ne legyen felvételi, vázoljuk fel a szabadságot a vágyvezérelt embereknek, iktassunk ki minden szűrést (mindenki tanulhasson azt, ami az eszébe jut, félhülyék pluszpontot is kapjanak, analfabéták duplán) ... aztán majdcsak észreveszik a hülyék, hogy a lufi kipukkadt a kezükben, és ott állnak üres kézzel. mert ugye attól még X álláshely marad, hogy X + 1500 fő tanulhatja ugyanazt.

tewton 2011.04.18. 00:02:30

@Martian:
* nyilván. pl. az űrverseny okozta a teflonedényt. ésatöbbi

Grrr 2011.04.18. 00:11:29

@Buzzword: Az óraszám szignifikáns emelése, a nyári szünidő drasztikus csökkentése valóban fontosnak tűnik. Az amerikai KIPP kezdeményezés, az ázsiaiak sikere is nagyrészt a jóval magasabb óraszámnak - és a jó, megbecsült tanároknak - köszönhető. Kimutatták azt is, hogy a gyengébb családi háttérrel rendelkező nebulók pont a hosszú nyári szünet alatt esnek vissza. Évközben jól tudnának haladni a szerencsésebb társaikkal.

(A Hartz-IV reform, és elődei amúgy a jóléti állam _leépítését_ szolgálja)

Martian (törölt) 2011.04.18. 00:13:02

@tewton: az alapozás fontos, de hogy a tárgyi tudásba mi kerüljön bele, arról lehet vitatkozni... én a gyakorlatias, a mindennapi világban eligazító és készségszintű tudást helyezném az előtérbe. Jelenthet ez akár több tanulnivalót is... de ehhez legelőször is az önálló és hatékony tanulási-ismeretszerzési módszereket kellene megtanítani (készség szinten), mert arra az iskolapadból kikerülve is nagy szükségük lesz azoknak, akik a golyóstoll összeszerelésnél bonyolultabb munkát fognak végezni.

Hogy pl. az eddigi évtizedek középiskolai lexikalitása mennyire hasznos és életszerű, ahhoz elegendő teszt, hogy próbáljon meg valaki - legalább eredetileg "jó" érettségivel és legalább 10 év időtávlatból - újra sikeresen leérettségizni a tananyagból megmaradt emlékei alapján!

Martian (törölt) 2011.04.18. 00:25:36

@Grrr: a kulcskérdés nem az óraszám, hanem a tartalom, a minőség... a tudás megszerzése nem az "iskolai pofavizit" kérdése, hanem sokkal inkább az önálló ismeretszerzésé, ami pl. ma, a számítógépek és internet korában sokkal kevésbé helyhez kötött (normális szocializáció, családi háttér feltételezésével).

Alfőmérnök 2011.04.18. 00:25:48

@Martian: "Hogy pl. az eddigi évtizedek középiskolai lexikalitása mennyire hasznos és életszerű, ahhoz elegendő teszt, hogy próbáljon meg valaki - legalább eredetileg "jó" érettségivel és legalább 10 év időtávlatból - újra sikeresen leérettségizni a tananyagból megmaradt emlékei alapján!"

Ácsi bácsi, ez így hülyeség.
(Én mondjuk történelemből alapvető dolgokra nem emlékszem sajnos, pedig nem voltam rossz tanuló és a törttanárom is elég szigorú volt.)
A lexikalitás elsősorban nem azért fontos, hogy 10-20-30 év múlva emlékezzél minden adatra. Hanem úgymond átfogó képet csak úgy kaphatsz valamiről, ha valamennyi adat a egyszer "fejedben van"
+ az adatok elsajátításának képességét csak adatok elsajátításával lehet megszerezni.

mocskosbaribaszó 2011.04.18. 00:41:46

ehhez hozzáugatok én is, támogatva a 16 évre leszállítást.
Lakótársam tanár egy nem éppen hűdejó gimiben, néha eléggé felzaklatva jön haza ( tanárnéni kéremszépen, szóval nem verekszik órán)
a lényeg: vannak diákok, akiket valaki megtett magántanulónak ennek ellenére bejár a suliba. Semmi kötelező dolog nem vonatkozik rá, szaktanárit nem kaphat, dogát akkor ír ha kedve tartja, egyedül év végén kell számot adnia a tudásról, addig viszont mint a kiskirály rohad a padban és bomlaszt

Martian (törölt) 2011.04.18. 01:05:32

@Alfőmérnök: "A lexikalitás elsősorban nem azért fontos, hogy 10-20-30 év múlva emlékezzél minden adatra. Hanem úgymond átfogó képet csak úgy kaphatsz valamiről, ha valamennyi adat a egyszer "fejedben van"

Az igaz, hogy elvben bármit elő tudunk hívni, amit valaha is megtanultunk (vagy akár csak a szemünk elé került), viszont átfogó kép ebből csak úgy lesz, ha az összefüggéseket a megfelelő súlyozással sikerül megmozgatni. Hiába biflázza be valaki az angol szótárat, ha nem ismeri a brit nyelvi szófordulatokat, nem tud azon a nyelven gondolkodni. Ha viszont megvan ez utóbbi, még szűkebb szókinccsel is jól megérteti magát.

"+ az adatok elsajátításának képességét csak adatok elsajátításával lehet megszerezni."

Minden tanulási technikához gyakorlat kell, ám az nem mindegy, hogy a szavakon rágódva, magolva tanul meg két oldalnyi tananyagot egy óra alatt, vagy ugyanennyi idő alatt egy 30-40 oldalas jegyzetből is képes referálni.

Alfőmérnök 2011.04.18. 01:39:30

@Martian: "Az igaz, hogy elvben bármit elő tudunk hívni, amit valaha is megtanultunk (vagy akár csak a szemünk elé került)"

Nem igaz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 06:12:30

@Bell & Sebastian:

Sajnos, ez a "vita" most nem arról szól, hogy ki Hoffmann, mi a KDNP, hanem arról, hogy mi a Fidesz? Meg tudja-e, meg akarja-e védeni a magyar kultúrát (oktatás, kultúrpolitika) és magát a magyarságot, annak pőre, fizikai létében (közbiztonság)?

ü
bbjnick

Cartman (ex Cartman) 2011.04.18. 08:35:21

@tewton:
Részben igaz, de sokkal többen szereznek diplomát, mint 20-30 éve. A régi képzettségi arányok sem voltak már tarthatók (nem lennénk vele versenyképesek), de tény, hogy most mintha átestünk volna a ló túlfelére... A színvonal devalválódása persze természetes következménye a felsőoktatás extenzív fejlesztésének. Most jöhetne egy intenzív szakasz, ahol korrigálják a túlkapásokat. De - attól félek - nem így lesz. Most inkább majd ész nélkül zárják be a feleslegesnek ítélt főiskolákat / egyetemeket, hogy visszaállítsák "a régi elitképzést". A másik verzió, hogy az utolsó pillanatban az erős lobbi / közfelháborodás miatt betojnak, és nem történik semmi.

Szerintem egyébként az lenne a jó stratégia, ha mindenkinek egy szakma vagy egy diploma megszerzésének esélyét biztosítanák állami rendszerben, és utána ki-ki tanulhatna tovább munka mellett, az LLL lehetőségek fejlődésével (ehhez kell persze állami segítség is). Most ebbe - úgy tűnik - szépen bele fognak rondítani, a költségtérítések emelésével.

@chipchup:
"van előtted egy gyerek akinek segítség kéne és te, a pedagógus azt válaszolod, hogy ha 16 lesz a korhatár, akkor majd nem kell látnod a nyomorultat...."
A tanítási óra nem arra való, hogy a deviánsokat tutujgassa az ember. A tanárnak erre egyébként sincs meg semmilyen lehetősége: se eszköz, se képzettség, se szakmai támogatás (pl. pszichológus). Egyébként sem arról van szó, hogy ki kellene csapni minden nehéz esetet. Egy-két évente egy kirúgás bőven elég lenne... A mi iskolánkban alsós koromban (a '80-as évek elején) csaptak ki egy hetedikest. Máig emlékszem rá.

Addig egyébként bármiféle közoktatási "reform" csak maszatolás, amíg
1. Nem rendezik végre a pedagógus béreket.
2. Nem építenek igazi, működő minőségbiztosítási elemeket a folyamatba.

Martian (törölt) 2011.04.18. 09:03:24

@Alfőmérnök: extrém esetekben kémiai segítséggel vagy hipnózissal, de működik a dolog. A gyakorlatban azért nem használják, mert macerás, egyszerűbb valaminek újra utánanézni.
Viszont ha ezt tudatosítod a tanulóban, kevéssé fog bepánikolni a vizsgán, hogy "nem emlékszem, nem emlékszem".

Magon_ 2011.04.18. 10:01:40

@Martian: Remélem csak túl késő volt, ez azért merült fel és nem azért mert komolyan gondolod. Televízió? Internet? Mobiltelefónia? Ha valaha is volt a technokratáknak hatása a társadalomra, az MOST van.

jo.e 2011.04.18. 10:06:07

"hogy a 9-12. osztályos diákok húsz százalékának évente indulnia kellene valamilyen országos tanulmányi versenyen"
Igen, a 6 ill. 8 osztályos gimnáziumok diákjainak. Ezek az iskolák elvileg azért kapták meg a lehetőséget az ilyen képzési formára, mert hogy ugye: tehetséggondozás! Nem ismerem a finanszírozási részleteket, de gondolom pénz is jár hozzá. (csak ha a létszám adatokat nézzük is)
Szóval akkor meg tessék felmutatni azt a tehetséges + tömeget. Nemtom mi ebben a skandallum...

Martian (törölt) 2011.04.18. 10:54:50

@Magon_: pontosan azt írtam, hogy az elektronika és alkalmazásai OK, de ehhez képest a többi néma csend... megmozdult-e valami is abba az irányba, hogy pl. - a Vissza a jövőben jóslata szerint - 2015-re az autók mini fúziós reaktorral működjenek? :)
A hangsebesség feletti utasszállítás már megszűnt, lassan az űrsikló flottát is kivonják a forgalomból...

bz249 2011.04.18. 11:15:17

@Martian: namost ennek elsosorban az az oka, hogy az elmult evszazad nagy fizikai paradigmavaltasa a kvantummechanika volt, amelyik ilyen kis elektronikus biszbaszok mukodesenek a magyarazatat adja meg.

Amikor a hoerogepek jelentettek az ujdonsagot, akkor a kulonfele gephajtasu jarmuvek fejlodtek. Nincsenek meglepo fordulatok a vilagban.

bz249 2011.04.18. 11:20:47

@Cartman (ex Cartman): "A régi képzettségi arányok sem voltak már tarthatók (nem lennénk vele versenyképesek), de tény, hogy most mintha átestünk volna a ló túlfelére... A színvonal devalválódása persze természetes következménye a felsőoktatás extenzív fejlesztésének."

Azert, ha az anyagi forrasokat es a szervezeti strukturat az uj hallgatoi letszamhoz igazitottak volna, azzal a felsooktatas szinvonal-vesztesebol sokat el lehetett volna kerulni.

A penz nyilvan nem allt rendelkezesre (illetve hat minden elsosorban elhatarozas dontese, ha nagyon akarjak, akkor elvehettek volna mashonnan). Viszont ha a 40.000 hallgatos megaegyetem ugyanazt akarja csinalni, mint az elod 10.000 fos akkor egyertelmuen szinvonaleses lesz. Ugy akartak nagy tomeget oktatni, a struktura egyebkent egyaltalan nem tomegkepzes volt (mas a megcelzott output egy ilyen rendszernel) es nem epitettek a hallgatok jelentette eroforrasokra.

histar007 2011.04.18. 11:22:55

A matek csoporttal nincsen gond. Tanuljon mindenki a szintjének megfelelően. Aztán félév után legyen egy szintfelmérő, ahol objektíven el lehet dönteni ki hol áll.
Ha mindenki képes 50% felett teljesíteni, akkor nem kell a "buta" csoport, ha mindenki 75% felett végez, akkor mindenki "elit". A lényeg az átjárhatóság.
A posztból nekem az jön le, hogy a szerző szerint a tanulás egy muszáj típusú dolog, és nem azért tanulunk, hogy előrébb jussunk, uram bocsá' még érdekel is.

Szükség lenne tényleges elit iskolákra, ahol komoly szakmai munka folyik, nagyobb költségvetéssel, korszerű eszközökkel. Ahonnan rossz eredmények estén ki is lehet kerülni. Nem az utcára, hanem egy kevésbé jó helyre.

A tanulmányi verseny jó dolog. Tessék díjazni, adómentes pénzzel, iPad-del, karbon bringával, amivel csak lehet. Úgy profibb.
Kíváncsi lennék, ha max 20 % indulhatna, és az első körben résztvevők kapnának nettó 20.000,- forintot...

2 nyelv teljesen elég, legyen az egyik angol, a másik szabadon választott. Nem kell 3 nyelven semmit/alig/szarul tudni, akkor már 2 nyelv biztos tudása többet ér.

És végül egy saját koncepció érettségire:
komplex magyar-történelem-tudomány-nyelv szóbeli vizsga:

Egy korábban nem megadott tételt húz mindenki reggel:

A tételben szerepel egy korszak, amit be kell mutatni
- magyar és nemzetközi történelmi szempontból
- magyar és nemzetközi művészeti és irodalmi szempontból

Van egy földrajzi terület is, amit be kell mutatni természeti és gazdasági szempontból.

Egy részét persze választott idegen nyelven kellene előadni, és slusszpoénként: az egészet prezentációként kellene bemutatni, természetesen PPT-ben: képekkel videókkal.

A felkészüléshez az internet korlátlanul felhasználható, hiszen lassan el kellene fogadni, hogy a világ tudása tudását zsebben is lehet hordani, a kérdés, hogy ki hogy tudja használni. A tanulás pedig nem egy adattárolási verseny lenne.
A cél az lehetne, hogy egy ilyen vizsgát 18 fölött bárki bármikor le tudjon tenni.

Kezet fel de őszintén: 30 felett ki tudna ma csont nélkül leérettségizni azonnal?

ati27 2011.04.18. 11:33:30

@Martian:

Basszus, legalább ne nyomd a hülyeséget! Rohadt nehéz megjósolni, mi lesz a jövőben! A példáidra visszautalva: Azért nem mennek az autók fúziós energiával, mert roppant bonyolult dologról volt szó. pl a kezdeti sikerek elbizakodottá tették az embereket. Pl, a 100 millió fokos plazma nem egészen úgy viselkedik, ahogy kezdetben várták, közben felfedeztek jónéhány instabilitási kritériumot, ami mind az ellen dolgozik, hogy ezt a matériát ilyen feltételek mellet egybe tartsd. Az űrrepülőgép? Probléma lényege, az hogy túl bonyolult rendszer lett, ezért a megbízhatósága közel sem lett olyan mint amit kezdetben elképzeltek: a feltétel a gazdaságos működéshez az lett volna, hogy hetente, kéthetente minimum egyszer tudják indítani őket. Ezen elcsúszott a mutatvány, azaz drágább lett ezzel az eszközzel a fajlagos feljuttatási költség. Hangsebesség feletti utasszállítással is ugyanez a probléma: 1kg teher gyors célba juttatása jóval nagyobb fajlagos költséggel jár mint amit hajlandóak kicsengetni. (üzemanyagköltség+fenntartási költség amiben ugye benne van a fejlesztési költség) No, így működik ez a kapitalizmus nevű játék. Amikor egy technológia megérik arra, hogy felváltsa a régit akkor jön be, semmivel sem előbb. Esetleg nézd meg, hogy a Boeing mit szív a Dreamliner nevezetű projekttal! Bazz ez nem egészen úgy van, hogy eldöntjük hogy márpedig 10 áv múlva magasabbra-messzebbre-gyorsabban-olcsóbban fogunk repülni. Ez nem döntés kérdése, hanem fejlődés kérdése!

Grrr 2011.04.18. 11:51:22

@Martian: A minőség nagyon fontos, persze. Bár Magyarországon, az adott tanítói kar mellett nem várhatunk el túl sokat. Engem viszont kifejezetten meggyőztek azok a szakértők, akik az óraszám növelése és a szünidő csökkentése mellett foglaltak állást. Készült statisztikai elemzés is arról, hogy az isklola felzárkóztató funckióját akkor tudja jobban ellátni, ha a gyerekek minél több időt töltenek bent.

csak_csendben 2011.04.18. 12:06:21

@chipchup:

Csak annak lehet segíteni, aki kéri és megköszöni a segítséget.

Látszik, hogy a te kapcsolatod a magyar közoktatással, annyi amit a tv-ből hallasz.

csak_csendben 2011.04.18. 12:09:27

@chipchup:

Ne is, hanem előtte fogd magad és a löttyetd segged emeld meg, húzz el egy iskolába, utánna gyere és oszd az eszet.
Biztos rohadt jó az LMP-s seggszagban fetrengeni, de a valóság kúrva kemény a keleti végeken, amit a hozzád hasonló debilek nem is érnek fe ésszel.

Cartman (ex Cartman) 2011.04.18. 12:25:34

@bz249:
"Azert, ha az anyagi forrasokat es a szervezeti strukturat az uj hallgatoi letszamhoz igazitottak volna, azzal a felsooktatas szinvonal-vesztesebol sokat el lehetett volna kerulni."
A pénz persze sokat segített volna, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az a folyamat (a felsőoktatás tömegesedése), ami nyugaton 30-40 év alatt ment végbe, az nálunk kb. egy évtized alatt megtörtént. És - hozzátenném - nyugaton sem ment zökkenőmentesen!

Szerintem ez a helyzet már így adott, így kell elfogadni, hisz nincs semmi végzetesen elrontva. Arra kéne figyelni, hogy szép lassan, a pozitívumokat megőrizve elinduljunk az intenzív fejlődés útján.

Martian (törölt) 2011.04.18. 12:29:44

@ati27: "Azért nem mennek az autók fúziós energiával, mert roppant bonyolult dologról volt szó. pl a kezdeti sikerek elbizakodottá tették az embereket. Pl, a 100 millió fokos plazma nem egészen úgy viselkedik, ahogy kezdetben várták"

Akkor vajon miért nem tették a kutatásra szánt pénznek legalább a töredékét az (elvileg lehetséges) hidegfúzió kutatásába?

Mégiscsak a kitalált Ellison beszédnek van igaza, hogy a jelenlegi egyetemi képzés - bármiféle minőségi ugrás lehetősége tekintetében - sisakot és szemellenzőt rak a diplomások fejére? :)

"Az űrrepülőgép? Probléma lényege, az hogy túl bonyolult rendszer lett"

Mindez leginkább arra vezethető vissza, hogy a jó öreg (nem túl jó hatásfokú) kémiai meghajtást használja... ennyire tellett az utóbbi jó fél évszázadban, von Braun V2-ese után...? :)

Még jó, hogy (százakárhány éve!) felfedeztük a robbanómotort, különben büszkén vernénk a mellünket a mikroprocesszoros vezérlésű gőzautókra mutogatva! :)

Martian (törölt) 2011.04.18. 13:09:10

Ha valaki olvasta a Tréfál, Feynman úr? c. könyvet, talán emlékszik, micsoda botrány lett abból, ahogy a Nobel-díjas Feynman anno a brazil fizika oktatást minősítette... hogy nem mernek feltenni kérdéseket a diákok és, hogy senki nem ÉRT semmit, mert mindent csak bebiflázva tanul meg, hiányzik a kísérleti fizika, amiből önállóan megérthetnék a lényeget... és ha átfogalmazod nem érti, képtelen önállóan gondolkozni.
Ismerős helyzet..?

Valaki azt is említette, hogy tele van a média - a jelek szerint eladható - áltudományokkal, ezotériával... mert az iskolában arra szoktatják a gyerekeket, hogy ne kételkedjenek, ne gondolkozanak, hanem fenntartások nélkül nyeljék be az infót és mindezt böfögjék vissza a vizsgán, dolgozatíráskor... anélkül, hogy saját viszonyítási alapjuk lenne mindehhez.
És évtizedekkel később, a gyerekkori reflexek alapján, a "szent információ" tiszteletében azt is benyeli, amit a magazinok horoszkóp rovata ír róla...

Martian (törölt) 2011.04.18. 13:13:55

Még egy ki-tudja-igaz-e, de jellemző sztori a tanítás-számonkérés "konzervatív" szemléletéről:

Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen egyik fizika vizsgáján történt. A kérdés így hangzott: "Írja e, hogy egy barométer segítségével miként mérhető meg egy felhőkarcoló magassága!"
Az egyik hallgató a következőt válaszolta: "Fogsz egy hosszú zsinórt, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert a felhőkarcoló tetejéről lelógatod a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával."

Ez a magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a diákot megbuktatta. Ám a diák nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt.
Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy a válasz valóban helyes volt, e nem tükrözött semmiféle fizikai ismeretet. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, birtokában van a kellő fizikai alapismereteknek. A diák öt percig némán ült, ráncolta a homlokát, gondolkodott. Mikor a vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az
idő, a diák azt válaszolta, annyi megoldás jutott eszébe, hogy nem is tudja, melyiket válassza. Végül aztán belekezdett:

"Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Megmérjük, mennyi idő alatt ér
földet, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a megfelelő képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.

A másik lehetőség akkor jöhet szóba, ha süt a Nap. Megmérjük a barométer magasságát, és az árnyékát is. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának osszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is. De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, kiszámíthatjuk a kért magasság értékét. Ha esetleg a felhőkarcolón van tűzlétra, akkor megmérhetjük, hogy a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.

De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar
légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.

De mivel itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb megoldás a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alácsapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: 'Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert'."

A történet csattanója, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és ő volt az első Nobel-díjas dán fizikus.

tewton 2011.04.18. 14:35:18

@Martian:
a történet nagyon vicces. a tragikus az, hogy ma, amikor a ttk-s hallgatóknak az _egyetemen_ felzárkóztató órákat kell tartani a középiskolás anyagból ... szóval itt valószínűleg nem azért lenne a válasz az, ami, mert a páciens tud 5 másikat és ezt gondolja a legviccesebbnek.

Buzzword 2011.04.18. 15:24:38

@Grrr: A Hartz-IV reform, és elődei amúgy a jóléti állam _leépítését_ szolgálja

Ez igaz, de ha jól tudom tavaly év elején nagy botrány kerekedett abból, hogy a beígért adócsökkentések helyett emelték (emelni akarták?) az összegét.

Javítson ki, ha tévedek.

Buzzword 2011.04.18. 15:32:49

Itt is van:
www.thelocal.de/politics/20100212-25223.html

Bárcsak nekünk lennének ilyen liberálisaink az anarchobolsi LMP helyett!

bz249 2011.04.18. 15:44:22

@Buzzword: a Hartz IV szintjet a letminimumhoz igazitjak megpedig egy olyan jelentektelen dolog miatt a nemet alkotmany. A CDU-FDP koalicionak pedig nincsen 2/3-a, hogy alkotmanyozzon.

bz249 2011.04.18. 15:46:16

@Buzzword: ja megvalami, ugyanezen okbol kifolyolag viszont megis volt adocsokkentes, merthogy ugyanez a letminimum hatarozza meg a nulla kulcsos sav szintjet is. Szoval 10-20€-val mindenkinek nott a jovedelme (szep nagy tajekoztato plakatok is voltak arrol, hogy nesze nektek Steuersenkungen).

chipchup 2011.04.19. 00:44:47

@csak_csendben:
ok, jó napom volt, úgyhogy van kedvem veled baszakodni.
a seggem jobb állapotban van, mint a te agyad!
azt írod: Csak annak lehet segíteni, aki kéri és megköszöni a segítséget.
ez egészen pontosan úgy hangzik, hogy TE csak annak tudsz segíteni, aki kéri és megköszöni... te bajod. hiába mondanám neked, hogy ez nem helyes, úgysem értenéd, úgyhogy úgy mondom, hogy értsed: a pokolban fogsz elrohadni, mert a restség a jóra, a hetedik fő bűn. kérdezd meg valakitől, hogy ez mit jelent, hátha elmagyarázza. illetve kérd meg és aztán köszönd meg.

erre pedig, amit pár sorral később írtál: "de a valóság kúrva kemény a keleti végeken" nem tudok mit mondani, még sosem kúrtam a valóságot a keleti végeken.
ha ezt sem érted, akkor az csakis a rettenetes állapotú közoktatás miatt lehet, de ha megkérsz valakit és megköszönöd, akkor biztos elmondja majd neked, hogy mi a különbség a kúrva és a kurva között.

(ez jól esett... szép vége ez egy vidám napnak)

herakles2000 · http://www.karoracentrum.hu 2011.04.20. 11:32:24

az oktatásban egyszerűen mindent meg akarnak reformálni és átalakítani, csak sok esetben egyszerűen erre nincs szükség, mert működnek a dolgok. ha nem is jól, de legalább működnek és a változtatás lehet hogy csak árt.

herakles2000 · http://www.karoracentrum.hu 2011.04.20. 11:42:31

a középiskolában emlékszem a fő bajunk az volt a rengeteg tanulnivaló mellett, hogy egyszerűen kevés volt egy napra a 24 óra. most annyi plusz terhet raknak még rá a tanulókra, hogy nem fogják bírni elviselni.

amit még megtehetsz 2011.04.22. 10:51:57

Az oktatásból is kiveszik a pénzt. Az óraszámemelés nem más, mint elbocsátás.
süti beállítások módosítása