Kommentszűrés
’11 ápr
2
08:01

Palócföld – A tél utolsó próbálkozása

Írta: pelikán*


Palócföld 2011 márciusában

  Hollókőtől nincs több mint harminc kilométer az alig felfedezett Szandavár környéke; a Cserhát agresszívnak nem mondható felszíni formái, Szanda kanyargós utcái, Terény község ódon temploma – az út Palócföld közepe felé.

  Teljesen véletlen, hogy nemrég – kisebb időt szakítva György Péter és Paul Lendvai új könyvei között – elolvastam Németh Gyulának, a XX. század egyik legnagyobb turkológusának A honfoglaló magyarság kialakulása c. könyvét, melyben pont megtaláltam Terény község nevének megfejtését. Németh szerint Terény egyenes leszármazója a Tarján törzs nevének. A falut 1802-ben Lipszky, 1846-ban Schedius térképe Terjénnek nevezi. A változás nagyjából így néz ki: Tarján > Tër(j)án > Ter(j)én > Terény. A hangfejlődés sajátosságai alapján Németh szerint idevonhatók még Tarány és talán Darány tulajdonneveink is. A Tarján törzsnév a török tarxan (tarhan, tarqan) méltóságnévből származik, mely a régi törökségben 'alkirály'-t jelentett; kimutatható az avaroknál, később, a mongol korban már 'nemes ember'-t jelölt. (Proli kitérő. Emlékszik valaki az Age of Empires II. c. számítógépes játék kiegészítőjére? Abban volt a hunoknak olyan elitegységük, hogy elit tarkan. Na az is innen jön. Bocs.) Ugyanakkor valószínűleg Tárkány helynevünk más török nyelvjárásra és más helynévadási törvényekre megy vissza, mint Tarján-Terény helynevünk.

  Érdekes, hogy helytörténészek szerint a Terényhez tartozó Kiskér puszta a honfoglalás korban a Kér nemzettség szálláshelye volt. (A Kér nevet Németh amúgy ismeretlennek mondja.)


Ez a Palóc út turistavonal abszolút vállalható. 2000 óta csomó régi házat rendbe tettek a környéken, nagyon szép.


A képek Terényben készültek, hajnalban.


Terényben hivatalosan 500-nál kevesebb állandó lakos él. A lakosság 21 százaléka szlovák, legalábbis a 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora szerint.


Palóc út.


  „Patkós csizmái alatt megcsördültek a kavicsok, a jó, agyagos palóc föld szép, színes kövei. Hát biz ezeket nemigen szokták gyűrűbe foglaltatni, hanem azért mégis nagyon szépek. Az emberek a hibásak, nem a föld. Az csak olyan jó szívvel adja ezeket is, mint az aranyat, ezüstöt, csakhogy mi nem becsüljük meg, mert nem tudjuk kitalálni a hasznukat.

  Pedig már az is milyen nagy jóság a földtől, hogy míg odafönn a tótok között nagy szürke kövekkel béleli meg magát, amikkel azoknak annyi bajuk van, itt, mintha kedvezni akarna, apró, tetszetős kavicsokat hány ki.

Mikszáth Kálmán: A királyné szoknyája

  Párkányi-Raab Péter szobrászművész Szent-Györgyi Albert-mellszobra. Ez már a második öntvény, mert az eredetit 2003-ban ellopták, alaktalanra ütögették és eladták a MÉH-be. A szobor újraállítása érdekében jótékonysági koncertet szervezett a falu.

  Ez itt Szandavár, a völgyből nézve. Sosem hallottam ezelőtt erről a várról. A túra előtt sem néztem utána, mert arra számítottam, hogy majd fent úgyis kitesznek valami táblát, amin el lehet olvasni a frankót.

  Utóbbi óriási tévedés volt, ugyanis nemhogy tábla nem volt kitéve, de egy idő után a felfelé vezető turistaút is eltűnt (vagy csak a hó vitt félre, nem tudom), így toronyiránt nyomtuk. Így is megérte; ez a Szandavár felfedezetlen jó hely.

  A Révai Lexikon szerint Szanda „magas hegyén fekvő régi vára romokban hever” – ez a megállapítás ma is igaz. A vár építésének ideje ismeretlen; 1329-ben Széchy Péteré volt, 1424-40-ig királyi birtok volt, majd Rozgonyi-, később a Báthory-családok kezére került. 1460-ban Zechen (Szécsény) László a csehek ellen hadakozván azokat – a leírások szerint – Szanda alatt verte meg. 1548-ban a törökök elfoglalták, de 1551-ben Horváth Bertalan, Balassagyarmat kapitánya visszafoglalta, majd felgyújtotta. Kár.

 

*

  Végül egy rövidebb feladvány. Mélyen tisztelt kommentelőinktől tippeket kérünk, vajon mennyibe kerülhetett az alább látható fél lityós Fokos Kalóz szeszesital a terényi ABC-ben. (Disclaimer: nem vettem meg.) A legjobban tippelők között cuki állatos youtube-videókat sorsolok ki.

 

Címkék: utazás túra szandavár palócföld terény

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr492781429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Omár mollah 2011.04.02. 09:03:38

Mérget vettem volna, hogy a proli kitérőben a török énekes Tarkanról lesz szó.

A Fokos Kalóz 675 Ft :D

Mr.Wagner 2011.04.02. 09:48:58

Ez a cikk nagyon jo, csak ne keverjen bele senki politikat.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2011.04.02. 10:25:09

Gyönyörű, elvágyódom, túrázni akarok! Sajnos még kicsik a gyerekek

galagonya 2011.04.02. 11:09:40

Egy érdekesség, amit lehet hogy nem jól tudok: a Szandai vár magánterület. Gyakorlatilag a tulaj akár le is zárhatná a turisták elől.
Túra útvonalként javaslom Buják (vár, Kálvária, Glatz kiállítás) - Sasbérci kilátó - Szanda. Fittebbeknek gyalog, de a kényelmesebbek kocsival is bejárhatják annak ellenére, hogy a Cserháton átvezető műutat nem minden a térkép jelzi.
tarjanikepek.hu/?p=1811

szmr 2011.04.02. 14:36:58

Jövő héten pont errefele megyek Kéktúrázni :)

490 Ft?

Kárpáthy Zoltán 2011.04.02. 15:53:28

Ha nem vagyok indiszkrét, ez mikor volt, ez a hó? Jelenleg harminc fok lehet most árnyékban

teknős 2011.04.02. 17:37:48

Érdemes beljebb, nyugatabbra is ereszkedni.
Herencsény a méltatlanul elfelejtett falu, vagy Cserhátszentiván, ami a Cserhát gyöngyszeme és Alsótold (amit elleptek a bunkó pestiek) már majdnem Hollókő szomszédja, megannyi varázslatos kis palóc falu, halálra ítélve....

galagonya 2011.04.02. 22:04:22

@teknős: Nógrádban annyi csodálatos hely van, csak az a baj, hogy az emberekmegelégednek csak az ismertebb látnivalókkal: Hollókő, Ipolytarnóc, Szentkút. Nógrádban sajnos nincsenek gyógyfürdők, élményfürdők, de van pl. Nemzetközi Geoparkunk - sok-sok hegyet, várat lehet megmászni - , lehet vizitúrázni az Ipolyon.

pelikán* 2011.04.03. 11:21:56

@Pigsy: www.youtube.com/watch?v=TRj6RZ3nFpU&feature=player_embedded

Az ár 600 forint volt. Üveggel.

@gloire: @szmr: is nagyon jól tippeltek, ellenben sajnos @Téglagyári Megálló: kicsit túlértékelte a dolgot.

@G.d.Magister: tegnap a Pilisben nyomtunk egy kört, az erdő tele volt egészen kicsi gyerekekkel túrázó családokkal. Kengurunak hívják asszem azt a cuccot, amivel a papperre volt kötve a kisklambó.

@Kárpáthy Zoltán: jogos, ez március legelején volt, már hetek óta ki akarom tenni a posztot, csak lusta voltam képeket válogatni.

@teknős: szerintem nincs itt semmi halálra ítélve. Amellett, hogy a környéken is a magyar valóság általánosságai érvényesülnek, nagyon jó volt látni, ahogy a Palóc út mellett sorban hozzák rendbe a régi házakat, meg egy néni (akitől tojást vettünk) mesélte, hogy van néhány egészen jól működő kisebb gazdaság is itt.

pelikán* 2011.04.03. 11:35:00

Opp! Indexcímlapos egy cikk a terényi múzeumról:
index.hu/video/2011/04/03/magnomuzeum/

Épp most.

teknős 2011.04.04. 10:38:47

@(pelikán*): Bár tudnám osztani a véleményedet! A magyar falvak testületileg kaptak halálos ítéletet. Nem nógrádi specialitás.

A kommunista diktatúra nehezen felejthető hossszú ideig ható bűne, hogy a szerves élő falusi, bizalmi alapokon működő közösségeket felrobbantotta. Az csak szomorú epizód, hogy a munkájuk gyümölcse a rendszerváltás után érett be.

Téglagyári Megálló 2011.04.04. 10:43:23

@(pelikán*):

Hm, először valami a körüli összeget akartam írni, de aztán azt gondoltam, hogy annyira olcsó mégse lehet. Hát lehet.