Kommentszűrés
’11 már
29
14:01

A nevelésről III.

Írta: aristo

  „Ilyen és más efféle kicsiségek történnek: ilyen viszonyok közt a tanító retteg neveltjeitől, és hízeleg nekik; a növendékek lenézik tanítóikat, de még nevelőjüket is; általában a fiatalok az öregekhez mérik magukat, és szóban és tettben vetélkedni akarnak velük; az öregek meg közösködni akarnak a fiatalokkal, nem győznek szellemeskedni és hízelegni nekik, mindenáron utánozva őket, csak hogy ne számítsanak mogorváknak és zsarnokiaknak.” (Platón: Az állam)

 
  A nagy átállás valamikor a '70-es, '80-as években kezdődött, egy igen egyszerű szófordulattal. Bizonyos ellenzékinek tűnő dolgok elé odabiggyesztették a „demokratikus” jelzőt: demokratikus ellenzék. Ez praktikus volt, hiszen azonosítható egy „sokak által vágyott” - „erőszakkal fenntartott” ellentétpár segítségével. Ez idő tájt a nép nagyobbik része felsorakoztatható volt a rendszerrel - vagy amit annak gondoltak - szemben; adottnak tűnt hát, hogy a változás vágyát demokratikusnak, a többség által vágyottnak gondolják. Az egykori demokratikus ellenzék későbbiekben a többség vágyainak jó részét már antidemokratikusnak gondolta és a demokráciát egy „mi akarjuk” - „bárki más akarja” ellentétpáron keresztül határozták meg.
 
  Létrehozták az ezoterikus marxizmust - szemben a csasztuskák és a foximaxi primitív ostobaságaival - melynek oltárán a csak a beavatottak számára ismert „fiatal Marx” állt. Az értelmiségi elit az egyetemi katedrákon és belvárosi lakásokban kritizálni kezdte a rendszert - ahogyan akkoriban emlegették -, előkészítve a Nagy Átállást. Bármennyire ezoterikus, árnyalatnyi volt is ez a rendszerkritika - amely nagyrészt amúgy is balról kritizálta a rendszert -, elégséges volt a későbbiekben a kritikus értelmiség mítoszának megteremtéséhez, ez pedig remek szolgálatot tett a nagy átállás utáni folytonosság indoklásánál - olyannyira, hogy máig hivatkozási alapként szolgál.
 
  A nevelők nevelése az egyszerű hazugságokon és ostobaságokon túl valamiféle világnézetet közvetített, melyben fura, önellentmondó módon keveredtek a szekuláris-szcientista, 19. századi elemek a forradalmi, egalitárius romantikával és a dogmatikus, emberjogi liberalizmussal. E világnézet kvintesszenciája lett az SZDSZ-szavazó vidéki irodalom-tanárnő. Fontos itt észrevennünk azt: ők nem nagyon tehettek arról, hogy az otthonról hozott józan paraszti ész kevésnek bizonyult a hazugságok körmönfont módon megkomponált áradatával szemben. Fejükben kulcsszavak vertek gyökeret - gyanús tartalommal -, mint a fejlődés,  a szabadság és a demokrácia. Ezek bármelyikének kimondása pavlovi reflexeket váltott és vált ki belőlük, ezeket a szavakat az egész magyar történelemmel szemben határozták meg számukra. A történelem - úgy tanulták - a retrográd erők folytonos győzelmét és az ebből fakadó katasztrófákat hozta el, egészen 1949-ig. Mélyen hittek ezekben a szavakban, hittek bennük a szocialista történetírók és baloldali filozófusok nyomán, a Váci Mihály-szavalóversenyeken edződött, biztos irodalmi ízléssel megválogatott olvasmányaik nyomán, az Istenétől megfosztott homo novus vakhitével. 
 
*
 
  A fordulat után - érthető okokból - nagy ideológiai zűrzavar uralkodott el pedagógusi körökben. Ekkor még - látszólag - egy oldalon álltak az új és a lassan regenerálódó régi értelmiségből jött emberek, voltak közös pontjai elvárásaiknak, a látszólagos egység azonban hamar foszladozni kezdett. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a legnyilvánvalóbb hazugságok és ferdítések kikerüljenek a tananyagból. Korántsem volt egyetértés azonban abban, hogy igazából mik is ezek, továbbá kevesen gondolkodtak el azon, hogy ennek a hazugtalanításnak személyi konzekvenciái is lehetnek. Furcsa módon viszonylag keveseknek jutott eszébe, hogy a hazugságok kigyomlálásának a hazugok kigyomlálásával kellene járnia. Ennek puszta felvetése elégséges volt ahhoz, hogy az általános szellemi-ideológiai katyvaszból meginduljon a mai ballib ideológia és érdekszövetség kikristályosodása, ez ugyanis már nem volt tréfa, az egyetemi állás került veszélybe; elkezdődött a korai rasszistázás, fasisztázás romantikus korszaka, mely azután a kétezres években teljesedett ki.
 
  Úgy esett, hogy az előző részben emlegetett liberális elit ragadta magához az oktatásügy kezelését, meghatározva azt az elmúlt húsz évre. Számukra a kezdetektől nyilvánvaló volt a híres mondások mély igazsága: „Mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi sem változzon”, továbbá „Ha valamit nem tudsz elfojtani, állj az élére.” Miután valódi világnézeti háború folyt - Kulturkampf, ha tetszik - szükséges volt, hogy a kulcsfogalmak: jog, egyenlőség, szabadság bekerüljenek a pedagógia szótárába is, tekintet nélkül arra, hogy ott mennyire használhatóak. Természetesen - mint annyi másban - ebben sem tettek, még csak kísérletet sem arra, hogy valami eredetit találjanak ki. Az orientációs kényszer okán tévedhetetlen biztonsággal fordultak a talán legkevésbé használható, legalacsonyabb színvonalú amerikai modell felé. Segített ebben a felületes analógia az amerikai feketék és a hazai cigányok helyzete között. Hogy a két népcsoport helyzete, szokásai, kultúrája és integráltsága mennyire különböző, arra szót is kár vesztegetni. Mindenesetre a '90-es évektől kezdődően - különösen vidéken - szembe kellett nézi a cigánygyerekek gyorsan növekvő arányával az általános iskolákban és az ebből fakadó problémákkal is.
 
  Új helyzet volt ez, mindenképpen új megoldásokat is igényelt, a vak is láthatta. Gondolkodás helyett azonban - ahogyan megszokták - egy varázsszót találtak, valahol az angolszász szakirodalomban, ez volt az integrált nevelés. Az integrált nevelés az elegyedés modelljén alapul: azon, ha valami sokba keverünk valami keveset, az szinte eltűnik benne. Ez igaz is, azonban ügyelni kell az arányokra. Nem mindegy ugyanis, hogy a tintatartót a levesembe öntöm vagy a Balatonba. Azt is figyelembe illik venni, hogy sokkal könnyebb bármit elrontani mint megjavítani. Mindaddig, amíg 1-2 antiszociális van a sok jól nevelt gyerek között, addig - talán - lehet integrálni őket, ha azonban sokan lesznek az antiszociálisok, érdekes kérdésként adódik, hogy ki integrál kit, és hogy az így létrejövő integráció vajon kívánatos-e? Fokozta a helyzet súlyosságát, hogy ekkoriban kezdtek iskolába járni az első olyan gyerekek, akik maguk is neveletlen szülőktől származtak; akiknek otthon mindent, vagy majdnem mindent megengedtek; akiknek szülei hittel vallották, hogy gyerekeiknek deklarált jogai vannak, melyek érvényesítése érdekében be is kezdtek járni az iskolába felpofozni a tanárokat. 
 
*
 
  A félreértések elkerülése végett: a reformpedagógiai kísérletek szinte mindig sikeresek. Ha egy elkötelezett pedagógus, szívét lelkét beleadva, meggyőződéssel, szeretettel foglalkozik a gyerekekkel, úgy - nem meglepő módon - szép sikereket ér el és szinte mindegy, hogy mit is tanít, hiszen alapvetően írni, olvasni, számolni és normálisan viselkedni kell megtanítani a nebulókat. Aki azonban járt már általános iskolák tanári szobáiban, és látta az ott összegyülekezett, rosszkedvű, kifacsart, depressziós háziasszonyokat, az tudja, hogy ritka dolog a Comeniusok tömeges megjelenése. Több százezer gyerekről és több tízezer pedagógusról van szó. Ez bizony tömegtermelés. De nem lehet a pedagógusokat tömegesen átnevelni, elsősorban azért, mert nem pedagógiai, átnevelésről, új módszerekről van szó, hanem emberi tulajdonságról és állapotokról, melyeknek tömeges megváltoztatása - felnőttkorban - igencsak lehetetlen.
 
  Az integrált nevelés - melynek abszurditása igen gyorsan kiderült - védelmében a pedagógiától meglehetősen messze eső antirasszizmust vetették be, ez a közállapotok elfajulása révén jól forgatható, cizellált fegyver lett a liberális értelmiség kezében. Kisebbségvédő kommandók járták az országot, a közöttük szocializálódott, szenzációért lihegő médiamunkások kíséretében: fenyegetőztek, zsaroltak, pereltek, iskolákat zárattak be - közben persze jól meg is éltek mindebből. A pedagógusok és iskolafenntartók lapítottak, hiszen a legfőbb pénzosztó hatalmasságok helyeslése mellett zajlottak a dolgok. A szülők, akik anyagilag megtehették - természetesen - kivették gyerekeiket az integrált iskolákból és beíratták azokat a gombamódon szaporodó fizetős, alapítványi intézményekbe. A liberális krédó szerint ugyanis a pénz szegregálhat, az természetes, minden más szegregáció csúf és megengedhetetlen. Külön iparággá vált olyan intézmények alapítása, melyekben gazdag emberek gazdag, ám neveletlen gyermekei csekély írni, olvasni tudással érettségit vásárolhatnak.
 
  A helyzetet tovább súlyosbította, hogy - mint háborús időkben szokott lenni - azelőtt soha nem látott új járványok ütötték fel a fejüket, a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia. A naponta átszervezett oktatásügy szövetségest talált az ugyancsak vitatható helyzetű orvostudományban. Ma még nem tudunk a fenti népbetegségek gyógyszeres terápiájáról, de remélhetjük: előbb-utóbb mindenre lesz tabletta. Így esett, hogy az átideologizált, agyonreformált, alkalmatlan pedagógusokkal feltöltött oktatásügy ide juttatott bennünket. Lehet ezt siránkozásnak tekinteni - bizonyos szempontból az is -, és lehet példálózni, hogy már mióta az erkölcsök és a tudás romlásáról beszélnek; csakhogy érdemes lenne megnézni mikor is beszéltek ezekről, mert azt találjuk majd, hogy azokban a társadalmakban, melyek valóban a végóráikat élték. 
 
  A falakat lerombolták, a sereg oda, a flotta a tenger alatt, ami marad: valami nagy, közös zuhanás az analfabetizmus sötét, feneketlen kútjába, melynek falai visszhangozzák a lefelé tartók kiáltását: egyenlőek vagyunk.

Címkék: oktatás nevelés

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr192759533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.03.29. 14:15:45

annyit olvastam, hogy a liberálisok megint gecik, ami aristonál már uncsi.

viszont annyira ostoba, hogy nem ismeri az egyetlleg integrált oktatásról szóló kutatást, ami bizony pozitív eredményeket hozott. lehet, ismerni kellene a témát, amiről ír az ember, nem fogják kikacagni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.29. 14:29:28

Mikor rugjak mar ki az osszes pedagogust??? Nekunk mindig Mohacs kell???

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 14:40:30

Igen plasztikus ez az "SZDSZ-szavazó vidéki irodalom-tanárnő"
- de attól még bántó, általánosító csúsztatás
jujj+++

" Az integrált nevelés - melynek abszurditása igen gyorsan kiderült"

Hol, mikor? Az integráció valóban vitatott téma - vagyis számtalan tanulmány született pro és kontra (bár többnyire pro) - a T. szerző mégis eldöntöttnek veszi.
jujj+++++

"diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia" - Azt a felsőbbrendűen lekezelő, avíttasan cinikus hangot, amit a szerző itt megenged magának, csakis a hozzá-nem-értés, az ostobaság magabiztosságának tudható be.
jujj++

Az egyenlőség elvének ilyen durva félremagyarázása - "valami nagy, közös zuhanás az analfabetizmus sötét, feneketlen kútjába, melynek falai visszhangozzák a lefelé tartók kiáltását: egyenlőek vagyunk." viszont már nem lehet ostobaság: ez rosszindulat.

kettesalá

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 14:44:07

@gloire: Vita?!? Nem hiszem, ugyanis ez az írás vitára alkalmatlan. Elfogult, téves állításokat tartalmazó, indulatokat gerjeszteni szándékozó.

Trollharc, flame... ilyesmi várható:)

h_m 2011.03.29. 14:48:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A kettesalával még nagyon jóindulatú voltál. Ez inkább: natűnnyönaszememelől (ha már osztályzunk).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.29. 14:48:06

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Persze, már izzítom is a papírrepülőgépeket. Éppen egy vadászbombázót hajtogatok (csíkos..)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 14:54:00

@h_m: A "Nagy Átállás" frappáns kifejezés háromszor szerepel a posztban, és mindháromszor - bátran szembe menve a korszellemmel - helyesen, két l-lel.
Ezt értékeltem a salával.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.29. 15:05:49

"Segített ebben a felületes analógia az amerikai feketék és a hazai cigányok helyzete között. Hogy a két népcsoport helyzete, szokásai, kultúrája és integráltsága mennyire különböző, arra szót is kár vesztegetni. "

Ez egy nagyon fontos kérdés. Az egyik legkárosabb, legbutább szinte már tragikus törekvés volt (?) a roma identitássá átnevezett cigány identitás beemelése ebbe a kérdésbe.

Illyés így ír egy alföldi falu életéről 1939-ben, a Lélek és kenyérben:

"A magyarság elég könnyen keveredik mindenféle néppel. A cigányokkal alig. Csaknem minden falu végén van egy pár putri - de azt sehol sem láttam, hogy a faluból, akár a legszegényebb sorból is valaki oda menjen el vőnek, vagy onnan hozzon leányt. Ezt természetesnek találtam, a nagy társadalmi, s anyagi különbséggel magyaráztam. Itt láttam ilyesmit. Az iskolások neve közt akadtam egy-két jellegzetes cigány névre is: meghökkentem, midőn a névre egy-egy szőke, kerek arcú csöppség állt fel. Falubeli gazdák gyermekei.

- Igen - hallom a felvilágosítást -, van, akinek már a nagyapja beolvadt. Szánt, vet, mert akad ilyen a módosabbak közt is. A zömük persze szegény. Mert bőven van ilyen. Az elvegyülés majdnem általános. Az a cigányélet tetszik nekik. Az a félig nomád élet, mely egy helyhez kötve most kezd valamiféle faluvá csomósodni. Vagy a falu most oldódik vissza egy régebbi életformába?

Nem kellett több magyarázat. A sátortábor-szerű település takaros házaiban magyarok laknak, a cigányok csak egy két házat száltak meg. Az időben kóválygó új falu fejlődési fokát mutatja azzal, hogy kit fogad be, kinek az életformája rokon az övével. Ismétlem, a település nem régi keletű, nemrég indulhatott meg ezen a történelminek is nevezhető úton. Az értelmiségiek közt egy-két szóval azt fejtegetem, hogy jelképes kapu ez, a fejlődés nevezetes útja erre fog vezetni, erre visszafelé, ha nem vezet előre. Ennyiből is megértik, s egy kicsit megborzadva kérdezik, hogy visszafelé hol lesz az út vége? Ez éppoly kiszámíthatatlan akár előre: sajnos, éppoly hosszú is lehet, szinte végtelen..."

Ez a szöveg akkor született, amikor a hazai cigányság lélekszáma pár tízezres lehetett, de mindenképpen jóval százezer alatt volt. A mai falusi cigányság - tetszik ez vagy nem - részben a magyarok legalsóbb osztályaiból és a cigányok mindenféle etnokulturális identitását vesztett tömegeiből alakult ki a szemünk előtt lassan, de biztosan milliós lélekszámúvá. Teljesen téves ezt a réteget valamifajta képzelt roma identitással újra felöltöztetni, ezt programként megfogalmazni. A ballib értelmiség egyik legnagyobb tévedése ez, nehezen eldönthető mennyiben írható ez a tudatlanság számlájára, és mennyiben tudatos aknamunka.

betyár (törölt) 2011.03.29. 15:23:12

rendben van ez a poszt.:) de majd a magukat "szakértőknek" tartók belekötnek részállításokba, hogy az egész igazságáról eltereljék a figyelmet, hoznak pisa-felméréseket, kísérleteket stb. azt nem tudom ilyenkor, hogy a lényeget nem értik vagy csak nem tudnak vele mit kezdeni.

Veder1 2011.03.29. 15:27:25

@betyár, nem érted ezt, mint gloire írta, ez "tudatos aknamunka".

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 15:31:53

@betyár: Igaz, hiszen a szakértelem ugye bolsevista trükk.

De ez itt fent nem egy politikai pamflet, hanem önnön magát tudományoskodósosnak vélő 'tanulmány'

A lényeget pedig értem: ezért tart itt ez a kurva ország!

Alfőmérnök 2011.03.29. 15:32:33

@betyár: "azt nem tudom ilyenkor, hogy a lényeget nem értik vagy csak nem tudnak vele mit kezdeni. "

Egyéb opció szerinted nem lehetséges?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.29. 15:37:55

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Formailag is, és persze a célját tekintve is egyértelműen politikai pamflet, félre érted ha itt egy tanulmány reklamálsz.

postabelyeg 2011.03.29. 15:40:16

" A helyzetet tovább súlyosbította, hogy - mint háborús időkben szokott lenni - azelőtt soha nem látott új járványok ütötték fel a fejüket, a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia. "

Vagy ezek (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) mindig is voltak, csak nem kutatták a prevalenciájukat.
Ha már járvány (aminek ezeket nevezni ostobaság), a vírusok se azóta okoznak járványokat, amióta elektronmikroszkóppal megpillantották őket.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.29. 15:42:57

@postabelyeg: Ez egy amolyan vicc. Azt persze lehet kritizálni, hogy jó vicc-e, vagy gyenge fahumor, kinek hogy jön be...

minőségi_troll 2011.03.29. 15:46:36

csak annyit szeretnék hozzáfűzni:

az ÉVI 3 HÓNAP FIZETETT SZABADSÁG MELLETT IS

SILÁNY MUNKÁT VÉGZŐ DE AZÉRT SÍRÓPOFÁJÚ

PEDAGOIGOSZOK

inkább sűrűn kussoljanak

bervas · http://mt10.blog.hu 2011.03.29. 15:48:11

A jelenlegi folyamatok gyorsuló spirálban erodálják a meglevő tudást. Az újabb generációk szaktudása csökken, érdeklődése a szaktudás megszerzése iránt szintén. Bizonyos szakterületeken sem középfokú, sem érdemi minőségű felsőfokú képzés nincs.

Pár tíz év, és az öntudatos magyar állampolgároknak érdekes külföldi nevű emberek fogják a vizet szerelni, a matematikát oktatni, az egészségét őrizni.

Jelenleg az állami oktatásügy kevés kivételtől eltekintve rosszul menedzselt. Nagyságrendi eltérések vannak az állami és a magánszektoros fizetések között. Erős a szelekció, inkább a szerény képességűek maradnak tanítani.

A cikk gondolatmenete talán vitatható, de a tendenciákat elég jól írja le.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 15:57:19

@aristo:!

Nekem nagyon átjön ez a bejegyzés! Egyet értek azzal is, amit kimond és azzal is, amit nem mond ki. A kulcs kimondása: hogyis a későkádárkori "csúcs"értélmiség és a liberálbolseviki horda nemcsak hogy egylényegű, de gyakorlatilag személyi állományában is ugyanaz, nagyon fontos. Különösen nagyra értékelem a Széchenyi-hivatkozást!

Egy dolgot viszont nem értek: mi @Aristonak a baja a magyar vidéki pedagógusokkal, s hangsúlyosan a vidéki irodalom tanárnőkkel? (Gyanítom, hogy ez az "SZDSZ-szavazó vidéki irodalom-tanárnő" nem egy típus, hanem egy személy:-)) Ez az általánosítás és megbélyegzés teljesen indokolatlan és igaztalan.:-)

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.29. 16:01:27

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
"Igen plasztikus ez az "SZDSZ-szavazó vidéki irodalom-tanárnő""

Már a Tanácsköztársaság idején is tanárnők ültek a kommünben.
Kommer ez mind.

Ezt a polgárháborút meg kell vívni. Nem lesz béke, amíg a pedagógusokat mind ki nem rúgják.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 16:02:36

@gloire:

"Teljesen téves ezt a réteget valamifajta képzelt roma identitással újra felöltöztetni, ezt programként megfogalmazni. A ballib értelmiség egyik legnagyobb tévedése ez, nehezen eldönthető mennyiben írható ez a tudatlanság számlájára, és mennyiben tudatos aknamunka." -- írod

Nem h*lyék, kizárt, hogy ennyire benézték volna a dolgokat: én arra gyanakszom, hogy ez a pozícióik fenntartásához, biztosításához szükséges hatalmi taktika fontos eleme: ami --- és erre már ők is kezdenek rájönni --- túlságosan is bejött nekik:-(

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.29. 16:03:26

@postabelyeg:
Nem kérdéses, honnan jöttek ezek a járványok.

"A naponta átszervezett oktatásügy szövetségest talált az ugyancsak vitatható helyzetű orvostudományban."

Az orvosok is mind kommerek. Kirúgni őket mind!

Alfőmérnök 2011.03.29. 16:06:48

@bbjnick: "mi @Aristonak a baja a magyar vidéki pedagógusokkal, s hangsúlyosan a vidéki irodalom tanárnőkkel? "
Nem érti a lényeget. Tegnap Höndör B. Margit megmondta, hogy a harmadik rész a nők munkába állításában fogja megtalálni az elkorcsosulás fő okát. Akkor nekem ez hülyeségnek tűnt, de végülis egy vidéki SZDSZ-szavazó tanárnő képében ez a téma is előkerült.
lastextolgy.blogspot.com/2011/03/verni-vagy-nem-verni.html?showComment=1301325795939#c92625919705406771
(Abban viszont nem volt igazam, hogy a gimnáziumok és egyetemek felduzzasztásáról nem fog beszélni. Bár lehet, hogy aristo olvasta, amit írtunk.)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:11:01

@gloire: dehogy reklamálom

csak a szerző szándékát tisztáznám...:))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:16:41

@Doomhammer: SZDSZ-szavazó vidéki irodalom-tanárnő az olyan, mint MIÉP-szavazó budai történelem-tanárnő?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.29. 16:28:02

@bbjnick: @A Hannibal Lektűr-attitűd: Az, hogy az szdsz hogyan tudott 1990-ben 24%-ot elérni, az a sztori külön megérne egy misét, de a vidéki megtévesztett, vagy rosszabb esetben egzisztenciálisan sakban tartott értelmiségiek, köztük rengeteg tanár nélkül ez sehogy nem jött volna össze.
Röhej, de személyesen ismerek három vidéki valaha volt szdsz-es tanárnőt, kettő magyar-töris, egy matek tanár.

Nagyon félrevisz, ha már megint a megbélyegzés paranoia felől közelíted : )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.29. 16:32:22

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Nem olyan, hanem sokkal alkalmatlanabb.
Ezert kell eloszor az SZDSZ-szavazo videki irodalomtanarnoket kirugni.
Ha azzal megvagyunk, akkor meg gondolkozhatunk a MIEP-esen.
Nekem ezek a tortenelemtanarnok is gyanusak.
mandiner.blog.hu/2011/03/21/a_nevelesrol_2
"Készen álltak az iskolák, a megfelelően megfélemlített és néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mindenre kapható oktatói karral, megindult hát a tömegtermelés. Mert minden áldott nap be kellett mennie valakinek a történelemórára és tanítania, hogy a Spartacus-féle rabszolgalázadás az osztályharc korai formája volt; biológia órán, hogy Micsurin egy metszőollóval megcáfolta génelméletet; fizikából, hogy Sztálin csapást mért a relativitáselméletre; és irodalomból, hogy Zalka Máté nagy író, valamint Glatkovnak A cement című műve az irodalom csúcsa."

Szerintem eloszor rugjuk ki az osszes pedagogust, aztan esetleg egy-kettot visszaveszunk.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:32:41

@gloire: én együtt dolgoztam kilencvenvalahányban egy kövér miépes programozóval

mégsem gondolom, hogy minden kövér programozó miépes

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.29. 16:39:37

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tulajdonképpen minden emberi mondatba bele lehet így kötni. Állok a megállóban, végre jönnek a buszok, egy piros, egy fekete. Ácsi!! Nem minden busz jön ám, van amelyik megy! :DDD Sőt, a földgolyó másik felén épp éjszaka van, a buszok ott a garázsban alszanak. Kötözködni szeretnél, vagy beszélgetni?

h_m 2011.03.29. 16:40:04

@Alfőmérnök: köszi a lastexology-s linket, nagyon jó (el is döntöttem, hogy törzsolvasólya leendek)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:42:20

@Doomhammer: Én bizony még bőven az átkosban részesültem a közoktatásban.

Magyar órán volt Pilinszky is, fizika órán volt nyugatról becsempészett jaj-de-baró kvarcóra működése, biológia órán német oktató szexfilm vetítés, történelem órán ...na ott megálltunk 45-nél:)

De értem: a pedagógus - főleg, ha nő és vidéki - tehet mindenről.

Ki lehetett az irodalom-tanárnő Felcsúton a hetvenes évek közepén?

Kárpáthy Zoltán 2011.03.29. 16:45:16

Namár, ne kezdjünk egyszólamban tanárszidásba. Nem rosszabb a tanártársadalom átlaga a magyar átlagnál. Ez persze nem túl sok, de én személy szerint nem tudok lelkesedni a baromi okos & széleslátókörű, IBM-nek dolgozó informatikusokért sem. Vagy a Svédországban pénzt kereső sebészekért, vagy a PriceWaterhouseCoopersnél remekül teljesítő közgazdászokért, akik szintén mind fantasztikusak. Van ebben valami a Lázár-féle annyit érsz, amennyit keresel-ből, na meg persze tanárélménye mindenkinek van, ezen kiválóan lehet csámcsogni, sokat.

betyár (törölt) 2011.03.29. 16:45:19

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

ha maga szerint ez egy tudományososkodó tanulmány, akkor még nem sok tudományos tanulmány vót a keziben:).

de végül is igazolja maga is, hogy a jelenség leírt értelmezésébe nem tud belekötni, hát vélt vagy valós részlethibákat keres.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 16:45:32

@Alfőmérnök: @gloire:

Tényleg jó lenne, ha @Aristo kifejtené, mire is gondolt, mikor ezt az SZDSZ-es tanárnőt felvázolta:-)

Ha emlékeim nem csalnak meg '90-ben még csak-csak lehetett (nyomokban) SZDSZ-esekkel találkozni a vidéken, de '94-re már olyan "antigonisztikusak":-) voltak az ellentétek, hogy, főként tanárok között, még nyomokban sem. Olyan tanárral pedig ((pedig) ismerek néhányat, köztük nem egy vidéki irodalomtanárnőt is:-)), aki bármikor is azonosult volna az SZDSZ-es oktatáspolitikával soha életemben nem találkoztam. Nem Pestbű' kell kiindulni!:-)

ü
bbjnick

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:45:55

@gloire: én nem-vidéki, nem-nő, nem-tanár, nem-sakkban tartott stb szdsz-szavazó voltam '90-ben

bár nem tudom, ennek mi a jelentősége

(hacsak az nem, hogy a koromnál fogva emlékszem dolgokra...:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:48:55

@betyár: tudományos != tudományososkodósos

végül is hamis tényekre is épülhetne igaz tézis

de azért nem ez a tudományos okoskodás bevett módja

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.29. 16:49:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
"Magyar órán volt Pilinszky is,"

Maga aristot meri cafolni? Hogy kepzeli???
Nem volt Pilinszky es kvarcora, ezek tenyek.

"Ki lehetett az irodalom-tanárnő Felcsúton a hetvenes évek közepén? "

En inkabb ugy tennem fel a kerdest, hogy ki volt az az SZDSZ-szavazo videki tanarno, aki aristot olyan csunyan dobta egy Lukacs-kutato filozofus kedveert?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 16:52:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Egyszer régen olvastam a magyar-magyar-szótár-blogon egy bejegyzést arról, hogy hogyan h*lyítik a czigók a pösti értelmisségit. Nyilván, h*lyék lennének, ha nem h*lyítenék. Ettől még a "czigánykártya", mint politikai-hatalmi eszköz (sajnos) napi szinten ki van játszva.

ü
bbjnick

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 16:59:08

@bbjnick: ez igaz.

de ettől még a szándékos hazaáruló nemzetszétverés (avagy nemzetáruló hazaszétverés) toposza egy faszság

bocs: f*szság

Bell & Sebastian 2011.03.29. 17:30:30

A postra nem is reagálok, mert tökéletes. A magyar liberális meg geci, nem is vitás.

Minálunk -meglepő módon- a népi kollégista gyorstalpalón végzett antiklerikális nyelvtanár volt az SZDSZ -fan és vezérürü. Aki mellesleg a saját anyanyelvét irtotta, lehetőleg tövestül és máma még.

Kettő monográfia szárad a lelkén, egy komcsi és az átdolgozott, a rendszerváltás idejéről.
(Az autentikust végül Baden-Württemberg nyugdíjas kulturális minisztere hozta össze, lett vagy kétkötetes, teljes leszármazási táblázatokkal. Naja, volt forrása (esze). )

A kedvenc mondását ennek az agymosott bérgyilkosnak azért idézném:
- Miért ne lehetne becsületes egy zsidó?

Mielőtt bárki félreértené, az SZDSZ -ről mondta ezt, aki a kampányban nem győzte kihangsúlyozni, hogy a Fidesz az ifjúsági tagozatuk. Meglepő így utólag, de teljesen hihető volt, sokan be is vették.

Különösen azért, mert Tulipános Fanfanék szerencsétlen városi ámátőröknek tűntek, Torgyán meg úgy tudott pörköltet enni, mint senki más, kétoldalt csourgott a szája sarkából. Az egyház meg Barankoviccsal próbálkozott.

Így esett, hogy Petőfi-Orbán tarolt a környezetemben.

tlac 2011.03.29. 17:58:05

én ismerek egyedülálló tanárnőt, Kádár rendszerben vonalas moralista kommunista, "üljünk le, együtt, váltsuk meg a világot!". 90 után mega eszdéeszes. sima metamorfózisban.

Robinzon Kurzor 2011.03.29. 17:59:05

@Bell & Sebastian: "az SZDSZ -ről mondta ezt, aki a kampányban nem győzte kihangsúlyozni, hogy a Fidesz az ifjúsági tagozatuk. Meglepő így utólag, de teljesen hihető volt, sokan be is vették."

Amikor 90-ben vittem a kopogtatómat a helyi SZDSZ-irodába, akkor ott azt mondták a rohadt libsik, hogy nekik már van elég, adjam inkább a szomszéd irodába, a Fidesznek, mert nekik még hiányzik.

@poszt:
Az első szerelmi bánat kemény tud lenni, de hogy ez felnőtt fejjel még ilyen nyomokat tudjon hagyni (vidéki SZDSZ-szavazó tanárnéni) ... aristo, akarsz róla beszélni?

Alfőmérnök 2011.03.29. 18:00:02

@betyár: Azért az haladás, hogy belátod, hogy valós részlethibák is találhatóak a szöveg(ei)ben.
Na, most akkor olvasd el újra, és nézd meg, hogy általában ilyen részletekkel igazolja (ez az empirikus anyag), támasztja alá a kibaszott általános állításait, konklúzióit.
Többet nem segítek.

ny 2011.03.29. 18:01:26

Tudjuk, hogy a szerzőt zavarják a tények, ha a saját gyűlölködő süketségeiről van szó, de mégis ...
„A nagy átállás valamikor a '70-es, '80-as években kezdődött... Létrehozták az ezoterikus marxizmust - szemben a csasztuskák és a foximaxi primitív ostobaságaival - melynek oltárán a csak a beavatottak számára ismert „fiatal Marx” állt.”
Tanulatlan, vagdalkozó ökör! A fiatal Marx vagy 15-20 évvel korábban jött divatba. Ráadásul a francia, német stb. vidéki tanárnők a ludasok, és nem a magyarok ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 18:09:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

"a szándékos hazaáruló nemzetszétverés (avagy nemzetáruló hazaszétverés) toposza egy faszság" --- írod.

Fogalmi kérdés. Hogy mi mit jelent (egy fogalom milyen jelentéstartalommal bír), azt nálunk a Zelit (a Zértelmisiség) mondja meg. Ez a szocializmus öröksége, amit a kilencven utáni liberálbolsi elit (magátólértetődően) átvett. A mi liberálbolsijaink ugyanúgy viszonyulnak a fogalmakhoz, ahogy a jó öreg elvtársak viszonyultak: dialektikusan. Más volna az ábra, ha a fogalmakat történeti-fejlődéstörténeti kontextusban alkalmaznánk: mi egy adott fogalom eredete? mikor milyen értelemben használták? hogyan változott ez az idők folyamán? milyen a fogalom kulturális beágyazottsága? stb. Ha volna (lehetne) az értelmiségünknek "történeti tudata", akkor a fogalmak is mindjárt a helyükre kerülnének. Így csak az ad hoc ideologizálás, a diktátumok és egymás dehonesztálása marad...

Az én fogalmi rendszerem szerint, ami 1990 óta "cigányügyben" folyik/zajlik az a legbrutálisabb nemzetvesztés. Meg is tudom indokolni. De erre bárki előrukkolhat azzal, hogy ő nem kötelezhető az én fogalomrendszerem elfogadására. És kif*ngott a vita, kif*ngott a problémák értelmezhetősége, kif*ngott a problémák kezelhetősége...

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.03.29. 18:20:30

@bbjnick: A szándékosság azért egy olyan dolog, ami bármely fogalmi rendszerben ételmezhető.
Azaz esetünkben: előre tudták-e, hogy ilyen helyzetet fog generálni az, ahogyan a cigánykérdést kezelték, és ez is volt a céljuk, vagy nem. Mert az sem kizárt, hogy sima elkúrásról van szó.
Én amúgy, főként az eredmény felől nézve, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy bizonyos titkosszolgálatoknak, meg egyéb setét szervezeteknek, köröknek van/volt effektív magyarellenes szándékuk, de hogy az EGÉSZ magyar "értelmiséget", "elitet" ilyen szándék vezérelte volna, az egy sültbaromság. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy még ezt még az un. liberális értelmiségről sem lehet elmondani en bloc.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.03.29. 18:20:37

Rájöttem. Ez a fosfolyam úgy szól a nevelésről, hogy szemléltet egy rokkantagyút, akinek hiába mondják el epizódonként, hogy tájékozatlan, elfogult, csúsztat és tárgyi tévedéseket halmoz, ő csak nyomja. Gondolom a 22 részben bejön a gondozó, és elmeséli, miért nem jutnak ezzel a szerencsétlennel egyről a kettőre.

Veder1 2011.03.29. 18:31:20

Én is ismerek vidéki tanítónőt. A Kádár rendszerben beemelt országgyűlési képviselő, jelenleg meg vérfideszes. (de Aristo szerint biztos liberális volt a lelke mélyén, és a nemzet elveszejtésén munkálkodott...)

Tündér_Lala 2011.03.29. 18:34:11

@Alfőmérnök: Azért ez egy folyamat volt. Ha idő közben nem látták meg, hogy tevékenységük milyen végtelenül káros, akkor végtelenül ostobák vagy tényleg szándékosan kárt akartak okozni (az szdsz vezetői biztosan).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 18:46:49

@Alfőmérnök: @Tündér_Lala:

A lényeg a lényeg: vagy törekszem arra, hogy olyan közbeszédet teremtsek (azaz olyan egységes fogalmi rendszert próbáljak használni), amiben közös ügyeink, gondjaink értelmezhetők (s mert értelmezhetők, így) megtárgyalhatók és megoldhatók vagy nem. A liberálbosik nem ezt tették és teszik. Hogy, személy szerint, ki milyen megfontolásból az sokadlagos kérdés. Ahogyan a bolsevikiek anno (meggyőződésből vagy konformizmusból, akármiből...) a liberálbolsik is ragaszkodtak az éppen aktuális direktívához (s aki nem eszerint gondolkodott rögtön diszkvalifikálták --- vagy legalább megpróbálták diszkvalifikálni --- a közéletből. Ez éppen elég (volt) ahhoz, hogy ide jussunk.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.03.29. 18:46:59

@Tündér_Lala: Az SZDSZ felelőssége vitathatatlan.
De 94-től kezdve (nagyjából a d-209-es botrányig) szépen lassan hullottak ki belőle még a központi figurák (TGM, Kis János, stb) is.
A magukat liberálisnak mondó "kemény mag" értelmiség ugyan megmaradt SZDSZ-szavazónak, de csak azért, mert nem volt (nekik) jobb. Mikor Kóka felülkerekedett Fodoron, a nagy részük végleg kiábrádult a "szervezetből".:)

Tündér_Lala 2011.03.29. 19:16:16

@Alfőmérnök: Az szdsz a kártékonyságán kívül még prostituálódott is. Akik elmentek azért mentek el.

@bbjnick: Így van. Még a hibás politikánál is nagyobb baj, ( bár a cigány emberek tudatába beépített lózung, hogy ők áldozatok, bajaikról a többségi társadalom tehet és annak a kötelessége őket - saját hozzáadott energia nélkül- kiemelni a mélyszegénységből, még hosszú ideig ártani fog és gyűlöletet szít a népcsoportok között) hogy akik a problémákat felvetették, megpróbáltak gondolkodni, megoldási javaslatokat kidolgozni, azokat azonnal partvonalon kívülre tolták. Így ma nem igazán áll rendelkezésre muníció (valódi tanulmányok, alternatív elképzelések ) a probléma kezelésére.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.29. 19:46:36

mitől eszdéeszes a vidéki magyartanárnő? mert gyökér. aristo ha elnagyolva is, és kizárólagosként feltüntetve a tipikust, leírta a hogyan lett a tanár tanár folyamatot. ebből következik, hogy mivel tőkesúly nélkül intellektuálisan a fősodorral hajózni kénytelen seggekről van szó, a vidéki magyartanárnő nem tudja maga kiválasztani, hogy mi a jófejség. tehát maradt az, hogy bizony azok a pesti okos fiúk és az ő kedveltjeik, és csudálatos szabadság eszményeik azok a menők. ebből lett az, hogy ha a jófejek eszdéeszesek, akkor az eszdéesz jó, és arra szavazok.
a másik út az, hogy mondjuk debrecenbe járt az illető, ahol addig baszták az agyát a népnemzetiekkel, hogy mán csakazértis liberális lett. és mikor misu tanszéket kapott hát oda is átalhallgatott. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.29. 20:09:04

@Grift:

Ez (is) k*rva jól hangzik, @Grift:, csak ez sem igaz!

A katolikus csak t*kbuta lehet, a vidéki csak t*kbuta lehet, a vidéki tanár (pláne) csak t*kbuta lehet...:-) Aki nem bp.-belvárosi flaszterjampi, az csak "tőkesúly nélkül intellektuálisan a fősodorral hajózni kénytelen segg" lehet:-)

L*faszt nektek az orrotok alá karikára vágva!:-D

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.03.29. 20:23:28

@bbjnick: Szerintem etikai szempontból nem közömbös kérdés, hogy valaki szándékosan csinál valami rosszat, vagy vakságból, tudatlanságból, stb. Persze tudjuk, hogy a pokol útjai mivel vannak kikövezve.
A szociológia, meg a kultúrantropológia egyébként vizsgálja a kérdést, igaz, amennyire meg tudom ítélni, ott is vannak dogmák, meg a tudományban sem létezik előfeltevés mentés ismeret, stb.. De a fő a baj a közbeszéddel van, ott valóban hiányzik a fogalmi keret. (Mert a vulgárszadeszos PC, meg a kurucinfó között azért csak vannak leírási módok.)

Amúgy egyetértek azokkal, akik szerint aristo írásai politikai pamfletek(ként is olvashatóak), csak szerintem éppen inkább olyanok, mintha a konzervatívokat akarná parodizálni, kifigurázni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.29. 20:35:59

@bbjnick:
:) baszki te kérdezted a vidékit! a pestire éppen így igaz. :)

betyár (törölt) 2011.03.29. 20:51:31

@Grift:
"mondjuk debrecenbe járt az illető, ahol addig baszták az agyát a népnemzetiekkel, hogy mán csakazértis liberális lett."
a maga változatában ki a nyilasmisi? a félretaposott magyartanárnő vagy a népnemzeti oktatók?:)

betyár (törölt) 2011.03.29. 20:53:23

@bbjnick:
a debreceni népnemzeti képében nem a vastagnyakúakat oltja grift?

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.03.29. 21:14:43

Több rokonom a 70-es, 80-as években végzett pedagógusként, semmiféle kulcsszavak vagy ideológia nem vertek gyökeret a fejükben. Legfeljebb a "hála a Marxizmusnak" szófordulatot hallottam/hallom tőlük néha, poénból. Aki matematikát tanít, az matematikát tanult az egyetemen, aki irodalmat tanít, az verseket. Anyám olyan kerületben tanított, ahol sok volt a cigány gyerek az osztályban, semmilyen problémája nem volt velük.
Idegesítően felszínes és okoskodó az egész sorozat.

betyár (törölt) 2011.03.29. 21:38:51

@Chanyi:

az egyetemen magyar szakon verseket tanult? na ennek nézzen alaposabban utána. :)

Bell & Sebastian 2011.03.29. 23:32:41

@betyár: Metamfórából itták a bort. (hogy paleologizáljak)

Karfiol 2.88 2011.03.30. 00:05:25

"valami nagy, közös zuhanás az analfabetizmus sötét, feneketlen kútjába, melynek falai visszhangozzák a lefelé tartók kiáltását: egyenlőek vagyunk."

Nem viszed kicsit túlzásba, hogy mindenért az egyenlőséget okolod?

Nietzsche szóhasználattal: emögött azt látom, hogy rosszindulattal viseltetsz az iránt, aki saját kiválóságában annyira bizonyos, hogy még az úr-szolga határvonal eltörlését is megengedheti magának. ( ilyen a "balliberális elit", bár ők jobbára tévednek saját kiválóságukat illetően )

A jobboldali polgárság azonban máris kiválóságában bizonytalan lenne, ha esetleg felvetődne, hogy egy írástudatlan, de táncban, szerelemben és tolvajlásban járatos gyerekben is van érték. Ezért elvárják a világtól, hogy éreztesse: igenis értékes a polgári értékrend ( pl. a vallás mint nemzetmegtartó erő, szabadságharcos hagyomány, szellemi teljesítmény... ismerős? ).

Ezt látszik alátámasztani, hogy ha tényleg hinnél abban, hogy a sok bölcseleted és írástudásod értékes, nem lenne szükséged az aristo névre.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.03.30. 03:40:38

spártai nevelést! de legalább poroszost. kötelező 6 osztály, összeadás, kivonás, anyám tyúkja. agyilag integrált. mehet. nem kell szociálisan.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.03.30. 03:42:34

@Karfiol 2.88: az egyenlőség a silányak álma, a legnagyobb hazugság. ami erre épül nem lehet érték.

hacsaturján 2011.03.30. 05:10:57

ahol fingot reszelnek, ottan pereg a forgács....

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.03.30. 07:55:25

@betyár: Úgy értem, a rokonom, mint irodalomtanár semmiféle indoktrinációban nem részesült a 70-es években, volt sok felesleges beseggelni való, mint most is... a versek azért jutottak eszembe, mivel általában minden élethelyzetben spontán tud idézni vmi odaillő versből, viszont a marxista világkép tökéletesen hidegen hagyta. Artisót olvasva többek közt az az érzésem, hogy az emberekről alkotott képe vmi halvány árnyékszerű, ha pl. ha Marxot kell olvasniuk, mindjárt marxistává válnak, holott minden ember jóval több az elméleteinél.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 07:59:15

@betyár:

@Grift mindig mindenkit "olt". De most épp a "mi nőinket" próbálja "oltani", azt pedig rosszul teszi!;-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.03.30. 08:18:36

Nem tudja valaki, hogy a felvilágosodás előtt hány százaléka volt analfabéta a lakosságnak?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.30. 08:18:50

@bbjnick:
oltja a tököm a magik tarisznyás nőit, a kossuth egyetem /egykori/ népnemzeti neveldéjének kontraproduktivitását éppen nem a magik életéből vettem. :)

Alfőmérnök 2011.03.30. 08:20:17

@bbjnick: Csak nem a feleséged révén vagy érintett vidéki szdsz-es tanárnő-ügyileg? ;)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 08:36:08

@Grift:

Olvastam a kommentedet:-) Olvasd el újra te is:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 08:38:22

@Alfőmérnök:

Csak barátilag szólok: mielőtt írsz, gondolkozz!!!:-)

ü
bbjnick

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 09:53:29

@bbjnick: ilyenek ezek a fogalmak

a liberálbolsi például számomra csupán egy szitokszó - más értelmét nem látom

az ún. cigányügy meg annyira összetett társadalmi-gazdasági-politikai-kulturális-történelmi stb kérdés, hogy az egybites (de még a kétbites stb is) válaszok egyértelműen rosszak

és az egybites kérdések is, természetesen

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 09:56:21

@Chanyi: kár próbálkoznod az értelmes párbeszéddel betyárral
:)

ny 2011.03.30. 12:52:33

@Alfőmérnök:
Pontos adatok 1870-től kezdve vannak:
„1870-ben a történeti Magyarország (mely Erdélyen kívül magában foglalta Horvát-Szlavonországot, Fiumét és a határőrvidékeket) hat éven felüli lakosságának 68.7 %-a sem írni, sem olvasni nem tudott! Szűkebb értelemben: Magyarországon ez az arány 61.01 % volt, Erdélyben 78.67 %, Horvát-Szlavóniában pedig 84.10 %.

Még 1920-ban is - félszázaddal azután, hogy törvénybe iktatták az általános népoktatási kötelezettséget - 1.093.000 a hat éven felüli analfabéták száma az alig 8 milliós népességhez viszonyítva.”
de itt azért találsz információt korábbi időszakokra is:
http://portal.mairt.hu/endrefi-istvánné-gondolatok.aspx

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 13:59:35

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

"a liberálbolsi például számomra csupán egy szitokszó - más értelmét nem látom" --- írod.

Pedig! :-)

A liberálbolsevik az a típus, aki elsajátította a dialektikus materializmus módszerét, majd ezt a liberális demokrácia alapelveire alkalmazza. Leginkább a posztkomcsi országokban élnek és virulnak (a liberálbolsevikok), de a '68 utáni Nyugaton is egyre több ilyen egzisztencia mászkál, alapvetően megváltoztatva ezzel (mármint a liberálbolsi gondolkodással) a liberális demokráciák karakterét, posztmodern liberalizmusokká változtatva azokat.

Érdekes, hogy míg a klasszikus liberalizmus fundamentális (pontosabban: értékelvű), addig a posztmodern liberalizmus egyre inkább dialektikus:-)

"az ún. cigányügy meg annyira összetett társadalmi-gazdasági-politikai-kulturális-történelmi stb kérdés, hogy az egybites (de még a kétbites stb is) válaszok egyértelműen rosszak" --- írod.

Már megbocsáss, de a kétbites válaszok "cigányügyben", az elmúlt húsz évben, az SZDSZ vegykonyhájában születtek. Nagyjából ez a képlet: ha a magyarországi cigányság problémáit valaki, mint etnikai kérdést próbálta megközelíteni, akkor abban a pillanatban rasszistát üvöltöttek, míg ha mint szociális kérdéshez próbált a problémákhoz valaki nyúlni, nyomban a kisebbségi jogok brutális megsértése miatt kezdődött el a visítás.

A napokban láttam dr Kállai Ernő és Balog Zoltán beszélgetését a tévében: Kállai végig ezt játszotta, de vegytisztán (nem is gondolkodott, csak szervált:-)). Balog bármit mondott, arra vagy az volt a válasz, hogy ez rasszizmus vagy az, hogy ez a kisebbségi jogok sárbatiprása. Annyira abszurd és egyben groteszk volt a helyzet, hogy ha egy állításra kiosztotta Kállai a rasszizmus-bélyeget, akkor az állítás tagadására izomból küldte kisebbségi jogok megsértése-címkét.:-)

Hát, így tényleg nehéz bármire is jutni!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 14:01:53

@bbjnick:

izomból küldte kisebbségi=izomból küldte a kisebbségi

Dr. No 2011.03.30. 14:42:09

Újabb hagymázas értelmetlenség a buta töktől

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 15:02:52

@bbjnick: sehol nem állítottam, hogy az elmúlt húsz évben lettek volna jó válaszok
még jó kérdések is alig

mellesleg ami nálunk cigányügy, az - illetve jelenség-szinten valami igen hasonló - elég sokfelé megtalálható kicsiny világunkban
még nemliberális, nemposztmodern, nemnyugati, nemdemokráciákban is

a posztmodern egyébként nem az ördögtől való
a dialektika sem (bár ugye... pontosan melyik értelmében is beszélünk a miről is?:))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.30. 15:04:18

@bbjnick: attól, hogy szitokszóvá degradálódott, még létezik rassszizmus (is)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.30. 16:55:58

@postabelyeg:

"Vagy ezek (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) mindig is voltak, csak nem kutatták a prevalenciájukat. "

"Identified by Oswald Berkhan in 1881, the term 'dyslexia' was later coined in 1887 by Rudolf Berlin, an ophthalmologist practising in Stuttgart, Germany, from the Greek prefix δυσ- (dus-), "hard, bad, difficult" + λέξις (lexis), "speech, word"."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.30. 16:57:14

@Dr. No:

komolyan kezd érdekelni, a szerknek mi érdeke fűződik ahhoz, hogy ez az ostoba fasz irkáljon ide?

betyár (törölt) 2011.03.30. 19:54:57

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

bántottam én magát?:) annyit írtam, hogy ez a poszt nem tudományos dolgozat, hanem pamflet.

@Chanyi:

én ugyan nem a 70-es években jártam egyetemre, de amikor jártam, még akkor is komoly ideológiai agymosás volt a humán szakokon. védekezhetett ellene az ember tot a macizmussal szembeni totális érdektelenséggel, de tudja, amikor a magyar őstörténet jegyzet az osztályharccal, marxengelsre való hivatkozással kezdődik, a történelemszak szerves és fontos része a mumo, amikor esztétikát Almási és Ancsel tanít, amikor a drámaelmélet lukács ontológiájával kezd és végez, merésznek tűnik az állítása, miszerint nem volt nyomás. és a pesti btk még viszonylag világi hely volt vidékhez képest. és ez nem a 70-es évek.
Sok verset pedig nem azért tud valaki, mert magyar szakra járt, hanem mert olvasta és megtanulta őket. ezt az egyetemen nem követelik meg.

ny 2011.03.30. 21:17:09

„amikor esztétikát Almási és Ancsel tanít, amikor a drámaelmélet lukács ontológiájával kezd és végez, merésznek tűnik az állítása, miszerint nem volt nyomás”
:)
Szegény tökfej! Ancsel Éva terrorizálta. Aki közismerten arról volt híres, hogy a.) nem tűrte a kritikát b.) dogmatikus volt. :) Franc tudja miért, hogy akkor éppen állandóan Wittgensteint és Heideggert olvasott...

Alfőmérnök 2011.03.30. 21:42:51

@ny: Köszi!
(Azok a régi szép egyenlőségesdi előtti idők...)

betyár (törölt) 2011.03.30. 21:46:49

@ny:
"a rokonom, mint irodalomtanár semmiféle indoktrinációban nem részesült a 70-es években, "

Ancselről, Lukácsról, Almásiról vagy Bécsiről állítja-e, hogy nem voltak elkötelezettek, s nem ennek megfelelően tanítottak? Nyilván nem egy 150 cm-es nő fizikai terrorjáról van szó. Van, akinek habzik a szája, de vannak halk szavú "terroristák" is. Ez utóbbi bizonyos esetekben ijesztőbb, mint a harsányság. Persze a "függetlenség" már akkor is divat volt, de ez csak a külcsín volt, a belbecs mást mutatott:)). Hallgattam őket, tudom, mit beszélek.

betyár (törölt) 2011.03.30. 22:00:47

@betyár:
pontosítás: lukács csak tárgyuk volt, természetesen:)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.30. 22:04:29

"valami nagy, közös zuhanás az analfabetizmus sötét, feneketlen kútjába, melynek falai visszhangozzák a lefelé tartók kiáltását: egyenlőek vagyunk."

olyan jó olvasni ezeket a dzsentris sirálmokat :)

ez az elitista attitűd egy beteg lelkű senkiházit takarhat. bár tudom, hogy ez csak egy proli hipotézis :))

Alfőmérnök 2011.03.30. 22:13:37

@betyár: Senki nem állítja, hogy nem volt ilyen, hogy nem oktatták Lukácsot (egyébként spec a regényelméletét nem árt valamennyire ismerni, ha valaki ezzel foglalkozik), nem voltak Lukács-tanítványok (ma is vannak), csak az a hazugság, hogy CSAK ez volt.
Hogy a lónak a hónaljmankós faszába nem veszed észre, hogy ez ugyanolyan leegyszerüsítés, demagógia, mint amit az ellenkező oldal produkált az 50-es évektől napjainkig???

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.03.30. 22:21:35

@betyár: oké, ezek a bizonyos tanárok, akiket említettem, vidéken jártak egyetemre. Úgy vettem észre, hogy nyom nélkül lepergett róluk minden, amit marxista vonalon nyomtak nekik akkoriban.
Sztem általában azt, hogy milyen tanár lesz vki, nem az elméletben kapott ideológia határozza meg, hanem az, hogy milyen ember ő. Tanulhat elméletben bármit Marx helyett, attól nem lesz jobb tanár.. ezért érzem hamisnak azt, hogy át lett ideologizálva a pedagógia, és ezért nem jó a közoktatás, nem ez vele a baj. Amit az integrált oktatásról ír a szerző, ilyen általánosságban szerintem nincs értelme beszélni erről, ebben a kérdésbencsak olyanok véleménye lehet mérvadó, akik próbáltak ilyet, és vannak tapasztalataik. Mint írtam, a rokonom évtizedekig tanított olyan kerületben, ahol sok cigány származású volt az osztályban, és soha nem voltak fegyelmezési gondjai, fel sem merült ez, mint probléma.

ny 2011.03.30. 22:50:00

@betyár:
Ancsel Éva a halk szavú „tenorista”? Vedd már be az orvosságot:)
„Ancselről, Lukácsról, Almásiról vagy Bécsiről állítja-e, hogy nem voltak elkötelezettek, s nem ennek megfelelően tanítottak?” Szépséges Jézusom! Nem azt állítottam, hogy nem voltak elkötelezettek! Miért állítanék baromságot? Mindenki elkötelezett. Azt állítottam, hogy nem folytattak agymosást. A diák elkötelezettségét tisztelték, csak azt követelték meg, hogy érvelni is tudjon mellette. Ez Ancselra és Almásira vonatkozik. Lukács urat nem volt szerencsém ismerni, de a tanítványai hamar egészen mást gondoltak, mint a mester, aki ennek ellenére nem tépte a haját.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 22:59:58

@ny:

Sz*r a komcsi múlttal együtt élni?! Ezt tesszük valamennyien, csak vagyunk olyanok is, akik nem próbálják (próbáljuk) fényezni. Szembesülni tudok egykori tévedéseimmel vagy nap mint nap átírom a valóságot, hogy ne kelljen cipelnem egy diszkomfort múltat? Nem kis dilemma, de nem is nagy...

ü
bbjnick

ny 2011.03.30. 23:05:33

@bbjnick:
Arról én nem tehetek, hogy hülye voltál néhány évtizede, oszt azóta is mosakszol!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.30. 23:06:50

@ny: azt hiszem magának fogalma sincs mi folyt az "ideológiai szakokon" az oktatók, de még a diákok kiválogatásánál is.
Ne feledje, Ancselék, Hermannék azt a rezsimet tartották fenn, aminek nem felelt meg Kis János elhajló marxizmusa.

Nem mondhatja, hogy politikai üldözött volt Heller, Vajda, Kis és a nyitott, toleráns volt Ancsel et al.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.30. 23:10:27

@ny:

Mellé! Nagyon mellé!

De látom, @tölgy már orientálgatja.

ü
bbjnick

ny 2011.03.30. 23:18:43

@tölgy:
"zt hiszem magának fogalma sincs mi folyt az "ideológiai szakokon" az oktatók, de még a diákok kiválogatásánál is." Mér, mi a vonal tölgy et.? Mit kell mondani? Ezen egyébként rohadtul jól szórakoztam. Különösen jól szórakoztak volna egykori csoporttársaim is:)))
„Ne feledje, Ancselék, Hermannék azt a rezsimet tartották fenn, ” Össze is dőlt, így van ez, ah egy 155 centis tenoristára alapozunk.
Amennyiben a tényekre is figyelne az ideológiai elvakultsága között, akkor Betyár kollégának az volt az állítása, hogy az oktatásban agymosást folytatott pl. A.É. Fontos dolog, hogy emellett támogatták-e a rendszert, vagy sem, de semmi köze az itteni vitához. Azt leszámítva, hogy A.É. monggyon le:)

Alfőmérnök 2011.03.30. 23:21:39

Egyébként a témát már párszor kitárgyaltuk, pl. itt:
mandiner.blog.hu/2010/03/02/befogott_orrok#c8930992

Bell & Sebastian 2011.03.30. 23:24:59

Ne bomoljanak mán!
Minden évfolyamban volt besúgó, aki jelentést írt az előadásokról, szemináriumokról, professzorokról, tanársegédekről és hallgatókról. Elég volt egy sanda célzás és a Bivalybasznádi Lepisinszkája Bruncakova Főiska Kajajegy Konverzáció Téliszalalámira Tanszékre katapultálták a szerencsétlen népköztársasági nemzet napszámosát.

Pécs tele volt rakva elüldözött pesti nem megbízhatóakkal, de még onnan is volt lefele, hájde volt ám!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.30. 23:28:41

@ny: Tények? Milyen tények?

Természetesen voltak Ancseléknek híveik, azokat nem kellett agymosnia. Voltak, akik élvezték a kommancs diktatúrát. Azok már 21 éve mosdatják.

ny 2011.03.30. 23:34:23

Ércsük! A kognitív disszonanciát így is fel lehet oldani:)

Bell & Sebastian 2011.03.30. 23:45:42

Háháhá, itt hirdet -jobbról- a Harley-Davidson, a fene gondolta volna, hogy jár ide jogász/bankár -származású.

Igazán nem a jutalékért adok ötleteket.
Ingyenjegy az Árvák Vacsorájára? Lehet alkudni...

:)

betyár (törölt) 2011.03.31. 07:27:14

@ny:
nem, maga nem ért semmit. a fent felsorolt oktatók arra voltak példa, hogy a Kádár-korban az egyetemeken ezek az emberek a világ látásának csak egyetlen módját ismerték el és ismertették meg a diákokkal, és ez a marxizmusban gyökerezett. ezen belül lehet, hogy volt, amelyik elnézőbb volt, de az az említettek közül is inkább Almási és nem Ancsel. Erről nyilván György P. is tudna mesélni, hiszen már ő is ott lobogott hosszú sáljával:) Az így kinevelt nemzedék nagyobb részében ezért a kéréds sem merült fel, hogy vajon létezik-e másfajta értelmezés. az ideológiai tárgyakat ugyanakkor leplezetlen szemérmetlenséggel is sulykolták, gondoljon csak a politikai gazdaságtan, a tudományos szocializmus vagy a dialektikus materializmus kötelező oktatására. Tulajdonképpen mi a jó fenén vitatkozik?

Alfőmérnök 2011.03.31. 07:33:05

@betyár: Akkor miért nem dobod ki a picsába te is a diplomádat, ha csak ezt tanították az egyetemeken?

Alfőmérnök 2011.03.31. 11:05:54

Eddig gondolhattuk azt, hogy a szerző csak azért nem válaszol a hozzá intézett kérdésekre, mert nem ér rá, stb.
De közben a másik posztban már osztja az észt.
Ez nem csak egy buta, hanem egy szar ember is.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 11:33:59

@Alfőmérnök: Majd, ha valamiféle értelmes kérdést tesz fel és nem használ ocsmány szavakat hozzá - amint az csúf szokása - akkor természetesen készséggel válaszolok, ahogyan eddig is tettem. Eddig egyetlen egy kérdés, vagy érdemi ellenvetés nem hangozott el.

ny 2011.03.31. 11:36:37

@betyár:
Kedves Betyár!
Kegyed vagy olyasmiről beszél, amiről fogalma sincs, vagy nem mond igazat. Nem volt előző életében véletlenül agit-prop titkár egy vidéki iskola pártszervezetében?

Alfőmérnök 2011.03.31. 11:38:24

@aristo: Faszparaszt.
Nem én tettem föl a kérdést, lévén nem tartom vitaképes partnernek, hanem bbjnick.
Egyébként amíg "rablógyilkos hajlamú cselédekről és disznópásztorokról" beszél, addig én akár a halál faszára is elküldöm, a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 11:40:58

@Alfőmérnök: Na látja. Erről beszéltem. Egyébként, ami nincs, az nem fúr.

ny 2011.03.31. 11:48:08

„Eddig egyetlen egy kérdés, vagy érdemi ellenvetés nem hangozott el. ” Ez egy kormányszóvivő tollára méltó kifejezés volt!:)

Alfőmérnök 2011.03.31. 11:51:10

@aristo: Öcsi, te sértegetsz nem egyes személyeket, hanem személyek egész halmazát folyamatosan és minden ok nélkül. Én meg egy konkrét személyt, de nem valós, hanem virtuális személyt támadok konkrét dolgok miatt (pl. sértő kijelentései miatt). Nem lehet, hogy inkább neked hiányzik az a bizonyos valami?
És talán azon is elgondolkodhatnál, hogy finoman szólva miért nem aratott osztatlan sikert a nevelésügyi sorozatod, néhány meggyőzhetetlen, fanatikus rajongó tapsikolását leszámítva. Nem lehet, hogy te mész a forgalommal szemben?

Bell & Sebastian 2011.03.31. 11:55:12

@Alfőmérnök: Maga egy igazi sokkterapeuta. Ami sok, az sok, igazán beszélhetne róla, adjak címet? :)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 12:00:50

@Alfőmérnök:
Sajnos együtt kell élnem azzal, hogy a maga pszichotikus fixációjának alanya lettem. Ha el tudná becsületsértések nélkül mondani, milyen személyek "halmazát" sértegetem akkor előrébb lennénk.

Honnan veszi, hogy a magához hasonlók dicséretéért írok, vagy teszek bármit?

Alfőmérnök 2011.03.31. 12:25:55

@rajcsányi.gellért (ergé): Ok. Bár a szellemi képességeivel kapcsolatos kételyeimet fenntartom.
Ráadásul hazudik, mert mikor az általam elsőként kifogásolt szövegrész megjelent, még teljesen higgadt kritikák érkeztek, és arra sem reagált.
A mostani posztban meg bbjnick írta, hogy "jó lenne, ha @Aristo kifejtené, mire is gondolt, mikor ezt az SZDSZ-es tanárnőt felvázolta". A füle botját se mozdította rá.
A "Hannan gondolja, hogy a magához hasonlók dicséretéért írok, vagy teszek bármit" mondat pedig a másik ember olyan mértékű lenézéséről tesz tanúbizonyságot, ami az extra bunkóság kategória (most visszafogtam magam). Még ha lenne rá alapja, akkor is az lenne. De nincs.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 12:42:46

@Alfőmérnök:
Az első higgadt kritikája - ha jól emlékszem az "ökör" minősítés volt - mit mond amikor nem higgadt?

Ha nem vette volna észre bbjnick tréfált, a tréfát nem észrevenni nagy hiba és igen jellemző bizonyos pszichózisokra.

Már megbocsásson, de aki válogatott ocsmányságokat vág mások fejéhez (nem csak az enyémhez) arra igen nehéz felnézni.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 12:49:12

@aristo: khmm

Csendben megjegyezném, hogy ez így, ebben a formában egyszerűen nem igaz.

Vagyis hazugság.

Vagy mi.
Vagy hogy.

Nincs mit.

Alfőmérnök 2011.03.31. 12:49:58

@aristo: "Ha nem vette volna észre bbjnick tréfált, a tréfát nem észrevenni nagy hiba és igen jellemző bizonyos pszichózisokra."
Akkor vegye úgy, hogy én is tréfáltam.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 13:16:19

@aristo: Hogy ne hangzottak volna el kérdések és ellenvetések...

Alfőmérnök 2011.03.31. 14:10:54

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem érted. Ő azt írta, hogy nem hangzottak el kérdések és ÉRDEMI ellenvetések.
Azaz az ellenvetések, amik elhangoztak, azok nem méltóak a poszt és a szerző színvonalához. (Bizonyos szempontból ez igaz is, csak nem úgy, ahogy ő gondolja.)
A kérdésekkel kapcsolatban meg biztos arra gondolt, hogy nem volt olyan formájú, hogy

"Kedves Szerző!
...........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................?
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:
XY"

De rábaszott, mert legalább egy majdnem ilyen volt. Más jellegű meg - főként a hozzávesszük a többi részt is - tucatnyi.

Alfőmérnök 2011.03.31. 14:24:07

@aristo: Miért kéne idéznie, tökfej? Olvasd el a hozzászólásokat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 15:02:38

@aristo: ez nem az én posztom, nem engem, nem az én írásomat támadták

miért kellene nekem dolgoznom ezzel...?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 15:39:45

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
"viszont annyira ostoba, hogy nem ismeri az egyetlleg integrált oktatásról szóló kutatást, ami bizony pozitív eredményeket hozott. lehet, ismerni kellene a témát, amiről ír az ember, nem fogják kikacagni."

Maga szerint, erre mit lehet válaszolni? Először is nem kérdés, hanem kijelentés, másodszor - túl a stílus minősíthetetlen otrombaságán és az értelmetlen szón - semmit nem tartalmaz. Nem hivatkozik konkrét kutatásra, annak eredményeire, melyek cáfolhatóak lennének. Nem tudhatom, hogy mi az amit nem ismerek, így hát nem állíthatom azt, hogy ismerem, mert nem lenne igaz, hogy ismerem azt amiről nem tudom, hogy egyáltalán létezik. Ugyanakkor, ugyanezen okból azt sem állíthatom, hogy nem ismerem. Vajon milyen lehet a nem érdemi kifogás?

betyár (törölt) 2011.03.31. 15:47:30

@ny:
és lőn. eljött az idő, amikor rezzenetlen arccal, minket nevezve hazugnak és tudatlannak mondják a szemünkbe, hogy a Kádár-kor és annak "szellemi műhelyei" és azok szorgos munkásai maga volt a pezsgés, szabadság és sokszínűség. s aki ezt nem így tudja, az a korlátolt, egyirányú kommonista. Istenem, be szép is ez az arctalan arcátlanság:))

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.03.31. 15:51:40

Na, végre! Sör ropi elő, abba ne hagyjátok!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 16:08:11

@aristo: ...ezt én írtam volna?

nem, én nem írtam ezt

hanem pl. ezt írtam:@A Hannibal Lektűr-attitűd:

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 16:12:48

@aristo: a stílusról: ez egy blog, a poszt egy pamflet (mint megtudtam elv-társaitól) - ez várható

(kínosan ügyelek rá, hogy (ki)kerüljem a magázódást, pedig a blogomra magam írtam fel közel öt éve, hogy 'A magázós blog' - így múlk el a világ dicsősége... )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.31. 16:15:20

@betyár:

Szerintem @ny: ez komolyan gondolja. És (ma már:-)) személyesen is a szemébe mondja bárkinek. S, tulajdonképpen, igaza is van. Mikor mérettetett meg, mikor és mivel állíttatott szembe ez a kádárkori szellem (az elmúlt húsz évben)? Ki és mivel mérte meg és találta könnyűnek? Amíg ez a megmérettetés és szembesítés nem történik meg, addig a kádárvilág kultúrájába és szellemiségébe balzsamozott múmiák felszegett fejjel járhatnak közöttünk. Kulturális fölényük vitathatatlan:-) S ez így is marad, míg egy valódi "kultúrharcban" alul nem maradnak, nem szembesülnek kultúrájuk hamisságával és értéktelenségével, míg nem állítunk az ő kultúrájukkal szembe megalitként egy (az övekénél) masszívabb, erősebb, koherensebb és szervesebb nemzeti kultúrát:-)

Uff!

ü
bbjnick:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.31. 16:19:30

@bbjnick:

@ny: ez komolyan=@ny: ezt komolyan

betyár (törölt) 2011.03.31. 16:23:43

@bbjnick:
de addig is, amíg ez be nem következik, hadd utáljam szabadon őket azért, mert szemrebbenés nélkül mondják a szemünkbe, hogy ők az egyetlen igazság tudói. akár cinikusok, akár meggyőzik erről magukat is.

lécccci:))

ny 2011.03.31. 16:26:45

@betyár:
Világos! Ha valami nem az a setét inferno, aminek látni szeretnéd, akkor az maga a pezsgés, stb. ?:) A korlátolt, egyebek mellett, az aki fekete-fehérben látja a világot. Tökmindegy, hogy melyik szent könyvet csókolgassa.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.31. 16:31:18

@ny:

Ajánlhatok szakirodalmat?

Hamvas Béla: Direkt morál és rossz lelkiismeret

(Nagyon menő! Tradicionalista egzisztencialista aspektus!:-D)

ü
bbjnick

betyár (törölt) 2011.03.31. 16:32:12

@ny:

a kádár-kor a sötét infernó volt. erről nincs vitázni valóm. undorító, képmutató, az embereket derékba törő, puha, gennyes oldalukat előbányászó és gyengeségüket kihasználó takony. bizony a pontos szót találta meg: infernális.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.03.31. 16:33:01

@aristo: ha gondolod, szívesen elismétlem a kifogásaim: téves állítás, hogy bármelyik reformpedagógia alá akarná ásni a tanár tekintélyét (ezt még az első részben írtad). A tekintély nem is olyasmi, ami ha akarom van, ha nem akarom, nincs, hanem attól függ a megléte, hogy milyen ember a tanár, mit hoz magával, milyenné nevelte magát. Ebben elméleteknek semmi szerepe nincsen. Amit pl. Karácsony Sándor a pedagógia bajának tartott, hogy egyrészt az ismeretközlés mellett háttérbe szorul a voltaképpeni lényeg, a tanár és a tanulók életközössége, a közösségi szolgálatára nevelés, másrészt az egész ember nevelése (amibe a művészi nevelés is beletartozik) helyett elterjedt az egyoldalúan az elvont intellektuális képességekre koncentrálás. Pl. e mentén a különbség mentén volna értelme beszélni a reformpedagógia és a hagyományos pedagógia közti különbségről. Hasonlóan mesterségesnek érzem az integrált nevelés elleni kirohanásod, ami ugyanolyan logikából fakad, mint amit bírálni szándékozol: aki szerint nem ez a probléma, az a te logikád szerint automatikusan liberális tévelygő, aki figyelmen kívül hagyja a bajok valódi okát.
Ahogy írtam, ismerősi körömben több idősebb és fiatal pedagógus is van, és egyáltalán nem ismertem rá a sorsukra és a problémáikra a dolgozatodból. A 70-es 80-as években végzett tanárokon semmi kártékony ideológiai befolyást nem tapasztaltam, és minden nehézség nélkül oktattak együtt cigány és nem cigány fiatalokat. Nem azt állítom, hogy a Kádár rendszer szellemi élete nem lett volna nyomasztóan élettelen és hazug, hanem azt, hogy azok a tanárok, akiket alkalmam volt megismerni, nem ezt a szellemiséget továbbították a diákok felé, hanem -a te szavaiddal - az "otthonról hozott józan eszük", vagy pedagógusi képességeik vezették őket. Úgy érzem, te valódi tanárok helyett árnyékszerű alakokat vezettél elő, kb. úgy, ahogy Tóta W. elképzeli a keresztényeket, hogy aztán jól megbírálhassa őket.

ny 2011.03.31. 16:39:32

Magányos óriás:)

ny 2011.03.31. 16:45:54

@bbjnick:
Legyen már ennyire divatos. Én inkább maradnék filozófusoknál:)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 16:46:00

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Sajnos kénytelen voltam elolvasni az említett hozzászólást újra. Érvek nélküli minősítések vannak benne, melyek stílusa meglehetősen alpári és furcsa módon pontosan az a lekezelés köszön vissza bennük, melyeket az én szememre hány, a végén még le is osztályoz, nos én még nem a reformpedagógián nőttem fel, így nem vitatkozom, a tanár úr csak tudja...

Bell & Sebastian 2011.03.31. 16:49:29

Az embörök többsége a buxájához méri az ide!ológiát.
Merhogy 20% ment rezsire és annyi maradt, hogy még gyereket is nevelt - két malac mellett.

(így akár 16 láb is lehetett egyszerre egy jobbágytelken, az kettő a negyedik hatványon, persze a nagyon cukorbeteg nagypapa pár tizedet ront az eredményen)

A szabadságot egy éhező kurvára nem tudja értelmezni, ha még emlékszik erre valaki az orosz fogságból. Illetve csak rosszul, mert azt hiszi, ha szabad lenne, több jutna, de ha kevesebb, visszasírja rabláncait.

Ilyenök az embörök, amellött, hogy büdösök. Képzetlenök.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 16:57:43

@aristo: Érvek nélküli minősítés?

Négy teljesen konkrét dolgot kifogásoltam.
Válasz továbbra sincs egyikre sem.

Az osztályozás pedig tréfa, és hogy egy klasszikust idézzek: " a tréfát nem észrevenni nagy hiba és igen jellemző bizonyos pszichózisokra"

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 17:03:28

@Chanyi:
Nem állítottam, hogy a "reformpedagógia alá akarná ásni a tanár tekintélyét" ellenben azt állítottam, hogy ettől függetlenül aláásta. Nem tudom mennyi és milyen bizonyíték kell ahhoz, hogy belássa: a pedagógusi tekintély a porban hever. Tán mondhatjuk ez a közvélekedés.

Én is ismerek kitűnő és elkötelezett pedagógusokat. Sajnos, mint írtam is ez azonban tömegtermelés és a többség nem ilyen. Minden további nélkül egyetértünk abban, hogy ideális esetben a pedagógusnak magának kell megteremtenie a tekintélyét, amennyiben képes rá. És aki nem? Amúgy írtam is erről, hogy a reformpedagógiai KÍSÉRLETEK, kitűnő pedagógusokkal, eredményesek szoktak lenni, de ez itt nem kísérlet, hanem maga a véres valóság.

A 70-80 as években hazugságokat kellett tanítani ez tény, elég elolvasni az akkori tankönyveket, nem nagyon lehetett ettől eltérni egy olyan országban ahol százezer számra voltak besúgók.

Az integrált nevelés lehet eredményes addig, amíg nincsenek többen az integrálandók. Mára ez sok helyütt megfordult én ezt neveztem abszurdnak.

Mindezeken túl, ha kitűnő pedagógusok, nagyszerű reformpedagógiával és mély átéléssel tanítanak, akkor maga szerint mitől nő a funkcionális analfabéták száma? Mitől van az, hogy a felvételiző évfolyamok tudásszintje a semmihez képeset is csökken? Mert ez a napi tapasztalat.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 17:09:40

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Csak egy példa: ""diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia" - Azt a felsőbbrendűen lekezelő, avíttasan cinikus hangot, amit a szerző itt megenged magának, csakis a hozzá-nem-értés, az ostobaság magabiztosságának tudható be."

Nos, ez kifogásnak kifogás azonban - miután maga állította - a bizonyítás terhe is a magáé. Azt viszont nem látom.

A többi teljesen hasonló. Azt pedig, hogy valaki - csak ebben bekezdésben cinikusnak, ostobának nevez, majd a végén barátságosan tréfálkozik, egészen egyszerűen nem értem. Nem stílusos.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.31. 17:21:11

@aristo: Nos: a poszt sugallja azt, hogy ezek a disz-izék csak amolyan úri huncutságok, nem létező, hanem kreált dolgok, melyeket biztosan csak a gonosz és kapzsi orvosok, gyógyszergyárak (meg a liberálbolsi vidéke szdsz-szavazó tanárnők) találták ki...

Mit kellene itt nekem bizonyítanom?

A stílusom meg ilyen, sajnos.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 17:38:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Nyilván azt, hogy nem így van. Azt állítottam - és állítom - hogy a maga szerint "disz-izék" a tanítás tehetetlenségének és alkalmatlanságának elkendőzését szolgálják, hogy ez nem így van és csak valamely korsajátosság, vírus, vagy nem tudom micsoda miatt lettek ezek mostanában ennyire elterjedtek, na ez az amit annak kell bizonyítania, aki szerint állításom nem igaz.

Alfőmérnök 2011.03.31. 17:49:34

@betyár: "a Kádár-kor és annak "szellemi műhelyei" és azok szorgos munkásai maga volt a pezsgés, szabadság és sokszínűség."

Idéznél valakit, aki ilyet állított?

ati27 2011.03.31. 17:50:48

A cikkírónak fingja sincs a liberális oktatásról. (e (Pfejj mert ugye erre most divat köpni) Akkor tekintse meg pl a Finn, esetleg a Svéd oktatási rendszert. Valóban szarul nyomják... De idézhetném az egyik svéd tanárnőmet (persze magyarra forditva :) ) Higgyük el hogy a liberális oktatás nem hibátlan, de a jelenlegi legjobb rendszer! Szal én csak hátradőlök, és nézem a műsort!

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.03.31. 17:57:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Szerintem nem. Én érveltem állításom mellett, azt mondtam, hogy úgy vélem, hogy a pedagógia jelen helyzete és a disz-izék egyidőben történő megjelenése nem véletlen, hanem ok-okozati kapcsolat van köztük.

Alfőmérnök 2011.03.31. 18:08:07

@aristo: Szerinted régebben nem volt diszlexia, diszgráfia?
Nem sokkal kézenfekvőbb magyarázat, hogy nem "elterjedtebb" lett, hanem többet fedeznek föl, mert jobban vizsgálják? (Amibe persze belefér az is, hogy valakinél félreismerik, de nem ez a fő ok.)
Érted, ez olyan, mint a liszérzékenység. Mindig is volt, a tünetei is léteztek, csak nem tudták, hogy ez a lisztérzékenység következménye.
Amúgy nézzük csak a szimulánsok névsorát:
"Albert Einstein (1879-1955), Thomas Edison (1847-1931), Alexander Graham Bell (1847-1922), Leonardo da Vinci (1452-1519), Walt Disney (1901-1966), George Patton (1885-1945) amerikai tábornok, Winston Churchill (1874-1965) jelentős hadvezér és államférfi, aki 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott, Woodrow Wilson (1856-1924), az USA 29. elnöke, Cher népszerű popénekes, Whoopi Goldberg, Danny Glover előadóművészek, továbbá Greg Louganis, Bruce Jenner és Jackie Stewart sportolók. A Davis által összeállított lista persze korántsem teljes, hiszen olyan egyéb közismert személyiségekkel egészíthető ki, mint például William Butler Yeats (1865-1939) ír költő, Ludwig Wittgenstein (1889-1951) filozófus, Harvey Cushing (1869-1939) amerikai idegsebész, a Cushing-kór névadója, Paul Ehrlich (1854-1915) német tudós, aki 1908-ban orvosi Nobel-díjat kapott, vagy éppen Ludwig van Beethoven (1770-1827), a világhírű zeneszerző, s végül, de nem utolsósorban Auguste Rodin (1840-1917), a zseniális szobrász."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.31. 18:17:34

@ny:

Nem szeretnék tiszteletlen lenni; s mert nem szeretnék, nem is leszek:-)

ü
bbjnick

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.03.31. 18:55:17

@aristo: Hát, én reformpedagógia-párti vagyok, és szerintem az állami oktatás is akkor jár jól, ha minél többet átvesz a módszereiből.
Ha az a kérdés, hogy mitől lesz a pedagógusnak tekintélye, sztem ami miatt -nem a tanteremben, hanem a társadalomban - nincs tekintélye, az az a Lázár-féle szemlélet, hogy mindenki annyit ér, amennyit összekapar magának , egy tanárnak nincs alkalma sokat összekaparni. De legalább van miről beszélnie otthon a családnak, mi történt ma a suliban :-)
Azért vagyok bizakodó, mert ahogy látom, a mostani tizenéves, huszonéves generáció nagyon sok tagja rengeteg tettvágyat és jóra irányuló akaratot hoz magával, amivel kapcsolatban a tanároknak annyi a dolguk, hogy megfelelő mederbe tereljék, és ne hagyják, hogy csak a lázadásban és az szórakozásban élje ki magát (még ha túl is kell esni ezen a szakaszon).
Nem tudom, jó ötlet-e, de hadd linkeljek be egy kis színházi előadást egy vidéki suli amatőr kamasz színészeivell:
www.youtube.com/watch?v=3Yp9d5vmUuY

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.31. 19:23:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: talán nem árulok el túl nagy titkot, de a pedagógiának is van története. Egyik divat jön, a másik meg megy. És az éppen uralkodót - aminek köszönhetik sokan a hivatalukat, karrierjüket - megkérdőjelezőket simán le szokták hülyézni.
Ezek a disz-miafaszomok a mai divat részesei. A hisztériát egykor női betegségnek tekintették, ma nem tekintik annak. Freud a szexualitással magyarázott csomó mindent, a mai pszichoterápia tudtommal ezt elutasítja. Stb.

A disz-miafaszomok annyit jelentenek, hogy vannak tanulási nehézségekkel küzdők. Eufemisztikusan neveztek el valamit...

A demokratikus axióma, miszerint mindenki tanítható, tarthatatlan. Ez azért kínos, mert a jövedelem és presztízs ma elsősorban a tudás alapján oszlik el. Vannak akik erős képesség-hátrányokkal születnek, ami ellentétes az egalitárius világképpel.

Azzal, hogy az oktatásnak oktatásidegen feladatokat adtak - egyenlőség megteremtése - az oktatás eredeti feladatait, a tudás átadását és a nevelést, tették elláthatatlanná.

ny 2011.03.31. 19:50:10

@bbjnick:
bbjnick po vengerszki: Nincs mit mondanom, tehát nem is mondok semmit.

----------------
Ha már felmerült Finnország:
www.pasisahlberg.com/index.php?group=1

Nem pro/kontra, csak egy civilizált webhely tele máshonnan nehezen összeszedhető információval a finn oktatásügyről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.31. 19:58:20

@ny:

Már be is pötyögtem a választ, de aztán eszembe jutott, mi van, ha tanított, úgyhogy töröltem (és adtam azt a választ, amit fent olvashat). Tudja, nagyon sok "magafajta" tanított engem és, voltak, amilyenek voltak, de, mégiscsak a tanáraim voltak. A tanár-diák viszonyban alapvető tisztelet nekik is jár. :-)

ü
bbjnick

ny 2011.03.31. 20:22:49

Bátorság! Ki van csukva, hogy tanítottam volna bárkit is!

Alfőmérnök 2011.03.31. 23:02:23

Visszahúzódott az odújába a mormota...

Bell & Sebastian 2011.04.01. 00:09:56

@Alfőmérnök: Azt írja az ójság, hogy a fennmaradó -gátlás alá nem kerülő- primitív reflexek okozzák mindhárom funkcionális devianciát.

Csak kérdezem, ha kivesszük a szülés során elszenvedett károsodásokat, ami marad, tiszta szociálpszichológia.

Azaz a kölök megszívta a környezeti rendellenességeket, például a saját anyjával kialakított kapcsolatát. Nem szopik, tápszert zabál, összezavarodik a cucli-reflex, kész is a nyomi, gyükér kiscsávó.

Gondolom, egy harmonikus családban, ahol a csecsemő az első három évét boldogságban szopizza át csörgővel, macikával, ennek előfordulására kisebb az esély.

Azaz a felsorolt súlyos betegségek előidézői tulajdonképpen a progresszív (Libero) társadalom átszervező néphülyítő, anyákat munkába, apákat (minimálbéren) adósrabszolgaságba kényszerítő törekvések.

Röviden: az SZDSZ egy geci.

Bell & Sebastian 2011.04.01. 00:18:06

Ott van például az a kis szemüveges nyújorki zsidócsóka, akit egy gigantikus csöcs üldözött álmaiban, tuti, hogy annak mindhárom iskolaundora megvolt egyszerre.

Alfőmérnök 2011.04.01. 00:46:33

@Bell & Sebastian: Ha mindenből ezt akarod kihozni, akkor sikerülni fog.
Amiről beszélsz, az a diszlexia egyik típusa, a szerzett. Gondolom ez az, ami leginkább korrigálható is, ha időben felismerik. Ugyanis ez az értelme egy rendellenesség azonosításának, felismerésének, hogy korrigálni lehessen. De ennek is sok fokozata van.
Nem tudom, biztos vannak felmérések, hogy szociális helyzet stb. alapján milyen a megoszlása a népességben.
A rövidlátóknak szemüveg kell, a diszlexiásoknak meg logopédus, meg faszomtudja milyen terápia. Csak azért sántít a hasonlat, mert a rövidlátást szemüveggel vagy kontaktlencsével teljesen korrigálni lehet, a diszeket nem, vagy csak ritka esetben.
De ha valaki azt akarja bebizonyítani, hogy ez csak "megkonstruált" betegség(rendellenesség), annak sikerülni fog. Valamint ha csak annyit ért meg belőle, hogy nyomorék hülyegyerekek, miért kell az ilyenekkel foglalkozni, azzal azt hiszem felesleges beszélni a kérdésről.
Csak mondjuk kíváncsi lennék, hogy megváltozna-e a véleménye, ha gyerekéről derülne ki, vagy akkor is okoskodna tovább. (Nem, nem vagyok érintett a kérdésben, nem azért írom.)

Bell & Sebastian 2011.04.01. 01:17:39

@Alfőmérnök: Sajnos az agyi funkciók zavarai egyre terjednek, lesz még több is -ezen a hár'mon kívül-, csak idő kérdése a felfedezésük.

Valóban közös a gyökerük és valóban a család szétverése a fő ok és valóban tudatos az erre törekvés, ezt komolyan hiszem.

(Csipes Rotschild -videó az megvolt? Nincs az az orbitális disznóság, ami ne válna itt valóra. Gondoljon csak a WTC -re.)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.04.01. 06:11:52

@Alfőmérnök: Elnézést, hogy csak most válaszolok, de dolgom volt.

Az idézett felsorolás - nem tudom honnan származik - nekem kissé mulatságosnak tűnik. Sok halott emberről viszonylag könnyű azt állítani, amit akarunk. A különböző "disz-"-eket egyszerűen divatnak tartom, illetve egy kényelmes álláspontnak a pedagógiai kudarc elleplezésére.

Egyébként a fel nem ismert betegségekkel való összehasonlítás sántít. Ami itt felmerült - mint a vírus fertőzések - azoknál a tünetek tökéletesen és egyértelműen leírtak voltak, pusztán az okot - a fertőző ágenst - nem ismerték, itt viszont maguk a tünetek nem voltak eddig ismertek.

Alfőmérnök 2011.04.01. 07:54:06

@Bell & Sebastian: @aristo: Ezen a szinten nincs értelme beszélgetni a kérdésről.

Alfőmérnök 2011.04.01. 08:05:00

Az idézett lista egyébként ebből a könyvből vagyok:
www.amazon.com/gp/product/0399535667/ref=pd_lpo_k2_dp_sr_1?pf_rd_p=1278548962&pf_rd_s=lpo-top-stripe-1&pf_rd_t=201&pf_rd_i=039952293X&pf_rd_m=ATVPDKIKX0DER&pf_rd_r=15DRS18BPBAXJFXTG6NZ

(Igen, MOSZAD-ügynök vagyok, célom a családok szétverése, ezért reklámozom a könyvet.)

Alfőmérnök 2011.04.01. 08:06:38

@Alfőmérnök: "a könyvből vagyok:" = "ebből a könyvből való" :)
(Nem freudi elszólás, csak az utolsó mondatot fogalmaztam már magamban:)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.01. 08:30:23

@tölgy: "a jövedelem és presztízs ma elsősorban a tudás alapján oszlik el"

Te melyik országban élsz?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.01. 08:34:18

@aristo:
mondjuk ez így csacsi. a diszek vannak. az már a pedagógia csődje, hogy nagykényelmesen a meg nem tanított gyerekre is azt mondják. vagy az eleve gyakori születetten degeneráltra, aki nem diszes, csak alembernek született.
kész metafizikai-fizikai csoda, hogy a több évtizedes összemberi elbutítás következtében eleve hülyének született gyerekek jelennek meg. persze van rá vaskori magyarázat, de az a keresztény /zsidó :)/ kultúrkörben nem áll meg.

tistedur 2011.04.01. 09:03:46

@Bell & Sebastian: ha a hároméves szoptatás elmaradása lenne a különböző diszek oka, akkor az 1967 előtt születettek között lenne a legtöbb diszes.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 09:58:02

@aristo: Azért az talán feltűnhetne, hogy nem csak nálunk vannak részképességzavaros gyerekek
(és igen, vannak, pl az én négy gyerekem közül egy is... neki rosszabb szülők és pedagógusok jutottak, mint a testvéreinek...? lol)

Vagyis - a pamflet- és a te logikád szerint mindenhol a világon a libsibolsi agymosás uralkodik évtizedek óta, hiszen az tehet az egészről...

Érdekes.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 10:00:22

@tölgy: értem, hogy te az elitképzést véled üdvözítő útnak

én meg nem.

betyár (törölt) 2011.04.01. 10:00:52

Sajnálom, hogy a poszt utolsó mondatára nem figyelnek eléggé:
" A falakat lerombolták, a sereg oda, a flotta a tenger alatt, ami marad: valami nagy, közös zuhanás az analfabetizmus sötét, feneketlen kútjába, melynek falai visszhangozzák a lefelé tartók kiáltását: egyenlőek vagyunk."

Elvesznek a részletekben, pedig a lényeg ebben van. Néhány (1-2) évszázados kitérő után visszatérünk a kiinduló állapothoz: az olvasni tudás kiváltság. Mert nem kétséges számomra, hogy amin itt maguk a diszek kapcsán vitatkoznak, az alapvetően az, hogy képes-e nagy tömegek elolvasni és értelmezni a tisztítószer használati utasítását. A pisa sem mér ennél többet. A valódi olvasás képességének, az absztrakció képességének elsajátíttatásával kudarcot vallott a nagy kísérlet, erről bizony lemondhatunk.

tistedur 2011.04.01. 10:19:43

@Alfőmérnök: mindenki tudja, hogy régen az összes anyuka otthon csücsült, és nem csinált mást, mint főállásban gyereket nevelt, akik így kedves, rendes, tisztelettudó emberek lettek. hisz a parasztmenyecske egyetlen dolga volt, hogy a cseperedő kisgyermekeket terelgesse, gondozza. emiatt nem is ment messzebb, mint a tyúkudvar. de aztán jött a gonosz csúnya rossz kapitalizmus, meg kommunizmus: és a legvégén a gonosz csúnya liberalizmus. és a világ pedig végóráit éli.

Bell & Sebastian 2011.04.01. 10:27:07

Utána is lehetne nézni, mielőtt leugattok, a primitív reflexek megmaradását írtam (több is van belőlük).

Az agyi struktúrák az első három évben alakulnak ki, úgyszint a fejlődési sebességét is ekkor veszi fel.

Valóban nem érdemes erről beszélgetni, a liberális nevelés a legjobb és kész, befejeztem.

bz249 2011.04.01. 10:29:12

@betyár: "Néhány (1-2) évszázados kitérő után visszatérünk a kiinduló állapothoz: az olvasni tudás kiváltság. "

Akkor most mar minden jo ugye? Vagy nem vagy mi van?

Amugy az absztrakcios kepesseg es a valodi olvasas az mindig kivaltsag volt. Vagy On szerint jokedvukben dolgoztak az emberek koszos, budos, sotet gyarakban ehberert?

tistedur 2011.04.01. 10:40:13

@Bell & Sebastian: senki nem ugatott le. sőt alfi még helyeselt is neked: "Amiről beszélsz, az a diszlexia egyik típusa, a szerzett. "
amit meg mertünk említeni, hogy kicsit egysíkú ez a liberalizmus szétverte a családokat típusú érvelés.
(plusz a régen három évig szopott meg macizott a gyerek, azért voltak régen jobbak a gyerekek stb. elképzelések)

Alfőmérnök 2011.04.01. 10:40:46

@Bell & Sebastian: "Utána is lehetne nézni, mielőtt leugattok, a primitív reflexek megmaradását írtam (több is van belőlük)."

v.ö.

"Azaz a felsorolt súlyos betegségek* előidézői tulajdonképpen a progresszív (Libero) társadalom átszervező néphülyítő, anyákat munkába, apákat (minimálbéren) adósrabszolgaságba kényszerítő törekvések."

*azaz a disz-ek, hisz erről volt azó a posztban is és a kommentekben is.

betyár (törölt) 2011.04.01. 10:55:53

@bz249:

nem gondolom, hogy örömteli lenne a megállapításom. nem örömteli, de ez a valóság. és ha úgy teszünk, mintha nem így lenne, azzal nem segítünk a helyzeten. de én is úgy gondolom, hogy az egalitárius szemlélet hangsúlyozása a valóság elleplezése: a földi paradicsom ígérete hazugságának szerves része. az eredeti cél, mintha az lett volna, hogy a nép hatalomba való beemelésének feltétele a bizonyos ismeretek elsajátítása a valóságról. a nép beemeltetett, de a ismeretei nem nagyon terjednek túl a mosópor használati utasításának megértésénél. nem, ez bizony nagyon nem jó állapot.

betyár (törölt) 2011.04.01. 10:57:38

és ahogy nézem, én is a diszgráfia bizonyos jeleit produkálom:)

bz249 2011.04.01. 11:04:58

@betyár: nade ha a nep ennyire egyszeru, akkor lenyegeben a vilag legkonnyebb dolga megvezetni oket. Szoval olyan nagy baj nincs, egy ertelmes ember megoldja ezt.

(a nepet azert kellett beemelni a hatalomba, mert az ellenkezo alternativa a rendszeres forradalom es puccs lett volna... igy azok, akik eleg tehetsegesek, hogy egy ilyet megszervezzenek inkabb a nep manipulalasaval probalnak hatalmat szerezni)

Alfőmérnök 2011.04.01. 11:05:55

@betyár: "Elvesznek a részletekben, pedig a lényeg ebben van. "

Akkor miért nem csak ezt írja le a szerző, miért ír le előtte egy sor ostobaságot, vagy jóindulatú megközelítéssel, meg nem alapozott állítást?

"Mert nem kétséges számomra, hogy amin itt maguk a diszek kapcsán vitatkoznak, az alapvetően az, hogy képes-e nagy tömegek elolvasni és értelmezni a tisztítószer használati utasítását."

Akkor ne kételkedj, nem foglak kimozdítani a kis világodból.
Az nem lehet, hogy ez egy összetett dolog, és a "kudarc" számos okra vezethető vissza? Hogy nem lehet egy 50-es évek diafilmjeit idéző narratívában elmesélni az egészet?
De azon is érdemes elgondolkozni, hogy a felvilágosodás, a nagy "egyenlőségesdi" előtt nem is volt mindenki számára kötelező közoktatás. Nem is értem a szerző hova akar visszamenni az időben, mi lenne neki a jó? A cikksorozatból az derül ki, hogy russzótól egyenes út vezetett Magyar Bálinthoz.
Érdekes, máshol, ahol szintén győzedelmeskedett az átkos felvilágosodás, nincs szétverve az oktatási rendszer. Ezek az alapvető tények nem zavarnak téged? Mert a szerzőt lehetetlenség meggyőzni bármiről is, de belőled többet néztem ki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 11:11:48

@betyár:

" A falakat lerombolták, a sereg oda, a flotta a tenger alatt, ami marad: valami nagy, közös zuhanás az analfabetizmus sötét, feneketlen kútjába, melynek falai visszhangozzák a lefelé tartók kiáltását: egyenlőek vagyunk."

Ez nekem is nagyon bejön:-)

@Aristo mintha csak Fullert parafrazeálná: „…Mindazonáltal ami kibontakozik ebből a kibaszott, buja billentyűpüfölő hajcihőből, az nem valami egérút a bőrünkből a fehér poliészter és a globális lelki közösség magasztos, transzcendentális birodalmába, hanem sokkal-sokkal mocskosabb és érdekfeszítőbb valami - ragacsos tartalma megborzaszt, felzaklat és elcsábít. Ez a Millió Lélek Láthatatlan Lázadása, a modemeikből szörnyetegeket okádó nevetséges és drasztikusan sugárfertőzött hitehagyottak tömegéé.”

Az is tetszik, amikor (@Aristo) Széchenyihez hasonlóan a tintát öntögeti a Balatonba:-): "Az integrált nevelés az elegyedés modelljén alapul: azon, ha valami sokba keverünk valami keveset, az szinte eltűnik benne. Ez igaz is, azonban ügyelni kell az arányokra. Nem mindegy ugyanis, hogy a tintatartót a levesembe öntöm vagy a Balatonba."

Széchenyinél: "Most az összes emberiséget, az embereket a zsidókkal együtt szívünkhöz szorítjuk, és most a legnagyobb liberalisták vagyunk; ámde a mi helyzetünk e részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet ugyanis elibertálhatta a zsidófajt, mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el, és mindenki ártalom nélkül megihatja; a nagy angol elemben a zsidó transeat, s ugyanez áll Franciaországra nézve is; de ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt meg nem eheti az ember."

Közös képzeteink, képeink, hasonlataink, metaforáink tesznek minket kultúrává! Kedvelem ezt!:-)

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.01. 11:20:13

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Bár nem erről volt szándékom írni, de elitképzés van és lesz.
A kérdés csak az, hogy Magyarországon fog-e zajlani a magyarokat uraló elit képzése.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 11:27:53

@tölgy: Az, hogy van elitképzés IS, nem egyenlő azzal, hogy elitképzés van.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 11:31:26

@aristo: ...de azért talán esetleg elgondolkozhatnál egy jó pszichiáteren... és/vagy a nősülésen; esetleg sportolhatnál, zenélhetnél, festegethetnél ...annyi szép dolog van a világon, ami segíthet elviselhetővé tenni ezt a szörnyű életet...:))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.01. 11:41:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd: a képzés elitképzés, vagy semmilyen. A képzés során kiválogatják az ügyeseket, szorgalmasokat, okosakat. És továbbképzik.
A képzés válogatás is, így elitképzésbe fut bele.
Vagy nincs válogatás, de akkor képzés sem, inkább csak nappali melegedő túlkoros gyerekeknek.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 12:02:35

@tölgy: Akkor szerinted valaki vagy atomfizikus lesz, vagy kubikos?

jujj+++

ati27 2011.04.01. 12:06:35

@Alfőmérnök:

Jó a műsor.. :D Úgy látom szereted a szélmalomharcot! Egyszer már leírtam, valamelyik rész hozzászálásában, hogy a probléma gyökere abban rejlik, hogy a magyar társadalom megrekedt a XVIII-XIX sz. fordulóján. Némelyek azért erőlködnek az akkori felfogásokkal, módszerekkel. És bizonyított tény, hogy korszakokat nem lehet átugrani, "nincs királyi út". Mert mi történt? 1848-ban elmaradt a polgári forradalom, a kapitalizálódás. Ami a második világháborúig volt az inkább feudális jellegű társadalom volt. Majd ugye erre rájött egy torz rendszer, ami szintén szétzilálta a gondolkodásmódot. Sőt ez a két dolog sokáig keveredni fog.. Szóval ez kb olyan mint alsóból nem lehet egyből érettségire menni.. Na ezért van ott Magyaroszág, ahol jelenleg tart....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 12:07:42

@Alfőmérnök: @betyár: @aristo: @tistedur: @bz249: @A Hannibal Lektűr-attitűd: @Bell & Sebastian: @Grift: @tölgy: @Chanyi: és akit illet!

Nézzék/nézzétek holisztikusan a problémát!:-)

1) Ahol a lakosság 99%-a analfabéta ott gyakorlatilag érdektelen a diszf*szomosok aránya a népességben. Ahol egy adott korosztály több, mint fele egyetemi-főiskolai diplomára hajt, ott már kicsit zúzósabb ez a probléma (azaz, azon jelenségek jelenléte, amiket a tudomány --- jelen állás szerint --- diszf*szomokként definiál).

2) Hogy mennyi a diszf*szomosok aránya az részben definíciós kérdés, részben (ha már megvan a definiciónk akkor) örökletes és (a fogalom komplex értelmében) környezeti kérdés. (Nemrég olvastam, hogy bizonyos szintetikus ízfokozó és szintetikus színező adalékok együttes alkalmazásával rendesen zombit lehet csinálni gyerekekből: ezen bizonyos szintetikus ízfokozók és ugyancsak szintetikus színezékek gyakorlatilag minden üdítőitalban, édességben és félkészételben megtalálhatók.)

3) A kérdés valójában szerintem nem az, hogy hány diszf*szomos gyerek van egy korosztályon belül (ha már van definíciónk a diszf*szomokra, akkor nekiállhatunk a diszf*szomokat okozó faktorok kiküszöbölésére), hanem hogy hogyan tekintünk azokra, akik (definíciónk szerint) diszfaszomosak. Megtehetjük, hogy dialektikusan kezeljük a tudásról alkotott képünket és addig tesszük-tosszuk ide-oda, amíg minden diszf*szomos doktorátus szerezhet (ez a posztmodern demokratikus-liberális verzió), de megtehetjük azt is, hogy tradicionális tudásképünk és tudásfogalmunk megőrzésére törekszünk és azokat az --- egymásnak vastagon ellenmondó --- ideáinkat vizsgáljuk felül, amelyek a jelen problémák (valós) okozói.

3+1) Ki merjük-e mondani pld., hogy a demokratizálás eszméje mögött (azaz, hogy mindenkinek joga és kötelessége a tanulás --- élethosszig tartó tanulás! --- , nemre, színre, felekezetre, képességre való tekintet nélkül) valójában egy csúfos hatalmi manipulációs szisztéma áll, amellyel tkp. a hatalom zsarolja és sakkbantartja alattvalóit. (Egy földesúr a középkorban nem mert volna a jobbágyainak ilyen "szöveggel" jönni, mert a helyszínen felkoncolták volna.:-) A posztmodern ember azonban behajtja fejét ebbe az igába és állandó bűntudattal és szégyenérzettel élve próbál alkalmazkodni, megfelelni.)

Summa: Az a társadalom semmit sem ér, amely nem próbál tagjainak a számukra alkalmas életlehetőséget biztosítani. Ilyen társdalalom ideologikusan nem alkotható. Mi volna hát, ha megpróbálnánk az örök emberi értékekre alapozva, lehetőségeinket, adotságainkat realtásként kezelve, újjászervezni sorainkat?:-)

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.01. 12:18:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: sok válogatás van. Valahol kiesik ez, máshol meg az.
Vagy megszüntetik a szelekciót, és az amúgy kipottyanókat ezekkel a disz-miafaszomokkal benntartják a pszeudó-képzésben. Ez olyan, mint a jóléti állam: mindenki szereti, aki fél, hogy kimaradna, így népszerű.

Kívánatosnak tartaná-e, hogy a mamája szívműtétét egy disz-miafaszomos doki végezze? Vagy a repülőt, amin épp utazik, egy ilyen pilóta vezesse?

ny 2011.04.01. 12:23:19

@bbjnick:
1.
ezt a 3+1-et, ha egy kicsit kifejtenéd!
2.„amely nem próbál tagjainak a számukra alkalmas életlehetőséget biztosítani. ” Mit jelent itt az „alkalmas”?
2. „Ilyen társdalalom ideologikusan nem alkotható.”
Ergó, nem-ideológikusan alkotható. Az, hogyan történik? Aki alkot, annak van egy terve. Akinek terve van, annak ideológiája is van.
3. „z örök emberi értékekre alapozva” Mint például a szabadság?

bz249 2011.04.01. 12:24:55

@tölgy: nezze ez diszakarmitol fugg. Lehet, hogy tok jo pilota lehet valaki attol, hogy ilyen diszkoja van (lovesem sincs a pilotakepzesrol, de valoszinuleg vannak kizaro diszkok, meg indifferens diszkok is).

A masik kerdes, hogy ezek a diszszazadok ez korrigalhato betegsegek-e, es ha igen mennyibe kerul. Aztan, ha az jon ki, hogy nem lehet vele mit kezdeni/soha nem hozza vissza a beletett zset, akkor azt kell mondani, hogy az allami oktatasnak nem feladata ezzel foglalkozni.

Ha meg az derul ki, hogy viszonylag keves munkaval jo eredmenyeket lehet elerni a kezeleseben, akkor meg bele kell tenni az allami oktatasba a diszidensek hatekony kepzeset. Merthogy ez az orszag erdeke.

Alfőmérnök 2011.04.01. 12:37:55

@bz249: Sok fokozata van. Van, amelyik korrigálható, általában valami "tünet" megmarad felnőttkorban.
Van, akinél csak annyi marad meg, hogy csúnyán ír. Ez azt hiszem, egy orvos esetében nem nagy hátrány.
De vannak olyanok is, akik képtelenek a normális tanrendet követni a disz...ük miatt.
Persze minél hamarabb ismerik fel, annál inkább korrigálható.
Másrészről egy diszkalkuliásból nem lesz matematikus, de bölcsészdoktor miért ne?
Mindenestre egy laza kézmozdulattal elintézni ezt a problémakört szerintem eléggé eccerű gondolkodásra vall. Esetleg tájékozatlanságra. Vagy az érdeklődés hiányára. Stb.

bz249 2011.04.01. 12:41:17

@Alfőmérnök: lenyegeben, ahogy minden, ez is csak az eroforrasok beosztasarol szol.Abban meg, hogy nem binaris egyik ilyen zavar sem semmi meglepo nincs. Vegulis az elsportolo es a 100%-os rokkant kozott is rengeteg kategoria van, ha a test allapotabol indulunk ki.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 12:45:26

@tölgy: beteghordozóra és utaskisérőre is szükség van ám

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.01. 12:53:12

@tölgy:

"Ezek a disz-miafaszomok a mai divat részesei."

130 éves divat, csuhajja.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 12:55:39

@bbjnick: a 3. pontra: az ún. liberális oktatáspolitika NEM azt mondja, hogy doktorátust mindenkinek, de azt igen, hogy kezelhető és fejleszthető részképességzavaros gyerekekből igenis lehet több, mint árufeltöltő vagy utcaseprő (nem mintha ezek nem lenének társadalmilag hasznos tevékenységek!) - míg az ún. konzervatív iskola magukra hagyná az ilyen gyerekeket

sarkítva:
a tudománynak hála a csecsemőhalandóság is jelentősen csökkent az elmúlt évszázadok alatt, és a faszomba minden olyan 'eszménnyel', ami holmi hagyományőrzés címén amúgy elkerülhető halált elnézne vagy okozna

+1: azért ez így részben csúsztatás, részben félreértés, részben belemagyarázás

a summával egyetértek

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.01. 12:59:27

@A Hannibal Lektűr-attitűd: így van.
De ha mindenkit végigvisz a képzésben, senki ki nem pottyan, akkor hogyan dőlne el, hogy ki legyen a beteggondozó? (vö. az Ember tragédiájában a székláb faragás).

@bz249: nekem volt szerencsém ilyen diszkós fazonhoz.
Nem javult az semmit, sőt morálisan romlott.
Erőforrás: tanultam zenélni, de kipottyantam. Máig irigylem azokat, akiknek van zenei fantáziájuk. Helyes lenne, ha éveken át ingyér zeneiskolába jártam volna, a Zeneakadémián nyúztam volna a tanárok idegeit? Hisz nem tehetek a botfülemről.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.01. 13:11:22

@tölgy: az, hogy valakit nem vesznek fel az orvosira, nem ugyanaz, mint hogy végig bukdácsolja az általános iskolát

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.01. 13:15:37

@tölgy:

"ha mindenkit végigvisz a képzésben, senki ki nem pottyan"

ismét a fekete-fehér látásmód. lám, van, akiket valóban elbaszott a komcsi oktatás.

Bell & Sebastian 2011.04.01. 15:40:20

"... hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar és esetleg a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia oka az idegrendszeri fejlődés során általában egyéves kor előtt gátlás alá kerülő csecsemőkori primitív reflexek (kereső-szopó reflex, tenyérreflex, Moro-reflex, stb.) egy részének rendellenes fennmaradásában kereshető."

Blythe, Sally Goddard - Reflexek, tanulás éss viselkedés

Sally Goddard a Neurofiziológiai Pszichológiai Intézet igazgatónője iskolák százaiban vezette be módszerét, amelyet számos, az emberi idegrendszer fejleszthetőségét bizonyító kutatás is alátámaszt. Azóta, hogy az Intézet gondolkodásmódja közkincsé vált, pedagógusok ezrei vették át az ún. Goddard módszert és alkalmazzák gyümölcsözően Svédországban, Németországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. A módszer azon a gondolaton alapul, hogy csak megfelelő idegrendszeri fejlettséggel rendelkező gyermekeknél alkalmazhatóak hatásosan a különböző oktatási módszerek. Az ilyen gyermek fejlődik, előre halad, ellentétben azzal a gyermekkel, akinél olyan reflexek is érvényesülnek, amelyeket már régen "ki kellett volna nőnie".

Bell & Sebastian 2011.04.01. 15:49:42

Ismétlés az unalom apja!
"@Alfőmérnök: Azt írja az ójság, hogy a fennmaradó -gátlás alá nem kerülő- primitív reflexek okozzák mindhárom funkcionális devianciát.

Csak kérdezem, ha kivesszük a szülés során elszenvedett károsodásokat, ami marad, tiszta szociálpszichológia.

Azaz a kölök megszívta a környezeti rendellenességeket, például a saját anyjával kialakított kapcsolatát. Nem szopik, tápszert zabál, összezavarodik a cucli-reflex, kész is a nyomi, gyükér kiscsávó.

Gondolom, egy harmonikus családban, ahol a csecsemő az első három évét boldogságban szopizza át csörgővel, macikával, ennek előfordulására kisebb az esély.

Azaz a felsorolt súlyos betegségek előidézői tulajdonképpen a progresszív (Libero) társadalom átszervező néphülyítő, anyákat munkába, apákat (minimálbéren) adósrabszolgaságba kényszerítő törekvések.

Röviden: az SZDSZ egy geci. "

A felsorolt funkciós zavaroknak semmi köze az oktatáshoz, inkább a társadalomhoz, a társadalmi munkamegosztáshoz, a gyerek környezetével kialakított kapcsolatához, a legkorábbi szocializációs élményeihez. Röviden: az anya-gyermek kapcsolat a ludas! Hogy miben, majd kiderítik!

Figyelem! A szülés során szerzett sérüléseket kizártuk, ezek a funkciós zavarok nem öröklődnek, így csak a szerzettről van szó, mielőtt még Álmérnök belém kötne!

ny 2011.04.01. 15:50:23

@Bell & Sebastian:
Sally Goddard Blythe Discusses What Babies And Parents Need
www.babygooroo.com/index.php/2009/09/07/sally-goddard-blythe-discusses-what-babies-and-parents-need/
Rövid összefoglaló és egy interjú

Bell & Sebastian 2011.04.01. 16:05:49

@ny: THX, nem ismertem.

Csak nem orbitális ökörség, amit mondtam (igaz, van orvos - óvodapedagógus házaspár a baráti körben és nem csak politikus bűnözés a téma). :)

Alfőmérnök 2011.04.01. 16:11:58

@Bell & Sebastian: Ezt kihagytad az ismertetőből:
"A Goddard módszer alkalmazói megkeresik, hogy miért marad le egy gyermek a korosztályától, majd megfelelő gyakorlatokkal fejlesztik az idegrendszerét, és ez által felzárkóztatják, sikerélményekhez juttatják őt."

Ez az, ami fáj aristonak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 16:26:37

@Alfőmérnök:

"A Goddard módszer alkalmazói megkeresik, hogy miért marad le egy gyermek a korosztályától, majd megfelelő gyakorlatokkal fejlesztik az idegrendszerét..." --- írod.

Gondolom, nem 16 éves korban. Nagyon "kétfelé beszél a vita": amivel Sally Goddardék foglalkoznak, annak sikere, ha jól értem, az nem az iskolán múlik, hanem a szülőn. Ha egy néhány éves gyerekemen észreveszem (én, a szülő), hogy korosztályához képes valamelyest visszamaradt, akkor jön az orvosi segítség igénybevétele. De ez nem az oktatás, hanem a szülő és az egészségügy feladata.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 16:27:42

@bbjnick:

Ha egy néhány éves = Ha néhány éves

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 16:31:11

@Bell & Sebastian:

Ez a SallyGoddard egy fasisztanáci banya lehet: ha a nők a gyermekeikkel foglalkoznak, akkor kik fognak a szalag mellett háromműszakban robotolni és kiket aláznak nyomorult állattá a pornófilmekben?! He!!!

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.04.01. 16:36:27

@bbjnick: "De ez nem az oktatás, hanem a szülő és az egészségügy feladata."

Sok minden nem az oktatás, hanem a szülők feladata lenne. Amit otthon elcsesznek, elmulasztanak megtenni, azt az oktatás lehetőségéhez képest korrigálja. A diszfunkciókat egyébként nagyjából az írás-olvasás oktatása közben lehet felismerni.

De ha annyit sikerülne elérnem a "garázdálkodásommal", hogy a disz-ek nem csak "beképzelt", "megkonstruált" betegségek, és hogy igenis van haszna ezeket azonosítani és foglalkozni a problémával, azt már sikerként könyvelném el. Bár túl nagy illúzióm nincsenek.

ny 2011.04.01. 16:40:11

@bbjnick:
„ De ez nem az oktatás, hanem a szülő és az egészségügy feladata.”
Meg a masszív állami beavatkozásé, melyik biztosítja mindehhez az anyagi és más előfeltételeket. Mármint a problémák megelőzésében.

tistedur 2011.04.01. 16:43:29

@bbjnick: jé. feltűnt, hogy a diszeket nem az iskola okozza, hanem ott derül ki az, hogy a gyerek első pár évében elcsesződött valami?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 16:51:44

@Alfőmérnök:

"Amit otthon elcsesznek, elmulasztanak megtenni, azt az oktatás lehetőségéhez képest korrigálja." --- írod.

Itt bicsaklik meg a történet: ugyanis az iskola erre képtelen. Megpróbálhatjuk elvárni az iskolától, hogy olyan funkciókat lásson el, mint a család, de ezzel csak azt érjük el, hogy iskolaként sem fog tudni funkcionálni.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 16:53:42

@tistedur:

Állítottam valahol az ellenkezőjét?

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.04.01. 16:54:45

@bbjnick: Mondom, hogy nincsenek illúzióim.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 16:59:43

@ny:

"Meg a masszív állami beavatkozásé, melyik biztosítja mindehhez az anyagi és más előfeltételeket. Mármint a problémák megelőzésében." --- írod.

Az állam annyit tehet pld., hogy hagyja családként működni a családot. Vagy, hogy nem engedélyezi olyan anyagok, "élelmiszeralapanyagok" forgalmazását, amik bizonyíthatóan idegrendszeri károsodást okoznak a magzatban vagy a kisgyerekben. De az állam nem szoptathatja a gyereket az anyja helyett.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.04.01. 17:05:32

@bbjnick: Nézze, egy gyakorló pedagógus egy 3 éves gyerekről -ha ismeri a szüleit- szinte 100% -os biztonsággal kimondja a verdiktet, bármennyire is fáj.

A csodagyerekek sem azok, csak élnek az adott lehetőségekkel (a szülők és tanáraik).

Komolyan gondoltam, hogy szándékos a rombolás, ugyanis amikor meghúzták a gyest és a liberalizmus kinyújtotta szőrös mancsát az óvodák felé, csak azt éreztem, ez a vég.

Persze a saját kölykeiknek nem azt a sorsot szánták, amit a többségnek.

A szabad verseny lényege, nyerni kell! Vagy a legjobb ajánlattal, vagy a konkurencia kinyírásával.

Megszűnt a társadalmi mobilitás és dinasztiák adják tovább a jobb helyeket a húsosfazék mellett?
Hogyne, hiszen ez is volt az eredeti cél, a többi csak parasztvakítás.

ny 2011.04.01. 17:09:31

@bbjnick:
És azt ki biztosítja, hogy az édesanya otthon tudjon maradni?????????? Törvényt ki fog hozni, adót ki fog kivetni, a beszedett adót ki fogja az édesanya számlájára átutalni, azt a disznó háerest/tőkést/állami menedzsert, aki diszkriminálja a fiatal nőt, azért mert gyereke lesz, ki fogja kupán vágni? Skandinávia, jóléti állam, erről beszél az angol hölgy az interjúban (tudatában van a jóléti állam okozta problémáknak is!). A közösség megteremti a feltételeket, hogy az édesanyák a kicsik életének első 2-3 évében a gyerekkel tudjanak lenni.

ny 2011.04.01. 17:11:50

„@Bell & Sebastian:
„: Nézze, egy gyakorló pedagógus egy 3 éves gyerekről -ha ismeri a szüleit- szinte 100% -os biztonsággal kimondja a verdiktet, bármennyire is fáj.”
Ezt tekintsük írói működésed részének.

tistedur 2011.04.01. 17:20:04

@bbjnick: @Bell & Sebastian: @ny: észre kellene venni, hogy sosem volt otthon az anyuka a gyerekkel 3 évig ebben a szájbakúrt világtörénelemben...legalábbis nem úgy, mint most a XX. sz. közepétől itt magyarországon... még azokban a régi szép időkben sem, amit itt mindenki emlegetni szokott.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 17:20:12

@ny:

"ezt a 3+1-et, ha egy kicsit kifejtenéd!" --- írod.

Ha az életfogytigtartó tanulást "alapelvvé" teszem, akkor bármikor, bármilyen szituációban hivatkozhatok arra, hogy a személy nem teljesítette a rá háruló kötelezettségeket, tehát önhibájából került bajba.

"Mit jelent itt az „alkalmas”?" --- kérdezed.

Az attól függ. Ha a fogalmak és jogok felől próbálom megközelíteni a kérdést, akkor definíció kérdése. Ha egy koherens értékrend felől, akkor evidencia.

"Aki alkot, annak van egy terve. Akinek terve van, annak ideológiája is van." --- írod.

Ha nem terve van, hanem értékrendje, akkor a cselekvéshez nincs szüksége ideológiára.

„z örök emberi értékekre alapozva” Mint például a szabadság? --- kérded.

Igen, mint például a szabadság.

magyarido.blog.hu/2009/07/25/a_tekintet_a_vagy_a_szabadsag_1

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 17:23:06

@Bell & Sebastian:

Teljes mértékben egyetértünk.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.04.01. 17:23:44

@ny: Ez a lényeg, pontosan ezt állítom.
De ez csak az alapfokú lehetőség. Kérdés, hogy a második generációs "basic"-programozott robotszülő mit tud kihozni ebből a helyzetből, például a putrivilágban, ahol csak újratermelődik a testi/szellemi nyomor?

Nem sokat, az biztos. A család a fókuszban - az eddig helyes!
És az építkezés generációról generációra? Mert az is legalább annyira fontos lenne!
30 éves anyagi lemaradásból ötven évest csináltunk, a szellemi élvonalból visszaléptünk ugyanannyit, jó 20 évet!

Itt van igaza Aristonak, a szép, új világ se nem szép, se nem új. Vivát, európai liberálisok!

Bell & Sebastian 2011.04.01. 17:30:40

@tistedur: Na ne má'! Úgy kell szaporodni, hogy ez sikerüljön - többé-kevésbé. Vagy keressen apu eleget, ha tud. De nem tud!

Tegnap mondta a haverom, hogy a texasi préripusztán 3.000 dollárt kap a ruhabolti eladó kislány -aki még eladó is, amíg el nem veszi-, 1.200 kell az élethez, a többi megy haza.

Menjen a picsába a teljes politikai elitünk! Hol vannak itt 600 ezres fizetések? Ja nekik, a többi meg vegyen föl hitelt, mi?

Bell & Sebastian 2011.04.01. 17:35:22

@ny: Olvassa csak el az óvodai jellemzéseket a gyerek nagykorúvá válásakor (amit az iskolának adtak át).

Garantáltan csodát fog látni! No jó, csaltam kicsit, inkább 6 év lesz az, mert azért próbálkoznak ott is hármat. :)

tistedur 2011.04.01. 17:35:41

@Bell & Sebastian: @bbjnick: elképzelem, hogy hogyan kiabáltatok volna akkor, ha bevezetnék azt, hogy a gyerekeket hároméves korukig szoknyában kellene járatni, akár fiúk, akár lányok :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 17:35:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Szerintem értelmetlen liberális és konzervatív iskoláról beszélni: funkcionáló iskoláról és nemfunkcionáló iskoláról értelmes beszélni. Ahogyan nincsenek vegytisztán liberális, ugyanúgy nincsenek vegytisztán konzervatív iskolák sem. Ha jól emlékszem, egyszer, egy régebbi poszt alatt, ez a kérdés mintha már le lett volna meccselve.

"+1: azért ez így részben csúsztatás, részben félreértés, részben belemagyarázás" --- írod.

És összességében igaz:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 17:43:22

@tistedur:

Nem a szoknyácskáról van itt szó, hanem a tradicionális háromgenerációs családról.

ü
bbjnick

ny 2011.04.01. 17:44:30

@tistedur:
„észre kellene venni, hogy sosem volt otthon az anyuka a gyerekkel 3 évig ebben a ... világtörénelemben...legalábbis nem úgy, mint most a XX. sz. közepétől itt magyarországon... még azokban a régi szép időkben sem, amit itt mindenki emlegetni szokott. ”
A régi időkben (szép/csúnya) az anyuka valóban nem 3 évig volt otthon gyerekkel, hanem ameddig a gyerek otthon lakott. Mivel az anyuka nem volt kenyérkereső. Ezt nem pro/kontra mondom, hanem, mint tényt. A feladat az, hogy a megváltozott körülmények között biztosítsuk, hogy egy mostani gyerek ugyanazt az anyai gondoskodást kaphassa meg, amit a hagyományos társadalomban, vagy a magyar GYES-rendszerben élvezett.

tistedur 2011.04.01. 17:44:47

@Bell & Sebastian: figyu, az aristo által kárhoztatott russzónak köszönhető az, hogy európában a nők elkezdték szoptatni a saját gyerekeiket, ugyanis korábban aki megtehette - még a jobb módú parasztasszonyok is - dajkaságba adta a gyerekét. a gyerekekre nem anyuci vigyázott, hanem valaki más. nagymama, a 12 éves cselédlány stb. a summás parasztasszonyok hónapokra hagyták otthon a gyerekeiket, a nemesasszonyok gyakran hónapokig nem látták a gyereküket, mert nem tartózkodtak egy helyen. a legtöbb gyerek 8-10 éves korától dolgozott, gyakran másik helységben, mint a szülei.
az hogy a gyerek a szülei - főleg az anyja - gondoskodását igényli, az a felvilágosodás következménye. az, amit te meg én nevelésnek tartunk, az a XIX. század végén és a XX. század elején alakul ki. nem volt gyes meg gyed - és az emberek jelentős része nem egy fizetésből élt meg.

ny 2011.04.01. 17:46:40

@Bell & Sebastian:
Átéltem a pedagósuk csalhatatlanságát egy egy 9 éves dislexiás, nagyon értelmes gyereknél (ráadásul az egy hivatalból gyerekbarát iskola volt).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.01. 17:47:16

@ny:

Amikor azt írtam, hogy "Az állam annyit tehet pld., hogy hagyja családként működni a családot.", akkor éppen ezekre gondoltam. Illetve, egy olyan állam-család-viszonyra, ahol az állami szabályozók a család optimális működésének biztosításához vannak igazítva.

ü
bbjnick

tistedur 2011.04.01. 17:50:14

@bbjnick: figyu, a XVII. századi végrendeletek rendszeres olvasgatása meggyőzi arról az embert, hogy szép a 3 generációs családmodell, de általában a gyerekek nagy része próbált belőle menekülni, amint lehetett. ahol nem volt hová, ott megmaradt, de nem szerettek úgy igazán benne élni. tudod, kérdezd meg anyukádat, vagy egy idősebb nőrokont, hogy mit jelentett az, ha egy férjezett nő elmondhatta magáról, hogy ő nem volt sosem menyecske :)

Bell & Sebastian 2011.04.01. 17:50:39

@tistedur: Armageddon írta, hogy már a katolikus Lengyelországban is bepróbálkoztak ezzel a húzással, az általánosban.
(Nálunk a játékfegyvereket tiltotta az ostoba óvónéni, de megkapta, ami járt érte, nekem elhiheti. :) )

Csak ott a szülők, hogy úgy mondjam, képzettebbek ideológiailag, aztán kollektíve besétáltak a dirihez.

Esküszöm, az eszem megáll, hogy ennyire agymosott legyen egy nép, mint ez a nyájmagyar! Mert eltűri a nyerget a hátán, hogy teljes legyen a Nagy Brehm.

ny 2011.04.01. 17:51:31

@tistedur:
Itt valami rendkívül nagy zavar van! Mivel alapvetően szegény társadalmakról van szó, a népesség kb. 98 százalékának nem volt pénze dajkára. Ráadásul arról van szó, hogy jó-e a gyereknek, ha élete első három évében az édesanyjával szoros kapcsolatban nő fel, vagy sem? Kit érdekel, hogy a 17. században állítólag mi volt?
Ez egy empirikus kérdés.

ny 2011.04.01. 17:53:02

@tistedur:
Közismert az olasz családi pokol:) A XX. században.

ny 2011.04.01. 17:55:14

@bbjnick:
„Ha nem terve van, hanem értékrendje, akkor a cselekvéshez nincs szüksége ideológiára.”
Kis hamis! Az értékrend nem szokott úgy magában lógni:)

Bell & Sebastian 2011.04.01. 17:59:19

@tistedur: Jónak mondja, magam is tartózkodtam betondézsában a komló ültetvény árnyékában, pont eleget. Mondjuk a pálinkás kenyér már pont kimaradt. :)

Úgy emlékszem, amíg hallottam a hangját és adott ennem édesanyám, béke volt. Cumisüveg nem létezett a nagybátyám meg szoknyában húzta le az első éveit, mert pelenka sem volt.

Még a tévébe' se, mer' tévé se' vót. Hátasztán?

Bell & Sebastian 2011.04.01. 18:03:24

@ny: Nyilván csak tanarat láthatott, az még nem teljesen pedagógusz! :)

Bell & Sebastian 2011.04.01. 18:11:27

@ny: Diszlexiásban azzal a változattal volt szerencsém munkaadóként, amelyik vagy Pióker Ignácként dolgozott -három helyett- fél órát, vagy 7,5 -et játszotta a Rodin -modellt. De kétségkívül értelmes volt, csak alkalmatlan mindenre. Hát, nem irigylem...

tistedur 2011.04.01. 20:09:01

@ny: nem, a középkori, koraújkori paraszt nem volt feltétlenül szegény. nagyon is differenciált társaság volt. a dajka sok esetben olcsóbb volt, mint az anya kieső munkájának az értéke.
"Ráadásul arról van szó, hogy jó-e a gyereknek, ha élete első három évében az édesanyjával szoros kapcsolatban nő fel, vagy sem?" - az az anyától függ. jó anya mellett jó felnőni. úgy szokták megfogalmazni, hogy a gyerekeknek az első évben nagyon fontos, hogy egy személlyel alakítson ki szeretetteljes, erős kötődést. ez optimális esetben az anya - de ez a személy lehet más is, csak legyen alkalmas.

tistedur 2011.04.01. 20:10:37

@Bell & Sebastian: jujj, remélem volt valami bélés abban a betondézsában :)

ny 2011.04.01. 20:20:54

@tistedur:
1. „ nem, a középkori, koraújkori paraszt nem volt feltétlenül szegény”
Általában 10 százalékban egytelen társadalom sem szegény. Senki sem állította ezt. Csak a túlnyomó többsége (jelen esetben).
2. A vita nem arról szólt, hogy anya vagy dajka, hanem anya vagy bölcsöde. Ebből a szempontból mindegy, hogy anya, vagy pótmama. Más szempontból egyáltalán nem mindegy.
" ez optimális esetben az anya - de ez a személy lehet más is, csak legyen alkalmas." Statisztikailag jelentéktelen esetekkel nem szükséges foglalkozni.

Bell & Sebastian 2011.04.01. 20:39:55

@tistedur: Ez már tényleg nagyon off, de nem állom ki.
Látott már utcasarkon, kosár alá tett, elkódorgott kislibát? Megvan? Most fordítsa meg a kosarat! Jó, most cserélje ki betonkádra. Oké, vegye ki a libát. Ha megvan, állítson be engem...

Ugyanaz a jövés-menés, nagy élet van egy keresztútnál. Ökrös szekér, TSZ -asszonyok biciklin, expartizán Velorexen, elnök elvtárs bricskán (egytengelyes laptikán, ami meg egy hangutánzó szó), fölöttem a fán hiúz, rókanyom a porban, tipikus meditációs alaphelyzet, a kaleidoszkóp kellős közepén, korabeli IMAX, térhatású hanggal.

Bármit, csak ne sajnáljon! :)

Bell & Sebastian 2011.04.01. 20:48:40

Ápdét: négyökrös (Sanyi is írt róla), mert menet közben előremásztam a rúdon szétnézni, amikor vittek egy kört szánalomból. Erre határozottan emlékszem, nem egészen kétéves agglegény koromból. Szóval, munkamániás egy őrangyalt küldött az Úr.

tistedur 2011.04.01. 21:45:27

@Bell & Sebastian: eszembe se jut sajnálni :) megvan ennek a világnak is a maga diszkrét bája. :) az embergyereknek mindig van valami izgalmas nézni/hallgatni/tennivalója ilyen helyzetekben.

tistedur 2011.04.01. 21:54:21

@ny: neked miért volt szegény a lakosság 90 százaléka? pontosan mit jelentett a szegénység?
anya vagy bölcsöde - a gyereknek kellenek az interperszonális kapcsolatok, főleg ha már totyog és beszél, szép dolog anyával, de a gyerekek jelentős része jól elvan a bölcsiben két éves kora környékétől.
ez nem statisztika, hanem egyszerű majomkisérlet: a gyereknek gondoskodás kell, és nem gondozás. ráadásul ami neked statisztika, az másnak az egyetlen élete.

ny 2011.04.02. 00:04:40

@tistedur:
Sem a történeti irodalom, sem a gyermeki fejlődéssel foglalkozó irodalom alap tényeiről nem nyitok vitát.

Alfőmérnök 2011.04.02. 00:22:46

" Ugyancsak a társadalmi atmoszférát kell említenünk, ha arról beszélünk, hogy „szégyen volt szoptatni a gyereket”, a szoptatást „utálatosnak”, „állatinak” minősítették, s férjek súlyos fenyegetéssel kényszerítették feleségeiket arra, hogy „dajkaságba” adják csecsemőiket. Ezt a szegények és gazdagok egyaránt cselekedték. A „társadalmi atmoszféra” segített a lelkiismeretfurdalás feloldásában. „Nem ölték meg” a gyerekeket csak kiadták dajkaságba, esetleg „lelencházba” – állítólag Rousseau felesége is ezt tette – mintegy divat volt lelencházba adni a csecsemőt, esetleg, sőt többnyire úgy, hogy a gyerek nevét is elhallgatták. A szülők megszabadultak a „tehertől”. Ezekben a házakban óriási volt a mortalitás. Aki pedig nem pusztult el abból szolga, cseléd, stb. lett, többé-kevésbé felserdült korában. A gyerek kiadásának célja általában az volt, hogy megszabaduljanak a gyerektől. Voltak „magán-dajkák” is. Sőt volt idő, – a görög-latin irodalomból tudjuk – hogy a dajkák jól szervezettek voltak, a Colonna Lactarian árulták magukat; néhány csecsemőt vállaltak dajkaságba. A dajkáknál a halandóság ugyancsak igen nagy volt. Loyd DeMause (1975) idézi egy pap szavait, aki London egyik szomszéd körzetében lelkészkedett, ahol a dajkákhoz adott csecsemők egy év alatt – kettő kivételével – mind elpusztultak. Nem egyszer az anya úgy adta át csecsemőjét, hogy nyíltan-burkoltan biztatott a gyerek elpusztítására. A tömeges dajkaságba adás Angliában és Amerikában a XVIII. századig, Franciaországban a XIX. századig, Németországban a
XX. századig tartott. A párizsi rendőrfőnök jelentése 1780-ból: 21000 újszülöttből 17000-et adtak ki vidékre dajkaságba; 2–3000 került gyerekotthonba-lelencházba. 700-at otthon nevelt a fogadott dajka, és kb. ugyanennyit szoptatott-nevelt az anya. Dr. Hume
1799-ben arról panaszkodik, hogy a dajkák a gyerekek ezreit pusztítják el. A gyerek a dajkának is teher, – különösen, ha „elfelejtenek” fizetni érte –, ezért – hogy nyugta legyen a gyerektől – egy bizonyos ópiumos-arzénes keverékkel („Godfrey szívcsepp!”) vagy alkohollal itatja, amitől a gyerek elalszik – esetleg örökre. Egy dajka, miután átvet-
te a csecsemőt, így beszélt: „Te a bűn gyümölcse vagy, te nem tettél semmi rosszat, te ártatlan vagy... nemsokára elmész, szegénykém... és nem fogsz a pokolba kerülni, míg ha élve maradnál, és felnőnél, akkor bűnbe esnél és a pokolra jutnál.” A monológ után – mivel felmerült benne, hogy nem fognak fizetni a gyerekért – megölte a csecsemőt.
Rousseau rendkívül figyelemre méltóan ír a kérdésről. Konstatálja az adott helyzetet: „... az anyák, megvetve legelső kötelességüket, nem akarják gyerekeiket szoptatni, ezeket bérencnők gondozására bízzák, kik idegen létüknél fogva csak azon iparkodnak, hogy minél kevesebb bajuk legyen a rájuk bízott gyermekkel, mely iránt anyai vonzalmat nem érezhetnek. Egy szabadon levő gyerekre szüntelen vigyázni kellene, de ha jól meg van
kötözve, oda lökhetik valamely zugba, hadd ríjon aztán ameddig kedve tartja...”
(Rousseau, 1975. 13. o.). A helyzetképhez még ez is hozzátartozik: „Meg nem elégedve azzal, hogy fiaikat nem szoptatják, azoknak világra hozatalát is kezdik restellni... Mihelyt ugyanis az anyai állapot teherré válik, csakhamar módot találnak attól végkép
megszabadulni (Rousseau, 1975. 14. o.). Nem a dajka magatartásának ábrázolása itt az érdekes, hanem az anyáé, melyet azért ítél el súlyosan Rousseau, mert felismeri az anya-gyerek kapcsolatban a szoptatás jelentőségét: „...kevésbé van-e a gyermeknek anyja
gondozására szüksége, mint csecseire? A tejet, melyet a csecsemőtől megtagad, más nők, sőt állatok is szolgáltathatják, de az anyai gondozást senki nem pótolhatja.”
(Rousseau, 1975. 15. o.). A szoptatás időszaka az anya-gyerek kapcsolat érzelmi megalapozásának az időszaka. Ha az anya vállalja a szoptatás kötelességét. A korabeli helyzet azonban az, hogy az anyák „úgy tettették, mintha szívesen szoptatnák gyermekeiket...” (Rousseau, 1975. 15. o.). Akkor már – írja Rousseau – „célszerűbbnek találom, ha egészséges dajka szoptatja a kisdedet, mint (testileg-lelkileg) romlott anya...” (Rousseau,1975. 15. o.). Rousseau „romlottnak” mondja azt az anyát, ki kitér a szülés és szoptatás kötelessége, feladata elől, mert előbbre valónak tartja a maga kényelmét, szórakozásait,
léha életét, mint az anyaság „terhét”. Nem veszi azonban észre, hogy az anyák nagyobbik része nem saját kényelmét féltve, nem hiúságból tér ki a feladat elől, hanem attól félve, hogy gyermekét nem tudja felnevelni, nem tud neki kenyeret adni. A nyomor
kényszeríti az anyákat, hogy gyermekeiket „bérencnőkre” bízzák, hogy ezek (vagy ők
maguk) különböző módokon elpusztítsák, eladják stb. Th. Coran 1741-ben Londonban
azért nyitott lelencházat, mert – mint írta – fájt látnia, hogy a csatornákban és a szemétdombokon hány csecsemő hal meg. Idézzünk még a beszámolókból: Londonban még a XIX. században is gyakran látni az utcára kitett csecsemőket. Luis Adamic pedig arról
számol be, hogy Kelet-Európában még a XIX. század végén is anyák-dajkák úgy ölik meg gyermekeiket, hogy forró fürdő után a hideg levegőre teszik ki, vagy olyan ételt tömnek belé, amitől gyomor- és bélgörcsei támadnak; a tejbe gipszet tesznek stb. Va-
gyis: a nyomorúság változatos módszereket sugalmaz a „teher”, a gyerek elvetésére.
Kezdetben volt a Taigetosz, az újkorra változatos módszerek alakultak ki. A Taigetosz legális módszer volt, az újkorban (sőt: 374-től már) törvények tiltják a gyermekgyilkosságot, de a törvények nem szüntették meg a nyomort, amely miatt az anyák gyermekgyilkosokká lettek."
www.magyarpedagogia.hu/document/Vincze_MP9134.pdf

betyár (törölt) 2011.04.02. 09:18:03

@bz249:
"(a nepet azert kellett beemelni a hatalomba, mert az ellenkezo alternativa a rendszeres forradalom es puccs lett volna."

attól függ, melyik korról beszél. én a XVIII. századtól gondoltam. igaza van, akkor 2-3 évszázadot kellett volna írnom. elnézést:). magával ellentétben én nem hiszem, hogy ez a gondolat csak egy hatalomtechnikai probléma megoldása lett volna. az persze nyilvánvaló, hogy később ez eszközzé is vált, pl. a Horia és Kloska felkelésnél is volt. de az már II. József, aki valamelyest talán mégis komolyan gondolta az ideológiát is. de akárhogy is kezdődött a dolog, a következménye az lett, hogy ideológusok tömegét szülte, és az ideának sokezernyi terjesztőjét. ez a néhány sor mindent kifejez:

"Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!"

azóta megtapasztaltuk, hogy a bőség kosarából nem vehetett mindenki egyenlően, hogy a jog asztalához nem egyenlően járulunk, mert már a kollektív jogoknál és pozitív diszkriminációnál tartunk, és a lényeg: a szellem napvilágára bizony sokan nem vágynak, és akik vágynak rá, azok sem lehetnek mind részesei, mert nincs meg hozzá a képességük. ha a Petőfi által leírtakat az általános közvélekedés szerint elfogadott "igazságosságnak" fogadjuk el, akkor ámítás a közt azzal etetni, hogy eljön ez a kánaán.

Alfőmérnök 2011.04.02. 11:01:14

@betyár: A nyugati-típusú demokráciákban többé-kevésbé meg is valósultak ezek a jóslatok (legalábbis abban az értelemben, ahogy Petőfi értette, azt hiszem), valakik – egyre kevesebb ember - szerint ezért az maga a Kánaán, ami persze egy sültbaromság, de ez más kérdés. (A szellem napvilága nem ragyog minden ház ablakán, de ha mondjuk az írni-olvasni tudást tekintjük a fokmérőnek, akkor jóval kisebb az analfabetizmus, mint Petőfi korában.)
Szóval vitatkozhatunk azon, hogy a létező világok legjobbika-e a libi demokrácia, szerintem egyébként nem, csak az a baj, hogy az aristo- meg a Te-féle besérült fazonokat egészen más dolog motivál.
Nevezetesen: a rendszerváltáskor abban bíztak, hogy a Magyarország (életszinvonalban, kulturálisan, stb.) a nyugati-típusú demokráciák szintjére fog eljutni pár év alatt. Mivel ez húsz év alatt sem valósult meg, ezért azt a következtetést vonják le, hogy a nyugati-típusú demokrácia egy fos. Ami egyébként igaz, de máshogy és más miatt fos, mint ma Magyarország. Gyanítom, hogy ha mondjuk Ausztria szintjére sikerült volna fölhozni Magyarországot, nem lenne bajotok a nyugati-típusú demokráciákkal.

Alfőmérnök 2011.04.02. 11:04:35

@betyár: Te szűrsz engem, azért nem válaszolsz arra, amit írok, vagy a múltkori szájkarate miatt? (ez off volt, csak azért írtam külön, hogy ha szűrsz, látszódjon a kérdés eleje a friss topicoc között)

Bell & Sebastian 2011.04.02. 12:54:34

@betyár: Legyen szíves kapcsolja vissza Alfit, mingyá zsidózni fogunk.

betyár (törölt) 2011.04.02. 15:22:32

@Bell & Sebastian:

csak nem gondolja maga is komolyan, hogy szűröm őt?:)

Bell & Sebastian 2011.04.02. 19:12:26

@betyár: Mittomén, szűrös-, szúrós-, szőrös-, vagy szűrős betyár-e kiskegyed, ha már ez a szakma is ennyire elnőiesedett. Amúgy, Laci jól van?

betyár (törölt) 2011.04.02. 19:30:40

@Bell & Sebastian:
nem feltétlenül ebben a sorrendben(ahogy hangulatom diktálja), de az utolsó kivételével bármelyik elképzelhető.
ne haragudjon, de én csak Bandiról tudok egyet-mást. ha nem tévedek, most éppen sej-haj a lovát ugratja:)

(laci?)

Bell & Sebastian 2011.04.02. 21:31:37

@betyár:
www.youtube.com/watch?v=Zr0oebjxPgM

Szerintem zavarják a fogai a hangképzésben. Azt nem lehetne, hogy finomhangolná egy baseball ütővel? Nagyon megköszönném. Előre is.

betyár (törölt) 2011.04.02. 21:51:30

@Bell & Sebastian:

ez csak bitorolja a betyár címet. de majd megmozgatom a betyár kapcsolati hálót, hogy elcsípjék a bitangot.

walter77 2011.04.04. 14:05:35

Erről lekéstem, de nem is baj. Az első két opuszhoz hasonlóan ez is egy borzasztóan egyszerűsítő és buta iromány... Katasztrófa.