Középre álljanak a jók! – Felvilágosítás Magyarországon
2011. március 12. írta: kovacs.e.malna

Középre álljanak a jók! – Felvilágosítás Magyarországon

  Egy holland pszichológus szerint a dohányzás elleni fellépés, ahogy az Európában zajlik, legalább annyira adekvát megoldás, mint a túlnépesedés ellen háborúkkal küzdeni. Az illetőnek igaza van.

  Az indítvány radikális, ugyanakkor egyáltalán nem következetes. A bagósok diszkriminálása egy dolog. Többnyire felnőtt, önmagukért felelősséget vállaló emberekről van szó. A felnőtté válás életkori és a Btk-ban rendezett módjától tekintsünk most el, meg attól is, hogy az első cigi-élmény ehhez képest mikor szokott bekövetkezni.

  S bár minden jel azt mutatja, hogy a gyerekek egyre korábban próbálják ki a cigit, néhány éve megdöbbentő kampányba kezdtek a dohányosokat üldöző zöldek. A zöld nénik és zöld bácsik hét-nyolc éves csöppségeket sokkoltak és állítottak pellengérre. Úgy zajlott minden, ahogy a magyar oktatási rendszerben a felvilágosítást elképzelik. A gyerekeknek a szüleiket kellett bemószerolniuk, mert a hittérítők arról érdeklődtek, hogy milyen dohányzási szokások vannak otthon. A hét-nyolc évesek még őszinték, és erre nagyon ráfáztak. Aki bevallotta, hogy a szülei dohányosok. kiállhatott a terem szélére, a „jók” vagyis a füstmentes családból érkezők pedig a kör közepére. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mit érezhettek a kicsik.

  Így kezdődik a diszkrimináció, és úgy folytatódik, hogy megtiltják a dohányzást a kocsmákban, bárokban, éttermekben. Nemdohányzóként sem értek egyet azzal, hogy ennyire radikálisan kell szabályozni a kérdést: miért ne lehetne ezután dohányosokat befogadó étterem és nemdohányzó kocsma?

  És ha már kocsma. Ha az egészségmegőrzés volt a szempont, miért nem különböztetik meg az alkoholfogyasztót? Hiszen mit érünk azzal, hogy a sarki borozóban ezután nem lehet rágyújtani? Az ausztrál vagy akár a román cigis dobozok például feketére égett tüdők fotóival riogatnak: ennek analógiájára nálunk is kerülhetnének a borosüvegre bevert arcú asszonyok, vagy az elvonón küzdő csontvázak fényképei.

  Miért éppen a cigi? Miért éppen a dohányos? Miért nem az autós? Miért nem írják ki a Budapest tábla alá is, hogy a szmog halált okoz, hogy öl, butít és nyomorba dönt? Ki törődik a kipufogógázzal, a körúti lakásokban élőkkel? Hogy lehet az, hogy csak a budai lakóknak jár a viszonylag tiszta levegő? Kisebb sort szeretnénk a tüdőgondozóban, alacsonyabb mutatókat a passzív dohányos halálozások terén? Akkor a szmog az igazi ellenség.

  Ha szabályozni szeretnénk valamit, legyünk következetesek! Nem látom, hogy azok lennénk. Radikálisan lépünk föl: most éppen a dohányosok ellen, de csak ellenük! Viszont semmit sem tudunk kezdeni ezer más rizikófaktorral – ha már az egészségmegőrzés a lényeg. Ez egyszerűen nem fair.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr562727990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nik a sok közül 2011.03.12. 08:08:59

"Egy holland pszichológus" ha anyagok elfüstöléséről nyilatkozik,

az egyetlen dologra garancia:

már megint egy drogos libsi okoskodik.

egy nik a sok közül 2011.03.12. 08:11:52

egyetlen pozitívum kapcsolódik a cigihez:

dohányos csajok szivesebben szopnak

Lew Archer 2011.03.12. 08:12:56

Kocsmában dohányzás nélkül lehet reálisan élni, közlekedés nélkül nem.

Továbbá: ha megtiltanák, hogy a kutyákat a park füvére vagy a járdára szarassák, az nem a kutyatartók elleni diszkrimináció lenne, hanem a dreck, mint környezet elleni küzdelem.

betyár (törölt) 2011.03.12. 08:18:15

@poszt:

én egyet értek, hogy a sok rettegőtől mit fog ezért kapni...:)

betyár (törölt) 2011.03.12. 08:18:56

@betyár:
kimaradt: én egyet értek, de....

egy nik a sok közül 2011.03.12. 08:34:57

én támogatom

belsőégésű motoros járművek kitiltása a Kiskörútról és azon belül, személy- és tehergkik kitiltása a rakpartokról

kutyák kitiltása a Nagykörúton belülről
és a Margit Alkotás Villányi úton belülről

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.03.12. 08:41:01

Hány agyafogyott fog még itt aggodalmaskodni? Hány átlag alatti képességűnek kell még elmagyarázni a dohányzás és az egyéb káros ténykedések közötti alapvető különbséget? Hány tájékozatlan észosztó fog még elfeledkezni arról, hogy a kocsma nem csak szórakozó-, de munkahely is egyben? Ki a tököm ez a málna, és miféle szellemi leépülés folyik abban szerkesztőségben, he? Na, fölbasztatok agyilag, menek szivarozni...

Lew Archer 2011.03.12. 09:00:10

@Dr. Zerge:

Hátra van még, hogy Ockham borotváját alkalmazza valaki a "Hová álljanak a belgák" kérdés eldöntéséhez.

Lew Archer 2011.03.12. 09:15:49

És még egy egyszerű parabola a megértéshez. Motorolajat sem szabad úgy cserélni, hogy a Duna hullámterében leengedi valaki a fáradt olajat a földre. Ez sem diszkrimináció az autósokkal szemben.

bolletje 2011.03.12. 09:22:15

Hollandiában miután betiltották a dohányzást mindenhol, olyan nagy volt az ellenállás és olyan sok kocsmatulaj nem tartotta be a törvényt, hogy kénytelenek voltak társadalmi nyomásra enyhíteni a törvényen: azokban a kiskocsmákban, ahol csak a tulajdonos dolgozik, és nem szolgálnak fel meleg ételt, lehet dohányozni.

bolletje 2011.03.12. 09:23:53

@egy nik a sok közül: egyébként a coffeeshopokban is be akarták tiltani a dohányzást :)

Jeremi Wisniowiecki 2011.03.12. 09:27:42

A közlekedést is lehetne ilyen módon korlátozni, ha rendelkezésre állna alternatíva, ami legalább annyi ember számára elérhető és megfizethető, mint a mostani módszer.

Mivel ilyen alternatíva még nem létezik, a korlátozás gyakorlatilag az általunk ismert civilizáció összeomlását eredményezné, ami finoman fogalmazva sem érné meg.

Röviden: a mai közlekedési rendszerek nélkül élni nagyobb lemondás, mint fél óránként kimenni cigizni, ha kocsmázik az ember.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.12. 10:12:48

örülök, hogy a mandarin új vonalát, már csak óvodás szerzőkkel lehet íratni. :)
amúgy az milyen logika egy tiltás ellen, hogy akkor mérnemtilcsákaztatis? holland pszichológus? ez már mindenen túltesz lol

bz249 2011.03.12. 10:24:56

Ha mar az alkohol szoba kerult. A kozteruleten vagy kozforgalom szamara megnyitott maganteruleten valo dohanyzas joga, kb. a reszegen az ablak ala hanyas vagy a kirakat felteglaval valo bebaszasanak orok es elidegenithetetlen jogaval egyenerteku.

Alfőmérnök 2011.03.12. 10:58:41

@betyár: Még jó, hogy egyetértesz, ugyanezeket a butaságokat írtad te is egy kommentben. Ott még elment, de posztot csinálni belőle?
Amúgy szerintem a szerző hazudik. Nem igaz, hogy nem dohányzik. :)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.03.12. 11:09:25

már csak azok a buta svájciak hagyják békén a dohányzókat

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.12. 11:12:14

kedves ostoba barátaim, egyet kéne megjegyezni amolyan /nem tudom ez nekem valahogy olyan zsidós szó/ ökölszabály gyanánt. közlekedni muszáj, alkoholizálni jó, és lehetne sorolni. káros egészségügyi következménnyel járhatnak, de nem értelmetlenek. a dohányzás az. semmi örömmel nem jár. annak a baromnak igen, ideig-óráig, aki ideológiát csinál hozzá, hogyaztmondja, polgári-merengős-kosztolányistás dolog. aztán már csak ő is azért szívja undorodva, hogy ne hiányozzon.

lorantka_a_gall 2011.03.12. 11:24:38

A következetességgel egyetértek, de a túloldalról: a szmog és az alkohol ellen is fel kell lépni.

Meg a dohányzás ellen is. Attól, hogy valami más is káros, nem ok, hogy tovább folytassuk a tüdőpusztítást.

(mintha csak azért mennél két kört a lépcsőházban, mert egy is sok... o.O)

Felhívnám a "közlekedni muszáj"-osok figyelmét: muszáj, de nem mindegy, hogy mivel. Kapásból fel tudnék sorolni igen sok módszert, amivel kevésbé szmogosítjuk a várost, mint kocsiba ülve. :)

Alfőmérnök 2011.03.12. 11:36:54

@lorantka_a_gall: "Kapásból fel tudnék sorolni igen sok módszert, amivel kevésbé szmogosítjuk a várost, mint kocsiba ülve. :) "

Ugyanezt mondják az zöldek is, tehát nem igaz. ;)

S***ci 2011.03.12. 11:47:39

Miután sok budapesti kerületben tilos közterületen alkoholt fogyasztani, ezért sántít a cikk, mert az utcán dohányzást ott nem tiltják. Ergo: inni csak a kocsmában, rágyújtani meg csak az utcában lehet... :)

drHorváthTamás · http://drhorvathtamas.com/ 2011.03.12. 11:55:00

Egyetértek a tiltással, valahol el kell kezdeni dolgot. Az teljesen idealisztikus, ha arra várunk, hogy majd jön egy olyan megoldás, ami egy csapásra mindent tökéletesen megold, dohányzást, alkoholt, szmogot, stb. Olyan nem lesz.

Persze tényleg az lenne a legjobb, ha már kisgyermekkortól egészségre nevelnénk a gyerekeket, és persze nem úgy, ahogy a bejegyzésben leírták. De egyelőre Magyarországon a prevenció sehol sincs. Sajnos.... Ha lenne, akkor lehet, hogy nem kellene mit tiltani.

Egyébként a dohányzás sokkal többet árt, mint a szmog és társai, legalábbis annak, aki szívja a cigit. Ezt felesleges vitatni, csak utána kell nézni pár kutatásnak jobban. Ráadásul a dohányzás egy l'art pour l'art dolog, a cigi semmi jót nem tesz az életben, míg a közlekedés legalább valamivel előbbre visz minket.

Ja és én is dohányoztam, szóval mindkét oldalt ismerem.

Larus 2011.03.12. 12:04:27

Not again. Az óperzse halhatatlanok jutottak eszembe: jön egy cikk aristo-tól, kiáll, jön most ez kovacs.e.malna-tól, kiáll. TuRuL_2k2 is írt, de ő nem azt tekintette fair-nek, ha egy dohányos akárhonnan kifüstölheti a nemdohányost, illetve azt is elfogadhatónak tartotta, ha rendesen megoldják az elkülönítést, ami most köztudottal el van bliccelve.

Én pl. most kedden beültem valakivel az egyetlen közeli nem késdobálós helyre, egy külvárosi étterembe, és meglepő volt, amikor az érezhetően dohányfüstös részre mondta a pincér, hogy ez a füstmentes rész. Na ja. A bejárathoz közel ültünk le, ott volt a lokális minimum. Szerencsére nem voltak sokan és a dohányos rész is kiürült idővel, szóval ki lehetett bírni, másnap reggelre a ruhám se volt büdös. Szerencsére kedd este úgy tűnik nincs nagy forgalmuk. Ezen a helyen a hétvége nyilván nem játszik, a dohányosoké a világ. Tegye fel a kezét, aki szerint ez így fair. Nem kell egyetérteni a fideszes javaslattal, lehet saját vélemény is az ügyben, pl. az, hogy oldják meg rendesen az elszívást. Mindegy, csak legyen valami kellően pozitív változás.

És a "miért ne lehetnének füstmentek kocsmák" is felejtős érvelés, mert nincsenek és kész, eddig is lehettek volna, de úgy tűnik a piac liberális szabályozása nem vezet optimális eredményhez. Nem tudom egy konzervatív számára ez mennyire hat az újdonság erejével.

Illetve ez a miért nem inkább a körúti nénivel foglalkozunk vonal vérforraló, mert úgy tűnik, hogy az érvelőnek sok nemdohányossal is nehezére esik együtt érezni, szóval ne akarjon az empátia bajnokának pózában tetszelegni.

Továbbá a "miért nem inkább azzal foglalkoznak?" érvhez ajánlom mindenki figyelmébe a következő linket: mandiner.blog.hu/2011/03/05/valasz_a_miert_nem_arrol_irtok_hogy_tipusu_kommentekre

Na, kitomboltam magam.

lorantka_a_gall 2011.03.12. 12:09:30

@Alfőmérnök: kerékpár, riksa, villamos, metró, hév, troli, vonat, busz, gyalogszer, görkori, roller, elektromos kerékpár, robogó. (hirtelen ennyi)

(ha bármelyiket alkalmatlannak tartod pár kilométeres helyváltoztatásra, akkor a te készülékedben van a hiba)

Alfőmérnök 2011.03.12. 12:19:11

@HTamas: "Egyébként a dohányzás sokkal többet árt, mint a szmog és társai, legalábbis annak, aki szívja a cigit. Ezt felesleges vitatni, csak utána kell nézni pár kutatásnak jobban."

Ez valami modern dolog lehet, a tudósok konstrukciója, és egyébként is csak a dohányellenes lobbi pénzeli őket.
Idézném a mandiner főbarmának a vonatkozó gondolatait:
" A statisztikák szerint a tüdőrákban megbetegedő emberek nagy többsége erős dohányos, ugyanakkor az erős dohányosok csak kis része kap tüdőrákot. Ha ezt elfogadjuk, az következik belőle, hogy a dohányzáson kívül még jócskán vannak okok, melyek felderítetlenek. Ezek lehetnek genetikaiak, - ez most nagyon divatos - környezetiek, vagy bármilyenek. Nem tagadva a statisztikai összefüggések mögött meghúzódó lehetséges valós ok-okozati összefüggéseket, azoknak kizárólagos, mindent eldöntő jelentőséget tulajdonítani ok nélkül való, hiszen tudjuk: a statisztikai eredményeket nagyban meghatározza az, hogy milyen célból gyűjtik az adott statisztikát."
mandiner.blog.hu/2011/03/04/a_dohanyzastilalom_karhoztatasa
(Ez a szánalmas kretén kb. ugyanígy érvelt a globális éghajlatváltozás ellen. Az ilyet tényleg ütni kell, más nem használ.)

@lorantka_a_gall: Iróniaméter (kacsintós emotikon)! Agyatlan barom.

lorantka_a_gall 2011.03.12. 13:18:52

@Alfőmérnök: "Agyatlan barom." (az kiabál, akinek a háza ég ;) (kacsintós emoticon! ;) )

A többivel nagyjából egyetértek, pl.: azoknak, akik autóbalesetben hunynak el, nagy többségük autózik. Ugyanakkor az autózók elenyésző kisebbsége hal bele az autózásba. Biztos valami genetikai ok lehet a háttérben.... :)

Arp1 2011.03.12. 13:30:14

A dohányzásellenes törvények elsősorban a nemdohányzók védelmét szolgálják. Aki nemdohányos annak iszonyúan irritáló a dohányfüst. Nekem speciel még messziről is.

Demagógiának hangozhat, de a dohányosok (erővel) leszoktatása a saját érdeküket szolgálja. Amióta nem dohányzom, egyre csak jobban érzem magam.

Megoldásként hagynám a fenébe az ilyen informáló, nevelő baromságokat. Aki le akar szokni a dohányzásról, az kapna két hét fizetett szabadságot, és egy beutalót egy wellness-szállodába. Két hétig nem kell semmit csinálni, nincs stressz, nincs hajsza, semmi, csak élvezni az életet és elfelejteni a dohányzást.

szesztű_hányni 2011.03.12. 13:42:54

blgmtr!NI98UhHoubLllé(/=TPgÉpk!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 13:49:15

Aki a dohányzástilalomra még karaktert pazarol, az vagy egyáltalán nem érti a helyzetet vagy nagyon sok feles energiája van:-)

A dohányzástilalom (és a körötte kialakult dilibuli) csak annak egy tünete, hogy a Fidesz bolseviki módon próbál kormányozni. (Mondjuk, ebben semmi meglepő nincs, ha tekintetbe vesszük, hogy mint posztmodern liberálisdemokrata párt kétharmadot kapott a választásokon. Mi mást tudna tenni, mint bolseviki módon kormányozni?)

Hogy ez lesz, már látható volt az országgyűlési választások körül is (no, de ki akart akkor ilyet látni?:-))

"...morális döntést csak egyének hozhatnak. Viszont erkölcsi válságban nagyon is lehet egy közösség, ha nem képes egyértelműen hirdetni, milyen normákat, szabályokat fogad el. Morális döntések alakítják ki egy közösség kulturális mintáit, nem a politika – az államilag garantált nevelésen-oktatáson keresztül avatkozhat csak be a kultúrába. Nevelni viszont az tud, akinek van elképzelése, eszméje arról, hogy mire akar nevelni..." (magyarido.blog.hu, 2010. 03. 31.)

"...Ha a jobboldali lakájmédia úgy értelmezte Orbán kötcsei beszédének az értékviták mellőzésére vonatkozó kitételét (...), hogy a ma élő egyik legjelentősebb magyar katolikus zenepedagógust és zenetudóst (mert Dobszay kétségkívül a legjelenősebbek közül való) bármikor lek*ssolhatja, megtámadhatja, mert véleménye részben vagy egészében elüt a médialakájok által éppen „hivatalosnak” vélt állásponttól, akkor a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” nagyon hamar bajba fog kerülni. Ha a „példátlan méretű nemzeti összefogásra” hivatkozva „hecckult-paprikajancsik” oszthatják majd az észt, mert csak, akkor… Nem volt ebből elég az elmúlt hatvan évben? ((...) Nem volna itt az ideje „precizírozni” a „kötcsei beszédet”?)..." (bbjnick.blog.hu, 2010. 05. 29.)

"...Chesterton (...) 1926-ban kötetben foglalta össze kora demokráciájának leglátványosabb és szerinte legveszélyesebb ellentmondásait. A munkának A józan ész nevében (The Outline of Sanity) címet adta. Orb*n Vikt*r,– aki egy időben beszédeiben igen nagy előszeretettel idézte Chestertont –, július 22-i országgyűlési értékelőjében, regnálásuk ötvenhat napjának legnagyobb eredményeként a „Nemzeti Centrum” a „józan ész közössége” létrejöttét nevezte meg. Chesterton „józan eszét” és Orb*n Vikt*r „józan eszét” azonban, a közös szóhasználat ellenére, fényévek választják el egymástól. Aki halotta/olvasta az Orb*n-beszédet, annak egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a „józan ész” az ő fogalomrendszerében (beszéde szövegösszefüggésében mindenképp) „common sense”, míg Chesterton (mint műve eredeti címe is bizonyítja) a „józan eszet” annak „sanity” „épelméjűség”, „józanság” értelmében használja. A „common sense” (hasonlóan, ahogyan annak idején latintanárom a „res” szó jelentését magyarázta) egy politikai beszédben nem jelent mást, mint „izé” (talán: közvélekedés), s mint ilyen, értéksemleges fogalom…" (bbjnick.blog.hu, 07. 23.)

"...Sz*cska M*klós államtitkár úr, amikor Harrach Péternek (nyilván, a „példátlan méretű nemzeti összefogás” felkent szószólójaként) a fent idézett módon „üzent”, olyan területre tévedt, ami a bolseviki hatalomgyakorlás életvilága. Harrach és Rubovszky hivatkozott sajtótájékoztatójában (óvatos, kulturált, a másik ember méltóságát szem előtt tartó módon) épp az efféle hatalomgyakorlás ön- és közveszélyes voltára igyekezett felhívni a figyelmet, s hogy figyelmeztetésük nem volt alaptalan/indokolatlan, éppen a Harrachot (a sajtótájékoztatót követő huszonnégy órán belül) ért (emlékeim szerint, az elmúlt húsz évben egyedülállóan) durva, aljas (és stílusát és tartalmát tekintve nyugodtan perverznek nevezhető) támadás bizonyítja...." (bbjnick.blog.hu, 2011. 03. 10.)

További részletek:

magyarido.blog.hu/tags/orb%C3%A1n_viktor

magyarido.blog.hu/tags/k%C3%B6tcse

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 13:51:27

@bbjnick:

feles energiája=fölös energiája
(bbjnick.blog.hu, 07. 23.)=(bbjnick.blog.hu, 2010. 07. 23.)

Alfőmérnök 2011.03.12. 13:53:50

@bbjnick: "A dohányzástilalom (és a körötte kialakult dilibuli) csak annak egy tünete, hogy a Fidesz bolseviki módon próbál kormányozni."

Kezded elveszíteni az eszedet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 14:13:36

@Alfőmérnök:

@Alfi, valakit lebolondozni bűn, mielőtt megtesszük, nem árt végiggondolni, valóban összevissza beszél-e vagy csak nem értjük, mit is mond.

Gondold át, és ha azután is ez a véleményed (mármint, hogy ez egy eszement elme szüleménye:-)), akkor megpróbálom lépésenként elmagyarázni, miről is van szó:-)

ü
bbjnick

qbr 2011.03.12. 14:24:00

@poszt:
Ha már alkohollal vonsz párhuzamot: csomó helyen (pl. nyílt utca, boltok előtti terület) nem lehet alkoholt fogyasztani. Dohányozni eddig sem lehetett mindenhol (pl. posta, koraszülött-osztály, bank, benzinkút, busz), most eggyel bővült ezen helyek kategóriája.

A gyerekek dohányzása felett pedig nagyon könnyedén átlépsz, holott ez igen nagy probléma. És aki akarja, hiszi, aki nem akarja nem, de ez a törvény csökkenteni fogja a fiatalkorúak dohányzásának mértékét.

@bbjnick:
"...Sz*cska M*klós (...) durva, aljas (és stílusát és tartalmát tekintve nyugodtan perverznek nevezhető) támadás[a Harrach Péter ellen]"

Nézd, Szócska az EÜ-ért felelős államtitkár (kvázi EÜminiszter), maga is végzett orvos. Neki bizony feladata (és esküje is kötelezi rá), hogy az emberek egészségéért dolgozzon, és mint a magyar EÜ felelős vezetője, érthető és elvárható, hogy teljesen dohányzásellenes álláspontot képviseljen, és ne hallgasson egy ilyen kérdésben.

Alfőmérnök 2011.03.12. 14:34:17

@bbjnick: Miért gondolod, hogy nem értem, amit írsz?

Végiggondoltam és azután alkottam véleményt. De nem bolondoztalak le, csak azt írtam, hogy kezd elmenni az eszed. Jó szándékú figyelmeztetés volt.
Ennyi igazság a balodali-liberális fideszkritikában is van. Talán még több is. (ettől persze még az is hazugság)

Alfőmérnök 2011.03.12. 14:38:04

@bbjnick: Persze írhattam volna azt is, hogy a kurva anyád, de visszafogtam magam.

eN 2011.03.12. 14:49:36

Málna látom te új vagy itt, ezért nem 2 szóban írom meg.

Eddig is lehettek füstmentes helyek, illetve különtermek, de gyakorlatban nem voltak. Eddig is lehetett volna jóérzés, hogy tömegben, főleg buszmegállóban nem gyújtunk rá. Eddig is működhetett volna, hogy gyerekek közelében nem dohányzunk. Nem működött, most megpróbálják másképp.
Autóforgalomra a közösségnek szüksége van (mértékén lehetne javítani), arra hogy te a házadon kívül dohányozhass nincs.
Ez ilyen egyszerű.

eN 2011.03.12. 14:50:08

@Alfőmérnök: már megint agresszívkodik? :D

Lew Archer 2011.03.12. 14:56:02

@eN:

Ezt a következő módon lehet egyszerűen fogalmazni. Civilizált honpolgár nem gyújt rá olyanok társaságában, akiket zavar a füst. A többieknek tilos.

Alfőmérnök 2011.03.12. 15:01:23

@eN: Nem, bbjnick agresszívkodik, csak moralizálásba burkolja. Nem kicsit álszent és gyomorforgató módon.

Aztán ha valaki szóvá teszi, lehülyézi a másikat. Nyilván valami öregebb csókának nem írta volna, hogy "neeeméééérted bazmeg amit írok?!" (mert ez volt az értelme a riposztjának).
Szerinted nem nevetséges, hogy leír egy bődületes faszságot és utána még ki is akar oktatni?

Ki ez az ember? Mit képzel magáról? Mi a célja?

eN 2011.03.12. 15:03:17

@bbjnick: hát maga is megbolondult?
mi van itt?!

eN 2011.03.12. 15:07:18

@Alfőmérnök: Nem tudom mi a célja, de te néha túlságosan durván válaszolsz. A szmájlit nem véletlenül írtam, csak piszkállak :)

Alfőmérnök 2011.03.12. 15:52:12

@eN: Akkor reagálok durván, amikor azt gondolom, hogy valamiből ELÉG!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.12. 16:01:38

@bbjnick:
látod, ez a baj veletek nyakiggombolt inges, csizmás, konok, népi elemekkel. amit jól mondtok, az is idegesítő lesz egy idő után, mert annak az igazsága is kizárólagos számotokra. a hülyeségeitekhez meg úgy ragaszkodtok, hogy vérmérséklettöl függően vagy kiröhög, vagy felpofoz, vagy lelő titeket az ember. a lelövésetekkel vigyázni kell, mert még a sírból is szól a hülyeségetek, és újabb népi elemeket lázít. :)
tudod, hogy nem kedvelem alfi idegrohamait, de most tényleg minden határon túlmenően hülye vagy. ha tükörbe nézel, egy verespéter arcú kún pátert láthatsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 16:15:01

@qbr:

A Kormányban nem csak egészségügyi tárca van, hanem gazdasági, szociális, mezőgazdasági stb. Most képzelje el, mi lenne, ha valamennyi tárca felelős vezetője így politizálna?! Ha, teszem azt, a pénzügy úgy döntene, hogy optimalizálja a kiadásokat és holnaptól valamennyi szociális jellegű kiadást befagyasztanak. Mire a szociális tárca felelőse nyilván visszakérdezne: jól átgondoltátok ti ezt? Ennek a kérdésnek nem csak pénzügyi-gazdasági vonzatai vannak. Mit szólna hozzá, ha erre a pénzügyi miniszter/államtitkát/az, aki, így reagálna: te szociális izé, te nekem ne dumálj, mert ha te nem értesz velem egyet, akkor te egy erkölcstelen szemét, te az emberiség mocska, te egy sz*ralak vagy! (Most ez történt Sz*cska és Harrach között, csak durvábba'.)

És: ez a poszt (ha jól értem) nem arról szól, hogy a dohányzás hű de jó dolog, hanem arról, hogy nem menő a kisóvodást megszégyeníteni, mert valamelyik szülője dohányzik.

ü
bbjnick

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.03.12. 16:26:06

És a passzív dohányosok?
Ez a zöldes pellengérre állító szöveg meg akkora kamu... Egyáltalán melyik országban volt ez? Még azt sem írják.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 16:32:46

@Alfőmérnök:

"Ki ez az ember? Mit képzel magáról? Mi a célja?" --- kérdezed.

Túlbonyolítod, @Alfi!

ü
bbjnick

zsoltibacsi · http://skypesuli.hu/ 2011.03.12. 17:12:50

Különben is károsítja az Ön és környezete egészségét..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 17:15:31

@eN:

Itt most "fülkeforradalom" van.

Emlékezzen csak mit mondott maga Orbán Buxellesben: "értem én, hogy a kétharmad a probléma!"

A liberálbolsik és posztmodern libsik nem véletlenül vinnyognak: hiszen abból indulnak ki, hogy ha nekik kétharmaduk lenne, ők, bizony, bolseviki módon kormányoznának. Azaz, a többségre hivatkozva minden lóf*szt áttolnának a törvényhozáson, ami csak eszükbe jutna. De egy liberális demokráciában nem is nagyon lehetne ez másként. Ha nincs értékhierarchia, akkor tényleg az kapja, aki marja.

Én nem vonom kétségbe senkinek a jóindulatát (egészen addig, míg az ellenkezőjéről meg nem bizonyosodok), de azt látom, amit látok: nyers hatalomtechnikával nem lehet nemzetet létrehozni. Mit mond Kövér: "egy világnézeti rétegpárttal nehéz tárgyalni". Világos beszéd. Csakhogy világnézet nélkül nem lehet koherens értékrendet képviselni. Marad a forradalmi retorika és a többségi hivatkozás: 'szt maj' meglássuk, mire jutunk. Egy kis emberijogok, ha úgy hozza ki a lépés, egy kis nemzetiöntudat, ha úgy tűnik, azt kívánja a helyzet, egy kis szentkorona, kereszténység, egy kis szabadság, egyenlőség, testvériség, egy kis magzatvédelem itt, egy kis abortusz, mint nőijog amott...

Erről beszéltem, beszélek.

"...Nevelni viszont az tud, akinek van elképzelése, eszméje arról, hogy mire akar nevelni..."

ü
bbjnick

betyár (törölt) 2011.03.12. 17:31:47

@Alfőmérnök:

Ez a "butaságokat írsz" fordulat a maga szájából igazán bájos. De ne reménykedjen, nem leszek olyan nyílt és keresetlen, mint Manyika:))

betyár (törölt) 2011.03.12. 17:34:02

@Grift:

Ezt a szót "ökölszabály" feltűnően sokat olvastam minap egy újonnan induló gasztro újság egyik cikkében. Olyan sokszor, hogy feltűnt:)) és most itt is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.12. 17:39:14

@betyár:
na ebből gondolom én is amit, bár mert hiszen lehet hogy maga a bűvszakira utal, de annak a csatornaszagú sábeszgój malackarajnak a visszatérő dumája :)

betyár (törölt) 2011.03.12. 17:45:19

@Alfőmérnök:

Tudja az, hogy mindenkit lebutáz, bolondoz, hülyéz, kurvaanyáz, nem erősíti az érveit. Ha értette, amit én vagy akár @bbjnick ír, akkor érvelne ellene, vagyis amellett, hogy nem bolsevik a módszer. De maga nem ezt teszi. két eset lehet: ahhoz is csekély értelmű, hogy rájöjjön, nem érti. másik eset, érti, de liberális zöld lévén egyetért a módszerrel.

betyár (törölt) 2011.03.12. 17:49:16

@Grift:

nem blog, újság: Magyar Konyha:)

Alfőmérnök 2011.03.12. 17:59:29

@bbjnick: Az eszedbe se jut, hogy esetleg te bonyolítasz túl valamit? Seggfej.

betyár (törölt) 2011.03.12. 18:00:01

@Alfőmérnök:
erre még aluggyá egyet-kettőt! legfőképpen kifele magadat, józanodj:((

Alfőmérnök 2011.03.12. 18:07:52

@betyár: 1. Nem vagyok részeg, csak kicsit másnapos. Ez éleslátóvá tesz.

2. Minek bődületes hülyeségek ellen érvelni?
Az apád fasza náci volt. Tessék. Érveejjél ellene, bazmeg, különben csekély értelmű vagy, vagy librális hupikék!

Bloodscalp 2011.03.12. 18:12:36

Dohánylobby és kész. Kicsit se fura megy a sírás ezerrel hogy így megy úgy fogy a magyar, már csak 9 millióan vagyunk stb, erre mikor konkrétan hozhatnának egy relatíve egészségvédő törvényt - mert vhol az- a vaskalapos kdnp szabadságharcosba megy át.
Az ember azt hinné nemcsak a magzatot védenék hanem a felnőttért is tesznek vmit, de nem. Jogod van szarrá roncsolni a tüdöd...

Alfőmérnök 2011.03.12. 18:27:00

@Bloodscalp: Hát nem szívesen értek egyet magával, de azt kell, hogy mondjam, most igaza van.

betyár (törölt) 2011.03.12. 18:33:11

@Alfőmérnök:

oké, maga tényleg buta. nincs két lehetőség.

Alfőmérnök 2011.03.12. 18:33:58

@betyár: Akkor még egyszer: kurva anyád!
Ignore on.

Bloodscalp 2011.03.12. 18:55:24

@bbjnick: sztem egyre inkább kijön hogy a 2/3 a fidesznek probléma, semmi! haszon nem jött eddig ki belőle, viszont remekül visszaélnek vele

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 19:10:52

@Alfőmérnök:

@Alfi, ez már nem vicces.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 19:20:18

@Bloodscalp:

Mivel jós nem vagyok, azt nem tudom, mi lesz. De, hogy mi van, azt látom (látni vélem). Az pedig (szerintem) nem nyerő.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.12. 19:20:42

alfi! ne legyen már ennyire nem úriember. így még szenes hannával sem beszélnénk.

Alfőmérnök 2011.03.12. 19:30:05

@Grift: Szenes Hanna egy valóságos személy volt, betyár meg csak egy nick. Ő lépett fel igazán támadólag, én neki csak annyit írtam - nagyon finoman -, hogy butaságokat ír, és ezt nem tudta elviselni. Kifogásolta, hogy csak kurvaanyázással tudok érvelni a faszságok ellen. Hát most megkapta, legalább azt hiheti, hogy igaza van.

tewton 2011.03.12. 19:51:23

@Alfőmérnök:
jaj, alfi, maga egyre inkább értelembenvett lesz, ha így folytatja. a végén még egy durcimurci kónbenditté alakul, ha ez így megy tovább :) ideológiákon vitázni meddő értelmiségi vitákhoz vezet, hogy egy Eltűnt Blogger helyes meglátását idézzem.

@Grift:
ojvé. engem a bbjnick-féle dologban az aggaszt, hogy most kezdem megérteni, mit is akart kötcsével mondani annakidején, a legelején. hátmitmondjak. tudja, kicsit olyan, mint a római katona a kereszt alatt, amikor azt mondja, húbazmeg, ennek télleg igaza vót.

Alfőmérnök 2011.03.12. 20:04:42

@tewton: Ha nem tűnt volan föl, betyár akarta kikényszeríteni az értelmiségi vitát. Ráadásul ő azt a pozíciót akarta képviselni a vitában, amit amúgy megvet és minden rossz forrásának tekint.
Ha Manyi Bécitől hallottam volna ilyen szöveget, nem így reagáltam volna rá. Ez az ő világa/szintje.

Alfőmérnök 2011.03.12. 20:19:58

@tewton: (Arról nem is beszélve, hogy egy korábbi posztnál már leírta a hülyeségeit, és néhány kommentelő szinte az összes ellenérvet felhozták, amit fel lehet hozni, és amik elengedőek az állítsai cáfolásához. És nem szállt velük vitába. Mondom, tanul aristotól. Kár érte, régebben jobb fejnek tűnt.)

Alfőmérnök 2011.03.12. 20:21:02

@Alfőmérnök: ...szinte az összes ellenérvet felhozta...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.12. 20:26:35

@tewton:
bbjnicknek nagyon sokszor igaza van. most is, ha elméletben, fantáziavilágban, ködben élünk, és nem egy minden ízében élesen ellenséges közegben az ejrópai únióban. egyrészt.
másrészt. sem igény, sem ember nincs arra, amit bbjnicik akar.
az meg végképp nem fog menni, hogy a fideszt roszabnak kiáltsa ki a komcsiknál is.

Manyi Béci 2011.03.12. 20:40:33

@Alfőmérnök:
Az én szintem, bogárka?:)
Maga tényleg ekkora hülye? Eddig azt hittem, csak megjátsza.

Alfőmérnök 2011.03.12. 20:51:19

@Manyi Béci: Hát mégse akasztotta föl magát, amiért egyetért bbjnickkel a dohányzástörvény kérdésében? :)

Manyi Béci 2011.03.12. 20:59:52

@Alfőmérnök:
Ne sündörögjön, és álljon vigyázzba, ha hozzám beszél, maga barom.

Alfőmérnök 2011.03.12. 21:11:18

@Manyi Béci: Te is mész tüntizni a sajtószabiért?

Stenonis 2011.03.12. 22:53:57

A zárt helyeknél azt is figyelembe kell venni, hogy az ott dolgozóknak joguk van a normális munkakörülményekhez. Bármennyire is furcsa, léteznek nemdohányzó pultosok, pincérek, akik akár 12 órában folyamatosan szívják a cigifüstöt. Egy rosszul szellőztetett szórakozóhelyen, meg igen nagy eséllyel határérték túllépést lehetne mérni PAH-ok tekintetében...
Nemcsak a nemdohányzó szórakozókat, hanem az ott dolgozókat is kell védeni.

Alfőmérnök 2011.03.12. 23:34:58

@Stenonis: Ja, ezt én is mondtam már korábban, de a fülük botját se mozdították rá a nagy érvelő-bajnokok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.12. 23:36:27

@Grift:

Tudom (látom), hogy nem nekem szól a kommented és tudom, hogy a agyonlövetést kockáztatom:-), de azért annyit megjegyeznék:

1) Azt a mondatod(at), hogy "az meg végképp nem fog menni, hogy a fideszt roszabnak kiáltsa ki a komcsiknál is" nagyon határozottan kikérem magamnak.

2) Amit leírsz, az a '89-esek mítosza a hatalomról. Ha leülnénk Orbánnal, Kövérrel vagy más fideszes nehézfiúkkal sörözni, az x-edik sör után, nagyjából ezt a szöveget (vagy valami hasonlót) hallhatnánk tőlük. S úgy tűnhet, igazuk is van, hiszen sikerült a posztkomcsi politikai bagázst kirobbantaniuk a hatalomból. Csakhogy a hatalmat megszerezni és a hatalmat meg- és fenntartani két különböző mulatság. (Van tovább is, de azt majd megírom egyszer a magyarido.blog.hu-ra:-))

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 00:38:00

@tewton:

Gondolkodtam, hogy leírjam-e, ne írjam-e, de aztán végül úgy döntöttem, leírom:

Köszönöm!

ü
bbjnick

mndrn 2011.03.13. 01:15:33

Álmérnők, aki egy teszvesszel árul egy gyékényt a kkbkán talán nem kellene, hogy ide is röffenjen, tisztelettel

Bell & Sebastian 2011.03.13. 03:40:41

Meg kell hogy jegyezzem, már a (nyak)"leveskénél sem szóltam egy szót se'", mivel sejtettem, hogy ez lesz belőle.

(Elpet böcsületes mérnökember volt és most kicsit olyan, mintha meghalt volna. Ez a cigis téma hidegen hagy, mint ahogyan -valamikor- a reklámfeliratok magyarítása is, a koronaúsztatással és vándorzászló osztogatással együtt.
Hogy mennyire gondolták komolyan akkor, azt most már megtudtuk. Ellenséges a környezet? Igen, az. Ezért aztán, seggberugdosás helyett/közben foglalkozhatnának valami hasznosabbal is. Bozótharcból megélni másnak sem sikerült.)

Kicsit Karcos 2011.03.13. 03:56:28

Látom, marha sok embert zavar, hogy amikor elmegy berúgni a kocsmába, akkor mindig (sic!) füstös lesz a kaftánja.

Szeretném kérdezni, hogy ha ekkora társadalmi igény van a füstmentes kocsmákra, akkor miért nincsenek ilyenek minden sarkon, hogy csak törvénnyel lehet ilyet kikényszeríteni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 06:41:23

@Kicsit Karcos:

"Látom, marha sok embert zavar, hogy amikor elmegy berúgni a kocsmába, akkor mindig (sic!) füstös lesz a kaftánja." --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 06:48:50

@Bell & Sebastian:

"Elpet böcsületes mérnökember volt és most kicsit olyan, mintha meghalt volna." --- írja.

Ejjj, ilyet meg ne mondjon. A mérnökúr (őszintén remélem) él és virul, teszi a dolgát, csak elment a kedve a hülyeségtől. Gondolkodtam rajta, hogy írok neki, invitálom, de aztán úgy döntöttem, nem zaklatom; majd ha kedve lesz, akkor jön dzsumbujozni, ha pedig nem, akkor azt is megértjük.:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.13. 07:24:39

@bbjnick:
:) kikérheted magadnak, de ha továbbgondoljuk egy kis lépéssel amiket mondasz, simán eljuthatunk ide.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.13. 07:25:53

@Bell & Sebastian:
hát, én is szívesebben jönnék ide, ha elpet lenne a főszerkesztő! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.13. 07:35:01

@Alfőmérnök:
alfi. az az érvelés, netes bumfordiságok esetén, vagy bármilyen esetben, hogy ahh, csak egy nick, "villanás a képernyőn", alemberség. maga is nagyon jól tudja, hogy a túloldalon egy ember van, aki többet elmond magának, másnak, mint mondjuk a kollégáinak, nőjének-pasijának, érinti amit olvas, amit mondanak neki, róla, a boltban sorbaállás közben eszébe jut, gondolkodik, választ fogalmaz, stb. erre azt mondani, hogy bazmeg faszomérdeklicsak villanás a képernyőn, ez alemberség. nem azt mondom, hogy nem lehet valakit virtuális furkósbottal halálra zúzni, ha komcsi, libsi, megélhetési haszonzsiráf, efféle, de azokat élőben is elintézzük. a virtualitás annyiban érdekes, hogy maga idejöhet ma is, egy klubból pedig csúfosan, és véglegesen kihajítanák.

Alfőmérnök 2011.03.13. 10:43:19

@Grift: "a virtualitás annyiban érdekes, hogy maga idejöhet ma is, egy klubból pedig csúfosan, és véglegesen kihajítanák. "

Épp ezért egy klubban nem is így viselkednék. (Persze ismerősöknek kurvvanyázni szoktam élőben is, ritkán. Idegeneknek nem.)
Nem fogom kielemezni betyárka hozzáállását (szerencsére vissza lehet követni mindent) , egyszerűen egy idő óta valamiért be akarja bizonyítani, provokálja, hogy "nem tudok érvelni" (valószínűleg azért, mert olyanokat írtam, ami neki nem tetszett, és ha bebizonyítja, hogy nem vagyok alkalmas a vitára, akkor neki automatikusan igaza lesz), na, ilyen játékokba én nem megyek bele.
Majd most elgondolkodik rajta, hogy továbbra is rajtam töltse-e ki a frusztrációit, vagy keres magának másik boxzsákot.

Baszki, kezdetben annyit írtam, hogy betyár butaságokat ír, bbjnicknek meg kezd elmenni az esze.
(Mindkét állításomat fenntartom.)
Ebből lett aztán a nagy felháborodás, amire csak annyival túlzóbban reagáltam, mint ők az eredeti kijelentséseimre. Csak én "csúnyán beszéltem", ezért feltünőbb az én reakcióm.

héjakútmácsonya 2011.03.13. 12:11:27

Tehát ha ezernyi más rizikófaktorral nem tudunk mit kezdeni, akkor azzal az eggyel, amelyikkel igen, azzal emiatt inkább ne is foglalkozzunk? Miért ne? Tessék megmagyarázni, hogy miért!

"Ha az egészségmegőrzés volt a szempont, miért nem különböztetik meg az alkoholfogyasztót?"

Miért, a dohányfogyasztót megkülönböztetik? Nem, nem különbözetetik meg. Annyi történik csupán, hogy a nemdohányzók védelme érdekében, a dohányzók egészségre káros szokását, jogát korlátozzák. Mert a dohányosnak joga van önmaga egészségét rombolnia, ám nincs joga más egészségével ugyanezt tennie!

betyár (törölt) 2011.03.13. 12:12:46

@Alfőmérnök:

gondolkodtam rajta, hogy válaszoljak-e. végül arra jutottam, talán hasznosítani tudja/megfontolandónak tarja a következőket:

az extrovertált embernek a környezete komoly örömélményeket, de nagy traumákat is képes okozni. mivel én-képét jelentős mértékben a külvilág rá adott reflexióiból alakítja, tartja fenn. ha ezek a reflexiók kielégítőek, euforikus örömöt érez, ha pedig a várttal ellentétesek, haragot, indulatot érez, de nem magával, hanem azokkal szemben, akik ezt tükrözik. azt tanácsolnám, próbáljon erősebb belső én-képet kialakítani, ami nem függ ennyire a tükörtől. törekedjen több önreflexióra. ez kiegyensúlyozottabbá és elégedettebbé teheti. ne mindig a tükröt okolja azért, amit mutat.
gyakorlati tanácsom, hogy ne keverje az őszinteséget a hebrencsséggel: az őszinteséghez bátorság kell, a hebrencsséghez meggondolatlanság.
az itt kommentelők nagy része csevegni, vitatkozni jár ide - legfőképpen azért, hogy érveket, ellenérveket gyűjtsön, azokat mérlegelje stb. a "hülyevagybazmeg" ezt teszi lehetetlenné, rontja el.

végül: az esetleges párbajokat elég csak első vérig játszani, nem akarjuk kivégezni, megsemmisíteni az ellenséget. nem ez a cél. javaslom, fontolja meg ezeket.

Alfőmérnök 2011.03.13. 13:15:49

@betyár: Köszönöm, sikerült megnevettetnie. Az "extroveltált" szónál még csak kuncogtam, az utolsó bekezdésnél már a földön fetrengtem. :)

Alfőmérnök 2011.03.13. 13:26:44

@betyár: Amúgy szerinted a fidesz bolsevik módon kormányoz?
Tessék itt egy remek cikk:
www.nol.hu/lap/hetvege/20100724-a_bolsevik_kaloda

És itt egy remek fórum, ha akarsz a témában érveket, igazi izalmas vitákat:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9199375

Az érvelésedről meg annyit, hogy te ugrasz át folyamatosan ütős érveket, ill. ha neked hozzák föl, akkor meg elvicceled a dolgot.
Hogy szerinted liberális zöld vagyok, az meg csak annyit árul el, hogy az ökológiáról csak annyit tudsz, hogy "hülyeelempések", meg amit az aristód összehazudott, és azt hiszed, hogy aki zöld, az feltétlenül liberális is.

Bell & Sebastian 2011.03.13. 13:34:15

Azt a betyárját, itt most valaki félrenyelte az almáját!

Bell & Sebastian 2011.03.13. 13:53:32

@bbjnick: Olyan ez, mint amikor kitörik a fejőszék egy lába, ha ebből leveszi a másik kettőt?

@Grift: Magától nem kérdezem, jobb nálam pszichoanalízisben. Csak egyes esetekben, de hajlok arra, Freud tudhatott valamit. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 15:52:42

@Grift:

Te már továbbgondoltad? És eljutottál ide?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 15:56:06

@Bell & Sebastian:

Nem tudom.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.03.13. 16:12:08

@bbjnick: Megette a fene, ha magyarázni kell, de megteszem. (ujjuj, mindent aláhúzott)

Ha háromszögelek, akkor Elpet az egyik csúcs, a másik kettőt nem mondtam. Fárad. (nyelvváltás, most jó)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 16:22:15

@Bell & Sebastian:

Tudja mit, nem bonyolítsuk, meghívom inkább egy sörre!:-)

magyarido.blog.hu/2011/03/08/mertek_vagy_merdek_meg_mindig_kotcse

ü
bbjnick

tewton 2011.03.13. 19:16:20

amúgy meg maguk itt árnyékbokszolnak egy kamu témán, mint a dohányzás blabla.

abba belegondoltak már, hogy ez milyen piti dolog, hogy van-e füst vagy nem? képzeljék magukat a transzneműek, kasztráltak meg a hermafroditák helyébe. akiknek sokkal nagyobb gondot okozhat, hogy a kocsmában csak hím meg nővécé van, harmadik fajta meg nincs.

maguk mind nagyon távol vannak európától, állapítom meg szomoróan.

Bell & Sebastian 2011.03.13. 20:17:00

@tewton: Valóban, de ebből a nézőpontból, ha a berni pásztorokkal kezdi, bevallom, jólesett volna.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.13. 20:21:10

@kovacs.e.malna:!

Már tegnap óta meg szerettem volna kérdezni a poszt szerzőjét, hogy a cím alatti fotón, az a füstkarikát eregető arc, az csak nem Jenő barátunk?

ü
bbjnick

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.14. 21:49:32

@Grift: Na ez egy nagy marhaság. Én pipázok, ami nem okoz hozzászokást (hétszám nem szívom, nem is viszem haza), viszont egyrészt ízes és kellemes a füst szagolgatása (azt nem tüdőzzük le, pipát nem úgy szívjuk), meg horgászat közben nélkülözhetetlen, mert a szúnyog elmegy tőle a picsába, különben meg fújhatnék keserű-csípős levet a szemembe, vagy csípethetném magam velük. Továbbá a pipa egy hangulat. Aki nem próbálta, hogyan is érthetné?

A dohányzás és az ivás között (ezt mint orvos mondom) van különbség. Nevezetesen az, hogy az emberiség tízezer évek óta iszik, van is alkohol-dehidrogenáz enzim a szeszt bontani. A dohányzás meg ötszáz éves Európában (nagyobb volumenben talán két-háromszáz). Ez kevés idő a genetikai-biológiai alkalmazkodáshoz. Éppen ezért a különbség, hogy KEVÉS, JÓ MINŐSÉGŰ ALKOHOL NEM KÁROS (pl. finom vörösbor napi 2-3 deci), MÍG A DOHÁNYNAK NINCS "EGÉSZSÉGES" MENNYISÉGE.

Az alkoholt se mindenki azért issza, hogy berúgjon. Én napi rendszerességgel iszom, de nem szoktam részeg lenni. Egykorsó sör vagy némi borocska-fröccsöcske éppenséggel egyszerűen csak finom. Hát még a Leffe barna sör pipával, az az igazi!

A dohányzásellenes, erősen eltúlzott kampány tényleg helyenként már diszkrimináció. Az állam beszedi azt a rengeteg jövedéki adót, aztán meg büntet mindenhol, ha a terméket rendeltetésszerűen elhasználja valaki? Lassan az lesz, hogy vegyék meg a cigarettát, aztán dobják ki a szemétbe bontatlanul?! (Menne ez cigi nélkül is, csak a jövedéki adót kell külön minden dohányosnak önként becsengetni az új rend szerint???)

Ha munkahelyen, buszmegállóban, kocsmában nem lehet, továbbá az önkormányzatok jogot kapnak arra, hogy a közterületi dohányzást is betiltsák, akkor tisztelettel megkérdezem, hogy hol lehet egyáltalán bagóznia annak, akinek például gyereke van, de nem kertes házban lakik? A lakásban ugye nem illik, ha meg kimegy a lépcsőházba, már büntethető. Röhej, na. Állam bácsi köszönje meg a jövedéki adót, és biztosítsa, hogy akik azt becsengetik, a "szolgáltatást" igénybe is vehessék. Az, hogy a bagót masszív adótartalommal árusítják, a füstölést meg mindenhol betiltják, arra a kísérletre emlékeztet, amikor valaki a prostituálti hivatást a szüzesség megtartásával kívánta gyakorolni...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.15. 06:55:40

@Molnargoreny:
ezzel a pipaillattal hagyjon mán a faszba, én is csináltam. rágyújtáskor és az azt követő tíz percben élvezi az ember az illatot, aztán elönti a szájat a mindennél ocsmányabb pipamocsok íz. szivar detto. az utcán előttem menő pipás, az igen, az jó illatú, azt szeretem.
a pipa egy hangulat! na az ilyen műmájer szarfaszú dumákkal lehet elmenni a függőséget hangulattá sminkelő bánatos picsába. :)
aki alkoholt nem azért iszik, hogy berúgjon, az buzi. ez olyan mintha az incifincijét /nem szoktam ilyen szavakat használni, de aki férfi létére mindegyre azt írja: finom, annak ez jár/ csak úgy berakosgatná a kedvesébe /brrrr szörnyű ez a szó is/ pihenni.
a dohányzásellenes szörnyű kampány nem arról szól, hogy jövedékit beszed, és még szívat is, hanem arról, hogy a leszoktatással akár lemond a jövedékiről, amit eleve egy köcsögség sarcolására vezetett be.
nevetségesek maguk, na.

Karcolt lendület 2011.03.15. 12:15:38

@Kicsit Karcos:
Az a helyzet, hogy ém nagyon szívesen ücsörögnék füstmentes kocsmákban (legalábbis mióta leszoktam). Csakhát nem találok ilyet, így aztán beülök a füstös kocsmákba, amiből a boldog kocsmatulajdonos levonja azt a következtetést, hogy a nemdohányzókat nem zavarja a füst sörözés közben és továbbra sem tiltja ki a füstölést. (Némileg igaza van, mert annyira nem zavar, hogy ne üljek be - ha nem nagyon füstös. Mondjuk a nagyon füstös helyeket és ahol ebédidőben megengedik a dohányzást, azt azért kerülöm...)

bz249 2011.03.15. 12:19:17

@Grift: "aki alkoholt nem azért iszik, hogy berúgjon"

Kajat is csak azert ehet az ember, hogy szetdagadjon tole? Mi a gond azzal, hogy valaki megiszik nyaron egy hideg sort, mert jolesik neki?

betyár (törölt) 2011.03.15. 15:13:01

@Grift:
elsőre azt olvastam, hogy pinaillat. az jobban is illet volna magához:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.15. 16:58:55

@betyár:
hát tudja, és remélem nem tőlem és most tudja meg, de illata csak a fertőzött pinának van. ez így van, még ha most parazsat gyűjtök is ezzel a fejemre a büdösgombás rajongók és kikezeletlen muffok között :)

Beer Ninja 2011.03.16. 08:25:35

Egyetértek a dohányzás tilalmával a szórakozóhelyeken. Annyit tennék még hozzá, hogy a 18 évesek alkoholfogyasztását is erősebben kellene ellenőrizni ezeken a helyeken.
Külföldön felszabadító érzés, hogy péntek-szombat esténként nem ütközik mindenfelé részeg, bagózó 13-16 éves bandákba az ember sem az utcasarkon, sem a szórakozóhelyeken.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 08:41:54

@Grift: Hülyeség ellen nincs orvosság. "Aki nem azért iszik alkoholt, hogy berúgjon" - atyaisten, de nagy marha vagy te, barátom... Amint valaki megjegyezte előttem, enni is azért eszünk, hogy hízzunk, és nyilván a virslihez nem lehet egy korsó hideg sört lehúzni, továbbá a halászlé mellé se dukál a harmatos poharú nagyfröccs, mert a te "logikád" (ha egy agyalágyult pöffenetet ennek nevezhetünk) alapján a két pár virslihez tíz sört kötelező meginni, a halászlé mellé meg eg demizsonnal legalább.

Ami a korlátozó kampányt illeti, az bizony nem szól a leszoktatásról. Ha valaki függő (és a cigarettások többsége az), akkor a szimpla tiltás nem szoktat le. Támogassa a kormány a Champixet és hasonló gógyszereket, folytasson széleskörű leszoktató kamányokat, de a szimpla betiltás az egyrészt (talán) a nemdohányzók gyakran teljesen indokolatlan védelméről, meg főleg a dohányosok büntetéséről szól.

Ami meg a pipát illeti, csak azt tudom mondani, hogy marha vagy, és olyasmiről nyilatkoztatsz ki, amihez nyilvánvalóan semmit se értesz. Ahhoz, hogy ne legyen a pipa 10 perc után tényleg büdös, ahhoz több dolog is kell. Nevezetesen: minőségi pipa, minőségi dohány, jó pipafilter, valamint a pipázás profi szintje. Hiába, ez nem olyan, mint a cigaretta, hogy meggyújtom, aztán kész (mellesleg: egyetlen cigaretta nem volt a számban soha). Tudni kell megtömni, tudni kell lassan szívni, és tudni kell a pipát precízen (és minden szívás után) megtistítani. Ha valaki mindezt tudja, akkor nem csak 10 percig, de egy óráig is kellemes a pipafüst. Ami pedig a hangulatot illeti: nem csodlom, hogy te ezt képtelen vagy átérezni, de hát "boldogok a lelki szegények". Végül pedig: nem okoz függőséget, mint már említettem. Én tarokkozás, horgászat, novellaírás közben szoktam pipázni, máskor sose, például itthon nem gyújtok rá, nem is itt tartom a holmit, hanem a horgászvizyillómban, és nemegyszer hónapos szünet is van két rátömés között. Miféle függőség ez, okostojás? A helyesen (letüdőzés nélkül) szívott pipa azért nem okoz nikotinfüggőséget, mert a tüdő s az orrnyálkahártya aránya olyasféle, mint a focipálya meg a tizenegyespont, így aztán a pipafüstből nem bír annyi nikotin felszívódni, ami függőséget okozhatna.

Si tacuisses, philosophus mansisses.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.17. 10:44:44

@Molnargoreny:
nézze, aki tarokkozik, és úgy ír novellát, hogy közben pipázgat mint egy vidéki plebános, az buzi.

tewton 2011.03.17. 11:54:31

@Grift:
lol. vagy egy látens falangista :)
amúgy mg-nek igaza van, a pipázás jó technikát igényel.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.17. 15:03:27

@tewton:
nézze, nekem rózsagyökér, tajték, és egyéb csudaanyagokból való méregdrága pipakészletem volt, angliából hozattam a legfinomabb dohányokat, fantasztikusan tudtam pipázni, volt, hogy egy tömés két órát égett, tisztogattam, egyebek. nekem a maga buzi haverja, sem maga meg ne magyarázza, hogyan kell. :)
az a műmájer novellista a tahó borkumriffjére veri magát? :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 19:30:13

@Grift: Nem, vaníliás Stanwellre verem - magát, ha a kezembe kerül, kis ocsmánykodó szarházi. Buzi a maga kedves papája, azért sikerült ilyenre...

Megjegyzem, aki ilyen hülyeségeket irkál össze megint, hogy "rózsagyökér", az bemutatja, hogy mindenféle link és süke szövege ellenére valójában nem ért a pipához. Ugyanis a köznyelvben rózsafának (nem is rózsagyökérnek) nevezett anyag soha nem volt az. Minden pipás tudja, hogy az valójában a hangacserje gyökere (bruyére), és semmi köze nincs a rózsához.

Grift uram elsőre a következőt írta:
"én is csináltam. rágyújtáskor és az azt követő tíz percben élvezi az ember az illatot, aztán elönti a szájat a mindennél ocsmányabb pipamocsok íz"
Most meg:
"fantasztikusan tudtam pipázni, volt, hogy egy tömés két órát égett, tisztogattam, egyebek".

Nomármost a két idézet összevetéséből megállapíthatjuk, hogy Grift úr egy komplett mazochista elmebeteg. Merthogy aki hajlandó 10 jó perc után még 1 óra 50 percig pipamocsok-ízt "élvezni", az nyilván kedveli azt is, ha a valagát egy bőrszerkóba öltözött csaj (vagy fiú? mert ő éppen lehet buzi, a szövege alapján nem kizárható) a kilencfarkú macskával rojtosra veri.

Egy tömés mellesleg nem ég két órán át - én a kisebb kazánú pipákat szeretem (kizárólag ajakszopókás Kapp&Petersont használok, és csak benteket, ha valaki érti, mi az), és az egy óra szép eredmény, a rekord meg úgy másfél. Pipaversenyen - ahol a lassúsági szívás a feladat - ott kicsivel több dohányt, nagyobb pipakazánt használnak, és 3 órán át füstölnek, de ott kizárólag a lassúságra mennek, és folyvást terelgetik spéci tömőkkel a parazsat. Szabadban, ahol nagyobb a légáramlás, olykor fél óráig ég csak, de ez még nem zavaró, a vége kissé erősebb.

Mivel süllőzni szoktam, azt meg este kell, a szúnyoginvázió közepén, mostanra el se nagyon tudom képzelni, hogy bírtam ki, amíg nem pipáztam. És igen, amikor novellát írok, mint egy vidéki plébános (na, annak azért nincs két gyereke meg felesége), akkor legszívesebben kint a horgászházikómban teszem, saját építésű kandallóm tűzropogása mellett, saját magam által hegesztett háromágú gyertyatartóm fényénél és pipaszóval. A mondatok csak úgy peregnek ilyenkor. Akinek meg ez műmájer, az bekaphatja, és ne olvasson (bár, mivel soha el nem árult és még neten fel se derített szerzői néven írok, ez nem biztos, hogy összejön a hangulaokat megbecsülni nem tudó ostobáknak).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.17. 19:41:30

@Molnargoreny:
cuki lehet a horgásztanyán leopárd mintás tangában, ahogy pipázva műmájerkedik. imádom a hosszú és önimádó válaszait, nagyon mulattatóak, és közben hallom a maga hegesztette kandalló roppanásait, a pipa és a gondolatai kátrányos szürcsögését, és halkan badalamentit. és puszilom az ajakszópókáját! :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 19:51:22

@Grift: a kandalló kővágó flexszel nútolt samott-téglából és samotthabarcsból van, csak az ajtaja hegesztett, egy beszakadt vízóra-aknafedél ép darabjából. Magácska meg még nem adta kölcsön a leopárdmintás tangáját (amiben mazócskodik), ezért az sajnos nem áll rendelkezésre.

Továbbá a pipáim (mind a 7) egyike sem szürcsög kátrányosan, mert ezen anyagot minden szívás után eltávolítom, egy szívással meg nem gyűlik össze a szürcsögnivaló. Legalábbis nekem nem.

Alfőmérnök 2011.03.17. 19:53:03

lol, valahogy sejtettem, hogy Göri és Grift egyszer össze fog akadni. :D

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 19:57:18

@Alfőmérnök: tehetek én arról, hogy szegénynek nincs rend a fejében, és egyszer ilyen, másszor olyan marhaságot firkál, majd amikor rápirítanak, marad a szimpla sértegetés, mint "érv"? Nem nagyon szeretem azokat, akik vita címén csak ordibálnak.

Alfőmérnök 2011.03.17. 20:06:03

@Molnargoreny: Nem kell teljesen komolyan venni, amiket ír. Olvass egyszer bele a blogjába (a nickje mellett). Logikai koherenciát ne nagyon keress benne. :)

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:34:27

@Molnargoreny:

ne legyen igazságtalan. nem pusztán ordibál. ügyesen ordibál, sőt igazából nem is ordibál. a szarkazmust, iróniát nem nevezném ordibálásnak. sokszor tart görbe tükröt elénk, talán önmagának is. a sértés végére szinte mindig szmájlit tesz:))

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 20:42:49

@Alfőmérnök: Beleolvastam. Egyszer.

"nyáron lejártunk a folyóra. többnyire négyen, de időnként hozzánk csapódott az imi. így hívták, az apja egy magyar anarchista volt, aki légnyomást kapott és szerelembe esett az imi anyjával, így itt maradt nekünk, a hozzá hülyült asszonnyal, a három gyerekével. a város szélén, cigányok közt laktak, szegénységben és rémületben. időnként a csendőrök rájuk rúgták az ajtót, rémisztgették a félkegyelmű apát. ritkán meg is pofozták, de komolyabban sosem bántották, ártalmatlan volt. az egy ágyban alvó három gyerek a félelemtől időnként oldalba hugyozta egymást. az anyjuk nem sűrűn mosdatta meg őket, szaguk volt. az imit úgy is hívtuk, a büdös imi. később az apáról kiderült, hogy még a háborúban megölt néhány papot, az egyiken be akarta bizonyítani, hogy kivitelezhető az a budapesti, az ő idejében divatos mondás, hogy kiütlek a cipődből. a pap, szerencsétlenségére, magas szárú, fűzős cipőt viselt, így előbb lehetett agyonverni, mint kiütni a cipőjéből. az apát egy reggel a csendőrök bedobták egy autóba és elvitték. soha, senki nem tudott meg róla többet. később valaki azt terjesztette, hogy a város határában agyonlőtték, elásták.

a folyóba benyúló félsziget öblében ugráltunk az uszadékfákon, rájuk ültünk, kieveztünk kézzel a nyílt vízre, kiabáltunk, megpróbáltunk megállni a talpunk alatt mindig elforgó rönkökön, vagy csak hasra feküdtünk rajtuk és süttettük a hátunkat a nappal. aztán, ha az imi is lejött, akkor kezdődött a mutatvány. az egyes gyengeelméjűekre jellemzően korán érő, nálunk kicsit öregebb imi, már szőrös volt, húgy és kanszagú, merevedése ejakulációval teljes. néhány pesetáért be is mutatta ezt a tudományát, ami nem volt különösebben lenyűgöző, hisz láttunk már csődört és bikát, és alattuk a nőstényeiket, de tudtuk, hogy a szemközti part feletti házuk teraszáról, állványos távcsővel figyeli minden mozdulatunkat az ezredes lánya.

fehér ruhában, fehér kalapban, fehér selyem cipőben állt a terasz korlátjánál, és távcsövön át, iszonyú közelségből nézte, mit művel az imi. minket ez töltött el izgalommal, nem a gyengeelméjű bimbózó férfiereje. az ezredes kisasszony nedves bugyija, az igen. az megért néhány pesetát."

Aha. És még én vagyok a műmájer. Mindenesetre aki efféle futurista, nagybetű nélküli, szimplán provokatív-primitív baromságokat irkál, az egyéb aljasságokra is képes. Görbe tükör? Taán görbe lélek, az helytállóbb...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.17. 20:44:04

@Molnargoreny:
édes maga, na! hát gondolja, hogy én vitáztam magával? maga szerint engem érdekel a maga vagy az én pipám, a maga sülleje, samottja, tangája, bármije?
nem gondolja, hogy csak addig terelgettem, míg önerőből csinálhatott magából bolondot? :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 20:44:14

@Alfőmérnök: Nem vagyok egy netvirtuóz, de arra még rájövök, hogy kell valakinek a blogjára ráklikkelni:)

Alfőmérnök 2011.03.17. 20:51:26

@Molnargoreny: Sejtettem, hogy rájössz, csak a biztonság kedvéért írtam oda.
Meg azt is sejtettem, hogy nem a te stílusod. :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 20:52:47

@Grift: Süllője.
Vitázni csak az képes, akinek van némi gondolkodásbeli koherenciája. Önnek, kedves kolléga, ez a képessége szemlátomást hiányzik. Mindenesetre az önhöz hasonló elmék klasszikus vigasza, hogy tulajdonképpen nem ők vannak a sárgaházban bezárva, hanem az a hülye világ van kizárva.

További sok sikert a tudatmódosításoz, mert blogjából nagyrészt valami ilyesmire lehet következtetni. Ha meg szerek nélkül működik így a feje, akkor szívesen segítek beutalóval, szakemberrel, ha szükséges...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.17. 21:01:21

@Molnargoreny:
görikém, cuki! most már valóban gyújtson pipára, akasszon be a süllejének, és írjon! :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.17. 21:17:30

@Alfőmérnök: Hát, ha valakinek ez a stílusa, olvasgassa, én inkább kihagyom a továbbiakban. imike hugyos kanszaga annyira nem köt le...

@Grift: Süllőtilalom van, április 30-ig, most hagyni kell a süllőfiúkat hugyos kanszagban szeretkezni, hátha azt is lesi az ezredes lánya. Továbbá itthon vagyok, ezért nem gyújtok pipára. Majd a hétvégén, esetleg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.19. 19:25:27

Horvátországban visszavonták a dohányzástilalmat a vendéglátóhelyeken és új szabályozás kidolgozásába kezdtek, mivel a tilalom tavalyi bevezetése óta 40%-kal esett vissza a vendéglátóhelyek forgalma --- hallom most a HírTV Híradóban.

www.hirtv.hu/gazdasag?article_id=375704&highlight_text=doh%E1nyz%E1s

ü
bbjnick

tewton 2011.04.19. 20:07:09

@bbjnick:
horvatorszag eu/allam?
nem
horvatorszag ertelemben vett?
nem
horvatorszag mucsa, balkan, nemdemokratikus.

lehet nekunk kovetendo pelda egy nemdemokratikus mucsa?

naugye!

2011.04.20. 01:57:39

Molnargoreny, te olyan vagy mint Alekosz!
:)

Laikus Érdeklődő 2011.04.20. 03:19:19

A mandiner legjobb offtopic beszélgetései ever!
Már csak azt szeretném tudni, hogy lehet-e süllőzni rózsapipával!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.20. 10:30:10

@tewton:

Ha már dohányzásttiltunk, akkor talán jobb lenne eleve egy olyan szabályozást hozni, ami működőképes is --- ennyi üzenete talán mindenképpen van a hírnek.

És: nagyon meg lennék lepődve, ha Horvátországban ma nagyon népszerű lenne az EU-csatlakozás gondolata:-/

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 18:53:33

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Miből gondolja, hogy eddig nem volt nekem (olyanom)?:-)

ü
bbjnick

tewton 2012.03.10. 21:56:27

@bbjnick:
akkor meg mit parázik?
füstöljön nyugodtan, aztán ha valaki büntetni akarja, kérdezze meg jó hangosan, "azért, mert pajeszos vagyok?" karamellizált egyedeknél ez rutinmegoldás :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.11. 11:33:57

@tewton:

:-)

Igaz, igaz, de nekem ahhoz még nagyon sokat kellene karamellizálódnom, hogy, mondjuk, a szemem színét vagy éppen az elvisbarkómat jogalapnak érezzem bármiféle privilegizáltsághoz:-)

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.11. 15:19:42

@bbjnick:
nem lehet kommentelni. a te blogjaid mindig szarakodnak. kombájn kell néked baszki, nem internet! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.11. 16:07:37

@jose maria padilla:

Próbáld újra!:-)

(Megjegyzem, ezeket a blogokat én csak írom, az üzemeltetést és a karbantartást nem én végzem. Hidd el nekem, azok a kombájnok, amiket én tartok karban, azok karban is vannak tartva!:-))

ü
bbjnick

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.03.11. 16:07:51

@jose maria padilla: Megnéztem, lehet kommentelni. Talán inkább "nem érdemes"-t akart írni?? Padilla, ne dezinformáljon, mert hamar tizedes lesz magából!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.11. 17:24:48

@bbjnick:
egy ideig próbáltam, és csak annyit akartam írni:
:) de szar! :)

:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.11. 17:47:12

@jose maria padilla:

:-)

Egyszer meggyanúsítottál azzal, hogy belőlem az irigység beszél; azt hiszem ez megfelelő alkalom, hogy most én gyanúsítsalak meg ugyanezzel:-)

[................................................................../.]

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.12. 12:26:49

@bbjnick: Eddig úgy tudtam, hogy nem mózeshitű magyar.

@jose maria padilla: Őrmester, ne pofázzon vissza magasabb rangúnak, akkor sem, ha más fegyvernemnél szolgál.

tewton 2012.03.12. 14:03:58

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
hivatalosan zsidó-keresztény kultúrkör van, abba belefér :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.08. 19:37:01

Rejtekhely
Paplan alatt dohányoznak a betegek a kórházakban a tilalom bevezetése óta. Az egészségügyi intézményekben nem lehet kijelölni dohányzóhelyet.

mno.hu/hirtv/hirado-10-orakor-1032579

Eszem, f*szom megáll!

ü
bbjnick

tistedur 2012.04.08. 20:16:54

@bbjnick: a pszichiátriai osztályok kivételek, ott lehet dohányozni.
süti beállítások módosítása