A Széll Kálmán Terv: Mi van a csomagban?
2011. március 01. írta: TuRuL_2k2

A Széll Kálmán Terv: Mi van a csomagban?

  Amikor januárban a kormányzati takarékosság várható irányait (no meg az elmaradhatatlan csomag, nemcsomag, megszorítás, nemmegszorítás verbálbűvészkedést) boncolgattuk, a mai bejelentéseknek csak egy részét, a gyógyszerkasszára, a korkedvezményes nyugdíjakra és a közösségi közlekedés állami támogatására vonatkozó módosításokat sikerült kihámozni az addigi sajtóhírek alapján. Ma sem kaptunk még teljes képet a költségvetési jövendőről, számos intézkedés részleteinek kidolgozását 2011 hátralévő részére ígérte Matolcsy György és Navracsics Tibor.

  Örömteli, hogy a kormány szigorú fiskális politikát ígér, a tervek szerint az államháztartási hiány rendre a GDP 2,94, 2,5, 2,2, majd 1,9 százaléka lesz a GDP-nek 2011-2014 között. A 2010 végi 80%-os GDP-arányos bruttó államadósság idén év végére 75%-ra, 2012 végére 72%, 2013 végére 69%, majd 2014 végére 66% körülre mérséklődne. 

  A bevételi oldalon egyrészt a bankadó jelent komoly tételt, a korábbi várakozásokkal ellentétben jövőre és azután sem csökkenne a felére a teher, hanem az idei évivel azonos nagyságrendű bevételt vár ebből a kormány. Ez újabb rossz hír a (korábbi évekhez képest mindenképpen) nehéz időket élő pénzintézeteknek, s kérdés, milyen hatással lesz a hitelezési aktivitásukra, s így a gazdasági növekedésre. Az 500 millió fölötti profit-tartományban mégsem csökken 2013-tól 10%-ra a társasági adó, azaz a kormány kicsit hátrébb lépett korábbi adócsökkentési terveitől - a nem egészen egy éven belüli változtatás ismét csak nem a gazdaságpolitika régen várt kiszámíthatóságát, tervezhetőségét erősíti. Jelentős bevételt vár még a kormány az elektronikus útdíjból, egyelőre a részletek nem ismertek, azonban ennek bevezetése vélhetően elsősorban a fuvarozókat fogja érinteni. Ha a lakossági úthasználatot is érinti a módosítás, akkor az a helyzet állhat elő, hogy az első Orbán-kormány által elbontott autópálya-kapukat a második Orbán-kormány állítja fel újra, még ha csak virtuálisan is.

  A kiadási oldalon a rokkantnyugdíjazás szigorításától és felülvizsgálatától, valamint a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésétől várnak jelentős megtakarítást, amit régóta meg kellett volna már lépni, még ha komoly konfliktusokkal is jár a rendvédelmi szerveknél vagy a munkaerőpiacról a leszázalékolásba menekülő rétegeknél. A közlekedésben a MÁV több száz milliárdos tervezett konszolidációja mellett nem világos, hogyan jön ki a 45, illetve 60 milliárdos megtakarítás a két évre. Sajnáljuk, hogy a jelek szerint a közlekedési kedvezmények közül pont a legigazságtalanabb és legpazarlóbb, a 65 éven felüliek ingyenes utazása maradt meg. Kétségtelen, hogy erős népszerűségi érvek szólnak az idős szavazók számára jelképes jelentőségű támogatás fenntartása mellett, de így fennmarad az az abszurd helyzet, hogy sok idős melegedésre használja az ingyenes szolgáltatást, vagy éppen pár forinttal kedvezőbb árakért utazik húsz-harminc kilométert.

  A gyógyszerkiadások radikális csökkentése elsősorban a nem generikus (és jellemzően külföldi gyártók által előállított) készítmények támogatását érinti a hírek szerint. A lépés egészségügyi hatásai nehezen láthatók előre, egyes betegségeknél ez komoly tehernövekedést okozhat a betegeknek. A felsőoktatásban 2013-ra tervezett 38 miliárdos megtakarítás sokkolóan nagynak tűnik, vagy jelentős kapacitás-szűkítést vagy a finanszírozás radikális megváltoztatását vetíti előre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr352700772

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új alkotmány/3.: Szavazati jog 2011.03.05. 13:17:17

Talán a szavazati jog kérdése az, amire igazából talán kár is bejegyzést vesztegetni, hiszen elvárható lenne, hogy a XXI. században mindenki számára morális posztulátum legyen, hogy nemétől, vallásától, világnézetétől, keresetétől, végzettségétől, stb....

Trackback: Orbán, csomag! 2011.03.02. 08:29:48

A reformok rövidtávon érdeksérelmekkel és hangos hörgéssel járnak. Ha a sérelmek elég sok embert érintenek, a reform megbukik. Különösen igaz ez akkor, ha az aktuális ellenzék ennek az elégedetlenségnek a gerjesztésével szerez magának népszerűséget. St...

Trackback: Jóléti rendszerváltás - elfújta a Széll? 2011.03.02. 01:59:28

Az Orbán-kormány a tegnap bejelentett változtatásokkal gyakorlatilag felszámolja jóléti rendszerváltást. A jobboldali gazdaságpolitikusok, politikai elemzők és politikusok által amúgy is élesen bírált politikai projektet, amely az állami újraelosztáson...

Trackback: Durva megszorítás – ködösítéssel, időhúzással és mellébeszéléssel 2011.03.02. 01:11:02

Megint az történt mint már annyiszor: hiába vártuk a konkrétumokat, most sem derült ki pontosan, mit tervez a kormány. Egy menetrendet kaptunk, határidőkkel, amikor majd kiderül valami. Vagy talán mégsem. Én azonban most már azt gondolom, nem felkészül...

Trackback: Mire lesz pénz, mire nem? 2011.03.01. 22:57:00

Miközben az ország egyik kulturális színét szürkíti az élet a West Balkán bezárásával, a romkocsmák egyre nehezebb körülményeivel, a csendrendelettel, a Tűzraktér kulturális centrumának megfojtásával Terézvárosban, miközben az oktatást szegényíti jó er...

Trackback: 187. Vége a rendőrök arany életének? 2011.03.01. 22:54:47

Ma Orbán Viktor és miniszterei bejelentették a megszorító csomagjaikat. Mivel ez nem egy politikai blog és engem amúgy sem érdemel a politika, csak egy dolgot emelnék ki. Hadd idézzek az Index.hu cikkéből: A korkedvezményes nyugdíj felszámolása a sza...

Trackback: 100 milliárd forinttal csökken a gyógyszerkassza évente? 2011.03.01. 19:55:33

Sorszám:  30 Szerző:  Ténytár Ígéret:  <p><span id="

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nik a sok közül 2011.03.01. 13:41:32

a nyögdíjas igyenkonflist eltörlik végre?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.01. 14:04:55

Hát sokkal okosabbak nem lettünk. Előbb kértek még néhány hét türelmet, mondván még nincs minden kidolgozva, majd előálltak egy pr-akcióval ma. Részletek, kidolgozott tervek egyelőre nem látszanak, pedig az idő nagyon is sürget.

jan 2011.03.01. 14:12:56

Bevallom, én valami sokkal konkrétabbat vártam ennél.

Hogy ezen mit kellett annyit dolgozni, azt nem tudom.

Csigáznak minket hetek óta, aztán ez a nagy durranás. Csalódott vagyok.

Walter Melone (törölt) 2011.03.01. 14:32:44

"s kérdés, milyen hatással lesz a hitelezési aktivitásukra, s így a gazdasági növekedésre"

ez kérdés? nem, ez nem kérdés, sajnos.

"A felsőoktatásban 2013-ra tervezett 38 miliárdos megtakarítás sokkolóan nagynak tűnik, vagy jelentős kapacitás-szűkítést vagy a finanszírozás radikális megváltoztatását vetíti előre."

Úgy érted: Tandíj?
Az nagyon vicces volna.... :-)

Zoli 29 2011.03.01. 14:44:02

Én is többet vártam. A legjelentősebb intézkedések bejelentése kimerült abban, hogy "megkezdjük, felülvizsgáljuk, újjászervezzük" - semmi konkrétum azzal kapcsolatban, hogy pontosan mik lesznek a lépések, és mennyit fogunk velük megtakarítani.

Az útdíjat (habár a fuvarozásban dolgozom) támogatom, a korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetését is (persze ennek fényében a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása utólag koncepció nélküli ötletelésnek tűnik), a rokkantnyugdíjazás felülvizsgálását ugyancsak.
A társasági adó 19%-os kulcsának fenntartása rossz üzenet a befektetők számára, és csökkenti a kormány szavahihetőségébe vetett bizalmat.

Veder1 2011.03.01. 14:49:54

Matolcsyról ennyi:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/06/matolcsy_kis_abra/

Nézzétek azt a részletesen kidolgozott professzionális ábrát! Na ilyen ez a csomag is...

Bence24 (törölt) 2011.03.01. 15:38:01

Egy kicsit több konkrétummal, sokkal több rizsával és elképesztően gyatrán szerkesztve:
www.mno.hu/upload/docfiles/1103/szellkalmanterv.pdf

Amit hiányolok a programból (és az elmúlt 9 hónapból), az a vállalkozók adminisztrációs terheinek radikális csökkentése, pénz- és időmegtakarításhoz segítésük. Arra számítottam tavasszal, hogy már kész terveik lesznek a felesleges eljárások, elvárások megszüntetésére, tekintve a Fidesz szoros kapcsolatait az Iparkamarával. A korábbi gazdasági minisztérium egyébként is készített már erről egy tervet.
Ehhez képest a két eddigi akciótervből jó, ha 5 pontban volt szó a vállalkozói terhekről. 10 kisadó nyári megszüntetése üdvözlendő lépés volt, de Matolcsy akkor és már előtte is arról beszélt, hogy az 52 adónem negyedét-harmadát megszüntetnék. További lépésekre még sincs utalás.

A Széll-programban "a vállalkozások adósságterhének további csökkentésére" van ígéret, ami szerintem magyarul a körbetartozások visszaszorítását jelenti. Az erre vonatkozó lépések kidolgozásának határideje december 31...

Szóval a kérdésem: hol van a radikális adminisztráció-csökkentés?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.01. 15:45:34

Ez nagyon-nagyon vékonyka lett ... egy 26 pontos next step lista, hogy melyik minisztérium mit dolgozzon ki.

Menet közben kereket cserélni nem jó dolog, mikor 4 (8) évig a garázsban pihent az autó ...

Bence24 (törölt) 2011.03.01. 15:46:57

Az meg nevetséges, hogy befagyasztják a pártok állami támogatását ahelyett, hogy olyan pártfinanszírozási rendszert alkotnának, amely nem kényszeríti rá a politikusokat arra, hogy már az első választási kampányuk alatt gazdasági érdekcsoportok lekötelezettjeivé váljanak és válogatott törvénysértéseket kövessenek el.

táltos 2011.03.01. 15:47:20

a Széll Kálmán terv pontokba szedve:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=159612
Egyébként nem is mondhattak konkrétumokat mert a pontok jelentős része törvényalkotással jár, amihez szükséges az egyeztetés és a vita pl. közoktatás, felsőoktatás.
A felsőoktatásban megspórolt pénzeket (vagy annak jelentős részét) remélem a közoktatásba és szakképzésbe fektetik, és gyanítom, hogy csökkentik a bölcsész, komm.és hasonló szakok keretszámait és növelik a természettudományos, műszaki szakokét.

táltos 2011.03.01. 15:53:47

És végre lecsökkentik a tanköteles kort 18-ról 15-re.
Hurrá!
Most olvasom, hogy tényleg a keretszámokkal bűvészkednek majd.

flo30 2011.03.01. 15:57:49

Hát, ez a csomag egy nagy semmi. Ennyi tudnak a fiúk, no. Nyolc év után.

jan 2011.03.01. 16:02:03

Két idézet a terv 21-22-dik oldaláról:
"a nyugdíjkassza egyensúlyba kerül: a járulékbefizetésekből teljes mértékben fedezhetőek lesznek a nyugdíjak."

"A Széll Kálmán Terv révén nem csupán a nyugdíjak jelenlegi összegének fizetése biztosított, hanem a járandóság vásárlóértékének megőrzése, az infláció mértékének megfelelő folyamatos nyugdíjemelés is."

Ezt kétféleképpen lehet megcsinálni: masszív nyugdíjjárulék-emelés vagy masszív nyugdíjkorhatár-emelés.

Kíváncsi vagyok, melyik lesz.

2011.03.01. 16:16:51

holnap minden megtakarításom átváltom CHF-ra :)
az egész egy csimbumcirkusz, erre voltak képesek 8év 9 hónap alatt
"‐ A munkaerő‐kölcsönzés új rendszerét alakítjuk ki. Ennek keretében magánvállalkozások részére is megnyitjuk a lehetőséget, hogy közmunkásokat foglalkoztassanak, vagyis megfelelő feltételek mellett kölcsönvegyék a közmunkások munkaerejét egy‐egy program megvalósítása során."

na, ha ezt komolyan gondolják, már ha tudják, hogy egyáltalán mire gondolnak, akkor tényleg idióták. Mégis, miért vennénk föl közmunkást a magáncégünkhöz? Mit tud az csinálni? Állami támogatással dolgozzon valaki magáncégnél? Mégis, hogyan? Elmeroggyantak

bz249 2011.03.01. 16:19:37

@táltos: "A felsőoktatásban megspórolt pénzeket (vagy annak jelentős részét) remélem a közoktatásba és szakképzésbe fektetik, és gyanítom, hogy csökkentik a bölcsész, komm.és hasonló szakok keretszámait és növelik a természettudományos, műszaki szakokét. "

Az a problema, hogy a termeszettudomanyos es a muszaki oktatas sokkal dragabb, mert ha legalabb kozepszar szinvonalon akarjak csinalni, akkor ahhoz muszer, vegyszer es kiscsoportos foglalkozas kell. Szemben mondjuk a bufe-ruhatar szakkal, ahol csak egy nagy hodalyra es egy intercity professzorra van szuksegunk es mar meg is oldottuk az 500 fos evfolyam "szinvonalas" kepzeset.

TG69 2011.03.01. 16:25:10

@bz249: Hogy tetszik a terv terve? Ez az egész olyan metafizikus lett, beszélünk az ideákat leíró másolatról, de a lényeget senki nem ismeri :). Ez most vagy egy nagyon jó PR cucc, amit tanítani fognak a bűfé szakoko, vagy teljes a tanácstalanság.

Beer Ninja 2011.03.01. 16:25:57

Az egyetemi csökkentésekkel egyetértek. Jó néhány színvonaltalan egyetemet, kart, tanszéket meg lehetne szüntetni, a filozófia szakos hallgatók létszámát országosan 10-re csökkenteni, prof. emeritusokat elküldeni a fenébe stb.
Komoly megszorítás nélkül lehet hozni a felsőoktatásban a 38 milliárdot.

TG69 2011.03.01. 16:26:15

@jan: Sehogy. 2012-re nem lehet megcsinálni max lesz egy terv, ami alapján x év múlva el lehet ezt érni.

bz249 2011.03.01. 16:28:59

@TG69: mit mondjak? El tudnek kepzelni egy olyan Fidesz-kormanyt is, ahol Matolcsy inkabb gazdasagi taltosi pozicioban van.

táltos 2011.03.01. 16:40:51

@bz249: Az lehet, hogy drágább, viszont nagyobb eséllyel tud elhelyezkedni a termelő szektorban és nagyobb a hozzáadott érték a gazdasághoz. Természetesen nem azt mondom, hogy nincs szükség bölcsészekre, sőt! Csak meg kell találni a megfelelő arányt.

bz249 2011.03.01. 16:43:07

@táltos: tekintve, hogy magam is ttk-s vagyok ezert plane nem nekem kell vedeni a bolcseszeket. Csak arra utaltam, hogy ha a muszaki es termeszettudomanyos szakokat boviteni akarjuk akkor az nem egyeztetheto ossze a felsooktatas koltsegeinek csokkentesevel. Illetve hat csak akkor, ha a jelenlegi gyenge szinvonalbol is leadunk.

bz249 2011.03.01. 16:43:50

@táltos: legyen akkor gazdasagi saman. :D

A lenyeg, hogy metafizikai es ne szamolos munka legyen.

2011.03.01. 16:44:48

"a külföld nem lelkes a csomagtól"
a médiatörvény kapcsán már világossá tettük, hogy nem a külföld dirigál :):):), a 2/3 fidesz szavazó lelkes, csak ez számít :):):)
a fideszes megszorítás jobb(ik) mint a maszopos megszorítás
ezt a "csomagot" átnyálazva nem tudom, miért volt akkora gáz a 300 forintos vizitdíj :):), meg az, hogy fizetős legyen az egyetem(egyeseknek)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.01. 16:46:05

@dr. dodó: Mi lenne ha megszüntetnénk a fölösleges intézeteket, szakokat, és az így keletkező 40 milliárdot odaadnánk a többinek. Hogy ami megmarad az tényleg érjen is valamit?

De nem. Inkább odaadják a nyugdíjasok ingyenutazására, az sokkal fontosabb, minthogy legyenek versenyképes szakértői az országnak.

2011.03.01. 16:52:14

@TaTa86.:
én már annak is örülnék, ha legalább a mindenkori kormánynak lennének versenyképes szakértői

Bell & Sebastian 2011.03.01. 17:18:02

Megvizsgáltuk a tehén csöcseinek ágait, mikor, melyikből mennyit kívánnak fejni. Lesz hozzá utasítás is, kifüggesztve keretben, ahogyan azt köll!

Most nézzünk el -no nem a szarva közt- egy nyilvánvaló tényt. hogy a tülkös fél éven belül visszaadja lelkét a teremtőjének, továbbá tételezzük tejföl, hogy túl vagyunk a ganaj kihordásán (plusz biogáz termesztés, energia-szecska, ilyesmi...).

A tenyészállat egészen sajátságos étkezési szokásairól -hogy tudni illik nem csak fotonokat asszimilál- egy büdös szó nem esett, a gyógymód megbeszélésére összehívott konzílium meg csupa kecskéből -ámbár mindegyikük külön-külön multitálentum, azt el kell ismerni- áll.

Mekk is oldották a problémát.
Kár, hogy csak a választási törvényt importálták a -szintén tulokféle- teutonoktól, a -királytigris szépségével vetekedő- pragmatizmust meg ott hagyták, a toronydaruk erdejében elábelkodva.

Esze semmi, fogd meg jól! A Riska csöcsét, te ökör!

De bornyúhoz bika kell. Ha át nem ugrott volna -már régen- a kerítésen.

Nelson Muntz (törölt) 2011.03.01. 17:32:45

@táltos: "a pontok jelentős része törvényalkotással jár, amihez szükséges az egyeztetés és a vita"

egyeztetes, vita? ezeknel? :DDD

sagurg 2011.03.01. 17:34:16

Azért egy 100-150 ezres közszféra leépítés ( állami önkormányzati hivatalokból) bőven elfért volna még a programban.
Önkormányzatok számát bátran lehetne felezni.

2011.03.01. 17:36:36

@sagurg:
ehelyett a versenyképes gyógyszergyártást baszkurálják

sagurg 2011.03.01. 17:42:17

@Belpo: ahhoz hozzá mernek nyúlni, azért...
Az önkormányzatok szent tehenek, főleg a 2010 őszi önkorm választások óta, mivel ott is 2/3 fideszes, a sajátjaik zsiros posztjait csak nem merik elvenni.

Eltona 2011.03.01. 17:47:01

9 hónapja alakult a mostani kormány. Állítólag már a megalakulása előtt fel voltak készülve a kormányzásra. Ehhez képest a pénzbeszedésen kívül, a jövő érdekében szükséges strukturális átalakítások területén semmi sem történt. E sokáig tologatott mostani bejelentés is csak elképzelés szintjén tartalmazza a dolgokat, számításokkal, hatástanulmányokkal alá nem támasztottan.
Én nagyon drukkolok a FIDESZ-nek, de ez már a töketlenkedés magasiskolája. Ennyi az összes puskapor? Akkor ennek az országnak végképp annyi. Az utolsó zárja ba az ajtót, oszt adja le a kulcsot.

bunko_jobbos 2011.03.01. 17:54:05

Politikailag nagyon okos a kormány: őszintén, mennyit lehetne spórolni a 65 éven felüliek kedvezményével? Nem indítanak miattuk több buszt, vonatot. Csak jól felb*sznák az agyukat. Nagyon helyes döntés!

Én is több konkrétumot vártam. Azonban szerintem nem véletlenül kértek még két hetet az ismertetéssel. Valószínűleg az adatok viszonylag pontosak, de majd csöpögtetni fogják, nem egyszerre mondják el + van olyan is, ami még nincs kidolgozva.

Egy politikus sosem mondhat konkrétumokat --csak a végső esetben --, mert ha nem jön be, mindenki rá fog mutogatni.

eremita 2011.03.01. 17:54:53

A bejelentett program egyetlen ütős része maga a program név. Szél Kálmán mát több mint száz éve halott, így mindent rá lehet lőcsölni.

2011.03.01. 17:56:49

@Belpo: nem is rossz ötlet.

hazai bankszámlát megszüntetni ( úgyis a népen szednék be a bankadót ) osztrák számlát nyitni, vagy messzebb, manit konvertálni euróra, de szimpibb lenne chf ( 185 max. ) költségeket sárga csekken fizetni a továbbiakban, és rövid haáridővel húzni innen a p...ába.

felsőoktatás nyírása oké, nem kell ennyi diplomás, képezzünk a nem létező iparnak szakmunkásokat...

bankadó oké, túl sok bank van amúgy is. ( kiv vagyok melyik fog magyarországról elhúzni... remélem pl. citi :) fiókbezárás leépités tuti )

pénzbehajtás a köbön, munkahelyteremtés nuku.

sapka xar ez az ország.

Lew Archer 2011.03.01. 17:57:01

El kéne már felejteni a "Reform" című mesét.

A szakértő értelmiség nagyjából 89 óta oltja a közönséget azzal, hogy létezik valahol egy Reform, amit, ha bevezetnének, egy csapásra megoldana minden problémát, és persze igazságot tenne végre, hogy a hozzáadott értéket termelő értelmiség világszínvonalú fizetéseket kapjon, és a reformált magyar közigazgatásból és gazdaságból bármikor léphessen tovább tetszőleges külföldi állásokba, ahol csak őket várják majd.

Aztán a csodareform csak nem akar bevezetődni, se ilyen, se olyan kormányok alatt. A magyarázat persze adott, a jobboldali kormányok nem szeretik a Reformot, a baloldali kormányok meg nem tudnak mozdulni mocsárország lakóinak ellenállása és a jobboldali ellenzék miatt. Vagy rövidre van szabva az ideje, mint a Bajnai-kormánynak. Szóval magyarázat mindig van.

Pedig a megoldás egyszerű, nincs ilyen szuperreform, ami a hirdetett módon megoldaná a problémákat.

bunko_jobbos 2011.03.01. 17:57:59

@sagurg:

Mi a franc megtakarítást hozna az önkormányzatok számának felezése? Ez tipikus libsi szöveg: zavarja őket, hogy több központot kell elfoglalni. Nekik jobb lenne egy nagy, az szokott menni.

Az önkormányzatok min. fele 3 tagú testület + mellékállású polgármester. DE NINCS JEGYZŐ MEG HIVATAL, baszki. Körjegyzőségek vannak. Nem plusz kőccség, érted?

Hadd döntsenek már a saját sorsukról, hogy pl. ződ legyen a mászóka, ne piros. Ettől még nincs nagy kiadásuk, mert nincs hivatal.

Nem szeretnék még egyszer erről a témáról ilyen sokat írni. Már elegem van, hogy nem értitek. Na.

Avatar 2011.03.01. 18:04:57

@eremita: Szegény Széll Kálmán nem tud tiltakozni, hogy mit adnak el a nevével.
Erre a programra a Szél Kakas Terv név sokkal jobban illett volna, miután ellenzékben minden hasonló megszorítási intézkedést hazaárulásnak bélyegeztek Orbánék, és azt kukorékolták, hogy ne a zemberekkel fizettessék meg...
De az különösen szép, hogy a legtöbb bejelentett intézkedés arról szól, hogy egy újabb határidőig kidolgoznak majd valamit. Már Gyurcsány lemondásakor azt hangoztatták, hogy kész terveik vannak az ország rendbetételére, ehhez képest a választások után 1 évvel sem álltak elő a részletes gazdasági programjukkal (hacsak nem a manyup pénzek elherdálása volt a kész terv).

Veder1 2011.03.01. 18:05:35

@Lew Archer, dehonnem van, úgy hívják: "Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!"

Magyarul annyit költs az oktatásra, egészségügyre, nyugdíjra, közigazgatásra, amennyi bevételed van és ne többet. Még magyarabbul, valdd be végre, hogy a hivatalos helyett kb. 30-50%-os a munkanélküliség, csak az rejtve van.

sagurg 2011.03.01. 18:06:01

@bunko_jobbos: Jártál te már önkormányzatban ügyfélként, vagy ott melózol?
Annyi ráérő dolgozót ( kár őket annak nevezni), mint az önkormányzatbokban, máshol nem látni.
csak egy példa a kedvedért: Pár hete a nyitás után jó félórával mentem be elintézni valamit, ügyintézőknek még se hire se hamva, ott pofáztak az egyik csukott irodában, a kávéscsészékkel csörömpölve.
Nézd meg egyszer, rég dolgozniuk kellene, de még szatyraikkal akkor szállingoznak befelé az ebédszünet után.
Ha 1000 önkormányzat meg lenne szüntetve, akkor egy csomó ilyen élsődit ki lehetne hajitani, legfeljebb aki marad az megijedne és kettő helyett dolgozna, így már majdnem elérné az átlag versenyszféra dolgozó teljesitményének harmadát.
Most lecsökken a munkanélküli segély, olyan sokáig nem is kellene ellátni igy a sok kirugottat:))

Pernahajder Viktor 2011.03.01. 18:15:43

Ez olyan volt mint valami rémálom, MSZMP kongresszus a következő 5 éves tervvel. Szánalom. És ezért versenyszférás fizetéseket vesznek fel százak. Kérdem én mire fel?

Lew Archer 2011.03.01. 18:15:58

@Vödör:

Hát, ha maga ezt tudja, alapítsa meg az Értelmiségi Reformpártot, és induljon a választáson.

Cylon Brother Six 2011.03.01. 18:17:53

@Bell & Sebastian: nálad a pont :)

eremita 2011.03.01. 18:18:36

@Avatar: Amikor katona voltam, a seregben az volt divatban, hogy mindenre tervet kellett csinálni. A terv készítésére is tervet csináltunk a hadnagy irodájában. (írnok voltam) Éjjel nappal gyártottuk a terveket, nagy balhé volt, ha egy terv aláiratva, határidőre nem lógott a falon. A végrehajtás már senkit sem érdekelt.

Pont ezt az eszetlenséget látom most is. Orbánéknál megállt az idő, mert a 70-es évek közepén voltam sorkatona.

Veder1 2011.03.01. 18:22:11

@Lew Archer, szerintem ezt most senki sem tudja megcsinálni, de a valóság ettől még ez.

2011.03.01. 18:27:47

az is király, hogy adótcsökkentenek per kopf, de közben azokat, akik munkát adnának, megadóztatják - miért is vegyenek föl még embert? amit úk munkaerőre lehetne költeni vagy fizuemelésre, viszi az állam

Dendrobatidae 2011.03.01. 18:27:55

Ez a program egy az egyben a hetvenes évek Ceausescujának programja. Szegény hülyének volt az a mániája, hogy az államadósságot vissza kell fizetni, ha törik, ha szakad, mert majd aztán jobb lesz. Tíz év alatt sikerült is teljesen leamortizálni Romániát a világ legnyomorultabb országai közé. Ő is minden pénzt kivont az országból és államdósság csökkentésre fordította. Meg is lett az eredménye.
Úgyhogy sok sikert ezen az úton a narancsszektának!:))))

Severus 2011.03.01. 18:28:24

Mellesleg a közmunka is tökönszúrás... Ugyanis a út a munkához program is azt mutatta, hogy azok a vállalkozók és munkások szívták meg, akik a piacról éltek, pl. közterület takarítás, fenntartás. Felmondta az önkormányzat velük a szerződést, és a piaci ár alatt megcsináltatta olyan kht-kkel, akik tartós munkanélkülieket foglalkoztattak. A vállalkozó meg lehúzta a rolót és elküldte az alkalmazottait. Számos településen ez történt...

Amíg a gazdaság nem pörög fel, nincs több munka, megrendelés. Épp csak a meglévőket veszik el a piaci vállalkozóktól, és csoportosítják át állami támogatásból élőknek. Persze szépen hangzik (egyeseknek), hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, meg a sok ingyenélő a kocsmában lopja a napot, stb. csak a piacgazdaság nem így működik.

Hoppázó Beléndek 2011.03.01. 18:29:21

Széll Kálmán nevében pedig én kérek elnézést.

a 3millió honfitársamat pedig arra kérném, hogy semmilyen fülke közelébe ne menjenek. soha többé. mindenkinek jobb lesz úgy. de tényleg.

Bell & Sebastian 2011.03.01. 18:31:09

Rájöttek, hogy az állam a legnagyobb munkaadó, ha kiszórja az alkalmazottait, kapával-kaszával jönnek majt vissza. Ekkor Szili Katalin az élükre áll, de ez most mellékszál.

A volt elvtársak véd- és dacszövetségét, a rendszerváltás nyerteseit, másképpen: a jogászvircsaft bíróseggeit kellett volna először szétrúgni, nem két évig csalogatni őket cukorkával, mialatt ellopják a maradékot, a korábbi zsákmányt meg sosem hozzák vissza.

Önkormányzatból hatod ennyi is bőven sok, nem is beszélve a kettő másik -felesleges- párhuzamos szervezési struktúráról!

De akkor nem 4 millió alanyi jogon biztosított lesz, csak három. Öngól!

Az egészből az a tanulság, hogy nyolc év kellene, ilyen csigatempóhoz. De ha realisták, számoljanak csak néggyel!

csi szi 2011.03.01. 18:31:58

@sagurg: Az irodisták bizony a versenyszférában sem dolgoznak feltétlenül többet. Lásd a versenyszférában dolgozó és munkaidőben egész nap kommentelgető nickeket a fórumokban és blogokban. :)

sagurg 2011.03.01. 18:36:08

@csi szi: az adózói pénzek elherdálása szempontjából irreleváns, hogy a Vakvarjú2 BT 3 irodai dolgozója közül 2 dolgozik, vagy otthon szunyál a BT pénzéért. Ezzel maximum a cégét kárositja meg. Amelyik állami dolgozó viszont henyél ( az önkormányzatiak fele ilyen ), az az adózóktól lop. Ilyen egyszerű

is 2011.03.01. 18:36:18

kellett volna meg 3 pontot talalni, es akkor ez lett volna a 29 pontos kormany. jovore mi lesz az ujabb 29 pont? van, aki ezt az igergetest, hogy akkor most igazan megvizsgaljuk, es most mar tenyleg lesz egy strategia pl. a MAV-ra, meg elhiszi?

ami a legrosszabb hir, hogy a 66%-os hiany ugy van szamolva, hogy osszegeben semmit sem csokkentenek, csak a gazdasag majd no 5%-kal, es ahhoz kepest fog kisebbnek tunni. de a gazdasag nem fog 5%-kal noni, ha nincs hitel (bankado), ha no a munkanelkuliseg (nincsenek uj beruhazasok, lasd DT service center), ha a gazdagok joletet finanszirozzuk (16%-os SZJA) a vallalkozasok tamogatasa helyett.

Bell & Sebastian 2011.03.01. 18:39:05

@csi szi:
A versenyszféra már több mint három éve versenyhelyzetre kivár, de amint a mellékelt ábra mutatja, lesz az több is itt, minálunk.

Magyar vállalkozások nagy barátai? Szájjal, csakis.

sagurg 2011.03.01. 18:39:57

@csi szi: Arról nem is beszélve, hogy az az önkormányzatim dolgozó amelyik a neten lóg munkaidőben az üritsen sünt, dolgozzon meg az adózóktól levett lóvéért.
Ahhoz meg, hogy egy versenypiacon dolgozó cég bármelyik alkalmazottja milyen hatásfokkal dolgozik, ahhoz egy önkormányzati élösdinek semmi köze, ezzel maximuma cég bevételét csökkenti.

kaqkkfioka 2011.03.01. 18:44:47

@Severus:
.... és amikor már csak közmunkás fog dolgozni ....

Veder1 2011.03.01. 18:46:05

@sagurg azért ez nem ilyen egyszerű, ha a versenyszférában dolgozó henyél, mert éppen megteheti, azzal közvetve rosszat okoz az önkorisnak is, hiszen nem szárnyal a gdp, nem ugrik a pannon puma, kevesebb pénz lesz az önkorisra is.

Jofiu 2011.03.01. 18:46:30

@táltos:
"Egyébként nem is mondhattak konkrétumokat mert a pontok jelentős része törvényalkotással jár, amihez szükséges az egyeztetés és a vita pl. közoktatás, felsőoktatás."

Ez rendben is van, nem szabad ugy valtoztatni, hogy nem latjuk mik az igenyek, es nem latjuk mivel jar.

De akkor eddig mit csinaltak? Nem tudjak meg mi merre, hogyan, meg csak ezutan jon az egyeztetes?

Na meg ha most kezdenek el egyeztetni, akkor meg az egeszbol semmi sem lehet, vagy teljesen maskent.

Akkor meg ez itt mi? Ha meg most kezdenek el egyeztetni, akkor az egesz egy hasrautesszeru dolog.

Ha meg alatamasztott szamok szerepelnek benne, akkor miert nem csak a torvenyhozas van hatra?

Az egesz nem stimmel.
Ennyi ido alatt mindossze egy otlethalmazt es 'majd kidolgozzuk'-ot osszehozni, ez remiszto.

Na meg szornyulodni az allamigazgatas koltsegein, oszinten atlatni a valtoztatas szuksegesseget, elitelni a luxuskiadasokat (hehe!) az allamigazgatasban egy hosszu paragrafusban, es a vegen feljonni ket honap helyett 1 honap fizetett szabival mint egyik akcioterv, ez pofatlan.
Ez egy nagyon fontos lepes, elso pont az akciotervben, most ki vagyunk huzva a szarbol, ettol sokkal hatekonyabb lett az allamapparatus, bravo!
A tobbi se kutya, a partok pont annyit kapnak mint eddig, 15% fizetest most meg nem vesznek fel a vezetok es nem is osztogatunk magunknak jutalmakat, es majd kidolgozunk masik kozbeszerzest is, hat ehhez pofa kell. Gigamegtakaritast latok a lelki szemeim elott.
Rohej.

Ha ezen a csomagon dolgoztak eddig, akkor sajnalom, nincs remeny.

kommenter 2011.03.01. 18:57:31

Tisztelt Uraim!
A mai nap fejleményeit nem tudom a tőlem megszokott kimért stílusban kommentálni. Egyetlen nem trágár gondolatomat "Vezénylő Tábornok"-unk "reform"-járól viszont megosztom Veletek: ehhez képest a Bokros-csomag csak laza bemelegítés volt. Emlékezzen erre mindenki 1 év múlva. Köszönöm a szót.

2011.03.01. 19:01:32

@Dendrobatidae:

románián röhögsz? ne legyél te arról meggyőződve, hogy magyarország jobb...

pl. kerestél manapság állást? ( budapest v vidék )

nagyon a béka segge alatt ez az ország, és ezt nem budapesten látni, ott még el lehet vegetálni, de vidéken... aki a neten üldögél ( ki tudja még fizetni ) fingja sincs arról a nyomorról, ami ebben az országban sokaknak kijut, 2011-ben, az eu közepén.

magyarország nem különb, mint románia, sőt. eszembe jut egy /biztos több lehetett, de egyben tuti láttam/ osztrák boltban kiakasztott tábla: " magyar ne lopj ".

igényes 2011.03.01. 19:05:29

Szar emberek gyülekezete az orbáni, lázári CBA társulás.
Párkány CBA cukor 196 Ft, Biatorbágy a magyaros nevű krupp és baldauf úr 350Ft-ért árulja. Hú ez az ősmagyar krupp és baldauf!

kamuszutra 2011.03.01. 19:06:53

na, fideszdroidok, sikerült már felébredni a fülkeforradalmi álmokból?

most nem kérdezitek meg magatoktól, hogy "ezek mi a faszt csináltak 8 évig, és 2010. áprilisától idáig? miért szavaztam én ezekre, ha ezek is ilyen balfaszok?"

2010. áprilisában, a kormányalakítás előtt már konkrét jogszabály tervezetekkel kellett volna előállni, amelyek teljes pénzügyi és gazdasági reformot tartalmaztak volna, és be kellett volna mutatni az ezekhez tartozó hatástanulmányokat. a kormányalakítás másnapján ezeket a tervezeteket és hatástanulmányokat társadalmi vitára kellett volna bocsátani, és ezt követően, mondjuk egy hónap múlva el kellett volna fogadtatni a jogszabályokat az országgyűléssel. a 2011-es költségvetést ősszel már a reformok alapján kellett volna elfogadni.

és ti, mandíneres fideszdroidok mi a faszról írkáltok itt? hogy "nem sikerült kihámozni a részleteket"? nektek nem arról kellett volna írni 2010. áprilisa óta minden nap, hogy "hol a picsában vannak a reformok, viktor?"?

kommenter 2011.03.01. 19:11:14

@lazarus: Igazad van.
Szakmám folytán napi szintű bejárásom van a borsodi kistérségek falvainak lakásaiba. (szerelő vagyok, nem végrehajtó) Azt az elképzelhetetlen nyomort és kilátástalanságot senki sem látja OTT FENT.

Alikam 2011.03.01. 19:11:38

Én azt nem értem, hogyan lehetett olyan butaságot csinálni, hogy bevezették a családi adókedvezményt, de olyan számokkal, hogy csak nézek. Áruljátok már el mandineresek ki volt az az okos fideszes, amelyik kitalálta, hogy 3 gyerek után havonta 700.000 forintot leírhatnak az adóalapból?

Most ennek mi értelme volt? Nem sok ez egy kicsit?

2011.03.01. 19:13:59

@kamuszutra:

nehogy azzal gyere, hogy még 8 év kellett volna a szegfűbrigádnak, mert halálba masztizom magam.
ez az egész gárda, aki 20 évig ült az élen, felváltva, lófax érdemit nem fog tenni, nem tud, v nem akar.

lehetne itt reformokat tolni, de ki lépi meg? forradalom lenne. kicsit csipegetnek, kicsit tologatnak, ennyi. 270 körül az ojró, hurrá.

lássuk be, jó ha vesz mindenki egy méretes szopóálarcot, amig nem hiánycikk, fityesszel is beszivta a jónép, ahogy kell. tökmindegy, kire szavaztunk volna.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 19:18:28

Hát ez nem sok szar, ezt még Gyurcsány is meg tudta volna lépni ( A Fidesz heves tiltakozása , utcára vonulása mellett...).....akárhonnan nézem,...kerülgetem,....ez , baszki,....csak megszorítás

eremita 2011.03.01. 19:21:11

@lazarus: Orbánnak nem volt ideje a 8 év alatt kidolgozni a gazdasági terveit, mert minden ráérő idejét elvitte az ellenségkeresés gyártása.

Most büszke lehet magára, mert amellett, hogy az országot sikeresen ketté osztotta a kákán is csomót kereső politikájával, Gyurcsányt is kellőképpen leamortizálta, de mit kaptunk helyette?

Nagy lószart nemzeti színű pántlikával leöntve. Mindenkinek jó étvágyat hozzá.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 19:21:23

@lazarus: Dehogy mindegy..., nem ismered a viccet ?
A zsidó boltost meglopja a segédje...--
miért nem rúgod ki ? - kérdi a barátja ..
-Hogyne, hogy felvegyek egy újat,...és az is elkezdjen lopni....- ez legalább már meglopta magát !!!!

kamuszutra 2011.03.01. 19:25:03

@lazarus: ki a faszom beszél itt az mszp-ről? gondolom már feltűnt mindenkinek, hogy már majdnem 1 éve nem ők kormányoznak. fülkeforradalom volt 1 éve, helló! kérje már számon a sok fülkeforradalmár a fideszen, hogy hol vannak a reformok. gyurcsányék elkúrták, de a fidesz balfaszkodása, késlekedése szintén nagy társadalmi károkat okoz. ott kéne üvölteniük a parlament előtt, hogy elkúrtad, viktor!

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 19:26:56

Ezennel elkezdődött az Orbán - éra alkonya....ezek után a seggnyalókon kívül csak az adórendszerrel jól járó 15 % fogja támogatni,....mert jönnek a MEGSZORÍTÁSOK !! Fidesz- szavazó - nem Fidesz - szavazó....mindenki szarban lesz... A zombik meg helyeselnek : "nem baj hogy szarabbul élünk mint Gyurcsány alatt,....de legalább a liberálbolsik is !

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 19:28:59

@kamuszutra: Szép, új jövő : a Jobbik tüntet a Kossuth téren Orbán ellen,.....és csatlakoznak hozzá a liberálbolsik.....már látom magam előtt .

Dendrobatidae 2011.03.01. 19:39:00

@kíváncsivagyok: ....legalább meglopta magát... hát persze, arra a napra. Ez a szar duma a szektás rajongók válasza minden pártnál:
"Há' mi loptunk, de a másik még többet fog..." az apátok faszát! Levágni a kezeteket oszt jónapot! Akkor talán tényleg nem fogtok csórelni. Bár ebben sem vagyok biztos.

Tormán Piktor 2011.03.01. 19:39:48

@kamuszutra: két hét múlva ott leszünk és fogjuk üvölteni, hogy ELKÚRTAD VIKTOR, TAKARODJ!

táltos 2011.03.01. 19:40:33

Egyébként nem igazán értem, hogy miért probléma az, ha van egy koherens elképzelés a jövőről és van egy konkrét menetrend az adósságcsökkentésre és arra, hogy ne legyenek egyes rendszerek pazarlóak.
Sokan azt hiszik, hogy majd egy adott pillanatban kiáll Orbán vagy Matolcsy vagy Navracsics és bejelent konkrét intézkedéseket (egyébként konkrét intézkedéseket jelentettek be) és akkor egy csapásra minden megváltozik?
Az államadósság sem egy nap alatt lett ekkora és azok a rendszerek amiket változtatnak sem egy nap alatt rakódtak egymásra. Ha jól láttam raádásul minden egyes témánál hivatkoznak a kormányporgramra is.
Tehát kapkodásról sem lehet szó.

Audryenne 2011.03.01. 19:41:22

Azért kíváncsi vagyok, mit fognak ebből megvalósítani. Mondjuk a bizonyos egyetemi szakok államilag finanszírozott helyeinek csökkentésére tényleg szükség lenne, ezzel együtt meg emelkedhetne a ponthatár is. De a legelső lépésként mondjuk inkább normális, színvonalas szakképzést kéne biztosítani Amire egyébként is szükség van), hogy ne az legyen mindenki számára (még a kevésbé értelmeseknek is), hogy elmegy egy egyetemre lábatlógatni. Ezután meg lehetne szüntetni rengeteg felsőoktatási intézményt is, mert bizonyos helyeken a színvonal pl ismeretlen fogalom. És persze korlátozni a bölcsészek, jogászok...stb számát.

A rokkantnyugdíjazás felülvizsgálatával nagyon egyetértek, a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésével is.

De összességében nagyon ködös az egész, bármit bele lehet magyarázni.

kommenter 2011.03.01. 19:54:30

@táltos: Ne haragudj, de Te vagy bértrollnok vagy, vagy simán hülye, aki nem lát tovább az orránál a narancsködön keresztül.

Dexter007 2011.03.01. 19:55:28

én még mindig reménykedtem, h vmi konkrét strukturális reform-tervet fogok hallani, de ezeknek csak a "pont-gyártás" megy. kidolgozzuk ezt és ezt eddig meg eddig. én meg eddig meg eddig vagyok. de végülis jól el lehet játszani így 4 évig, utána meg kicsit osztogatunk, h azért még meg legyen az egyszerű többség...

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 19:56:38

Na akkor most az a baj, hogy van 1 koncepció, hogy kb. 5 év alatt visszafizessük azt a hiteltengert(illetve a felét), amit a tisztelt vörös elvtársak felvettek az elmúlt 8 év alatt, miközben Mo-t leküzdötték az első helyről az uccsóra a régióban.

Most ez is baj? Mondjuk szocik soha semmilyen kölcsönt nem fizetnek vissza, az tény.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 19:58:02

@Dendrobatidae: Azok közé a demagóg zombik közé tartozol , akik azt hiszik a lopás szoci találmány ? Eccerű vagy bammeg.....Esztergomban mit műveltek a Fideszes vezetők ? És a XIV. ker. - ben ??? Stb. stb.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 19:58:03

Na akkor most az a baj, hogy van 1 koncepció, hogy kb. 5 év alatt visszafizessük azt a hiteltengert(illetve a felét), amit a tisztelt vörös elvtársak felvettek az elmúlt 8 év alatt, miközben Mo-t leküzdötték az első helyről az uccsóra a régióban.

Most ez is baj? Mondjuk szocik soha semmilyen kölcsönt nem fizetnek vissza, az tény.

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 20:00:47

@kommenter: ezeknek,...még ha éhen halnak is . ....Éljen a Párt,...éljen Viktor...... ezek a zombik .

dr kíváncsivagyok 2011.03.01. 20:02:53

@Bathory: ....az nem zavar, hogy az első orbán- kormány alatt kezdett el nőni jelentősen az államadósság ??? Tételesen 2001 - ben ?

gagauzz kalauzz 2011.03.01. 20:04:43

A csomagban sok kaki van, aminek az illatát megpróbálják egy kis fenyőillatú légfrissítővel elfedni.
Ettől aztán olyan a szag, mint amikor bekaksiztak egy fenyőerdőbe.:-)

Dendrobatidae 2011.03.01. 20:06:40

@Bathory: Milyen koncepció? Te hallottál valamit erről? Ja, vagy az a koncepció, amit a diavetítésen mutatott Matolcsi: Sereghajtóból éllovas... legrugalmasabb munkaerőpiac... leggyorsabb versenyképesség emelkedés... blablabla.
Igaz, már a Kedves Vezető is elmondta ugyanezt 2011 nekifutás >2012 elrugaszkodás > 2013 emelkedés > 2014 szárnyalás... >2019 fénysebesség > 2020 hipertér-ugrás...
Ha ez koncepció, akkor rendben, sok sikert hozzá:)))

2011.03.01. 20:08:07

@Bathory:
koncepció, hahaha. 300 milliárdot akarnak kifizetni a manyupból a MÁVra. na, ez koncepció, csak kicsit kínos. ha ma nem vetted volna észre, ezeknek semmilyen tervük nincs.

Dendrobatidae 2011.03.01. 20:08:46

@kíváncsivagyok: Nem. Azok közé tartozom aki minden féle színű szektás pártzombit egyformán értékel. Világos?

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:09:21

@kíváncsivagyok: Ezt a pártgyülésen hallottad?

Akkor a valóságról: OV (GDP arányosan) 53%on kezdte, és 50%on adta át a stafétát. Valóban nőtt az adósság, de a gazdaság gyorsabban nőtt...

A ballerek csináltak az 50%ból 80%ot, miközben a gazd. növ. előbb csökkent, majd 0 lett, majd átment minuszba. Főbelövés nagyon méltányos lenne, de a családjuknak is. Mielőtt a válságra fogod, Szlovákia az egész évtizedben nőtt. Ne csak a Népszabit bújjad!

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:14:29

@Dendrobatidae: Mivel az régiós éllovass dolog az első OV kormány alatt valóság volt, talán megérdemlik a bizalmat. Különben meg a kutyát nem érdekli, hogy a maradék vörösök mit nyivákolnak.

parlamentarista 2011.03.01. 20:25:00

meglátjuk mi valósul meg.

azt értem, hogy túl sok a rokkant nyugdíjas, és az állam foglalkoztassa a munkaképeseket. de hogy lesz ebből a költségvetésnek megtakarítása.

azt értem, hogy a rendvédelmiek korengedményes nyugdíjazása igazságtalan, de ha az állam a rendőröket tovább foglalkoztatja, akkor abból hogy lesz a költségvetésnek megtakarítása.

értem, hogy nem kell ennyi egyetemista, és azt is, hogy a közepes érettségivel ne lehessen bekerülni a felsőoktatásba. oké, de hogy lesz ebből a költségvetésnek megtakarítása.

jóska leérettségizik felajánlják neki a közmunkát havi 50 ezerért. vajon nem fog elmenni mosogatni ausztriába havi 250 ezerért.

azt értem, hogy a kormány tervez 300 ezer új állami munkahelyet, de hogy lesz ebből a költségvetésnek megtakarítása.

nekem erős a gyanúm, hogy fiskális szempontból a legolcsóbb dolog segélyezni, és ezen nem gazdasági, hanem szociokulturális (vagy ahogy mondani szokás erkölcsi) megfontolások miatt kell változtatni. egyszóval ezektől ilyen mértékű megtakarításokat várni szerintem nem lehet. de ne legyen igazam, majd meglátjuk.

Dendrobatidae 2011.03.01. 20:25:01

@Bathory: Rád is rád férne, ha nem csak a Heti Válasz bújnád. Ugyanis az eladósodás csúnyán I Viktor alatt indult meg. Csak Vitya trükkös srác, csinált egy Magyar Fejlesztési Bank nevű állami strómancéget, aki az állam helyett vette fel a hitelt, így az nem jelent meg a költségvetésben. Aztán a szocik már a költségvetésben számolták el a bank több százmilliárdos mínuszát, így az 2002 év végén már náluk jelent meg.
De a köztisztviselők állami kamattámogatással vásárolt lakáshegyei is a következő kormányoknál jelentek meg mínuszként, hogy a deviza alapú kölcsönök mesterséges felfuttatásáról ne is beszéljünk, vagy a hülye diákhitelről amit azóta is nyögnek a delikvensek, vagy ott vannak a Fideszes, nyakig deviza alapon eladósodott önkormányzatok... Úgyhogy a Kedves Vezető is nyakig szaros az ügyben. Kár ezt szépíteni. Aki nem pártdroid az világosan látja.

kommenter 2011.03.01. 20:37:10

@Bathory:Miről gagyogsz narancsdroid?! Vörösök manapság Észak-Koreában, Kínában és Myanmarban vannak.

NA YA! 2011.03.01. 20:37:56

Állami támogatás nélkül idén valószínűleg teljesen megszűnik a vakvezető kutya képzés, egy kutya kiképzése kb. 1,8 millió forintba kerül!
Ugyanakkor több tíz milliárdért stadionokat építünk, foci utánpótlást képzünk (akik között biztos sok tehetséges fiatal van)!
Kedves Vezetőnk, szorítsatok máshol, ha már nagyon kell, talán saját magatokon kezdjétek!

parlamentarista 2011.03.01. 20:38:42

@Dendrobatidae:
na még egyszer. amikor orbán adta a kezdvezményes lakáshitelt, akkor még költségvetési többlete származott belőle, mert a hitel felhasználásból volt például áfa bevétele. és az adott esetben több volt, mint a költségvetési támogatás. csakhogy amikor a hitelt a lakosság törlesztette, akkor elmaradt az áfa bevétel. persze utána tovább adósodott, de akkor meg a kamatok nőttek, tehát a bankok egyszerűen benyelték a pénzt. amit orbán próbál visszavenni, de ettől a piac még inkább befagy.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:40:33

@Dendrobatidae:

Vitya trükkös srác, csinált egy Magyar Fejlesztési Bank nevű állami strómancéget, aki az állam helyett vette fel a hitelt, így az nem jelent meg a költségvetésben--megint bullshit: Nem az Orbán kormány próbálta meg átvágni az Uniót a számmisztikával. Az államadósságot külföldről, a hitelezők monitorozzák, inkáb nekik hiszek mint neked.

deviza alapú kölcsönök mesterséges felfuttatásáról---Már ne haragudj, nézz már utána melyik évben vették fel a devizahiteleket és milyen arányban. Melyik évben lett kizárólagos a devizahitel a bankoknál? Orbán alatt?

Fideszes, nyakig deviza alapon eladósodott önkormányzatok... ---miután katasztrofálisan szerepelt a balpárt a választáson, az önkormányzatok finanszirozását gyorsan átirta, hogy az Mszp-nél maradjon a pénzosztás. Ezt megtehette tvesen egyébként, hisz ők voltak kormányon. Olyat hol hallottál, hogy az önkormányzatok a felelősek az államadósságért? Nem ők hozzák a Tveket.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:44:01

@kommenter: Szerintem meg aki nyugdijat meg közszféra-bért emel hitelből, az csakis vörös lehet.

Mszp meg mszmp, elég összehasonlitani a tagkönyvet.

kommenter 2011.03.01. 20:48:34

@Bathory: Szerintem kapcsold ki a géped és egyél narancsot. Nem tudom, merre görbülne a szád, ha a nyugdíjas szüleid gyógyszer, étel és fűtés nélkül szenvednének a "kedves vezér" csomagja által.

sprenczl 2011.03.01. 20:48:42

Bezzeg Kókabuci és idióta Fletó idején!
Megasszonták hogy nagy a jólét és dübörgünk és még államcsődre is futotta majdnem!

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 20:56:21

@kommenter: Nos ha egy darab kenyér van otthon, és arról döntök, hogy a fiamé vagy az apámé legyen, akkor a fiamé, egyértelmü. A másik lehetőség szuicid, mint a szocik.

öcsi55 2011.03.01. 20:58:02

@sprenczl: Kóka a Pannon Pumát kersi,sok sikert hozzá! A baj csak az,hogy ő soha meg nem találja.

A Fidesznek gratulálok,végre van egy kormányunk!

Iustizmord 2011.03.01. 20:58:20

na, itt a lófasz, házhoz jött, lehet bekapni.

hajrá magyarország, hajrá kovács nini.

ideje megtérni, isten irgalmazzon, csuhások, mi is jövünk térdre imához.

Iustizmord 2011.03.01. 20:59:56

@öcsi55: te melyik meccset nézed öcsi?

NA YA! 2011.03.01. 21:01:29

@Bathory:"Mszp meg mszmp, elég összehasonlitani a tagkönyvet."

Még jó, hogy a nagyvezírt még otthon sem érte mszmp-s befolyás, meg a jelenlegi kormány is tiszta (mszmp-mentes) múltú, ő pedig valószínűleg egyenesen a Marsról jött el hozzánk, a nagy igazmondó!
(Mielőtt rákezded, se mszp-s, se szdsz-es nem vagyok, felőlem szídjad őket, és meglásd, így hamar lepereg a maradék 3 év!)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.01. 21:01:36

"...38 miliárdos megtakarítás sokkolóan nagynak tűnik, vagy jelentős kapacitás-szűkítést vagy a finanszírozás radikális megváltoztatását vetíti előre"

Nem hinném, hogy sokkoló. Még szerintem nem is nagy. Talán most végre felszámolják a semmitérő büfé szakokat, és visszafogják drasztikusan a bölcsész és egyéb piacképtelen képzéseket (személyügy, média szarok és társaik).

Ideje a nagytakarítás a felsőoktatásban. Simán lapátra lehetne tenni az oktatók egy részét. Simán fel kéne számolni egy jó pár intézményt. Aki meg ki akarja dobni a pénzét idiótaságokra, mint a büfé szakok ám tegye nyugodtan. De nagyon helyes, hogy az állam ehhez az értelmetlen pénz szóráshoz nem kíván társ lenni. Nincs értelme termelni a túlképzett, de a piacon értéktelen képzettséggel rendelkező emberek tömegét. Főleg nem állami pénzen.

Skorpió113 2011.03.01. 21:02:43

"".....de így fennmarad az az abszurd helyzet, hogy sok idős melegedésre használja az ingyenes szolgáltatást, vagy éppen pár forinttal kedvezőbb árakért utazik húsz-harminc kilométert."
Hát ez tényleg felháborító, hogy szerencsétlen nyugdíjas, aki otthon esetleg megfagy a lakásában, mert nyugdíja arra sem elég, hogy fűtsön, melegedésre használja a járműveket. Meg még arra, hogy jobb sorsra érdemes vén porhüvelyét 20-30 km-ekre vonszolja 20 Ft-tal olcsóbb kenyérért. Ezt aztán tényleg meg kellene akadályozni tisztelt Mandiner. Miért nem megy gyalog a marhája. Remélem Ön is rá fog erre szorulni öreg korában.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 21:04:15

@NA YA!: úgy érted 7 év, de utána sem a szocik jönnek!

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 21:05:22

@Nikosi: Höhö, 38 milliárd. Csak a BKV adósság 800 milliárd.

öcsi55 2011.03.01. 21:06:40

@Iustizmord: a nagy magyar valóságot!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.01. 21:11:18

Ellenben van itt probléma ezzel azt is ki kéne emelni.

Hol van például a segélyek megszorítása, felülvizsgálata. Kellene egy központi segély kiutaló hely, és csak onnan lehetne segélyt felvenni így kijönne, hogy ki és mit is vesz fel az állambácsi kaszájából. Lenne ott még pár 100 milliárd megspórolandó szerintem bőven.

Nem a nyugdíjasok ingyen utazása viszi csődbe ezt az országot. Hanem az a kicsit túlgondoskodó szociális hálónk. Persze ez a gondoskodás is olyan mint az egykulcsos adó, van akiről jobban gondoskodik.

NA YA! 2011.03.01. 21:11:58

@Bathory: sajna elnézted, három, azaz 3, aztán takarodó! Ja szoci témába egyet értek veled!

Dendrobatidae 2011.03.01. 21:11:59

@Nikosi: Ez így van. Csakhogy az egyetemek és a főiskolák azért indították ezeket az idióta büfészakokat, mert ez jelenti a fő bevételüket. Ugyanis ezek súlyosan fizetős szakok. Ha ezeket megszüntetik az nem költségcsökkentés, brutál költségnövekedés.
Aki ezt kigondolta annak fingja nincs a felsőoktatás mai helyzetéről.
Ezzel a hülye szakokkal az a fő gond hogy szart sem érő, de jól hangzó diplomákat adnak, amire az egyszerű szülők a gatyájukat is ráköltik, hogy a lusta kölykökből humánmenedzserasszisztens-nemzetközi operátor legyen. Így van! Szűnjenek meg! De nehogy már ez költségcsökkentésként jelentkezzen az egyetemeknél?!!

moncayo 2011.03.01. 21:13:11

Már várom, hogy mikor jön el a leánykorában:
-vizitdíjnak
-tandíjnak
- ingatlanadónak nevezett trió.
Természetesen más néven. Mondjuk:
- Nemzeti Vizitálási Hozzájárulás
- Okosodási illetmény
- Téglajegy

Melchi Zadok 2011.03.01. 21:16:31

@kíváncsivagyok: én ahhoz a 15%-hoz tartozom, de soha, soha, semmikor nem szavaznék egy olyan pártra, mint a fidesz.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 21:19:06

@melchi zadok: És milyen pártra szavaznál? Már kiváncsiságból, megkérdem...:)

táltos 2011.03.01. 21:20:58

@Jofiu:Ha csak a kétféle oktatási trv-t nézem, már jó pár hónapja folynak az egyeztetetések, véleményezések.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.01. 21:22:34

@Dendrobatidae:

Bocs, de néz szét ezen idióta szakok körül egy tavalyi felvételis könyvben. Találsz bőven állami finanszírozást benne, sajna az állam bácsi is öntötte bele a pénz ezekbe a szakokba. Nem kell megszüntetni ezeket a szakokat, ha van olyan ember aki ki akarja szórni rá a pénzét ám tegye, de egy fia állami pénz ne mennyen ezekbe be.

Ráadásul a bölcsész és hasonlóan piacképes és nagyon kereset szakokat is le lehetne nyugodtan tizedelni, mármint az állami finanszírozott helyeket. Így talán a friss diplomás bölcsész még el is tud majd helyezkedni, és nem a mekiben fog hamburgert árulni, hanem azt csinálja aminek tanult.

Vegyük észere azt, hogy ahova a magyar oktatás tart az katasztrófa, ezen változtatni kell. Mert ami ma van és ahova az egész oktatás tart az....

táltos 2011.03.01. 21:28:18

@kommenter: CSak megemlíteném, hogy a "csomag" egyik pontja a rezsiköltségek "befagyasztása"

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.01. 21:28:40

De például mi a fene baj van a jelenlegi táppénz szabályokkal. Ma is csak 60 %-os fizut kap aki táppénzen van. Nem éri meg tehát a táppénz, de ha ezt még tovább viszik lefelé akkor egy influenza, amit bárki kaphat egy kész anyagi csőd lesz. Aztán mikor majd minden fertőző beteg bejár dolgozni, jól lefertőzi a teljes munkakörnyezetét, akkor megy majd a sírás. Maradj, otthon ne gyere be, aha akkor majd miből lesz kifizetve a rezsi költség hó végén. Mikor majd 4 szer ennyien embert temetnek el egy influenza szezonban akkor már késő lesz a táppénzen polemizálni. Jah és ez a veszteség nem az improduktív lakosságot fogja érinteni, ők köszönik szépen majd jól kigyógyulnak otthon, és lehet még sokáig támogatni őket...

Dendrobatidae 2011.03.01. 21:33:11

@Nikosi: Azzal nem értek veled egyet, hogy nem kell megszüntetni ezeket. Ne a saját fejeddel gondolkozz, képzeld egy kicsit magad az egyszerű emberek bőrébe! Nekem is van egy olyan ismerősöm, akinek a szegény szülei minden vagyonukat arra áldozták, hogy a buta kölyküknek diplomája legyen. El is végzett egy megjegyezhetetlen nevű szakot horribilis pénzért, most éppen biztonsági őr egy KFT-nél.
Mi ez ha nem gusztustalan átbaszás? Honnan tudná egy egyszerű vidéki munkásember, hogy egy pesti egyetem méregdrága, jól hangzó diplomája szart sem ér?

De visszatérve az eredeti témához, az elvonás pontosan ezeket a szakokat fogja elszaporítani. Majd megszűnnek mondjuk a vegyész vagy a biológus szakok, mert ezeknek drága a fenntartásuk és kevesen is jelentkeznek. Cserébe lesznek fizetős távolbanéző, zabhegyező diplomagyárak. Az gazdaságos lesz az iskoláknak.

Melchi Zadok 2011.03.01. 21:36:13

@Bathory:
egy olyan pártra szavaznék, ahol nem úgy beszélnek hozzám, mint ha most végezném a kiscsoportot, ahol nem néznek teljesen hülyének, ahol a gazdasági miniszter nem egy komplett idióta, ahol komolyan veszik a demokráciát és a szólásszabadságot, ahol nem azért tesznek meg köztársasági elnöknek valakit, hogy az mindent automatikusan aláírjon,
ahol nem csak pofáznak a korrupció felszámolásáról, hanem valóban tesznek is ellene. egy olyan pártra szavaznék, aminek van REÁLIS és FENNTARTHATÓ gazdasági programja és azt keresztül is viszi, még akkor is ha az népszerűtlen.
egy olyan pártra szavaznék, ahol a legfontosabb kritérium a haza felemelkedése nem pedig a leválthatatlan, elmozdíthatatlan pártvezér seggének fényesre nyalása.
egy olyan pártra szavaznék,
akik nem a hozzád hasonló, tudatlan, kétbites emberek tudatos megtévesztése által kívánnak hatalomukkal visszaélni.

nos én egy ilyen pártra szavaznék.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.03.01. 21:37:09

Már megint túl sok itt a kételkedő. Több helyre kéne kirakni a NENYIT. Azt lessétek, ne holmi vacak számokat.

Emiksz 2011.03.01. 21:56:46

emiksz.blog.hu/2011/03/01/matolcsy_beta

ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a végeredményt, lássuk, hogy honnan is indult el a koncepció

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.01. 21:58:01

@Dendrobatidae: Bocs, de a kémia és biológia szakok nem hinném, hogy kárvallottai lennének mivel nem igazán humán irányúak. A nagy vesztesek itt a humán szakok lesznek, és őszintén megmondva nincs is szükség még tized annyi bölcsészre sem mint amennyit képzünk. Filozófusra meg egyre sem állami pénzen.

Sokat lehet spórolni ám azzal, ha a a humán szakokon megrostáljuk a kevesebb emberhez kevesebb oktató szám kell elven a gárdát. Plusz fölösleges épületek is felszámolhatóakká vállnak.

Másrészt aki komolyan elmegy egy média-büfé-könyvtár-hátvakaró menedzser képzésre és azt, hiszi állása lesz, hát szatyorba él. Azt kéne felfogni végre a lakosságnak is, amit írtál, hogy a diploma nem garantálja a jó állást. Mert ha utcaseprésből doktorálsz akkor ne csodálkozz ha majd utcát kell seperned.

dr. pretender 2011.03.01. 22:07:26

nekem csak a gyógyszerügyekre van némi rálátásom, de ha a többi szám is annyira 'megalapozott', mint a gyógyszeresek (83-120-120 Mrd), akkor semmi jóra nem számíthatunk...

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:21:33

@melchi zadok: Konkrét pártot mondj, ne álmodozz!

Lucky Larry Silverstein 2011.03.01. 22:24:16

@Nikosi: Van olyan ember Magyarországon(világon), aki a sikerét a diplomájának köszönheti? Aki a diplomájára vág fel, annak nincs mása, és nagyon nem sikeres. Bill Gates, Henry Ford diplomás? Szomszéd vállalkozó a diplomájának köszönheti a pénzét? Szánalmas.

flippant 2011.03.01. 22:33:43

Jó dolog ez az államadósság. Remélhetőleg Vityáék is belebuknak és mehetnek az mszp után a szemétdombra.

Sapienti 2011.03.01. 22:57:24

@Bathory: Az a gyanúm fogalmad sincs miről szól ez a blog. De azért elárulhatnád melyik bank fogadja el a koncepciót fizetőeszközként. Ez az un. koncepció csak arra használható, hogy bevidd a legkisebb helyiségbe, elég lesz legalább egy hétig.

Májking 2011.03.01. 22:57:43

Modern Hungária forevör!!!!

"Elfújja a Széll, elfújja a Széll
a dalom.
Halgasd mit mesél, egyszer hozzád is elér"

Sapienti 2011.03.01. 23:01:37

@Bathory: Add meg a címed küldök egy lámpát mert látom jutsz ki a sötétből.

2011.03.01. 23:35:34

Ki mondta hogy gond van itt? Magyarországon nem csak a megszorításokra dobjuk össze a suskát, de adunk egy kicsit még az amúgy már zsíros gazdagoknak is. Jut! Hadd költsenek csak, ficánkoljanak, éljenek is szépen, sokat, repüljenek Audival, neveljenek 4 gyereket, mi pedig örömmel, két kezünket összekulcsolva nézzük-várjuk, amint ez a csodás brigád felpörgeti a mérhetetlen fogyasztásával a hazai gazdaásgot. Hm-hm... Ja.... Köszönjük!

U.I.: ha esetleg olvassa ezt itt valamelyik tehetősebb alkatú felebarátunk, esetleg dobjon valamikor egy mailt a teslaport@gmail.com címre, szívesen küldök neki egy kis pénzt.

littlered 2011.03.01. 23:47:32

@teslaport: Ne azt rugdosd, aki a fizetése felet beadja a közösbe, hanem azt, aki csak kivesz belőle. Aki jobban járt, az eddig is adózott és ezután is fog, de azt gondoltam, ez mindenkinek világos...

littlered 2011.03.01. 23:52:11

@Bathory: mindenki, aki a szakmájában dolgozik, részben a diplomájának köszönheti a sikerét. Szerinted csak a vállalkozók jártak most jobban?

Sapienti 2011.03.01. 23:57:49

@Bathory: Az a szánalmas aki lehetőségeivel, helyzetével NEM élve nem szerez diplomát ám fikázza azokat akik éltek a lehetőséggel és a képességeikkel. Mint a mesében - savanyú a szőlő.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.02. 00:25:55

@Sapienti:

Annyiban igaza Bathory-nak, hogy nem a diploma meglététől vagy nem lététől lesz jó szakember valaki. Én például diplomás vagyok, de meg kell mondjam, hogy a szakmai tudásom 80 %-át nem a felsőoktatásban szereztem meg. Ha csak abból kéne megéljek amit ott tanultam/tanítottak hát valószínűleg munkanélküli lennék. Reál diplomám van (informatikai szakterület) mielőtt valaki jönne azzal, hogy bölcsészeten végeztem. Ja és például engem nem az állam taníttatott ki, mert munka mellett végeztem saját pénzen.

Tehát az oktatási területen vannak problémák, nem is kevés, és a minőséggel is...

botfülű 2011.03.02. 00:53:12

a kérdés az volt: mi van a csomagban?
... hát egy kalap szar-kazmus... :(

2011.03.02. 00:57:35

D:D:D:D
index.hu/belfold/2011/03/02/oriasi_nagy_gaz_van_az_egeszsegugyben/

ez nagyon nagy, ennyit a 2/3-ról, szerencsétlenek.
300 forintról népszavazgattok banyek, itt meg a fideszes balfasz aszondja, hogy minden fillérre szükség van :D:D:D és azért megy oda, hogy megtudja az orvosoktól, mit kell csinálni :D:D:D:D:D

Zb74 2011.03.02. 02:36:00

@Bathory: Ugyan miért kellene neki MOST konkrét pártot megneveznie? Választások legközelebb három év múlva lesznek (ha lesznek egyáltalán), addig pedig rengeteg új párt alakulhat. Akár ő maga is alapíthat egyet. Nem tartod reálisnak? Gondolj bele, az 1990-ben parlamentbe jutott pártok közül 1987-ben csak egy létezett (az MDF, az sem pártként), meg még egynek (MSZP) a jogelődje (MSZMP). Sőt, a mostani Örszággyűlés pártjai között is van olyan, amely sehol sem volt három éve.

Felmosórongy (törölt) 2011.03.02. 06:22:54

ÁLLÍTSUK MEG AZ ORBÁN ÁLTAL KITERVELT ALJAS SUMÁK GENOCÍDIUMOT!

(mely némi analógiát mutat pl. a sztálini ukrán vagy észak koreai kiéheztetésekkel ahol embermilliók haltak éhen az utcákon, ez a tömeggyilkos diktátor ugyanezt akarja!!!NE HAGYJUK!)

ÉSMÉG:

a vesztes kb 95% nevében ki kell mondanunk:

az új adórendszer nyertesei a nép ellenségei, börtönbe velük nemsokára.

sprenczl 2011.03.02. 06:50:59

Bezzeg fletó alatt dübörgött a gazdaság és nagy volt a jólét! Kókamiki ugrált is, mint a Pannon Puma. 300 Ft is volt akkor az euró, hmmmmmmmm....Szarházy persze akkor államtitkárként védte a hiteleseket...

sprenczl 2011.03.02. 06:51:47

@Felmosórongy: Idióta kis Leninke, neked is agylágyulásod van?

Lew Archer 2011.03.02. 07:09:51

Javul Londonban a magyar törlesztéskockázati árazás

"Elemzők már a keddi ismertetés előtt derűlátással nyilatkoztak a magyar kormány strukturális reformcsomagjáról.

A JP Morgan elemzői azt írták, hogy Budapesten bemutatták nekik a kormány által megtárgyalt részletes kiadáscsökkentési intézkedések listáját. A szakértők közölték, hogy az általuk látott intézkedési tervek "összességében jól célzottnak" tűntek számukra a versenyképesség javítása, egyben a 2012 utáni időszak államháztartási hiánycsökkentése szempontjából.

A Morgan Stanley szerint, ha a kormány az előzetes értesüléseknek megfelelő szerkezetű - kétharmad részben a kiadási oldalt érintő - intézkedéscsomagot valósítja meg, és a csomag hitelesnek bizonyul a piacon, az sokkal fenntarthatóbb pályára állíthatja a hazai össztermékhez mért magyar államadósság-rátát, és megállíthatja - sőt akár vissza is fordíthatja - a magyar hitelminősítői besorolások "lecsúszását". "

www.mfor.hu/cikkek/Javul_Londonban_a_magyar_torleszteskockazati_arazas.html

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.02. 07:10:02

Ezek még annyit sem tudnak, mint az elődeik. Bár egy tőről fakadnak, (MSZMP) de ezek a butábbjai. Nem lesz itt semmi változás, amíg nem lesz valós rendszerváltás:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

Lew Archer 2011.03.02. 07:13:52

BofA ML: ambiciózus a kormány terve, és meg is tudja valósítani

"Raffella Tenconi, a Bank of America-Merrill Lynch közgazdásza azt mondta: összességében pozitív az ismertetett intézkedések mérlege, mivel az azok összértéke - amely az elemző számításai szerint meghaladja a 900 milliárd forintot három évre számolva - "ambiciózusabb" az előzetes várakozásnál.

"Raffella Tenconi "ambiciózusnak" nevezte az államadósság-ráta csökkentésére kijelölt pályát. Kijelentette ugyanakkor, hogy "teljesíthető és ésszerű" a programnak ez a része, és 2016-ra a 60 százalékos maastrichti felső tűréshatárra süllyedhet a hazai össztermékhez mért államadósság-ráta, ha "a kormány végre is hajtja, amit vállalt"."

"Raffaella Tenconi - arra a felvetésre, hogy egyes vélemények szerint a kedden bejelentett intézkedési terv nem tartalmaz elég részletet - azt mondta: szerinte "meglehetős mennyiségű" részlet derült ki az eddig elhangzottakból is, és a kormánynak olyan mértékű ellenőrzése van a parlament felett, hogy "amit meg akar valósítani, azt meg is tudja valósítani"."

www.mfor.hu/cikkek/RBC_Capital__a_szamok_jobbak_a_vartnal__a_piac_most_a_vegrehajtast_varja.html

Felmosórongy (törölt) 2011.03.02. 07:23:13

@sprenczl: már pedig igazam van.
egy jó széles alsó-középső társadalmi réteget (szegények, képzetlenek..stb ) simán kinyírnak.
hadd ne soroljam már hogy az összes eddigi intézkedésük erről szól.

mi ez ha nem egy modern genocídium?

nem csak bombákkal meg gázkamrákkal lehet csinálni.
azért is írtam a sztálini ukrán meg észak-koreai éhezési párhuzamot, ott sem lőttek akko le senkit csak hagyták őket éhenhalni.
itt is ez megy kicsit furmányosabban "európaiasítva"

Pistie 2011.03.02. 07:50:27

"valamint a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésétől várnak jelentős megtakarítást, amit régóta meg kellett volna már lépni, még ha komoly konfliktusokkal is jár a rendvédelmi szerveknél"

Tisztában vagyok vele hogy ez egy kormányszimpatizáns blog.

De miért is kellett volna ezt meglépni? Tán sajnálod azoktól a katonáktól a 25 éves szolgálat utáni nyugdíjat, akik annak tudatában kezdenek dolgozni, hogy bármikor a frontra vezényelhetik őket, és akár meg is halhatnak a hazájuk védelmében? Mert ők ezt vállalják.
Én nem sajnálom tőlük.
Mellesleg egy45-55 éves katona már nincs is fizikailag olyan teljesítési szinten, mint egy 25 éves, rangja folyamán addigra már úgy is magas beosztásban van, így a "katonai vízfejet" növeli már csak többnyire, pedig vezetőből mindig van elég.

Tehát kérdezem újra: miért is?

jan 2011.03.02. 08:41:39

@Pistie: azért, mert az abszurdum, hogy egy 45 éves, egészséges, értelmes férfiember nyugdíjból éljen. Én szégyellném magam mint férfi, hogy 45 évesen egészségesen nyugdíjat húzok.

Egy 45 éves katonatiszt (elvileg) egy értelmes, határozott, jó vezetési képességekkel és tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő, világot látott ember.

Ilyen képességekkel kiválóan lehet boldogulni a versenyszférában.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.03.02. 08:43:36

„Orange 2011. március 1. 19:13

Terveket akarnak a szocialisták? :-)))

1. Felakasztunk minden volt és mai Mszp képviselőt.
2. Felakasztunk minden volt és mai(!) Szdsz-es képviselőt.
3. Felakasztunk minden médiamunkást, akik nekik segítettek.
4. Tótát is.
5. (off) Pákó megmaradhat, ha kitudja mondani azt a kurva ő betűt...
6. Minden privatizáló milliárdos elvtársat felakasztunk.
7. Ferit is, de neki úgy is ott az első pont.
8. Cserébe Katusnak szerzünk ipari mágnest, hogy azt a kurva gázórát ne kelljen állandóan lesni.
9. Ezeknek az összes közeli családtagja, soha semmilyen felsőoktatási intézménybe nem mehet.
10. Kivéve ha takarít.
11. Akasztás előtt körömletépés.
12. Utána megvárjuk míg visszanő.
13. Körömletépés...
14. Láb újak.
15. Míg visszanő.
16. Mindent letépünk.
17. A Mónika show 24 órás adása üvöltő hangerőn a cellában.
18. Akasztás.
19. Népünnepély.
20. Tűzijáték.
21. Himnusz.
22. Schmitt köszöntő.
23. Buli hajnalig.

Ez tök jó terv szerintem....”

mandiner.hu/cikk/20110301_mszp_hianyoznak_a_konkretumok#comment383852

Kedves Mandiner.

Ha már naponta egy vagy több bejegyzésre van energiátok és agyatok,

kíváncsian várok tőletek egy olyan posztot, melyben körüljárjátok: mekkora erkölcsi felelősség is terhel titeket abban, hogy ilyen veszedelmes őrültek, mint ez az Orange és társai ilyen alja szövegekkel „népszerűsíthetik” a portálotokat.

Jól tudjátok, hogy nem a moderálást, a cenzúrát hiányolom. (Saját blogomat sem moderálom, ha valaki nagyon súlyosat ír, max. utólag törlöm, vagy köznevetség tárgyává teszem az illetőt) Csak tényleg szeretnék rájönni arra, mit és hogyan csináltatok/csináltok ahhoz, hogy az Orange-féle stílus, hozzáállás divatos, menő legyen a Mandineren.

MERT MÁSHOL NEM FELTÉTLENÜL AZ, főleg nem ennyire.

És persze 20(!) lájkot kapjon egyetlen diszlájk ellenében egy ilyen, humorosnak szánt, primitív szemétség.

Én a helyetekben szégyellném magatokat. Akkor ez tényleg jó nektek? Vagy a buli, a nézettség, a „színfolt” kedvéért toleráljátok, sőt, bátorítjátok?!

Türelmetlenül várom a válaszotokat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.02. 08:58:32

@kesztió:
nem gondolja, hogy különös bátorság kell ahhoz, hogy egy bozgor beleszóljon a dolgainkba?
és ne türelmetlenkedjen. nincs joga. maga egy liberális, tehát alember.
biztos úgy tűnt magának egy időben ottan ejrópa végén, a maga kincses dél-amerikájában, hogy a liberálisság az valami nagyon menő ejrópai dolog. jelentem, elbaszta.
ha összefut ecksteinnel, hát csókoltatom.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.03.02. 09:06:53

@Grift: Értem. És a lebozgorozást is különösen értékeltem.

Nemzetegyesítés címszó alatt önök viszont lelkesen beleszólnak a dolgainkba, lásd Pelczné dr. Gáll Ildikó performanszát az RMDSZ-kongresszuson. És még sorolhatnám.

Nem a saját hazánkban vagyunk másodrendű állampolgárok, baszki! Hanem az öntelt anyaországiak számára, csomagolják is akármilyen szép ezüstpapírba a kedvezményes honosítást!

jan 2011.03.02. 09:10:00

@kesztió: most szólok, hogy Grift valójában egy nagyon jól megírt bullshitgenerátor, nem érdemes vitatkozni vele.

abaka 2011.03.02. 09:10:41

@Pistie: Jan reakciojahoz en meg hozzafuznem, hogy az altalad emlitett katonak a honvedseg max 5%-at teszik ki. Viszont a korkedvezmeny ugyanugy ervenyes arra a titkarnore is, akinek elete legnagyobb veszelye az, hogy eluti egy auto a Hungarian. Ha a rendorseget vesszuk, akkor egy picit jobb az arany, de ott is max 20%.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.03.02. 09:13:37

@Grift: Értem. És különösen értékeltem a lebozgorozást.

Önök odaátról viszont gond nélkül beleszólhatnak a dolgainkba, lásd Pelczné dr. Gáll Ildikó performanszát az RMDSZ-kongresszuson. És még sorolhatnám.

Nem saját hazánkban vagyunk másodrangú állampolgárok, baszki! Hanem az öntelt anyaországi számára, akinek csak játékszer vagyunk belpolitikai csatározásokhoz. Csomagolhatják akármilyen ezüstpapírba a kedvezményes honosítást…

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.02. 09:14:50

@kesztió:
mérges? ez jó érzés.
anyaország? magának az hol van? hisz maga liberális világpolgár, nem? remélem magát nem kedvezményes honosították! vagy kérte? mégiscsak? cukibb útlevél?
hogy beleszólunk a maguk dolgaiba? hát persze, maguk még olyanok mint a gyermekek. nem képesek önálló dolgokra. próbálkoznak, de nem megy. még a maguknál százszor érdemesebb székelyek is például olyan értelmetlen hanghalmazokat mondanak, mint hogy teszemazt: pityóka. ugye hogy kell maguk fölé gyám?
és ha azt mondom parászka boróka? durva mi? :)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.03.02. 09:15:00

Kétszer posztoltam majdnem ugyanazt, elnézést. Úgy tűnt, mintha nem ment volna át.

Lew Archer 2011.03.02. 10:11:38

" Újabb fontos részleteket tudtunk meg a csomagból!

Több új és az eddigiekhez képest részletesebb információt sikerült megtudnia a Portfolio.hu-nak a csomagról a kedd délutáni minisztériumi háttérbeszélgetésen Kármán András államtitkártól. A korábbi miniszteri megszólalásokhoz képest jelentősen kidolgozottabb és részleteiben is átgondoltabb csomag képe rajzolódik ki előttünk."

www.portfolio.hu/gazdasag/ujabb_fontos_reszleteket_tudtunk_meg_a_csomagbol.146096.html

leone007 2011.03.02. 11:14:40

Ez az egész választási kampányban elment volna programként, bár akkor nem lenne meg 2/3.

Lew Archer 2011.03.18. 10:11:10

"Hatalmasat javult Magyarország megítélése
Jelentősen nőtt a magyar gazdaság helyzetének javulásába vetett bizalom a befektetési szakemberek körében és egyre többen számítanak a forint erősödésére a BUX index emelkedésére a ZEW és az Erste Bank friss felmérése szerint.

A jelek szerint a Széll Kálmán terve bejelentése jelentősen növelte a magyar gazdaság kilátásaiba vetett bizalmat a pénzügyi szakemberek körében és ez a magyar eszközökkel szembeni bizalom növekedésében is látszik."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=476950&place=vezeto_cim

Avatar 2011.03.18. 14:57:40

@Lew Archer: Hát igen, a megszorításokra így szoktak reagálni a pénzügyérek. A Bajnai féle lépésekre is pozitívan reagáltak. Sőt a pénzügyi szakemberek már akkor is azt mondták, hogy a fidesznek nagy a szája, szórja a populista ígéreteket, de aztán kénytelenek lesznek takarékos gazdálkodást folytatni.

www.fn.hu/makro/20090929/moody_fidesz_fenyegetozesei/
www.168ora.hu/buxa/koltsegvetes-reformok-bajnai-csomag-egyensuly-44232.html

Csak épp az a furcsa, hogy erre a tervre 2011 márciusig kellett várni, holott már 2009 elejétől nyilvánvaló volt, hogy ők fogják megnyerni a 2010es választásokat, és a terv számos ponton csak abból áll, hogy újabb határidőket tűztek ki az egyes területekre vonatkozó tervek kidolgozására.
süti beállítások módosítása