Kommentszűrés
’11 feb
25
07:01

Semmi ágán II. - Karabah, a háborúk kora

Írta: Novák Tamás (spanyol)

 

  Karabahi riportunk első részének folytatása.

  2011 februárjában sok nemzetközi elemző számára úgy tűnik, hogy Azerbajdzsán beválltja fenyegetőzéseit, és nem nyugszik bele abba, hogy területének egyötödét elveszítette. A két ország között az utóbbi időben egyre komolyabbak a csetepaték. 2011 január 30-a és február 5-e között több mint 200 alkalommal sértették meg a tűzszünetet. A határon állandóvá váltak a fegyveres összecsapások, a hadgyakorlatok és mindennaposak a mesterlövész akciók.

  Háború lesz vagy béke? Utánajártunk. Helyszíni riportjainkban jereváni és karabahi elemzők mellett nyilatkozott a Mandinernek a karabahi külügyminiszter és a parlament elnöke is.

Pro...

  A háború melletti legfontosabb érv a látványosan erőltetett azeri fegyverkezési verseny, amellyel Örményország már nem tudja tartani a versenyt. A brutálisan megnövelt azeri hadikiadások jelenleg annyit tesznek ki, mint Örményország teljes évi költségvetése. A két fél közötti tárgyalások, amelyet az EBESZ minszki csoportja koordinál lassan két évtizede - a szokásos pozitív hangvételű deklarációkat kivéve - nemigen mozdultak előre. Míg Azerbajdzsán a határok sérthetetlensége és megváltoztathatatlansága mellett érvel és visszaköveteli Karabahot, addig az örmények az önrendelkezési jogra hivatkoznak és népszavazást szorgalmaznak a területen. Ilyen már több is volt, és mindegyik az elszakadás mellett szólt. Ezt az azeriek nem ismerik el, mert a Karabahból elmenekült azeriek nem vehettek részt rajta.

  A két ország a nemzetközi diplomáciában sincs jó viszonyban. Legutóbb 2010 decemberének elején találkoztak a felek a kazah Asztanában, aminek megint egy kiadós nyilvános veszekedés lett a vége. Nem sokkal ezt megelőzően az oroszországi Astrakhanban is maximum abban tudtak megegyezni, hogy halott katonákat és hadifoglyokat cserélnek ki egymással.

  Az astrakhani találkozó - jobban rosszban

  A diplomáciai vitákon túl növelik a feszültséget a rendszeres mesterlövész akciók is az ideiglenes tűzszüneti vonalon. Nemzetközi békefenntartók hiányában egy rossz őrségváltás, vagy egy elkalandozó tekintet tökéletes célpontot jelent a snipereknek és kellő felháborodást a hazai közvéleménynek.

  És míg Jereván Karabah elismerésén gondolkodik, amit a Mandinernek nyilatkozó Giro Manoyan - az Örmény Forradalmi Párt egyik vezetője is szorgalmaz, addig Azerbajdzsán világosan megüzente, hogy elismerés esetén, vagy ha végleg kudarcba fulladnak a tárgyalások, ők készek a háborúra. Így aztán nem csoda, hogy ritkán fonódnak igaz szerelmek a felek között, és ha fonódnak, annak írásos emlékei nem sokáig maradhatnak a könyvespolcokon.

  ...és kontra

  Mégse kell mindig olyan sötéten látni a jövőt. Egy közelgő háború ellen szól, hogy tavaly írták alá az örmény-orosz katonai megállapodást, amely szavatolja Örményország határait. Cserébe Oroszország 2044-ig használhatja Örményországban a Gyumri katonai támaszpontot, amely így az orosz hadsereg legdélibb szárazföldi bázisa. Az ortodox testvériségre apellálva az örmények tehát nagyon bíznak a nagy orosz testvér segítségében, ami megfontolásra intheti az azerieket.

  De azért azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni a támadónak, hogy Karabah területe egy összefüggő hegyrendszer, amit nem lehet néhány kiszuperált tankkal elfoglalni. Ide nehéztüzérség, repülők, kézitusa és sok-sok véráldozat szükséges. Annál is inkább, mert a karabahi és az örmény hadsereg jelenleg is a legmagasabb riadókészültségben van a tűzszüneti vonalakon, és ahogy a beszélgetések alatt mi is tapasztaltuk, készek az utolsó emberig harcolni. Így az elhúzódó háború komoly gazdasági és diplomáciai károkat okozhat a támadó Azerbajdzsánnak.

  Vannak olyan elemzők is, akik a mostani, nagyon harcias nyilatkozatokat annak tudják be, hogy a tekintélyuralmi rendszert fenntartó, belső feszültségekkel is küzdő azerbajdzsáni vezetés így akarja elterelni a lakosság figyelmét a társadalmi és szociális válságról, elkerülendő egy egyiptomi forgatókönyvet. Érdekes dolgok derülnek ki a Wikileaks-ről Azerbajdzsánnal kapcsolatban: az amerikai diplomáciai dokumentumok szerint az azeri elnök csak blöfföl a háborúval, és valójában semmi kedve belefutni egy véres és kétes konfliktusba.

  Ottjártunkkor a Mandiner stábját fogadta Karabah külügyminisztere, Georgy M. Petrossyan - is, akit a háború és a béke esélyeiről is megkérdeztünk.

  Irány Irán, Teherán?

  Az Iránt körbezárni szándékozó Egyesült Államok 2009-ben atyáskodott egy örmény-török békefolyamat felett, amely felemásan ért véget. A szerződést aláírták, de a két állam parlamentje nem ratifikálta, köszönhetően az azeri nyomásnak. Azerbajdzsán ugyanis azzal fenyegetőzött: ha Törökország feloldja az Örményország elleni embargót, akkor ők fegyverrel oldják meg a karabahi konfliktust.

  Miközben az amerikai diplomácia az örmény-török békét egyengette, a Wikileaks-iratok szerint az örmények fegyverekkel segítették Iránt. Ennek azért nem tapsoltak a Fehér Házban, így lehet, hogy egy esetleges Irán elleni fellépésnél Azerbajdzsán szabad kezet kapna Örményországgal szemben. Jelenleg ugyanis a térségben a keresztény Örményország a muszlim Irán potenciális segítőjének számít, szemben az Iránnal ellenséges muszlim Azerbajdzsánnal. Az mindenesetre érdekes, hogy a mindig jól informált izraeliek óva intik az állampolgáraikat, hogy a térségbe utazzanak. Tovább fűzve ezt a szálat: egy Irán elleni katonai fellépést egy egyiptomihoz hasonló demokratikus fordulat tehet zárójelbe.

  Nabucco és az oroszok

  Egy kirobbanó konfliktus esetén a nyugati hatalmak valószínűleg Azerbajdzsán mellé állnának. Itt a mérleg nehezebb serpenyőjében az azeri energiahordozók és az egy hónapja Bakuban aláírt Nabucco-projekt áll.

  Egy üstben nem lehet két fejet főzni - tartja egy azeri mondás. Oroszország mégis megpróbálja - ahogy arra Sergey Minasyan, a Caucasus Institute jereváni elemzője felhívta a figyelmünket -, hiszen a térségben kétkulacsos játékot játszik. Egyszerre ad el fegyvereket Azerbajdzsánnak és támogatja az örmény fegyverkezést, így nekik nem különösebben érdekük egy komoly konfliktus kirobbanása, hiszen háború esetén le kéne tenniük a garast valamelyik fél mellett. Ezzel szemben a kiegyensúlyozott és folyamatos fegyverkezési verseny jó piacot teremt a kalasnyikovoknak és sok pénzt a Kremlnek.

  Ende gut alles gut?

  Hogy mi lesz a vége? A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Kaukázus északi lejtőin a 20. születésnapjára készülő kicsi, senki által el nem ismert ország tovább billeg a lét és nemlét határán.

  A Mandinernek az országról és a közelgő 20 éves évfordulóról az ország parlamentjének elnöke, Ashot Ghoulian beszélt.

Címkék: usa oroszország háború irán azerbajdzsán örményország hegyi karabah

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr832649563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.02.25. 08:20:48

Csak egy korrekció: Asztrahany, és nem Astrakhan (ha már magyarul íródott a cikk). Amúgy jól feltárja az összefüggéseket, nekem tetszett. Nem gondoltam volna, hogy az örmények Iránnal üzletelnek..

Tilikov (törölt) 2011.02.25. 09:54:06

Aha, szóval itt van amit hiányoltam az első részből, gratula, így már tényleg tetszetős, profi munka. Ez egy igazi konzervált konfliktus, ami sokáig frissen eláll és bármikor elő lehet venni, felnyitni és forrón tálalni.

c_rakedjian 2011.02.25. 15:29:29

Avval üzletelünk, akinek pénze van. Az üzlet az pénzről szól, nem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.02.25. 20:42:35

A konfliktus újabb frontra terelődött át.
en.trend.az/news/karabakh/1836122.html
"Hungary held the event on the anniversary of the Khojaly genocide. The staff of the Azerbaijani Embassy and Azerbaijani students presented T-shirts, brochures, maps, posters with the inscription "Justice to Khojaly", and small flags of Azerbaijan in the old part of Budapest, the embassy said.

The Armenian military forces committed genocide in Khojaly on Feb. 26, 1992. More than 600 people were killed, including 63 children, 106 women and 70 old men. A total of 1,000 civilians were disabled during the genocide. Eight families were annihilated, 130 children lost one parent, and 25 lost both. Additionally, 1,275 peaceful residents were taken hostage, while the fate of 150 remains unknown."

Novák Tamás (spanyol) 2011.02.26. 19:17:06

@Doomhammer:
igen, az azeriek komolyan lobbiznak egy khojali emlékműért, cserébe adnának egy 56-os emlékművet
abc.az/eng/news/25250.html
ezért is járt az azeri nagykövet Hódmezővásárhelyen:
www.hodmezovasarhely.hu/cikkek/azerbajdzsan-nagykovete-hodmezovasarhelyen-707
úgy tudom a dologból nem lett semmi.
de az azeriek továbbra is erősen lobbiznak a fidesznél:
fidelitas.hu/cikk/azerbajdzsan_nagykovetsegen_jart_a_fidelitas
és ov is járt már bakuban
www.miniszterelnok.hu/cikk/orban_viktor_targyalasa_azerbajdzsan_elnokevel_

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.02.26. 20:05:20

@Novák Tamás (spanyol):
A tét nem kicsi:
blogs.wsj.com/brussels/2011/02/02/easing-eu-dependence-on-russia/
"After a trip to Azerbaijan and Turkmenistan just a few weeks ago to boost support from those governments for the “Southern Corridor” to bring gas to Europe (while avoiding Russia), José Manuel Barroso, president of the European Commission, is organizing a dinner in Brussels on Thursday to promote the “North-South Corridor.” That’s a day ahead of a European Union summit on which the bloc’s energy strategy is the first thing on the agenda.

These corridors are key parts of the EU’s plan for energy security. Most eastern European countries, formerly part of the Soviet bloc, are still exclusively linked to Russia for their natural gas supplies, a situation which gives them very little leverage when it comes to negotiating prices. It also leaves them at the mercy of any dispute between Moscow and one of the transit countries, like Ukraine or Belarus. Two years ago, Bulgaria and some others were left short of gas because of a price spat between Kiev and Moscow.

The Southern Corridor is aimed at increasing energy security in that part of the world. It is seen as connecting the Caspian Sea to Austria, and supplying Bulgaria, Romania and Hungary with alternative gas to that from the Russian monopolist, Gazprom."

Ami azt jelenti, hogy az oroszok biztos megpróbálnak belekavarni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.04. 09:16:21

Hahaha, az ormenyek sem ulnek olbe tett kezzel.

news.am/eng/news/50188.html
"On March 3, Armenian Foreign Minister Edward Nalbandian participated in the meeting of Visegrad Four (or V4 is an alliance of four Central European states-the Czech Republic, Hungary, Poland and Slovakia) and foreign ministers of countries involved in EU-launched Eastern Partnership project in Bratislava. EU High Representative for Foreign Affairs and Security Policy Catherine Ashton and European Commissioner for Enlargement and European Neighborhood Policy Stefan Fule also attended the meeting.
...
Responding to the statements on Karabakh conflict resolution by the leader of Azerbaijani delegation, Nalbandian stressed Eastern Partnership project is not a format to discuss the Karabakh issue. He emphasized the OSCE Minsk Group is the only format for the Karabakh conflict resolution, backed by the international community."

daroczia 2012.04.13. 22:14:59

Kedves Tamás!
Amikor a bloghoz tartozó filmet láttam, Azerbajdzsánban voltam önkéntes. Hegyi-karabahi menekült családok gyerekeit tanítottuk Bakuban. Kint ezekkel a gyerekekkel készítettünk egy fotóprojektet, melyet januárban nyitottunk meg Budapesten, és a kiállítás nemsokára tovább folytatja útját Lengyelországba, Franciaországba és Hollandiába. . Fő célunk az volt, hogy a gyerekek a saját képeiken és esszéiken keresztül mutassák be életüket, ezzel szembesítve a nagyközönséget. A projektről bővebben szeretnék a későbbiekben beszámolni, de az alábbi linken találsz bővebb infót.

www.stop.hu/foto-video/bakui-bakik/987162/

Valamint megtalálod a Facebookon Photofacing alatt.

Alábbi miatt szeretném Veled a kapcsolatot felvenni:
szeretnénk ugyanezt a kiállítást megcsinálni, csak a másik oldalon. Az éremnek mindig két oldala van, és hisszük azt, hogy a projektünk erős figyelemfelkeltő hatással rendelkezik.
Szeretnénk a segítségedet kérni, de a részleteket e-mailen keresztül szeretnénk megbeszélni veled. Kérlek, hogy a nialife.hu@gmail.com-ra küldj egy visszajelzést, hogy a részleteket el tudjam mondani.
Előre is köszönöm!