Kommentszűrés
’11 feb
22
10:31

Gyurcsány: Pörgés és spam a Facebookon

Írta: k|M

  Indigóemberünk, a tükrök tükre, aki kínosan ügyel arra, hogy országértékelőjének hátterében pont úgy álljanak a zászlók mint ahogyan a jelenlegi miniszterelnök sajtótájékoztatóinál, és - mit ad Isten? - épp ugyanolyan VW Transporterrel látogatja Demokratikus Koalícióra szomjúhozó népét, mint amiben Orbán jár-kel, újra akcióba lendült: ha az ellenfél a Facebookon nyerte meg a választásokat, akkor itt az ideje egy űberszemélyes oldalon megosztani a nagyérdeművel, hogy mit is csinál épp most, pont most a proletariátus leghitelesebb alakja, a csirkeszárny-receptúrák mestere, az őszödi millioner.

  Ferenc Facebook-oldala a legdurvább paródia, amit el lehet képzelni egy személyről vagy márkáról a közösségi szájtokon. Lázas tevékenységéhez képest a facebook.com/MagyarSzocialistaPart maga a dögunalom.

  Ugyanis Ferenc tegnap - különálló bejegyzésekben - megosztotta a nagyérdeművel, hogy Klára asszony messze tartózkodik a hazától, hogy tegnapelőtt este Camus Caliguláját nézték meg, hogy a kormány szívatóra tette a melósosztályt, hogy szívatóra teszi a kis- és közepes vállalkozásokat; megtudtuk, hogy a Tukacs nyomja interpellációba’, és azt, hogy a Cséfalvay is csak a jó szocdemek gyakorlatát idézgeti. Később egy piroslapos linknek köszönhetően megvilágosodtunk, hogy totál át vagyunk verve. Azonban Ferencünk annyira interaktívan web 2.0-ás szupersztár, hogy ezen az álmos hétfőn arra is fény derült, egy régi levelezőtársától kapott egyszerű matematikai példát pillanatok alatt képes a ctrl+c, ctrl+v billentyűzetkombinációval átmásolni a Fáccsére.

  Ám ennyi üzenet még kevés, ezért Ferenc a személyes bulvárt is beveti: jön!, jön!, jön! a kép a madárlátta madártejről, hű de izgi! És lőn! A fotón Ferenc, akinek a mixer majdnem olyan jól áll a kezében, mint a szoc.párton belüli kavarás. A dobpergés egyre fülsüketítőbb, de az interaktív blogger mestere a dramaturgiának: „a végeredményre még várni kell. talán azt is lefényképezem. de semmit nem ígérhetek:)))”.

  A remek időhúzást még két bejegyzéssel, Facebook-posttal fejeli meg az unatkozó számítógépfüggő baloldali cár, legalábbis mi eddig tudtuk követni. Ferenc tegnap - a közösségi médiában egyszerűen spamelésnek tekintett - 15 bejegyzéssel építette politikusi és személyes imázsát, valamint szórakoztatta a nagyérdeműt.

  Ez a pasas egy egyszemélyes Monty Python Delux.

P.s.: „bocs, Anna megjött az edzésről, most ő jön, kis kényeztetés, kis madártej, szerintem már nem jövök vissza:(((
jó éjt!”

Címkék: orbán gyurcsány facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr962678270

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szerkesztőségi közlemény 2011.02.23. 20:24:48

Mint arról már korábban hírt adtunk, hétfőn kihelyezett szerkesztőségi ülést tartottunk, ahol értékeltük az Elvarázsolt Kastély múltját (már amennyi van neki), jelenét és stratégiai terveket szőttünk a jövőjét illetően.  Bár részletkérdés, a bulvá...

Trackback: Gyurcsány madártejet főz, miközben Facebookozik 2011.02.22. 20:05:36

Ma már ott tart a Web2, hogy aki fent aktívan a legnépszerűbb közösségi oldalakon az az internetes társadalom számára nem létezik. Nincs. Tucatnyi tanulmányt érne meg, hogy milyen brutális társadalomformáló ereje van az internetnek.Éppen ezért minden, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.02.22. 10:39:18

www.naplo-online.hu/kronika/20110128_gyurcsany_ajka
"[Gyurcsany, dh] Hozzátette, hogy egy, az MSZP átalakításával, a Fidesszel szemben álló demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell létrehozni, ennek most van itt az ideje. Arról is beszélt, hogy helyet kell adni az aktív civileknek, engedni kell, hogy véleményt mondjanak, a változtatáshoz pedig együtt kell működni a politikával.
...
Lapunk kérdésére, hogy új szervezete megszólítja-e, és ha igen, miként a fiatalokat, Gyurcsány azt válaszolta, hogy hozzájuk az őszinteség útja vezet.

- Akkor jönnek közénk, ha látják, hogy amit mi képviselünk, az közel áll a vágyaikhoz. Olyan őszinte nyelven kell politizálni, ami Őszödöt is jellemzi. Május óta mindenki veszített a támogatottságából, a fiataloknak elegük van ma a politikából - mondta Gyurcsány Ferenc."

teknős 2011.02.22. 10:39:19

Soha sem volt egyetlen önálló tettük, vagy gondolatuk se.

A kádárizmus hanyatlása és bukása című fejezetben Gyurcsány csak arról az aprócska tényről felejtkezik el, hogy ő (ők) nem 1500 szavazattal vesztették el a választásokat, mint Orbán 2002-ben.

Szélmalomharcos 2011.02.22. 10:43:01

Kadhafi és Gyurcsány ma holtversenyben állnak a hírportálon hogy ki tud többet szerepelni. Reméljük ez már a hattyúdal mindkettőtől

Lacc78 2011.02.22. 10:46:52

Hű, már azt hittem, hogy a Mandiner ezentúl naponta idézni fog néhány fészbúk-bejegyzést Fletótól.

kill004 2011.02.22. 10:49:28

"T. MANDÍNER!

Könyörögve kérem árulják el, hogy ebben a pillanatban mit csinál Gyurcsány mert addig nem tudok nyugodtan elindulni itthonról!"

MagyarZizzi (törölt) 2011.02.22. 11:05:34

Ilyenkor azért egy leheletnyit sajnálom, hogy nincs Facebookom. Minden áldott pillanatban ellenőrízném, mit csinál Fecó... :D Végül lett kép a kész madártejről?

Briff 2011.02.22. 12:06:09

@ZöldMarci:
Orbán meg nem nézi Moszkvának Brüsszelt, az is valami.

aeidennis 2011.02.22. 12:31:01

Bakker, ha édesanyámnak is lehetne otthon egy saját fotósa!...

pretty 2011.02.22. 12:58:36

Mégis csak érdekes mit tesz Gyurcsány Ferenc
mert a fentiek alapján nemlehet azt állítani,
hogy szóra sem érdemes.

Szélmalomharcos 2011.02.22. 13:00:59

Erről egy régi romániai vicc jut az eszembe, aki ismerte a hiányos élelmiszerellátást annak nem kell magyarázni:

A Ceausescu házaspár minden percét közvetíti a Román Állami Rádió. Amikor felkelnek bemondják hogy Nicolae és Elena Ceausescu felkeltek, a hallgatók is keljenek fel. Aztán mennek a fürdőszobába, erre bemondják hogy a hallgatók is menjenek tisztálkodni. A következő hír pedig az, hogy népünk nagy vezetői most éppen reggeliznek, addig önök hallgassanak egy kis zenét

___________________________ (törölt) 2011.02.22. 13:22:43

Mandineresek, ne legyen már egyszerre négy Gyurcsány a kék oldalsávban, ezt tiltja genfi egyezmény, mint kínzást :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.22. 13:40:55

Kit érdekel?

Legközelebb akkor írjatok Gyurcsányról ha lecsukják vagy meghal.

Google 2011.02.22. 13:41:46

Végülis a kanálisokon is feljöhet, ha már úgy akar.

Robinzon Kurzor 2011.02.22. 13:47:04

El is mentek Ferencre, vagy csak feláll?

Tényleg, magatokról csináljátok ezt vagy "önként", hogy addig se a 250 milliárdos megszorítással meg a médaiügyi padlófeltörléssel kelljen foglalkozni?

ucsacsu 2011.02.22. 14:18:27

Igénytelen egy konyha, a Viktoréké sokkal szebb bebebebebe

pj02 2011.02.22. 14:23:12

Na, ilyenkor sajnálom kurvára, hogy nem lehet dislikeolni a faszbúkon.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.02.22. 14:27:09

Azért milyen jó, hogy boldog-boldogtalan hajhássza az olcsó népszerűséget azzal, hogy a trónolási élményeit is megossza a jobb sorsra érdemes „ismerősökkel” a facebookon (most inkább ne mutogassak ujjal), de ha Gyurcsány csinálja, mindjárt milyen zsenáns a dolog.

A lófaxba már a kettős mércével. Van Gyurcsányon fognivaló épp elég. Pont azzal basztatjátok, amit tíz- (sőt, száz)milliók sokkal átlátszóbban, gátlástalanabbul és stílustalanabbul csinálnak?

parlamentarista 2011.02.22. 16:14:05

szerintem nem úgy állnak a zászlók. de mindegy is ez. hogy ugyanolyan lenne a kocsijuk. ez alapján utánozná gyurcsány orbánt. szerintem ez hülyeség. biztos az echo tévé nevű think tank agyalta ezt ki.

gyurcsány szélhámosból lett pojáca. orbán meg szimplán szélhámos. a habitusuk ennyiben különbözik. gyurcsány a szociális demagógiával nyert, orbán nemzeti populizmussal. előbbi konjunkturális időszakban működik inkább, utóbbi recesszióban.

de a legjobb esetben is csak b-kategóriás politikusok. orbán érzelmi intelligencia szintje magas, és ehhez képest buta. ezt mindenki észreveszi, akinek az iq-ja 100 fölé esik, és nem érdekelt a fideszben. akinek az eq-ja magasabb az átlagnál annak meg az tűnik fel, hogy gyurcsány érzelmi világa nagyjából a kiskamasz szintjén megrekedt. egyikük se alkalmas első számú vezetőnek. az értelmi és az érzelmi kvalitásaik nincsenek összhangban.

devuscka 2011.02.22. 16:16:19

@Bloodscalp:
ja, jól kikaptak
~ 60 ezerrel.
mszp: 2 361 997 42,05 %
fidesz-mdf: 2 306 763 41,07 %
szdsz: 313 084 5,57 %

töredékszavazatokkal, végül:
fidesz+ mdf: 48,70%
mszp: 46,11%
szdsz: 4,92%
mszp+szdsz:0,26%

www.valasztas.hu/hu/onkval2010/49/49_0.html

összes eddigi választásról:
www.hirado.hu/Hirek/2010/04/26/10/A_rendszervaltozastol_napjainkig__valasztasok_a_szamok_tukreben.aspx

Walter Melone (törölt) 2011.02.22. 16:29:10

ő legalább be tudja kapcsolni a számítógépet és meg tudja különböztetni az emailt a faxtól.

mondjuk disznóólat ganajozni valószínüleg nem tud...

:-)))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.22. 16:36:29

A kapcsolat.hu-ról szépen átmentek a zombik, öröm olvasni a hozzászólásokat :)

Hypofx 2011.02.22. 16:37:10

"...Ha Orbán VW Transporterrel jár, akkor ő is. Ha Orbán évet értékel, akkor ő is...."

Ha GYF elhuz a rakba akkor OV is??? :))

spontan · http://erdekessegek.info 2011.02.22. 16:37:17

Fletóról sok rosszat el lehet mondani, de ő legalább tudja mire való a számítógép és az internet, ami nem minden vezető politikusról mondható el.

is 2011.02.22. 16:39:03

@devuscka: nem ertem: a FIDESZ-t osszevontad az MDF-fel, az MSZP-t meg kulon adtad az SZDSZ-tol. miert nincs kulon FIDESZ es MDF?

@poszt: vigyusz, ezt most mar az egesz Mandinernek lehet javasolni: ha mar megvan az itelet, mielott barmit leultok irni, onnantol az egesznek semmi ertelme. menjetek kocogni, torodjetek a csaladdal, rokonokkal. ilyeneket irkalni nagyon, de nagyon sekelyes, ha a gyereked ratalal par ev mulva, egyaltalan nem leszel ra buszke. sikerult lekaraktergyilkolaszni, en a helyedben erre sem lennek buszke, ez olyan semjeni szint; de hogy most meg mindig ezzel jossz, es mindent ebbol a torz alapallasbol itt fikazol, ez mar egyszeruen csak szomoru. ha penzt kapsz erte, kidobott penz.

most felesleges belekezdeni, hogy Gyurcsany mogott van EU-s zaszlo, a hivatalos magyar EU-elnok mogott meg nincs. ezt a szintet te lathatoan mar nem erted, neked mar a fejedben ennek nincs hely, csak a kataton gyurcsanyozasnak.

Chicano 2011.02.22. 16:39:26

@Walter Melone: Valóban, ő abban jó hogy disznóólat tudott csinálni egy országból.

Chicano 2011.02.22. 16:42:09

Oh, most látom hogy kikerült a post az index címlapra. Jönnek a fletó zombik, meneküljön innen ki merre lát!

devuscka 2011.02.22. 16:46:09

@Hypofx:
"Ha GYF elhuz a rakba akkor OV is???"
- a fentiekből kiindulva: esetleg fordítva. hamár.

OV nem másolja Ferencet.

devuscka 2011.02.22. 16:51:34

@is:
ÉÉÉÉÉÉÉrdeklődni a választási az Országos Választási Irodánál.
Ha már a linket nem olvassuk - nem tájékozódunk. (nem 'éltünk' akkor)

Ajánlom még Rytkó Emiliához fordulni- ő volt akkor az elnök
www.168ora.hu/itthon/ezert-vonul-vissza-rytko-emilia-44734.html

Bloodscalp 2011.02.22. 16:51:39

@Hypofx: Viktor mondjuk aktuális státuszától függetlenül értékelt évet mindig:)))) és nála új divat lehet ez a VW, a BMW után.

Spanish VVax 2011.02.22. 17:11:37

Bár messze vagyok tőle, hogy ferenc a kedvencem legyen, ő legalább ért a Géphez és nem kacsint össze a gumicsizmás parasztokkal bátabivalybasznádon, hogy "én még egy sms-t is bajosan küldök el"...s mint ilyen önmagában lájkolom, akármilyen barna kulimászt is kavar a fazekában gyurcsány.

borovi 2011.02.22. 17:12:04

Ezzel szemben orbán Facebook-oldala maga a vibráló izgalom, igaaaz?

@Chicano: Szegényem.

borovi 2011.02.22. 17:13:50

@Walter Melone: Az viszont orbánnak megy remekül.

travelnyuszi 2011.02.22. 17:14:29

miért kell csokikrém a madártejbe?

kigyurt álat 2011.02.22. 17:20:43

ez egy pszichopata, tudjuk miért záratta be az OPNI-t

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.02.22. 17:21:00

azt hittem hogy jobb az ízlése, és minőségibb konyhája van, de ezek szimpla gagyi konyhabútorok. vagy elmentek egy panelba a fotózás kedvéért? de lehet hogy igénytelen, és ez a gagyi bútor is jó neki.. mindenesetre szánalmas a web2 kínlódása. a mi generációnk átlát rajta, és kiröhögi.. vajon ezt mikor fogja fel?

okostojgli (törölt) 2011.02.22. 17:34:02

@Chicano:
mondd még egyszer, nem értem mit röfögsz.

pj02 2011.02.22. 17:43:32

@kesztió:

"Pont azzal basztatjátok, amit tíz- (sőt, száz)milliók sokkal átlátszóbban, gátlástalanabbul és stílustalanabbul csinálnak?"

Nem csak azzal basztatjuk. Azzal IS basztatjuk.
Nagy különbség.

mendson 2011.02.22. 17:46:25

Valami kurva nagy elbaszás készül a kormány részéről,ha ez ma már a második olyan mandiner poszt ahol a posztoló hajlandó hülyét is csinálni magából Gyurcsány fikázása kapcsán.

2011.02.22. 17:51:24

Ez nem lehet a saját konyhája, inkább anyámkatusé. Évi 80-90 millió osztalékkal a Goldberger-villában különb konyha dukál!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.22. 17:51:58

1) Orbán soha nem írt blogot
2) Orbán nem maga csinálja a Facebook oldalát. ahhoz hülye
3) Orbánról is van családi idilles film, csak azt se maga csinálta. ahhoz is hülye
4) Orbán nem látta Camus Caliguláját. azt se tudja, ki az a Camus, legfeljebb azt, hogy mi a kamu.:) Caligula lováról meg azt hiszi, hogy Schmitt Pál.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.22. 17:52:39

@Brendel Mátyás: Orbán Nemzeti Sportot olvas. ezt lehet tudni róla. Orbán paraszt.

Szergej55 2011.02.22. 18:09:39

Orbánc rosszabb. Mivel itt még van szólásszabdság, takarodjon ő is! :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.22. 18:20:25

Orbán valószínűleg nem tud madártejet sem főzni. Ahhoz is hülye.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.02.22. 18:47:58

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ez egy öregasszony!

Pszt! 2011.02.22. 18:51:25

Na, megvolt a mai gyurcsányozásotok is!
Kitűnően lehet vele terelni a figyelmet a viki elmebeteg ámokfutásáról. Még pár évig lehet gúnyolódni a ferin, de aztán mi lesz?

parlamentarista 2011.02.22. 18:51:25

@Spanish VVax:
orbán megmondta strasbourgban, hogy a facebookon nyertek választást. ehhez képest hol egy apple macbook-ot raktak elé, hogy azzal fényképezkedjen, hol egy hp elitbook-ot. na most ugye az elsőn szinte biztosan mac fut, a másikon viszont biztosan nem. hanem nagy valószínűséggel windows, vagy esetleg linux.

nem hiszem, hogy orbán akkora geek lenne, hogy gyakrabban cserél oprendszert, mint alsónadrágot, hanem ezekkel az eszközökkel ő csak fényképezkedik.

ezzel együtt gyurcsány a turmixgéppel, vagy a madártejjel egyszerűen csak béna. gyurcsány szélhámosból lett pojáca. orbán meg szimplán szélhámos.

Szibarita 2011.02.22. 18:57:06

Utaljatok Gyurcsanyt? Elkepeszto. Masrol nem nagyon szol a fenti puffogas, pedig vegigolvastam.

ki kicsoda 2011.02.22. 19:22:33

... fiatalok! Kaptatok matek példát, azt bezzeg nem vettétek észre, mert lövésetek sincs hozzá ...

... ehhez se ...

kvasztics47 2011.02.22. 19:39:17

Ez a posztíró szerintem egy hülye faszkalap.
Csak ennyi tellett tőle?
Gyurcsány utánozza Orbánt?
Hát nem Orbán utánozta Gyurcsányt, elirigyelve tőle a Miniszterelnökséget?

political ideology 2011.02.22. 19:41:56

Ki a faszom az a Gyurcsány?
Ez a fotó a gondnoki vendégházban készült?

trurl (törölt) 2011.02.22. 19:46:22

A nép faszai.
1. Ezt elkúrtuk!
2. Kedves barátaim, állítsuk fel!

nem nemsiker_s 2011.02.22. 19:49:44

@Szélmalomharcos:

Az a Ceausescu-s vicc büntet. :)))

A Fletó madártejet csinál a kislányának ?
Ki kell mennem pzs.-ért, ez olyan szép.

pirimogyoró 2011.02.22. 20:15:16

@kigyurt álat: figyi álat :) Az igazi pszichopata Grazban kezelteti magát, miközben azt hazudja, hogy nyaralni volt az asszonnyal :)
Már előre látszik, amikor megint "idegállapotba" kerül, mert nem tudnak olyan magasítást tenni a pulpitusra, ami mögött ne látszana a kapkodása beszéd közben. Csapkod a levegőbe a kezeivel, de a csúcs, amikor két ököllel csapkod egyszerre. Ezt taníthatnák a TF-en is :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.23. 10:25:45

Gyerekek, ezután

mandiner.blog.hu/2011/02/19/budapest_legjobb_reggelije

igazán nem szólhattok semmit! Ti is lementetek Stahl Judit-dedóba, bagoly mondja bögölynek!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.23. 11:13:14

@Brendel Mátyás: az egy PR cikk, Mátyás. A szerző kapott két tiramisut, free.

nénike · http://mandiner.hu 2011.02.23. 15:00:30

@mendson:

A posztot mindenesetre figyelemfelkeltő. Ferenc testvér is olvasta. Így reagált rá a fácsén:
"jobboldali site-ok hol tanácstalankodnak, egyik-másik meg üt, hogy nem értem, mire jó ez a felület. és hozzátszik: másolom a vezért."