Kommentszűrés
’11 feb
3
16:01

Szólásszabadságot Kanadának!

Írta: Doktor Kottász

 Jelentem, veszélyben a szólásszabadság! Mármint Kanadában. Bezony: a kanadai médiahatóság ugyanis nemrég betiltotta a Dire Straits együttes Money For Nothing című számát, mert hát a dalban szereplő köcsög (faggot) szó nem a cserépedényre utal, hanem a homoszexuálisokra.  Az információs szupersztrádán található, ún. Facebook közösségi oldalon magyar demokraták maroknyi, ám elkötelezett csoportja vállal szolidaritást a fasizmus rabigája alatt sínylődő kanadai néppel. Leszögezik, hogy amennyiben nem vonják vissza a zsarnoki állam médiatörvényét, akkor lépéseket tesznek, hogy az országot szállják meg az ENSZ kéksapkásai.

  Akiben demokrata vér csörgedez, és fontos számára a szabadság eszménye, az csatlakozik, méghozzá legott!

  Eddig a vicc. De komolyan, jó hogy így történt. Ugyanis, ha párhuzamba rakjuk ezt a sztorit a mi médiatörvényes hisztinkkel, akkor a siránkozók ráébredhetnek saját korlátoltságukra. Kiderül ugyanis, hogy ez a törvény maximum rossz, vagy rosszul értelmezik, de nem veszélyes. 

  Milyen érdekes amúgy, hogy Aczél Endre is egészen higgadtan értekezik az ügyről. Sőt, még zenei ízlésébe is beavatja olvasóit, melyből kiderül, igazi rocker aczélszív rejlik a higgadt elemzői külső alatt. „Nem vagyok hajlandó változtatni azon az írásban is, szóban is sokszor rögzített nézetemen, hogy a Dire Straits együttes Money for nothing (Pénz semmiért) című, éppen negyedszázados nótája a rocktörténet legjobb szövegére íródott. Vagy fordítva, de ez édesmindegy.”

  Persze egy-két vörös farkat ő is belerajzol a cikkébe („A két bunkó valójában kommunista”, „Nem a politikai korrektség tiszteletben tartható és tartandó – bár minden ostoba visszaélésre alkalmat adó – elve miatt”), de ezt leszámítva viszonylag alacsony az írás nyavalygáskoncentrációja. De miért nyavalyognak Kanadában?

  Lesz hát valakinek abból baja, csorbul-e a demokrácia és a transzparencia oly magasztos eszménye azáltal, hogy csak késő este köcsögözhet alig nyitott szájjal Mark Knopfler? Mint az Ice-T-ügy kapcsán is megírtuk: a prüdéria és a kínos politikai korrektség a médiahatóságra, illetve a kormánypártra száll vissza és sül rá billogként.

Címkék: demokrácia fasizmus hiszti szólásszabadság elnyomás dire straits médiatörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr92623687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tewton 2011.02.03. 16:37:38

két hete volt ez téma a mandiner.hu-n, kitárgyalva. aczél cikke hülyeség, a faszi lazán homofób (he he he), és az angol dalszöveget se érti. ez a poszt most gyenge.

sorokinV 2011.02.03. 16:46:01

elsők között lettem tagja a csoportnak megalakulásakor :D

devuscka 2011.02.03. 16:58:38

@tewton:
"ez a poszt most gyenge. " nekem tetszik. üdítő. főként a fészbukkos oldal.

"Tegnap este gyertyát gyújtottam szegény kanadaiakért. A háttérben az ATV-n Bolgár Gyuri hangja búgott... A családunk halkan sírt a konyhában a félhomályban." lol

iii4 2011.02.03. 17:10:44

Fals. A CSBC a kanadai kormánytól független önszabályozó testület, a hozzá tartozó rádiók önként tartják be a szabályozást és biztos nincs a kezükben több tíz milliós büntetési lehetőség. És igen, sokan nem fogadják el ezt a döntést.

És nem az (lesz) a probléma, hogy egy félreérthető szó miatt tiltanak be egy dalt, hanem hogy ezt fedőtevékenységnek alkalmazva tesznek tönkre vagy hallgattatnak el médiákat.

Lámpavas 2011.02.03. 17:35:28

A zsidó Knopfler a prolikon keresztül buzizott egyet! :) Szép csapat! :)

krakkói vonat 2011.02.03. 19:02:48

@devuscka: Én is azon szakadtam a legjobban! meg ez sem volt rossz: "Egy óra alatt 13 fő!!!! Hihetetlen tempó, ha így folytatjuk hó végére el is érjük az egymilliót!!!! Mikor tűntetünk???" meg persze: "Most hallottam, hogy Bakáts és Konrád csónakon eveznek Kanada felé, hogy felszabadítsák!" :D Zseniális!

tewton 2011.02.03. 19:20:31

@devuscka:
a face-csoport viccesebb, tényleg :)
"40 magyar demokrata áhítja Kanada szabadságát!!!!" :))))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.02.03. 20:03:01

hogy én a dire straits-et mennyire rühellem, azt elmondani se tudom
úgyhogy, ezennel leszarom az egész hisztit :)

Bell & Sebastian 2011.02.03. 20:25:32

A Dire Straits -t a heroikus apartheid -ellenes küzdelem idején hájpolták veszettül.
Akinek a rockzenéről elsőnek ők jutnak az eszébe, továbbá a mai napig ilyesmit hallgat, az egyszerűen hmm..., lemaradt.

Anglia kifújt, a rock átköltözött északra, manapság a COB a csúcs. Szövegben, technikában, összképben is.
www.cobhc.com/

Angels Don't kill
www.youtube.com/watch?v=dFPRkQCVQCg&feature=related

A Bodom tó története
bodom4ever.atw.hu/bodomto.html

Nézzen a Médiahatóság Ákos fényébe, a Dire Straits meg Mandela seggébe, épp ott szalad!

cutcopy 2011.02.03. 20:30:52

Ja hogy a szöveg miatt tiltották le..?! Az semmi már azt hittem a videót a bevágott Első Emelet képek miatt..

Téglagyári Megálló 2011.02.03. 20:31:59

Úgy látom, a képzett filológus közönség nem vette észre a magyar szálat a klipben, mégpedig az Első Emelet zkrt. Lehet, hogy Kikire gondolt Mark Knopfler a faggot kapcsán?

___________________________ (törölt) 2011.02.04. 00:29:44

Azt hiszem, pont a lényegről nem volt csak szó.

Pedig azt hittem, ezt mindenki tudja: a Dire Straits szövegében a "faggot" - "buzika" azt bizony az Első Emelet zenekar reprezentálja.

Amikor az a rész jön, hogy "nézd azt kis fülbevalós köcsögöt", na akkor vágják be az Első Emelet zenekart :)

www.youtube.com/watch?v=VsnA0ix9hZU&feature=player_detailpage#t=114s

És pont ezért moderálták ki őket Kanadából.

Figyeljetek alaposan, ott lesz a fenti linkben, hogy "First Floor" és "Magyar Records".

___________________________ (törölt) 2011.02.04. 00:38:43

@Shenpen:

Valamiért nálam pl. Firefoxban nem megy a pontos másodpercre linkelés, hát csak nyissátok meg ezt www.youtube.com/watch?v=VsnA0ix9hZU és 1:56-nál jönnek az Első Emeletesek "kis buzi" címszó alatt, 2:09-ig őket cikizik :)

___________________________ (törölt) 2011.02.04. 01:01:10

@Shenpen:

Csak hogy mindenki értse, hogy miről beszélek: ha van nemzeti büszkeség, akkor van nemzeti szégyen is, és az EE Magyarország nemzeti szégyene volt - de nem kell emiatt nagyon rosszul éreznünk magunkat, mert Kanadának is van tök hasonló nemzeti szégyene, Justin Biebernek hívják :)

www.youtube.com/watch?v=LXUSaVw3Mvk

Bell & Sebastian 2011.02.04. 01:10:28

@Shenpen:
Oh yeah! Csakhogy '85 -ben a 'Straits budapesti elő zenekaraként meghívták őket az ominózus klip forgatására, jogtiszta a villantásuk.

Az EE körül akkor még Geszti (szövegíró) és Linda (reklámpofi-babettarendőr) ugrándozott.

Patkó-Kiki Béla autószerelő '83 -ban váltotta az első énekest. Boldogította a Juventus rádiót is, az még haloványan rémlik. :)

Maisie MacKenzie 2011.02.04. 08:17:04

"faggot"

Szerintem köze nincs a köcsög-cserép edény szóhoz én egyszerűen duzinak fordítanám, bár etimológiailag inkább a latin facio az alap.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.02.04. 09:15:45

A médiatörvény szar, tehát a siránkozók korlátoltak. A politikai korrektség rossz, értem? Rinyálni ellene korlátoltság, értem? Kinek nincs még akváriuma?

WinG 2011.02.04. 09:16:18

csatlakoztam én is. tüntetést kéne szervezni a kanadiáner nagykövetség elé!

cutcopy 2011.02.04. 11:22:53

Ki tudja a másodig cikizett videó részletet ahol a csajszi rugdoskódik a Halászbástyán azt a kliphez forgatták vagy miből szedték ki?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.04. 13:05:22

egyszerűen nem értem, mire akar kilyukadni a szerző a magyar médiatörvény-csomaggal kapcsolatos párhuzammal.

Belpo 2011.02.04. 16:15:59

Ahogy már valaki írta:
A CBSC nem kormányzati szerv. nem médiahatóság. ugyebár "council". szóval a kormányzathoz nincs köze, senki nem választotta őket.
az egész abból pattant ki, hogy kanadában erősebb a homoszexuálisok érdekérvényesítő képessége :):) tehát pl felvonulhatnak, perelhetnek, panaszkodhatnak. és vannak köztük hülyék. egy "független" szervezet pedig helyt adott neki. vihar egy pohár vízben kb. tehát kár erőlködni, összemosni a magyar törvénnyel. ráadásul nem végleges, és nincs pénzbírság, mint látható. kb a szervezet ezt mondta, és a rádióadók azt csinálnak, amit akarnak, mert ennek nincs se anyagi(!!!!), se jogi következménye. legfeljebb magukra nézve elfogadják. s valóban, a kanadai blogokon, cikkekben kapásból cenzúrát kiálltanak ennyiért... (és nem, nem hatóság, vagy kormányzati szerv hozta ezt a döntést)tehát a kanadai viszonyokat kár összehasonlítani a magyarral. Minden szempontból!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.04. 20:16:14

Szerintem nagyon rossz a gondolatmenet, amit egyébként szerintem Fidesz belső körökből terjedt el, a sötét nép, pedig átvette.

A médiatörvénnyel nem az a gond, hogy betiltják magyar tv-ből a káromkodós zenéket.

A médiatörvénnyel az a gond, hogy a teljes magyar médiát egy kizárárólag egyetlen ember (és párt) által megválasztott emberek fognak irányítani és a saját törvényeiket betartatni kényük, kedvük szerint.

Úgyhogy nagyon hamis kép és mondom, ez nyilván poltikai körökből terjedt, hogya hülye emberek foglalkozzanak az ilyen pitiáner dologgal, bagatelizálják el, hogy itt csak annyi forog fenn, hogy legyen-e káromkodás a TV-ben vagy ne legyen. Pedig mondom, nem ez a lényege az új médiatörvénynek.
Picit olyan a helyzet, mint mikor a Jobbik jön az elmebeteg, ámokfutó ideológiáikkal, de ezt az egészet egy embereknek szimpatikusabb dologba bújtatják, pl abba, hogy hazudik a többi párt a cigánybűnözésről.

Szóval a médiatörvény igenis veszélyes és a posztoló az aki sajnos NAGYON "korlátolt" vagy, ami még rosszabb... ahogy mondják: politikai bérenc, tehát úgy csinál, mintha csak egy átlag polgár lenne, miközben Ő a törvényalkotó és már dörzsöli is a tenyerét, hogy mit fog csinálni, ha övé lesz a pálya.

Amúgy másrészről meg a liberális(nak hazudott) demokratikus(nak csúfolt) világokban, Kanadában is, nálunk is, Európában és amerikában mindenhol nagyon félreértelmezik ezt a szabadság dolgot. A szabadságnak és liberalizmusnak nem része, hogy hogy szabadon összehányhatjuk a világot amivel éppen kényelmes nekünk.

JohnHenry 2011.02.04. 20:30:23

a poszt kb a jereváni rádióhoz hasonlít...

egyébként a kanadaiaknak ennél sokkal érdekesebb problémáik is voltak az elmúlt pár napban, de mivel magyarul egy sor se jelent meg róla, ti se tudtok róla és ezzel a több hetes baromsággal foglalkoztok.

na mindegy, ezt adta ki a párt, ezt kell csinálni.

oldman13 2011.02.04. 20:57:52

@sanche: Talán csatlakozó véleményként: A szabadságnak mások szabadsága szab korlátot. A szabad véleménynyilvánítás nem jelentheti azt, hogy bárkiről, bármikor, bármit mondhatok. A liberalizmus nem ezt jelenti, noha sokan ennek gondolják.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.04. 21:01:07

Ezért valószínűleg nem aggódnak annyira a hazai "demokraták".

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.02.04. 21:03:50

"a siránkozók ráébredhetnek saját korlátoltságukra"

Nem. Mindössze arról van szó, hogy a posztoló jóindulattal és bizalommal közelít a Fideszhez, az ellenzők pedig erős bizalmatlansággal.
Ezt mindketten a Fidesznek tulajdonított politikai álláspont miatt teszik így.
Egy balosnak a jobbos kultúrnyomulás minimum zavaró, parásabbaknak félelmetes, ha a csizmák dobogását nem is feltétlenül hallja az ablaka alatt.
Egy jobbos értelemszerűen fordítva gondolja, és más lábakat képzel a csizmába.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.04. 21:09:17

@oldman13: Így van, én is így gondolom. És akik magukat leginkább liberálisnak tartják, azok igazából nem is liberálisok, hanem valami önérdeküket kierőszakoló, másokat lesz.ró kisebbségek. Nem csak a szólásszabadságra értendő..ilyenek a drogosok, a cigarettás szerveződések (akik azzal jönnek, hogy őket korlátozzák, mikor a közterületről a dohányzást betiltják..), az alkoholisták stbstb.

Pedig a liberalizmus tényleg jó lenne..mert azt jelenti, hogy bármit szabad, amivel másnak nem ártunk. A nagy liberálisaink ez utóbbit kifelejtik. A liberalizmus és a szigorú törvénybetart(at)ás csak együtt tud normálisan működni.

Szelmalom 2011.02.04. 21:21:10

Ha viccet akarsz csinálni azokból akik fellépnek a sajtószabadságért, magadról és a barátaidról állítod ki a szegénységi bizonyítványt.
Hisztizni pedig Orbán és Matolcsy szokott ha valaki nem vesz meg azt a hazugságvárat amit minden nap újabb hazugságokkal kénytelenek fenntartani.
A nemzeti együttműködés - ahogy minden együttműködés - pedig párbeszéddel kezdődik és nem kioktatással; aki nem képes másik féllel (akik lehet hogy többen vannak mint a fidesz kétharmada...) érdemben kommunikálni az csak hazudja az együttműködés szándékát - az egyik első hazugságuk - és azóta se nagyon mondanak igazat.

ironic_man 2011.02.04. 21:26:50

Vesztes oldalról nagyon ciki fröcsögni, kedves Mandiner. Főleg, ha még hülyeségeket hasonlítanak is össze. ;) Ez a cikk csak önlejáratás.

parlamentarista 2011.02.04. 21:29:11

úgy látszik, hogy még mindig nem világos, hogy mi a különbség állampártoktól független szövetségi médiatanács, és a szalai annamária féle médiahatóság között.

mert ugye ha a kormány most azt mondaná, hogy legyen egy közép-európai szövetségi tanács, ahová a régiók jelölnek tagokat, tehát a nagy magyar alföld ugyanúgy jelöljön egy tagot, mint bajorország, vagy mondjuk osztrák tartományi méretre szabva delegáljon valakit a tiszántúl, meg a többi közép európai tartomány, tehát nem a pártok, hanem a régiók, és akkor ebből összeáll egy többnemzetiségi szövetségi médiatanács (nem hatóság, hanem tanács) kulturális jogkörrel, és egyébként kitalálja, hogyan kellene közszolgálatiságot megcsinálni errefelé, akkor az nem azonos azzal, hogy legyen egy amúgy a kultúrában, és a technológiában is tökéletesen járatlan párt apparatcsik ennek az élén, persze bírságolhasson kénye kedve szerint, meg a frekvencia gazdálkodásról dönthessen, esetleg országos rendeleteket is alkothasson kilenc évig.

szóval nem ugyanaz a kettő. a szezon és a fazon összekeverése, így szépen megmondva.

Szelmalom 2011.02.04. 22:03:20

@parlamentarista: Talán egy ilyen szövetségi tanács-modellel nálunk is mindenki egyet tudna érteni. Csak ne a pártok küldjék oda a tagokat!

NA YA! 2011.02.04. 22:08:05

Hát isten majmai lassan őrülnek Kanadában!

simka 2011.02.04. 22:14:07

Gyerekek, nagyon nem kéne összemosni a kanadai esetet ill. szabályozást az itthoni sajtó- és médiatörvény nyomán kialakult helyzettel. Az itthoni törvénnyel az a fő probléma, hogy a médiahatóság jogkörei nem csak a korlátozott számban rendelkezésre álló rádió- és TV-frekvenciákra vonatkoznak, hanem a teljes nyomtatott és elektronikus sajtóra. Ezen felül szerintem igen gyenge a jogérzéke annak, aki nem lát különbséget a

"médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére"

típusú gumiparagrafusok (mikor követi el valaki egy közösség vagy egy többség burkolt megsértését?), és a kanadai

"broadcasters shall ensure that their programming contains no abusive or unduly discriminatory material or comment which is based on matters of race, national or ethnic origin, colour, religion, age, sex, sexual orientation, marital status or physical or mental disability."

szabály között. És akkor még szót sem ejtettünk a hatóság pártmegbízottakkal való feltöltéséről.

parlamentarista 2011.02.04. 23:03:47

@Szelmalom:
a régióknak kellene tagokat delegálni.

a civilizált világban a város/község nevű formáció mellett mindenhol van régió/kerület, ami nagyjából a magyar egyéni választókörzet. ezeket az egyéni képviselőket nem kellene összekeverni a pártlistákkal, az egyéni jelölt ne lehessen állampártnak tagja. holdudvarában mindenféle értelmiségi lehessen, de ne párt apparatcsik. ezekből kellene regionális (tartományi) parlamenteket kellene szervezni. a pártlistákból meg lenne az országgyűlés. és a kettőt egymás mellé kell rendelni.

a tartományi parlamenteknek kifejezetten kulturális, agrárkulturális jogkörük lehente, és még a szövetségi bíróságok felügyeletét lehetne rájuk bízni. persze csak úgy, hogy ez az egész egy többnemzetiségű közép-európai államszövetségbe csúcsosodna ki, tehát a supreme court is többnemzetiségű lenne. és akkor az emberi jogi bíróság nem csak benelux környékén lenne, hanem bécsben, pozsonyban, pesten, vagy berlinben. lenne mitteleuropa. kifejezetten kulturális céllal, és regionális bíráskodás lenne. kezdve onnan, hogy van helyi, kistérségi bíró (a mikro régióban), táblabíró (a szövetségi régióban), és legfelsőbb bírói testület az államszövetségben.

és akkor nagyjából így szerveződhetne meg a szövetségi médiatanács. vagy például lehetne turisztikai tanács. és akkor minden tájegység kitalálja a programjait. nem kellenek ehhez állampártok.

vegyük a televíziózást. lehetnének országrészenként közszolgálati rádiók, és televíziók. a digitális átállás után a földfelszínen ingyenesen lehente fogni 30-50 ard, zdf, deutsche welle típusú adást, a szövetségi médiatanács pénzt szavazna arra, hogy a műsorok legyenek többnyelven sugározva, és/vagy feliratozva.

lehetne koprodukcióban filmeket gyártani. lehetne egy új dunántúli (pannónia) filmstúdió, egy budapesti, és egy alföldi, és akkor ezek a közép európai kulturális műhellyel együtt működhetnének. úgy, hogy ebbe nem szól bele az állam. hanem a szövetségi régiók szervezik mindezt. tehát a régió a kultúráért, az agrárkultúráért (környezetvédelemért) felelhetne, és a bíráskodásért.

csak akkor ugye hol van a népnemzeti pártállam kulturális hegemóniája. sehol se nincsen. államszövetség van helyette. hogy szerzi meg az országos frekvenciákat a festett hajú. sehogy se. hogyan lehetne a katolikus egyházat preferálni. sehogy se. mert ugye a szövetségi régiók jelentős részében protestáns többség lenne. a tartományi parlament eleve protestáns formáció, valójában egy reformált világi zsinat. ahol a pápistának persze ugyanúgy helye van, akkor is ha ő ellenreformált, mivel a szabad vallásgyakorlás megengedi ezt is. hogy jön ki ebből az állam és az egyház összefonódása. sehogy se. ebből a szekularizáció következik. valamint a régió és a religió ökumenikus összekapcsolása úgy, hogy a régiónak részei a maguk módján vallásosak, és a világi módon gondolkodók is.

szóval a fidesz azt csinálja, hogy minden, ami "nszk", arra azt mondja, hogy az a balliberális, nemzetietlen, szövetségi gondolkodás. és ami "ndk" arra meg azt, hogy az hazafias, népfrontos. mérhetetlen népbutítás folyik, itt a mandineren is.

Lumieres 2011.02.05. 08:27:46

Először is semmibe vesznek, aztán megaláznak, majd megütnek, és akkor nyertél.

devuscka 2011.02.05. 11:20:42

@disab: @tewton:
eszméletlen:
'MÁR CSAK NÉGY NULLA HIÁNYZIK A 100 MELLÉ, ÉS MEGVAN AZ EGYMILLIÓ TAG!!! MA MÁR 0 EMBER CSATLAKOZOTT, TEHÁT MÉG NÉGYSZER ENNYI, ÉS MEGVAN AZ EGYMILLIÓ!!!!' imádom.

Annyi kesergő -elkeserítő poszt jelenik meg itt mostanság. hála a színvonalas humor nem halt ki, és nem csak egy oldal képviseli. Már ezért megérte ez az írás, hogy felhívta a figyelmemet erre az oldalra.

krakkói vonat 2011.02.05. 12:34:18

@devuscka: Hatalmas! :D "Hol az Amnesty?" :)

Google 2011.02.05. 12:58:32

És hol marad a Greenpeace, melynek tagjai élő juharfákhoz láncolják magukat; az MSZP rutinszerűen informálta-e a nemzetközi szervezeteket, hogy már Cadanaban is veszélyben a sajtó- és szólásszabadság?
(Érdekes, a magát oly szellemesnek, humorosnak tartó baloldal mennyire nem érti a viccet, ha róla is van szó. Igaz, a méltatlankodás visszafejleszt, regresszál.)

lapos a Föld 2011.02.05. 13:32:37

Végre egy jó poén, aminek még értelme is van!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.06. 09:45:17

salman rusdie ellen fatva van, szóval tessék kussolni rohadékok a sajtószabadság kellős közepén.