Mióta a közelgő orbánfasizmus előszele kiszorította a köztévé főműsoridejéből, Juszt László az ATV-n viszi tovább a Magánbeszélgetést és A TV ügyvédjét. Előbbi műsorában másfél hete Tamás Gáspár Miklós volt a vendége, s ott hangzott el a következő nagyszerű párbeszéd, melyről a Viva la Reagan Revolution mikroblog jóvoltából értesültünk:
A beszélgetés annyira tartalomdús, hogy érdemes szövegszerűen is megörökíteni:
Juszt László: Vegyünk egy konkrét példát! Vegyük a médiát! Azt ismerem többé-kevésbé.
Tamás Gáspár Miklós: Egy kicsit én is.
Juszt László: Igen. Amikor én 1974-ben elkezdtem dolgozni a Rádióban a Krónikánál és a 168 órában, tulajdonképpen azt csináltam meg, amit akartam. Én már az első nyáron fejre állítottam a Borforgalmi Tröszt vezérigazgatóját, akit ki is rúgtak. Mert lemehetett a 168 órában.
Tamás Gáspár Miklós: Ilyen lesz. A Borforgalmi Tröszt vezérigazgatóját ezentúl is fejre lehet állítani. Csak a minisztereket nem lehet. Az igazi vezetőket nem lehet.
Juszt László: Mondom tovább. De lemehetett a 168 órában. Utána megcsinálhattam két olyan anyagot az azt követő 8-10 évben, amire két miniszter ráment.
Tamás Gáspár Miklós: Ez már nem lesz így.
Juszt László: Jó. Akkor valami különbség van.
Tamás Gáspár Miklós: Igen, mondom, de ne folytassuk ezt!
Juszt László: De még egyet, egyetlenegyet még hadd mondjak! És nem volt azt, hogy a rádió, a televízió, a távirati iroda hírszolgáltatása egy csatornán történjen, és egyformán történjen.
Tamás Gáspár Miklós: Igen, mégis elég nagy egyformaság volt magától. Azért ne felejtse el, hogy én is éltem akkor, az egy súlyosan cenzúrázott média volt, amelybe hát... Miért kellett nekem a szamizdatba írni? Azért, mert cenzúra volt. Na jó, úgyhogy...
Juszt László: Ebben mi nem fogunk egyetérteni.
Tamás Gáspár Miklós: De miért, nem tény? Hogy a szamizdatba kellett írnia annak, aki őszintén akart írni a politikáról?
Juszt László: Hát én elég őszintének gondoltam mindig magam.
Tamás Gáspár Miklós: Tudom. De ha a határokat be kell tartani, és ügyeskedni kell, az már nem szabadság.
Juszt bámulatra méltó zsenialitással mossa össze a szocialista időszak monopolhelyzetben lévő állami televízió- és rádiószolgáltatását a 2011-es, a médiapiac sokszínűségéből adódóan jóval kisebb jelentőségű (nézettségű, hallgatottságú) közszolgálati médiájának helyzetével. Az pedig külön elismerésre méltó, ahogy pont az egykori szamizdat-szerzőt, TGM-et győzködi a szocializmus sajtó- és véleményszabadságáról.
Búcsúzóul álljon itt a műsor önmeghatározása: Kérdések és válaszok - látszólag semmi különös. 2 ember beszélget. Mitől lenne ez érdekes? Talán attól, hogy Juszt László szereti és tiszteli azokat, akiket meghív. Ismeri őket. Kíváncsi, de tudja, hol a határ. És mi lenyűgözve hallgatjuk Őket.