Kommentszűrés
’11 jan
22
14:01

Népi-urbánus bohémtanya

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

„Csepegett a világ, a poharunkba csendben”

  Új lemezt adott ki a Quimby, kicsi ország kocsmazenekara - vagy kocsmaország nagy zenekara. A kétezertízes évekre klasszikussá váltak a magyar alternatív színtérkulcszenekarai. Kérdés, hogy van-e még értelme alternativitásról beszélni akkor, amikor szó szerint egy fél ország szipog a Most múlik pontosan melankolikus dallamaira.

  Minden jó együttesbe kell egy erős páros: két eltérő karakter, akik kreatív feszültségben görgetik előre az alkotói folyamatot. A Quimby élén Kiss Tibor és Varga Livius képvisel két egymásba érő világot. Előbbié, a gitáros-énekesé a holdvilágos, holdkóros művészsors (mennyi Quimby-dalban szerepel a Hold!); utóbbié, a perkás-vokalistáé az utca két talpon álló világa. A Quimbyt tovább erősíti, hogy minden zenészük egy önálló karakter, akik komoly szerepet kapnak a zeneszerzésben és részben a szövegírásban is.

  Kanyargós történet volt az a húsz év, amióta az együttes létezik. A gyökerek azonban visszanyúlnak a magyar vidékre, Dunaújvárosba, ahol egy gimnáziumi banda adta a mai zenekar magját. Érettségi után pedig mindenki elment a maga útjára, igazi érettséget szerezni. Az Európát, Amerikát végigkóborló tagok aztán a kilencvenes évek elejének pesti éjszakájában megalakították a maguk bohémzenekarát. Altrock, kocsmadal, sanzon, kuplé: egy hirtelen szabaddá vált ország félvilágát énekelték meg előbb angolul, majd egyre több magyar nyelvű dalban. Majomtangók, kaján kéjek, parafenomének, magyarul beszélő ördögök és a mellénk ülő Isten - sajátos kisvilágot alkotott meg a zenekar, miközben lomhán nőtt évről évre az ismertségük. A Quimby lassan felnőtt a szubkultúrából a nagyszínpadokra, de a média, a kultúra fősodra már csak a holtpontok után, a beéréssel együtt érte utol a zenekart.


  Holtpontokról beszéltünk: Kiss Tibor a kétezres évek elején megküzdött saját sötét oldalával, hogy immár mindenen túl, kitisztultan fesse fel bolondos hangtájképeit - a vele ellentétben - nagyon rosszba és nagyon jóba belenyúlni nem merészelő hallgatóinak.

  A Kilégzés lemez adta a magyarságnak az Autók a szerpentinen és a Most múlik pontosan című dalokat - két tartós érvényű kilégzést a pokolbéli víg napok után. „Legyen inkább egyszerűen édes majd a keserűben, égtáj bolond iránytűben, légypapírt hogy elkerüljem, mert eltévedni világzűrben, nem kellemes ily rossz bőrben” - énekli Kiss a Kamikaze bárányban. Mára talán megtalálták a maguk útját, miközben egy fél ország érzékenyül el a kijózanodás népzenébe átcsomagolt művészi erejű vallomásán. Az igazi történet ott marad egy bohémtanyán, vigyáznak majd szépen egymásra, hatan egy kicsi országban, a nagyvilág ellenében.

  A Kicsi ország lemezre 17 Quimby-dal fért fel, se több, se kevesebb. Sem számban, sem minőségben. Altrock, kocsmadal, sanzon, kuplé, mint eddig is. Tizenhét évvel az első lemez után 17 íz a Quimby-univerzumból. És van még egy jelző, amit le kell írnom: a Quimby elzoránosodott. Amikor a rádióban is játszott, lötyögős Ultravalót hallom, önkéntelenül a nem túl energikus szemüveges énekesbácsi jut az eszembe. Hogy ez a végre elért harmóniát, vagy az elfáradást jelzi, majd eldönti az idő. Az múlik, pontosan.

*

(A Magyar Nemzet január 14-i számában megjelent cikk bővített változata.)

Címkék: zene quimby télzeneszerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr612603226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biblia 2011.01.22. 20:13:44

Az Élőholtak könyve - Damien evangélioma   És volt vala egy nép amit rabigába hajtott a főgonosz, de felszabadult mert a gonoszt elhagyta az ereje vala. És sok megváltó hirdette az igéjét a népnek, de volt köztük EGY. És az emberek trónra ültették...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eN 2011.01.22. 14:08:08

és arról mikor lesz cikk, hogy az EU-nak semmi lényeges kifogása sincs a médiatörvénnyel kapcsolatban?

dunabeat. 2011.01.22. 15:00:10

Ez a Zorán-bélyeg az "Ajjajaj"-féle giccsparádé óta mindig rajtuk marad? :) Bár már a "Don Quijote ébredése" is elég zorános volt.

Ez a "Kicsi ország" amúgy elég megfáradt lemez.
5 éve jelent meg a legutóbbi albumuk, ennyi idő alatt ütősebb anyagot is össze lehetett volna hozni.

Semmi újdonság, semmi újszerűség, angol és magyar nyelvű dalok keverednek, Kiss Tibi szövegei ijesztően közhelyesek és önismétlőek.

Ettől még persze van pár jó szám is a 17 közül, meg koncerten biztos lesz néhány, ami megtetszik még, de hol van ez mondjuk az Ékszerelmére idején írt dalokhoz képest?..

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.01.22. 15:01:00

40 fölött ciki alternatívnak lenni. ekkortól már a megbékélést keresi az ember. a normálisabbja.

dunabeat. 2011.01.22. 15:16:23

@vero:

Ez az "alternatív" is egy fölösleges címkézés.

Szerintem ebben a lemezben (néhány szöveget leszámítva) semmi alternatív nincs, némelyik dalt akár Zorán is előadhatná, nála kevésbé alternatív előadó meg kevés van.

atila68 (törölt) 2011.01.22. 15:31:31

Így legyen ötösöm a lottón!
Megmondtam a páromnak az Ajjajjaj emutató koncertje (Gödöllő) után, hogy sok kritika fogja érni a zenekart a belassulás miatt.
Nos!
Kedves tizenévesek, bizony ez a zenekar már nem az akikkel 'csúszhattok lazáig' 'izzó trafóval az agyatokon'.
Kedves tizen, -és huszonévesek, keressetek más idolt, ez a zenekar a harmincas vége, negyvenes eleje korosztályé, mert mi, és a Quimby 'együtt nőttünk fel a fákkal'.

dunabeat. 2011.01.22. 15:39:44

@atila68:

Nem értem, minek itt generációs ellentéteket emlegetni.
Nyilván van csomó tizen- meg huszonéves is, akinek tetszik ez a lemez, sok harmincas, negyvenes meg sosem hallgatna Quimby-t, vagy ahhoz hasonló zenét.

Ha valami miatt az idősebbekhez is eljut a Quimby, az kb a Csík Zenekar feldolgozása, meg a Megasztár-X-Faktor, stb. produkciók hatása miatt lehet, aligha amiatt, hogy lassabb számokat (is) írnak.

Amúgy meg mondjuk a Jerry can dance-n is sok lassú szám volt, vagy az Ékszerelmére albumon is, azok mégis jók voltak.

Az új dalokkal sem a tempójuk a baj, hanem legtöbbjük egyszerűen gyenge, önismétlő, unalmas.
Szerintem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.22. 16:00:54

"Népi-urbánus bohémtanya"

Nagyon jó a címadás!! Igazi hazugság . ) Pontosan és frappánsan fejezi ki azt, amikor a klasszikus szadesz seggszopó (vagy fasznyaló?) komcsi csipetcsapat, a kor hangját meghallva, finoman átkúszik a frontvonalon. Hogy ki lehet, az egyszem "népi" háttérember, akit túszként maguk előtt tolva, majd büszke címerállatként mutogatva sikeresen abszolválják a szinte lehetetlent, az majdnem mindegy, ez már a NER!

Mindenesetre, én legközelebb valami aktualitás kapcsán írnék róluk. Mondjuk egy kiállítás megnyitó, esetleg?

"Lélegzetelállító és sehol máshol nem látható kortárs kiállítás-sorozat indult a Kabaré 24-Mikroszkóp előadásai folyamán, amelyet a nagyérdemű először a TárSASjáték november 5-i premierén láthatott. Első alkalommal a Quimby együttes tagjai (Kiss Tibi, Kárpáti József, Mikuli Ferenc), Szabó Győző, Szabó Sipos Barnabás és Kentaur alkotásait állítja ki a színház egy, a legújabb Sas József által jegyzett kabaré-bemutató bizarr ellenpontjaként."

szinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39387:kepmut&catid=2:budapest&Itemid=17

Bloodscalp 2011.01.22. 17:53:33

MN bővitett változata?:) süllyedtek még?:)

Téglagyári Megálló 2011.01.22. 18:09:07

@Bloodscalp:

Mondd, vadász, te tulajdonképpen miért jársz ide?

Bell & Sebastian 2011.01.22. 18:11:59

A stílus-rasszizmus ellen is küzdeni kell végre valakinek!
Végül is, bármi jó lehet. Az kérem egy nagyon rosszindulatú gyanúsítás, hogy a meg-meglóduló lüktetésben internacionalista folk klórt vélnek felfedezni egyesek! Mit tegyünk, ha már egyszer minden fel van találva, az ízlést meg a haver formálja?

Új kategóriát nyitunk, legyen a neve: városálló terepjáró! Ha a parasztok kiröhögik, az csak azért van, mert parasztok. Minékünk meg erre fussa, konziba meg járjanak csak a finn rockerek!

Az egy rakás szar, bezzeg a miénk legalább magyarosch! Nyomja is rédijó, naponta vagy nyolcszor. Mert úgy rögzül csak igazán!

Bloodscalp 2011.01.22. 18:22:35

@Téglagyári Megálló: hát tudod, csak ülök és hülyeségeket beszélek:)

ha mandinerre írok, azért extranagy bögrét kapok, képzed ma egész nap fészbuk oldalakat csináltam, már ELÉG volt...kifejezetten jól jön egy kis belső kritika nektek is, nem?:)

caralho voador 2011.01.22. 18:26:46

Ha például Kern András mondhat olyat, hogy zsidó ember nem szavazhat soha a jobboldalra Magyarországon, akkor én most azt találom mondani, hogy nemzeti érzelmű magyar nem hallgat Quimbyt meg Kispált. Az, hogy ezek a magyar könnyűzenében kiemelkedő minőséget képviselhetnek (?), inkább a piacot minősíti, mintsem őket.
(amit itt írtam, abban nincs viszont benne, hogy nemzeti érzelmű ember csak Kárpátiát meg Ismerős arcokat hallgathat. Nem. De ezeket biztosan nem.)

hepcia 2011.01.22. 18:45:53

@eN: óóÓ ti vakok és süketek a gyűléseiteken tudatmódosítót fújnak a levegőbe?,, mert az Eu. illetékes finom a diplomáciában megszokott nyelven közli hogy szar az egész, attól az még szar.Az egész

misa72 2011.01.22. 18:53:53

Cucc nélkül nehéz!!!Elfáradtak a fiuk kicsit!

eN 2011.01.22. 18:55:43

@hepcia: és ezt veled közölte valami különleges csatornán, hogy más nem hallott róla?

fehértehén 2011.01.22. 19:32:34

@caralho voador:

Meghibbantál.
Annak meg, hogy ez az album tényleg bénácska, nem a "lelassulás" va negyvenesedés az oka.

Janossz 2011.01.22. 19:52:21

Frankón le lehet varnyúzni őket, az a legkönnyebb.
Esetleg, ha valaki lenne olyan kedves megmondani, hogy az utóbbi mondjuk 10 évben ki tett le náluk többet az asztalra, szívesen venném.

dunabeat. 2011.01.22. 20:14:23

@caralho voador:

Kern mikor mondott ilyet? Forrás?..

Egyébként az egész kommented úgy beszűkült gondolkodásra valló hülyeség, ahogy van.

dunabeat. 2011.01.22. 20:16:14

@Janossz:

Én ezt az albumukat kritizáltam, nem az elmúlt 10 évüket (bár szerintem a '90-es évek végi albumaik sokkal izgalmasabbak voltak).

A legtöbb zenekarral amúgy ez van M.o-n.

Mire végre befutnak (mainstreammé válnak), addigra már túl vannak az igazán jó albumaikon.

--tionion-- 2011.01.22. 20:19:31

@venszivar: ezt te sem gondolhatod komolyan.

De egyébként az hogy és miért van, hogy van egy zenekritika, bocs, lemezkritika egy jobbos (oké, konzervatív) oldalon, és a hozzászólások között vadászni kell azokat, akik a témához kapcsolódóan akarnak mondani valamit, mert a többség még itt sem tud elszakadni a bolsikomcsizsidólibsi vonaltól? komolyan ennyire hülyék vagytok, basszátok meg? amúgy meg, azok, akik ennyire verik a nyálukat a nagy magyarságukra, legalább a helyesírást megtanulhatták volna, és ne basszák már meg a drága jó édes anyanyelvünket.

Babilen Tatarszkij 2011.01.22. 20:25:00

Gyenge, egysíkú lemez sajnos :(
Ebből az írásból pedig csavarni lehet a nyálat.

Janossz 2011.01.22. 20:31:19

@venszivar:

Biztos jó az is. Csak kicsit agitpropos, nem?
Amúgy meg a showbusiness kitermelte az értékmérőit, nincs már százezres lemezeladás, menni kell, a népnek dűteni......Aztán vagy kell, vagy nem.
Érdekes, nálunk ( megyeszékhely, Fidesz éra, fesztiválhegyek ) Ákost nem láttunk nagyon régóta....
Csak nem azért, mert nem kell?

Janossz 2011.01.22. 20:42:38

@dunabeat.:
Persze, elfáradnak, kopnak is...Ha belegondolsz, az LGT úgy hét év alatt megalkotta, ami.
De azt Te is tudod, hogy a Quimby pályája nem a lejátszó, élőben meg lehet, hogy megérted azt is, ami ami a lemezről nem jön át.....
Szomorú aktualitás, de ahogy egyeseknek Zorán jut mindig eszükbe, nekem meg sokkal inkább Cseh Tamás!

martianhellacopter 2011.01.22. 20:45:13

Köszönjük meg nekik (is), hogy kis országunk zenei palettáját továbbra is "gazdagítják".
Befogadóközeg van rá az a legnagyobb para.
Bölcsész-zene...elnézést azoktól bölcsészektől, akik nem elszállt, művészieskedő agyhalottak.
Persze tudom, ízlések és pofonok. Az ilyen formációknak - a közvetítő közeggel együtt - az utóbbi járna ki, de tonnaszám.

Gyi61 2011.01.22. 20:55:34

Ha én művész lennék, biztosan elrontaná a az örömömet, ha feltétlen valahova beskatulyáznának.
Én nem tudtam, hogy milyen zenét játszik a Quimby. Hosszú történet lenne, hogy találtam rá, a mondanivalóm szempontjából ez nem is igazán fontos...
Felfigyeltem rájuk, és rákerestem a számaikra. Az első ami beugrott, hogy ezt a hangot (Kiss Tibor) valahonnan ismerem. Bár nem a számot figyeltem sosem, hanem magát a hangot, azt, hogy valakit eszembe juttat. Ez a valaki Cseh Tamás. Ő is egyforma lett volna? Nem tudom. De nagyon jó volt. Kiss Tibor is egyéniség. És nagyon jó. Szerintem. Csak így, skatulya nélkül.
És hogy laposodik? Hát ki az, aki mindig ugyanolyan mint előző nap volt? És kit érdekelne egy ilyen ember?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.01.22. 21:10:13

Hogy milyen zenét játszik a Quimbi? Innen-onnan összegereblyézett cuccot nyomnak. Egy kis Tom Waits, egy kis Nick Cave, stb stb.

venszivar 2011.01.22. 21:13:49

@--tionion--: Tényleg nem.Akkor legyen Harangozó Teri.

@Janossz: Mert ő 2/3-nál már megteheti!Tavaly ősszel fellépet párszor.Vagy rossz helyen laksz v. nem is érdekel,pláne ha nem is csíped.......Ez lenne a legnagyobb gondom.Ma bedöglött a mosógépünk.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.22. 21:18:04

Ha a Quimbyről van szó, akkor az csakis nagy zenekar lehet.
Kedvencek között :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.22. 21:20:38

@dunabeat.: "sok harmincas, negyvenes meg sosem hallgatna Quimby-t, vagy ahhoz hasonló zenét."
Anyám imádja. Inkább 50 már mint 40 :D

dunabeat. 2011.01.22. 21:25:14

@Janossz:

Erről a lemezről Cseh Tamás jut eszedbe?

Hát, talán a "fáradtabb" lemezei...

dunabeat. 2011.01.22. 21:26:34

@ColT:

Olvasd el, mire reagáltam :)

Csak annyit írtam, h köztük is sokan vannak, akik nem szeretik.

Én anyukám is szereti, pedig ő 55 már :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.22. 21:27:08

@venszivar: LOL.
Bírom pár dolgát, és profi, tehetséges, de a Quimby 1000x inkább :)

Amúgy akkor már a Kispál, ha hasonló kategória.

2011.01.22. 21:43:32

Nem tudnak annyira belassulni, meg kiégni, hogy azt a szart, amit Ákos előállít, alulmúlják)

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2011.01.22. 21:53:21

Nincs ezzel baj, a srácok tényleg belementek a korba. Ennyi. Nyilván ezt nehéz felfogni, mert kiül a zenébe, és vagy átalakul jól lötyögéssé, vagy abba kell hagyni, vagy paródia lesz. Példának ott pár magyar ás külföldi heavy metal kövület, akik még 60 felé is magukra erőltetik a kihízott bőrgatyát, és bohóckodnak a 14 éveseknek, meg a velük leragadt keménymagnak.

Azért a tébolyda adja. Főleg ezzel a klipel www.youtube.com/watch?v=keXvnAJiPtk

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.22. 21:58:13

@venszivar: Ne fikázzátok Ákost. A Quimbyvel ellentétben jó és eredeti számai vannak.

Ami jó, az nem eredeti, ami eredeti, az nem jó. Nem úgy, mint a Quimbynek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.22. 22:27:09

A Quimby annyira f*stalicska, hogy még a Kispál is nagyságrendekkel élvezetesebb, igényesebb és eredetibb nála. Pedig a Kispál a gödör alja:-)

Nem az az érdekes és szomorú, hogy Magyarországon ilyen zenekarok "tolják", hanem az, hogy vannak, akik ezekből valamiféle kulturális és nemzedéki izéket próbálnak "vetíteni".

Miért nem lehet kimondani, hogy ezek úgy trutyik, ahogy vannak, de, nagyon úgy tűnik, nálunk sokan szeretik a trutyit? Miért kell a trutyinyomókat mesterszakácsoknak, a trutyievőket ínyenceknek hazudnunk?

Szerintem ez az "önfényezés", ez az önbencsapás a szomorú a történetben:-(

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.22. 22:29:26

@bbjnick: "Miért nem lehet kimondani... most mondtad ki! : D

ü
gloire

Joejszaka 2011.01.22. 22:30:35

Szerintem meg a Quimby qrva jo. A Kicsi orszag is jo.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.23. 07:06:35

@gloire:

Ez a "Népi-urbánus bohémtanya" címadás nekem is fejtörést okozott, de én letettem róla, hogy megfejtsem a talányt.:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.23. 07:16:33

@bbjnick:
ez olyan amit egyszer tgm-nem mondtam, jobboldali-baloldali-konzervatív-forradalmár

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.23. 10:20:08

Az lett volna a gyanús, ha az orgoványi származásúak nem állapítják meg csalhatatlan biztonsággal, hogy a Quimby (Kispál, Szijj Melinda, bárki) zsidó vircsaft, amit igaz magyar ember megvet, mert igaz magyar ember csak a Kárpátiát hallgat fingfésűn.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2011.01.23. 11:01:56

a quimby minőségi zenekar, ettől az albumtól pedig mindenki mást várt, de meggyőződésem, hogy jön még lovakkal viszockij!

(a mandineres kommenteket pedig külön öröm olvasni, meggyőződésem, hogy a mikroszkóp színházat fenn lehetne tartani ezekből az anyagokból! puszticcs mátyás lehetne az igazgató!)

Gyi61 2011.01.23. 11:05:56

@dunabeat.: Nem a lemezről jut eszembe Cseh Tamás...
Kiss Tibor hangjáról, előadásmódjáról, valahogy az egészről. A fiatal Cseh Tamás... Csak leírtam a véleményemet. Lehet, hogy Kiss Tibor felháborodna rajta. :) - Bár szerintem ez inkább dicséret. -
Nem gondolom, hogy a kettő egy kategória. Éppen azt szerettem volna leírni, hogy nem szoktam kategorizálni.
Nem ismerek olyan művészt, akinek minden műve tetszik.
A további bejegyzésekhez: én fiatal zenészként ismertem azokat, akik most 60 felé belegyömöszölik magukat a régi bőrnaciba. Igazat kell, hogy adjak a bejegyzés írójának. Nekem éppen azért volt nagy művész pl. Cseh Tamás, mert az ő esetében együtt idősödött a művészet és a művész. Működött. Sajnos a mai fiatal generáció joggal tarthat bohócnak olyan zenészeket, akik pedig igazán jók voltak abban amit csináltak. Én úgy fogalmaznék, hogy aprópénzre váltják a tehetségüket.
Ide tartozik azonban egy megjegyzés, amolyan lábjegyzetként: Én nem járok el nosztalgiázni a régvolt nagy zenekarok utolsó nekiveselkedéseire. Ám ezeken a koncerteken azért általában teltház van. Tehát nem csak az előadókkal van gond, hanem a kultúra fogyasztóival is...

atila68 (törölt) 2011.01.23. 12:27:50

@dunabeat.:
Azt én sem értem, minek itt generációs ellentéteket emlegetni, mert nincsenek generációs ellentétek.

Akikről én beszélek (a Quimby önmaga által deklarált célközönsége) azok biztos nem feldolgozások, és kereskedelmi csatornák manupulált műsorain keresztül ismerik a zenekart.

A véleményed tiszteletben tartom, abban egyetértek, hogy nem ez a legjobb albumuk.
Nekem sokadik hallgatásra tűnt csak fel sok olyan finom megoldás mind szöveg, mind zene terén ami korábban nem voltak jellemző a zenekarra.

Der Beste 2011.01.24. 09:53:15

Ha ebben az országban az utcaseprőtől a miniszterelnökig mindenki olyan színvonalon végezné a saját munkáját, mint a quimby-s fiúk, akkor fél Svájc magyar forintban lenne eladósodva.

pamocsnyik 2011.01.24. 18:31:07

Bennem is fölmerült a zoránság, legalább is azt gondoltam, hogy ő írta nekik a zenét, mert még az orrhang is olyan, mikor énekel...