A parlamenti tudósítók kiszorítása – Ilyen ország pedig nincs CCLI.
2011. január 08. írta: TuRuL_2k2

A parlamenti tudósítók kiszorítása – Ilyen ország pedig nincs CCLI.

  Jelentősen szigorodhat az újságírók országgyűlési munkájának szabályozása. Kövér László házelnök már többször beszélt róla, hogy nem tetszik neki a plenáris üléseknek otthont adó alsóházi terem folyosóin bóklászó, a képviselőket kérdésekkel zaklató újságírók és egyéb, tudósítónak látszó emberek nyüzsgése. Elsősorban az országgyűlési képviselőket félti az újságíróktól, azok kérdéseitől és fotóriporterek teleobjektívjeitől.

  Kövér félelmei érthetőek, nézni is kínos, ahogy a fideszes képviselők menekülnek az Index kamerája elől:

  De nem lenne helyes (tovább) korlátozni a sajtó mozgását a parlamentben. A képviselőknek nem csak a szívüknek kedves, kényelmes kérdésekre kell tudni válaszolniuk, hanem a kellemetlenebbekre is. Nem érdemes elfelejteni azt sem, hogy a kamerák és újságírók korlátozásával szegényebbek lettünk volna például a klasszikus Veres János vs. HírTV afférral:

  Vagy éppen a tilosban dohányzó képviselők látványával is:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr582569679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Külföldi kritikák: A Heti Válasz már átállt? 2011.01.09. 20:10:43

"Váratlan támogatást kapott Orbán" felcímmel, "Rólunk írták" cím alatt, első pillantásra a Fidesz látásmódját jól tükröző cikk jelent meg vasárnap délután a Heti válasz című kormányhű hetilap online kiadásában. A rövid öss...

Trackback: Schmitt "éjféli miséje" a számok tükrében 2011.01.08. 23:04:25

Sokan sokféleképpen elemezték már köztársasági elnökünk újévi beszédét. Vizsgáljuk most meg egy teljesen újszerű oldalról: a SocialTimes.hu felhőbe rendezte a megannyit kritizált szavakat! Az eredményből az ugyan nem derül ki, hogy mennyi sound bi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2011.01.08. 15:54:42

Igaza van Kövérnek.

Az MTV kameráin kívül
egyéb újságíróknak bőven elég a munkához a diktafon.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2011.01.08. 15:56:00

@Az Olei Hagardom terroristái:

mármint abban van igaza, hogy a bulvárfirkászok dugják fel a seggükbe a teleobjektívet.

Várúr 2011.01.08. 16:08:19

Amenyiben az országgyűlés munkahely, megszabhatja a saját munkarendjét, a sajtó tájékozatását, stb. stb. Egy kefekötő kft-be se akkor ténfereg be egy médiamunkás - főképp média-segédmunkás - amikor akar.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.01.08. 16:11:39

@Várúr:
Az országgyűlés nem egyszerű munkahely, hanem a választók felhatalmazásából a nemzetért/országért/választókért dolgozó képviselőké, akiknek munkája (vagy legalábbis ez a része, nem az irodáikba és a mosdóikba szeretnék szabad bejárást a sajtónak) a nyilvánosságra tartozik.

Steve the Great 2011.01.08. 16:25:51

@Várúr: Eddig se akkor ténfergett be, volt akkreditáció.
A felkészültség-nem felkészültség kérdéséhez meg: Ha (tisztán elméleti szinten) elfogadjuk, hogy úgy szavaznak a képviselők 1-1 kérdésről, hogy tudják, mimerre, akkor elég felkészültek a nyilatkozáshoz is. Ha meg nem, akkor fölösleges a bohóckodás a parlamentáris demokráciával.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.08. 16:31:08

@TuRuL_2k2: lehet ez ciki, de a videón az indexes megmondók öltözködése olyan, mint az ide küldött hadaik szövege.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 16:35:48

@TuRuL_2k2: (Én még soha ilyen indulatosan, de hát úgy tesznek, mintha nagy időket élnénk!)
Turul, igazad van b@szd meg! Amikor Európa fele (a mocskosabbik) egy olyan sajtótörvényért gyalázza Magyarországot, amelyet nem olvasott, ilyen címmel kell topicot indítani az egyre jobb Mandineren. Indíts Mandiner mozgalmat is, hogy az újságírók egyenesen az ülésterembe kapjank helyet és ellátást. Sőt b@zd meg, ha tényleg fasz@ gyerek vagy, azt is kijárod, hogy ezentúl az újságírók szavazzanak kedvük szerint a törvényekről, a politikai felelősség meg maradjon a képviselőknél.
Mert ha végig nézted az utóbbi kis sajtóhadjáratot, ezt kívánják alkalmazni: a sajtó majd eldönti, hogy milyen sajtótörvény kell, a felelősség meg legyen a megválasztott képviselőé.
Ha nem tetszene észrevenni, éppen egy kisebb polgárháború folyik, ahol az egyik fegyver éppen a sajtó. Döntsd el, hol állsz! Persze azt is lehet, mint 56-ban sokan csináltak, hogy a kávézóból vidáman szemlélték a lövöldözést, valaki előbb utóbb csak győz. Ennek mi a véleményed az értékéről?
Nekem utoljára a sajtószabadságot az védte, aki kiállt 82-ben a Mozgó Világért meg a Tiszatájért, azóta csak sz@r megélhetési sajtóvédőket látok. Szeretném, ha a Mandiner nem ilyen lenne, és nem húzogatnátok a kis értelmiségi orrotokat, hogy jé, egy háborúban halottak is vannak.
Remélem megbántottalak!

2011.01.08. 17:04:50

@Várúr:
hát, ha a kefekötő kft és az országgyűlés között szerinted nincs különbség....... :):):) (nem mindegy, ugye, hogy kefét kötsz, vagy elkefélsz)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.08. 17:06:22

Én inkább csak dresscode-ot írnék elő.

Egyszerűen röhej, ahogyan az index hülyegyerekei keringenek a nemzet templomában.

2011.01.08. 17:08:01

@TaTa86.:
nem a ruha teszi az embert :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.08. 17:14:38

@Belpo: nem, de egy felvételi beszélgetésre szerintem maga is megfésülködik, fogat mos és tiszta zoknit húz.

Ahogyan a sajtótájékoztatókból kiderül a szabadság hazájában, a legősibb demokráciában, stb., stb., az újságírók megadják a tiszteletet a helynek, ha a törvényhozás vagy az elnök épületében vannak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.08. 17:34:53

@TuRuL_2k2:
"nyilvánosságra tartozik."

egy lófaszt. kövérnek igaza van.
nincs elég silány ember a parlamentben? még az alember firkászok hiányoznak.

Tündér_Lala 2011.01.08. 17:35:36

@TuRuL_2k2: Én Szűcs Erika pogácsa zabálós fikázását is utáltam. (Miközben igazán nem kedveltem a figurát.)
A parlamenti folyosó és a büfé a képviselők időszakos pihenésének helyszinei. Semmi keresnivalójuk ott az újságíróknak vagy ha igen, akkor kellő önmérséklettel kellene viselkedniük. (Nem paparadze felvételeket készíteni, provokatív kérdéseket feltenni. Interjut kell kérni, ha ad ad, ha nem jelölje meg az időpontot, amikor hajlandó erre.)
Egyáltalában nem gondolom, hogy ez így rendben lenne. Ráadásul az újságíró ott vendég, de elég orcátlan vendégként viselkedik.

Senki nem örülne, ha az ebédlősztalához leülne valaki, lehetőleg előnytelenül fényképezné, ahogyan a rántotthúst eszi (zabálja, tömi magába) és közben kellemetlenkedne.

lujo22 2011.01.08. 17:40:40

"Kövér László azt is szeretné elérni, hogy a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést. Ebben az elnök várja a parlamenti képviselők együttműködését is.
Kövér László szerint ritkítani kellene az üléseket, legalábbis az olyanokat, amikor a T. Háznak határozatképesnek kell lennie.
Kövér László azt is szeretné elérni, hogy a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést."
Ennyi pénzért, amit kapnak, sztem be se kelljen járni a parlamentbe, nem?
Röhejes Kövér. És vissza aakarja állítani a parlamet tekintélyét, mert "a képviselők bekiabálnak, vagy kifejezik tetszésüket, illetve nemtetszésüket, hanem ha ezt a rendzavarás szándékával teszik".
Arról nem beszél, h néha ő is bunkó módon bekiabált. És nem tudom, kik csináltak korábban cirkuszt a parlamentből.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.08. 17:41:20

és nagyon remélem, hogy a média törvény után jön az igazi megrendszabályozás. a végtelenül elszemtelenedett és egyre többet követelő tetves firkászok /karácsonyfalvival egyetértek mindenben/ valódi korlátozása.
jöhet a kenyéradóik gazdasági tönkretétele, akár mondjuk titkosszolgálati roszz üzletekbe húzással, apehhel elkapatással, bármivel. és ugyanezek az eszközök alkalmazhatók magukra az újságírókra is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.08. 17:48:09

Te turul, így folytatod, te is ki leszel ám szorítva pár helyről :D

caralho voador 2011.01.08. 17:48:57

@tölgy: @TaTa86.: @karácsonyfalvi: @Grift: cefetül egyetértek. A kommentek olvasgatásáért még legalább megéri idejárni. Persze csak amíg ki nem kerül egy-egy bejegyzés az index címlapjára.

Diocles 2011.01.08. 17:49:59

@TuRuL_2k2:

Elvileg igazad volna, de jól látható, h miként él vissza a heccsajtó ezzel a lehetőséggel. Ide sorolható akár az index interjús provokációja, most őszintén, miért kellene minden képviselőnek értenie témához? Még maga Heller Ágnes sem tudna kompetensen nyilatkozni a nyugdíjkérdést, miért kéne akkor egy noname fideszesnek? Aztán amikor faképpnél hagyják őket, akkor úgy vágják össze a cuccot, h az tűnjék ki, h menekülnek.

A másik botrányos manipuláció az, amit a médiatörvény vitájában történt, olyan felvételeket készítettek L. Simonékról, amelyből az tűnt ki, h "terrorizálják" Schiffert. Miközben egy-két másodperccel később készült képeken már együtt röhögnek. Ezért járjanak be szabadon?

(Félreértés ne essék, nem a Fideszt védem ezzel, bárkiről csináltak volna ilyen manipulatív cuccot, azok is szemét dolgok volnának.)

Szóval itt is az van, mint mindenhol, elvileg igaz, h ne korlátozzák, egy normális országban tartható is volna, de itt csupán undorító manipulációk ócska terepe.

lujo22 2011.01.08. 17:54:14

Még néhány év, és épp oly ciki lesz a Fidesz, m a maszop. Hajrá!

Diocles 2011.01.08. 17:56:51

@TaTa86.:

jogos.

a mandiner rettegői utánanézhetnének annak, h az amerikai Szenátusban megengedik-e a sajtómunkásoknak azt a hülyegyerek-stílust, amit a magyar Parlamentben gyakorolnak.

az öltözködésről és a fényképek manipulációjáról nem is beszélve. Nem vagyok snob, de a Parlamentben illő öltözékben mászkáljon az ember, még akkor is, ha sajtómunkás.

negeev 2011.01.08. 18:06:17

Praktikus okai is vannak, hogy a Parlamentben forgathatnak az újságírok.. Egy helyen lehet ilyenkor megtalálni a képviselőket. Első sorban ezért tartom helyesnek, ha továbbra is hagyják őket ott lebzselni. Ez belefér.

Itt tényleg az a kérdés igazán, hogy miért úgy viselkednek most a Fideszes képviselők, ahogy egy évvel ezelőtt minden MSZP-s? Akkor is szörnyen bosszantott ez a nagyképű elballagás vagy a teljesen kamu ígéret, hogy visszajön még.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.01.08. 18:08:58

Turul ezt szerintem is túlzott aggódás. Ha egy újságíró mindenáron interjút akar valakivel, akkor megvárja a kapuban.

Google 2011.01.08. 18:16:38

@TuRuL_2k2:

Emlékszik-e Szilynek ilyen performanszára - akár egyre is - az előző kormány idejéből?
Akkor, például pont a bizalmi szavazás előtt, miért nem ostromolta a kormánypárt képviselőit? Vagy az egészségügyi reform megszavazásakor?
Valahogy a ballib kormányok idején nyuszik, olyankor nem kell informálniuk a nagyérdeműt, ilyenkor pedig csúfot kell űzni meginterjúvoltból, nézőből egyaránt. Mert senki ne mondja nekem, hogy ezekből az interjúkból bármit megtudott a képviselők munkájáról.

Google 2011.01.08. 18:26:45

@karácsonyfalvi:

Miért csak szavazzanak a törvényekről? Ők kellene meghozzák is azokat. És egy ilyen Index kaliberű csapat nem egy, de legalább két ország vezetésére is alkalmas lenne, ha nem lennének ilyen szerények. Módfelett azok.
A pénzvilág nem tudott teljesen a kormányra telepedni, gondolják, megteszi majd a sajtó. Miért is mennének itt a dolgok, ha egyszer pont nem ez a cél?
És ehhez elég csatlós is van?

Mr. Acid 2011.01.08. 18:59:28

Az itt kommentelők nagy része a királyság bejelentésének igen erősen tapsolna, az biztos.

trendo+ 2011.01.08. 19:00:29

@Grift: Igazad van barátom! Én még rátennék egy lapáttal. Ha a köcsög újságírókat, lapszerkesztőket mind lebuktattuk (habár nem értem, mit kell vacakolni, simán Dunába is lehetne lőni őket) és a szemét médiát a földbe tapostuk az egyetlen országos Megmondólap kivételével, akkor jöhet az internet rendbetétele. Mondjuk Recsken fel lehetne állítani újra a Tábort, ahol az 1.barakkban el lehetne szállásolni a Mandiner kommentelő törzsközönségét is. Veled az élen. Tudom, te inkább az őrtoronyban szeretnél álldogállni, géppisztollyal, de értsd meg, oda egyelőre nagy a túljelentkezés... és csak azokat engedik fel, akiknek még nálad is barnább a szájuk :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.08. 19:05:00

@trendo+:
dunába lőni? a fene sem akarja fellendíteni a bronzcipő üzletet.

Lorp 2011.01.08. 19:09:12

@karácsonyfalvi: Nem tisztem védeni senkit, de azért ebből a bejegyzésből idáig eljutni, azért kell fantázia.
Teljesen egyetértek azzal ne abból induljunk ki hogy orbán diktátor, de ne is az legyen a kiindulási alap, hogy amit csinálnak, az kizárólag tökéletes. Normálisan le lett írva hogy miért nem tetszik neki az ötlet, aztán rögtön áruló lesz. Mint Ablonczy pedig ő is korrektül, normálisan írta meg a kifogásait. Nem csak a fidesznek, de a szavazóinak is fel kéne nőnie a 2/3-hoz. A jobboldal most kivételes helyzetben van. Nem kell szavazatokat szerezni, "csak" megtartani. Márpedig a 2/3 elég nagy tömeg. Bizony van benne olyan is aki kicsit másképpen látja a dolgokat. Persze ez nem kell hogy elfogadd, de akkor ne is lepődj meg ha a támogatottság szép lassan kopni fog. Olyat soha senki nem csinált még ami mindenkinek tetszene, de legalább a normális, racionális érveken nyugvó kritikát érdemes lenne, ha nem is megfogadni, de legalább elgondolkodni rajta. Nagyjából ennyit akartam.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 19:18:14

@Grift: @caralho voador: @Google: Képzeljétek holnap az economist nevű izé címlapját:
"Mértékadó jobboldali internetes újság bírálja Orbánt (nem ám az ogy-t), hogy kitiltja a sajtót a Magyar Országgyűlésből!"
Hajrá Turul!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.08. 19:22:48

@Grift: Református király? Mi ez a szélbalos radikalizmus öntől?!

Orbán kormányzó legyen!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.08. 19:23:36

@Mr. Acid: még vitázunk, a holland, a belga, vagy a brit, esetleg a svéd vagy norvég, dán, tán a spanyol elnyomás formát válasszuk-e?

Google 2011.01.08. 19:28:28

@trendo+:

Megint olyanokkal ijesztegetnek, amit már valakik, valamikor megtettek. Igaz, nem Orbánék, hanem szocik és nemzetiszocik, de.
Csak azt nem tudom, hogy a laza, á la Index, parlamenti tudósítók (inkább nevezzük kutatóknak őket) témájától hogyan lehet pár lépésben Recskhez, Dunába lövetéshez, királysághoz eljutni.
Lennének köztük fokozatok, csak a fantázia hiányzik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.08. 19:29:10

@TaTa86.:
de a bévisz már a vereskereszt elnöke, jó tudom, nem ő jönne a trónon, de egyik szarházi habsburg se jöjjön, jöjjenek az alcsútiak! :)

Lorp 2011.01.08. 19:30:04

@tölgy: Alapjáraton szkeptikus vagyok, legyen szó unióról, vagy demokráciáról. De az általad felsorolt országokban legjobb tudomásom szerint a királyi család leginkább protokolláris szerepet tölt be. Nem értem milyen haszna származna Magyarországnak egy kirakatba rakott "királyi" családból.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.08. 19:30:44

@Google: tévedni tetszik. Mindig úgy kezdődik. Először csak a borotválkozást és a vasalt inget várják el, aztán esetleg a tisztára pucolt cipőt, és aztán nincs megállás a lejtőn.

Mr. Acid 2011.01.08. 19:31:36

@tölgy: Jelen állás szerint inkább egy brunei, vagy szváziföldi stílusú és kategóriájú uralkodóra lenne esélyünk. Arra is csak akkor, ha szerencsénk van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.08. 19:33:16

@Lorp: hm, akkor lehet, hogy a királyság nem is olyan rossz intézmény?

Btw, ha a király/nő beüzenne valahol egy Pojáca típusú alaknak, az tudná a dolgát. Ehhez képest egy pártok által rángatott államfő, meg ez a vicces fékek és egyensúlyok metafo-miafaszom... láttuk mit ér.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.08. 19:37:26

@Mr. Acid: mink keresztények vagyunk, így az említett példák kiesnek.

De ha ütni akar legközelebb ne az elég jómódú Bruneit, hanem inkább Lesothot említse. Ott sokkalta szarabb.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.08. 19:41:07

@Lorp: Ez azért nagyon nagy túlzás.

A király(nő), és a királyi család ezen országokban a nemzeti identitás igen fontos, esszenciális részei. Egyáltalán nem csak egy kirakat.

A konkrét haszon pedig az, hogy lássuk be, ha 3 magyar 5 pártot alapít, hihetetlenül gyengék vagyunk, hogyha nincs egy origó, akihez lehet viszonyulni. És ennek az origónak nem kell feltétlenül egy diktátornak lennie, lehet liberálisabb is, a lényeg hogy van egy iránytű, egy nemzeti minimum amit mindenki elfogad.

Az sem lenne utolsó, ha lenne valami állandóság, és nem borulna minden 4évenként, hogy aztán lehetetlen legyen építkezni.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 19:58:56

@Lorp: Nagyon szimpatikus dolgot írsz, csak hát éppen ott van az a fránya kis polgárháború. Tudod az első jobboldali kormány egyik koalíciós partnerében megjelent egy rosszhírű újpesti ügyvéd, aki olyan helyzetet teremtett, hogy az ország gyakorlatilag kormányozhatatlan lett, 1994-ben vitt is a balold-lib koalíció 72%-ot. Aztán a második jobboldali kormányba is bekerült koalíciós partnerként az az ügyvéd, ezután - persze más okok miatt is -a jobboldali társaság megbukott. Nem volt ugyanis a választást követőn koalíciós partnere a FIDESZ-nek, hiába kapta a legtöbb szavazatot. (Közben tönkretettek egy tradicionális magyar jobboldali kisgazda pártot.) Ja, közben egy másik pártban megjelent egy majdnem nagyon csúnya nevű György (csak y-al is írja), aki szétverte a kereszténydemokratákat. Természetesen nem tilos a kritika, a fentiek meg csak úgy eszembe jutottak. (Ja, amikor a FIDESZ bejelentette, hogy nem lesz a szadesz kiskorú proli pártja (gazdaállat), egy hónap alatt - a drágalátos sajtót felhasználva- majdnem kinyirták a parlamentből.)
Ja, és az MDF maradékába jött egy hölgy, aki szétverte az MDF-t.
Szóval Isten óvja Magyarországot, ha a mostani jobboldali társaságot is felszalámizzák, ugyanis n i n c s m á s i k.
Szóval kedves Turul, ha arról irogatnál, hogy némely úszító baloldali lap miből tartja fenn magát, és nem azzal ekéznéd a Kövért, hogy hány méterre engedi be az újságírókat a t. Házba, csak jobbat tennél az országnak - az én értékrendem szerint. Azonban természetesen van más értékrend, amit tiszteletben tartok, abban az esetben azt viszont szíveskedjél kinyilvánítani magadról. Nehogy félreértsek valamit.
Köszönöm szépen Neked!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.08. 19:59:04

Látható tendencia, hogy Kövér próbál rendet rakni/tartani a T. Házban. Speciel ezzel a döntéssel egyetértek. Ezután is bemehet, aki jogosult rá, max. egy kicsit kényelmetlen lesz, hogy minden alkalommal regisztrálni kell. Ráadásul biztonsági kockázata is van, ha minden "jött-ment" belépőt kap a házba. Aki volt már benn, illetve ismeri a belépésre vonatkozó előírásokat, az tudja, hogy nevetségesen könnyű bejutni.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.01.08. 20:14:13

@TuRuL_2k2: akit érdekel az ogy munkája, olvassa a jegyzőkönyveket, vagy nézzen parlamenti naplót :P
Pont leszarom, hogy Tamás Bence Gáspár hogyan froclizza a képviselőket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.08. 20:37:03

@karácsonyfalvi: Az teljesen rendben van, hogy kritizálod Turult, de nem lehetne ezt a legerősebb bélyegek nélkül megtenni?

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 20:43:20

@TaTa86.: Elnézést!
A magam részéről fontosnak tartom, ami Turul csinált a jelen írásával, és ennek nyomatékot kívántam adni.

ghavin 2011.01.08. 20:50:59

Halálosan be vannak szarva a nyilvánosságtól, ez egyértelmű, bár ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a kommunikációs feladatokkal megbízott kádereik milyen elánnal égetik magukat a sajtótájékoztatókon. Jön még kutyára úthenger...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.08. 20:59:04

@politicus: "Aki volt már benn, illetve ismeri a belépésre vonatkozó előírásokat, az tudja, hogy nevetségesen könnyű bejutni."

Engem egyszer beengedtek úgy, hogy nem volt nálam személyi se, semmi!!! Becsszóra elhitték a nevem, az adataimat, és szépen besétáltam :D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.08. 21:20:42

@Ghavin: biztos, hogy ezek a képviselők máshol nem érhetők el a sajtó számára?

himmelhergott 2011.01.08. 21:25:50

indexes srácoknak meg a firkászoknak:
nem beszarni kell hanem az igazságot kell írni. bár ez utóbbi sokak számára nem lehet alternatíva, belátom...

ghavin 2011.01.08. 21:44:32

@politicus: Az online sajtó számára, nem sajtónyilatkozat, hanem egy-egy interjú erejéig? Nem igazán. Kivéve persze, ha az adott orgánum a kormány ideológiai holdudvarának tagja.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 21:56:52

@TuRuL_2k2: Azért arról is pár szót, ha az ogy tevékenysége a nyilvánosságra tartozik, miért nem lehetett bemenni a Kossuth-téri ünnepségekre. Szerintem az volt az igazi disznóság, senki ne mondja, hogy lerágott csont.
Bajnai miniszterelnöki esküje alatt a kb. 10.000 tüntető nem ám az agórára engedték be, hanem beszorították az Alkotmány utcába őket, ahol 5 perc alatt lehetett volna bénára verni a népet, mint 2006. október 23-án az Astóriánál.
Nekem ez egy kicsit rondább kitiltás.
Üdv

Pistie 2011.01.08. 22:42:21

A legjobb az lenne ha csak az MTV mehetne be, ugyanis ők már így is kormány által vannak irányítva, úgyhogy a sajtószabadság és a kétoldalú tájékoztatás kapna még egy pofont :) Éljen a demokrácia..
Ja és Kövérnek javaslom, hogy szavazzanak a képviselők bérének 90%-os (választásokig visszamenőleges) lefaragásáról. Mert a gombnyomogatáshoz nem kell sok ész..

blacklord 2011.01.08. 22:42:48

Jézusom, mi van itt... A Fidesz-droidok véletlenül Jobbik-firmware-t kaptak az utolsó frissítés alkalmával? :-))))

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.08. 22:47:37

@karácsonyfalvi: Európa szerinted mocskosabbik fele nem gyalázza hazánkat egy olyan törvénnyel amit nem is olvasott. A legtöbb országnak hazánkban hivatalos nagykövetsége van, ahonnan egy percen belül friss szövegben jut el a törvények előzetes vitájáról hogy mi merre tart, szerte a világba, ahogyan ezt a sajtó is megteszi. Megjegyzem a Szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban - jogosan - úgy kezdtünk el mi magunk is tiltakozni mindenhol, például az EU-nál hogy még csak nem is fordították le, nem is volt elfogadva a törvény. Ez a világon mindenhol így van. A Fidesz egyszerűen a belpolitikában ezzel magyarázta a bizonyítványt, hogy csak rosszat akarnak neki, pedig nem is olvasták. Garantálom neked, hogy a legtöbb újságíró aki írt róla, több információval rendelkezett mint azon Fideszes képviselők egy része, akik csak megnyomták a gombot mert kellett... Inkább vállalni kellene a felelősséget, ha valami rossz, akkor azon javítani kell, megváltoztatni, felülvizsgálni, ahogyan a profi politikusok teszik. Ez a beképzelt makacsság csak még jobban lejártja hazánkat.

cutcopy 2011.01.08. 22:47:45

"Az operatőrök és a fotóriporterek csak az ülés kezdetéig dolgozhatnak a terem közelében, és az úgynevezett piros társalgóban, utána az épület túlsó oldalán, a felsőházi terem melletti kék társalgóban, vagy a sajtószobában kell várakozniuk"

Szerintem korrekt. Akár honatyák akár nem, nem kell mindenféle csíkos pulóveres majom provokációját eltűrni..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.08. 22:52:14

@cutcopy: csíkos pulóveres majom mi? A sajtószabadság vajon mi? Kit érdekel hogy milyen ruhában van? Kit érdekel mi? A lényeg hogy legyenek jó kérdései! Amiket az elmúlt 20 évben ritkán tettek fel. Itt lenne az ideje! Nem hogy korlátozni kellene, hanem felülvizsgálni a kiadott passokat, és aztán még több teret engedni! Ezek az emberek ott azért kapják a pénzt hogy válaszoljanak ha valaki kérdez tőlük. A munkahelyükön, ahová azért járnak hogy képviseljenek minket! Nem is értem. Ha valaki öltönyben van akkor az jó? Vagy mi? te jó éh...2011 van...

Martian (törölt) 2011.01.08. 22:52:20

"a választók felhatalmazásából a nemzetért/országért/választókért dolgozó képviselőké"

muhaha! :)

cutcopy 2011.01.08. 22:52:50

"Az operatőrök és a fotóriporterek csak az ülés kezdetéig dolgozhatnak a terem közelében, és az úgynevezett piros társalgóban, utána az épület túlsó oldalán, a felsőházi terem melletti kék társalgóban, vagy a sajtószobában kell várakozniuk"

Korrekt! Szerintem sem kéne mindenféle kósza csíkos pulóveres majom provokatív kérdését tűrni az ülésterem környékén..!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.08. 22:54:39

@politicus: mint a munkahelyükön? Miért kellene a sajtónak megnehezíteni a dolgát ha kérdéseket akar feltenni? Miért kellene nekik üldözni őket, amikor egy helyen, ahová azért mennek hogy képviseljenek, folyamatosan rendelkezésre tudnak állni. Nem értem!

vizipipa 2011.01.08. 22:54:43

A szerző (ezen alkotásában) meglehetősen szélsőségesen viszonyul a kérdéshez. A sajtószabadság szükséges a lényegi tájékoztatáshoz. Lényegi-e viszont az amit a sajtó jelentős része művel?
Jó néhány Index videó elrettentő példát mutat. Erre szükség van? Ezt kell védeni? Csodálod, hogy a képviselők menekülnek? Három-négy ilyen eset után ez természetes.
Kedves Turul! Az ördög a részletekben van! A te itteni hozzáállásod egy sima fekete-fehér, igen-nem hozzáállás.
Biztos vagy te abban, hogy jól teszed fel a kérdést? Hogy a jó kérdést teszed fel?

iovianus 2011.01.08. 22:55:38

Talán ha felöltöztetek volna rendesen akkor válaszolnak. De legjobb lett volna egy OV álarccal menni, tuti megállnak a Fideszesek!

dr. Aullah 2011.01.08. 22:57:54

Ez most egyáltalán nem arról szól, hogy túl sok a firkász, szarul vannak felöltözve. NEM! Ezt azért akarja, mert szart sem csinálnak bent. Dohányoznak tiltott helyen, aztán meg belehazudnak az ember képébe. Ha megkérdezik miről szavaztak, foggalmuk sincsen, mert csak robotok... ezért meg nem kellene 400 naplopót ott (el)tartani. Ráadásul ez nem egy sima munkahely. Itt születnek a törvények, azoktól az emberektől, akiket MI választuttunk meg. Minden jogunk megvan, hogy tudjuk, mi folyik ott.

De persze ez is része a cenzúrának, ami elkezdődött.

cutcopy 2011.01.08. 22:58:27

@Legelő Őse: "A lényeg hogy legyenek jó kérdései!"
Nem volt jó a kérdés.. se, de a sajtószabadság sem azt jelenti hogy kullancs módjára rátapadnak bárkire ismétlem: ilyen hülye kérdéssel..

Hungeralien 2011.01.08. 22:59:10

Valami felett elsiklotok . . .
Ez a video politikatörténelmet írt!!!

"Ja,értem, értem, ú... ahhoz kéne nekem egy egész perc, jó, hogy ezt végig öööö...
...végig végigolvassam, de sajnos nincs most rá kapacitásom."
- S. G.

És igen, tényleg hihető hogy a Nemzeti Együttműködés Szőkéje most megértett valamit. Látszik az arcán -ha nem is az értelem, de a megértés szikrája.

Megértette, gyerekek!!!
Megértett végre valamit!!!!

popocatepetl 2011.01.08. 23:01:05

Mit képzel magáról pár senkiházi takony? Azért mert valami online lap fizeti őket, azért azonnal bárkinak haptákba kéne vágnia magát és válaszolgatni a "nagyon fontos" kérdéseikre amikor ők úgy akarják?
Miért lenne fontosabb az ő munkájuk mint azé akit éppen megzavarnak?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.08. 23:01:53

A PART vezetese attol fel, hogy az egyik kepviselo esetleg nem a megszokozz mantrat adja elo egy kenyes ugyben hanem a sajat velemenyet hangoztatja.

HaCS 2011.01.08. 23:02:07

@cutcopy:

Csontvázakat találtak az országgyűlés felsőházi terme melletti ún. kék társalgóban. Valószínűleg kiküldött újságírók lehetnek, a zsebükben talált XY volt képviselőhöz intézendő kérdések alapján. XY volt képviselő, aki már 20 éve nem dolgozik az országgyűlésben kérdésünkre elmondta, hogy egyeztetett az újságírókkal, hogy ülés után találkoznak, de utána soha arra sem nézett. XY azzal védekezik, hogy a főnök az ominózus ülés után megtiltotta a nyilatkozatokat.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 23:03:02

@Legelő Őse:
"Garantálom neked, hogy a legtöbb újságíró aki írt róla, több információval rendelkezett mint azon Fideszes képviselők egy része, akik csak megnyomták a gombot mert kellett... "
Hát, bizonyára tudod garantálni az info-t. Csak nem vettél részt a tájékoztatásukban?
Mégegyszer: utoljára valóban sajtószabadságot védeni 1982-ben láttam (Tiszatáj, Mozgó Világ szétverése).
Jelenleg a tájékozott újságíróid pl. attól a Lendvai Ildikótól kapja a tájékoztatást, aki tevékenyen részt vett a fenti szabad folyóiratok szétverésében, meg attól a Kovács Lászlótól, aki szintén a Lendvai féle párt tagja volt.
Mondd, Te megbocsájtanál Göbbels-nek, ha 1954-ben szépeket mondhatott volna a sajtó szabadságáról, meg az amerikai demokrácáról?
Szóval ne haragudj, de akik ezt a szemét hisztériát csinálják, menjenek a 3,14csába.

popocatepetl 2011.01.08. 23:03:20

@Aullah: Akkor ha te esetleg orvos vagy egy közkórházban (bár a két g-s "fogalmuk" miatt ezt kétlem), akkor nekem pld jogom van bemennem megnézni, hogy mit csinálsz műtét közben ha már én fizetem a cechet az adómon keresztül?

is 2011.01.08. 23:03:39

@Diocles: "Félreértés ne essék, nem a Fideszt védem ezzel, bárkiről csináltak volna ilyen manipulatív cuccot, azok is szemét dolgok volnának."

Tudnál is példát mondani az elmúlt pár évből, amikor felemelted a szavad egy-egy tendenciózusan vágott Bajnai, Gyurcsány stb. video miatt?

@karácsonyfalvi: tehát a jobboldali értékrend azt jelenti, hogy támadni kell az "ellenséget", ha van oka, ha nincs, viszont a magunk portáján sose söpörjünk? hát elég érdekes ez az értékrend, én nem fogok sírni utána, ha jön valaki, aztán inkább megint az európai kultúrkör irányába viszi az országot, Szent István szellemében.

@poszt: az indexesek öltözködése nekem is a begyemben van, de ne higgye senki, hogy olyan nagyon kirívó lenne. a Mandiner pl. miben jár sajttájokra? az újságírók mozgása pedig korlátozható térre és időre, de ki nem zárható, és a képviselő nem bújhat el.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.08. 23:08:39

@is"@karácsonyfalvi: tehát a jobboldali értékrend azt jelenti, hogy támadni kell az "ellenséget", ha van oka, ha nincs, viszont a magunk portáján sose söpörjünk? hát elég érdekes ez az értékrend, én nem fogok sírni utána, ha jön valaki, aztán inkább megint az európai kultúrkör irányába viszi az országot, Szent István szellemében."
Te a főnököd nem akart mindenféle telepre zárni minket? Vagy azt csak úgy mondta?
A másik főnököd nem ciánt ajánlgatott azoknak, akik nem szerették az SZDSZ uralmát.
Menj vissza és olvass baloldali értékrendet!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.08. 23:10:06

@karácsonyfalvi: De kik kapják Lendvai Ildikótól, meg Kovácstól? A Washington Post? Vagy az Economist? Ne röhögtess már. Nem is kérdés. A fél világ el sem hiszi hogy ilyen lehetséges mint amit itt nálunk törvénybe fektettek, Te meg azt mondod min ez a nyomorult szerencsére haldokló MSZP műve? Ezt egyszerűen nem mondhatod komolyan...

dr. Aullah 2011.01.08. 23:11:06

@popocatepetl: Ennyi? Csak ennyit tudsz felhozni? Te is tudod, hogy nem ugyanaz... csak terelni tudsz. Szánalmas.

HaCS 2011.01.08. 23:11:11

@karácsonyfalvi:

Angela Merkel (ahogy nagyvezírünk fogalmazott "szegény német kancellárasszony") meg nyilván magától Hagyó Miklóstól szerzi információit.

cutcopy 2011.01.08. 23:11:31

@HaCS: A hülye újságírók.. pedig van képviselői fogadóóra is..!

Mokker 2011.01.08. 23:12:18

@TaTa86.:
Egy templomba nem engednek be 386 koszos mocskot. Vagy legalábbis nem ők a papok...

HaCS 2011.01.08. 23:14:24

@cutcopy:

Nem tudom...
Te próbáltál már elérni politikust, amikor az neki kellemetlen volt?

Kérdezd meg a TotalCar-osokat, biztos tudnak mesélni. Pedig az ő ügyük még csak nem is politikai.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.08. 23:14:30

@cutcopy: ki szabja meg hogy mi a hülye kérdés? remélem senki. Ami neked nem tetszik az? Vagy mi?
Nem mellékesen kullancs módjára? De hát kötelességük válaszolni, ők pedig egyszerűen csak intenek és továbbmennek. Még szép hogy rámenős lesz a riporter, amikor éppen egy törvényt szegnek meg a képviselők!!!

@popocatepetl: takony? On-line? Nem mellékesen néhány on-line sajtóterméket többen olvasnak mint a nagyrabecsült Magyar Nemzetedet. Nem mellékesen a kor meghatározza hogy mi milyen riporter? De ha még fiatal és rossz riporter, akkor is köteles válaszolni a képviselő, hiszen a munkahelyén kérdezik. Ha este a lakása előtt zaklatnák, az nekem is sok lenne. De ott? Nem is értem mi a baj??

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.08. 23:16:37

@cutcopy: "A hülye újságírók.. pedig van képviselői fogadóóra is..!"
Ja, így csak 386 helyre kellene elmenniük egy helyett...tényleg praktikus, és gyorsan lehetne reagálni egy hírre...vegyük már komolyan a demokráciát!

cutcopy 2011.01.08. 23:18:20

@Legelő Őse: "amikor éppen egy törvényt szegnek meg a képviselők"

Nocsak és melyik törvényt? Idéznéd?

@HaCS: Azért a fogadóóráján csak el lehet érni minden képviselőt arra szabály kötelezi )

cutcopy 2011.01.08. 23:19:28

@Legelő Őse: "vegyük már komolyan a demokráciát"

Szerintem kevered az anarchiával..

karosszékely 2011.01.08. 23:29:42

@Diocles: "Nem vagyok snob..."

Ez nagyon jó. Eddig ez a legjobb, amit idén olvastam.

Harom harmad 2011.01.08. 23:32:23

@Legelő Őse: érdemes a fidesz agitprop központtal vitatkozni?
Az egész fidesz diktatúra a velejéig romlott, csak egy dolgot lehet vele csinálni... és a bérkommentelőivel is ugyanazt.

Sanko13 2011.01.08. 23:32:33

@cutcopy:
"Nocsak és melyik törvényt? Idéznéd?"
Amelyben a dohányzást tiltják!

Zsola777 2011.01.08. 23:34:40

A politikus közszereplő. Amíg dolgozik, a köz javára teszi azt. A köz a médián keresztül jogosult a közszereplők munkáját nyomon követni (amíg dolgozik, tehát amíg a parlamentben van). Mindenki egyenlő. Minden médiumnak azonos jogok járnak.
Ennek szellemében kell eljárni, felőlem csűrhetik-csavarhatják, csak egyenlő feltételekkel!

Harom harmad 2011.01.08. 23:36:51

@Aullah: Láttad az Orbán-Gyurcsány parlamenti pengeváltást? Orbánt aki kb R2D2 válláig érne a lehető legjobb szögből volt filmezve, Gyurcsány ki volt állítva a legszálső sorba és felülről volt fényképezve hogy kisebbnek tűnjön!
Nehogy már valaki beleköpjön az agitprop központ megkoreogafált és beállított jeleneteibe! Ki az újságírókkal (mármint azokkal akiket nem a fidesz fzet az adófizetők pénzéből) a Parlamentből, tessék elolvasni és kötelezően betűről betűre leadni a Központi Bizottság hivatalos anyagait!!!

cutcopy 2011.01.08. 23:38:13

@Sanko13: Ja ez az RTLklub-os mozi két éve készült..

egyenlítő 2011.01.08. 23:38:21

Majd Annamari eldönti, mit szabad, mit nem:

182 . §
A Médiatanács hatósági hatásköreiben, a 132 . §-sal összhangban
...
b) hatósági felügyeletet gyakorol az e törvényben foglalt alábbi rendelkezések tekintetében:
...
bc) az országgyűlési közvetítéssel kapcsolatos szabályok

Sanko13 2011.01.09. 00:04:20

@cutcopy: Igen, de az a gáz, hogy szerintem most is leszarják! Szerintem ott is kellene ellenőrizni és büntetni a hatóságnak. (tudom, utópia)

apátok faszát! 2011.01.09. 00:05:15

a parlamenti csicskások kicsit visszavehetnének már az arcból! a mi kegyelmünknél fogva meresztik a seggüket ott, ráadásul kurvasok pénzért. ha pattintok az ostorral vagy rá akarok nézni az ügyek folyására, akkor haptákba állnak és válaszolnak minden kérdésemre. ennyi

kuki123 2011.01.09. 00:06:26

Na ez kellet nektek nagy FIDESZ FAN-ok ezért kellet úgy isteníteni... megkaptátok

és még hogy a Jobbik antidemokratikus LOL

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.01.09. 00:17:25

@TaTa86.:
"Egyszerűen röhej, ahogyan az index hülyegyerekei keringenek a nemzet templomában."

Rendszerváltás után pár évig Orbán és társai kb. ugyanúgy néztek ki, ugyanott :-). Persze azokra az időkre már ki emlékszik...

osborne 2011.01.09. 00:21:20

@TaTa86.: Engem is meglep de egyetértünk

Kandabula 2011.01.09. 00:26:46

Aszittem én (a hülye), hogy a Parlament a legnyilvánosabb hely az országban, merthogy ottan dől el sok fontos. Ezért aztán az is fontos, hogy belelássunk, hogy is megy ez? Kik ezek a képviselők? Miket gondolnak, miket csinálnak? Megérik a pénzüket? (A pénzünket?) Távirányítós nyomógombok, vagy húsvér egyedek? Lenni nekik saját gondolat, vagy bábok. Ezért én aztán nagyon egyetért a korlátozással. Lehet, hogy nem jó, ha megismerjük őket. Lennénk elkeseredve. Tiltani, tiltani! És ez jó. Megnyugtató. A tiltás nevel. Van amit szabad, van, amit nem. Tiszta sor. Az élet egy nagy KRESZ. A jobb-kéz szabályt be kell tartani.

Jester 2011.01.09. 00:29:05

Haha.. korlátozni a sajtó mozgását :)

Koppenhágában a dán parlamentben egy mágneskapus/csomagröntgenes vizsgálat után szabadon grasszálhattunk a parlamentben, ahol egyébként éppen ülés volt. Kicsit beültünk, meghallgattuk (néhány pógár is ott hallgatta a dolgot a karzaton velünk), aztán tovább bámészkodtunk. Nemámhogy csoporttal meg ilyenek. Persze Dánia egy szar elnyomó királyság :D

2011.01.09. 00:29:57

Azért bírom, hogy egyesek szerint hétköznapi ruhában lenni ciki, de képviselőnek törvényt megszegni, hazudni, a megszavazott törvényekről nem tudni stb. nem az.
Érdekes egy értékrendszer...

Bambano 2011.01.09. 00:30:24

szerintem egyszerű: azokat a jelzőket egyik politikusról se lehessen leírni, se Viktorról, se Ferencről.

Nem a politikust kellene jelzőkkel ellátni, hanem a tevékenységét, cselekedeteit.

rossz volt a kérdésfeltevés.

Várúr 2011.01.09. 00:30:29

@TuRuL_2k2:
újságíróknak, nem egy csomó protekciós médiabohócnak... és valódi újságíróknak sem akkor, amikor méltóztat eszükbe jutni.... s nekirontania folyosón bárkinek.... Ilyesmi sehol a világon nincs.

osborne 2011.01.09. 00:32:49

@Várúr: "Ilyesmi sehol a világon nincs. " Tényleg nincs.

Várúr 2011.01.09. 00:34:43

@Harom harmad:
Hm... az mszp ígér fűt fát a szocietas ifjú kommentelőinek.... Te már ötharmad vagy kis fütyikém. Muszáj idehoznod a frusztrációdat? Nem bírod a következő választásig?

Kandabula 2011.01.09. 00:36:19

@osborne: tényleg van. Csak nehéz nálunk elképzelni.

Várúr 2011.01.09. 00:36:29

@osborne:
Ha van kiskoma, költözz Dániába. Ott királyság van. Úgyis örökké királyi ambíciókkal vádolják Orbánt. USA-ba ne menj, mert ott lelőnek egy kilométerrel a Capitolium előtt.

gauche caviar 2011.01.09. 00:38:47

hát, a Reichstagba egy üvegkupolában lehet felmenni civilként is, miközben a lábunk alatt folyik a parlamenti munka.
Nálunk meg még a parlament közeléből is kitiltanák azt a sajtót, aki ugye "őrkutyája" lehetne a demokráciának.
Hát, valóban keleti szél fúj... Déli báb ragyog...

gauche caviar 2011.01.09. 00:41:16

@Várúr: és majd a Várúr Bizottság eldönti hogy ki a valódi újságíró... A tekintetes uraktól meg hát nehogymár kérdezni merészeljenek, hogy ezt-azt vajh miért szavazták meg. Hiszen ők csak a Zembereket képviselik.
Öregem, imádtad volna a coccializmust. Valszín ezért jön be Orbán világa :)

Nyers Fa 2011.01.09. 00:41:46

Ezeknek az embereknek mi fizetjük a bérüket, a ruhájukat, a lakásukat, a vacsoráikat, a sofőrjüket, a telefonszámlájukat!
Miért nem szabad tudnunk mit csinálnak?
Mi vagyunk a főnökeik!
Valahol olvastam, hogy a kormány pénze, hát nem, az a mi pénzünk, csak ők gazdálkodnak vele!
Nonszensz ami itt folyik!
Csodálkoztok, hogy a nyugat rajtunk röhög?
Nem a Fideszen, nem az Orbánon, rajtunk a buta magyarokon!

osborne 2011.01.09. 00:43:07

@Várúr: Akkor legyen itt is királyság és akkor mehet a publikum/indexesek a folyosóra bermudában. Deal?

Jester 2011.01.09. 00:45:22

Egy svéd ismerősöm megkérdezte, hogy szoktuk-e látni a miniszterelnököt bevásárolni. Kiröhögtük, hogy "nem gondolod, hogy simán emberek közé megy?! Még a parlamentben se mehetünk a közelébe" Erre értetlenül nézett, hogy "Akkor hogy vásárol be? Mármint a folyosón sem?" Na ennyit arról, hogy "ilyen a világon sehol nincsen" DE. Van. Jobb helyeken.

Alamio 2011.01.09. 00:52:56

Van, aki szerint ez a folyosón futkosás jó gyakorlat? Olvassátok az amerikai, vagy a brit parlament rendjében el, hogy ott hogyan lehetnek jelen az újságírók. Akkor az antidemokratikus? Nem költői a kérdés, választ is várok.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.01.09. 00:54:56

@Várúr: ne kiskomaz arany hugom, mert kurva gyenge vagy agyilag! a vilagon mindenütt, ha lehetösege van egy ujsagironak vagy egy kameranak, megszolaltatni egy közszereplöt, es nem teszi, az egy fasz!
kb. a te kategoriad a mandiner blogrol...

Alamio 2011.01.09. 01:00:22

@Baresi Boriska: És ezen módszer miatt kell szabályokat hoznia. Azért a parlamenti padsorok között ne rohangáljanak már villáminterjúkat csinálni. Az más kérdés, hogy én pl. kötelezővé tenném időszakonként a "kormány válaszol" és az "xy válaszol" típusú sajtótájékoztatót.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.09. 01:04:54

@Mokker: Kérem szépen, a választás az választás. A nép ezeket a mocskokat termelte ki, majd ezekre szavazott.

Ettől még tessék megtiszteli a Parlamentet, és az nem érv, hogy ", de a Pisti íííííííííííssss!!!!".

@dark future: Azt hiszem néhányszor már elmondtam, hogy kevés szánalmasabb, tenyérbemászóbb banda volt a kora90es évek fideszénél. Szerencsére felnőttek, és most máshogy irritálóak.

@osborne: Majd kitalálunk valami megoldást, erre a mindkettőnk számára roppant kínos helyzetre. XD

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.01.09. 01:05:29

az igazságtalan fidesz menekül az igazságtalan index elől?

sarampo (törölt) 2011.01.09. 01:09:56

@Diocles: "a Parlamentben illő öltözékben mászkáljon az ember"

Fehér köpenyre gondoltál?

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 01:18:11

Nem is érdemes kérdezgetni őket, ezel nem országgyűlési képviselők, hanem pártkatonák. Akkora diktatúra van a fideszben, hogy már én érzem kínosan magam helyettük. Szégyenletes, hogy nem mernek és nem is lehet saját véleményük, azt kell tenniük amit parancsba kapnak.
Ha nem lehet beszélniük akkor nem beszélnek, ha megvan mondva, hogy mire kell szavazniuk akkor nyomnak mint a robot. Vasfegyelem, elvtársak!

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 01:32:37

Ja, ha meg beszélhetnek valamiről, akkor csak mindenki ugyanazt:

"Ez egy európai törvény"
"Nem változtatjuk meg"
"Nem is ismerik de kritizálják"

Gondolom, azért ilyen velősek a magyarázatok, mert sms-ben kapják reggel 8-kor...

szerjóska 2011.01.09. 01:34:57

@Tündér_Lala: a Parlamentben egy magyar állampolgár sem vendég.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.01.09. 01:42:44

@Alamio: szabalyozni, nem csak lehet, de kell is.
de egyreszt nem a padsorok közt rohangalnak a kamerak meg a tudositok, a folyoson legyen mar lehetösegük mikrofonra kapni, aki erre hajlando. a gond abbol jön, a nemhajlandok szinte kizarolag a kormanypart kepviselöi...
ami az en szemem viszont nagyon bantja, pl. az indexesek utszeli ruhazata. egy öltöny valahogy összejöhetett volna mar...

Alamio 2011.01.09. 01:47:51

@szerjóska: Ez szép gondolat, igaznak is vélem. Viszont tiszteljük meg mindannyian. És annak ehhez semmi köze, hogy mikor lehet beszélni egy politikussal. Mert neki is van személyes szférája, ő is siethet, lehet elfoglalva a gondolataival, stb. Ezért mondom a rendszeres, nyilvános és kötelező sajtótájékoztatót mint ennek a problémának a feloldását.

Bell & Sebastian 2011.01.09. 01:50:50

Namármost.
Azt tuttuk eddig is, hogy van egy csomó -származású foglalkozás, például a firkászé.
Mivel az újságíró ellentettje a falusi munkanélküli, ezek meg a kocsmában olvassák a közös Blikket, megkérdeztem párat, jól van-e ez így? (Mármint a Kövér-terror.)

Rossz kérdés volt, ugyanis errefelé egy zsurmót ismernek csak, a Gálzolit (Baja), de az olyan öreg, hogy már Fiuméből is tudósított, a Czerma nick szorult helyzetéről.

Ez a Gálzoli bármit leír egy bablevesér, ha pia is van, fényképezni is szokott, de ha még csomagolnak is nekije a pörköltből, akkor nem törli le rögtön másnap a memokártyát. De arról még soha nem írt, hogy ki mit lopott, mer az felletéb veszélyes, nagyban rontaná a manyup kivétének esélyeit.

Na mindegy, aszongya a pultmelléki főokos CNC-hegesztő, hogy idézem:
- Ahol nyertes a nyugalom, ott érzékenység vesztes. Meg fordítva.

Ühüm. Sajnos a téeszparasztok véleménye errül most már örökre a homályban marad (mer nincsenek). De ott volt egy jó szokás, reggel eligazítás, este meg a beszámoló. Nap közben dolgoztak. Ki-ki végezte a magáét.

osborne 2011.01.09. 01:53:34

@TaTa86.: haha rendben. Most alszom is rá egyet :D

@Alamio: Egyértelmű. Sajtótájok ezért vannak (v nem)

Alamio 2011.01.09. 01:58:49

@osborne: Én csak annyit írtam, hogy kötelezővé tenném rendszeres időközönként, és akkor nem lenne ez az odafutkorászás (ami tényleg irritáló és röhejes), viszont mindenkinek válaszolnia kellene a kellemetlen kérdésekre is.

Presszós Laci 2011.01.09. 02:10:49

Akkor tudósítson valaki a Parlamentből, ha Szanyi kapitány józanul tartózkodik benn!

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.01.09. 02:17:29

@Lekoid: estleg meg akkor is, ha felleltek egy gerinces allatot a kormanykoalicioban...

Mosolyra fel! :-D 2011.01.09. 02:34:10

Jo a cikk. Igenis vicces amikor a Fideszes kepviselok halalra remulten a nevuket sem merik megmondani, mert a partkozpont meg nem adta ki az ukazt es meg nem tudjak mit kell mondani.

Azt meg pontosan belejuk kodoltak, hogy a sajat velemenyukkel, meg ket perc alatt kikerulnenek a Fideszbol, messze a levesesfazektol.

2011.01.09. 02:35:21

Az ok, hogy az újságíró kérdez és a politikusnak válaszolni kell, viszont az is elvárható, hogy ne csússzon infantilis gyerekeskedésbe a dolog. Se az újságíró, se a képviselő részéről.

Mosolyra fel! :-D 2011.01.09. 02:45:09

Ez egy sokkal relevansabb video a cikkhez. A Fideszes kepviselok meg a nevuket sem aruljak el.

index.hu/video/2010/11/29/nyugdij/?p=4

Kis ember 2011.01.09. 03:01:22

MINDENKINEK, AKI AZ ÚJSÁGÍRÓK VISELETÉT KIFOGÁSOLJA:

Nagyon fiatalok lehettek, mert nem tudjátok (nem emlékeztek/nem akartok emlékezni rá), hogy néhány fiatalember a kilencvenes évek elején farmernadrágban, fülbevalóval járt be a parlamentbe képviselőként. Igaz, akkor még fiatalok voltak és demokraták...

borigabi 2011.01.09. 04:41:25

@karácsonyfalvi: "Isten óvja Magyarországot, ha a mostani jobboldali társaságot is felszalámizzák, ugyanis n i n c s m á s i k"

Ha nem tűnt volna fel, a MOSTANI jobboldali társaság főszereplője volt az előző felszalámizásoknak.

borigabi 2011.01.09. 04:52:14

@Harom harmad: Ez az R2D2 határozottan tetszett. :)

sorokinV 2011.01.09. 06:10:29

- Képviselő Úr! Legyen szíves, megszámolná hány szőrszál meredezik a seglyukmon?
- (elsiet)
- És a nevét elárulná?
- (már nincs ott)
- Hol itt a demokrácia?

Kocsmai színvonal az index. Majd a Gödörben két hányás között egyeztessenek az LMP-vel, az nekik való!

szerjóska 2011.01.09. 06:15:49

@Alamio: inkább valami viselkedési kódex, meg kipontozódás csak kötelező sajtótájékoztatókra, mondjuk három fault után, de személyenként. ha meg valaki leszarja akkor többet nem kell neki interjút adni semikor.

Zozi79 2011.01.09. 06:19:14

Szerintem sincs szükség arra, hogy az index jópofának hitt nézettségnövelő bulvárkereténségéhez képviselők asszisztáljanak.

picikisköcsög 2011.01.09. 06:22:34

Na most ha vki azzal jön, hogy ettől nem tudnak dolgozni, akkor a képviselők szépen személyi motozás után laptop, telefon és újság nélkül húzzák be a belüket az ülésterembe! Akkor kb. tizedannyian sem lennének bent. Ha én tanárként, miközben a gyerek felel gépeznék és újságot olvasnék, kib@sznának, mint macskát szarni! és ezek ezért az oda nem figyelésért egy valag pénzt kapnak! Hajrá a b@szogatós kérdéseknek!

SzaGyu 2011.01.09. 06:26:28

Ez a Sztálinbajszú csak addig tartotta fontosnak a sajtó jelenlétét, amíg ő és közülük sokan mások, úgy jártak be a parlamentbe mint egy csöves brigád.
Nyomták is a balhét rendesen. Most meg már nem fontos a tájékoztatás ezen formája mert nekik így kényelmesebb.
Csak az a tájékoztatás lesz, amit a Fidesz-PapírKDNP által vezérelt MTI leközöl.
Úgy tűnik, a bohóc szerep nem csak Schmittnek, hanem Kövérnek is ki van osztva.
Egyébként, a Fidesz-PapírKDNP olyan (lett) ez az egybenőtt (torzó)párt, mintha Brezsnyev korszakában kaparták volna össze politikai vörös-diplomájukat.
Nos, ezt a diplomát kell megvédeniük, de mindenáron.

Ezek után a lentebb javasolt mozgalmi dalokból már csak megkellene egyet szavazniuk, mint Fidesz-PapírKDNP mozgalmi dalát.

Én ajánlanám a Hej te bunkócska te drága és a Fel vörösök proletárok kezdetű mozgalmi dalok egyikét, de ha mohók (mint általában) akkor nyugodtan használják (szavazzák meg) mind a kettőt.

trifid 2011.01.09. 06:34:41

Nem gondoltam volna, hogy pár hónap után a fidesz is kordonokat állít, igaz virtuális kordonokat, de a kordon az kordon.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.09. 06:37:00

Nem tetszenek az újságírók Zsírdisznó?
Küld (egydével ahogy a k.e. is írja) rájuk a tUDakozót!!!
Ők majd "megkérik szépen az újságírókat, hogy ne írjanak"...

nemstatikus 2011.01.09. 07:23:18

@trifid:
Mert naiv vagy.
De semmi gond. Kordont bontani egy ideje szabad.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.09. 07:29:33

@nemstatikus: Csak az a gond, hogy ezér' a kordonbontásárt (rendbontásért) most tényleg elvisznek... És neked nincs "érinthetetlen" igazolványod, csak BKV bérleted, azzal meg a segged kitörölheted...

nemstatikus 2011.01.09. 07:31:22

@Hari R. Seldon:
Nem is arra gondoltam, hogy én bontok. Ez csak képviselői különjog.

lobster thermidor 2011.01.09. 07:35:12

Egy az isten, egy a vélemény...

guderian 2011.01.09. 07:48:13

ha ezzel a törvénnyel eltűnik győzike és hasonszőrű analfabéta, ingyenélő kártékony cimborái a képernyőről akkor jöhet a törvény

nemstatikus 2011.01.09. 07:54:46

@guderian:
Ezzel a törvénnyel (nem ezzel a véleményeddel) te is eltűnhetsz, és akkor már senki nem tudja meg, hogy csupán a cimborája vagy, vagy te magad vagy győzike.

trifid 2011.01.09. 07:55:21

@nemstatikus: Igazad van, naiv vagyok, de ekkora hatalommal felruházva én nem rettegnék ennyire a nyilvánosságtól. Persze, mert naiv vagyok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.09. 07:59:39

@SzaGyu:

"Ez a Sztálinbajszú csak addig tartotta fontosnak a sajtó jelenlétét, amíg ő és közülük sokan mások, úgy jártak be a parlamentbe mint egy csöves brigád.
Nyomták is a balhét rendesen. Most meg már nem fontos a tájékoztatás ezen formája mert nekik így kényelmesebb." --- írja.

Monygyukebbe'vannémiigasság!:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

trifid 2011.01.09. 08:02:24

@guderian: A tiltás és büntetés a legjobb reklám a médiának, emlékeztetnélek az elsötétített képernyők nézettségi adataira.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 08:10:58

Kövér Lacinak tudomásul kell vennie, hogy minket szolgál, és nagyon megfizetjük. Az újságírók helyette dolgoznak, mert sajnos nem Kövér, hanem ők mondják el az igazságot. Kövér jó lenne, ha a saját adózott pénzéből néha meghívná egy szendvicsre a helyette dolgozó újságírókat.

Felháborító, hogy Kövér nem tudja ki a gazdája, bezzeg az ősei tudták.

pioker1933 2011.01.09. 08:27:32

@hunocska: Pont ezt akartam írni, csak az egésu fidesz-kdnp pereputtyra. Mi az hogy nem válaszol??? Meg elrohan??? Hát bizony a kurva anyját. Azt az újságírót közvetve én, mint a választópolgár küldtem oda, hogy ellenőrizze őt (akit közvetlenül küldtem oda és én fizetek) és a munkáját.

Ez olyan, mintha a munkahelyemen a főnököm beszélni szeretne velem, de 4 évig arra hivatkoznék, hogy azért nem beszélek vele, mert nincs rá időm, nem akarok, hú, most sietek...
Gondolom, mindenki kitalálja, hogy mi lenne ennek az eredménye. Remélem 4 év múlva hasonló lesz az eredménye ennek a fidesz arroganciának is.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 08:34:34

Szeretném tudni, hogy milyen alapon, kinek a pénzén vesz részt Schmitt Pál felesége ezen a rendezvényen?

Mi az a jogcím, mely alapján repülőjegyet vesznek a feleségnek, esetleg elszállásolják?

2011. január 13. Schmitt Pál köztársasági elnök Madridban részt vesz a Liszt-emlékév keretében megrendezésre kerülő koncerten, amely egyben a magyar EU-elnökség spanyolországi nyitórendezvénye is.

2011. 01. 13.

A koncertet megelőzően Schmitt Pál köztársasági elnököt és feleségét ebéden látja vendégül I. János Károly spanyol király és felesége.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 08:36:20

@pioker1933: Igen! Mi alkalmazzuk a kormányt, de ezek elfeledik, majd amikor leváltjuk, akkor meg hisztiznek, meg 8 éves táppénzre mennek.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 08:42:11

Ezt érdemes megnézni! www.keh.hu/index.php?submenu=elnoki_programok&cat=44&mcat=43

Az ország teljesen tönkre megy, mert mert itt családostól utazik mindenki, tehát van az alkalmazott, és a családja.

Orbán is gyónni akart, erre kivitte a családját a Pápához, na meg a testőrök. Gyónjon itthon a Mayernél.

elnöki programok /
2011. január 8. Schmitt Pál köztársasági elnök 10.00 órakor részt vesz és beszédet mond az Önkéntesség Európai Éve hivatalos megnyitóján a Millenáris Teátrumban.

2011. 01. 08.

Tovább

2011. január 13. Schmitt Pál köztársasági elnök Madridban részt vesz a Liszt-emlékév keretében megrendezésre kerülő koncerten, amely egyben a magyar EU-elnökség spanyolországi nyitórendezvénye is.

2011. 01. 13.

A koncertet megelőzően Schmitt Pál köztársasági elnököt és feleségét ebéden látja vendégül I. János Károly spanyol király és felesége.

Tovább

2011. január 16. Schmitt Pál köztársasági elnök Londonban részt vesz a Liszt-emlékév keretében megrendezésre kerülő koncerten, amely egyben a magyar EU-elnökség egyesült királyságbeli nyitórendezvénye is.

2011. 01. 16.

Tovább

2011. január 25. Schmitt Pál köztársasági elnök Brüsszelben részt vesz a Liszt-emlékév keretében megrendezésre kerülő koncerten, amely egyben a magyar EU-elnökség belgiumi nyitórendezvénye is.

2011. 01. 25.

Tovább

nemstatikus 2011.01.09. 08:45:04

Akkor!
A képviselő értem (is) van ott. Én (is) küldtem oda. Engem (is) szolgál. Én (is) vagyok a főnöke. Némelyik ezt őszintébb pillanatában el is ismeri, főleg még a választások előtti kampány időszakában.
Az újságírónak ugyan nem vagyok főnöke, de tőlem (is) függ a sorsa. Ha jól csinálja a dolgát, akkor megél a munkájából, ha nem, akkor mehet Isten hírével. Nem veszem a lapot, nem nézem a műsorát, nem kattintok az oldalára. Ámen!
Kövér Lászlónak, mint minden állampolgárnak joga van véleményt nyilvánítania. Veszi a lapot, vagy nem veszi a lapot. Ennyi.

Zuzu Petás 2011.01.09. 08:48:44

Igazából nem is értem.
1. Van a nemzetiegyüttműködésrendszerevagymiaszar. Mivel nem olvastam, nem tudom, hogy van-e benne olyan rész, hogy az újságírókkal nem kell együttműködni?
2. Azt a bazi nagy épületet nem úgy hívják, hogy Országház és nem úgy, hogy Országgyűlési Képviselők Háza?

becike4 2011.01.09. 08:49:59

Nekem lehet tiltott helyen dohányozni,ittasan vezetni,szondát nem megfújni,sikkasztani,számla nélkül költségtérítést felvenni,össze-vissza pofázni,prolizni,kurvaországozni,törvényeket olvasatlanul megszavazni,országot nyomorba taszítani,közbeszerzés nélkül milliárdokat haveri cégeknek osztogatni,annak nem kis részét zsebbe visszavenni,Tocsikozni,Kaya Ibrahimozni,Szarvasgombázni,szőlőzni,Fittelinázni,mindent lerohasztani,utána gombokért megvenni,majd állami megrendelésekkel felpumpálva többszörös áron közpénzből visszavásárolni,Postabankozni,négyszeres áron autópályát építen,mert én KÉPVISELŐ VAGYOK,MEG VAGYOK VÁLASZTVA!Értitek már pór népség?

Id. Lencsés István 2011.01.09. 08:50:35

@nemstatikus: Igen! Egyszóval a nép irányít, ha okos!

nickg19810331 2011.01.09. 08:52:59

ebben az országban jelen pillanatban elég lenne egy 10x10m-es parlament 6 fővel amiben benne van az asszisztens aki viszi a kávét és egy moderátor. úgyis négy "politikus" dönt és amit ezek a főmajmok mondanak azt csinálja a többi csimpánz is.
ilyen utópisztikus helyzetbe milyen sok pénz szabadulna fel amit remélhetőleg nem stadionokra és magyar focira költenének. na meg a fölös állomány normális értékteremtéssel is foglalkozhatna a gyárakban.
minden országgyűlési képviselőnek kell lennie 1 percének ha véletlenül megállítja egy újságíró és ez vonatkozik első viktorkára is, bár a duna fagyasztása abba maradt...de ezt is csak soros eu. elnökségének befejezte után tudja folytatni...

Zuzu Petás 2011.01.09. 08:54:16

@Mokker: Hát pedig valami ilyenért küzdött a srác, akit aztán keresztre feszítettek, nem?

Id. Lencsés István 2011.01.09. 08:56:12

@becike4:
Én értem! Látod a nép butítása a cél! Pálinkatörvény? Jaj, de jól be lett biztosítva az önkormányzati választás!

A 8 milliárd jövedéki adót lehetett volna fordítani oktatásra. Nem inkább igyon a magyar gyerek, apja, anyja, na és a gyermek is olcsó otthon fözött páleszt, majd szívjon el naponta 40 szál cigit, mert annak azért van hatása, meg onnan van bevétel is.

Lassan jön az ÁFA nélküli cigi, szerintem júliustól.

Baldrick68 2011.01.09. 08:57:11

@randomgenerator:
"Azért bírom, hogy egyesek szerint hétköznapi ruhában lenni ciki, de képviselőnek törvényt megszegni, hazudni, a megszavazott törvényekről nem tudni stb. nem az.
Érdekes egy értékrendszer... "

Miért ez az echte jobboldali konzervatív keresztény értékrendszer. A LÁTSZAT a lényeg legyél szépen felöltözve vasárnap mindenki lásson a templomban hogy ott voltál, ha otthon terrorizálod a családod az már nem baj te attól még rendes ember vagy :-)

Id. Lencsés István 2011.01.09. 09:06:55

@nemstatikus: Igen! Ha! Sajnos a hatalmon lévők azt mondják ha, ha, ha, lesz ez másképpen is.

Nekem tetszett a Fellegi közlése, és nem is bántom, ha a desszertbor után mondta.

Orbán Viktor a szólások, mondások, közmondások, indián bölcsességek nagy ismerője tudja: "Borban az igazság"

Fellegi "elkúrtuk"-ja csak része az orbáni vallomásnak. Fellegi fel sem érhet Orbánig. Fellegi a saját tevékenységéről érthetően nem beszél, pedig Putyinnál jelen volt. Szerintem Putyinnál is kúrtakm mert ugye nem volt fotó, eredmény sem. Néma csend volt, még az Ártó Péter sem tudott hazudni, mert a szó ott akadt a torkán.

Zuzu Petás 2011.01.09. 09:07:14

@guderian: Ehhez nem törvény kell. Távkapcsoló.

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.09. 09:11:29

Mégis mit vártok egy olyan őskommunista disznótól, amilyen a Kötél Laca?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.09. 09:14:23

Azok után, hogy a fidesz pofán köpte a nemzetet egy Schmitt Pállal, miért is kellene kiöltözni a Parlamentbe'?

anyad2 2011.01.09. 09:14:55

Ez az irritáló, fejhangon suttogó balfasz, aki még felöltözni sem tud rendesen, egyenesen horror. Utoljára Rémálom az Elm utcában című filmen flangált egy ilyen alak, úgy hívták, hogy Freddy, most a parlamentben. Gratula.
OMG és csodálkoztok, hogy az ilyeneket kitiltanák.

csesszelekmeg (törölt) 2011.01.09. 09:21:27

Oszinte leszek nem akartam hozzaszolni, de megis megteszem.

Ha mar a kritikanal tartunk, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy hogyan is illik oltozkodni.

Bakker ha mar a Parlamentbe megy az ember vegyen fel egy oltonyt, ez a minimum. Ugy nez ki a szemuveges csako, mint ha egy turkaloban vett volna egy 30 eves pulovert. Az Ecseri piacon kulonbul vannak az arusok feloltozve!

A multkor neztem egy cikket a totalcaron. Az ottani riporterek meg nem tudnak beszelni! Mintha egy videki kocsmaban a kiszakadt biliardasztalnal levo emberek vitajat hallgattam volna, hogy ki gyozott. (Atalakitott Lada cikk)

A pofam leszakad hogy milyen "meno" mar mindenki a Magyar mediaban. Ha ezt nezem akkor tenyleg korlatozni kell a mediat, mert ez a minimalis viselkedesi/oltozkodesi formakat nem koveti. (persze nem igy gondolom)

Szoval egy szegyen es gyalazat ami az indexnel folyik.
Kultura/etikett nulla! Igen ez is hozza tartozik, kar hogy senki nem mondta el nekik!

anyad2 2011.01.09. 09:22:11

@Schindler Pistája: De! Ez az! Szerintem ezt minden sarkon pofán rúgják. Azért ilyen.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 09:24:53

A Fidesz_KDNP névsora:

Megjelölöm NAGY "X" ?-el , akik kiállnak majd Orbán mellett.

Baranya megye

- Dr. Hoppál Péter
Baranya megye 01 OEVK, Pécs
37 éves, nős, három gyermek édesapja, a Zeneakadémia doktora, országgyűlési képviselő

- Nagy Csaba
Baranya megye 02 OEVK, Pécs
39 éves, nős, két gyermek édesapja, építőmérnök, Pécs alpolgármestere

- Kővári János
Baranya megye 03 OEVK, Pécs
38 éves, nős, négy gyermek édesapja, szociális terület szakértője, önkormányzati képviselő

- Polics József
Baranya megye 04 OEVK, Komló
54 éves, nős, négy gyermeke édesapja, építőmérnök, megyei közgyűlési képviselő, helyi önkormányzati képviselő

- Dr. Hargitai János
Baranya megye 05 OEVK, Mohács
51 éves, nős, egy gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Tiffán Zsolt
Baranya megye 06 OEVK, Siklós
44 éves, nős, két gyermek édesapja, borász, a Fidesz Baranya megyei elnöke

- Pichler Imre
Baranya megye 07 OEVK, Szigetvár
62 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, a Nemzeti Fórum Baranya megyei elnöke

Bács- Kiskun megye

- Dr. Zombor Gábor
Bács- Kiskun megye 01 OEVK, Kecskemét
45 éves, nős, négy gyermek édesapja, orvos, országgyűlési képviselő

- Dr. Horváth Zsolt
Bács- Kiskun megye 02 OEVK, Kecskemét
45 éves, nős, három gyermek édesapja, orvos, országgyűlési képviselő

- Lezsák Sándor NAGY "X" ?

Bács- Kiskun megye 03 OEVK, Tiszakécske
60 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke

- Balogh József
Bács- Kiskun megye 04 OEVK, Kunszentmiklós
47 éves, hat gyermek édesapja, mezőgazdasági vállalkozó, országgyűlési képviselő

- Kapus Krisztián
Bács- Kiskun megye 05 OEVK, Kiskunfélegyháza
35 éves, nős, három gyermek édesapja, hitoktató, tanár, megyei közgyűlési képviselő, helyi önkormányzati képviselő

- Font Sándor
Bács- Kiskun megye 06 OEVK, Kiskőrös
49 éves, nős, három gyermek édesapja, közgazdász, villamosmérnök, országgyűlési képviselő

- Dr. Semjén Zsolt NAGY "X" ?

Bács- Kiskun megye 07 OEVK, Kalocsa
47 éves, nős, három gyermek édesapja, teológus-szociológus, egyetemi docens, országgyűlési képviselő, a KDNP elnöke

- Lukács László
Bács- Kiskun megye 08 OEVK, Kiskunhalas
46 éves, egy gyermek édesapja, tanár, Kiskunhalas alpolgármestere

- Zsigó Róbert
Bács- Kiskun megye 09 OEVK, Baja
42 éves, nős, három gyermek édesapja, személyügyi szervező, országgyűlési képviselő

- Bányai Gábor
Bács- Kiskun megye 10 OEVK, Bácsalmás
40 éves, nős, négy gyermek édesapja, kertészmérnök, országgyűlési képviselő

Budapest

- Dr. Nagy Gábor Tamás
Budapest 01 OEVK, I-II. kerület
49 éves, nős, egy gyermek édesapja, jogász, szociológus, országgyűlési képviselő, a Budavári Önkormányzat (I. kerület) polgármestere

- Dr. Balsai István NAGY "X" ?

Budapest 02 OEVK, II. kerület
62 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő

- Menczer Erzsébet
Budapest 03 OEVK, III. kerület
48 éves, férjezett, két gyermek édesanyja, újságíró, a Fidesz Női Tagozatának budapesti elnöke, országos alelnöke

- Bús Balázs
Budapest 04 OEVK, III. kerület
43 éves, nős, egy gyermek édesapja, szociális munkás, Óbuda- Békásmegyer (III. kerület) polgármestere

- Dr. Hollósi Antal
Budapest 05 OEVK, IV. kerület
63 éves, két gyermek édesapja, sebész, helyi önkormányzati képviselő

- Wintermantel Zsolt
Budapest 06 OEVK, IV-XV. kerület
38 éves, nős, két gyermek édesapja mérnök, közgazdász, helyi önkormányzati képviselő

- Rogán Antal
Budapest 07 OEVK, V-XIII. kerület
37 éves, nős, két gyermek édesapja, közgazdász, Budapest Belváros (V. kerület) polgármestere

- Dr. Illés Zoltán NAGY "X" ?

Budapest 08 OEVK, VI. kerület
48 éves, nős, egy gyermek édesapja, környezetvédelmi szakember, egyetemi tanár, a Fidesz zöld tagozatának az alelnöke

- Rónaszékiné Keresztes Mónika
Budapest 09 OEVK, VII. kerület
47 éves, férjezett, 7 gyermek édesanyja, tanár

- Dr. Fónagy János NAGY "X" ?

Budapest 10 OEVK, VII-VIII. kerület
67 éves, nős, egy gyermek édesapja jogász, országgyűlési képviselő

- Dr. Kocsis Máté
Budapest 11 OEVK, VIII. kerület
28 éves, nőtlen, jogász, Józsefváros (VIII. kerület) polgármestere

- Dr. Bácskai János
Budapest 12 OEVK, IX. kerület
47 éves, nős, két gyermek édesapja, a műszaki tudományok doktora, országgyűlési képviselő, Ferencváros (IX. kerület) alpolgármestere

- Dr. Vas Imre
Budapest 13 OEVK, IX-XX. kerület
43 éves, nős, egy gyermek édesapja, jogász, helyi önkormányzati képviselő

- Dr. György István
Budapest 14 OEVK, X. kerület
50 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, jogász, a Fővárosi Közgyűlés képviselője

- Dr. Rétvári Bence
Budapest 15 OEVK, XI. kerület
30 éves, nős, jogász, országgyűlési képviselő

- Dr. Simicskó István NAGY "X" ?

Budapest 16 OEVK, XI. kerület
48 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, közgazdász, országgyűlési képviselő

- Dr. Kupper András NAGY "X" ?

Budapest 17 OEVK, XI. kerület
45 éves, nős, két gyermek édesapja, orvos, országgyűlési képviselő

- Pokorni Zoltán
Budapest 18 OEVK, XII. kerület
47 éves, nős, négy gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke, Budapest XII. Kerület polgármestere

- Dr. Szalay Péter
Budapest 19 OEVK, XIII. kerület
69 éves, nős, két gyermek édesapja, sebész főorvos

- Spaller Endre
Budapest 20 OEVK, XIII. kerület
32 éves, szociológus

- Dr. Papcsák Ferenc NAGY "X" ?

Budapest 21 OEVK, XIV. kerület
43 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, Budapest Fővárosi Közgyűlés képviselője

- Kulcsár József
Budapest 22 OEVK, XIV. kerület
55 éves, nős, két gyermek édesapja, vállalkozó, helyi önkormányzati képviselő

- László Tamás
Budapest 23 OEVK, XV. kerület
59 éves, nős, két gyermek édesapja, építészmérnök, országgyűlési képviselő

- Kovács Péter
Budapest 24 OEVK, XVI. kerület
38 éves, nős, három gyermek édesapja, Budapest XVI. Kerületének polgármestere

- Riz Levente
Budapest 25 OEVK, XVII. kerület
35 éves, nős, egy gyermek édesapja, Budapest XVII. Kerületének polgármestere

- Kucsák László
Budapest 26 OEVK, X-XVIII. kerület
45 éves, tanár, a Fővárosi Közgyűlés képviselője

- Ughy Attila
Budapest 27 OEVK, XVIII. kerület
40 éves, nőtlen, tanár, újságíró, a Fővárosi Közgyűlés képviselője

- Dr. Tarnai Richárd
Budapest 28 OEVK, XIX. kerület
37 éves, nős, négy gyermek édesapja, szociálpolitikus- jogász, helyi önkormányzati képviselő

- Földesi Gyula
Budapest 29 OEVK, XX-XXIII. kerület
26 éves, nőtlen, Fővárosi Közgyűlés képviselője

- Borbély Lénárd
Budapest 30 OEVK, XXI. kerület
28 éves, nőtlen, igazgatásszervező, helyi önkormányzati képviselő

- Németh Szilárd
Budapest 31 OEVK, XXI. kerület
45 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő

- Németh Zoltán
Budapest 32 OEVK, XXII. kerület
37 éves, tanár, Budafok-Tétény alpolgármestere

Békés megye

- Vantara Gyula
Békés megye 01 OEVK, Békéscsaba
55 éves, nős, két gyermek édesapja, mérnök, Békéscsaba polgármestere

- Dr. Kovács József
Békés megye 02 OEVK, Gyula
58 éves, nős, három gyermek édesapja, belgyógyász, a Magyar Vöröskereszt Országos alelnöke

- Erdős Norbert
Békés megye 03 OEVK, Békés
37 éves, nős, egy gyermek édesapja, bölcsész, országgyűlési képviselő, Békés alpolgármestere

- Farkas Zoltán
Békés megye 04 OEVK, Szeghalom
46 éves, nős, két gyermek édesapja, biztonságszervező, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

- Domokos László NAGY "X" ?

Békés megye 05 OEVK, Szarvas
44 éves, nős, egy gyermek édesapja, közgazdász, országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Dr. Dancsó József
Békés megye 06 OEVK, Orosháza
40 éves, nős, két gyermek édesapja, közgazdász, országgyűlési képviselő, Orosháza alpolgármestere

- Simonka György
Békés megye 07 OEVK, Mezőkovácsháza
35 éves, gazdasági igazgató

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

- Csöbör Katalin
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 01 OEVK, Miskolc
44 éves, férjezett, 2 gyermek édesanyja, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar hallgatója, önkormányzati képviselő

- Dr. Zsiga Marcell
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 02 OEVK, Miskolc
30 éves, nőtlen, jogász, önkormányzati képviselő, a Fidelitas alelnöke

- Dr. Nagy Kálmán
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 03 OEVK, Miskolc
63 éves, nős, két gyermek édesapja, osztályvezető főorvos, országgyűlési képviselő

- Sebestyén László
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 04 OEVK, Miskolc
53 éves, nős, két gyermek édesapja, gépészmérnök, önkormányzati képviselő

- Riz Gábor
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05 OEVK, Ózd
53 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, megyei közgyűlési képviselő

- Demeter Zoltán
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 06 OEVK, Sajószentpéter
46 éves, nős, három gyermek édesapja, református lelkész, megyei közgyűlési képviselő

- Tamás Barnabás
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 07 OEVK, Kazincbarcika
57 éves, nős, két gyermek édesapja, személyügyi szervező, megyei közgyűlési képviselő, Putnok polgármestere

- Dr. Daher Pierre
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 08 OEVK, Edelény
49 éves, nős, három gyermek édesapja, kórházigazgató, helyi önkormányzati képviselő

- Dr. Ódor Ferenc
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 09 OEVK, Encs
55 éves, állatorvos, nős, két gyermek édesapja, országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Dr. Hörcsik Richárd
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 10 OEVK, Sátoraljaújhely
54 éves, nős, két gyermek édesapja, református lelkész, országgyűlési képviselő, Sárospatak polgármestere

- Koncz Ferenc
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11 OEVK, Szerencs
50 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

- Dr. Mengyi Roland
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12 OEVK, Tiszaújváros
34 éves, jogász

- Tállai András
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 13 OEVK, Mezőkövesd
50 éves, nős, két gyermek édesapja, közgazdász, országgyűlési képviselő, Mezőkövesd polgármestere

Csongrád megye

- Bodó Imre
Csongrád megye 01 OEVK, Szeged
47 éves, nős, két gyermek édesapja, politikai szakértő, országgyűlési képviselő, Tiszasziget polgármestere

- Nógrádi Zoltán
Csongrád megye 02 OEVK, Szeged
40 éves, nős, két gyermek édesapja, agrármérnök, közgazdász szakmérnök, országgyűlési képviselő Mórahalom polgármestere

- Dr. Bohács Zsolt
Csongrád megye 03 OEVK, Szeged
45 éves, nős, egy gyermek édesapja, jogász, kenu világbajnok

- Vincze László NAGY "X" ?

Csongrád megye 04 OEVK, Csongrád
57 éves, özvegy, két gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő

- Farkas Sándor
Csongrád megye 05 OEVK, Szentes
56 éves, nős, két gyermek édesapja, üzemmérnök, országgyűlési képviselő

- Dr. Lázár János
Csongrád megye 06 OEVK, Hódmezővásárhely
34 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere

- Mágori Józsefné
Csongrád megye 07 OEVK, Makó
57 éves, férjezett, három gyermek édesanyja, tanár, önkormányzati képviselő

Fejér megye

- Dr. Cser-Palkovics András
Fejér megye 01 OEVK, Székesfehérvár
35 éves, nős, két gyermek édesapja, európai szakjogász, országgyűlési képviselő, a Fidesz helyettes szóvivője

- Vargha Tamás
Fejér megye 02 OEVK, Székesfehérvár
50 éves, nős, négy gyermek édesapja, tanár, önkormányzati képviselő, tanácsnok

- Dr. Dorkota Lajos
Fejér megye 03 OEVK, Dunaújváros
51 éves, nős, egy gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, Dunaújváros alpolgármestere

- L. Simon László NAGY "X" ?

Fejér megye 04 OEVK, Gárdony
37 éves, nős, négy gyermek édesapja, József Attila-díjas író, megyei közgyűlési képviselő

- Törő Gábor
Fejér megye 05 OEVK, Mór
47 éves, nős, két gyermek édesapja, gépésztechnikus, a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

- Varga Gábor
Fejér megye 06 OEVK, Sárbogárd
41 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, Cece polgármestere, megyei közgyűlési képviselő

- Tessely Zoltán
Fejér megye 07 OEVK, Bicske
42 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, Bicske polgármestere

Győr-Moson-Sopron megye

- Kara Ákos
GYMS megye 01 OEVK, Győr
34 éves, nős, két gyermek édesapja, szociális terület szakértője, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

- Dr. Szakács Imre
GYMS megye 02 OEVK, Győr
52 éves, nős, három gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Borkai Zsolt
GYMS megye 03 OEVK, Győr
44 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, olimpiai bajnok (torna, 1988-Szöul), Győr polgármestere

- Dr. Nagy István
GYMS megye 04 OEVK, Mosonmagyaróvár
42 éves, nős, két gyermek édesapja, agrármérnök PhD., egyetemi oktató, Mosonmagyaróvár alpolgármestere

- Gyopáros Alpár
GYMS megye 05 OEVK, Csorna
31 éves, nőtlen, tanár, EU szakértő, országgyűlési képviselő, Csorna alpolgármestere

- Ivanics Ferenc
GYMS megye 06 OEVK, Kapuvár
45 éves, nős, három gyermek édesapja, országgyűlési képviselő

- Firtl Mátyás
GYMS megye 07 OEVK, Sopron
60 éves, özvegy, két gyermek édesapja, okleveles gépésztechnikus, országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

Hajdú-Bihar megye

- Dr. Pósán László
Hajdú-Bihar megye 01 OEVK, Debrecen
44 éves, nős, egy gyermek édesapja, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő

- Halász János
Hajdú-Bihar megye 02 OEVK, Debrecen
46 éves, három gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő, Debrecen alpolgármestere

- Kósa Lajos
Hajdú-Bihar megye 03 OEVK, Debrecen
45 éves, nős, három gyermek édesapja, közgazdász, országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere

- Tasó László
Hajdú-Bihar Megye 04 OEVK, Hajdúhadház
46 éves, nős, két gyermek édesapja, szociálpolitikus, országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere

- Dr. Vitányi István
Hajdú-Bihar megye 05 OEVK, Berettyóújfalu
57 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő

- Arnóth Sándor
Hajdú-Bihar megye 06 OEVK, Püspökladány
49 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, Püspökladány polgármestere

- Márton Attila
Hajdú-Bihar megye 07 OEVK, Hajdúszoboszló
46 éves, nős, közlekedési üzemszervező, országgyűlési képviselő

- Dr. Tiba István
Hajdú-Bihar megye 08 OEVK, Balmazújváros
47 éves, nős, három gyermek édesapja, fogorvos, országgyűlési képviselő, Balmazújváros polgármestere

- Kiss Attila
Hajdú-Bihar megye 09 OEVK, Hajdúböszörmény
41 éves, nős, két gyermek édesapja, művelődési-és felnőttképzési menedzser, országgyűlési képviselő, Hajdúböszörmény polgármestere

Heves megye

- Habis László
Heves megye 01 OEVK, Eger
57 éves, nős, két gyermek édesapja, közgazdász, Eger polgármestere

- Horváth László
Heves megye 02 OEVK, Pétervására
47 éves, nős, egy gyermek édesapja, tanár

- Balázs József
Heves megye 03 OEVK, Gyöngyös
44 éves, közgazdász, Nagyréde polgármestere

- Szabó Zsolt
Heves megye 04 OEVK, Hatvan
46 éves, nős, három gyermek édesapja, stratégiai igazgató, helyi önkormányzati képviselő

- Tóth József
Heves megye 05 OEVK, Heves
56 éves, agrármérnök, nős, két gyermek édesapja, Tiszanána polgármestere

- Herman István
Heves megye 06 OEVK, Füzesabony
62 éves, nős, két gyermek édesapja, vállalkozó, megyei önkormányzati képviselő

Jász-Nagykun-Szolnok megye

- Dr. Szabó Tamás
Jász-Nagykun-Szolnok megye 01 OEVK, Jászberény
52 éves, nős, négy gyermek édesapja, orvos

- Pócs János
Jász-Nagykun-Szolnok megye 02 OEVK, Jászapáti
46 éves, nős, három gyermek édesapja, vállalkozó, helyi önkormányzati képviselő

- Szalay Ferenc
Jász-Nagykun-Szolnok megye 03 OEVK, Szolnok
54 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő, Szolnok polgármestere

- Jánosiné Dr. Bene Ildikó
Jász-Nagykun-Szolnok megye 04 OEVK, Szolnok
47 éves, férjezett, két gyermek édesanyja, belgyógyász, helyi önkormányzati képviselő

- Sági István
Jász-Nagykun-Szolnok megye 05 OEVK, Kunszentmárton
42 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, helyi önkormányzati képviselő

- Boldog István
Jász-Nagykun-Szolnok megye 06 OEVK, Mezőtúr
43 éves, nős, két gyermek édesapja, Kétpó polgármestere

- Fejér Andor
Jász-Nagykun-Szolnok megye 07 OEVK, Kunhegyes
49 éves, egy gyermek édesapja, villamosmérnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Varga Mihály
Jász-Nagykun-Szolnok megye 08 OEVK, Karcag
44 éves, nős, három gyermek édesapja, közgazdász, országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke

Komárom-Esztergom megye

- Bencsik János NAGY "X" ?

Komárom-Esztergom megye 01 OEVK, Tatabánya
44 éves, nős, öt gyermek édesapja, szociológus, hitoktató, országgyűlési képviselő, Tatabánya polgármestere

- Michl József
Komárom-Esztergom megye 02 OEVK, Tata
49 éves, nős, öt gyermek édesapja, teológus, Tata polgármestere

- Czunyiné Dr. Bertalan Judit
Komárom-Esztergom megye 03 OEVK, Kisbér
35 éves, férjezett, két gyermek édesanyja, bölcsész, családjogi szakjogász, helyi önkormányzati képviselő

- Dr. Völner Pál NAGY "X" ?

Komárom-Esztergom megye 04 OEVK, Komárom
47 éves, nős, három gyermek édesapja, jogász, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Meggyes Tamás NAGY "X" ?

Komárom-Esztergom megye 05 OEVK, Esztergom
42 éves, két gyermek édesapja, országgyűlési képviselő, Esztergom polgármestere

Nógrád megye

- Székyné Dr. Sztrémi Melinda
Nógrád megye 01 OEVK, Salgótarjan
51 éves, férjezett, két gyermek édesanyja, jogász, bölcsész, Salgótarján polgármestere

- Becsó Zsolt
Nógrád megye 02 OEVK, Pásztó
42 éves, nős, egy gyermek édesapja, közgazdász, országgyűlési képviselő, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Dr. Nagy Andor
Nógrád megye 03 OEVK, Szécsény
46 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő

- Balla Mihály
Nógrád megye 04 OEVK, Balassagyarmat
44 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő

Pest megye

- Harrach Péter
Pest megye 01 OEVK, Szob
62 éves, nős, három gyermek édesapja, teológus, a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke

- Bábiné Szottfried Gabriella
Pest megye 02 OEVK, Vác
43 éves, férjezett, három gyermek édesanyja, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó, Sződliget polgármestere

- Dióssi Csaba
Pest megye 03 OEVK, Dunakeszi
40 éves, nős, négy gyermek édesapja, mérnök, Dunakeszi alpolgármestere

- Vécsey László
Pest megye 04 OEVK, Gödöllő
51 éves, nős, négy gyermek édesapja, mérnök, Szada polgármestere

- Tóth Gábor
Pest megye 05 OEVK, Aszód
56 éves, három gyermek édesapja, vállalkozó, országgyűlési képviselő, Bag polgármestere

- Czerván György
Pest megye 06 OEVK, Nagykáta
50 éves, nős, két gyermek édesapja, agrárközgazdász, országgyűlési képviselő

- Pogácsás Tibor
Pest megye 07 OEVK, Monor
45 éves, nős, három gyermek édesapja, tanár, megyei önkormányzati képviselő

- Dr. Aradszki András
Pest megye 08 OEVK, Érd
53 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, helyi önkormányzati képviselő

- Csenger- Zalán Zsolt
Pest megye 09 OEVK, Budaörs
52 éves, nős, két gyermek édesapja, mérnök, közgazdász, megyei önkormányzati képviselő

- Gulyás Dénes
Pest megye 10 OEVK, Pilisvörösvár
55 éves, nős, három gyermek édesapja, egyetemi tanár, operaénekes, országgyűlési képviselő

- Hadházy Sándor
Pest megye 11 OEVK, Szentendre
53 éves, nős, két gyermek édesapja, mérnök, országgyűlési képviselő, Visegrád polgármestere

- Hoffman Pál
Pest megye 12 OEVK, Szigetszentmiklós
61 éves, két gyermek édesapja, tanár, szaküzemgazdász, Tököl polgármestere

- Pánczél Károly
Pest megye 13 OEVK, Ráckeve
48 éves, nős, egy gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő

- Dr. Szűcs Lajos
Pest megye 14 OEVK, Dabas
45 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, a Magyar Országgyűlés jegyzője

- Földi László
Pest megye 15 OEVK, Cegléd
57 éves, nős, négy gyermek édesapja, tanár, Cegléd polgármestere

- Dr. Czira Szabolcs
Pest megye 16 OEVK, Nagykőrös
58 éves, nős, három gyermek édesapja, állatorvos, országgyűlési képviselő, Nagykőrös polgármestere

Somogy megye

- Dr. Heintz Tamás
Somogy megye 01 OEVK, Kaposvár
50 éves, nős, négy gyermek édesapja, háziorvos, országgyűlési képviselő

- Gelencsér Attila
Somogy megye 02 OEVK, Kaposvár
41 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Dr. Grúber Attila
Somogy megye 03 OEVK, Siófok
51 éves, nős, négy gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő

- Móring József Attila
Somogy megye 04 OEVK, Balatonboglár
41 éves, nős, két gyermek édesapja, gyógypedagógus, tanító, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés jegyzője

- Szászfalvi László
Somogy megye 05 OEVK, Marcali
48 éves, nős, három gyermek édesapja, református teológus, országgyűlési képviselő

- Karvalics Ottó
Somogy megye 06 OEVK
62 éves, nős, két gyermek édesapja, családi vállalkozó, Barcs alpolgármestere

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

- Dr. Kovács Ferenc
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 01 OEVK, Nyíregyháza
49 éves, nős, három gyermek édesapja, jogász

- Dr. Vinnai Győző
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 02 OEVK, Nyíregyháza
50 éves, nős, két gyermek édesapja, főiskolai docens, a történelemtudományok doktora, helyi önkormányzati képviselő

- Dr. Karakó László
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 03 OEVK, Tiszavasvári
54 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, Gávavencsellő polgármestere

- Dr. Budai Gyula NAGY "X" ?

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 04 OEVK, Nagykálló
46 éves, két gyermek édesapja, jogász, a MAGOSZ szövetségi igazgatója

- Lipők Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 05 OEVK, Baktalórántháza
40 éves, nős, négy gyermek édesapja, vállalkozó, Kemecse polgármestere

- Dr. Simon Miklós
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 06 OEVK, Nyírbátor
47 éves, nős, egy gyermek édesapja, fizikus, országgyűlési képviselő

- Dr. Seszták Miklós
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 07 OEVK, Kisvárda
41 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, megyei önkormányzati képviselő

- Dr. Czomba Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 08 OEVK, Vásárosnamény
46 éves, három gyermek édesapja, gépészmérnök, PhD., országgyűlési képviselő

- Fülöp István
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 09 OEVK, Mátészalka
51 éves, nős, két gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő

- Dr. Tilki Attila
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 10 OEVK, Fehérgyarmat
42 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő

Tolna megye

- Horváth István
Tolna megye 01 OEVK, Szekszárd
39 éves, nős, három gyermek édesapja, agrármérnök, országgyűlési képviselő, Szekszárd polgármestere

- Tóth Ferenc
Tolna megye 02 OEVK, Paks
59 éves, nős, két gyermek édesapja, közgazdasági szakokleveles üzemmérnök, országgyűlési képviselő

- Potápi Árpád
Tolna megye 03 OEVK, Bonyhád
42 éves, nős, két gyermek édesapja, országgyűlési képviselő, Bonyhád polgármestere

- Patay Vilmos
Tolna megye 04 OEVK, Dombóvár
56 éves, nős, két gyermek édesapja, családi vállalkozó, Dombóvár polgármestere

- Hirt Ferenc
Tolna megye 05 OEVK, Tamási
42 éves, egy gyermek édesapja, vállalkozó, országgyűlési képviselő

Vas megye

- Dr. Puskás Tivadar
Vas megye 01 OEVK, Szombathely
57 éves, nős, két gyermek édesapja, mentőorvos, főiskolai docens, országgyűlési képviselő

- Dr. Hende Csaba NAGY "X" ?

Vas megye 02 OEVK, Szombathely
49 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés jegyzője

- Básthy Tamás
Vas megye 03 OEVK, Kőszeg
66 éves, nős, négy gyermek édesapja, agrármérnök és vállalatgazdasági szakmérnök, országgyűlési képviselő

- Kovács Ferenc
Vas megye 04 OEVK, Sárvár
56 éves, nős, három gyermek édesapja, idegenforgalmi menedzser, országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlés elnöke

- V. Németh Zsolt NAGY "X" ?

Vas megye 05 OEVK, Körmend
46 éves, nős, három gyermek édesapja, földmérő mérnök, országgyűlési képviselő, Vasvár polgármestere

Veszprém megye

- Ékes József
Veszprém megye 01 OEVK, Ajka
58 éves, nős, három gyermek édesapja, kereskedelmi menedzser, EU szakértő, országgyűlési képviselő

- Dr. Bóka István
Veszprém megye 02 OEVK, Balatonfüred
45 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere

- Dr. Kovács Zoltán
Veszprém megye 03 OEVK, Pápa
52 éves, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, Pápa polgármestere

- Lasztovicza Jenő
Veszprém megye 04 OEVK, Tapolca
48 éves, nős, három gyermek édesapja, kertészmérnök, országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Talabér Márta
Veszprém megye 05 OEVK, Várpalota
37 éves, hajadon, szociálpedagógus, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

- Dr. Horváth Zsolt
Veszprém megye 06 OEVK, Veszprém
40 éves, egy gyermek édesapja, Európa jogi szakjogász, országgyűlési képviselő

- Dr. Navracsics Tibor
Veszprém megye 07 OEVK, Veszprém
43 éves, nős, két gyermek édesapja, a politkatudományok doktora, egyetemi docens, országgyűlési képviselő, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője

Zala megye

- Dr. Gyimesi Endre
Zala megye 01 OEVK, Zalaegerszeg
57 éves, nős, három gyermek édesapja, a történelemtudományok doktora, országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere

- Cseresnyés Péter
Zala megye 02 OEVK, Nagykanizsa
49 éves, nős, egy gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő, Nagykanizsa alpolgármestere

- Manninger Jenő NAGY "X" ?
Zala megye 03 OEVK, Keszthely
54 éves, nős, négy gyermek édesapja, építőmérnök, országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

- Pintér László
Zala megye 04 OEVK, Lenti
59 éves, nős, két gyermek édesapja, tanító, népművelő, a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

- Vigh László
Zala megye 05 OEVK, Zalaszentgrót
48 éves, nős, négy gyermek édesapja, autóvillamossági-műszerész, országgyűlési képviselő, Felsőrajk polgármestere

reccs 2011.01.09. 09:32:19

@Baldrick68: Miért ez az echte jobboldali konzervatív keresztény értékrendszer. A LÁTSZAT a lényeg legyél szépen felöltözve vasárnap mindenki lásson a templomban hogy ott voltál, ha otthon terrorizálod a családod az már nem baj te attól még rendes ember vagy :-)
+1

@csesszelekmeg: a te nick-eddel kultúráról beszélni...

gyz 2011.01.09. 09:37:01

@tölgy:

Tompika farmerdzsekiben és fülbevalóban tette le anno az esküjét. Persze később tisztességes polgár vált belőle. Lehet, hogy mára már a sampont is ismeri.

becike4 2011.01.09. 09:38:48

@csesszelekmeg: Tényleg azt hiszitek,hogy azért menekülnek a képviselő"urak,hölgyek",mert nem tetszik a riporter öltözéke?Röhögnöm kell.

nemstatikus 2011.01.09. 09:39:25

@csesszelekmeg:
Oszinte leszek nem akartam hozzaszolni, de megis megteszem.
Te egy divatdiktátor vagy? Te határozod meg, hogy ki, mikor, hogyan öltözködhet?

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2011.01.09. 09:40:16

EZ a video nagyon nagy. :DD
Úgy menekülnek, mintha aprót akarnának koldulni!! :DD - Hadd menjek át ebédelni stb. szar szövegek.
És ez a válasz a Kövértől: hát akkor korlátozzuk az újságírók jogait????????? mi ez, valami kurva vicc???????
hogyha ezt így folytatják, akkor a köv. választáson akkorát buknak mint állat.

EvilHedgehog 2011.01.09. 09:44:04

Azért vannak ott, hogy ha a folyosón leállítja őket egy csöves újságírói belépővel akkor válaszoljanak. PONT!

Ha az újságíró baromságot kérdez (provokál), lehet kulturáltan lehülyézni/kikosarazni stb. az újságírót, majd elsétálni.

Vagy mindenki kapjon a mobiljára egy Szíjjártó összest..és akkor menüből választva lejátszható a hivatalos válasz a kérdésre...

bgp 2011.01.09. 09:44:17

Hát az látszik, hogy minél kisebb egy párt a parlamentben, annál szerényebbek a képviselőik.
És minél nagyobb, annál nagyobb a pofájuk.
Nem is tudom, volt-e fideszes, aki egyáltalán meghallgatta és megértette a kérdést. Pedig ebben nem volt semmi célzatos, szerintem egy törvény kapcsán jó tisztázni, hogy mit lehet, és mit nem. Meg kellett volna ragadniuk a tájékoztatás lehetőségét. De amint Fellegi is mondta, ezt elkúrták.

global001 2011.01.09. 09:45:00

Ha ezek az ingyenélők, - akik tönkretették az országot - bent lehetnek a Nemzet Templomában, akkor szerintem az Indexes újságírók is !
Az a gond, hogy kérdeznek valamit, amiről mellesleg szavazni is fognak, és halvány lila gőzük sincs, hogy mi az ??? Egyszerűen fogalmuk sincs róla, csak valamelyik elordítja, hogy "Igen" és már nyomja is a gombot. Ezt egy csimpánzzal is meg lehet tanítani, ráadásul nem kell neki költségtérítés meg lak.támogatás számla nélkül ! Csak 2-3 banán.....:)

Id. Lencsés István 2011.01.09. 09:45:08

@nemstatikus: Nekem tetszik az orbáni nyakkendő. Putyin, Pápa, Unio, fotók.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 09:48:50

@global001: Tényleg nem tudják a fideszes képviselők miről is van szó, mert velük sem állnak szóba kövérék. Ezért ordibálnak mindig, igen, nem a szavazásoknál. "Nagyon jól képviselik a választói érdeket." Nem képviselik!

nemstatikus 2011.01.09. 09:52:40

@hunocska:
Én meg őszintén megvallom, nem is figyeltem. Évente egyszer veszek nyakkendőt. Érdeklődési körömön kívül esik.
Maga a viselet taszít, de eddig még nem jutott eszembe követelni a betiltását.
A hatvanas-hetvenes években már voltak törekvések a farmer viseletének korlátozására (betiltására?). "Sikeresen" szocializálódtak egyesek.

bgp 2011.01.09. 09:53:21

@Alamio: Ott valószínűleg van az a sajtótájékoztatás nevezetű esemény. Ami rendszeres.

Baldrick68 2011.01.09. 09:55:06

Amúgy tetszik ez a tilcsákki tilcsákbe.
Akkor ezt most had tegyem ide.

A T. HÁZBÓL [okt. 16.]

Éppen délre harangoztak, mikor az öreg Péchy is megrázta a maga csengettyűjét és beharangozott.

Az egyik miniszteri asztalkán óriási aktacsomag állt. A csomag mögött ült szelíden megtörve Szapáry Gyula.

Az egész ülés csak arra való volt, hogy e nagy aktacsomag áttétessék a kis asztalról a nagyobb asztalra, mely a »Ház asztalá«-nak neveztetik. Ezt mondják Magyarországon az »ügyek meneté«-nek.

Ezért jött össze vagy százötven képviselő és vagy háromszáz Haluska János a karzaton, hogy lássák, miképp megy át az a csomag az egyik asztalról a másikra.

De ha már ennyi Haluska van együtt, bizony kár volna meg nem villogtatni egy kicsit a kardokat is. Hadd lássák, ha már idáig fáradtak, hogy néz ki egy idevaló csata.

Szilágyi Dezső tette meg legelőbb a tempót. Mihelyt átnyújtotta Szapáry a nagy paksamétát (melynek az 1886-iki költségvetés a műneve), legott reárohant ingerkedő mosolygásával, héttollú buzogányát, mint egy legyezőt, játszva emelgetvén a levegőben: »hogy az expozé hol maradt?«

A folyosókon már előbbről beszélték, hogy Szilágyi expozét fog kívánni, mire az a hír is kezdett szállinkózni, hogy Szapáry, elkerülendő a támadást, most mindjárt el fogja mondani nagy vonásokban az államháztartás képét.

Ezt a kósza hírt megint követte egy másik kósza hír, hogy az Szapáryra nézve mindegy, mert Szilágyi két beszédet komponált össze zombori útja közben; az egyik az ellen van, ha expozét nem tart, a másik az ellen, ha tart.

Ha nem tart, azért halasztja, mert bizonyosan gyanús dolgok vannak benne; ha pedig tart, hát azért siet, hogy a képviselők egy része elszéledvén, átcsússzon vele.

Ilyen reménytelen helyzetben a kényelmesebbik bajt választotta Szapáry, nem tett előterjesztést, hanem kibeszélte magát, hogy hiszen a múltkor maga a Ház határozta el, hogy az előterjesztés ne most legyen.

Mindegy volt az Hermannak és Madarásznak: az expozé lesz, amikor lesz, de ez a karzat sohase lesz így többé. Ennek a látása szította az ellenzékben a végtelen kíváncsiságot értesülni az államháztartás képe felől.

De később minden baj nélkül csöndesült el a viharnak indult forgószél. Az ellenzék lecsillapodott, s megadta már magát a sorsnak, midőn az ülés vége felé feláll Tisza Kálmán, s töredelmes hangon, mintegy restelkedve, hogy nem jól gazdálkodott, így szólt:

- Van szerencsém átnyújtani a belügyminiszteriumban történt túlkiadásokról az indokolást.

Utána fölemelkedett a beteges Pauler, s bágyadtan, elhalón mondta:

- Van szerencsém átnyújtani az igazságügyminiszteriumban történt túlkiadásokról az indokolást.

Trefort felugrott mérgesen. Azt lehetett hinni, hogy össze akarja szidni a költekező kollegáit, de bizony ő is csak annyit mondott :

- Van szerencsém átnyújtani a közoktatásügyi miniszteriumban történt túlkiadásokról az indokolást.

Halotti csönd támadt, hogy jön-e még több. Mindenki a miniszteri padokra szegzé szemeit.

Félénken, mint egy leckéző diák, egyik vállát mint a tört szárnyat, aláeresztve, egyenesedett ki Széchenyi.

- Van szerencsém átnyújtani a kereskedelmi minisztérium túlkiadásait.

Általános derültség tört ki, még a mamelukok is mosolyra húzták szét szájukat e miniszteri vallomások alatt.

Hiszen olyan nevetni való dolog ez!

Még csak egyetlen miniszter ült ott szűzen: Fejérváry.

Jaj, dehogy! Hiszen már az is áll, s káplárosan pattogtatja:

- Van szerencsém átnyújtani a honvédelmi minisztérium túlkiadásait...

Az elnök közéje csengetett a kacagásnak, de a csengettyű is nevetett. A betolakodó őszi napfény is nevetett. A Haluska Jánosok is nevettek a karzaton. (Pedig jobb volna sírni, keresztények!) Én is nevettem, a miniszterek is nevettek, de a legjobban nevetett az ellenzék, mert ő így kapta meg, amit akart, az államháztartás képét.

Mikszáth Kálmán
parlamenti karcolatok

commontalk 2011.01.09. 09:55:42

Ma reggeltől megszűnt az ATV a szolgáltatónknál, kivette, kivetették(?) az alapcsomagból.
Szép új világ.
Majd másként tájékozódunk.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 09:59:24

Kövér László kritikát mondott saját képviselőiről. Azt mondja ugye, hogy nem szabad csak felkészülten nyilatkozni.

Más párt ezt nem mondja!

Más pártok képviselői képesek nyilatkozni. Ki a hülyébb az 1/3-ad, vagy a 2/3-ad?
A legértelmesebb a nép, állampolgár, polgár, zember.

Én tudom hogy hívnak, bemutatkozni is tudok, fejből köpöm a születési helyemet, időpontot, anyám nevét.
Én tudom, hogy mivel értek egyet, és mivel nem.
Én felkészülten megyek dolgozni, főnököm megkérdez a folyamatban lévő munkámról azonnal válaszolok.
Amikor megszólít a főnököm bizony köszöntöm és állok rendelkezésére, eszembe sem jut a biólógiai szükségletemet említeni.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 10:01:17

@commontalk: Ez rémhír! Az ATV a T-Home műsorán szerepel.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 10:09:55

@nemstatikus: Nagyon fontos, hogy választékosan öltözzön egy politikus, ha már egy nemzetet képvisel, nem szeretem én sem a nyakkendőt, de az alsógatyámat rendszeresen cserélem, gondolom a nyakkendőt is illik naponta és nem havonta. Mondjuk a káder kap ruhapénzt is tőlünk.

Kotkodus 2011.01.09. 10:15:17

persze lesz valami kiegészítő passzus (lex fides), amely alapján a pártatlan közszolgálati média képviselői, valamint a hír tv riporterei forgathatnak csak a tisztelt ház falai között...

nagyon sok gólt kell majd lőni az elkövetkező 3 évben, hogy azt a 6-7 öngólt kiegyenlítsétek...

viktor pedig jobban teszi, ha megint foglal magának egy szobát az osztrák idegszanatóriumban 2014-re...

nemstatikus 2011.01.09. 10:17:41

@hunocska:
Úgy 10 éve főnököm megjegyezte, hogy illene a mi munkahelyünkön is öltönyben megjelenni munkára. Mondtam, hogy ennek nem lenne akadálya, ha évente minimum kétszer kapnánk megfelelő nagyságú ruhapénzt, mint azt néhol kapják. Azóta nem forszírozza a megfelelő öltözködést.
Ne légy igazságtalan! Szerintem Orbán Viktor sem kedveli a nyakkendőt. Van egy kedvence (elviseli), abban érzi valamennyire jól magát. Ennyi neki is engedtessék meg! De aztán száj zárva marad!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.09. 10:22:25

@Legelő Őse: ha figyeltél arra, amit írtam, és még csak a sorok közé sem kell látni, akkor csupán azt tettem szóvá, hogy 1. egyetértek a rendcsinálással, mert ami a Házban zajlott az nem tartható tovább, 2. biztonsági problémákat is felvett, ha egyszerűek a belépés szabályai.
3. csodálkoznék ha a Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava, ÉS, Mancs, Figyelő, Hvg, M. Hírlap, MR, MTV, Hírtv, ATV, EchoTv, Index, Origo, Hírszerző, Stop, MTI, stb. újságírói a jövőben nem kapnának sajtóbelépőt.
4. az egyéni képviselőket e-mailen, telefonon, faxon, a Fehér Házban, az egyéni képviselői fogadóóráikon és továbbra is a parlamentben, a listás képviselőket telefonon, e-mailen, faxon, továbbra is a parlamentben, a Fehér Házban és egyéb tetszőleges helyen továbbra is el lehet majd érni.

becike4 2011.01.09. 10:35:03

@bgp: Cáfolom,a legkisebb párt a KDNP,a Semmilyen Zsoltnak mégis akkora az arca,hogy csak kétszárnyas ajtón tud bemenni az ülésterembe.

szempontpuska 2011.01.09. 10:39:49

Már Kövér is retteg a nyilvánosságtól?
:-)

nemstatikus 2011.01.09. 10:41:11

@politicus:
1. Egyetértek. A munkahely az munkahely. Ha a pórnépnek kötelező időben, munkára alkalmas állapotban megjelennie a munkahelyén, akkor ez vonatkozzon ez a képviselőkre is. És nem kellene a banánhéjt a szék alatt hagyni.
2. Szigorítsák a belépés szabályait! Mint háromban írtad, ez nem érintheti hátrányosan az újságírókat. Eddig sem vittek magukkal a megengedettnél nagyobb pengéjű szúró vagy vágóeszközt.
3. Nem csodálkoznék ha csodálkoznál. Hozzád még bizonyára nem ért el a hír, hogy az MTI tökéletesen elegendő hírforrásként.
4. A magyar ember már csak olyan, hogy szeret a saját fülével és szemével meggyőződni a dolgok állásáról. Nem elégíti ki az a hír, hogy a képviselő nem válaszolt még az e-mailre, faxra, nem vette fel a telefont, halaszthatatlan ügyei miatt nem tudta megtartani fogadóóráját.
5. (Ezt ugyan nem vetted a pontjaid közé, ...) Sajtótéjékoztatón, stúdióbeszélgetésen nem mondunk olyasmit, hogy ennyi volt, több kérdésre már nem válaszolok, vagy, ez provokáció ismerem a fajtáját.

hhh. 2011.01.09. 10:44:39

a indexes műmájerek addig viccesek, amíg egymás hátát verik baseball-ütővel, meg malacokat dobálnak daruról.
hiba volt őket beküldeni a parlamentbe.
akárki, akármit kérdezhet, de egy normális helyen ehhez jönne az etikett. vendégségben, miután ráhánytam az asztalra, nem kezdek el érdeklődni, hogy friss-e még a tulipán a vázában.
a dolog kettőn áll - amit az indexesek csinálnak, az nem újságírás. primitíven provokálni próbálnak, ennyi. a politikusoknak viszont minden újságírói kérdésre felelni kéne.
a probléma persze ott van: ki mondja meg, mi az újságírás?
erre jött most egy törvény, ami miatt sípolnak a csíkospólós bal-f*aszok.
ennél jobb bizonyíték nem is kell: a törvény jó!
a parlament munkahely, és a munkahely (vagy bármelyik hely, személy) méltóságát csak saját maga védheti meg: megnézik, kit engednek be, milyen ruhában, ki kivel áll szóba.

nemstatikus 2011.01.09. 10:52:20

@hhh.:
Már ott eltévedtél, hogy "vendég". Hülye dolog is költségvetésről kérdezni a képviselőt. Szimpla provokáció. Bizonyára sípoltál, mikor sok embernek (Orbán Viktor) kilőtték a szemét, tehát a rendőrség helyesen járt el.
A parlament munkahely. Ebben egyetértünk.
Milyen volt az a ruha? Mesélj!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.09. 10:56:00

@commontalk:

"Ma reggeltől megszűnt az ATV a szolgáltatónknál, kivette, kivetették(?) az alapcsomagból." --- írja/írod.

Nálunk nem vet(et)ték ki. Nem szoktam nézni, de most megnéztem: épp az intimpista LakatT beszélgetett Törőcsik Marival.:-)

ü
bbjnick

szimplalány 2011.01.09. 10:57:58

úgy látom, hogy sem a mandi, sem a kommentelők nem beszélnek a lényegről. kövér annak akar véget vetni, hogy a gárdamellényes "tudósítók" és "szakértők" parádézzanak a folyosón, és töltsék be a teljes ellenzéki szakértői páholyt, laptopjaikon folyamatosan tudósítva a kurucinfóra. ha valaki jár a házban, láthatja, hogy elképesztő figurák, mónikasóba való arcok ülnek ott, akiknek a jobbik ad belépőt.
ezeknek semmi keresnivalójuk ott. nem tudom, hogy oldja meg kövér, de én egyetértek vele.
a múltkor meg melegítőgatyás fiatalok osztogattak valami olimpiás szórólapot a képviselőknek, mint az ecseri piac bejárata, néha olyan a piros társalgó. ez sztem is tarthatatlan.

hhh. 2011.01.09. 10:58:59

@nemstatikus: írhattam volna azt is: nem szarok az utcára és kérdezem meg az arra járó lamperth mónikától, hogy látja-e benne gyurcsány arcképét.
költségvetésről nem kérdezték, egy gyogyós listával zaklatták a képviselőket.
nem kell rögtön szemkilövést szóba hozni, nem egy súlycsoport.
munkahelye válogatja az öltözködési előírásokat. köpeny, kosztüm, öltöny - miért pont a parlamentben ne lehessen? ha éppen nincs is leírva: akkor miért van a képviselők nagy része öltönyben? könnyen lehet, az indexes "újságírókat" (le lehet ezt írni róluk?) pl. csak a ruhájuk miatt negligálták. képzeld, ha azt mondja nekik pl navrasics, "öltözz fel fiam rendesen", mekkora diktatúra lenne itt!!!

Id. Lencsés István 2011.01.09. 10:59:49

@hhh.: Ott van a fidesz padsorában egy divatos rózsszínű öltönyben lévő képviselő, nem nő, vagy nem férfi, de neve fiús.

egyenlito.blog.hu/2010/12/26/top5_az_ev_legemlekezetesebb_parlamenti_pillanatai

nemstatikus 2011.01.09. 11:04:43

@szimplalány:
Akkor miért nem erről beszél Kövér László?
A kurucz be van tiltva? A gárdamellényest miért nem viteti el a rendőrrel? Miért nem a jobbikot ba...gatja, ha vele van gondja? Miért engedték be a melegítőgatyásokat? Valaki engedélyezte nekik a szórólapozást? Miért?
Tegnap néni tiloson ment át a zebrán. Tilcsuk be a gyalogos közlekedést?

Id. Lencsés István 2011.01.09. 11:08:16

@hhh.: Mi a nőpártiak nem ezt a szint preferáljuk.

nemstatikus 2011.01.09. 11:12:39

@hhh.:
Én meg arra a riportra céloztam, mikor arról kérdezték (volna) őket, hogy hová teszik a költségvetésbe a milliárdokat, de valahogy nem akartak rá válaszolni.
Ha sípolnak valami ellen, akkor az jó. Nincsenek súlycsoportok.
Ismertem egy fószert. Le nem szakadt róla az adidas melegítő. Majd főnök lett belőle, azóta a WC-re is nyakkendőben jár. Tudom én, hogy miért szeretik azt a képviselők? A fidesz kezdetben megvetette. Évekig farmerben, pulóverben jártak. Hm? Talán nekik is Navracsics szólt?

Pelso.. 2011.01.09. 11:17:10

Nyilván, a Parlamentnek megfelelő ruházatban, s annak megfelelően viselkedjenek az újságírók, de ez mellékes, inkább; hogy miért is kell a Fidesznek a kétharmaddal a háta mögött félni e nyilvánosságtól...

nemstatikus 2011.01.09. 11:17:18

Szerintem hagyni kellene már ezt a divatosdit a csudába. Mindenki nagyon jól tudja, hogy nem erről van szó. Vagy mutassátok meg nekem, hol szólt az öltözékről Kövér László!

nemstatikus 2011.01.09. 11:22:03

@Schindler Pistája:
Pistukám! Nyilvánvalóan egy fideszközeli nick írt véleményt. Erre te komcsizol meg zsidózol. Minek? Vagy nálad már mindenki az?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.09. 11:22:12

"Tanú " után :
"Virág Elvtárs! A nemzetközi helyzet fokozódik. "-Beteg az ország , Operációra szorul...
Hofisan:
"Lázítani, Próbálj meg Lázítani, nem győzöm kimondani, hogyan csináld.
Kell egy nagy Egyesület, ami párt független lehet,
és aztán el is mehet, ez a Kormány:)"

Id. Lencsés István 2011.01.09. 11:24:50

@nemstatikus: Én arra emlékszem amikor Detsch-Fürj-Tominak csinált egy minisztériumot az Orbán (most nincs, majd, ha hazajön, ha,ha, ha). Mondta neki vegyél kapukat, de nem értette milyeneket, hát vett néhány milliárdért igényes nem foci, hanem beléptető kapukat. nem jól tette!

Találkozott Bernie Ecclestone-al, aki kifejezetten kérte, vegyen fel öltönyt, inget, nyakkendőt, de mindenek elött mossa meg a haját, vágassa le, borotválkozzék meg, és elötte még a látható gagyi testékszereket távolítsa el szerveiből. Na ezóta van az öltöny.

nemstatikus 2011.01.09. 11:27:33

@hunocska:
Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy a Bernie diktál?

nemstatikus 2011.01.09. 11:28:43

@hunocska:
Csak nem azt akarod mondani ezzel, hogy a Bernie diktál?

nemstatikus 2011.01.09. 11:29:18

Bocs! Azt hittem, elnyelte.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 11:35:38

@nemstatikus: Nem a Bernie csupán szereti, ha nem zsíros hajjal, nem tiszta ruhában, nem ápoltan, vasfüggőkkel a szervekben próbálnak tárgyalni vele, hiszen ő is megtiszteli a partnereit megjelenésével.

Nem a ruha teszi az embert persze tudjuk, de odamegy hozzád egy útépítő ruhába öltözött munkától szennyezett ruhában lévő mérnök a szép tiszta munkahelydre, hát te sem hiszed el, hogy komolyan gondolja a tárgyalást.

Várúr 2011.01.09. 11:52:53

@Baresi Boriska:
Boriska nyanya. Ha neked a "fasz" kategória, keress magadnak, ahol találsz. Mondjuk az mszp közelében.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 11:53:15

Küldeném ezt a dalt a Fidesznek, alaposan tessék elgondolkodni minden során, különösen a beidézett részen a nóta keletkezésének ideje fényében!

www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=3506

"Az íróasztalt elérte, a büszkeségét megértem
elfelejti honnan indult el
Valamikor ő is lázadó volt,
elkezdett egy új világot
Most elfelejti honnan indult el.
Kiabálhat énrám kigyót, békát
A jóizlésről elfogadott formát
Válaszom sértő, meg kell adni módját
Rangot kapott, eszet hozzá nem."

nemstatikus 2011.01.09. 11:58:02

@hunocska:
Ha azt közli velem, hogy óriási sajnálatára az úthenger kicsit megnyomta az autóm motorházát, nagyon is komolyan veszem a tárgyalást.

Várúr 2011.01.09. 11:58:51

@Pelso..:
Nem hiszem, hogy a fidesz épp a nyilvánosságtól fél... Csakhogy a sok ráérő tahó média-segédmunkás (Blikk, Bors, Sztori, Bazmeg, stb.) ne böfögjön éjjel-nappal a parlamenti vodkabüfé tájékán... Majd mólésan, "jólértesülten" tudósítson a semmiről... Ha meg nem állnak szóba vele, telerinyálja a világot, hogy jujj, megint nem vettek komolyan...

Várúr 2011.01.09. 12:00:20

@nemstatikus:
Húsz éve jártak farmerben... Te még ma is rövid úttörőnaciban jársz?

Kis ember 2011.01.09. 12:00:52

@rotfl:

Ricse, Ricse, Beatrice, Hórukk!

Kis ember 2011.01.09. 12:01:48

@Várúr:

Nem. De ha akkor ezt tolerálták a húsz évvel idősebbek, akkor most ők is tolerálják. Érted. Ja, nem.

Várúr 2011.01.09. 12:03:47

@szimplalány:
Így van.... miközben engem, ha egy kulturális eseményre behívnak (pl. könyvbemutató, szakmai tájékoztatás) orrba-szájba ellenőriznek, zakóban úgy vizsgálgatnak, mint egy kiöltözött terroristát.

Várúr 2011.01.09. 12:05:52

@Kis ember:
Lehessen a parlament folyosóin rollerozni, görkorizni, rappelni. Húsz éve nem lehetett. Épp ideje
bevezetni.

ca2 2011.01.09. 12:06:53

Szerintem meg inkább azt kínos nézni, hogy ma Magyarországon ezt a műfajt "újságírásnak" nevezzük és azokat a kreténeket akik ezt elkövetik meg "újságíróknak".

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 12:10:14

@Várúr:

8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

Kis ember 2011.01.09. 12:11:00

@Várúr:

Mondom én, hogy nem érted. :)

Kis ember 2011.01.09. 12:18:17

@Várúr:

Mindegy, megfogalmazom egyszerűbben, elvégre nem kell mindenkinek agysebésznek lennie.

Húsz évvel ezelőtt (1990) a mostani (2010) kormány tagjai (Orbán, Deutsch, Kövér) farmerban, pólóban mentek a Parlamentbe. Az akkori (1990) kormány tagjai(Antall, Boross) tolerálták azt, hogy ők (Orbán, Deutsch, Kövér) így járjanak.
Ha a fiúk (Orbán, Deutsch, Kövér) visszaemlékeznének erre az időszakra és akkori önmagukra (Lásd Vas Zoltán idevágó könyvét), akkor felmerülhetne bennük, hogy annak ellenére emberek lettek (emberek lettek?), hogy anno milyen viseletben jártak.

Várúr 2011.01.09. 12:32:39

@Kis ember:
Neked se kell agysebésznek lenni. Ami engem illet, semmi kifogásom a sajtó-segédmunkások cuccai ellen. Járjanak, ahogy akarnak. Én pl. rendszeresen farmert hordok, de a parlamentbe eddig mindig zakóban mentem. Topis sajtószolga magát és saját lapját minősíti.

Várúr 2011.01.09. 12:34:21

@rotfl:
Idiótának lenni is alapvető emberi jog. E jog védelme nem a parlament, hanem az elmegyógyintézetek feladata.

hunnihurri 2011.01.09. 12:38:48

Nektek Sztalin kéne az acél kezű .
A szabadsággal élni kell tudni , de leginkább kiédemelni .
Huha ..... oda tökös pacáknak köööölenni nem ilyen szado-mazu - budo - nyim nyám fajtának

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 13:16:26

@Várúr:

Te például gyakorlod is ezen jogod bátran!

La Rosa 2011.01.09. 13:30:58

@Várúr: Igyanak csak a képviselők?

La Rosa 2011.01.09. 13:33:47

@Várúr: Azért beszéltek holmi kiskapus focimeccsekről, és felcsavart szőnyegekről annak idején...

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 13:34:23

@Kis ember:

Most, hogy az akkori lázadók sikeresen azzá váltak ami ellen harcba szálltak, kíváncsi lennék, mit mondana egy 20 éves Orbán a mostani Orbánnak a parlamentben, vagy csak egyszerűen csak köpne egy sercintőset.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.09. 13:36:12

@politicus: Maximálisan figyeltem - és mégsem értek egyet veled! Miért ne lehetne bármikor a folyosón megkérdezni őket? Miért ne??

Id. Lencsés István 2011.01.09. 13:38:00

A Magyar Hírlap Online-on találtam mai dátummal.

113. zsozso2011-01-08 16:45:281998-2002

1. Szabad ma Magyarországon 500 ezer darab karórát venni 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladni 350 millió forintért.
2. Szabad ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírni, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítani, az órákat pedig 402 millió forintért eladni a Millenáris Kht.-nek. Szabad végül ezeket az órákat ingyen szétosztani.
3. Szabad az órákra kiírt pályázatból származó pénzt továbbadni más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálni.
4. Szabad a Millenáris Kht. vezetőjeként a két évre szóló 3,4 milliárd forintos költségvetést egy év alatt elkölteni, majd kormánygaranciával 1,5 milliárd forint hitelt felvenni.
5. Szabad fél év alatt a Millenáris Park őrzés-védelmére egy vidéki rendőrkapitányság éves költségvetésének megfelelő összeget, mintegy 100 millió forintot elkölteni.
6. Szabad a Millenáris Park medencéiben úszkáló halak etetésével megbízott dolgozónak havonta 120 ezer forintot fizetni.
7. Szabad a park vendégkönyvét, a Millenniumi Kódexet 7,5 millió forintért őriztetni a Köztársasági Őrezreddel.
Magyar Televízió
8. Szabad ma Magyarországon a közszolgálati televízió elnökként bármekkora summát bármire elkölteni.
9. Szabad 1998 és 2002 között elképesztően pazarlóan, 190 milliárd forintból működtetni az Magyar Televíziót (MTV).
10. Szabad az MTV-nek négy év alatt 35 milliárd forintos veszteséget produkálni.
11. Szabad az MTV-nek felélnie 18,5 milliárd forintos alaptőkéjét.
12. Szabad az MTV vezetőinek arra játszani, hogy a parlament nem hagyja tönkremenni a köztévét.
13. Szabad eladni ingatlanjainak 95 százalékát, majd szabad az ebből származó bevételt - szemben az eredeti tervekkel - nem az új MTV székház felépítésére, hanem az intézmény működésének finanszírozására fordítani
14 Szabad a kiadások folyamatos növekedéséhez hozzájárulni, hogy a kormánypártok szívének kedves cégek (például Ezüsthajó Kft.) több száz millió forintos megrendelésekhez jussanak.
15. Szabad a Szabó László Zsolt által irányított MTV-nek, a költségvetési intézmények közül egyedüliként a már levont adókat, és járulékokat nem befizetni az államkasszába, hanem - többek között - a külső gyártók kielégítésére fordítani.
16. Szabad a fideszes többségű parlamentnek 2001-ben az MTV 10 milliárd forintnyi adó- és járulékfizetését elengedni.
17. Szabad az amúgy is meglehetősen nagyvonalúan összeállított terven felül 3 milliárd forintot fizetni külsős műsorkészítőknek.
18. Szabad az MTV költségvetését a veszteséges gyártói szerződésekkel évente 6,5 milliárd forinttal megterhelni.
19. Szabad az - Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került.
20. Szabad a Vitézy-féle vállalkozásoknak és az Ezüsthajó Kft.-nek összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi értékű megbízást juttatni, becslések szerint mintegy 1,5-2 milliárd forinttal túlfizetve e társaságokat.
21. Szabad azt a gyakorlatot folytatni, hogy az MTV gyártási szerződései ne legyenek egységesek, hanem egyes kontraktusokat a társaság jogi osztálya helyett a szerződő külsős partner készíti.
22. Szabad eltekinteni attól, hogy egy több évig futó műsor előzetes jóváhagyásánál megvizsgálják a szerződéskötés indokait, illetve az MTV-re vonatkozó előnyös vagy hátrányos gazdasági hatásokat.
23. Szabad az MTV Közalapítvány 1998 és 2002 között csonka, csak kormánypárti delegáltakból álló kuratórium elnökségének az előzetes szakértői vélemény ellenére szerződést jóváhagyatni olyan céggel, amely még a hatályos cégnyilvántartásban sem szerepel.
24. Szabad az egykori tévéelnököknek azt a pénzt, mely 111 munkatárs elbocsátásának több mint 100 millió forintos költségeit fedezte, visszatartani, annak ellenére, hogy később ezek az emberek ismét visszakerültek a köztévéhez.
25. Szabad az MTV-t olyan pénzügyi helyzetbe hozni, hogy az intézmény mára havi egy milliárd forint veszteséget termeljen.
26. Szabad a csődközeli helyzetben lévő MTV-nek 120 órányi anyagot szinte ingyen átengedni a Millenáris Kht.-nek (alkotásonként száz (!) forintért).
27. Szabad a Millenáris Kht. saját archívumából darabonként 2 millió forintért átengedni az Ezüsthajó Kft. által készített anyagokat az MTV-nek.
27. Szabad 42 tanácsadónak összesen 801 millió forintot keresnie az MTV-nél.
28. Szabad Lovas Istvánt 13,6 millió forinttal honorálnia az MTV-nek.
29. Szabad 6,5 milliót fizetnie a köztévének Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója, Wermer András számára.
30. Szabad a kormányváltás után busás végkielégítéseket fizetnie az MTV-ből távozóknak. 31. Szabad Mendreczky Károlynak 30,5 milliót megszavazni.
32. Szabad Csermely Péter hírigazgatónak és Gulyás Istvánnak, a Híradó volt főszerkesztőjének 17,5 milliót fizetni.
33. Szabad Jen Sándor funkcionális főigazgatónak 17 milliót, Papp Endre műsorvezetőnek 16,7 milliót fizetni.
34. Szabad az MTV-nek frissen bejegyezett, gyakran referenciákkal sem rendelkező cégektől, a piaci ár három-négyszereséért filmeket beszerezni, s ezáltal 13 cégtől majdnem 900 millió forintért "mozikat" vásárolnia.
Magyar Fejlesztési Bank
35. Szabad a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) egy informális kormánydöntés alapján 450 milliós euró-kötvényt kibocsátani a Mol Rt. gázüzletágának megvásárlására.
36. Szabad ezt a pénzt nem erre költeni, hanem az eredetileg fix, 5,25 százalékos kamatozású hitelt a bankközi piacon 4,5 százalékos kamatszinten elhelyezni.
37. Szabad ezáltal - a rendőrség becslése szerint - több mint egymilliárd forint kárt okozni.
38. Szabad az MFB-nek 1999-ben keretszerződést kötni a Defend Security Kft.-vel a bank ügyfeleiről való információgyűjtés céljából.
39. Szabad a Defendnek 55 nem banki alkalmazott magánszemélyt és 13 céget megfigyelni, amiért az MFB 2001-ben összesen 16 millió forintot fizetett.
40. Szabad az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek.
41. Szabad mindezért az MFB elnök-vezérigazgatójának, Baranyay Lászlónak több mint száz millió forint végkielégítést ajánlani, majd "megelégedni" a szerződés lejártáig szóló 46 millió forinttal.
Országimázs Központ
42. Szabad az Országimázs Központnak (OK) több milliárdos szerződéseket kötni a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-vel.
43. Szabad az Ezüsthajónak 469,5 millió forintot kifizetni Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok politikai tevékenységének dokumentálására.
44. Szabad ezért 296 filmet, valamint fotókat készíteni. (A szerződésekről a KEHI megállapította: a felvételekre kötött eseti szerződések, valamint az ezek költségvetését tartalmazó mellékletek elnagyoltak, a vállalkozó számára egyoldalúan kedvezőek.)
45. Szabad az OK-nak még 30 millió készenléti díjat is fizetni az Ezüsthajónak, azt követően is, hogy az Állami Számvevőszék indokolatlannak találta a kifizetést.
46. Szabad a Happy Endnek Mádl Ferenc államfői beiktatási ceremóniájára 120 millió forintot kifizetni közbeszerzési pályázaton.
47. Szabad az OK-nak 2000 augusztus 20-án a millenniumi ünnepségekre országszerte összesen 975 milliót elkölteni, majd a költségeket üzleti titokra hivatkozva elhallgatni.
48. Szabad a sidney-i olimpiai győztesekről óriásposztereket készítenie a Happy Endnek, a költségvetést pedig ugyancsak eltitkolni.
49. Szabad Sidney-ben az olimpián magyar kulturális és gasztronómiai napokat szervezni a Happy Endnek 143 millió forintért.
50. Szabad az OK-nak reklámozni a filmszemlét, arculattervezőként pedig a Happy Endet megbízni 20 millió forintért.
51. Szabad az OK-nak 51 millió forintot elkölteni az Orbán Viktor washingtoni kitüntetésére utazó magyar művészekre.
52. Szabad az OK-nak 38 millióért Országgyűlési Beszámoló címen a kormány hároméves tevékenységét dicsőítő hirdetéseket megjelentetni az országos napilapokban.
53. Szabad mindezt Wermer András D. K. Waltson Kft.-jével elvégeztetni.
54. Szabad az OK-nak 2000-ben 4,3 milliárd forintos összköltségvetést adni 2001-ben.
55. Szabad az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni.
56. Szabad emellett a Miniszterelnöki Hivatal által elkülönített pénzekből kulturális ismeretterjesztésre, programajánlókra 740 milliót, költségvetési kiadványokra 390 milliót, gazdaságfejlesztési eszközcsomagra 1,47 milliárdot szintén az OK-nak adni.
57. Szabad a Happy End Kft.-nek a mobilvécéket forgalmazó Toi Toi Kft.-től 260 ezer forintos listaáron a 2000. augusztus 20-i ünnepségekhez illemhelyeket bérelni, majd 6 és fél millió forintért - 25-szörös áron - az Országimázs Központnak leszámlázni.
58. Szabad az OK-nak országkép-építő kampányokra belföldön és külföldön 730 millió forintot elköltenie.
59. Szabad az OK-nak gazdaságfejlesztő eszközprogram alá sorolt kommunikációra 460 miliió forintot elköltenie.
60. Szabad az OK-nak saját kiadványokra és kormányzati kommunikációra több mint 1,7 milliárd forintot elköltenie.
61. Szabad egy amerikai gyorsétterem-hálózat visszamaradt készletéből hamburgert és egy ismert sörmárkát formázó rakétákat is fellőni a 2000-es millenniumi tűzijátékon.
62. Szabad mindezért a Happy Enden és az Ezüsthajón keresztül két cégnek több mint 230 millió forintot kifizetni.
63. Szabad Wermer András anyósának amerikai cégén keresztül lebonyolítani az egész üzletet.
64. Szabad a tűzijátékért felelős Tóth István Zoltánnak, az Országimázs Központ akkori vezetőjnek azzal hárítani el az árat firtató érdeklődését, hogy az ünnepi bejgli árát sem kérdezzük meg a nagymamától a karácsonyi vacsorán, így a polgároknak szóló ajándék ára sem publikus.
65. Szabad később úgy érvelni, hogy az Országimázs Központ az Állami Számvevőszéknek tartozik elszámolni a közpénzekkel, nem pedig a sajtónak.
66. Szabad "A Hídember" című film készítőinek - egy feljelentés szerint - 187 millió forinttal nem elszámolni.
67. Szabad a költségvetésnek a filmet csaknem kizárólagosan finanszírozni - közbeszerzési pályázat nélkül.
Martinsalakos házak
68. Szabad a Pénzügyminisztérium által meghatározott árhoz képest indokolatlanul 600 millió forinttal többet költeni az északi térségben megrongálódott martinsalakos házak felújítására.
69. Szabad a martinsalakos házak felújításának felügyeletével megbízott kormánymegbizottnak (Horváth László, Fidesz) jótékonysági akciót gyakorolnia az állam pénzéből.
70. Szabad Horváth Lászlónak az esetek többségében "méltányosságot" gyakorolni, hiszen a felújításról szóló kormányhatározat szerint a károknak csupán 80 százalékát téríti meg az állam, a fennmaradó 20 százalék esetében a kormánymegbízott dönthetett.
71. Szabad 54 millió forintot fordítani egyetlen martinsalakos ház újjáépítésére Istenmezején, amikor elvben egy helyreállított épület költsége nem haladhatta meg a 24 millió forintot.
72. Szabad pályáztatás nélkül kiválasztani a Baumag Holding Rt. nevű céget a martinsalakos házak felújítására.
73. Szabad a martinsalakos házak újjáépítéséből fővállalkozóként meggazdagodni.
74. Szabad bekapcsolni a helyreállítás folyamatában olyan közhasznú társaságot - Gyors Újrakezdés Kht. -, amelynek közreműködése nem szolgálta a helyreállítás optimális költségen történő megvalósítását, s szerepe a Kehi vizsgálata szerint értelmetlen volt.
75. Szabad olyan házak lebontására is jelentős összeget kifizetni, amelyeket a tulajdonosuk korábban már lebontott.
76. Szabad olyan számlát produkálni a martinsalakos házakkal kapcsolatban, amelyen konkrét munkavégzés feltüntetése helyett "kivitelezési díj" áll.
77. Szabad a martisalakos házak felújítása kapcsán olyan jogi nonszenszet előidézni, mely szerint az önkormányzatoknak kell végrehajtani azt a kormányhatározatot, amibe nem volt beleszólásuk.
78. Szabad a BM-nek a felújítás költségeit az önkormányzatokhoz "leosztani", azon számlák alapján, amelyeket előzőleg aláírt a Gyors Újrakezdés Kht. képviselője és a kormánymegbizott ellenjegyzett.
12 volt állami gazdaság
79. Szabad ma Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére"az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni.

81. Szabad a 12 érintett állami gazdaságot kivonni a privatizációs, valamint a termőföldről, illetve a nemzeti földalapról szóló törvény hatálya alól.
82. Szabad továbbá a dolgozói tulajdonszerzésre hivatkozva úgy privatizálni atársaságokat, hogy a tucatnyi állami gazdaság dolgozói egyetlen esetben sem szerezhetnek 10 százaléknál nagyobb részesedést.
83. Szabad ellenben a Fideszhez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.
84. Szabad a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni.
85. Szabad ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
86. Szabad a Nemzeti Földalap (NFA) kezelő szervezet hivatalos felszólítását figyelmen kívül hagynia, arra még csak nem is válaszolnia, a legalább féltucatnyi privatizált agrárcégnek.
87. Szabad az ügyészségnek a 12 furcsa körülmények közepette privatizált egykori állami gazdaság ügyében megszüntetni a nyomozást.
Autópályák
88. Szabad 1998-tól 2000-ig igérgetni az autópályaépítés elindítását, miközben a sztrádák nyomvonalán egyetlen kapvágás sem történik, de időközben milliárdokkal növekedenek az építési költségek.
89. Szabad 2000-től 2002-ig közbeszerzési pályázat nélkül több mint 300 milliárd forint értékű út, híd és autópályaépítési megrendelést adni annak a Vegyépszernek Rt.-nek, amely korábban egyetlen centiméter autópályát sem épített.
90. Szabad a Vegyépszernek a sztrádaépítések közben olyan alvállakozói láncolatot kialakítani, amely követhetelenné teszi a közpénzek útját.
91. Szabad egyúttal a Vegyépszernek az alvállalkozói láncolat legalján álló, valódi munkát végző alvállakozókat kéthónapos késéssel kifizetni.
92. Szabad a korábbi egymilliárdos körüli építési költség helyett kilomérenként átlagosan több mint 1,4 milliárdért építettni a Vegyépszerrel.
93. Szabad a választások előtt kilométerenként több mint két milliárd forint munkadíjjal szerződést kötni az M30-as út megépítésre ugyancsak a Vegyépszerrel.
94. Szabad csaknem két milliárdért lebontatni a korábban az M1-esen és az M3-ason több mint öt milliárdért felépített autópályakapukat.
96. Szabad az EU döntése alapján az egykori kapuk helyén új ellenőrző pontokat telepíteni, amelyek kialakítása szakértők szerint 6-10 milliárd forintba kerülhet.
97. Szabad a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előző vezetőinek 1,2 milliárdot átutalnia a Defend Kft.-nek egyes a nyomvonalak lőszermentesítéséért.
98. Szabad eközben a Defend alvállakozójának ugyanezt a munkát 180 millióért elvégezni.
99. Szabad az NA Rt. korábbi vezetőinek 288 millió forintért szerződést kötni egy ügyvédi irodával, miközben az gyakorlatilag nem végzett munkát.
100. Szabad ugyancsak az NA Rt. előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutalni egy ZIB Consulting nevű vállalkozásnak, miközben a gyanú szerint ez a társaság sem végzett érdemi munkát.
Más lehetőségek
101. Szabad 2000-től 2002-ig mesterségesen alacsonyan tartani a gázárakat, s ezzel több mint 200 milliárd forint veszteséget okozni a Mol Rt.-nek, amely így nem tudta fejleszteni a gáztároló és szállító kapcitásokat, ami az ország biztonságos gázellátását sodorta veszélybe.
102. Szabad két éven át leszorítani az áram árát, s ezzel több mint százmilliárdos veszteséget okozni a Magyar Villamos Műveknek, amelyet most kell megfizetniük az áramfelhasználóknak.
103. Szabad 2000 és 2002 között több milliárd forint értékben követ szállítani az Orbán-bányákból az állami tulajdonban lévő Dunafferrhez.
104. Szabad az előző kormánynak az úgynevezett atomtörvény módosítása révén 2000-től 2002-ig úgy használnia a Nukleáris Pénzügyi Alapban lévő több mint tízmilliárd forintot, hogy nem fizetett kamatot a felhasznált pénz után, s ezáltal több mint öt milliárd forintot vesztett értékéből a Paksi Atomerőmű leszerelésére feltöltendő alap.
105. Szabad Széchenyi-tervet alkotni, mely a kormánypropaganda szerint elsősorban a hazai vállalkozókat segíti.
106. Szabad eközben valójában a Széchenyi-terv igazi haszonélvezőivé a multinacionális vállalatokat megtenni.
107. Szabad autóipari cégnek a terv keretén belül több százmillió forintot juttatni.
108. Szabad a magyar kis-, és középvállalkozókat kevésszer a Széchenyi-terv közelébe engedni.
109. Szabad a Széchenyi-terv kedvezményezetteit nem ösztönözni arra, hogy a megjelölt célokra költsék a pénzt.
110. Szabad azt sem szankcionálni, ha valaki esetleg csődbe vitte az adófizetők pénzét.
111. Szabad a korábbi döntésnek ellentmondani azzal, hogy nem három, hanem egy Ítélőtábla alakuljon, valamint munkájuk megkezdését évekre elhalasztani.
112. Szabad a pécsi, valamint szegedi Ítélőtábla megalakulását nem támogatni.
113. Szabad ezáltal a rendszerváltozás előtt indult bírósági reformot megakasztani.
114. Szabad a négyes metró építését - ahogy az akkori szakminiszter később fogalmazott - "dafke" megakadályozni és helyette azt mondani, inkább a felszíni közlekedést támogatjuk.
115. Szabad inkább vállalni a pert, s annak esélyét, hogy az állam azt elveszti, ezáltal esetleg milliárdokat kényszerülhet a fővárosnak fizetni.
116. Szabad a Medgyessy kormány idején - mikor az új kabinet eldöntötte, megépíti a metrót - azt mondani, hogy a főpolgármester valójában nem akar metrót építeni.
117. Szabad a Nemzeti Színház Erzsébet téri - Horn-kormány idején megkezdett - munkálatait leállítani.
118. Szabad az építkezés gödrét elhagyva új helyet keresni. Városligetben nézelődni, majd a tiltakozás miatt a központtól távol eső expótelket kijelölni.
119. Szabad az építkezés magas költségeivel indokolva felbontani a szerződést.
120. Szabad az Orbán Viktor által bejelentett, 10,7 milliárdos új Nemzeti Színház beruházást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint több mint 18,5 milliárdért, Schwajda György, a Nemzeti Színház egykori kormánybiztosa szerint 15,4 milliárdért, a Fidesz szerint 12,1 milliárdért felépíteni.
121. Szabad a színház felépítésére és az előadások elindítására együtt, mindösszesen több mint 20 milliárdot fordítani.
122. Szabad a szakma tiltakozása ellenére a színház tervezését a kormánymegbízott házának tervezőjére bízni.
123. Szabad nem igénybe venni azt a 7,8 milliárd forintnyi japán segélyt, amellyel a japán kormány audiovizuális felszereléssel látta volna el a teátrumot.
Még másabbak
124. Szabad felsőbb utasítást adni a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának arra, hogy két külön kirendelt vámtiszt felügyelje a Fidesz választási kampányleveleinek "zökkenőmentes vámkezelését" a soproni határátkelőn az országgyűlési választások kampányhajrájában.
125. Szabad egy jobboldali pártnak magyar választópolgárok személyes adatait külföldre vinnie és Németországban azokat felhasználva - az adatvédelmi aggályoktól mentesen - választási leveleket nyomtatnia.
126. Szabad továbbá ezen levelek mintegy 120 millió forintos postaköltségét végül nem kifizetni, úgy, hogy arra a Fideszt első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság is kötelezte.
127. Szabad, sőt kifejezetten ajánlatos kirekesztésre és uszításra felszólítani polgári köröknek nevezett civil szerveződéseket, mondván bojkottálják azokat az üzleteket, amelyek tulajdonosai baloldali érzelműek.
128. Szabad továbbá Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőnek mint az Országos Cigány Önkormányzat korábbi elnökének a kisebbségi intézmény kasszájából átlagban évi hárommillió forintnyi túlórapénzt úgy felvennie, hogy arra szerződése nem jogosítja fel.
129. Szabad ezáltal, TB-járulékokkal együtt az elmúlt négy évben mintegy 16 millió forintot elszámolni az előírásoknak nem megfelelően.
130. Szabad továbbá 11.000 forint + ÁFA évi díjért úgy bérbeadni egy értékes önkormányzati ingatlant a fideszes városvezetésű Tatán, hogy a szerződésen a bérlő aláírás hamis.
131. Szabad ezt az ingatlant később a helyi Fidesz egyik választási központjaként is használni.
132. Szabad legálisan olyan EU-ellenes jelvényeket árusítani a politikai jobboldalhoz szorosan kapcsolódó üzletekben, amelyeken az Unió jelképeinek számító csillagok nem ötágúak, hanem hatágú Dávid-csillagok.
133. Szabad Vál-völgyi települések önkormányzati kasszájából, majd félmillió forintért ajándék festményt vásárolni Orbán Viktor volt miniszterelnöknek, majd annak árát működési költségként elszámolni.
Sportügyek
134. Szabad ifjúsági és sportminiszterként a hódmezővásárhelyi uszodaberuházáshoz 400 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást adni.
135. Szabad később ugyanerre a létesítményre további 400 milliós kezességet vállalni.
136. Szabad 1,7 milliárd forintot szánni stadion-beléptető-rendszerre.
137. Szabad ezt a sportminisztérium vezetése által előbb 3,2 milliárdra emelni.
138. Szabad végül a Sportfolió Kht.-nek a rendszert 5 milliárdért megvásárolni, aminek következtében mintegy 4 milliárdos hiány keletkezett az egész program költségvetésében.
139. Szabad a közbeszerzési eljáráson elnyert 4,8 milliárdos megbízást a T-Systems Dataware Kft-vel végül 5 milliárdról megkötni.
140. Szabad a közbeszerzési pályázaton a második helyezett Siemens 1,8 milliárd forinttal alacsonyabb ajánlatát nem elfogadni.
141. Szabad a tervezett 38 stadion közül csak kettőben felszerelni a beléptető-rendszert.
142. Szabad a mintegy 400 jegynyomtatót, 500 számítógépet és monitort, 100 kamerát, 500 beléptetőkaput, sok-sok kábelt egy 600 négyzetméteres raktárhelyiségben tartani.
143. Szabad a raktározási költségért havi 1 millió forintot fizetni.
144. Szabad a kaposvári stadion beruházására 60 milliós állami kezességet vállalni.
145. Szabad Deutsch Tamás sportminiszternek a Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény (SEI) vagyonkezelésében levő négy ingatlan értékesítését kérni.
146. Szabad a nyilvános pályázattal történő lebonyolítással a SEI nevében és képviseletében a Sportfolió Kht.-t megbízni.
147. Szabad az ingatlanok értékelésével az Urbanráció Kft. nevű céget megbízni, amely minden ingatlan esetében más és más módon számította ki az ingatlan értékét.
148. Szabad ezek alapján minden ingatlant a legalacsonyabb értéken eladni, s ezáltal a jogi vélemény szerint körülbelül 200 milliós vagyoni hátrányt okozni a kincstári vagyonban.
149. Szabad a Budapest Aréna parkolóját a Sportfolió Kht.-nek bérbe adnia a Rendezvénycsarnok Rt.-nek a választások két fordulója között évi egymillió forintért.
150. Szabad gyakorlatilag felbonthatatlan szerződést kötni úgy, hogy a bérbe adó Sportfolió Kht. nem jogosult a parkolót saját céljaira használni a bérlő Rendezvénycsarnok Rt. kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül.
151. Szabad az Aréna építkezését felügyelő kormánybiztosnak, Fürjes Balázsnak igazgatósági tagságot vállalni a bérlő Rendezvénycsarnok Rt.-ben.
152. Szabad a Sportfolió kht.-nek bérbe adnia a Császár-Komjádi sportuszodát, miközben a vagyonkezelési jogokat a KVI-nek kellett volna gyakorolnia.
ÁPV-KVI
153. Szabad az ÁPV Rt.-nek a tulajdonában álló ingatlanokat és üzletrészeket - köztük a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. üzletrészét és a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. földterületeit - a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) átadni.
154. Szabad ezért cserében a KVI-nek átadni a magyar állam nevében vásárolt bécsi, korábban a CW Bank (a Magyar Nemzeti Bank egykori leánybankja) székházaként működő épületet az ÁPV Rt.-nek, úgy, hogy az Állami Számvevőszék törvénytelennek minősítette az ügyletet.
155. Szabad az ÁPV Rt.-nek CD Hungary Rt. (CDH) osztalékból kifizetnie a KVI-vel szembeni maradék tartozását, amely ügylet következtében a magánkézbe került CDH és a KVI között nagyszabású ingatlan cseresorozat indult be.
156. Szabad a cserékből a KVI-nek rosszul "kijönnie"; mintegy 1,232 milliárd forinttal adósa maradni a diplomáciai ingatlanokat kezelő és forgalmazó cégnek.
157. Szabad az ÁPV Rt.-nek a a CDH-t 18,2 milliárd forintért eladni az OTP-csoport egyik érdekeltségének, a Magyar Ingatlan Befektető Kft.-nek, miközben a kiválasztott tanácsadó cég, az AT Kearney 20 és 30 milliárd forint közötti összegre értékelte a CDH-t.
158. Szabad a KVI-nek a CDH-tól vásárolt/cserélt ingatlanokat bérbe adni, illetve vagyonkezelői szerződést kötni többek között a Schmidt Mária jegyezte Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal.
159. Szabad a közalapítványnak ugyanazt az ingatlant határozatlan időre bérbe adni, amelyet már a CD Hungary tulajdonlása idején is bérelt.

Hátha nem törlik...

La Rosa 2011.01.09. 13:38:01

@Várúr: hol itt a baj? minősítse magát. vannak olyanok, akik hiába kötnek nyakkendőt, és rántanak magukra egy öltönyt, kutyaszart sem tudnak kérdezni, mert a fejük meg olyan üres, hogy egy agyrágókukac éhenhalna benne...

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.09. 13:42:49

@hunocska: Ez az,a konkrétumokat már szeretem,nem az üres mocskolódást.

fbml 2011.01.09. 13:44:36

Felháborító, hogy az index tiszteletlenkedni mer a nemzet templomában. Megalol XD

A képviselő, ha már ikszszázezres költségtérítéssel meg tiszteletdíjjal unatkozhat az üléseken, akkor lesz szíves elviselni a pofátlan, csúnya nyilvánosságot, illetve hogy bohócot csinálnak belőle. Nincs szebb látvány, mint amikor ez az alsóbbrendű, puhagerincű fajta zakóig leizzadva menekül a kamerák elől, tartozzon akármelyik párthoz.

Nem nekem (meg az újságírónak) kell tisztelnie a Nemzet Templomának a papjait, hanem azoknak engem meg az újságírót. Punktum. Azok a droidok pedig, amelyeknek a kétsoros programja most szimpatikusnak találja Kövér ötletét, egy évvel ezelőtt mindennél jobban fel lettek volna háborodva, ha a maszopék találnak ki hasonlót. ROTFL

Dr. Verőköltő 2011.01.09. 13:46:28

Közszereplők! Mi adófizetők tartjuk el őket, úgyhogy kuss! Tessenek válaszolni az újságíróknak!!

Id. Lencsés István 2011.01.09. 13:55:03

Elszundítottam és rémálmom volt!

Álom 1.:
Ambrus Attilát kiengedték a börtönből, kegyelmi kérvényét a Toll aláírta.
Álom 2.:
Olvasom az újságban, hogy a legnagyobb maagyar bank biztonsági főigazgatójának nevezték ki.

Az álom alapja lehetett:

105. xyz2011-01-08 16:29:14
Magánokirathamisítás ügyében hallgatták ki Budai Gyulát, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét 2005-ben – ezt az információt hozta nyilvánosságra Helmeczy László Nyíregyházán. Az ügyvéd-politikus szerint a Magosz szövetségi igazgatója ellen a nyomozást csak azért szüntette meg az illetékes ügyészség, mert a Fideszes politikusok ügyeit rendre eltussolják. Budai Gyula elmondta, az ügyben megszűnt ellen a nyomozás, a szerződést a kollégája írta, ráadásul akkoriban még nem töltött be politikai funkciót.

Egy anonimizált ügyészségi határozatot hozta nyilvánosságra, Helmeczy László nyíregyházán. A dokumentumban az áll, Budai Gyula ellen 2005-ben magánokirat-hamisítás vétsége miatt nyomozás indult. A Magosz szövetségi igazgatója, és a Fidesz országgyűlési képviselője ugyanis egy olyan szerződést hitelesített, amelyről később kiderült, az eladó aláírása hamis rajta. Egy tököli másfél hektáros telek, egy 57 ezer forintot érő Herendi étkészletért való cseréje a kirívó értékkülönbség miatt már önmagáéban is feltűnő – mondja Helmeczy László, de jogi szempontból az a kirívó, hogyan írhatta alá a telek tulajdonosa 2005-ben a szerződést, ha két évvel korábban elhunyt. Ráadásul a hamisítás szerinte többször is megvalósult, mert a szerződést az illetékes földhivatal formai hiba miatt nem fogadta el és újat kellett írni helyette. Az ügyben nyomozás indult, amely során a rendőrség vádemelési javaslatot tett Budai és kollégája ellen, de az ügyészség megszüntette a vizsgálatot. Helmeczy László állítja rendre ez történik, ha Fideszes képviselők követnek el törvénytelenséget, szerinte ettől függetlenül, a felelősség kérdése nem vitatható.

Az ügyvéd- politikus hozzáfűzte, Budai Gyula az elmúlt időszakban az igazság bajnokaként tüntette fel magát, feljelentéseket tett és leleplezett. Most Helmeczy László szerint kiderült, a fideszes politikus esetében is van miről beszélni.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 14:00:39

@hunocska:

Mi a tököm ez, az új Alkotmánytervezet?! :D

csi szi 2011.01.09. 14:10:09

@hunocska: a kutya se fogja végigolvasni ezt a wall of text-et, amúgy a nagyját sulykolták már eleget az elmúlt 8-12 évben, de legalább megdolgozol a pénzedért. :) Tavaly májusban kiderült, milyen eredménnyel. Az elmúlt 8 év (+94-98) maszopszadeszes ügyeiről is lehetne pár oldalas összefoglalót gyártani... Gyanítom hosszabb is lenne.

lujo22 2011.01.09. 14:10:45

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-397556
"Kövér László azt is szeretné elérni, hogy a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést.
Kövér László szerint ritkítani kellene az üléseket, legalábbis az olyanokat, amikor a T. Háznak határozatképesnek kell lennie."

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 14:14:59

@csi szi:

Azt is csinálják de még nem értek a közepéig sem.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 14:21:11

@csi szi: Mondtam már a másiknál is a listát nem én csináltam, kiolvashatod belőle, hogy a Fidesz csinálta. Gondolod én vettem beléptető kaput, én síboltam? A Magyar Hírlap a tiéd nem onnan vettem át a 159 pontot. Tudom, hogy nem törekedtek a teljességre!

ökörpöröly 2011.01.09. 14:34:25

@lujo22: Az eddigi legtragikomikusabb kormányzás a szánalmas 20 év alatt. Kezdem azt hinni, hogy az első Orbán-Torgyán 2,5 évig tűrhető gazdaságpolitikája Torgyán bohóc érdeme. :)
Bár az is igaz, ha Torgyi nincs akkor ott, már 1998-ban megtanultuk volna, hogy a felcsúti cigány vajdát soha ne engedjük a nagypolitika közelébe.
Én hülye most FIDESZ-győzelmet vártam -annak ellenére, hogy nem mentem el szavazni és a FIDESZ-t is majdnem annyira rühelltem, mint az MSZP-SZDSZ szavazó, de ugye a protestmagatartás...-, mert okádásom volt a liberálszociális ámokfutásból, rémálmaiban se gondoltam, hogy az a felcsúti cigány vajda visszarepít minket Rákosi korszakába.
Egy biztos, mostantól szavazok, mindig a FIDESZ-KDNP, illetve azok ellen, akiknél van esély, hogy koalícióra lépjenek vele.
A felcsúti cigány vajdának, a bolsevik Bölcs Vezérnek sok embernél sikerült ezt elérnie.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.09. 14:35:04

@Legelő Őse: De miért ne lehetne őket megkérdezni? Én sem értenék vele egyet, ha az újságírókat kitiltanák, de ez történt itt? Nem arról van szó, hogy a Kövér a szó szoros értelmében konszolidálni akarja a viszonyokat a parlamentben? Én így értettem...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.09. 14:37:04

@ökörpöröly: miért nem lehet értelmesen, személyeskedés és gúnyolódás nélkül véleményt nyilvánítani? Tiltja a médiatörvény?

Bundili 2011.01.09. 14:39:35

@hunocska: grt. ezt minden blogba bemásolod??? Ki a fene olvassa el???? Keress most már mást, ne gyűlöletkampányt folytass!!!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 14:44:23

1. ebbe a parlamentnek nevezett kuplerajba, ahova nem a velemenyuket prezentalo hozzaerto kepviselok jarnak szavazni, hanem orban sikhulye sotet sleppje megy partfegyelmet gyakorolni, nem hogy szakadtan, hanem minimum felcsatolhato mubranerrel, talpig latexben kene bejarniuk az ujsagiroknak. Kb ez tukrozi a hely jelenlegi szellemet.

2. Rakosi Vekker vezernek persze tul kellemetlen, ha a fentemlitett sikhulyek mukkanni se tudnak, es mivel az agyi felturbozasuk maceras lenne, meg nem is lenne megfizetheto, igy ecccerubb a firkaszokat kitiltani. Logikus lepes.

3. Az itt kurjongato nepnemzeti kurucok dresssszingkodja meg jo otlet, bogatyat, es futyulosbarczkot minden firkasznak, es a kamerat tessek kulacsnak alcazni.

Joejszakat magyarorszag.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 14:50:21

@politicus: te ugy ertetted, ahogy nektek ertenetek kell.
Mi meg nem akarjuk, hogy kelljen.
ez a kulonnbseg.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 14:54:16

@politicus: nincs abban semmi szemelyeskedes, ha a fideszfannokat sikhulyeknek titulalom. ez csak tenymegallapitas.
Mint ahogy a jobbikosok aluliskolazott kocsmatoltelekek, a "lelatok mocskos nepe"
A tortenet attol szep igazan, hogy a kommancsokrol, meg a puhapocsu, onmagat felzabalo szadeszrol se jobb a velemenyem. Ok szabaditottak ezt a rakosista bagazst az orszagra.

Joejt magyarorszag!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.09. 14:54:42

@VUVUZELLANÉNI:

Direkt egyszerű, könnyen érthető kérdést tettem fel. De nem Magácskának. Lenni teccik szóvivő?

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 14:58:09

azok szovivoje vagyok, akik szerint a mokuskerek korbefordult, megmerettetek 20 ev mokusai, es mind egy szalig konnyunek taltattak. Picsaba minddel!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.09. 14:58:28

@VUVUZELLANÉNI:

Ja!! Még egy intelligens kommer. Elnézést, ezt benéztem, nekem ez a szint túl magas és irodalmias, inkább nem szóltam. :)

Spanish VVax 2011.01.09. 14:59:57

Kövér ugyanolyan antidemokrata, mint a pártjának a 99%-a. Megélhetési képviselők, nyaloncok, bérgombnyomkodók, egy fej, 2/3-nyi kézzel. Ellentmondani, megnyilatkozni, egyéni véleményt hangoztatni szigorúan tilos. Az összes fideszes "képviselő" elmehet a búsba !!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 15:02:26

nem teccik, nem olvasod kiscsako. van egy meleg, kenyelmes kis kucko, materia is akad benne, nyelve... ooopsz velemenyed is van, hat hujra!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 15:04:57

egyebirant meg nem koll ide a kispolgari maz :)
ha azt gondolom, hogy menjenek a picsaba, le is fogom irni. Akinek nem tetszik, kimoderalja, vagy hanyja a keresztet napestig. nem erdekel.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 15:05:46

@pamocsnyik: mire volt szükségem, nem értelek?

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 15:14:08

@Bundili:

Észre kéne venni, hogy a magyar politikai élet semmi másról nem szól, mégis, milyen listát másoljon be, a sikerlistát?
Az üres, bazmeg, 20 éve.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 15:21:07

@VUVUZELLANÉNI: Én azt csodálom, hogy tényleg vannak olyan Fideszhez ragaszkodók, akik nem hiszik el a nyílvánvaló csalást és törvénytelenséget.

Fellegi, aki ugye miniszter megmondta: Elkúrtuk!

Most akkor hová ez a nagy hit a Vezérben? Vannak a Fidesz tagjai, volt szimpatizánsai között nagyon sokan, akik ezt látják. A Fidesz vezetésében legalább 10 értelmesebb ember van mint Orbán. Nos ezt tudják magukról ők is.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.09. 15:24:46

Ez a szigorítás szerintem csak a zugfirkászokra vonatkozik.

J.W. Booth 2011.01.09. 15:49:22

A fideszesek okosan teszik, hogy nem nyilatkoznak.
Ők itt csak veszíthetnek, míg az ellenzékiek csak jól jöhetnek ki a szituációból.

Az újságírók öltözetéről meg annyit, hogy a parlamenti képviselőknek nem jár több.

Ha bármilyen szolgáltató, szerelő, termelő, orvos olyan minőségben végezné a saját munkáját, mint a kormány, akkor hamar éhen halna.
Otthagynák, kibasznák őket, mint macskát szarni.

Még a legelvetemültebb fidesz-szavazók is.

szanalmas 2011.01.09. 15:52:37

@hunocska:

Az a baj pajtás, hogy mindenki aki ennyire ragaszkodik a pártjához csakis a saját előnyei miatt teszi. Ha nem kiskirályságot meg jó sok lét jelentene a közösből érdemtelenül, hanem felelősségteljes, számonkérhető munkát, akkor megszűnne ez a fenenagy párthűség minden pártnál, a tiednél is.
Érdekes, hogy eltűntek a kisgazda és szdsz tömegek, nem?

Iustizmord 2011.01.09. 16:04:53

minek is oda riporter, meg kamera? meg hogy a képviselő nyilatkozzon? még összekeveri az irányvonalat, meg hát nem is azért ettük őket oda hogy primadonnáskodjanak a kamera előtt. arra van a korményszóvivő. a kormány kiad egy sajtókommünikét osztjónapot.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 16:11:02

@szanalmas: Hát ráférne az összes párt által delegált képviselőre, közszolgára a GDP arányos fizetés.

Orbán Viktor minimál bérrel kezd és erre rakodik rá egy bizonyos szorzó, de a Gyurcsány is így kapná. Nem kellene ide 2/3-ad. Dolgoznának, vagy értelmes tanácsadókat fogadnának maguk mellé. Az a baj, hogy a bevételükből sajnálnak kiadni szakértelemre. Tudom én! Na ezért van itt a baj.

jani74 2011.01.09. 16:18:05

Érthető a kitérés, menekülés. Feltételezem nem is tudnak válaszolni, ezek csak azért vannak ott, hogy az igen gombot nyomják, nem azért, hogy bármiről is véleményt mondjanak, véletlenül sajátot.

popocatepetl 2011.01.09. 16:43:46

@jani74: Én még le is köpném a tolakodó hülyegyereket.

popocatepetl 2011.01.09. 16:44:51

@J.W. Booth: Érdekes, a többség még mindig nem így gondolja - és pechedre most kisebbségben vannak a hozzád hasonlók.

torró 2011.01.09. 16:45:48

Az eszem megáll! Azt látom hogy az itt megnyilatkozók nagy része egyszerűen nem képes utána nézni semminek csak ide okádik valamit. És ez a bajom az újság írók nagy részével is. Ha valaki csak azért ír le valamit mert eljutott a füléig egy valami kétes történet, akkor miért nem győződik meg róla hogy miként történt! Sajnos a mai újság írás arról szól milyen marhasággal lehet a legtöbb példányt eladni.Majd ha valaki reklamál akkor lehet egyezkedni, de már akkor bevésődöt a köztudatba a történet és a helyre igazítás már senkit nem érdekel!
Itt van példának okául" hunocska"! ezt a Fellegi ügyet ha tetszett volna figyelni a híradásokat tisztázták. Ahol is az érintett újság író is elismerte hogy valóban másképp történt az ominózus eset!
És most már kurvára unom ezt a vég nélküli nyüszítést hogy mi lesz velünk a FIDESZ uralma alatt. Hát ugyanúgy ki kell bírni mint ahogy ki kellett bírni az előző 8 évet. Akkor kellett volna sápítozni basszátok meg! már bocs hogy ezt mondatják velem, DE az miatt tudott a 2/3 létrejönni!!!
Összegezve, ha én ott lennék mint képviselő , eggyetlen egy kurvapecér újság írót nem engednék a közelembe!! Van tájékoztató ,ott lehet kérdezni.
És most nehogy azt írja valaki nekem hogy a FIDESZ miatt nem tudtak az előzőek kormányozni , mert az hazugság. Ne fogjunk mindent másra! Attól őrülök meg hogy a FIDESZ mennyit lopott. És akkor mi a faszomért ül a börtönbe annyi MSZP és SZDSZ -s..Engem nem érdekel egy párt sem, sőt én legszívesebben széthajtanám őket, de ragaszkodom ahhoz hogy ha leírásra kerül valami ,az lehetőleg fedje az tiszta eseményeket!

popocatepetl 2011.01.09. 16:46:00

@verőköltő bodobács: Nem fizettél adót három éve, tehát kuss!

Google 2011.01.09. 16:50:27

Kíváncsi lennék, Népszabadsághoz, Indexhez, többiekhez, be lehetne csak úgy állítani, hogy én most hülye kérdéseket akarok feltenni, válaszoljanak nekem.
És valahogy az sem jut eszembe, hogy ezen jeles újságírók ott tolongtak volna az előző országgyűlésekben. Főleg, a fontos szavazások előtt...
A sajtó - látjuk - megvédi magát, már csak magunkat kell megvédenünk a csúsztatásaiktól, manipulációiktól.
Van, akiktől még az újságírócskák is félnek, azt hiszem, és azok a laptulajdonosok. Jön-e a lé, vagy sem, az a lényeg.
Legyen csak rend a Parlamentben. Is.

Google 2011.01.09. 16:55:33

@popocatepetl:

Sajnos nemcsak az adófizetők, hanem a hitelezők is tartják fenn ezt az országot. Gyurcsány szerint ez így volt "elegáns", ők kölcsönkérnek és egy következő kormány majd visszaad.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 16:55:38

@torró: Pont nincs igazad, megnéztem angolul is. Az újságíró elismerte, meg a Fellegi is, hogy mondta elkúrtuk. A javítás annyi volt, hogy nem részegen mondta, hanem józanul.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 16:57:24

@Google: cucuskam, es miota valasztotta a nep meg az index ujsagiroit, es miota kapjak a fizetest az adonkbol?
nekik ELLENTETBEN orban vekker segnyalonc gombnyomogatoival nem koll elszamolniuk a VALASZTOIKNAK. szereptevesztesben vagyol. nem a politikusoknak kene a sajtomunkatarsakat ellenorizni, hanem forditva. ugyanis ezt az orszagot nem a sajtosok loptak szarra, hanem a politikusok.

J.W. Booth 2011.01.09. 16:58:12

@popocatepetl: tévedsz, pajtás.

Az emberek többsége azt gondolja, hogy most rossz irányba mennek a dolgok és a kormány rosszul kormányoz.

Ez független attól, hogy kik és hogyan szavaztak áprilisban.

Ha leszámítjuk a fidesz-szavaszókból a csordát, aki mindig azt bégeti, amit a Vezér mond. akkor csak nagyon-nagyon-nagyon kevesen elégedettek a kormánnyal.

Te megműttetnéd magadat azzal az orvossal, akiről a pácienseinek a fele azt mondja, hogy hentes?

popocatepetl 2011.01.09. 17:01:25

@J.W. Booth: Ha a páciensei fele olyan páciens akinek semmiféle tapasztalata nincsen, csak a liberálbérenc sajtóból tájékozódik, akkor igen.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:02:11

@torró: Kedves Bull!

www.economist.com/blogs/charlemagne/2011/01/european_politics

Fellegi:

Over a long dinner assisted by the expertise of the specially-appointed “EU presidency sommelier” one minister first claimed the media law was no different from other European countries. He later admitted that it was, indeed, more stringent than similar laws elsewhere. “You have to understand, this is central Europe, where there is anti-Semitism and anti-gypsy sentiment. The government has to protect people.” By the time the sweet Tokaji dessert wine was poured he conceded: “OK, we fucked it up."

..

popocatepetl 2011.01.09. 17:03:01

@VUVUZELLANÉNI: Én a magukat újságírónak képzelő hülyegyerekeket sem kértem fel ellenőrzésre.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:09:27

@torró: Azért ülnek az MSZP-sek a börtönben, mert az MSZP alatt a rendőrség a bűnösöket letartóztatta, nem felmentette, mint a Budai-t.

Egészen másképp beszélnél, ha fogyasztanál egy keveset a Vezér borából. Őszinte lennél, mint Fellegi mester.

popocatepetl 2011.01.09. 17:10:54

@hunocska: Nem-nem, egy két koncot odadobtak, hogy megússzák a fő kártevők, mint a gyurcsótány.

nemstatikus 2011.01.09. 17:14:10

@Várúr: "Húsz éve jártak farmerben... Te még ma is rövid úttörőnaciban jársz?"
Nem. Én most is farmerben járok.

torró 2011.01.09. 17:15:08

Az Economist szerint jó,
ha belülről kritizálják a kormányt
A lap elfogadja Fellegi magyarázatát, hogy nem a törvényt kúrták el. És nem is volt részeg.A Fidesz nem a médiatörvényt, hanem a törvény kommunikációját kúrta el
Fellegi máshogy emlékszik, mint az Economist tudósítója, állítólag szó sem volt elkúrásról.
INDEX Ma. "hunocska" .Kösz.

naugyehogy 2011.01.09. 17:15:56

Alapvetően tisztázni kéne, hogy mi várható el egy országgyűlési képviselőtől.
Véleményem szerint, nem csak a különféle szakterületeken, de ugyan úgy a politikában is egyre inkább az érvényesül, hogy a felhalmozott tudás miatt, egy-egy ember, hacsak nem polihisztor, nem érthet egyaránt mindenhez. Ha egy ügyvéd szakterülete a válóper, erre szakosodott, akkor tök hiába kérdezed társasházi, vagy öröklési jogról, vagy a BTK-ról, általánosságban fog tudni válaszolni, de nem várható el tőle, hogy naprakész legyen minden szakterülettel kapcsolatban. Ugyan így az orvosok, nőgyógyásztól nem ér idegsebészeti dolgokat kérdezni.

Nyilván más a helyzet azért kicsit egy képviselővel, neki nem árt, ha legalább egy alap fogalma van arról, mi került terítékre. De első sorban az előterjesztőt és a szakbizottság tagjait kéne ilyen kérdésekkel zaklatni, ugyanis véleményem szerint tőlük teljesen jogosan várható el, hogy minden részletében ismerjék az adott javaslatot.

Ugyan ez érvényes akár az Önkormányzati képviselőkre is. A szükséges tudás jóval szélesebb annál, semhogy egy polgármester 1-2 alpolgármesterrel lefedje a szükségest.
Véleményem szerint ebből következik, hogy sok helyütt, nem a politikai vezetés a valós irányító hanem a törvények, rendeletek előkészítői, az apparátus.

Ha nem viccparádé lenne a bizottsági rendszer, hanem abban valós munka folyna és a megválasztott képviselők a szaktudásuknak, affinitásuknak megfelelő szakbizottságokban ülnének, effektíve hozzájuk, azaz a választott képviselőkhöz és nem a kinevezett közalkalmazottakhoz kerülne a döntések előkészítése, meghozatala...

Ehhez persze szándék és a törvénykezés tempójának pici lassítása kéne. De főleg szándék...

nemstatikus 2011.01.09. 17:16:31

@Várúr: "Lehessen a parlament folyosóin rollerozn..."
És ezt ki követelte?

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:16:40

@popocatepetl: 105. xyz2011-01-08 16:29:14
Magánokirathamisítás ügyében hallgatták ki Budai Gyulát, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét 2005-ben – ezt az információt hozta nyilvánosságra Helmeczy László Nyíregyházán. Az ügyvéd-politikus szerint a Magosz szövetségi igazgatója ellen a nyomozást csak azért szüntette meg az illetékes ügyészség, mert a Fideszes politikusok ügyeit rendre eltussolják. Budai Gyula elmondta, az ügyben megszűnt ellen a nyomozás, a szerződést a kollégája írta, ráadásul akkoriban még nem töltött be politikai funkciót.

Egy anonimizált ügyészségi határozatot hozta nyilvánosságra, Helmeczy László nyíregyházán. A dokumentumban az áll, Budai Gyula ellen 2005-ben magánokirat-hamisítás vétsége miatt nyomozás indult. A Magosz szövetségi igazgatója, és a Fidesz országgyűlési képviselője ugyanis egy olyan szerződést hitelesített, amelyről később kiderült, az eladó aláírása hamis rajta. Egy tököli másfél hektáros telek, egy 57 ezer forintot érő Herendi étkészletért való cseréje a kirívó értékkülönbség miatt már önmagáéban is feltűnő – mondja Helmeczy László, de jogi szempontból az a kirívó, hogyan írhatta alá a telek tulajdonosa 2005-ben a szerződést, ha két évvel korábban elhunyt. Ráadásul a hamisítás szerinte többször is megvalósult, mert a szerződést az illetékes földhivatal formai hiba miatt nem fogadta el és újat kellett írni helyette. Az ügyben nyomozás indult, amely során a rendőrség vádemelési javaslatot tett Budai és kollégája ellen, de az ügyészség megszüntette a vizsgálatot. Helmeczy László állítja rendre ez történik, ha Fideszes képviselők követnek el törvénytelenséget, szerinte ettől függetlenül, a felelősség kérdése nem vitatható.

Az ügyvéd- politikus hozzáfűzte, Budai Gyula az elmúlt időszakban az igazság bajnokaként tüntette fel magát, feljelentéseket tett és leleplezett. Most Helmeczy László szerint kiderült, a fideszes politikus esetében is van miről beszélni.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:20:04

@torró: Olvassál lécci!

"ami megjelent az Economist véleményblogjában, azt a látszatot kelti, "mintha én a vacsora elején még támogattam volna a médiatörvényt, majd a vacsora végére, mire elértünk a desszertborhoz, már azt mondtam, elrontottuk. Ez nem igaz" - jelentette ki a fejlesztési miniszter.

Az Economist ugyanakkor idézi a szövegkörnyezetet is, amely nem feltétlenül a miniszteri olvasatot támasztja alá. A bejegyzés utolsó bekezdése angolul a következő: Over a long dinner assisted by the expertise of the specially-appointed "EU presidency sommelier" one minister first claimed the media law was no different from other European countries. He later admitted that it was, indeed, more stringent than similar laws elsewhere. "You have to understand, this is central Europe, where there is anti-Semitism and anti-gypsy sentiment. The government has to protect people." By the time the sweet Tokaji dessert wine was poured he conceded: "OK, we fucked it up."

Második menet
Délután az Economist blogja egy újabb bejegyzéssel bővült. Mint kiderül, Fellegi az MTI mellett vacsorapartnerét is felhívta. Az újságíró elfogadta a miniszter magyarázatát, mire vonatkozott az "elkúrtuk" kifejezés, a vagyis a médiatörvény kommunikálására és időzítésére. A cikk hangvételéből érződik, hogy az Economist munkatársa értékelte a miniszter telefonhívását, s az is, hogy Fellegi alighanem konstruktív vitát folytatott a szerzővel, még ha az alap-kérdésben nem is változott a nézetkülönbség.

Erre utal az a megjegyzés, hogy a kommunikáció és az időzítés kritikájához nem kell nagy bátorság, hiszen ezt már Orbán is megtette finomabb formában, emlékeztet az Economist tudósítója.

Blogjában megjegyzi, a borozásra tett utalást sem úgy kell érteni, hogy Fellegi eddigre nem lett volna teljesen józan. Ugyanakkor hozzáteszi, nincs senkinek szüksége magas rangú forrásra ahhoz, hogy megértse mind időzítésében, mind tartalmában elszúrta a magyar kormány a törvényt. A jogállam leépítéséről írva pedig megjegyzi: jó tudni, hogy az Orbán-kormányban még van némi nyitottság és vitakészség.

Az MTI az újabb bejegyzésről annyit közölt mindössze, hogy az Economist elfogadta a miniszteri magyarázatot. Akkor álljon itt ennek a blogbejegyzésnek utolsó előtti mondata: Mr Orbán could do himself a world of good if he, like my ministerial interlocutor, were to admit that the media law had been a mistake and, even better, pledge to review it with the involvement of non-Fidesz appointees. (Orbán hatalmas szívességet tenne magának, ha miniszter beszélgetőpartneremhez hasonlóan bevallaná, hogy a médiatörvény egy hiba

Google 2011.01.09. 17:25:19

Vak vezetné a képviselőket? Mert eddig miért nem ellenőrizték a kormányokat?
Ja, hogy olyan jól végezték a dolgukat, hogy adósságokba verték az országot, azokat pedig, akik tiltakozni mertek, még az Országgyűlés közeléből is elkergették. És mindezt a nagyszerű indexesek nem látták, aham. Vagy ha láttk, tűrték, hisz erre felkészítették őket, ahogyan az őszödi forgatókönyvben az le is van írva.
Mindenkinek, akik most annyira elégedetlenek:
Nyolc évig éreztünk mi is hasonlóan és nem rokonszenvezett velünk a művelt Nyugat, Kuncze ciánkapszulát ajánlott, mégis kibírtuk. Hát hasonlókat!

Google 2011.01.09. 17:29:30

@hunocska:

Helmeczy László.
Ő az az ügyvéd, aki Veresékkel együtt rendezte volna meg a Hír tévések drogdarabját. Oszt' valami közbejött...

Kis ember 2011.01.09. 17:33:17

Vuvuzelanéni for prezident!

Kemény, magyaros őszinteséggel mondja ki, amit minden tisztességes állampolgár érez: Mindegyik parlamentben ülő politikus egy szemét, agymosott, korrupt bűnöző!

popocatepetl 2011.01.09. 17:33:32

@hunocska: Ez az a helmeczy aki hamis bizonyítékot gyártatott a Hír Tv két tudosítója ellen? Röhej, hogy egy ilyen tetűre hivatkozik valaki.

nemstatikus 2011.01.09. 17:38:27

@Google:
Ha megnézted volna a videókat, kíváncsiságod máris ki lenne elégítve.

torró 2011.01.09. 17:38:36

"hunocska" És akkor most, mi a probléma. Azt írtam lehetőleg pontosan idézzünk. Az is tiszta sor hogy rossz a FIDESZ kommunikációs stratégiája. A törvényt még elemzik. És nem ártana ha az újság írók egyszer a büdös életbe ne a saját verziójukat adnák elő hanem pusztán tudósítanának.Nem csak ebben az estben!
Ha politizálni akarnak, akkor menjenek politikusnak ott lehet hazudni. Azt már mindenki nagyjából elfogadja!?

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:42:28

@torró: Most akkor szerinted kimondta a Fellegi, hogy fuck it up?

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:45:36

@torró: Bocsánat! Pontosan:“OK, we fucked it up."

Google 2011.01.09. 17:47:41

@nemstatikus:

Milyen értelemben? "Sunázást" vagy "dohányzást" illetően-e?

Vendelin 2011.01.09. 17:47:58

@Várúr: az átlagos munkahelyekről a tévé sem ad élő közvetítést, de hát a Parlament nem egy átlagos munkahely.

Google 2011.01.09. 17:54:13

@hunocska:

Ezek ott az Economistnál igazi angol úriemberek. Kibeszélik a beszélgetőtársukat, bravo. És aztán, ha az indexesekkel is sikerül összefogniuk, íme, már meg is van az álompár.
Erősen kezdenek, aztán nehogy pont a végére fáradjanak ki!

puffatag 2011.01.09. 17:56:09

@hunocska: az economist-tal kapcsolatban lebuktak pár napja, amikor azt hazudták a rémhírtévében, hogy manipulálta a grazi ápolt fotóját... fellegi mostani akcióját próbálják meg a jövőben többször megismételni, és mindig elmondani, hogy az economist hazudott, csúsztatott stb... jó tanítványai joseph goebbelsnek, csakhát 2011 van

Id. Lencsés István 2011.01.09. 17:59:15

@Vendelin: Egyre inkább elterjedt a kamera. Például az Orbánék figyelik a kenyéradó gazdáikat a köztereken, állami hivatalokban a többi szolgát. A bankok figyelik a betéteseiket, munkahelyeken a dolgozókat. Javasolnék egy kamerát a miniszterelnök és a köztársasági elnök irodájába, és nézhessem mint munkaadó a tevékenységüket. Nem gond, ha kimennek ebédelni, vagy egy óriási találmányt megtárgyalnak. Szóval ezt intézzétek el! Szeretném látni a verítékező homlokokat. Nem vagyok ám elégedett a parlamenti alkalmazottaimmal sem, sokan játszanak a számítógépen, híreket olvasnak, mondjuk a KDNP-sek csak újságot, a Blikket, de azon mondjuk mindig van csaj. Szóval azért dolgozni kell! Kamera nélkül lennének be sem járnának, hanem távirányítású gombbal szavaznának.

puffatag 2011.01.09. 18:08:12

"@Google: Ezek ott az Economistnál igazi angol úriemberek. Kibeszélik a beszélgetőtársukat, bravo. "
majd mi magyarok megrendszabályozzuk az economistot és társait... mi mondjuk meg ki az úri ember... ha meg nem fogják föl, akkor beássuk őket az orgoványi erdőbe www.magyarhirlap.hu/velemeny/ugyanaz_a_buz.html

Id. Lencsés István 2011.01.09. 18:09:38

@Google: Ahogy ismerem az Economist-ot, holnap cáfolni fogják az egészet. Várjuk együtt mit ís mondanak?

Te várod: Fellegi nem mondott semmit, ami önkritika kategóriába esne.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 18:15:44

@Google: nem veletlenul nem rokonszenvezett veletek senki se. max a turkmenbashy

Iustizmord 2011.01.09. 18:24:57

@torró: az "ujság író", az "újság írás" egybe van írva, ettől ún összetett szó- nem úgy mint a padló

Id. Lencsés István 2011.01.09. 18:32:46

@Google:

Nehéz ügy vagy! Megpróbálok elmédet megvilágítani.
Gondolkodtam vulgáris legyek-e, vagy finom, de mindenképpen érthető szeretnék lenni irányodba.

Fiatal demokraták = FIDESZ

-fiatal felnőttkor: 20-40 év
-középső: 40-60 év
-öregkor: 60 éven túl

Meg kell nézni összetételüket. A nevüknek az összetétel nem felel meg, tehát rögtön a szavazókat megtévesztik.

KKDESZ
ADESZ sem felelne meg az igazságnak, most amit állítanak magukról az nem igaz.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.01.09. 18:33:22

Én megjósolom, hogy ki fogják tiltani a riportereket a parlamentből, és csak a saját belsős hírkészítők maradnak benn. Na pont ezért lesz az LMP fontos szerepben. Mivel pártként ma súlytalan, a jövőben parlamenti tudósítóként működhetnek jól. Mert az ő politikusaikban még meg tudnék bízni, ha írnának az országházban történtekről. Ne felejtsük, Széchenyi, Mikszáth, Teleki idejében nem volt tévé, mégis lehetett értesülni az országgyűlésben történtekről a politikusok írása által (is).

Id. Lencsés István 2011.01.09. 18:42:18

Nem ide tartozik, de a dioxin mérgezést nézem a TV-ben. Jut eszembe a CBA-ban akció volt csirke mellel kapcsolatban, nem vettettek? 40%-os akció a mi körzetünkben.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 18:44:10

@hunocska: se nem fiatalok, se nem demokratak.
inkabb ÖRKISZ
ÖReg KIsztitkárok SZövetsége

ex-dr. vuk 2011.01.09. 18:45:49

"az egy allitas egy tagadas"
ott helyben pofanbasznam egy szivlapattal...
es ezek vezetik az orszagot. koszonjuk!

hhh. 2011.01.09. 18:51:27

@hunocska: ezt javították, hunocska.
döbbenetes ez az adok kapok, economist blogoló leír egy marhaságot, azt az index, erre reagál fellegi, arra au economist, aki "elfogadja, hogy nem azt írta le, amit a miniszter mondott..." hunocska meg csak fossa itt a szót...

igyugyaz 2011.01.09. 18:59:53

@Várúr:

"Amenyiben az országgyűlés munkahely, megszabhatja a saját munkarendjét, a sajtó tájékozatását, stb. stb. Egy kefekötő kft-be se akkor ténfereg be egy médiamunkás - főképp média-segédmunkás - amikor akar. "

A kefekötő kft. dolgozói nem szabhatják meg, hogy a tulajdonosok mikor nézzenek körül bent. A képviselők is csak dolgozók, akiket a "nép" bérelt fel.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.09. 19:08:48

@politicus: lehet hogy Te így értetted, de Kövér úgy értette, hogy majd ők megmondják ki kérdez, Hiszen törvény van a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, ezért pár év, és elég lesz ha csak az új hírközpont tájékoztat...de első lépésnek pusztán kiválogatják majd ki az újságíró...na arra kíváncsi vagyok hogyan megy majd..

Várúr 2011.01.09. 19:08:59

@igyugyaz:
A nép"bérelte fel" a képviselőket, de nem néhány nagypofájú média-segédmunkást. Vicces lenne pár
firkászt a néppel azonosítani... Ők esetleg a saját lapjukkal, blogjukkal, akármijükkel azonosíthatók.

Várúr 2011.01.09. 19:10:47

@vuk_:
Te mit vezetsz? A görkoridat? A rolleredet? Meseországot? A hülyék listáját?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.09. 19:12:12

@Legelő Őse:
Ja, Kövér úr szóvivőjéhez van szerencsém, mert akkor nincs sok esélyem.. :) Akkor biztos úgy van, ahogy mondod.

Várúr 2011.01.09. 19:13:49

@puffatag:
Az Economist hazudott. Meg te a grazi ápolttal. Ápolásra neked volna szükséged.

torró 2011.01.09. 19:15:12

Bocs, de épp nyerésbe voltam egy pókerpartiban és nem értem rá! Most átolvastam a reakciókat. Köszönöm a helyesírási útmutatót. És azt kérném hogy aki válaszol az legyen kedves és l-a-s-s-a-n olvassa hogy mit írtam és értelmezze is ,mielőtt párhuzamot vonna közém és valamelyik párt közé. Attól függetlenül azért ide írom /nem kérkedés, sőt/ hogy a "Ferinek " a rokonságához tartozom ,de még találkozni se nagyon szoktunk. Ez azt jelenti nincs favorizált Magyar párt a látószögemben! További jó eszmecserét ,de inkább játszunk tovább! Valahogy kifizetődőbb:))))

nemstatikus 2011.01.09. 19:15:23

@Várúr:
Fentebb már leírtam.
Én (és persze te is) döntöm el, hogy kinek a cikkét olvasom el. A firkászt ugyan nem én küldtem oda, de tőlem is függ, hogy lesz-e munkája holnap. Úgy néz ki, hogy olvassák annyian, hogy holnap is lesz munkája. Ez pedig azt jelenti lefordítva demokráciául, hogy elegen vannak azok, akik közvetetten odaküldik tudósítani.

igyugyaz 2011.01.09. 19:16:15

@Várúr:

A médiának éppen az a szerepe, hogy ahelyett, hogy milliók sétálnának be a parlamentbe megnézni, hogy hogyan végzi a munkát a képviselő inkább felbérelnek nagypofájú média segédmunkásokat, hogy azok járjanak be oda és ők tegyék fel a kérdéseket. Ez így egy praktikusabb megoldás és ha az egyik médiamunkás jobb kérdéseket tesz fel mint a másik akkor majd azt nézzük többen.

A nagypofájú képviselő meg nem azért kap fizetést az emberektől, hogy saját magának próbálja meg kellemesebbé tenni az életet.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.09. 19:16:25

Turul ír egy cikket, amiben bemutatja, hogy milyen szánalmasak a fidesz képviselői, abban a helyzetben, amikor valamiről azonnal véleményt kellene mondaniuk, valamint, hogy ennek a szánalmas helyzetnek mi a fidesz-rezsim által autentikusnak tartott kezelése, a szurkolók meg ekézik az indexesek ruciját...

Az nem baj, hogy szánalmaskodnak, mert pulóverben van a riporter.

Noh, ez is szánalmas.

Várúr 2011.01.09. 19:30:17

@igyugyaz:
Kérdésfeltevésre találták ki a sajtóértekezleteket, mint műfajt. A parlamentben szinte naponta tartanak sajtóértekezletet. Továbbá az üléseket a tévé teljes egészükben közvetíti. A parlamenti ülések jegyzőkönyvei nyilvánosak. Nem látom, mitől csorbulna a demokrácia, ha pár magát újságírónak nevező kis képzetlen fittyfasz nem ugrálhatna ki percenként a lépcső mögül, mint rugós krampusz a dobozból.

Id. Lencsés István 2011.01.09. 19:36:21

@torró:
Ezt írtad:
"
Bocs, de épp nyerésbe voltam egy pókerpartiban és nem értem rá! Most átolvastam a reakciókat. Köszönöm a helyesírási útmutatót. És azt kérném hogy aki válaszol az legyen kedves és l-a-s-s-a-n olvassa hogy mit írtam és értelmezze is ,mielőtt párhuzamot vonna közém és valamelyik párt közé. Attól függetlenül azért ide írom /nem kérkedés, sőt/ hogy a "Ferinek " a rokonságához tartozom ,de még találkozni se nagyon szoktunk. Ez azt jelenti nincs favorizált Magyar párt a látószögemben! További jó eszmecserét ,de inkább játszunk tovább! Valahogy kifizetődőbb:)))) "

Egy egész ország drukkol Viktornak (hazárdjátékos ő is), hogy legyen nyerő, a hídverő (árkok felett)

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.09. 19:40:21

@Várúr: innye de visitoztok ettol a kiskrampusztol.... :)
Jol vegzi a dolgat!

nem várt fordulat 2011.01.09. 19:53:26

@Várúr: ez igaz. de akkor elvárnám, hogy ne sunnyogjon el, hanem nézzen a kamerába, és mondja azt, hogy "uraim, erre a kérdésre választ kapnak a sajtótájékoztatón".

mondjuk az operába is el lehet menni farmerban, de én kínosan érezném magam.

nem várt fordulat 2011.01.09. 19:54:21

@Várúr: ez igaz. de akkor elvárnám, hogy ne sunnyogjon el, hanem nézzen a kamerába, és mondja azt, hogy "uraim, erre a kérdésre választ kapnak a sajtótájékoztatón".

mondjuk az operába is el lehet menni farmerban, de én kínosan érezném magam.

puffatag 2011.01.09. 20:29:57

@hhh.: az economist kontra hírtévé vitában az economistnak hiszek, mivel hazaáruló balos vagyok,
a képek ügyében egyértelmű, hogy a hírtévé hazudott, ez a feladata... a fellegi oligarcha pedig állít valamit, dehát a grazi ápolt nemzetvezető mekmonta (smittpaliírta ezetete szócskát nyejvi kojjektojjjaj), hogy nem hiszünk az oligarcháknak és punktum... hallgassunk a grazi ápoltra... joseph goebbels magyarhangja, szijjmelindának nemártó péter reagálva a nemzetvezetőt ért külföldi vádakra nemzetközi sajtótájékoztatón kijelentette: a minket ért igaztalan vádakra azt tudjuk mondani, hogy vesszen trianon és menjünk az orgoványi erdőbe zsidót irtani, koheneket és a többit.... aki mekkmarad, megy a gánti bányába

puffatag 2011.01.09. 20:30:46

@hhh.: az economist kontra hírtévé vitában az economistnak hiszek, mivel hazaáruló balos vagyok,
a képek ügyében egyértelmű, hogy a hírtévé hazudott, ez a feladata... a fellegi oligarcha pedig állít valamit, dehát a grazi ápolt nemzetvezető mekmonta (smittpaliírta ezetete szócskát nyejvi kojjektojjjaj), hogy nem hiszünk az oligarcháknak és punktum... hallgassunk a grazi ápoltra... joseph goebbels magyarhangja, szijjmelindának nemártó péter reagálva a nemzetvezetőt ért külföldi vádakra nemzetközi sajtótájékoztatón kijelentette: a minket ért igaztalan vádakra azt tudjuk mondani, hogy vesszen trianon és menjünk az orgoványi erdőbe zsidót irtani, koheneket és a többit.... aki mekkmarad, megy a gánti bányába

ökörpöröly 2011.01.09. 21:32:52

@Várúr: Inkább arra figyelnél, hogy soha egyetlen egy pártnál se láttam olyat, hogy letagadja egy képviselője!:)
Ha meglátom bármelyik FIDESZ-komisszár pofáját, akkor félek a jövőtől. Látszik az arcukon, hogy egyszerre félnek, egyszerre szégyellik magukat.
Eladták a felcsúti cigány vajdának, aki jelenleg a Bölcs Vezér szerepét játssza a lelküket, az erkölcsi értékrendjüket, most számolnak, hogy megérte-e az ügylet. Remélem, hogy tavasszal egy-kettő FIDESZ-komisszár nyakán szép hurok lesz!:)

ökörpöröly 2011.01.09. 21:38:45

Már várom a tavaszt, szeretném látni, amikor a zemberek kötelet tesznek a felcsúti cigány vajda, a funkcionális analfabéta és konformista Snitt Palcsi, a saját értékrendjét eláruló Navracsics és a többi bolsevik FIDESZ-komisszár nyakába!:)

val 2011.01.09. 21:54:57

@ökörpöröly: "Eladták a felcsúti cigány vajdának"

Rasszista!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 00:46:16

és ez a sok idült, a sajtószabadság csökkentésére vad kéjjel rejszoló seggfej sikoltozott nem is olyan rég, amikor a klón mindössze annyit mondott, a magyar hírlapot nem kéne az állami intézményeknek megrendelnie, és (ezek szerint mű)háborgott a hörrtévés kamera ügyén.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 00:50:02

@politicus:

az ilyet kell baszni a picsába, oszt annyi, megoldódott a hűűű de nagy probléma. én értem, hogy jaj de geci jó fejnek tartjátok magatokat, mert jóformán nincs moderálás, de teljesen érthetetlen, hogy az efféle zsidózó-cigányozó trollokat mi a faszért tűritek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 01:04:34

@hunocska:

ez egy tök megszokott protokoll cucc, még valahol országimázs is, a költségvetésbe meg sem látszik az ára, nem tudom, mi a faszt hőbörögsz. a zelnök _többek közt_ ilyenekre van kitalálva. ja, hogy smitpajáról van szó, és akkor automatikusan nem tetszik? az más.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2011.01.10. 02:40:50

@politicus: "Ja!! Még egy intelligens kommer. Elnézést, ezt benéztem, nekem ez a szint túl magas és irodalmias, inkább nem szóltam. :)"

+ "miért nem lehet értelmesen, személyeskedés és gúnyolódás nélkül véleményt nyilvánítani?"

Megszakad a szívem, hogy nem sikerült vitatkozni. Az esetek túlnyomó többségében azokkal a Fidesz-ellenes kommentelőkkel álltok le vitatkozni, akik keményen anyáznak, majd a cseppet sem szelektív minta alapján megállapítjátok, hogy a kommerek már csak ilyenek (legalábbis én ezt olvastam ki az első kommentből, korrigálj, ha nem erre gondoltál). Akik normális hangnemben kritizálják az adott posztot vagy a kormányt, azok többnyire nem kapnak választ, ami teljesen elfogadható, szó se róla. Csak utána meglehetősen képmutató a panasz, ami azt sugallja, hogy az anyázás jellemző a "kommerekre":-) Az egyértelmű, hogy ha valaki vitatkozni akar a szerzőkkel vagy a törzsközönséggel, akkor általában a durvulással vagy az anyázással sokkal inkább esélye nyílik rá, mint az érveléssel.

Lehet hogy gyávák vagytok, lehet hogy lusták, de a legvalószínűbb, hogy ez egyszerűen normális emberi reakció. Két dolog tűnt fel már általában is: a trollok egy része rengeteg választ generál. A másik érdekes, de logikus felismerés az volt, hogy ha valaki egy helyes fiatal lány képét használja avatarként, akkor ebben a hímtúlsúlyú bloggertársadalomban elképesztően sokan reagálnak rá, még akkor is, ha bődületes hülyeségeket beszél. Szerintem csinálok egy kísérleti nicket és egy ilyen képet rendelek hozzá. Igazi undercover riporter lehetnék.

hhh. 2011.01.10. 09:37:39

"internal server error". fasza.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.10. 11:03:27

@ulloiut:

Nekem a következő a meglátásom/benyomásom, hangsúlyozva, hogy nem reprezentatív, amit most mondani fogok, de köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhatom, mert egy ideje már kikívánkozik. :)

Az előző kormány utolsó évei alatt egyre inkább csökkent az akkori kormány támogatóinak, kommentelőinek tábora, amire én egy okot, egy magyarázatot találtam, ez pedig az, hogy már annyira védhetetlen volt annak a kormánynak a tevékenysége, hogy még a legelvetemültebbek is inkább rezignáltan vették tudomásul a kormány különböző döntéseit és az azokra adott internetes (pl. mandineres) reakciókat. A vége felé már nekem volt kellemetlen, hogy a Mandinert és egyéb orgánumokat olvasva a kommentelők túlnyomó többsége jobboldalinak, de legalábbis kormányellenesnek volt tekinthető. Én ugyanis azt szeretem, ha ellenoldali kommentelők írnak, az inspirál ugyanis. Tehát az előző kormány támogatói vagy az ahhoz közel állók, a baloldaliak vagy nevezd ahogy akarod egyszerűen eltűntek, de legalábbis a nagy része háttérbe húzódott. Persze vannak kivételek, akik az utolsó pillanatig védték a mundért (pl. a te kollégáid között is tudnék ilyet mondani).

Aztán az új kormány megalakulásával a helyzet csak lassan kezdett el változni, de ahogy kezdtek megszületni a hardcore döntések, úgy billent vissza a "kommerek" (nevezzük most így őket) önbizalma és kezdtek egyre inkább aktivizálódni. Hogy egyébként a kormány döntéseinek minősége, vagy valamilyen más ok áll az újonnan jelentkezők hangneme mögött, nem tudom, de tény, hogy néhány itt kommentelő "antifideszest" leszámítva a hangnem sokkal durvább, agresszívabb mint valaha. Értelmes vitának szinte esélye sincs, mert már az első komment cigányvajdásozás, seggnyaló fideszezés, nácizás és egyéb kiváló jelzőkkel indul. Innen pedig az érdemi vita lehetősége nyilvánvalóan kizárva. Ezt gondolom, te is így látod.

Na most valahogy én is ilyen helyzetben érzem magam, ahogy fentebb megfogalmaztam. A kormányt támogató posztot, kommentet írni a legutóbbi döntések kapcsán nem tudok, így (amihez hozzájárul a végtelenül eldurvult hangnem is) marad a zum Teil háttérbe vonulás, a kommentek rezignált nyugalommal vagy erős vérnyomásemelkedéssel történő olvasása. Ebben a hangulatban (erre jó példa ez a bejegyzés pl.: durva.blog.hu/2011/01/07/nem_ertem_a_rinyat) bele sem kezdek egy vitába egy mégoly értelmes "ellenoldali"-val, mert a legdurvább, aljas személyeskedés, gyilkosságra való felbujtás, verés kilátásba helyezése és egyebek közt ennek semmi értelme.

Tehát az én esetemben ez a magyarázata annak, hogy nem kommentelek annyit (amihez a saját munkám mennyisége is hozzájárul of korsz), de a saját cikkeimre érkezett reakciókat mindig elolvasom és próbálok is válaszolni rájuk. Miközben abban szerintem nincs igazad, hogy azok, akik durvulnak, azért teszik, mert szeretnék a blog szerzőinek figyelmét kivívni, hisz sok esetben egy mondatos trollkodás után soha többet nem jönnek vissza.

Tehát semmiképpen sem szeretnék általánosítani, a magam részéről természetesnek (és semmiképpen sem elfogadhatónak, sőt visszataszítónak) érzem, hogy az ellenzékiek egy része a saját elmúlt néhány éves és a jelenlegi kormány döntései következtében előálló recent frusztrációját most kezdi igazán kiélni, és mindehhez kiváló fórumot biztosítanak a különböző közéleti blogok. És azt is látom, hogy számos jobboldalinak mondott egyén (ezen a blogon is) olyat enged meg magának, ami túlmegy minden emberi határon (lásd zsidózás).

Egyébként az utóbbi napok egyik értelmes, kommentben zajló vitáját (ami ritka mint a fehér holló) egyébként éppen Te produkáltad itt: mandiner.blog.hu/2011/01/07/a_megkerulhetetlenek.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.10. 11:04:27

@mavo:

Nekem ebbe nincs beleszólásom, de az a gyanúm, hogy sokáig nem tartható a jelenlegi komment policy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 13:14:08

@politicus:

eddig sem volt tartható, csak valamiért évek ótaúgy csináltok, mintha ez normális lenne.. a minimálisnál egy kicsit olyanabb bejegyzésekre a kommentek akár a fele, de nem egyszer több, mint a fele egyszerűen alulmúlhatatlan. és ami a legrosszabb, hogy más blogokkal ellentétben nem az idetévedők viszik a prímet, hanem a törzsközönség. nem náci/kommer blog nem is jut eszembe, ahol ez volna. a "lapzsemle" rész kommentjei pedig már a hihetetlen kategóriába esnek legtöbbször. a trolltanya üzemelése a ti hibátok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 13:23:29

@politicus:

na, a durva blogot hagyjuk, hozzájuk képest ti megrögzött kommerek vagytok. lásd az utolsó bejegyzést: adam té elfti legalábbis több hetes késéssel összekapart pár klasszikus (és persze már ezerszer cáfolt) szíjjártós-martonyis-elpetes böfögést, kábé fél percig kérődzött rajta, majd pár vesszőhibával, illetve a célközönség (morcos mnyp tagok) szorgalmas leköpködésével és lenézésével kicifrázta, oszt ez neki egy post.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.10. 13:40:12

kedves turul és ergé!
elérkezett az idő, hogy a minden emberi alantasságot alulmúló, beteglelkű, szellemi önfertőzésben fetrengő, mavo nevű alember igényeihez igazítsátok a blogot. ki kell szolgálni a közönséget. ha az újat, hát az újat. másképpen nem lesznek ám a barátaitok!

Google 2011.01.10. 14:00:37

@politicus:

Egy megállapítása nekem is tetszett -többek között. Csak elhinni nem tudom, azóta sem.

"Nem siratom a "kommunista diktatúra" bukását, de a Fidesz hatalomra segítésével és különösen a kétharmados parlamenti felhatalmazással óriási hibát követett el a jelenlegi parlamenti többségre szavazó 2,7 millió magyar választó. Miért lenne bűn ezt Brüsszelben is kimondani?"

ulloiut 2011.01.07. 18:59

Kollektív bűnösség, again?
Jó, ha tudja, az a 2,7 millió, hogy megint nagy hülyeséget csinált. Brüsszelből tán le kellene ezt a néprészt cserélni, mert nem tudja, mit csinál.
Hallatlanok a "megkerulhetetlenek"!

Google 2011.01.10. 14:02:29

@mavo:

Hogy kik kiáltanak cenzorért -hát ki hitte volna?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 14:12:07

@Google:

számomra jóval mókásabb, amikor olyan mikiegerecskék, akik úgy általában a sajtó egy részének totális megsemmisítéséről, és valós, mindennapi cenzúráról álmodoznak, hirtelen a cenzúra esküdt ellenségei lesznek, amikor valaki megjegyzi, hogy egy blog kommentjei közül nem ártana eltüntetni a gyűlölködő beírásokat az orbáncigánytörpézéstől a natúr zsidózásig.

és nem jut el a pici fejecskéjükig (mivel idióták), hogy ha egy blog analóg egy sajtótermékkel, akkor a komment az olvasói levelekkel analóg, amiket kénye-kedve szerit közöl vagy nem közöl a sajtótermék, vagyis cenzúráról mindaddig sincs szó, amíg egy komment pusztán a szerkesztőkkel ellentétes véleménynyilvánítás miatt lesz törölve.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 14:13:39

@Grift:

a zsidózás jobban áll neked, picinyem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 14:15:58

@Grift:

ja, és köszönöm a tökéletes illusztrációt arra, amit arról írtam, hogy itt a törzsközönség önmagában biztosítja a trollok magas arányát.

betyár (törölt) 2011.01.10. 14:22:13

Attól tartok, csatlakoznom kell @Grift kommentjéhez: ez a kommentfolyam elképesztően alantas, alapjaiban változtatja meg a Mandíner blog jellegét. Érdemes lenne talán ezt valami módon befolyásolni.

A kedvező változásban bízva, üdv.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 20:59:11

@betyár:

"csatlakoznom kell @Grift kommentjéhez"

"beteglelkű, szellemi önfertőzésben fetrengő [...] alember"

hát istenem, kinek milyen elvtársak adatnak. :)

betyár (törölt) 2011.01.10. 21:14:08

@mavo:

Fenntartom, hogy a mandíner blog kommentelőink színvonala rohamosan csökken, aminek nyilván okai elsősorban a szerkesztési stratégiában keresendők. Különösen látványos ez a fenti poszt alatt. Miután már a nyomtatott Ufi-t is olvastam, nagy veszteségnek érezném, ha elvesztené eddigi karaktarét, nem utolsó sorban kommentelőit.

Önt alembernek ízlésem miatt nem nevezném. Lássuk be időnként nem túl artikuláltak a hozzászólásai.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 22:11:02

@betyár:

"Fenntartom, hogy a mandíner blog kommentelőink színvonala rohamosan csökken, aminek nyilván okai elsősorban a szerkesztési stratégiában keresendők."

szinte egyet is érthetünk, csak éppen ez a rohamos csökkenés nagyon nem ma kezdődött.

"Önt alembernek ízlésem miatt nem nevezném."

aha, tehát a többit viszont tartod. az is kedves. és te beszélsz színvonalcsökkenésről, miközben egyetértesz egy ennyire gusztustalan személyeskedéssel. csak gratulálni tudok.

a színvonaladhoz, vagy mihez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.10. 22:20:17

@mavo:

(természetesen, ha csak félreérthetően fogalmaztál, és valójában egyáltalán nem értesz egyet a fröcsögéssel, akkor az utolsó két bejegyzés sztornó. ahogy ez természetes)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.11. 09:24:37

@Grift: Ez a hozzászólás kísértetiesen hasonlít a cigányhitlerezők, náciszaddámozók, gonosz törpézők színvonalához. Ugye nem akar maga ezek közé tartozni?
Akkor némi visszafogottságot bitte.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.11. 10:54:58

@politicus:
te engem ne igazgass, barátocskám! te csak igazodj az új népfelséghez, a mavókhoz.
hogy ki hova tartozik? hát nektek kéne körülnézni, hogy hogyan és miért álltok most is a hollánutcában, csak már nem a szörnyű fasizmus ellen tüntettek a ferenccel, hanem orbán és magyarország ellen. árulók vagytok, barátocskám, árulók.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.11. 10:59:18

@Grift:

Tudja, mi a biztos jele annak, hogy jó helyen állunk? A széljobb és a balvilág egyszerre támad minket.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.11. 12:12:02

@politicus: széljobbot én már egy ideje nem látok erre, de a balvilág főleg nem támadja a mandarinokat. Ha már GYP, Kuncze egyetértőleg a mandarinra hivatkozik, akkor ők nem támadnak.
Szeretve vagytok.
Így járt a fidox 1992-ben. A népszerűsége 40% volt, majd nem lépett be a DC-be, és megmondták nekik, hogy oda lesznek visszaejtve, ahonnan kivették őket, a szemétkosárba. És megtették 1994-re. Akkor sokat tanulhatott a Fospumpa ezekről. Szóval ha elkúrjátok, és nem léptek be a a friss MDC-be , vagy mi a neve, akkor mentek majd a vissza a sötét oldalra, csak szólok.

Anyázni meg sokféleképpen lehet. Grift titeket fikáz, de legalább barokkosan. Mások "bátran" a Fospumpát a geci/fasz/szopás/kurva stb. szavak ismételgetésével.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.11. 13:32:01

@tölgy:

Annyit mondj már meg nekem ki a kurva anyja az a fospumpa?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 14:23:21

@politicus: "Tudja, mi a biztos jele annak, hogy jó helyen állunk? A széljobb és a balvilág egyszerre támad minket."

Ez egy nagyon régi, de még annál is butább közhely.
És sajnos nem is igaz rátok . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 14:26:29

@politicus: És hozzáteszem, jóval nagyobb a súlya annak amit csináltok, mint azt legmerészebb álmotokban gondoltátok volna. Meg lesz a böjtje, meglátod.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.11. 14:31:05

@gloire:

Én a következőt nem értem, de te hátha tudsz segíteni.
Tegyük fel, hogy azt gondolom, az AB hatáskörének szűkítése helytelen. Ekkor két dolgot tehetek:
1. hallgatok
2. megírom ide, hogy nem értek vele egyet, mindezt korrekt és méltányos hangvételben.

A te gondolatmeneted szerint, ha jól gondolom, ha már pozitívumot nem tudok írni, akkor minimum hallgatnom kéne, de semmiképpen sem megírni, igaz?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.11. 15:34:50

@politicus:

kiskomám, ezt hajtogattátok mindegyre és most ottan álltok az emeszpé mellett.

tewton 2011.01.11. 15:48:33

@politicus:
a mandineren publikál és nem olvas tirpákot?

politikai illúziók leépítéséhez elengedhetetlen.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.11. 15:49:56

@politicus:
nem tőlem kérdezed, de igen. egyet lehet tenni, hallgatni. és önvizsgálatot tartani, hogy egyáltalán kik vagytok ti. ez úgy kezdődik: az ab hatáskörét gyengíti a fidesz(stb) és ez nekem nem tetszik. most akkor én nem vagyok jobboldali? és akkor az emeszpé szekerét tolom? a válasz: igen. innentől kezdve vagy nyíltan átálltok a komcsikhoz, vagy szomorúan hallgattok.
háború van. az utolsó lehetőség. másképpen szólva a végső. most tudni kell ki hova áll. szóval, vagy hallgatással. ti jelenleg az ellenséggel fraternalizáltok, mikor a jónak hullik a vére. ezért kivégzés jár. esetetekben egzisztenciális.

és visszatérve, a végtelenül ostoba és siralmas áligazsághoz, hogy akkor vagyunk középen, ha mindkét oldal támad. most a ti kis köpőcsésze életeteket figyelve nektek széljobb lett tölgy, elpet, tewton, loxon, plusz mínus x. tehát egyre szélesedik a fasiszták tábora aki titeket támad. és a balogok meg már nem is balogok, hanem ejrópaiak. ejrópai normákkal. amúgy meg nem is támadnak, ahogy azt tölgy elmagyarázta. furcsa kép. bárhogy nézzük, árulók lettetek. az első héten. ahogy egyébként mindig is mondtam.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.11. 16:01:54

@politicus:

Minimum észre kellene venni: benne vagytok a nagy projektben " már a fiatal konzervatív értelmiségnek is elege van a Fideszből " nevű alprojektként.

betyár (törölt) 2011.01.11. 16:55:18

@Elpet: @Grift:

Nézzék, nem történik más, minthogy a fiókák felnőttek, és meg akarják találni a helyüket. Márpedig ami a legnagyobb veszély számukra, maguk. Gondoljanak arra, hogy a fidesz is ezt tette 93-ban: messzire lépett az szdsz-től, lehet, hogy ez korosztályi sajátosság:)). Nem az ellenféllel szemben kell meghatározni magukat, mert úgy gondolják, hogy ott nyilvánvaló a különbség, hanem azoktól kell megkülönböztetni magukat, akikhez szerintük a leginkább hasonlítanak. Aztán lehet, hogy ennek egy új fajta szerelem lesz a vége:)

betyár (törölt) 2011.01.11. 16:57:24

Mondjuk átkeresztelhetnék a blogot svedcsavar.blog-ra?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.11. 16:59:24

@betyár:
maga egy anyai szív! :)
csakhogy, mint mondtam, háború van. a leglényegesebb, a leszünk e valakik, vagy olyasmik, vagy végleg pusztulunk, háborúja. de ha ez csak egy csekély csetepaté lenne, a parancsnokság, a tábornok, a tisztikarral szembeni kétségébresztésnek, akkor is sáncba lövetés a jutalma.

Alfőmérnök 2011.01.11. 18:44:21

@betyár: Szerintem túlbonyolítod. :) Az ilyen polipticusok tényleg komolyan gondolják, amit írnak. (pl itt @politicus: ). Szeretnének konstruktív kritikát megfogalmazni a kormánnyal szemben, mert akkor érzik úgy, hogy van értelme annak, amit csinálnak. Csak nem elég konstruktívak. :)
Valószínűleg onnan is ered ez, hogy (sem maguk, sem mások előtt) nem szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy lepaktáltak egy hatalommal, nem szeretnének udvari firkásznak tűnni. (Ezért állt jobban nekik az ellenzéki szerep.) Ez szerintem pszichológiailag érthető hozzáállás, csak az a baj, hogy nem veszik észre, hogy közben egy másik hatalom udvari firkászaivá válnak.

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 18:57:42

@tewton: Pedig még az árokásóra is írt posztot :)

betyár (törölt) 2011.01.11. 20:05:05

@Grift: @Alfőmérnök:

Jó. Van egy gonoszabb verzióm is: egyszerűen eminensek, csak nem magukról gondolják, hogy maguk az elitek (amit egyébként rosszul tesznek), ezért nem maguk felé eminensek:)). És ha ez sem tetszik van még pár verzióm:))

Ismerik azt a viccet, hogy Móricka elmegy a falu rabbijához?
- Rabbi segíts, döglenek a libáim.
- Hol legelteted őket?
- Hát a falu végénél a patak bal partján.
- Akkor vidd át őket a másik partra.
Móricka három nap múlva visszatér a rabbihoz:
- Baj van rabbi. Még mindig döglenek a libák.
- Hát akkor vidd át őket a falu másik végébe...
És ez így megy, míg az összes liba el nem pusztul.
Ekkor a rabbi csak ennyit mond:
- Kár pedig lett volna még egy-két tippem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 20:25:15

@politicus: "Tudja, mi a biztos jele annak, hogy jó helyen állunk? A széljobb és a balvilág egyszerre támad minket."

Nézd, itt van a kutya elásva. Én már eleget olvastam tőled ahhoz, hogy azt azért lássam, hogy nem vagy te teljesen hülye. Na, most nézzük a fenti állítást.

A széljobb, azaz a szélsőjobb azért "szélsőség", mert egy fajta világmegváltó forradalmi lendület hatja át őket, az ő esetükben ez a nemzeti radikalizmus. Nyilvánvaló, hogy mindenkit támadnak. A baloldal, ahogy te fogalmaztál, a balvilág épp most esik át azon a metamorfózison, hogy újból radikális baloldali eszméket kezdjenek el hangoztatni. A hatalmas vereségük súlya alatt, és ebben a képlékeny állapotban mindenkivel (még az LMP-vel) is szembe mennek.

Tehát, ha ez a két oldal támad titeket, attól te még sehol nem leszel középen, attól lehetsz valami szocdem, ballib, piacos jobblib, kereszténydemokrata, vagy az új megmondás szerint "völkische recht" is, tulajdonképpen a kisebbségi radikalizmussal szemben bármi, vagy bárki.

Ezt te is tudod, minek a porhintés? Az un trollok mocskolódása teljesen érdektelen, itt a valódi konfliktus a fideszen belül van. Annak a "szövetségnek" a nemzeti jobboldala és köztetek. Csak ti még nem vallottatok színt, hogy végül is milyen platformról szövegeltek . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 20:33:55

@politicus: "Tegyük fel, hogy azt gondolom, az AB hatáskörének szűkítése helytelen."

Azt a bíróságot nem a szél fújta ide, hanem egy, a parlamentben kétharmados többséghez kötött törvény alapján hozták létre. Tehát az országgyűlés az alkotmánybíróság felettes szerve, ha kétharmados többség alakul ki. Azt csinálnak, amit jónak látnak, ez a törvény, ez a jogállam.

Tehát nem általánosan az alkotmánybíróság jogairól kéne szövegelj, és ezzel nem kéne szítanod a tüzet, és konkrétan hazaárulókkal együtt nyomni a palávert, hanem eleve a konkrét ügyről kéne beszélned.
És arról, hogyha egy politikai erő lépései számodra elfogadhatatlanok, akkor kopj le onnan, és ne oda csinálj, ahonnan nem rég még ettél. Ez így érthető?

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 20:49:20

Hölgyek, Urak, az ereszdelahajam között jöjjön egy mandiner-árva megmondása.

Fejezzék be egymás baszogatását, ez csak a szociknak jó.

PJ klubnak idézek magamtól:
Az embernek van egy értékrendje, a kormány egyes tettei ezzel szinkronban vannak, az ember ilyenkor örül (bloggerként megírja), ha szembenállnak, akkor meg morog (ezt is megírja). A mandiner szerzői is ilyennek tűnnek, amit az is valószínűsít, hogy a kormány dícsérete és kritikája nem ad hoc, látszik benne a rendszer.

Mandiner szerzőknek:
- Ne bájologjanak kunczemacikkal!
- Ne vegyék át a ballib megmondást, gondolják végig a kormány bírálatát!
- Ne nevezzék szélsőjobbnak a PJ klubot, mert nem az! Valódi széljobb (azaz leegyszerűsítve jobbikos) bírálat már jó ideje nem volt, max. idejön valaki hányni egy komment erejéig.
- Ne keressék az indexről idetévedt (ballib) zombik kegyét! Ne bizonygassák, hogy milyen nagyon kormánykritikusak, mert nincs értelme!

Oszolj!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.11. 20:55:20

@evil overlord:
téved, ez nem egymás baszogtatása. itt frontharcosok bökik oldalba az újoncokat: tartsd a pofád, háború van, ki leszel végezve. és amit maga mond: nem barátkozunk az ellenséggel. át lehet menni a front túloldalára konferenciázni, de azért hadbíróság jár. és ezzel a megmondással nem az ellenség jár jól, hanem tanulnak belőle a fiaink.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.11. 21:04:40

Úgy látom, most a következő a liturgia:
0 - valami poszt
1. - borzalmas törzskommentelők megjelennek, fikázzák a posztot.
2. - beküldi az index a mezei hadakat, fű nem terem, posztot szeretik, Fospumpát rühellik, 1-2 napig.
3. - borzalmas törzskommentelők vissza, újfent fikázzák a posztot, de már inkább csak csacsognak: ezt a sáskajárást is túlélték.

Közben elszórva állandó ballib megfigyelőink trollkodnak.

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 21:19:05

@Grift: Ne tekintse a dolgot háborúnak! A baszogatás dolgot komolyan gondoltam:
- nem tetszik, hogy Önök közül egyesek kvázi árulónak tekintik a mandinereseket
- de az sem, hogy Oli bá' hülyézi betyárt a háta mögött, ill. hogy (amúgy általam kedvelt) ergé trollkodással vádolja tölgyet

@tölgy: A 2. pontot módosítanám: a mezei hadak keveslik a megmondást.

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 21:20:40

@evil overlord: Kiegészítés griftnek: kunczemaci tényleg az ellenség kategóriába tartozik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.11. 21:41:28

@evil overlord:

nem tudom másnak tekinteni a helyzetet mint háborúnak. itten a bal és a jobb végső harca folyik. ezt még közepes írástudóknak is fel kell fogniuk.

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 22:05:46

@Grift: Ne bízzon abban, hogy ez a végső harc. A mandinereseket nem igazán tekinteném katonának.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 22:09:15

@evil overlord: "kunczemaci tényleg az ellenség kategóriába tartozik."

És hová tartozik az, aki pénzért, egzisztenciáért, sikerért, elvállalja, hogy megcsinál és felfuttat egy fiatalos fideszpárti hírportált, majd amikor a pénzcsapot elzárják (?), vagy valami csak nem tetszik neki, akkor az első adandó alkalommal beül az elmúlt húsz év legsötétebb kápójához, egy olyan alakhoz, akit tényleg csak az ötvenes évek legaljasabb figuráihoz lehet hasonlítani, és ország világ előtt hitet tesz arról, hogy ők egy kormánykritikus, fiatalos konzi hírportál, majd nagyokat bólogat a szarzsák azon felvetésére, hogy bizony itt már csak egy új konzervatív-liberális pártban bízhat a fiatal konzervatív (volt)fideszes?

Szóval az ilyen, az mi szerinted?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 22:24:32

@evil overlord: Hogy végső, vagy nem, az lényegtelen.

De mi az, amikor négy éve 6000, azonosító nélküli rendőrt (?) volt munkásőr laktanyákból felszerelve ráuszítanak a népre, úgy, hogy 8 db. 10 (vagy 12) főből álló vadászpuskás különítmény lövi az embereket. A század egyik fele puskás, a másik fele lőszeradagoló. Szerinted nem volt náluk éles lőszer, miközben a páncéltörő rakétákkal vígan grasszáltak a körúton?

Fél év múlva 300 izraeli katona, az alkotmányunkat megsértve toborzást végez a fővárosban, majd március 15.-én lesben áll a belvárosban, lesötétített buszokon.

Mi az, amikor egy tízmilliós ország haderejét 2000 fő körüli bevethető emberre csökkentik, akiknek a felét a világ túlsó felére vezénylik, minezt vadidegen szakértők teszik, akik ki-be járnak a honvédségi intézményekben?

Mi az, amikor cigánykat lőnek le az éjszaka, látszólag válogatás nélkül, és a négy elfogott tettes közül egyről kiderül, hogy NBH-s, egyről, hogy KBH-s, és kiderül, hogy a feletteseik tudtak mindent? Azután nagy meglepetésre cigányok kezdenek őrjáratozni, és lincselnek?

Azért valjuk be, nem az kellemes, békebeli hangulat : )

Alfőmérnök 2011.01.11. 22:39:17

@betyár: Ezt a viccet is a Bary József emlékirataiban olvastad? :)

tewton 2011.01.11. 22:48:21

@Alfőmérnök:
baryban nincs ilyesmi. de vigyázzon, már azzal is antiszemita, ha kimondja azt a nevet :)

Alfőmérnök 2011.01.11. 22:56:40

@tewton: De Móricka, rabbi, meg liba az van benne, nem? :)

tewton 2011.01.11. 23:06:49

@Alfőmérnök:
hihihi. újra kéne olvasnia :)
de ha baryra hivatkozik, akkor már tényleg antisémi, hivatalosan is. mondjon eötvöst inkább :)

Alfőmérnök 2011.01.11. 23:08:33

@tewton: Én csak a Krúdyt ismerem. (Meg az Erdély Miklós-féle verziót.) :)

tewton 2011.01.11. 23:11:29

@Alfőmérnök: az eötvös a kóser, a wikipédia is azt a vonalat viszi: vérvád az első perctől stb. a krúdy is van a neten?

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 23:18:08

@gloire: Szerintem a mandineresek nagy része lelkesedésből csinálja. Eredetleg Fideszhez kötődő pénzből indultak, azt nem tudom, hogy most ki viszi a bulit. A Fidesz részéről hülyeség lett volna most elzárni a pénzcsapot (ha még volt), mert az tényleg ellenségeskedést szül. Azonban a helyzet nem nagyon tér el a HV-től: ők mindenképpen Fides-pénzből indultak, mégis morogtak mostanában egyes dolgok miatt. Emlékeim szerint a médiatörvényről negatívan írt az MN is.
Kunczéhoz való beülés szerintem a hülyeség kategóriája, Turul nem gondolta végig, hogy mihez asszisztál.

Alfőmérnök 2011.01.11. 23:22:32

@tewton: Nem találom a neten. Úgy tudom, hogy Krúdy főleg Eötvös alapján írta.
Ennyit találtam:
www.krudy.hu/Szakirod/Anonim/AnonMo31_31.html

evil overlord (törölt) 2011.01.11. 23:25:38

@Grift: Ha nem katona, akkor nem lehet hadbíróság elé állítani :)

@gloire: A posztkomcsik tagadhatalnul rengeteg aljasságot követtek el (a "liberálisok" éljenzése közepette, pfej), de Grift optimista, nem olyan könnyű elintézni őket, ráadásul az utóbbi időben mintha csökkent volna a letartóztatások száma. Az viszont igaz, hogy ők egyértelműen ellenségnek tekintik Orbánt.
Grift azért is téved, a végső harcban, mert baloldal mindig lesz, csak nagyon nem mindegy, hogy nemzetellenes, vagy nemzeti.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.11. 23:57:09

@evil overlord: Hát a harc, az elég ritkán "végső harc", ez igaz. Szinte soha nem az . )

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.12. 10:24:14

@Grift:

Készséggel elismerem, hogy abban a dichotómiában, amelyben Maga él, ez a két választás létezik. Eszerint háború van, aki kritizálni mer, az automatikusan kiírja magát a "saját csapatából" és dezertál. Azonban, ha megengedi, ezt a világot nem tekinteném a magaménak.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.12. 10:41:37

@gloire:

Az AB közjogi értelemben világos státuszú, nem az Országgyűlésnek alárendelt szerv. Ezen az sem változtat, ha a parlamentben a kormánytöbbség 2/3-os támogatottsággal rendelkezik. Olyan nincs, hogy ha feles a többség, akkor nem felettes szerv, ha kétharmados, akkor viszont igen. Ez non sence.

Ha igaz lenne a Maga érvelése (mint ahogyan nem az), akkor pl. az AB hatáskörének bővítése pl. minden mo-i házasságkötés engedélyezésére, (feltéve, hogy ezt előtte a parlament beemeli az alkotmányba) szintén teljesen megfelelne a jogállammal szemben támasztott kritériumoknak, miközben nem is kérdés, hogy ez egy saját lábán járó ostobaság.

A 2/3-os többség azt jelenti valóban, hogy azt tesznek, amit akarnak, de tegyük hozzá azt is jelenti (vagy kellene, hogy jelentse), hogy élnek, és nem visszaélnek azzal, nagyvonalúságot, alázatot tanúsítanak (ahogy erre Orbán ígéretet tett a Vörösmarty téren áprilisban) és nem a cél szentesíti az eszközt alapon módosítják az alkotmány különböző passzusait. Ez ugyanis már elég messze van a jogállami eljárásmódoktól.

Ami pedig az utolsó bekezdését illeti, mely szerint a kritika, a kibeszélés nem megengedett, ha megengedi, az ilyen világtól óvjon bennünket az ég. A magam részéről csak ismételni tudom azt, amit Grift olvtársnak írtam: ha lesz kritizálandó tette a kormánynak, és érzek magamban elég késztetést, hogy megírjam, meg is fogom. Ebben pedig továbbra sem a harci szellem, a háborús logika, hanem a saját értékrendem lesz az irányadó. Így már világos?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.12. 11:15:28

"De mi az, amikor négy éve 6000, azonosító nélküli rendőrt (?) volt munkásőr laktanyákból felszerelve ráuszítanak a népre, úgy, hogy 8 db. 10 (vagy 12) főből álló vadászpuskás különítmény lövi az embereket. A század egyik fele puskás, a másik fele lőszeradagoló. Szerinted nem volt náluk éles lőszer, miközben a páncéltörő rakétákkal vígan grasszáltak a körúton?

Fél év múlva 300 izraeli katona, az alkotmányunkat megsértve toborzást végez a fővárosban, majd március 15.-én lesben áll a belvárosban, lesötétített buszokon."

Wow.... Az alkohol csodákra képes.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.12. 12:09:13

@politicus:
nem az én világom az ahol választani kell. a magáé is. majd meglátja.
a maga képzelt világa, ahová magát hősként képregényképzeli, az viszont ettenboró bácsi világa, vagy jobb esetben a bírósági iratoké.
de amíg ereje van, álljon ki, és mondja el, legyen független és ejrópai. de mindvégig ám!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.12. 14:46:01

@jotunder:

"...Izrael Állam nagykövetsége közölte, az Izraeli Védelmi Erők 200 fős küldöttségét pénteken fogadta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Parlamentben.A küldöttség vasárnap utazik vissza Izraelbe."

hvg.hu/itthon/20070309_izraeliek_budapesten

"Több száz izraeli katona tartózkodott Budapest belvárosában. Pénteken, rendőrségi felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból.

Érdekes, hogy mit keresnek izraeli katonák egyenruhában Budapest utcáin. A Havariapress megpróbálta kideríteni, pontosan mi történik, azonban az ORFK nem kívánta az esetet kommentálni. A külügyi és a honvédelmi tárcánál sem adtak egyértelmű felvilágosítást az üggyel kapcsolatban.

A hírügynökségi értesülések szerint az izraeli véderő katonai küldöttsége jár hazánkban, a konvoj mozgását rendőrségi autók biztosítják. A nem hivatalos programon résztvevő, szokatlanul népes, valamint szokatlanul alacsony beosztású katonákból álló delegáció délelőtt a Parlamentet, majd Európa legnagyobb zsinagógáját látogatta meg."

www.politaktika.hu/hirek/izraeli_katonak_budapesten

"Miért jöttek és meddig maradnak az izraeli katonák Budapesten?

180 izraeli katona érkezett Magyarországra, hogy zsidó fiatalokat toborozzon az izraeli hadseregbe - értesült a Magyar Nemzet. Az izraeli nagykövetség szóvivője cáfolta a toborzás hírét. A lap úgy tudja: a küldöttség látogatását a Szemtanúk egyenruhában c. program keretében, a zsidó kivándorlást segítő Szochnut szervezte.

A katonai küldöttség a hírek szerint azért jött hazánkba, hogy személyesen ismerkedjen meg a helyi zsidó közösséggel és a holokauszt helyszíneivel. Egyes sajtóértesülések szerint viszont nem zárható ki, hogy a katonák azért vannak itt, hogy március 15-én az itteni izraeli érdekeltségeknek nyújtsanak védelmet."

www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/&article_hid=143551

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.12. 14:48:14

"Kétszáz izraeli katona a magyar Parlamentben

A magyarországi zsidóság vendégeként izraeli katonai küldöttség tartózkodik Magyarországon - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénteken az MTI-vel."

index.hu/belfold/hirek/303574/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.12. 15:05:05

@politicus: "Ami pedig az utolsó bekezdését illeti, mely szerint a kritika, a kibeszélés nem megengedett, ha megengedi, az ilyen világtól óvjon bennünket az ég. A magam részéről csak ismételni tudom azt, amit Grift olvtársnak írtam: ha lesz kritizálandó tette a kormánynak, és érzek magamban elég késztetést, hogy megírjam, meg is fogom."

Persze, ahogyan Bogár László is megírja a magáét a Népszavában, másnap válaszul Tamás Gáspár Miklós
vezércikket ír a Magyar Nemzetben. A Népszabadságban Csurka publicisztikákat olvashatunk, míg a Magyar Hírlapban Magyar Bálint ír vitaindítót oktatási ügyekben.

Mond, te mindenkit hülyének nézel?

evil overlord (törölt) 2011.01.12. 16:41:08

@gloire: Miért ne lehetne kritizálni a kormányt a jobboldali sajtóban? A HV és a MN is megtette, pedig ők közelebb vannak a Fideszhez, mint a Mandiner bloggerei (akiknek egy része biztos hogy nem pénzért csinálja).
Ha tűzön-vizen keresztül követik a kormányt* , akkor mennyivel lennének jobbak, mint a Pojáca szekértolói?

*: A szerző értékrendje, gondolkodásmódja miatt lehet más véleménye, mint a kormánynak. Ráadásul az ember nem tökéletes, ezért objektívan (bár ezt többnyire elég nehéz definiálni) nézve is követhet el hibát a kormány.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.12. 16:45:10

@evil overlord:

mert itt nem a kormányt kritizálják, hanem szélliberális buksisimikért böfögik kritikátlanul a liberális-komcsi megmondásokat.

evil overlord (törölt) 2011.01.12. 17:12:20

@Grift: Ebben részben igaza van. Azonban gloire erre reflektált:
"A magam részéről csak ismételni tudom azt, amit Grift olvtársnak írtam: ha lesz kritizálandó tette a kormánynak, és érzek magamban elég késztetést, hogy megírjam, meg is fogom."
Buksisimi: eddig csak azt láttam, hogy Turul állt szóba Kunczéval, politicusról nem tudok semmit.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.12. 17:18:28

@evil overlord: Nézd, én már csak egy ilyen sajtó-buzi vagyok, a HV-t, és a MaNemet is olvasom. Még véletlenül sem merült fel bennem, hogy ezekkel a lapokkal azért, mert egy-egy kérdésben kritikusak bármilyen hitelességi stb. probléma lenne. Olyanok, amilyenek, de nem büdös amit csinálnak. Nem most jöttem ám a falvédőről : )

evil overlord (törölt) 2011.01.12. 18:16:35

@gloire: (HV ügyben Elpet Stumpf cikkére adott reakciója volt igazából meglepő.)

Válaszoltam.
süti beállítások módosítása