Vörös kalapács, sajtószabadság – Ilyen ország pedig nincs CCXLVIII.
2011. január 04. írta: pelikán*

Vörös kalapács, sajtószabadság – Ilyen ország pedig nincs CCXLVIII.

  Én mondom, olyan ezeknek a kétharmados Orbán-kurzus, mint párkányra dermedt légynek a reggeli napfény. Nyilván minimum egy ciklus óta készítik a patronokat, hogy nyugi, nem kell sokáig égni az offshore-király igazmondók segge alatt, lesz még a Köztársaság is ellenzékben – és lám, már élénkül, de nagyon élénkül a Demokratikus és Szabad Magyarország hangja, tobzódik a Heti Hetes, nyomtatott sajtóban fehér címlappal jönni meg akkora stílus, hogy lassan nagyobb lázadó cucc lesz az #FFFFFF színkód, mint egy raklap Che Guevara-póló.

  De elvtársak, most megállunk egy ásónyomra. Bíró Mihály kalapácsos munkását kereken 100 év után címlapra tenni, az hót nagy öngól.

  Kiszúrták ezt már tegnap a c:c-n is, meg a jobb híradókban is pedzegették, hogy tán nem évszázados munkásmozgalmi plakáthősökkel kellene kiállni a sajtószabadság mellett, de pár lépéssel hadd fűzzem tovább a témát.

  A Népszava ugyanis nem szarral gurít, amikor mondott kalapácsos alakkal jön; ez biz a munkásmozgalmi ellenállás egyik legfontosabb ikonja, eredeti megjelenései olyan korokhoz kötőnek, amikor háborús helyzet, de minimum patakvérrel végződő utcai flash mobok ideje járta. A reakcijós tetvekre könyörtelenül lesújtó vastagkarú brokkolit először 1911-ben lehetett látni – majdnem pont úgy, mint hétfőn – a Népszavában (híressé téve alkotóját), majd 1919. május 1-jén, a munkások ünnepi plakátjai között.

  Az 1919-es eredetije, egy 128x35-ös litográfia rendszerint a Magyar Nemzeti Galériában található, most viszont éppen Bécsben (Museum für Angewandte Kunst) még pár napig, a Pátosz vörösben c. kiállításon. Kevesen tudják, de a munkásfigurának eredetileg egy olimpiai bajnok birkózó állt modellt, aki alapján életnagyságnál nagyobb köztéri szobor is készült a proletariátus legnagyobb dicsőségére. Az alak annyira népszerű lett, hogy 1922-ben és 1923-ban egy kínai sztrájkborsúrára is rátették, majd 1965-ben az angol John Berger festő-novellista A painter of our time c. könyvének címlapjára (a könyv egy képzeletbeli magyar festő naplójáról szól).


Jobb oldalon Bíró Mihály (Bécs, 1947)

  Az alkotó, Bíró Mihály a szocreál plakátművészet (Pór Bertalan és Vértes Marcell mellett) legnagyobb és legtöbbet foglalkoztatott alakja volt. Meggyőződéses kommunista: Kun Béla és a geng hónapjaiban kormánybiztos és az ünnepek látványtervezője volt. A TK bukása után külföldre menekült, ott készítette el Horthy Miklósról és rendszeréről szóló, 20 képből álló, kissé azért tendenciózus rajzsorozatát. Íme néhány dia, mutatóba:


Horthyfasiszta katonák nőt erőszakolnak


Horthyfasiszta ellenforradalmárok lekötözött férfit kasztrálnak

  Bíró szobrászként is működött, mely minőségében igen közepes volt (bronz relief, mutatóba); hogy grafikusnak milyen, arról már inkább hajlok vitára. Ha rajzolni tudott is, rossz korba született.

  Nos, ennek az embernek ez a rajza kíván ábra lenni a demokráciát, a demokratikus jogokat, a sajtó- és szólásszabadságot védő haladár tiltakozás mellé. Kár. Ám leginkább az a szomorú, hogy ilyen pitiáner sajtótörvényekre lövöldözi el a baloldal központi ikonjait. Elvtársak, mi marad így a tarsolyban, ha majd indulnak a bebörtönzések, meg ha kezdődik a koronázás?

Egy európai uniós országban a sajtószabadság alapvető érték. Meg kell védenünk Magyarországon a demokratikus jogainkat. Követeljük a sajtó szabadságát!
Népszava, 2011. január 3.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr472558973

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a legszebb mesterség? 2011.06.15. 11:05:59

Akkor most megint az egónak: Énblog Igen, igen, jól emlékeztek: új világot alkotunk mi éhgyomorra még Azt hiszem, ezt kéne kiírnunk a Népszava fejlécébe, ahol régen a marxi kiáltvány szerepelt

Trackback: A sajtószabadság vége? 2011.01.04. 12:54:07

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: Az NMHH kiábrándít és nyomaszt 2011.01.04. 11:25:30

Atyafiak, Isten lássa lelkem, nem akartam beleülni a médiatörvény láncain lengő hintába, de mégis kimerészkedem erre a játszótérre is. Az a tény, hogy elmarasztalják az egyik kereskedelmi televíziót, nem ejt kétségbe, hiszen többször is tettek ennek é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.01.04. 08:56:02

Csak megmutatkozik az igazi ábrázatuk, pedig nagyon próbálkoztak például többek között ugye ráncfelvarrással, botoxozással.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 09:05:32

Csak a lényeg maradt ki az írásból.
A rajz jelentése...

- Döntsd a tőkét, ne siránkozz ! -

Abban egyetértek, hogy zökkenőkkel kapcsolódik a sajtószabadság témához.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.04. 09:13:07

OFF! Éljen Hantz Peti, szerettel ölelünk!

fikanick 2011.01.04. 09:14:15

Keresem a valodi motivaciojat a cikknek es kb abban talalom, hogy a budos komcsik pattognak vagy hogy hat olyan semmi ez a mediatorveny (aminek gondolom meg az a hattere, hogy hat bizzunk a kormanyban, megiscsak fideszes), de hat mar az elso nap elkezdett pattogni a cenzortestulet es azt sem ertem, hogy miert ne hasznalhatna a Nepszava egy jolismert munkasmozgalmi jelkepet.

Merthogy a fenti kep az es nem tobb ennel.

Nem tunik ugy, mintha a fenti cikk vitara inditana, inkabb tunik kopkodesnek. Ebben analog a vitatott cimlappal. Csak nem ugyanaz egy sajtoszabadsag-ellenes torvenyt kopkodni, amit tisztan poziciobol, nagykepuen nyomott at a fidesz, mint ennek a kritikajat. A sulyuk teljesen aranytalan.

Az elozo mediatorvenyt is 2/3-os parlament valasztotta, a masik iranybol. Elfogadom, hogy az se volt jo, de hogy ennel kiegyensulyozottabb volt, az biztos.

Azt mar biztos hallottatok, hogy nem jo otlet egy allami csinovnyikok vezette testulet kezebe adni azt a dontest, hogy mi a jo ujsagiras es mi nem az.

Nem akarok bizni a fideszben, sot nem akarok bizni egyetlen kormanyban sem. Nagyon helyes, hogy ezt az undorito, dolyfos, nyugaton peldatlan takolmanyt kritizaljak, nem ok az elsok.

A Times vagy a FAZ nem fog ilyen cimlapot lehozni, de ettol meg ugyanezt mondjak.

homoródkarácsonyfalváért 2011.01.04. 09:16:48

A Népszava pedig a kultúrált munkásmozgalom szégyene.

Pelso.. 2011.01.04. 09:19:38

@simonmondja.: Most bukott le a kollaboráns Népszava. Kinek is vannak folyamatosan tőkeellenes kinyilatkoztatásai, melyeket úgy imád a drága nép?:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.04. 09:23:56

@pelikán*:

Csak a pontosság mián:

Nem Horthyfasiszta katonák és ellenforradalmárok azok, hanem különítményesek!!!

ü
bbjnick:-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 09:25:08

@Pelso..: Orbán Gazdaságiszabadságharc Viktor ?
Tényleg kicsit nehéz,
de ez a
- munkásököl vasököl lecsap a tőke áspissajtójára -

...ha átvitted az értelmet........

tevevanegypupu 2011.01.04. 09:28:06

Mi koze van a Nepszavanak a munkasmozgalomhoz, munkasokhoz..semmi. Kirohogtek TGM-et mikor munkasok jogairol, munkastanacsokrol mereszelt beszelni, kirohogik a fidesz kormanyt mikor egyaltalan azt a szot kiejtik, hogy munkas, eletukben nem talalkozhattak "igazi" munkassal. Egy vekony ertelmisegi reteg napilapja, sajat (es az o) erdekeit felti ilyen mulatsagosan kepmutato modon. Ez a jelkep aztan mar nagyon de nagyon regota vegkepp nem illik hozzajuk, es vegulis a mai Magyarorszagon nem sok mindent mond..Ugy nem, ahogy ok probaljak alkalamzni. Meghogy ok akarjak a toket donteni, haha.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.04. 09:28:34

Egyébként pedig így kerek a világ:-) Az ú.n. bal-ballib hatalmas szívességet tett a nemzeti oldalnak ezzel a teljesen abszurd és agyament, fröcsögő, hisztérikus gyűlölködéssel. Újból helyükre kerülnek a dolgok: a destruktívok destruálnak, a konstruktívok konstruálnak: elválik a szar a májtól:-)

ü
bbjnick

Pelso.. 2011.01.04. 09:36:08

@simonmondja.: Fel, a barikádra! -pardon, most éppen nem kell, hisz értünk lett elbontva.
Vajon, megvan-e még valahol Vera Muhina bronzszobra?:)

Készpénz Jancsi 2011.01.04. 09:48:05

Akárhogy nézem, ennek (mármint a vörös fószernek) buxus pinája van. Ez még a Kun Béláéknak sem tűnt fel? Vagy ez szabadkőműves szimbólum?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 09:53:44

@Pelso..:
A
- fidesznyik álompár kijön a fülkéből - ?

Nem tom hol dugdossák.

VIII. Nagyapó 2011.01.04. 10:05:51

@fikanick:

"de hat mar az elso nap elkezdett pattogni a cenzortestulet"

Konkrétan: még a régi törvény alapján. A kifogásolt RTL-klub ripot októberi.

Pelso.. 2011.01.04. 10:06:41

@simonmondja.: Frászt álompár, az olyan konzumceleb ízű. Valahol biztos megvan. Bár, nekünk nem lenne elég, nem szimbolizálja eléggé a ööö, mit is..

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 10:14:56

@Pelso..: ...a szövetségbe forrt szabad köztársaságunk...

evil overlord (törölt) 2011.01.04. 10:46:39

Népszava a sajtószabadságért és a demokráciért? Muhaha!

kackia 2011.01.04. 10:50:47

Ami a rajz elemzéséből kimaradt.

1. nemtelen, láthatóan nem rendelkezik szaporító szervvel sem szkrótummal, benne erőtől duzzadó herékkel , persze így a hímvessző hiánya is érthető. Az felesleges mint a pápa pöcse. Feltételezem az eszme mellé álló csoportok ábrázolásáról van szó. Ami meglep,hogy mégis szaporodó képesek.
Elképzelhető , hogy osztódással?
2. gyermekbénulás a paralízis megette egyik lábát a kalapácsos vörös ördögnek, ki láthatóan képtelen az elcsökevényesedett végtagra állni ezért csak ügyetlenül egy lábon imbolyog a térben.
Gondolom Bíró mester a műterem munka idejére levette a robusztus modelljéről a járógépet.

Bell & Sebastian 2011.01.04. 10:56:46

Szocdem a mindenkori állami csecsen lógók eufemizált neve.

A szopási reflex még működik -ha pisztergálják azt a csücsöri ajkukat-, de már elapadt anyácska mogyorója.

Az otthoni miskárolást támogatnám, de csak szabályozott körülmények közt, hivatásos sakterral.
Hogy mi legyen a kirakatában? Ez a blagád, mer tökön ragadja a lényeget.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.04. 11:03:28

Lol!

Mintha a Magyar Nemzet nyilas plakáttal tiltakozott volna a rendőrterror ellen.

kackia 2011.01.04. 11:07:42

@Bell & Sebastian:

Kasztrációs törvényt?
Ne ennek lesz aztán visszhangja.

Tehetetlen Dodó 2011.01.04. 11:08:35

De sz@r rajzoló volt ez a Bíró.

Bell & Sebastian 2011.01.04. 11:14:36

@TaTa86.:
Nézze, az észteknél kulturális örökség része a svasztika, lépten-nyomon meg is jelenítik gondolatban, szóban és cselekedetben, táncban és zenében, köcsögön és ornamentikán. Meg euróval fizetnek.

És mi mire mentünk az antifasizmusunkkal és sémitaimádatunkkal, lett értelme?
(Dikmán, kimaradt a litván.)

Walter Melone (törölt) 2011.01.04. 11:17:32

A bemutatott rajzok az erőszakot és a szexualitást túlzóan és öncélúan, hangulatkeltés és az olvasó befolyásolása érdekében mutatják be.
Ez alkalmas a kiskorúak szellemi fejlődésének káros irányba terelésére.
Kérem, rakják ki a 18-as karikát, ellenkező esetben a médiahatóság 25milliós bírsággal sújt le a Mandiner szerkesztőségére.
A törvény nevében.

Buzáné 2011.01.04. 11:19:14

A kalapácsos csávó méltó párja az árvalányhajnak, meg az árpádsávos nosztalgiának. Örülök, hogy van választási lehetőség a szimbólumok terén, amikor meg kívánom határozni identitásomat a 21. századi Magyarországon.

Bell & Sebastian 2011.01.04. 11:19:23

@kackia:
Legalább a Való világról lekerülne a 18 -as karika - de az étlapra fel.

kackia 2011.01.04. 11:20:37

@Bell & Sebastian:

www.ujjobboldal.hu/node/2296

Ideje lenne már nálunk is rehabilitálni ezt a szép ősi szimbólumot.

supertroll2000 2011.01.04. 11:20:40

az a problémám, hogy amíg a jobb és bal oldal itt pettingel, addig mi hatalmasat szopunk.

kackia 2011.01.04. 11:22:17

@Bell & Sebastian:
Mikor hánynánk kevesebbet ?

Bell & Sebastian 2011.01.04. 11:22:31

@Buzáné:
Nem jól látja, a maga férje kereskedelmi mennyiségben eltűnt a közraktárakból. Oroszországba emigrálni nagyon csúnya dolog.

Dubito 2011.01.04. 11:23:25

Nem tudom, nekem valahogy az jön le az illusztrációból, hogy a jelenlegi kormány hasonlóan agresszívan veri szét a demokráciát, a jogállamot és a szólásszabadságot, mint annakidején a munkásmozgalmakat meglovagoló/kisajátító kommunisták.

Kora Délutáni Kornél 2011.01.04. 11:25:03

Jajjj, gyerekek, borzasztó álszentek vagytok. Nem vagytok ti véletlenül katolikusok?

Szóval a sajtószabadság kapcsán arról bírtok értekezni, hogy milyen hibát vétenek azok, akik a sajtószabadság elleni ténykedés ellen ténykednek.

Amolyan igazi magyar újságíróvirtus: nem baj, ha ártanak a szakmánknak, elnézzük, ha lehet egyet ütni a komenistákon.

Írjátok csak meg nyugodtan, hogy a Viktor szerintetek még ezt is jól csinálja, és igaza van mindenben és tulajdonképpen édeset szarik. Utóbbit nektek elhiszem, láthatóan van empirikus tapasztalatotok. :)

KDK

Buzáné 2011.01.04. 11:25:24

Bu@Bell & Sebastian: Buzáné Fábry Éva, ha kérhetném! Az Önök kérték című ízlésformáló misszió szellemi anyja.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.04. 11:25:35

@Bell & Sebastian: Hol van itt sémiimádat, meg anti"fasizmus"?

Az észteket, litvánokat a nácik szabadították fel ideiglenesen, így ők teljes joggal ünneplik pl az SS-t, nálunk a nyilasok elárulták a kormányzót, a Szent Koronát, hogy egy idegen hatalom seggét nyalják ki, teljes pusztulásba döntve az országot és a nemzetet.

2011.01.04. 11:27:08

Istenem, hát ez volt az archívumban na. Mit kell mindig kekeckedni?
Előkerül majd még a sarló és a kalapács is.
Ja nem, azt büntetik.

Darvon 2011.01.04. 11:30:32

Szeretnék látni egy hasonló cikket Picassoról. Nem azért mert Bíró Mihály és Picasso egy kategóriába tartoznának, szimplán kiváncsi vagyok, hogy mit írnátok.
Komolyan.

TemplarOmega (törölt) 2011.01.04. 11:30:51

Homárvörös kommerek a szabad sajtóér.
Ez Kafkának is betenne.

Hurri Kán 2011.01.04. 11:33:24

Tudjuk, hogy a tanácsköztársaság alatt -a néphatalom jegyében- micsoda rend és demokrácia volt...

campobaszo 2011.01.04. 11:33:39

Félreértés a poszt.A kommunisták akarnak lesújtani a sajtószabadságra.Ezt szimbolizálja a mű.

Bell & Sebastian 2011.01.04. 11:33:42

@kackia:
Eszt elvtársak!
Mától az EU nagy családjának teljes jogú tagja vagytok és ettől kezdve megint nem esztek.
(a magyar a magyarázni ige töve, a franciákat most ne vegyük a szánkra)

Bundili 2011.01.04. 11:35:43

Úgy gondolom, hogy kissé túllőttek a célon, mármint a Népszava és a népszabi. Már megjelentek az első korrigáló cikkek a nyugati sajtóban, lásd FAZ. Rájöttek, hogy a szocialista kormány alatti disznóságokért egy büdős szót nem emeltek (gumilövedékek,stb., gyűlölet törvény.....), most pedig anélkül, hogy elolvasták volna a törvény szövegét (elég vaskos, és valószínüleg uncsi, pláne még talán nem is fordították le), előre kiabálnak. Egyértelmű, hogy honnan fúj a szél (Schiff zongorista, Konrád író, Lendvai besúgó, stb.)

_andris 2011.01.04. 11:42:45

89-ben úgy látszik komolyan gondolták, nem bántak meg semmit, de közben elhiszik azt is, hogy ők a lib. dem bajnokai, a szabadságjogok letéteményesei. Már 100 éve ők a progresszió, és mindig igazuk volt. Nagyon találó ez a kép arra a címlapra. Mondhatni posztmodern.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 11:42:48

@Walter Melone:
Tényleg, az a két csoportos nemi erőszakos rajz veszélyes példát ad az ifjúságnak.
Nem is csak karikázni, de éjfél utáni műsorsávba kéne száműzni.
Vagy van a törvényben valami LEX-Mandiner kitétel ?

röhögő 2011.01.04. 11:44:45

A kínzásokat ábrázoló, kiskorúak fejlődését ábrázoló rajzokért a bünti 25 millió.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.01.04. 11:45:30

Kedves Pelikán, ez most megint nem jött össze.
Bár az egy agysejtűeknél még nyerő a magyarázatod, de hadd kérdjem csak meg, hogy ki is akar itt tőkét dönteni?
Ha vitya képét montírozom a kalapácsos ember arcára akkor beugrik?
S mindjárt más értelmet nyer a kalapács is ami lesújt.
Hova is?
Az itt trollkodó tizen-huszonéveseket még lehet etetni, nekik fingjuk sincs arról, hogy miről is beszélnek. Még a harmincasoknak sem, hiszen nem emlékezhetnek a szocializmusra amit szeretett vityátok most árvalányhajjal díszítve igyekszik visszaállítani.

röhögő 2011.01.04. 11:46:08

@röhögő: ábrázoló .... károsító ..grrr.. már én is Skicc Pál módra írok...

Bell & Sebastian 2011.01.04. 11:46:18

@TaTa86.:
Ugrottunk egy nagyot '19 -től, de kutya legyek, ha tudom a helyes választ.
Kérdezze inkább az angolokat vagy franciákat, még inkább Rooseveltet .

kgonzo 2011.01.04. 11:47:05

Elhiszem Urak, hogy nem tetszik, a sajtó tiltakozása az őt érintő törvénnyel szemben.
Szerintem még mindig kulturáltabb, mint székházat, illetve mit sem sejtő civilek autóját felgyújtani.

William Kidd 2011.01.04. 11:48:26

@tevevanegypupu: legyünk őszinték, a Népszava stábja egy zsidó gittegylet. Nem szocialisták és nem is munkáspártiak. Ez a Bíró kép is valami bolsevik, antifasiszta nosztalgiából került a címlapra

Muad\\\'Dib 2011.01.04. 11:52:25

@Megszívtuk-Waze:
A gondolatmenetedből csak az az apróság maradt ki, hogy a Népszava szerkesztői brigádja, önként és dalolva szolgálta ki azt a bizonyos kommunista rendszert, amit most orbán állítólag visszahoz.
Nincs itt semmi más, mint egy hisztis kiskölök a kormányoldalon és néhány most éppen megélhetési demokrata a másikon.

bobbafet 2011.01.04. 11:52:37

"szarral gurít" helyett: szarral gurigázik.
"novellista" (gondolom angolból) helyett: regényíró vagy csak író.

atila68 (törölt) 2011.01.04. 11:55:21

Tegnap (Klub Rádió 20011.01.03 18:00 órától) Lendvai Ildikó címzetes cenzorasszony aggódott a szólásszabadságért.
Nyihihi!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 11:58:17

"nyomtatott sajtóban fehér címlappal jönni meg akkora stílus, hogy lassan nagyobb lázadó cucc lesz az #FFFFFF színkód, mint egy raklap Che Guevara-póló."

mindeközben a judeobolsevista magyarellenes orbáfób new york times szerkesztősége telefonon egyeztett vásárhelyi máriával, tgm-mel és persze a drágabolgárúrral, amiből ez a csúnyaság jött ki.

www.nytimes.com/2011/01/04/opinion/04tue2.html?_r=3&ref=opinion

"Hungarians have refused to quietly fall in line. After Parliament passed the media law last month, several newspapers protested by publishing blank front pages. They deserve strong, continued international support. Mr. Orban may have forgotten, but Hungary’s tragic history has taught its people that a free press — and a checked government — cannot be taken for granted."

mindenki szembejön, bazmeg.

fogatlan_provokátor 2011.01.04. 11:58:20

Komcsizni egyszerűbb, és hálásabb is mint a médiatörvényt vagy ezt a kormányt kritizálni.
A Mandinert szeretni fogja Szalai Annamária és a hivatala.
Csak így tovább!!

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2011.01.04. 12:03:23

@mavo:

""Hungarians have refused to quietly fall in line. "

Pontosan.

Ezért szarja le a jónép a vonalas (vö.: line :) ) sajtó vernyogását.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.01.04. 12:07:23

@Muad\\\'Dib: A szerkesztőségi brigádok jönnek mennek. Hol az enyik oldalon nyalnak, hol a másikon.
Ugyanúgy mint képviselőink.
Utalok most arra, hogy mennyi őskomcsinak jutott az eszébe, hogy ő tulajdonképpen jobbos. Még új alkotmányt is ír nekünk.
Adott fazékból lehet csak meríteni.
Engem nem hajtott a szimpátia soha a komcsik felé, fiatalabb koromban volt elég bajom velük.
Viszont zsigerből utasítom el a parancsuralmi rendszereket, azt, hogy nekem akarják megmondani, hogy mi a jó nekem, és, hogy be akarják fogni a pofámat.
Ezt még a szoci kormányok sem tették és nem kellett hozzá fletó képmásával díszített póló sem.
Én csak azt szeretném, hogy hagyjanak békén! Majd én döntök a magam sorsáról!

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.04. 12:09:12

Áll egy ifjú élmunkás a réten
Kommunista szombatról jött éppen... :))

Bell & Sebastian 2011.01.04. 12:12:03

@OrangeOrder:
Duli-fuli a réten.
Át a keríjtéjsön, vissza meg a réjsön.

alterways2 2011.01.04. 12:13:47

leszarom a népszavát egyébként, de itt egyszerűen arról van szó, h párhuzamot állít a médiatörvény

alterways2 2011.01.04. 12:14:57

cenzor jellege miatt a régi komcsi rendszer és orbánék korlátozó törvényei között

2011.01.04. 12:15:48

@Megszívtuk-Waze: Én több vagyok mint harminc, és élénken emléxem a diktatúrára, és azt mondom, hogy a sok megélhetési rettegő azért sikítozik most diktatúráról, mert kiesett a mézes köcsögből.
Sasztakkor mi van?

alterways2 2011.01.04. 12:16:45

Orbán ököl vasököl, oda üt, ahova köll.

freesleep 2011.01.04. 12:18:26

ezért nem kellett volna ilyen fórt adni nekik...

Hurri Kán 2011.01.04. 12:18:34

Forrás: a Wikipédia cenzúra szócikke

"A Magyar Népköztársaság idején [szerkesztés]

Magyarországon 1948-tól egészen 1989-ig diktatórikus kommunista rezsim létezett, amelynek megkerülhetetlen része volt a szólásszabadság korlátozása, a cenzúra. Ez a periódus két részre bontható: az 1948-tól 1963-ig tartó időszak a totalitarizmus időszaka volt (kivéve az 1956-os forradalmat és előzményeit), az 1963-tól 1989-ig tartó időszakot pedig a poszttotalitarizmus időszakának nevezik. Irányultságok szempontjából a második periódus ismét kisebb részekre bontható: 1963-tól 1971-ig a rendszer reformista irányultságú volt, 1971-től 1978-ig a reformellenes tendenciák váltak meghatározóvá, majd az 1979-től 1990-ig tartó időszak a fokozatosan felbomló diktatúra korszakaként írható le, amelyet a reformerek és a keményvonalasok harca, a reformerek előretörése, a viták és konfliktusok nyíltabb megnyilvánulása, majd a rendszer végső szétesése jellemzett.

Magyarországon a diktatúra időszakában (egészen 1986-ig) nem létezett sajtótörvény. Cenzúratörvény azért nem volt, mert a rendszernek nem volt rá szüksége, formálisan teljes körű sajtószabadság volt! Egy cenzúratörvény a szólásszabadság nyílt korlátozását jelentette volna. A politikai légkör biztosította, hogy a kor politikusai nyugodtan hangoztassák Magyarországon nincsen cenzúra. Ezért okozott nagy meglepetést, amikor a Magyar Írószövetség kongresszusán 1981-ben az egyik író a cenzúra bevezetését követelte, rávilágítva, hogy az öncenzúra milyen nehézzé teszi az írók, újságírók életét. Egy cenzúra törvény elfogadásával világosak lesznek a határok, hogy miről szabad írni, és miről nem.

A nyolcvanas évek végéig minden jelentősebb színházban, lap-, könyv- és lemezkiadónál ott voltak a Párt megbízott és/vagy önjelölt komisszárjai, akik a munkatársak alkotásait figyelték és jelentették a pártérdekek illetve a politikai vezetők személyes érdekeinek sérülését, és ezzel figyelmeztették a szerzőket az önmegtartóztatásra és végszükség esetén a közlést is megakadályozhatták. A sajtó propagandaeszköz volt. Ezt a média működését meghatározó központi dokumentum úgy határozta meg hogy, a sajtó fő feladata az MSZMP Központi Bizottság politikájának követése és népszerűsítése. Csak és kizárólag akkor lehetett valaki újságíró, hogyha tagja volt a pártirányítás alatt álló Magyar Újságírók Szövetségének. Vezető média személyiségként csak olyan újságírók tevékenykedhettek akik tagjai voltak a Pártnak.

Az 1980-as évek vége felé már a Párton belül a reforkommunista irényzat részéről is egyre inkább fokozódott az igény, miszerint lehetőleg a valóságról szóló „teljes információmennyiséget” a nép elé kellett tárni, feltéve, ha a nyilvánosságra kerülő információk nem sértik az ország politikai és gazdasági érdekekeit. Ezt fogalmazta meg az 1986-ban elfogadott sajtótörvény. Azonban a sajtótörvényben nem határozták meg pontosan, hogy mi az ami sérti az országos érdekeket ennek eldöntése minden esetben az eljáró hatóság döntési körébe tartozott.

Ám - amint azt a Kádár Jánosnak tulajdonított híres mondás: amiről nem beszélünk, az nincs – kifejezte, továbbra léteztek tabu-témák, amelyeket, nem volt szabad szabad említeni: (például a Szovjetunió bírálata, a katonai szövetségi rendszer (a Varsói Szerződés) és a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának magkérdőjelezése, aKGST kritikája, az 1956-os események forradalomnak nevezése és reális értékelése, illetve etnikai-szociális problémák boncolgatása). Ezek az egész korszakot végigkövető tabutémák voltak.

De léteztek szófordulatok (időszakos tabutémák) is, mai elnevezéssel politikailag korrekt kifejezések, amelyeket az adott pillanatban, politikai helyzetben, gyakorlatilag kötelező volt használni. Ilyen volt például az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az az elvárás, miszerint a „szegénység” szót a „halmozottan hátrányos helyzet” kifejezéssel kellett helyettesíteni. E mellett a Magyarországgal határos országokkal fenntartandó jó viszonyra hivatkozva, folyamatosan tilos volt a határon-túli magyarok valós helyzetét ecsetelni és elnyomásuk ellen szót emelni.

A teljesebb körű tájékoztatás szándékával szerveződött meg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az ’underground’ ellenzéki sajtó és művészet. Ennek működését még az állítólagos „puha” diktatúra is igyekezett (például titkosszolgálati eszközökkel) ellehetetleníteni, a mozgalom vezetőit és résztvevőit megfélemlíteni, a keményvonalas pártirányzat háttérbe szorulása azonban egyre szabadabb légkört teremtett, mígnem a bekövetkezett rendszerváltás lehetőséget adott egy jóval demokratikusabb berendezkedésre."

Táskás Tóni 2011.01.04. 12:19:12

Bayer úr mit is kapott Esztergomban a Meggyes úrtól, pár száz milkának a seggire vertek? Ja, és kedves Bayer Zsolt, le tetszett már cserélni "kemény "hazafiként" a szlovák rendszámú autót?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 12:20:08

@atila68:

á, egy csipet álnaivitás. pihenj, folytasd továb!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:20:59

Ki a lószart érdekel a Népszava? Attól még ez a törvény a világ szégyene, és attól még a bevezetőben írt cinikus sorokért minimum elmész te a .... aki nincs a Fidesszel az ellenség?
A legszánalmasabb és visszataszító próbálkozás ez! Kit érdekel hogy egy szélsőbalos lap mit hoz a címlapján? Ezzel akarod megvédeni a védhetetlent? Isten ne adja hogy mikor elbukik ez a kormány akkor ne olyanok kezébe kerüljön, akik még jobban visszaélnek majd ezekkel a beteg intézkedésekkel...akkor majd tapsikolhatsz magadnak, és visszasírhatod hogy Te magad nem üres posztokkal hívtad fel a figyelmet arra hogy ezt azért már mégse.

2011.01.04. 12:21:02

@mavo: Neked, mint értelmes embernek pontosan tudnod kell, hogy ez az egész cirkusz nem a sajtószabadságról, hanem a pénzről szól.
Ez egy hatalmi játszma, és a sajtó is csak a hatalom eszköze. Nyugaton is, New Yorkban is.
A hatalom pedig a sok stekszé, és nem feltétlenül azé, akinek a fején ott van a bohócsapka.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 12:21:22

@Ezt a népet sajnáljam?:

á, egy kis kontextusból kiragadás, szándékos félreértelmezés.

remek, pihenj, folytasd tovább

freesleep 2011.01.04. 12:23:51

@zulu: az információ is hatalom, legjobb ha nincs egy plusz szűrő

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2011.01.04. 12:25:43

@mavo:

inkább az a szándékos félreértelmezés,

mikor néhány ballib újságot és pár rajongójukat a "Hungarians"-sel azonosítanak

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 12:29:30

"Én mondom, olyan ezeknek a kétharmados Orbán-kurzus, mint párkányra dermedt légynek a reggeli napfény."

"nektek" is az volt a négynegyed. akkor sírtatok, most se röhögjetek, szvsz, mert ez sem lesz jobb.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 12:30:11

@zulu:

"Neked, mint értelmes embernek pontosan tudnod kell, hogy ez az egész cirkusz nem a sajtószabadságról, hanem a pénzről szól."

ühüm. a zsidók is benne vannak, ugye?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 12:30:43

@zulu: "Sasztakkor mi van?"

semmi. hazudsz.

2011.01.04. 12:31:13

Orbánék 98-ban ott baszarintották el, hogy nem léptek az őket zsigerből gyűlölő ballib média tyúkszemére.
Úgy tűnik tanultak ebből a hibából.
Eddig jó.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 12:31:58

@mavo: az hagyján, de elfelejtette az alaptézist: ha ugyanezt Gyurcsány idejében van, már egy vagon Molotov-koktélt legyártott volna.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 12:32:36

@Ezt a népet sajnáljam?:

á, szóval az elvtárs egy troll?
akkor csá, trollkodj másnak!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:32:41

@Ezt a népet sajnáljam?: de ezt te sem gondolod komolyan? több mint 200! címlapon, és több mint 1000 orgánum belül foglalkozott a témával a világon, a legjelentősebb konzervatív lapokat is beleértve. Ez azért nem néhány ballib újság...egy rövidebb felsorolás:

csak a legnagyobbak itt:
www.facebook.com/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975?v=info

2011.01.04. 12:33:05

@mavo: Áhh, tévedtem...

pelikán* 2011.01.04. 12:34:24

@fogatlan_provokátor: az "és a szerző arról miért nem ír..." kategóriás kommentek gyöngyszeme. - Nyiss, olvass, ajánlom a Mandiner archívumának tetszőleges pontját április és december között.

kösz.

@bobbafet: szleng.blog.hu/2009/02/01/nem_szarral_gurit

2011.01.04. 12:35:42

@idelle: Persze. Más a véleményem, mint a tied, nyilván hazudok tehát. Érveléstechnika gyöngyszeme, te.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:35:44

@zulu: de miért kéne bárkinek rálépni a tyúkszemére? Miért kéne bárkit legyőzni? Miért baj ha vannak más vélemények is. Nem értem...miért nem hoznak olyan döntéseket, amitől a fél világ nem akad ki? Miért kell folytatni az árokásást? Miért van az, hogy mindazt amit egyébként jogosan kifogásoltak az előző kormányban, azt ellenkező előjellel megduplázva előadják? Közben meg nem a sajtó dolga kérdéseket feltenni? Hogyan fog így?

2011.01.04. 12:36:41

@Muad\\\'Dib:
"Nincs itt semmi más, mint egy hisztis kiskölök a kormányoldalon és néhány most éppen megélhetési demokrata a másikon."

kb pont. csak olyan jól bele lehet magyarázni a sajtószabadságtól kezdve a zsidó világuralmi tervekig mindent...
a sok rettegőnek és komcsizónak meg tessék szakállat vágatni a híres borbélynál, Occamnál.

Cpt. Flint 2011.01.04. 12:37:17

@gyvy: hm. mintha pont effelé menetelnénk.
káromkodás tabu, bűntényekről nem közvetítünk, így nincsenek is... médiatörvénybe minél kevesebb konkrétumot, viszont jó nagy retorziókat, hogy működjön az öncenzúra és a komisszárok megmondhassák az éppen érvényes irányelveket.
grat.

nyafnyaff 2011.01.04. 12:37:45

A képek mennyire kötődnek a média törvényhez?-szimbolikusan? És vájónk ki sír már megint, a zsíros fizetésű helyekről megfosztottak, akiknek van befolyásos kapcsolatuk?
Végre járt a nagy söprű a médiában!-és kisöpört egy pár nagy-orrút :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:38:50

@nyafnyaff: megint a zsidók tehetnek mindenről mi?

Cpt. Flint 2011.01.04. 12:40:19

azt mondjátok, hogy szar volt az előző médiatörvény is, ráadásul a szerint mennek most ezek a friss eljárások. oké, biztos így van. de tudtok példát arra, hogy az mikor volt így - durván, keményen, vitathatóan, politikai színezettel - _alkalmazva_ is?

Bell & Sebastian 2011.01.04. 12:43:50

A beretva előkerülése a legbiztosabb jele az informatikus inváziónak.
Innen kezdődik a köcsögfesztivál.

Robinzon Kurzor 2011.01.04. 12:43:52

Méltó ellenfelet választott a Mandiner, innen is csak gratulálni tudok a bátorsághoz.

Várúr 2011.01.04. 12:44:47

@Kora Délutáni Kornél:
Előbb kóstold meg Orbán potyadékát, utána értekezz róla.

Várúr 2011.01.04. 12:46:39

@Cpt. Flint:
Tudok példát. A Tilos rádiót kétszer büntették meg:
1. Medgyessy alatt,
2. Gyurcsány alatt.
3. RTL-t, TV 2-tőt fél tucatszor, képernyő elsötétítésre, több millióra, stb.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.04. 12:47:03

Ja jogos az írás felvetése.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 12:49:46

@Várúr:

höhö, a tilos megbüntetését pont a hozzád hasonlók követelték teli torokból

genyamagyar 2011.01.04. 12:49:47

@Dubito: tökéletesen igazad van, de ez az idióta pelikán ezt nem érti! Fogalma sincs arról, hogy mit jelképez ez a rajz. Igazi segghülye!

Várúr 2011.01.04. 12:50:50

@Legelő Őse:
Ő se legel, más se... ezen a poszton épp a Népszaga legel. Lám, te is találtál abrakot.

genyamagyar 2011.01.04. 12:50:53

@Várúr: Te márt azon túl vagy! :-)))

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:51:11

@Várúr: ilyesmik miatt büntették akkor őket? nem mellékesen szerinted kizárólag szakmai alapon megindokolható büntetésekről beszélgetünk? kíváncsi vagyok Te hogy látod?

is 2011.01.04. 12:51:56

@Cpt. Flint: szerintem is ezert masolta ide. hogy olvassunk a sorok kozott. nem nehez, remelem mindenkinek megy.

genyamagyar 2011.01.04. 12:52:50

Felhívom a blog készítőinek a figyelmét, hogy ne várjanak se jutalmat, se elnézést, se összemosolygást a hatalommal. Ők is ki lesznek nyírva, szépen sorban egyenként!

Ilyen a diktatórikus hatalom természete.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.01.04. 12:53:01

@zulu: Több mint 30? Akkor te tudod, hogy a Magyar Hírlap kinek a lapja volt?
Mi volt a fejléc alá írva?
A Wikipédiában nincs, ott ne keresd.

Várúr 2011.01.04. 12:53:38

@mavo:
Megszoktam, hogy mellébeszélsz. Kérdésre válaszoltam, mikor ki kapott büntit. Szopás a Tilosnak, RTL-nek, hogy a régi törvény alapján folyik az eljárás. Erre varrj gombot.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:53:40

@Várúr: persze neki lehet még menni a munkáspárt heti vörös hírmondójának is, de minek? kit érdekelnek? az elismert és nagy lapokban megjelent érvekkel kellene inkább foglalkozni az egész világból... vagy nem?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 12:55:05

@Várúr: ugyanezen hatóság a régi törvény alapján egy rapszám, és egy csúnya udvar miatt büntet, képzeld az új törvény adta lehetőségekkel mi lesz itt...bele sem akarok gondolni...

Cpt. Flint 2011.01.04. 12:55:06

@Várúr: hasonló fasságokért, állampolgári bejelentésre? nem mindenféle reklámszabálysértés miatt? (kivéve tilos.) és ha az a médiatörvény szr volt és az akkori büntetések ennek megfelelően erőszakosak és túlzóak, akkor hogyhogy nem hördült fel egy emberként a polgári oldal, és védte meg mondjuk a tilost?

Behajtó70 2011.01.04. 12:57:32

Mindig öröm, ha a rabló kiált rendőrért :)

A népszagaától, a legcenzúrltabb penészújságtól siránkozást hallani ezügyben...hipernevetséges :)))

Cpt. Flint 2011.01.04. 12:58:10

@is: nem vagyok benne biztos, de úgy legyen.

gauche caviar 2011.01.04. 12:58:59

ásít... nem irigylem csóri mandinereseket... nem lehet könnyű annyi év nyugodt és egyértelmű gyurcsány-bajnai fikázás után bármiféle értelmeset is írni, pláne úgy, hogy nem kapták meg a központból a vezérfonalat.
így marad nekik a jól megszokott ellenfröcsögés, visszalőni a másik csapat hajójára.
csak itt éppenséggel konvojban teljesített földkerülés zajlik és nem tengeri hajócsata.

túloz a népszava? még szerencse hogy a jobb oldali sajtó 100% objektív volt az elmúlt 8(9) évben, és sosem használtak olyan túlzásokat, mint világvége meg összeomlás, stb stb.

na pelikán, csücsi le, megvolt a mai adag komcsis posztod, ki lesz fizetve az órabéred. most megihatod a fél vodkádat.

Várúr 2011.01.04. 12:59:01

@Legelő Őse:
Udvariasan válaszolok. Uszítás és gyalázkodás miatt büntették a Tilost. Én nem tettem volna. Kutya se hallgatja őket. Csak hát a törvény olyan, hogy nem ismer kivételt. Amik a médiatörvényt illeti, a nemzetközi sajtócéh már akkor süvöltött ellene, amikor nem is olvashatta. Sérti az érdekeiket, még inkább a médiatulajdonosok érdekét. Érthető és ugyanígy leszarható. Az én érdekeimet a rendszeres, tettenérhető médiahazudozás sérti. Meg az, hogy a (jogos) büntiken röhögnek. Fél évtized telik el, mire kifizetik - ha kifizetik egyáltalán. Közben emberéleteket tesznek tönkre Keleten-Nyugaton egyaránt.

Cpt. Flint 2011.01.04. 13:01:29

@Behajtó70: hát ha már a hírlaptól meg a nemzettől hiába várjuk, érted, ugye?

gauche caviar 2011.01.04. 13:02:01

amúgy, ha annyira érdektelen és lényegtelen a népszava, meg annyira szánalmas az egész csapat és annyira senkit sem érdekel mit csinálnak... akkor mi ez a post? miért írtok róla? miért foglalkoztok vele?

nomeg, ha ugye az egész baloldal olyan szar meg mocsok meg lényegtelen, akkor hogyan is tudnák megtéveszteni az egész nyugati sajtót, meg még Angela Merkelt is? Ahogyan ugye Lázár 'Alkotmányos berendezkedésű' János mondotta volt...

valami itt ellentmond önmagának...

Várúr 2011.01.04. 13:02:16

@gauche caviar:
Sokatmondó kifejezésed: "ellenfröcsögés". Vagyis a fröcsögést a másik oldal kezdte. Nemtom, téged ki fizet, kitől kapsz vodkát, stb. Remélem, megvan a napi adagod.

ivrilider 2011.01.04. 13:03:12

má bocs, de ez nem fordítva van? nem arról szól a népszava címlapján a szobor, hogy orbán egy vörös kommunista? én így értelmeztem...

genyamagyar 2011.01.04. 13:03:20

@Várúr: "Az én érdekeimet a rendszeres, tettenérhető médiahazudozás sérti."

Hír TV? Echo TV? Magyar Nemzet? Magyar Hírlap?

Ja, ja, jogos a felvetésed!

Cpt. Flint 2011.01.04. 13:03:28

@Várúr: a média mint a legújabb közellenség... röhög a vakbelem.

Várúr 2011.01.04. 13:04:44

@Cpt. Flint:
Azért nem védte meg a polgári oldal a Tilost, mert mondjuk nem tetszett neki az "irtsuk ki az összes keresztényt" karácsony esti beszólás.

gauche caviar 2011.01.04. 13:04:44

@Várúr: Médiahazudozás..? Nem éppen az internet előtt ülsz? Akkor meg mi akadályoz meg abban hogy több helyről informálódj? Hol hazudnak neked? Nem tudod elolvasni a törvényt? Nem találod a szövegét? Nem tudod magadtól értelmezni?
Hazudik neked a média?
Tiltva van hogy ugyanazt a hírt elolvasd az indexen, a népszabadságon, a magyar nemzeten, vagy a kuruc.infon?
Az hogy "buta vagyok" az nem ugyanaz, hogy hazudik nekem a média...

genyamagyar 2011.01.04. 13:05:07

@ivrilider: Pontosan! (de ezek nem értik.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 13:06:31

@Készpénz Jancsi: döntötte a tőkét, de egy rossz mozdulattal levágta (ön)tökét.
Világ proletárja, így hogy egyesüljetek?

Várúr 2011.01.04. 13:06:36

@gauche caviar:
Az, hogy buta vagy, a médiahazudozással valóban nem azonos. A média sűrűn rágalmaz, fröcsög, csúsztat, ami a csövön kifér. Erről beszéltem, nenm a média politikai színezetéről.

gauche caviar 2011.01.04. 13:07:03

@Várúr: ja, ki ütött vissza először. muhahaha.
(amúgy az ellen- előtag nem válasz/reakciót jelent pusztán hanem valami ellent, tehát ellenfröcsögés=fröcsögni a népszava ELLEN. pl én itt most fröcsöghetek japán miniszterelnöke ellen is, pedig ő aztán kinek fröcsögött...)

genyamagyar 2011.01.04. 13:07:08

@Várúr: "Azért nem védte meg a polgári oldal a Tilost, mert mondjuk nem tetszett neki az "irtsuk ki az összes keresztényt" karácsony esti beszólás. "

Voltaire neve mond valami? Á, hagyjuk.... "legyint"

Gyermekláncfűrész 2011.01.04. 13:07:13

@Várúr: „Amik a médiatörvényt illeti, a nemzetközi sajtócéh már akkor süvöltött ellene, amikor nem is olvashatta.” Megnevezték mi a bajuk vele? Igen. Benne van a törvényben? Benne van. Akkor mi lehet a megoldás?

Várúr 2011.01.04. 13:08:55

@genyamagyar:
Népszabadság hamisított Teller levél? Az akkori főszerkesztő (Eötvös Pál) ma a MÚOSZ főtitkára?
Stb. stb.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 13:09:18

@Várúr:

én beszélek mellé, hülyegyerek?

az eredeti kérdés így hangzott: "tudtok példát arra, hogy az mikor volt így - durván, keményen, vitathatóan, politikai színezettel - _alkalmazva_ is? "

erre te jössz a tilos régebbi büntetéseivel. miközben főleg a második egyértelmű jobboldali nyomásra született

gauche caviar 2011.01.04. 13:09:21

@Várúr: te, ki nem szarja le hogy az újságban mit írnak erről meg arról? amíg a bíróságon nem a népszava/magyar hírlap vezércikke alapján hoznak ítéletet, addig le lehet szarni.
persze, ehhez kellene az objektív államigazgatás is. amit meg ugye most láthatunk, hogy a komcsik még kispályásban tolták a saját káderek beültetését.

Cpt. Flint 2011.01.04. 13:09:24

@Várúr: és ez jól van így? miért kapták a büntit? az ominózus beszólás után, mindkettőt?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:10:57

@Várúr: továbbra sem értem. meg kell kérdeznem mit gondolsz arról hogy az új médiahatóság a régi törvény alapján egy rapszám és egy lehangoló udvar miatt büntet, képzeld mi lesz ha az új törvénnyel a kezükben gyakorlatilag akkor bármiért bárkire rászállhatnak. Bármikor azt mondják, hogy figyelj, ez így nekünk nem tetszett, kicsit komor volt, bünti! HÁT MILYEN EGY ORSZÁGBAN VAN ILYEN SZERINTED? Európa közepén biztosan nem!
Az egész világon elfogult a média- egy értelmes ember, olvas a sorok között, és kiválasztja magának azt az orgánumot, ahol még kicsit is adnak a látszatra. De ez mikor nem így volt? Nem értem. Az azonban gáz ha valakik meg akarják szabni hogy mit lehet hazudni, és mit nem... Nagyon hiányzik az újságíró etika, a tényfeltáró újságírás, és a média kérdései amit feltehetnének. De mindezekre a problémákra biztosan nem válasz egy ilyen antidemokratikus törvény!

mehetnek is magyarázkodni a fiúk...:
www.hirado.hu/Hirek/2011/01/04/11/A_mediatorveny_hiteles_forditasaval_megy_a_kormany_az.aspx

Várúr 2011.01.04. 13:11:04

@Gyermekláncfűrész:
Épp ez a vicc, hogy n e m nevezték meg, mi a bajuk. Nem is ismerhették a törvényszöveget. (Most készül a hivatalos fordítás). Na igen, tájékozódtak innen-onnan... egy több, mint százoldalas törvényről. Röhej.

Lasombra 2011.01.04. 13:12:32

aszonta a Hajósandris a 7i7-ben, hogy nagyon rosszul áll, amikor valaki a dobogó tetején állva durcázik és csapkod. főleg, ha kb egy halottat rugdal mérgében.
a komcsik keze nyilván mindenhova elér, nyilván mindenhol meghatározó befolyásuk van... csak épp itthon, saját országukban nem. obvious idiot is obvious.

a kutyát nem érdekli a népszava vagy az mszp. ez a kormány, önerőből csak magában médiatörvényestől, különadóstól, smittpajástól, pálinkázásostól úgy szar, ahogy van.

lehet, terelni, hogy a másikak is, ez SEMMIT nem változtat ezen a tényen. max néhány gyépésnek vigasz.

Várúr 2011.01.04. 13:14:23

@Legelő Őse:
Nem egyformán gondolkodunk, sebaj. Az új törvény nyomán n e m lehet bárkit bármiért büntetni. Az változatlanul a bíróság feladata. Most épp az olasz "fiúknak" kell magyarázkodni a saját, internetes megosztókra is kiterjedő törvényük miatt. A miénk csak a hírportálok szerkesztett anyagaira terjed ki. Vedd a fáradságot és kukkants rá a magyar médiatörvényre.

Várúr 2011.01.04. 13:15:55

@Cpt. Flint:
Nincs jól így, de a Tilos a büntit két m á s i k ügyben kapta.

Gyermekláncfűrész 2011.01.04. 13:17:04

@Várúr: Egy párt delegál, baromi magas büntetés, fellebbezés lehetősége nélkül, 9 évre szóló megbízás, megkötés nélküli adatgyűjtés stb. Miért csinálsz úgy, mintha ezekről eddig nem tudott volna senki? 1 percig nem volt titok.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2011.01.04. 13:18:07

@mavo:

mavo, mavo, te kis keretlegény,

szarcsimbók lóg a nyelved hegyén.

Várúr 2011.01.04. 13:19:28

@mavo:
Ne izgasd fel magad és ne hülyegyerekezz. Úgy látszik, túl sokszor mondták neked. Nehéz dolgod lenne, ha politikai tartalom miatt jobbos büntit keresgélnél... Szólj, ha sikerrel jársz. Addig ne társalogjunk.

Cpt. Flint 2011.01.04. 13:21:27

@Várúr: mármint arra gondoltam, hogy jól van-e az, hogy ha valakinek nem tetszik a pofája, akkor más (jog)szabály vonatkozzon rá a szólásszabadság tekintetében? azaz ha mondjuk én rühellem Bayer Zsoltot, akkor nyugodtan csukják le azért, amiért mást meg nem. és én - mint valamilyen oldali - nem szólok inkább, mer' úgy kell neki.
arra meg, hogy mikor kapat a tilos a korábbi büntiket, csak azért lennék kíváncsi, hogy tényleg a keresztényezés miatt nem szólt-e a polgári oldal, vagy mert jogos volt a bünti, vagy mert amúgy is rühellik a tilost.

Várúr 2011.01.04. 13:23:33

@Gyermekláncfűrész:
Egy párt delegált, mert a (régi) törvény szerint módja volt rá. Netán díszletnek be lehetett volna tenni egy mszp-st, jobbikost, lmp-st - és akkor mi van? Úgyanúgy statisztálnának, mint addig a jobbosok. A média az eddig röhejesen alacsony büntiken jókat röhögött, félórai reklámbevételéből kifizette sok évi pereskedés után. Amúgy jobb, ha tájékozódsz:
fellebbezni ezután is lehet.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:24:43

@Várúr: sajnos vettema fáradtságot, és ami benne van, attól elhül a vér az ereimben:
- rendeletalkotási jog?
- büntetések utólagos elszámolása?
- frekvencia pályázat nélkül?
- központi hírgyártás?
- csak kormánypárti delegáltakból álló médiatanács
- A hatóság elnöke akit a miniszterelnök nevez ki 9 évre, olyan jogkörökkel...

Ezek az alapok, de a mélyben is megbújik pár gyöngyszem...

Várúr 2011.01.04. 13:26:58

@Cpt. Flint:
A két másik büntit a Tilos nem a keresztényezésért kapta. Még egyszer: én nem büntettem volna őket, mások szerint rászolgáltak. A világ összes médiája a rendezetlenségben érdekelt. Ők ezt sajtószabadságnak hívják. Én valami másnak.

Lasombra 2011.01.04. 13:27:35

ti fideszesek tényleg elhiszitek, hogy addig amíg a magyar kormány saját kis kezével nem ad egy "hivatalos" fordítást, addig külföldön lövésük sem lehet arról, hogy mi van egy magyar törvényben? hogy senki nem tud külföldön magyarul? nincs ilyesmire emberük? nincsenek külügyminisztériumok, ahol ilyesmikre emberek vannak alkalmazva? nincsen külképviselet is Mo-n, aki a helyi dolgokról beszámol? vagy nincsenek nemzetközi média-gittegyletek, akiket kimondottan érdekel az ilyesmi, és jobban tudják, hogy mi van benne, mint ti?

ezek az emberek azért kapják a fizetésüket, hogy elolvassanak itteni anyagokat. főleg ha azok EU-s direktívákat kefélnek meg keresztbe. tökmindegy, hogy hány oldalas. ez a foglalkozásuk!
nekem pl van ismerősöm, aki ugyanezt csinálja külföldön. az ottani parlamenti ülésekről, sajtóról, történésekről készít beszámolókat. és igen, beszéli az ottani nyelvet, azért őt küldték oda. logikus, nem? sőt! a rohadék meg elolvassa a hosszú anyagokat is, nem 10 oldalig tart a munkaköri leírása.

muszáj feltennem a nyomasztó kérdést: Ti mégis hol a faszomban éltek?

Gyermekláncfűrész 2011.01.04. 13:28:10

"Netán díszletnek be lehetett volna tenni egy mszp-st, jobbikost, lmp-st - és akkor mi van? " Akkor a parlamentbe minek?
Fellebbezhetnek.....ööööö és hova is?
Te tényleg egy várban élsz?

Cpt. Flint 2011.01.04. 13:29:16

@Várúr: nem egészen értem. ha te sem büntetted volna őket, akkor:
1. most miért vagy a büntetés mellett?
2. hogyan tennél egyéb módon rendet?
3. milyen lenne az a "rend"?

Google 2011.01.04. 13:30:34

Mióta járnak/tesznek fel kérdéseket a demokraták kalapáccsal? Eddig szemérmesebbek voltak; belehúztak, de legalább nem mutatták így ki a kalapácsuk vörösét.
És ha a "poén" nem ül, akkor jön a mantra: hát kit érdekel a Népszava, ott vannak a nagy nyugati újságok, azok az érdekesek.
Hát ja, csak éppen az ilyen Népszavák és csatlakozó részeik súgnak a kintieknek is, a forrás egy és ugyanaz. És szennyezik tovább. Hogy senkinek ne legyen jó. Hajrá MSZP -ahogy az egyszeri Fiala mondaná a köztelevízióban.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 13:30:51

@Legelő Őse: azt hiszem minden szavával egyetértek ennek a Peter Freynek.. ezt se gondoltam volna...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.04. 13:31:35

@gauche caviar: én ebbe a "komcsik nem ültették be az embereiket mindenhová" típusú hitbe nem ringatnám magam. Fogalmazzunk finoman: ahová lehetett, oda mentek is...

Várúr 2011.01.04. 13:32:24

@Legelő Őse:
Bocs' nem lep meg a nemzetközi sajtórinya. Jóformán nincs egyetlen médium, amit eddig valamiért ne büntettek volna meg. A magyar (újabban az olasz) példa persze hogy veszedelmes - nekik - mert kiderül, hogy lám, a sajtó sem érinthetetlen immár... Ugyanakkor érdekes: egy kis példányszámú lengyel ballib lap hatalmas nyilvánosságot kapottm, a médiatörvényt védelmező ugyancsak lengyel, százszor akkora példányszámú Rzecpospolita szinte semmit...
Bocs" bajtársak, mára elköszönök. Túl sok energiát fordítottam a Népszaga 100 éves illusztrációja kapcsán írt poszt kommentelésére.

Várúr 2011.01.04. 13:35:02

@Cpt. Flint:
Na még egyszer, utoljára: az új médiatörvényben szó nincs politikai tartalomról. Jó erkölcsről, gyermekvédelemről, stb., van szó és arról, hogy a büntit változatlanul bíróság állapítja meg.
Kellemes napot.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.04. 13:36:38

,,Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró khánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szívét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kíméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja. "

egyenlítő 2011.01.04. 13:40:04

Ez az írás csak azért született, hogy kockázat nélkül leírhassák: "Egy európai uniós országban a sajtószabadság alapvető érték. Meg kell védenünk Magyarországon a demokratikus jogainkat. Követeljük a sajtó szabadságát!"

Értjük mi a viccet, elvtársak! Csak nem szeretjük!

pelikán* 2011.01.04. 13:40:42

@Lasombra: lassuljál. Ez a cikk _nem_ a médiatörvényről szól. A médiatörvényről pl. ez a cikk szól:
mandiner.blog.hu/2010/12/28/erzekenyseg_tulerzekenyseg_es_a_media

Ez a cikk a Népszava tegnapi címlapjáról szól, áttételesen pedig a baloldal (egy részének) furcsa nosztalgiájáról.

Finomhangolás, distinkció. Boldog karácsonyt.

Cpt. Flint 2011.01.04. 13:54:21

@Várúr: nem beszéltem politikai tartalomról. ez a jó erkölcs ugyanannyira megfogható a médiatörvényben, mint a végkielégítésesben. ha az én emberem, akkor jó az erkölcse, ha meg nem az enyém, akkor nem. ennyi. szerintem pont ez a rossz erkölcs(i mérce).

Lasombra 2011.01.04. 13:56:59

@pelikán*: nem tudom, észrevetted-e, de van egy pár komment a cikk alatt. vagy azokra stipi-stopi nem ér reflektálni?
karácsonnyal elkéstél, de köszi, nektek is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 13:58:08

@Várúr:

az az stb. ott van, csak a folytatás nincs sehol. no persze, hiszen ha lenne még pár jelentősebb eset, az egyszem teller levél után nem stb. jönne, hanem legalább pár ügy, és csak utána, hogy stb.

az az érzésem, ez már így marad. ha egy gonosz magyarellenes bolsilibsimocsadék meg meri említeni, hogy a magyar nemzet (és most már a hírlap is) tendenciózusan hazudik és rágalmaz, akkor a világ végezetéig az lesz rá a válasz, hogy deatellerlevél.

mert az az egy tellerlevél a mn majdnem 500 bukott sajtóperét önmagában anullálja.

Péter51 2011.01.04. 14:00:36

@Legelő Őse: Te szerencsétlen,mondd már,ki és mi van veszélyben ettől a törvénytől? Majd ha az első igazságtalan birság megérkezik - erről az egész világ tudni fog,az biztos,ha lesz ilyen - akkor megyek veled tüntetni.Addig ez csak egy rossz szoclib lejáratás ,kihasználva,hogy Magyarország az unió elnöke és ezért nagyobb figyelmet kap.Apropó :Lukasenko Fehéroroszországban majdnem agyonverette az ellenzéki elnökjelöltet.Erről 1-2 nap után kussol a világsajtó,bezzeg minket nem felejtenek el...Szerinted ez véletlen?

ivrilider 2011.01.04. 14:02:53

@Legelő Őse: különben meg ez valamit félreért. a gazetának van százszor akkora olvasottsága, mint a rzeczpospolitának. ezt még a legkőjobbosabb lengyel is elismeri, ott ugyanis kicsit jobban él a tények tisztelete

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 14:04:42

@Péter51: kérlek ne személyeskedj, de csak magamat tudom ismételni miért veszélyes a törvény:

rendeletalkotási jog?
- büntetések utólagos elszámolása?
- frekvencia pályázat nélkül?
- központi hírgyártás?
- csak kormánypárti delegáltakból álló médiatanács
- A hatóság elnöke akit a miniszterelnök nevez ki 9 évre, olyan jogkörökkel...

Ezek az alapok, de a mélyben is megbújik pár gyöngyszem...

Hozzáteszem, a kormány bukása után, a meghozott törvények nem buknak, és ha fordul a kocka, akkor mi lesz itt? Még a 9 év is eltelik egyszer, és ha akkor valami idióta ültet oda egy még nagyobb idiótát?

De Te is azt írod - az első igazságtalan..érdekes világ lesz hogy ki mondja meg majd mi az igazság...egy ember...nem rossz...

TG69 2011.01.04. 14:07:19

A ZDF főszerkesztője szerint amíg Orbán médiatörvénye hatályban van, Budapest nem tetszeleghet az EU vezető pozíciójában. Frey szerint szégyen lenne, ha Angela Merkel és kollégái az EU soros elnökségének átadási ceremóniáján egy cenzor oldalán mosolyognának, és közös fotó készülne. Nemcsak az eurónak, de a szabadságnak is szüksége van most egy mentőövre, mondta.

elfelejtette 2011.01.04. 14:09:30

Ez az ikon veszelytelen, nincs pocse. Pont olyan impotens, mint a ballib.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 14:09:48

@Legelő Őse:

várúr elvtárs nem foglalkozik mindenféle tényizékkel.

Bell & Sebastian 2011.01.04. 14:11:28

Emigrációs úti célként a franciákat javasolnám. Átlagosan megfelelően idegengyűlölők, büdösek és buták.
Viszont szabadok, egyenlőek és tezsvírei egymásnak.

Cpt. Flint 2011.01.04. 14:13:00

@pelikán*: má' hogy a pitsába ne a médiatörvényről szólna? ha az nem lenne (meg új NHH, friss ügyekkel), népszava címlap se lenne. attól, hogy nem írtad le a "médiatörvény" szót... (a sajtószabadságot meg különben igen)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 14:16:38

@mavo: amúgy is én kértem volna elnézést...

Cpt. Flint 2011.01.04. 14:19:55

@Péter51:
1. nem alapvetően a törvénytől, hanem az alkalmazásától. a régi törvény alkalmazásával is szivatnak már, látjuk.
2. abszolút "igazság" nincs, így "igazságtalan bírság" sem lesz, nyilván. jogtalan sem, mert a gumiszabály mindent lehetővé tesz.
3. Lukasenko Fehéroroszországa nem EU-tag és nem lesz EU-elnök.

pelikán* 2011.01.04. 14:29:53

@Cpt. Flint: "cikkünk nem jöhetett volna létre a médiatörvény nélkül"

egyenlítő 2011.01.04. 14:45:39

@Várúr: A levelet Zeley László írta, aki évek óta dolgozott együtt Tellerrel, közös könyvük is volt. Zeley a a Magyar Rádió Kossuth adójának nyugdíjas főszerkesztő-helyettese volt. Ő küldte Teller amerikai irodájába, azzal, hogy ez Teller nála maradt anyaga. Ott fordították magyarra, és faxolták Zeley kérésére a Népszabadsághoz. A Népszabadság kérte Teller irodájától az igazolást, hogy valóban tőlük jött a levél, ezt meg is kapták, ez után közölték.

Miután kiderült a hamisítás, a Népszabadság bocsánatot kért, és a főszerkesztője lemondott.

Cpt. Flint 2011.01.04. 14:51:35

@pelikán*: na látod, tudsz te értelmes is lenni, ha akarsz.

pelikán* 2011.01.04. 15:16:29

@Cpt. Flint: pedig a kettő nem ugyanazt jelenti.
'gelt.

tewton 2011.01.04. 15:20:26

ilyenkor persze egyetlen laza arcnak se jut eszébe, hogy linkelje a belgától a jön a gólem c. számot. műmájer libsik!

egyébként meg gy ferenc főállású Haladó és Demokrata mintáját követve orbánnak a következőt kellett volna tennie:
másnap délben bejelentetni a kormányszóvivővel, hogy reggel olvasta a népszavát, és felháborodott, hogy egy tömeggyilkos, emberiségellenes kommunista rezsim jelképét tették a címlapra, ezért felszólítja az állami cégeket és a jobbérzésű magánembereket, hogy ne hirdessenek a népszavában, és azonnal mondják le a népszava megrendeléseit az intézmények (ha van olyan).

Cpt. Flint 2011.01.04. 15:29:33

@pelikán*: 'sze hogy nem. az egyik lenne a másikért. na melyik melyikért vajh'?

tevevanegypupu 2011.01.04. 15:30:34

@William Kidd:
Mindenesetre faj nekik, hogy szabadon nem gyalazhatnak most mar akarkit, esetleg felelni is kell erte. Kenytelenek lesznek gondolkodva fogalmazni. Na meg persze nyilvan a penz is kevesebb, szoval sok minden fajhat mostanaban.

tevevanegypupu 2011.01.04. 15:36:51

Minden esetre a Franciaorszagban es Nemetorszagban letelepedett rettegoknek jo kapcsolataik vannak. Itt lenne az ido, hogy Orbanek is joban legyenek nehany vezeto ujsag ujsagirogardajaval. Vagy legalabbis valaszoljanak a sok gyalazkodasra, kulonos tekintettel Cohen ur Observeres cikkere, Konrad Gyorgy Neue Zurcher Zeitungos megnyilvanulasara, meg a ZDF-re is. Egyebirant nincs is annal jobb, mikor Nemetorszagban rettegnek a fasizmustol magyar (?) emigransaink..((-:

Google 2011.01.04. 15:39:44

@TG69:

Vegyék el az elnökséget Orbántól, adják oda egy arra érdemesebbnek, tessék!
De egy tévé - legyen az a ZDF is - azért csak ne vegye magának a bátorságot és tegyen ilyen és ehhez hasonló politikai nyilatkozatokat, mert nem hinném, hogy ez lenne a dolga. Tudom, hogy a saját nagyvállalatait védi, de ez így nem fair.
Ezen az alapon Obamával, azelőtt Bush-al sem kellene fényképeződni -Guantanamo, újságírók halála, miegymás szárad a lelkén. Jó öreg kettős mérce.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.04. 15:46:39

@Google: mivel az EU egyenjogú szuverén államok uniója, ezért jár Magyarországnak az elnökség.
De elvehetnék a Fospumpától és méltó kezekbe, a Pojácának adhatnák (ha már a szadesz sajnálatos módon felszámolta magát).

tewton 2011.01.04. 15:46:58

@TG69:
"A ZDF főszerkesztője szerint amíg Orbán médiatörvénye hatályban van, Budapest nem tetszeleghet az EU vezető pozíciójában."

lol. ez kb. olyan, mintha a dunatévé vezetője, vagy mondjuk rákai filip a mtv-től nyilatkozna a franszia cigánypolitikáról vagy a török kisebbség üldöztetéséről németországban.

Google 2011.01.04. 16:49:36

Mentőövre úgy tűnik, a ZDF-nek lesz szüksége, ha fogy a szponzori pénz.
Azért az mégiscsak felháborító, hogy politikai nyilatkozatokat tesznek olyanok, akik a törvényt nem ismerik, de szócsövük van; más országnak a belügyeibe szólnak bele, és kéretlenül osztogatják a életvezetési tanácsaikat, ki kivel fényképeződjön.

Ez az alak annyira komolyan vette a rinyát, hogy azt hiszi, nagy bátorság az, ha most ő is rúg egyet Orbánba, hátha jól fizet.
Nagyobbakba rúgjon bele, éppen lenne miért. Ő ne tudná?

BandW 22 (törölt) 2011.01.04. 17:04:58

@tewton: A "Kalapácsos Ember" a szocdemek emblémája volt.

tewton 2011.01.04. 18:06:36

@BandW 22:
és persze a grafikus is véletlenül lett a tanácsközt. látványtervezője?

azért erre a szocdemségre én k---ára nem lennék büszke. "vörös parlamentet! szavazzatok a socialdemokratákra"

betiltva.com/files/fiala10.php

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.04. 18:34:51

@gauche caviar:
"nem irigylem csóri mandinereseket... nem lehet könnyű annyi év nyugodt és egyértelmű gyurcsány-bajnai fikázás után bármiféle értelmeset is írni, pláne úgy, hogy nem kapták meg a központból a vezérfonalat."

valószínűleg már a jól megérdemelt pihenőre készülhettek a pribékek. (elvégre sikeresen összehiszterizálták a 2/3-t pártjuknak) ki gondolta volna, hogy még kelleni fognak....
de most, hogy gőzerővel tombol a gőgös dilettantizmus, minden elvtárs jól jön a várfalakon - még ha nincsenek is felkészítve :)

(bár a tintás zsóti fenyegetése még visszaüthet)

Pelso.. 2011.01.04. 18:37:33

@Google: Nem kell elvenni az elnökséget. Kárt nem okozhatunk; gondoskodik róla az EU, hogy csak jelképes feladatkörré zsugorodjanak az eddigi munkatervek, persze azokkal lehet lózungolni igazán, mármint itthon.
Könnyed sóhaj onnan, ha vége a ciklusnak.

Bell & Sebastian 2011.01.04. 18:43:04

Hugyozov, te csalsz, ezt a hozzászólást tegnap már elsütötted, csak máshol. Stencilgép nem kell? Vagy megvan még a Passat hátuljában?

tewton 2011.01.04. 18:50:13

@.Pierre Bezuhov.:
"elvégre sikeresen összehiszterizálták a 2/3-t pártjuknak"

basszus, ilyen médiahatalom volt a mandiner?
akkor az a lófejű faszit, azt a gyurcsányit vagy kit, az is hátulról mozgatta ergé meg a többiek? ... talán a redakció vitte csődbe az országot!

Google 2011.01.04. 19:01:51

@tewton:

Ezek már tudott dolgok, a redakció az országot, Orbán a világot vinné csődbe, ha hagynák, de nem hagyják és a körmére koppintanak. Közben pedig úgy jajgatnak, mintha nekik fájna.
Valahol már azt is olvastam (ilyen okos, azt hiszem, csak a die Presse lehet), hogy az eurózóna összeomlásánál is nagyobb kárt okozhat a Fidesz az médiatörvényével. Majdnem el is hittem.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.04. 19:04:54

@Bell & Sebastian: na basszus, elvtárs! hát nem lebuktatott! de ha már ilyen szorgalmasan jegyzetel, akkor az aktámba aláhúzva kéretik bevésni, hogy "ma is használta a >>várfal<< hasonlatot, a geci"

@tewton: micsoda egoizmus! hát a csapatmunka az samfu !? Krakkó Ákos eftárs munkásságnak tisztelete az hol van?

tevevanegypupu 2011.01.04. 19:08:03

@.Pierre Bezuhov.:
Bayernek nem kellett volna atvennie Cohen cikkenek hangnemet az Observerben. Jobb lett volna ha nyugodtan valaszol, dehat egy csiga is fel tudja bosszantani az embert, ha ramaszik a cipojere..Nehez onnet lefejteni. Gondolom Zsoltinak mar elege van a csigakbol. Nagyon nyalaznak.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.04. 19:12:22

@Bell & Sebastian: jah és két ingyen tanács - elvégre nem vagyok pilip:
1. a nevekkel való gúnyolódást én meghagynám a sötét kurucoknak. egy magafajta kultúrfölényeskedő jobbernek nem áll jól

2. azt nyugati, internacionalista "&"-t ki kéne vágni a nevéből, mert nem lehet normálisan hivatkozni egy olyan nagy elmére, mint maga. szerény véleményem szerint a "Bellácska" is tökéletesen megteszi :)

Bell & Sebastian 2011.01.04. 19:14:57

@.Pierre Bezuhov.:
Éppen most kezdtelek megkedvelni, hát nem elbasztad! Megint. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 19:23:41

@egyenlítő:

ne verd magad, felesleges, az egyszem teller-levél míg a világ világ anullálni fogja tetszőleges jobber médium összes hazugságát (magyar nemzet egyre közelebb az 500 bukott perhez, vagyis kis híján hetente buknak egyet, és végre a hírlap is átlépte a 100-at, utóbbi mindössze pár év alatt).

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.04. 19:34:05

@Bell & Sebastian: ne búslakodj! lesz még alkalom! :)

BandW 22 (törölt) 2011.01.04. 19:34:25

@tewton: Egyrészt miért ne lett volna a tanácsköztársaságban látványtervező, másrészt mégis milófax bűne van egy látványtervezőnek.
Bartók elvtárs is vállalt közfeladatot a tanácsköztársaság idején. :))

Egyébként meg mégis mit gondoltál, milyen parlament mellett agitáljon egy szocdempárt?
"kisgazdákat a parlamentbe"?
:))

Bell & Sebastian 2011.01.04. 20:12:45

@.Pierre Bezuhov.:
Amit te kultúrfölénynek érzékelsz, az egyszerű tapasztalás, neked is csak le kellene hajolnod érte.
(Ha mersz, tütüben.)

Память в темени, мысль во лбу, а хотение в сердце.
(Emlékezés sötétben, gondolat fejben és vágy a szívben.)

tewton 2011.01.04. 21:02:32

@BandW 22:
lol. ha én tervezem a látványt szálasinak, mellesleg meggyőződéses nyilas vagyok, abba se lenne semmi rossz. csak azt nem értem, akkor miért vannak betiltva ma is Riefenstahl filmjei a németeknél :)

"milyen parlament mellett agitáljon egy szocdempárt?"
mármint egy szocdempárt, amelyik vörös proletárdiktatúrát akar?

egyenlítő 2011.01.04. 21:40:49

@mavo: Hadd lássa néha a népség-katonaság az igazságot is leírva.

stratez 2011.01.04. 23:37:57

Az öngólokat Orbán rugdossa, nem a Népszava, egy olyan földön fekvő baloldalt, MSZP-t hozott helyzetbe az önfejű, minden politikai érzéket nélkülöző faszságával, amihez lassan már csak Gyurcsány őszödi beszéde mérhető. Egyszerre vágta haza az uniós elnökséghez fűzött reményeket, rántotta mélybe az ország nemzetközi megítélését, és lehelt életet a kiszámolt szocikba. Itt az ideje minden túlzás nélkül az Orbán takarodjnak, minél előbb, annál jobb.

tewton 2011.01.05. 00:03:45

@stratez:
várjál, várjál, a gyurcsányminiszterelnökúrnak még nem tiszttították ki az öltönyét, kell még pár nap.
süti beállítások módosítása