Kommentszűrés
’10 nov
24
07:01

Diszgrófia - Mandiner TV

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

 

  Ha az ember egyszer felveszi azt a rossz szokást, hogy nem hagyja abba az antifasisztáskodást, akkor hiába minden fogadalom, időről időre csak ott találja magát Tamás Gáspár Miklós lábainál valami szobor talapzata alatt. Ez történt velünk is vasárnap a Károlyi-szobornál.

  Károlyi Mihály történelmi szerepét itt most nem értékelnénk, a történelem nagyjából megmutatta, hogy mekkora egyéniség volt ő. Mindenesetre a magyar baloldal számára nehéz kereszt lehet, hogy az egyik legnagyobb hőse egy olyan szerencsétlen balfasz, mint Károlyi. A másik meg ugye Ságvári Endre, aki kinyomtatott pár röplapot, lelőtt egy sofőrt, aztán gyorsan befejezte földi pályafutását. Ilyen hősök életművére építeni egész életideológiánkat kifejezetten kínos lehet.

  A tüntetést azért szervezték, mert egy ugyanitt megrendezett eseményen néhány napja a Jobbik hívei elég csúnyán bántak szegény bobival. Ezt azonban manapság már nem lehet következmények nélkül megtenni, mert a tüntetésfüggő jobbos kemény mag mellett kialakult a tüntetésfüggő balos kemény mag is, így tüntetések, ellentüntetések, ellen-ellentüntetések ellen-ellen-ellentüntetések stb. sora töltheti meg a tüntetésfüggő tudósító kalendáriumát. És a baloldal megtalálta a maga Gonda Lászlóját is, Gyurcsány Ferenc személyében, bár ő a mostani párén nem volt jelen.

  Az első szónok Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke volt. Nem tudjuk, a zsidóknak mi közük Károlyihoz - na jó, tudjuk, hogy volt a haverjai között néhány zsidó származású kétes egzisztencia és tömeggyilkos, de erre mi a magyar zsidóság hivatalos szervezetének helyében inkább próbálnánk a feledés jótékony leplét borítani. A másik lehetséges ok Feldmájer szereplésére az lehet, hogy a jobbikosok kipát tettek Károlyi fejére, ez viszont nagyjából olyan szintű poén, hogy simán beférne egy Gálvölgyi show-ba a „két részeg melós beszélget a pultnál” jelenetek közé, utcára menni emiatt is kínos.

  A második szónok Márton László író volt, aki a Magyar Demokratikus Charta képviseletében lépett fel. Igen, itt arról a Magyar Demokratikus Chartáról van szó. Amúgy olvasott valaki Márton Lászlót? Milyen?

  Az esemény legcelebebb fellépője egyértelműen Tamás Gáspár Miklós volt. Őróla ugye a napokban derült ki, hogy úgy éli pár évtizede a közalkalmazottak nyugalmas életét, hogy közalkalmazotti státusához se a megfelelő papírokkal, se a megfelelő szorgalommal nem rendelkezik, s szereti ugyan magát filozófusnak nevezni, de ez ne tévesszen meg senkit, egyszerű publicistáról van szó. Itt jegyeznénk meg, hogy az MTA Filofófia Kutatóintézetében van egy Jakobinus terem nevű helyiség, javasolnánk, hogy az összes filozófus zárkózzon be oda egy nyaktilóval.

  A szervezők képviseletében az antifasiszta újhullám képviselője, régi antifasiszta ismerősünk, Kalmár Szilárd mondott zárszót. Elmondása szerint a Károlyi-szobrot képviselői igazolvánnyal hadonászó huligánok, valamint Kövér László fenyegetik, de ők meg fogják védeni, mármint a szobrot. (Kalmár zseniális blogját lásd itt.)

  És néhány ismerebb név a megjelentek közül: Gurmai Zita, Lamperth Mónika, Szanyi Tibor, Török Zsolt, Puch László, Szabó Vilmos, Czeizel Endre, Rajk László, Andressew Iván, Hanti Vilmos.

  Így tiltakoztak ők:

***

  Szanyi Tibor helyében mi hanyagolnánk az antifáskodást, nehogy szegény Bächer Iván agya megint elboruljon. Emlékeznek még hírhedt Séta című írására? Ebben ez szerepel:

Aznap délelőtt jött a levél, civilszervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre...

Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített.

Hát azt már nem.

Már mentem is a Wesselényi utcán a Nagykörút felé.

Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene.

Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül?

Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se.

Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval.

Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás.

Nem tudnak lopás nélkül lenni már.

Javíthatatlanok.

  Nos, a Bächer által említett szocialista politikus nem más volt, mint Szanyi Tibor. Tudjuk, mert ott voltunk.

***

  Tamás Gáspár Miklósra elég dühösek vagyunk, mert amikor az ő beszédéhez értünk a videó vágásakor, a számítógépünk füstölögve elszállt. Kibírt vagy száz Gyurcsányt, száz Vona Gábort és Morvai Krisztinát, de az álfilozófustól lerobbant. Ezért büntetésből közöljük publikációs listáját az MTA Filozófiai Kutatóintézetének honlapjáról, 2000-től.

2007-2010:

 

2006:

  • Tamás Gáspár Miklós: Miért háborognak a muzulmánok? Élet és Irodalom, 50, 9. sz., 2006. március 3. 5.
  • Tamás Gáspár Miklós: Kell-e új baloldali párt? Élet és Irodalom, 50, 12. sz., 2006. március 24. 12–13.
  • Tamás Gáspár Miklós: Négyévenként nemzethalál. Élet és Irodalom, 50, 14. sz., 2006. április 7. 7.
  • Tamás Gáspár Miklós: Jövő harcok elé. Élet és Irodalom, 50, 19. sz., 2006. május 12. 6.
  • Tamás Gáspár Miklós: Hát ez rosszul kezdődik. Élet és Irodalom, 50, 21. sz., 2006. május 26. 4.
  • Tamás Gáspár Miklós: Meghalt Szász János. Élet és Irodalom, 50, 31. sz., 2006. augusztus 4. 12.
  • Tamás Gáspár Miklós: Szilágyi Júlia születésnapjára. Élet és Irodalom, 50, 32. sz., 2006. augusztus 11. 10.
  • Tamás Gáspár Miklós: Edgár. Élet és Irodalom, 50, 37. sz., 2006. szeptember 15. 9.
  • Tamás Gáspár Miklós: Ki volt Kassák. Élet és Irodalom, 50, 39. sz., 2006. szeptember 29. 29.
  • Tamás Gáspár Miklós: Vallásháború vagy osztályharc. Élet és Irodalom, 50, 40. sz., 2006. október 6. 6–7., 14.
  • Tamás Gáspár Miklós: A nemzetek titkai. Élet és Irodalom, 50, 42. sz., 2006. október 20. 7.
  • Tamás Gáspár Miklós: A második nekrológ. Élet és Irodalom, 50, 51–52. sz., 2006. december 22. 6.
  • Tamás Gáspár Miklós: Pár szó a szocializmusról Népszabadság, 64, 12. sz., 2006. január 14. Hétvége melléklet, 4.
  • Tamás Gáspár Miklós: Lelőtték Ságvárit? Brávo! Népszabadság, 64, 58. sz., 2006. március 9. 13.
  • Tamás Gáspár Miklós: Válasz. Népszabadság, 64, 66. sz., 2006. március 20. Az online változatban: http://nol.hu/cikk/397832
  • Tamás Gáspár Miklós: Szexuális politika Mucsán, Népszabadság, 64, 77. sz., 2006. április 1. Hétvége melléklet, 2–3.
  • Szalai Erzsébet–Tamás Gáspár Miklós: Válasz Krausz Tamásnak, Népszabadság, 64, 97. sz., 2006. április 26. 13.
  • Tamás Gáspár Miklós: Reformválság. Népszabadság, 64, 146. sz., 2006. június 24. Hétvége melléklet, 1.
  • Tamás Gáspár Miklós: Egy kommunista. Népszabadság, 64, 150. sz., 2006. június 29. 5.
  • Tamás Gáspár Miklós: Isten nem ver bottal. Népszabadság, 64, 158. sz., 2006. július 8. Hétvége melléklet, 1.
  • Tamás Gáspár Miklós: A baloldali minimum, Népszabadság, 64, 180. sz., 2006. augusztus 3. 11.
  • Tamás Gáspár Miklós: Óbudai emberünk. Népszabadság, 64, 196. sz., 2006. augusztus 22. 12.
  • Tamás Gáspár Miklós: A kormány ellenzékéből a rendszer ellenzéke. Népszabadság, 64, 204. sz., 2006. augusztus 31. 13.
  • Tamás Gáspár Miklós: Orbán mondott le Gyurcsány helyett. Népszabadság, 64, 224. sz., 2006. szeptember 23. 6.
  • Tamás Gáspár Miklós: 1956: Rajk László újratemetése. Népszabadság, 64, 236. sz., 2006. október 7. Hétvége melléklet, 4.
  • Tamás Gáspár Miklós: Bence György halálára. Népszabadság, 64, 254. sz., 2006. október 30. 5.
  • Tamás Gáspár Miklós: Mit gondolt Nagy Imre ? Népszabadság, 64, 2006. október 23. Az online változatban: http://nol.hu/cikk/421621
  • Tamás Gáspár Miklós: Könyörgök oszlassák föl! Népszabadság, 64, 268. sz., 2006. november 16. 14.
  • Tamás Gáspár Miklós: Száz súlyos esztendő, Népszabadság, 64, 276. sz., 2006.  november 25. Hétvége melléklet, 3.
  • Tamás Gáspár Miklós: Polónium, Népszabadság, 64, 278. sz., 2006. november 28. 12.
  • Tamás Gáspár Miklós: Az elnök elfogulatlan. 168 óra, 18, 48. sz. 2006. november 30. 14–15.
  • Tamás Gáspár Miklós: Litván György és a „progresszió”. Népszava, 134, 269. sz., 2006. november 17. 6.
  • Tamás Gáspár Miklós: Jobboldali sajtópolitika, 223. rész., Népszava, 134, 273. sz., 2006.november 22. 6.
  • Tamás Gáspár Miklós: Lesz e kiegyezés? Népszava, 134, 300. sz., 2006. december 23. Szép Szó melléklet, 8.
  • Tamás Gáspár Miklós: Nyilt levele: Rednews, 2006. január 26. http://www.rednews.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=322&Itemid=85

 

2005:

  • Tamás Gáspár Miklós: Van-e a népnek jövője? Mozgó Világ, 31, 2005/4. pp. 32–38.
  • Tamás Gáspár Miklós: Pár Tocqueville-mondat, Népszabadság, 2005, július 30.
  • Tamás Gáspár Miklós: Lángolnak a lakótelepek, Népszabadság, 2005, november 16.
  • Tamás Gáspár Miklós: Jobb és bal a festõi Kárpát-medencében, Népszabadság, 2005, augusztus 21.
  • Tamás Gáspár Miklós: A németországi választásokra, Élet és Irodalom, Élet és Irodalom, 49 évf. 38 szám, 2005. szeptember 23.
  • Tamás Gáspár Miklós: Populizmus és elitizmus, Élet és Irodalom, 49. évf. 51 szám, 2005. december 21.

 

2004:

  • 0 publikáció

 

2003:

  • 0 publikáció

 

2002:

  • 0 publikáció

 

2001:

  • Fichte's Die Bestimmung des Gelehrten: A Sketch (Institute of Advanced Study Workshop Series). – Collegium Budapest, 2001
  • Idola tribus / ford. Tabacu, M. – Kolozsvár : Dacia, 2001
  • On Post-Fascism. In East European Constitutional Review tavasz, (2001)
  • On Post-Fascism. In Eszmélet nyár, (2001)

 

2000:

  • 0 publikáció

 

  A lista nyilvánvalóan hiányos, de feltételezhető, hogy ha Tamás a Harrasowitznál megjelentette volna nagydoktoriját, akkor az szerepelne benne. Érdemes egyébként elolvasni Boros Jánosnak, az Intézet igazgatójának értékelését a Zöld Baloldal vezetőjéről.

***

  Ja, a szobrot meg nem kéne abajgatni: a gyerekek szeretik, mert lehet a talapzatára le-fől mászni, meg elbújni mögé. A többi úgyse számít. 

Címkék: mszp videó tüntetés tamás gáspár miklós jobbik lamperth mónika antifasiszta gurmai zita károlyi mihály magyar demokratikus charta szanyi tibor mandiner tv

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr562463877

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elsötétült Esztergom - fény nélkül a fidesz-apologéták 2010.11.24. 10:25:14

Esztergom egy részében kedd este nem kapcsolták be a közvilágítást, mert az önkormányzat csaknem 80 millió forintos adósságot halmozott fel a világítást szolgáltató TIVI Kft.-nél. A társasággal még Meggyes Tamás állapodott meg, majd a felhalmozódó tart...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.24. 11:49:43

@Sztyepan: Ne haragudj, de 20 éve módszerváltás volt. TGMnek nem mondták el?
Vagy az ellenállás nevében nem diplomázik és nem nyelvvizsgázik le?
Mi lenne ha a nagy ellenállásban az akadémiai széket, fizut és presztízst sem fogadná el?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.24. 11:55:34

@AlerTomi: Széchenyi, Batthyányi, Deák, Tisza, Bethlen, Klebersberg, Hóman, Eszterházy János, Horthy István gondolkodás nélkül.
Teleki Pál

Soroljam még?
(Uralkodót nem írtam, hiszen ők nem feltétlenül politikusok, és nem is csak a jobboldalt képviselték függetlenül személyiségtől, de jöhetne még ide: Ferenc József, IV Boldog Károly, Horthy Miklós.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:04:12

lelőtt egy sofőrt"

mármint rendőrt, csendőrt nem?

kkbk.blog.hu/2009/07/27/sagvari_endre

AlerTomi 2010.11.24. 12:04:40

@TaTa86.:
Azért a "gondolkodás nélkül" egy kicsit szíven üt. Anélkül inkább ne.

Széchenyi: pipa
Batthyányi: pipa
Deák: pipa
Tisza: Kálmán és/vagy István?
Bethlen: vastag pipa
Klebersberg: pipa
Hóman: nem
Eszterházy János: bevallom, nem ismerem, de ez az én szégyenem
Horthy István: róla is keveset tudunk
Teleki Pál: nem
Ferenc József: nincs ellentmondásban a fentiekkel? Egyébként nem para
IV Boldog Károly: teljességgel érdektelen
Horthy Miklós: Nem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:09:28

Radnóti gyilkosának díszsírhelye,"

mi ez? vki árulja már el, mert hülyén halok meg

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.24. 12:09:50

@AlerTomi: Elég sok átment...

Eszterházy a 38ban létrejött Szlovákia egyetlen magyar képviselője. Nem mellékesen ő volt az egyetlen, aki a szlovák zsidótörvény ellen szavazott.
45ben a komcsik agyonlőtték.

"Ferenc József: nincs ellentmondásban a fentiekkel? Egyébként nem para"
Ellentmondás van, de az ellentmondásmentességet nem követelted meg. :)

Telekit és Horthyt egy szimpla "nem"-el elintézni erős túlzás.
Horthyt még megértem a II. vh miatt, ott tényleg lúzer és rossz helyzetfelismerő volt, de Telekire melyik igaz?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:12:03

az a baj, h én azt hittem Boros János normális ember, de nem. ugyanolyan liberálbolsevik, mint tgm

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:13:42

rogán antall mióta zsidó?

ennyire le kell menni kutyába a lipótvárosban?
vagy már eleve az volt?

ÁrPi 2010.11.24. 12:14:07

@AlerTomi:

Csudálatos!

Noés...akkor.. miért tettél föl olyan "Mely jobboldali, konzervatív politikust tudja a jó szívvel felmutatni a létező jobboldal?" - kérdést, amely olyan felhangú mintha az általad említett hgyománykeresési szükség mindenoldalon egyenlőmértékben aktuális lenne EBBEN az aktulális KárolyiMihály-topikunkban amely ráadásul NEM _Face__ hanem _Bloghu__ post :-D

Ezt kérdezem.? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:15:42

kosáry domokos is egy nagy komcsipártolóvolt. mint sólyom

ÁrPi 2010.11.24. 12:19:11

@tesz-vesz:

Bächer Iván "Elkeseredtem"-ségében írt hülyesége, amellyel tán valaki akkori ("korabeli") főpolitikust illetne meg.

AlerTomi 2010.11.24. 12:19:44

@TaTa86.:
Teleki: Numerus Clausus. Ezzel persze nem kerül egy platformra Gömbössel, vagy Imrédyvel, mert a szitu '20-ban más volt. De sajnos ez egy nagyon nehezen menthető dolog.

Sztyepan Asztahov 2010.11.24. 12:20:16

@TaTa86.: figyelj, nem TGM az egyedüli ember, aki úgy volt akadémiai tag, hogy nincsen neki se diplomája, se Ph.D.-ja. Mondjuk erre kiváló példa Arany János (akinek történetesen érettségije se volt) és Rousseau (aki cipésznek tanult, de elszökött).

Szerinted minek diplomázzon le, mikor rátermettségét már régen bizonyította azzal, hogy nyugati egyetemek hívták meg előadónak? A papír az átlag kis-jánosoknak való (pl.: nekem és neked), mert mással nem tudnak bizonyítani. Mondjuk egy nyugati cégnél szarnak a papírokra, de elméletileg arra volna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:21:38

@AK76: valójában szanyi egy lepattant csőmunkás, mint a többi bolsi, csak most már volt pénze jó ruhákra, hát olyan mint biszku, ő is fehér öltönyben megy le lezseren Papira, mint egy pléhboj.
de hiába adunk öltönyt a disznóra, tudjuk

(de azt meg kell mondani, hogy vannak intelligens csőmunkások)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:24:39

@Sztyepan: zsidózni azért nem menő, dehihetetlenül jól esik

emellett tudom hogy miért zsidóztak a harmincas években. ma sem különbek.

(de azt meg kell mondani, hogy vannak intelligens csőmunkások)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:27:01

@ÁrPi: hát nem sokat segítettél

de értékelem az igyekezeted. köszi:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.24. 12:27:30

@tevevanegypupu:

én konkrétan nem kedvelem tgm-et, na ez van :)

a probléma mindössze az, hogy phd és nyelvvizsgák dolgában baromi nagy katyvasz van errefelé. magyarra lefordítva, bőven lehetne még kifele rugdalni onnan emberkéket. ide is bemásolom, nyami-nyami.

>> az alkalmatlanok egyike ugyanis az MTA doktora, míg egy kiválóan alkalmasnak minősített kutató „habitusvizsgálata" eredménytelen lett. A szintén alkalmatlan Mesterházi Miklós MTA doktori pályázatát nem sokkal később (a kirúgását követő napon) a Filozófiai Bizottság - két pozitív habitusvizsgálatra támaszkodva -89 százalékkal elfogadta. Az ő minősítése abból indult ki, hogy bár széles körben elismert fordítói tevékenységet végez, az nem tekinthető önálló tudományos teljesítménynek; felmondólevelében az áll, hogy a Filozófiai Bizottság egyik eseti döntése „precedenst teremtett" ebben. Mesterházi egyik bírálója Lendvai L. Ferenc volt, aki hangsúlyozta lapunknak: mennyiségi szempontból Mesterházi ugyan nem felelt meg problémátlanul, de e mennyiségi előírásokkal ő nem is ért egyet; minőségi szempontból nagyra becsüli Mesterházi ténykedését.<<

ÁrPi 2010.11.24. 12:27:42

@tesz-vesz:

Elnézést az előbbi kommentem csak tipp volt, de most ki-gugliztam:

mti.hu/cikk/381779/

2009. május 14. 16:40
"Gusztos: szégyen, hogy Radnóti gyilkosa díszsírhelyet kapott"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:31:45

@Sztyepan: kertész nobele jut eszembe.

és susan sonntag szerint is biztos jól ír! és Marcel Reich-Ranicki és Edgar Reichman (Le Monde) szerint is jól ír kertész.

biztos hogy jó író! meg is veszem a könyvét a deák téren

ÁrPi 2010.11.24. 12:33:52

@ÁrPi:

(Megjelent a Metropol címü ingyenes nagypéldányszámúban is amelyet jó és rossz csőmunkások egyaránt olvasnak szerte a hazai utcákon.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:34:44

@ÁrPi: google!

tényleg! :D

köszönöm!

bezzeg az orosz katonék nem gyilkosok, ők nyugodhatnak
a közt téren lehet vörös csillag, miért is ne? amúgy minden temetőbe kell ám vörös csillag! katona úgy nem nyugodhat h orosz zászló van kirakva, ki kell rakni az önkényuralmi jelvényt, ami hatással van még a "jobboldali" fideszes fiatalokra is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:36:34

@AlerTomi: De azért intellektuálisan több mint egy publicista. Voltak komoly filozófiai munkái,"

:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.24. 12:41:00

@ÁrPi: nem inkább az az érdekes, hogy azt hiszi, ő fogja eldönteni, ki legyen jobboldal sztárja

tevevanegypupu 2010.11.24. 13:55:00

@mavo:
Ha valamire urugyet akarunk talalni akkor talalunk, szoval barkit - akarmilyen tudomanyos fokozattal - az igazgato vagy intezmenyvezeto kitehet, meghatarozhatja kivel dolgozik, stb..Raadasul TGM-nek pechje van, mert valoban elerte a hivatalos nyugdijkorhatart es nem szamit, hogy hetveneves koraig is maradhatna. Mivel olyan hirhedt es olyan eros egyeniseg, nyilvan nehez vele egyuttmukodni is, es valoszinuleg ilyesmi is kozrejatszhatott a dontesben. Kulonben egy igazgatonak ez nyilvan egy kicsit hiusagi kerdes is: egy alkalmazott nepszerubb nala.(:

Mindenesetre akarmilyen is, akarmit is beszel, alapvetoen TGM jo ember es ezt kevesekrol lehet elmondani. Aki manapsag szegeny emberekkel, munkasokkal torodik, tesz is ertuk valamit mindenkeppen tiszteletet erdemel.

Egyebkent Karolyi akarmilyen gazember is volt, szinten sokat segitett a munkasoknak, legalabbis amikor emigracioban elt. Talan emiatt is erzi TGM, hogy feltetlenul vedenie kell, mert egyebkent elegge erthetetlen, hiszen ha valakinek tudnia kell milyen egy elszakitott teruleten elni, mit kell ott elviselni, az eppen o maga.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.24. 13:58:48

@AlerTomi: Ez egy kérdéses momentum, ráadásul azzal együtt hogy 1 éve zsidók megpuccsolták a Magyar Államot, és fel akarták számolni a magyar nemzetet, és a vallást.
Ha hozzáveszed, hogy ő szüntette meg véglegesen a fehérterrort, és hogy milyen kritikus időszakban vette át a hatalmat, akkor el kell ismerned, hogy igenis nagy államférfi volt.

A mérleg egyértelműen pozitív, még zsidó szempontból is.

@Sztyepan: "figyelj, nem TGM az egyedüli ember, aki úgy volt akadémiai tag, hogy nincsen neki se diplomája, se Ph.D.-ja. Mondjuk erre kiváló példa Arany János (akinek történetesen érettségije se volt) és Rousseau (aki cipésznek tanult, de elszökött). "
Rousseau maradhatott volna cipésznek, nem vesztünk semmit.
Arany János pedig több mint száz éve élt és alkotott, egy kicsit más volt akkoriban az oktatás...
Ráadásul hozzá hasonlítani TGM-et elég necces.

"Szerinted minek diplomázzon le, mikor rátermettségét már régen bizonyította azzal, hogy nyugati egyetemek hívták meg előadónak?"
Ezzel a jó kapcsolatain kívül semmit nem bizonyított. Paul Lendvait, Konrád Györgyöt, Vásárhelyi Máriát stb stb is gyakran hívják, ettől még értéktelen megélhetési rettegők maradnak.

jan 2010.11.24. 14:09:23

@Sztyepan: "filozófusi képességekkel rendelkezni" nem elég ahhoz, hogy valaki közalkalmazott filozófus legyen, ahhoz ugyanis dolgozni is kell a nevezett képességek felhasználásával.

A kutató meg úgy dolgozik, hogy olvas, és után ír (=publikál), neki a publikációk a produktumai. Ha nem publikál, akkor nem dolgozik. Ha nem dolgozik, ne kapjon fizut (pláne közpénz). Publish or perish.

Kb. olyan ez, mintha azt mondaná egy asztalos, hogy igaz ugyan, hogy 2000 óta egy asztalt sem készített, de kiváló asztalosi képességekkel rendelkezik...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.24. 14:10:47

Ne keverjük az akadémiai tagságot, a nagydoktorit, a doktorit, a diplomát és a habitusvizsgálatot.

Tamás az előírások szerint akkor állhatott volna munkába 20 éve, ha bemutatja a diplomáját. Nem tette meg.

Egy kutató első lépésben tudományos segédmunkatárs vagy tanársegéd lehet, de ha 8 év után nem szerez doktorit (PhD), kibasszák, mint macskát szarni. Tamás 20 éve dolgozik az intézetben, de nem szerzett doktorit. Az intézet vezetői minden vonatkozó előírást megsértettek az alkalmazásával. Ha lenne doktorija, akkor lehetett volna foglalkoztatni 62 éves koráig. A 70 éves korhatár a nagydoktorokra vonatkozik, ettől Tamás igen messze áll.

A kutatóintézeteket nem azért tartjuk fenn, hogy művelt embereknek fizut adjanak, hanem azért, hogy kutassanak. Tamás biztos nagyon művelt ember, de legalább egy évtizede nem kutat.

A publicisztikáiért Tamás flekkdíjat kap, s amilyen grafomán, ezekből simán meg tudna élni. De ő az általunk fizetett munkaidejében írja a publikat, plusz még a honort is felveszi értük.

Tamás úgy viselkedik, mint egy villanyszerelő, aki tanonckorában nagyon tehetséges volt, aztán elhelyezkedett egy vállalatnál, ahol még egy kurva konnektort sem szerelt meg egy évtizede, sőt be se járt. Közben a havi fixet kapja. Emellett még elmegy pizzafutárnak, amiért szintén kap pénzt.

Nem mentség, hogy mások is vannak így a magyar tudományos rendszerben - őket is ki kell baszni. Tamásnak volt húsz éve, hogy megírjon egy 120 oldalas dolgozatot bármiről, amiért PhD-t kaphatott volna, de nem tette. Nem az történt, hogy őt, a nagy zsenit elkaszálta valami kicsinyes bizottság, hanem egész konkrétan baszott leírni 120 oldalnyi összefüggő szöveget húsz éve. Kihasználta azt, hogy hozzá senki nem mer nyúlni.

Az, hogy valaki egy nyugati egyetemen tanít egy-két szemesztert, az égvilágon semmit nem jelent. Ha van valakinek haverja ott, az simán meghívhatja - az amerikai egyetemeknek bőven van arra keretük, hogy rövidebb időszakokra innen-onnan meghívjanak embereket. A nagy dolog az az állandó katedra egy nyugati egyetemen, de Tamás ilyet nem kapott.

csabakirályfi 2010.11.24. 14:27:20

@TaTa86.: Azé baromira kíváncs lennék, hogy Horthy István mely kvalitásai azok, amik bármire jogosítják?! A papa meg csak egy kabaré. Szegeden üldögélt a Nemzeti Hadseregével, magvárta, mig a románok elfoglalnak mindent, aztán amíg a románokat az antant elküldi haza, aztán előjött lovat táncoltatni. Hát ennél a produkciónál már a lázadó ludovikások is többet mutattak, ők legalább mertek szembeszállni a VH-gel.
Teleki a főcserkész. Na ja, a történelem nem mutatta meg, hogy mekkora lúzer volt, gondolom azért lett öngyilkos.

csabakirályfi 2010.11.24. 14:32:57

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Látom, vágjátok, bizonyára tudtok segíteni. A Társadalomtudományi Intézet (az akkori) fiatal kutatójának a publikációs listáját nem tudnátok véletlenül felrakni ide? Hogy nehogy félreértés legyen: Dr Kövér László. Tudom, nektek nem számít, hogy miket írt, nekem se, de kíváncsi vagyok. Tegnap volt itt a Mandíneren egy blog, kivesézték Borosst, hogy miket mondott...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.24. 14:51:05

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
ott a pont. Egy kutatóintézet nem melegedő vagy szociális otthon, pláne nem az ÉS/Népszabóság kihelyezett szerkesztősége. Illetve nem szabadna, hogy az legyen.

Bloodscalp 2010.11.24. 14:57:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: mindez lófaszt sem számítana ha fidesz párttag lenne, még törvény is módosulna hogy minden ok legyen:)

Sose fogom megérteni ezt a Károlyi dolgot...hiszen ő mindent megfontolt:)

elfelejtette 2010.11.24. 15:07:43

"a magyar baloldal számára nehéz kereszt lehet, hogy az egyik legnagyobb hőse egy olyan szerencsétlen balfasz, mint Károlyi."

A magyar balodalnak egyáltalán nincs hőse, ezért próbálnak hőssé maszkírozni mindenféle futóbolondot, mint legutóbb ezt a Gyurcsány nevű alakot. A magyar baloldalnak sem hősei, sem hősies tettei nincsenek, ez az ő nehéz keresztje.

tevevanegypupu 2010.11.24. 15:13:14

@csabakirályfi:
Horthy Miklos nem kabare. A megcsonkitott Magyarorszagbol egy vesztes vilaghaboru es Trianon utan egeszen jol mukodo orszagot teremtett. A zsido nagyipar, a bankok es kultura peldaul csodalatosan viragzott az o kormanyzosaga alatt.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.24. 15:14:51

@csabakirályfi: Kevered a szezont a faszommal.
- Kövérnek nincs tudományos fokozata, a Dr. előtag a jogi végzettségére utal, ez nem jelent doktori fokozatot.
- Kövér sosem dolgozott akadémiai kutatóintézetben
- Kövér az MSZMP KB valamilyen intézetében dolgozott néhány hónapig, aztán elég gyorsan lelépett. Hogy volt-e publikációja - ami pár hónap alatt nem elvárás -, annak az OSZK-ban lehet utánanézni. Az online katalógusuk éppen halott, bár az akkori rekordok valószínűleg csak papíron vannak meg.

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 15:17:08

@jan: ....és gyönyörű, színes hajómodelleket ragasztgat saját örömére (amelyek úszni persze nem tudnak).

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 15:19:38

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Így van ez.
Ne háborgjon, hanem örüljön, hogy 20 évig húzhatta a zsetont a semmiért.
Menjen Isten hírével.

csabakirályfi 2010.11.24. 15:32:14

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Asszem, nem én keverem. Nem kérdés, hogy van-e tudományos fokozata. Az a kérdés, hogy őt miért intézitek ilyen laza kézlegyintéssel, ahogy. Meg miért rágódtok azon, hogy Boross mit mondott, azon meg, hogy a Nemzetvezető miket mondott húsz éve, pont ilyen laza kézlegyintéssel teszitek túl magatokat. Egyebiránt lelépett, na hova? A Bibó koleszba. Na ki volt ott az igazgató? Hát az eszem megáll, a friss alkotmányjogász. Történetesen az akkori belügyminiszter veje. Persze ilyenekről nem hallottatok. Vagy, ami még rosszabb, de valósabb: nem akartok hallani róla.

csabakirályfi 2010.11.24. 15:35:05

@tevevanegypupu: Csodálatosan. És hol is fejezte be a zsidó nagyipar az ő kormányzósága alatt??

Google 2010.11.24. 15:38:30

Nemzetközi botrányt szeretne TGM

Az MN szerint (tudom: dögkút, de mégis) e-levelet irogat, támogatókat keres a nagy filozófus:

"Dear friends, please sign the petition above, you & your numerous friends. I and three others had been fired from the Institute of Philosophy of the Hungarian Academy of Science. 13 more will follow incl. ALL people from... the Lukács Arhives. It is the doing of the right-wing attack on liberties, livelihood, intelligentsia etc. This protest ist aimed at the Academy, it is simple&straightforward, it is in Hungarian, but there is not time for it to be translated now. PLEASE, PLEASE sign it&make people to sign it quick, of course it would be usefull if same big names would appear. Sorry for the hurried message, but I am under attack -press, tv and so on, there's a huge scandal here.
Thank you very much in advence,
G M Tamás

Így megy ez.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.24. 15:39:24

@csabakirályfi: A tájékozatlanság magabiztosság tesz! Remélem sok Népszabit olvasol. :)

Majd ha olvasol mást is, és esetleg gondolkozni is tudsz, majd gyere vissza. Pá!

@a művésznő: Nem eredeti, de nagyon megtetszett... XD

elfelejtette 2010.11.24. 15:43:16

@Google: Biztos, hogy ez eredeti? Akad benne jó néhány hiba.

csabakirályfi 2010.11.24. 15:48:20

@TaTa86.: Aha, a megdönthetetlen érv, a nagyszerű kultúrfölény. Ez igen. Lehengerlő. Valóban pá.

tewton 2010.11.24. 15:54:09

@Google:
ezt mondtam itt 2 napja. kár, hogy egyértelműen politika felé viszi el tgm a dolgot -- ezért is van megb...va az aláírásgyűjtő ív is. ki az a hősies morális lény, aki szívesen foglalna állást az igaz ügy mellett, ha egy bauer meg egy pető neve mellé kerülne az aláírása? :(

betyár (törölt) 2010.11.24. 15:56:07

@AlerTomi:

Kéréds, hogy olvasta-e valaki a numerus cluasust? Itt bizony pozitív diszkrimináció van.

" a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról[1]

(Kihirdettetett az Országos Törvénytárnak 1920. évi szeptember hó 26-án kiadott 17. számában.)

1. §[2] A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

Az egyes karokra (szakosztályokra) felvehető hallgatók számát az illetékes kar (a műegyetemen a tanács) javaslata alapján a vallás és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.

Rendkívüli hallgatók csak abban az esetben vehetők fel, ha a hallgatóknak az előző bekezdésben foglaltak szerint megállapított létszáma rendes hallgatókkal nem telt volna be és csak a megállapított létszám-kereten belül.

Ez az intézkedés a jog- és államtudományi karokon (jogakadémiákon) az államszámviteltanra beiratkozókra nem vonatkozik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban az illetékes karok meghallgatása után a pénzügyminiszterrel egyetértőleg ezeknek a rendkívüli hallgatóknak a létszámát is megállapíthatja.

2. §[3] Az 1. § rendelkezései az előző tanévekben már beiratkozva volt rendes hallgatók, valamint a bölcsészettudományi (bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mennyiségtan-természettudományi), továbbá az orvostudományi karokra középiskolai érettségi bizonyítvány birtokában beiratkozva volt rendkívüli hallgatók további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.

3. § Az 1. § intézkedései szerint beiratkozónak az illetékes karhoz (műegyetemen a tanácshoz) benyújtott folyamodással kell a beiratkozásra engedélyt kérnie.

A beiratkozási engedélynek az 1. § rendelkezései szerint megállapított létszám-kereten belül való megadása, vagy megtagadása felett az illetékes kar tanárainak (műegyetemen a tanácsnak) teljes ülése végérvényesen határoz.

Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.

Hasonlóképen csak az illetékes kar (műegyetemen a tanács) teljes ülésén megadott engedéllyel iratkozhatnak be a 2. § alapján beiratkozni kívánók is. Ezeknek beiratkozására vonatkozó szabályokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg.

4. § Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép hatályba, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

betyár (törölt) 2010.11.24. 16:14:21

@Bloodscalp:

és ezt se felejtse ki Krolyi dicsőséglistájáról:

"Amikor például 1924-ben arról volt szó, hogy Magyarország nem kapja meg a népszövetségi kölcsönt, s hogy ennek a vezető politikusok az okai, Károlyi nem tett jót az országnak azzal, ahogyan erről az emigrációból üzent. Hogy érthetőbb legyen, mire gondolok: a demokratikus emigrációban időzők közül sokan úgy gondolták, Károlyi egy ideig osztotta ezt az illúziót, hogyha sikerül megakadályozni a népszövetségi kölcsön odaítélését, akkor annak a Horthy-kotszak összeomlása lehet a következménye..." (Élet és Irodalom, 2010. nov. 19., Pók Attila történésszel Váradi Júlia készítette interjú)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.24. 16:21:48

@betyár: "a demokratikus emigrációban"
Mekkora lol! Mégis ki választotta meg őket Magyarország emigrációjának? Senki? Akkor mitől demokratikus?
Ez kb szimbóluma az egész magyarországi "demokratikus" baloldalnak.

Ganger 2010.11.24. 16:28:32

Google: hát ha így ír angolul, akkor egy nyelvvizsga valóban nehezen jönne össze Miklósunkak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 16:36:27

@Google: ez tényleg gáz.

És hogy huge scandal?!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.24. 16:37:18

@Google: a capslockos PLEASE, PLEASE annyira gáz, hogy ezzel önmagában lejáratja az országot.

Google 2010.11.24. 16:38:04

@Ganger:

Nem az a baj, hogy esetleg h.hibák csúsztak be, siet, felindult stb.
A nagyobb baj az, hogy nem korrekt, de méginkább az -ahogyan Tewton is írja -, hogy politikai síkra akarja terelni az egész dolgot. Mert úgy érzi - és érezheti is, hisz eddig így működött - , hogy így nyert ügye van. Kénytelenek lesznek engedni neki.

elfelejtette 2010.11.24. 16:38:29

@tewton: Elnézést, de erre nincs jobb szó, mint a "ez beszarás". Én magam nem vagyok túl jó semmiféle idegennyelvből, mégis egyből kiszúrtam hibákat. Ezek hibák, nem elütések, látszik rajtuk.

osborne 2010.11.24. 16:41:35

@Google: @tölgy: Mertünk ezzel viccelni a PJ-klubban

(bejött)

Google 2010.11.24. 16:42:17

@lelkylola:

Már csak egy sorozat felkiáltójel hiányzott, esetleg kérdőjelekkel megtűzdelve.
Dovnlódi divatot csinált.
Sematikusnak lenni is tudni kell!

Bloodscalp 2010.11.24. 16:42:28

@betyár: hülye vagy te b+, emigrációból hogy lehetne egy ilyet megakadályozni? ez elég elvadult egy ötlet...

szemben azzal a ténnyel hogy a 20-as évek elejétöl már mentek a frank hamisitások keményen...-úgy hogy benne volt az aktuális kormány is, de a csúnya emigránsokat vádoljuk persze ja....

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 16:47:46

@Bloodscalp: A szöveget az ÉS írta, ott a ballib Pók hivatkozik Litvánra.
Beszéljék meg a következő őrsgyűlésen egymással.

Bloodscalp 2010.11.24. 16:53:42

@tölgy: tőlem...nehéz ugye?:) nem vagyok szektatag

Bell & Sebastian 2010.11.24. 17:02:10

A nemzethűtlenség és erkölcsi megbízhatatlanság lehet a kódolt zsidózás ebben a zárt szám -törvényben?

Akkor ez olyasmi, mint az itt lopik, de kiviszi külföldre, vagy idegen hatalmaknak szimatol, esetleg magyar lyánnyal nem képez párt?

De hogy jön ez a Gazsihoz?

tewton 2010.11.24. 17:22:06

@Bell & Sebastian:
szerintem nem.
"a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje" stb.

az arányszám a lényeg, a többi csak minimálkövetelmény. gondolom, aki 19-ben bőrkabátos leninfiú volt, az nem igazán nemzethű. az erkölcsi megbízhatatlanság is érthető (hahhhaha, milyen jó lenne, ha ez újra lenne :))

az arányszámmal mint adminisztrativ eszközzel lett megakadályozva, hogy a rokonság telehemzsegje a helyeket. de ez már abból a szempontból a fasizmus kezdete.

tewton 2010.11.24. 17:28:50

@tölgy:
a MN változatába becsúszott egy hiba, az eredetiben A of ScienceS van. ez egy kapkodósan megírt szöveg egy nemnatív szpíkörtől. a fontosabb rész az, amit mondani akar. egy kétségbeesett, picit paranoid szempont.

betyár (törölt) 2010.11.24. 17:47:41

@Bell & Sebastian:

ehhez volt adalék:
@AlerTomi:

itt volt a kutya elásva: "arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét."

a zsidók jelentősen felülreprezentáltak voltak a népességbeli számarányukhoz képest az egyetemeken. vagyis addig, amíg mondjuk ez a tótoknak vagy a románoknak nem volt érdekes, a zsidóknak erős létszámstopot jelentett.

AlerTomi 2010.11.24. 18:06:36

Nos, az a helyzet - tűnjön ez megfutamodásnak, gyávaságnak - hogy nem akarlak Titeket meggyőzni arról, hogy a Numerus Clausus alapvetően miért problematikus. Ha bevéditek, hát védjétek, de én ebben nem szeretnék részt venni.
Volt másik 7-8 jobboldali politikus (teljesen különböző időben), aki szerintem nem annyira problematikus. Teleki kapcsán felhoztam egy igen súlyos ellenérvet, amiért nem állítanám példaképül. Ti viszont nem Teleki életművét védtétek be, hanem a Numerus Clausust, egy kis kunbélázással.
Sziasztok.

is 2010.11.24. 18:17:59

tenyleg csak a stilushoz. van a Foldon tobb mint egymilliard ember, aki egy olyan faszira alapozza a teljes eletideologiajat, aki 3 evig jarkalt fel-ala a mai Izraelben, aztan az elso alkalommal beszolt a helyi vezetesnek, aztan addig pofazott, mig keresztre feszitettek. Ilyen hősök életművére építeni egész életideológiánkat kifejezetten kínos lehet.

csak a stilushoz, stilusgyakorlatkent.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 18:46:34

@is:

Hű, papi, te ilyeneket tudsz így, improvizatíve, rettyinteni? Ülsz a gép előtt, megvilágosodsz és nyomban (ilyen lehengerlő) formát is ölt a nagy felismerés?

Ez a nemsemmi!

ü
bbjnick

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.11.24. 18:51:39

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Nem mentség, hogy mások is vannak így a magyar tudományos rendszerben - őket is ki kell baszni."

Pontosan. Bár látnánk!
De akik békésmárton képességű embereket dédelgetnek, azok ebben a kérdésben mélyen kussoljanak.

Bell & Sebastian 2010.11.24. 20:00:06

@tewton: @betyár:
Párdony, éllel kell óvasnyi. :)

Ha ezt bevezetik Budapesten... Csak azért mondom, mert 24 órán belül több (4d) vidéki korifeus szájából hallottam, rajtunk már csak egy Pestre dobott atom segítene. Remélem itt mindenki budai. :)

Mondjuk, ha szerencsétlen Kohnffy nem fért be a lakóhelyén, attól Szegeden még lába elé rózsaszirmot hintve fogadták. Nagyon üldözték, az a lényeg. :)))

Bell & Sebastian 2010.11.24. 20:12:46

@is:
Sokba van ez nekünk, hogy itt és így dumálhatsz. Becsüld meg, amíg teheted.

Bell & Sebastian 2010.11.24. 20:25:12

@AlerTomi:
Jogos.
Mert nem kellett volna befogadni a sok galíciai sáskát, akkor a NC sem kellett volna és most béke lenne.
Csak nem így történt, azóta legelik a kalászt, vetni meg egy sem akar.
Érdekes, az orvos társadalom mintha már kezdene kijózanodni. Paragrafusék azért kösz szépen, jól vannak. Pár tízmilliárdért lojálisak átmenetileg kicsit, oszt utána megy a hágás tovább.

tevevanegypupu 2010.11.24. 20:55:38

@csabakirályfi:
Kivaltottak magukat a nemeteknel es elmentek. Nehanyan halabol amiert Horthy megmentette oket - meg a budapesti zsidosag nagy reszet - Horthynak elete vegeig eletjaradekot fizettek. Horthy Istvan egyebkent -aki maga szerint nem sokat ert - mindenkeppen surgette az angolokkal valo titkos megegyezest Hitler ellen..talan nem veletlenul halt meg olyan tragikus korulmenyek kozott. Amig elt, addig viszont zsido es nem zsido barataival szorgalmasan latogatta az Arizona mulatot, ahol nagyon joban volt a zsido tulajdonossal es annak felesegevel is. Ezek persze csak kis szinesek, a tortenelem nem emlekszik meg ilyesmirol, pedig az eletunk ilyen apro kis tortenetekbol all. Es ezekbol a tortenetekbol talan jobb es pontosabb kovetkezteteseket vonhatunk le mint azt szeretnenk vagy nekunk megfelelne..

tevevanegypupu 2010.11.24. 21:01:04

@is:
"tenyleg csak a stilushoz. van a Foldon tobb mint egymilliard ember, aki egy olyan faszira alapozza a teljes eletideologiajat, aki 3 evig jarkalt fel-ala a mai Izraelben, aztan az elso alkalommal beszolt a helyi vezetesnek, aztan addig pofazott, mig keresztre feszitettek. Ilyen hősök életművére építeni egész életideológiánkat kifejezetten kínos lehet."

Nem biztos, hogy azok akik ilyesmire epitettek, olyan rosszul erzik magukat emiatt. Ne is aggodjon ertuk, majdcsak meglesznek maga nelkul is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.24. 21:16:37

Érdekes a "terrorlegény" szót hallani a rettegők szájából a másik oldalra. Elkélne már egy közösségi fogalommagyarázó kurzus, mert anno a "halálbrigádozástól" is kiakadt a biztosíték az agyamban.

Ady-t látta valaki, mikor kilőtte magát a Holdba? Mert ez többet vált ki, mint szimpla motolla-pörgést.

tewton 2010.11.24. 21:17:22

@tevevanegypupu:
a figura elég jól leírta az ateisták és a függetlenértelmisik ("jézus-is-csak-egy-zsidógyerek-volt") szemléletét. azért ennél tömegesen többen hisznek még mást erről a szereplőről :)

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 21:30:27

@tevevanegypupu: Ez egy szerencsétlen, szánalmas hülye. Majd bbjnick megadja, hogy az Orthodoxy! hányadik oldalán van az eme korlátoltak szellemi nyomoráról szóló fejtegetés.

Téglagyári Megálló 2010.11.24. 21:34:47

@is:

A körösztényésg nem ideológia, hanem vallás. Ideológiájuk maguknak van.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.24. 22:35:42

Kivonult a szomszédból az újlipótvárosi posztbolsevik konjunktúra zsidóság. Az a judeobolsevik társulat, akiknek felmenői a génhibás farkastorkú, embergyülölő gróf Károlyi Mihálynak,-- a Károlyi család szégyenének,-- köszönhették, hogy rőfőssegédélből egy hazaáruló kormány népbiztosai lehettek.

Ez a mesümed hitehagyott, galiciáner, judeobolsevik társulat, haza és nemzetárulásával sebet ütött a magyarság lelkén és elhintette az antiszemitizmus magját.

stratez 2010.11.24. 22:40:02

Én azért csak arrébb vinném néhány bokorral a parlamenttől, vagy még inkább néhány méterrel Buda felé. A Dunába.

tevevanegypupu 2010.11.24. 23:22:47

@tewton: @Tehetetlen Dodó:

Mindig meglepetes, hogy milyen indulatokat valt ki egy liberalisbol az, hogy valaki maskeppen latja a vilagot. Ritkan ervelnek, es olyan szep es valogatott karomkodasokat es gyalazkodasokat kocsmakban sem lehet hallani, mint amit egy-egy blogon olvashat toluk az ember. El kell ismerni, a fantaziajuk szines.(:

Bell & Sebastian 2010.11.25. 00:05:13

@de Karatna:
Sokszor linkeltem már, mert nem nélkülözi a tanulságot és eredeti, megfontolandó.

A tízparancsolatról
www.nemzetiszinhaz.hu/interju_tatar_gyorgy_filozofussal/

Bartolomeo Mazzini 2010.11.25. 03:09:01

a jobboldal hősei: Horthy (2. vh, 1millió halott), az antiszemita Teleki, Szálasi stb.

nem hiába írta a Spiegel, hogy Budapest Európa antiszemita fővárosa

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.25. 07:07:33

@csabakirályfi: te hogy maradtál életben a nagy világégéskor?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.25. 07:10:48

@Bartolomeo Mazzini: ostoba, és ez a nagy antiszemitizmus, hogyan mutakozik meg budapest utcáin?
köpködik a zsidókat? ütik-verik őket?
családos emberek mennek vasárnaponként a dohány utcába zsidóvérre szomjazva?

hogy dögölne meg minden ilyen ostoba ember

Bell & Sebastian 2010.11.25. 10:13:44

@Bartolomeo Mazzini:
Egy judeo-bolsevik farizeus szempontjából az és mindig is az volt, de ezt mi -a normális zsidó többségre tekintettel- nem vetjük Horthy szemére.
Öcsém, ezt a gondolkodást hol nyomták beléd? Lauder?

tevevanegypupu 2010.11.25. 11:25:12

@Bartolomeo Mazzini:

Szalasi a szocialistak hose, nemzetiszocialista volt, ha ez mond valamit..Gyulolte Horthyt, Telekit es az osszes polgari demokratat valamint az arisztokraciat is.

betyár (törölt) 2010.11.25. 18:38:46

@Bell & Sebastian:

az a rész szerintem na az szól a kommünároknak: megsepróbáldecsém, mert kiszórunk:))

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.25. 19:59:42

@Bell & Sebastian:

Kösz! Kedves tőled köszönöm. nagyon érdekes anyag!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.25. 20:08:47

TGM-nek van pofája keseregni a parasztságért.
A magyar arisztokráciát és földbirtokrendszer szidalmazni, amely bár bírálható , de nem egy baloldalinak nevezett posztbolsevik-liberálnyik szájából.
Hiszen a bolsevik oldal (amely ott rendezett ellentüntetést a Károlyi szobornál) a parasztságot " a nagy népi demokráciájában" erőszakkal fosztotta meg termelési eszközeitől. A nép nevében még a padlásukat is lesöpörte, félholtra verte és még a középparasztot is kuláknak nyilváníttatta.

Tűnjetek el!!

reinit 2010.11.25. 20:19:55

Slayer - 213

Driving compulsion morbid thoughts come to mind
Sexual release buried deep inside
Complete control of a prized possession
To touch and fondle with no objection
Lonely souls an emptiness fulfilled
Physical pleasures an addictive thrill
An object of perverted reality
An obsession beyond your wildest dreams

The Death loves final embrace
Your cool tenderness
Memories keep love alive
Memories will never die

The excitement of dissection is sweet
My skin crawls with orgasmic speed
A lifeless object for my subjection
An obsession beyond your imagination
Primitive instinct a passion for flesh
Primal feeding on the multitudes of death
Sadistic acts a love so true
Absorbingly masticating a part of you

Death loves final embrace
Your cool tenderness
Memories keep love alive
Memories will never die

I need a friend
Please be my companion
I don't want to be
Left Alone with my sanity

(Lead: Hanneman)

Erotic sensations tingle my spine
A dead body lying next to mine
Smooth blue black lips
I start salivating as we kiss
Mine forever this sweet death
I cannot forget your soft breaths
Panting excitedly with my hands around
Your neck

Shades are drawn
No one out can see
What I've done
What's become of me
Here I stand
Above all that's been true
How I love
How I love to kill you

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.26. 17:28:43

@Bartolomeo Mazzini:
Te bélféreg!

Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége. Pesten található a világ legszebb és legnagyobb neológ zsinagógája. Itt működik a világ egyetlen, egyben világhírű neológ Rabbiképző egyeteme, a Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem. Közép-Európában itt van a legnagyobb izraeli tőkebefektetés, ingatlan tulajdonlás. Működnek a Jesivák, az ortodoxia. Kiválóan működik a zsidóság kulturális és szociális intézményrendszere. Sorra újítják fel a korábban romos zsinagógákat. A zsidóság reneszánszát éli. Nemzetközi ZSIDÓ fesztiválokat tartanak. A Spinoza zsidó kulturális és gasztronómiai étteremben csak foglalással lehet asztalt kapni.
Magyarországon nincs antiszemitizmus!Ja! Hogy van zsidózás! Az elmúlt kétezer év alatt mikor nem volt?
Tomás de Torquemada is halachikus értelemben zsidó volt mégis zsidózott! Marx teljesen zsidó volt, mégis megírta a "Judenfrage" zsidókérdés című tanulmányát. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, minden idők legtöbb nyelvére lefordított és legolvasottabb orosz írója szintén zsidózott a "Jevrejszkaja Vaprosz" (fonetikusan) zsidókérdés című írásában. De zsidózott Luther is a "Von den Juden und ihren Lügen", Zsidók és hazugságaik,1543-ban megjelent munkájában és Fredrich Hörderlin is Wagnerről nem is beszélve, de nem sorolom mert hetekig írhatnám a neveket!
Mit mondtak híres emberek a zsidókról ?
www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/quotma.htm

Aki ma Magyarországon antiszemitizmusról beszél, az azonnal csomagoljon és utazzon el saját vagy vélt szociokultúrájába a levantei partok irányába!
Amit röviden Aliának is neveznek!

Russell Kirk 2010.11.27. 06:46:59

...egyáltalán nem értem hogy mi itt a probléma. TGM elérte a korhatárt, nem végez tudományos tevékenységet, nem jár be, nem felel meg a formai követelményeknek, az egész bolgárgyörgyös interjú is nevetséges-mintha az intézetvezető lenne a hibás és szánt szándékkal el akarná távolítani TGM-t (ami az indokokat figyelembevéve teljesen jogosnak tekinthető) valamint az intézet fiatalítani szeretne...!
...nem értem mi itt a probléma. miért alkalmazzak valakit aki nem csinál semmit, amúgy cikkeket írt szélsőséges újságba (ÉS), megél belőle, szép nyugdíjat fog kapni...
adja szépen át a helyét a fiatalabb filozófusoknak.
...tiszta sor!

Üdv!

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.27. 20:59:09

@Bartolomeo Mazzini: Ahogy a mondás mondja: antiszemitizmus itt nincs, de vannak annyira irritáló seggfejek, akik miatt igény lenne rá. Vagy valami ilyesmi...