Taxisblokád: légihíd Budaörs és Ferihegy közt
2010. október 27. írta: dobray

Taxisblokád: légihíd Budaörs és Ferihegy közt

1990. október 27., szombat - Szombat reggel 6 órakor még nincs foganatja a kormány és a magánfuvarozók közötti éjszakai megállapodásnak: nem indulhatott meg a fővárosban a felszíni közlekedés. Mint a BKV-nál elmondták: a Metró, a HÉV és a fogaskerekű üzemkezdettől zavartalanul szállítja az utasokat, a buszok, villamosok azonban még a garázsból sem juthattak ki a blokádok miatt. A BKV folyamatosan tárgyal a magánfuvarozók képviselőivel, s a társaságok vezetői hajlanak is arra, hogy feloszlassák a torlaszokat, ám a gépkocsik vezetői erre nem kaphatók. A BKV a hajnali órákban már a rendőrség segítségét kérte.

 

MTI retrospektív percről-percre. Szombati patthelyzet.

A vonatközlekedés lényegében zavartalan, a MÁV-tól kapott tájékoztatás szerint mindössze a dunaföldvári hídon nem jutnak át a vonatok. Ez azonban nem sok gondot okoz, mert itt szinte nincs is forgalom. Ötszáz percet késik viszont a Pannonia expressz, amely az éjszaka Lökösházán vesztegelt, mert az egyik kocsiban egy ismeretlen férfi megkéselt hulláját találták. A vonat valószinűleg csak reggel 8 óra körül indul tovább Berlin felé. A mentők és a tűzoltók munkáját ugyan sehol nem akadályozta a magánfuvarozók demonstrációja, a szombati szolgálatok átvétele azonban egyelőre bizonytalannak látszik, hiszen a dolgozók nem tudnak bejutni a munkahelyekre. Ferihegy fogadja és indítja a gépeket, kisebb késésekre azonban számítani kell. A Malév gondoskodik utasainak a repülőtérre, illetve a repülőtérről való szállításáról. A Gáz- és Vízművek szervízkocsijai akadálytalanul közlekednek. Szerencsére az elmúlt 24 órában különösebb tennivalójuk nem akadt. Munkájukat az is megkönnyíti, hogy mind a Gázműveknek, mind a Vízműveknek külön egységei működnek Pesten és Budán, így a hidakat nem kell igénybe venniük.

06:56: Marad a blokád

A Teherfuvarozók Budapesti Ipartestülete által szervezett válságstáb röviddel hajnali öt óra után kiadott közleményében mind a fővárosban, mind az ország vidéki településein a blokád fenntartására szólít fel.

Mint ismeretes éjjel egy órakor még úgy tűnt: lehetőség nyílik a kormány és a teherfuvarozók közötti megállapodásra, s a tárgyalások vasárnapi folytatására. A Teherfuvarozók Budapesti Ipartestületének egyik vezetője, Harmati Jenő azonban az MTI érdeklődésre elmondta: a személy és teherfuvarozók képviseletében tárgyaló Barcsai Jenő nem volt tisztában a kialakult hangulattal, illetve azzal, hogy a fuvarozók többsége nem ért egyet ezzel a kompromisszummal. Így született hajnalban a korábbi megállapodást visszavonó, s a blokád fenntartására felszólító közlemény, amely egyúttal felhívja a  demonstrációban résztvevőket: a mentőket, az orvosokat, a tűzoltókat, valamint a rokkantakat és a gyermekeket, valamint az alapvető élelmiszereket szállító járműveket engedjék át a blokádon. A Teherfuvarozók Budapesti ipartestületének képviselője  mindehhez hozzáfűzte: továbbra is várják, hogy a kormány valamely illetékesével folytathassák a válság megoldása érdekében a tárgyalásokat.

07:12: Tej és kenyér van

A fővárosi csarnokok és piacok a reggeli órákban megkapták a korábban megrendelt tej- és kenyérszállítmányokat, így ezeken a helyeken - egyelőre - folyamatos az ellátás, ám a hét végeken megszokottnál többen és nagyobb mennyiségben vásárolják ezeket a cikkeket.

08:08:  Országos helyzetkép - áll a blokád

Az MTI megyei tudósítóinak szombat reggeli gyorsjelentései szerint az éjszaka általában nyugodtan telt el, atrocitásokról sehonnan nem érkezett híradás. A blokád általában mindenütt állt, a tömegközlekedés nem indult meg, a közüzemű, a megkülönböztetett jelzéseket viselő és az élelmiszert szállító gépkocsikat azonban beengedték a városokba.

Pécsett - a város vezetői és a taxisok közötti megállapodásnak megfelelően - gyakorlatilag felszámolták a zárásokat a város belterületén, viszont útakadályokat képeztek a városba vezető útvonalakon, a várostábláknál. Pillanatnyilag kilenc torlasz áll Pécsett. A város belterületén konszolidálódott a helyzet, járnak az autóbuszok, közlekednek a közüzemi járművek. Miskolcon teljes a zárlat. Öt körgyűrű övezi a várost. Éjszaka egy órára átmenetileg egy-egy fél sávot szabaddá tettek és ez idő alatt a városi buszok kivonulhattak. Sátoraljaújhely és Edelény is rövid időre fölszabadult, de Leninvárost lezárták. Veszprém megyében 30 közlekedési csomópontot zártak el. Teljes volt az akadályoztatás Veszprémben, Tapolcán, Várpalotán és Pápán, ezekben hat-hat zárás áll. Zalaegerszegen a várost hét helyen gyakorlatilag hermetikusan lezárták. Az osztrák gépkocsikat általában átengedik, csakúgy mint a társasbuszokat. Az élelmiszerszállító gépkocsik és a tejbegyűjtő járatok mindenütt zöld utat kaptak. Szolnokon lényeges változás, hogy az éjszaka folyamán a 20 órán át ott veszteglő több száz gépkocsit kiengedték a városból. A rendőrség kérése, hogy az elzárásokat a gépkocsivezetők lehetőleg a város külső területeire helyezzék át. Nyíregyházánál kritikus helyzet alakult ki a 4-es főúton, ahol 800-1000 külföldi gépkocsi rekedt meg. Vezetőiket és utasaikat a vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat látta el élelemmel. Székesfehérváron a város területén több ezer gépkocsi torlódott, ezért éjszaka átmenetileg megszüntették az elzárásokat, a gépkocsik elhagyhatták a várost, majd miután megtisztították a csomópontokat,  újra helyreállították a torlaszt. Heves megyei jelentés, hogy éjjel fél 2 órakor Füzesabony  környékén megszüntették a blokádot, így szabad az út észak felé. Kaposvárott a belső blokádot már pénteken megszüntették, majd szombaton reggel 6 és 7 óra között a külső torlaszoknál is átmenetileg feloldották a zárást, de 7 órától ismét helyreállították azt. A helyi tömegközlekedés működik. Békés megyében Gyulánál lezárták a határhoz vezető utat, s nem engedik be a kelet felől érkezőket.

 

08:18: Légihíd Budaörs-Ferihegy között

A budaörsi repülőgépes szolgálat folyamatosan Ferihegyre szállítja azokat a fővárosban rekedt külföldi vendégeket, akik a taxis blokád miatt nem tudják megközelíteni a repülőteret, illetve akik nehezen jutnának be a repülőtérről a városközpontba. Budaörsről két, egyenként 14 személyes csehszlovák gyártmányú kis utasszállító gép hordja, viszi az utasokat. A másik bázis a margitszigeti Ramada szálló melletti füves téren kialakított alkalmi helikopter le-felszálló pálya. Ott a külföldiek - németek, franciák, belgák - sorban állnak a helikopterre várva. Szombaton a szolgálat a Margitszigettel szemben, a pesti oldalon nemrég átadott Helia Hotelnél is megteremti a helikopteres felszállás feltételeit. Szerencsére a szállodát eleve úgy építették meg, hogy erre lehetőség nyílik. Az utasok 2000 forintot fizetnek a 10 perces útért. Szombaton reggel Budaörsről angol és japán turisták váltottak jegyet, hogy elérjék Ferihegyet.

09:06: Újabb tárgyalást szorgalmaznak a fuvarozók

Újabb tárgyalást szorgalmaznak a kormánnyal a taxivállalatok és a teherfuvarozók képviselői. A City Taxi budapesti központjában ülésező válságstáb azt szeretné, ha a tárgyalásra az eredetileg tervezett vasárnap délelőtti időpont helyett még szombat délután sor kerülne.

A fuvarozók szerint ugyanis megengedhetetlen minden további késlekedés, annál is inkább mert meggyőződésük: a kormány tudatosan akarja húzni az időt. A taxivállalatok megbízottai ugyanakkor hangsúlyozták: továbbra is kizárólag az üzemanyagárakról akarnak tárgyalni, természetesen azzal a szándékkal, hogy a kormány - vizsgálja felül és valamilyen formában módosítsa korábbi döntését. A City Taxi központjában szerzett értesülések szerint az is bizonyos, hogy a fuvarozók továbbra is eltökélten kitartanak a blokád mellett, és nem adják fel a hídfőknél és a forgalmasabb csomópontoknál elfoglalt állásaikat.

09:13: Ellátási helyzetkép a fővárosban

A Fővárosi Tanácstól kapott tájékoztatás szerint viszonylag zökkenőmentes a lakosság élelmiszerellátása. A kenyeret folyamatosan szállítják az üzletekbe, s a sütőipar az utánpótlásról is gondoskodik. Ugyancsak elegendő mennyiséget biztosít a kereskedelem lisztből és sóból. Húshiány sincs a fővárosban, már csak azért sem, mert a húsféléket egyelőre nem vásárolja fel a lakosság. A tejellátással viszont gondok vannak, mert - noha a tejipar a szokásos 450 ezer liter helyett 510 ezer literről gondoskodott -, sok helyütt már a reggeli órákban elfogyott a boltokból a tej, s az utópótlás csak hétfőre várható.

11:07: A Budapesti Fuvarozók Operatív Bizottságának álláspontja

„Az éjszakaihoz képest kialakult új helyzetben feltétlen szükségesnek tartjuk a tárgyalások haladéktalan újrakezdését a kormány képviselőivel. A hajnali órákban nyilvánosságra hozott közlemény nem oldott meg semmit, sőt rontott a helyzeten, mivel a blokád résztvevői nem látják biztosítva, hogy követelésük orvoslást nyer. Jelen közlemény nyilvánosságra hozatalakor a Budapesti Fuvarozók Operatív Bizottsága keresi a kapcsolatot a kormány illetékeseivel. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a közvélemény tudomására hozzuk: a továbbiakban is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mentők, orvosok, vérszállítók, valamint az egészségügyi  intézményekben dolgozók akadálytalanul végezhessék munkájukat. Biztosítjuk a közellátást és a kommunális feladatokat végző dolgozók munkáját. Elősegítjük a közbiztonsági szervek szabad mozgását, és feladataik teljesítését. Tisztában vagyunk a kialakult helyzetben ránk háruló felelősséggel, intézkedéseinket ennek szellemében hozzuk. Kérjük a lakosság további megértő támogatását.”
 
A City Taxi központjában született nyilatkozat közzétételével egyidőben a taxivállalatok megbízottainak megbeszélésén felvetődött az is: mielőbb szakértői konzultációkat is szükséges folytatniuk, annak érdekében, hogy a kormány képviselőivel való tárgyalásokon 
világos és egyértelmű követeléseket fogalmazhassanak meg. Az operatív bizottság székhelyén jelentkeztek a Vállalkozók Pártjának képviselői is, felajánlva segítségüket a kormánnyal folytatandó további tárgyalásokhhoz. Ugyancsak megjelent a központban az Autótaxi Dolgozók Szakszervezetének vezetője, aki ígéretet tett arra: még szombat délelőtt sorra járja a blokád helyszíneit, hogy közvetlenül megismerje a demonstrációban résztvevő taxisok álláspontját.

12:10: A kormány várja a taxisok küldötteit

„A kormány az elmúlt éjjel több órás tárgyalást követően megállapodott a magánfuvarozók képviselőivel a benzinár-emelést követő válság rendezéséről. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a magánfuvarozók képviselői nem tudták biztosítani a megállapodás rájuk vonatkozó részének végrehajtását. Így a közúti közlekedési csomópontokat jelenleg is elzárják. A kormány ezúton és újóllag kinyilvánítja, hogy a fennálló alkotmány és a hatályos törvények alapján tárgyalásos úton kívánja rendezni az alőállt helyzetet. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kormány az akcióban résztvevők olyan képviselőivel tárgyaljon, akik rendelkeznek a megállapodáshoz és annak végrehajtásához szükséges  felhatalmazással. A kormány tehát várja az ilyen felhatalmazással rendelkező küldöttség mielőbbi megjelenését a Munkaügyi Minisztériumban. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az alapvető ellátásához szükséges eszközök és készletek rendelkezésre állnak, a kormány  biztosítja a közellátást. A kormány ezúton is köszönetet mond a vasút, a posta, a metró, az egészségügy, a kereskedelem, az élelmiszeripar és energetika minden dolgozójának és az őket segítő valamennyi polgárnak a jelen körülmények között kifejtett áldozatos munkájáért.”

12:22: A Népjóléti Minisztérium jelentése

A minisztériumba Kaposvárról  érkezett a legtragikusabb hír: ott az egyik blokádnál veszteglő buszba hátulról belerohant egy személygépkocsi, amelynek vezetője a helyszínen meghalt (ez később kacsának bizonyult – dobray). Veszprémi mentősök jelentették, hogy az almádi úti blokádnál az éjszaka folyamán verekedés tört ki és a mentők öt sérültet vittek kórházba. Budapesten az éjszaka folyamán összesen 67 balesetest láttak el az ügyeletes kórházak, s ez a „forgalom” egy pénteki ügyeletnek alig a negyedét teszi ki. A felvételre beérkezettek között nagy arányban ittas sérültek voltak. A Népjóléti Minisztérium jelentéséből az is tudható, hogy a fővárosi kórházakba mindenütt beérkezett a váltó személyzet. A szombatai baleseti ügyeletet a János kórház, az Ortopédiai klinika és a Jáhn Ferenc kórház látja el. A Vöröskereszt is kiveszi a részét a nehéz helyzet enyhítéséből. Az ország egész területén ügyeletet tartanak. Sok helyen meleg teát és takarókat juttatnak el a blokádoknál elakadt bel- és külföldi utazóknak. A Ferihegyről a vasút segítségével a Nyugati pályaudvarra érkező külföldieket meleg teával, szendviccsel fogadják. Bács-Kiskun megyében Baján és Kecskeméten átmeneti szállást rendeztek be. Ebben a megyében jelenleg csak egy napra van élelmiszertartalék, de remélhető, hogy a pótlásáról mielőbb gondoskodni tudnak. Sajnálatos, hogy Szolnok megyében egyes blokádoknál a  mentővel szállított betegeket nem engedik át. Az ország többi megyéjéből azt jelentették, hogy az egészségügy - megerősített ügyelettel - fennakadás nélkül működik. Az ország több hetes gyógyszertartalékkal rendelkezik, a vérellátás és az oxigénellátás a hét végére biztosított.

(Komcsihunter77 igehirdetése kommentje a YouTube-on: Már 1990-ben is minden rossz dolog mögött/mint a taxisblokád/ az szdsz állt! Testvérpártja az mszp ekkor még kussolt... Már ekkor elkezdődött a hatalom visszaszerzése szoclib módra!)

 

12:34: Déli helyzetkép - nem enyhült a szorítás

Az MTI megyei tudósítóinak szombat déli értesülései szerint a helyzet a reggelihez képest alapvetően nem változott. Továbbra sincs könnyítés, maradtak az útelzárások, Fejér megyében még terjed is a blokád. Több kisközséget elzártak, igy Abára, Csákvárra, Fehérvárcsurgóra és Bodajkra sem lehetett bejutni. Füzesabonynál ismét lezárták a kordont a 33-as és a 3-as ut kereszteződésénél, ezzel ismét megbénult a forgalom északi irányban. Sok elzárásnál időszakosan megnyitják a forgalmat, átengedik az élelmiszerszállítmányokat, a közszolgálati járműveket. Veszprém város polgármestere a délelőtt folyamán végigjárta a város hat útelzárását és öt csomópontnál megegyezett a gépkocsivezetőkkel, hogy diszpécserük irányításával bizonyos időszakokban egyszerre nyitják meg az elzárásokat a forgalom előtt.

Kritikus a helyzet a határállomásoknál. Győr és a Dunán átvezető medvei híd között mindkét sávon kamionok vesztegelnek. Legtöbbjük rakománya élőállat. A csehszlovák vámhatóságok e szállítmányoktól igyekeznek mielőbb megszabadulni. Ha ugyanis az állatok 
elpusztulnak, annak az országnak kell a kárt megtéríteni, amelynek területén az elhullás történt. Hegyeshalomnál, Rajkánál zavartalan az átkelés, forgalom azonban minimális. Pécsnél a határállomásról érkező külföldi gépkocsikat nem engedik be a városba. A 4-es számú úton Nyíregyháza és Debrecen között összetorlódtak a külföldi turisták és nem jutnak be Debrecenbe. Az ellátást igyekeznek mindenütt megszervezni, a sütőipar 
rendkívüli műszakokat szervezett és a kenyeret szállító járművek általában eljutnak rendeltetési helyükre. Pécsett és több más baranyai városban az élelmiszerüzleteket általában 16 óráig nyitva tartják. A Kalocsai Sütőipari Vállalat jelezte központjának, hogy 
kifogyott az üzemanyaga és emiatt kénytelenek voltak leállni a sütéssel. A bejelentésre azonnal intézkedtek: Kecskemétről az ÁFOR központi telepéről üzemanyagot szállító járműkonvoj indult rendőrségi kísérettel Kalocsára. A nagyüzemek sokhelyütt létszámhiánnyal küzdenek, s emiatt csökkentett műszakban dolgoznak. A munkásszállító autóbuszok néha átjutnak a zárógyűrűn. Székesfehérvár határában gyalog mennek át a 
környező településekről busszal érkezettek, majd helyközi járatokkal utaznak tovább. Ezzel a módszerrel jutott el munkahelyére a folyamatos műszakban dolgozó Könnyűfémmű reggeli műszakjának mintegy 70 százaléka.

12:52: Útelzárások, sztrájkok Franciaországban

Franciaország alig néhány napja esett át egy nagyszabású, több mint egy hetes útelzáráson: a Spanyolországba vezető útvonalak maradtak zárva. Igaz, a lezárás a határ túlsó felén történt, de a francia oldalon is éreztette hatását: ezrével gyűltek össze a járművek a Baszkföldön, illetve a Földközi-tenger partján vezető autóutak mentén s végül - a hatóságok tehetetlensége miatti tiltakozásul - a francia oldalon is úttorlaszok alakultak ki.

A hatóságok sehol sem avatkoztak be, nem kísérelték meg erőszakkal felszabadítani az útvonalakat, vagy a vasúti pályát. Végül a spanyol kamionosok nyitották meg az útat, azt követően, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kormánnyal a benzinárakról. Az útelzárás egyébként meglehetősen mindennapos Franciaországban - de igencsak szelektív módon. Rendszerint a parasztság fegyvere: ezzel tiltakoznak a mezőgazdasági import ellen, s leállítják a külföldről érkező mezőgazdasági, főként állatszállítmányokat. Ezek többnyire elszórt, rövid ideig tartó helyi akciók. A tüntető parasztok néhány napja még Mitterrand elnököt is meghátrálásra kényszerítették: a francia szuperexpressz, a TGV új vonalát elzárva meggátolták, hogy az elnök vonattal menjen végéig ezen a szakaszon. Komolyabb rendőri beavatkozásra ennek ellenére nem került sor. Egy másik alkalommal a parasztok traktoraikkal lezártak egy repülőteret, ahová a kormány több tagjának különgépe érkezett volna – a megoldás az volt, hogy egy másik repülőtéren szállt le a gép. A közlekedési sztrájkok gyakoriak, főként a tömegközlekedésben, de az útelzárás módszerét ilyenkor rendszerint nem alkalmazzák. A francia főváros taxisait egyébként éppen a héten szólította fel az egyik szakszervezet, a CGT, hogy sztrájkkal - de nem útelzárással - tiltakozzanak a benzinárak növekedése ellen. Ennek azonban vajmi kevés visszhangja volt, a taxik forgalma a meghirdetett munkabeszüntetés napján is csaknem teljesen normális volt.  

12:57: Benzinárak Franciaországban

A francia kormány az újabb olajválság kezdetén rendkívüli döntést hozott: elrendelte az üzemanyag árának maximálását - de olyan módon, hogy az kövesse a világpiaci árak ingadozását. A kormány naponta közölte az aznapra érvényes maximális árat, amelyet övezetenként állapítottak meg, figyelembe véve még a helyszínre szállítás költségeit is. A napi ár kiszámításánál a kőolaj világpiaci árának ingadozását vették figyelembe, így a benzin ára néhány nap alatt 5,60-5,70 frankról 6,20 frank körüli összegre emelkedett. (Franciaországban a hivatalosan megszabott minimális kereset meghaladja a nettó 5000 frankot.) Mivel az áringadozás normalizálódott, a kormány megszüntette a maximálást.

Pierre Bérégovoy gazdasági és pénzügyi államminiszter a napokban felszólította a kőolajipari vállalatokat: a benzináraknál vegyék figyelembe a világpiaci ár csökkenését, így a maximális ár ne haladja meg a literenkénti 5,88 frankot. A vállalatok általában tartják magukat ehhez. Franciaországban egy, még 1985 januárjában kiadott, rendelet alapján az üzemanyagárakat szabadon képezik - ezt a rendeletet függesztették fel ideiglenesen néhány hétre a jelenlegi olajválság kezdetén. Az ármegállapításnál azonban a vállalatok figyelembe veszik „az infláció elleni küzdelem kötelezettségeit”. Ezt a megállapodást annak idején a forgalmazó vállalatok is aláírták. Az üzemanyagárakban változatlanul legmagasabb tényező a különböző adók és hozzájárulások százaléka, 1989 elején például ez átlagosan mintegy 75 százalékot tett ki, kevesebb volt a gázolaj és az ólommentes benzin esetében. Ebből az összegből valamivel több mint 17 százalékot vonnak el az útalapokra. Az útalapokba kerül egyébként a gépkocsik - hengerűrtartalomtól függő - évi adójának egy jelentős része is.

14:07: Göncz Árpád nem kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását

A köztársasági elnök sajtóirodája közli: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke pénteken bejelentett szándékától eltérően - mivel a kormány, valamint a személy- és teherszállítók képviselő között reményekre jogosító tárgyalások folynak - nem kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

14:17: Folytatódnak a kormány és a fuvarozók tárgyalásai

Szombaton kora délután folytatódtak a tárgyalások a Munkaügyi Minisztériumban a kormány delegációja és a fuvarozók képviselői között. Az információk szerint a kormány továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy nincs módja teljeskörűen visszavonni intézkedését, de meghatározott körű kompenzációra javaslatot tesz. Remélhető, hogy még a délután folyamán megegyezés születik, s ezután várhatóan megszűnik a blokád is.

14:43: Tájékoztatás Antall József állapotáról

A Miniszterelnöki Titkárság Antall József miniszterelnök  állapotával kapcsolatban szombat délután a következő tájékoztatást adta: Mint már arról tájékoztattuk a közvéleményt, a miniszterelnök egy korábban elhatározott vizsgálat elvégzése céljából feküdt 
kórházba október 23-án este. Október 24-én műtéti beavatkozással nyirokcsomó eltávolítására került sor. Az anyag teljes szövettani feldolgozása folyamatban van. A részeredmények jól kezelhető nyirokcsomó-megbetegedésre utalnak. A miniszterelnök állapota a körülményeknek megfelelő.

15:05: Osztrák segélyt kapunk?

Ausztria benzinszállítmányokat ajánlott fel Magyarországnak azonnali segítségként az üzemanyag-áremelés és az útlezárások miatt kialakult helyzet enyhítésére. Ezt Franz Vranitzky osztrák kancellár jelentette be, miután szombat délelőtt a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban „válság-megbeszélést” tartott kormányának néhány tagjával. Ennek alapján Rudolf Streicher, az állami ipar és a közlekedés minisztere már elrendelte, hogy az osztrák állami kőolajkonszernnél készítsenek elő tartálykocsikban néhány ezer tonna benzint magyarországi szállításra.

Az osztrák kormányfő  a tervezett intézkedésekről nyilatkozva elmondta: a szomszéd ország belpolitikai problémáit természetesen a magyar politikusoknak kell megoldaniuk, Ausztria azonban üzemanyag-szállításokkal kész gyorsan segítséget nyújtani. E kezdeti lépések után a továbbiakról tárgyalásokat kellene majd folytatniuk az illetékes kőolajipari szervezeteknek - mondta Vranitzky. A kancellár közölte azt is, hogy Ausztriából gépkocsik szállítására alkalmas különvonatokat küldenek Budapestre és más magyar városokba az ottrekedt osztrák autósok hazaszállítása céljából. Az osztrák vasút szombaton kora délután Bécsből már útnak is indította a budapesti Keleti pályaudvarra az elsőket, amelyeken negyven autó térhet vissza utasaival együtt Ausztriába. Franz Löschnak belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy szombat délig a Magyarországon rekedt osztrák állampolgárok ügyében nem tudott közvetlen kapcsolatot teremteni érthetően elfoglalt magyar minisztertársával, Horváth Balázzsal. Továbbra is igyekszik hiteles tájékoztatást kapni a magyar hatóságoktól szándékaikról. Löschnak tudomása szerint a magyar-osztrák határállomásokon a helyzet alig változott, továbbra is csak elvétve tud egy-egy osztrák autós visszajutni hazájába, mivel magyar területen az átkelőhelyek előtt, s azoktól távolabb is számos torlasz zárja el az Ausztriába vezető utakat, Győr és a határ között például összesen hat helyen.

15:29: Jugoszlávia - benzinár, tiltakozás

Szerbiában csökkentették a benzin és az olajszármazékok árát: szombattól egy dínárral olcsóbb a szuperbenzin, de még így is 1 dinárral drágább - 10,30-ba kerül - mint Horvátországban. A benzin nagymértékű, mintegy egyharmaddal történő áremelését nemrég, a többi tagköztársaságot megelőzve hajtotta végre Szerbia, s a döntés érthetően nagy visszhangot váltott ki. Bírálták a döntést a többi tagköztársaságban is, mert így az országban eltérő árakon árulták a benzint. A szövetségi kormány az antiinflációs politika jegyében szerette volna elkerülni a benzin áremelését, s korábban többször hangoztatta, hogy a tagköztársaságokban elhatározott benzinár-módosítást nem fogadja el. Volt olyan elképzelés, hogy intervenciós vásárlásokkal törik le az árat. A hazai kőolaj-finomítók monopóliumának megtörésére irányul az is, hogy engedélyezték a magán benzintöltő-állomások létesítését.

A blokádot egyébként Jugoszláviában gyakorta alkalmazzák, akár, mint gazdasági, akár, mint politikai eszközt. A legutóbb épp ezen a héten volt háromórás útelzárás a görög, a bolgár és az albán határon amiatt, hogy a tiranai balkán-értekezlet nem tűzte napirendjére a macedón kérdés megvitatását. Ezen a határszakaszon már júniusban is volt határlezárás, akkor kamionokkal, azért, hogy töröljék el a görög beutazási illetéket. A Vajdaságban a nyár folyamán több ízben lezárták a főutakat a földművesek, akik a gabona felvásárlási árának emelését követelték a szövetségi kormánytól. A traktorokkal és kombájnokkal lezárt útszakaszokon rengeteg külföldi jármű vesztegelt - már beindult a nyaralási szezon, s a külföldi turisták a tengerpartra szerettek volna eljutni. Volt ezen kívül blokád még Horvátország szerbek lakta vidékein, ahol a vasútforgalom hosszú ideig szünetelt, s még most sem zavartalan. Ugyanitt lezárták a közutakat is, civilruhás fegyveresek igazoltatták a külföldieket, de ez az akció nem gazdasági, hanem kimondottan politikai élű volt, s a szerb-horvát ellentétek robbantották ki.

15:34: Ismét asztalhoz ült a kormány és a fuvarozók küldöttsége

Szombat délután 3 óra után néhány perccel ismét asztalhoz ültek a kormány és a fuvarozók képviselői. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, ám a megbeszélés első percében az újságírók bent tartózkodhattak a teremben. A kormány képviseletében Rabár Ferenc pénzügyminiszter elsőként azt firtatta: a megjelent tárgyalócsoport mennyire kompetens. Ugyanis, mint mondotta, a péntek éjjeli megállapodás ellenére a városban nem állt helyre a rend, a taxisok nem tudták, vagy nem akarták betartani, illetőleg betartatni a korábbi megállapodást. A taxisok és fuvarozók tárgyalócsoportjának képviselői válaszként elmondták: úgy érzik jogosultak tárgyalni, hiszen megakadályozták a Lánchíd lezárást - erre ugyanis voltak törekvések - és kegyeleti okokból lehetővé tették a temetői járatok üzemelését. Úgy gondolják, hogy amennyiben a kormány a mostani tárgyalások  eredményeként lépéseket tesz a megoldásra, akkor lesz erejük ahhoz, hogy igen rövid időn belül helyreállítsák a rendet az országban. 

15:37: Higgadtságra szólít fel a KDNP

„A Kereszténydemokrata Néppárt úgy ítéli meg, hogy a Magyarországon kialakult válsághelyzetben ma már nem azzal kell foglalkozni: a kormány által választott módszer helyes volt-e vagy helytelen. A kérdés az, hogy melyek a jelenlegi helyzetben szükséges lépések, mi a kibontakozás útja” - hangzik a KDNP elnökségének állásfoglalása, amelyet szombaton délután juttattak el az MTI-hez. A párt e nyilatkozatában leszögezi: ,,A Kereszténydemokrata Néppárt megérti a személy- és teherfuvarozók álláspontját, de az 
ország életének megbénítása nem módszer az érdekképviseleti ügyek megoldására. Senkit sem szabad személyes szabadságában, jogainak gyakorlásában korlátozni. A Kereszténydemokrata Néppárt véleménye szerint a jogosítványokkal rendelkező érdekképviseleti képviselők és a kormány képviselői közötti tárgyalások biztosítják a kivezető utat. Azok az erők, akik felelőtlenül hozzájárulnak a helyzet elmérgesítéséhez, nem az ország érdekeit szolgálják. Az ország összes állampolgárát higgadtságra szólítjuk fel, és felkérjük a demonstrációk résztvevőit, hogy a lakosság, a demokrácia és Magyarország érdekeit tartsák elsősorban szem előtt.”

15:43: A belügyi dolgozók a krízishelyzetről

A Belügyi Dolgozók Szakszervezete szombaton kialakította álláspontját az országban előállt krízishelyzetről. A szakszervezet szóvivője elmondta: az ország súlyos, a benzináremelés következtében kialakult nehéz helyzetét megértően tudomásul veszik. A belügyminisztériumi dolgozók - a lakossággal együttműködve - mindent megtesznek a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében.

A szóvivő szerint a problémákat és a feszültségeket békés úton, tárgyalásokkal kell rendezni, mert a létbiztonság és a társadalmi béke fenntartása mindenkinek alapvető érdeke. A BDSZ bízik abban, hogy a lakosság megérti: a belügyi dolgozók nem ellenük, hanem a társadalmi béke megőrzéséért, a tisztességes állampolgárok védelméért és biztonságáért tevékenykednek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr622391535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nik a sok közül 2010.10.27. 11:00:32

a taxis még a kalmárlelkületnek is a legalja

szépen egymásra találtak akkor az szdsz-szel

Bell & Sebastian 2010.10.27. 13:18:57

@egy nik a sok közül:
Nem nagyon kellett, az elbocsájtott légió ekkor már kockás autóban ült cébével és feszt brékózott az ezredes elvtárssal.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.27. 15:46:34

Jó írás. Olvastam valahol, hogy az elvtársak kisujja is benne lehetett. De ezt majd 80 év múlva unokáink pontosítják.

Kísérteties a francia párhuzam.

vomit 2010.10.27. 20:52:41

>Franz Löschnak belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy szombat délig a Magyarországon rekedt osztrák állampolgárok ügyében nem tudott közvetlen kapcsolatot teremteni érthetően elfoglalt magyar minisztertársával, Horváth Balázzsal.

bwhah-ha-ha
süti beállítások módosítása