Harcos feministák, seggfej férfiak
2010. október 24. írta: Vicomte de Boundoise

Harcos feministák, seggfej férfiak

  Hasznos csecsebecse ez a Facebook. A minap is megihletett, amikor liberalissimus barátaim mozgolódására lettem figyelmes preambulum-ügyileg. Azóta viszont egy barátnénk rájött, hogy a pasija a legjobb barátnővel csalja. Ez pedig nem várt lavinát indított el az üzenőfalon, ahol politikai és ideológiai törésvonalakat felülírva csodálkoztunk azon, hogyan képes valaki a saját történetét a nagy feminista harc újabb csatájává. Ha az ateista csapatok zombiként csaptak a keresztény témára, akkor lássuk, miként működik egy amazon succubus.

  Barátnénk története posztként landolt az Arckönyv kezdőoldalán, férfiak = szánalom felirattal. A hölgy alatta elkezdte fejtegetni, hogy bizony a férfiak valamifajta evolúciós zsákutca, és hogy hát nem is szabad neki csodálkoznia, mert minden férfi seggfej. Helyben vagyunk.

  Pár haver azt hitte, hogy a bejegyzés legalábbis félkomoly, és belinkelte Jon Lajoie E = MC Vagina című örökbecsűjét.

  Ekkor derült ki: a dolog nem vicc volt. A paródiavideót a hölgy elkezdte „na lám az is bizonyíték” alapon, mint véres kardot hordozni, hogy „jellemző az is”, hogy a „férfiak” milyen gondolkodással viseltetnek, és hogy ez a videó „jól példázza" mennyire „tárgyiasítja a társadalom a nőket”. Az úr - látva a hölgy haragját - próbált javítani, miszerint „oldani akarta a feszültséget azzal, hogy betesz egy paródiát, ami azért rámutat arra is, hogy ezek a „sztereotípiák” mindkét oldalon megvannak, és szánalmasak”. Ez viszont már nem segített. Nem tudom etikus-e, de itt áll a hölgy reakciója: „Ahhoz meg már nem is tudom, hogy kell-e valamit hozzáfűzni, hogy az egészből azt sikerül leszűrnöd, hogy nem az a köcsög, aki gusztustalanul elbánik a másikkal, hanem az a 'szerencsétlen', aki ezt 'hagyja'. No, de ezt is egy ilyen embernek magyarázzam, akinek - a fenti hozzászólása alapján- annyi lehet az IQ-ja, mint egy zacskó gumihangyának.

  Barátunk megsemmisítve távozott a színről. És lássuk mi következett ezek után! Harcos barátnénk segítségére siettek harcos barátnői, akik a posztot együttérző kommentjeik áradatával látták el. „Javaslom, menj vissza zsebhokizni, illetve egy 'barátod' -sebei helyett- seggét nyalogatni, ha csak arra vagy képes, hogy olyan dolgokba pofázz bele, amiről fingod nincsen."

  Vikomt ekkor csatlakozott be a társalgásba azáltal, hogy megpróbált rámutatni: őszerinte speciel a férfiak általában is tudnak trubadúrok és cukormókus, kenyérre kenhető jófejek lenni. Kár lenne ideológizálni a kérdést, korántsem lehet általánosítani. Ha mondjuk az említett úr esetleg szerelmes lett volna, nagy valószínűséggel nem is csalta volna meg a lányt, és akkor nem is lehetne általánosítani. Erre megkaptam a magamét:

   „Lényeg a lényeg (és itt jön a személyes rész), én önként eladtam "biológiámat" a feminizmus ideológiájának, ami az a radikális eszme, amely szerint a nő is ember. Személyesen én társra vágyom, nem trubadúrra, aki mellettem 'viselkedik', de amúgy meg seggfej, azt nehezen tudnám tisztelni. Amúgy pont a lovagkorban alakult ki ez a hazug rendszer, hogy a hercegkisasszonyoknak megyünk szerenádozni, vers, virág stb., a parasztlányokat meg erőszakoljuk halomra...” Helyben vagyunk.

  „...az a jelenség, ami hirtelen teszi trubadúrrá a férfit, az a b++óhormon szétáradása az agyban. működése és funkciója is pont az, mint az állatvilágban: párzásra késztetni az egyedet.” Isten hozta Darwin urat.

  „...egy olyan országban ahol:
-a női fizetések átlagosan 20-30 ezer forinttal elmaradnak a férfiakétól (nem közhely, statisztika, saját szememmel láttam a 2008-as évkönyvben)
-ahol 71% véleménye az, hogy a nőknek a konyhában a helyük
-ahol megjelen...het egy ilyen óriásplakát:
http://www.vg.hu/vallalatok/nezze-meg-a-feldarabolt-tangabugyis-bomba-csirket-elmarasztaltak-a-zalabaromfit-184844
-ahol a frissen alakult kormánynak nincs egy női tagja sem (összehasonlító adat: pl. Irán, ahol úgy tudom 3 ilyen van, de lehet hogy csak 1, minenesetre legalább annyi)"
És nem kellett sokáig várni a statisztikákra sem, amelyek ékesen bizonyítják, mennyi
re kirekesztő, hímsoviniszta, mocskos egy társadalom ez a magyar, és hogy mennyi dolga is van a feministáknak.

  Amikor erre azt reagáltam, hogy az ilyen harcos feminista állásponttal nem sokat lehet kezdeni, rögtön kaptam olyant, hogy pislogni is alig bírtam: „a »harcos feminista« pontosan az a szófordulat, mint a »karvaly zsidó«, a »lopós cigány«". Wow.

  Jöjjön akkor a vikomti dohogás. A liberalizmussal kapcsolatos általános filozófiai bajaimról ódákat tudnék zengeni - annak ellenére, hogy magamat alapvetően liberális hozzállásúként határoznám meg. Persze, csak ha muszáj lenne, de eleve amikor valaki definiálja magát, az már hülyeség. Lezárni önmagunk megismerését egy szar „izmussal”? Ez olyan igénytelen. Lezárni szépen növekvő, változékony és dinamikus személyiségünket azzal, hogy valami ideológiai absztakciót magunkévá teszünk? Legyen az bármilyen izmus: liberal, szocial, konzerv, ezek csupán az élet sarkítottan pinduri szeletkéi, mint ahogy a nemi és gender identitás is egy ember egy része. A többi akkor nem számít? Mi van a többi kilencvennel?
 
  De azt hiszem, megelőzöm a kommentáradatot, és elmegyek magamtól a francba. Jó? Elvégre én egy szánalmas, fehérbőrű, heteroszexuális, nemileg érett férfi vagyok ráadásul olyan mucsai ország szülötte, ahol csoda, hogy van villanyáram. Egyáltalán: kulturálisan, civilizációsan és egyáltalán úgy el vagyok maradva mint, csiga a futóversenyen. Cigányellenes, antiszemita, pornófüggő, vallásos hiedelmek rabja, hatalommániás, kirekesztő vagyok. Meg lehet vetni, lehet ellenem aktivizálódni társadalmilag, lehet tőlem félni. Az összes boldogtalanságotok az én hibám. Miattam szar ebben az országban minden. Változik az alakom, de egyben biztosak lehettek: én vagyok a társadalom, a haladás, a jólét, az előremozdulás ellensége, a fejlődés ballasztja. Na? Bejön?
 
  Ja, amúgy hetven éve zsidó voltam, hatvan éve meg kulák.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr552390626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyi Béci 2010.10.24. 08:35:46

Bundika, maga egy facebookos dumcsipartiból vezet le egy feministákat (liberálisokat, ateistákat) fikázó írást?
Hát, maga tényleg egy seggfej.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.10.24. 09:55:38

"Ja, amúgy hetven éve zsidó voltam, hatvan éve meg kulák."

Ma pedig buzi, a postod stílusa alapján...

Alapvető élelmiszer 2010.10.24. 10:29:14

Mi itt a hír? Mindenhol vannak elfajzott szélsőségek. Vannak nők, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy semmivel sem kevesebbek, mint a férfiak és csapatostul rontanak rá bárkire, aki valamiféle konzervatív világképet merne fölhozni. Az ilyen nőket el kéne vinni nyáron aszfaltozni és ott emberkedni.
És persze vannak férfiak, akik átesve a ló túloldalára a "nőnek a konyhában a helye" elvet képviselik. Őket mondjuk beraknám egy óvoda kiscsoportba két hétre dadának, aztán el lehetne gondolkodni, mi a nehezebb.

Teljesen felesleges poszt, amire az utolsó mondat mondat rakja föl a posztot: " Ja, amúgy hetven éve zsidó voltam, hatvan éve meg kulák." Ez mi?

tevevanegypupu 2010.10.24. 10:33:34

Juj.(:
Egyszeru am a dolog: az emberek sertett hiusagukban, szomorusagukban es fajdalmukban sok hulyesegre kepesek. Csak errol szol egy ilyen tortenet nem masrol.

Mock 2010.10.24. 10:37:18

Nem szép dolog a cikkíró szexuális önértékelési zavarait belekeverni az ügybe, de mégis megindította a fantáziámat, ahogy maga ez a hígfos álintellektuális picsogás is, amit a "Vikomt" a publicisztikával kever össze. Az egy dolog, hogy sikerült padlóra küldenie a Mandíner színvonalát, de ez legyen a szerkesztők gondja elsősorban. De tagadhatatlan, hogy annyira "édes" az egész, ahogy ez a félértelmiségi dumafranci a facebook-os homokozójában ért ingerek hatására megpróbál világmagyarázatokat gyártani. Mindig gyászolják a magyar tévésorozat letűnt aranykorát. Pedig itt a lehetőség, milyen remek sitcomot lehetne gyártani a Vikomt és az ő "liberalissimus" barátai és amazon succubus nőismerősei segítségével. Helyszínre se kellene sokat költeni, egy szponzorként a produkció mögé álló romkocsma meg egy megfelelő szögben fényképezett könyvespolc elég is lenne. hétről-hétre újabb témákat tudna a mi Vikomtunk megszülni, bár a családi értékek mellett erősen elkötelezett jobboldali értelmiségi a pornográfia áldozatává válik témában már az élet előtte jár egy-két bekezdéssel, de azért lenne biztosan pár ötlet, és csak örülhetünk, hogy itt egy ilyen felkészült, a "social media" világában otthonosan mozgó megmondóember! Várom a következő írását, nem is merek tippelni, miről fog szólni, de javasolnám mondjuk, a nők, akiket megerőszakoltak, valójában akarták is kicsit a dolgot témát, vagy például még nem írt Vikomt még arról se elég részletesen, hogy miért olyan rossz a magyarok helyzete, miközben meg mindenben olyan jók.

eN 2010.10.24. 11:06:02

irigylem a problemaitokat

regression 2010.10.24. 11:16:04

Minden férfi seggfej, minden nő kurva.

Vagy csak a seggfej férfiak meg a kurvák vonzzák egymást?

eN 2010.10.24. 11:29:45

az voltmár hogy minek ment oda?

posztolónak: vamhazkrt.tumblr.com/post/505261959

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2010.10.24. 13:11:39

Egyetértek azzal, hogy minden férfi seggfej.

Azt viszont nem fogadom el, hogy annak születik. A gyermekkor-fiatalkori szocializáció Magyarországon körülbelül olyan, mintha a XVII. századból származna. Egészen kisgyermekkortól kezdve a férfiakat érzelmeik és önismeretük elnyomására nevelik (vö. a fiiúk nem sírnak). E mellé társul, hogy a magyar(ság) paranoid, mindenkiben ellenséget látó természete miatt a férfiakból egyszemélyes rambókat kívánnak nevelni (vö. huszárkultusz, betyárkultusz). Miközben a mai társadalom, és főleg a munka, tudomány világa olyannyira komplex, hogy csoporttevékenység, kooperatív munka és közösségi döntés nélkül egyszerűen képtelenség produktumot, hozzáadott értéket elérni.

Mivel azonban sem a családi környezet, sem az iskola nem támogatja az ilyesfajta szellemi és lelki fejlődést, gyakorlatilag mentális zombik esnek ki a felnőttkorba. Ebből pedig egyenesen következik a seggfejség.

A probléma az, hogy a mindennapi küzdelem logikája (vö. fülkeforradalom, gazdasági szabadságharc) megköveteli mindenkitől, hogy az ortodox férfiképet kövesse. Aki megpróbál ettől eltérni, azt a férfitársadalom kirekeszti (vö. Nincs flexed? Mi van, buzi vagy?), és a férfiak által alávetett, szolgai sorban tartott nők sem veszik emberszámba, mivel ők is idomulnak a hagyományos férfiképnek való megfeleléshez.

A megoldás az lenne, ha a kisgyermekkori nevelésbe is beillesztenék azt, hogy milyen eltérő szerepekben állhat helyt férfi és nő egyaránt (vö. traktoroslány), anélkül, hogy nemi identitását megkérdőjeleznénk. A egymás iránti érzelmi megnyilvánulásokat nem kellene a szexuális irányultságtól függővé tenni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.24. 13:12:02

Ezzel a szöveggel sikerült valami olyan mélypontra jutnia a Mandinernek, ahhonnan csak ritkán van vissza út, ha egyáltalán...

. )

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.24. 13:34:36

nabazmeg. a kor értelmiségijei. mind hivatalt, pénzt, beosztást, életet szeretne. és tessék kicsit beléjük nézni, az állatnál nem jobbak. liberális robotok, még a magát hűdevallásosnak képzelő seggfejek is. egyetértve gloárral. ez a vikomt egy mélypont.

lassan fel lehet oszlatni a bulit, srácok. zsákutca, vége.

vagy megrázzátok magatokat, kibasszátok a seggfej új szerzeményeket /aristo kivételével/ vagy valamit csináltok, mert ez így kurva gyenge.

Mock 2010.10.24. 13:53:18

Nagyon remélem, hogy gyorsan megtörténik a profiltisztítás, és az ilyen írásoknak nem lesz többé helye itt. Nem kell egyébként György Péternek lenni ahhoz, hogy lássuk, a facebook-os önmutogatás meg a "mediális térben" történő publikálás közötti határvonalat azért illene érezni, az más kérdés, hogy a szerkesztők miért nem érezték úgy (ha már a szerző nem volt erre képes), hogy ez a félintellektuális fitymacsattogtatás a maga elképesztően erőltetett stílusával nem ide való...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.24. 14:08:39

Mi lesz ha kivonjuk a férfiakat a társadalomból? Amúgy szerintem a barátosné dühe majd lecsillapodik, ha rájön, hogy mégis kell neki valaki, leszbi viszont nem akar lenni. Továbbá ha majd elolvassa legalább a wikipédián a feminizmusról szócikket, és rájön, hogy baromira nem az.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.24. 14:10:23

Továbbá ha a nőkről szóló általánosító sztereotípiákat beidézzük, akkor talán rájön, hogy ezt csinálja ugyanő. Bár lehet hogy rontaná a helyztet és igazolást látna a maga általánosításaiban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.24. 14:14:24

@Mock: Miért is fitymacsattogtatás ez? A mediális tereket meg hagyjuk a francba, különben is név nélkül ment, és a szerzőn és az érintetteken kívül valszeg soha senki nem fogja lenyomozni, hgoy ki volt. Ezzel az erővel nem írhatnánk olyan publit napilapba, meg sehova se, hogy "egy ismerősöm mesélte/ esett meg vele", és pl. nem születhetett volna meg az Indul a bakterház, mert Szigetcsép magánbajai nem valók a világ elé. :D

punciuspilatus 2010.10.24. 14:18:09

Vicomte de Boundoise, sztem ezt túlfelfújtad egy kicsit. A megcsalt hölgynek elment a humorérzéke az eseményeket követően, ami érthető, ilyenkor felesleges minden szó (okoskodás), hagyni kell békén, oszt kész.

Mock 2010.10.24. 14:39:42

dobray, félreérthető voltam, nem arra céloztam, hogy a "forrásokkal" lenne baj, ráadásul kit érdekel, hogy kivel történt meg az, ami a szerző agymenését beindította. Engem a szöveg odakent, legfeljebb egy facebook-os kommentben elfogadható stílusa és színvonala (színvonaltalansága) zavart. Eddig a Mandínernek volt számomra egy szakmai arculata, egy "intellektuális aurája", hogy én is játszak kicsit a szavakkal, de ez a Vikomt-féle verbális ámokfutás ezt teljesen kikezdi és veszélyezteti. De mindegy, legye így, ő lett a jobbközép újságírás Will Ferrell-je. Ám legyen, csak én személy szerint sajnálom, mert ősídők óta olvastam a Mandíner összes felmenőjét (Reakció, UFI), és fáj ez a szakmai mélyrepülés.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.24. 14:56:57

Vicomte kollega cikke egy igazi induktív gondolatmenet egy egyedi esettől az általánosságig. Egy klasszikus férfi-női problémától jut el a radikális feminizmus és a mögötte lévő gondolkodásmód kritikájáig. Vicomte-nak ilyen a stílusa, szeret erős kifejezéseket használni. Van, akinek tetszik, van, akinek nem, egyetérteni sem kell vele.

„a »harcos feminista« pontosan az a szófordulat, mint a »karvaly zsidó«, a »lopós cigány«" - idézet megérdemli, hogy foglalkozzanak vele.

Különbözőek vagyunk, mind az ötvenvalahányan, akik eltérő gyakorisággal a blogra írnak. Ez egy csavaros csipkelődés volt vasárnap délelőttre.

Manyi Béci 2010.10.24. 15:27:58

@rajcsányi.gellért (ergé):
"egy igazi induktív gondolatmenet... Egy klasszikus férfi-női problémától jut el a radikális feminizmus és a mögötte lévő gondolkodásmód kritikájáig"

Hehe, már a búzaocsúnál éreztem, hogy magának azért van humora, ergé:))
Azért a csavaros csipkelődésre majdnem használtam egy erős kifejezést.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.10.24. 16:01:40

Oké, igen, ez egy létező jelenség, meg minden - de most őszíntén: ki nem szarja le az ilyen spinéket?

Előrebocsátom: én az ügyben rohadt szubjektív vagyok. Egyrészt, mert a fészbuk aktivitásom abban áll, hogy hetente egyszer benézek és visszaigazolom aki bejelölt. Slussz. Másrészt, mert az elbaszott kapcsolatokat rendszerint úgy zárom le, hogy elköszönök egy szevasszal a hölgyeménytől, iszok két sört azt jónagyot.

Ok, létezik ilyen, posztot is lehet róla írni, de felesleges felfújni. Egy csúnya gonosz sztrereotípia a csajokról: ha valamin felzúzzák magukat, akkor 6/12/24/48 órára átmennek Lángszórós Terminátorba - aztán megnyugszanak. A normálisabbja legalábbis igen. Ezek meg találtak egy casus bellit és elkezdték körbehordozni a véres tampont, kardot, miegymást. De mélységében ki akar ezzel foglalkozni? Nettó trollkodás.

Amelyik cicamica meg _ANNYIRA_ nem szereti a férfiakat, az meg vegyen magának egy vibrátort.

Kábé ennyi.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.10.24. 16:10:29

@rajcsányi.gellért (ergé):

"Vicomte kollega cikke egy igazi induktív gondolatmenet egy egyedi esettől az általánosságig. Egy klasszikus férfi-női problémától jut el a radikális feminizmus és a mögötte lévő gondolkodásmód kritikájáig."

Ne pózolj ergé, te nem vagy ennyire hülye... Legalábbis a postjaidat olvasgatva eddig nem voltál az.
Vagy egy-két rohadt almától tényleg megrohad az egész kosár?

eN 2010.10.24. 16:25:06

@Manyi Béci: Üdvözlöm Manyika! Szóval Ergé a búzás :DDDD Jó tudni. Ne bántsa, még fiatal, még akár ki is nőheti.

eN 2010.10.24. 16:26:37

@Grift: Tempetőfivel magának mi a baja?

tanarseged ur 2010.10.24. 17:07:06

A poszt hatására kedvet kaptam, hogy belelapozzak néhány, 2007-2008 táján megjelent, még papírra nyomtatott Reakció-számba. Akkoriban a Reakció havilap volt, és egy számban kb. 30-40 cikk szerepelt, nagyjából egyenletes megoszlásban a Közélet, az Életmód és a Kultúra c. rovatok között.

A blogon viszont az archívum adatai szerint idén szeptember végéig havonta átlagosan közel 100 poszt jelent meg. Januárban volt eddig a legkevesebb (67), és áprilisban, a választások hónapjában a legtöbb (165). Októberben egyelőre 59-nél tart a számláló.

Hacsak nem gondoljuk, hogy 2010-ben lényegesen több az értelmes és jó tollú (jó billentyűzetű) szerző, mint 2007-ben, akkor el kell ismernünk azon dialektikus állítás igazságát, mely szerint "a mennyiségi változás minőségi változásba csap át". :-) Még ha a minőségi változás nem is mindig a kívánt irányban történik.

Amőbandita 2010.10.24. 17:16:46

@Jerome: A huszárkultusznak szerves része a bajtársiasság és a gyengébbek mellett való kiállás, nem tudom, ebből kiindulva hogy lehet valakit magányos rambónak nevelni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.24. 17:43:46

Nemtom, etikus facebookos ismerősökkel folytatott társalgást posztként közölni?

jan 2010.10.24. 18:38:02

Sose értettem, hogy miért van sok jobber férfiban ez a kényszer, hogy úton-útfélen a radikális feminizmussal akar vitatkozni.

A fenti eset tipikus példája ennek: szegény kiborult csaj agymenésére tapintatosan nem kellett volna reagálni semmit. Ehelyett vikomtunk nekiállt okoskodni, kötekedni, észt osztani.

És még büszke is rá, mert kiposztolja ide...

Alfőmérnök 2010.10.24. 18:41:08

Szegény Bunuel gróf, vagy hogyishívják, jól megkapta, már-már kezdem sajnálni.
Tény, hogy a korábbi bejegyzései színvonalasabbak voltak. Lehet, hogy egy kicsit megzakkant a sok facebookozástól?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.24. 19:48:05

@eN:
tempefőivel? nekem semmi. sőt. maga minek szedte elő?

picur3ka 2010.10.24. 21:59:26

Mar a ciganyos is ciki volt, na de ez.

eN 2010.10.24. 23:36:26

@Grift: "vagy megrázzátok magatokat, kibasszátok a seggfej új szerzeményeket /aristo kivételével/"

o is uj szerzemeny, nemreg ota publikal itt, csak azert.

eN 2010.10.24. 23:38:16

@eN: es nem tempefoi hanem tempetofi tempetofi.inda.hu/

Téglagyári Megálló 2010.10.25. 09:30:28

"Azóta viszont egy barátnénk rájött, hogy a pasija a legjobb barátnővel csalja."

A feministáktól kérdezném: milyen legjobb barátnő az, aki elcsábítja a férjedet? A labda nálatok (is) pattog, ha már feltétlen férfi-nő vitát akarunk ebből csinálni.

TH 2010.10.25. 10:50:51

@Alapvető élelmiszer: "Vannak nők, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy semmivel sem kevesebbek, mint a férfiak"
Én erről férfiként is meg vagyok győződve. Nem arról, hogy a nőknek is aszfaltozniuk kellene, hanem arról, hogy semmivel sem kevesebbek.
Nem vagyunk egyformák. Ettől nem lesz egyik nem sem kevesebb vagy több a másiknál...
De az ilyen hozzászólás elgondolkodtatja az embert, hogy milyen világkép lehet sokak fejében...

Zetek 2010.10.25. 10:53:21

Géza, irigylem a problémáidat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.25. 11:03:45

nekem nincsenek idióta ismerőseim.

:(

betyár (törölt) 2010.10.25. 19:14:28

@Alapvető élelmiszer:
"Vannak nők, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy semmivel sem kevesebbek, mint a férfiak és csapatostul rontanak rá bárkire, aki valamiféle konzervatív világképet merne fölhozni. Az ilyen nőket el kéne vinni nyáron aszfaltozni és ott emberkedni."

bizon, bizon, vagyunk így egy páran, hogy azt gondoljuk, semmivel sem vagyunk kevesebbek, maga meg egy méretes barom:(

tewton 2010.10.26. 00:37:19

@gloire:
ne temesse!
majd amikor tumblr-posztokból (vagy mik) lesznek a poszt főszövege, akkor :)

persze lehet, hogy órák kérdése a dolog :)

TH 2010.10.26. 20:32:49

@betyár: na, örülök, hogy nem csak nekem volt problémám ezzel a mondattal...

zsebkés 2010.12.09. 15:45:06

Csak a tényszerűség kedvéért:
1. a lányt nem a barátnőjével, hanem általa ismeretlen nőkkel csalta meg a pasi (3 darabbal szám szerint). persze jobban hangzik, hogy ezek a gonosz feministák a barátnőik elől halásszák el a pasikat, mint ahogy az egy szemfüles kommentelőnek már fel is tűnt
2. a seggfej jelzőt te használtad magadra, hosszan meg is indokolva. nyilván jobban hangzik persze, hogy a feministák (kik azok amúgy? :) állítottak ilyet, hogy minden férfi seggfej -nem így volt...
3. a biológiáról: kifejtetted, hogy a nőknek biológiai okokból van mindenbajuk, ha szinglik (vagy ha nem szinglik, van gyerekük, nincs gyerekük, menstruálnak, pms-ük van- nem kívánt törlendő. ezeket nem te mondtad, de gyakran hallani), míg a pasik biológiai okokból jól elvannak minden helyzetben. Ez az esszencialista felfogás egyébként nem "növekvő, változékony és dinamikus személyiségünk megismerésének lezárása"?
ha a biológia ezt jelenti, szerintem nem túl kifogásolható, ha ezt elutasítom (nem ezt jelenti: a nő szül és szoptat, a férfi nemz és a fizikai felépítésünk eltérő. A többi rizsa.)
persze ez is másképp hangzik kontextus nélkül...
4. a harcos (agresszív, militáns, férfigyűlölő stb.) feminista pontosan olyan általánosító jelzősszerkezet, mint a fentiek, és kb. annyi is igaz belőle. Mondhatnék fröcsögő mélymagyart vagy seggfej férfit is, az is kb. annyira értelmes.
5. a genitáliás videó posztolására sem emlékszem a kommentfolyamból, meg a rá adott reakciókra sem, de ez is jó illusztrációja annak, hogy szegény szőrös hajú, zsíros lábú leszbista femikusoknak nincs humorérzékük sem....

Amúgy minden elismerésem, remek munka (még akkor is, ha a kommentelők nemtetszésüket fejezték ki :P)

zsebkés 2010.12.09. 16:04:02

szívesen hoznék idézeteket tőled is, csak sajnos ha jól tudom, a közös ismerősünk már eltávolította a szöveget.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.12.15. 22:31:23

Mi a faszt keres ez a picsogás a mandineren?

vilagoskek 2012.09.01. 11:16:34

beteg feminista féreg!

wescoy25 2015.07.01. 23:57:26

@Riley Kestrel: "Egyetértek azzal, hogy minden férfi seggfej." "gyakorlatilag mentális zombik esnek ki a felnőttkorba"

Köszönöm, hogy így ismeretlenül engem is véleményeztél. Vajon a te neveléseddel mit rontottak el, hogy ilyen gyűlölet él benned egy egész nem iránt, aminek jelentős része nem is olyan, amilyennek te az elvakultságod miatt látod?

"A megoldás az lenne, ha a kisgyermekkori nevelésbe is beillesztenék azt, hogy milyen eltérő szerepekben állhat helyt férfi és nő egyaránt (vö. traktoroslány), anélkül, hogy nemi identitását megkérdőjeleznénk."

Igen, a feministák szeretnék, ha eltűnnének a nemek, és mindenki androgün lenne. Pedig ha még érdekel minket, hogy emberek vagyunk, akkor bizony vannak nemek, méghozzá más célokkal, képességekkel, és lehetőségekkel, ez pedig nem tudom, miért annyira borzasztó. Nem biztos, hogy egy nő alkalmas mindenre, amire egy férfi és fordítva, de még ha igen, akkor sem biztos, hogy boldogabb lesz tőle, vagy jobban végzi, mint a másik nem egy tagja. Egyébként pedig senki nem tiltja, hogy egy nő valamilyen férfitevékenységet űzzön.

"Miközben a mai társadalom, és főleg a munka, tudomány világa olyannyira komplex, hogy csoporttevékenység, kooperatív munka és közösségi döntés nélkül egyszerűen képtelenség produktumot, hozzáadott értéket elérni."

A mai társadalom nem "A" társadalom, nem az emberiség legtökéletesebb együttélési formája, nem a létezésünk legvégső célja. Az ember nem azért van, hogy mosollyal az arcán mítingeken rejszoljon, és örüljön, hogy minden milyen rózsaszínűen csodás. Megfelelés, beilleszkedés, személyiség feladása - ezek nem lehetnek célok egy ember számára, csak az, hogy számára megfelelő, őszinte és szabad életet keressen. Te már nem is embereket akarsz, hanem birkákat - nevelni.
süti beállítások módosítása