Kommentszűrés
’10 okt
22
07:01

Idegen a szomszédban – Működik-e minden multikulti?

Írta: Doktor Kottász

  Angela Merkel kirakta az indexet multikulti ügyben. Ahhoz képest, amit Sarkozy cigányozása kapcsán produkált a kancellárasszony (volt pro és kontra, valamint mindezek különböző árnyalatai), ez most elég egyértelmű.

  Thilo Sarrazin ott lapul a sorai között: „az országba érkező és itt letelepedő embereket nemcsak segíteni kell, hanem elvárásokat is támasztani velük szemben”. Aztán: „a bevándorlóknak nem csupán a helyi törvényeket kell tiszteletben tartaniuk, de németül is meg kell tanulniuk”  Vagy: „a német hagyományok nagy részét a zsidó-keresztény örökség határozza meg”.

  Aki nem áll a szellemi barikád baloldalán 1968 óta, vagy nem az UNESCO-kirendeltségek fotelét nyomja munka gyanánt, az csak néz, hogy ebben meg mi a meglepő.

  Azért ki kell tenni a vörös farkakat is: „Ma már az iszlám is Németországhoz tartozik.” És: „Aki nem veszi tudomásul, hogy 2500 imám prédikál a németországi mecsetekben, az szembe hazudja saját magát”. Ez valahol a minimum: azok után, hogy évtizedekig egy kiadós nácizás járt azért, ha valaki csak megemlítette: nem biztos, hogy jó az, ha a társadalmat mesterségesen felduzzasztjuk egy másik kultúrkörbe tartozó népcsoporttal, a többit lásd Huntingtonnál.

  Und jetzt etwas ganz anderes.

  „Kolozsvár multikulturális egyeteme egyedinek számít Romániában, mint ahogy az Erdély történelmét évszázadokon át befolyásoló románok, németek és magyarok békés együttélése Európa, sőt a világ más régiói számára bír példaértékkel” Merkel asszony ezt akkor mondta, amikor a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták, körülbelül egy héttel a vezető lapok címlapjára került mondatai után.

  Tápos pestiként nem szeretném megítélni, hogy mennyire pöpec dolog is az erdélyi multikulti, de a hír pont abból a városból jött, amelynek egy Funar nevű úriember volt egykor a polgármestere, Merkel asszony pedig egy olyan országból, ahová egy bizonyos Hertha Müllernek kellett menekülnie Romániából. És az egyetem kálváriájáról ne is beszéljünk – ha valahol politikai kérdést lehet csinálni abból, hogy egy campuson magyarul is ki van írva: „Dohányzásra kijelölt hely” - nos, az lehet hogy egyedi, de nem túl üdvös.

  Európa egyik legbefolyásosabb politikusaként nyilván nem lehet olyan markánsan, keményen nyilatkozni, ez is benne van a képletben. Az is, hogy árnyaltabb a kép: van a mesterséges multikulti, mint a brit, vagy a német. Ezeket csak fokozná Törökország uniós csatlakozása, vagy az, ha egy kedélyes ejnyebejnyével intézné el Európa a cigányok vándorlását és sajátos letelepedését.

  És van az a fajta multikulturalizmus, ami hosszú évek alatt alakult ki. Ilyen az erdélyi, a felvidéki vagy a szarajevói, ami vagy nagyon csikorogva működik, vagy kell egy közös ellenség (a kommunisták vagy más egyéb megszállók) akik ellen harcolni lehet. Elég egy szikra, egy válság, egy rendszerváltás, egy Slota, és itt is egyre többen kezdik azt gondolni, hogy az idegen nem is olyan szép. Még akkor sem, ha épp a szomszédban lakik.

Címkék: románia németország erdély európa angela merkel multikulti

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr892389068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2010.10.22. 09:11:23

Ha van kérdés, amiben nem egyértelmű, hogy melyik oldalra is álljon egy keresztény, hát ez az.
(a franciák meg is zavarodtak, nem ért egyet a többség az egyházfők álláspontjával)

Itt lehet belelátni/belátni azt, hogy a jobb- és bal oldali lator közt lenne a helyünk.
Volt abban a kegyelemben részem, hogy Tarjányi Béla atya mellett állhattam elsőáldozóként. Nézzük, mit mondott a cigány Biblia 2008 -as kiadása előtt:

"- A Szentírás fordítása azért is közügy, mert nyelvteremtő ereje van. A most készülő cigány bibliafordítás kapcsán szembesülünk mi is azzal a problémával, ami e munka végzése során mindig visszatér: hogy a befogadó nyelvnek nincs megfelelő, illetve elegendő szókincse ahhoz, hogy mindent könnyedén le lehessen fordítani. A cigányban olyan alapvető szavak hiányoznak például, mint az ország, a nép, a jutalom. A fordítónak képzéssel, régi és tájszavak átvételével, végső esetben idegen kifejezések honosításával kell megoldania az ilyen problémákat. Ezzel valójában új nyelv is születik, új szavak kerülnek használatba, meglévő kifejezések új tartalommal telnek meg, és a Biblia rendszeres olvasása által közkinccsé válnak."
ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.09.30/0902.html

Valójában kulturális természetű a probléma, nem gazdasági, vagy bármi más. Akkora a különbség idegen és befogadó közt, hogy több a kára, mint haszna a többségnek, és ha az oldatban megindul a kicsapódás, rendészeti problémává növi ki magát a tegnapi, toleranciával még kezelhető feszültség.

Szívet is cseréljen az, aki hazát vált!

Főleg akkor, ha eddig még Európát sem sikerült közös kulturális nevezőre hozni. Most már nem is kell! De a cigány- és muzlim-kérdést is balgaság összemosni ott, ahol nem a Koránra esküsznek, és nem is tervezik a közeljövőben. Dobó meg áramot fejleszt a sírjában, úgy pörög! Érzi, nemsokára dolga lesz - fizetség euróban.

Szentírás-hegyek itt találhatóak:
www.depositum.hu/szentiras.htm

tevevanegypupu 2010.10.22. 09:48:44

"Ma már az iszlám is Németországhoz tartozik"..inkabb forditva lassan es bizony jo lesz ha nagyon de nagyon vigyaznak. Az ilyesmihez - 2500 imam es hivei - nagyon nagyfoku es kolcsonos engedmenyeken es kotelessegeken alapulo megallapodasok kellenek. Es senki ne abrandozzon arrol, hogy a bevandorlok a gyengebbek es alkalmazkodni fognak. Soha. Es mivel a zsido-keresztenyek valtozatlanul nem ohajtanak szerintuk alantas munkat vegezni, elobb-utobb jol megnezhetik magukat. Valoszinu egyebkent, hogy eljutott Europa a visszafordithatatlansag lehetetlen helyzetebe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.22. 10:14:44

A dolog egyszerű. A Cobra11-ben Komissar Semir Gerkan azért jó fej, mert török létére pont olyan, mint egy német. Az, hogy török, abból derül ki, hogy baklavát visz a kollégáknak, amit az anyukája készített.

Mi is kedvelünk minden bevándorlót, aki derék magyar ember.

bz249 2010.10.22. 10:32:24

@Elpet: latszik az a szinebol is (bar azalapjan olasz is lehetne), de nagyjabol tenyleg ez a lenyeg.

m.logic 2010.10.22. 11:13:36

Merkelnek le kellene mondania, nem mert beismerte végre, hogy a multikulti megbukott, hanem azért, mert talán ő tett legtöbbet a német társadalom felhígításáért.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.22. 11:23:05

ez a cikkecske miről tetszik szólni?
hogy merkel nem lőtte egy mauserrel fejbe a baszeszkut, meg a többi román köcsögöt? talán mert ejrópa, majdnem joggal, normális helynek látja romániát, erdélyt? és sosem fogja azt mondani, hogy egy román-magyar egyetem pedig legyen magyar. a magyarok ezt vagy elintézik, vagy nem. az igényt nem biztos, hogy megérti egy német. ahogy azt sem, hogy mondjuk úgy végezzen orvosit egy magyar erdélyben, hogy egy kibaszott mukkot ne tudjon románul. amíg az eremdéesz és szinte mindenki elárulja a magyarságot, meg puliszka nem robban, meg ilyenek, addig merkel intő szavára se várjon senki.

az apját feljelentő hertamüllermorozovot, meg hagyjuk mán a picsába! meg tán nem kéne ezt a romániát ahhoz hasonlítani ahonnan elcsángált a nőci.

Grrr 2010.10.22. 11:29:34

Nem a multikulturális társadalommal van igazán baj ott sem. Az ortodox zsidókkal például nagyon jól elvannak minden elkülönülésük ellenére, miután őket nem kell eltartani, sőt, nem is rabolnak ki senkit, nem zaklatják a nőket az utcán, és nem ácsorognak tétlenül az utcn, sötét pillantásokkal méregetve az elhaladó európaiakat.

A fent felsoroltakkal van a baj. A beilleszkedés a jogállamiságba és a munkaerőpiacra. Az kellene.

Ezt fűszerezi még néhol az érzés, hogy bizonyos népek közötti tehermegosztás igazságtalanul alakul, vagy bizonyos történelmi sérelmek és azok mai lecsapódásai (pl. Belgium). De az sem a mutlikulturális társadalommal való ellenszegülés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.22. 11:31:09

Én már nem merek semmit leírni, mert a hírekben olvasom vissza:-\

magyarido.blog.hu/2010/05/13/asszimilacio_a_vagy_a_befogadok_sorszonai_bevezetes

magyarido.blog.hu/2010/09/22/befogadas_a_vagy_tul_a_tolerancian

[...............................................I.]

Hogy is mondta a pária Fekete Gyula jó harminc éve? A multikulti Európa, a kultúrák összeölelkezése életveszélyes kamu, mert ha egymástól ennyire távolálló kultúrák ölelkeznek, annak csak fojtogatás lehet a vége (nem szószerinti idézet).

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.22. 11:38:50

@Elpet:
Nincs Dunája vagy echte német adója? Ott -mesén kívül- más is szokott lenni. :)

Alapvetően a szülők felelőssége a jövendő állampolgárok életre nevelése. Így hát -összeköttetéssel- kettő hétre beírattam az utódokat egy valódi német nyelvű multikulturális Grundschuléba, érezzék csak, de persze szagolták is.
Sok fáradtságtól kíméltem meg magam ezzel, pont mint egy védőoltással.

Jövőre a Lauderbe megyünk - vak cinára. :)

tevevanegypupu 2010.10.22. 14:19:32

A multikultura letezhet egyebkent es nagyon jol meg is vannak egymassal, csak az aranyokra kell vigyazni: egy illeto orszag vedje foggal-korommel sajat kulturajat, vallasat es polgarait, es azutan legyen tisztesseges es elfogado a masokeival, de semmi esetre se engedje meg, hogy ugyanolyanna noje ki magat mint a sajatja. Ez alol kivetel Romania-Erdely valamint Szlovakia-Felvidek, ahol elobb volt a mostani kisebbsegi kultura es a magyarok mint a mostani kialakult formak. Ez csak ket pelda, mindent nem akarok felsorolni. Az iszlam orszagaiban kulonben erdekes modon sokkal inkabb letezik ez az annyira ohajtott multikultura, mert ott megfelelo hatarokon belul mukodhet..

Bloodscalp 2010.10.22. 17:48:47

ennek egészen volt értelme, az kivéve hogy " kell egy közös ellenség":)

tewton 2010.10.22. 21:31:18

@Bell & Sebastian:
"egy valódi német nyelvű multikulturális Grundschuléba"
ej, no, ne szégyellősködjön, mondja ki, egy jiddis jesiva volt az :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.10.22. 22:09:11

Volt valaha egy Római Birodalom... először irtották a barbárokat, utána ész nélkül kísérleteztek a betelepítésükkel, inkább limes lett ami egy ideig védelmet adott, majd a végén jöttek a rokonyok és lenépvándorolták az impériumot.

Na lássuk: először Európa gyarmatosító volt, majd ész nélkül beengedte a néhai gyarmatokról a bevándorlókat... ohóóóóóó kezdjünk csak limest építeni...

Bell & Sebastian 2010.10.22. 23:59:46

@tewton:
Török, kínai, indiai, horvát, magyar, lengyel és német anyanyelvű volt a célközönség. Lássa be, nem jellemző keresztmetszet. :)

@Herr SturmLikudnik:
Nézze Sturmi, régi ügy ez, csak a genetikai romlást, a demográfiai deficitet, a részleges munkaerő-hiányt próbálták kormányzati szinten orvosolni a '70 -es évektől, aztán valahogy mindig balog szavazó-import lett belőle.

De talán mégsem kellett volna cukorkával csalogatni őket, vagy forszírozott ütemben tenyészteni! Csak hát ugye a hatalomban maradás fontos dolog, über alles!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.10.23. 11:44:43

@Bell & Sebastian: sebaj, nézze az előnyét! A híres német precizitás és szorgalom odavész az uccsó Müller Májszterral. Majd ha már csak Musztafa szereli a Made in Germany-t, felragyog a magyar ipar csillaga... ja hoppsz, addigra itt meg Segílyes Dzsinó-nak kéne atommérnökké válnia. Affene, menjünk Kanadába jegesmedvét idomítani, amíg nem késő!

tevevanegypupu 2010.10.23. 21:49:33

@kesztió:

Nem kell bemutatni sem a torokoket, sem az arabokat, sem a kulonfele vallasi es kulturalis integralodas nehezsegeit, problemait es bizonyos vallasoknal azok lehetetlenseget. Van ami nem megy es kesz. Es ha megfizetjuk akkor sem, szep szoval, meggyozessel es engedmenyekkel sem. Kicsit keson kezdenek rajonni mindenhol. Ahogy az amerikaiaknak fogalmuk nem volt arrol mibe nyulnak, mikor megtamadtak Irakot, ugyanugy nem volt fogalmuk Europaban - pedig tobb orszag gyarmatositotta is oket - mit nyitottak ki, mikor szamolatlanul engedtek be a bevandorlokat pusztan azert, hogy helyettuk ablakot mossanak, lemenjenek a banyaba vagy vecet pucoljanak.

TG69 2010.10.25. 10:01:06

@Elpet: A derék magyar ember az mit is takar?

PDSz 2010.12.02. 03:09:32

Nyavajix mondta anno (50 i.e.): "Nekem semmi bajom az idegenekkel, de ezek az idegenek speciel nem idevalósiak!"

Amúgy egy BBU bulin mit mondott volna? Megkínálták egy díszdoktorival, s akkor mondja azt, hogy bezzeg elvtársék még eladtak volna kilóra?