Kommentszűrés
’10 okt
20
07:01

Betyár a házban: Zagyva lelke és gondolatai – Mandiner TV

Írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

  Úgy történt, hogy Zagyva Gyula az első találkozáskor majdnem megevett minket, mert szerinte manipulatív, liberális hazudozók vagyunk, ráadásul nem tudok beszélni és idétlenül vigyorgok. Később azonban megpuhult ez a hatalmas ember, és mélyinterjút adott nekünk a Sasfészekben (a HVIM központjában). Leástunk hát a képviselő úr lelke mélyére és ebből vágtunk össze egy rövid filmet, melyből kiderül, hogyan is volt azzal az ostorral, hogy szegényt negatívan diszkriminálják és hogy szerinte Szálasi volt az utolsó törvényes magyar miniszterelnök, ugyanakkor a Ponyvaregény a legjobb film, Havas Henrik pedig az újságíróknak abba a 2 százalékába tartozik, akik nem homárok.

  Időszűke miatt rengeteg érdekesség nem fért bele a filmbe: Zagyva egri lakótelepi skinhead srácként kezdte nyitogatni a szemét a világ felé, a villamosipari szakmunkásképző után még temetkezési vállalkozásnál is dolgozott. Ismertté 1999-ben vált, a becsület napja utáni Viking klubos balhé egyik résztvevőjeként, amiért felfüggesztetett is kapott. Tíz éve ismerkedett meg Toroczkaival a Magyar Szigeten, majd Erdélyben valami titokzatos események hatására örök barátságot kötöttek, azóta ketten vezetik a mozgalmat. Gyulának volt egy felesége is, aki állítása szerint olyan elegáns, mint Mary Poppins, de elváltak útjaik, mert Zagyva úr a mozgalommal jegyezte el magát, annak él.

  Édesapja pár éve meghalt, amikor épp kezdtek volna közelebb kerülni egymáshoz – a szülei válása ugyanis elidegenítette őket. Anyukája pedig nagyon aggódik érte, mert lelkére veszi az összes gonoszkodó kommentet, amit például itt a Mandineren is írogatnak egyesek. A radikalizmusát anyai nagyapjától örökölte és nem hisz a demokráciában: a parlamentben csak azért ül bent, mert most ezzel az eszközzel tud harcolni.

Címkék: havas henrik szálasi ponyvaregény zagyva gyula mandinertv

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr882381272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thetriggerhappy 2010.10.20. 12:57:49

@"k":

pont, amennyire a német és a magyar politikai kultúrát. nem megfeleltetünk, hanem párhuzamot keresünk.

thetriggerhappy 2010.10.20. 13:03:37

@caralho voador:

meg sem próbálom neked elmagyarázni, hogy miben is kellene fejlődnöd, hogy megértsd miről is szól a demokrácia és, hogy miért nem zsidózunk/cigányozunk.
annyit azért elejtenék, hátha még neked is sikerül felfogni, hogy elég visszataszító azt művelni, amit pld slota esetében tahó, félművelt, bugris diszkriminációnak és nettó fajgyűlöletnek hívunk.

nála kritizáljuk, hiszen a lompos kellemetlenebb végén vagyunk, közben pedig bőszen tesszük uezt a nálunk kisebbekkel és még meg is sértődünk, amikor ezt vki megírja.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.20. 13:20:40

@lelkylola:

lola, drága kis tündér! ha kérhetem, értelmeset írjon nekem! ha el akar küldeni a halál faszára, ha finoman udvarolni akar, mindegy, csak értelmesen. lehet, hogy maga kétvállra a bélabácsit, de éngem nem. értelemmel, ha lehet. :)

Viktus 2010.10.20. 13:21:40

Ez ütős ... komoly ország ez ... Lipótmező mikor lesz újra megnyitva?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.20. 13:23:07

@thetriggerhappy:

"nettó nyilas tahóknak nem kell ott lennie"
demokrata barátom! a magához hasonlatos cionista szarokat a demokrácia kilapátolta a parlamentből, és beemelte oda a nyilas tahókat. ezt magának tiszteletben illik tartania, hiszen maga demokrata származású.
alijázás?

Maisie MacKenzie 2010.10.20. 13:23:29

@thetriggerhappy:

A demokrácia nem PCterror! Szerintem a kedélyes zsidózásnak, cigányozásnak, buzizásnak igenis helye van!

A rasszizmus meg a fajgyűlölet elítélendő, de az más, mint a taplóság, surmóság. Egy PC dumájú illető is lehet rasszista, cselekedhet rasszista módon.

Míg egy kedélyesen zsidózó, cigányozó tehet jót zsidókkal, cigányokkal.

caralho voador 2010.10.20. 13:24:36

@thetriggerhappy: attól mentsen meg az isten, hogy addig fejlődjek, hogy megértsem a te igazi, nyugati értelemben vett felvilágosult abszolutista libbant baromságaidat, te szerencsétlen. Azonnal vihetnének a lipótra. Nem baj, remélem, előbb-utóbb a bekerülsz a Vörös(!) könyvbe a hasonszőrű haverjaiddal együtt, mint kihalásra ítélt állatfaj.
Amúgy megalol vagy: "nálunk kisebbek"-en a zsidó pénzembereket vagy a hátadba bökőt állító 7-8 fős cigánybűnöző bandát érted?
Épelméjű ember legalábbis tisztességes, dolgos embereket nem baszkurál a származásuk miatt. Viszont vannak dolgok, amiket hasznos a nevükön nevezni.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.10.20. 13:26:29

jé, az emberarcú fasizmus.
De édibédi.
Szálasiig néztem.

Lola, mostál (utána) kezet?!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.20. 13:27:53

@Maisie MacKenzie:

tökéletesen igaza van részben.

én is mindig megmutatom a zsidó barátomnak azt a zugot a lakásban, ahová el fogom rejteni, ha üldözzük majd őket

thetriggerhappy 2010.10.20. 13:28:25

@Grift:

tiszteletben is tartom, kedves nyilasházmesterem.
jelzem, hogy nem én szoktam pld választási eredmények miatt utcára vonulni, hidakat lezárni és 8 éven keresztűl diktatúrát kiabálni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.20. 13:29:17

@Pável:

maga aztán egy fura szerzet. spiró sokkal gonoszabb mint szálasi, azt maga bele van zúgva

thetriggerhappy 2010.10.20. 13:29:27

@Maisie MacKenzie:

ja, ez így is van egy kocsmában, egy baráti beszélgetés közben, de nem a parlamentben és egy parlamenti képviselőnél.

thetriggerhappy 2010.10.20. 13:32:50

@caralho voador:

nem baszkurál a származás miatt? akkor miről beszél pld zagyva? hallottad te már, hogy mi folyik pld a magyar szigeten, mit ír az a kuruc, amiről mindenki tudja, hogy ki áll a háta mögött? miről beszél a jobbik virágnyelven?

miért teszed magad hülyébbnek, mint ami valójában vagy?

Maisie MacKenzie 2010.10.20. 13:34:09

@thetriggerhappy:

Egy parlamenti képviselő nem lehet surmó?

Polgári elvárás, hogy ne legyen, de ha a surmó szavazók bizalmából ott van, akkor le kell nyelni ezt a békát. Legfeljebb nem őt kell meghívni eseményre.
Amúgy Zagyva hivatalosan nem is jobbikos, azért valahol ők is adnak a részletekre.

kokavec 2010.10.20. 13:36:41

@Grift: szeretem én a viccet, csak nem értem.

Bell & Sebastian 2010.10.20. 13:43:03

Faszkivan, már kettő is szaladgál itt a vörös posztóval, most melyikre kell rámenni?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.10.20. 13:43:47

@tölgy: "akkor oda áll a férje elé, és úgy mondja, és neki"

LOL. Und warum?

Két lehetőséget látok, vagy ennek a képzeletbeli jómunkásember férjnek jól el köll kalapálni a júzert, mert véleménye van, vagy Lolácska olyasmi, mint egy háztartási robotgép, és apunak köll szólni, hogy elromlott.

De biztos rosszindulatú genya vagyok, és majd lesz erre igazi konzervatív megfejtés. Addig tűkön üldögélek...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.20. 13:45:57

@thetriggerhappy: "jelzem, hogy nem én szoktam pld választási eredmények miatt utcára vonulni, hidakat lezárni és 8 éven keresztűl diktatúrát kiabálni. "

Helyes, cselédkém. Pont ezt a passzív viselkedést várjuk el tőled. Csak aztán figyelmeztesd az elvtársakat, nem ám diktatúrát kiabálni...

thetriggerhappy 2010.10.20. 13:47:45

@Maisie MacKenzie:

lehet. finghat, böföghet, tőlem oda is szarhat. csak miután ezt megtette, a többi képviselő érhető módon nem óhajt vele közösködni és ezt minden lehetséges alkalommal elmondja a választóinak is.
lehet, hogy nem jobbikos, de ez is csak amolyan szokásos maszatolás. amikor kellemetlen, akkor ő a hvim, ha pedig frakció fényképezés van, akkor azért ő is belefér a képbe.

thetriggerhappy 2010.10.20. 13:52:05

@TaTa86.:

megint tökéletesen sikerül megtestesíteni mindazt, amiről eddig beszéltem és amit kikértek magatoknak.

csak így tovább!

btw, nekem nincsenek elvtársaim. sokakkal ellentétben én egy politikai erőhöz sem vagyok elkötelezve és törzsszavazónak sem vagyok mondható. és, hogy még jobban megkeverjelek, soha nem szavaztam szocikra és nem is tervezem, hogy ezt fogom tenni.

Bell & Sebastian 2010.10.20. 14:02:12

Na, újra itt a(z olasz) baloldal kritikája, amit természetesen leszedettek egy időre, de aztán beszóltak nekik...
Rendszertanilag elhelyezhető ebben the trigger is, én azt a kiscsajt tippelem akit kivittek a színpadról.

www.youtube.com/watch?v=ChDPSpWMcR0

:)

tevevanegypupu 2010.10.20. 14:27:51

@Grift:
"én is mindig megmutatom a zsidó barátomnak azt a zugot a lakásban, ahová el fogom rejteni, ha üldözzük majd őket "

:))

Maisie MacKenzie 2010.10.20. 14:30:34

"el fogom rejteni, ha üldözzük"

Nem kicsit skrizofén. :-(

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.20. 14:58:04

Szerintem jó lett az interjú. Nem éreztem, hogy be akarnátok állítani valamilyennek. Kicsit előtűnt ZGy, az átlagember.

Lola, bocs, de volt 1-2 jogos kritika a neked címzett dolgok között. És gyerekek, hogy értétek el, hogy ZGy szeret titeket? Most komolyan! Először még le akart nyelni keresztbe. Rendesen csodálkoztam. Gratula! :)

cutcopy 2010.10.20. 15:13:44

Ez a figura jó példája a radikalizmus bizonytalanságának..)

TG69 2010.10.20. 15:21:57

Zagyváról a nomen est omen jut hirtelen eszembe. Vajon mi lehet a riporterecske vezeték neve ? :)
Egyébként lelkileg tényleg összeillenek (vö trigger felvetését)!

thetriggerhappy 2010.10.20. 15:27:28

@Tehetetlen Dodó:

miért lennék gondban?
mi közöm nekem a szadihoz?

f.m.j. 2010.10.20. 15:33:13

most komolyan van Mo-n zsidókérdés?
Vagy már attól rasszista vagyok, hogy szerintem nincs?
Legalábbis biztos nem úgy, ahogy akkor (2 vgh között, és a háborúban)

tevevanegypupu 2010.10.20. 15:33:56

@Maisie MacKenzie:

Jaj azegalgyameg nincs semmi humorerzeke es semmit nem ert?

"k" (törölt) 2010.10.20. 16:04:25

@thetriggerhappy: nem kultúráról van szó, arról hogy az mszp utódpárt, valahol az ndp is annak tekinthető az egybetűs különbséggel. az spd meg a jobbik viszont semennyire, a német voltkomcsiknak ott a die linke, a magyar nyilasoknak meg az akasztófa 46-ban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.20. 16:09:57

@Grift: "el fogom rejteni, ha üldözzük majd őket" - hogy ismert helyen legyen?

Kukettó (törölt) 2010.10.20. 16:12:49

Pénzért sem fogom megnézni.
Csak sokért.

thetriggerhappy 2010.10.20. 16:16:24

@"k":

mondom, hogy nem a tökéletes megfeleltethetőségről van szó.

venszivar 2010.10.20. 16:32:49

Az a nagy baj,hogy ilyen rafkós bunkó is,meg rafkós diplomások vannak a parlamentbe !!! Csibészek "vezetik",á ott vannak pénzért.......Idáig süllyedtünk.

The Welsh 2010.10.20. 16:47:35

a jó Gyula, ha fizetett volna se jöhetett volna ki jobban ebből.

Téglagyári Megálló 2010.10.20. 16:49:41

@Dr. Zerge:

Te is csak egy libi vagy, erkölcsi értelemben.

dr.pupak30 2010.10.20. 16:53:09

huh micsoda idióta egy picsa. az az igazság, hogy a nők nagy része az ilyen fasziktól nedvesednek érzik bennük az erőt. haha

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.10.20. 16:55:13

Nem gondoltam, hogy a riporterek képesek ennyire színvonaltalanul előadni magukat (főleg a hölgyemény), hogy mellettük a Gyula szinte szimpatikus lesz.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.10.20. 16:55:55

Na, megtudtuk, hogy egy "fasiszta" nem szereti a spenótot, de a tökfőzelékre át lehetett nevelni.
Őrület!

Elloptatok 15 percet az életemből!

Ja, éljen a Gárda!

G_P 2010.10.20. 17:03:05

Jobbikos nem vagyok, de ez a film egyértelműen azzal a céllal készült, hogy megszivassa/lejárassa Zagyva Gyulát. Másodlagos üzenete pedig az, hogy Z.GY. és a Jobbik szavazói biztosan mind annyira bunkók, hogy nem értik ezt a szarkasztikus/cinikus szivatásnak szánt videót, vagy nem veszik magukra.

TÉNYLEG NEM TUDSZ BESZÉLNI.

Mr Neanderthal 2010.10.20. 17:04:59

Az interjubol kiderul, hogy ez egy nagyon jopofa srac.
44 telen az ilyen jopofa sracok vadasztak civil magyar allampolgarokra Pesten, ahelyett hogy a ruszkikkal kemenykedtek volna.

rockjano_ 2010.10.20. 17:08:30

A srác egyszerű mint az egyszeregy.

Tud biztos kedves is lenni, meg érvényesülni, meg akármi, de alapvetően buta. Nagyon buta.

Tudom sok fiatal bölcsész is egyetért velük, ők is buták diploma ide-oda.

becike4 2010.10.20. 17:09:55

Mondd meg a neved,megmondom ki vagy! Horn Gyula,Pokorny Zoltán,Horn Gábor,Gyurcsány Ferenc,Lamperth Mónika,SzíjjártóPéter,Pető Iván,Kövér László,Orbán Viktor,Lendvai Ildikó,Schmitt Pál,Nyakó István,Kapolyi László,Boldvai Gyula,Csintalan/bukfenc/Sándor,stb,stb,és most ZAGYVA GYULA.Elnézést,a többi hároszázegynéhánytól-micsoda csapat!

Kun András 2010.10.20. 17:11:31

Amit a jogfolytonosságról visszaállításáról mond, az teljesen igaz. És az is igaz, hogy Szálasi Ferenc az utolsó jogszerűen felesküdött miniszterelnök. Ez nem vélemény, ez tény.
A baj már az államformánál és az alkotmánynál kezdődik. Jogtalanságból nem születik jog, így Orbánt hiába választotta meg akárki, nem jogszerűen miniszterelnöke az országnak.

flippant 2010.10.20. 17:15:03

@fejo: Meg az ugyanilyen jópofa srácok gyilkolták halomra a magyart lenin fiúkként kohn béla ámokfutása alatt.

val 2010.10.20. 17:23:25

Azért az kemény, hogy az interjú készítői sincsenek tisztában az antiszemitizmus fogalmával, de azt tudják, hogy a Jobbik mit tenne ha...

ÓÓÓLLLOOL

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.20. 17:23:41

Lol, végre meg tudtam nézni. XD

Vazze Lelkylola, azért ez brutális... XDDDD

Egyébként a királyságból jobban is felkészülhettél volna.

HMS.NAGYSZINPAD 2010.10.20. 17:40:22

És Ludditákat hallgat, bár ez -- hogy őt idézzem -- metafora

civilkontrol 2010.10.20. 17:55:28

@thetriggerhappy:
Mármint Bajnaira gondolt ugye? Igen, emlékszem, milyen demokratikus körülmények között került hatalomra.
Én is alapos mérlegelés után, kétszer is meggondolva szavazhattam rá. Majomparádé...

Mondja, ha az interjú, meg a Lola szar, minek stresszeli magát?
Hogy megnézni és nem csettint a végén az rendben van, de a maga kommentjeivel van tele a poszt, ahol, még ha igaza is van (nincs) akkor is bárdolatlan paraszt módjára viselkedik, aztán meg fáj az élet, ha báncsák érte.
Ennek mi értelme? Liberális hóbort?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.10.20. 18:07:36

@Téglagyári Megálló: Értem, tehát az a mértékadó konzerv megfejtése ennek a feladványnak - gyk.: hogy ti. a Loláról és/vagy munkásságáról alkotott akármilyen véleménnyel miért is kéne a (tán nem is létező) férjét fárasztani élőben -, hogy én mi vagyok, ki vagyok. Szigorúan erkölcsi értelemben, és ezt te ott, a kibaszott monitorod mögött látod a lehető legpontosabban. Hülye vagy, mint a tök, sajnálom, nem tudok rajtad segíteni!

civilkontrol 2010.10.20. 18:11:55

@venszivar: ja. mennyivel jobb volt 25 évvel ezelőtt ;o)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.20. 18:35:35

Egy tetves kis náci. Miafaszér' kell egy ilyennel "interjút" készíteni?

Andy Sipowicz 2010.10.20. 18:46:13

Nekem a Kovacs Laszlorol szolo anekdota tetszett, de nagyon.

A nyomorult ezek szerint elkovette azt a kapitalis hibat, hogy a demokratikusan megvalasztott kepviselotarsat kollegaszamba vette es eszerint probalta kezelni.

Nem kellett volna?

MakoG 2010.10.20. 18:49:46

Ez a magázódás a kommentekben kibaszott égő.

vakvarju 2010.10.20. 18:59:45

@Maisie MacKenzie: Igazi magyarok miért imádják az örmény származású Frantisek Solasjant?

Szegény Zagvya, olyan szerencsétlen, buta feje van. Egy marék kavicsot nem bíznék rá, az biztos.
@civilkontrol: Kedves, akire Ön szavazott, Bajnainak a táskahordozója nem lehetne. Még ahhoz is kevés!
@venszivar: a jelenlegi rezsim vezetőinek KISZ titkárként, párttitkárként, III/II-esként valószínű, esetleg munkásőr gyerekeként, besúgó gyerekeként igen is, hogy jó volt. Ki hitte volna, hogy nemsokára ismét hatalomra kerülnek? Hála a sok leharcolt komcsinak, akik rájuk adták a szavazatukat. Na ugye, összenő, ami összetartozik!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.20. 19:01:02

Egyszerű és korrekt.
Nem a riport.

SATA 2010.10.20. 19:02:52

Különös találkozás ez az interjú, mert 1-1 példányt láthatunk a honatyák legaljából, és az újságíró-riporter szakma legaljáról is.

A "folyosón megbeszéljük" kommunikációt folytató vadbarom; és a korszellemet kritika nélkül elfogadó, álliberális, beszédhibás, bulvár-humorú riportercsaj ugyanolyan senkik, csak más berkekből.

civilkontrol 2010.10.20. 19:15:17

@vakvarju:
Köszönöm a felvilágositást. Árulja el, kire szavaztam? :o)

m.logic 2010.10.20. 19:49:22

@Saints and Thieves: Csak kíváncsiságból, ki a honatyák etalonja?

Johny the mocsok 2010.10.20. 19:50:27

Gyula jó srác, remélem a riport után, közben meghúzta Fruzsit! Ez az igazi nemzeti együttműködés!

0k- · http://ekezet.com/ 2010.10.20. 19:52:21

nyílván nem a Patyomkin páncélos a kedvenc filmje! :D

Bell & Sebastian 2010.10.20. 19:57:12

Mi van itt, Lauderes tali?

Gestas 2010.10.20. 19:59:09

Végignéztem a videót.
Most, megyek kiszurkálom a szemeimet, és a fülembe Pálma-texet folyatok, hogy még egyszer nehogy elkövethessek egy ekkora hibát.

csi 2010.10.20. 20:33:51

Vicces a videó (gratula), de a legjobb ahogy a kommentelők dühöngenek rajta.
Gyula csak magát adja, de kiugrasztaja a nyulat a bokorból!

lucreciaborgia 2010.10.20. 21:03:19

Gyula egyszerűen emberi. Hogy miért vált ki egyesekből ilyen zsigeri gyűlöletet? Talán pont ezért. Kiváncsi lennék a többi honatya oldott hangulatú riportjára pl. Kedves Lola, mondjuk Lázár úrral a Fideszből vagy Szanyi elvtárssal nem terveztek ilyen videót?

val 2010.10.20. 21:17:36

@lucreciaborgia: "Hogy miért vált ki egyesekből ilyen zsigeri gyűlöletet?"

Azért mert nekik mindegy. Gyűlölnek ezek mindent.

val 2010.10.20. 21:21:39

@neccharisnyás útonálló: "És gyerekek, hogy értétek el, hogy ZGy szeret titeket? Most komolyan! Először még le akart nyelni keresztbe. Rendesen csodálkoztam. Gratula! :)"

Nem lepődnék meg, ha a video ellenére is beperelnék ZGyt, hogy ostorozta és seggbebaszta a stábot. :)

val 2010.10.20. 21:43:18

Hopsz... Most látom, hogy le is kapták a *sindex címlapról. Túl ciki volt fiúk? (vagy lányok, vagy fiúlányok :) )

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.20. 21:56:09

@val: nem hinném. Arrafelé szeretik a nácikat. Nem tűnt még fel?

gyz 2010.10.21. 08:09:20

keresgéltem a szavakat, hogy lehetne ezt az egészet minősíteni, de nincs rá szó.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 09:09:25

jó ne szidjátok már annyit, uncsi
köszönjük meg szépen lolának ezt a videót

legalább ő odamegy és megcsinálja, mintha igazi média lenne, pl a fideszes beszóló képviselő mondatait ki tudta volna?
ki szólt be amúgy, erre rá kellett volna kérdezni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 09:18:49

@Gabrilo: mi bajod van a tökfőzelékkel? te elmebeteg vagy?:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 09:19:29

@tesz-vesz: kaprot nem kell bele rakni, v keveset és úgy sokkal jobb

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 09:51:45

@Grift: én értem mit mond, csak azt nem értem miért olyan kedves veled

ÁrPi 2010.10.21. 12:27:45

@bbjnick:

"( ... a liberalizmus szépen magárahúzza a maga perverz rémálmait; a MIÉP-frakció az Országgyűlés legkvalifikáltabb frakciója nem volt jó, most itt van nekik a Jobbik; el tudja képzelni, kik jönnek a következő körben?!")

Hát nekik ez se az se jó, az igaz,

de a kvalitással kapcsolatban kérdezném, vajon az elkövetkező 4-8-12 kedvezőbb évben nem születhet-é, forrhat ki, kerülhet a körbe egy jobb valami, ami méltó örököse az elmúlt MIÉP névvel fémjelzhető párt, frakció jó (írod: Jobb.) hagyományainak megújuló továbbvitelére?

cyberlolita400001 2010.10.21. 12:49:30

Gyula, aranyos, jópofa, csak MÉLTATLAN ogy képviselőnek. Ahogy a pártja is méltatlan a Parlamentben való üléshez (többekkel együtt). Mindenki mondjon le a mandátumáról, de szép volna...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.21. 14:15:48

@ÁrPi:

"vajon az elkövetkező 4-8-12 kedvezőbb évben nem születhet-é, forrhat ki, kerülhet a körbe egy jobb valami, ami méltó örököse az elmúlt MIÉP névvel fémjelzhető párt, frakció jó (írod: Jobb.) hagyományainak megújuló továbbvitelére?" --- kérdezed.

Ha a hatalom azt akarja, hogy ne legyen, akkor nem lesz.

Egyébként nem a MIÉP-en van itt a hangsúly, hanem a kultúrán, a magyar kultúrán. Én úgy látom, hogy az elmúlt húsz év (lényegében) a hatvannyolcasok ámokfutása volt, egy generáció talált berögződéseihez olyan ideológiát, amit aztán (hatalmi célokkal) felhasználhatott a nemzet feletti uralma biztosítására. Most jönnek a nyolcvankilencesek...

A politika (az ideológiai alapú manipulatív terror) felülírta/felülírja a kultúrát. A magyar kultúra húsz éve a "fütyülősbarack/bőgatya/bűzösnáci" kategóriába van beszorítva, aki a hagyomány nyelvén mer megszólalni, azt nyomban megbélyegzik. A széljobbon a magyar kultúrának valamiféle lehullott, kikukázott hulladékából jön létre egyfajta inkoherens, zavaros kotyvalék, egy, periférikus helyzetéből adódóan, radikális és életképtelen szubkultúra. S a hatalomnak ez így éppen meg is felel...

Szerinted mi történne, ha felkészült, világos gondolkodású értelmiségiek kezdenének el arról beszélni, hogy: no, de kérem, Széchenyiből rekonstruálható a magyar politikai hagyomány, Weöresből és Pilinszkyből rekonstruálható a magyar irodalmi hagyomány stb. Milyen visszhangra találnának a hatalom (a nemzetiegyüttműködősrendszer) részéről?

(Szerintem.)

ü
bbjnick:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.21. 14:29:19

@bbjnick: @ÁrPi: ! Ezt majdnem lefelejtettem:-) Már nem tudom hanyadik nemzedék éli át ugyanazt, válik zsigeri tapasztalatává, amiről itt Z. mesél:

bbjnick.blog.hu/2010/10/20/a_rendszervalt_oz_tat_as_demiurgoszairol_z_meselte_a_kocsmaban

ü
bbjnick

z666 2010.10.21. 15:56:02

@thetriggerhappy:
"...miről is szól a demokrácia..."

Pontosan ugyanarról, mint a kommunizmus, csak kicsit más rizsát kerítettek köré.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 15:57:47

Szerintem tök jó interjú volt, ZGYGY meg bemutatta hétköznapi arcát, és szerintem abszolút jó fej, laza, tréfás és a tréfát értő ember képe bontakozott ki, olyan, akivel meginnék egy sört.

Amit furcsállottam, hogy szemlátomást a riporterek is jól érezték magukat a forgatás alatt, viszont az írott szövegben (vagyis amit indexel a gugli) már nem láttam visszaköszönni az interjú hangulatát.

Bevallom, én eddig is bírtam Gyulát, bárki bármit mondott emiatt, de a tulok jelzőt (polgárpukkasztóan jó értelemben véve) én sem tartottam nem hozzáillőnek, de kellemes csalódás volt az interjú.

Bár a többi, karót nyelt képviselővel is lehetne ilyet készíteni, nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint bárki azok közül a képviselők közül, akiket egyébként kedvelek, talán még a civil Orbánt hallgatva gondoltam korábban ilyenre, hogy na ezzel az emberrel meginnék egy sört.

z666 2010.10.21. 16:00:38

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
"Egy tetves kis náci. Miafaszér' kell egy ilyennel "interjút" készíteni? "

És a sokszáz baloldali patkánnyal miért készítenek interjút?

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.21. 16:31:24

@z666: Hagyd,ez egy szerencsétlen szellemi fogyatékos. Szerintem valami belterjes pénzimádó család sarja,a szokásos felsőbbrendű fasiszta zsidók közül...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.10.21. 19:26:20

Aki azon dühöng, hogy mennyire alkalmas/alkalmatlan Gyula (vagy bárki más) képviselőnek, annak egy kis politikusi - főleg republikánus - alkalmatlanság a nagy vízen túlról:
www.babelgum.com/6003213/elect-the-willfully-ignorant.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 20:07:03

@Grift: én is mindig megmutatom a zsidó barátomnak azt a zugot a lakásban, ahová el fogom rejteni, ha üldözzük majd őket "

:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 20:18:51

@fejo: azok a régi szép idők a duna jegén. istenem

manapság sokat szoktam gondolni rájuk a kandalló mellett

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 20:20:50

@rockjano_: szerintem is buták a szociológia származásúak

Viktus 2010.10.25. 10:59:48

Amikor a gátlásos tinédzserként nevetgélő újságírónőt Zagyva felszólította, hogy legyen szíves nem szétröhögni az ő interjúját

:D:D:D:D
hirszerzo.hu/belfold/20101025_jobbik__buzi_ujsagirok

perzsmacska 2010.10.25. 17:18:36

Zagyva nem a szívem csücske, de kettőtök közül, kedves Lola ő tud inkább viselkedni. A "riporteri" ténykedésed pont olyan, amit Beleznai Endre, mint álriportereskedésével előadott. Szar vagy, Lola fogadd el. A cikk első két mondata meg nem más mint egy személyes sértettségből (valaki szemedbe mondta az igazat) jövő kisstílű csipkelődés. Nem csak szar riporter vagy, hanem piti is

perzsmacska 2010.10.25. 17:39:32

Ja, és az operatőr is szar. Miért kell mindenkit alulról venni?