Kommentszűrés
’10 okt
9
12:31

Iszapár – a segítség lehetőségei

Írta: pelikán*

  Nem sokszor tud olyan képi világot produkálni a szokásos esti híradó, hogy el kelljen kapcsolnom. Valamelyik nap viszont, amikor kistotálban sugározták, amint egy póznához láncolt, a vöröslő iszapban csatakosra ázott, habzó szájjal vonyító-vergődő kutyát két ember próbál lefogni úgy, hogy közben egy harmadik beadhassa neki az altató injekciót, nos akkor kinyomtam a tévét. Belém állt az ideg. Ha halljuk, hogy embereket is megölt az a szar (közel ilyen nyomorultul), ha a nagy külföldi lapokban már öt napja vezető rövidhír Kolontár-Devecser, akkor ez tényleg az évtized legsúlyosabb magyar katasztrófája.

  Nem valami nagy hurrá relatív gyakran ilyen posztot közölni, de ha már májusban is gyűjtöttük a segítség lehetőségeit az árvíz miatt, akkor álljon itt megint egy kisebb gyűjtés, hogy mit tehetünk a szerencsétlenül jártakért.

 A Nemzeti Segélyvonal indította az első villámgyűjtést a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. A 1752-es nemzeti segélyvonallal összegyűjtött pénzadományok (hívásonként 250 forint) az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül jutnak el károsult honfitársainkhoz. (Eddig mintegy félmillióan hívták.) A Telenor és a Vodafone hálózatából ez a dolog nem érhető el. Az NSV banki átutalással is támogatható, részletek itt.
[NSV]

*

Az imént említett szolgáltató elérési problémái miatt a 1749-et is lehet hívni, az összes mobilszolgáltatóról.
[Vöröskereszt]

*

Önkéntesek jelentkezését várja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat! Olyanok jelentkezzenek, akik akár néhány órára is a helyszínen, Devecserben segítenék – teafőzés, szendvicskészítés, lelki támasz nyújtása, beszélgetés, stb., vagyis nem (csak) fizikai munkáról lenne szó! Aki szeretne segíteni, a 30/985-4395-ös számon jelentkezhet. (kontakt: Papp Eszter szakmai vezető)
[Máltai]

*

  A Katolikus Karitász Mód Miklós devecseri plébánossal együttműködve kezdetektől a terepen segít a mentési és elhárítási tevékenységben. Az iszapár okozta vészhelyzet enyhítésére olyan férfiak segítségét várja a segélyszervezet, akik vállalják a hétvégi nehéz fizikai munkát az elárasztott térségben. Akinek ideje engedi, jelentkezhet a szervezet 06-1-372-0910 telefonszámán. (Beszéltem velük, jövő hétre még van helyük. Pont egy hét múlva mi néhányan le is megyünk, munka biztosan lesz. Majd posztolok képeket.) Adományok: külön bankszámlán gyűjtenek adományokat – 12011148-00124534-00800007 számra várják (Raiffeisen Bank), a közlemény rovatban az „ISZAPÁR” megjegyzést kérik feltüntetni.
[Magyar Kurír]

*

  Aki adakozna, de nem bízik közvetítő szervezetekben, közvetlenül Devecserre is küldhet pénzt: plébániájuk számlaszámán a Raiffeisen Bank Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el segély megjegyzéssel.

*

  A Magyar Cserkészszövetség azt kéri tagjaitól, hogy ha részt akarnak venni valamelyik önkéntes munkában, akkor ITT jelentkezzenek.
[Vízicserkész Napló ]

*

  Eddig a tallózó. Jelzem, a válogatás teljesen önkényes. Minden más ötletet, javaslatot várunk a kommenteknél. Minden segítség érték, nem csak azok, amiket kiemeltem.

  Záró megjegyzés. Valami patkány köcsögök azon óhajtanak pénzt keresni, hogy kamu segélyszolgáltatást működtetnek az interneten a Vöröskereszt nevében. A http://www.Voroskereszt.Com, http://www.HungarianRedcross.Com, http://www.MagyarVoroskereszt.Com, http://hungarianradio.com oldalak a szervezet nevével visszaélve gyűjtenek a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. Mióta ennek híre ment, replikáztak is saját oldalaikon, de az egész összebuherált, impresszum, vagy bármi más azonosíthatóságban segítő jelzés (pl. egy név vagy telefonszám) nélküli webes kezdeményezés totál kamunak tűnik, támogatásukról mindenkit lebeszélnénk.

Címkék: katasztrófa szolidaritás vörösiszap devecser kolontár

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr102357583

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: _vérnász az avaron (vörösiszap) 2010.10.10. 00:40:35

  Beszéljenek mindenki helyett (helyettem, helyettünk) a KÉPEK:                         Bakonyi Zoltán. A cég vezetője.: "Ez a gát maga az erő definíciója"   &nbs...

Trackback: Mielőtt még meghal minden, mi maradandó 2010.10.10. 00:38:07

 A tiszai ciánszennyezés és a lelátóról röpködő halaktól emlékezetes Magyarország-Ausztrália válogatott labdarúgó mérkőzés után azt hittem, nálunk ilyen esemény többé nem lesz. Hát tévedtem. Lett...Valahogy úgy érzem, egy olyan világban élek, ahol...

Trackback: A gátfalak leomlanak? 2010.10.09. 14:48:28

 A sors kereke nem áll meg, ha kedve tartja, maga alá gyűr élőt és élettelent. Úgy tűnik nincs még vége Kolontár rémregényének. Hajnal óta készítik fel a magyar népet, arra az eshetőségre, hogy a vörösiszapkazetta északi fala ledőlhet, és ezzel tu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goldblum 2010.10.09. 17:21:15

@p0wer: belőled senki egy fillért sem "húzott ki". A MAZSIHISZ volt az első, amelyik 1 millát átutalt, nem a hívek zsebéből rimánkodta ki. A többi egyházról még nem hallottam.
A holo-akármiddel meg dugulj el, legalább most. Vagy kérd meg a mazsihiszt, hogy adakozzanak neked egy auschwitzi kirándulásravalót, hátha megjön az eszed.

hunyuan 2010.10.09. 17:26:10

@p0wer: Soros György...1 millió dollár...

Te, te fos hulladék..

kvadrillio 2010.10.09. 17:30:43

@flippant: Ők is összefogtak ne félj ! :)

százszázalék 2010.10.09. 17:34:55

a fasz kivan, itt most a segítségről van szó, erre megint zsidózik valami atka...
lapátolni nem férünk oda, küldjünk pénzt, tölünk ennyi tellik

hátezgáz 2010.10.09. 17:46:49

Tud valaki olyan lehetőséget, ahol gyerekruhát lehetne leadni?

Bikli néni 2010.10.09. 17:50:28

@százszázalék: Pont ezt akartam én is mondani. Legalább ilyenkor ne marjátok egymást, azzal nem segítetek semmit. Mindenki segítsen, ahogy tud, és ne a másik portáján sepergessen. Majd ha vége lesz ennek a szörnyűségnek, lehet ujjal mutogatni a másikra. Nekem is van véleményem arról, hogy kik azok, akik adnak, és ki az, aki csak a száját járatja. De előbb utalok pénzt, majd utána ítélkezem. Csak még nem döntöttem el, hogy melyik számlaszám a megbízhatóbb, és mivel az utalás úgyis csak hétfőn reggel hétkor érne célba, még van egy napom átgondolni :)

Bikli néni 2010.10.09. 17:51:33

@hátezgáz: Épp most olvastam az indexen, hogy Ajkán azt kérik, tárgyi adományt már ne küldjön senki, mert nincs hova tenni. De ha megnézed fent, amit belinkeltem az ajkatv-ről, ott van egy csomó kontakt, próbálj ott érdeklődni.

Murci 2010.10.09. 17:57:44

Napok óta azon gondolkodom, hogy a gyerekek hogy járnak iskolába, óvodába. Van erről valami infó?

RNora 2010.10.09. 17:58:10

Mód Miklós atya (Devecser) levele:

Szeretet-lavina a vörös iszap felett

Kedves Emberszerető Testvéreim!

Elnézést, hogy csak most jutok e-mailhez. Levelem minden támogatónknak elküldök és ti is bármely listára továbbíthatjátok. Csak részleges, távirati stílusú lesz a levél, később bővebben.
- E 2 falu lakossága, magamat is beleértve ennyi szeretet még nem kapott, minden imát és felajánlást már most köszönünk!
- Hitelesség: Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása abszolút hiteles! Korábban szinte minden hírben voltak fals információk. - -Abszolút hiteles a Katolikus Karitasz, állandóan velünk vannak, segítenek a szervezésben, kármentésben
- A katasztrófa 2 falut ért teljesen: Kolontárt és Devecsert. Kolontár, mivel közelebb van a tározóhoz, hirtelen kapta a Niagara-szerű, iszap-özönt, ezért életem egyik legnagyobb fájdalmaként itt a csecsemőtől az aggastyánig történtek halálesetek, amit nehéz feldolgozni, eddig 4 halottat találtak meg, 3-at még keresnek. Imádkozzatok, hogy megtalálják, mert valóban vannak nehéz helyek, ahol nehéz a keresés. A 34 éves fiú temetése (ez az első temetés) kedden lesz. Ő nem károsult, hanem polgárőrként terepjárójával életeket próbált menteni. Mivel a sárlavinában nem látta, hogy a hidat elsodorta az ár, az iszapár elsodorta és szörnyet halt.
- Elsősorban imát, értünk ajánlott szentmisét, lelki segítséget kérünk. Ez után szellemi segítséget, együtt gondolkodást a továbbiakról. Erről később részletesen, de ötleteket adni a kormánynak, hol lehetne télig egy új helyen lakótelepet felépíteni, vagy más ötlet. Többen soha többet nem tudnák már ide visszatelepülni.
- Segélyezés: legtöbbet jelent, akik személyesen ide tudtak jönni, szervezői és egyéb munkára. Egy katasztrófa-védelmis atya és a Katolikus Karitász veszprémi vezetősége velem van, nagyon kellenek. De a hivatalos szerveknél sok a tehetetlenség is.
- Tudjátok, hogy ránk, az egyházközségre, több minden feladat jut:
--- szállást adunk a katasztrófa védelmiseknek és károsultaknak mindkét helyen
--- gyorsaságban szereztünk védőeszközöket, mellyel mindenben segítjük a két önkormányzatot
--- első nap felállítattunk az információs irodát, hogy képben legyünk mindkét helyen a szervezettség szintjével, az adományok helyszíneivel és mennyiségével, most például a tartós élelemből van hiány, vagyis szalámi és egyéb, amit a károsultak, segítők, reggelire, vacsorára ehetnek.
--- Devecserben megoldott a déli meleg étel, folyamatosan harcolok azért, hogy éjjel is legyen a segítőknek meleg étel.
--- Kolontáron egy pesti ember jött le és az utcán, rőzsén, bográcsban főz az embereknek, de holnap hazamegy. Kolontáron nincs étterem és közösségi konyha. Holnaptól 24 órás ellátásra 200 főre rendeltem meleg ételt, melyet a Katolikus Karitász fizet egy hétig.

Információk:
devecserpleb@invitel.hu ezen folyamatos ügyelet lesz
jezusösveny@invitel.hu
modmiklos@invitel.hu
06 88 224-091 állandó napközi ügyelet
06 20 823-0596 (sokszor túlterhelt, sem hangpostát nem tudok hallgatni, sem visszahívni)
Kérlek benneteket, hogy csak az alábbi szerveken keresztül támogassatok:
- Magyar Katolikus Karitász: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007 számú bankszámlájára várják, a közlemény rovatban az „ISZAPÁR” megjegyzést kell feltüntetni.
- Plébániánk számlaszámán a Raiffeisen Bank Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el „segély” megjegyzéssel.

Köszönünk minden együttérzést, segítséget!
Mód Miklós atya

Nem vagyok fideszes 2010.10.09. 18:20:29

@p0wer:

Besült a zsidózási próbálkozásod, kicsi kuruttyom: www.mazsihisz.hu/2010/10/08/segitseg-a-vorosiszap-tragedia-karosultjainak-3613.html

Ritka egy rongy ember vagy.

O1V1 2010.10.09. 18:36:44

"Tudjátok, hogy ránk, az egyházközségre, több minden feladat jut:
--- szállást adunk a katasztrófa védelmiseknek és károsultaknak mindkét helyen
--- gyorsaságban szereztünk védőeszközöket, mellyel mindenben segítjük a két önkormányzatot
--- első nap felállítattunk az információs irodát, hogy képben legyünk mindkét helyen a szervezettség szintjével, az adományok helyszíneivel és mennyiségével, most például a tartós élelemből van hiány, vagyis szalámi és egyéb, amit a károsultak, segítők, reggelire, vacsorára ehetnek.
--- Devecserben megoldott a déli meleg étel, folyamatosan harcolok azért, hogy éjjel is legyen a segítőknek meleg étel.
--- Kolontáron egy pesti ember jött le és az utcán, rőzsén, bográcsban főz az embereknek, de holnap hazamegy. Kolontáron nincs étterem és közösségi konyha. Holnaptól 24 órás ellátásra 200 főre rendeltem meleg ételt, melyet a Katolikus Karitász fizet egy hétig. "

Köszönjük.!

De akkor mit csinál a kormány ? azon kívül hogy tarhál. Nincs egy rohadt m zárolt tábori konyhája a honvédségnek, pár lakókonténere, konzerv tartaléka stb. ...

p0wer 2010.10.09. 18:38:27

@Lófasz Hadnagy: Amúgy mégmielött nagyon belelendülnél a néped védelmébe ajánlom ezt a figyelmedbe..

www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-3964362,00.html

p0wer 2010.10.09. 18:42:20

Ha pedig nyelvi problémáid vannak segítek:

Isten megbünteti azokat, akik elítélik Izraelt. (A)

Az egész úgy néz ki, mint a gulyásleves. Igen-migen.

Testvéred kiontott vére (a magyarországi zsidóké) kiált hozzám a földről? A hírekben szereplő és más magyarországi körzetekben hajdan több tízezer zsidó élt, akiket a magyarok saját kezűleg gyilkoltak meg. A falvak földje ezért a meggyilkolt zsidók vérétől vörös, s nagyon jelképes, hogy hetven esztendővel később ezeket a falvakat elönti a „vörös” és mérgező sav. Nemsokára beköszönt a tél, s úgy néz ki, hogy ekkor teljesen elárasztja őket az „Úr, a bosszúállások Istene” (Zsoltárok 92,1 – H. J.). (Járon, Közép-Izrael)

A vér csapása után föl kell készülni a békákra (Joszi)

Nemsokára ezzel is minket gyanúsítanak, azt mondják majd, hogy mindez a magyarok kiontott vére... Kitelik tőlük (Zsidócska)

Sopron az a hely, ahonnan táborokba vitték a zsidókat.. Sopron ugyanis a szlovák határ közelében fekszik, s ide gyűjtötték egybe a magyarországi zsidókat, mielőtt útnak indították volna őket a megsemmisítő táborokba. Úgy néz ki, hogy az életben semmi nem történik véletlenül. Ám a mostani vörös sav sem képes lemosni a zsidók megsemmisítése szörnyű gépezetének szégyenfoltját. (Báruch)

evil overlord (törölt) 2010.10.09. 18:45:51

Magyar Máltai Szeretetszolgálat:
OTP Bank 11784009-20200673
"iszapkárosultak" megjegyzés

P.S.: A Vöröskeresztnek/magyar államnak nincs lehetősége arra, hogy töröltesse a fenti csaló weblapokat?
A jóérzésű hackerek pedig igazán nekiláthatnának a szerver feltöréséhez.

Samott 2010.10.09. 19:01:17

@csiri bá: Pontosan. Kar, hogy itt is azt a gyanus tarsasagot reklamozzak... ha valaki sms-el, telefonalassal akar segiteni, akkor a 1749-re tegye, azt a szolgaltatok (az osszes, nem csak a T csoport!) hoztak letre pont erre a celra, es a _teljes_ osszeget atadjak a Voroskeresztnek (tehat nincs kapcsolasi dij, afa meg egyeb "koltsegek") .

www.hwsw.hu/hirek/44697/nemzeti-segelyvonal-nsv-telenor-vodafone-magyar-telekom-upc-invitel.html

randomburvi 2010.10.09. 19:08:21

Aki az állatoknak segítene:
www.noeallatotthon.hu/index.php?pid=2&cid=919
(Videókat csak erős idegzettel.)

Hogyan lehet segíteni: ( pénz, ideiglenes befogadás, gyógyszerek, stb)
www.noeallatotthon.hu/index.php?pid=2&cid=921

üdv

Yeto 2010.10.09. 19:10:32

@p0wer: akkor leszel magyar, ha a hullád a magyar növényeket táplálja majd, addig biztos nem.

geert 2010.10.09. 19:11:56

@ p0wer
A tények, Soros 1 millió$-ja és a Mazsihisz 1m Ft-ja makacs dolgok.

NightmareDominator 2010.10.09. 19:16:50

Soros 1 millió dollárja? A 11 milliárdból??? 11.000-ből 1-et adni? Az aztán a segély!!!

load error 2010.10.09. 19:23:00

@p0wer: "De legalább Magyar.. "

Ha már más nincs, amire büszke lehetnél az életben.

Tehetetlen Dodó 2010.10.09. 19:44:39

@NightmareDominator: Két nap alatt többet dobtunk össze sms-ben, én, te, a Béla, a Géza, a Rózsi meg a többiek.

Leskelődő 2010.10.09. 19:56:58

Javaslom a poszt frissítését a kormány által létrehozott alap számlaszámaival:

Magyar Kármentő Alap számlaszáma belföldi utalásnál:
11794022 22222222;
külföldi utalásnál:
HU 28117940 2222222222 00000000

"Az MTI kérdésére, hogy a kabinet mekkora összeggel indítja el az alapot, Orbán Viktor úgy válaszolt, a kormány maga is képes a segítségre, a károk elhárítására; a térség helyreállítása és a kárt szenvedettek ügyében a kabinet elkötelezett. Hozzátette azonban, hogy a mostani kezdeményezésnek fontos eleme a segítség, és a hangsúly az összefogáson van. Orbán szerint ez a kár nem egyszerűen a magyar kormányt, hanem egész Magyarországot, minden magyart, bárhol is éljen a világban, érte. Az összefogás önbecsülés kérdése is - húzta alá azzal, hogy amikor az ország egyik településének lakói bajba jutnak, amikor egy térség elveszíti életlehetőségét, akkor nemcsak a kormányra kell várni, hanem "mindannyiunknak meg kell mozdulnunk és össze kell fognunk"
mti.hu/cikk/2010/10/09/karmento_alapot_hoz_letre_a_kormany_a_vorosiszap-katasztrofa_karosultjainak-505826

Alfőmérnök 2010.10.09. 19:57:53

@Tehetetlen Dodó: Ja, nem kell ettől elájulni (persze jobb, mintha nem adott volna egy fityinget se).
Kicsit megnyugtatta a lelkiismeretét valamivel a vén "filantróp". :)))

urimuri 2010.10.09. 20:15:57

Kolontár Önkormányzat számlaszám :
11748090-15427298-06540009

Poor Yorick 2010.10.09. 20:20:13

De jól is jönne most az a 10 milliárd, amiből létrehozták az új (és teljesen felesleges) terrorelhárítási központot.

alternat 2010.10.09. 20:33:29

@flippant: Nem kotelező az adományozás! Mindenki maga dönti el, hogy ad-e.

blokkos 2010.10.09. 20:35:27

Vajon, ha a gyár FIDESZES tulajdonban volna, akkor is eleve elrendeltetett volna a büntetés?
Íme a bizonyság: se ügyészség, se bíróság immaár nem független, mindent a "király" dönt el! "példás büntetés". Akkor is, ha valaki veszi a bártorságot és megállapítja, mégis természeti ketesztrófa történt?!
Mocskos politikai hadjárattá züllesztették ezt a tragédiát! Nem segítünk, mert szoci érdekeltségű a cég, sőt vért akarunk inni! Mégegyszer kérdezem: FIDESZes cégvezetést id így basz.....nák? Nem hiszem.
Sajnálatos ami történt, még lehetőségeimhez képest segíteni is fogok szerencsétleneknek, de eleve eldönteni egy mocsok, senkiházi, törtető, mást lesz.. ró, egyetlen, nemzeti hősként kényszerképzetben élő, emiatt gyógykezelésre szoruló szemétláda által, ez minden biztosítékot kiver nálam. Hol van az ártatlanság vélelme? Megszünt, akár a magyar demokrácia. Soha ilyen szemét banda nem volt az ország élén.

alternat 2010.10.09. 20:42:08

@p0wer: Ne legyél büszke rá!

Tehetetlen Dodó 2010.10.09. 20:42:37

@blokkos: Érdekes, az egy pillanatig sem zavart, hogy a malosok rögtön prejudikáltak: ők semmiben sem hibásak, természeti katasztrófa volt, mindenki hazudik, aki mást állít.
Szereted a kettős mércét, mi, bolsikám?

alternat 2010.10.09. 20:44:22

@NightmareDominator: Mi az anyádért kutatsz más sebében?

blokkos 2010.10.09. 20:55:07

@Tehetetlen Dodó: Ez neked kettős mérce a részemről?
Szerintem a drágalátos Viktorod az aki kettős mércével mér, amióta "új időszámítás"van.

iqlight (törölt) 2010.10.09. 20:55:56

@blokkos: A kommentedből a gyógykezelés szóra hívnám fel a figyelmedet. Tükör előtt mondogasd el párszor. Talán leesik...

blokkos 2010.10.09. 21:00:38

@iqlight: Ha csak ennyi a kifogás és a többi megállja a helyét, akkor mégis nekem van igazam.

insert random 2010.10.09. 21:04:25

@p0wer: Ritka visszataszító egy féreg vagy... Ha akkora magyar vagy, akkor miért a gép előtt mereszted a segged és nem a helyszínen segítesz a honfitársaidnak? Azonnal húzzál el iszapot takarítani, vagy legalább kussolj és ne vádaskodj! Zoltai és Soros ezerszer nagyobb hazafiak nálad, hülyegyerek.

A többieknek: pár jótékonysági link, elnézést, ha már voltak:
www.elelmiszer.hu/cikk/az_auchan_a_voroskereszttel_kozosen_segit_a_vorosiszap_altal_elontott_telepulesek_lakoin

Itt egy hosszabb lista a lehetőségekről:
mamami.hu/forum/showthread.php?t=16532

p0wer 2010.10.09. 21:09:33

@alternat: Te nem kicsit vagy tudathasadásos..:/

Tehetetlen Dodó 2010.10.09. 21:11:55

@blokkos: Előre tényleg nem érdemes senkit hibáztatni, ez igaz. Majd a vizsgálat kideríti, ki volt a hibás. Ha a menedzsment a felelős, akkor ők, ha a Természet a felelős, akkor ő megy a sittre.

(Nekem tetszik az új időszámítás, hehe).

p0wer 2010.10.09. 21:14:36

@insert random: Sorost az pont Magyar, jaja..

Bár tudom titeket nem hat ez meg, azért itt van pár szám, aki akar beszélgessen velük az iszapról meg minden másról..

Bakonyi Árpád 06-30-2375-903
Bakonyi Zoltán 06-88/522-435
Tolnay Lajos 06-30/943-5251
Németh Andrea 06-30-235-0435

kaszband 2010.10.09. 21:15:52

Egy, még itt meg nem jelent remek dolog:
November 2.-án a TF Sportcsarnokában (BP., Alkotás út) jótékonysági buli lesz, ahol fellép többek közt Palotai, Sterbinszky, Dévényi Tibi Bácsi, Animal Cannibals, és még sokan mások. Belépő: 1000 Ft. A teljes bevétel (a fogyasztásból is!) az iszapkatasztrófa áldozatai javára megy. részletek, összes fellépő, és minden, ami fontos a rendezvénnyel kapcsolatban: http://www.facebook.com/#!/event.php?eid=133245620058592

evil overlord (törölt) 2010.10.09. 21:16:49

@Tehetetlen Dodó: Egyéb kommentkei alapján ez egy echte Gyurcsány árva, csak azt nem értem, miért foglalkozik vele?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.09. 21:25:57

@blokkos: fusson, meneküljön, bújjon el! Már a nyomában vagyunk!

Tehetetlen Dodó 2010.10.09. 21:27:10

@evil overlord: Igaz.
Én is hülye vagyok, hogy ilyen vörösökkel leállok vitázni vörös iszap tárgyában.
Hihetetlen előnyük van, legalább 60 év.

cirkuszos 2010.10.09. 21:33:20

@p0wer: Segítettél valamiben azoknak, akikre rázúdult az iszap?

MoxNox 2010.10.09. 21:38:11

Hihetetlen, hogy még egy ilyen témánál is megjelennek a mindenre zsidózó véglények és az orbánozó/gyurcsányozó agykárosultak :(

kukac122 2010.10.09. 21:41:25

@p0wer
Gyökérkém,TE mennyit adtál??Hogy marná le a töködről a szőrt a lug....

xenuka 2010.10.09. 21:59:14

A segítség lehetőségei:

Nyilvános akasztása a tulajdonosoknak és az ügyvezetőnek és a teljes vagyonuk - kb 70-100 milliárdot tudtak a komcsik összelopni - átadása a károsultaknak.

Tulajdonosok és az akadémikusok - akik szerint nem mérgező ez a szar - fürdetése egy hétig a tárolóban.

Nem Penny hajója 2010.10.09. 22:13:45

Nem biztos, hogy jó ötlet volt belinkelni a kamu segélyoldalakat, mert a Google a releváns szövegkörnyezet miatt még előbbre fogja őket tenni a találati listában.

Az meg tényleg elszomorító, hogy az agyalágyult zsidózó trollok itt is egyből megjelentek. Először az volt a bajuk, hogy miért nem adnak, amikor meg kiderült, hogy adtak, akkor meg az, hogy miért csak annyit... szánalmasak.

NightmareDominator 2010.10.09. 22:25:06

@alternat:

1. Anyámat hagyd ki a dologból, semmi köze hozzá.

2. Nem kutatok más zsebében, ez nyilvánosan hozzáférhető információ.

3. Te normális vagy, hogy egy karvaly zsidó védelmébe szállsz, aki országokat akart bedönteni a spekulációi révén, nehéz helyzetbe hozván ezáltal emberek millióját kb.??? Most meg jó színben próbál feltünni azzal, hogy adott 1-et a 11.000-ből? Ez nem adomány hanem egy vicc!!!

Alfőmérnök 2010.10.09. 22:30:15

@Nem Penny hajója: Nyomikám, nem köll ahhoz zsidózni (én nem is tettem), hogy ne teccen a dolog az embernek. Mikor Mr. Soros odalök 1 milla dollárt a károsultaknak, az kb. olyan, mint mikor én egy százast odabaszok egy nyomorék alkoholista hajléktalannak a Fedél nélkülért. És tán nem is sántít annyira a hasonlat...

kisa 2010.10.09. 23:14:53

@Alfőmérnök: Orbán Viktor a Soros Alapítvány révén tanult fél évig Oxfordban...
www.parlament.hu/kepviselo/elet/o320.htm

Alfőmérnök 2010.10.09. 23:17:20

@kisa: Tudom. És? Én meg kiskoromban a Dirty Dancinget hallgattam, oszt ma már hányingert kapok tőle.

kisa 2010.10.09. 23:19:42

@Alfőmérnök: Értem. Akkor jó hányást!

NightmareDominator 2010.10.09. 23:21:13

@Alfőmérnök: Nem sántít, bizony.

Amúgy én se zsidóznék, ha nem konkrétan egy zsidóról lenne szó, aki ezt felvállalja. Véget ér lassan az az idő (remélem), amikor nem lehet a nevén nevezni a dolgokat. Akkor a magyar legyen hun, a cigány roma, a néger meg fekete csak azért, mert valaki kitalálta, hogy politikailag ez így korrekt? Nem, a zsidó az zsidó. Nem kell mellébeszélni.

Jaaa, hogy ez a szó az évszázadok során egy csomó negatív tartalmat kapott.. ahaa.. hát biztos mindenki más tehet róla és nem maga a zsidó nép. Igen.

IHCS 2010.10.09. 23:24:44

Ha valaki bútort, gyerekruhát stb., tehát nem pénzt küldene, akkor mit tegyen?

Jablaka 2010.10.09. 23:32:34

gyönyörű kommentáradat, inkább utaljatok zsidónáci KÖCSÖGÖK

Bell & Sebastian 2010.10.09. 23:36:28

Látom, átrándult ide pár iszapszemű rája, idegrángásbarát, pH-szemita kommunista .

Hogy meszelnék ki a jakuzzijukat ezzel a nemes anyaggal. És bugyborékolna benne Guszti a Szorosba!

@p0wer:
Ez szép volt, kösz.

Alfőmérnök 2010.10.09. 23:38:07

@kisa: OK! De mitől hányjak? Hogy anno Orbán Soros-ösztöndíjat kapott? Vagy attól, hogy szembefordult a liberális doktrinával? Vagy attól, hogy csak úgy csinál, mintha szembefordulna, közben meg marad zsideszes cionista LikudViktor. Mer' ha nagyon akarod, ledugom az ujjamat a torkomba és hányok, csak szeretném tudni, hogy mire gondoljak közben, hogy neked jó legyen.

Bell & Sebastian 2010.10.09. 23:39:29

@kisa:
Méltatlan a blogodhoz ez a shylock-fényezés. Kár belé az energia.

kisa 2010.10.09. 23:53:53

@Alfőmérnök: Nos, amitől csak kedved tartja! Úgy veszem ki a szavaidból, hogy széles a választék, nekem meg olymindegy. Elvégre a te ügyed.
@Bell & Sebastian: Hümm. Nem igazán látom az összefügést, őszintén szólva. De ha tetszik a blogom, annak örülök. :-)

kisa 2010.10.09. 23:54:46

@kisa: Jah, a Shylock, az tudom ki volt, nem ez homályos.

flippant 2010.10.10. 00:07:02

"Most jöttem meg Devecserről, nedvesített kötszert vittünk a dokinak egy gyártó cég jóvoltából mert nincsen neki már több. (Ezért engedtek be.) WC-papírral és újságokkal kötözték be a mentésen dolgozók véresre mart lábát (akik a bekötözés után mennek is vissza a trutyiba.) Szereztünk neki egy autót is az ÁNTSZ-től. Az övét összetörte a trutyi..

A katasztrófavédelemnek gyakorlatilag nincsen egészségügyi részlege. Minden teher a háziorvosokra szakad.

Ma de. egész Devecserben egy db mini markológépet gépet láttam dolgozni, és rengeteg embert lapáttal. Meg több száz rendőrt, katonát. Működött a gulyáságyú és az 50 éves Csepel teherautókra szerelt 50 éves vegyvédelmi tisztító felszerelés... 30-40 éves URAL-ok és ZIL-ek. Padokkal felszerelve várják a kitelepítési parancsot.

3 perc után fel kellett vennünk a maszkot. Annak ellenére, hogy folyamatosan locsolnak. Gond van már a levegővel is.

A újságírók a város szélén ácsorognak. A lakosok utálják őket.

Nekünk is kb. 50-60 eltűntről beszéltek.

A cigányok meg közben lopnak mindent. Ásványvizet, élelmiszert, gumicsizmát, ruhát, stb. amit elvisznek a sümegi piacra eladni."

Bell & Sebastian 2010.10.10. 00:30:21

@flippant:
Már ne haragudj, de ezt egészen egyszerűen nem hiszem el.
Még akkor sem, ha a Kuruc írja.

tewton 2010.10.10. 01:27:35

@Alfőmérnök:
maga időmilliomos?

@Bell & Sebastian:
melyik részét nem?

vernarancs 2010.10.10. 02:53:21

@flippant: Ez is orban hibaja. A kormanye.

lilike13 2010.10.10. 06:03:08

SOMLÓVÁSÁRHELY! Ha tragikus módon is divatossá téve, de Kolontár és Devecser szerepel csak a médiában, pedig Somlóvásárhelyet is elöntötte az iszap. Ahogy a helyiek elmondták, ott nem adja egymásnak a kilincset a sajtó, nem áradnak a segélyek. Én kifejezetten nekik akarok küldeni takarót, ruhát, tisztálkodószert, pénzt. És hozzátenném, nem csupán Soros meg a MAZSIHISZ, hanem az Izraeli Kulturális Egyesület is gyűjt, ma délután lehet náluk leadni, amit a károsultaknak szánunk. Valamint a nem híres amerikai ismerőseim - zsidók is - gyűjtik az adományokat. Úgyhogy a zsidózást be lehet fejezni. Nem igazságos, nem elegáns, ilyen időkben különösen nem.

gpetersz 2010.10.10. 06:23:21

Kevésszer tettem ilyet, de köszönöm a Mandinernek az adatok összegyűjtését.

Mindemellett szeretném az iszapban, de lehetőleg börtönben látni:
1. A cég három vezetőjét
2. Végig lefelé a döntési láncot, az utolsó gát-állapotfelmérőig (aki rápecsételt). Attól félek, hogy csak ezt a fickót fogják elővenni mint a segédmeteorológust anno aug.20.-án
3. Az előző és a JELENLEGI környezetvédelmis grupp-ot (akár Illés is bukhatna, legalább politikailag), hiszen június óta is többször jóváhagyták a stuff-ot.
4. Gyurcsányt (ezt már csak úgy).

Alfőmérnök 2010.10.10. 07:13:17

@tewton: Nem. Csak érdekes jelenségnek tartom az orbanofóbiát. Szeretném egyszer megérteni.

Bell & Sebastian 2010.10.10. 07:33:27

@tewton:
Hogy Sümegre viszik eladni, hogy nincs ott EÜ szolgálat, meg a Csepeleket, meg az egyetlen minikotrót, meg a töketlenséget, fejetlenséget, meg azt, hogy természetesen Orbán a hibás a béna hatóságokért, a kiherélt Honvédségért.

Abban igaza van a Jobbiknak, hogy egyetlen jó szóért és szállásért a Gárda különbül megoldotta volna a mentés logisztikáját. Bár, ahogy mondják, névtelenül ott vannak.

De állítólag az LMP is tervezi közlemény kiadását.

val 2010.10.10. 07:49:02

@Bell & Sebastian: Ezt én sem tudom elhinni.

chablis 2010.10.10. 08:54:29

Sziasztok!

Az "elfelejtett" Somlóvásárhely számlaszáma:

11748038-15427009

lecsekkolható www.somlovasarhely.hu.

Sajnos, itt is áll a kertekben az iszap!Szerencsére senkit nem ért baleset, viszont sokaknak oda lett fél élete. Hétfőn történt a szerencsétlenség. Csütörtökön Marton László polgármester végre elérte a médiát, PÉNTEKEN!!! kaptak az emberek maszkot gumicsizmát, amiben lapátolhatnak, itt nincsenek tömegével a katonák, katasztrófavédelmiek, a helyiek próbálják megtisztítani az utcákat. Helyi vállalkozók saját autójukon, markológépekkel rakják az iszapot és szállítják Ajkára.
Bizony elkelne ide is a gázolaj!!

Köszönet minden segítségért!

Egy somlóvásárhelyi lakos.

chablis 2010.10.10. 08:56:44

@lilike13:

Köszönjük, hogy gondol ránk!

Somlóvásárhely Önkormányzata
11748038-15427009

lesson · http://csudalany.blog.hu 2010.10.10. 09:04:39

Bocs, ha volt már: ha a Corá-ban vásárolsz, ott is le lehet adni tartós élelmiszereket.

twinkedli 2010.10.10. 09:35:42

az állatokat segítő NOÉ alapítványt és a veszprémi állat-menhelyet is oda lehetett volna írni, az állatok (akik elvben az ember társai, segítő) is szenvednek és ők is megérdemlik a segítséget...

thatwasnice 2010.10.10. 09:40:09

"A cigányok meg közben lopnak mindent. Ásványvizet, élelmiszert, gumicsizmát, ruhát, stb. amit elvisznek a sümegi piacra eladni."

nem is tudom, hogy ezen most miért nem lepődök meg...

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2010.10.10. 10:14:31

Hétfőn délután indul az érintett területre a Vedofelszerelesek.hu által összeállított adomány, mely gumicsizmákat, védőruhákat, munkaruhákat, védőszemüvegeket, maszkokat tartalmaz. Ha bárki további adományokat szeretne eljuttatni a vörösiszap sújtotta területre, nagyon szívesen segítünk eljuttatni az a rászorultaknak.

Az autó hétfő délután 4 órakor indul a Budapest, Üllői út 339-343. szám alatt lévő üzletünk elől. Jelenleg egy Transporter méretű kisbuszt tudunk indítani, de igény esetén többször is tudunk fordulni.

A szállítással kapcsolatban az alábbi számon lehet egyeztetni: 30-573-1806

redsludge (törölt) 2010.10.10. 11:47:12

@Rönkugró:

külföldről:
HU 28117940 2222222222 00000000

a kormány kármentő alapjának számlaszáma...
vorosiszap.bm.hu/?p=200

zsubiaba 2010.10.10. 13:04:04

Kolontáron vszleg jol jon a pénz, mindegy ki adja, és mindegy, mennyibol....

Presszós Laci 2010.10.10. 16:17:36

@zsubiaba: Azért valamivel megnyugtatóbb lenne a helyzet, ha kizárólag a MAL fizetné meg a kolontáriak kárát, illetve ha a vezetőit lecsuknák egy-két évtizedre.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2010.10.11. 12:37:48

A napi e-vangélium lev.lista üzemeltetője (
Horváth István Sándor atya) is elindított egy kezdeményezést, idézem: "Meghirdetem a 100 paplan Devecserbe akciót. A segélyakció keretében új ágynemű és huzat garnitúrákat, meleg takarókat, törölközőket juttatunk el Devecserbe 12-15 ezer Ft értékben csomagonként. Csecsemő- és gyermekruhára is szükség van, ezt is keresek nagy mennyiségben ezen a héten.
Adományát elküldheti

1. On-line utalással plébániánk honlapján: zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Kérem, válassza az adomány lehetőséget, majd az adomány céljánál jelölje meg: Devecser

2. Átutalással:
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Kérem a közlemény rovatban feltüntetni: Devecser
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Postai utalvánnyal:
Cím: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Kérem a közlemény rovatban feltüntetni: Devecser

Pénteken Devecserben voltam, és a vörösiszap katasztrófa helyszínén igyekeztem segíteni, illetve tájékozódni a helyzetről. Délelőtt én mondtam a Magyarok Nagyasszonya napi szentmisét, logisztikai segítséget adtam, aztán "terepre" mentem felszereléseket osztani és jó szót adni az embereknek. Beszéltem jónéhány családdal, de inkább csak meghallgattam elkeseredett panaszkodásukat. Az egy hete még házaknak nevezett kilúgozott romok abszolút lakhatatlanok, és teljes mértékben megértem, hogy oda nem akar senki visszaköltözni. Szinte mindenki reményvesztett és kilátástalannak látják a jövőt. Úgy éreztem, sokan feladták.
Kedden ismét Devecserbe megyek, elviszem a plébániánkon összegyűlt adományokat és vigasztalom a bajbajutottakat. Imáitokat kérem!"

pamocsnyik 2010.10.11. 12:40:39

Most beszéltem az egyik szervező sráccal... Mi letelepítenénk egy mobilkonyhát, viszont ha tudna valaki segíteni a főzésben, szívesen látnánk a csapatban. A részletek még nem kialakultak, szóval várunk bármi ötletet!

OftF 2010.10.11. 15:57:50

Ez a mocskos Soros, van pofája adakozni, leszakad az ég :D
Ha jól látom, ő adott eddig a legtöbbet, azon túl, hogy az állam már elköltött 1 millirdot.

pelikán* 2010.10.11. 17:24:32

@pamocsnyik: Devecser vagy Kolontár?
Devecserrel ma beszéltem, ott vannak önkéntesek most is, Kolontáron ismerősöm mentőzött ma, azt mondta, ott csak a máltaisokhoz lehet csatlakozni, de az ő jelenlétük folyamatos.

pamocsnyik 2010.10.11. 20:52:36

@pelikán*: Nem tudom pontosan hova irányítanak majd... Ma beszéltem az itt megadott számon a helyi koordinátorral, holnap pontosítjuk a részleteket. Ami a lényeg, hogy csak vasárnapig megoldott a meleg étel ellátás, mi hétfőtől vennénk át. Ami fontos, hogy egy komplett mobil konyhát viszünk, mert az nincs nekik.

pelikán* 2010.10.12. 09:17:31

@pamocsnyik: örülök, hogy tudtok segíteni!
Azt tapasztaltam, hogy nagyon hálásak mindenért, de kicsit káosz a dolog, mindenki a keze ügyébe kerülő legfontosabbal foglalkozik, csak néhány napra előre tudnak pontosat mondani szállással, ellátással kapcsolatban.

Drukkolok nektek!

pamocsnyik 2010.10.12. 18:26:26

@pelikán*: Sajnos, úgy néz ki, hogy még sem tudunk... Úgy volt, hogy az alapanyagot ők adják a főzéshez, de ma azt mondták, hogy még sincs alapanyag... Pedig állítólag volt tartós élelmiszergyűjtés, és a plébános föntebb csak konyha hiányt emlegetett... Szóval mi összeálltunk, de a dolog egyelőre lóg a levegőben.

Az látszik, hogy fejetlenség lehet, mivel ha én ma nem telefonálok oda, hogy egyeztessünk, akkor nem szólnak, hogy mégsem kellünk...

pamocsnyik 2010.10.14. 17:01:03

Rövid összegzés:

Összeállt a konyha felszerelése!
Rendezvénysátrat is biztosít egy ezzel foglalkozó cég, ami azért fontos, mert ez nem ázik be, és mint tudjátok esős időszak várható.
A Dallmayer fölajánlott egy kávégépet és kávét, ami ugyan luxusnak tűnhet, de az ott dolgozóknak, akik már hullafáradtak nagyon jól fog jönni.
Úgy tűnik a Fradi jégkorong szakosztálya készpénzzel járul hozzá az akcióhoz, de erről még nem tudok biztosat.

Szombaton indul a kamion a Lurdy-háztól, úgyhogy a konyha szombattól állni fog. A mi csapatunk vasárnap estétől veszi át a placcot a jelenleg lent főző V8Cars csapattól, akik gyakorlatilag 2 hete heroikus munkával látják el a kb. 500 lent tevékenykedő embert.

A csapat szállásán most dolgozom, ez elég nehéz dió egyelőre, úgyhogy ha netán valakinek volna valami ötlete, vagy ne adj isten egy használható lakókocsija, az ne fogja vissza magát.:o))))

Eddig egyébként 6-8 ember jelentkezett főzni, zömében szakácsok!

A Lurdy-háznál 10-14 óráig élelmiszer adományokat is le lehet adni! A www.malackaraj.blog.hu -n meg tudjátok nézni azt a listát, amire épp szükség van lent. (Kolontáron! Devecseren a Vöröskereszt főz, arról nem tudok!)

hát így... :)

pamocsnyik 2010.10.14. 17:06:29

Rövid összegzés:

Összeállt a konyha felszerelése!
Rendezvénysátrat is biztosít egy ezzel foglalkozó cég, ami azért fontos, mert ez nem ázik be, és mint tudjátok esős időszak várható.
A Dallmayer fölajánlott egy kávégépet és kávét, ami ugyan luxusnak tűnhet, de az ott dolgozóknak, akik már hullafáradtak nagyon jól fog jönni.
Úgy tűnik a Fradi jégkorong szakosztálya készpénzzel járul hozzá az akcióhoz, de erről még nem tudok biztosat.

Szombaton indul a kamion a Lurdy-háztól, úgyhogy a konyha szombattól állni fog. A mi csapatunk vasárnap estétől veszi át a placcot a jelenleg lent főző V8Cars csapattól, akik gyakorlatilag 2 hete heroikus munkával látják el a kb. 500 lent tevékenykedő embert.

Eddig egyébként 6-8 ember jelentkezett főzni, zömében szakácsok!

A Lurdy-házhoz élelmiszer adományokat is le lehet adni szombaton 10-14 óráig! A www.malackaraj.blog.hu -n meg tudjátok nézni a listát, hogy mire van szükség. (Kolontáron! Devecseren a Vöröskereszt főz, arról nincs infóm! :o) )

hát így... :)

pamocsnyik 2010.10.14. 17:07:55

Mindent kétszer mondok... :o))))

pamocsnyik 2010.10.17. 22:16:15

ha esetleg valakit érdekel: fölállt a konyha, holnap elindul a főzés, kb. 5-700 ember számára Kolontáron. Végül is azt a csapatot váltottuk, akik már lent voltak 2 hete...
A malackaraj blogon, a V8cars fórumon és Dunaújvárosban szerveződött gyűjtés eredményeként tetemes mennyiségű élelmiszer adomány gyűlt össze. A V8 fórumon a gyűjtés továbbra is folytatódik, hiszen kb. egy hónapig lesz szükség ilyen irányú ellátásbeli segítségre.

www.youtube.com/watch?v=7NCVTDIrwW0&feature=player_embedded