Szabadság, egyenlőség, Számvevőszék – ilyen ország pedig nincsen CCXLIV.
2010. október 07. írta: politicus

Szabadság, egyenlőség, Számvevőszék – ilyen ország pedig nincsen CCXLIV.

  Bejárta a sajtót a hír, miszerint „az Állami Számvevőszék testületileg(!) tett javaslatot az új alkotmány egyes részeire. A Domokos László által vezetett szervezet szerint az alaptörvényben helye van a kereszténységnek és a Szent Koronának is”.

  Az ÁSZ véleménynyilvánításának oka egyszerű: az alkotmány-előkészítő bizottság számos állami szervet, érdekképviseletet, tudományos műhelyt és egyházat kért fel, hogy tegyenek javaslatot az új alkotmány általuk helyesnek vélt tartalmára. Ez magyarázza tehát, hogyan került a csizma az asztalra.

  Az ÁSZ hét oldalon keresztül sorolja javaslatait a nemzeti bank helyzetének meghatározásától kezdve a közpénzügyek kezelésén át egészen a számvevőszék státuszáig, hatásköréig bezárólag. Vagyis arról nyilvánít véleményt, amire felkérték. Helyesen. Javaslatokat tesz az általa is felügyelt területek alkotmányjogi szabályozására. Ahogy tette ezt a többi szervezet, a Magyar Nemzeti Bank, az Alkotmánybíróság vagy a Legfelsőbb Bíróság.

  A felkért szervezetek dokumentumait böngészve az látszik, hogy mindenki maradt a kaptafánál. Az MNB, a Legfelsőbb Bíróság, az AB, az ombudsmanok, a PSZÁF mind mind ahhoz szóltak hozzá, ami a feladatuk volt. Kivéve az ÁSZ-t, amelyik elvárásként(!) fogalmazza meg a Magyar Szent Koronára, mint történelmi ereklyére történő utalás szükségességét, a kereszténységnek a „nemzet erkölcsi tartásának” kialakulásában játszott szerepének, valamint a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméjének megjelenítését, mely hozzájárul a „szétszakított magyar nemzettesttel” (sic!) való jó kapcsolatok ápolásához. Mit lehet ehhez hozzátenni?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr262352411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért rossz az alkotmány, avagy hogyan NE kritizáljuk az Alaptörvényt? 2011.04.17. 19:09:14

Ahogy közeledik húsvét hétfő, egyre többen szidják az alkotmányt, ezerféle érvet felsorakoztatva. Sok jobboldalinak azonban csak annyi jön át, hogy Orbán már megint antidemokrata, és minden, amit csinál, rossz. Ez az állítás sajnos részben jogos: sokan...

Trackback: Koronát az Alkotmányba! 2010.10.07. 17:52:41

Nem értem, miért tetszettek ilyen sokan fennakadni azon, hogy az Állami Számvevőszék elnöke és munkatársai a koronát is látni szeretnék az Alkotmányban, és hogy erre Domokos László hivatalosan javaslatot is tett. Ez a dolga!Igazából én Simor András jeg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.10.07. 16:08:47

A Miatyánkot kihagyták?! Azonnali interpellációt követelünk!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.07. 16:14:17

Valóban, az Állami Számvevőszéknek hivatalos szervként nem kellene a szakterületén túlnyúló javaslatokat adnia az új alkotmányhoz.

A kereszténység, Isten beemelése az alkotmánya persze remélhetőleg nagy, alapos és széleskörű vitát fog majd nyitni a kérdésről, a magam részéről bőven látok lehetőséget és mindenki számára elfogadható megfogalmazást ahhoz, hogy a fentiek benne legyenek az alkotmányban.

Az pedig talán valami furcsán értelmezett politikai korrektségre való törekvés lehet, hogy az ÁSZ egyszerre kampányol a kereszténység, az istenhit és a szabadság, egyenlőség, testvériség ideája mellett :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.07. 16:31:33

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ez nem furcsán értelmezett politikai korrektség, hanem sz*rszagú bornírtság. Fogalmuk sincs miről beszélnek, hanem csak szolgai módon alálihegnek valaminek, amiről azt vélik, hogy alá kell lihegniük. :-( Mintha Szabó Dezső kereszténynemzeti kurzusbürokratái élednének újjá, sokkal silányabb kivitelben:-(

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.07. 16:48:21

viccesek, no! mintha mindig, minden az ellenség bosszantására lenne. :)

2010.10.07. 16:55:56

@bbjnick:

Ez bizony így van. A lihegés a legjobb szó.

Szerintem nemsokára a püspöki kar is benyújtja a pénzügyminisztérium felépítésével és az ÁSZ hatáskörével kapcsolatos javaslatait.

Bell & Sebastian 2010.10.07. 17:02:05

Ha már a hit- és erkölcstant elmeszelték (holott nem is olyan régen még maga OV is az országmentés egyik alappillérét látta benne), a francia hármas jelszó mellöl már csak a csipkebokor és a sólet hiányzik.

Meg a régi Furfangos Frigyes szakállas pofázmánya, aki sikeresen elkerült minden állami lopást messziről, viszont minduntalan belebotlott az ezt firtató magáncégekbe úgy, hogy gátlástalanul ugrándozott a törvények kronológiájában, önkényesen előremenő- és visszaható hatállyal alkalmazva őket. ÁFA visszatartások, előre fizettetés, többszörös adózás nem csípte
a szemét (:║ -nek).

Aláhegedült a fajtájának, mondhatni. Ha az újak csak a fizetésüket veszik fel -semmittevés mellett-, már határozottan jobban jártunk!

De ütögethetik bottal a nemzeti vagyon nyomát is három műszakban (vasár- és ünnepnap is), nem kevésbé hatékony módja a számvevésnek, ha már szájukba nem vevék (pedig igazán megtehetnék).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.07. 17:37:25

@khamul:

Én nem féltem a Püspöki Kart. Messze több bölcsesség van bennük, mint ezekben a politikai újmagyarokban.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.07. 17:38:28

@Grift: @Bell & Sebastian:

"Minden fonákságunk oka az, hogy a hivatalos Magyarország nem mer bizonyos kérdéseket intézményesen és egészségesen megoldani, hanem ahelyett fél gyávaságból és fél merészelhetnémségből csinál egy egész heccet, mely nekünk többet árt, mint az ellenséges idegennek..."

ü
bbjnick

szubjektiv 2010.10.07. 17:45:42

„szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméjének megjelenítését"

????????????????????
Jó, de akkor vegyük bele Marx, Lenin esetleg Sztálin okosságait is. Ne álljunk meg a gyökereknél.

Engem egy dolog viszont kurvára érdekelne.
Hogy mennyi időt adtak a javaslat megtételére.
Mert csak néhány hónapja van ez a forradalmi izé, közben volt nyári szünet mindenhol.
És október elejére már szállítják a szuper okosságokat?
Kivel vitatták meg, kik és mikor és hogyan gondolták át?
Vagy netán ugyanúgy megy mint eddig? Hogy valami hülye kitalál valamit aztán kapnak két napot visszamenőleg (!) az arra szakosodott szervek, hogy véleményezzék és javaslatokat tegyenek?? Úgy hallom fideszeseknél is így megy mostanság.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.10.07. 18:05:28

@szubjektiv:
Egy-másfél hónapjuk volt, ha jól tudom.

Bell & Sebastian 2010.10.07. 18:06:03

@bbjnick:
The zsőbá' was the greatest time traveller. :)

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2010.10.07. 18:06:22

Kereszténység, Szent Korona-tan, Hármaskönyv, szabadság-egyenlőség-testvériség. Sokat hallunk róluk hazánk notabilitásaitól, de attól tartok, a LÉNYEG elsikkad. Olybá tűnik ugyanis, hogy a köztársasági elnök megválasztásának módjáról és parlamentfeloszlatási jogáról egy szó sem esik: ha valóban vissza kívánunk térni az európai parlamentarizmus hagyományaihoz, óhatatlanul meg kell vitatni:
1.) Tartható-e a hatályos alkotmány szövegezése, jellegzetes fordulatai (pl. "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé.")? - szerintem TARTHATATLAN.
2.) Bírhat-e az államfő olyan jogosítványokkal, amelyek idegenek a parlamentáris kormányforma szellemétől (felszólalási jog, törvénykezdeményezés, népszavazás kezdeményezése)? - szerintem NEM BÍRHAT.
3.) Fenntartható-e az az állapot, hogy az államfő - az európai parlamentáris demokráciák szokásaihoz híven - még jelentős megszorításokkal sem gyakorolhatja a parlamentfeloszlatás jogát, elhárítva ezzel közjogi kríziseket, megadva a kegyelemdöfést olyan helyzetekben, amikor a mindenkori kormány - parlamenti többség híján - cselekvőképtelenné válik? - szerintem NEM TARTHATÓ FENN.
4.) Kívánatos-e a kormány politikai pozíciójának "bebetonozása", és felelősségének korlátozása a konstruktív bizalmatlansági indítvány közjogi eszközével? - szerintem NEM KÍVÁNATOS.
5.) Tanácsos-e a kormány cselekvőképességét különféle "független intézmények" - mint például az ÁSZ, de nem a Jegybank! - sokaságával korlátozni? - szerintem NEM TANÁCSOS.
6.) Végül: lehetséges-e, hogy alapvető jogainkat és politikai szabadságainkat egy olyan alkotmány szerint gyakoroljuk, amely deklarálja önnön ideiglenességét, és amely e jogokról és szabadságokról csupán a normaszöveg XII. fejezetében rendelkezik? - szerintem NEM LEHETSÉGES, mi több: ABSZURD!

Ezekről szóljon a vita, elvégre korántsem mindegy, mit hagyunk örökül a következő nemzedékeknek. Van miből merítenünk, de kell hozzá mértékletesség, jogérzék és közjogi műveltség, sőt, nem kevés esztétikai érzékenység is.

1kutya 2010.10.07. 18:24:40

khmmm... akkor talán ha lehetne mostmár az ingyensör is, ha már annyit emlegettük az elmúlt pár évben.

plííízzz...:)

Bell & Sebastian 2010.10.07. 18:36:35

Ha már így elszaporodtak itt a főrendek (hercegek, grófok, lordok, vitézek és válogatott cigány legények), a háromkamarás párlámentre áttérést javallanám.

Felsőház, alsóház, hátsó udvar budi nélkül.
A szarházy baromfijaknak is hagynék Lebensraumot, nem jó az, ha a ládára felszállva sokáig Mártíriuszoznak itt a szobában. A tévében bent.

Oblomov 2010.10.07. 20:03:39

@Pásztor Tibor:
Szájer már nagy óvatoskodva kitalálta, és ennyi még beférhet: "Isten, áldd meg a magyart". A Szent Korona meg már most is benne van, a czímer-leírásban.

bryan 2010.10.07. 20:39:35

@bbjnick:
Mitől éledt újjá? Meghalt ez valaha? Szabót ugyan nem olvastam még (fogok, rajta van a listán), de miben különbözik a hivatalnokképe mondjuk Moldováétól, vagy más későbbi magyar íróétól? A magyar hivatalnok, meg általában a kelet-európai hivatalnok ezt tudja, mitől lenne jobb, egy kormányváltástól? Ne vicceljünk már.
Mikszáth hivatalnoka miben különbözött Szabóétól?

szesztű_hányni 2010.10.07. 21:37:36

"+%!/%hgh5446u(eu+e/fu!!!

stratez 2010.10.07. 22:17:13

Orbán kinevezettjei újabb és újabb mélységeket járnak be hülyeségben, csak a mai nap híre, hogy Meggyes Tomi megóvta az esztergomi eredményt, ahol a választók gyakorlatilag száműzték a városból. Domokos Laci úgy gondolta, hogy ezzel az ötlettel kiszoríthatja Meggyest a Blikk címlapjáról. Hogy ezek után milyen hitele marad az ÁSZ-nak, azt nem tudni, de lehet, hogy Domokos bekerül az alkotmányozó atyák közé, és esetleg még a preambulumba is.

jan 2010.10.08. 10:41:16

Egyre egyértelműbb, hogy Domokossal nem az az igazi baj, hogy kormánypárti politikus, vagy hogy ő maga kreatívan használt fel közpénzeket, hanem az, hogy egyszerűen kis kaliberű figura, nem elég fajsúlyos személyiség ahhoz, hogy az ÁSZ elnöke, közjogi méltóság legyen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.08. 10:48:48

@bryan:

Sajnos, szinte semmi nincs fenn a Világhálón Szabó Dezsőtől:-/ Ha volnának fönn szövegek, néhány igazán karakteres írásához adnék linket:-)

Egy jellemző idézet tőle:

„(...) A magyar fél szenvedni, és csakhogy most, ma, ebben a percben ne szenvedjen: képes kitenni magát a jövő végtelen szenvedésének. Mert ha muszáj, tűr öngyilkos buta türelmesen, minden tatárjárást, minden istencsapást. De hogy önként, elébe menve a végzetnek, vállaljon minden felelősséget, s a jelen szenvedését egy szélesebb jövőért s a magyar bölcső megnőtt lehetőségeiért: erre teljesen képtelen. Mindig megbújva, egymás közt hunyorogva, mindig zsebbe szorított ököllel, mindig passzívan tűrt minden idegen bántást. Mindig azt a bölcs diplomáciát vallotta, mint a félénk férj, ki mikor feleségét a főnöke karjaiban találta, alázatosan jó éjszakát kívánt. És azután, kijőve, az előszobában nagy dühösen beletört egy fogpiszkálót a lyukas fogába. Ez az örök gyáva hunyorgás, ez a minden életösztönt lenémító vak horizontú meddő taktika, ez a minden pimasznak bátorságot adó elbújás vitte be a magyar nemzedékek sorába azt a kisebbségi érzést, hogy mi csak megtűrt ágyrajárók vagyunk Európában, hogy nem szabad védekeznünk és nem szabad akarnunk, hogy minden perc ajándék, melyben még lélegezhetünk, hogy minél láthatatlanabbakká kell lapulnunk, ha meg akarunk maradni még egy kicsit. Ezerszer kell felhoznom a sokszor ismételt példát. Az olasz, a zsidó, a német: ha hibát követ el, melyért száz pofont érdemelne, és kap egyetlenegy pofont: felordítja minden fajtársát a világon, nemzeti sérelemről, megsértett emberi méltóságról, elégtételről kiabál a világ minden fülébe. A magyar, ha semmit sem követett el, és kap kilencvenkilenc pofont: vállat vonva ravasz diplomáciai sikeres mosolygással súgja komája fülébe: - Még jó, hogy nem száz pofont kaptam. Ennek a gyáva hunyorgásnak, ennek a meddő, buta ravaszkodásnak, ennek az elbújásnak az idők sürgetései elől veszítettük oda mindenünket, ezért lettünk a világháború legfőbb bűnbakjai, ezért veszélyesebb ránk a barátunk, mint az ellenségünk, ezért keresi a világ minden szemtelen verebe a mi fejünket, hogy arra nyugtázza az anyagcseréje eredményét. Aki egy füttyentésre odaadja a kisujját, hogy leharapják, azt rövidesen egészen elnyelik. (...)”

(Szabó Dezső: Tántorgó lelkek. in: A magyar Káosz. Szépirodalmi Kk., Bp., 1990)

ü
bbjnick

cyberlolita400001 2010.10.08. 11:00:46

Domokos László 12 évig vezette a Fidesz Békés megyei szervezetét, (volt) országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság volt tagja. Annyira nem lehet hálás a Fidesznek, hogy betették 9 (!!) évre, hogy ő maga jobboldali legyen... Kizárt... Megváltozott. Elég gyorsan, pár nap elég volt.. Ezek után még szép, hogy késztetést érez, hogy beleugasson azzal a felettébb szimpatikus, véresszájú arcával az aktuálpolitikai ügyekbe... Ő állami vezető, kérem szépen...

szubjektiv 2010.10.08. 11:02:06

@TuRuL_2k2:
Kösz. Az több, mint a mínusz két nap, de alkotmányról ötleteléshez egy szervezetnek kevés.
Bár ugye így is születtek remek ötletek:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.10.08. 11:27:42

@szubjektiv:
Szerintem a 30-40 napos határidővel nincs gond, amelyik szervezet ennyi idő alatt nem képes összefoglalni a gondolatait, annak 180 nap alatt sem fog menni.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.08. 12:34:15

@TuRuL_2k2: Arról nem beszélve, hogy itt nem gyütt-ment szervezetekről van szó, hanem nagy múltú állami hivatalokról, vagy olyan civilekről, ahol jogászcsapatok hada dolgozik.

pamocsnyik 2010.10.08. 14:23:59

@bbjnick: Istenem, de jól össze van ez szedve!

Téglagyári Megálló 2010.10.08. 14:29:21

@bbjnick:

"Az olasz, a zsidó, a német: ha hibát követ el, melyért száz pofont érdemelne, és kap egyetlenegy pofont: felordítja minden fajtársát a világon, nemzeti sérelemről, megsértett emberi méltóságról, elégtételről kiabál a világ minden fülébe."

Effelől nekem kétségeim vannak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.08. 15:31:56

@pamocsnyik:

Szabó Dezső zseniális. Nagy lényeglátó. És tényleg az!

Ugyanakkor (részben) igaza van Németh Lászlónak is, amikor (többek között) azt írja róla:

"(...) Szabó Dezső nyelve lélegzik és hódít, ahol politikai és világnézeti tételeivel toboroz, sújt és figuráz. De micsoda álpetúros nekibuzdulás, izomfitogtatás és édes szentimentalizmus, mihelyt emberekből a maga világára próbálja meggyúrni. Eötvös-kollégista és vidéki tanár: nem ez polározik-e regényeiben még tovább? Egy európai gondolkozó, amint a segédjegyző melodrámáját dagasztja. Aki ki tudott gázolni az ő hatásából, anélkül, hogy hűtlen lett volna hozzá, annak éppolyan nagyszerű irány ő, mint Ady vagy Móricz Zsigmond: anyag. De hánynak sikerült, s hányan ragadtak benne reménytelenül? (...)"

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.08. 15:36:46

@Téglagyári Megálló:

Nyilván úgy kell ezt érteni, hogy, a magyar viszonyokkal összehasonlítva, az említett nemzetek, sokkal inkább képesek a közös érdekérvényesítésre. Gondolom:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.10.08. 15:39:51

@bbjnick:

Nekem inkább a fenti Németh László idézet írja le jól Dezsőt:

"De micsoda álpetúros nekibuzdulás, izomfitogtatás és édes szentimentalizmus"

Szerintem egy német az nem nyafog, ha "bántás" éri nemzetét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.08. 15:48:55

@Téglagyári Megálló:

"Az olasz, a zsidó, a német: ha hibát követ el, melyért száz pofont érdemelne, és kap egyetlenegy pofont: felordítja minden fajtársát a világon, nemzeti sérelemről, megsértett emberi méltóságról, elégtételről kiabál a világ minden fülébe." --- így fogalmaz Szabó.

Én ezt nem úgy értelmeztem, hogy az olasz, a zsidó, a német "nyafog", hanem úgy, hogy "összezár".

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.09. 01:34:39

Gondolom ez a megállapítás Sz. D. élete munkájának sarokköve, ezért birkóznak itten oly ádázul rajta.
Ezzel szemben nekem piros tojás megvonást lengetett be az óvónőm, amennyiben ezt a viselkedésmintát követen életem hátralévő, mintegy 73 centiméternyi hosszában.

Az olaszokból rövid időre kiábrándultam, amikor először szembesültem azzal a középkori firenzei szokással, hogy a szívességet duplán illik visszaadni.

Rosszabbak, mint a Provident!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.09. 14:52:24

@Bell & Sebastian:

"Gondolom ez a megállapítás Sz. D. élete munkájának sarokköve, ezért birkóznak itten oly ádázul rajta." --- írja.

Nem. Csak annyi történt, hogy nekem pedig azt tanította az óvónéni, hogy ha kérdeznek, akkor válaszolni kell.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.09. 15:30:32

Hiszek az összefogás erejében - ha szükség van rá.
Kikerestem magának angolul -ha már azt jobban bírja-, mert majd egy éve foglalkoztat a szöveg, tudtam, hogy Ige, csak az értelme volt homályos, illetve nem is, csak az esemény.

No one knows what happened here
The floods (are) rusty red
The fishes were breathless
And all sponges dead
At the banks in the meadows
The animals became sick
Out of the eyes into the river
(the) stench (of) vile urge

www.youtube.com/watch?v=OQr1-XOoedY

Van, hogy leszólnak a felhőből még időben. Hiszi-e?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.09. 21:09:43

@Bell & Sebastian:

Ha jól értem ez egy katasztrófavízió. Rég várjuk már ezeket az eseményeket, hát, eljött az idő:-/

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.09. 23:03:39

@bbjnick:
A tíz országon átívelő Duna valami mítikus jelentőséggel bír tőlünk nyugatabbra, mintha az élet szinonímája, vagy valami magasabb rendű történelemnek a detergense lenne.
A delta egyetlen gödényének pusztulásába egy egész Armageddont látnak bele.
A belerondítás égbekiáltó bűn!
De van ilyen máshol is: Smetana - Moldva

www.youtube.com/watch?v=aUty8JyVUVs

Die Quellen der Fluß 0:00 - 2:23
Waldjagd 2-23 - 3:10
Bauerhochzeit 3:10 - 4:27
Mondschein 4:27 - 6:40
Der Fluß 6:40 - 7:37
St. Johann - Stormschnellen 7:37 - 8:40
Die Moldau strömt breit 8:40 - 9:10
Vysehrad 9:10 - 10:00
Der Fluß entschwindet in der Ferne 10:00 - 10:31

Nálunk csak lesz, majd ha nem basszák ki a szemetet és csikket az autójuk ablakán az amőbák!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.10. 11:19:05

@Bell & Sebastian:

De hiszen ez nálunk is így van! Amióta itt vagyunk, a Fehérlótól a Nyulak szigetéig, az Árpádok összes legendájától Mohácsig (és tovább), a magyar történelemnek és kultúrának szinte gerince (ha volna kettős gerinc:-)) a Duna és a Tisza. (Hány népdalunk szól a Dunáról és a Tiszáról?!) Visszalépünk a kultúránkba és máris lesz nemcsak éntudatunk és közösségtudatunk, hanem környezettudatunk is!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.10. 19:06:50

@bbjnick:
Arra gondol, hogy folyókról nevezték el a kutyákat, rühesség és bolhák ellen? :)

Ha igaz lenne, amit mond, akkor annak valami jelét csak kellene látnunk/hallanunk/olvasnunk. De ez nem így van. Ömlik a trutymó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.10. 20:11:27

@Bell & Sebastian:

No, most egy kicsit megnyomta bennem az EDE MEGEVÉ EBÉDEM-gombot:-D (...) :-D (...) :-D ...

Kerestem a Világhálón, de sajnos ezt a Szabó Dezső-szöveget sem találtam fenn; remélem, ismeri:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.10. 22:53:10

@bbjnick:
Huhuhúú, de rég olvastam! :)))

Paralelepipedon 2010.10.10. 23:41:03

@politicus: ide írom neked, mivel láttalak a orulunkvincent.blog.hu/2010/10/09/a_vorosiszap_hype blogon, ahol sérelmezted (joggal), hogy fikázzák a Mandiner blogot. Ott azért nem tudtam írni, mert nem csak kitiltják azokat, akiknek a véleménye (igen, VÉLEMÉNYE, nem stílusa, bunkósága, stb.) nem tetszik, hanem utólag is kiolózzák a kommentfolyamból. Ennyit a nagy liberális szólásszabadság-féltésről! És ezek dobálóznak a Mandínerrel. Véleményem szerint ez így már hamisítás, mert az így manipulált blog hamis képet fest egy témával kapcsolatos olvasói véleményekről. Ha esetleg nem hiszi ezt valaki, rá lehet ott keresni a nevemre, a nekem címzett kioktatások, fikázások, lesajnálások ott vannak, de az én szövegeimet kiszedték (tehát: kinek válaszolnak?). És a legdurvább az egészben az, amikor egy ilyen blogon a kommentelők közt megjelenik egy "szakértő", aki azt állítja, ott járt a vörösiszapömlés helyszínén, és "eloszlatja az ezzel kapcsolatos félreértéseket". Nagyon hiteles az a blog! Nekem már többször feltűnt, hogy mintha a blogokon nem azok lennének túlsúlyban, akik úgy általában az életben mindenütt. Hát így nem csoda.

Bell & Sebastian 2010.10.11. 00:36:26

@Paralelepipedon:
Nyugi, ha semleges területen látsz egy ilyen micéliumot, csak le kell fújni Chemotoxszal és hátrébb lépni, hogy ne fröccsenjen rád, amikor felrobban.
Vagy kiszűröd a büdöslábú szakértőjét!

Poliéder! Te romboéder is vagy, üsd hát a vereskatonáját, ahol éred!

Paralelepipedon 2010.10.11. 08:37:42

@Bell & Sebastian: nem nevezném "semleges" területnek, mert kint volt az index címoldalán (sőt, még most is ott van). Ha "zárt körben" hazudoznának egymásnak nagyokat, tulajdonképpen azt is mondhatnák, hogy semmi közöm hozzá (és még talán igazuk is lenne). Ha viszont ilyen blogok megjelennek az index címoldalán, az már hamisítás, mert aki beleolvas egy ilyenbe, úgy látja, mintha jellemző (reprezentatív) véleményekkel lenne dolga, hiszen nem tudja, hogy a nekik nem tetszőeket kiszedik onnan. Az meg külön röhej, hogy egy ilyen blogon megjelenik egy "szakértő", hogy "eloszlassa a félreértéseket".

tanarseged ur 2010.10.11. 09:17:07

@Paralelepipedon: Te tegnap regisztráltál, tehát rossz esetben valakinek a fikanickje vagy, jó esetben pedig vadiúj nick, akinek még nincs fogalma az itteni dolgokról. Én az utóbbiból indulok ki és elárulom neked: a blogok nem arról szólnak, hogy véleményeket reprezentáljanak (erre monderálás nélkül is alkalmatlanok lennének), hanem csak arról hogy a bloggerek írnak mindenfélét, mások pedig hozzászólhatnak. De a blogger a házigazda, és a kommentelő a vendég. A saját blogján mindenki úgy moderál, ahogy akar. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bárhol bármit hozzászólhatsz, hanem azt, hogy neked is lehet blogod, mint bárkinek. Csinálj egy blogot, és onnan azt tiltasz ki, akit akarsz. :-)

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 09:57:43

@tanarseged ur: Ja, csináljon egy ellen-vincent blogot. Doomhammer úgyis elárulta a haladást, és beköltözött vincentékhez :)

Bell & Sebastian 2010.10.11. 10:30:18

@tanarseged ur:
Azt még nem olvastam sehol, hogy kurtizánok válogatnak a kupiban. Persze, ha a Madame fizet így is, elméletileg elképzelhető.

tanarseged ur 2010.10.11. 10:39:04

@evil overlord: Azt hittem, itt a haladás a rossz, tehát aki azt elárulja, az a jó. Ha beköltözött oda, akkor más nicknéven.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 10:46:07

@tanarseged ur: Én a tirpákos Doomhammerről beszéltem, ott pedig többnyire a Haladás a jó. Nem szoktam járni a Vincentre, de a tirpákon DH az utóbbi időben azzal piszkálja KGB-t, hogy most már a Vincent az elitblog, és oda jár (a dologban az a vicc, hogy DH és KGB mögött ugyanaz a személy áll).

bz249 2010.10.11. 10:47:48

@evil overlord: nyilvanvalo, mind a kettot Orban Viktor penzeli, hogy alvitakkal terelje el a figyelmet :)

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 10:51:58

@bz249: DH már rég átállt, KGB pedig már utalt arra, hogy jó pénzért dolgozna a Fospumpának :)

Bell & Sebastian 2010.10.11. 11:00:38

Miért van az, hogy a skizoid humorról minden földönjárónak egy MSZP-SZDSZ közötti kommunista-zsidó buzgár villan meg, aki külföldre szaladgál a párt főkönyvével, hangos kulcscsörgés közepette?

Mintha Accordja lenne, ha jól rémlik a tévéből.

tanarseged ur 2010.10.11. 11:35:30

@evil overlord: A tirpákos DH és az itteni az nem ugyanaz? (Nem vagyok jó konspirációban.)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.11. 12:09:22

@evil overlord: Miért, nem az? Doomnak jó érzéke van ehhez. W kifulladt és ellustult, ezzel szemben a Vincent megfelelően műveli a pofonújságírást, egészen jól ért a gráfokhoz, és közben még a szarszagúaknak is van ideje beszólni egyszer-kétszer.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 12:13:14

@elGabor: No igen, a Mester nagyjából kiégett. Csak az a kérdés, hogy a Vincent megérett-e arra, hogy tényező legyen? Az indexesek nem így gondolják: a folyton kinnlevő blogok (pl. W) között (még) nem szerepelnek Vincenték.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.11. 12:23:28

@evil overlord: "...beköltözött vincentékhez"
Még mindig van neki lejjebb?
. )

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.11. 12:27:38

@Paralelepipedon:

ja, láttam, nagy vérengzés ment, bár a kommenteket nem olvastam, így nem tudok igazságot tenni. Alapesetben nem vagyok híve a moderációnak, csak ha nagyon muszáj.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.11. 12:38:43

@gloire: Nem akarok beszállni a csörtéjükbe, de ha jól látom ( blog.hu/user/17576/tab/activity ), Doom a Vincenten csak egy régebbi poszt alatt kommentált.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 16:29:44

@politicus: @tanarseged ur: Úgy látom, hogy másoknál (szorokin, pimpalini) is kicsapták Vincenték a biztosítékot.

@gloire: Ne vonjon le a dologból túl mély következtetést, szerintem ez alapvetően vincenték baszogatása akart lenni.

Leskelődő 2010.10.11. 16:44:52

@evil overlord: (Nem beszélve arról, hogy az a DH nem azonos az ittenivel. Szerintem.)

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 16:55:11

@Leskelődő: Szerintem azonos, bár erről a régebbi tagok tudnának nyilatkozni. Az is sokatmondó, hogy a választások után kicsit összeveszett az itteni elit az itteni DH-rel, és azóta az ottani elit nagyrésze elég passzív.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.11. 17:04:49

@evil overlord: Haha, a szerencsétlen férge új nick-en regisztrált, hogy beszólhasson egy másik féregnek?
Ez ám a nagy tudomány . )

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 17:14:40

@gloire: Ezt most nem értem. Arra utal, hogy a Berija elvtárs által hivatkozott bpalcso esetleg vírusmarketinget folytatott Tiprákbokrétásért? Mivel nincs mandiner.hu-s regisztrációm, ezért nem tudom megnézni, hogy bpalcso mióta tevékenykedik. A borzalmas tagság (ezt ne értsék félre, nem önökől van szó) miatt nem is fogok oda regisztrálni. Vagy arra, hogy DH és KGB vitázik?

tanarseged ur 2010.10.11. 17:15:48

@evil overlord: Lassan inkább arról kellene listát vezetni, hogy kinél _nem_ csapták ki a biztosítékot. :-) De mostantól csak ismételni tudom magam: a saját blogján mindenki úgy cenzúráz, ahogy akar.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 17:21:39

@tanarseged ur: Ebben teljesen egyetértünk, azonban egy biztos: ugyan eddig se nagyon néztem be hozzájuk, de ezután egyáltalán nem fogok. Gondolom vannak még páran akik így gondolkodnak, a végeredmény egy jó kis belterjes dágvány lesz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.11. 17:34:37

@evil overlord: Arra utaltam, hogy aki különböző neveken kommentál, az eleve jellemtelen.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 17:39:47

@gloire: Én se értem, mire jó két nicken kommentálni, bár DH-t nem nevezném féregnek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.11. 17:55:02

@evil overlord: Több az kettőnél. Én ismerem személyesen, ritka nagy pózőr és hazudozó, erős műveltségbeli hiányosságokkal. Lehet, csak férgecske. Vagy próbaféreg . )

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 17:59:48

@gloire: Én nem ismerem: nem jött el a találkozóra. De akkor is furcsa a féreg/férgecske címke egy olyan valakire, akivel együtt írt a Rém és becsületre.

tanarseged ur 2010.10.11. 18:02:58

@evil overlord: Szerintem nem akarják, hogy sokan látogassák őket:

"jotunder 2010.10.11 18:00:44
jezusom, harmincezernel tobb oldalletoltes volt tegnap :(((("

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 18:12:19

@tanarseged ur: De ha elüldözik a látogatókat, akkor hogyan lesznek tényezők?

tanarseged ur 2010.10.11. 18:34:41

@evil overlord: Miért, maga szerint Esterházyt, Nádast és más tényezőket hányan olvasnak? (Mármint akik tényleg, elejétől a végéig, és nem csak azt mondják!) Na ugye.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 18:51:13

@tanarseged ur: Nádas politikai megnyilvánulásait azt hiszem sokan olvassák (külföldön is), de én igazából bloggerekre gondoltam, főként W-re (Bedét nem lehet kommentelni), mivel hosszú ideig ő volt az index megmondóembere (az utóbbi időben egyre laposabb a fiú). Ugyan elég sértődékeny típus, de nem sok ellenvéleményt nyilvánítót szórt ki, eltekintve a a tirpákelittől (úgy látszik rosszul esett neki, hogy a Modern képmesék anyagi hátterét emlegették).

tanarseged ur 2010.10.11. 19:11:59

@evil overlord: W. a saját nevén blogol, a vincentek nicknéven, tehát utóbbiak vszleg nem akarnak tényezők lenni, vagy legalábbis nem a blogvilágban. Eleve röhejes, ha valaki a blogvilágban komolyan tényező akar lenni. TWÁ talán tényező? Ugyan már. Ahhoz, hogy valaki tényező legyen, valami sokkal komolyabb kell, mint egy blog.

tewton 2010.10.11. 19:26:12

@evil overlord:
"választások után kicsit összeveszett az itteni elit az itteni DH-rel, és azóta az ottani elit nagyrésze elég passzív. "

... azért hogy az itteni DH hány DH és az vajon azonos-e az újtirpákos DH-val ...

tewton 2010.10.11. 19:28:49

@tanarseged ur:
ne vicceljen! ha egy vurlitzer-díj, egy brand a blogoszférában meg egy komplett állami képmese-megrendelés plusz médiaszereplés nem tényezőség, akkor mi igen? bölcsészprolinak, pályaelhagyó angoltanárnak ez igen szép karrier.

ha közgázt végzett volna, mások lennének a paraméterei a tényezőségnek :)

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 19:36:32

@tanarseged ur: Félig viccesen írtam a tényezőséget, azonban szerintem az olvasottabb blogoknak van hatása a (választó)polgárokra, mely kiélezett helyzetben jól jöhet. @tewton: kommentjében is nagy igazság van, bár hozzá kell tenni, hogy W újságíróból lett blogger.

@tewton 19:26:12: Maguk sokkal régebb óta ismerik DH-t, mint én, így jobban meg tudják ítélni "személyiségének" megváltozását, de az biztos, hogy a választások óta eléggé ellenségesen áll Orbánhoz (ekkorát csalódott volna?). Szerintem a tirpákos DH nem sokat változott, bár a zártkörű klub és főként HBM kirakása azért furcsa.
Amúgy tényleg ő kezdte anno a kommentfolyamot?

tewton 2010.10.11. 19:54:40

@evil overlord:
a tirpák története elöttem is nem teljesen tiszta. valahogy úgy rémlik (utalásokból leginkább) hogy az ótirpáknak volt valami előzménye, ami Höndör B. M. (aki szerintem Tirpák Admin is és talán még 2 nick) letörölt. Ezt KGB újra felállította, máshol, ez lett az ótirpák. Aztán a tavasszal eltűnt óDoom (aki talán azonos KGB-vel), párhuzamosan KGB letiltotta a noname kommentelést az ótirpákon, meglehetősen fura dolog volt, aztán feltűnt ott is egy doomhammer. aztán lett az újtirpák, ahol nem lehet kommentelni, csak tagoknak. az egész dolog sokváltozós, mert a 1 nick nem feltétlen 1 ember és viszont.

bz249 2010.10.11. 19:55:19

@tewton: vegye eszre, hogy egy nikkrol van szo. A mostani Doomhammer jogfolytonos az erdeti Doomhammer-val (mig pl. a tirpakos, a blog.hu-s, a mandiner.hu-s vagy a paradoxplaza.com-on regisztralt bz249-nek semmi koze egymashoz... na jo ugyanazt az emailt hasznaljak).

Egyebkent meg stilisztikailag sem nagyon ter el a "regi" es az "uj" nikk. Hogy az egyeb valtozasok mogott mik allnak, azt meg nem az en tisztem eldonteni.

bz249 2010.10.11. 19:57:09

@tewton: "mert a 1 nick nem feltétlen 1 ember és viszont"

Ezt matematikasan ugy mondjak, hogy a nikk-ember lekepezes sem nem injektiv sem nem szurjektiv.

tanarseged ur 2010.10.11. 20:37:00

@tewton: Hm. Neki tényleg lehet, hogy ez a tényezőség? Látja, erre nem gondoltam.

@evil overlord: Én meg félig viccesen írtam Esterházyt és Nádast. Jó kérdés, hogy a blogoknak van-e hatásuk, egyszer meg kéne mérni. :-) Nem biztos, hogy van: sokaknak eleve megvan a véleményük, és egy-egy újabb TWÁ-poszt megjósolhatóan vált ki belőlük tetszést vagy nemtetszést.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 21:53:42

@tewton: Szerintem téved, Tirpák admin = KGB, de biztos, hogy nem Margit (ez a tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2010/06/foci-vb.html posztban elkövetett ámokfutás kapcsán kiderült).
A kommentfolyammal a Bevett pénzügytechnikai manőverre és előzményeire gondoltam.

@tanarseged ur: A médiának biztos hogy van hatása a választásokra, bár bizonyára kevesebben olvasnak blogokat, mint nézik a TV-t.

Alfőmérnök 2010.10.11. 22:01:25

@evil overlord: Valami hatása talán a blogoknak, sőt, a kommenteknek is van. Pl. mikor én beidéztem (az általam egyébként kedvelt) Morvai Krisztina CEU-s előadását a leszbikus óvódásokról és poszt lett belőle, a hírtv-től kezdve a Magyar Hírlapig mindenhol foglalkoztak a témával. Szóval lehet, hogy egy kicsit én is hozzájárultam a kétharmadhoz. :))

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 22:23:37

@Alfőmérnök: :)
A blog bizonyára nagyobb hatással van az olvasóra, mint a hagyományos média, mert hozzá tud szólni, talán még választ is kap a posztolótól stb.

bz249 2010.10.11. 22:31:26

@evil overlord: az eredeti tirpak-admin biztosan nem KGB, ugyanis valaki kibaszta ot a kozeptirpakrol, azert is van ujtirpak.

tewton 2010.10.11. 22:43:03

@bz249:
izé, középtirpák alatt azt érti, amit én ó-tirpák alatt? (a nyártól lezárt tirpákot?). kibaszták onnan kgb-t????

nekem az a megérzésem, h. tirpák admin = gizike.

@evil overlord: kiderült? ott valaki betört a tirpákra, de nem érten, hogyan derült ez ki. utólag? mindenesetre a tirpák-admin a legritkábban nyilvánult meg a történelem során.

bz249 2010.10.11. 22:47:29

@tewton: az ujtirpak a tirpakbokretas-migrations a kozeptirpak a tirpakbokretas-reloaded az otirpak pedig az eredeti tirpakbokretas (arrol mar en is csak hallomasbol tudok) ennel regebbi tirpak emlekeket csak regeszetileg bizonyitekokkal ala nem tamasztott erosen megkerdojelezheto elmeletek teteleznek fel.

De tirpakugyben tölgy szerintem nagyobb szakero nalam... sot igazabol meg gyanitom meg Hébér-Lopó Lajos is.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 23:05:41

@bz249: Nekem úgy tűnt, hogy KGB és HBM összeveszett a kommentelés lezárása miatt (Margitnak nem tetszett a lezárás), KGB továbbállt és nem hívya meg Margitot.

@tewton: Gizike = Margit, nem? A Nagy Elittalálkozón (ami elég kicsire sikeredett) Margit nem tudott semmit a betörésről (vagy jól leplezte), pedig pont aznap délután történt.

tewton 2010.10.11. 23:36:22

@evil overlord:
szerintem is így van, Gizike = Margit. de én is csak valószínűségre alapozok. ismerek valakit, aki majdnem ott volt az Elittalálkozón, de nem ment el végül, szóval nincs oral history forrásom a tirpákos nickekről. gloire tudhat valamit.

evil overlord (törölt) 2010.10.11. 23:40:40

@tewton: Még valami: ha jól rémlik, Margit azt mondta, hogy az ótirpák törlése miatt a középtirpákon nem volt admin joga, ez is arra utal, hogy KGB a tirpákadmin.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.12. 06:27:34

nahát, mit tudnak maguk nyammogni azon a tirpákizén! az valami olyan, hogy ottan átbaszták magukat a komcsik és azé, vagy nem?
süti beállítások módosítása