Kíváncsiak vagyunk Turner ecsetvonásaira? Ismerősnek jelöltük a múzeum macskáját? Követjük-e Twitteren a muzeológus blogját? Az internet, a webkettő megváltoztatta az életünket, és a technológiai fejlődésből a múzeumok, valamint a kultúra egyéb szentélyei is profitálhatnak - feltéve, ha felismerik a lehetőségeiket.

  Nem kívánnék belemenni az Örök Kérdések egyikébe, miszerint hanyatlik-e a civilizáció, és butul-e az emberiség / a magyarság / mi mindannyian? Én csak annyit jegyeznék meg halkan: egy kis kultúrpesszimizmus senkinek sem árt. Az viszont tény, hogy információszerzési, művelődési szokásaink drasztikusan átalakultak: mindenre a neten keresünk rá először, és csak remélhetjük, hogy a talált információk nagyjából pontosak.

  Lássunk néhány példát, milyen eredményeket hozhat a közgyűjtemények okos online jelenléte: a New York Public Library, a Nagy Alma közkönyvtára az elmúlt években digitalizálta gyűjteményét, most már mintegy 700 ezer fotón keresztül böngészhetjük a hatalmas könyvtár archívumát. Tettem egy próbát, beírtam: „Hungarian”. 1151 találatot adott a kereső, köztük 18-19. századi magyar katonákat ábrázoló metszeteket, régi, részletes magyarországi térképeket, a MA című avantgárd folyóirat korabeli borítóit, stb. Lokálpatrióta próbaként a "Balaton" szóra is rákerestem, így akadtam a fenti szép illusztrációra a Balaton lányáról. Ha apróságokról is van szó, akkor is fontos tény, hogy az NYPL digitalizásával a magyar kultúrkincs és az érdeklődő nagyközönség is gyarapodott néhány, eddig katalógusok, raktárak mélyés porosodó, magyar vonatkozású régiséggel. És még mennyi mindentt rejthetnek magukban a világ különböző gyűjteményei!

  Az online világ iránt érdeklődő muzeológusok számtalan példát találhatnak a múzeumok webkettesedésére. A Szépművészeti Múzeum folyóiratában, a MúzeumCaféban olvastam arról: Carl Malamud, az átláthatóság mozgalmára megelégelte, hogy a tekintélyes Smithsonian történelmi fotótárát nehezen lehet elérni a neten. Fogta magát, és letöltötte a több mint hatezer fotót, majd feltöltötte őket a Flickr nevű fotómegosztó oldalra. A tettre már felfigyelt a Smithsonian, de nem a törlésre szólított fel, hanem épp ellenkezőleg: csatlakozott a Flickr Commons mozgalomhoz. A New York-i Museum of Modern Art az iTunes University-re tölti föl művészeti előadásait. A londoni National Gallery honlapján óriási felbontásban böngészhetjük az egyes festményeket, ha kell, akkor a 16. századi festmény hátterében megbújó várkastély ablakait nagyíthatjuk ki a monitor méretére. Így közelebb kerülhetünk a Művész ecsetvonásaihoz, technikájához is, és számos apró részletet fedezhet fel a képeken az, aki igazán érdeklődik irántuk.

  Amennyiben az archív fotógalériákat is kulturális kincsnek tekintjük (én mindenképpen), akkor az amerikai LIFE magazin és a Google képkereső együttműködését, és blogunk nagy kedvencét, a magyar Fortepan oldalt is megemlíthetjük, mint nagyszerű példát a web és közös emlékezetünk egymásratalálására.

  Érdemes kitérni még két honlapra, a Terminartors-ra és a Web Gallery of Artra. Két online festménygalériáról van szó, amelyek a világ legfontosabb festményeinek gyűjteményeként működnének, ha a két projekt teljesen ki tudná nőni magát. Meglepődtem amikor megtudtam: két magyar vállalkozásról van szó. Elégedetten konstatáltam, hogy kedvenc festőmnek, Turnernek számos művét tartalmazza, jó minőségben mindkét oldal. A két projekt nem hazai, hanem világméretű célokat szolgálna, ha tovább tudnának fejlődni.

Turner-részlet a National Gallery böngészőjéből

  Fordítsuk le mindezt magyar viszonylatokra: igen, a digitalizálás (professzionális szinten) sok pénzt, befektetést, munkaerőt igényel, és semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani nagy amerikai múzeumok és kisebb magyar kiállítóhelyek lehetőségeit. De ezzel még nem kell legyinteni az egészre (a patópálság egyébként sem progresszív megoldás a 21. század kihívásaira).

  Az online jelenlétnek ugyanis vannak olyan szegmensei, amelyek nem hogy sok pénzbe nem kerülnek, hanem egyenesen ingyen állnak a rendelkezésre. Mi akadályoz meg egy hazai múzeumot abban, hogy blog-, Iwiw- (khm), Facebook-oldalt avagy Twitter-csatornát indítson? Vagy hogy a múzeumnak legyen egy Wikipedia-oldala, amelyen a lényeges információk, a gyűjtemény összefoglalása megtalálható a keresők számára. A pofás, ízléses honlap már egy második lépés, amibe megéri befektetni.

  De nincs pénz! - hallom ide a választ. Úgy tűnik, itt az ideje - a tartózkodást legyűrve - nyitni a múzeumoknak a magánszféra, a piac, a mecénások felé. A kilencvenes évek vadkapitalizmusa után az elmúlt időszakban csak-csak megjelent az új magyar mecénásréteg (nagyvállalatoktól az igényes és polgári létet megteremteni kívánó magánszemélyekig). A mecenatúra még gyerekcipőben jár, de múzeumaink, közgyűjteményeink kincseinek digitalizálása egy olyan feladat, amely szinte kiált egy jószándékú mecénás után.

  És ne feledkezzünk el arról sem: egy 21. századi kultúrpolitikának (ha már az államnak és az önkormányzatoknak mindenképp szerepet kell vállalniuk a kultúrában) egyik elsődleges feladata lehetne a magyar kultúrkincs digitalizálása, vagyis egy (több) olyan jól elérhető, jól kereshető archívum létrehozása, amelyekben az utánunk jövő, szinte kizárólag az internetet használó, azon keresztül művelődő, ismereteket szerző nemzedékek is találkozhatnak múltunkkal. A váltás, a változás ezekben az években zajlik.

  A MúzeumCafé munkatársaként az elmúlt időszakban több hazai múzeum, kiállítóhely vezetőjével, dolgozójával volt alkalmam beszélgetni. Nem akarok a fellegekben járni: sok helyen a múzeumok létezése és mindennapi fenntartása okoz gondokat. Egy helyen a fiatal, agilis új vezető azzal kezdte a munkát, hogy csinált az intézménynek egy darab e-mailcímet, mert az sem volt még addig. Máshol a munkatársak, vezetővel bezárólag a saját két kezükkel végeznek el javításokat, állagmegóvásokat a beázó, hámló vakolatú épületeken. A magyar muzeológusok intézményeik megmaradásáért küzdenek minden nap. Mégis azt hiszem: az online világban való megjelenésük, jelenlétük erősítése is ezt a fennmaradást, a magyar és nemzetközi kultúrkincs továbbörökítését szolgálja.

*

  A témáról, a múzeumok online jelenlétéről beszélgetünk Bátorfy Attilával, a Kreatív munkatársával és Vízy Dorka műsorvezetővel hétfő délután fél négytől a Kossuth Rádión.