Kommentszűrés
’10 sze
27
07:01

Itt nem lehet? - A magyar ipar lehetőségei

Írta: Elpet

  „Nem lehet a semmiből kezdeni. Nem lehet arra a modellre jövőt alapítani, hogy majd szorgalmas emberek U-szöget hajlítanak satuban és eladják, aztán annyira szorgalmasak, hogy a haszonból kis üzemet, aztán végül korszerű high-tech vállalatot építenek.”

  Törzskommentelő kollégánk, Alfőmérnök belinkelte a Vincentblog egyik bejegyzését, amely a magyarok világban betöltött helyét illetve képességeit, lehetőségeit tette mikroszkópjának tárgylemezére. Nem kívánok a cikk egyes állításaival vitatkozni, ezt nyilván ott kellene megtennem. Kiváló apropóul szolgál azonban számomra, hogy végiggondoljak egy régóta közkézen forgó téveszmét, ami elterjedtebb annál, mintsem említés nélkül hagyhatnám.

  „Itt nem lehet. Ez hülyeország, hülyemagyarokkal, ahol meghal minden kezdeményezés, ahol nem lehet hatékonynak lenni, ahol mindig lemaradásban leszünk a világ élvonalához képest, mert ezzel a gondolkodással, ezekkel az emberekkel, szokásokkal, hagyományokkal nem lehet, nem lehet” - mondja a „nyugatos” értelmiségi, aki a magyar viszonyokat és gondolkodást oly szívesen méricskéli a tetszése szerint kiválasztott európai vagy amerikai, vagy épp közel- s távol-keleti mintákhoz (az idézet fikció, nem az Örülünk, Vincent? blogról származik - a szerk.).

  A magyar teljesítmények összevetése akár a legfejlettebb - mi alapján is?, hm - országokkal semmiképp nem haszontalan. Nem vagyok hivatott arra, hogy a humán tudományok vagy a művészetek terén állítsam mérce mellé a magyar élet valóságát, ám mivel  hazai viszonyaink magabiztos bírálói általában a gazdasági teljesítményt tartják a fejlettség és életrevalóság legfőbb mutatójának, ideje szétoszlatnunk  e téren a homályt. Mindemellett, anélkül hogy az ipari termelést és az anyagi fogyasztást tartanánk legfőbb értéknek, tudomásul kell vennünk, hogy hazánknak óriási szüksége van nagy árbevételt termelő, hatékony cégekre, ezért fontos, hogy érvényes útjelzőink legyenek arról, melyik irányban található ennek kibontakozása.

  Mivel a külföldi cégeknél állást elnyert hontársaink közül némelyek markánsan képviselik a magyarság eredendő és leküzdhetetlen elmaradottságáról szóló nézeteket, magukat sorainkból egyfajta különleges szemlélet és tudás által kiemelkedettnek tartván, hasznosnak tűnik az ő perspektívájukból és viszont végiggondolni állapotainkat és benne az egyéni teljesítmények helyzetét.

  A jól prosperáló külföldi cég irodaházából a magyar valóságra letekintő vezető, szakember vagy akár végrehajtó alkalmazott okkal tekinti magát különleges helyzetben lévőnek a szürke városi utcán földreszegezett tekintettel útjukat járó magyarokhoz képest. Jövedelmi viszonyai, munkakörülményei és sok esetben még feladata is más perspektívába helyezik életét, mint amilyenben amazoknak része van. Meg kell azonban vizsgáljuk, hogy mi hozza létre ezt az eltérést.

  A külföldi cégnél dolgozó honfi illetve honleány helyzetét az jellemzi leginkább, hogy ami a munkahelyén körülveszi, ami tevékenységének kereteket ad, az mind pénzbe kerül, mondhatjuk pénzből van, mégpedig sok pénzből. A szalagfüggöny az ablakon, a légkondicionáló halk zümmögése, az irodabútor, a számítógép hálózattal és szerverekkel, a jogtiszta szoftverek, az íróasztalához oszlopon lejövő kábelcsorda, amiben nem kell hasraesnie, az álmennyezetbe rejtett világítás. Az üzemben működő gépek, a technológia, a know-how, a szervezeti rend, az ügyviteli, számviteli, karbantartási és menedzsment rendszerek mind-mind megvásárolhatóak és megvásárlandóak, mivel ezek egyike sem terem magától sehol a földkerekségen.

  A hatékony cégnél hatékony munkát végző ember azért termel több árbevételt ahhoz képest, mintha egy magyar kkv-nál dolgozna, mert a munkája egy olyan folyamat része, amely folyamat ezt lehetővé teszi. Olyan technológiával dolgozik és a munkája olyan szinten illeszkedik egy szervezett tevékenységbe, ami biztosítja az árbevétel szempontjából való hasznosságot és a magas műszaki színvonalat. A technológia eszközei pénzbe kerülnek, de pénzbe kerül a szervezés is.

  A mikroelektronikai cégnél dolgozó munkás nem azért képes a termék előállítására, mert a háta mögött, balkézzel képes félvezető kristályból IC-t faragni, hanem azért, mert egy olyan gyártósoron dolgozik, amelyet IC előállításra fejlesztettek ki. A jól szervezett cégnél dolgozó munkás nem gondolkodásának különleges alapvetése miatt tudja, hogy 10 órakor targoncával el kell menni a készáruért, hanem azért, mert  a gyár rendszerét kitalálták és elmagyarázták, megtanították neki. Ezek az emberek ugyanúgy nem ismerik az általuk előállított termékek működését, elméletét, fejlesztési folyamatát, ahogyan az azokkal a legnagyobb természetességgel bánó felhasználók sem. Ezek az emberek ugyanúgy várakozással töltenék a munkaidejük nagy részét, ha nem szerveznék meg a munkájukat, mint bárki más a vezetők képességein túlnőtt kézivezérlésű üzemekben.   

  A Bosch-csoport Magyarországon 2003 végéig összesen 160 millió eurót fektetett be, dolgozóinak száma 2004 közepére 3000 fő lett. Ez azt jelenti, hogy munkahelyenként 53.000 €-t fordított munkahelyenkénti beruházásra. Ez 235 Ft/€ árfolyamon 12,5 millió forint dolgozónként. A hazai kkv-k 10-15 fővel, néhány 10 milliós eszközállománnyal, nullára írt, szocializmusból itt rekedt gépekkel próbálnak piacon maradni, létszámnövekedésüknek a szervezési problémák szabnak gátat. A hazai kkv-k és a high-tech üzemek munkahelyei közt néhány tízezer euró a különbség.

  Viszont: Magyarországon lehet. Ezt leginkább azok a cégek bizonyítják, akiknek érdemes Magyarországon fejleszteni. Azok a cégek, amelyek újonnan idetelepülnek, vagy meglévő beruházásaikat bővítik, ahol a vezetők nem gondolják úgy, hogy a magyar emberek nem képesek világszínvonalú teljesítményre. Amihez persze sok minden kell. Kell bizonyos képzettség, de legfőképp kell a szervezett munkavégzés iránti elfogadó viszony, valamint kell a mai világ anyagi kultúrájában való otthonos mozgás és tájékozódás képessége.

  Tény, hogy a képzés területén egyre növekvő hiányosságaink vannak, és ha most nem vagyunk észnél, a képzés problémái súlyos akadályt fognak jelenteni az elkövetkezőkben. Csak egyet ne tessék elfelejteni: amennyire igényli az ipar a korszerű képzést, a korszerű képzésnek ugyanolyan szüksége van maga körül a korszerű ipari üzemekre a szakmai gyakorlat és a képzésre jelentkezők, abban részt vevők motivációja szempontjából egyaránt. Azonban az a hozzáállás, alapvető szemlélet, amely a hatékony modern vállalatban való munkavégzéshez szükséges, és amelyet a magyar értelmiség egy része oly lekicsinylően hiányol a magyar munkaerő esetében: igenis rendelkezésre áll. Ezért telepítik ide több más ok mellett a képzési hiányosságok ellenére is üzemeiket a külföldi cégek közül oly sokan.

  És végül szögezzük le: kell az a munkahelyenkénti néhány vagy sok tízezer euró. Ne áltassuk magunkat: nem lehet a semmiből kezdeni. Nem lehet arra a modellre jövőt alapítani, hogy majd szorgalmas emberek U-szöget hajlítanak satuban és eladják, aztán annyira szorgalmasak, hogy a haszonból kis üzemet, aztán végül korszerű high-tech vállalatot építenek. Az egyszerű termelési módszerek és a hatékony, jelentős bevételt hozó termelés közt ma már óriási a tőkeigény különbsége. Ha senki nem teszi bele a tőkét a gazdaságba úgy, ahogyan a szokás szerint példaképp emlegetett országokban, vagy ha állami illetve tulajdonosi oldalról minden nyereséget kiveszünk a vállalatainkból, ne várjunk gazdasági csodát, mert nem fog eljönni soha.

Címkék: gazdaság fejlődés értelmiség ipar munkahelyteremtés

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr462310950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SándorSzabolcs · http://karma.blog.hu 2010.09.27. 09:27:35

Önmagában persze igazad van, a problémát ügyesen bemutattad és megoldottad, csak nem ez a probléma :)

Nem azért "béna" a magyar, mert nem tud gumicsizmagyárból telefonóriást építeni (amúgy lehet, de ez nem követelmény). A probléma a fejekben van.

Munkahelyi lógás, táppénz-csalás. Nem azért dolgozik normálisan a magyar ember (ha dolgozik), mert belső igénye, hanem mert teljesíteni kell a normát. Felelőtlenség, leszarom hozzáállás. A magyar emberek 70-80 százaléka gyakorlatilag ellenségnek tekinti a munkaadót, nem nyíltan, hanem magánbeszélgetésekben.

Ez a gond, nem az, hogy tőke nélkül nem lehet csodát csinálni, hát nyilván nem.

Tündér_Lala 2010.09.27. 09:30:05

Mielött valaki félre értené
'Sokkal jobb volna több adót fizetni és azért megfelelő állami szolgáltatásokat kapni a polgároknak.) "
Ez azt jelenti, hogy a 16 %-nát többet. Csak az nem megy , hogy a mai adótehelés mellett alig kapnak valamit az emberek az adójukért és ezt is folymatosan csökkentve a képükbe dörgölik, hogy nincsen ingyen ebéd.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.09.27. 09:34:53

Elpet, illett volna jelezned, hogy az ominózus idézet, amire felfűzted - egyébként helyes - gondolatmenetedet, nem a Vincentről származik, és amennyire tudom, nem is tükrözi a Vincentblog álláspontját.

egy nik a sok közül 2010.09.27. 09:36:01

@SándorSzabolcs:

"ellenségnek tekinti a munkaadót, nem nyíltan, hanem magánbeszélgetésekben.

Ez a gond"

meg az, hogy csak minimálbérren hajlandó foglalkoztatni, ha egyáltalán bejelenti

a munkavállaló meg mehet másod-, harmadállásba

SándorSzabolcs · http://karma.blog.hu 2010.09.27. 09:37:29

@egy nik a sok közül: Ugyan már, a legnagyobb ellenség az, aki bejelenti a munkavállalót teljes bérért (multik).

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.09.27. 09:43:21

Az a baj, hogy nem érezni a szelekciót. Se a cégek, se a munkavállalók között.

Ha haver vagy, teljesítménytől függetlenül mész előre. Ha nem vagy haver, ledolgozhatsz tíz kollégát, nem jutsz előre. Egy idő után tudatosul, hogy akkor meg minek hajtsd magad?

Ha a jó dolgozó folyamatosan léphet előre, míg képességeihez mérten a csúcsra ér, az jó. Ha a gyenge dolgozó folyamatosan esik lejjebb és lejjebb, míg végül kikerül a cégtől, az jó.

A cégek gazdasági környezete (állami szabályzók és ellenőrzések), valamint az alkalmazottak munkakörülményei többnyire szintén nincsenek a topon. Hiába hajtják, Józsi a görbe homokozólapáttal, lassabban tudja kirakni a vagont, mint Joe a homlokrakodóval. Még ha időben tovább tart is, Józsi mégis olcsóbb, úgyhogy hajtják, ő meg egy idő után beletojik az egészbe, és nem siet.

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 09:43:53

@SándorSzabolcs:

"A magyar emberek 70-80 százaléka gyakorlatilag ellenségnek tekinti a munkaadót, nem nyíltan, hanem magánbeszélgetésekben."

Erről azért lehet, hogy a munkaadó is tehet.

Egyébként sosem éreztem jól magam olyan munkahelyeken, ahol égi szózatként fogadták a Menedzsment utasításait. Nyilván nem jó az, amit leírsz, de szerintem egy egészséges szkepszis az szükséges a jó működéshez. Ja és olvastál már Dilbertet? A szkepszis nem magyar tulajdonság.

Amúgy engem is idegesített az a kolléga, aki egy évig panaszkodott, hogy az akkori projektem milyen szar, és nem volt képes lelépni.

egy nik a sok közül 2010.09.27. 09:43:59

@SándorSzabolcs:

amely multik MUNKAHELYTEREMTÉSI TÁMOGATÁS és egyéb adókedvezmények révén évekig nem tesz bele szinte SEMMIT a magyar költségvetésbe

amikor pedig lejár az adókedvezmény sok kevésbé szem előtt levő vegyesvállat megszűnik és újraalakítják a céget a magyar partnerrel újabb adókedvezményekért

devuscka 2010.09.27. 09:45:22

@egy nik a sok közül:

" A felsőfokú képzést NEM SZABAD elsorvasztani.
NEM SOK A DIPLOMÁSOK ARÁNY,
CSAK A SZAKMAI ÖSSZETÉTEL ROSSZ."

Igaz ez is, de szakmunkás képzés el lett sorvasztva.
Mivel kevés a termelő üzem, jobban érződik hogy jelenleg kevesebb mérnők is kell. Sokszor a szakmunkás hiánnyal küszködnek a gyártók - az állástalanok meg nem jelentkeznek mindenhova, mert szakképesség kell. Ami nekik nincs. Betanítás egy kis cégnél luxus.
Egy üzemmérnők nem fog az esztergagép mellé állni 'asztallábat faragni'.
*
Elpet: fontos téma, igazán a Réthelyi asztalán volna a helye.

@Tehetetlen Dodó:
Ezen már én is sokat gondolkoztam. Mit lehet annyit irodáskodni? Tényleg van ekkora kereslet rá? Vagy sem? Legtöbb épületen ott a kiadó tábla.

Tündér_Lala 2010.09.27. 09:46:32

@SándorSzabolcs: A munkavállaó lojalitásának a munkahelyhez ára van.
Ha az alkalmazottról a lusta trehány disznó sznonímájaként gondolkodnak és ekként viszonyulnak hozzá, akkor a munkavállaló sem lesz lojális. Ha munkatársnak tekintik, megbecsülik anyagilag és erkölcsileg, akkor a munkavállaló is másképpen viszonyul. (Az erkölcsi megbecsülés is fontos minden ellenkező elképzelés ellenére. Ha a főnök azt mondja "Jó munka volt, köszönöm." , az erős motiváló tényező. Ez a mondat igen ritkán hangzik el manapság.)

egy nik a sok közül 2010.09.27. 09:51:05

@devuscka:

"szakmunkás képzés el lett sorvasztva"

ez így nem teljesen pontos, ugyanis

sorvadt az magától is, szakmunkásképzőbe a rendszerváltás után a félanalfabéták mentek, miközben az utóbbi évtizedekben sok helyen a szakmunkásnak is már számítógépesített eszközökkel kell dolgzonia

greybull 2010.09.27. 09:54:41

Mivel van közöm a közgazdasághoz és a joghoz is, talán nem lesz teljesen hiteltelen , amit javaslok:
Egy rohadt fillért nem költeni sem a közgazdász, sem a jogász képzésre. A bölcsészképzésre sem - a nyelvtanár képzés kivételével. Nem kell a HR, a PR, a marketing, a kommunikáció, művészeti stb.képzésre sem költeni. Az orvosképzést is önköltségessé tenni - úgyis elmennek innen, akkor tessék fizetni a több tízmilliós költséget, ha más nem: hát hitelből.
Színvonalas szakmunkásképzés kell - az is főleg karbantartó vonalon, mert amúgy az összeszerelés primitív betanított munka, oda nem kell szakmunkás.
Kell üzemmérnök képzés üzemgazdászi képzéssel egybekötve.
És kell agrárszakember képzés.
Valójában minden képzést önköltségessé kell tenni, legfeljebb a kézzelfogható valósággal foglalkozók képzését a másik oldalon támogassa meg az állam egy kis zsozsóval.
Ja és a rektoroknak az anyjuk p...ja: mi az a csodálatos teljesítmény, amikért most 2milla jár nekik minima?

devuscka 2010.09.27. 09:57:27

@SándorSzabolcs:
"gyakorlatilag ellenségnek tekinti a munkaadót"

Ez nem csak nálunk van így. Egy Németországban dolgozó ismerős említette, hogy enyhén ellenséges légkör létrehozása kell a munkaviszonyban. Nem csak a főnök és beosztott, hanem az utóbbiak között is.

Így könnyebb követelni, számon kérni. (elbocsájtani is)

egy nik a sok közül 2010.09.27. 09:59:26

@greybull:

"Az orvosképzést is önköltségessé tenni - úgyis elmennek innen"

és az ADÓMENTESÍTETT, AGOYNTÁMOGATOTT magyar multileánynál dolgozó

AZ MIT FIZET BE A KÖLTSÉGVETÉSBE? AKÁR KÜLFÖLDÖN IS DOLGOZHATNA.

"Valójában minden képzést önköltségessé kell tenni"

Seggfej - ilyen szar közgazdászokra meg jogászokra ténleg kár pénzt költeni.

SándorSzabolcs · http://karma.blog.hu 2010.09.27. 10:04:16

@Tündér_Lala: Teljesen egyetértek, ezt a kört kellene valahogy megtörni. Ahol én dolgoztam külföldön, ott a kölcsönös megbecsülés volt a jellemző. Mindkét fél elfogadta, hogy a másiknak mások az érdekei, de minél jobban megy a cég, annál inkább jut mindenkinek belőle. Jó, tudom, ez az utópisztikus állapot csak Benelux térségben létezik, meg Skandináviában, de akkor is.

Joejszaka 2010.09.27. 10:07:38

@greybull:

Magától azért átgondoltabb véleményt vártam volna. Már bocs, de ingyenes orvosképzésre igenis szükség van.

A bölcsészképzés szűkítésével egyetértek. De kis számban kellenek bölcsészek is, kb. annyira, mint amennyi csillagászra, elméleti fizikusra és teológusra is szükség van.

devuscka 2010.09.27. 10:07:39

@egy nik a sok közül:
Ez is igaz, de ma sok a félanalfabéta. Régen is voltak gyengébbek, de szakmunkásképzés választékban mindenki megtalálta - nagy valószínűséggel- a képességéhez való szakot.
Számítógép mindenkit érdekel a mai fiatalok közül. Nem is ismerek olyant aki ne használná, már egészen fiatalon. Lehet,hogy pont e miatt lehetne könnyebben tanítani őket.
Ezen kívül sok olyan szakma van, ahol még sokáig nem kell számítógép vezérlés,pl. padlóburkoló. (Nem egy könnyű munka, egész nap térdel)

egy nik a sok közül 2010.09.27. 10:09:26

@greybull:

"Valójában minden képzést önköltségessé kell tenni"

Így van, az a lényeg, hogy elég biorobot bérrabszolgát tenyésszünk a multi gyárába

te hülye

Éhesló 2010.09.27. 10:11:09

Nagyon jó post.
Köszi.

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 10:13:47

@Tündér_Lala: @SándorSzabolcs: Nagyon igaz.
Én jó néhány éve dolgozom egy viszonylag kicsi osztrák cégnél és kifejezetten családias a környezet. A régóta itt dolgozókat megbecsülik, rendszeres az erkölcsi elismerés is, az anyagi mellett, a karácsonyi bulikon összejön a naygjából százfős belföldi és külföldi állomány, ilyenkor értékelik és jutalmazzák a kiemelkedően teljesítőek, legyen az kereskedelmi igazgató vagy szerkezeti lakatos.
(Amikor meg két éve beköszöntött a krach, főként nem elbocsájtásokkal próbáltak úrrá lenni az anyagi nehézségeken, hanem általános munkaidő- és persze ezzel járó fizetéscsökkentéssel, hogy minél több munkahely megmaradjon. Hosszú ideig zokszó nélkül dolgoztunk sokan 70-80%-os fizetéssel, de megérte, mert sikerült elkerülni, hogy bárki fölöslegesen utcára kerüljön).

egy nik a sok közül 2010.09.27. 10:13:58

@devuscka:

"Számítógép mindenkit érdekel a mai fiatalok közül. Nem is ismerek olyant aki ne használná, már egészen fiatalon."

a játékokat, a torrentet, a netes pornót ne keverjük össze a számítógép iránti érdeklődéssel

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.27. 10:14:29

Nagyon jó lett. Még annyit hozzátennék, hogy magyar (lakossági) megtakarítások nélkül működünk így. Abból lesz (lenne) ugyanis a tőke, amit a kkv-k használhatnának.

Éhesló 2010.09.27. 10:14:55

Bocsi de a vitaindító postra adhatnál egy linket, hogy ne a hozzászólásokból kelljen kihalászni.
Nem kerülne sokba...:)

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 10:15:43

@egy nik a sok közül:

"a játékokat, a torrentet, a netes pornót ne keverjük össze a számítógép iránti érdeklődéssel"

Azért létezik egy ösvény az előbbiből az utóbbiba. Ha van megfelelő tanár, persze.

devuscka 2010.09.27. 10:15:52

@greybull:
Rossz napja van?
"Az orvosképzést is önköltségessé tenni - úgyis elmennek innen, akkor tessék fizetni a több tízmilliós költséget, ha más nem: hát hitelből"

Ez úgy butaság ahogy van.
Rögtön egy nagy adóssággal kezdje az életét? (min 6 év tanulás után?) Azt támogatnám, hogy min. a ráfordított összeg nagyságáig (tehát annyit ledolgozott már) ne mehessen külföldre. Ha mégis kar, akkor fizesse vissza. Ez nem csak az orvosokra vonatkozhatna.
Viszont legyenek tisztességgel megfizetve itthon!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.09.27. 10:16:28

@Kettes:
Elnézést, valóban félreérthető volt, ezért beleírtam megjegyzésként, hogy nem onnan származik.

devuscka 2010.09.27. 10:21:42

@egy nik a sok közül:
Játékok, torrentek? Bármi: lehet belőle kihozni a jót.
Csak megfelelő módszert kell találni rá: mindenkit azzal lehet megfogni először ami érdekli.
Ez a pedagógia lényege.
A gyerek először játszik: építőkockákkal, babákkal.

egy nik a sok közül 2010.09.27. 10:29:48

ha

a kormány nem tárgyalja újra a külföldi hitelezőkkel a magyar adósságtörlesztést, akkor nem lesz miből beruházni még évtizedekig

csak újabb hitelből

greybull 2010.09.27. 10:35:24

@devuscka: van néhány őskapitalista ország, ahol az orvosképzés abszolút önköltséges - természetesen banki hitelből - mivel pontosan tudják, hogy az egyik legjobban használható, legtöbb jövedelmet hozó, és abszolút konvertibilis diplomáról van szó.
Meg fogsz lepődni: a háború előtti ún.Horthy-Mo-n a mérnök és a jogász képzés tandíjas volt - nem is kevés tandíjjal - a bölcsészképzés meg nem, sőt az utóbbinál még ösztöndíjat is fizetett az állam - tudom, mert az apám akkor lett több latin nyelv szakán és persze magyar szakon tanár, még egy évet állami ösztöndíjjal Franciaországban is töltött - egyébként azért lett bölcsész, mert a családja nem tudta volna fizetni a mérnökképzés tandíját.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 10:37:15

a cikk sokadszor írja le elpet gyarmatosítást kiszolgáló, egyébként hazugságon alapuló iparideológiáját. vannak nyugati színvonalú magyar középvállalatok. kábelcsordával, légkondival, korszerű technológiával, stb.
elpet mondanivalója, ha jól értem, arról szól, hogy nincs esélyünk saját magunk, deviszontmajdafejletttőke, megakisfaszom, elpetkém.
pénz kell a magyar iparba. normális hitelfeltételekkel.
a fejlett világ gyarmatipara lófaszt sem ér. jön, termeltet, elmegy a picsába.

greybull 2010.09.27. 10:38:42

@egy nik a sok közül: a sértő megjegyzésed barátom sajnos Téged minősít. Én nem teszem Veled szemben. Érvet érvvel kell szembeállítani, és nem "bundás" indulatot.
Amúgy én már letettem a "társadalom mérnökösködésről", azaz arról, hogy ebben a világban a társadalom tervezhető lenne. A Fidesz is csak ötletel, halvány segédfogalmuk nincs, mint kéne/lehetne kezdeni a gazdasággal - Matolcsynak is már elkezdett ketyegni a felmondási ideje, legfeljebb ő még nem tudja ezt...

greybull 2010.09.27. 10:41:34

@egy nik a sok közül: na látod, ezzel viszont ezerszázalékig egyetértek Veled - amíg a külföldi eladósodást - a tőketartozás zömének elengedésével/leírásával, a kamatok elengedésével, vagy drasztikus csökkentésével a megmaradó tőkére - újra nem tárgyaljuk, beszélhetünk bármiről, semmit nem ér.
Azt hiszem a Fidesz ezt nem fogja meglépni, sajnos.

Tündér_Lala 2010.09.27. 10:43:44

Elpet, @Grift: Boccs, de mindkettőtöknek: Kábelkorbácsnak hívják az össze csoportosított kábelköteget. Kábelcsorda nincs.

egy nik a sok közül 2010.09.27. 10:44:36

@greybull:

"letettem a "társadalom mérnökösködésről", azaz arról, hogy ebben a világban a társadalom tervezhető lenne"

és hol van itt szó erről?

a mindennapok működőképességének biztosításához szükséges bizonyos keretek és irányok megszabása

devuscka 2010.09.27. 10:51:16

@greybull:
Lehet, nem vitatom. A mai magyar viszonyok közt nem értek egyet vele. Az apósom ezért nem lehetett orvos, pedig mindet tudott amit csak felszívhatott, de anyja egyedül nevelte, és nem vállalták - nem tudták - vállalni a tandíjat. (I.vh-ban meghalt az apja) Pedig jó orvos lett volna belőle. Anyám hasonló helyzetben volt. (s hány oda nem illő ember tanulhatott azért mert volt pénze)
Amíg van lehetőség rá, az állam támogassa a tanulást. Legfeljebb építsen be garanciákat arra, hogy a befektetett pénz itthon térül meg.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.27. 10:51:27

Hát nem t'om. Két dolog mindenképpen figyelemreméltó és elgondolkodtató.

1 Az egészen egyszerűen kizárt, hogy a magyar munkaerő ma épp olyan kevéssé volna hatékony, mint a módszerváltás előtt. Mondjuk némi hasraütéssel akkor a fejlett világ bélinek jó ha lehetett a negyede, most lehet legalább vagy a kétharmada mindenféle vonatkozó mutató. Eközben a bérszinvonal tuti nem korrigált ennyit. (Miközben persze az árszinvonal tulképpen teljesen nyugati lett.) Én régóta nem értem ezt - azon túl, hogy nyilván elszórakoztunk sok lehetőséget, nyakig eladósodunk újra meg újra értelmetlen kiadásokért. De mindenre még ez sem magyarázat ez ügyben.

2 A kontraszelekció szinte minden szegmensben konstansnak látszik, ami különösen mellbevágó, hogy a tisztán piaci szegmensekben sem tűnik úgy, hogy a piac tényleg mindig mindenben a jobb minőség irányába szelektálna.

Nyilván van a dolgok mögött gazdasági ráció, mi más volna. Ám nehéz szabadulni a gondolattól, hogy van itt valami kulturális, morális, szociológiai mélyréteg, ami determinál (mondjuk ez nem nagy fölfedezés egy olyan 20-ik század után, mint ami nekünk jutott). A csapnivaló politikusokat mi választjuk, az agyatlan bürokráciát mi tűrjük, a sok szart mi vesszük, esszük, az eszetlen közpénzszórást, állameladósodást mi élvezzük a hitlre vett plazmatévéken híradókat nézegetve, stb.

Valami alapvető baj biztosan a társadalommal van, és ez mintha rendszerfüggetlen volna. Gy.k.: ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne változtatni. Inkább azt, hogy az igazi változtatásnak egyelőre a közelébe sem jutottunk, még gondolatilag sem.

És szintén gy.k.: nem azt jelenti, hogy elő kell kapni a körzőt, vonalzót és társadalommérnökösködni kell!

De mondjuk oktatást, kultúrát rendberakni és bőségesen finanszírozni, értelmes, megtérülő beruházásokba, K+F-ekbe pénzt tenni ill. az EU-val pénzt tetetni, ellátórendszereket racionalizálni, és egyáltalán: alapkérdéseket (adómorál, miért mi jár - nyögdíj, eü, stb.) világosan tisztázni, kiszámítható gazdasági, szociális viszonyokat teremteni - ezekhez biztosan a 24 órában vagyunk.

És szvsz ezek után érdemes iparról, bármiről eszmefuttatni... A finnek nem szimplán azért tudtak gumicsimmábul hitech óriást bütykölni, mert a K+F-jük gromek volt. Hanem mert egész Finnország, meg a benne lakók egészségesebbek, biztonságosabb, tervezhetőbb minden.

Tündér_Lala 2010.09.27. 10:52:50

@egy nik a sok közül: @greybull: Bizony, hogy kedvenc analógiámnál maradjak Dél-Kóreában is kőkemény katonai diktatúra, kezdetben nagy szegénység volt az ára annak, hogy ma a világ ipari kultúrájában az országot jegyzik.
Ezt ma a magyar társadalom képtelen volna elfogadni.

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 10:54:24

@Grift:

Maga alaposan félreérti a cikk szerzőjét, de nem fejtem ki, mert megint valami faragatlanságot vág hozzám.

Pelso.. 2010.09.27. 10:59:40

@Grift: Vigye ördög a fejlett tőkét, -majd. Most inkább ki kell használni, ha egyáltalán van.
Majd ráérünk azzal foglalkozni, most tegyük egyenlőre félre, elsődleges, hogy a képzett munkaerő képes legyen piacra termelni, exportra , ne csak belsőre, -pillanatnyilag mindegy, milyen forrásból.
Egyébként hazai magántőke aktivizálódására sok esélyt nem látok. Az új Széchenyi Terv (EU-s források) biztos, hogy lendít a gazdaságon, már amennyiben nem látványberuházásokra megy, s megoldható felhasználások teljes kontrollja.

bz249 2010.09.27. 10:59:46

@Tündér_Lala: Del-Korea egy otvenmillios orszag, egy ilyen elbirja, hogy nehany iparagbol teljes vertikumot uzemeltessen.

Masreszrol Del-Korea a 80-as evekben zavarta le a demografiai atmenetet (a 4 gyerekes csaladbol lett egygyerekes) es ettol termeszetesen hirtelen lett egy csomo munkakepes koru emberke, aki nagyon raert, mert nem kellett gyereket nevelnie, de az oregek meg szerencsere kevesen voltak.

Ez mondjuk ket olyan elofeltetel, amelyik nekunk kisse nehezebben reprodukalhato. Mar csak ezert sem erdemes Del-Koreai analogiakban gondolkodni. A realisabb lehetosegek a csehszlovak utban jelentek meg. A csehek foleg a sajat atmenetett ipari bazisukon, a szlovakok meg a betelepitett osszeszerelouzemek reven fejlodnek. Inkabb ezeket kellene tanulmanyozni.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.09.27. 11:01:33

@egy nik a sok közül: JAVASLOM, MELLŐZZED A NAGYBETŰKET!!!!

A multik nyilván kapnak támogatást, de nem igaz, hogy nem adnak adóbevételt és nem is mindegyik. (A bevásárlóláncok például nem kapnak.) Egyrészt a többségük nem megy el és nem alakít új céget (ami egyébként is nyilvánvaló lenne, az államot se ejtették a fejére). Nem ment el a Suzuki, az Opel és a Mercedes se fog elmenni belátható ideig.

Még ha semmi adót nem fizetnének, akkor is sok ezer embernek adnak munkát (rajtuk keresztül szja-t, tb-t, áfát, stb.) és sok száz beszállító vállalatnak adnak munkát, ott is emberek dolgoznak. De az adófizetés korlátozott ideig szól és előbb-utóbb lejár.

Így globálisan nem lehet megítélni egyébként sem a dolgokat, minden eset más és más. Az se lehet véletlen, hogy hatalmas versenyfutás van egy-egy beruházásért a környező volt szoc. országok között.

A leghülyébb érv, amit szoktam hallani, hogy kiviszik a nyereséget az országból. Azt a nyereséget viszik ki, amit megérdemeltek, ami nélkülük nem is létezne. És a nyereségnek jó részét újra itt fektetik be, ha van értelme.

egy nik a sok közül 2010.09.27. 11:02:07

@Tündér_Lala:

a gyurcsányI is el lett fogadva a média hathatós támogatásával, pedig a mindennapokban a demokratikus ügymenetből nem érvényesült szinte semmi

a fidesznek kellett népszavazást kezdeményeznie, hogy az utolsó pillanatban mentse a menthetőt

megkockáztatom:

Orbánnak ki kellett volna menni a Kossuth térre 2006ban és meghirdetni az erőszakmentes ellenállást, sztrájkokkal, egész pályás útlezárásokkal új választások kiírását célul tűzve ki

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 11:07:50

@bz249: Na ja, a cseheknek van átmentett ipari bázisa. Sőt, többszöresen átmentett: először a republikából a kommunizmusba átmentett, aztán az onnan újra a republikába átmentett ipar.
Nálunk annyiból rosszabb a helyzet, hogy az intézményes kommunizmusból a magán komcsi zsebekbe lett átmentve minden, a hagyományos iprar teljes pusztulása árán jött létre a posztbolsi gazdag tulajdonos elit.
Számunkra pillanatnyilag a szlovák modell látszik járhatóbbnak (lásd AUDI), és ennek mellékszálain a nem összeszerelésre, hanem egyéb technológiák felhasználására épülő kiszolgáló gyártóbázisok létrehozása.
(Ennek persze megint van egy hátulütője: újabb világgazdasági krach esetén, az erőforrások szűkűlésének mindig ezek az ágazatok esnek elsőként áldozatul).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 11:10:09

@Téglagyári Megálló:
maga értett félre, én egyáltalán nem akartam a maga szájából kivenni elpet barátunkat. :)

elpet egy állandó hazugsággal eteti az itteni nethuszárokat, akik ipart csak fényképen láttak. azzal, hogy nincs korszerű magyar ipar. van. és lehet. és persze legyen multi is mert eltart sok embert, amíg itten van, de nem megoldás. tőlük aztán igazán nyereséges magyar ipar nem lesz. csak szolgaipar. és ha csak az lesz, akkor maradunk pincérnép.

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 11:10:44

@egy nik a sok közül: Több év távlatából úgy látom, Orbán hiába ment volna ki: nem volt meg a társadalmi támogatottsága. Kellett még ez a pár év ahhoz, hogy a nép tényleg érezze a saját bőrén is, hogy mit tettek vele kedvenc vörös gazembetei.

bz249 2010.09.27. 11:18:48

@Tehetetlen Dodó: sot ugye az elso respublikaba is a KuK-idokbol mentettek at.

"Nálunk annyiból rosszabb a helyzet, hogy az intézményes kommunizmusból a magán komcsi zsebekbe lett átmentve minden, a hagyományos iprar teljes pusztulása árán jött létre a posztbolsi gazdag tulajdonos elit."

Azt hiszem az erto kozonseg megtanulta, hogy soha tobbe nem szabad torteneszeket magas pozicioba helyezni. Meg a buta tsz-elnokok es parttitkarok (akik aztan, ahogy varhato volt, csodbe vittek a lopott vagyon, mert mukodtetni ugye korabban se tudtak a gyarat/mezogazdasagi vallalkozast) is siman atvertek oket.

Visszacsinalni viszont mar nem lehet.

Amugy erdekes kerdes, hogy vajon mit lehetett volna kezdeni a magyar iparral hozzaerto emberek kezeben. Mert egy csomo mindent igyis-ugyis elvitt volna a SZU osszeomlasa. De azert tancsak nem mindent, mert a cseheknel es a szlovenoknal azert csak maradt valami belole.

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 11:21:49

@Grift:

No, mostanában már képes érdemben válaszolni nekem, nem tudom mi történt magával, de képes a fejlődésre.

Elpet nem a multik ajnározója, hanem azt hiányolja, hogy nincs pénz hazai iparra. Pedig van pénz magyarok kezében (Széles, Demján, Csányi et al.), de valami miatt nem költik iparra, magyar iparra.

Tündér_Lala 2010.09.27. 11:23:54

@bz249: A cseh út már elúszott. Nem létezik magyar ipar. Azt legfeljebb újra létre lehetne hozni.
A multik becsábitása lehet az átmeneti út, de pénzbe kerül rövid és hosszú távon egyaránt. (A beruházás támogatása, adókedvezmények, stb) Ez látszik a járható útnak, bár kockázatos, mert könnyen döntenek a kivonulás mellett ha a körülmények (világpiaci, világgazdasági, hazai) körülmények romlanak. De előnye, hogy kifejlődhet egy hazai beszállító ipar, amelynek legjobban teljesítő szegmense magja lehet a későbbi magyar ipar kifejlődésének.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.09.27. 11:24:14

@Grift:

Egyetértek. A profi magyar vállalkozások elsősorban külföldre, külföldnek termelnek, csöndben, viszonylag kis méretben, de emberes haszonnal. Nem akarnak szerepelni tévében, rádióban. Jobb a békesség. Nincs szükségük irigy szomszédokra, "majd mi megvédünk" és "kinek a pártján is állsz" típusú sötét szemüveges bácsikra, mennyből az angyal APEH revízóra.

devuscka 2010.09.27. 11:24:39

@Tehetetlen Dodó:
Egyetértek. A Kossuth tér előtti tüntetések is egyre csökkenő érdeklődés mellett zajlottak. Politikai öngyilkosság lett volna bármi ilyen típusú ellenállást is meghirdetni.

@Grift: nem éreztem ezt az etetést az írásból. Sőt.
Összevetést igen. Tőkét kell szerezni. (így is van). Az aratáshoz is először tőke kell, mert a vetőmagot sem adják ingyé.
Talán az új Széchenyi Terv megint megmozgat néhány szunnyadó tőkét: az előzőnek nem volt kifutási ideje, de beindult valami. Csak ne fitnesz legyen belőle.

egy nik a sok közül 2010.09.27. 11:29:59

@bz249:

"vajon mit lehetett volna kezdeni a magyar iparral"

semmit, "elvitte volna a SZU összeomlása"

amit nem vitt el volna, az a mezőgazdasági feldolgozóipar volt:

étolajgyártás, cukorgyártás - lemondtunk róla az európai özösség "kérésére"

a mezőgazdasági raktárkapacitásokat spont privatizálták - anélkül meg hiába termel a paraszt, ha nem tudja raktárba vinni olyan alacony árat kényszerítenek rá, amielet akarnak

de spontán privatizálták pl. a bélapátfalvai cementgyárat is, pedig egy helyen volt a falu (munkaerő), a mészkőhegy, a vasútvonal

Tündér_Lala 2010.09.27. 11:32:53

@Tehetetlen Dodó: "Több év távlatából úgy látom, Orbán hiába ment volna ki: nem volt meg a társadalmi támogatottsága. Kellett még ez a pár év ahhoz, hogy a nép tényleg érezze a saját bőrén is, hogy mit tettek vele kedvenc vörös gazembetei. "

Pontosan. Ráadásul politikailag vállalhatatlan lett volna a saját szempontjukból, soha többé nem tekintették volna komoly tárgyaló partnernek. Az más kérdés, hogy azt a bandát mindenképpen el kellett volna zavarni.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.09.27. 11:37:44

@bz249:

Az volt, hogy a 90-es évek elején a működő mezőgazdaságot ész nélkül, politikai akaratból szétverték, a században már másodszorra.
Ha az elsőként szétvert nagybirtokok romjain az erőszakkal szervezett tsz-nek kb 25 év állami segítség kellett, míg összeállt működő rendszerré, a 15 éve szétvert rendszer még 10-15 év állami támogatás után fog újra nyereségesen működő nagybirtokokat produkálni.

A nagyipar jelentős része az 1960-as évek vége óta nem kapott érdemben fejlesztést, sőt emiatt és a KGST miatt le lettek építve élenjáró gyárak (pl. Dutra, Csepel teherautó). A rendszerváltással a még termelő cégek piaca eltűnt. A bezárásokkal, privatizációval a nagy mamutok mellett sikerül az amúgy értelmes tervezőgárdával rendelkező (pl. Ganz darugyár), tőkehiányos cégeket is beszántani, tisztelet a kivételnek. A talpon maradt cégekből a külföldi tulaj inkább csak a piacot akarta (magyar cukor- és édesipar), a magyar meg szintén inkább kivett, mint beletett.

Egyszóval, ma akkor lenne életképes nagyipar, ha az 1970-től 1990-ig elmaradt fejlesztést az állam és értelmes (magán) menedzsment 1990-től kb 2000-ig beletolta volna, és az élelmiszeripart nem verték volna szét. Ehhez asszisztált a magyar állam csúnyán kiszámíthatatlan, állandóan változó szabály-, feltétel- és elvonó rendszere. Ez van. Ezek vagyunk. Ennyit tudunk.

Bár már változunk, fű alatt...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 11:42:33

@Kettes:

Az "idézet" nem a Vincentről származik. Még az eredeti, ki nem egészített változatban is szerepel, hogy nem a bejegyzéssel kívánok vitázni.

Egy markáns véleményt próbáltam saját szavaimmal összefoglalni, amivel sokfelé találkozom, részeiben-egészében. A Vincent bejegyzése alapján ez a vélemény jutott eszembe. Meglehet, ez az én egyéni asszociációm csupán.

Ha nem értetek egyet az általam felidézett vélekedéssel, azt csak üdvözölni tudom.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 11:44:38

@Grift:

A mondanivalóm a következő:

1. A magyar munkaerő alkalmas világszínvonalú termelésre

2. Tőkebefektetés nélkül nem lesz világszínvonalú termelés

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 11:45:05

@Tündér_Lala: "Az más kérdés, hogy azt a bandát mindenképpen el kellett volna zavarni. "

Így van, el kellett volna zavarni.
De ez nehéz kérdés, hogy miként. Mindenesetre nem Orbán feladata lett volna: például én hiányoltam egy erős fellépést a köztársasági elnök részéről.

Amúgy az ellenfél sem volt szokványos: azt tudtuk, hogy Fletó igazi bolsi időket akar visszahozni, nekem például nem volt sok illúzióm vele kapcsolatban, de az akkori eljárása még az én képzeletemen is túlment.
El nem tudtam képzelni, hogy az őszödi beszéd kiszivárgása után egy európai politikus akár 3 napig is hatalomban maradhatna, ekkora szégyen a világ bármely valamennyire demokratikus országában azonnali lemondással járt volna.
De nem, ez a vérbolsi amorális elmebeteg vígan trónolt tovább, sőt, eszelős dühében és bosszúvágyában egy hónap múlva revánsot vett és terrorlegényeivel végigveretett boldog-boldogtalant.

Azt hiszem, ez az alak örökre beírta magát az európai demokrácia történetének fekete könyvébe, az első oldalra.

Szóval, kellett ez a pár rettenetes keserves év, hogy most tényleg meglegyen a tabula rasa lehetősége.

Csak el ne baltázza Viktor és a Fidesz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 11:49:41

@Téglagyári Megálló:

azért nem költődik magyar iparra, mert a magyar ipar, de egyik sem, jelenleg nem hoz annyi jövedelmet, mint a pénzpiaci mocorgás, vagy más befektetés.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 11:53:21

@Elpet:

jó, akkor csak beleláttam a multiajnárt.
tőke is kell, de az még lenne is. megfelelő adófeltételek kellenek elsősorban. senki nem fektet olyanba, ahonnan elvisz mindent az adó. egyszerű ez mint az ágybaszarás, ahogy szokják mondani.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.09.27. 11:56:32

@Elpet: És egyébként kié az a markáns vélemény, például?

Tündér_Lala 2010.09.27. 12:01:03

A SZU. összeomlása sokmindent elvitt volna, de karcsúsításokkal sok vállalat átmenthető lett volna. Ne felejtsük el, hogy sok sok vállalatot úgy adtak el, hogy évekre előre lekötött rendelés állománnyal rendelkeztek, majd az új tulajdonos egyszerűen bezárta, mert gyártó kapacitásra nem, csak piacra volt szüksége. Antallék védelmében egyet lehet elmondani: A rendszerváltás a globalizáció hajnalán történt és a multik szemlélete alapjában megváltozott. (Apám mesélte, hogy egy Simens-nél történt látogatása során a háború elött tulajdonukban álló gyár munkatársai után érdeklődtek, számon tartották, hogy ezek az emberekkel mi van. Ehhez képest a rendszerváltozás után megszerzett gyárat két év alatt becsukták, az embereket szétkergették.) Természetesen azért nagyobb körültekintés, jogi garanciák elvárhatók lettek volna.
Ráadásul a későbbi ballib elit azon gyakorlata, hogy a hazai közbeszerzésekben a magyar vállalatok nem hogy előnyt de hátrányt szenvedtek, az volt a kegyelem döfés. Az 1000 MD-os tőkeinjekciót pedig a bankok kapták, nem a termelő vállalatok.

bryan 2010.09.27. 12:05:02

Itt van két cuki kis táblázat:
awesome.good.is/transparency/web/1009/value-of-work-2/flat.html
A másik a felsőoktatás eredményességéről:
www.economist.com/research/articlesBySubject/displaystory.cfm?subjectid=7933596&story_id=16984636
Dolgoztam multinál, meg magyar nagy és kisvállalkozásnál is. A kicsinél a belemet is kihajtották, de a nyereség nem nálam csapódott le, nem is az államnál, de nem is a közvetlen főnökömnél (bejelentve nem voltam, a főnök se adta a bankot), ott inkább a multi akinek alvállalkozott az szakított nagyot. A nagyobb magyar vállalatnál az ebédszünet összeért a reggelivel, nem csináltunk semmit jóformán, amit igen, azt sok hibával és rendkívül lassan. A multinál is meglepően sok elképesztően buta hiba volt, de általában azért sokkal jobban teljesített, mint a magyar vállalkozások. Például a multinál nem találkoztam ingyenélővel, de még olyannal sem, aki csak a fontoskodásért lett volna. Ez a multi központjában már valószínűleg máshogy van, de nálunk még egészen funkcionális a vállalatok felépítése.

Tündér_Lala 2010.09.27. 12:09:37

@Tehetetlen Dodó: Ez pontos és megint egyet értek, mint legtöbbször.

devuscka 2010.09.27. 12:14:16

@Grift:
Ez nem mutat adó ügyben előre?
"Január elsejétől 16 százalékos egykulcsos szja lesz"

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=1&k=3&i=138988&is=1
portfolio vélemény: "Másrészt az egykulcsos adó fokozatmentes bevezetése radikálisan alakítaná át jövedelemarányokat a társadalomban, emellett munkapiaci hatásai is kedvezőtlenek lehetnek."

Nem vagyok közgazdász, de ördögtő való, hogy ha valakinek többől - több marad a zsebében, akkor esetleg befektet, (és nem tőzsde, de még az is lehet) netán költ is valamivel többet?
Ezzel beindulhat valami?

Olyan mintha csak a mai 'szoci' gyakorlatban tudnának gondolkodni. (pénzünket vigyük ki máshova, mint Simor et..stb?) Vagyis magukból indulnak ki.

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 12:15:15

@Grift:

No, hallottam én olyan történetet, hogy egy japán ipari cég menedzsmentje jól eltőzsdézte a cég bevételét. Nagyobb a remélhető nyereség, de nagyobbat is lehet bukni.

Egyébként maga pénzpiaci származású? :-)

Éhesló 2010.09.27. 12:16:18

@Tündér_Lala: buktor szájkaratéja közrejátszott abban, hogy a - "Mindennap itt leszünk, amíg gyurcsány hatalmon van! 2 "Naggyűlést tartunk a Felvonulási téren"-ből egy szlovák maffia fenyegetéssel kihátrálva egy végletekig elkeseredett kisebbség csőcselékesedésévé hazudja a média a az októberi forradalom évfordulóján összehívott, majd buktor által magukra hagyott emberek terrorral lefojtott elégedetlenségét.
Ekkor, és ebből született meg a jobbik.
Nemzeti (ezen belül nemzetgazdasági, ipari, védelmi) stratégia nincs.
Demográfiai stratégia nincs.
Lassú lecsúszás van az egyre romló körülmények között minden területen.

devuscka 2010.09.27. 12:29:18

@bryan:

Ez is biztos így van-van persze máshogy is.
Mi pl. terveztünk 'picipuha' cég m.o-i részlegének , és azt érzékelhető volt,hogy ha valaki elküldött 2 faxot, akkor már dolgozott. Mondjuk az anyacég termékeinek eladásával komoly bevételei lehetnek, ebből eltartódnak ennyi munkával, közben kiemelkedő jövedelmekkel rendelkeznek, díszes irodaházakban, mint ahogy Elpet érzékletesen leírta.

Alapvető élelmiszer 2010.09.27. 12:42:16

Néhány dolog megemlítését hiányolom:

1., a Horn-kormány hatalmas baklövését, hogy a bedolgozóipart kívánta fejlesztetni. Emlékezzünk csak, hány és hány diadalittas híradás szólt arról, hogy X cég itt nyitotta meg elektronikai összeszerelő üzemét. Ezek tipikusan olyan munkák, amiket néhány nap alatt betaníthatóak, jobb esetben gépesíthetők. Ennél a munkakörnél egyetlen cél, hogy minél olcsóbban végezze a munkaerő, de még megbízható minőségben. Ebben pedig pl. egy malajziai gépsor verhetetlen. És mi velük akartunk versenyezni, akik egy tál rizsért napi 20 órát is dolgoznak.

2., A kommentek között már láttam, a magyar tulajdonú cég és magyar munkaerő közti kapcsolat. Sajnos a kontraszelekció nagyon erős, Mikszáth "Rokonok" írása ma is éppolyan aktuális mint akkor. Sajnos a magyar cégekben nagyon erős a sógor-koma viszony és az álláshelyek ilyen alapon történő szétosztása. Így könnyedén kerülnek pozícióba olyan emberek, akik vezetőnek teljesen alkalmatlanok. Ha pedig az egyszeri melós zúgolodni kezd, akkor általában az a válasz, hogy "el lehet innen menni". Persze azzal kevesen törődnek, hogy ezzel óriás a veszteség, hiszen az újabb dolgozót be kell tanítani, tutujgatni kell egy darabig. Dolgoztam olyan magyar cégnél, ahol az 50 fős csoportból 6 ember volt állandó arc, a többiek folyamatosan (6-7 havonta) cserélődtek. És senki meg nem kérdezte volna, hogy mi ez a nagy fluktuáció, úgy voltak vele, akinek nem tetszik, majd jön helyette másik.
Aktuális példa, Felcsuti Péter helyére nem magyar bankszakember kerül, hanem egy osztrák. Vagy a UPC-botrány, amikor egyik napról a másikra lefejezték a magyar UPC-t és a mai napig Hollandiából irányítják napi szinten.

devuscka 2010.09.27. 13:15:17

magyar ipar lehtőségei:

A Szegedi Közlekedési Kft. által fejlesztett trolibuszt tesztel vasárnapig a BKV a 80-as és a 80A vonalon; az utasok a tesztjárművet ingyenesen használhatják.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-381955

"... a pénzhiány miatt döntöttek a saját trolibusz fejlesztése mellett. Közlése szerint a prototípus kifejlesztése ugyanannyiba kerül, mint egy új troli, de a sorozatgyártással már jóval olcsóbb lesz egy jármű."

Pénzhiány miatt? Gondolkodásra és tettre kényszerítőerő.

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 13:35:25

@Tündér_Lala: Így van. Nem kellett volna mindennek pusztulnia, sok árura maradt kül- és belföldi felvevőpiac.

Voltak itt rémmesébe illő dolgok: például az eszelős Angyal Ádám nevű kártékony gazemberre bízták az MHD teljes megsemmisítését: sikerrel járt.
vagy eladták az egész Egyesült Izzót, teljesen feleslegesen.
Az iparból számtalan konkrét példát tudok mondani, ahol néhány évvel korábban nagyértékű beruházások voltak, aztán az egészre rátette a kezét pár ügyes komcsi egyén, akik a korszellemet felismerve a nép vagyonát gyorsan átkonvertálták magánvagyonná (ez a jobbik eset) vagy némi baksis ellenében átjátszották idegen érdekeltségeknek.
Halál reájuk.

Az élelmiszeripari feldolgozó üzemeket ne is említsük: minden külön epizód megér 100 év börtönbüntetést a főkolomposoknak, ugyanígy a cementipar elkótyavetyélése.

És a tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni, hogy bár ezek az átjátszások még a komcsi érában indultak, a tehetetlen, alkalmatlan Antall-kormány nem tudta/akarta útját állani ezen manővereknek (lám, egy Szilvásy államtitkár maradhatott, a másik kiszführer Csepi meg egyenesen az ÁVÜ vezetője lehetett) és az ő idejében kezdődött meg a fentiek elkótyavetyélése. Horn alatt az elszemtelenedett posztbolsi banda már aztán a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül vert a fenekére az erőműveknek, víz- és gázműveknek és egyéb, normális országokban stratégiai jelentőségűnek számító ágazatoknak.

Ha így végiggondolom, kész csoda, hogy egyáltalán működik még valami ebben a nyomorult országban.

bryan 2010.09.27. 13:53:51

@Tehetetlen Dodó:
Ha nem lett volna a vadprivatizáció, meg ezek a visszaélések, becsületes úton nem lenne még ennyi magyar tulajdonú üzem, meg nagyobb vállalkozás sem.

tanarseged ur 2010.09.27. 13:54:27

@Kettes: Ady Endréé, például. :-)

"Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett."
(A magyar Ugaron)

és

"Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett."
(A Hortobágy poétája)

Hasonlókat egyébként épp nálatok is lehet olvasni (kommentekben talán többször, mint posztokban), és van is benne sajnos némi igazság. Némi.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 13:59:56

@Kettes:

A vgmk-k és a gmk-k, kisszövetkezetek, a „meggymagos emberek” világa áruválasztékot, szolgáltatásokat, pezsgést teremtett, és képes volt a tönkrement szocialista nagyvállalatok munkahelyet vesztett dolgozóinak egy részét felszívni. Volt ok azt feltételezni, hogy a rendszerváltás után ezek a vállalkozók lesznek a magyar gazdaság fejlődésének motorjai. Akik így gondoltuk, tévedtünk. Kemény Istvánnak, a magyar szociológia kiemelkedő alakjának szavaival szólva „jobb lett volna, ha Magyarországon az elmúlt 17 év úgy zajlott volna, hogy a magyar vállalkozók által félretett pénzekből lehet kapitalizmust csinálni, de kiderült, hogy amit félre tudtak tenni, az nagyon kevés, és kiderült, hogy ennek a rétegnek sem a szakértelme, sem a mentalitása nem volt megfelelő, ezt Magyarországon nem lehetett megszerezni”
(...)
De a legsúlyosabb ellenérv a kkv-központú gazdaságstratégiával szemben az, hogy a kis- és középvállalatok elképesztően pazarló módon használják fel a munkát is meg a tőkét is. Erről soha nem esik szó, pedig az adatok rendelkezésre állnak. Pitti Zoltán számításai szerint egy magyar mikrovállalkozásban 2008-ban 1 fő éves szinten 4,5 millió forint új értéket termelt, a nagyvállalatokban 8,2 millió forintot, vagyis majdnem a dupláját. A kkv-k szempontjából a helyzet nem javul, hanem romlik: 1998-ban még csak másfélszeres volt a termelékenységben a különbség. Szembeötlő példa erre a kiskereskedelem. Hányszor látjuk, hogy a kisboltban, a kisvendéglőben munka nélkül ücsörög a tulajdonos, a pincér. *

in:

www.nol.hu/velemeny/20100908-szechenyi-terv__kamu_vagy_komoly_

* Mihályi Péter és Csillag István itt nem hasonlítja össze a nagyvállalatokéval a kis-és középvállalatok személyekre bontott állóeszköz-értékét, valamint az átlagos készletértéket, amely szintén befektetés.

bryan 2010.09.27. 14:34:04

@Tehetetlen Dodó:
Miből lett volna? Magyarországon nem volt magántőke, legalábbis olyan méretekben, ami lehetővé tette volna egy üzem korszerűsítését. Nem volt tapasztalati tőke sem egy nagyvállalat igazgatására, kivéve a szocialista nagyvállalatok igazgatását, az sem volt valami fényes, sőt, évtizedekkel voltak lemaradva a nyugathoz képest, de másoknál még ennyi sem volt. Maradt a lopás amit olyanok hajtottak végre, akiknek legalább minimális tapasztalatuk és elég komoly kapcsolatrendszerük volt, vagy az üzemek eladása külföldieknek.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.27. 14:56:23

@SándorSzabolcs: Gondolom mindezt annak a tudatában adtad elő ,hogy tisztában vagy a minimálbér mértékével és értékével.Vagy talán nem é?Jah mielőtt jönne a háde kína,ez nem kína ,ez a hatalmas EU.

Éhesló 2010.09.27. 14:58:44

@Elpet: a kkv.-k foglalkoztatásán átsiklik csillag.
Nem véletlenül, mert ez a fő értékük, nem a zürtecchnológia.
Embereknek adnak munkát, helyben. Többnek, mint a szuperhatékony szupermulti.
Ezért kell őket (is) támogatni, legalább annyira mint a multikat.
Ennyit az esély- és jogegyenlőség ilyen területen nem túl intenzíven ápolt mítosza is megérne: ugyanolyan jogok, az ugyanolyan kötelezettségekért.
De ez nem megy.
Miért is?
Miért is?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.27. 14:59:19

Csodás egyébként ,hogy a magukfajta vincentblog koreával is példálózik, azok olyan nácik ,hogy a nem koreainak simán -40%-al kevesebb fizut mérnek,mert csak.

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 15:04:06

@blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year:

arról nem is beszélve, hogy ha Magyarországon feleolyan rendszer lenne, mint Koreában, napi 24 órában a fasizmusról sírnának.

Tündér_Lala 2010.09.27. 15:06:35

@Elpet: Mondjuk az összehasonlítás ilyen módon nem hiteles. Mert egy tömeggyártást megvalósító multi gyártási költségei az automaták és célgépek üzemeltetése miatt (termelékenységi mutatói) értelemszerűen csak alacsonyabbak lehetnek, mint a kkv szektor egyedi vagy kissorozatú gyártása. Ezzel szemben viszont rugalmasabb, könnyebb átállítani más árúcikk előállítására stb. Ez tehát bizonyos szempontból az alma és a körte összehasonlítása és nem véletlen, hogy pld. a szerszámok legyártását a nagy cégek gyakran megrendelik az arra specializálodott kis cégeknél. Ráadásul a kkv szektor éppen rugalmasságánál fogva nagyságrendekkel több embert foglalkoztat, mint a multik.

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 15:17:15

@bryan: Érdekes érvrendszer: mert szerinted nem volt olyan, aki üzemeltesse, akkor el kell lopni vagy baksisért elhűtlenkezelni?
Más változat eszedbe sem jut?

Tündér_Lala 2010.09.27. 15:18:08

@Tündér_Lala: Khmm...
Termelékenységi mutatóik jobbak, gyártási költségeik alacsonyabbak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 15:32:46

Külföldi-hazai tőkebefektetés témájában egy vélemény

"Mi ebben a hungarikum, a hozzáadott érték? Az, hogy a magyar modellnek nincsenek nemzetközi párhuzamai. Pusztán a külföldi működő tőke vonzására épülő stratégiával még senki nem próbálkozott. A sokat emlegetett előképek a valóságban nem mutatnak egyezőséget. A távol-keleti kis-, illetve nagyobbacska tigrisek – Japán, Dél-Korea, Tajvan vagy éppen Thaiföld – saját tulajdonú multikat hoztak létre állami segítséggel, koordinációval. Szingapúr etatista, azaz erősen államvezérelt fejlesztési diktatúrát működtet, amely a felhalmozódó társadalmi tudásra és a közösségi összetartásra építve emeli radikálisan a hozzáadott értéket és a béreket. Ezeket az országokat közösen fejlesztő államnak nevezi a nemzetközi közgazdasági irodalom. "

www.fn.hu/hetilap/20100525/magyar_modell_bukasa/

greybull 2010.09.27. 16:22:24

Van itt hungarikum: a vályogtégla, meg a kivájt teknő, esetleg fakalán (sic!). Na ezt gyártsunk "brazil" gyártósoron doszt!

snakekiller23 2010.09.27. 16:43:41

Szerintem a posztíró ott cszúszik el kissé, hogy azt senki nem tagad(hat)ja, hogy van Magyarországon használható munkaerő, világszínvonalnak megfelelő tudással és hozzállással; a probléma az, hogy ez egy szűk réteget jelent (amelyik jórészt még az átkos előtti idők hagyományának kínkeservvel életben tartott maradékaiból nőtt ki), a nagy többség mentalitásán továbbra is érezhető a kiterjedtebb polgárosodás hiánya, a megkésett és erőszakosan siettetett társadalmi (hát ennek itt nincs jó csengése de jobb kifejezést nem találtam hirtelen) modernizáció. Nem érzem sem a mindennapokban, sem elvontabb módokon azt a magyar nemzet "biztos közepét" amire komolyan építeni lehetne. Tartok tőle, hogy aki erre akar sokat feltenni az csúnyán pofára fog esni, hacsak nem min. 30-40 éves távlatokban és kis lépésekben gondolkodik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 16:53:36

@Téglagyári Megálló:

nem, nem vagyok származású, de a pénzem pénzpiacon van

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.27. 17:53:50

Hova lettek a privatizáció során magánkézbe került javak? Lettek és vannak nekünk milliárdosaink - tessék szíves rajtuk számon kérni a beruházásaikat, munkahelyek teremtését, a fejlesztéseiket, a gyárainkat és üzemeinket -amit voltak szívesek szétrabolni első körben, majd javakat felhalmozni másod körben, amiből viszont harmad körben az országnak semmi nem jutott - csak a lerohadt gyárak, városok, a kiebrudalt szakemberek akik a mai napig nem kellenek senkinek a szakmájukban. Ami maradt az a tönkrevert mezőgazdaság, a leszerelt ipar, a hamis illúziók gyártása és a másokra mutogatás. Van magyar tőke - hiszen látjuk a palotákban, a járgányokban, a helikopterekben és yachtokban és nem látjuk a külföldre befektetett bankokban és beruházásokban.... pedig ott van az mind! Ma is volna lehetősége ezeknek, de ha egyszer nem akarják... :) - a munkára vágyó "segélyezett" havi 28.500 - ból nem fogja sem magát alkalmazni tudni, sem arra nem képes, hogy rabszolgának álljon és havi hatvanezerből dögöljön meg munka mellett. Majd, ha tetszenek tisztességes bért és tisztességes faladatokat adni a csóróknak (akiknek átvándorolt az életlehetősége a privatizációs cápák zsebébe) , akkor lehet az ország fellendülésére hivatkozni... addig azonban csak csúsztatásokból élnek meg néhányan és nem a termelésből. Mert hogy jelen pillanatban az nincs ennek az országnak: nincs termelése - nincs munka - nincs bér - nincs fogyasztó - nincs igény semmire, amit meg is tudna fizetni az átlagember. Csak tessék kiszámolni azt is, hogy mennyi bevétele van az államnak, hova megy el pontosan és mennyi? És meg tetszenek majd lepődni rajta, hogy a semmit tevő szájtépők sokkal többet visznek el a közösből, mint a kisemmizetteknek odalökött segélyek, amit ráadásul nem ők igényelnek, hanem a gazdasági töketlenségért felelős emberek tartanak fönn önszántukból, saját saruk miatt. Ezeknek kellene először is felszisszenniük és az irigységet lustaságot levedleniük magukról, meg azt az átkozott szemléletet, hogy csak nekik vannak igényeik... másnak meg semmi, csak a szinte ingyen robot. Tisztesség nélkül nem fogunk előbbre haladni soha. És önkritika nélkül sem. De még a papagájkommandóval sem :). Sőt - a helyzet romlani fog általuk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 19:15:49

@Tündér_Lala:

Több probléma van itt. Az egyfős vállalkozások nagy részét például ki kell emelni ebből, mivel ezek jelentős része bújtatott munkaviszony, egy munkabér-átszámlázás eleve nem lehet nyereséges. Tehát helyből kevesebb a valódi vállalkozás, mint amit a statisztika mutat. Aztán a lakossági szolgáltatások, javító-karbantartó kisipar megint nem az a tevékenység, ami bárhol a világon a gazdaság nyereségcentruma lenne, nem is azért van.

Aztán az megint csak igaz, hogy a nagyüzem mindenféle szempontból eleve hatékonyabban működik, mivel a termelési költségek, akár volumenre, akár létszámra vetítem, mindig degresszívek. Például ha 5%-ban határozom meg a nem termelő létszámot, akkor ez egy 10 fős üzemnél eleve 10%-nál tud indulni, mert egy tulajdonos-főnök-ügyintéző mindenképpen van. És mindent nem lehet nagyüzemben termelni.

Aztán például az is a nagyipar eredményességét növeli, hogy a kis beszállító cégekkel just-in-time vagy ahhoz hasonló rendszerben dolgoznak, amivel gyakorlatilag a készletezési költségeiket továbbhárítják. És még sorolhatnánk, hogy mi módon járulnak hozzá a kis üzemek a nagy cégek jó nyereségmutatóihoz.

Értelmetlen dolog arról beszélni, hogy a nagy üzemekre kell építeni, a nagy üzemek eleve nem tudnak létezni kis beszállítók nélkül. Ilyet nem is értem, hogy lehet gondolni.

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 19:25:23

@Elpet: Na ja, az egyfős vállalkozók 90%-a csak azért van, hogy számlát tudjon adni.
Egy időben én is voltam ilyen helyzetben.
(Kérdezték:
- Foglakozása?
- Vállalkozó.
- Milyen vállalkozó?
- Kényszer.)

Tündér_Lala 2010.09.27. 19:33:31

@Elpet: Egyet értünk, többé kevésbé erre próbáltam rámutatni, de csak a technológia oldaláról. Az urak ködösítenek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.29. 09:57:35

@snakekiller23:

Hogy milyen széles az a réteg, amely képes a világszínvonalú termelésben való részvételre, illetve milyen morális-kulturális hanyatlási folyamatok mentek végbe a magyar társadalomban a műszaki tartalmú tudásszint illetve jártasság növekedése és elterjedése folyamatával egyidőben, valamint hogy a magyar hagyomány mennyire kompatibilis a magas hatékonyságú ipari termelés személyi követelményeivel, az szerintem szétfeszíti egy internetes közlés kereteit.

Az a kérdés azonban ettől függetlenül válaszra vár, hogy egy külföldi cég miként tudja ugyanazon személy munkája felhasználásával az árbevétel többszörösét kasszírozni, mint egy átlag magyar kkv. Ennek okát próbáltam jelen bejegyzésben kutatni. Én a különbséget a tőkebefektetés mértékében, az eszközállomány mennyiségében és naprakészségében látom. Hozzátéve ehhez a szervezés megfelelő szintjét. Ezzel kapcsolatosan fogalmaztam meg azt az állítást, hogy a szervezettség csupán az alapvető készség szintjéig kulturális-hagyománybeli kérdés, onnantól felfelé szintén pénz kell hozzá, mégpedig sok pénz.

tanarseged ur 2010.09.29. 19:31:12

@Elpet: Biztos, hogy "ugyanazon személy munkája felhasználásával"? Nem lehet, hogy a külföldi cégekhez átlagosan "jobb" munkavállalók mennek dolgozni? (Ez persze nem zárja ki, hogy az általad említett okoknak is hatásuk legyen.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.29. 19:47:18

@tanarseged ur:

Ha egy külföldi cég bővíti az üzemét, vagy újat épít, és nem csupa pályakezdőt vesz föl, akkor az új alkalmazottak addig hol dolgoztak?

tanarseged ur 2010.09.29. 20:26:21

@Elpet: Honnan tudjuk, hogy a külföldi cég nem a korábban hazainál dolgozók legjobbjait csábítja magához új alkalmazottnak? (Persze azt sem tudjuk, nem a legrosszabbakat-e, de az talán kevésbé valószínű.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.29. 20:51:13

@tanarseged ur:

A külföldi cég azok közül válogat, akik jelentkeznek. Az egészen kiemelt bérezésű állásokon kívül a munkahelyekre általában olyanok jelentkeznek, akik a környéken laknak, ami nem minőségi szelekció. A jelentkezők közti választás nagyrészt olyan, mintha 50 golyó közül húznál egyet. Meglehetősen naiv álláspont azt feltételezni, hogy mondjuk az Opel bővítés 800 munkahelyére sikerül az ország 800 legkiválóbb szakemberét és betanítható munkását kiválasztani, ez ugyanis nem tévedhetetlen módszerek alapján történik az ország összes munkavállalójának jegyzékéből.

Egyébként a korszerű technológiák és vállalatirányítási rendszerek legfőbb jellemzője, hogy egy bizonyos szint fölött mindenki alkalmas. Ugyanis a termelés mutatói nem függhetnek attól, hogy sikerült-e éppen a legkiválóbbakat alkalmazni.