„Nem lehet a semmiből kezdeni. Nem lehet arra a modellre jövőt alapítani, hogy majd szorgalmas emberek U-szöget hajlítanak satuban és eladják, aztán annyira szorgalmasak, hogy a haszonból kis üzemet, aztán végül korszerű high-tech vállalatot építenek.”
Törzskommentelő kollégánk, Alfőmérnök belinkelte a Vincentblog egyik bejegyzését, amely a magyarok világban betöltött helyét illetve képességeit, lehetőségeit tette mikroszkópjának tárgylemezére. Nem kívánok a cikk egyes állításaival vitatkozni, ezt nyilván ott kellene megtennem. Kiváló apropóul szolgál azonban számomra, hogy végiggondoljak egy régóta közkézen forgó téveszmét, ami elterjedtebb annál, mintsem említés nélkül hagyhatnám.
„Itt nem lehet. Ez hülyeország, hülyemagyarokkal, ahol meghal minden kezdeményezés, ahol nem lehet hatékonynak lenni, ahol mindig lemaradásban leszünk a világ élvonalához képest, mert ezzel a gondolkodással, ezekkel az emberekkel, szokásokkal, hagyományokkal nem lehet, nem lehet” - mondja a „nyugatos” értelmiségi, aki a magyar viszonyokat és gondolkodást oly szívesen méricskéli a tetszése szerint kiválasztott európai vagy amerikai, vagy épp közel- s távol-keleti mintákhoz (az idézet fikció, nem az Örülünk, Vincent? blogról származik - a szerk.).
A magyar teljesítmények összevetése akár a legfejlettebb - mi alapján is?, hm - országokkal semmiképp nem haszontalan. Nem vagyok hivatott arra, hogy a humán tudományok vagy a művészetek terén állítsam mérce mellé a magyar élet valóságát, ám mivel hazai viszonyaink magabiztos bírálói általában a gazdasági teljesítményt tartják a fejlettség és életrevalóság legfőbb mutatójának, ideje szétoszlatnunk e téren a homályt. Mindemellett, anélkül hogy az ipari termelést és az anyagi fogyasztást tartanánk legfőbb értéknek, tudomásul kell vennünk, hogy hazánknak óriási szüksége van nagy árbevételt termelő, hatékony cégekre, ezért fontos, hogy érvényes útjelzőink legyenek arról, melyik irányban található ennek kibontakozása.
Mivel a külföldi cégeknél állást elnyert hontársaink közül némelyek markánsan képviselik a magyarság eredendő és leküzdhetetlen elmaradottságáról szóló nézeteket, magukat sorainkból egyfajta különleges szemlélet és tudás által kiemelkedettnek tartván, hasznosnak tűnik az ő perspektívájukból és viszont végiggondolni állapotainkat és benne az egyéni teljesítmények helyzetét.
A jól prosperáló külföldi cég irodaházából a magyar valóságra letekintő vezető, szakember vagy akár végrehajtó alkalmazott okkal tekinti magát különleges helyzetben lévőnek a szürke városi utcán földreszegezett tekintettel útjukat járó magyarokhoz képest. Jövedelmi viszonyai, munkakörülményei és sok esetben még feladata is más perspektívába helyezik életét, mint amilyenben amazoknak része van. Meg kell azonban vizsgáljuk, hogy mi hozza létre ezt az eltérést.
A külföldi cégnél dolgozó honfi illetve honleány helyzetét az jellemzi leginkább, hogy ami a munkahelyén körülveszi, ami tevékenységének kereteket ad, az mind pénzbe kerül, mondhatjuk pénzből van, mégpedig sok pénzből. A szalagfüggöny az ablakon, a légkondicionáló halk zümmögése, az irodabútor, a számítógép hálózattal és szerverekkel, a jogtiszta szoftverek, az íróasztalához oszlopon lejövő kábelcsorda, amiben nem kell hasraesnie, az álmennyezetbe rejtett világítás. Az üzemben működő gépek, a technológia, a know-how, a szervezeti rend, az ügyviteli, számviteli, karbantartási és menedzsment rendszerek mind-mind megvásárolhatóak és megvásárlandóak, mivel ezek egyike sem terem magától sehol a földkerekségen.
A hatékony cégnél hatékony munkát végző ember azért termel több árbevételt ahhoz képest, mintha egy magyar kkv-nál dolgozna, mert a munkája egy olyan folyamat része, amely folyamat ezt lehetővé teszi. Olyan technológiával dolgozik és a munkája olyan szinten illeszkedik egy szervezett tevékenységbe, ami biztosítja az árbevétel szempontjából való hasznosságot és a magas műszaki színvonalat. A technológia eszközei pénzbe kerülnek, de pénzbe kerül a szervezés is.
A mikroelektronikai cégnél dolgozó munkás nem azért képes a termék előállítására, mert a háta mögött, balkézzel képes félvezető kristályból IC-t faragni, hanem azért, mert egy olyan gyártósoron dolgozik, amelyet IC előállításra fejlesztettek ki. A jól szervezett cégnél dolgozó munkás nem gondolkodásának különleges alapvetése miatt tudja, hogy 10 órakor targoncával el kell menni a készáruért, hanem azért, mert a gyár rendszerét kitalálták és elmagyarázták, megtanították neki. Ezek az emberek ugyanúgy nem ismerik az általuk előállított termékek működését, elméletét, fejlesztési folyamatát, ahogyan az azokkal a legnagyobb természetességgel bánó felhasználók sem. Ezek az emberek ugyanúgy várakozással töltenék a munkaidejük nagy részét, ha nem szerveznék meg a munkájukat, mint bárki más a vezetők képességein túlnőtt kézivezérlésű üzemekben.
A Bosch-csoport Magyarországon 2003 végéig összesen 160 millió eurót fektetett be, dolgozóinak száma 2004 közepére 3000 fő lett. Ez azt jelenti, hogy munkahelyenként 53.000 €-t fordított munkahelyenkénti beruházásra. Ez 235 Ft/€ árfolyamon 12,5 millió forint dolgozónként. A hazai kkv-k 10-15 fővel, néhány 10 milliós eszközállománnyal, nullára írt, szocializmusból itt rekedt gépekkel próbálnak piacon maradni, létszámnövekedésüknek a szervezési problémák szabnak gátat. A hazai kkv-k és a high-tech üzemek munkahelyei közt néhány tízezer euró a különbség.
Viszont: Magyarországon lehet. Ezt leginkább azok a cégek bizonyítják, akiknek érdemes Magyarországon fejleszteni. Azok a cégek, amelyek újonnan idetelepülnek, vagy meglévő beruházásaikat bővítik, ahol a vezetők nem gondolják úgy, hogy a magyar emberek nem képesek világszínvonalú teljesítményre. Amihez persze sok minden kell. Kell bizonyos képzettség, de legfőképp kell a szervezett munkavégzés iránti elfogadó viszony, valamint kell a mai világ anyagi kultúrájában való otthonos mozgás és tájékozódás képessége.
Tény, hogy a képzés területén egyre növekvő hiányosságaink vannak, és ha most nem vagyunk észnél, a képzés problémái súlyos akadályt fognak jelenteni az elkövetkezőkben. Csak egyet ne tessék elfelejteni: amennyire igényli az ipar a korszerű képzést, a korszerű képzésnek ugyanolyan szüksége van maga körül a korszerű ipari üzemekre a szakmai gyakorlat és a képzésre jelentkezők, abban részt vevők motivációja szempontjából egyaránt. Azonban az a hozzáállás, alapvető szemlélet, amely a hatékony modern vállalatban való munkavégzéshez szükséges, és amelyet a magyar értelmiség egy része oly lekicsinylően hiányol a magyar munkaerő esetében: igenis rendelkezésre áll. Ezért telepítik ide több más ok mellett a képzési hiányosságok ellenére is üzemeiket a külföldi cégek közül oly sokan.
És végül szögezzük le: kell az a munkahelyenkénti néhány vagy sok tízezer euró. Ne áltassuk magunkat: nem lehet a semmiből kezdeni. Nem lehet arra a modellre jövőt alapítani, hogy majd szorgalmas emberek U-szöget hajlítanak satuban és eladják, aztán annyira szorgalmasak, hogy a haszonból kis üzemet, aztán végül korszerű high-tech vállalatot építenek. Az egyszerű termelési módszerek és a hatékony, jelentős bevételt hozó termelés közt ma már óriási a tőkeigény különbsége. Ha senki nem teszi bele a tőkét a gazdaságba úgy, ahogyan a szokás szerint példaképp emlegetett országokban, vagy ha állami illetve tulajdonosi oldalról minden nyereséget kiveszünk a vállalatainkból, ne várjunk gazdasági csodát, mert nem fog eljönni soha.
