Kommentszűrés
’10 sze
27
12:01

Elefántszobor a porcelánvölgyben

Írta: Doktor Kottász

  Alig ért végét a dalai láma budapesti tanítása, az Index gondoskodott róla, hogy kicsit még ragyogjon ránk a Kelet fénye. Elmentek ugyanis Somogyvámosba, a Krisna-völgybe, mivel „újabb egyház szólhat bele a politikába, a 800 fős somogyi falu szavazásra jogosult lakosságának közel harmada Krisna-tudatú, nélkülük nehéz nyerni.

  És?

  A falu 1993-ban eladott a Védikus Kultúráért Alapítványnak 230 hektár földet, a krisnások pedig azóta is ott vannak, sokan. És attól, hogy kopaszra borotválják a fejüket, monoton zenére ugrálnak vigyorogva és nem esznek húst, még nyugodtan szavazhatnak. Ahogy például Pannonhalmán is szavaznak a bencések, Vácon is szavaznak a piaristák. És az sem eget rengető, ha adott esetben a hívek parancsba kapják, hogy kire szavazzanak. Ez legyen azok baja, akik szerint el kell választani a vallást a politikától. (Nem kell, ugyanis nem lehet.)

  Az már nagyobb baj, hogy Somogyvámos a jelek és a videóriport szerint pont úgy van a völgylakókkal, mint a zsidók a rómaikkal. Adtak nekik postát, orvost, munkát, Zimmer Ferit. Előbbi kettőt az államnak kellett volna biztosítania, utóbbi kettőért pedig maguknak kellett volna kaparni. Ha hagyták, hogy így legyen, akkor bizony el kell fogadni, hogy bazi nagy elefántszobrok nőjenek a somogyi dombok között.


 

  A krisnás videóban (és a lámalátogatásban) számomra az a döbbenetes, hogy Nyugaton, benne Európában és benne Magyarországon hogyan jutottak el tömegek el oda, hogy történelmi léptékben számolva egy szempillantás alatt homlokegyenest ellenkezőjét gondolják az öröklétről, a transzcendensről, mint amit eleink évszázadok alatt felépítettek. Mert hagytuk. És hagyjuk azt is, hogy a saját kultúránkat is a Kelettől kapjuk vissza. Aki nem hiszi, az menjen ki a Nyugati pályaudvar aluljárójába, ahol koreai akcentussal előadott, Casio-szintin kísért áriákat hallgathat Jézusról.

  Igen: keleti Nyugat a Nyugatiban, és keleti Kelet a nyugat-magyarországi Somogyvámoson. Összezavarodtunk? Nem baj, itt a segítség. Hahó, Samu bácsi! Tetszik hallani odafönn? Tessék már mondani: ez is benne van az összecsapásos képletben?

Címkék: index választás vallás hit nyugat kelet krisna völgy somogyvámos

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr312323109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanarseged ur 2010.09.27. 14:01:20

"hogyan jutottak el tömegek el oda, hogy történelmi léptékben számolva egy szempillantás alatt homlokegyenest ellenkezőjét gondolják az öröklétről, a transzcendensről, mint amit eleink évszázadok alatt felépítettek"

Biztosan stimmel ez? Az öröklétről és a transzcendensről úgy lehet az eleinkkel homlokegyenest ellenkezőt gondolni, ha azt gondoljuk, hogy ilyesmi nincs is. A krisnások azt gondolják, hogy van, és ezzel máris közelebb állnak az eleinkhez, mint aki ateista vagy agnosztikus.

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 14:03:54

@tanarseged ur: Ja. Arról nem is beszélve, hogy pár ezer ember még messze van a tömegektől.
(Az ateisták és agnosztikusok tömegétől is).

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 14:40:39

Kottász doktor,

egy csoporttársam a kilencvenes évek elején lépett ki az egyetemről a Krisna tudatba, aztán pár év alatt megelégelte, visszament az egyetemre és befejezte. Akkoriban nagy volt a szívóhatás, és a történelmi egyházak nem igazán szólították meg a fiatalokat, meg hát az úgynevezett szocialista nevelés eléggé ellenségessé tette az ifjú korosztályt a keresztény vallással szemben.

Zetek 2010.09.27. 14:56:10

Hát bizony nagyon sokat tettek. Egy ekkora településen már úgyis csak az maradt, aki nem tudott elmenekülni. Amúgy megérdemlik.

Zetek 2010.09.27. 14:58:57

Tisztelt Szerző! De nagy barom vagy. Pontosan ezen az eseten is látható, mennyire védtelen az európai civilizáció, vagy ami abból még maradt. Te meg röhögsz rajtuk.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.09.27. 15:04:30

Nekem ijesztő volt az egyházcég kommunikációs menedzserének mosolygós szeíd erélyessége, amivel a magasabb igazság nevében vette biztosra, hogy a kis hülye mucsaiak is be fogják látni, mi nekik a jó.
Kinek van ennyi pénze egy ilyen átnevelő táborra?
Hogy gyökerétvesztett szenrencsétlen emberanyag akad bele, azon nem lepődünk meg.
Valalkiknek ezzel valami Terve van. Fogalmam sincs, mi.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.09.27. 15:06:19

ergé nem krisnás? pedig meg mertem volna esküdni :o))

az index a hitgyülit miért nem találta még meg?

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 15:06:42

@ArmaGeddon Bácsi:

Nézze, ez a Krisnatudat alapvetően nem Indiából, hanem a poszthippi Amerikából jön. Szerintem valaki jól jár, hogy ezek a szerzetesek ingyér dolgoznak.

Tilikov (törölt) 2010.09.27. 15:09:39

Tájkép szempontjából szerintem baromi jól néznek ki ezek az épületek és parkok, kétség kívül díszére válnak a vidéknek.

Ez az eleink világképétől való tömeges szembefordulás meg baromság. Ha ennyit nem képes elfogadni valaki, hogy 200 krisnás ott éljen ahol, és azt gondoljon amit, az az ember is messze eltávolodott a felebaráti szeretetet hirdető tanítástól. Egy olyan országban, ahol vallásszabadság van, bele kell hogy férjen egy ilyen kis központ a krisnásoknak is. Még ha a több millió ateistától féltené a kereszténységet azt értem, de néhány száz krisnástól? Ezek inkább gazdagítanak minket azzal, hogy itt van ilyen is, éppen csak mutatóba, mit kéne ezektől félteni?

Nem lesz belőlem krisnás, de ha ilyen szép épületeket húznak fel és gazdálkodnak meg parkosítanak a saját földjükön, azt miért kéne támadni? Fel nem tudom fogni, miért nem fér bele ennyi tolerancia, hogy elfogadjunk néhány száz borotvált fejű, orrnyeregdíszes, alapvetően békés és barátságos álmodozót.

Tilikov (törölt) 2010.09.27. 15:14:38

@Zetek: Te is miről beszélsz? Ha tényleg olyan védtelen az európai civilizáció, hogy kétszáz krisnás össze tudja dönteni, akkor az tényleg megérett az összedőlésre. De erről szó sincsen. Csak a ti világképetekkel van baj, ha már néhány krisnástól is úgy féltek, hogy lerombolja azt.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.27. 15:21:42

Az egy rendezett, kolostor típusú kolostor. De megkérdezem, ha egy lerongyolódott székely faluban épül jól szervezett és a tájba illő ortodox spiritualitás, annak is örülünk-e? És még ha munkát is ad?

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 15:24:08

@elGabor:

Sajnos ezzel kapcsolatban nem tudunk Ajrópához fordulni, mert hiszen Románia egy szuverén állam, Romániában pedig az Ortodox egyház egy szuverén (muhaha, de ez már más kérdés) egyház, ott építkezik, ahol akar.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.27. 15:41:04

@elGabor: azért más jelentősége van a színszékely vidékre épített, a tömbmagyar kisebbségi területeken álló ortodox kolostoroknak, mint a tágas somogyi dombok mellékvölgyébe épült krisnás központnak. Itt mi vagyunk a többség :)

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 15:43:12

@rajcsányi.gellért (ergé):

Elvileg a Székelyföldön is, de ez még megváltozhat. Ahogy Somogyvámoson is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 17:00:37

tiszta szép dolgokat gondolnak a krisnások és szépen élnek. a keresztények meg köcsögök. hát így jutottak el. :)

"hogyan jutottak el tömegek el oda, hogy történelmi léptékben számolva egy szempillantás alatt homlokegyenest ellenkezőjét gondolják az öröklétről, a transzcendensről, mint amit eleink évszázadok alatt felépítettek."

hehehehe, bazmeg, de buta vagy! :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 17:01:51

@Téglagyári Megálló:

no! a krisnások nem magyarok? mert a románok nem. itt mindeninek nyócvan ikúja van? :)

tevevanegypupu 2010.09.27. 17:15:29

Eleg jol megfert a keresztenyseg meg a buddhizmus a vilagban, nem hiszem, hogy eppen nalunk nem lenne eleg hely mindket vallasnak. Hogy a buddhizmus most miert lett olyan divatos nalunk, annak egyszeru magyarazata, hogy kb. husz eve mukodhet tokeletesen szabadon, sok kellemes dolog (targy) tarsul hozza, plusz mindenkinek a fantaziajat megmozgatja Tibet. Na meg a reinkarnacio, mert mindenki azt kepzelni, gazdag es szabad emberkent fog ujjaszuletnei, nem pedig csiganak az ut tuloldalan.:)

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 17:17:02

@Grift:

Nekem száznegyven. A krisnások Idegen Kultúrát képviselnek, ezt maga sem tagadhatja. Tagadják pl. a sonka élvezetét. Meg a borét is. Hát magyar ember az ilyen?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 17:21:51

@Téglagyári Megálló:
persze hogy egy idegen kultúra követői, de nem idegenek. magyarok. szemben a román hagymakupolásokkal.
spirituális szempontból pedig teljesen igazuk van a sonkával.

Alfőmérnök 2010.09.27. 17:29:12

Úristen, de szar. :)
Ennyire be vagytok szarva, hogy szerencsétlen krisnásoktól (párezer ember) féltitek a kultúránkat? :))
Tényleg az a bajotok, hogy somogyban "belerondít" a tájképbe néhány Buddhista épület, mikor ezerszámra épülnek az ósanteszkók mindenhol?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 17:35:31

@Alfőmérnök:

látja? itten élünk cion rabságában, és a herekrisna az ellenség? :)))

-d(-_-)b- 2010.09.27. 17:38:34

"Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod."

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 17:38:57

@Alfőmérnök:

Ez nem egy globális helyzetelemzés volt. Jelen cikk tárgya a krisnások, és csak azok. A madaras teszkó ellen más posztokban harcolunk.

Alfőmérnök 2010.09.27. 17:43:12

@Téglagyári Megálló: Várom.
Most egy héten belül 2 buddhistagyalázó/0 teszkógyalázó az volt arány.
(Ellenben NATO-lokátor a zengőre...ja, bocs az egy héttel azelőtt volt.)

Alfőmérnök 2010.09.27. 17:44:08

@Téglagyári Megálló: Amúgy tök mindegy, ettől függetlenül is szar (pontosabban buta).

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.27. 17:44:30

@rajcsányi.gellért (ergé): @Grift: Ők magyarok (ha az SZDSZ-LMP eszmei környékéről is), gyakorolt hitük nem magyar. Lehet, hogy kétszáz év múlva már idomulnak Magyarországhoz, de addig jobban nézne ki ott a kupoláik helyén egy kőkrisztus, a dombon pedig egy bencés rendház. Azzal együtt is, hogy a szépen megművelt és rendben tartott táj akkor is jót tesz a környezetének, ha krisnások építik.

@Alfőmérnök: Szerintem az ósanteszkókat soha nem lett volna szabad beengedni, de elismerem hogy ez részemről nem praktikus gondolkodás. És akkor tényleg inkább a gyanúsan mantrázó, új gyökereket kereső ex-pestiek.

-d(-_-)b- 2010.09.27. 17:52:11

@elGabor:

"a dombon pedig egy bencés rendház"

Már bocs, de akkor már miért nem pálos?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.27. 17:57:26

@Alfőmérnök: tökre tetszik a kívánságműsorod, de ha annyira igényed van rá, miért nem írsz teszkógyalázást a saját blogodra? Szívesen szemléznénk!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.27. 18:03:25

@-d(-_-)b-: Mert az világtól elfordultabb társaság, nemigen fejleszt.

Alfőmérnök 2010.09.27. 18:18:45

@rajcsányi.gellért (ergé): Mer' én nem vagyok sem újságíró, sem blogger, csak egy mezei kommentelő, a kkbékán csak ujjgyakorlatokat végzek + ha valami tetszik, vagy érdekesnek tartom, megosztom. :)
Amúgy most hogy átnéztem kapásból találtam ilyen témájú (igaz, egy az egyben máshonnan átvett) posztot:
kkbk.blog.hu/2010/09/26/auchan_es_a_termeszeti_kincseink

-d(-_-)b- 2010.09.27. 18:26:41

@elGabor: Nade legalább igazi magyarok, nem?

Bár úgy látom, Szent Istvánt nem nagyon olvasnak a kommentelők.

tewton 2010.09.27. 18:48:17

@Grift:
gondolja el, a krisnásoknál a szeksz is közösségileg szabályozva van, nincs ám csak úgy örömködő összefekvés.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 18:54:07

@Alfőmérnök: khm, khm
Krisna=/=Buddha
krisnyás=/=buddhista

Alfőmérnök 2010.09.27. 19:08:16

@tölgy: Azért poszt szerzőjétől (meg pharmacist úrtól) is meghallgaték egy kiselőadást a keleti vallásokról és ezek egymáshoz való viszonyáról.

bz249 2010.09.27. 19:14:32

@tölgy: @Alfőmérnök: annyira nem Buddha, hogy Visnu hindu isten egyik avatarja, aki nem mellesleg huszonegynehanyezer neninek kb. szazotvenezer fiut nemzett.

tewton 2010.09.27. 19:29:36

@bz249:
akkor 1 nőre jut kb 7 gyerek (min. 7 aktus), felszorozva 21.000-el ... eh eh eh. talán az instant háromperces szex feltalálója is ez a figura volt?

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 19:34:24

@tewton:

Maga egy intoleráns izé, nem tiszteli a keleti ööö filozófiákat...

Tehetetlen Dodó 2010.09.27. 19:37:37

@tewton: A különféle mennyiségű ikreket kihagytad a számításból.

bz249 2010.09.27. 19:38:46

@tewton: kerem, egy hindu isten avatarjarol beszel, azok mindenben nagyon durvak. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 19:41:48

Én ettől a Krisna-völgytől többek közt azért sem tudok megrettenni, mert méreteinél, jelenlegi és várható befolyásának nagyságától fogva gyakorlatilag a színfolt kategóriába tartozik. Sokkal lehangolóbb jelenség a pusztán anyagi javak megszerzésére irányuló életfelfogás elterjedtsége, a transzcendencia felé való tudatos lezárás elfogadott társadalmi jelenségként való létezése.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 20:00:28

@elGabor:

nézze, a maga szerzetesi valamikor éppen olyan idegen sziget voltak a lóáldozó táltosok között.
de abban igaza van, és mindig hangsúlyozom is, -ezért aki figyelmetlenül olvas az jezsuitáz, engem aki nem is vagyok keresztény- hogy ez egy keresztény ország, lényeges és élő kultúrája keresztény, tehát a tömegnek, a kultúrának, stb. kereszténynek kell lennie. de legyen a kedves, tisztaszívű krisnás gyülekezet is. ahogy teréz anya is jól festett az idegen kultúrában.

nem a más vallások az ellenség /ide ne vegye idősebb testvéreiket, mert azok sátánhitűek/ hanem az ateizmus.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 20:03:17

@tewton:
nemár! én úgy tudtam, hogy elvileg a katkók is csak gyerekcsinálási szándékkal! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 20:15:31

@Grift:

Lássa: itt van ez a kép a bejegyzés elején. Ezek az építmények a vízparton. Ez így szép, nem érzek benne diszharmóniát. Ami igazán szép, az nem lehet Isten ellen, mert minden, ami szép, Istent dicséri.

tewton 2010.09.27. 20:26:22

@Grift:
hahaha, maga még Watikan-Zwo előtt szocializálódhatott :)
nem tudom, mi a mostani hiv. kath. álláspont (ill. sejtem). gondolja, hogy a hőmérős módszert kitalálták volna egyáltalán, ha ... ? :)

tewton 2010.09.27. 20:27:46

@bz249:
az indiai dolgok általában durvák. az indiai lakosság itteni avatárja is :(

bz249 2010.09.27. 20:44:29

@tölgy: nezze tolgy, most nem azert, de a dolgok kb. akkor kezdtek elbaszodni, amikor visszaengedtek Europaba a naplopo mediterran nepekre optimalizalt katolicizmust. Onnantol kezdve nem volt megallas, mert ha a katkok johetnek, akkor milyen alapon nem lehetnek ortodoxok? Ha meg az egyik keleti miszticizmus bejott, akkor meg milyen alapon valogat koztuk az ember.

tewton 2010.09.27. 20:47:16

@tölgy:
biztos, hogy ez gyógyítás? nem utólagos születésszabályzás?

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 20:51:46

@bz249:

Mivan??? Sosem tűnt el Ajrópából a katolicizmus, legfeljebb defenzívában volt (van).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 20:54:13

@bz249: bár ez a katkó eredetileg tényleg amolyan lusta mediterrán cuccos volt, de Európába a hülyeírek hozták vissza. Arra meg senki sem számított, hogy arról a vacak szigetről képesek ilyen sikeres projektet menedzselni.

tanarseged ur 2010.09.27. 20:54:15

@tölgy: Az indiai hatóságok véleménye is ez volt, mert letartóztatták a "gyógyítót":

http://indiatoday.intoday.in/site/Story/75229/India/Bihar's+child-trampling+godman+arrested.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 21:00:24

@Elpet:

Ilyen átszellemülten tudsz majd gyönyörködni a szépen/szépben, ha a muszlimok Szegeden építik fel Európa legszebb és legnagyobb mecsetét és minaretjét? :-|

ü
bbjnick

bz249 2010.09.27. 21:00:50

@Téglagyári Megálló: a vallashaboruk utan ugye volt a "cuius regio euis religio", aztan ebbol lett a vallasi turelem, elsosorban a katkok turesenek celjabol... onnantol ered az egesz hobelevanc. Europabol egyebkent egyedul a mai Belgium, Eszak-Franciaorszag, Bajoroszag es Svabfold egyes reszei maradtak katolikusok.

@tölgy: tisztara azt hittem, hogy spanyol terciok, de tevedhetek :)

bz249 2010.09.27. 21:01:34

@Téglagyári Megálló: kieg: Ausztria termeszetesen szar Balkan, mint ahogy mindig is volt

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 21:08:08

@bz249: eszembe sem jutna vitatni az Európa fogalmát, de felhívnám a figyelmét Itália, Spanyolország, Portugália, Írország és Lengyelország létezésére. Előbbi csak vallási és művészeti, kereskedelmi központ volt, a spanyolok és portugálok pedig a Reformáció idején olyan hülyeségekkel voltak elfoglalva, mint világ feltérképezése, az Új Világ civilizálása, amik a későbbiek szempontjából valóban lényegtelen projektek voltak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 21:09:59

@tanarseged ur: ez a helyi kultúra neokolonialista elnyomása.

bz249 2010.09.27. 21:15:29

@tölgy: az arabok meg atmentettek az antik kultura orokseget es altalaban civilizaciot mukodtettek az Iberiai-felszigeten, ettol megsem tekintjuk az Omajjad-kalifatust Europa reszenek. De tolem targyalhatunk arrol, hogy a minek nevezzuk a german/nordikus kultura magteruletet, minek a peremteruletet es, hogy ez milyen kapcsolatban allt a mediterran vilaggal.

Tudja mit, On valoszinuleg meg ugyesebb is lenne ebben.

Nem mellesleg: itt tobzodik mindenki, mikozben a kommentfolyam elsullyed, ugye nem akarja, hogy Doomhammernek legyen igaza?

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 21:18:27

@bz249:

Kultúrának ott van pl. a Völkerschlachtdenkmal? Pfff.

Itália, na az valami.

bz249 2010.09.27. 21:20:28

@Téglagyári Megálló: arrol az Italiarol beszel, amelyik a vilagpolitika valtozasinak fuggvenyeben volt spanyol vagy francia gyarmat. Pfff.

tanarseged ur 2010.09.27. 21:22:30

@tölgy: Érdekes, én azt hittem, hogy a Globális Ateista Ellenség alkalmaz vallásellenes rendőri erőszakot, fondorlatos módon a helyi hatóságot használva erre.

tanarseged ur 2010.09.27. 21:23:40

@bz249: "Nem mellesleg: itt tobzodik mindenki, mikozben a kommentfolyam elsullyed, ugye nem akarja, hogy Doomhammernek legyen igaza?"

Nosza, dobja fel valamivel!
Mármint a kommentfolyamot.

tewton 2010.09.27. 21:25:16

@bz249:
nono! a vallási türelem inkább afféle tűzszünet szerintem az első körben, amikor a prot és kat felek belefáradtak a döntetlenbe.
aztán egy másik körben jött a felvilágosodás, amikor meg a zsidóemancipáció eszköze volt.

mit gondol, kik mozgatják a szálakat tolerancia-ügyben? a római pápa? :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.27. 21:28:41

@bbjnick:

A szépség elfogulatlan és tárgyilagos szemléletéhez hozzásegít, ha tárgyát veszélytelennek tartom. Szemtől szemben egy tigrist sem tudunk pusztán esztétikailag szemlélni :)
Amúgy Szegednek volt már ebben része, a katolikusok a ferences barátok szárnyai alatt viszonylag jól feltalálták magukat abban a helyzetben is. Minaret és mecset nincs Szegeden, de a Havas Boldogasszony templom ma is áll :)

tewton 2010.09.27. 21:29:11

@tanarseged ur:
nem. a kép a bálványimádók praktikáját ábrázolja. tölgy csak azért aggódott, mert a fickó tutira elkárhozik, de a bébinek talán még van esélye az üdvözülésre :)

bz249 2010.09.27. 21:30:47

@tanarseged ur: mi lenne jobb tema egy kellemes negyoldalu vallashaborunal? :)

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 21:33:20

@bz249:

Most mit mondjak Németországról, amely ma nem önálló állam, és gyanús újvilágiak tartják megszállva?

tevevanegypupu 2010.09.27. 21:34:47

@-d(-_-)b-:

Istvan, o mar regen volt. Akkor meg nem globalizaltak ennyire. A magam reszerol inkabb jehova tanuit es a szombatistakat kerulnem, nem annyira a buddhistakat, ok kozel nem olyan eroszakosak mint fent emlitettek. Es akkor meg ott vannak a szciantologusok..Mi mindig rossz iranybol vartuk az ellent.:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 21:34:59

@tewton: a tolerancia a vallás ellenségeinek trükkje
en.wikipedia.org/wiki/Politique

minket meg nem tévesztenek.

bz249 2010.09.27. 21:36:18

@Téglagyári Megálló: hmmm, akkor Europa letetemenyesi napjainkban a malacfeju es malactestu dan mezogazdaszok. De ezt majd Elpet kifejti, mert gazdasagi tema. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 21:36:47

@tewton: egyszerűen félt a felfázástól az öreg muksó.

Mások szerint ez egy új nyugdíjreformot reklám.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.27. 21:37:00

@tölgy:
hát ja, aztán még salamancában egy olyan őrült is volt aki a vademberek jogaival foglalkozott :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 21:40:59

@bz249: igen, az araboknak köszönhetjük az al-kuhul-t.

bz249 2010.09.27. 21:42:25

@tölgy: vannak nekik is jo es hasznos talalmanyaik, bar sor nelkuluk is lenne, de a palinkafozes ketsegkivul kesobb szuletett volna meg.

tanarseged ur 2010.09.27. 21:43:01

@bz249: Csak négy? De nézze, bedobtam magának egy hírt a kommentfolyamra. Amíg maga kint nyugatososkodott, addig "a magyar társadalom zéróra vizsgázott". Látja, itthon lenne a helye.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.27. 21:54:46

@Grift: ha 1588-ban nem bénázzuk el, akkor a mai libik nem Locke-t és Rousseau-t tolják, hanem a dominikánusokat és jezsuitákat Salamancából.

bz249 2010.09.27. 21:56:35

@tölgy: ha 1589-ben nem benazzuk el, akkor... oruljon, hogy Maria Pita a helyen volt.

tewton 2010.09.27. 21:59:25

@tölgy:
hahaha. a mai libik szerintem inkább jointot tolnak mint lockét. legalábbis az alsóbb szociológus-szocmunkás regiszterben tutira.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 22:12:16

@Elpet:

Ferenceseket Somogyvámosba (is)! :-D

(De én, amilyen "gonosz" vagyok, szívesen látnék néhány pálost, ferencest vagy éppen domonkost a kormányhivatalokban is:-D)

ü
bbjnick

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.09.27. 22:30:40

Az ökológiai szemléletükkel lebuktak ezek a krisnások. Annak ugyanis a lényege, hogy mindenhol a helyi adottságokhoz, éghajlathoz, növényzethez stb. kell alkalmazkodni, termelési móddal, konyhával, építészettel, stb.
Tehát akkor nem elefántokat kéne kipakolni, ami itt gyökértelen, hanem mondjuk csodaszarvast, turult, szürkemarhát...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 22:38:58

@tölgy:

Mindenhová:-) Ahová beteszi a lábát egy destruktív szekta (mindegy, hogy keleti vagy nyugati) itt azon nyomban építeni kell egy katolikus rendházat. Ahol gyerekek vannak ott egy iskolát is:-)

Lányom meséli, hogy iskolájukba jár egy muszlim kislány. Szülei tiltják neki a kat. hittant és vallásgyakorlást (a nővérek, a tanárok ezt respektálják is), de a kislány rendre "beszökik" a kápolnába, nála átszellemültebben senki sem imádkozza az Üdvözlégy Máriát:-)

ü
bbjnick

tewton 2010.09.27. 22:43:32

@bbjnick:
"(De én, amilyen "gonosz" vagyok, szívesen látnék néhány pálost, ferencest vagy éppen domonkost a kormányhivatalokban is:-D)"

haha. átlátunk ám magán! először pálosok, ferencesek. muhaha. igaziból maga a jezsuitákat akarja implantálni az államigazgatásba, hogy így vessen alá minket rómának!!!

tewton 2010.09.27. 22:54:13

@ArmaGeddon Bácsi:
jó ötlet. de mennyivel érdekesebb lenne, ha ezt a filmet woodyallennel csinálná :)

másrészt meg gyanús. nicholson nem veszi észre, hogy a nővére tkp. az anyja, az anyja tkp. a nagyanyja? ... ennél még piroska is rafkósabb volt, aki kiszúrta, hogy a farkas nem lehet a nagyi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 23:01:44

@tewton:

Róma sem lehet sokkal terhesebb, mint Brüsszel:-)

ü
bbjnick

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.09.27. 23:03:25

@tewton:

Jogos, még egy filmes, még egy zsi...vány, még egy vérfertőző...
Ilyenek ezek...
a filmesek...

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.09.27. 23:04:21

@bbjnick:

Nehéz kérdés, melyikben több a pedofil szabadkőműves...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 23:17:18

@ArmaGeddon Bácsi:

Hát, ha ez mint kérdés merül fel...:-|

ü
bbjnick

valójábannemberci 2010.09.28. 22:35:45

Azokkal én nem szórakoznék, akiknek ilyen formában jelenik meg az istenség gonosz ellen védelmező avatárja: tinypic.com/4duket1v
:)

Amúgy kedves emberek, és tán már mondtam, hogy jártam náluk, de bizonyos kérdésekben nagy az eltérés, így kilógtam. :P

valójábannemberci 2010.09.28. 22:37:54

@berciXcore: Az egyel fentebbit töröljétek, e. Köszi. :)

Rothstein 2010.10.04. 04:49:23

Nekem eléggé vegyes érzéseim vannak az ilyen szektákkal kapcsolatban. Ismertem egy lányt, nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak, a dologból mégsem lett semmi, mert fanatikus volt. Igen, krisnás. És ő nem bírta elfogadni hogy én nem vagyok az. Engem ez nem érdekelt volna, de ő minden dologban rám akarta volna kényszeríteni az ő vallásának tanításait, életvitelét. Sajnos ezek a közösségek veszélyesek. Állam az államban. A gyerekeket is közösen nevelik. Nincsenek a hagyományos értelemben vett szülők. Ez szerintem veszélyes.

thinkerbell 2010.10.05. 13:12:37

Jajjjj, apám... milyen jó lenne, ha utánanéznének az emberek egyes dolgoknak, mielőtt /elfogultan vagy elfogulatlanul/ véleményt alkotnak.
Dehogy nevelik közösen a gyerekeket!!! Minden kicsinek van apja és anyja, külön családi házakban laknak, a családban, az meg miért baj, ha a gyerekedhez mondjuk más is szól, ő mindenkit ismer a faluban, ahol laktok??? Néhány dolog pedig úgy van, mint rég, pl. reggel és este közösen táncolnak, énekelnek, beszélgetnek a templomban, mint anno a kultúrházban, vagy még régebben a fonóban.
Nem veszélyesek azok semmire, csak az emberi hülyeségre, annak pedig nem ártana, ha valami kipusztítaná.
Tök nagy békében élnek Somogyvámossal, és nem a falu adott nekik munkát, hanem ők a falusiaknak, egy rakat kertész dolgozik ott szezonban az amúgy - a krisnások nélkül - könnyen lehet, hogy munkanélküliségre "született" falusiak közül. A falu helyet adott nekik, ők meg munkát, és egy kis forgalmat a presszónak meg a boltnak, meg a zimmerferiknek.
Miért baj ez???

thinkerbell 2010.10.05. 13:14:38

... a másik pedig az, hogy a krisna-tudat alapból úgy működik, hogy annyit építesz be az életedbe belőle, amennyit akarsz. nekem sem tetszik, ha valaki fanatikus, és rá akarja erőltetni másokra a nézeteit, sajnálom, hogy ilyen rosszul jártál a lánnyal, Rothstein... vannak ilyen krisnások is, de ilyen keresztények is vannak. és a legtöbb alapból nem ilyen.