Kommentszűrés
’10 sze
23
11:01

Romagyilkosságok a színpadon?

Írta: Doktor Kottász

 Megnyugszik. Mélyeket lélegez. Nem cigányozik, nem zsidózik, nem buzizik, nem Robertázik. Kikapcsolja a RomErt, meghallgatja a Pilisben rögzített szívcsakra-dobogást, szór egy kis madáreledelt a Nimród nevű papagájnak, maga mellé ülteti Csanád nevű gárdababáját, visszafelé is felmondja Vona Gábor Barikádba írt vezércikkét, kicsit lehúzza a kapucnis Londsdale cipzárját, lehiggad, majd szépen elolvassa a következőket.

„9 helyszínen 78 lövés
7 helyszínen 11 Molotov-koktél
6 roma halott, köztük 1 gyerek
5 súlyos roma sérült, köztük 1 gyerek
4 gyanúsított

A 2008-2009-ben lezajlott, egyedülálló bűncselekmény-sorozat nem csak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A romagyilkosságok kapcsán dokumentumdráma-pályázatot hirdet a Nemzeti Színház.”

  Az alapötlet ugyanis jó. Valóban nagyon kevés ugyanis a (film)színházakban az aktuális kérdésekkel foglalkozó mű és igaz, hogy volna még ugyan a közelmúltból feldolgozatlanul maradt drámánk elég, de a cigánygyilkosságokkal is kell foglalkoznia a művészvilágnak. Nem azért, hogy a Szíven szúrt ország után egy-egy legyen a meccs. És igen: legyen film Olaszliszkáról is.

  És nem is azért, hogy „társadalmi párbeszédet kezdeményezzen”. Egy mű olyat ne akarjon, az vagy jön magától kapásból a premier után (vagy előtt: lásd a Biszku-filmet) vagy mehet az egész a levesbe. Ráadásul a kifejezés maga is devalválódott, hiszen mára eljutott oda, hogy a következőket jelenti: én, sőt, Én a művész, elmondom, hogy mit gondolok erről az egészről, belevágom a pofádba, te, néző, olvasó, látogató, pedig lábszagú fasiszta leszel, ha nem érted meg. És sajnos a Nemzet(i) Lucifere, a marcipánlőccsel plakátozó, a perverzióval időnként nem is olyan alaptalanul vádolt Alföldi Róbert neve szinte garancia arra, hogy valami hergelően hatásvadász darab nyerjen majd.  

  Viszont megvan az esélye annak, hogy ha nem is kerül ki a pályaművek közül győztesen, de egyáltalán születik egy olyan színdarab, amely emberáldozatok nélkül szembesít minket a cigánygyilkosságok erkölcsi dilemmáival. Hogy mi ördögibb: a megszállottságból és meggyőződésből, vagy az egyszerű megbízásból elkövetett kivégzés? Hogy ki a gonoszabb: aki öl, vagy aki mindent tud róla és nem tesz ellene semmit, sőt. Hogy melyik visszataszítóbb: azonnal vérbosszút esküdni vagy megfontoltan hasznot húzni a halálból? És hogy mivel állunk szemben: egy népcsoporttal akartak végezni, vagy egy egész országot akartak gyilkossá tenni? Egy végtelen embervadászat eleje volt ez, vagy egy polgárháború előkészítése?

  Szülessen dráma, ami alapján meg tudjuk válaszolni ezeket a kérdéseket, vagy legalább egyet, legalább magunknak. Ha ez megvalósul, akkor magasról tehetünk a „társadalmi párbeszédre”.

Címkék: alföldi róbert romagyilkosságok „társadalmi párbeszéd”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr842315226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetetlen Dodó 2010.09.23. 16:03:53

Blogmotor! ratatatatataaaaam bummm!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.23. 16:06:44

@Tehetetlen Dodó:
kimaradt, hát kimaradt. ezért van a néző, aki továbbgondolja a darabot! :)

Alapvető élelmiszer 2010.09.23. 16:56:49

Én színpadra vinném a Love Story-t, amiben egy FÉRFI és egy NŐ kapcsolatának mélységeit lehet megismerni. És alfödinek kötelezővé tenném, hogy minden előadást az elejétől a végéig nézzen meg.

tewton 2010.09.23. 17:26:11

már megint a kétértelmű beszéd. pffff.
"Romagyilkosságok a színpadon?"
roberta ötlete giccses.

inkább azt a változatot kellene megírni, hogy

80 helyszínen 350 késszúrás és 200 fejre mért rúgás
40 helyszínen 35 kővel megdobált ház
28 helyszínen 90 éjszakai betörés során kirabolt, ebből 45 esetben halálra vert vagy átmetszett torkú nyugdíjas.
(stb)

feladat: dokumentumdráma.
a többségi társadalom kirekesztése hogyan vezet oda, hogy az éjszaka betörő, ártatlan származású romafiúk kénytelenek megölni a nyugdíjast, hogy utána kifoszthassák a házat.
milyen emberellenes, démoni erők terelik ezeket a szép és más bübükéket erre az útra? és ha fel is mentjük őket a bűn alól, nézzünk magunkba, és ismerjük fel, hogy miattunk, igen, a többségi elnyomók miatt kellett meghalnia a szintén szegény, kiszolgáltatott nyugdíjasoknak.

Alfőmérnök 2010.09.23. 19:52:37

@bbjnick: Jó darabot mindenről lehet írni, akár olyan dologról is, aminek a részleteiről fogalmunk sincs. Lehetne ez mondjuk egy magyar Nagyítás, a valóság megismerhetetlenségéről. Vagy mondjuk szólhatna arról is a darab, hogy az NBH áll a gyilkosságok mögött. Vagy esetleg az író továbbnyomozhatna, mint Capote a Hidegvérrel-ben. (Igaz, a színrevitelnél a dokumentumérték eleve csorbát szenvedne.) Vagy szólhatna arról az ördögi körről is, amiről @gloire: ír.
Hogy a nyertes darab borítékolhatóan nem ezekről fog szólni, hanem valami egészen másról, az egy más kérdés. ;)

kackia 2010.09.23. 22:00:40

@Grift: Akkor ezt is lementem, mehet a többihez. :)

Éhesló 2010.09.23. 22:31:25

"Inkább azt a változatot kellene megírni, hogy

100000000 év kiszabott és felfüggesztett börtönbüntetéssel szabadlábon új áldozatokra lesve
10000000 igazolatlan óra a soha el nem végzett általános iskolákban
1000000 bukás az iskolában
100000 alkalommal kábel, szobor, jelzőtábla, villanyoszlop, akkumulátor bármi ellopása, rongálás
10000 alkalommal termény és erdőlopás
1000 alkalommal idősök kezéből kitépett táskával elszelelés
900 alkalommal iskolások cipőjének kabátjának, ruhájának, telefonjának elrablása
800 helyszínen 3500 késszúrás és 2000 fejre mért rúgás
400 helyszínen 350 kővel megdobált ház
280 helyszínen 900 éjszakai betörés során kirabolt, ebből 450 esetben halálra vert vagy átmetszett torkú nyugdíjas.

(stb)

A feladat: dokumentumdráma.
A többségi társadalom kirekesztése hogyan vezet oda, hogy ne tudjon iskolába járni, tanulni, mosakodni, takarítani, hogy az éjszaka betörő, 16 évesen még általános iskolás, két yermekes családapa, ártatlan származású romafiúk kénytelenek megölni a nyugdíjast, hogy utána kifoszthassák a házat, széles rokoni és családi támogatást élvezve.
Milyen emberellenes, démoni erők terelik ezeket a szép és más bübükéket erre az útra?
Ha fel is mentjük őket a bűn alól, nézzünk magunkba, és ismerjük fel, hogy miattunk, igen, a többségi elnyomók miatt fosztják ki hazánkat, gyermekeinket és emiatt kellett meghalnia a szintén szegény, kiszolgáltatott nyugdíjasoknak.
(copyright by tewton)

tevevanegypupu 2010.09.24. 00:34:11

Mohacsi Viktoriat bele kell irni (Udvaros Dorottya) meg talan Kuncze is kaphatna egy rovid kis szerepet (Alfoldy Robert)..es esetleg talan meg Gyurcsany is atvonulhatna a szinen, o jatszhatna sajat magat. Ivanyi tiszteletes ur (Kulka Janos) beszedet pedig egy az egyben le lehetne adni.. Tulajdonkeppen minek ide palyazat, az eredeti szovegek nagyon hitelesek lennenek, fele kiadas, dupla borzalom.

osborne 2010.09.24. 02:25:24

@eN: Ha már ilyen jó próféta, mennyi időt jósol még Alföldi művész úrnak a Nemzeti direktori székében? :)

(én nem sokat)

elfelejtette 2010.09.24. 02:44:46

@osborne: Szerintem mar vagja a centit.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.24. 06:00:53

Nem áll szándékomban senkinek az agyát felcseszerinteni egy kis kortárs magyar képzőművészettel, de akad olyan, aki már levadászta a témát:

artportal.hu/aktualis/hirek/kozak_ignac_tibor_allj_ide

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.24. 07:41:04

@Gasper: Ilyen festményeket turistaövezetekben is árulnak történelmi látványosságokkal, mediterrán utcácskákkal, virágosvázákkal és a t. Ha kell, még a járókelő portréját is megfestik ott a placcon.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.24. 08:00:57

@elGabor: igen, valahogyan ez a helyzet. Azzal a különbséggel természetesen, hogy amíg az általad említett iparosokat kiröhögi a magát felkentnek gondoló magyar koncept művészet, addig a semmivel sem kvalitásosabb (sőt!) spekulatív és konceptuális szarságoknak bizonyos esztéták és művészettörténészek (értsd: hülyebölcsészek) ágyaznak többnyire biztos egzisztenciát, valamint kényelmes helyet a kánonba.
Egy szó mint száz, amikor egyébként teljes joggal szídjuk az ilyen koncept szarokat, ne feldkezzünk meg a hülyebölcsészek saráról sem. Nagy ám az írástudók felelőssége abban, ahol jelenleg a kortárs képzőművészet tart.

uff. bocs, ha eltértem a tárgytól.

Juci Óbudáról 2010.09.24. 09:18:09

@Grift:

Nekem az Ön stílusa inkább közönséges, mint jópofa. = Nincs biznic.

kackia 2010.09.24. 11:23:05

@Gasper: Tudom , hogy ez megy a világban, de ennyire direktben azért mégse kellene. Sejtésem szerint, Nemes azonnal megkaphatta a pályázott pénzösszeget a kiállításra. Nem tudom miért, de mindig kitérek a hitemből, ha aktuál politikát szolgál ki a kortárs képzőművészet és annak intézményei.Most jöhetnél Goyával is, de ott valami meggyőző, hiteles terápia jellegű, pszichotikus erő igazolta, működtette a mestert, itt viszont nem érzem soha az öszinte motivációt, helyette viszont mindig az előre kiszámítható, garantált gyors siker köszön vissza.
Mi lesz a vége ezeknek a naprakész kortárs folyamatoknak, vége lesz egyszer?
Sírjak vagy röhögjek.
Ez a világ már nem az én világom ez már nem az én művészetem .

kackia 2010.09.24. 11:27:52

@Juci Óbudáról: Majd, ha grift beugrik magához Óbudára egy jó kis numerára , akkor ismerheti meg az igazi stílusát.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.24. 12:09:27

@kackia: különben Nemes Csabánál még azt is érzem, hogy nála annyira a siker sem garantált. Legalábbis ahhoz képest, hogy pályája kezdetén mekkora favoritnak számított, most azért nem ez a helyzet. Lehet hogy túl nagy az asszony árnyéka? :)

"Mi lesz a vége ezeknek a naprakész kortárs folyamatoknak, vége lesz egyszer?" - írod.

Goya életműve számomra is hiteles. És teljesen más szempontból ugyan, de hasonlóan gondolok Velazquez festészetére is. Amíg ezek az életművek máig érvényesnek tekinthetők, addig Nemes fenti sorozata már most porosnak és legfőképpen érvénytelennnek tűnik. Hogy mi lesz ennek a folyamatnak a vége, magam sem tudom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.24. 12:33:14

uraim, amiről maguk beszélgetnek, az már nincs es. mármint képzőművészet, funkcióját, közönségét, alkotóit vesztette. elmúlt. még az üzlet érdekében életre galvanizálgatják az üzlet urai a művészettörténész származásúak, és a galerista származásúak, de bármire azt mondanak amit akarnak, a nép elhiszi, hisz fogalma sincs, olyan árat gyárthatnak amit csak kifizet a gyökér neomilliárdos, meg az intézmény, bank mifaszom, és így tovább. de hisz tudják.
szóval a maguk pályája épp annyira halott, mint a lemészárolt cigányok. hogy visszakössek az eredeti témához.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.24. 12:42:36

@Grift: "szóval a maguk pályája épp annyira halott, mint a lemészárolt cigányok."

Többnyire nem is ebből egzisztálok, ilyen módon kimondottan felszabadító s nem szorongató az alkotás búvópatakként előtőrö belső kényszere. Persze nem tagadom, egy-egy eladás mindig feltuningol. :)

Alfőmérnök 2010.09.24. 13:36:34

@Gasper: Engem inkább az zavar, hogy 10-20 éve nyugaton már lefutott irányzatok felmelegítésével, lekoppintásával lehet valaki itthon kiskirály.
Amúgy az zavar az ilyen koceptes dolgokban, hogy nagyon egypoénosak (jó esetben). Meg aztán nem nagyon látom, hogy mondjuk Duchamp óta valami egetrengetően nagy, újszerű dolog született volna ebben a műfajban. Az újszerűséget legtöbbször tényleg csak a hülyebölcsészek magyarázzák bele.
De amúgy igazad van.

/Spam 2010.09.24. 14:01:39

Szerintem Roberta már kapott valami jó kis ajánlatot külföldről (ahol - állítólag rendszeresen teleházasak az előadásai) és nem akar csak lemondani a Nemzeti Színház éléről, sokkal jobban hangzik a "lám vele is elbántak a náciak" tézis.
Egyébként pedig folyamatban lévő ügyről van szó (ugye még nem tisztázott a titkosszolgálatok szerepe).

kackia 2010.09.24. 14:41:47

@Grift:
Pont a boltba indultam festékért, hogy megtanuljak szép képet fösteni, de ezek után, majd a vaskaput talán.

Hát magával sem nyittatnék meg kiállítást annyi szent. :))

kackia 2010.09.24. 14:43:23

@Gasper: "fel. az italkészleteit! :))"

Talán alkotói válság?

kispufi 2010.09.24. 15:17:14

A és B verziós kiírásra lenne szükség, és két nyertes lehetne díjazni, egyszer fasiszta-idegengyűlölő ország témakörben, másfelől meg titkosszolgálati-összeesküvésesben. mert tényeket, azt ugye nem tudunk, és nem is fogunk. hogy a robika-féle pályázat és mad az igen tisztelt felkért zsűri melyiket fogja jobban preferálni, azt meg ugye nem kell nagyon beharangozni.

Leskelődő 2010.09.24. 15:20:11

@kackia: Vendéglátói szívélyesség, ha jól sejtem.

kispufi 2010.09.24. 15:22:24

pfffff, b+, grift, ilyen nincs. láthatóan érdekvédő-együttérző származású emberek, úristen :-)))...
ha ebből nem gyárt a mandineres banda szállóigét, akkor semmiből.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.24. 15:24:52

@kackia:
alkotói válság? maga tök hülye? úriember jókedvében iszik, nem bánatában, mint az alsó néprétegek! :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.24. 15:25:30

@Alfőmérnök: "Engem inkább az zavar, hogy 10-20 éve nyugaton már lefutott irányzatok felmelegítésével, lekoppintásával lehet valaki itthon kiskirály."

Ma már elég naprakészen nyomják itt is azokat a dolgokat mint amik nyugaton is aktuálisak. Ez persze nem feltétlenül dícséret a részemről, csak tényközlés. Nyugaton sem olyan tuti a kortárs képzőművészet helyzete és minősége, habár jóval nagyobb a respektje, mint nálunk. Ha például megnézel egy közepes francia krimit, biztos hogy valamilyen enteriőrben (lakás, iroda stb) feltűnik valami jó kis absztrakt meló. Ez nálunk egyelőre elképzelhetetlen.
Duchamp óta valóban nem született különösebben új dolog, azonban kialakult egy paradox helyzet: a koncept, a pop és sok más egyéb irányzat gyakorlatilag felületes és bedöglött akadémizmussá vált.

@kackia: nem, nincs alkotói válság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.24. 19:13:50

@Alfőmérnök:

A kiírásban dokumentumdráma szerepel.

A történet valóban remek irodalmi téma (ebben tökéletesen egyetértünk). De hogyan lehetne olyan történetből dokumentumdrámát írni, aminek még a szereplőit sem ismerjük?!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.24. 19:20:15

@gloire:

Komoly feladata a jelenlegi kultúrpolitikának, hogy teret biztosítson a "magyar igazságnak" is. És most nem ironizálok. Talán a klasszikusok népszerűsítésével lehetne kezdeni, az már kicsit megbillentené a libsi hegemóniát (és talán inspirálóan hatna a kortárs magyar alkotókra is):-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.24. 19:39:27

@Gasper:

Megnézegettem néhány dolgát ennek a Nemes Csabának. Nekem úgy tűnik, nem rossz gyerek ő, hanem "buta". Nem az van itt a háttérben, hogy olyan szinten kiestek - mára már - generációk a saját kultúrájukból, hogy (már) maguk is úgy gondolják, hogy az nincs is (s talán soha nem is volt)? Szépen belemerülnek a stíluskényszeres, trendkövetős áramba, és lesz, ami lesz. Ez nem szabadság, ez kiszolgáltatottság:-( S ebbe már ez a romagyilkosos koncept is belefér:-(

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.09.24. 19:41:28

@bbjnick: Nem tisztem védeni a pályázatot.
De nincs megkötés a szereplőkre vonatkozüan. Használd a fantáziádat. Így lehetnek pl. az áldozatok is a főszereplők - az ő kilétük ismert - vagy akár egy nyomozó, újságíró (lásd Húsz óra), stb...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.24. 20:05:33

@Alfőmérnök:

Végülis, miért ne:-) Olyan motivációkat szövünk a történetbe, amilyeneket csak akarunk. És még csak vitatni sem lehet azokat...

ü
bbjnick

eN 2010.09.24. 22:28:48

@osborne: hat ugye volt ez a Nyugalom c. filmje, nem csodalkoznek ha kiderulne (mint Verebes fianal), hogy haveri alapon tamogatta valamelyik fimes alapitvany vagy a Szerencsejatek. Nincs kedvem most nyomozgatni, az imdb szerint 200 millio ft volt a film, ezt valaki kifizette (az mtv pl?).

eN 2010.09.24. 22:35:46

@Gasper: igen, vicces latni hogy (amint a politikaban az egykori lazado hipik), mara ezek az iranyzatok kepviselik azt, ami elleneben letrejottek anno.
Az se segit sokat hogy lassan muveszettortenesznek kell lenni egy atlagos kortars mu megertesehez, ezert erzik amit Alfi irt, hogy semmi uj nincs. Pedig van, csak kb mint az atomfizikaban, ezt nem lehet "megerteni" 5 perc utanolvasassal.

eN 2010.09.24. 22:43:32

@Gasper: egy nagyobb osszeget feltettem volna hogy ez az NCs itermedias :)) es tenyleg!
ezeket a magukat posztmodernnek hivo hiperrealistakat hivom en ingyeneloknek, van beloluk egy par, tobbseguk tehetsegtelen senkihazi, aki jokor volt jo helyen.

osborne 2010.09.24. 23:07:20

@eN: Ha jól tudom az MMA 64 misivel dobta meg a Nyugalmat. Azt viszont továbbra sem értem mit keres még RA a Nemzeti élén. Mire várnak Fospumpáék?

osborne 2010.09.24. 23:10:18

@osborne: jav: AR. (egy alternatív teátrumban a helye)

Alfőmérnök 2010.09.24. 23:14:56

@osborne: Én úgy tudom, hogy pályáztatási körülmények is enyhén szólva homályosak voltak. Talán ezt kéne egy kicsit megpiszkálniuk.
A költségvetésről ezt találtam.
index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/alfoldi0109/
"A 200 millió forintos költségvetésből még csak 75 millió forint áll a produkció rendelkezésére, de a producer bízik a "főleg fesztiválfilmeket támogató" Magyar Mozgókép Közalapítványban (MMK), hogy a 2006-os pályázatnál is ítélnek pénzt a "tisztességes nézőszámra és nemzetközi életre" egyaránt számító filmjére."

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.25. 10:34:58

@osborne:

bajban vannak a fospumpáék. schwajdának megtetszett halnia, vidnyánszki meg állítólag nem akar. ezzel el is fogytak a méltó jelöltek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.25. 11:44:00

@bbjnick: pontosan látod, nincs is mit hozzátennem.

@eN: detto. :)

ps. bocs a rövid fogalmazásért, ma csúnya katzenjammer van. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.25. 11:46:56

@Gasper:
:)) képzelje, én alkohol mentes sörrel nyitottam, gondolhattya! :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.25. 11:51:55

@Grift: jujj! :))
Én most hozatok a boltból kokakólát. Sok citrommal elég jól szokott működni.

kackia 2010.09.25. 12:58:01

@Gasper: Tudtad, hogy Marcel Duchamp haláláról 1968-ban csak a magyar sakkélet emlékezett meg, de csakis úgy mint sakkozóról.
Totál elfelejtett jelenség volt a 60 as években idehaza. Pedig mennyien rajongtak volna azért a fránya kis, masszív fogyasztással is összeköthető fountain , redimadért.

"Szépen belemerülnek a stíluskényszeres, trendkövetős áramba, és lesz, ami lesz. Ez nem szabadság, ez kiszolgáltatottság."
Bjnick-nek igaza van, nekem is ez a véleményem.
Én úgy látom, hogy sokan nem belűről építkeznek, kimennek, körülnéznek, majd rákapcsolódva elkezdenek meglovagolni valamit, arra nem is gondolva, hogy esetleg semmi közük az egészhez .Persze, így csakis a hajó által keltett, mögöttes hullámokat tudják elkapni. Arra nem gondolnak, hogy a hajó már máshol tart. A hullámok, a végtermék vizsgálata viszont a műelemzés feladata lenne és nem a spekulatív, megfelelni akaró kortárs alkotóké. Mindenki a kor gyermeke, csak tud valamit mondani saját kútfőből, ha már alkotásra adta a fejét.
Ha meg erre nem képes, nincs üzenete, úgy is ki fog szelektálódni és előbb vagy utóbb senki sem lesz kíváncsi rá, ekkor meg majd abba hagyja.
Én nem hiszek, az irányzatok meglovagolásában, viszont hiszek a jó műben az erős ,szuggesztív alkotásban, mely egy következetesen végig járt pálya eredménye lehet csak.

Alfőmérnök 2010.09.25. 13:58:33

@kackia: Ez tetszett! :)
Ön képzőművész?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.25. 15:04:44

@kackia: persze, hogy tudtam! Ráadásul a Nemes Csabától hallottam először erről a nekrológról, még a Kisképzőben, amikor odajött tanítani. :))

Duchampot a 60-as években Warholék kezdték el újra felkapni. Még Velvet Underground koncertekre is járt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.25. 15:06:46

@kackia: "Én nem hiszek, az irányzatok meglovagolásában, viszont hiszek a jó műben az erős ,szuggesztív alkotásban, mely egy következetesen végig járt pálya eredménye lehet csak."

Megint csak sűrün bólogatni tudok.

kackia 2010.09.25. 15:42:50

@Gasper: Én pedig Veizer Lászlótól hallottam.

kackia 2010.09.25. 15:51:25

@Alfőmérnök: Ha grift úr, képzőművészetről hangoztatott elméletét is figyelembe veszem akkor csak olyan dekoratőr féle lennék. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.25. 15:54:08

@kackia:

bár minden szaros képzőművész ilyen befogadóan állna az elméletemhez :))

Alfőmérnök 2010.09.25. 16:48:08

@Gasper: Még jó, hogy felkapták, mert – kis módosítással – ugyanazt csinálták, mint Duchampék. Ezt a kis módosítást nagyították föl a nyilván anyagi és egzisztenciális lehetőségek után kajtató művészettörténészek, esztéták. (Mellesleg ami szellemi muníció van Warholékban, azt Walter Benjamin már leírta kb 30 évvel azelőtt, részben a dadaistákra reflektálva. Nekem legalábbis ez a benyomásom, de nem akarom magam szakértőnek feltüntetni, mivel nem vagyok az.)

Más: azért ezt az egész modern képzőművészetet nem kéne teljességgel az ilyen konceptuális gesztus-művészettel azonosítani. Szerintem van, ami igazi vizuális élményt nyújt. Gondolok itt pl. a Klee-féle vonulatra (azért őt említem, mert rám ő volt hatással, persze élőben, nem reprodukcióról.)

kackia 2010.09.25. 17:23:17

@Alfőmérnök: Hány éves maga , hogy találkozott Klee-vel. :)

kackia 2010.09.25. 17:27:40

@Grift: Azért nem szabadna ennyire lenézni a képzőművészeket.
A képzőművészek is majdnem olyanok mint az írók.
Ma a képzőművészet haláláról beszél , de könnyen megeshet, hogy az irodalom hasonló sorsra jut. Pár évtized és senki sem fog olvasni már, még málnásit sem.

Alfőmérnök 2010.09.25. 17:30:24

@kackia: Sajnos csak képeivel találkoztam pár éve a Szépművészetiben. :)
És nem a "művészileg" volt rám hatással, mert nem vagyok művész, főként nem képző-, de vizuális csemege volt, jó volt legeltetni rajta a szemem.

tewton 2010.09.25. 17:33:53

@Grift:
eljön még a vaskor, amikor a gőzdóm szövegeit a4es lapokra printelve terjesztik a beavatottak. aztán már az se lesz, gépelve és indigózva fog terjedni :)

kackia 2010.09.25. 17:38:05

@Alfőmérnök: Rám is nagy hatással volt, csiszolt ékkövekként ragyognak a képei.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.25. 18:15:59

@tewton:

és közben folyamatosan esik az eső... :)

Alfőmérnök 2010.09.25. 19:55:43

@kackia: Közel áll a természeti széphez. Btw azt kellett volna írnom, hogy "eredetiben" nem pedig azt, hogy "élőben". Bár lehet, hogy szép férfi volt. Erről talán Warhol véleményét kellett volna kikérezni.

tewton 2010.09.25. 20:38:13

@Alfőmérnök:
no, akkor mondjanak valami szépet miróra is.
mert kleevel még tudok valamit kezdeni (bár nem szívesen), de miróval már nem.

Téglagyári Megálló 2010.09.25. 20:39:32

@Grift:

Egyszer részem volt egy kísérteties élményben: Mezőlaborcon betértem a Warhol-kiállításra. Innen származott el Warhol ruszin anyája. Képzelheti, mennyien voltak kíváncsiak rá.

kackia 2010.09.25. 20:43:48

Warhol nem ismerhette hiszen Klee 40-ben meghalt.
Ezenkívül Klee egy rendes családapa volt, ha a nemi identitás zavarra is gondoltál. :)
Ez a természeti szép hasonlat viszont tökéletes mert valahol itt a kutya elásva ez lenne a lényege minden alkotásnak .

Alfőmérnök 2010.09.25. 20:45:59

@kackia: Fényképről ismerhette Warhol Kleet.

kackia 2010.09.25. 20:52:29

@Alfőmérnök: Ez igaz :))
Viszont Warholról nehezen tudom elképzelni , hogy hódolt volna a papersex-nek .

Alfőmérnök 2010.09.25. 21:05:24

@tewton: Nekem ő is tetszik, de (talán) valamivel kommerszebb, vagy legalábbis a motívumait kicsit elkoptatták. Egyébként az egyik szépművészetis kiállításon együtt volt Kleevel és Tanguy-jal. E három közül nekem Miro tetszett a legkevésbé, persze eredetiben ő is sokkal jobb volt, mint reprodukción. Tanguy is jó volt, róla Hamvasnak is van egy esszéje :) (Tanguy, vagy a logisztika misztikája. A netről leszedték).

Alfőmérnök 2010.09.25. 23:22:03

Egyébként nekem csak most esett le, hogy a poszt illusztációja is egy NCs kép (Sárga ház, 2009, 150×252 cm).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.26. 02:09:21

@Alfőmérnök: @kackia: @tewton:

Egyszer beszélgettem a "ma élő legnagyobb formaművésszel" (idézet egy kritikából:-D). A mai magyar szerves (a népművészet elemeiből építkező, annak képi nyelvével író) művészet és Klee művészetének hasonlóságát bizonygattam neki. Úgy emlékszem elgondolkodott, majd bólogatott.:-)

Klee, mivel egy "autentikus" és koherens formanyelv vagy méginkább képi nyelv létrehozásán bütykölt, ezért valóban gyakran tud olyan hatást kelteni a műveivel, mintha valami nagyon kiérlelt, egységes és letisztult ősi dologgal találkoznánk (mint mondjuk egy piros-fehér keresztszemes öltéses magyar népi hímzés vagy egy húsvét-szigeti ősszobor).

A modernizmusba egy Klee is belefért , mert a modernizmusban volt (sok más mellett:-|) valami romantikusra és heroikusra való érzékenység is (a posztmodern talán lényegileg attól posztmodern, hogy ez az érzékenység kiveszett belőle:-/). Persze, ez nem igazi heroizmus, hanem imitáció. Mint ahogyan Klee műveinek monumentalitása sem valódi monumentalitás, sokkal inkább monumentális hatás (ami, mivel nem kapcsolható, nem illeszthető valami nagyobb egészbe, ezért leginkább csak esztétikai jellegű hatás marad).

Sz'val: Klee szerintem is valaki:-) De Miro vagy Tanguy, már bocsánat...! Ők a nyomába sem érnek.

Szerintem.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.09.26. 02:37:46

@bbjnick: Mostan azért nem akarok veled vitatkozni, mert ad1 késő van, ad2 én is ezt a minőségi sorrendet állítottam föl. Csak mondjuk azt nem mondanám, hogy lába nyomába sem érnek (Tanguy kapcsán ajánlom kedvenc Hamvas Bélád esszéjét:)).
Amúgy láttad Mirót eredetiben? Nem csak vicceltem, mikor azt írtam, hogy sokkal jobb, mint másolaton. :)
Sz'al most alapvetően sztem némi hangsúlyeltolódással egyetértünk, csak a megközelítés más. :))
Különben Klee munkamódszerébe bepillantást nyújt: Pedagógiai vázlatköny, Corvina, 1980. Innen azért látszik, hogy tényleg van munka, filozófia, költészet, stb, abban, amit csinált.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.26. 08:57:13

@Alfőmérnök: "Más: azért ezt az egész modern képzőművészetet nem kéne teljességgel az ilyen konceptuális gesztus-művészettel azonosítani."

Szó nincs róla! Nálam alapvetően nem szitokszó a koncept, csak hát Magyarországon ballib időkben túlspilázzák a szerepét, így a műfaj gyakorlatilag üres akadémizmussá torzul. Különben évek óta tapasztalható egy tendenciózus elmozdulás a figurális festészet, illetve az újrealizmus irányába. A gond az, hogy ezt is a divat, a galériák, illetve részben a hülyebölcsészek kényszerítik ki. Amúgy Nemes Csaba jelen képei is beleillenek az új divatba.

Más.
Tegnap kaptam egy reprezentatív düsseldorfi kiállítási katalógust, amely sok szempontból tanulságos. Ma már gyakorlatilag semmiféle fáziskésés nincs a magyar és a nyugati tendenciák között, talán csak két dolog van, ami igazán szembetűnő: egyrészt ismeretlen fogalom a kontraszelekció, másrészt a műtárgyaknak egészen más áraik vannak. Amit itthon jó, ha 1000 euroért elpattint az ember, az Németországban minimum a három-, négyszereséért megy el.

Ha csippantod Klee-t, akkor Korniss Dezsőt és Vajda Lajost is értékelni fogod. Legalábbis remélem.

Kornissról:

www.revizoronline.com/hu/cikk/859/korniss-dezso-19081984-gyujtemenyes-kiallitasa-muveszetmalom-szentendre/?cat_id=2&first=270
www.google.hu/images?q=korniss%20dezs%C5%91&oe=utf-8&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&hl=hu&tab=wi&biw=1280&bih=647

és Vajda Lajos:

www.google.hu/images?q=vajda%20lajos&oe=utf-8&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&hl=hu&tab=wi&biw=1280&bih=647

(kicsit gereblyézni kell a találatok között)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.26. 09:13:01

@bbjnick: "A modernizmusba egy Klee is belefért"

Szerintem Klee sokkal inkább archaikus, mintsem modern. Persze értem én, hogy mit mondasz. :)

Alfőmérnök 2010.09.26. 12:38:02

@Gasper: Nekem tök mindegy, hogy egy festmény figurális-e, vagy sem, mindkét típus tudott maradandó vizuális élményt nyújtani. A koncept, meg az ezernyi módosulásai az meg ugye más dolog, mert ott máson van a hangsúly, de az is lehet jó (bár inkább szellemesnek nevezném, mint szépnek).

"ismeretlen fogalom a kontraszelekció"
Kontraszelekción itt mit értesz? Csak annyit, hogy egyszerűen kevesebb a gagyi?
Hát úgy látszik az árak azok valamennyire követik az átlagkeresetbeli különbségeket. (Én mondjuk ennek – veled ellentétben :) - inkább örülnék, már ha potenciális vásárló lennék.)

„Magyarországon ballib időkben túlspilázzák a szerepét...”
Vigyázzál, mert bbjnick szerint még ma is ballib időket élünk.
A művészetben nálam úgy általában a modern sem szitokszó (egyébként szerintem akinek csak a destrukció jut eszébe róla, az nem ismeri/érti eléggé).

Alfőmérnök 2010.09.26. 12:46:20

@Gasper: Ja, Vajda Lajos képeit ismerem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.26. 21:24:02

@Gasper:

Egy archaizáló modern:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.09.26. 22:25:26

@Gasper:

Gasper uram, magának mi a véleménye a Kovásznai-életműről? Ma délután megtekintettem és vegyes érzéseim vannak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.26. 22:44:55

@Alfőmérnök:

A Pedagógia vázlatkönyvet ismerem. Vidám kis munkának tartom --- színtiszta modernizmus:-) (No, már csak emiatt sem tekinthető archaikusnak Klee művészete:-) Egy archaikus alkotó nem analizál:-))

Hamvas Tanguy-esszéjét is ismerem. Furcsa dolog "öregfejjel" újraolvasni Hamvast. Ma már ("öregfejjel") olyan rétegei is megnyílnak a szövegeinek, amik kölyökfejjel felfoghatatlanok, érzékelhetetlenek. A Tanguy-esszével kapcsolatban jutott ez eszembe, mert mikor annak idején --- közel húsz éve --- a Patmoszt olvastam, föl sem tűnt, hogy iróniája "többfedelű". A legfelső kritikus, ironikus réteg még nyilvánvalóan adja magát, de van egy mélyebb, erősen önironikus rétege is a szövegeknek. Pl: amikor arról ír, hogy saját generációjának legjobbjai könyvtárakat olvastak végig, hogy a minimálisan szükséges eligazodásra szert tehessenek a világban és hogy ez a kor az alexandriai gnózis időszakára hajaz (nem szószerinti idézet), árnyalt, de kegyetlen önirónia:-) És ilyen a Tanguy-esszé is. Már a címe is: "a logisztika misztikája":-)

(Van Hamvasnak egy korai esszéje, a Hexakümion, amiben Nietzsche görögségképén, az általa felvázolt görögségeszményen át szemléli saját korát. Abban ír az egzisztencialisztikus fordulatról, ami az európai kultúrában - Kierkegaard, Nietzsche stb. hatására - folyamatban van (törekvés az ember és a szellem primer egységének helyreállítására). Azonban már ezt is felemásnak látja (az egzisztencializmus miközben leleplezi az ön- és világáltatást, ugyanakkor nem tud túllépni a burkolt moralitás minőségén, annak a hatalmi ösztönnek az arca tűnik elő mögüle, amit fel akart számolni stb.).

A Tanguy-esszében is felsorakoznak ennek az egzisztencialisztikus fordulatnak a szereplői, egy új "gnoszticizmus" bontakozik ki előttünk, majd Hamvas így zárja esszéjét: "Az ég kékje minden festőnél élet; Tanguy képein az azúr szakadék, a nemlét nagy kék gödre (Mallarmé). Semmi hév, csak a logika heve; semmi emóció, semmi rajongás; nincs határozott kontúr, csak a misztikusan egzakt élesség, nincs fix hely, csak amit a metafizika fixált. Intérieure métaphysique. Steril fantazma és absztrakt misztérium. Álom és geometria. Mindenesetre a modern művészetben a halálkészültségnek elért legmagasabb foka." Súlyos irónia van ebben.:-|

Most az következne, hogy mik ennek az iróniának (szerintem) a forrásai (okai:-)), de ezt majd inkább egyszer máskor írom le:-D

Sz'val, a lényeg: ez a hamvasi Tanguy-rajongás korántsem olyan egyértelmű. Szerintem.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.09.26. 23:02:52

@bbjnick: "színtiszta modernizmus"- szerintem is.

Én viszont nem érzem az iróniát abban az esszében, az idézett részben sem. (Inkább helyenként következetlen, csapongó.)

Szerintem 20 éve még el tudtad képzelni, hogy valaki nem pejoráló értelemben használja a "modern" szót, és most ezért olvasod másként, ezért keresed az iróniát a szövegben. :D

tewton 2010.09.26. 23:19:43

milyen kis érdemi kommentfolyam keletkezett ezalatt a PC-közeli poszt alatt :)

Alfőmérnök 2010.09.26. 23:23:56

@bbjnick: Végigfutottam ismét a szöveget, de csak nem találom azt az iróniát. :))
Amit idéztél, az utolsó bekezdés, annak korábban minden mondatát kifejti bővebben és nem ironikusan. Szerintem. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 05:56:57

@Alfőmérnök:

"Szerintem 20 éve még el tudtad képzelni, hogy valaki nem pejoráló értelemben használja a "modern" szót, és most ezért olvasod másként, ezért keresed az iróniát a szövegben." --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

"Végigfutottam ismét a szöveget, de csak nem találom azt az iróniát. :))" --- írod.

Hát, ontológiai vagy hermeneutikai szövegelemzéssel nem szolgálhatok:-D, de három, az irónia keresgélését megkönnyítő szempontot tudok neked ajánlani:

1) Nem véletlenül hivatkoztam előző kommentemben a Hexakümion egzisztencializmus-megközelítésére (már ott is kicseng a "szkepszis" az elemző hangból, bár ott még leír Hamvas olyan mondatot is, hogy: "Az egzisztencializmus, ha kérik, minden valószínűség szerint a nyugati embert a dharma fogalmához fogja közelebb vinni." --- a Patmoszban már ilyen mondatot nemigen találsz).

2) A Patmosz (úgy hírlik:-)) egy nagyon következetesen megszerkesztett esszégyűjtemény. Nem véletlenül kapott a sorban egy esszé éppen ott helyet, ahová került. Ha folyamatában olvasod, az egyes esszék akár erősen más értelmezést is nyerhetnek, mintha egy-egy esszészöveggel önmagában találkoznál.

3) Az Új Forrás folyóirat 1993. 10. száma tartalmaz néhány kései Hamvas-levelet. Sokat hozzáadnak ezek a levelek a Hamvas-képhez, nagyban elősegítik Hamvas jobb megértését.

S még valami: nem érzem túl vadnak a párhuzamot, ezért ajánlom a Németh László-mű és a Hamvas-mű kibomlásának összehasonlítását. Mindkét alkotó saját "rögeszméivel" birkózik, ugyanazt "játssza" újra és újra, egyre beljebb hatolva az általa tárgyalt problémákban, ám míg Némethnél ezt a szellemi utat látványos műfaj- és stílusváltások is jelzik (esszé → regény → dráma), addig Hamvasnál ez korántsem ilyen látványos, bár kétségtelenül végbemegy (azaz: ő is egyre "rafináltabban", egyre többrétegűbb üzenetek megfogalmazására használja az általa használt műfajokat).

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 05:59:43

@bbjnick:

használja az általa használt=használja az általa alkalmazott

Alfőmérnök 2010.09.27. 07:45:57

@bbjnick: Köszönöm a választ, ezek tényleg hasznos szempontoknak tűnnek.
(Engem egyelőre nem győztél meg, de ez lényegtelen. ;)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 18:19:47

@Alfőmérnök:

Igaz:-) Túl sokat nem oszt, nem szoroz, hogy mit gondolunk a kérdésről; de ha mán, akkor mán:-)

Tanulságos megnézni, hogy milyen környezetben található az az esszé --- miről szól a Tanguy-esszét megelőző és azt azt követő esszé: előtte: A dolgokból elég, utána: A kétzongorás szonáta.

Valamint az iróniához még: érdemes elolvasni Az értekezés a közigazgatásról c. "tanulmányt", majd utánanézni a szöveg lábjegyzetében lévő hivatkozásoknak:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.09.27. 18:42:28

@bbjnick: Az Új forrás cikket nem olvastam, de természetesen megnéztem, hogy milyen környezetbe van beágyazva az esszé, és azt hiszem, értem, hogy mire gondolsz, de ezzel együtt nem győztél meg. :) Csak ezt reggel lusta volta leírni. :)
(Nem hiszem, hogy azok közé sorolja Tanguyt, akikről érdekesebb, hogy mit írnak. )

Alfőmérnök 2010.09.27. 20:09:01

@bbjnick: Utánanéztem a hivatalnokos lábjegyzeteknek. :DDD
(Gyanús volt amúgy, mert nem szokott lábjegyzetelni.)
Titus Paragon: Behörde und Fledermaus (Hatóság és bőregér). Heidelberg, 1955.
P. P. Souie — B. Capaud: La sociologie de l'employé subalterne (Az alárendelt hivatalnok szociológiája). Paris, Montmartre, 1957.
:D

tewton 2010.09.27. 20:49:23

@Alfőmérnök:
ránézve ezek elég kamu címeknek tűnnek. ISBN-számot tud?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.27. 20:55:45

@tewton:

Itt olvasható a "tanulmány", s a végén ott van valamennyi "hivatkozás" is:-)

www.lazadas.com/www.tar.hu/lazadas/hamvaskozigazg.htm

:-)

ü
bbjnick

Colt45 2010.09.28. 12:47:19

Azért kiváncsi vagyok, Szögi Tanár Úrról mikor tervez színdarabot írni a homár zsé Roberta...
Én megmondom, leszarom hogy kinyírtak néhány cét, maradt sajnos úgyis elég....