Kommentszűrés
’10 sze
9
11:01

„Megpróbálunk gegekkel operálni”

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  A pártok ifjúsági szervezeteinél nincsen lehangolóbb dolog, amikor megpróbálnak viccesek lenni. Nem is tudjuk, ki helyett szégyeljük jobban magunkat - általában mindig azt választjuk, aki a legutóbb mutatott be valamilyen nyilvános performanszot. Most éppen a Societas érezte itt az idejét annak, hogy egy nyílt színi sajtótájékoztató keretében vizuálisan is megjelenítse mondanivalóját, miszerint az „Orbán-kormány tagjai nem szuperhősök”. E feladatot úgy oldották meg, hogy az Orbán-kormány tagjait szuperhősként ábrázolták életnagyságú papundekli figurákon. Sajnos személyesen nem lehettünk jelen, de szerencsére a Népszava szemfüles munkatársai ott voltak, és ezt a remek videót készítették e remek emberekről: 

 (A kép forrása: MTI)

Címkék: mszp népszava ostobaság performansz demonstráció societas

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr402281795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetetlen Dodó 2010.09.09. 11:12:42

Szerencsére nincs hang a gépemen, így megmenekültem attól, hogy halálra röhögjem magam a bolsipalánták fergeteges humorbombáin.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2010.09.09. 11:14:20

az

úfjúgárdista Societasnak is

volt valami korrupciós ügye, azért tűntek el jó időre a balfenéken

a képmutatós hazug mocskos fajtájukat

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2010.09.09. 11:15:08

az

ifjúgárdista Societasnak is

volt valami korrupciós ügye, azért tűntek el jó időre a balfenéken

a képmutató hazug mocskos fajtájukat

maldin 2010.09.09. 11:34:46

elvárható lenne egy 30 közeli "politikuspalántától",hogy papírból folyékonyan tudjon felolvasni,vagy ez meghaladja a képességeiket?

Bummer 2010.09.09. 11:42:01

A szuperhős Zuschlag.

Guild 2010.09.09. 12:08:44

Szerintem senki nem gondolta Magyarországon, hogy a Fidesz hirtelen mindent megold. Ezt legfeljebb a balosok feltételezték a Fidesz szavazókról tévesen.
Most egy kitekert logikával már ott tartanak, hogy a téves feltételezést úgy állítják be, mintha a Fidesz politikusai maguk állították volna ezt.
A Kövér-Hulk azért jól néz ki.

lorantka_a_gall 2010.09.09. 12:16:04

Szerintem Kövér egész jól sikerült Hulknak :)

Gabe2 2010.09.09. 12:34:21

@lorantka_a_gall: Ja, olyan, mint a Dózsa az egykori papírhúszason

Gandalf Garaboncias 2010.09.09. 12:34:42

"Ezek a szuperhősök többnyire negatív szuperhősök" WTF?

A Societas zavaróan nincs tisztában a szuperhősök fogalmával. Demokrata képregény-rajongóként tiltakozom Joker és Superman, valamint Hulk és Lara Croft összemosása ellen!
Diszkrimináció! Ájrópa seggítccs!

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.09.09. 12:42:19

@Pisti, az aragorn: Azért én szeretnék összemosódni Lara Crofttal :-))

tewton 2010.09.09. 12:44:42

még egy-másfél évig nyugodtan le lehet az ilyen kis nyomiságokat söpörni két mondattal:
"savanyú a szőlő?"
"volt rá 8 évetek"

cyberlolita40001 2010.09.09. 14:06:55

jól néznek ki a kis mesehősök, aki meg nem hiszi, hogy mekkora kamukérózás zajlik az országban, az nézze meg szépen a pénztárcáját, aztán majd utána lehet mutogatni, hogy ki-hol-mit. szerintem.

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2010.09.09. 14:17:59

Mi innen a Május 1. Traktorgyárból az egész kollektíva nevében gratulálunk a (szocialista) izé bocs (socialista) bocs szocietásosh (bolsevikoknak) ifjaknak hogy ilyen bátran kifigurázták a horthyfasiszta reakcijós kormány basáskodását.

Már csak ijjenek az elnyomó Urak, hogy mán azt hisziok hogy itten tettek valamit, oszt akkor mán ők a janik, de most megkapták. Faludy György Korábbi Elvtárs is leralább ilyen bátor volt amikor a prohászkaottokár szobrát ledöntöte.

ucsacsu 2010.09.09. 14:22:34

@lorantka_a_gall:
A húszasról volt egy vers:
hiába dolgozol,Hiába vetsz,
mindig ilyen nesztelelen leszel,
mire egy darab rongyod lesz
ilyen öreg leszel.
Vagy valami hasonló
öregszem,igyekszem

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.09. 14:26:17

Ez odaver a vízgereblyézésnek meg a játékmarkolós performansznak is!

Superman a negatív hős? :-))

cyberlolita400001 2010.09.09. 14:33:05

@zero: mondjuk ez jogos, Spermann, mint Semlyén... dehát az igazmondó szuperjuhászok már csak ilyenek. nekem mindegy ki-mit mond, egy biztos, több pénz k****ra nincs a zsebemben. Köszönöm, Viktor!

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2010.09.09. 14:52:51

Egyébként önmagában is szánalmas, hogy a kommunista ifjak (épp úgy, mint az idősebb bolsevisták) szabályos személyi kultuszt rendeznek Orbánnak, igaz, fordított előjellel: kizárólag az ő (legfeljebb: ő és a párt vagy a kormány tagjai) döntéseivel képesek foglalkozni, és csak a Fidesz különféle politikai álláspontjai képezik, képezhetik megnyilvánulásaik tárgyát. A legviccesebb, hogy ez nyolc álló éven át akkor is így volt, amikor egy bolgár titkosügynök pereputtyának "felesége" vagy férje vagy mi irányította az országot, s a legvadabb, legszélsőségesebb liberalizmus nyugodtan ülhette torát, a legsötétebb szocialista bagázs a szemét kilophatta (ha olyan lábbal keltek fel, kilövethette) az embereknek, ezeket az ifjakat (és aggokat) akkor is rögeszmésen csak a Fidesz (-KDNP) és Orbán foglalkoztatta, tolómércével a kézben halálsikoltozva egymásnak, ma mennyire tolódott jobbra az egyébként mérsékelt, kereszténydemokrata stílusú középpárt.

Bell & Sebastian 2010.09.09. 14:54:01

Egy fiola merkaptánt közéjük kellett volna baszni és három hétre garantáltan elkerüli minden élőlény ezeket a kádertojásokat, úgy 5 - 600 méterre!

tewton 2010.09.09. 14:55:08

@zero:
ne feledjük a báb-ellenzékes fotózkodást a választás hajrájában (7 nap a demokráciáért), meseházi és ildi néni főszereplésével. de ez tényleg a gügyeség szintje most már.

kej 2010.09.09. 16:24:43

ugye azért meg van a fidelitas vízgereblyézése is ala szijjártó und a neve se jut eszembe annyira fontos fehérvári samesze. nem mintha ez mentesítené a másik tehetségtelen brigádot

elfelejtette 2010.09.09. 16:51:23

@zero: Igen, ez már egész fejlett performansz. Mondjuk ez a görcsös papírból olvasás kissé ront az összképen.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.09.09. 18:07:22

Én komolyan nem értem mit kell egyáltalán 100 napokkal foglalkozni, jó tudom a szocik divatba hozták a 100-as számot mint az elkurás időintervallumának mértékegységét. Főként azért bájos, mert ebbe a 100 napba benne van a nyári szünet is, szóval ezt is figyelembe véve, és az anyapárt "teljesítményét" is beleszámítva kibaszott szánalmas az egész.
Ui: Viszont Orbán Joker-ként kibaszott jól mutat:)

tewton 2010.09.09. 18:18:06

kövér teljesen jól néz ki. de azt nem hiszem, hogy ezeknek a nyomorultaknak tényleg csalódást okozott az a száz nap.

amúgy aranyosak. de ha én lennék 30 körüli ráérős fővárosi fiatal, talán értelmesebb dolgokkal foglalkoznék.

gyilkos fűegér 2010.09.09. 21:12:41

Miért, Joker pont jó lenne miniszterelnöknek. Legalább egy kicsit felpezsdülne az ország.

Anti Anyag (törölt) 2010.09.09. 22:02:34

Ráadásul pontosan tudják, hogy őket (nagyon helyesen) Orbán rendőrsége nem fogja szétverni.

Samuzia 2010.09.09. 22:09:39

Hát szerintem, ez a performance elég ciki lett, és a nyilatkozat még azt is alul múlta, nem is ismerik a szuperhősöket, de gáz...

amize 2010.09.09. 22:13:29

Szánalmas.
Tényleg csak ennyire telik a fiataljaiktól?
Ezek viszik majd tovább a vörös tüzet?

Anti Anyag (törölt) 2010.09.09. 22:13:38

@gyilkos fűegér: Ugyanúgy Gyurcsány samesza lenne, mint Bajnai. Az MSZP-nél akinek legtöbb pénze van, az a valódi miniszterelnök. Az ész nem feltétel, ez jól látszott Gyurcsányon.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.09. 22:15:22

Egy valaki felvetetné doku-stílsuban hogy születik egy ilyen "izé" az ötlettől a megvalósításig ... volt rendes értekezlet, és megszavazták?

Még össze is csapták kezüket, hogy milyen fasza?

Amikor ott álltak a szánalmas kartonbábúkkal a sajtó előtt, egyik sem érezte, hogy milyen kibaszott kínos?

Vagy ők erre immunisak?

Annyi sok a kínzó kérdés ...

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.09.09. 23:00:10

@Gorgiasz: Az a baj, hogy tényleg a Fidesz mondta. Tudod, AZONNALI adócsökkentés, KÉT HÉT alatt rend lesz, meg ilyenek. Ezzel nyertek ekkorát, meg persze a szocik balfaszságával. Önmagában egyik tényező sem lett volna elég.

rooklin 2010.09.09. 23:27:08

"Óriási csalódás mindazok számára, akik az elmúlt évek jobboldali szemfényvesztése után elhitték, rögtön meseországba juthatunk."

Meg kell hagyni, valóban vannak, akik elhiszik, hogy így vagy úgy meseországba juthatnak - gyerekeknek hívják őket, de azoknak felesleges a kedvében járni, úgyis mindenben csak csalódnak (létezik a Jézuska, menő dolog kukásembernek lenni, stb).

Akvyr 2010.09.09. 23:55:53

Szerintem nem olyan szar, tök jók lettek a bábúk :)

fedélzeti kompót 2010.09.10. 00:48:34

Viccelődésen és cuslágoláson kívül mire jó egy ilyen szervezet? A kisdobosdit meg az úttörőset értettem: megyünk számháborúzni meg papírt gyűjteni meg műsort adunk az öregek otthonában. De ezmiez?

hivatásos rettegő 2010.09.10. 05:50:55

Societas fiúk

hogy mondta gyurcsibohóc

ha nem tetszik el lehet innen menni

hülye buzik

Dezsőke001 2010.09.10. 07:59:03

ez bazdmeg diszlexiás

Rothstein 2010.09.10. 08:08:10

Meg kell hagyni, a komcsiknak sose volt stílusuk.
Azt bánom hogy 89-ben nem takarítottuk el a tetveket örökre. Most már a kölykeik léptek a helyükre. Ugyanaz a fajta.

gányolás (törölt) 2010.09.10. 09:11:39

Ez az egész arra emlékeztet, amikor Gusztos meg nazarene (Lovastyik) mentek Orbán maszkokkal tüntetni.

Az MSZP a teljes eleszdéeszesedés felé halad, menthetetlen a beteg, végstádium van, agonizál.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.10. 10:16:04

@Pisti, az aragorn:

""Ezek a szuperhősök többnyire negatív szuperhősök" WTF?"

értékrend kérdése az egész :)

cyberlolita400001 2010.09.22. 16:15:26

jobb poén, szerintem, mint kivonulni a Parlamentből, mint sértett dúvad, utána persze fizetést meg felvenni, azért, mert annyit mondasz: "hazudnak, semmi sincs, sz*r minden" és mindent leszavazol, de tényleg mindent, bizottsági jegyzőkönyvekben ott van (www.mkogy.hu), hogy semmit sem támogatott az előző "konstruktív" ellenzék. Kisebbségi kormányzásban így elég nehéz "haladni". Pedig kellet volna. Az igazi államférfi ilyenkor nem a saját/vagy pártja politikai haszonszerzését, hanem az ország, kenyéradója érdekeit köteles néznie. Az a baj, hogy mostanság ezt a politikusok szívességnek tekintik. Van egy rossz hírem, ez nem szívesség, hanem törvény által, ha úgy tetszik az Alkotmány által deklarált feladata. Lassan valaki szólhatna nekik...
Ez egy ilyesféle próbálkozás: elég a mesehősökből, akik 2 hét alatt rendet tesznek... Hallottunk már ilyet...

Kodomo 2010.10.02. 20:37:04

<Off>
@ucsacsu: "Hiába kalapálsz, hiába aratsz
Mindig ilyen csupasz maradsz.
Míg kendőre keresel,
Így megöregszel."
<On>

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.10.03. 16:26:43

Érdekes húzás; egyben a sokadik geg után úgy tűnik, hogy az MSZP elmegy a viccesen válaszolunk irányba. Akár még jól is elsülhet. Legalábbis nekem szimpatikusabb ez az irónia, mint a FIDESZ ellenzékben alkalmazott jajveszékelős kommunikációja - még ha az ő szájukból egyes megjegyzések ironikusan is hangzanak...

A papírfigurák meg viccesek, különösen Kövér "Hulk" László lett nagyon durva, de Orbán "Joker" Viktor is szép munka lett. (Viszont nem értem, hogy miért pont Semjént tették meg Supermannek...)