Kommentszűrés
’10 aug
12
07:01

Az emberek emberének negédes eleganciája

Írta: dobray

  Elegáns volt-e Sólyom László? Kétségtelenül. Talán még kicsit arisztokratikus is, ez Szanyi Tibornak nem, nekem viszont nagyon is tetszett. Ugyanis amikor a parlament megválasztotta miniszterelnöknek Bajnai Gordont, Sólyom felhívatta magához a páholyba, hogy gratuláljon neki. Szanyi szerint ez amolyan királyi gőg, szerintem meg a dolgok feje tetejéről talpra állítása. Jófejkedés, nép közé menés helyett azt jelzi, mindenkinek adjuk meg azt a tiszteletet, ami jár, a köztársasági elnöknek márpedig ez jár. Mégiscsak ő az állam elnöke, nehogy ő menjen már oda a miniszterelnökhöz.

  Megadta a módját minden mozdulatának, méltóságot sugárzott, visszafogott volt. Persze, voltak hibái is nyilván, a Véleményvezér számba is vette ezeket, bár én hiúságot nem éreztem, még ha jogászprofesszorként védte is a renoméját, és az is igaz, hogy minden nyilatkozatánál úgy tűnt, mintha meg lenne illetődve, nem tudna feloldódni. De ő ilyen ember, ilyen a stílusa.

  Schmitt Pál is elegáns, csak máshogy. Míg Sólyomé tartózkodó, tiszteletet parancsoló elegancia, és vele ezért nem lehetett jópofáskodni, Schmitté simulékony elegancia.

  Schmitt ezért aztán időnként olykor negédes, csöpögős nyilatkozatokra ragadtatja magát, ami viszont már nem elegáns. Akadt ilyen beiktatási beszédében is, ilyen az emberek embere kitétel is, ami kissé modoros és erőltetett. Aztán elkezdtem átolvasni Schmitt megnyilvánulásait, rájöttem, inkább azt érdemes keresni, ami nem negédes. A vallásról is úgy beszél, olyan neofita hevülettel, mintha nem lett volna jó kis pozícióban a pártállam idején. Schmitt mindig úgy beszél, hogy nála minden fantasztikus, zseniális, azaz halmozza a fokozó jelzőket, amitől az az ember érzése, hogy nagyon bizonyítani akarja elköteleződését: hízeleg. Persze, egy jó diplomata hajlékony, de mintha Schmitt mindig egy lépéssel tovább menne a szükségesnél.

  A legjobban talán a valláshoz való hozzáállásából tűnik ez ki. Mádlról és Sólyomról tudtuk, hogy katolikusok, azonban ennek nem adtak nagy hangot nyilatkozataikban. Csendben élték meg hitüket, Mádl esetleg áldozott az augusztus 20-i misén a Szent István-bazilika előtt. Sólyom még Mádlnál is visszafogottabb volt. Vallásosságuk nyilván hatással volt értékítéleteikre, de nem beszéltek róla harsányan, inkább a háttérben munkált.

  Schmitt azonban túlságosan is hasonulni akar az általa elképzelt jobboldali keménymaghoz, ezért mind nemzeti ügyekben, mind vallásosságát illetően kissé csöpögős, harsány hangot üt meg. Nézzük csak: az Új Ember ünnepi duplaszámának adott interjújában, amiben arról beszél, hogy a pápához látogat szeptemberben, ezt mondja:

  „Van egy internetes szolgáltatás, amelyre még spanyolországi diplomáciai szolgálatom idején iratkoztam fel, Napi evangélium a neve. Később ezt magyarul is megtaláltam. Nem múlik el úgy nap, hogy el ne olvasnám az egyház által aznapra rendelt evangéliumot. Ez az egyik biztos kapaszkodóm az életben. A gyerekeimnek is ajánlottam és az összes ismerősömnek tovább szoktam küldeni a nekem reggel hatkor érkező szentírási részt. Nagyszerű ezzel kezdeni a napot, mert rövid meditációban van része az embernek, mielőtt a mindennapi gondokkal, forgataggal szembe kell néznie. (...)

  Szüleim is nagy gondot fordítottak arra, hogy templomba járjunk, hogy a szentségeket felvegyük, esténként és étkezések előtt imádkoztunk. Gyermekkoromban a Németvölgyi úton laktunk és a közeli felső-krisztinavárosi templomba jártunk misére. Hosszú ideig ministráltam is és a templomi kórusban is énekeltem. Évek óta a máriaremetei templomba járunk misére.”

  Ez is tiszteletre méltó dolog. Nyilván a katolikus hetilap magazinjában az ember nyíltan beszámolhat vallásosságáról, tanúságot tehet. Viszont mintha Schmitt Pált áthatná némi neofita hév. Korábbi nyilatkozataiból ugyanis úgy tűnik, ő azóta talált rá (ezek szerint újra) a vallásra, mióta komolyabb politikai szereplő.

  A Fideszfigyelő kutakodása szerint 1992 júliusában a HVG-ben ugyanis azt mondta: „Otthon hívőnek neveltek, rendszeresen jártam templomba. Ezt én már nem tudtam továbbörökíteni gyermekeimre.” Hasonlóan nyilatkozott 2000-ben a Magyar Nemzetnek: „Nem vagyok gyakorló hívő. Tehát ha azt kérdezi, hogy vasárnaponként járok-e templomba, akkor azt felelem: nem. Elsősorban azért, mert nincs időm.”

  Persze, az hit dinamikus dolog, egyszer alábbhagy, aztán újraéled... Nem folyamatos intenzitású egész életünkben (már akinek van). Azonban mintha Schmitt Pálnál a hitélet alábbhagyása és fellángolása olyan politikai kurzusokhoz lenne köthető, ami épp az alábbhagyásnak vagy a fellángolásnak kedvez. A harsányság talán túlbuzgó bizonyítási kényszerből fakad? Mádlnak, Sólyomnak nem volt erre szüksége. Schmitt Pálnak valamiért van. 

Címkék: vallás sólyom lászló mádl ferenc scmitt pál

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1002209401

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétfarkas... 2010.08.30. 09:37:22

A cím ellenére ezúttal nem a Kétfarkú Kutya Pártról (KKKKE) lesz szó. Sokkal inkább a mi Schmitt Palinkról, a Zemberek Kemberéről (copyright Földi), a Demokrata Zongoristáról, a Miniszterelnök Séfjéről... Meg persze a Főnökéről, a Kedves Vezetőről. Nek...

Trackback: Kétfarkas... 2010.08.30. 09:37:04

A cím ellenére ezúttal nem a Kétfarkú Kutya Pártról (KKKKE) lesz szó. Sokkal inkább a mi Schmitt Palinkról, a Zemberek Kemberéről (copyright Földi), a Demokrata Zongoristáról, a Miniszterelnök Séfjéről... Meg persze a Főnökéről, a Kedves Vezetőről. Nek...

Trackback: Falunap az elnöki palotában 2010.08.12. 16:51:19

Hiába, itt a szezon, na. Tessenek nekem megbocsátani (üres fordulat, tudom, h nem fognak), de egyszerűen azt kell mondanom: vége Magyarországnak. Kész. Téma lezárva, Dúró Dorci sztájlisztja kormánymegbízást kapott! Ezzel vége. Hogy mindenki értse, m...

Trackback: És milyen a hallása, Rezedák bácsi? – Római katolikus! 2010.08.12. 15:13:22

A hitet megVALLani komoly dolog. Talán nem véletlen, hogy hasonlít a VALLatásra. Ez eredetileg azt jelentette, hogy akkor is meg kell vallani a hitet, ha ennek csúnya következményei lesznek: mint a római kori keresztény mártíroknak a cirkuszi arénában....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ironic_man 2010.08.12. 12:14:58

"Szanyi szerint ez amolyan királyi gőg, szerintem meg a dolgok feje tetejéről talpra állítása. Jófejkedés, nép közé menés helyett azt jelzi, mindenkinek adjuk meg azt a tiszteletet, ami jár, a köztársasági elnöknek márpedig ez jár."

Azért jó lenne elgondolkodni politikai-alkotmányos-jogi-jó ízlésű nézőpontból azon, hogy melyiküknek volt nagyobb legitimitása?
Sólyom Lászlónak, akit 185 képviselő szavazatával választottak meg (eléggé illegitimnek tűnő módon, a titkos szavazás elvét "kissé" lefaragva"),

VAGY

Bajnai Gordonnak, akit 204 képviselő szavazatával teljesen legálisan választottak meg...

Szóval nem is tudom kinek volt nagyobb legitimitása a másikat magához füttyenteni...

Rá Dios 2010.08.12. 12:17:20

A legitimitás nem az adott, rendesen működő gépezetből kiugró számon, hanem a gépezet rendeltetésszerű használatán múlik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.12. 12:18:59

kevés olyan undorító dolog van, mikor a katolikusságát plakátként maga körül körbehordozó, -mint a boxmeccsek menetei között a lenge ruhás ribancok- poszt szerző számon kéri a más katolikusságát, és annak őszinteségét. máglyára nem kéne rángatni az elnök faszit?

kisa 2010.08.12. 12:22:08

@Hepci: Minden KE paktum eredményeként lett az, kivév SP-t - ha még emlékszel. Nem Antall választotta, hanem a Parlament, igen, mdf-szadesz paktum volt.

borovi 2010.08.12. 12:26:48

@tevevanegypupu: Ha valakit azért találsz egyre tetszetősebbnek, mert támadják, akkor csak a szánalom dolgozik benned.

mxplanet 2010.08.12. 12:27:43

Gasper télleg nem érti....
mégcsak hangyának sem látom én sem :)

borovi 2010.08.12. 12:28:59

@Mitya Ivanov: smitt olyan mint a zászló. Mindig arra lobog, amerre a szél fúj.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.12. 12:33:26

@kisa: butaságokat beszélsz. Kormány-ellenzék paktum (v.ö. a két fél megegyezett ellentételekben) csak egy volt, Árpibácsi megválasztása Antallék idején. És szerinted ki a fene választotta ki, ha nem Antall (GÁ a barátja volt korábban, legalábbis AJ úgy képzelte)? A parlament? Mint most Schmittet, ugyebár. Jajj...

stratez 2010.08.12. 12:34:17

@Rá Dios: Általában a hülyébbje akkor szokott az avatarral foglalkozni, amikor nincsenek érvei. Mert az egy dolog, hogy miután anno Magyar Bálint azt mondta, hogy Horn Gyulával nem, majd 2 nap múlva aláírták a koalát, Árpi bácsinak még ennyire sem tellett: miután a pártja belelépett a szarba, ő 95-ben egyenesen fejest ugrott bele azzal, hogy hagyta a mandátumának a meghosszabbítását, majd mindent aláírt, amit a pufajkás eléje tett.

hunyuan 2010.08.12. 12:34:59

hazudós-kommunista...

doppingos-jegyüzér smitt ; csak így...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.08.12. 12:46:36

@freddynemkrueger: részben jogos, mert nem néztem a szóösszetételt, de akkor se látom semmi értelmét annak a mondatnak.

Herlock Sholmes 2010.08.12. 12:58:07

A takonygerincű Schmitt Pál egy csodálatosan buta ember.
Ezt nem mentségeként hozom fel, pusztán tényközlés.
Ha egy aluledukált közterületfelügyelő nem tud különbséget tenni a - ba - be, - ban - ben meglehetősen komplikát viszonylatban, az talán érthető.
Ha ugyanez a közterületfelügyelő nem tud hiba nélkül elmondani egy maximum 6 szóból álló összetett mondatot - nos, talán ez is érthető.
De hogy ugyanez a közterületfelügyelő a magyar köztársasági elnök....na, ez az, ami magától értetődik.

kisa 2010.08.12. 12:59:58

@Hepci: "Az egyetlen jelölt Göncz Árpád volt, megválasztását az összes frakció támogatta. 295 igen, és 13 ellenszavazat ellenében Göncz Árpádot választották a képviselők köztársasági elnökké. "

"A harmadik fordulót délután fél háromtól tartották, ekkor már elég volt az eredményességhez a szavazatok 50%-a is. Mikor a szavazás után visszatértek a képviselők a tanácsterembe, a belépő Mádl Ferencet taps fogadta. Ezt követően fanfárok szólaltak meg a hangszórókból, és koronaőrök léptek be, kezükben a legfontosabb magyar történelmi zászlókat tartva. Így mikorra Áder János kihirdette a szavazás eredményét, már egyértelmű volt, az Országgyűlés megválasztotta a következő 5 évre a köztársasági elnököt. Hamarosan kiderült: 243 igen, 96 nem és 12 érvénytelen szavazat érkezett, vagyis Mádl lesz az új elnök. "

"Sólyomot 2005-ben a Fidesz és az MDF a Védegylet javaslatára jelölte a köztársasági elnöki tisztségre. Ellenfele Szili Katalin, az Országgyűlés akkori elnöke volt, az MSZP jelöltjeként. A 2005-ös másik kormánypárt, az SZDSZ egyiküket sem támogatta, a harmadik fordulóban a szabad demokraták három képviselője szavazott Szilire. Az elnökválasztás első fordulóján ráadásul Sólyom mindössze tizenhárom szavazatot kapott, mivel az őt jelölő Fidesz képviselői három kivételtől eltekintve nem szavaztak.

(Emlékezetes, Áder János Fidesz-frakcióvezető mindezt azzal indokolta: ki akarták ugrasztani a nyulat a bokorból, de vakondokok másztak elő.) Sólyom végül a harmadik fordulóban 185:182 szavazataránnyal nyert - az ismert kétes körülmények között. "

Mindig is cirkuszok voltak a KE választás körül, csak ők "egyeztetésnek hívták.
De nem is lényeges, amúgy, mert nem Gönczről, Mádlról avagy Sólyomról van szó, hanem Schmittről. És kár is bárkihez hasonlítani, mert szerintem eddig ő a legkétségesebb mind közül: egy seggnyaló, gerinctelen, elvtelen, köpönyegforgató "diplomata".

Fekete Pákó 2010.08.12. 13:06:16

Schmitt beszédeit hallgatva önkéntelenül is arra gondolok, hogy igazán figyelemre méltó, hogy ilyen kevés ésszel ilyen magasra juthat valaki. Ez mindenképpen elismerésre méltó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.12. 13:11:49

@kisa: ha jól látom, most - a további vita megelőzésére - megcáfoltad magad (köszönöm!). Vagyis nem paktumok voltak a közt. elnök választások során (az egy szem Árpibácsit leszámítva), hanem cirkuszok. Vagy a "paktum" és a "cirkusz" szinonímák?

mxplanet 2010.08.12. 13:12:58

@Hepci: magyar politikában tuti

kisa 2010.08.12. 13:22:16

@Hepci: Szerintem ebben az esetben azok.

kisa 2010.08.12. 13:25:11

@Hepci: És nem mellesleg GÁ volt az egyetlen, akit minden parlamenti párt támogatott, még az akkori - igaz, liberális - fidesz is!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.12. 13:25:53

@kisa: Már mindent értek. Oké, ezentúl a "péniszfej" kombinációt azonosítsd a "turbékoló galamb" összetétellel.

kisa 2010.08.12. 13:39:32

@Hepci: Ha Schmittre gondolsz, akkor nem nehéz, mivel ő egy turbékoló péniszfej.

gabóvitéz 2010.08.12. 13:51:27

@stratez:
hogy Árpi bácsi csak Horn s*ggét nyalta volna?
A francokat! A Rákosi rendszer magyar Gulagján, Recsken a fogolytársai vajon miért hívták "Patkánynak"?
Ez a gúnynév ugye durván hangzik. Mert mi csak a kivételesen tehetséges műfordításait ismerjük, de gondoljatok bele, hogy ez az ember a fogolytársait jelentgette fel az ÁVÓ-nak...
Most meg Ő a Nagyonkedves Joviális Bácsi.
Hát egy fenéket! Csak gerinctelen, sunyi ember, aki egyébként tehetséges irodalmár...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.12. 13:55:47

Mindenki megtalálja a saját vérmérsékletéhez megfelelőt.
Nekem nem derogál az egész "méltóságos, kigyelmes úrazás-tekintetes asszonyozás", illetve hogy az ember legyen tekintélyparancsoló már megjelenésében is. Adja meg a tiszteletet annak is, akit nem kedvel, mert azt nem feltétlenül csak az illem mellőzésével lehet kifejezni. Hát abba a bélyeggyűjtő-körbe megyek.

Az új kormánynak olyan ember kellett, aki nagy mértékben kifejezi és képviseli a politikájukat. Ez így tényleg nem Sólyom volt. Ennyi.

Bundili 2010.08.12. 14:03:54

Nos, ezek a megrendelt kommentek mind a gyűlöletre épülnek. Szerintem igenis Schmitt Pál a legjobb választás volt. Nem igaz, hogy nem művelt,sőt nagyon is művelt és okos, pontosan erre posztra predesztinált ember.Tud viselkedni, nem bunkó, mint egyesek, jó diplomata, nem kell tolmács, hogy beszélgessen a partnereivel, jó megjelenésű, csinos a felesége, szóval jobb, mintha egy akármilyen politikust választottak volna meg.

kisa 2010.08.12. 14:12:18

@gabóvitéz: Szerintem tárgyi tévedésben vagyol. GÁ soha NEM volt Recsken, ő a Váci fegyházban raboskodott. Ennélfogva nem voltak Recsken fogolytársai, akik patkánynak hívták volna. (Recsket amúgy Faludy György járta meg. ) GÁ-nak annyi köze van Recskhez, hogy ő adta át az Emlékparkot.

kisa 2010.08.12. 14:15:03

@neccharisnyás útonálló: Ezzel csak az a gond, hogy a KE-i tisztség éppenpont nem arról kellene, hogy szóljon, hogy a KE a kormányzó párt politikáját képviselje. De ha már így kimondjuk, akár bele is vehetnénk a készülő szép új Alkotmányunkba, a Szentkorona mellé.

Várúr 2010.08.12. 14:15:43

Érdekes olvasgatni ezt a rengeteg kőkemény, gerinces kommentelőt. Akik feltehetően soha nem nyalták a gazdag nagybácsi, a tanár úr, a főnök, a szomszéd biciklijavító, a hitelbe fröccsöt kínáló csapos, stb. valagát. Ennyire kisstílű fanyalgás, Schmitt hitének kétségbe vonása (aki ministrált gyerekkorában) van olyan szánalmas, mint a svábbogár éji zenéje. Szó nincs az olimpiai bajnokról, az EU-parlament alelnökéről, a MOB elnökéről, az egyetemi doktorról. Még az is baj, hogy (sikeres) diplomata volt. Ejnyebejnye. Megnézném, hogy a csomó kritikus mivel tölti drága idejét a fecsegésen kívül.

Várúr 2010.08.12. 14:18:56

@kisa:
Vácott nevezték patkánynak, mivel vót annyi becsület benne, hogy rabtársainak elárulta: beszervezték. Olyasvalakitől tudom, aki évekig ült vele. Nem mellesleg patkánynak becézték a sündörgő járása miatt és mert fenemód igyekezett a fegyőrök kedvébe járni. Érdekes módon ennek ellenére a börtönben népszerű volt, közismert vamzerként sem féltek tőle igazán.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.12. 14:21:43

@kisa: Nézd ezt én is tudom, te is tudod, Orbán meg Schmitt-et tette meg KE-nek. Ő úgy gondolta, a "4 éves terv"-et ő fogja a leghatékonyabban képviselni a külföld felé. Én meg nyomok egy "like" gombot Sólyomra, azt kész. Más érdemit ugyse tehetek.

kisa 2010.08.12. 14:24:35

@Várúr: Nos, ezt nem tudtam, hiába, mindig tanul az ember. Mindazonáltal, ha elárulta, hogy beszervezték, akkor az kevésbé gáz, mint a későbbiek, akik titokban jelentgették fel a szomszédokat, meg a rokonságot. Szaros idők voltak...
De remélem, ettől még nem lesz kötelező szeretni Schmittet? Hogy ő bezzeg nem vamzerkedett...

kisa 2010.08.12. 14:26:04

@neccharisnyás útonálló: kár, hogy nincs dislike-gomb. Milyen egyszerű lenne mindenféle választás: kit lájkoltak többen, oszt jónapot! :-)

kisa 2010.08.12. 14:29:55

@Várúr: Mindenki nyal, aki tud, naná, végül is ez esetben jogos, hogy a főnyaló legyen a legfőbb közjogi méltóság!

2010.08.12. 14:38:32

@Várúr:

'Szó nincs az olimpiai bajnokról, az EU-parlament alelnökéről, a MOB elnökéről, az egyetemi doktorról'

Senki nem vitatja, hogy jó vívó volt. De a többi cím az jórészt diplomácia, befolyás, helyezkedés eredménye.
Nem kizárt, hogy még a tudományos fokozat is.
(Nem tudom, hogy mikor lett volna ideje értekezést meg publikációkat írni, könyvtárazni, kutatni)

10-15 éve a Fideszre volt jellemző a neofitizmus. Be kellett bizonyítani az akkor főleg mdf-es, kisgazda és kereszténydemokrata jobboldalnak, hogy ők is rendes fiúk. Most meg annak kell ezt bebizonyítani, aki náluk akar jó lenni.

Goompah 2010.08.12. 14:39:14

@Gasper: "Külföldi moccanásai során hibátlanul fogja reprezentálni az országot és gyanítom, hogy Schmittel már nem tudta volna felmosni Robert Fico a komáromi hidat."

De csak azért, mert Schmitt eleve el sem indult volna oda.

ivrilider 2010.08.12. 14:48:01

Göncz Árpád is hithű katolikus volt - és ő sem villogott vele -, ennyit tennék hozzá.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.12. 14:49:18

@kisa: Méghogy nincs? Egyik nap olvastam egy cikket róla (pont most sajna nem találom) Magyar fejlesztés! LOL

kisa 2010.08.12. 14:56:52

@neccharisnyás útonálló: Jah, azt olvastam én is, és én se találom.

ivrilider 2010.08.12. 15:04:25

@Before: Partikuláris azt jelenti, sajátszerű. Tehát a földművelési miniszter partikuláris ügye a földművelés.

Viszont pont ide illik, hogy
@Gasper: nem épp plebejusság ilyen latin kifejezéseket használni, amit nyugodtan lehetne magyarul is... amolyan faragott-faragatlanság.

Most hirtelen lett egy olyan érzésem is, hogy Schmitt minden látszólagos pálfordulása ellenére nagyon állandó, és én ezt nem seggnyalásként írnám le (ez a mi posztmodern fogalmunk rá), hanem a Horthy-korszak tisztviselőire jellemző magatartásként. Egyszerűen nagyon durva igazodás, de nem is seggnyalás, ugyanis nem koncot, hanem a lelki békéjét várja ettől főleg - az előbbi már csak bónusz juttatás.

rockjano_ 2010.08.12. 15:18:34

Schmidt egy hazug hernyó valóban.

Nem azért mond ilyeneket mert így is gondolja hanem mert KOMPENZÁL. Pontosan érti (annyira van értelmes) hogy még az un. jobboldali táboron belül sem szimpatikus mindenkinek.
A vallásosság meg egyébként is magánügy erre ennyit hivatkozni (még egy vallásos újságban is) önmagában is gyomorforgató. (az volna akárkitől).

Sólyom meg azért igazodott jobbra főleg ideje második részében mert hiúságból (vagy a fizetésért) nagyon szeretett volna egy 2. ciklust (ezt rosszul mérte fel egyébként) ő sem volt őszinte.

Mindenkit az érdekei vezérelnek, a cukormázon könnyű átlátni.

Storyteller 2010.08.12. 15:33:27

@freddynemkrueger: Attól tartok, hogy itt a particular interests összetételt fordította SP magyarra egy az egyben, a 'különös, egyedi érdek' értelemben. Hülye dolog, de ami angolul működik, az nem tuti, hogy magyarul is, ld. pl. a 'fizikálisan' szót, ami miatt kanállal tudnék belezni.

Másrészt viszont, úgy emlékszem, hogy a köztársasági elnök előzetes normakontrollra utalhat az Alkotmánybíróságra törvényjavaslatokat, amelyek addig életbe sem lépnek. Ebben rejlik az - elismerem, nem túl tágra szabott - mozgásterük egy része.

ryuk (törölt) 2010.08.12. 15:46:51

valaki foglalja össze plz, hogy mit tudott felmutatni a magyar sportdipolomácia az elmúlt 30 évben? legalább megérteném, hogy schmitt miért jó diplomata....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.08.12. 16:03:41

@dobray:!

Szerintem ezt nagyon nem kéne!

Az én szememben Schmitt --- mint politikus --- egy későkádárkori démonmaszk, Megyókagyogyóka méltó párja, de a hitéletét (annak belső mozgatóit), mivel nem ismerem, eszembe nem jutna piszkálgatni. Írhatom róla (mivel politikai-közéleti szereplő) azt, hogy Orbán bábja, írhatom, hogy vagy hazudik és összevissza beszél vagy hazudik és/vagy összevissza beszél, írhatom, hogy simulékonyabb, mint egy vazelinnel bekent lábatlan gyík, írhatom, hogy egy tehetségtelen bonviván... De hogy jöhetnék én ahhoz, hogy a lelki életének legbelsőbb történéseit izélgessem nyilvánosan, egy közéleti blogon?! Ehhez nincs jogom. Stb.

ü
bbjnick

Ha el szeretnétek hitelteleníteni,

rockjano_ 2010.08.12. 16:04:36

@neccharisnyás útonálló:

Ezekszerint van "4 éves terv"

Ez jó volna...csakhogy nekem úgy tűnik/attól félek/az a gyanúm...hogy nincs. Ködös elképzelések max.

Ezért is kell Schmidt. Minden lehetőséget meg kell ragadni mert hiányzik a szubsztancia..és ez a baj.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.08.12. 16:07:00

@bbjnick:

Ha el szeretnétek hitelteleníteni,=Ha el szeretnétek hitelteleníteni, keressetek más módszert, mert ez egy rendes magyar emberhez méltatlan.

rockjano_ 2010.08.12. 16:08:10

@bbjnick: Szerintem ezt az alakot már nem kell elhitelteleníteni, azt már régen megtette ő maga.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.12. 16:17:35

@bbjnick:

attól tartok, hogy a valaha jól indult dszg, komoly hitéleti válságban lehet, azért múlja alul rendre és rémesen, egykori saját magát. rossz látni az erkölcsi és szellemi leépülését.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.12. 16:19:14

@rockjano_:
Most ködben vezetünk az ótópályán, aztán ha célba értünk, ráfogjuk, hogy direkt csináltuk így. Na?

krampam 2010.08.12. 16:37:27

"Elsősorban azért, mert nincs időm."

ezt a dumát.

Jézusnak "volt ideje" meghalni értünk, neki meg nincs 1,5 órája, hogy templomba menjen...
Gratulálok, elvtárs!

Betűszedő · http://nagybetus-elet.blog.hu/ 2010.08.12. 16:41:35

Hogy Schmitt mennyire veszi komolyan a hitét, vagy mennyire csak politikai köpeny, azt nem tudom. Remélem, hogy az első verzió az igaz. De az biztos, hogy a legszűkebb értelemben vett kereszténység azt jelenti, hogy valaki Jézus tanítványa. És ez nagyon más, mint a vallásosság, meg az egyháztagság, meg a napi evangélium olvasása.

doxi2 (törölt) 2010.08.12. 16:44:57

ezt intelligensen úgy magyarázzák, hogy erőlködik négyszögletesre formálni a nyelvét, hogy passzoljon a fidesz lukába.

daito 2010.08.12. 16:45:19

Na, akkor néhány dolgot tegyünk már tisztába...
1. A 60-as évek elején a börtönben nem a rendszer barátai ültek; ráadásul akkor mindenki mindenhol besúgót sejthetett - nem alaptalanul. Ennek ellenére nem forog közkézen kézzel fogható dokumentum Göncz Árpád ilyen irányú tevékenységéről. Persze, állítások vannak, és? (Másik oldala, hogy börtönben nem feltétlenül vezettek ilyenről iratokat...)
2. A börtönbeli besúgás a szakma csúcsa. Komolyan, bravúros dolog lehetett az ellenforradalmi tevékenységért 20 évre ítélt Kovácsról benyögni a börtönőrnek, hogy "szidta Kádárt". Valószínűleg ezután Kovács még újabb két évig nem mehetett a Riviérára.
3. Ha a "börtönben mindenki tudta róla", és tényleg besúgó volt, az 3 dolog miatt lehetséges. Mert olyan hülye volt, hogy kiderült és ennek ellenére hagyták a társak. Ez nem valószínű, mert hülyék ritkán fordítanak Faulkner-t és Updike-ot, bár biztos van kivétel; másrészt a börtönvilág minden rendszerben kemény; és a vamzerokat gyorsan leszabályozzák - gyk. megnyomorítják, megölik. Mármint az olyan helyen, ahol a raboknak van "közösségi" élete, és idejük nagy részét nem 2-4-6 fős cellákban töltik.
A második ok az, ha Ő maga mondta el a társaknak - önmaga és a társai védelmében.
Harmadik ok az, hogy az őrök mondják el róla - büntetés, fegyelmezés szándékával.

De erre egy dolgot tudok mondani: a börtönbeli besúgás kérdése börtönbeli ügy. Kívülről, utólag ítélkezni nem lehet; ezért is szokták bent lerendezni a kérdést.

4. Azok az emberek, akik a véleményük, gondolatuk, cselekedeteik miatt börtönbe, bitófa környékére kerültek - és túlélték: mind megcsinálták a maguk alkuját. Könnyű ezt így 40-50 év távlatából megszólni, a légkondis szoba, iroda erkölcsi magaslatából - de még viccesnek sem nevezném.

Ezt írom azért, mert jobboldaliak szidják Göncz Árpádot, mert "besúgó" volt. Talán, de még 1998-2002 között és azóta sem álltak elő bizonyítékokkal, miközben az elmúlt 8 évben még Gyurcsány apjának rendőrségi jegyzőkönyve is körbement az országon.
S Göncz Árpádnak annyira bejött a börtön, hogy amnesztia után még az egyetemet sem fejezhette be. Ezt akkor, amikor pl. Mádl Ferenc már vendégprofesszor volt Berkeley-n és utána Strasbourgban. Ez nem a Moszkvában található Berkeley, a gyengébbek kedvéért. Tudjátok, ilyenkor jön az a szöveg, hogy a "régi rendszerben" akárki nem mehetett külföldre, és társai. (Ez az az időszak, amikor egy másik köztársasági elnökünk már VB-re, olimpiára jár, mint versenyző.)
Ezt írom azért, mert az elmúlt 20 évben baloldali és jobboldali pártok bőven bejuttattak egykori kisz titkárokat, d209-t, különböző pártfunkcikat, kb tagokat, szocialista vállalatok vezetőit: honatyai, miniszteri, miniszterelnöki, alkotmánybírói, diplomatai, nagyköveti, államtitkári pozícióba. Mindkét oldalon.

És írom a másik oldalról is, mert baloldalon hasonló módon egy izgága vénasszonynak nézik Wittner Máriát, aki csak károg, és minden baloldalit lekommunistáz. De mindig elfelejtik, elfelejtjük, hogy halálra ítélték, majd kegyelemből ült 10-12 évet, és utána 1989-ig sem kellett attól félnie, hogy csak úgy kirabolják.

Mindezt egy olyan világban, ahol és amikor az események után 50 évvel B. Béla megbecsült nyugdíjasként éldegél.

És komolyan, ezek után, még mindig tudtok azon ugrálni, hogy "Göncz (talán) besúgó volt"?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.08.12. 16:48:04

@Grift:

Nem gondolta ezt a dolgot (@dszg) végig, amint eszébejutott, nyomban le is írta. Nem kellne annyira kapkodni (szerintem) :-I

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.08.12. 16:49:24

@bbjnick:

Nem kellne annyira kapkodni=Nem kellene annyira kapkodni

rockjano_ 2010.08.12. 17:07:54

@neccharisnyás útonálló: Na ja azt lehet :-)

A gond az hogy nem lesz elég, mégha mázlijuk van és enyhül a válság akkor sem.

tevevanegypupu 2010.08.12. 17:19:39

@Roy:

Kurvara lazado volt az szdsz es nagyon onallo Goncz Arpad, eleg vegigkiserni palyafutasukat a rendszervaltastol es elotte is. Lazadok az orszagba nem tehettek a labukat, Gonczrol pedig az a hir jarja, hogy a bortonben besugta tarsait.

@borovi:

Igen, tulajdonkeppen sajnalom Schmittet fuggetlenul attol, hogy lett volna nala sokkal alkalmasabb elnok. Tulsagosan nagy pofonokat kap. Orban birja az uteseket, hogy Schmitt birja-e az allando tamadasokat es kepes lesz-e semleges maradni vagy egyaltalan nem reagalni, azt nem tudhatjuk. Az ellenfelei mindenesetre egyaltalan nem sportszeruek, az irigyseg, a gyulolet dolgozik bennuk. talan jobban mint azt Schmitt megerdemelne. Egy kis turelmi idot megerdemelne. De amilyen vadul gyuloltek a liberalisok Solyomot az indulasnal, talan a vegere majd megkedvelik Palit is.

Oblomov 2010.08.12. 17:25:39

@tevevanegypupu: "Add Uram, hogy ne befolyasoljon a sok negativ kritika amivel Schmittet bantjak, es ne talaljam egyre szimpatikusabbnak."

Végtelen az Úr kegyelme! Majd meglássa. ;-)

Bell & Sebastian 2010.08.12. 17:27:40

Ennyi barmot!
Amikor Amerikának és az EU -nak kell nekimenni, ugyan miféle makulátlan Niemand termett volna a kalapban többkötetnyi telefonregiszterrel?

Még egyszer mondom, kötéltáncosnak kurva jó, beengedik az arabok, amcsik, oroszok, németek!

Ez Martonyira már nem igaz, az viszont az, hogy nem maga tehet róla, mert amúgy kiváló a területén!

Ne menjetek politikusnak, mert _ugassátok_ csak ezt a szakmát. Szakmányban. (-a' la Kósa.)

Várúr 2010.08.12. 17:40:52

@khamul:
Az egész élet "diplomácia, helyezkedés", stb. Csomó lúzernek, deviánsnak nem megy, inkább gyalázkodnak. Az a könnyebb megoldás. Tudományos fokozat épp a csomó irigy miatt nyalással nem szerezhető. Nyalás eszes, dörzsölt politikusok közt egyebekre sem elég. Gönczöt kutya se bántja. Megijedt, beszervezték, ennyi. Sajna köztársasági elnökként se volt egy jellemszobrász. Antall egyik államtitkára, Kajdi József írta: annyiszor hazudott a miniszterelnöknek, hogy végül Antall, ha Göncz kereste, föl sem vette a telefont.

kisa 2010.08.12. 17:59:22

@Várúr: Schmittet se bántja a kutya se... Pont annyira nem, mint Gönczöt.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.08.12. 18:02:45

@ivrilider: aha, így már van értelme (bár kissé modoros), köszönöm a felhomályosítást!

fehéregér 2010.08.12. 18:05:52

Nekem politikai hozzállástól is egyszerűen bizarr, hogy van, aki jó államfőnek találja Schmitt Pált, mondván, udavrias, elegáns...stb. Mondjuk, mint egy jó főpincér, vagy londíner. Mert, ami a lényeg, és ez független mindenféle feltételezett seggnyalástól, hogy BUTA. Ha valaki csak egyetlen beszédét meghallgatta, annak a számára nyilvánvalóvá válik. (ha nem, ő a buta...passz.) És ez kifejezetten kínos egy országnak, höogy az államfője egy törekvő iskolás szintjén képes beszélni.

Bell & Sebastian 2010.08.12. 18:09:11

@fehéregér:
Nyugoggyá meg, külföldön lefordítják. Fhranszihára arról dakotára, hippp-hopp meg is van oldva a suk-sükölés.

ryuk (törölt) 2010.08.12. 18:11:20

ejj, mennyi kutató-történész olvassa a mandíner blogot! :DD inkább azt mondjátok meg, mitől jó diplomata schmitt? mit ért el a magyar sportdiplomácia az ő vezetésével? de komolyan, mert schmitt értékeiről kb csak annyit tudni, hogy olimpikon, nyelveket beszél és kiváló diplomata. miben nyilvánul meg, hogy ő kiváló diplomata? mert ebben nem:
index.hu/video/2010/07/30/made_in_china_a_szent_koronan/?p=1

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.12. 18:13:34

Tökmindegy, bármelyik elődjéhez képest egy bohócz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.08.12. 18:19:12

@daito:

"Talán, de még 1998-2002 között és azóta sem álltak elő bizonyítékokkal, miközben az elmúlt 8 évben még Gyurcsány apjának rendőrségi jegyzőkönyve is körbement az országon."

az az igazság, hogy soha, semmiféle bizonyíték nem volt rá. göncről egyébként nem ez az egyetlen tudatosan terjesztett hülyeség, olvastam róla már olyat is, hogy vöröskatona volt

a legviccesebb egyébként, hogy a börtönben az ávh-nak jelentett volna. :-D

meg azért elképzelem, ahogy a „közismert besúgó” végigtol egy éhségsztrájkot (1960)

Bell & Sebastian 2010.08.12. 18:25:59

Üzletkötéseknél direkt beavatkozott a fajtája mellett, pénzért! Ez nem elég? Vörös Moszkváig ért a keze!
Pontosabban a kékebb vörösökig.

Patkány.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.08.12. 18:44:23

ujjuj, mik vannak ...

"Kovács Gyula ezredes, Garasin utóda 1960 februárjában egyértel­műen kijelentette, hogy a burzsoá ideológia ellen a harcot továbbra is fokozni kell. Ez az elv érvényesült az április 4-i korlátozott amnesztia után kitört váci éhségsztrájk elfojtásában: Földes László belügyminiszter-helyettes nem átallotta azt mondani a válságstáb viharos ülésén, hogy ez 1956 után a legsúlyosabb ellenforradalmi cselekedetnek minősítendő. Ha Algírban néhány tucatnyi politikai sztrájkol, a világsajtó tele van a hírrel, itt pedig ezerötszáz! S ráadásul ’56-osok!"

hm.

halihalo 2010.08.12. 19:29:11

@Gasper: Hát, az leginkább a csapattársak érdeme...

halihalo 2010.08.12. 19:38:02

@tevevanegypupu: "De kerdes az is, hogy a fidesz akar-e majd alkotmanyellenes torvenyeket elfogadtatni?"
Ez nem kérdés, mert már megtette.

kovacsferenc123123 2010.08.12. 20:27:21

Valaki mondja már el nekem, hogy mi volt ez a Hajdú-BÉT-es botrány a Bajnai körül. Őszintén érdekel! Köszi.

sutyerák 2010.08.12. 21:31:28

SP.?Mint spion,-rövidítés.
-

tibibetyár 2010.08.12. 21:47:40

"...ezért aztán időnként olykor..." - Barátom, Te is nagyon "arisztokratikus" stílusban akartál írni. Valami újságíró-gyorstalpalóin végeztél?

Der Beste 2010.08.12. 22:09:49

@daito: Gratulálok.
Tökéletes komment. Minden szavad igaz.

dr. médiafigyelőbété 2010.08.12. 22:25:42

Beiktatása előtt ilyeneket írtak - mondtak - róla:
Sármos, jó megjelenésű, jól kommunikál.
Ezzel szemben - szerintem :
Sármjavesztett, idősödő / leszálló ágban lévő /, rosszul kommunikál, de nagyon...

Bell & Sebastian 2010.08.12. 23:03:38

@markusbenjamin:
Az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója 2003-ban a piac nemzetközi válsága miatt fizetésképtelenné vált. A Hajdú-Bétnek beszállító libatenyésztők évekig hiába követelték a mintegy öt és fél milliárd forintos kintlévőségüket...

Az így ellehetetlenült helyzetbe került termelők közül sajnos sokan már csak az öngyilkosságot láthatták kiútnak…
Bajnai Gordon vezérigazgatósága alatt működő Wallis Rt. tulajdonában állt a Hajdú-Bét.

A felszámolás során eltüntették a cég teljes vagyonát, a felszámolóval és a felszámolást felügyelő bíróval összejátszva, -mint ahogyan azt nálunk szokás minden értékes cég szétcincálásakor-, átszivattyúzták a pénzt Wallisba és külföldre, a szerencsétlen kis hitelezők közül kilenc halála köthető a jól szervezett vérlázító csaláshoz.

A szocialista magyarázat szerint a legnagyobb riválisuk, a Fidesz-Bábolna alájuk vágott az áraival, így a geci Orbán tehet mindenről.

Szerintem meg a beszállítókat nagyobbrészt kártalaníthatták volna még időben. A független cégbíróság a maguknak megágyazott jogrend, és pár kapzsi zs-kategóriás nemzetvesztő hozta ezt így össze.

Szívesen. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.12. 23:07:12

@markusbenjamin: a Bajnai által vezérelt cég nem fizette ki a leszerződött libákat, így a tenyésztők közül sokan csődbe mentek, néhány öngyilkos lett. Kb.
A Bajnai famíliának egyébként jeles tradíciói voltak korábban is cégek csődbe vitele területén. Egy csomó cég tönkrement, míg ők inverz folyamatot éltek át. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.08.13. 02:51:36

@Bell & Sebastian:

"Az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója 2003-ban a piac nemzetközi válsága miatt fizetésképtelenné vált."

veszteséges lett? aztageci. pedig ha rád hallgatok, úgy kéne gondoljam, hogy a wallis tette tönkre szántszándékkal.

"Az így ellehetetlenült helyzetbe került termelők közül sajnos sokan már csak az öngyilkosságot láthatták kiútnak… "

sokan = 1 tenyésztő. már úgy értem, a magánvalóságon kívüli területein az életnek.

"átszivattyúzták a pénzt Wallisba és külföldre, a szerencsétlen kis hitelezők közül kilenc halála köthető a jól szervezett vérlázító csaláshoz."

ahá, a sok hirtelen számszerűvé vált: kilenc. nem más mondta ki először ezt a számot egyébként, mint karsai elvtárs, a jó komcsi (pozsgay elvtárs után ezüstérmes) mintapéldánya. kicsit közelebb kerültünk a valósághoz, de az is valami.

a legpikánsabb az egészben amúgy az, hogy még a fidi-pénzelte (jellemző, hogy kábé a fele kopipészt a magyar nemzetből) korrupédia is megemlíti a következő "apróságokat"

1. a hajdú-bét 1999-ig 25 (huszonöt) milliárd adósságot "termelt".

2. a wallis ezt levitte 6 (hat) milliárdig, majd 2001-re nullszaldóssá tették.

3. szintén a korrupédia elismeri, hogy ennek ellenére a hajdú-bét nem tudta állni a versenyt az állami tulajdonú konkurrenciával, plusz 2003-ban összeomlott a piac.

4. szintén a korrupédia mellékesen megemlíti, hogy miután a beszállítók felszámolást indítottak a reorganizáció alatt álló cég ellen (vagyis kihúzták alóla és ezzel maguk alól is a sámlit), a hitelező bankok (a világ legtermészetesebb módján) felmondták a hitelszerződéseket, és (a szerződésekben foglalt jogaik alapján) amit lehetett kivettek a hajdú-bét maradványaiból.

ezek a bankok nagyon aljasok. például, ha hitelre veszel lakást, és baszol fizetni a részleteket, akkor elveszik tőled és eladják másnak. ó, pardon, most egy darabig nem tehetik, jóságos kormányunk nem engedi.

amit ebből nagyjából látni lehet, az az, hogy a wallis iksz milliárd befektetésből "kilopott" néhány százmilliót.

az évszázad biznisze lehetett.

külön érdemes amúgy elolvasni a korrupédia szócikkét ( www.korrupedia.hu/index.php/Hajd%C3%BA-B%C3%A9t ), visítva röhögős, ahogy az első (láthatóan az ismert tényekre alapozott) része után egy találgatások tömkelegére alapozott, ráadásul az első rész ~25 milliárd forintja után még a magyar nemzet szerint is max kb. egymilliárdot "lopott ki" (a saját tulajdonából!) a wallis.

a recept amúgy mindenkinek adott: fektess be iksz milliárdot, a csőd során ments ki egymilliárdot, és gazdagodj meg. haladók fektessenek be ezermilliárdot, és a végén vágjanak zsebre nagy örömmel negyvenmilliárdot, a hülyének is megéri.

a végén kicsit elfacsarodott a szívem, amikor megtudtam, hogy a mintegy 540 libatenyésztőt senki sem kérdezte. brühühü. amikor legutóbb az amerikai autóiparból kibasztak pár tízezer embert, azokat se kérdezte a kutya se.

geci kapitalizmus.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 07:50:52

@mavo:
Kezdelek unni, baszod!
Azt hitted, nem olvasom végig a cikket? Aztán ugyan miben cáfolja a tényeket? Nem százmilliót loptak, milliárdokat vettek ki belőle! Fizethettek volna, ha akarnak, a termelőket végig hitegették! Nem a kapitalizmust kell okolni, a magyar jogrendet, a korrupt bíróságot és a kapzsi tulajokat és a fogadott bérgyilkost!

Aztán a BLÉVISZ -ről és apuciról mit mondtak a komcsik az agit-prop eligazításon? Vagy az őkormányfősége alatt jutalékra, haveroknak osztogatott támogatásokról? Bajai vagy-e?
(nagy haverját, Kósát most nem is emlegettem)

Asszem megint csak a szád járt, ördög fogadatlan provokátora! Nem tudsz te semmit a világról.

krampam 2010.08.13. 08:45:26

Re: mavo

na ne nézz minket hülyének... gondolod, hogy 10milliárdokat bukott a wallis a hajdúbét ügyön? és ezt csk úgy lenyelte, mi? azt hiszem, ha én buknék ennyit (vagy akár 1milliót), rögtön a sitten lennék, mert nem tudnám fizetni a tartozásaimat.
Tehát:
ha valóban tönkrement, s nem tud fizetni, miért nincs sitten?
ha nem ment tönkre, csak spekulatív módon, akkor ba...a meg a k...a anyját!
ha ugyanis tényleg tönkrement volna, akkor a gordonkafélék nem vigyorognának a csinos öltönyükben, hanem güriznének egy bányában, hogy ne haljanak éhen. ezek szerint viszont van még mit a tejbe aprítani. nem kellene abból a tartozásokat rendezni???

mert mint tudjuk, a munkás bérének ki nem fizetése "égbekiáltó bűn".

Bell & Sebastian 2010.08.13. 09:06:38

Marha egyszerű, az adósság nem lépheti át a cég vagyonát, ha mégis, felelőtlen gazdálkodás esetén a menedzsment a saját vagyonával is felel, ezt mondja a törvény.

A kutya ott van elásva, hogy ezt bizonyítani kell, amiből az jön ki nyertesen, aki lenyelte a pénzt és ebből könnyen "ismeri" a bírót és felszámolót.

Lényegében ezeket senki sem ellenőrzi, ha mégis, belefullad a több köbméternyi papírba, oszt' inkább korpásodni kezd a haja. A hitelezők meg le vannak szarva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.13. 09:16:22

@mavo: te hüle vagy, komám, vagy fizetnek ezért?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.13. 09:18:15

@Bell & Sebastian: mivel itt nincs jogállam, az egyetlen megoldás az lenne, ha az ilyeneket - orvosi felügyelet mellett - jogszerűen hugyosra lehetne verni.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 10:11:03

Megnéztem a Hunyadi Rt. felszámolóbiztosi névsorát, akik közül Hajdú Ágnes foglalkozott a Hajdú-Bét Rt. megdöglesztésével. Párat ismerek még közülük, de nem szállnék be egyikük mellé sem egy közös piros bicikli vásárlási projektbe. Ezeknek már úgyis van - vörös.

Valamiért a Reorgot gyanítottam a háttérben, ott tanyáztak a legnagyobb gazemberek, de azoktól még időben megszabadultak a szocik (eladták), a nyomokat már elmosta az eső.

Mondjuk a cégbírónak sem ártana a körmére nézni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.08.13. 10:53:04

@Bell & Sebastian 2010.08.13. 07:50:52

Az alapvető nézetkülönbség ott van, hogy egy bizonyos szemszögből tekintve egy állattenyésztő családi gazdaság tönkremenetele ugyanaz, mint amikor befuccsol egy műkörömbutik a nagykörúti ház udvarában. Nekünk ezzel a szemlélettel van súlyos vitánk, valamint azzal, amikor a mezőgazdaság jelentőségét az általa realizált árbevételben mérik. Holott a tej 60 Ft-os felvásárlási ára és a nettó 200 Ft-os fogyasztói ár közötti árrés nem jelentkezne máshol fedezetként, ha a magyar tejtermelők abbahagynák a termelést, és a mobilszolgáltatók is kevésbé lennének sikerágazat, ha nem lenne ott a falusiak zsebében is a telefon, csak úgy példaképp említem ezt a két nyilvánvalóságot.

Goompah 2010.08.13. 11:01:07

@Elpet: "egy bizonyos szemszögből tekintve egy állattenyésztő családi gazdaság tönkremenetele ugyanaz, mint amikor befuccsol egy műkörömbutik a nagykörúti ház udvarában."

Ez nagyon tetszett. :D

Avatar 2010.08.13. 12:05:47

@Elpet: A műkörömépítő manikűrös meg nem tudna X ezer forintos műkörmöt építeni, ha nem tudna a műkörömbutikban párszáz forintos alapanyagokat venni hozzá.
A falusi tejtermelőknek meg sokkal rosszabbul menne a biznic, ha a városi emberek nem innának tejet.

Goompah 2010.08.13. 12:12:42

@Avatar: Az élelmiszeripar mindig is stratégiai ágazat volt, a műkörömépítő ipar meg nem.

Normális körülmények között az élelmiszeripar nem fontosabb a műkörömiparnál, ami nincs, azt importáljuk. De ha jön egy háború vagy egy válság, akkor rögtön kiderül, hogy műköröm nélkül lehet élni, élelmiszer (és energia) nélkül viszont nem.

tevevanegypupu 2010.08.13. 13:56:47

@halihalo:

Kerdes melyik Alkotmany ellen?(:
Na mindegy, szoval egyaltalan nem vagyok hive az abszolutisztikus uralomnak, tokmindegy ki gyakorolja. Tobb dolog nem tetszik abbol amit a fidesz eddig elvegzett, de ha nagyon nem tetszik majd, akkor negy ev mulva mehetnek a sullyesztobe. Egyelore meg tul rovid az ido ahhoz, hogy eldontsuk nagy tevedes volt-e ekkora bizalmat adni nekik, Schmitt is meg eppenhogycsak hivatalba lepett.

tevevanegypupu 2010.08.13. 13:59:20

@Úlfhéðinn:
"Tökmindegy, bármelyik elődjéhez képest egy bohócz."

Nem latom mitol lenne bohoc? Inkabb csak egy kevesse pozör, de Solyom is az volt. Bohoc jelzo inkabb Gyurcsanyra illik. Bar kerdeses az is, mert a bohoc inkabb kedves figura.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 15:12:37

@Elpet:
Mivel az orrom előtt folyik, tudom, mit ugatok:

A felszámolások túlnyomó többségében meglopják az államot és a valódi hitelezőket, de nem kicsit!
A felszámoló, a bíró és a cégvezetés egyeztetett. furmányos és kreatív, törvény által elszenvedett meghágása többszöri, halmozott tényállása által. (Szarházi bagázst is mondhatnék a hatás kedvéért.)

Hogy jön ide a műkörmös cicababa? Talán fineszes zsidó, akitől bérli a garázst?

Bell & Sebastian 2010.08.13. 15:25:31

Második nekifutásra:
Akik rendszeresen és nem is kicsit meglopják az államot és a valódi hitelezőket:
a felszámolás alá került cégvezetés, a felszámoló bíró és a -biztos. Ez egészen biztos. tudom, mit ugatok.

De hogy jön ide a műkörmös cicababa?
Esetleg egy fineszes zsidótól bérli a garázst, aki eladta azt a maca felszerelésével együtt és még jól be is beperelte túl hangos, 10 óra utáni reszelésért?

Ja, így már értem.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 15:27:59

Nem Benedek Elek műhelytitkaiból láthatnak egy részletet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.08.13. 16:12:38

@Bell & Sebastian:

Akkor most nem sikerült megértened.

Arra utaltam, hogy több fajtája van az üzletnek. Az egyikbe beleteszek valami pénzt, próbálkozom, kiveszek belőle pénzt, ha nem megy, bezárom, na ilyen a műkörömbutik. Ha nem sikerül, nyitok egy flakonosbor butikot a panelgarázsban. Van aztán olyan fajta vállalat, ahol a vagyonomat, földemet, házamat, életemet, mindent felteszek arra, amit csinálok, na a vidéki mezőgazdasági élet pont ilyen. Némelyek úgy gondolják, hogy ez is csak olyan, mint trafik a kapuljban, ha nem sikerült, majd kezdenek máshoz, ezért sem érzik a Hajdú-BÉT ügy igazi súlyát.
Mindazonáltal igaz, hogy Magyarországon a csődeljárás a pénz gazdaságból való kivonásának eszköze, amelynek kárvallottja rengeteg, szinte nincs cég, amelyiknek ne ragadt volna pénze csődbe ment vállalatban. De most épp nem erre a vonatkozásra utaltam.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 17:49:39

@Elpet:
Nyitva maradt az előző kommentben, kik vagy mik közt van alapvető nézetkülönbség. Így már OK.

Egyébként törvény szerint a mikró- és KKV -kat közvetlenül az APEH után sorolják, azaz D -be.
Csak addig elfogy a zsé, a tarra vágás technikáját tökélyre vitték az elmúlt 20 év alatt a jogász-fajták.