Kommentszűrés
’10 aug
2
09:01

Mi lesz veled, Magyar Gárda? Orbán vs. Vona

Írta: Novák Tamás (spanyol)

Mi a terve a jövőben a Magyar Gárdával? Jelenleg be is van tiltva, meg nem is, működése egyértelműen megnehezedett – régen avattak új gárdistákat is. Hogyan tovább? (C.F.)

Vona Gábor - A Gárda a szívügyem, de ezt mindenki tudja. A Jobbik javasolni fogja az elmúlt időszakban hozott, a szervezet működését akadályozó törvények, kormányrendeletek hatályon kívül helyezését.

(kuruc.info 2010.05.10)

  Míg Vona Gábor korábbi ígéretéhez híven gárdista mellényben tett esküt a Parlamentben, addig Orbán Viktor a Gárdával kapcsolatban a inkább a két pofon híve, és ezen az álláspontján 2010. július 15-én sem változtatott, amikor a Jobbik frakcióval találkozva kijelentette, „a magam részéről nem járulok hozzá ahhoz, hogy kimasírozzunk a civilizációból”. Lássuk, hogy a nyári uborkaszezonban, az idegesítően csörömpölő Hungaroring és az unalmas magyar bajnoki rajt idején hogyan áll a meccs kettejük között. 

0-1

  Orbán miniszterei bemutatásakor határozott igényt fogalmazott meg Pintérrel szemben, hogy két hét alatt látványos eredményeket érjenek el a közbiztonság területén Borsodban. Június 12-én letelt a két hét, a helyiek az Origo szerint nem éreztek komolyabb változást.

1-1

  Az Erzsébet térre meghirdetett Gárda avatáson 2010. július 4-én a gárdisták a Jobbik felszólítására már nem viselték a feloszlatott szervezett egyenruháját. A rendezvényen felszólalt Vona is, aki kritizálta a Fideszt.  A rendőrség erőt demonstrált, egy kis könnygáz, egy kis előállítás - négy embert vittek el feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértése miatt -, de semmi felesleges brutalitás.

1-2

  A Gárda több helyen is feltűnt az árvízi védekezésben. Erről az országos média kevésbé, a Jobbikhoz közel álló sajtó annál inkább beszámolt. Azt viszont a saját szememmel láttam, hogy a Moszkva teret a Jobbikhoz kötődő Zöld Válasz kommandó tisztította meg a hétvégén. 

2-2

  A belügyminiszter javaslatára 2010. július 23-án elfogadott törvény értelmében a Btk. elzárással fenyegeti és 150 ezer forintos  pénzbírságra emeli a büntetését azoknak, akik betiltott szervezet tevékenységét végzik, illetve akik nyilvános rendezvényen betiltott szervezet egyenruháját, formaruháját vagy ahhoz hasonlót viselnek.

3-2

  2010. július 24-én a békéscsabai rendőrségen szólt a telefon, és egy ismeretlen betelefonáló arról értesítette a rendőrséget, hogy bomba van a Gárda országos sportnapjának helyett adó kertben. A rendőrség kiürítette a helyszínt, megtalálta a bombát, a rendezvényt meg lefújták

3-3

  Pősze Lajos a Magyar Nemzetnek nyilatkozva feleslegesnek ítélte a Gárdát. Kijelentése vitát szült a Jobbikon belül. Pőszét Vona visszahívta a frakcióvezető-helyettesi tisztjéről, de mandátumáról nem kellett lemondania. A büntetést a Gárda vezetése enyhének ítélte.   

 

3-4

  Még ha a talpasait nem is tudja megvédeni a Jobbik, azért a gárdista vezetőket próbálja jól tartani a párt. Így kapott állást a frakciónál, valamint parlamenti belépőt Kiss Róbert a Gárda főkapitánya, aki jelenleg a kiváló orosz kapcsolatokkal rendelkező, Moszkvában végzett képviselő, Kovács Béla mellett dolgozik, mint annak katonai, rendészeti és biztonságtechnikai szakértője. Kormány Sándor, a Gárda korábbi budapesti kapitánya, akit információink szerint komoly adóssága miatt menesztettek korábban a budapesti parancsnoki tisztről, jelenleg a Jobbik frakció egyik ügyintézője a Képviselői Irodaházban. 

 

4-4

  A Jobbik Vona ígéretével ellentétben eddig egyetlen olyan javaslatot sem tett az Országgyűlésnek, amelyben a szervezet működését akadályozó törvények hatályon kívül helyezését kezdeményezték volna. Az egyetlen Gárdával kapcsolatos akció, a lex Gárda megszavazásakor a tarkóra tett kéz volt.

Címkék: orbán jobbik vona gábor magyar gárda

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr722192417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.02. 09:52:35

ez egészen fantasztikus írás volt. szinte befoghatatlan panorámával és szédítő mélységekkel. :)

dz02 2010.08.02. 10:25:49

nem értem a pontozási elvet..... mitől 4-4?

Lescol 2010.08.02. 10:28:21

Ez így kicsit gyenge, mandiner ennél jobb cikket is publikált már.

Nem egészen világos mi alapján lettek a "pontok" szétosztva. Úgy érzem a Jobbik eléggé visszafogta magát amióta a Parlamentben van.. nem mintha hiányozna a szájtépésük. A tarkóra tett kéz meg eléggé szánalmas.. bármelyik parlamenti pártról van szó.. ennél többet várhatnánk.. ez egy vicc.

Lescol 2010.08.02. 10:29:08

@dz02: na nem vagyok egyedül akkor ezzel..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.08.02. 11:19:12

Monygyamnemonygyam? Rajtamnemújjon:-)

A H*rkay H*rcher is megírta a H*ti V*laszban, hogy ki***unk a F*desszel, ha nem kritizáljuk; ne hogy már én ***ak ki velük:-)

A F*desznek közrendügyileg nem a J*bbikot kell legyőznie, hanem a zembereket meggyőznie. Ezt a F*desz láthatóan nem érti. Már rég szerveznie kellene az új kormánynak a N*mzeti G*rdát, ami (többek között) befogadja (integrálja:-)) a M*gyar G*rda tagságát. Már rég szerveznie kellene azt a hazafias szellemű ifjúsági mozgalmat (akár a cserkészet államilag spannolt formáját), ahol kulturált és jól koordinált módon folyhatna a nemzet regenerálása, a keresztény, nemzeti szellemű nevelés.

"...Óvé, kormánya fennállásának tizennegyedik napjára közbiztonságot ígért a falunak, ahol lakom. A huszonegyedik (körülbelül) napig ebből semmi nem látszott. Ekkortól (mondom, kb.) sűrűn kezdtek szaladgálni a rendőrautók.
A „Tökös” kénytelen volt megszabadulni a szekerétől, mert lépten-nyomon megállították – álló szekérrel pedig se terményt lopni, sem pedig a lepotyogó rajkók által a közlekedést veszélyeztetni nem lehet. A legjobb szándékkal is képtelenség.
A kiskorú F. K. elkezdett nem hugyozni a közkútba.
Éjszakánként a csend lett az úr, végig a falun.
Még egy helyben lakó rendőrt is megígért a főkapitányság.
Aztán, néhány hét múlva eltűntek a járőrök.
A „Tökös” újra szekerezni kezdett.
Nem lett saját rendőrünk.
Utána érdeklődtünk, megtudtuk, hivatalosan ez egy egyhónapos akció volt csupán..."

magyarido.blog.hu/2010/07/31/aktualpolitikai_bejegyzes_a_csutak_falun_tortenetek_falujabol_bonusz_tao_te_king

A F*desz eldzsamázhatja a t*kony J*bbikot, de a népet nem dzsamázhatja el. Most éppen a bizalmi tőkét dzs*mázgatja. Vagy elkezd magyarul gondolkodni és cselekedni vagy (ahogyan elődei) szembetalálja magát a "néma forradalommal"...

ü
bbjnick:-)

greybull 2010.08.02. 11:24:16

Mi lenne a Magyar Gárdával, Új Magyar Gárdával - meg van az alap a Magyar Királyi Csendőrség újra alapításához, amely utóbbit villámsebesen meg is kell kezdeni.
A Rendőrségnek meg jójcakát'!

Bergeroth 2010.08.02. 12:40:03

A tarkóra tett kezes képről már csak az ápolók hiányoznak, akik rájuk adják a kényszerzubbonyt és szépen kikísérik őket.

loláb 2010.08.02. 12:43:57

Nekem tetszik, amit Orbánék a Gárdával művelnek.
Alig várom, hogy végre láthassuk az első szerencsétleneket, akiket elzárásra ítélnek a bohócmellényük miatt.

Kassian 2010.08.02. 12:45:02

@greybull: Magyar Királyi Csendőrség, az apád faszát.:))) Királyi...öcsém, itt köztársaság van.

Tetves, naplopó nyilas csürhe. Sittre az összessel.

Mr.Treeger 2010.08.02. 12:49:32

és ki lenne a király
minden diktatúrára áhítozónak üzenem: a bot jó végén csak egy ember áll

vizipipa 2010.08.02. 12:51:20

A Fidesz egy alapvetően jó szándékú kezdeményezést nem tud - és Pintér legalább is - és nem is akar integrálni (értsd: elhappolni).
Lehet, hogy Pintér helyére most rögtön nem tudnak jobb embert. Ennek viszont ára lesz. Ahogy annak is, hogy a titokszolgákat is neki adták.
Szerintem ez elvi hiba. Nem adnék mindent egy kézbe.

erdandrea 2010.08.02. 13:23:37

Nem tudom miért, de nekem van egy olyan érzésem, h. a M.Gárda a Jobbiknak csak arra kellett, h. bejuthatssanak a parlamentbe..

gauche caviar 2010.08.02. 13:26:22

A gárda süt fűt főz.

a tarkós fotón meg ritkán látni ennyi kivillanó - derék az jó magyar szalonnától is odalett - sörhasat egy kupacban.

sajnos a jobbik továbbra is az értelem helyett a bohócperformanszokban keresi a működését.
mondjuk nem csoda, a szimpatizánsai maximum a képekből, rajzokból értenek, szöveget nehezen értelmeznek.

Az meg, hogy a gárda miatt pöccintik ki azt a pősze lajost akiről anno még mint miniszterelnök-jelölt értekzetek.. hát... fafűrészelés.

is 2010.08.02. 13:27:14

@bbjnick: "Már rég szerveznie kellene az új kormánynak a N*mzeti G*rdát, ami (többek között) befogadja (integrálja:-)) a M*gyar G*rda tagságát. Már rég szerveznie kellene azt a hazafias szellemű ifjúsági mozgalmat (akár a cserkészet államilag spannolt formáját), ahol kulturált és jól koordinált módon folyhatna a nemzet regenerálása, a keresztény, nemzeti szellemű nevelés."

nem kell ezt ilyen hosszan ragozni:
Kereszteny Nemzeti Munkasorseget! Kereszteny Nemzeti KISZ-t!

we 2010.08.02. 13:45:11

Régebben olvasgattam a gárda honlapját, egyfajta perverzió gyanánt. Valahogy nem lepődtem meg, hogy mihelyt a jobbik bejutott a honlap felejtős. Az addig hiperaktív honlapon 2 hónapos az utolsó bejegyzés.

we 2010.08.02. 13:53:28

És akkor még nem említem a tarkóra tett kezet, vagy pl. a kivonulást, a hátat fordítást stb. bármelyik párt is csinálja.

Tisztára mint az oviban! Óvónéni azt mondja, hogy akkor most "tűzvízrepülő" és mindenki örül. Csak az a különbség, hogy ez a csapat elméletileg az ország jövőjéről dönt, közben meg jönnek az ilyen elmebeteg performanszokkal.

Ezek bolondok, be kellene zárni őket!

freehckr 2010.08.02. 13:58:22

Ezt a helyzetet a kormányzatnak illene kezelnie, mivel jelenleg nem működik a honvédség utánpótlásának a rendszere. Óriási hibát, ki merem jelenteni hogy hazaárulást követtek el a baloldali liberálisok amikor egy tollvonással, bármiféle alternatíva és megoldás nélkül számolták fel a sorkatonaságot, ezzel kivégezve a honvédségünket. Viszont amíg nincs megoldás erre, addig csak támogatni lehet az ilyesféle „gárdázást”. Az anarchista liberálisaink természetesen prüszkölni fognak, de ők a nemzeti jelképeink látványától is a hányingert kapnak... Amit viszont nem értek az az, hogy a „mélyfideszes” szimpatizánsokat is a szélütés kerülgeti, holott nem is olyan régen a „radikális és azonnali adócsökkentés” mellett ez is egy vezérfonala volt a mostani kormányzó csapatnak:

www.fn.hu/belfold/20070812/honi_gardat_allitana_fel

Mi változott azóta, hogy most már inkább a szocialisták tévútját követi ezzel kapcsolatban a Fidesz?

tomfix4 2010.08.02. 14:05:20

hogy finom fogalmazzak a kérdésre és magára a címre:
'Mi lesz veled, Magyar Gárda?' válasz: LÓFASZ!
Emberek ébredjetek már fel ez itt a 21. sz. nem a 19-20. század. sajnálam azokat a barmokat,akik leragadtak ebben a korban és azthiszik majd egy szervezet megoldja a dolgot..
Szerintem egy ember nem attól lesz 'magyarabb',ha belép egy szervezetbe ami élteti a nemzetet, LÓFASZT!
Én igenis magyarnak érzem magam, DE mindigis elítéltem a gárdát..
lehet oltogatni engem, leszarom..

Bergeroth 2010.08.02. 14:08:45

@freehckr:
A kötelező sorkatonai szolgálat volt az egyik olyan dolog, aminek semmi értelme nem volt. Megtanítottak takarítani, lőhetett az ember 4 darab lőszert, és szénné szopatták egymást az unalomtól teljesen befordult kiskatonák. Az egyik legértelmetlenebb dolgok egyike volt.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.02. 14:14:41

@we: - a MG a PK-ök továbbfejlesztett változata.
Azoknál is volt olyan cél, hogy (az Országos Kordinátor "kérésére") majd együtt "mozduljanak, ha mozdulni kell" (értsd el kel menni cédulákért kopogtatni, majd szavazni:).
Na ez a gárdáknál sokkal 6ékonyabb:
- "parancs-értettem" ... nóóóta!

gonosztojás (törölt) 2010.08.02. 14:19:26

Hát kérem...kezd meglátszani a pár havi parlamenti jelképes áru habzsidőzsi a büfében...
mecsoda pocccakok...:)))
Gárda? Ugyan már...szerintem még röhögnek is a sok lúzer bepalizott balfaszon, akik beszavazták őket..
Mikor jönnek az új A6-osok?

lnyak 2010.08.02. 14:31:51

"Kedves" bibsi antimagyarok!
Majd ha én hozzátok megyek okoskodni,izraelbe,ami nem fog megtörténi!
Majd akkor kérem a kritikát!
jÓ?

gonosztojás (törölt) 2010.08.02. 14:42:09

No...végigolvastam ennek a tüdőbeteg szabósegéd kinézetű Kiss róbertnek az agymenését a barrikád.hu-n...
Mondhatnám azt is hogy no comment, de ennyi zavaros elmebeteg dolgot még nem láttam egy lapra szedve. Ez a lipótmezei elbocsátott lenne a Magyar Haza megmentője? Valszeg Vona Gábor és parlamenti csapata is felmérte magában a gárda szellemi képsességeit és levonta a megfelelő konzekvenciát..
Úgy hogy mégis no comment.

freehckr 2010.08.02. 14:44:08

@Bergeroth:
„Az egyik legértelmetlenebb dolgok egyike volt.”

A kötelező sorkatonai szolgálattal voltak problémák, amiket inkább orvosolni kellett volna, nem pedig megszüntetni a rendszert. A menetgyakorlatoknak, a sorakozóknak, a lövészet nélküli fegyverkarbantartásnak legalább annyi értelme volt, hogy generációk fiataljai kaptak alapvető honvédségi kiképzést, és ha mással nem azzal legalább tisztában voltak hogyan kell fegyelmezetten vonulni, és szétszedni, kitakarítani és összerakni egy AMD 65-öt, de legalább ismerték a rangjelzéseket. A többi a ráadás, a „szopatásoknak” is volt értelme, többnyire nem az ártatlan fegyelmezett báránykákat szívatták hülyére. :) Illetve ha ne adj Isten bármi történne a világban és elkezdenék besorozni a fiatalokat, van itt két teljes generáció alapvető honvédségi kiképzés nélkül, és saját szakaszukra jóval nagyobb veszélyt jelentenének mint maga az ellenség.

Abba meg most nem mennék bele hogy kinek mi az aminek értelme van, mert ennek alapvetően szubjektív lehet a megítélése.

Lord Marcang Brutal 2010.08.02. 14:47:44

@freehckr: "Amit viszont nem értek az az, hogy a „mélyfideszes” szimpatizánsokat is a szélütés kerülgeti, holott nem is olyan régen a „radikális és azonnali adócsökkentés” mellett ez is egy vezérfonala volt a mostani kormányzó csapatnak:

www.fn.hu/belfold/20070812/honi_gardat_allitana_fel

Mi változott azóta, hogy most már inkább a szocialisták tévútját követi ezzel kapcsolatban a Fidesz?"

Csupáncsak annyi, hogy hatalomra kerültek az egykor ellenzéki viktoriánus banda. És amikor ellenzékben voltak olyanokat ígérgettek, hogy sokan szavazzanak rájuk. Bejött nekik.

Mindegyik párt csak akkor papol igazságról, becsületről és csak akkor érzékeny szociálisan, ha ellenzéki.

gonosztojás (törölt) 2010.08.02. 14:50:48

@freehckr:
Igaz.
Az akkorirezsim félt a hadseregtől, és inkább nem képezte őket igazi katonává, de legalább valami alapot adott.
A rendszerváltás utáni kormányok meg egyenesen rettegtek a hadseregtől, és inkább feloszlatták.

gonosztojás (törölt) 2010.08.02. 14:56:33

@Lord Marcang Brutal:
Nincs hadserege az országnak, mert a fidesz jelenlegi promijai nem akarták lenyomni a sorkatonai szolgálatot. ezért a szadesszal karöltve kibbrusztolták törvényhzásban anno a sereg feloszlatását.
Most szar van, mert ugye az a francos NATO meg a követelőzései..
Tartalékos haderő? Svájcban meg az USA-ban. Ott van rá pénz. Itt még a zsoldosokra sincs.

Bergeroth 2010.08.02. 15:16:27

@freehckr:
Azt tudnod kell, hogy pacifista vagyok, és maximálisan elítélem a katonaság intézményét a fegyverekkel együtt. :)

Kassian 2010.08.02. 15:21:02

@lnyak: Majd ha te meg a kedves cimboráid a jobbikos disznó csürhéből elmentek becsülettel dolgozni és a mocskolódáson kívül másra is futja, akkor lesz jogotok ugatni. Addig pórázt fel és bújjatok vissza kutyaházba. Oszt' majd ha kaja van, akkor kijöhettek, kisfiam.

freehckr 2010.08.02. 15:29:16

@Bergeroth:
Ja de a realitások ellen te sem menekülhetsz. :) A sorkatonaságot tekintsd egyfajta „biztosításnak”, valószínűleg évtizedeken keresztül nem is lenne szükség alapvető honvédségi kiképzésben részesült fiatalokra. Na de ha egyszer igen, és nincs „biztosításunk”, akkor ugyan úgy megszívjuk mint az aki a havi legfeljebb 3-4-5 ezerbe kerülő legegyszerűbb lakásbiztosítást tartotta értelmetlennek, mert úgy vélte ugyan mi történhetne, most meg vitte a víz a házát a kerttel együtt... :)

Egyszer a baloldaliak már leszerelték a honvédségünket, el is veszítettük hazánk területének kétharmadát...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.08.02. 15:35:20

@Bergeroth:
Annak valóban nem volt értelme, ahogyan utolsó éveiben működött a sorkatonai szolgálat. Annak viszont lenne, hogy minden férfi 18+ éves férfi 3-4 hónapos érdemi kiképzést kapjon, ahol valóban elsajátíthatja a honvédelem alapjainak alapjait. Ez persze drága mulatság, de szerintem határozottan lenne értelme.

TyToo 2010.08.02. 15:39:55

@TuRuL_2k2: Egyetértek és mindemellett egy kis felelősségérzetet és fegyelmet is tanulnánk, mi elpuhult ifjak. Komolyan.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.08.02. 15:51:39

@tomfix4: Engem sem érdekel a gárda komolyabban,de mit kell rajta elítélni?A másik meg;ott ahol fiatalabb-idősebb emberek tapsolnak(!) ha jön a gárda, mert akkor kicsit kushadnak a tudjuk kik,ott kurva nagy gond van,21. század ide vagy oda...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.08.02. 15:57:54

Amúgy kicsit se csúsztatás a kurucot megadni forrásként,kb.az a mondat mindenütt megjelent ,még valamelyik tv műsorban is ,lájf...vége van már a kampánynak,elég szomorú volt azt is látni amikor virsilfaszpumpázásban a ballib g...ikel vállt-vállba vetve ment a mantra...tényleg szükség van ilyen aljas csúsztatásokra?

Don T. Boy · http://m69.freeblog.hu 2010.08.02. 15:59:33

@is:
"nem kell ezt ilyen hosszan ragozni"

Tartsa meg ezt a jó szokását, továbbra is írjon roppant rövideket!

Newclass 2010.08.02. 16:13:23

@Kassian: ehehe:) gondolom te adod a GDP nagy részét és nem azok az emberek akik most is a földeken dolgoznak (jelentős részük jobboldali érzemű), s nincs idejük itt nyomatni a hülyeséget.
Én már csak röhögök itt az indexes kommentelők nagy részén. Legyen az ilyen vagy olyan oldali. Tényleg kell ide egy világvége mert sok az agyhalott.

Bergeroth 2010.08.02. 17:12:09

@TuRuL_2k2:
Eleve azt is megkérdőjelezem, hogy milyen jogon kötelező bevonulni katonának? Voltam katona, de maximálisan elítéltem azt is, hogy kötelezően kellett bevonulnom. Milyen jogon?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.02. 17:42:47

@TuRuL_2k2:

"érdemi kiképzést kapjon, ahol valóban elsajátíthatja a honvédelem alapjainak alapjait."

Szted lehet úgy "érdemi kiképzést" kapni, ha meg van szabva, hogy havonta kb. 5 darab lőszert kapsz gyakorlás céljából? Nem tudom lőttél-e már akár maroklőfegyverrel, ha igen, akkor sztem tudod, hogy miről beszélek. Ennyi gyakorlással leginkább magadra lennél veszélyes... :)

Ha meg arra gondolsz, hogy valami puhos bajuszkirály orrturkálás közben elmagyarázza az "alapok alapjait", akkor inkább a WC-n húzzuk le az erre fordítandó pénzt. Vagy költsük arra, hogy új élőhelyet hozunk létre a radar miatt kitelepített hőscincéreknek.

freehckr 2010.08.02. 17:52:09

@Úlfhéðinn:
„havonta kb. 5 darab lőszert kapsz gyakorlás céljából”

A sorkatonákat nem mesterlövészeknek képzik. :) Arra az egy év, vagy kilenc hónap nagyon kevés, illetve ahhoz is legfőképp rátermettség kell. Az öt lőszer meg arra bőven elég, hogy megtanulj legalább betárazni és előrefelé lőni. Ennél is fontosabb inkább hogy a fegyvered ha kell álmodból fölkeltve is pillanatok alatt ki tudd pucolni... az meg megy lőszer nélkül is.

Bergeroth 2010.08.02. 18:30:47

@freehckr:
Mondok jobbat, ha már ennyire a katonaság mellett vagy.
Nem kell, hogy kötelező legyen, legyen önkéntes a dolog. Viszont akkor legyenek megfizetve azok, akik ezt választják. Kapjanak havonta, mit tudom én, 350.000-t nettó, plusz a rangokkal nőjön ez az összeg.
Bizonyos rang után kapjanak mellé lakást, kocsit, utazási kedvezményt, ruhapénzt, stb., stb.
De ne legyen már kötelező, az sosem vezet sehová.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.08.02. 20:23:45

na most, a fidex vagy szüntesse be a gárdát, vagy engedélyezze, de ilyen kesztyűbábnak ne használja őket, mint a szocik, hogy legyen kire mutogatni, hogy mi a 'szélsőséges jobb', amitől parázni kell (muhahaha), mert kurvára unalmas nézni ezt a műsort már ...

freehckr 2010.08.02. 21:43:03

@Bergeroth:
Fentebb a sorkatonai szolgálatról volt szó, ez a hivatásos állomány amit említesz (fizetés, lakás, egyéb juttatások).

Említed hogy ne legyen már kötelező, meg fentebb kérdezted hogy milyen jogon kötelező. Mondjuk hogy ez a kötelességed lenne a hazáddal szemben, hogy legalább a honvédelem alapjait megtanuld egy alapkiképzésen, hogy ha bármi adódik ne csak nézz mint Rozi a moziban... :) Ez ugyan olyan dolog hogy tanulj meg írni, olvasni, számolni, majd tanulj legalább egy szakmát, hogy hasznos tagja lehess a társadalomnak.

Bell & Sebastian 2010.08.02. 23:36:35

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:
Jó gondolat. Bábszínházat nézünk.

@bbjnick:
Nézze végig a kommenteket, de úgy, hogy nem dől azonnal a kardjába. 43 -ból (gyanítom az egyetemi ifjúság felülreprezentált) alig pár kivétellel, mindenki a Melegmálé Készpicsa Párt tagja.

Pedig valaki csak ki fogja ezeket kísérni az állomásra. :)
(Pacifista, az! A jó nénikédet, femininkém!)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.08.03. 00:00:51

@Bell & Sebastian: hallod :)))

www.youtube.com/watch?v=tTeXBTStek0

először ilyen _lehasznált kotont_ mondtam volna a bábszínház helyett, érted ...

üdv Néked

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.08.03. 01:06:30

@Bell & Sebastian:

egy hét net nélkül
legjobb
víz, mindent visz :)

ja, fuckingham ..., ma is mondom, mekkora találás van ilyen rímesen, aztán óvatosba megguglizom, oszt bukó az egész ...
Bukowski versel:
Párizs

sohasem
még azokban
a szélcsendes időkben
sem álmodtam
arról hogy egyszer
majd a fény városában
biciklizem
egy svájci sapkával
a fejemen

és odaföntről
Camus
szép lágyan
a fejemre
vizel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.08.03. 05:08:18

@Bell & Sebastian:

Jajjj, hát ez a kommentsor nem reprezentatív:-D Nem mindenki szürcsölget melegmálét az eltén:-D

ü
bbjnick

greybull 2010.08.03. 09:24:12

@Kassian: a tiedét kiskomám, a tiedét! (azaz: a te apád faszát!). Szarok a köztársaságra meg rád is, KIRÁLYI bazdmeg, KIRÁLYI, világos?! Sittre meg téged, meg a hozzád hasonló barmokat kell majd vágni, de minél előbb: vihetsz egy váltás fehérneműt, három napi hidegélelmet, meg a sábeszdeklidet... Oszt' majd a 30 fős cellában, statisztikai összetétele: 90 százalék szabolcsibrazil, elgondolkodhatsz közöttük, hogy ki a nyilas, meg mért is kell a MAGYAR KIRÁLYI CSENDŐRSÉG, de minél előbb, hülyegyerek!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.03. 20:59:00

@freehckr:

"Az öt lőszer meg arra bőven elég, hogy megtanulj legalább betárazni és előrefelé lőni."

Hülyeség. Az semmire sem elég.

"Ennél is fontosabb inkább hogy a fegyvered ha kell álmodból fölkeltve is pillanatok alatt ki tudd pucolni... az meg megy lőszer nélkül is."

LOL. Igen, aztán majd az üres fegyver villámgyors kipucolásával riasztjuk el az ellent. Pontosan erre a mentalitásra céloztam a puhos bajuszkirállyal. Egy így kiképzett "katona" szerintem leginkább a saját bajtársaira veszélyes, te gondolhatsz mást, az én véleményem ez. Szerencsére úgy látszik, hogy ezt a döntéshozóink többsége is belátja. Csak a blogokon jelennek meg a wannabe Rambo-k rendszeresen. :)