Kommentszűrés
’10 aug
1
12:01

Horvátország instant: Trau, az ideális nászút-célpont

Írta: dobray

  Zárából Trauban tartott utunk. Az úton fura nevű benzinkúttal találkoztunk, ahol tilos volt a köszörűgép használata. Trau kapuját, akárcsak Záráét, a velenceiek építették, és a Kamerlengo-erőd, a védelmi rendszer része. A városka ideális nászút-célpont, középkor-mániásoknak kötelező meglátogatni.

  Az utcahálózat a görög időket idézi, az épületek pedig a gótikát és a reneszánsz stílust, de akad barokk is. A görög és római idők után a frankok, majd a horvátok uralták Traut (Trogirt), 1105-ben Könyves Kálmán harc nélkül foglalta el. Ezután háromszáz éven át a magyarok, a velenceiek és a bizánciak fennhatósága váltogatta egymást. Trauból visszafelé egy kis városkába hajtottunk be megnézni a világbajnokság egyik meccsét. Mivel a kocsma a várdomb aljában volt, azért a szünetben megnéztük a várat. Másnap elmentünk a Krka Nemzeti Parkba, megnézni a Krk folyó deltáját, ahol fürdeni is lehet a vízesések tövében. Majd utolsó nap, Budapest felé tartva beugrottunk Károlyvárosba, itt készül ugyanis a Karlovacko sör. Meg is találtuk a helyi Bambit, ahova vétek lett volna nem beülni.

Címkék: utazás horvátország trogir

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr492173625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.01. 15:25:12

U-tállak! :)
8 éve megvolt a komplett Trogir-Zadar-Split-Sibenik-Dubrovnik-Makarska rész, retúr kitérővel Plitvice, és imádtam.
Károlyvárosban még mindig vannak a délszláv háborúból megmaradt, szitává lőtt falú házak? Még bent volt a golyó a téglában.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.01. 15:54:24

Krka nagyon szép hely, a Karlovacko pedig nagyon jó sör. :)

Viszont táblák, meg pinabenzinkút helyett tényleg lőhettél volna inkább pár képet a strandon a csajokról. ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.01. 17:59:37

csak hogy nehogy megtévessze magukat a fenti észlény. a karlovacko a legszarabb prolisör. a sorrend: lasko-zlatorog, ozujsko, osjecko, karlovacko.

Mr. Bingham 2010.08.01. 18:32:20

Horvatorszag kiraly hely, de a svajci nyomor az igazi. :)

svajcinyomor.blog.hu/

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.01. 19:05:19

@Grift:

Kit érdekel, te tahó? Az Ozujsko is frankó, ilyenben nem fogok leállni veled vitatkozni.
Egyszerű: ha szerinted proli, akkor ne igyad bazmeg. Igyál inkább Perrier vizet, kis sznobgeci ahisztokhata. XD

romaniarulez! 2010.08.01. 19:50:12

Én az Ozujskóra szavazok, sült tintahal+sültrumpli mellé nincs annál jobb kísérő!

Dr.Hook 2010.08.01. 20:08:43

@Grift: Nem proli sör , jobb, mint a mi átlag szarjaink lényegesen. Egyébként a PAN az ász, bár egy kicsit gyengébb(4.8%). Üdv!

Gabe2 2010.08.01. 20:32:29

@Grift: Na, és a Favoritot sem imseri, phijj.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.01. 20:38:06

@Úlfhéðinn:

magának jó az, hát persze. magát azzal etette az apja, hogy fiam, a világ legjobb söre a kőbányai, és kádárnak addig kell élnie amíg magyar ember van a földön. magáról süt a körgang.
és miért innék perriert, maga proli, a sörökről beszéltünk.
:)
de van egy jó hírem magának! a dobozos sör dobozát is visszaváltják.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.08.01. 20:51:46

Karlovacko, Ozujsko...hagyjuk már srácok! :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.08.01. 21:52:46

Jártam kétszer is Trogirban (2002 és 2007), tényleg szép hely, bár ilyenkor kicsit meleg.

A Krka park bejáratánál fekvő falucska, Skradin nekem jobban bejött (ott aludtunk két éjszakát).

Karcolt lendület 2010.08.02. 03:04:33

Ez a vicces nevű benzinkút nem valahol Šibenik környékén van? (Nekem Vodice-Šibenik szakaszon rémlik, de lehet, hogy még Vodice előtt van.)

- amúgy Prémium-INA, de hogy pont ez a benzin kút mitől prémium...
- Šibenik az egyik kedvencem - igaz nincs ennyi magyar vonatkozása és magyar neve sem;
- egy útbaeső városnak viszont van magyar vonatkozása és igen régi magyar neve is (nemcsak annyira, mint Trau vagy Zára), csak valamelyik világháború miatt emlékek nincsenek benne: Biograd. ;-)

magyar bucó 2010.08.02. 07:02:01

Nászutasoknak pinát ajánlani milyen már? :o
Visznek magukkal, bár akkor még általában puncinak nevezik...

Minarikede 2010.08.02. 08:47:49

@Grift: Kedves sörszakértő barátom, a kedves post-oló Horvátországban járt és említett egy iható horvát sört, szerintem nagyon helyesen, mert az utazáshoz hozzátartozik a helyi ételek és italok élvezete is.

Erre Te kioktattad, hogy hú meg ha...

A baj ezzel egyedül az, hogy a Zlatorog egyáltalán nem horvát sör, hanem szlovén. Tehát azt majd akkor kóstolja meg egy utazó, ha a Triglavra kirándul.

Minarikede 2010.08.02. 08:51:46

Horvátország gyönyörű és a sörei "vastagon" ihatóak. Mondjuk ugyanez a boraikról, már nem annyira mondható el, legalább is azokról, amiket a Peljesac-félszigeten kóstoltam.

Csabagyöngye!!!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.02. 09:23:11

@Minarikede:
drága barátom. mindenki tudja, hogy a lasko szlovén sör, amit egy jóideje gyártanak a horvátok is. pusztán annyit jegyeztem meg, hogy ez az ott általánosan kaphatók közül ez az igazán iható. a többi tulajdonképpen lóhúgy és fejet fájdít.
de gyben egyetértünk. bár divat leszólni horvátországot, szerintem is a világ egyik legszebb helye. persze lehetőleg olyan helyre kell menni, ahol nincs, vagy kevés a magyar és a tót. ezek, nem emberi lényként viselkednek, parton, boltban, étteremben.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.02. 12:12:58

@Úlfhéðinn: fotóztam nőket, de nem posztoltam ki. :DAzokat a képeket csak a kiváltságosok láthatják. :D
@neccharisnyás útonálló: nem mentünk be a városba, mert este volt, de a Bambi testvérsörözője kellett. :D
@Karcolt lendület: na, köszi az etimológiát.
@magyar bucó: nászutasoknak várost ajánlottam.

Jason Bourne 2010.08.02. 13:32:05

Üdv.
Mi Splitben voltunk most. Nagyon szép hely. Alig voltak magyarok, csehek meg osztrákok annál inkább.
Én nagyon szeretem Horvátosrszágot, nagyon különleges a hangulata, csak a hal-csiga kaját nem bírom :-S
Jövőre remélem lesz erőm levezetni Dubrovnikig.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.02. 17:21:54

@Grift:

"de van egy jó hírem magának! a dobozos sör dobozát is visszaváltják."

Nekem is van egy jó hírem. Gyűjtheted őket aztán eladhatod alumínyiumnak. Neked úgyis profilba vág. ;)

@dobray:

"fotóztam nőket, de nem posztoltam ki. :D"

Hmm. Nem illenének egy konzervatív bloghoz? :D

Minarikede 2010.08.03. 08:17:21

@Grift: Drága barátom ilyen alapon említhetted volna a sztellát, hejnekkent vagy a giniszt is, hiszen azokat is vásárolhatod Dalmáciában és némelyiket gyártják is a horvátok.
Azért szólottam, mert -bár a globalizáció miatt nehézkes- de azért még kóstolhatók helyi sörök.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.22. 17:54:50

@Pável:
köszönöm, de már csak jövőre próbálhatom :)