Kommentszűrés
’10 júl
15
11:11

Szabatítsuk fel az SZDSZ-t! - Szegény ember kommentfala 1.

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  A Mandiner blogon elkezdett vita a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről immár nemcsak a számítógépes világhálón folyik, hanem a Városháza park ideiglenesen összegányolt kerítésén is. A fővárosi önkormányzat ugyanis a fiókok mélyéről összekaparta a maradék liberális humorbonbonokat, bevette őket, s ennek eredményeként úgy döntött: a főpolgármesteri hivatal parkolójának palánkjára sok példányban kifüggeszti a NENYI-t, és üres lapokat is kiszögel, melyeken az állampolgárok kifejthetik véleményüket.

  Mi lelkes hívei vagyunk a NENYI-nek, továbbá a szabad véleménynyilvánításnak is, de azért május 1. óta sejtettük, hogy egy hasonló üzenőfalból nem sok jó sülhet ki.

  Íme:

 

  Folytatása következik.

 

Címkék: budapest demszky ner nemzeti együttműködés rendszere nemzeti együttműködés nyilatkozata ner vita

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr92152531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2010.07.15. 13:37:10

Jeszenszky a CIA -nak jelentett, Mécs az Intelligence Service -nek, Baja a KGB -nek, Kis János a Martinovics-páholynak, TGM a Securitate -nak, Zucker Gerzson a Moszadnak. Semmi.

Hát a Haganának _King's City_ -be?

en.wikipedia.org/wiki/Fred_Langhammer
en.wikipedia.org/wiki/Ronald_Lauder
www.lauderfoundation.com/

A Nagy Stencilező át is adja a választ: Hüje Fikusz!

nullnick 2010.07.15. 14:03:17

a cinizmus csak rombolni tud

utana tudnak valami ertekesebbet epiteni is? - no erre sosem voltak kepesek

nullnick 2010.07.15. 14:07:23

a kinai troger eg szerzodjon a nepszavahoz

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.15. 16:24:53

Már akkor sejtettem, mi sül ki belőle, mikor először olvastam a tervről. Pazar! Legjobb a sukorós fénymásolt montázs.

Bell & Sebastian 2010.07.15. 17:31:34

Nézzük, hogy ez a köcsög Vona mit vett le az egészből:

"A hatalom a kormányváltás ellenére továbbra is „jogi úton próbálja elfojtani” a Magyar Gárda által felvetett társadalmi problémákat,
...a kormánynak - a Jobbikkal ellentétben - egyelőre nincs kialakult álláspontja a politikusi álláshalmozás, vagyis például az egyidejű országgyűlési és önkormányzati tisztségviselés betiltásáról.
... egyetértés mutatkozott közöttük abban, hogy Magyarország legsúlyosabb problémája a népességfogyás, amelynek visszafordítása minden pártpolitikai érdeket felülír. A megbeszélésen a Jobbik egy a „cigány-magyar együttélés feltárására” szolgáló eseti bizottság felállítását is szorgalmazta a kormányfőnél. ..."

Kettő dolog világos, RG ott sem volt és a hatalom nem kerül megosztásra.
(nem osztanak vissza a választóknak jogokat, főleg nem erőszak-szervezetekkel kapcsolatosakat)
Ebben a fázisban ez még nem is elvárható.

Viszont továbbra is ÁFÁ -t fizettetnek a ki nem egyenlített számlák után, hiányos az állami információs rendszer, maradtak a körbetartozások és teljesen leálltak az állami szerződésekben vállalt támogatások kifizetései, továbbá az APEH -szokás szerint- a kicsiken kezdi -újult erővel-, az sajnos ténykérdés!

Párhuzamos világok igenis léteznek! Az egyik ezek közül külön, csakis újságírók számára van fenntartva.

Lehet teleportálni!

Bell & Sebastian 2010.07.15. 17:35:47

Elnézést, nem is ide szántam, eggyel feljebb.

loláb 2010.07.15. 17:48:23

Valaki remélem felírta, hogy:

"Azt kívánom, hogy ezek a ronda osb lapokból ácsolt kerítések tünjenek el a városháza park körül"

Tehetetlen Dodó 2010.07.15. 18:02:42

Ez nagyszerű szervezésre vall!
Ilyen gyorsan ki tudták vezényelni a komplett kapcsolat.hu-t, hogy telefirkálják a plakátokat.
Azért tudnak ezek.

Andy15 2010.07.15. 21:20:04

Lesz még rend a városházán is, már nem kell olyan sokat aludni.

tanarseged ur 2010.07.15. 21:52:31

A fővárosi bűnbanda kezdeményezése tulajdonképpen egy moderáció nélküli politikai topik, csak éppen papír-ceruza alapon, anonim IRL kommenteléssel.

A kép majd akkor lesz teljes, ha az őszi önkormányzati hatalomváltás után kiderül, hogy ezért a szarért ki mindenki és mennyit számlázott a fővárosnak. Kb. ennyi mindenre lehetett szükség hozzá:

- Először is kellhetett egy megvalósíthatósági előtanulmány, fókuszcsoportos véleményfelméréssel (a tanulmányíró eldumcsizott az ötletről a Városháza kijelölt dohányzóhelyén tartózkodó, még az átkosból ottmaradt irodai bútordarabokkal). Ez pár milkából megvan.

- Designer és ergonómusi szakvélemény a "felhasználói felület" megtervezéséhez (egyenesen vagy cikkcakban legyenek a furnértáblák, bal vagy jobb kézre essen a NENYI).

- Szakértői bizottság (óradíjjal és költségtérítéssel), amelyik három napos, Monacóban rendezett minikonferencián választ a design conceptek közül.

- Nyomda a NENYI és a mellé helyezett topikindító "vezérkomment" elkészítésére.

- A vezérkomment megírásához kb. egymilliós megbízás egy kommunikációs cégnek. (A vezérkomment megírásával utóbbi cég egy kommunikáció szakos egyetemistát bíz meg 10 ezer Ft-os egyszeri díjazásért. Vagy eggyel jobb jegyért.)

- Kell még egy kommunikációs szakértő, aki a projekt megvalósítása után a sajtóvisszhangot monitorozza (miniszteri tapasztalat biztos nem hátrány).

- Előbbihez azonban megint kell egy kommunikációs tanácsadó cég, amelyik a monitorozott sajtóvisszhangot előbb megírja.

- És persze valakinek azokat a mocsok táblákat is ki kell rakni, de majd megkérjük a karbantartó Janit és adunk neki egy ezrest.

vitaygeorgina 2010.07.16. 13:06:17

Igen, igeeeenn! Találtam egy csomó Josip Tot és Kaya Ibrahimot!
Ebből tudom, hogy nem halt még ki a küzdőszellem a baloldalból. Így érdekesebb lesz tönkreverni őket szeptemberben az önkormányzatin, a döglött oroszlánba rugdosni nem olyan kellemes.

dorkoka 2010.07.16. 22:54:00

Jópofa az az írás, hogy a magyar kultúrával azonosul mint, Kossuth, Petőfi-Petrovics, Morvai, Sinkovits.

De állna eléjük és mondaná Petőfinek vagy Kossuthnak, Morvainak vagy Sinkovits---TEEE NEEEM VAGY MAGYAR! Pofán vernék úgy, a libsi gecit, hogy a fogai mint a pattogatott kukorica szétrepkednének. Petőfit visszaküldenéd a rác bicskások közé, sugárban hányna. Ha akart volna mehetett volna. Ugyanis csak az apja neve volt rác, anyja és identitása nem. Az egyik nagyanyám neve is szerb, (Tomonyiczka) szerbek meg soha sehol a templomi családfában 300 évre visszamenőleg.

Bem apónak, Napóleon lengyel tisztjének meg köszönjük és tiszteljük, bár Bem Pasa ként halt meg muszlimként, Lengyelországban van a levegőben eltemetve, hősként tiszteljük.
A fali kommentelő pedig közelebb van mint Makó Jeruzsálemtől. Te viszont magyar sosem leszel-úgy döglesz meg esküszöm.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.16. 23:01:47

@dorkoka:

"mondaná Petőfinek vagy Kossuthnak, Morvainak vagy Sinkovits---TEEE NEEEM VAGY MAGYAR! Pofán vernék úgy, a libsi gecit"

no igen, ebben a hazában jellemzően a "libsi gecik" szokták mások magyarságát megkérdőjelezni. :-D

picur3ka 2010.07.17. 09:53:05

@tanarseged ur:

Haha.

A vezerkomment az az elso foton lathato?

tanarseged ur 2010.07.17. 11:05:46

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem, szerintem az Mavo kommentje. ;-) A vezérkomment a 3. fotó felső részén látható, és későbbi fotókon is.

picur3ka 2010.07.17. 16:08:06

@tanarseged ur:

Jujj! Azt el se olvastam, azt hittem naivan, hogy tenyleg a szoveget/reszet tettek ki.

Meg mindig naiv vagyok.