Kétmillió jött össze Ungváry büntetésére  - Mandiner TV
2010. július 14. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Kétmillió jött össze Ungváry büntetésére - Mandiner TV

  Ungváry Krisztián pert vesztett, mert le merte írni egy besúgóról, hogy az, ami. Erre a történészt személyesen nem ismerő Váczi Imre indított egy csoportot a Facebookon, hogy gyűjtsük össze a kétmillió forintos büntetést. A gyűjtésbe egyébként a Mandiner is bekapcsolódott, a Biszku-film mentás bemutatóján 64 ezer forintot kalapoztunk össze neki.

 Alig pár hét alatt összejött kétmillió forint, amit hétfőn adott át Váczi Ungvárynak a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt. Vittem Krisztiánnak Skrabski bort, ő is adott az ő pincészetéből, és nagy örömünkben készítettünk videót is az átadásról. A történész Strasbourgba viszi az ügyét, és azt mondta, ha megnyeri, visszaadja az adományokat és tart egy nagy bulit. Olyat, amilyen a Biszku-film volt, ugyanis a filmünk szerinte egy buli volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr602149894

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BISZKU BÉLA ÉS CHARLES ZENTAI IS ELHUNYT 2010.07.14. 15:45:29

Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†)  és Charles Zentai (született: Zentai Károly) (88†).  – Egyes történész kollégák szerint valójában e két idős úriember azonos napon bekövetkezett halála zárja le végleg a XX. száza...

Trackback: Kétmillió jött össze Ungváry büntetésére 2010.07.14. 11:33:01

Ungváry Krisztián pert vesztett, mert le merte írni egy besúgóról, hogy az, ami. Erre Váczi Imre indított egy csoportot a Facebookon, hogy gyűjtsük össze a kétmillió forintos büntetést - sikerült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamasuka 2010.07.14. 11:34:26

Inkább adtátok volna az árvízkárosultak javára!

Doktor Kottász 2010.07.14. 11:55:27

Na valahol itt kezdődik az ún. civil szféra. Riszpekt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.14. 12:19:05

röhej. remélem megbassza az adóhatóság.

tevevanegypupu 2010.07.14. 13:05:14

Ez most nagyon szanalmas akcio volt. Akinek ez a gyujtes eszebe jutott, annak kellett volna kifizetnie az egeszet.

Alfőmérnök 2010.07.14. 13:07:39

@kamasuka: Egyetértek.
UK amúgy egy jellemtelen ember, ez világosan kiderül az árokásóra írt hozzászólásából.
arokaso.blog.hu/2008/07/09/ungvary_rudolf/fullcommentlist/1#c9666133

Sitting Full 2010.07.14. 13:08:40

@Grift:

Jelentsd fel, persze névtelenül. Biztos fog menni.

Téglagyári Megálló 2010.07.14. 13:22:21

@Alfőmérnök:

Nos, számomra nem derül ki "világosan".

Dr. No 2010.07.14. 13:25:21

@kamasuka: @Grift: @Alfőmérnök: Nyaljátok csak a fagyit, nyalógépek.

Alfőmérnök 2010.07.14. 14:01:14

@Téglagyári Megálló: Akkor finomítok: nekem nem szimpatikus.

2010.07.14. 14:14:35

@kamasuka: Mostantól kezdve mindent az árvízkárosultaknak kell adni? A két dolognak mi köze egymáshoz?

@Grift: Miért is?

@tevevanegypupu: Miért is?

@Alfőmérnök: Miért is?

tevevanegypupu 2010.07.14. 14:33:21

@Váczi Imre:
Egyreszt azert, mert a birosag szerint ragalmazott, tehat - ugyan a ketmilliot en is soknak tartom, ezt mar egy regebbi posztban irtam is - a buntetes jar.
Masreszt - nem irtam, hogy az arvizkarosultaknak kellene ezt a penzt adni - ugy kepzelem - vallalom, hogy demagog vagyok - hogy nem eppen Ungvary szorul ra arra, hogy helyette barki is fizessen. En az elso indok miatt nem fizetnek egyebirant.

2010.07.14. 15:05:53

@tevevanegypupu: Nos, én és sokan mások, nem értenek egyet a bíróságnak ezzel az ítéletével, ezért tiltakoztunk. Ehhez is jogunk van, az ítéletek tiszteletben tartása nem egyenlő az egyetértéssel. A bírósági ítélet sem egyenlő az igazsággal.

Leszögeztem többször a csoport oldalán, ez az ügy nem Ungváry anyagi helyzetétől, politikai nézetétől, családi állapotától, etcetera függ. Épp ezért lényegtelen, hogy valakinek szimpatikus-e Ungváry vagy sem. Ez egy demonstráció, amely tiltakozik az ellen, hogy véleményeket, pláne tudományos véleményeket bírósági eszközökkel lehessen elhallgattatni. Főleg egy olyan személlyel kapcsolatban, aki a pártállam kiszolgálója volt. Lehetősége lett volna az illetőnek ugyanilyen eszközökkel megvédenie magát, nem tette, helyette inkább a bíróság mögé bújt.

marós 2010.07.14. 15:06:58

Azok adták össze a büntit, akik nem értenek egyet azzal, hogy Magyarországon a besúgokat védik, akik nem szeretnék, hogy nálunk, mégegyszer valaha is egy kém legyen a miniszterelnök. Remélem, hogy a strasbourgi bíróság nem a bűnösök pártján áll.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.14. 15:25:01

@marós: és az a legszebb az egészben, hogy pl. ezt a gyűjtést is azok támadják a leginkább habzó szájjal, akik a másik oldalon a legvadabb kommunistázást adják elő.

dolgok párhuzamba állítása és/vagy logikai összefűzése sosem volt erőssége ennek a népnek.

magyaridióták.

Leeroy of SMV Design 2010.07.14. 15:28:18

@idelle: Na majd kapsz ezért a mélymagyaroktól, meglásd. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.14. 15:52:35

@Váczi Imre: mert szar a bora. mert egy pöcs. mert úgy ügynöközött, hogy a vád nem volt kellően kibontva és nem állt meg a bíróság előtt, /most mellékes, hogy egy rohadt komcsi ellen ment a dolog/ ami nem baj, egy komcsi ellen minden eszköz megengedett, csak akkor saját zsebre felületeskedjen. aszerint járt el, ahogy nyilatkozott a bélabácsi filmről, jó buli. akkor viszont ne a más pénzén bulizzon.

tevevanegypupu 2010.07.14. 16:04:07

@Váczi Imre:
Az egesz ugynokozest es besugozast nagy hulyesegnek tartom addig, amig a regi kommunista partezetesbol ilyen sokan maradtak meg a hatalomban. Az egesz cirkusszal kapcsolatban volt egy olyan erzesem, hogy Ungvary csak Gyurcsanyrol akarta elterelni a figyelmet illetve kisebbiteni a szerepet. Es ettol valt rendkivul ellenszenvesse az egesz.

snakekiller23 2010.07.14. 16:23:07

@tevevanegypupu:

Az illető alkotmánybírót (krhm...) pont hogy nem úgynevezett "ügynökmúlttal" vádolta meg, hanem, hogy mint vonalas, főállású komcsi egy ügynök munkáját is ellátta. Mintha sokan pont az ilyen emberek fingatását hiányolnák a kitudjahogyan kényszerített "gyalogos" besúgók helyett.

elzee 2010.07.14. 16:23:42

@Grift:

nem nagyon értesz a borhoz, ez már biztos...

csiribi (törölt) 2010.07.14. 16:23:47

Az első eset a rendszerváltás óta, hogy valaki, akire oda kell figyelni ki merte jelenteni, hogy vannak az ügynököknél nagyobb gazemberek.
Éspedig a tömeggyilkos mszmp vezetői, kiszolgálói.
Ha nem lett volna nyolcszázezer párttag, nem lett volna mszmp, nem lett volna hármas osztály, nem lettek volna besúgók, legalábbis azok nem, akiket kőkemény zsarolással, szüleivel, gyerekeivel zsarolva kényszerítettek aláírásra. A párttagok és vezéreik pedig nyalták/ják a tejfölt.
Ki kéne már nyitni a párt archivumokat is, meg lehetne nézni, hány párttag viselkedett "pártszerűen", amikor önként vállalta a "hivatalos besúgó" szerepét. / Lásd mszmp belépési nyilatkozat /Csak egyszerűbb az agyonzsarolt néhány tízezret bűnbaknak kikiáltani, mint nyolcszázezret, őket kell felmenteni, akkor maradhatnak a parlamentben, a gazdasági életben.
Én UK-nak szurkolok, mondják csak ki a történészek, ki az igazi bűnös...

tevevanegypupu 2010.07.14. 16:48:34

@snakekiller23:

Igen, de valtozatlanul ugy van, hogy amig az igazi bunosoket nem vadoljak, szabadon maszkalhatnak, sot az orszag vezetoi kozott lehetnek, addig nincs ertelme annak, hogy egyet-egyet (a kisebb halakbol) kiragadjanak es azzal probaljanak valamit kezdeni. Amig a fel orszag ezeknek az embereknek ujra es ujra bizalmat szavaz (mszp-nek peldaul haromszor), addig nemigen lehet mit tenni.
Persze a gyakorlati oldalarol nezve a rendszervaltas utan is szukseg volt szakemberekre, es nyilvanvalo, hogy a tapasztalt szakemberek mar szolgaltak a kommunistakat is, ki kevesebb ki nagyobb lelkesedessel. Igy aztan lehetett beloluk akar alkotmanybiro is. Miert pont az ne?
Mindegy, a ketmillio osszejott, Ungvary befizeti (nyilvan ad belole az ES-nek is egy kicsit) es biztos jon a kovetkezo..

Oblomov 2010.07.14. 22:08:59

A Párt és az állam (belügy) szervezetileg amúgy külön működtek. Ráadásul konkrétan itt, illetve általában egy kari párttitkárnak miért is kellett belügyesnek/besugónak lennie?

Továbbra sem hiszem, hogy az ilyesmi történelmi szükségszerűség lett volna, vagy az ilyen típusú érvelés Strasbourgot meghatná.

szubjektiv 2010.07.15. 01:30:22

Ezt komolyan gondoljátok? Ungváry Krisztiánt megsegíteni?
Pénzt gyűjteni neki?
Brutális ötlet.
Miért és hogyan?

Téglagyári Megálló 2010.07.15. 06:41:19

@szürkemókus:

Én meg nem. A cikk színtiszta fröcsögés, amit külön erősít az úgynevezett tipográfia.

szürkemókus 2010.07.15. 15:38:28

Olyan adatbázisból mazsoláz ki anyagokat, amihez földi halandónak nincs hozzáférése, még saját magára vonatkozóan sem - "nincs feldolgozva", "nem találtunk semmit, de ez nem jelent semmit, mert lehet, hogy előkerül, próbálkozzon 2-3 évenként" - se cáfolni, se megerősíteni nincs módunkban, amit közöl. Szvsz elég önkényesen válogat, persze az is önkényes lenne, ha abc sorrendeben kutatna, de ennél UK esetében több ideológiai elfogultságot érzek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.18. 18:01:11

„Túlélők beszámolóiból tudjuk, hogy amikor átléptek a magyar határon akkor volt példa rá, hogy vizet és élelmet kaptak – a németektől – míg a bevagonírozástól a határig egyetlen eset sem ismert, amikor magyar hatóságok tettek volna bármit is az ellátásuk érdekében. Ugyancsak túlélőktől tudjuk, hogy a határ után a német őrség legalább annyit megtett, hogy résnyire kinyitotta a vagonok ajtaját, ami legalább levegőhöz juttatta a bezsúfolt szerencsétleneket. Ezzel szemben a magyar közigazgatás leplombálta az összes vagonajtót. Csak az utazás folyamán elpusztult a deportáltak 2-3%-a!"

ungvári krisztián

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.18. 18:04:20

remélem majd ha tomcat vagy budaházy szorul segítségre neki is gyűjteni fog ez a gerinctelen áruló társaság.
csak az egyenlőség nevében, persze.
hiszen ha függetlenek, ugyanúgy kell rájuk is tekinteni.
süti beállítások módosítása