Kommentszűrés
’10 júl
9
11:01

Kilakol

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  Csütörtök délután, míg a Mandiner-stáb egyik fele Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt jó híreit hallgatta egy közeli lakossági fórumon, mi kisétáltunk a Kossuth térre, ahol a Fehér Kéményseprők Szövetsége, az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tüntetett a kilakoltatások és lakásárverezések ellen. A probléma komoly, de a tér nem telt meg, ráadásul a demonstráción nagyjából ugyanazok az arcok vettek részt, mint az elmúlt négy év összes demonstrációján. Volt Gonda László, palesztinozás, árpádsáv, Morvai Krisztina, valamint Gaudi-Nagy Tamás, akibe egész biztosan szerelmesek lennénk, ha öregecskedő hölgyek lennénk. Annyi mondjuk változott, hogy most Gyurcsány helyett Orbán lett az új Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, ami persze várható volt.

Címkék: tüntetés kossuth tér lakáshitel morvai krisztina kilakoltatás gaudi nagy tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72139904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.09. 11:19:20

Érdekes, amikor MI voltunk a Kossuth téren, az tele volt. Ezek a bohócok meg harminc embert ha össze tudnak szedni.

nénike · http://mandiner.hu 2010.07.09. 11:29:52

Ilyenkor egy becsületes, magyar hazafi a Balatonon nyaral.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.09. 11:44:31

Tenyleg, hol vannak a fizeteskeptelenek tiltakozo tomegei?

speirs 2010.07.09. 11:48:23

Ezek a pofák Svájcban, vagy Norvégiában is lecsúszottak lennének, nem a Fidesz a hibája, hogy minden társadalomban van egy aljaréteg. Szerencsétlenek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.09. 11:58:58

@speirs: 60-90e lakáshitel dőlhet be. Ez már tömeges gond.
www.bankweb.hu/cikk.php?id=2605

De a kilakoltatási moratórium van, ezért nem lesz tünti. Októberig meg kell oldani a gebaszt, amiről Gordonék is tudtak.

Téglagyári Megálló 2010.07.09. 12:00:50

@speirs:

Balóné mint lecsúszott? Hehe.

S.P.Q.R. 2010.07.09. 12:35:45

Ez a képriport ugyanúgy elmond mindent – szöveg nem is kell –, mint a magukat Demokratikus Chartának nevezők infantilis gyűléséről tudósított fotósorozat.

A csúcs a jogvédő asszony fehér edzőcipője szoknyával. Borzalmas.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.09. 12:51:21

A kutyás úriember változatlanul nagyon menő, és a legelső képen szereplő plakát is. Tehát összességében egy jól sikerült délután volt? :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.09. 13:17:09

@Téglagyári Megálló: Szegény Balóné ebben a bugyirózsaszín blézerben, fekete szoknyában meg fehér sportcipőben tényleg úgy néz ki, mintha csúnyán megcsúszott volna! XD

latte · http://midterms.blog.hu 2010.07.09. 13:28:24

Sokan egyensúlyoznak a fizetésképtelenség mesgyéjén, a kormánynak előbb-utóbb valamit lépnie kell a frankhitelesek ügyében, márcsak azért is, mert sokan úgyvettek fel hiteleket, hogy az pont beleférjen. Utólag könnyű őket hibáztatni, de elvileg a Bajnai-féle megszorítások pont a konszolidációt szolgálták, nem volt hát bekalkulálva a forint jelentős esése. A svájci frank ráadásul az euróhoz képest is jelentősen erősödött, ami szintén nem volt előrelátható. Így sokaknak gondot okoz a törlesztőrészlet fizetése is, és nem nyílhat tér a Fidesz által oly kedvelt belső fogyasztás általi növekedés serkentésre.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.09. 13:42:11

ÁÁÁÁÁÁÁÁ

Morva cipője maga az ízlésterrorizmus!

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.07.09. 13:58:40

Azt a fehér cipőt kellett volna bevetni már gyurcsány ellen is, vázze.

Szt. Ahanov 2010.07.09. 14:08:31

Uramatyám, ez mi durva! Kérlek, mondjátok, hogy csak egy nagylábú fitnesztörpét rejteget a szoknyája alatt!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.09. 14:11:01

Hogy nem sült ki a fényképezőgép? :-))

ucsacsu 2010.07.09. 14:12:14

Nincs itt semmi baj a hordót,kicserélték dobogóra. A rossz szöveget,mondhatnám a hülyeséget mindegy miről hirdetik.

ucsacsu 2010.07.09. 14:13:36

Futni legjobban sportcipőben lehet.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.09. 14:16:20

@S.P.Q.R.: Az! Már kezdtem örülni, hogy végre egy kép, amin nem vág pofákat, de megláttam a cipellőjét Hamupipőkének........ sietni kellett, gyorsan öltözködött, mi?

@Szt. Ahanov: Sóhernorbit? Ja, ő nagyképű, nem nagylábú.

Egyébként mindig meglep a nemzetirad kreativitása a transzparensek terén. Utánozhatatlan a stílusuk. Az esztéta bennem meg ujjong tiszta szívből.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.09. 14:51:36

@Szt. Ahanov: Én nem akarom megtudni, hogy mit rejteget a szoknyája alatt!!!!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.09. 14:53:40

@mefisto: Öregszel egy kicsit, nem leszel ilyen finnyás. :)))

Hattory Hanzo 2010.07.09. 15:36:13

Legalább Tisza Cipő lenne Morvain, de ez gyerekmunkásokkal készített Nike-nak tűnik. Bár lehet, hogy piacos Neki típusú lábbeli.

loláb 2010.07.09. 16:41:04

Morvainak ez a piros mániája (piros bocskai, piros kocsi, piros kosztüm) már-már félelmetes nekem.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.09. 16:47:38

Ezek a mandineres képriportok mindig telitalálatot érnek nálam.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.09. 17:08:26

És Gaudi-Nagy milyen menő napgéppel pózol! Tisztára mint Horatio a CSI Miami-ben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.09. 17:20:12

@tölgy:

Nemrég hallottam Harrachot az Országgyűlésben. arról elmélkedett, hogy ápr. 30. és jún. 15 között (a Bajnai-moratórium lejárta és a Fidesz-moratórium meghirdetése között) számos eljárás elindult. Azaz ma is folynak a kilakoltatások: talán azt mondta, hogy naponta legalább öt, de ebben nem vagyok egészen biztos.

ü
bbjnick

Iustizmord 2010.07.09. 18:33:28

nekem gaudi nagy pólója veri ki a biztosítékot.

be is baszna ha mondjuk "szabadságot Hagyónak" c pólóban baktatna be a bíróságra bárándy péter, vagy

"igazságot f.k. lakatos rómeó-nak" feliratú talárban nyomná a védő.

lucreciaborgia 2010.07.09. 19:56:04

Hááát!
Lehet gúnyolódni a tüntetésen megjelentek keveseken meg ruházatukon, de a probléma bizony valós és súlyos problémákat okoz számos honfitársunknak. Vicces mi? Van mit röhögni ezen is?
Felháborítónak tartom, hogy a kormány nem tesz a kilakoltatások megakadályozására határozott lépéseket.
Esetleg Lázár úr példáján felbuzdulva közzétehetné a Belügyminisztérium a portálján a kilakoltatásban részt vevő, abból nyerészkedő ügyvédeket, bankokat, közjegyzőket, rendőröket. Névvel, születési dátummal, lakcímmel együtt.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.07.09. 22:27:46

Hogy mennyire egyetért velük mindenki az látszik a teret betöltő több százezres gigantikus tömegből. Ha a blogokat vennék alapul akkor most tele lenne az a tér.

Steppenwolf 2010.07.09. 23:00:23

Gaudi csibészes naphemüvege és az EP-képviselőasszony szoknyához vett futócipője és a tucatnyi szintén érdekes kinézetű jelenség eleve komolytalanná teszi az egyébként komoly témát.

Legalább a fehér kutyusban és gazdijában soha nem lehet csalódni.

Fell Bandi 2010.07.10. 13:50:23

Bőven elég ide a képriport, a szöveg már csak hab a tortán. De ha rövid összefoglaló kell: szánalom a köbön.
Ehhez tényleg nincs mit hozzátenni...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.10. 16:05:42

@mefisto: Alvilági kémeim jelentették, hogy erős eljegesedés várható alant... :DDD

@El Topo (Sgt. Elias): Na, ha ő is úgy fogja fel-leveszegetni a naplementében, istenbizony képen verem!