Kommentszűrés
’10 jún
18
07:41

Nagyon köszönjük!

Írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

  Nagyon boldogok vagyunk és teljesen meghatott minket az emberek szolidaritása, kedvessége. Megilletődve figyeltük, hogy órákat álltatok sorba. Azért nem írtunk eddig, mert még mindig nem ocsúdtunk fel, és olyan giccses gondolatok kavarogtak a fejünkben, hogy jó magyarnak lenni meg hiszünk a szeretet és összefogás erejében.

  Szerda reggel még Bolgár Györgynél kezdtünk, aztán a Duna TV felé tartva felhívott minket Biszku lánya, hogy megnézné a filmet. Két órakor megérkeztek az ikerlányok és végignézték a filmet. A végén a kézfogásnál az egyik Biszku lány megköszönte a filmet, ezen tovább hatódtunk. Megígértem nekik, hogy megírom: nem akarjuk, hogy mindenféle ocsmányságot kapjanak emailen.

  Számítottunk rá, hogy rengetegen lesznek, de az, hogy 1600 ember nézi meg, minden elképzelésünket felülmúlta. Békés látvány volt, hogy Navracsics Tibor, Lázár János és Krakkó Ákos közelében ott áll Novák Előd és neje, mellettük Schiffer András mosolyog, Eörsi Mátyás pedig éppen távozik. Amikor kiosztottunk néhány dvd-t, akkor se mentek haza az emberek, az utolsó előadás 11-kor kezdődött, tehát néhányan csak 4 óra várakozás után nézhették meg a filmet. A Menta terasz hatalmas tapsot érdemel, mert sikerült valahogy rendet tartaniuk ebben a káoszban, ráadásul olyan vagányak voltak, hogy bevállalták a filmünket az esetleges perek ellenére.

  Így, hogy a Biszku-lányok hozzájárultak a filmhez, minden bemutatása legális. Nemsokára bekerül a moziba, érdeklődtek már tévék is és később dvd-n is kiadjuk, de azt hivatalosan csak a fesztiváloztatás után lehet.

  Rengeteg kedves élményünk volt szerdán: például találkoztunk egy cseh dokumentumfilmessel (aki hasonló filmet forgatott egy vérbíróról). Ő a film miatt utazott Pestre, de csak a harmadik vetítésre fért be. Könnyes szemekkel ölelgettek minket, javasoltak további élő felelősöket, meghívtak minket Amerikába és Németországba és még számtalan helyre. Ismeretlenektől kaptunk nagyon kedves leveleket.

  Furcsa figurákkal is akadt dolgunk: az egyik verseket akart eljuttatni Biszkunak, a másik pedig ezt írta az iwiwen: Én azt kérdezem öntől, hogy nem bánja, hogy sok, '56-ban magát hősnek kikiáltó egykori nyilas fegyvertelen embereket gyilkolt meg, és géppisztollyal kereste az óvóhelyeken a zsidókat? Azt is kérdezem öntől, hogy nem bánja, hogy ezek közül sokan ma is vígan élnek az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában?

  Azt éreztük, hogy ez egy közös alkotás, amiben benne van az egész Mandiner, a szerzők - akik folyamatosan segítettek minket -, az olvasók, akikkel közösen gondolkodtunk, benne vannak a politikusok is, akik párttól függetlenül mellénk álltak, benne vannak, akik odajöttek és kitartásukkal tüntettek mellettünk, benne vannak azok az emberek, akikkel közös fájdalmunk volt ez az elhallgatott múlt, benne van a sajtó, amelyik agyonírta, mutatta a sztorinkat.

  Nem tudunk mást mondani, mint hogy: NAGYON KÖSZÖNJÜK!

Címkék: film biszku béla biszku bűn és büntetlenség

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr812089835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.06.18. 08:28:35

Váu, ez el kell mondjam a mozigépész édesapámnak.
Részt vettem egy film elkészítéseben.
Hihetetlen, köszönöm.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.06.18. 08:29:43

@LOLA:
Kolozsváron mikor és hol vetítik a filmet?

tevevanegypupu 2010.06.18. 08:46:44

@Talon Karrde:
Mozigepesz az edesapja? Juj de irigylem. Cinema Paradiso.(:

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.06.18. 10:07:12

@tevevanegypupu:
Kb.
Sőt nagyapám is az volt.
Iskola után a moziba mentem egyenesen és onnan majd haza együtt a szüleimmel.
Minden filmet láttam legalább 6x.
Szép volt, tán igaza sem volt, 2000-ig még ingenesen járhattam mozikba hasonlóan a MÁV-os családtagokhoz, akik ingyenesen utaznak.
Aztán azt is eltörölték, aztán a mozikat is bezárták, kb. 6 éve NINCS mozi a szülővárosomban :(
Szégyen és gyalázat.

szubjektiv 2010.06.18. 10:39:59

Klassz:)
Köszönet nektek.
A Biszku lányok reakciója meglepő. Milyen különös dolog lehet egy ilyen ember gyerekének lenni.

tevevanegypupu 2010.06.18. 10:46:22

@Talon Karrde:
Csodalatos gyermekkora lehetett. Nagyon sajnalom, hogy bezartak a mozit, ez szegyen valoban. Sajnos sok jutott erre a sorsra. A kis hangulatos, igazi mozi helyett egyre inkabb a megaramak veszik at a helyet ordito haggal es hatalmas vaszonnal.Kivegeztek a filmek hangulatat.

szürkemókus 2010.06.18. 10:57:59

Mi köszönjük! 20 év alatt senki nem nyúlt a témához, és ti megcsináltátok! Nem mellesleg izgalmas és élvezhető! Csak így tovább :-)

Téglagyári Megálló 2010.06.18. 11:08:17

"Én azt kérdezem öntől, hogy nem bánja, hogy sok, '56-ban magát hősnek kikiáltó egykori nyilas fegyvertelen embereket gyilkolt meg, és géppisztollyal kereste az óvóhelyeken a zsidókat? Azt is kérdezem öntől, hogy nem bánja, hogy ezek közül sokan ma is vígan élnek az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában?"

Hát igen, valakinek mindenről az jut az eszébe. Lola, légy szíves kérdezt meg az illetőtől, hogy még ha történt is ilyen, ez indokolja-e 300+ ember kivégzését, 20000 ember bebörtönzését és a diktatúra újra bevezetését 34 évre?

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.06.18. 12:12:27

Ezt úgy kell érteni, hogy a lányai is elítélik Biszku tetteit???

StavrosMenace 2010.06.18. 14:37:20

27-e után hol lesz még vetítés?

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2010.06.18. 17:22:12

Az egész filmben az a srác volt jó, aki a faluban felment az emelvényre, és Biszkunak bemutatta a papírokat. és feleselgetni kezdett az öreggel. Ő nem Hír/MTV/Duna tévés?

Tehetetlen Dodó 2010.06.18. 17:25:17

@ArmaGeddon Bácsi: No, azt nem, de örülnek, hogy a Papi és nemes eszmevilága kap egy kis ingyenreklámot.

ivrilider 2010.06.18. 23:42:46

Én is terveztem, hogy elmegyek - végül nem tettem -, de kicsit sokkolt volna, ha a széljobbereket a közelemben látom. Ámde most leesett valami, ami eddig nem. Hogy az alkotók szándéka szerint ez a film nem Biszkuról szól, hanem arról, hogy azt próbálja kibeszélni, hogy az '56-os megtorlásoknak voltak bűnösei, és ezzel tovább enyhíteni az akkori traumát, vagy a '89-esek generációja után egy következő generáció próbálja földolgozni. Esetleg épp olyanok, akiknek a szülei nem annyira merték még akkor (amikor mások már merték - lásd a demokratikus ellenzéket), ők meg merik. Nos, hát önmagában ez nem revelatív - a poszt hangneme így merőben indokolatlan -, de mindenképp van helye ennek a filmnek a nap alatt.

ivrilider 2010.06.18. 23:44:01

@Téglagyári Megálló: Igen, van, akinek mindenről az jut az eszébe. Aki Auschwitzban volt vagy olyan nevelte föl, aki ott volt. Nem ő kérte, hogy ez legyen minden gondolata, ez legyen a mindennapos rémálmaiban is, hidd el. Azt persze nem mondom, hogy próbáld ki, ha annyira nem hiszed, hisz lehetetlen hálistennek, de próbáld átélni.

tevevanegypupu 2010.06.19. 00:28:00

@Téglagyári Megálló:

Tenyleg kerestek zsidokat 1956-ban es Gyorben is megalltak zsidok ablakai elott kiabalni. A ferjem aki akkor kilenc eves volt, reggelente a hazban lako kis hat eves zsido sraccal ment iskolaba, hogy ne bantsak az utcan a fiut. Sokkal kesobb a fiu mamaja meselte nekem, nem is tudtam errol.

De a helyzet az, hogy nagyon sok AVOs volt zsido,tehat a magyarazatot reszben itt kellene keresni.

Remelem ezt a filmet meg sokaig lehet majd latni es talan majd moziban is, es megnezhetem vegig.

ivrilider 2010.06.19. 00:38:41

@tevevanegypupu: Valóban, vidéken pláne. Egyébként nem akarom tovább csavarni a dolgot, csak arra pedig, hogy nagyon sok ÁVÓ-s volt zsidó, a magyarázatot részben éppen a vészkorszakban kellene keresni. Szerencsétlen döntések voltak persze. Na jó éjszakát.

tevevanegypupu 2010.06.19. 01:15:49

@ivrilider:
"nagyon sok ÁVÓ-s volt zsidó, a magyarázatot részben éppen a vészkorszakban kellene keresni."

Ebbol a temabol is lehetne tobb filmet is kesziteni. Jo ejszakat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.19. 07:41:45

@tevevanegypupu:
Nem nagyon sok, hanem az összes. Ez elsősorban a funkciójából fakad. Abból acélból hozták létre, hogy a Horthy-korszak nácijait levadásszák. Jó alkalom volt ez a zsidóknak a revansra.
Ebből a témából Magyarországon sosem fog filmet készíteni senki.

tevevanegypupu 2010.06.19. 09:07:00

@Mr Falafel:
"Nem nagyon sok, hanem az összes. Ez elsősorban a funkciójából fakad. Abból acélból hozták létre, hogy a Horthy-korszak nácijait levadásszák. Jó alkalom volt ez a zsidóknak a revansra.
Ebből a témából Magyarországon sosem fog filmet készíteni senki."

Pedig nem artana vegre oszinten beszelni es konkretan foglalkozni a temaval. Sok felreertes tisztazodna.

MasterMason 2010.06.19. 10:31:33

Még mielőtt nagyon örűlnétek:
www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1

Legyilkolták a fiatalokat Magyarországon, hányan mertetek megszólalni akár ti a Mandineresek? Működik az ügynökhálózat, III/III-as ügynökök legyilkolták a fiatalokat, nem a rendszerváltás előtt, nem bazmeg, utána majd 20 évvel...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.19. 10:55:06

"benne vannak a politikusok is"

na ez biztos.
benne. de nyakig...

és furcsa, h nem igazán zavar titeket

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.19. 10:57:38

@D - Lord: már megint?

@ivrilider: de a lenin-fiók még a vészkorszak előtt volt. tán nem ezek miatt volt részben a vészkorszak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.19. 11:00:58

@Őrnagy Őrnagy: ez így van.

ez médiatörténet lesz. kicsit remélem , hogy inkább a történelemhez is lesz köze, ahogy a Petőfi kör pl.
valamit elindíthatna

Maczera 2010.06.19. 12:27:35

Kedves Lola!

Tudnátok esetleg egy ütemezést felvázolni, hogy mikor kerülhet úgy forgalomba a film, hogy azt egy alföldi kisvárosban is be lehessen mutatni? Ősz, vagy még később? Vállalnátok-e, hogy eljöttök és beszélgetni is lehessen a filmről?
Másik kérdés: "vadásztok" még tovább, vagy egyszeri alkalom volt?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.19. 13:25:09

nincs infóm róla, ezért megkérdezem: letölthető a film valahonnan?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.19. 13:31:04

@Mr Falafel:

"Nem nagyon sok, hanem az összes."

még ha igaz is lenne, akkor is felvetődik a kérdés: hány zsidó élt akkor magyarországon? abból hányan voltak ávósok?

amit te csinálsz az kábé olyan, mintha azt mondanám, a nyilasok mind magyarok voltak, és ebből elkezdenék célozgatni dolgokra a magyarokról úgy általában.

Téglagyári Megálló 2010.06.19. 14:23:36

@ivrilider:

Tudod, ezzel csak az a baj, hogy Lola nem erről forgatott filmet.

Téglagyári Megálló 2010.06.19. 14:27:46

@ivrilider:

Valamint: nem csak Auschwitz okozhat rémálmokat. Történt még egy pár dolog a huszadik században.

Téglagyári Megálló 2010.06.19. 14:29:39

@Téglagyári Megálló:

Valamint: Lola miben lenne felelős azért, hogy 56-ban csúnya dolgok is történtek? vö "nem bánja?"

ivrilider 2010.06.19. 16:13:12

@Téglagyári Megálló: Igen, de nem az volt a kérdés, hogy miért jut valakinek mindig ez az eszébe? Erre válaszoltam.

ivrilider 2010.06.19. 16:16:59

@Mr Falafel: Nem abból a célból hozták létre, de való, hogy az adminisztratív posztokra a sztálini elképzelés szerint direkt zsidókat vettek föl. Mi sem könnyebb, mint elégedetlenkedés esetén az egészet rákenni a zsidókra?

Már csak azért sem a nyilasok levadászására hozták létre, mert az alsóbb posztokra viszont gátlástalanul fölvettek minden korabeli kisnyilast, aki csak jelentkezett.

ivrilider 2010.06.19. 16:25:49

@Téglagyári Megálló: Nem is arról volt szó, hogy erről forgatott filmet, hanem hogy volt egy ilyen levélíró, nemde? Hüpp, hüpp, hát beszélgetünk vagy az eszünket játsszuk? Saját előző mondatunkra nem emlékszünk? Akkor mi értelme van egyáltalán kommentelni?
Annak az okát pedig, hogy a levélíró miért elvakult, s így miért előföltételezi, hogy aki filmet készít a megtorlások egyik fő felelőséről, nem bánja az '56-os forradalom kilengéseit, azt már megbeszéltük.

@tesz-vesz: hát ha valami biztos, akkor ez. hogy nem emiatt.

a legkevésbé a jelen lévők közül schiffer zavart volna. az öreg eörsi, aki már öt éve nem él, nagyon nem zavart volna, a fiatal meg kissé.

nyg 2010.06.20. 06:45:22

Biztos, hogy Lendvai Ildikó nem volt ott a bemutatón, álruhában?

Zoltanius 2010.06.21. 14:30:33

"jó magyarnak lenni meg hiszünk a szeretet és összefogás erejében"

Hát igen, ez valóban giccsesnek hatott...

Bloodscalp 2010.06.21. 17:22:20

1 per/ítélet többet érne minden vetítésnél, dvd-nél, tv szereplésnél

ha jól emlékszem a lányai kértek is kivizsgálást egy testülettöl...

Téglagyári Megálló 2010.06.22. 16:15:17

@Bloodscalp:

Tartok tőle, hogy a bírák Biszku mellett ítélnének, aztán az összes kommancs ezt az ítéletet lobogtatná.

Bloodscalp 2010.06.22. 19:35:13

@Téglagyári Megálló: addig viszont ártatlan-és mindez vádaskodás

mellesleg a bírák manapság a fides felé
hajolnak...