Kommentszűrés
’10 jún
3
09:31

Hová mászik Kompország?

Írta: Doktor Kottász

 

  „Hittem, ahogy olyan sokan, hogy létrejöhet egy olyan, nem keleti és nem nyugati Magyarország, amely a saját tengelye körül forog, és nemzetének érdekei vezérlik” - mondta Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatása után pár perccel a Kossuth téren. A beszédben ezen kívül nem volt külpolitikai utalás, sőt kérdés, hogy ez egyáltalán az-e. Amiért én annak veszem, az a következő: korábban kiderült, hogy a Fidesz külpolitikáját elsősorban a közép-európaiság határozná meg, azon belül is Lengyelországgal, valamint Romániával lennénk jóban.

  Ez is mutatja, hogy változnak az idők. Hazánk már nem lángoktól és soviniszta seggfejektől ölelt kis ország, szomszédaink közül már csak Szlovákiában áll az idő.

  Igaz, Ukrajnában sem jött még el a Kánaán, ám a jelenlegi súlyosan oroszbarát garnitúra sokkal inkább mutat hajlandóságot arra, hogy békén hagyja a kárpátaljai magyarokat, csak hogy jól a nyugatbarát ukránosítók etetőjére verjen. Ettől persze még gyanús egy társaság, ajánlatos óvatosan diplomáciázni velük.

  Románia ugyan épp most kezd egyre jobban belecsúszni a válság szószába, de még mindig jobban állnak gazdaságilag, mint mi. A velük való haverkodás közel sem annyira sima ügy, mint a lengyelekkel, lévén Traian Basescu személyében olyan vezetőjük van,  aki úgy tud jóban lenni Orbánnal, hogy Székelyföld kapcsán ellentmondást nem tűrően autonómiaellenes, de funarok, becalik hangja már nem hallatszik el hozzá. Nem is tudják úgy rángatni, mint Ficót a sloták, ergo tárgyalni is lehet a ravasz rókával.

  Szerbia és Horvátország nagyon békülékeny arcát mutatja felénk, hiszen szép dolog az az EU-integráció, vágynak is rá rendesen. Szerbiában mondjuk csak az úgynevezett elit harsogja ezt, a belgrádi utcák embere közel sem annyira EU-párti, mint vezetője. Mindenesetre a kettős állampolgárság kapcsán tanúsított, egységes délszláv csend igen beszédes. Szlovéniával soha semmi bajunk nem volt, Ausztria pedig mostanában ugyan kiesett a külpolitikai pikszisünkből, de a magyarok jó részének a sógorok országa lesz maga a Nyugat. Vagy legalábbis annak kapuja.

 És itt érkeztünk meg a szokásos, évezredes útelágazódáshoz. Hogy akkor most Kelet, vagy Nyugat? Merre menjen Kompország? Harmadik út ugyanis nincs, amit a Fidesz ezzel a Varsó-Budapest-Bukarest tengelyre transzformált „visegrádisággal” csinál, az sem az. Ez egy olyan pragmatikus szövetség, ami akár még jól is sikerülhet. Egy unión belüli haverság, amely jelzi az identitás- és gazdasági válságban lévő nyugatnak, és a demokráciadeficittel küzdő, karanténba zárt keletnek, hogy velünk, közép-európaiakkal is számolni kell. Ezt persze okosan, higgadtan kell csinálni, és erre is vannak jelek. Nem kell lemenni kutyába persze, ebből már láttunk eleget: az előző nyolc év szánalmas külpolitikája abból állt, hogy sajnálatunkat fejeztük ki az egész világnak, amiért kicsiny szívünknek nincs annyi csücske, ahová mi mindenkit el tudnánk szállásolni. Na pontosan így lehet gagyit csinálni egy országból, kedves szocialisták.

  A józanság és a kimértség mellé azonban kell más is: világos és határozott elkötelezettség. Remélhetőleg nyugati. Ismerve a lengyelek történelmi orosz-fóbiájának vákuumából kialakuló Amerika-barátságot, valamint Basescu ez irányú elkötelezettségét, ezzel nem lehet gond. Ami pedig az EU-t illeti, nos itt is új szelek fújnak. Orbán második útja a lengyelből egyből a belga fővárosba vezet. Ez pedig azért kell, mert nyugati, európai értékrendszer nélkül Magyarország csak pufferzóna marad a formálódó szövetségben. Nem a „merjünk kicsik lenni” politikáját népszerűsítem én – a lisszaboni szerződés szolgalelkű szignózását például máig nem értem – hanem Kompország kikötését. Értékeinket és érdekeinket szelíden, ám ha kell keményen képviselni és felmutatni, azokat soha meg nem tagadni – erre volna szükség a kikötéshez.

 „Kompország megindult dühösen Kelet felé újra: egy kis sarka leszakadt a kompnak, ott maradt a nyugati partok táján vagy tízezer emberrel; mi lesz ezekkel?” Ady százéves kérdése rögtön aktuálissá válik, ha olvasunk egy kis Bogár Lászlót. A 2002-es Kossuth téri gyűlésről ír, 2010-ben, így:

„Ne kerülgessük, azért ment oda, hogy rávegye a nemzet spirituális vezetőjét, Orbán Viktort, hogy a szakrális nemzet színe előtt nyíltan kimondja, ha a nyugatias demokrácia ilyen pusztító erőket juttathat hatalomra, akkor köszönjük szépen, de nem kérünk a nyugatias demokráciából. Ám a bejelentés elmaradt.”

 Elmaradt idén is – szerencsére. Ugyanis a szakrális nemzet nemcsak azt szeretné, hogy spirituális vezetője legyen a miniszterelnök. Azt is csípné, ha egy hódmezővásárhelyi középvezetőnek olyan fizetése legyen, mint egy nickelsdorfi házmesternek, azt is szeretné, ha legalább annyiszor jönne Budapestre a Slayer, mint Bécsbe, és az sem lenne ellenére, ha akkora lenne a csokoládéban a mogyoró, mint amiket Ausztriában szokott venni – és ami a legjobb, hogy ettől a nemzet még mindig szakrális marad. Ezt pedig csak (szociális) piacgazdaságra épülő, nyugatos kultúrájú demokráciában érhetjük el, nem pedig a bogári képzelt világban. Nem kell megszüntetni az egész struktúrát. Ez az áprilisi választásokon sikerült is.

 

  De legalább ilyen fontos, hogy meg kell védeni magunkat a keleti szirénhangoktól is. Mert lehet, hogy per pillanat vergődik a „kapitalista, tőkés világ”, de például Oroszország feltétel nélküli barátsága és Barátsága hosszútávon nekünk annyira szokott jól jönni, mint Érmindszent leghíresebb szülöttének Mihályi Rozália csókja. Ehhez persze meg kéne haladni azt, ami miatt Ady sírt és panaszkodott. „Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.”

  A mászkálásnak vessünk véget, hiszen az az alapvető baj. Nyugaton kell végre kikötnünk, és nem Keleten zátonyra futnunk.

Címkék: eu románia oroszország európa bogár lászló lengyelország külpolitika 2. orbán kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr382050893

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A HUNGRY BUGRY modernizációs átverés 2010.06.04. 00:52:27

A közbeszéd tematizálói felelősek azért, hogy milyen konfliktus kezelési stratégia alakul ki az általuk felvetett világlátás nyomán. Különösen a politikai közbeszédet tematizálók és különösen azok a médiumok, amelyek deklaráltan valamilyen értékrend sz...

Trackback: Soha nem hagyjuk le a Keletet 2010.06.03. 15:52:38

Amikor arról írtunk, hogy soha nem érjük utol a Nyugatot, akkor többen is bekommenteltek azzal, hogy igazából nincs is olyan, hogy Nyugat, azok az országok nagyon is különválasztják magukat, és különbözőek a problémáik. Na de mi az, ami létezik? Amiről...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.06.03. 09:50:47

"Hazánk már nem lángoktól és soviniszta seggfejektől ölelt kis ország"

Hiába, ez édeskevés.

Ez az ország jelen állapotában kedvező világgzadasági feltételek mellett sem tartható fenn önállóan:

elöregedő társadalom
szűkös erőforrások
adósság és hiány

Kényszerítő szükség a kárpát-medencei tömbmagyarság lakta területet Magyarországban egyesíteni

Rimaszombattól Szabadkáig

Dunaszerdahelytől Nagyváradig

Ugyanis NINCS NYERSANYAGUNK! A mezőgazdaság pedig sosem lesz olyan biztos termelő ágazat melyre a alpozva folyamatos és stabil ellátást tudnánk biztosítani egyéb nyersanyagokból

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.06.03. 09:57:08

Az ország hosszú távon jelenlegi formájában

legfeljebb valamely más nmezetnek az éléskamrája lehet legjobb esetben.

Zetek 2010.06.03. 10:09:12

Géza, nem kellene ennyire terjengősen. Ha kb. negyed ilyen hosszú cikkre van mondanivalód, akkor ne erőltesd.

Αρχων (törölt) 2010.06.03. 10:42:36

@Ezt a népet sajnáljam?:
Egész Európában öregszik a társadalom.
Adósság és hiány, mint kiderült az utóbbi félévben mindegyik nyugati gazdaságpolitikájú államban van.
Nyersanyag nagyipari felhasználásra tényleg nincs, ezért azzal kéne gazdálkodni amink van, és emiatt Mo-nak különösen érzékenynek kéne lennie a zöld erőforrásokkal szemben.

Tömbmagyarság, ha visszajön az a kis szelet felvidék, a kevéske rész a Vajdaságból, ahol még lehet találni többségben magyart, no meg Székelyföldet, akkor sem lesz a jobb a helyzet. -> Ha megnézed ezek a területek nem éppen arról híresek, hogy tömve vannak titkos nyersanyagokkal.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.06.03. 10:55:18

@Αρχων:

székelyföld és az alföld között van egy jelentős román sáv, úgyhogy székelyföld visszavétele nem téma. ot. a cél az autonómia.

ezért is írtam Nagyváradot és nem Kézdivásárhelyt.

úgy látszik itthon senki nem tudja, hogy Szatmárban a jelenlegi román-magyar határ altt jelentős földgázkincs van.

a zöld erőforrásokhoz meg (termő)terület kell!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.06.03. 10:56:15

Szingapúrnak, Japánnak és Németországnak sincsenek komoly nyersanyagkészletei, mégis sikeres országok, és mennyivel sikeresebbek, mint Afrika és Dél-Amerika ásványkincsekkel jól ellátott, de mégis nyomorult területei.

Magyarországnak elsősorban minél magasabb színvonalú szakértelemre, rendesen működő államra és szorgalomra van szüksége; arra épül minden más. Ha ez a három megvan, akkor bármilyen területen fel lehet venni a versenyt a világgal, legyen az élelmiszeripar, gépgyártás vagy mindenféle szolgáltatások.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.06.03. 10:58:46

Igen, jut eszembe! Valahol itt kell kezdeni:
mandiner.hu/cikk/20100603_hoffman_rozsa_megnevelne_a_magyarokat

Hajrá, Rózsa! Sok erőt a feladathoz! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.03. 11:04:40

@elGabor:

Teljesen egyetértve hadd tegyem még hozzá: mellette még korszerű, magas színvonalú termelőeszközökre van szükségünk, tehát meg kell teremteni a termelés materiális hátterét is, ami a fent példaként említett országokban szintén kőkemény valóság.Láthatjuk, hová vezetett a " mindent adjunk el, amiért legalább 50 centet ad valaki" szemlélet. Épületek, gépek, eszközök nélkül nem lehet termelni.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.06.03. 11:36:18

@elGabor:

Ne légy barom:

"Szingapúrnak, Japánnak és Németországnak sincsenek komoly nyersanyagkészletei, mégis sikeres országok"

TENGER baz+ TENGER

-a zabát csak ki kell fogni (lásd japán konyha csupa tengeri herkentyű)

-utak nélkül elérhető az országhatárról ez egész világ

ezért írtam itt (@Ezt a népet sajnáljam?: ) erőforrásokat és nem nyersanyagokat

Αρχων (törölt) 2010.06.03. 13:03:15

@Ezt a népet sajnáljam?: Egy kifogyó erőforrásra alapozni balgaság lenne és gazdaságtalan is, így marad az állításom.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.06.03. 13:45:40

@Αρχων:

a kifogyó errőforrásra alapozni

akkor válik gazdaságtalanná, amikor drágábbá válik kiaknázni, mint új erőforrásra átállítani a technplógiát és a szakembergárdát

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.06.03. 14:01:31

@Αρχων:

a friss fejlesztésű,
és ezért még értelmetlenül drága
technológiát kár megvásárolni, ha van a meglévő technológiával és tudással olcsóbban hasznosítható erőforrás

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.03. 14:43:20

Szerintem Kompország 2004-ben már egyszer kikötött nyugaton, nimcs mit ezen cifrázni. Az, hogy Gyurcsány megpróbált jóban lenni Putyinnal, az csk az ország jól felfogott érdeke, köszönhetően a gázfüggőségünknek, de attól még senki nem vonhatta kétségbe a nyugatias elkötelezettségét az előző kormányoknak, mint ahogy most már Orbán is igyekszik normális kapcsolatot kialakítani az oroszokkal. Szóval szerintem ez a kérdés már rég nem kérdés, max. akkor lenne az, ha Orbán megpróbálna visszaindulni nyugatról kelet felé, de ennek nem igazán látom jelét.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.06.03. 17:57:38

@Fedor:

"Gyurcsány megpróbált jóban lenni Putyinnal"

oh, ez az eufémizmus

te így hívod a szabadvásárt? jóban lenni?

bryan 2010.06.04. 00:11:52

Ezzel a sértett durcázós, az EU majd azt csinálja amit mondunk, a görög válság közben majd enged nekünk azt csinálni, amit akarunk, a szomszédoknak meg majd megmondjuk merre van a hány méter nem fog menni.

BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!! 2010.06.04. 00:33:24

@bryan:

tuggyuk, Kovács elvtárs, tuggyuk

szeretettel vörös lófaszt a seggedbe

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.23. 20:15:21

A mászkálásnak vessünk véget, hiszen az az alapvető baj. Nyugaton kell végre kikötnünk, és nem Keleten zátonyra futnunk."

:D

egyeztettek már a főnökkel erről?

"nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert az a világ börtön, „legalább is kényszerlakhely” volt Magyarország számára."