Kommentszűrés
’10 máj
20
11:01

Kettős állampolgárság: nem vonulunk vissza

Írta: AgentUngur

  Áll a bál a Szlovák Nagybirodalomban, megy a 24 órás ultimátumadás, elborult arccal fenyegetőzés, magyarozás, nemzetbiztonsági tanácskodás. Ha valaki azt képzeli, ez csak belpolitika, erősen téved. Ficónak, a szlovák politikai elit, sőt a szlovák népesség egy egészen jelentős részének magyarfóbiája van. Ezt a szerintem egyre nyilvánvalóbb tényt tessék szíves mindenkinek figyelembe venni, amikor a következő sorokat olvassa.

  Nos, a Fidesznek tényleg semmi kára sem lett volna abból, ha később nyújtja be törvényjavaslatát a kettős állampolgárságról. Ezáltal talán kevesebb szavazatot kapott volna Fico és Slota, talán meg nem. Vagy találtak volna valami mást, amibe beleköthetnek, vagy nem. De egyrészt 1,5 millió erdélyi és félmillió délvidéki, kárpátaljai magyar várta a gesztust. Azt, hogy egy olyan bűnt tesz helyre az új kormány az elsők között, ami mély és nagyon fáj. Gyurcsány ámokfutásának legszégyenletesebb darabját, 2004. december 5-ét.

  Másrészt pedig nem lehet tovább tekintettel lenni Fico őrültségeire. Sőt, a szlovák, román, szerb érzékenységre sem.

  Miért mondom ezt?

  1. Maga a „szomszédok érzékenysége” toposzának felvetése is vérforraló. Vicc az, hogy a tolvaj érzékeny a zsákmányra, és azt várja, hogy az áldozat szemlesütve kerülje a témát. Csehszlovákia 1920-ban dönthetett volna úgy, hogy a szlovák-magyar etnikai határt (ami elég tiszta máig is, nagyobb enklávék nélkül) fogadja el az új határnak, és akkor ma nem lenne probléma. Úgy döntöttek azonban, hogy hódítanak, sőt ennél is többet akartak - Váctól Miskolcig az egész Északi-középhegységet, meg egy korridort Jugoszlávia felé. Csehszlovákia arcátlan tolvajként és megszállóként viselkedett tehát az első világháború után, amit 1945-ben megtetéztek a felvidéki magyarság teljes felszámolásának kísérletével.

  A mai rossz viszonyért tehát gyakorlatilag 100 százalékban Prága és a szlovák nacionalisták a felelősek, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ők alkották meg a szlovákiai magyar kisebbséget. Bár Erdély és Délvidék kérdése bonyolultabb, ott is elmondható, hogy az etnikai tényező teljes figyelmen kívül hagyásával, hódító szándékkal húzták meg a határt. Nem az a baj, hogy a túlnyomóan román többségű Fogaras, vagy szerb többségű Al-Duna elveszett, hanem az, hogy olyan akkoriban egyértelműen magyar többségű, határközeli városokat is elvettek, mint Nagyvárad, Zenta, Szabadka vagy Nagykároly. Ezen szomszédaink egyszerűen tehát hódítók és megszállók, és ez erkölcsileg 90 év után sem változott meg, akármennyit is tisztogatták etnikailag az említett városokat, meg másokat.

  2. De az erkölcsi mellett, sőt afölött van egy gyakorlati érv is. Az, hogy a „szomszédok érzékenyégét” hímestojásként kezelő magyar külpolitika akkorát bukott, mint Adolf '45-ben. Fico úrnak megköszönhetjük, hogy megsemmisítette azt az illúziót, hogy ha szépen bánunk a megszállókkal, majd elfelejtik, hogy megszállók, és hagyják nemzetként élni a határaik közé került magyarokat. Nos, nem, nem hagyják. Göncz Kinga, meg nyolc éven át az egész zseniális magyar külpolitika hiába ment le laposkúszásba a Szlovák Nagybirodalom előtt, csak megaláztatást kaptak cserébe. A laposkúszás, mint taktika nem működik, mert nem az a baja a szlovák nacionalistáknak, hogy a magyarok nacionalisták, hanem az, hogy léteznek.

  A vicc az, hogy még akkor sem lenne béke és barátság, ha az utolsó magyar is elszlovákosodna, vagy áttelepülne, mert akkor is megmaradna a magyarokkal szembeni történelmi fóbia. Ez ellen nem lehet mit tenni, mert a szlovák identitás alapjait építik erre. Arra nincs idő, hogy kifejtsem, de a laposkúszás a többiekkel szemben sem működik, mert a Balkánon az ilyen gesztusokat nem európaiságnak, hanem gyengeségnek nézik. Röhögött is Románia a 2002. decemberi Kempinski-afféron. Ha tényleg tartósan segíteni akarunk határon túli testvéreinken és nem csak nyújtogatni agóniájukat nyomorult kis kompromisszumokkal, akkor egy új magyar külpolitikának kell születnie, ami üt, ha ütik, és nem törődik azzal, hogy a másik kezében túsz van. Lehet, sőt biztos, hogy ez rövidtávon rossz az elszakított területek magyar közösségeinek, különösen a felvidékinek, de hosszú távon biztosan nem.

  Mindaz, amit írtam, nem jelenti azt, hogy jelentsük be a revíziót, hiszen gyakorlati esély nincsen rá, de legalább saját szótárunkból száműzzük „a szomszédok érzékenyégét”, mint érvet. Politizálni okosan kell, nem úgy, mint blogot írni. Egyetlen dolog számít: a hosszútávú magyar össznemzeti érdek.

  Most per pillanat az a teendő, hogy lehívjuk Fico minden blöffjét, és tegyük világossá a Nyugat számára: ha nem figyelnek ide, és nem segítenek európai megoldást találni a fortyogó nemzeti problémákra, a Kárpát-medence úgy robbanhat az arcukba, mint a Balkán. Richard Holbrooke 1995-ben azt mondta, hogy a magyar háromszög, tehát Magyarország, Szlovákia és Románia Európa következő gyújtópontjává válhat. A szikra még nem került a máglya közelébe, de a rakás ott áll.

  Világossá kell tenni, jó lesz, ha Európa észhez tér, mert mi tovább nem vonulunk vissza.

Címkék: magyarország szlovákia ukrajna románia erdély kárpátalja szerbia fico kettős állampolgárság felvidék slota délvidék

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr42017186

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt 2010.05.26. 10:04:01

Az Országgyűlés eredeti formájában fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Az MSZP-s Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba nemmel szavazott, az MSZP-s Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, valamint az LMP-s Dorosz Dávid és Sza…

Trackback: Cholnoky megírta már 2010.05.21. 19:05:09

A történelem margójánCholnoky Jenő (Veszprém, 1870. július 23. – Budapest, 1950. július 5.) író, földrajztudós, tanár, az MTA tagja. A Föld és Élete című műve felöleli az akkori kor geográfiai tudását. Ebben a műben rejtette el az életében na...

Trackback: Fico: a kettős állampolgárság időzített bomba 2010.05.21. 13:45:01

A szlovák kormányfő szerint nem biztos, hogy a szlovák nacionalisták veszélyesebbek a magyar pártoknál, melyek szerinte kéthetente járnak Budapestre utasításokért és pénzért. A Kurier című osztrák lapnak nyilatkozva Fico elmondta, a kettős állampolgárságr…

Trackback: Ebül szerzett jószág ebül vész el 2010.05.20. 21:44:59

Male parte male dilabuntur, mondja Cicero is.A történelem kerekét nehéz úgy befolyásolni hosszú távon, hogy az valahol ne az igaz irányába forduljon el. IDŐVEL!A szlovák vezetés képtelen egyben tartani, amit megörökölt. Mindenáron az erő, a megaláztatá...

Trackback: Ebül szerzett jószág ebül vész el 2010.05.20. 21:44:46

Male parte male dilabuntur, mondja Cicero is.A történelem kerekét nehéz úgy befolyásolni hosszú távon, hogy az valahol ne az igaz irányába forduljon el. IDŐVEL!A szlovák vezetés képtelen egyben tartani, amit megörökölt. Mindenáron az erő, a megaláztatá...

Trackback: Mit kezdjünk Szlovákiával? 2010.05.20. 14:44:44

Hosszú távon az egyetlen sikeres külpolitikai stratégia az, ha okosabbak, jobbak és gazdagabbak vagyunk, mint mások. Robert Fico ismét elemében van. Martonyi János pozsonyi látogatása után a szlovák kormányfő kijelentette, „ha a (kettős állampo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:02:29

@TaTa86.: Netan oka volna ra, hogy ugy erezze nem azt irtam le, amit gondolok? Ugyan miert?

old_field 2010.05.20. 18:03:38

@Andy Sipowicz:
Az állampolgárság lehetőségének nincs köze a nemzetállamhoz.
_
Az unió gazdasági alapjai eléggé ingatagnak tűnnek...
__
M.o.-n a szélsőségesek a széleken' vannak,
szlovákiában a kormányban :
www.google.hu/search?hl=hu&lr=lang_hu&client=firefox-a&hs=Om8&rls=org.mozilla%3Aen-US%3Aofficial&channel=s&tbs=lr%3Alang_1hu&q=slota+magyarellenes&btnG=Keres%C3%A9s&aq=f&aqi=&aql=&oq=&gs_rfai=

Tündér_Lala 2010.05.20. 18:03:44

@Cypriánus: Ez fontos és igaz. Soha nem volt komoly ellentét a két nép között, az a mai politika terméke. Jellemzően az ellentétek szítása ott jár sikerrel, ahol már nem él magyar népesség.
A családom anyai ágon felvidéki volt. Teljesen természetesen három nyelvű országrész volt szlovák, német, magyar. Az iskolák is ezeken a nyelveken működtek, mindenki beszélte mind a három nyelvet.

suski 2010.05.20. 18:05:22

@Andy Sipowicz: nem jól érti. Az arabok nem ôshonosok Fr.o.-ban. A lovárit meg a cigányok sem beszélik.
Már írtam fent, Finno-ban 6% a svéd , Belgium stb, Norvégia újnorvég-norvég mindkettô hivatalos és kötelezôen tanulják az iskolában.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:05:23

@azIstenostora: Magamra veszem, bar nem jelezte: tarsadalmilag egy rendkivul fejlett orszagot probal egy mindenfele teren periferikus orszaghoz hasonlitani. Kelet-Europa meg nem tart itt.

old_field 2010.05.20. 18:05:32

@mavo: thanks...ebből a színvonalból ennyi is sok volt. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 18:05:35

@TaTa86.:

"Na megint úgy teszel, mintha árnyaltan és objektíven szemlélődnél..."

a te szélsőséged felől nézve valóban szélsőséges vagyok.

"Nem. Érzelmi alapon fikázod a magyarokat, mindenféle tényadat, alátámasztás nélkül."

fikázza a jó édes anyád az, te hülyegyerek. nem tehetek róla, hogy ha valaki azt meri mondani, hogy Szűzműria Szeplőtelen Szentkorona Vezérelte Magyar Nemzete nem volt éppen hibátlan, akkor te azt fikázásnak értékeled.

"Érveid ezerszer megcáfolt magyarellenes urban legendek, illetve a komcsi propaganda elemei."

persze, persze, mi mindig Jók voltunk, soha nem támadtunk meg senkit, és zsidókérdés sem volt, vagy ha bármelyik megtörtént, hát azt ránkerőszakolták, hogyne, hogyne.

"Aztán ha valahol megszorulsz, eltereled a témát... Csodálkozom, hogy a vándorló magyarok kalandozásait még nem hoztad fel, mint ősbűnt."

hát bizony, felhoztam, de csak illusztrációként, hogy a magyarok bűnei igazából erények

suski 2010.05.20. 18:06:24

@Andy Sipowicz: és a hollandoknál a fríz is hivatalos.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 18:08:10

@Andy Sipowicz: Nem. Okom van rá, hogy azt feltételezzem, ön egy igen felületes példából von le következtetéseket.

Ha ezt ön úgy értelmezi, hogy nem mondhatja el a véleményét, ott súlyos szövegértelmezési gondok vannak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 18:09:15

@TaTa86.:

"Így kell egy mintából következtetni egy komplex problémahalmaz minden aspektusára 100%-os magabiztossággal."

most jöjjek Malina Hedviggel? Mert az speciel valóban az volt, amiről te beszélsz: egyetlen ügy brutálisan felfújva.

Ja, én is voltam szlovákiában, igaz még valamikor a magyarfaló meciar idejében, és mit mondjak? nagyon nem esett bántódásom, na.

suski 2010.05.20. 18:09:21

@Andy Sipowicz: +rétoromán talán 1% Svácjban.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:09:34

@old_field: Pardon: magaval a kettos allampolgarsaggal tokeletesen egyetertek, nagy bakloves volt az MSZP reszerol ellene fordulni. A kornyezo orszagokban elo honfitarsainknak ez jar.

Az Unio gazdasagi alapjai lehetnek ingatagok, de hogy a szervezet tul fog elni bennunket, arra hajlando vagyok merget venni.

Igaz: Magyarorszagon csak a parlamentben vannak szelsosegesek, Szlovakiaban meg a kormanyban, de ez csak egy mulo allapot. (Remelem csak ott.) Ausztria is volt paria par evig, aztan megoldodtak a dolgok maguktol. Itt is igy lesz, meg ha nem is egyhamar. Mondandom lenyege a trend: nem a nemzetallami elkulonules fele mutat.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:10:39

@suski: Centrum es periferia. Fejletlen tarsadalmak nem vethetoek ossze a fejlettekkel.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:12:23

@TaTa86.: Mea culpa, mea maxima culpa. Az a bajom, mint Pelikannak: elhiszem, amit a vaksi szemeimmel latok es amit a suket fuleimmel hallok, kedves Virag Elvtars.

is 2010.05.20. 18:12:46

a kérdés mindösszesen az, hogy úgy nem vonulunk vissza, hogy közben felrúgunk európai alapszokásjogokat, vagy nem. a részletekben bújik meg az ördög.

Fico lehet, hogy 90%-ban hőzöng és hangulatot kelt (ez eddig = Orbán), de 10%-ban meg azt kéri, hogy a kérdésről folyjon egyeztetés. ez egy tény, egy valami, amit Szlovákia mutogathat Európában. mi mit mutogathatunk? hogy nem egyeztetünk. namost a kedves Európa ebből mit lát? hogy mi vagyunk azok, akik nem képesek együtt játszani másokkal a homokozóban. innentől elmehetsz az Európának mutogatással a búsba.

nagyon kár ezért a posztért, tényleg semmi esélyünk, ha ez egy közkeletű nézet, amit leírsz, és egy ilyen helyen hirdetheted ezt a hozzáállást.

ez a hozzáállásról szól, és nem arról, hogy teljesen igaz, hogy elvették Csallóközt és Nagyváradot. a tények jók, de ez a hozzáállás a kérdéshez csak rosszat hozhat.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 18:13:10

@mavo: Én kérek bocsánatot. :)

"persze, persze, mi mindig Jók voltunk, soha nem támadtunk meg senkit, és zsidókérdés sem volt, vagy ha bármelyik megtörtént, hát azt ránkerőszakolták, hogyne, hogyne."

Ennyi? Hát mást nem tudsz felhozni, amit nem mondtam?
Például úgy tehetnél, mintha lezsidóztalak volna. Vagy mondhatnád, hogy szerintem a Sziriusról származunk, de népszerű ha a szájamba adod, hogy szerintem Jézus magyar volt.

Hát nekem kell téged trollkodni tanítani?

"fikázza a jó édes anyád az, te hülyegyerek."
Ez a beszéd! Mond meg jól! Megy ez, látom megy ez!

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:13:52

@suski: Azt hiszem most mar jobban ertem. Tehat maga a lelekszam meg nem donto, hanem az oshonossag es a lelekszam egyutt?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 18:14:44

@Andy Sipowicz: Szerénység Virág elvtárs. Amit a legjobban kedvelek magamban az a szerénység! :)

Nincs semmi bajom a véleményeddel, azon kívül, hogyha jobban megismernéd a helyzetet változna.
Például ha elmész Pozsonyba, már ott is más a helyzet.

m.logic 2010.05.20. 18:14:44

@mavo: Volt egy eset, amikor a magyar történelemtanár "idegenvezette" (ingyen) kollégáit egy kirándulás alkalmával és egy szlovák faszkalap ráhívta a zsarukat és órákig börtönben tartották, mondván, csak regisztrált idegenvezetők végezhetnek ilyen munkát (,vagy vmi hasonló).

anal_intruder 2010.05.20. 18:15:25

@Αρχων: aha. és te kivel szeretnél együttműködni? szlovákiával? elég nagy és selymes a nyelved? mert akkor te fogod nyaldosni slota seggelyukát napi 24 órában. Aztán majd bízunk benne, hogy ők is együttműködni akarnak.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:19:29

@TaTa86.: Mar megint ez az atkozott tegezodes! Pedig olyan szepen latszott helyreallni a vilag rendje.

Jartam Pozsonyban is par eve. Uzleti ugyben a Szlovak Postanal. Bizonytalan volt az angoljuk, igy keritettek magyar kollegat, aki lathatolag a bizalmi emberuk volt, mindent rajta keresztul inteztek.

Ha most erre az lesz a valasz, hogy az biztos tamasbatya volt, akkor eskuszom eloveszem a taxim csomagtartojabol a szamurajkardot es tokonszurom magam.

Csak azt szeretnem kifejezni, hogy az egyes ember nem ugrik olyan konnyen, mint ahogyan azt a politika lattatni probalja. Amennyire hiteltelenek a politikusok Pesten, ugyanannyira azok Pozsonyban is a sajat valasztoik szamara.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 18:19:34

@mavo: "most jöjjek Malina Hedviggel? Mert az speciel valóban az volt, amiről te beszélsz: egyetlen ügy brutálisan felfújva."

Megint csacsiságokat beszélsz mavokám!
Malina Hedvig esete önmagában senkit nem érdekelne. Vannak szkinhedek mindenhol, azoknak az a szokása, hogy nálánál gyengébbeket püföl a haza üdvére. Nem ezzel van a gond.

Hanem azzal, hogy a legfelsőbb szinteken próbálták eltussolni az ügyet, és az egészet ráverni Hedvigre.

Elmondom neked, mert úgy látszik nem érted, hogy ez mit jelent: ha hagyjuk a jövőben akármikor le lehet ütni egy magyart, mert a tót hatóság, a támadó oldalára áll, és a magyar fogja megütni a bokáját ha szólni mer.

"Ja, én is voltam szlovákiában, igaz még valamikor a magyarfaló meciar idejében, és mit mondjak? nagyon nem esett bántódásom, na. "
Ezen nem csodálkozom. Gondolom volt közös témátok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 18:20:18

egyébként ez az egész hiszti a külpolunk milyenségéről jelzi, hogy sokan még nem ébredtek fel, és azt hiszik, ha elég hangosan ordibálunk, hogy nekünk mennyire igazunk van, akkor majd ajrópa vigyázzba vágja magát

pedig csak odáig kéne visszamenni, hogy bős-nagymaros és hága, ott is olyan igazunk volt, hogy csak na

aztán '97-ben jött a koppanás

suski 2010.05.20. 18:24:07

@Andy Sipowicz: arra nem hivatkozhat Szlovákia, hogy ez itten kérem mucsa, az uniós csatlakozással a "centrum" normáit vettük át, azt kell rajtuk számon kérni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 18:26:36

@Andy Sipowicz: Nekem nincs bajom a magázódással, de vegye tudomásul hogy a netikett szerint a tegezés a megfelelő viselkedés forma.
Ha ön egy idegen házba megy vendégségbe, akkor illik betartani az ottani szabályokat, de a minimum, hogy respektálja őket.

Ez akkor is így van, ha megértem az ellenérveit, mi több egyet is értek.

A példára: Ez egy pozitív példa volt, aminek örülök. (Bár a bankok nem éppen a túltengő nacionalizmusról híresek, különösen akkor nem ha sok pénzről van szó.)
Mikor én voltam 3 éve, akkor az volt a tapasztalatom, hogy bizony fortélyos félelem uralkodik arrafelé. Pl: a magyar lányok akiket megkérdeztünk suttogva beszéltek, és válaszolni sem akartak.
De tudok még ilyeneket mesélni.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:27:57

@suski: Maximalisan egyetertek. Minden forumon fel kell lepni annak erdekeben, hogy igy legyen. Azonban azt is el kell fogadni, hogy kivulrol nezve nem biztos, hogy minden olyan fekete es feher, mint amilyennek mi, az erintettek latjuk.

suski 2010.05.20. 18:29:12

@Andy Sipowicz: az ôshonosság a döntô és ezen belül az, amit kiharcolnak maguknak, mert nézd meg Belgiumot: a 10 milliós országban 73 000 beszéli a németet és hivtalos nyelv. A boltokban minden cuccra 3 nyelven van firkantva az info pl.

en.wikipedia.org/wiki/German-speaking_Community_of_Belgium

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:31:01

@TaTa86.: Tudomasul vettem. Ettol meg On is vegye tudomasul, hogy en meg ilyen vagyok.

Peldaja megdobbento, ha en is ilyesmivel talalkozom, akkor bizonyara maskeppen gondolkodom. Dehat en pont az ellenkezojet tapasztaltam. Semmifele felelem, a magyar beszed abszolut termeszetesnek latszott.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:34:58

@suski: Megallapitom, hogy On Peter Panre hajaz es mestersegesen probal fiatal maradni mindenaron ezzel a franya tegezodessel. Teringettet!

Ennek a peldanak viszont azt is kellene jelentenie, hogy a Magyarorszagon elo nyelvi kisebbsegek erdekeben minden kekszesdobozra kulonfele nyelveken ra kene irni az osszetetelt, stb.

Hoppa! Dehat ez mar igy is van! Azok a tetves multik megoldottak, hogy csak egyfele csomagolast kelljen legyartatni.

Lehet, hogy a gazdasagi fejlodes maga utan huzza majd a tarsadamit es az effele problemak megoldodnak maguktol?

azIstenostora 2010.05.20. 18:40:58

"biztos tamasbatya volt, akkor eskuszom eloveszem a taxim csomagtartojabol a szamurajkardot es tokonszurom magam."

A taxija csomagtartójából?
Hmm,csak nem Dr.Regős Péterhez van "szerencsénk"?

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.05.20. 18:42:29

@TaTa86.: a slavicus -rabszolga- szó etimológiai eredete a szláv népek önmegnevezése, és nem viszont.

Amiképp Madame Rekamiét sem egy bútordarabról nevezték el.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 18:46:17

@m.logic:

tudok erről is, csak éppen ez finoman szólva nem mindennapos eset. szerbiai magyarverések dettó

érdekes módon (rólad nem tudok nyilatkozni), a magyarokat borús szemmel féltők többsége magából kikelve tiltakozik, hogy itt zsidóellenesség lenne, ha éppen beüt valami kis balhé, egy kis temetőrongálás, egy kis zsidóverés, ez az. és igazuk van, ezek is elszigetelt esetek.

mindig azt mondom, bizonyos dolgok kezelésében eléggé el vagyunk maradva az úgynevezett nyugattól. ez igaz, sőt jobban igaz szlovákiára, de ettől még lehetnénk kivsit normálisabbak, ha a saját sérelmeink jönnek elő.

és hogy én hozzak fel egy példát: a fradi szurkolóinak megverése anno, ami egyszerűen nem állítható párba a nemrég történt incidenssel, akkor, ott pozsonyban nagyon durva törvénysértés történt, és akkor valóban _békés_ szurkolók ellen, és nem egyet, nem kettőt vertek véresre. és azt tényleg nagyon durván eltusolták a szlovák hatóságok, épp csak azt nem hozták ki, hogy igazából a magyar szurkolók verték a rohamrendőröket - már ha azok voltak egyáltalán.

csak hát ez meg régen volt, az egy szem malina hedvig meg most.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:46:35

@azIstenostora: Attol tartok, hogy nem. De ha On bemutatkozik, akkor szivesen elarulom en is, hogy nevem Otto Graf Lambsdorff. Par honapja meg a sajat nevemen irtam, de elborzasztott a felem arado gyulolethullam pusztan a lakohelyem miatt, ezert nicket valasztottam.

suski 2010.05.20. 18:49:05

@Andy Sipowicz: "Megallapitom, hogy On Peter Panre hajaz es mestersegesen probal fiatal maradni mindenaron ezzel a franya tegezodessel. Teringettet!"

Szerintem csináljon magának egy avatart, hogy " vigyázat, megszólítás csak magázva!"

Mert a fene se tudja számon tartani ezeket a rigolyákat. És fórumos pályafutásának 90%-a errôl fog szólni, érdemi duma helyett.

Andy Sipowicz 2010.05.20. 18:50:49

@suski: Csak azert tartok ki itt vitezul meg ebed elott, pedig ehes vagyok mar nagyon, mert bizisten szeretnem, ha valaki vegre erdemben reagalna elso hozzaszolasomra a nemzetallamokkal kapcsolatban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 18:51:51

@TaTa86.:

"Elmondom neked, mert úgy látszik nem érted, hogy ez mit jelent: ha hagyjuk a jövőben akármikor le lehet ütni egy magyart, mert a tót hatóság, a támadó oldalára áll, és a magyar fogja megütni a bokáját ha szólni mer. "

súlyos keveredés van itt már megint. történet egy eset, amiről azóta sem derült ki, mi történt pontosan, és tessék általánosítasz belőle, hogy ha akkor egyszer "hagyjuk", akkor bármikor. hülyeség. ha valóban beindulna egy szervezett "magyarverés", elég nyilvánvalóan fasza szankciókat kapnának - de nem tőlünk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 18:56:19

@TaTa86.:

"Például úgy tehetnél, mintha lezsidóztalak volna. Vagy mondhatnád, hogy szerintem a Sziriusról származunk, de népszerű ha a szájamba adod, hogy szerintem Jézus magyar volt. "

látod, már megint a jól bevált eszközök. nem értek veled egyet - troll vagyok.

talán induljunk ki abból, hogy nem én kezdtem el azon szőrözni, hogy demárnemisjugoszlávia. mert hogy akkor a magyar hadbalépés már biztosan nagyon fasz tett. meg hogy a jobboldalon általában meglehetősen túlértékelt telekit pont akkor ne vegyem figyelembe, mert szegénykém ideggyenge volt.

Αρχων (törölt) 2010.05.20. 18:58:08

@anal_intruder: Próbálni közös nevezőre jutni az seggnyalás ezek szerint?

khamul: Egyszerű Slotára meg Ficora kenni mindent, a mostani helyzet csak az ővéké meg Trianon hibája, ugye? Magyarország csak áldozat és mindent a kisebbségek, meg az Antant cseszett el, hmm?

Herr SturmLiberator: Mert csak békésen lehet ezt normálisan rendezni. Jásziék már rég késésben voltak, a nemzetiségi kérdést már 48 előtt meg kellett volna oldani. Csak mint mindenben, le voltunk maradva és a fagyi visszanyalt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 19:00:21

@mavo: Nem gondolod, hogy van különbség egy állampolgár, és egy állam között?

Mellesleg nem ez az egy eset történt az utóbbi időben.

"elég nyilvánvalóan fasza szankciókat kapnának - de nem tőlünk. "
Lol! Hol élsz te?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 19:02:25

@szomorutojas:

ahogy Lord Sandwich sem a népszerű élelmiszerről.

csendben megjegyzem, hogy a magyar történelemben is volt olyan időszak, amikor sok magyart hurcoltak el (rab)szolgának, akkor most szolganép-e vagyunk?

érdekes egyébként, ahogy ezek a magyarságukra oly büszke emberkék szemrebbenés nélkül használnak fel minden lehetséges és nem lehetséges eszközt, hogy a szláv alsóbbrendűséget valahogy ki lehessen hozni.

aztán ha a tót nackók pont ugyanezt csinálják véreinkkel, akkor hádeilyethogy, nemajrópa, fúj, sirám, sirám, basszunk oda.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.20. 19:07:54

@mavo: "nem értek veled egyet - troll vagyok."

Amennyiben a gondolatjel és-kapcsolatot jelent, az állítás igaz, amennyiben implikációt, az állítás hamis.

"hogy nem én kezdtem el azon szőrözni, hogy demárnemisjugoszlávia."
Ezen nincs mit szőrözni. Jugoszláviával kötöttünk megnemtámadási szerződést, és Szerbia magyarlakta területeire vonultunk be, amit egyébként ők raboltak tőlünk hullarabló módjára.

"mert hogy akkor a magyar hadbalépés már biztosan nagyon fasz tett. "
Egyszer kérdeztelek már te nemtroll, mondd milyen morális kifogásod van a területeink visszaszerzése ellen?
Miért fáj ez neked ennyire?

"meg hogy a jobboldalon általában meglehetősen túlértékelt telekit pont akkor ne vegyem figyelembe, mert szegénykém ideggyenge volt."
Nyugodtan vedd figyelembe, de ettől még tény, hogy Teleki súlyos depresszióban szenvedett. Az is tény, hogy Teleki antináci volt, és nem örült annak hogy végleg német befolyás alá kerültünk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 19:10:03

@TaTa86.:

"Mellesleg nem ez az egy eset történt az utóbbi időben. "

ahan. gondolom naponta, de legalább hetente van ilyen, vagy mégse? mert ha mondjuk évente három, akkor tán mintha nem létezne "magyarverés", amit egyesek már népirtásnak is aposztrofáltak, főleg szerbia kapcsán.

"Lol! Hol élsz te? "

úgynevezett ajrópai unnyóban, meg úgynevezett nátóban.

kiváló példa a volt jugoszlávia területén történt _valódi_ népirtás esete. nem azonnal (sőt, kurva későn), de akkorát basztak a derék szerbek fejére, hogy belekékültek, végül pedig szerbia szépen megkapta a maga trianonját - búsulnak is a turbószerbek ezerrel

örök toposzom: az eset kapcsán sokadszor derült ki az is, hogy az ensz egy nagy rakás szar.

suski 2010.05.20. 19:15:21

@Andy Sipowicz: még nem lehet tudni, hogy Európa milyen irányba fog fejlôdni.
Az elit ugyan szeretné a még mélyebb integrációt, de a pórnép egyáltalán nem szeretné. Aztán van itt még jócskán feszültség: kis államok a nagy államok ellen, a bevándorlók ketyegô bombája, kelet a nyugat ellen, észak dél ellen, történelmi sérelmek, az angoloknál a konzervatívok nem lelkesednek az EU-ért, szegény országok/gazdag országok, demokrácia mikéntje

Andy Sipowicz 2010.05.20. 19:21:37

@suski: Valoban rengeteg a feszultseg. Mert errol szol az egesz elet. Mindannyiunke. A tomeg nem szeretne? Biztos ez? Gyerekkoromban kincs volt a banan es tatott szajjal hallgattam apamat, aki azt allitotta, hogy a haboru elott az ember a piacon ananaszt vasarolhatott. Angliaban dolgozva a nyolcvanas evek vegen meg atutazo vizumra volt szuksegem Nemetorszagba ahhoz, hogy autoval hazamehessek. Osszeszorult meg a gyomrom Hegyeshalomnal akar vonaton, akar auton. Mindez ma mar a multe. Nem hiszem, hogy barki ki merne jelenteni, hogy jobb volt az EU tagsag elott, vagy hogy jobb lenne kivul. Pont mint a demokracia: nagyon rossz. Csak nincs nala jobb.

anal_intruder 2010.05.20. 19:34:19

@Αρχων: a megegyezés nem seggnyalás, de ha figyelembe vesszük, hogy kikkel kellene megegyezni ez más módon nem megoldható csak ha szolga módon behódolunk nekik és fényesre nyaljuk a seggüket. talán akkor! bár az elmúlt évek tapasztalatai alapján még akkor se.

suski 2010.05.20. 19:39:30

@Andy Sipowicz: a szabad utazáshoz, munkavállaláshoz nem feltétlen kell ez az EU nevû szervezet. A hollandok és franciák leszavazták az alkotmányt. A keletieknél népszerûbb az EU, kivéve Mo-ot, mert itt minden szart az EU-ra fogtak kurcsányiék és ugye 2004-tôl csak lejtmenetben volt az ország. Az angolokat ellepték a lengyek munkások, ez a helyieknek nem tetszik. Most görög válság, a német adófizetô szívja a fogát...
Nem tudom miért mindenki a banánhiánnyal azonosítja szocializmust, én nem emlékszem, hogy annyira vágytam volna a banánra :))) Ettünk almát, vagy ami volt.
Amíg nincs vmilyen összeurópai identitás (szerintem nincs), addig bajosan lehet az EU-t egy Usa -szerû képzôdménnyé gyúrni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 19:42:53

@TaTa86.:

nos, ha már mindenáron beszélgetni akarsz róla, ám legyen.

a német követelés legelőször is arról szólt, ha a német csapatok (mint logikus útvonalon) magyarországon keresztül támadhassák meg jugoszláviát, amellyel ismétlem, érvényben lévő meg nem támadási szerződés volt életben

a németek ugye április 6-án rohanták le a még létező jugoszláviát, természetesen Magyarországon keresztül, úgy istenigazából nem tudom, mit a szart lehet lehet hitszegésnek nevezni, ha azt nem, hogy segítek megtámadni a szövetségesemet pár hónappal az után, hogy aláírtam vele, hogy öribari

a magyar csapatok egyébként hivatalosan április 11-én vonultak be, jugoszlávia pedig hivatalosan 12-én adta meg magát, és hitler is csak 12-én deklarálta jugoszlávia szétosztását. nem mellesleg hitler az ún. magyarlakta területnek csak egy részét engedte át hű csatlósának

és ha már szőrözünk, hát szőrözzünk, szerbia néven valóban létre jött egy államalakulat - de az már a megmaradt területen, német protektorátus alatt, 12. után.

azt már csak nagyon halkan merem megjegyezni, hogy a (természetesen magyarellenes) angol wikipédia illetékes szócikkében április hatodikán még létezett jugoszlávia) német, olasz és magyar egységek közös támadását említi meg jugoszlávia és görögország ellen, ami egyébként igaz, 6-án már de facto háborúban álltunk jugoszláviával.

az azon való szőrözés, hogy de hát nem is jugoszláviát (hanem a még nem is létező szerbiát), tipikus példa arra a mai napig létező hozzáállásra, amit te is képviselsz: nemmicsináltuk, nemmicsináltuk, kikérjükmagunknak, de amit nem csináltunk, arra egyébként az mentségünk, hogy ...

szóval ugorgyunk

a második világháború egyik legszégyenletesebb és egyben legnevetségesebb része volt az, amikor mi, a románok, meg a szlovákok versenyt futottunk egymással azért, hogy ki teljesít jobbana fűrernél, hogy aztán több koncot lapjon a végén.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 19:46:34

értelemzavaró hiba egy bekezdésben, mert véletlenül elküldtem, javítva így néz ki:

azt már csak nagyon halkan merem megjegyezni, hogy a (természetesen magyarellenes) angol wikipédia illetékes szócikkében április hatodikán (még létezett jugoszlávia) német, olasz és magyar egységek _közös_ támadását említi meg jugoszlávia és görögország ellen, ami egyébként igaz, 6-án már de facto háborúban álltunk jugoszláviával, de abból a magyar oldalon már csak annyi maradt meg, hogy a jugók április 6-7. során bombázni próbálták például pécset és szegedet, egyébként abszolút sikertelenül

Andy Sipowicz 2010.05.20. 19:51:09

@suski: Osszeuropai identitas szerintem van, de csak akkor derul ki, amikor az ember kikerul Europabol. 9 eve koltoztem Angliabol az USA-ba, 14 ev utan. Legmegdobbentobb benyomasom volt szembesulni azzal, hogy egy angol lord es egy orosz muzsik az Ural mellol kozelebb all egymashoz, mint egy europai egy amerikaihoz.

Az amerikai identitas is formalodik mar vagy 200 eve, de ettol a floridai rendor meg azt valaszolta a pennsylvaniai autopapirjaimra, hogy o ezt nem tudja, mert ez egy masik allam, amikor friss bevandorlokent megkerdeztem tole, hogy erre kivancsi-e.

Nem tagadva a problemakat ujra csak azt mondom, hogy nem jo ez, csak a tobbi meg rosszabb.

A lengyel munkasok mar nagyreszt hazamentek, mert otthon meg fellendules varta oket, a nemet adofizeto meg szivja a fogat, de attol meg beszall a gorogok megmentesebe.

Bator kijelentes lenne azt allitani, hogy az EU ossze fog omlani a ketsegtelenul sulyos problemai miatt.

Majd meglatjuk. Ahogy a vak is tette.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.20. 19:52:07

@TaTa86.: Ne bántsuk a tirpákokat. Dolgos, rendes emberek. Sértés számukra, ha lehetetlen alakokkal azonosítják őket.

old_field 2010.05.20. 19:56:31

@mavo:
nincs szőrözés : aljas, gerinctelen dolog volt abban a helyzetben megtámadni jugoszláviát !

mi a sz@r köze van ennek ahhoz, hogy legyen-e lehetősége 1 felvidékinek 2010, az EU-ban kérni a magyar állampolgárságot ??

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 19:57:10

és ha valaki esetleg úgy érzi, én most például nem tartom köcsögségnek ahogyan trianon után a győztes kisantant országok bántak a magyar kisebbséggel, vagy mondjuk nem tartom köcsögségnek a jugók bosszúból elkövetett délvidéki tisztogatását, akkor most szólok:

rosszul tetszik gondolni. azok is köcsögségek.

suski 2010.05.20. 20:03:22

@Andy Sipowicz: de az európai lakosok többsége nem repked az USA-ba európai identitását felfedezni. Végül is egy országon belül is lehetnek gondok, vagy vegyük csak az angol-skót problematikát. A spanyoloknál is ott vannak a baszkok, katalánok, nem úgy tûnik, mintha a beolvadás lenne a trend.
Nem tudja senki, hogy összeomlik-e az EU, szerintem nem. Vannak aztán további kérdések is: bôvítés, de meddig hosszabb távon? Törökök ?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 20:03:55

@old_field:

"mi a sz@r köze van ennek ahhoz, hogy legyen-e lehetősége 1 felvidékinek 2010, az EU-ban kérni a magyar állampolgárságot ?? "

az égvilágon semmi. ez igazából egy elég mellékszálú vita, amelyben voltak, akik szerint ezt egy teljesen jogszerű dolog volt, és ismét ártatlannak találtattunk valamiben, ah bokréta az ő kalapján rajta

old_field 2010.05.20. 20:10:27

@mavo: ezek a mellékágak több teret kaptak, mint maga a fő téma.
és attól , hogy valaki hülyeséget beszél a jugó támadásról ,attól még akár igaza is lehet 1 másik kérdésben.
ezeknek a vitáknak így semmi értelme.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 20:13:02

@suski:

"Törökök ? "

velük ugye két baj van.

1. jellemzően inkább moszlimok, mint keresztények. de ez egyre kevésbé fog számítani, már ha komolyan vesszük, hogy a Zajrópunnyó szekuláris

2. a nemzetiségi politikájuk (muhahaha). akik a szlovákiai meg szerbiai magyar népirtástól rettegnek, menjenek szépen el, és nézzék meg, hogyan néz ki ha egy állam valóban ... khm ... _mostohán_ bánik a nemzetiségeivel. 2002-ig pl. a kurd nyelv használata egyszerűen tilos volt, és itt legalább 11 millió emberről van szó ...

érdekes, jut eszembe, egyáltalán nem antiszemita, csak izraelt bíráló barátaink egyik alap érve, hogy de hát a zsidókkal minden országnak baja volt/van, ahol lakt/nak.

segítek: a kurdokkal is. nem kicsit. nagyon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 20:19:51

@TaTa86.:

"Hagyjuk már azt a gyáva hazaáruló, árvaházat meglopó megélhetési forradalmár Kossuthot"

vow! tehát a turbómagyarnak kossuth se jó.

és főleg hogy miért! a rohadék nem hagyta magát felakasztatni, ahogy egy igaz magyarhoz illett volna (bezzeg, ha lógott volna, most istenítenénk), és utána volt pofája a fél világot körbejárni, hogy a magyar függetlenségért lobbizzon

aztakurva, az ám a rohadt hazaáruló!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 20:35:06

@old_field:

"ezek a mellékágak több teret kaptak, mint maga a fő téma.
és attól , hogy valaki hülyeséget beszél a jugó támadásról ,attól még akár igaza is lehet 1 másik kérdésben.
ezeknek a vitáknak így semmi értelme"

látod, ebben egyetértünk. bár általános jelenség, és főleg itt, hogy az alap toposzok simán felülkerekednek a post valódi témáján.

itt és most azonban a post bőven ludas azért, hogy így történt.

odáig teljesen oké lenne, ameddig azt taglalja, hogy szerinte ne törődjünk azzal, mit gondolnak a szlovákok a kettősről. oké, legyen ez a véleménye. de a konkrétan trianont, és a _mindenért bűnös_ (és persze ugye tolvaj) szomszédságot érvéként felhasználni ... hagyjuk

ismétlem magamat. bős-nagymaros. itt verte magát mindenki, hogy úristen, nekünk de kibaszottul igazunk van, és a rohadt tótok, és majd hága majd jól megmondja, hogy nekünk mennyire igazunk van.

aztán 1997-ben szépen kiderült, hogy a mi fene nagy igazságunk a kívülről szemlélődők szemében fenemódra nem is igazság, hanem egy szimpla szerződésszegés* lassan tanulni kellene belőle ...

komolyan kezdem úgy érezni, hogy lesznek majd kétszáz év múlva is olyanok, akik minden búbánatunkat egyetlen egyenes vonással össze fogják kötni trianonnal. és majd ugyanígy hőbörögnek, ha még lesz tót, aki meg a magyarokra fog mindent

* zárójelben jegyzem meg, hogy a tótok is megkapták a maguk maflását hágában

lacek55 2010.05.20. 20:42:10

A szlovákok viselkedésének megértéséhez nem árt, ha számba vesszük az alábbi tényeket:
- Románia trianon előtt is létezett; ha egyszer elveszítenék az akkor megszerzett területeit, Románia akkor is létezne
-Szerbia dettó
-Ukrajna ugyan nem létezett, de ennek nem a magyar területek hiánya volt az oka; ha Ukrajna veszítené el Kárpátalját, szinte majdnem ugyanakkora maradna, mint most
- Viszont ha tót barátainktól "csatolódna" vissza a teljes, anno trianon előtt Magyarországhoz tartozó Felvidék, Szlovákiából nem maradna egy négyzetcentiméter sem

Na ezért hatványozott a hisztériafaktor északi szomszédunknál.

bryan 2010.05.20. 20:44:00

@TaTa86.: A magyarellenesség bélyegének sütögetése magyarokra mondva, soha nem lesz menő, gusztustalan maga a kifejezés is. Kb. azon a szinten, mint az osztályárulózás, "nemzetidegenezés", meg a hasonló faszságok.
A többit később.

lacek55 2010.05.20. 20:44:06

@mavo: ja, az parádés döntés volt az Európai Legfelsőbb Sóhivataltól: mindenkinek igaza van, meg senkinek se, különben is, egyezzenek meg!

Andy Sipowicz 2010.05.20. 20:44:26

@suski: Orulok, hogy egyetertunk: az EU nem fog osszeomlani. Sot a problemai is hosszu tavuak. Aztan majd amikor a jelenlegiek megoldodnak, mint pl. az eszakir helyzet, akkor majd keletkeznek helyettuk ujabbak.

Azonban az allando koldoknezegetes, a serelmi politizalas, a mindent mindenaron tortenelmi tavlatokba emeles nem megoldas.

Elore kell menni. Egyutt a szomszedainkkal. Mert akkor is a szomszedaink maradnak, ha mi ezt nem akarjuk. El kell fogadnunk azt, hogy a vilag szamara Magyarorszag tobbe-kevesbe erdektelen. Mint ahogyan erdektelen Szlovakia, Csehorszag, Romania, Horvatorszag, Szerbia, Montenegro, stb.

Tegyuk a dolgunkat mindannyian legjobb tehetsegunk szerint es akkor mindenkinek jobb lesz.

Uff, en beszeltem.

Tündér_Lala 2010.05.20. 20:51:36

@mavo: Tudod az erkölcsi magasságaid feantasztikusak. Tudod baromi könnyű, ma, a történtek ismeretében kritizálni.

Én azonban csupán egyet kérdeznék. Ki állított elő olyan helyzetet Európában, hogy az államok egy részének nem maradt más lehetősége, mint a fennálló státuszko mindenáron történő megváltoztatására törekedni? Bármi áron. Azután az ellenfelek sem grál lovagok módjára viselkedtek, sem az első, sem a második háborúban.

Nem a kárvallottak fikázása a helyénvaló, hanem a Trianonni döntéshozók kritizálása. Ők állítottak elő olyan helyzetet féktelen rabló mohóságukkal, amelyben a II. háború kódolva volt.

suski 2010.05.20. 21:10:35

@mavo: van még egy harmadik probléma is, hogy óriási ország, 70 millió emberrel.
A kurdoknak nincs államuk, a zsidóknak már van.

civilkontrol 2010.05.20. 21:23:58

Elég egyértelmű, mi generálja a "szomszédok érzékenyégét"

A nem túl finom ember kifejezetten nem kedveli azt, akinek tartozik. Pláne, ha úgy tartozik, hogy azt soha nem tudja megadni.

Szlovákokat illetően nekem is foszlanak az illúzióim. Ahogy olvastam, ennek a két állatnak esélye sem lett volna a választásokon ... aztán elkezdtek magyarozni és most már van :o(((

Az mindenesetre biztató, hogy az anti-magyar fészbuk klubbnak ( http://www.facebook.com/search/?flt=1&q=boros+edina&o=2048&sid=100000676278625.758786061..1&s=20#!/pages/ANTI-HUNGARY/172997555748?ref=ts ) alig több, mint 3000 tagja van, melynek jelentős része magyar, hogy tudjon kommentelni.

matkó 2010.05.20. 21:25:13

MAGYART VISSZA NEM VESZEK!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 21:51:38

@lacek55:

sajnos alapjában véve nem pont erről szólt az ítélet, ugyanis alapvetően azt mondta ki, hogy a szerződés felmondása semmis, márpedig a legfontosabb kérdés ez volt. a szlovákokat csak annyiban marasztalta el, hogy a konfliktus rendeződése előtt, és a szerződéstől eltérő formában helyezte üzembe az vízlépcsőt. nem mellesleg (tudtommal) részletes útmutatást is adtak, hogyan legyen az ügy rendezve, ez egyébként meg is történt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 21:55:25

@bryan:

"A magyarellenesség bélyegének sütögetése magyarokra mondva, soha nem lesz menő, gusztustalan maga a kifejezés is. Kb. azon a szinten, mint az osztályárulózás, "nemzetidegenezés", meg a hasonló faszságok. "

jaj, dehogy nem menő, dehogy nem menő. itt, ezen a blogon nagyon is menő.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 22:09:19

@Tündér_Lala:

tudod lala, a te erkölcseid relativitása, na az a baromi fantasztikus,

a magyar-kisantant viszonnyal ugyanis az a baj, hogy az összes szereplőnek könyékig szaros a keze, a XIX-XX. században egyik kínosabban viselkedik, mint a másik.

roppant viccesen hangzik például a győztesek mohóságát emlegetni (a postban is elkezdett lengeni az a képzeletbeli mutatóujj), holott amint a magyar királyságnak (muhaha, ld. karinthy) alkalma adódott, ugyanolyan mohón és gátlástalanul igyekezett "visszaszerezni" az "ellopott" területeket.

a "visszacsatolt" erdélyi területeken a magyarok aránya eredetileg bőven 50% alatt volt, és a terület kábé fele színromán volt de az persze nekünk JÁRT, bezzeg a csehek gecik, hogy színmagyar területeket is elvettek. hát juj, meg fuj

ugyan már.

pont ez az, hogy engem a téma kapcsán mindig is felszabaduló fene nagy igazságérzet irritál, tehát amikor látszólag erkölcsi ítélkezem, akkor semmi mást nem teszek, mindössze illusztrálom, hogy sajna az ügynek van fonákja is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 22:19:15

@lacek55:

hajszálpontosan ez az egyik gond. mindazok, akik vígan trianonoznak, meg mindentvisszáznak, de facto egy szomszédos állam megszűnését óhajtják, és aztán csodálkoznak, ha az illető állam lakói ezt annyira nem szeretnék

és ugye ne feledjük: akár tetszik akár nem, ezt az országot mi nem örököltük, nem szerződés útján szereztük.

elfoglaltuk. erőszakkal. a saját volt szövetségeseinktől. az egyikből aztán lett a csuda vicces fehér ló mondája, holott a valóságban simán szerződést szegtünk. aztán a másik volt szövetségestől meg elvettük a maradékot

amivel amúgy igazából semmi baj. tizenkettő egy tucat eset

de ezek után tolvajozni ... blőd, bazmeg, blőd.

Sztyepan Asztahov 2010.05.21. 00:27:39

jó emberek van egy blog, ebből a posztból megtudhatjátok a tutit az OMM korabeli nemzetiségi politikát.

toriblog.blog.hu/2010/04/08/a_magyar_allam_nemzetisegpolitikaja_1867_utan

m.logic 2010.05.21. 06:46:18

@mavo: Még jó, hogy ilyen hiteles adataid vannak a honfoglalás kori eseményekről.

Szerintem egyetlen területszerzés legitim. Saját erőből hódító háború során szerzett.

Tündér_Lala 2010.05.21. 08:28:32

@mavo: Ugyan értelmetlen veled vitatkozni, mert célod csak ellentmondani, de ...
Ismertesd, hogy hol járt jól Magyarország. Mert ugye egy igazságos határ húzás esetén kerülnek ide idegen lakta területek és kerülnek el magyar lakta területek (nagyából azonos arányban).
Azután a nagy önostorozásban mond már el, hogy a szomszédok közül ki olyan nagyon kritikus a saját politikájukkal kapcsolatban. Mert bűnök minden oldalon adódtak, de a magyarokon kívül ezekből senki nem ismert el semmit. (Lásd hideg napok, már a háború alatt perek, háború után film stb a témáról, miközben a magyar irtásokat a mai napig nem ismerték el.)
Az helyes, hogy objektívan szemléljük a töténéseket, de te átesel a ló tuloldalára.
Az én erkölcseimmel pedig semmi baj nincs, szeretném, ha sok hasonló erkölcsiséggel bíró emberrel találkoznék.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.21. 09:04:53

@Tündér_Lala:

"Azután a nagy önostorozásban mond már el, hogy a szomszédok közül ki olyan nagyon kritikus a saját politikájukkal kapcsolatban."

idióta. már megint a szokásos, dehátők, dehátők.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.21. 09:06:27

@Tündér_Lala:

"Mert bűnök minden oldalon adódtak, de a magyarokon kívül ezekből senki nem ismert el semmit."

jé, a győzteseknek kisebb az önkritikájuk, na, most aztán megtudtunk valamit, ihaj

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.21. 09:12:28

@Tündér_Lala:

ja, igen, bocs, hát persze

"Az helyes, hogy objektívan szemléljük a töténéseket, de te átesel a ló tuloldalára."

mármint onnan nézve. a hozzád hasonló hülyék számára, akik szerint "szegínártatlanmagyarországot folyton báncsák", a "mindenki vastagon benne van" álláspont a ló túloldala.

tanulj meg szépen szlovákul, beszélj az ottani turbószlovákokkal, majd megtudod, merrefelé található _valójában_ a ló túlsó fele.

természetesen, ha velük kellene vitatkozni, velük szemben is a ló túlsó felén lenne az álláspontom.

Αρχων (törölt) 2010.05.21. 09:29:28

@m.logic:

Akkor mi nekünk még mindig biza' Ausztriához kéne tartoznunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.21. 09:35:56

@m.logic:

ahan, akkor pofa súlyba a 150 év, meg a komplett habsburg elnyomás miatt is, ugye?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.21. 09:36:36

@m.logic:

upsz, a ziccer kimaradt: szovjetunió, hm? minek tetszettek sírni?

bryan 2010.05.21. 10:58:44

@tölgy1:
Ööö... hol is írtam, hogy a határon túliak bűnhődjenek? De annak kihagyása a helyzet leírásából, hogy a magyarok is tettek jócskán azért, hogy a két nép (helyesebben a politikusaink nagy része és a szélsőségeseink) ilyen viszonyban van, felelőtlenség. Szerintem a határon túliak úgy bűnhődnek legkevésbé, ha jó viszonyban vagyunk a szomszédos országokkal. Minden más esetben rajtuk fog csattani bármilyen arcoskodás következménye.
A határok kiigazítása több kárral járna, mint haszonnal, a HTM-ek számára is. Szerintem a legjobb és legkevesebb kárral járó megoldás a regionalizáció, az állam szerepének csökkentése lenne. Ebben a formában azok a régiók, amelyek Trianon után ketté, vagy több felé szakadtak, együtt tudnának működni. A határok jelentősége az utóbbi időben nagyot csökkent, ez egy jó irány szerintem, ezt az irányt kellene erőltetni, viszont az ilyen konfliktusok ezt veszélyeztetik.

tomfree 2010.05.21. 11:22:24

@jozsiahorgasz: Konkrétan milyen célzott megoldásra gondolsz? Lehet a rendszert túlbonyolítani (egyszerűsített munkavállalási engedély magyar nemzetiségűeknek), de azt külön rendszerben kell szabályozni (ki jogosult rá, mi kell hozzá, ezer meg egy új szabály és működtető-ellenőrző hatóság stb). Nem egyszerűbb az állampolgársággal az egészet rendezni, ahogy más országok is teszik?

bryan 2010.05.21. 11:30:02

@bandos:
Pont ezt mondom, hogy nem büntetés-bűnhődés-bűnős szempontból kell nézni a helyzetet, hanem abból, hogy mi használ a határon túliaknak és mi nem. Szerintem az agresszív, kompromisszumképtelen, a határon túli szervezetek bevonása nélküli politika nem használ, a határozott, de kompromisszumos, a határon túli szervezeteket bevonó politika pedig igen. Eddig úgy tűnik, hogy az előbbi felé mozdulunk.
(Gyengébbek kedvéért: az előző kormánynál a határozottság, a mostaniaknál meg az alkuképesség nem stimmel.)

tölgy1 2010.05.21. 11:30:16

@bryan: "hol is írtam, hogy a határon túliak bűnhődjenek?"
Azt nem írta, de ők bűnhődnek az Ön által felemelített _állítólagos_ magyar bűnök miatt.
A magyar bűnökkel igazolták Trianont a győztesek, de itthon csak Rákosiék terjesztették eezt a Vörös Hadsereg cselédei közt.
Kádár már a mag érvét nyomták, na meg a mai ballib is:
"a határon túliak úgy bűnhődnek legkevésbé, ha jó viszonyban vagyunk a szomszédos országokkal." - Kipróbálták, és nem jött be.

Ez meg egy szadesz klasszikus: "A határok kiigazítása több kárral járna, mint haszonnal, a HTM-ek számára is. Szerintem a legjobb és legkevesebb kárral járó megoldás a regionalizáció, az állam szerepének csökkentése lenne."
Maguk is az 1%-t célozzák meg?

"A határok jelentősége az utóbbi időben nagyot csökkent, ez egy jó irány szerintem, ezt az irányt kellene erőltetni, viszont az ilyen konfliktusok ezt veszélyeztetik." - látja egyetértünk. Pl. a mmagyar-tót határt el is törölhetnénk.

m.logic 2010.05.21. 12:26:06

@Αρχων: Miért is?

@mavo: Mi van a Habsburgokkal? No meg a szovjetekkel?

bryan 2010.05.21. 12:36:25

@tölgy1:
Na jó, akkor kénytelen vagyok mélyebben belemenni egy kicsit. A magyarok elnyomták a szlovákokat (is), ez és Magyarország második világháborúban, játszott szerepe és a Horthy korszak revízionista politkája együtt elég erős magyarellenes érzelmeket keltett arrafelé, amit később a Benes dekrétumokban csúcsosodott ki. Ez szintén elég gusztustalan történet volt. Oda-vissza járt a sérelmek halmozása, ezt sérelmi politizálással nem lehet megoldani, mert azt már próbáltuk, és nem jött be.
A relatíve jó viszony viszont bejött, ha egy kicsit végiggondolod a dolgokat. Az Alapszerződések nélkül nem nagyon kezdhettük volna el a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, sehol nem lenne Schengen, vízummal járnánk át Szlovákiába, a HTM-ok vízummal járnának hozzánk, Erdély dettó. Ha ezek nem lettek volna, akkor az ottaniak sokkal nehezebb helyzetben lennének, mint amilyenben most vannak, ugyanis minden szar ami ott történik, semmi ahhoz képest, ami akkor történt volna, ha nem kötöttük volna meg azokat a kompromisszumokat, amiket megkötöttünk.

tölgy1 2010.05.21. 13:06:14

@bryan: "A magyarok elnyomták a szlovákokat (is), ez és Magyarország második világháborúban, játszott szerepe és a Horthy korszak revízionista politkája együtt elég erős magyarellenes érzelmeket keltett arrafelé"

Az a baj, hogy ezt az elnyomás dolgot a tótok nem vették észre, csak valamikor 1991 után világosodtak meg. javaslom tanulmányozza a felvidéki tótok történelmét 1918 végén, vagy akár 1848-ban.

A maguk "elnyomás" fogalma homályos, éppen ezért semmitmondó vagy csak háborús/politikai propagandára használható.
Az a kérdés, hogy az etnikai szempont miként és mikor merült fel, és milyen megoldások voltak rá. Mivel a korabeli gyakorlatnál a magyar megengedőbb volt, de még a mainál is megengedőbb volt, nem beszélve a szocializmusról, ezért aki elnyomásról beszél ez esetben, az a jelenlegi status quo-t és tót nacionalizmust igazolja, nolens volens.

Nem mellesleg, ha 1918 előtt volt nemzetiségi elnyomás, akkor tegyük hozzá, hogy Tiszáék és a magyar politikai elit liberális volt, tehát a libik a hibásak. Nem kellene a szadesznek és lömöpönek bocsánatot kérniük a libik elnyomó tetteiért?

Az Alapszerződés nélkül is megszűnhetne a magyar-tót határ, száz éve sem volt.

tevevanegypupu 2010.05.21. 13:53:16

Uj, sokkal meggyozobb tortenelemkonyveket kellene irni dokumentumokkal megspekelve, hogy vegre elfelejtodjon az a sok baromsag amit jo otven evig nyomtak a kommunista torteneszek. Sziszifuszi munka lenne de megerne es nagyon szukseges, mert ugy tunik, hogy Magyarorszagot az idok vegezeteig bele akarjak nyomni szereto nyugati barataink a buntudatba es a "hitlerutolsocsatlosafasisztahortyrendszermocskosmagyarok" kategoriaba.

bryan 2010.05.21. 14:09:25

@tölgy1:
Javaslom vizsgáld meg jobban a szlovákok történelmét az 1870-es évektől. Érdemes szlovák történészeket is olvasni, remélem hamar elkészül a közös történelemkönyv, nagy szükség lenne rá. Kb. minden kollektív jogot és hasonlót elvettek tőlük. (Oktatás, közigazgatás, hasonlók). Joggal voltak dühösek a magyarokra. Aztán a Csehszlovákia jogtalanul állt bosszút ártatlanokon. Így megy ez, ha izomból politizálunk.
"ezért aki elnyomásról beszél ez esetben, az a jelenlegi status quo-t és tót nacionalizmust igazolja, nolens volens."
Csak azok szemében igazolja ezt, akik amúgy is mindenben igazolást látnának, mert azt akarják látni.
"Nem mellesleg, ha 1918 előtt volt nemzetiségi elnyomás, akkor tegyük hozzá, hogy Tiszáék és a magyar politikai elit liberális volt, tehát a libik a hibásak"
Kicsit mást jelentett akkor liberálisnak lenni, mint most. Vannak közös vonások, de a nemzetiségekkel kapcsolatos politika pont nem az. A Tisza-féle liberalizmussal pont az SZDSZ-nek és az LMP-nek van a legkevesebb kapcsolódási pontja ebből a szempontból.
"hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva s ezekből okulva,"
Na, ez hiányzott a posztból, remélem komolyan okultak belőle. Vannak kétségeim.
Forrás:
uid239.mandiner.hu/cikk/20100521_a_nemzeti_osszetartozas_melletti_tanusagtetelrol

bryan 2010.05.21. 14:13:38

@tevevanegypupu:
Nekem nincs bűntudatom a történelem miatt. Vannak dolgok, amikre büszke vagyok, hogy így csinálták az őseink, másokat meg sajnálok, de bűntudatom az pont nincsen.

Cypriánus 2010.05.21. 14:17:58

Kedves Tölgy1!

azért 1880 után már terjedt a szlovák nacionalizmus, 1906-ban Hlinka atya meg úgy parádézott az északi kis falvakban, mint a nemzeti messiás.
De tény, a nagy magyarellenes felbuzdulás a csehszlovák időszakban ment végbe, amikor fruszrált XIX: századi vidéki értelmiségiek (Stúr kiemelkedő példa) agyalmányait emelték nemzeti ideológiává.
Ettől függetlenül a dualizmus korabeli "szlovákpolitikánk" nem volt jó, de akorban különös sem (Franciao-ban a mai napig sokkal durvább "nemzetiségi" politika van, de még korabeli Nagy-Britania is az írekkel és a nyelvileg asszimilálni akart walesiekkel igen keményen bánt.(a cymry származású Lloyd George eredetileg pont ez ellen föllépőként jelent meg, de tehetsége révén a miniszterelnökségig küzdötte magát)

Nem gondolom, hogy szégyelni kéne magunkat a múlért, de ob nem is kell mindennel egyetértenünk. De a szlovák nacionalizmus célja az elmúlt 90 évben a magyra közösség felszámolása-ha így folyik, sikerülni is fog nekik. 20 évente 10%-os csökkenés a Felvidéken ... amyagr beszorult a konyhanyelv szintjére, szinte semmilyen közösségi alkalomkor sem merik használni...meddig bírjuk még ezt?!

tevevanegypupu 2010.05.21. 14:20:17

@bryan:
Ne is legyen a mult miatt, arrol nem tehetunk, errol le kell mar szokni, mar mindenki otvenszer felelossegre lett kulonben is vonva.Csak azt lenne jo pontosan tudni vegre, hogy mi es hogy tortent, szoval ennyi.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.05.22. 20:02:23

A szlovákok, úgynéz ki meghülyültek:

"A mindez idáig kifejezetten oroszbarátnak ismert szlovák kormány most Moszkva grúziai beavatkozásával példálózva riogat háborúval a kettős állampolgárság kapcsán.

A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerint az orosz modellt követi a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvénytervezet. Szerinte Moszkva ezt használta ki, amikor katonailag beavatkozott Grúziában.

Nagyon jól tudjuk, mi történt, miután (Oroszország) Grúziába ment megvédeni az állampolgárait; ez egész Európát, sőt az egész világot felháborította. Pontosan ez az, amit Budapest most követ - jelentette ki Juraj Horváth a közszolgálati szlovák rádió szombati vitaműsorában. A magyar lépéseket orosz ruletthez hasonlította, azt állítva: Budapestet nem a szlovákiai magyarok érdeklik, hanem mindez Magyarország, az új magyar kormány érdeke.

Megfigyelők szokatlannak és meglepőnek minősítették Pozsony orosz beavatkozással való példálózását. A szlovák kormány az elmúlt években szinte tüntetőleg jó viszonyt ápolt Moszkvával. Most úgy tűnik, a választások jegyében zajló magyarellenes hangulatkeltés oltárán készek ezt a stratégiai szövetséget is feláldozni.

barikad.hu/node/53743

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.23. 00:12:09

@m.logic:

"Szerintem egyetlen területszerzés legitim. Saját erőből hódító háború során szerzett. "

Vagy a szovjetek nem ezt csinálták?

m.logic 2010.05.23. 23:05:20

@mavo: Persze még hozzá kell tenni, hogy a másik fél nincsen szétbombázva, megsemmisült hadsereggel.

ryanguy 2010.05.25. 00:50:59

Magyar tragédia: Magyar sorsok Szlovákiában (1944-1949)

A szlovákiai magyarok állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális jogfosztottsága

www.youtube.com/watch?v=QyGgurAlYfg

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.25. 18:34:09

Na, tudom mit nem kellett volna megnéznem....

thor80 · http://www.index.hu 2010.05.30. 16:24:49

A szlovákok így akarták meghúzni a határt:
oterkep.blogspot.com/2010/01/csehszlovakia-1919.html
olyan városokkal, mint Miskovec stb.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2011.05.27. 13:56:17

Briliáns írás, még így év távlatából is..
Köszönet érte!