Kommentszűrés
’10 máj
11
08:01

Kamasuka Krausz

Írta: Doktor Kottász

 Megvolt a 65. Győzelem Napja. Vonultak a NATO-katonákká alakult szövetségesek és  medvekucsmás britek a Kreml előtt, úgyhogy ezen élvezkedtek a fotósok, mert ezúttal Sztálin-mentes övezetté nyilvánítottak a parádét. Persze a cárevics nyilatkozataiban ott volt még az egyrészt-másrészt („megbocsáthatatlan, amit a népe ellen tett, függetlenül attól, hogy vezetése alatt az ország sikereket ért el”), és hát lássuk be, minimum gyanús ez a nagy neodesztalinizáció.

  Mert nemrég még Putyin és Medvegyev újraíratták volna az orosz történelmet, visszakerültek Lenin és Sztálin dicsőítései a moszkvai metróba és így tovább. De spongya rá – így a Kreml, - mostantól minden másképp volt. Nyilván valaminek az előzménye lesz ez a gesztus, valamit csak kérnek majd ezért az Európa nevű spájztól Vologyáék. Meglátjuk.

  Ám aggodalomra semmi ok, van még őrző a strázsán, aki megvédi a mundér és az usánka becsületét. Krausz Tamás történész és árokásó, aki még Ferenc féltéglájában is talált „jobboldali primitívségeket”. Pénteken ugye Krausz kiadta a jelszót: az idők szava a kommunistákról való megemlékezésre szólít fel, szombaton meg is cselekedte azt, íme:

„Ám a mi kelet-közép-európai régiónkban a győzelem jelentőségét úgy igyekeznek lerántani a sárba, hogy a Szovjetunió történetét az 'abszolút gonosz', a náci Németország pozíciójával próbálják azonosítani. Ez a törekvés egész üzletággá nőtte ki magát. A kiindulópont a rendszerváltás körüli időkre tehető, amikor az európai liberálisoknak tehertétellé vált a Szovjetunióval való antifasiszta együttműködés tradíciója, és ők maguk kezdték meg az antifasiszta hagyomány revízióját, melynek nyomán már a 'felszabadulás' kifejezése is széles körökben szalonképtelenné vált.”

  Leszögezném, hogy az írás nem az Örökké 1952 címet viseli, és nem is exkluzív levéltári lelemény, de hát már jeleztem korábban, hogy ki is a szerzője. Tőle pedig pedig ezt szoktuk meg. Olyan kicsit ő, mint Kamasuka, az Óceániában felejtett japán katona a Kincs ami nincs című remekműben. Nem vette észre, hogy „egy olyan Szovjetunióért harcolt ami ma már nem is létezik, 20 éven keresztül.”


 

  Az „abszolút Gonosz” kapcsán még hozzátenném a közelmúltban napvilágot látott történelmi kis színest, miszerint egy orosz kiadó egy naptáron összekeverte a náci Németország katonáit a szovjet katonákkal, úgyhogy a kiadványon most a nácik harcolnak a nácikkal a Nagy Honvédő Háborúban. A kiadó vezetője fiatalkorára hivatkozott, a bizottság elnöke pedig rossz látására. „...és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó”.

„Érdemes megjegyezni: Sztálin szerepének megítélésében is szélsőséges nézetek csapnak össze a kritikátlan istenítéstől a démonizálásig, s ezek mögött az államhatalom, a birodalmi nagyság kétféle istenítése húzódik meg. Egyes történészek szerte Európában megpróbálják a Vörös Hadsereg egyes katonái által elkövetett bűncselekményeket összemosni magával az üggyel, amelyért a Vörös Hadsereg harcolt.”

  Már megint az Ügy. Mindig csak az Ügy. A módszerekről azonban, amelyeket az Ügy szentesít, nem esik szó. Nyilván mindenkinek megvan a maga története nagyszüleitől a dúló/kenyeret osztó szovjetekről, az én felmenőimnek csak az előbbiből jutott, úgyhogy ezért nem érint meg annyira az Ügy maga. Amit egyébként szintén árnyal, hogy anno a kitüntetéseket Budapest megszállásáért, és nem felszabadításáért osztottak. Ez állt legalábbis a plecsnihez adott oklevélen. Valamint a szubjektív csapongással nehezen vádolható Mong Attila János vitéz a Gulágon című hézagpótló és szerintem megfilmesítendő könyvéből is inkább az derül ki, hogy a VH katonáit az Ügynél sokkal jobban érdekelte a martalóckodás. 

  Leírattatik még az Ügy mellett a másik fontos és elpusztíthatatlan Érv is: „Nem véletlen, hogy Churchill és Roosevelt Sztálinnal és nem Hitlerrel fogott össze.” Aztán nem véletlen hogy rögtön szembe is fordultak vele. Ezek után nem marad más, csak a fenséges végszó: 
 
 

„Ezen az ünnepen biztatót is mondhatunk a jövőre nézve: megőrződött az a humanista perspektíva is, amelyben a Szovjetunió nagy honvédő háborúja a 'dicsőséges' és 'progresszív' hagyomány részeként jön számításba. Ez nemcsak a történészek, hanem a nemzeti oktatás számára is nagyon aktuális intenció és kihívás az egész kelet-európai régióban."

 

  Mindezek után mondanék valami biztatót én is, komolyan, minden irónia nélkül: Krausz Tamás már nem tagja a Magyar Szocialista Pártnak.

Címkék: oroszország kommunizmus szocializmus sztálin krausz

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr431989667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Sigmund Fraud 2010.05.11. 08:23:43

Nem értem ezeket a cikkeket. Se a Krauszt se a Kottász doktort.
Miért kell egyféle történelmi narratíva? Miért ne lehetne egymás értelmi/szellemi képességeire, jóakaratára vonatkozó minden előítélet nélkül egy-egy eseményről mást gondolni? Van akinek 100 % felszabadítás, van akinek nettó megszállás. A legtöbb embernek valami a kettő között. Csöbörből vödörbe, viszont béke van. Ha a tényekben nincs vita, miért kéne az értékelésükön összeveszi? De gustibus non est disputandum, vagy mi.

Doktor Kottász 2010.05.11. 09:14:41

@dr. Sigmund Fraud: Hát épp ez az, hogy a tényekben is van vita. Mert nekem speciel meggyőződésem, hogy a Krausz által emlegetett Ügy, a Felszabadítás magasztos gondolata egész egyszerűen nem létezett.

Kellett nekik Kelet-Európa. Ennyi.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.05.11. 09:27:37

Valakinek győznie kellett a háborúban, végül Eurázsia győzött, így akarta a Sors.
A globális háttérhatalmak hozták létre mindkét rezsimet...

stulquec 2010.05.11. 09:45:17

Mondjuk a rendszerváltás előtt Krausznak és Kun Miklósnak kb. hasonló volt az értékrendje. Krausz megmaradt büdöskommuistának, Kun meg fordított egyet azon a bizonyos köpönyegen...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.11. 10:02:55

@stulquec: és ki a fene emlegette itt Kunt? :)
@ArmaGeddon Bácsi: globális háttérhatalom? Túl sok bogárlászlót tetszik olvasni.
@dr. Sigmund Fraud: azért a virágozzék minden virág elvét talán elvethetjük. De szerintem hogy Krausz is meg Kottász is megírta a magáért, ez jelzi, hogy lehet különféleképpen értékelni. De lehessen már vitatkozni is.

greybull 2010.05.11. 10:22:16

Ha Krausznak az Auschwitzból ippegla' csak visszatért jó édesanyját 45 áprilisában megerőszakolta volna 25 ruszki katona, vajjon akkor is így vélekedne a Vörös Hadseregről?
Sajnos félek, hogy igen,elvégre a hetvenes években az egyetemeken egységesen tanított Etika jegyzetben volt a következő 'gyönyörű' kitétel:
"Az ember nem ölheti meg az anyját, kivéve, ha osztályáruló lett!"
Ez még a kommunizmus kellős közepének időszaka, Kádár és rendszere virul, melegedik a kőbányai és hül a virsli... Na Krausz Te hülye bolsi, kérj menedékjogot az oroszoktól, nem fogsz hiányozni!

kispista 2010.05.11. 10:54:25

Ugye a nácik sem voltak gonoszok, csupán a németek pozitiv diszkriminációjáért küzdöttek! Ez nemes ÜGY, amit páran próbálnak összemosni az egyes katonák által elkövetett törvénytelenségekkel!

@greybull:
a nácik a zsidóságuk miatt írtották a zsídókat. a szovjetek osztályalapon. Az első ugye mélyen elítélendő, a másik meg a munkásosztály felemelkedésének szükségszerű lépése.

drkovax 2010.05.11. 11:01:46

@greybull: Igen ezt nekem is tanították anno. Igaz a vége bennem úgy maradt meg, hogy "..., ha osztályellenség", de már akkor is hamarabb elaludtam az ilyeneket mint egy üveg whiskey-n ... ;-)

Doktor Kottász 2010.05.11. 11:03:17

@kispista: De gonoszok voltak. Pont annyira mint a komcsik. Ezért az Állatfarm idézet.

eN 2010.05.11. 14:33:08

eddig is tudtuk hogy micsoda ez a krausz, meg azt sem erdemli meg, hogy beszeljenek rola.

tölgy1 2010.05.11. 14:33:34

Krausz nem a Szu-ért harcol, hanem önmagáért.

Bell & Sebastian 2010.05.11. 23:21:28

Hát igen. Itt van például az Internacionálé. Az első versszak közismert, de a többi?

III.
A gazdagoknak kedve-kénye
erőnkből szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért.
Kínlódás most a munka bére,
de már ebből elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét!

IV.
Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtekén,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.

Elmenne Fidesz-nótának is... :)))

Putyin felvonulásáról (fricska Merkelnek) meg Dzsingisz Kán mondása jut az eszembe:
Делаешь - не бойся, боишься - не делай, не сделаешь - погибнешь!

Ez körülbelül annyit tesz:
Teszed - ne fossál, fosol - ne tedd, nem teszed - megdöglesz!

A II.VH -ról, az ázsiai hordák Kelet-Európára, Németországra szabadításáról meg annyit, Patton legalább talpig férfi volt. Amíg baleset nem érte.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.05.12. 09:37:53

a múltheti hvg-ben volt pont egy interjú egy kelet-európa kutató nyugati történésszel, aki szintén arra jutott, hogy a kommunizmus bűneit össze lehet és össze is kell hasonlítani a nácizmuséval.
akkor most mi van? középre tolódik a hvg?

greybull 2010.05.13. 09:32:51

@drkovax: amikor a 70-es évek közepén egy ápr.4-én már nem tudom miért a haverommal bent voltunk a szegedi JATE BTK (nem büntető törvénykönyv, hanem bölcsészettudományi kar!) épületében, az öreg könyves bácsi, láss csodát: nyitva volt! Asszem csajokat akartunk felhajtani, azért mentünk be. Na és kérdeztük félig-meddig poénból, hogy hát ma ugye ünnep van, és ő mégis nyitva tart. Na erre megeredt az öreg nyelve: kiderült, hogy a háborúban ludovikás tiszt volt, százados, és végigharcolta a háborút a Don-kanyartól hazáig. A lényeg - amikor kicsit pampogtunk arról, hogy hát milyen hősi harc lehetett az ott -, hogy az öreg szó szerint azt mondta: "Hulla részeg hadseregek harcoltak egymás ellen mindkét oldalon." Az oroszoknál roham előtt katonánként fél liter vodkát kellett meginni, nálunk fél liter rumot (nem pálinkát!) - és ezt a tiszteknek le kellett ellenőrízniük! A németek: dettó. Szóval a győzelem ünnepe: a vodka ünnepe a rum, és a snapsz felett!

Bloodscalp 2010.05.14. 00:37:23

@Doktor Kottász: a korabeli revizíós ügy nem kerül elő?:) szerintem is drága ár volt a felszabadítás