Kommentszűrés
’10 máj
10
11:01

Pénteken ismét Metallica Budapesten

Írta: pelikán*

 

  Tavaly december eleje óta tudni lehet, hogy igen, embertelen hosszú idő (11 év!) után megint koncertet ad nálunk a Metallica. Még mielőtt elmondanám, milyen érzéseket okoz ez az átlag rajongó szervezetében, egy pillanatra azért álljunk meg ennél a hosszú időnél. Ugyanis ami itt a St.Anger lemezbemutató turné óta ment, az a magyar rajongók intézményesített szívatása. Az még hagyján, hogy ezek a tetvek egy az egyben kihagyták a vengerszkij vidéket (Madly in Anger with the World Tour 2003-2004, majd Escape from the Studio '06, ill. Sick of the Studio '07), de 2008-ban szabályosan körbeturnéztak minket: Prága, Bukarest(!), Szófia(!!) állomások egymás után, hogy már gyanús is volt, hogy itten megint összeállt valami kisantant ellenünk, úgy metálilag. Tehát gondoljunk bármit a Metallicáról, ennek a budapesti koncertnek már éppen ideje volt. (Hogy most miért szánták rá magukat, arról fogalmam sincs, bár azt halkan megjegyzem, hogy a legutóbbi magyar koncert is - ha nem is közvetlenül, de – fideszes győzelem utánra esett, így betudom ezt a kétharmadnak, az Orbán-kormány első hangulatjavító intézkedésének. Muhaha.)

  Mivel a Metallica van annyira megosztó jelenség, mint amekkora zenei ikon, most a jeles budapesti alkalom apropóján szépen rendet teszünk körülötte.

  A zenekar ismertségét, nagyságát részletezni felesleges, hatásuk a rockzenére megalakulásuk óta a legutóbbi időkig (de a kétezres évekig biztosan) folyamatos. Ha máshonnan nem, ez a hatás onnan biztosan lemérhető, hogy különböző fiatalabb, szárnyaikat bontogató bandák a zenekar Load albumig bezárólag keletkezett összes gitárriffjét lenyúlták. A Metallica-probléma általában ott kezdődik, hogy vajon metálhorda-e az olyan, amelyik képes kiadni a kezei közül egy Unforgiven-t, meg egy komplett ReLoad albumot, és ott folytatódik, hogy mennyire hiteles vajon az, aki tízévente profilt, stílust és hangzást vált, hogy rátegyen az éppen aktuális trendre, majd zsebre vágjon még néhány medencére és jachtra való milliót.

A klasszikus felállás. Clifford Lee "Cliff" Burton (balszélen) basszusgitáros 1986. szeptember 27-én vesztette életét turnébusz-balesetben.

  Kemény kérdések, a szakírók meg metáltudók, rock-sznobok imádnak is ezeken rugózni. Annyi igazság biztos van a fejtegetésekben, hogy nincs egységes Metallica-jelenség, hiszen ha valaki laikusként meghallgatja mondjuk a Metal Militia (1983) és a The Memory Remains (1997) című számokat, nem fogja elhinni, hogy ugyanaz a banda írta mindkettőt. Az is igaz, hogy a Metallica metálosságát tekintve kezdetektől fogva a „középutas” mezőnyben nyomta: a nyolcvanas években létezett ún. Bay Area Thrash-ben ugyanúgy ők voltak a legpuhábbak a Slayer és az Exodus mellett, mint ahogy a kilencvenes években nyújtott teljesítményükre sem mondaná az ember, hogy mekkora metálzúzás, amikor a dolog odáig fajult, hogy létrejött például egy Slipknot. Ezen a ponton viszont mindenképpen hozzátenném, hogy gigantikus sznobság a metálzene jóságmérőjévé tenni, hogy mennyire mély benne a gitár, vagy hogy mennyire szakad szét a drumometer a kétlábdobtól. A Metallicát éppen ez a kemény tempók, fémes hangzás és sötétebb szövegvilág ellenére jellemző relatív emészthetőség tette alkalmassá arra, hogy a kilencvenes évek közepére beteljesedő mainsteram metál forradalom zászlóvivőjévé váljon. Mert nincs kétség, hogy a metál áttörése a médiában, és társadalmilag elfogadottabbá válása döntő részben a Black album iszonyatos sikerének (máig több mint 22 milliót adtak el belőle!) köszönhető.

A zenekar felállása 2001-ig. Jason Newsted (jobbszélen) basszusgitáros ekkor lépett ki a Metallicából.

  Ha már siker, természetesen a srácok undorítóan, metáloshoz méltatlan módon meggazdagodtak. Emiatt, illetve a kilencvenes években felvett lágyabb alter-stílus miatt lehet őket utálni, viszont egyik sem gátolta meg a bandát abban, hogy kifejezetten jó zenéket is írjon. Hozzám is sokkal közelebb áll az, amit a korai szakaszban műveltek, de tagadhatatlan, hogy pl. az Until it sleeps (Load), vagy Low Man’s Lyric (ReLoad) kemény zeneiségről és érettségről tanúskodó számok lettek. Emellett James Hetfield megtanult rendesen énekelni, Kirk Hammet pedig valóban képzett szólógitáros lett (még Satrianitól is tanult, héló). Mivel időközben basszusgitárost is cseréltek, csak az az idegesítő Lars Ulrich maradt ugyanolyan szar dobos, mint kezdetben.

Minden, amiért szerethető a régi Metallica: sebesség, őszinte energia. (Creeping Death, felvétel 1992-ből.) 

Újfent egy szerethető pont: tessék megnézni, mekkorát gitározik Kirk Hammet! Hatalmas! (mondjuk 3:10-től már untam, de odáig süti) 

  A jövőre harmincadik évét betöltő Metallica tehát mindenféle ellentmondása és hibája ellenére megkerülhetetlen és óriási dolgokat tett le az asztalra; ma nem lenne egy sor zenekar a Mastodontól a Machine Head-ig, a Moby Dicktől a Blind Myselfig, ha a nyolcvanas években a Metallica nem robbant akkorát a dallamos, magát sminkelő, hajtupírozó brit heavy metal által uralt zenei színtéren, és nem jelenti ki, hogy a lényeg tulajdonképpen a „Metal up your ass”. Mindezt annyival tetézném, hogy nyilvánvalóan a két legnagyobb rock album a világon az 1986-os Master of Puppets és az 1988-as ...And Justice for All.

Pillanatkép az „elpuhult” Metallicáról. Az eredetileg Thin Lizzy szám Whiskey in the jar feldolgozása.

Minden bizonnyal San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral közösen adott koncert legjobb darabja: No leaf clover. James Hetfield hatalmasat énekel.

  Hogy kerekítsük a dolgot, mondok pár érdekességet a pénteki koncert apropóján. A zenekarnak eddig nem volt sok budapesti jelenése, viszont ami volt, az annál emlékezetesebb: az első magyarországi koncertjük 1988. szeptember 11-én volt az MTK-pályán (ezzel a bulival kezdődött a Damaged Justice Európa-turné). A színpadi díszlet része volt egy hatalmas szobor-makett, melynek a koncert egy pontján a műsor szerint össze kellett dőlnie, ám az nem a tervek szerint történt, és kicsin múlt, hogy nem okozott balesetet. A budapesti állomáson a zenekar forgatott is, és a Live Shit c. néhány évvel később kiadott koncert DVD legelején lévő turné-összeállításban a magyar szabadságszoborral pózoló zenekartagok is láthatók egy-két másodpercig.

  Aztán 1993-ban a The Cult és a Megadeth társaságában adtak koncertet itt, 1999-ben (Garage Remains The same Tour) pedig a Mercyful Fate és a Monster Magnet jött velük (a helyszín szintén az MTK Stadion volt). Azóta semmi. Na majd most.


*a szerző tanú, gátőr

A végére egy ritkaság, ha valaki fogékony rá. A 2004-es Download Festival előtt a dobos Lars kórházba került, ezért a zenekar kénytelen volt vendégdobosokkal nyomni - köztük Dave Lombardoval, a Slayerből! Ezen a felvételen a Battery c. szám látható, az ő közreműködésével. (Sajnos a hangminőség elég silány.)

Címkék: zene metál metallica

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr761986929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.10. 12:41:16

szombaton Beethoven-kamarakoncerten voltam, de most csak annyit mondanék:

BA-TTE-RY!

dr. Sigmund Fraud 2010.05.10. 12:51:30

Metallica király.

Korlátozott látású jegy 19.500-ért nem király.

Glupek 2010.05.10. 13:14:05

A cikkhez annyit hogy Lars szar dobos valóban, a dánok is ezt gondolják, viszont a számokat Hetfield és Lars írja, ácsi!

kéremszépen 2010.05.10. 13:38:51

Le*arom, hogy jön-é a metallica. Amíg Maiden van, minden van.:)

Ők meg azér' jönnek hozzánk gyakrabban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.10. 13:55:37

@seabeast: azért a Saxont én hanyagolnám... ahogy az Acceptet és a Manowart is. a Maiden meg a Priest oké. @Grift: én imádom a tahóság himnuszait, sőt a még parasztabb himnuszokat is, nint a Hatebreed, stb.
@hcrules: Alice Cooper ne is jöjjön, a Slayer meg sokszor jött már.

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2010.05.10. 13:58:07

'91 Monsters of Rock?? (AC/DC, Metallica, Mötley Crüe, Queensrÿche)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.10. 14:46:01

@Grift: Na ők aztán tutira megteremtik a nemzeti egységet. :)

@hcrules: Cooper miatt én is zabos vagyok. Frankón körbelövöldözte már az országot: egyik turnén Bukarest, előző turnén Szlovákia 2x, Bécs állandó, tán Nándorfehérvárat is megvívta már, mi meg 97 óta rághatjuk a kefét. Jobb nem jutott.

Redcap 2010.05.10. 15:02:53

No, azért van egy-két butaság, így például, hogy Lars Ulrich szar dobos lenne, de ugyebár ez ízlés kérdése. Viszont azt mondani a brit heavy metalra, hogy hajtupírozó és magát sminkelő már égbekiáltó baromság. A szerző úr nem téveszti véletlenül össze az amerikai hair metal vonulattal? De igen, összetéveszti. A NWBHM bandákra nagyon nem volt az ilyesmi jellemző. Rob Halford amúgy sem nagyon tudná tupírozni a haját.

manx express 2010.05.10. 15:05:21

"Az eredetileg Thin Lizzy szám Whiskey in the jar feldolgozása."

A Thin Lizzy is játszotta, de ez nem TL dal, sokan népdalnak vélik, bizonyos sorai a XVII. században már léteztek

gyz 2010.05.10. 15:07:21

megcsinálták 86-ban a műfaj egyik legjobb lemezét, aztán semmi különös. Ráadásul kevés idegesítőbb fej van a rock világában Ulrichnál.

mondjuk ebből a műfajból (heavy metal) egyedül az Iron Maident ismerem el feltétel nélkül. Ők idősebbek, mint Hetfieldék, de érdekes módon utóbbiak többet öregedtek.

seabeast 2010.05.10. 15:20:37

@dobray: Manowart,Acceptet nem is írtam...de Saxont ne hagyjuk, fontos és korrekt zenekar volt akkor, nem véletlenül játszogat még manapság is Saxonokat még a Metallica is a koncertjein.

www.youtube.com/watch?v=E3JXgyckhQ0&feature=related

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.10. 15:20:39

@dobray:
na, akkor istennek sok haszna van magából! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.10. 15:28:59

@vero:
tudja, vero, vannak életkori dolgok. ez is ilyen. ez a silány szemét, alsócsakrás infernális zörej. élvezzük egy ideig, aztán ha van egy cseppnyi eszünk felnőtt korunkra, akkor szégyelljük. legfeljebb bebaszva nosztalgiázunk rajta, aztán józanon azt is szégyelljük-kiröhögjük. ha rendes ember kedveli ezt a fajta zörejt, akkor legalább nézzen szembe azzal, hogy a rosszabbik énje szereti, a mindenkiben ott lévő gonosz. esztétikailag? menyhárt jól mondta valamikor pár éve egy interjúban: heves gyermekdal.
heves kamaszként jó hecc még a sírdöntögetés is, meg a liftben a nénire verni is. ez is valami ilyesmi. :)

tevevanegypupu 2010.05.10. 15:29:56

Hogy ezek nem birnak kimenni a divatbol, eszveszejto!((:

Refuse/Resist! 2010.05.10. 15:51:01

Két legnagyobb rock album a világon?
Azért merész...
Ott van a Paranoid, a Machine Head, In Rock, Led Zeppelin II, IV, Aqualung stb.
Ezek nélkül többet veszített volna a modern rock.
Pl. ilyen Metallica se lett volna.

@dobray: a manowarral mi a baj?
Be kell doni hozzá néhány sört, feltekerni az iróniamétert, és teljesen jól élvezhető.

@Grift:
Grift, van igazság ebben, de azért nem ilyen egyértelmű.
"Esztétikailag?" - szerintem abban van művészet, ahogy a posztmodern szétbomlást zenébe és szövegbe öntik.
Meg képzelje, van ilyen is: www.youtube.com/results?search_query=lady+gaga+official+video&aq=0
Ez azért sokkal rosszabb, mint a metál, mert ebben a szétbomlás kritikátlanul manifesztálódik.

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2010.05.10. 15:51:42

@Grift: "alsócsakrás infernális zörej" zsehenihiális :DDDD

ez lenne a sokat emlegetett "a rockzene az ördögtől való" típusú vélemény? :D Rendes ember mit hallgat?

hcrules 2010.05.10. 16:00:15

@rajcsányi.gellért (ergé): Jönnek ők is, nyáron Azfeszt! Hiába Veress Jani fiai csinálják, de legalább hoznak ide ilyeneket h Agnostic Front, Madball, Volbeat, Anti-Flag meg Enter Shikari :)

tevevanegypupu 2010.05.10. 16:01:27

"Rendes ember mit hallgat? "

Leginkabb zenet. Vagy a csend hangjait.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.10. 16:04:24

@PaganMaga:
nézzen a kép jobboldali figurájára, arra a szerecsenymixre. a szarvakat, a sátán jelét mutatja.
minden ami rossz, agresszív, destruktív, primitív, silány ösztönöket mozgató, mint mondjuk a kommunizmus, és a "rockzene" az a gonosztól való.
de zavaros korban élünk. pl. dobray, az eminens katolikus, pénteken a kép közepén látható bomlottagyú primitívnek csápol, akivel természetesen szóba sem állna más körülmények között, meg egyáltalán, ilyenekkel, falusi kocsmákban és mszp gyűléseken lehet találkozni, szóval pénteken ezen ugrabugrál, vasárnap meg szenteskedő képel hallgat valami polbeates hangzású szenténeket valami szürke arcú, szemüveges leánygitáros előadásában a vasárnapi misén. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 16:10:17

A Metallica az valami más:-(

Nemrég meséltem el a fiamnak, hogy a Metallicával azért nem boldogultam már kamaszkoromban sem, mert mikor elkezdenek döngölni, darálni, akkor az olyan érzés számomra, mintha egy elég hosszú és elég vastag injekciós tűt szúrnának be hátul, az öreglyuk környékén, a koponyámba és nekilátnának vele kiszívni az agyamat:-( És nekem ez soha nem jött be. Nem mondta a fiam, hogy nincs igazam.

Nem tudom mi az (a Metallica), de hogy nem zene az biztos, de még hogy csak nem is rakkendroll az is:-/ Valahol a patológia környékén kellene a megfejtést keresni.

ü
bbjnick

pelikán* 2010.05.10. 16:19:33

@Redcap: sajnálom, LU ilyen megítéléséről igen nagy konszenzus van, ti. rengeteget, már-már vállalhatatlanul sokat egyszerűsít, és gyakran hibázik. A duplázós témák nem lejátszása élőben pl. olyan számoknál, mint a Dyers Eve, egyenlő lopással. Nem indult ő olyan ócskának, de tényálladék, hogy a kilencvenes években többet drogozott a kelleténél (ezt ő maga mondta interjúban) és ő az egyetlen, aki nem képezte magát menet közben. Cserébe akkora az arca, mint ház.

@manx express: Maximálisan igazad van, most ugrott be, tényleg.

@Grift: "alsócsakrás infernális zörej" kifejezést ezennel lenyúltam [ikszdé]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 16:19:39

@Grift:

"dobray, az eminens katolikus, pénteken a kép közepén látható bomlottagyú primitívnek csápol (...) vasárnap meg szenteskedő képel hallgat valami polbeates hangzású szenténeket valami szürke arcú, szemüveges leánygitáros előadásában a vasárnapi misén"

Én fogadalmat tettem, hogy, ha csak egy mód van rá, @Dobrayt többet nem f*kázom. Kezd olyan érzésem lenni, mintha szándékosan provokálná:-/

ü
bbjnick

caralho voador 2010.05.10. 16:20:35

@Grift: "dobray, az eminens katolikus, (...) pénteken ezen ugrabugrál, vasárnap meg szenteskedő képel hallgat valami polbeates hangzású szenténeket valami szürke arcú, szemüveges leánygitáros előadásában a vasárnapi misén."
Haha, ez jó duma. Megjegyezném, hogy a bigott katkók 90%-ának az élete még ennél is sokkal súlyosabb ellentmondásokkal terhelt. Just like their religion.
A metálzene amúgy király dolog, nem hinném ördög(?)től valónak, csak nem árt, ha Hetfieldéknél kicsit kreatívabb, 'zenészebb' zenészek művelik. Az agyonistenített Master of puppets konkrétan a legunalmasabb metálalbum, amit valaha hallottam.
Na, de nem akarom bántani a Metallicát, nyilvánvalóan óriási hatással voltak a rockzenére, és 30 éves pályájuk alatt összehoztak legalább 5-6 marha jó számot. A többi tök egyforma, de annyi baj legyen. :)
Inkább ilyesmit hallgasson egy huszonéves, mint Sillye Jenőt. :D Egészségesebb. Csak persze kezelje a helyén a dolgot, nem feltétlenül kell az ember zenei ízlésének rátelepednie az életmódjára is.

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2010.05.10. 16:23:36

@Grift: ő a szólógitáros, szerintem csak vagánykodik, hogy hány fekvést ér át a gitár nyakán... persze lehet, hogy mégis szarvak azok és arra utal vele, hogy ördögien jó gitáros. Valójában önnek, mint a gonosz szószólójának ezt jobban kell tudnia ;)

gyz 2010.05.10. 16:29:20

@PaganMaga: szerintem feleslegesen magyarázod. aki 2010-ben még komolyan ott tart, hogy ez a kézmozdulat egyértelmű sátánista üzenet hordozója, annak felesleges.

az ördögvillázás egy rock-klisé, ugyanolyan, mint a vicsorgó pofa. végtelenül szánalmas, annál már csak az szánalmasabb, aki komolyan veszi

gyz 2010.05.10. 16:32:07

"Az agyonistenített Master of puppets konkrétan a legunalmasabb metálalbum, amit valaha hallottam."

szerintem meg az egyetlen valóban kiemelkedő teljesítmény tőlük. de ezen vitatkozni tökfelesleges :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.10. 16:33:12

Már tavaly megvettem rá a jegyet... SEEK AND DISTROY!

caralho voador 2010.05.10. 16:34:54

@gyz: persze. Ízlések és miegyéb.

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2010.05.10. 16:36:45

@gyz: persze, hogy felesleges, igazándiból csak meglepődtem, hogy ilyen létezik :)

btw: paganmaga.tumblr.com/post/583757588/via-b-oldal

üdv,

\m/ >.< \m/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 16:43:44

@gyz:

Lehet, hogy az ördögvillázás rock-klisé, de az öreg katolikusok között meg közhely, hogy: ha nem cselekszel, ahogy gondolkodsz, akkor egy idő után úgy fogsz gondolkodni, ahogyan cselekszel. Szóval, nem bagatellizálnám én ezeket a kliséket.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 16:44:52

@bbjnick:

ha nem cselekszel=ha nem úgy cselekszel

gyz 2010.05.10. 16:49:43

@bbjnick: jó, akkor csapjatok le rájuk minél előbb. nézz utána, a 80-as években Amerikában volt valami nagy leleplezés, hogyha mittudoménmelyik együttes lemezét visszafelé játszod le, akkor ördögi üzeneteket hordoz.

Résen kell lenni!

;)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.10. 16:51:48

@Grift: az igazi szavak a zűrzavar korában ércként csengenek, ám a fület bántja a hosszantartó csengés, s a szem félretekint az egyszerű, tiszta képről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 16:54:12

@gyz:

Én lejátszottam visszafelé néhány nótát és tényleg ott vannak a szövegek... :-(

ü
bbjnick

carlodicanio 2010.05.10. 17:05:38

setlistet nem tud vki véletlenül? az új album számai mellett mit fognak még tolni a régi számaik közül?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.10. 17:07:41

@bbjnick:

Vigyázz, a sátáni üzenetek valójában a Halász Judit lemezeken lapulnak, ettől fertőződött meg egy teljes generáció!

Lássuk: www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3Y

Boldog-boldog születésnapot!

Visszafelé lejátszva:

Sacrilegium, Belzebub-belzebub!

(Tilcsákbe-tilcsákbe!)

tevevanegypupu 2010.05.10. 17:11:28

Nem tudom mi ez ezekkel az ordogizekkel, mindenesetre egy biztos: aki Metallica-rajongot en ismertem, azok mint egyben Hitler imadoi is voltak, szenvedelyes zsido-arab-fekete-gyulolok, fekete szoges borkabatokat, nagy, szoges bakancsot hordtak, imadtak a Waffen SS-t, kis horogkeresztes fulbevalok logtak a fuleikben, meg ahol csak lehetett,elkepeszto
dolgokert rajongtak.Ez persze nem Magyarorszagon volt es a kilencvenes evek kozepe tajan, szoval lehet, hogy azota valtozott a kozonseg es talan az egyuttes is. De hogy akkoriban iszonyu tarsasag voltak ok es rajongoik is az biztos.

Alfőmérnök 2010.05.10. 17:14:02

@Herr SturmLiberator: A Micimackó-lemezt visszajátszva pedig egy helyen az hallható, hogy:
málnástúrós.
Nem vicc.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 17:14:30

@Herr SturmLiberator:

Ó, én már régen kiszúrtam a halászjuditot, hogy nem játszik tiszta lapokkal:-D

ü
bbjnick

pelikán* 2010.05.10. 17:19:28

@tevevanegypupu: te, én tök magamra ismertem. Pénteken a programunk konkrétan úgy néz ki, hogy először nem a koncertre megyünk, hanem először kokaint szívunk a betekert koncertjegyekkel a földről, majd öreg néniket köpdösünk, másfél órán át kokettálunk a fajgyűlölő, alkoholista metálos barátainkkal, a meghallgatjuk visszafelé az összes kedvenc slágerünket (végülis az tök élvezhető, hosszú távon is hallgatható), aztán óvodásokat korbácsolunk. ÉS csak utána megyünk a koncertre.
[szmájli]

Bell & Sebastian 2010.05.10. 17:23:49

Ha Gerendai Károlynak nem kellenek, csak lehet benne valami jó! :)

gyz 2010.05.10. 17:23:55

@bbjnick: ja, hát én most eddig azt hittem, hogy az ördögvillás szörnyeknél maradunk.

A Beatles az más, az szerintem is maga a sátán.

Amúgy míg te hátrafelé hallgatgatod az sárga tengeralattjárót, addig a hagyományos irányba forgatva ilyenek is mennek pl:

www.youtube.com/watch?v=aFn26ntmSsg

lehet, hogy ha ezt visszafelé játszanánk le, azt mondaná, Jézus szeret?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 17:25:35

@Alfőmérnök:

Látom, te is szkreccseltél KOLOBOK-lemezekkel:-D

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.05.10. 17:26:13

@Alfőmérnök:
Arra azért befizetnék, hogyan lehet bakelitet visszafelé lejátszani! :)

tevevanegypupu 2010.05.10. 17:28:14

@Pelikán József *:

Szoval akkor semmi nem valtozott, ugyanolyan gazfickok a mostaniak is.(:

Alfőmérnök 2010.05.10. 17:28:55

@Bell & Sebastian: Előbb el kell rontani a lemezjátszót, aztán már megy magától. :)

pelikán* 2010.05.10. 17:29:40

@bbjnick: és az ugye megvan, hogy Ákos Ikon c. számában visszafelé hallgatva kijön az, hogy "szeretkezz az anyáddal"?!

Bizonyíték, nem ígéret:
www.kecskefeszek.hu/_mp3/mp3.php/villam-geza/ikon.html

gyz 2010.05.10. 17:33:04

@Bell & Sebastian: az alsó oldalához illeszted a tűt :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 17:36:18

@Bell & Sebastian: & @Alfőmérnök:

Miért kellene elrontani a lemezjátszót?!:-D

A jobb DD-k játszanak oda-vissza, kívánt sebességgel, a szíjhajtásúakról pedig lekapod a szíjat és kézzel tekered a lemezt a kívánt sebességgel a kívánt irányba:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 17:40:43

A blogmotor egy hélóta g*ci!:-/

Alfőmérnök 2010.05.10. 17:44:35

@bbjnick: Utóbbi. :)
De annyira felkavartak a gyermekkori emlékek, hogy el is kezdtem keresni a Micimackó lemezt. Ha lesz időm csinálok belőle egy posztot. :)

tevevanegypupu 2010.05.10. 17:58:00

@Alfőmérnök:
Halasz Judit gyereklemezeitol egnek all a hajam. Egyszeruen nem birom. Egyebkent Halasz Juditot sem, szoval lehet, hogy a ketto osszefugg.(:

Alfőmérnök 2010.05.10. 18:01:43

@tevevanegypupu: Ez nem Halász Judith.
Mesélő: Gábor Miklós, nyuszi: Domján Edit, Micimackó: Margittay Ági...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 18:04:31

@gyz:

Minden azzal a mocskos Beatlessel kezdődött.

Innen jön ez az egész "ördögvillázás":

www.youtube.com/watch?v=aMfkVGCU_BA

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2010.05.10. 18:07:34

@Alfőmérnök:
Akkor egy szot sem szoltam, az mindjart mas.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 18:08:11

@Alfőmérnök: & @tevevanegypupu:

www.halaszjudit.hu/index.php?page=kiadvanyok&id=1

Ez azért egy korszakos lemez:-D
Halász Judit első lemeze, felnőttlemeznek készült, az is egyébként, aztán kiderült, hogy a gyerekeket is be lehet vele kábítani.:-/

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.05.10. 18:23:15

@bbjnick: 1973, a rockzene utolsó nagy éve.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.10. 18:23:33

@Pelikán József *:
nyúlja, használja egészséggel! /persze forrásmegjelöléssel :) /

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.10. 18:29:47

@vero:
a mai korban az angyalok nyelvén szertettel szólás is zengő ércnek és pengő cimbalomnak hallik! :)

/kis magyarázat: a lélek nélküli érc üres zengése még csak értelmezhető, de a cimbalom majdnem leiterjakab, szélhárfáról, emberi lélek nélküli zenéről van szó/

tevevanegypupu 2010.05.10. 18:46:27

@bbjnick:
Sajnos engem nem tudott elragadtatni, de mondom ki nem allhatom Halasz Jutkat. A versek es dalok szerzoitol ezennel elnezest kerek.

@Alfőmérnök:
Jaaaj, ez viszont nagyon de nagyon. A rajzok is!! Amennyire nem szeretem es idegesit a bargyu kisherceg, annyira szeretem Micimackot. Felteve ha nem Halasz Jutka enekli. Koncz meg Brody meg elmegy csakcsak.

Redcap 2010.05.10. 19:25:40

@bbjnick: Ezt hívják metálnak, igazi zene igazi férfiaknak:D És hidd el, vannak a Metallica által játszott thrash metalnál durvább stílusok is, én speciel elég gyengusnak tartom a Metallicát. Mondjuk én nyíltan vállalom, hogy szeretek mindenféle sátánista és pogány black metal zenéket is:D

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.10. 19:53:54

zsidózás volt már?
azt a kérdést még ugye senki nem tette fel, hogy lehet az, hogy tuti teltházas koncertet nem hoztak el 11 év óta mo.ra, holott a körnéyken mindenütt szerepeltek?

tényleg mindegyikük ábrázatja vagy kézjele aberrált dolgot mutat.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.10. 20:58:54

@Grift: az érc csengése -az angyalok trombitája
@Alfőmérnök: mi volt 73ban?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.10. 21:16:18

@Bell & Sebastian:

a) valami tuti állítgatható lemezjátszóval, mint a Technics 1200

b) régi félautomatával, ahol nem aktiválja a hangkar a lemeztányért

Full automata lemezjátszónál meg leszeded az ékszíjat és pörgeted vissza a lemezt a diabólikus üzenet kihallásának reményében.

Mindhárom esetben a lemez és a tű exponenciálisan növekvő kopásnak lesz kitéve.

Vagy egyszerűen és (khöm) jogszerűen letöltöd mp3-ban a gyanús nótát és valamely freeware lejátszó/szerkesztő progiban megfordítod. Ha még akkor sincs satanic message, beleszerkeszted.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 21:23:06

@Herr SturmLiberator:

mp3:-D

Látom, te nem szkreccseltél annak idején Kolobok-lemezzel:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.10. 21:24:55

@Redcap:

"Ezt hívják metálnak, igazi zene igazi férfiaknak"

Ok, valószínűleg a zenéről és a férfiasságról is jelentősen eltérnek az leképzeléseink:-) Van ilyen:-)

ü
bbjnick

irrelevant 2010.05.10. 23:41:19

Nemtom, miért van lefikázva a cikkben egy fél mondattal Jason. OK, Trujillo biztosan technikásabb, de nekem pl. az ő játéka nem jön be annyira. Newsted nem nagyon csinált mást, mint ráduplázott a basszussal Hetfield gitárjára, de ebben a műfajban ezt kell csinálnia a basszusnak.

Alfőmérnök 2010.05.11. 08:27:02

@vero: Ha nem is pont 73ban, de valamikor a '70-es évek elején fulladt ki a rockzene. Nem mintha előtte nem biznisz lett volna, de volt benne valami szufla. Ami utána jön, az csak ismétlés, hígítás. Én legalábbis így látom.
Hol van vadságban pl. a Metallica J. Hendrixtől? Műmájerkedés.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.11. 08:29:59

@bbjnick: azzal nem, de a Halász Judit ákombákomákosrétes vagy milyen lemezét azt karcoltam márnemkárérte alapon. A poszt tárgyát képező Metallica kilemól c. első lemeze is bakeliten pörög a koncert előtti noszalgiahergelés végett.

A bakelit korszak legnagyobb előnye: anno a lemezre kb 45 perc muzsika fért rá. Ergo nem voltak felesleges szünettöltők és átvezetések, intrók, hanem velős albumok születtek.

Alfőmérnök 2010.05.11. 08:30:36

@Herr SturmLiberator: Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi volt a célja B & S – nak ezzel a kérdéssel. Tán azt akarta sugallni, hogy hazudok? Akkor menjen a picsába. Vagy valami „kódolt” üzenet volt? Akkor leszarom, aligha én vagyok az egyetlen, akinek nehézséget okoz megfejteni a dodonai üzeneteit.

pelikán* 2010.05.11. 09:51:13

@otvospeter: nem fikkantás az, a "Mivel időközben basszusgitárost is cseréltek" kezdetűvel nem volt célom, bár most olvasva tényleg lehet így érteni. Csak Larsot répázom, de ez egyfajta küldetéstudatból jön. Jason alkatilag sokkal inkább illett a Metallicába. RT viszont jobb zenész. (Ujjal penget, bőgőn mégis csak az az igazi.)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.11. 10:03:11

@Alfőmérnök: na igen talán B&S commentjeit is visszafelé kéne játszani, hátha úgy jönne ki az értelme :)

Ami a zenei vadságot illeti, ajánlom a Panterát. A Vulgar Display of Power ill. Far Beyond Driven nem csak a címben sejtet odabaszarintó acélpörölyt.

Imhol: www.youtube.com/watch?v=p-N0j3tsMFM

gyz 2010.05.11. 10:04:33

www.youtube.com/watch?v=XL8eoDw7z0w&feature=PlayList&p=563E81A72FA2BCB5&playnext_from=PL&index=0&playnext=1

Az első 2 percben megmutatja Trujillo, miért hihetetlenül visszataszító.

Az meg, hogy tud, a Metallicában lényegtelen, hagyományosan úgy hangosítják a koncertjeiket, hogy a basszus alig hallatsszon (kivétel persze a fenti szám intrója, meg néhány Burton-szerzemény)

irrelevant 2010.05.11. 16:31:27

@Pelikán József *: OK, értem már. Bár számomra műfajidegen a metálban az ujjal pengetés.

Meg talán azért sem szimpatikus RT, mert a St. Anger lemezre asszociálok róla, ami a legszörnyűbb izzadságszagú erőlködés. Azt a lemezt a megrögzött Metallica-rajongó haverom is, aki a Kill 'em all-tól a Reloadig mindent feltétel nélkül imád, szóval még ő is csak kötelességből hallgatta, és bár nem vallotta be, a Some kind of monster című szörnyűség alatt mindig láttam az arcán azt az értetlenséggel vegyes szomorúságot :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.11. 21:24:44

@Herr SturmLiberator:

Az LP (bakelit) egy nagyon kreatív és kreativitásösztönző objekt:-D (Ja, és egy jó LP egy jó lemezjátszón százszor jobban szól, mint bármely digitális bizb*sz:-))

ü
bbjnick

Ifj. Báró Loff-Ász Jóska · http://www.erepublik.com/ 2010.05.11. 23:46:32

Ez nem zene, basszátok meg, süket icások, a gránitszartól hörgő Hetfieldetekkel együtt! :D

Ez a zene www.youtube.com/watch?v=ZSvBLPcvs84

Takika 2010.05.12. 17:15:32

Valaki erdeklodott setlistrol: Majus 11, kedd: setlist.fm/setlist/metallica/2010/odyssey-arena-belfast-northern-ireland-bd4dd36.html

Mas: Van egy elado kiemelt allohelyes (szinpad elotti reszre szolo) jegyem, 20k-ert barki viheti.

Luxa · http://blog.luxa.hu 2010.05.13. 08:04:41

@otvospeter: Ugyan a koncerteken ő szerepelt, de a St. Angernek sem az írásában sem a stúdiómunkáiban nem vett részt RT, az albumon Bob Rock producer hallható. RT később jött egy kicsivel.
Csak azért mert bírom RT-t. :) (St. Angert is bírnám, ha nem az lenne ráírva, hogy Metallica.)

iqlight (törölt) 2010.05.13. 17:40:58

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: te hallod, kicsit gondolkozz már miket firkálsz ... Nyilván véletlenül adtak el a hörgős fiúk annyi lemezt mert nem zene amit csinálnak ...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.17. 11:08:57

Meghalt Ronnie James Dio

www.youtube.com/watch?v=HFH36je9Hro&feature=related

I`m a wheel, I`m a wheel
I can roll, I can feel
And you cant stop me turning
cause Im the sun, Im the sun
I can move, I can run
But you`ll never stop me burning

Come down with fire
Lift my spirit higher
Someones screaming my name
Come and make me holy again
I`m the man on the silver mountain
I`m the man on the silver mountain

I`m the day, I`m the day
I can show you the way
And look Im right beside you
I`m the night, I`m the night
I`m the dark and the light
With eyes that see inside you

Come down with fire
Lift my spirit higher
Someones screaming my name
Come and make me holy again
I`m the man on the silver mountain
I`m the man on the silver mountain

Just look at me and listen
I`m the man, the man, give you my hand
Come down with fire
Lift my spirit higher
I`m the man on the silver mountain
I`m the man on the silver mountain
I`m the night the light
The black and the white
The man on the silver mountain

bolyhi 2010.05.18. 18:06:35

#
Keresem azt a srácot, aki egy magas, göndör hajú fiú és egy alacsony, helyes lány társaságában tombolt. A színpadtól balra, a bejárathoz közel álltunk. A lánynak sört öntöttek a nyakába és én adtam neki zsebkendőt! Te nagyon sokszor engem néztél, és kifele menet is ott álltál és figyeltél...de megszólítani nem mertél. Szeretnélek újra látni! Ha olvasod jelentkezz itt! Brigi
brigimajer@gmail.com

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.18. 18:53:53

@bolyhi:
falafel! ez már megint milyen trükk? :))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.18. 20:34:30

@Grift:
Jaj neee! Mondd, hogy nem te vagy a fürtöske!

Bell & Sebastian 2010.05.19. 18:31:41

@Alfőmérnök: @Herr SturmLiberator:
Értetlenül állok ennyi értetlenkedés láttán. Az első és utolsó -még ma is működő- lemezjátszóm tangenciális, szétbaszni a gépet vagy az értékes lemezt meg nem egy műszaki lelemény.
Még az inverz MP3 a legjobb ötlet.

(Alfi, mitől oly frusztrált mostanság?)

Alfőmérnök 2010.05.19. 19:03:32

@Bell & Sebastian: Frusztráltnak tűnnék? Biztos a szar idő az oka.