Kommentszűrés
’10 máj
7
09:28

Tory tor helyett

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Az igazi győztesek a választók, meg a demokrácia - hangzott el a jolly joker mondat BBC dögunalmas választási műsorában tegnap este. Igaz, más győztesről nem is lehet beszélni. Ahogy körvonalazódik a végeredmény (ami megfelelni látszik az exit polloknak), meg lehet állapítani: a brit választásoknak csak vesztesei vannak.

  Vesztes a Munkáspárt: 13 év baloldali kormányzás, Gyurcsány legjobb brit tanítványának felemelkedése és bukása, valamint az ottani B. Gordon szürke végjátéka után elvesztette a választásokat a Labour. A gazdaságot elkúrták, a Cool Britain britpoppal egyidős balliberális társadalomképe szétesett, a brit nagyvárosok utcáin ma már mindennaposak a késelések, a lövöldözések, az ifjúság pedig elmerült a bandázásokban, az akut alkoholizmusban és drogfogyasztásban.

  Vesztesek a Liberális Demokraták: az örök harmadik liberók a minden ízében multikulti Nick Clegg pártelnök ügyes választási vitaszerepléseivel az elmúlt hetek sztárjává nőtték ki magukat, bulvárcelebek sora tett hitet a liberálisok mellett. Az egyéni választókerületi rendszerből adódóan viszont csúnyán bebukták a felfokozott reményeket: a jelenlegi állás szerint nem hogy hatalmas előretörésről, hanem egyenesen a korábbinál rosszabb eredményről beszélhetünk: most úgy tűnik, hogy hét képviselői helyet elvesztettek az előző választásokhoz képest.

  És vesztesek a konzervatívok is: bár David Cameronék többször cséndzseltek, mint Barack Obama és Orbán Viktor összeadva, az eredmények tükrében nem beszélhetünk Nagy-Britannia történelmi jobbrafordulásáról. Blair országlásának utolsó éveitől kezdve, de Brown közel három évig tartó csetlés-botlása idején végképp a konzervatívoknak állt a zászló. Bár Cameronék hatalmas erőfeszítésekkel, ugyanakkor hagyományos szavazóikat felzaklatva újramárkázták a '97 óta állandó vesztesként ténfergő tory pártot, az áttörés mégsem következett be: a 650 egyéni körzet több, mint fele nem kért az újkonzervatív változásból.

  Keserű így a tory győzelem, és most még senki sem tudja, mi várható. Ránézésre persze lehet azt mondani, hogy a liberálisokkal együtt akár a Munkáspárt, akár a Konzervatív Párt stabil többséget tud alkotni. Azonban Nagy-Britanniában szinte ismeretlen fogalom a koalíciós kormányzás, hiszen a választási rendszer sajátosságaiból adódóan szinte mindig parlamenti többséget szerez a győztes párt. Utoljára 1977-ben írtak alá együttműködési szerződést a munkáspártiak és a liberálisok, hogy Jim Callaghan kormányfő maradhasson. A kényszerű ballib szavazókoalíció alig egy évig maradt egyben, hogy aztán egy bizonyos Margaret Thatcher vegye át vaskézzel Nagy-Britannia irányítását. A szokásoktól eltérően most viszont szétszavazott Angolhon. Választási térkép ínyenceknek itt.

  Ehhez még hozzájönnek a választások lebonyolításában tettenérhető, khm... hiányosságok. Mintha a pár héttel ezelőtti magyarországi események ismétlődtek volna meg a sokszor bezzegországnak tekintett Nagy-Britanniában. Hosszú sorok, elfogyó szavazólapok, urnazárás körüli bonyodalmak, elhúzódó szavazatszámlálás szítják a kedélyeket az amúgy is felbolydult szigetországban.

  Erzsébet királynő tudatta a pártelnökökkel és a közvéleménnyel, hogy ma délután egyig ne jöjjön egyik, magát esetleg győztesnek tartó pártelnök se a Buckingham palotába tárgyalni. A tegnapi választások eredménye miatt valószínűleg maga a Királynő fogja bejelenteni, hogy mely politikust tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy kormányt alakítson.

Címkék: választás külföld munkáspárt nagy britannia konzervatív ii erzsébet gordon brown tory david cameron liberális demokrata nick clegg

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr721980882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

La Serenissima 2010.05.07. 10:27:05

semmilyen szempontból sem szerencsés ez az eredmény.

greybull 2010.05.07. 10:38:19

Mi a tanulság mindebből? Abszolúte semmi, mondhatnánk, de mégis: az, hogy minden jól működő gazdaságot sikeresen szét lehet kúrni sok-sok jóakarattal, ideológiai faszsággal, okoskodással, voluntarizmussal, baromsággal.
Isten óvjon minket a rokonainktól, barátainktól, és jóakaróinktól - az ellenségeinkkel elbánunk magunk is!

Locassen 2010.05.07. 10:42:56

Na és mi lenne, ha őfelsége teátrálisan összetépné a Bill of Rightsot, a nepáli gurkhákkal szétzavarná a parlamentet és uralkodna dicsősége teljében?

Lájkolnám.

greybull 2010.05.07. 11:00:22

@Locassen: sajna őfelsége ki van herélve - illetve nem is volt neki. Oda más őfelsége kéne, de az ötlet - elismerem - kiváló. Gratula!

kendeffybotond 2010.05.07. 11:39:42

Igen nem teljes a konzervatív győzelem és sok variáció van. Nem zárható ki egy Labour-Libdem koalíció Brown nélkül, mondjuk D.Miliband-del és N.Cleggel, vagy egy tory kormány a kis pártok támogatásával, ulsteri unionisták, Plaim Cymru és Skót Nemzeti Párt. A skót parlamentben például a kisebbségi nacionalista kormány támogatják a toryk.

Az is érdekes, hogy ki kap majd kormányalakítási jogot, hung parlament esetén nem annyira világos az íratlan alkotmány. Cameron vagy valaki -nem Brown- a Labourből?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.05.07. 11:42:01

@Locassen: Éppen itt volna az ideje szétcsapni már azt a kutyakomédiát, ami ott megy. :) A rókavadászat betiltása, az a gondolat, hogy a bírók ne parókában üljenek a bíróságokon, valamint Gordon Brown és Tony Blair személye bőséges okot szolgáltat erre.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.07. 11:55:34

@kendeffybotond: ma reggel azt olvastam, hogy a királynő fogja bejelenten délutái, kit tart legalkalmasabbnak arra, hogy kormányt alakítson.

Bloodscalp 2010.05.07. 12:53:33

@elGabor: szerinted mi a gondja a királynőnek a volt és jelenlegi miniszterrel?

bz249 2010.05.07. 13:35:03

@picur3ka/beleallos kampany: ilyen komoly lenne a nemet-skot ellentet?

picur3ka 2010.05.07. 13:38:30

@bz249:

Es akkor meg gorog hercegekrol nem is beszeltunk.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.05.07. 13:56:12

@Locassen: Pár évszázaddal visszalépnénk? Jajj, be csodás lenne... Baromság.

józan' 2010.05.07. 15:22:02

@greybull: "Mi a tanulság mindebből?"

Az, hogy a kizárólag egyéni választókerületeken alapuló rendszer látványosan nem működik megfelelően.

Bell & Sebastian 2010.05.07. 16:14:41

- Do you speak English?
- Yes!
- Name?
- Abdul al-Rhazib.
- Sex?
- Three to five times a week.
- No, no … I mean male or female?
- Yes, male, female, sometimes camel.
- Holy cow!
- Yes, cow, sheep, animals in general.
- But isn’t that hostile?
- Horse style, doggy style, any style!
- Oh dear!
- No, no! Deer# run too fast …

(#szarvas)

Nagyjából ez a probléma.

veiszi 2010.05.07. 20:10:18

Érdekes a térképen, hogy a konzik a választást nagyjából az Anglián kívüli területeken bukták el: Ulsterben egyetlen helyen sem tudtak nyerni, Skóciában meg csak egy körzetben; még Walesben voltak a legerősebbek.
Ezt szerintem egyértelműen annak a politikájuknak köszönhetik, hogy sosem támogatták a devolúciót. Ezzel viszont gyakorlatilag elvágták magukat ezeken a területeken hosszú időre (Wales kivétel talán, mert ők még a funkciótlan kis nemzetgyűlésüknek is örültek mint majom a farkának).
Érdekes még, hogy Skóciában ahol nem az SNP nyert, ott "kisebbik rosszként" a liberálisokra szavaztak sokan. Ez olyan, mintha a bukott MSZPt és a Fideszt egyaránt tömegesen elutasító evk-k lettek volna, ahol az LMP verseng a Jobbikkal :) (és bocs az SNP-től, mert azért nem említhetők egy szinten a Jobbikkal, csak magyar példában így lehet ábrázolni)

veiszi 2010.05.07. 20:15:08

Ja, és ez párhuzamba vonható a határon túli magyarok állampolgárságának kérdésével is... mert oké, h nem jár majd választójoggal automatikusan, de tuti sokan bejelentkeznek majd rokonokhoz stb., és akkor tuti "büntetik" majd a szocikat :)

veiszi 2010.05.07. 20:18:28

@Bell & Sebastian: :)

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.05.07. 22:01:05

@veiszi: Csak hozzátenném, hogy az északír parlamenti seatekkel amúgy sem szoktak számolni az angol pártok, ott egy kicsit másképp van tematizálva a politika...

@Locassen: Az mekkora lenne! :D

csi 2010.05.07. 22:51:10

@veiszi: Skóciában még mindig Thatcher miatt népszerűtlen a tory párt. Elég makacs népek.

Ezekiel 25,17 2010.05.08. 00:45:11

@veiszi: Érdekes, épp erre figyeltem fel én is. A tulajdonképpeni Angliában simán nyertek a konzervatívok, de Skócia, Wales és Észak-Írország nem kért belőlük.

Ami pikáns a dologban, hogy a fenti háromnak van valamilyen felhatalmazással rendelkező saját parlamentje vagy nemzetgyűlése, de ezzel együtt a brit parlament képviselőire is szavazhatnak. Anglia ezzel szemben nem rendelkezik saját képviselettel, csak az összbrit parlamentre szavazhatnak. Ennek a hátránya most elég világosan látszik.

Erre a demokrácideficitre már többen felfigyeltek ott is...

picur3ka 2010.05.08. 10:52:31

Ezt a helyzetet egy Wales-i ismerosom igy vilagitotta meg egyszer valakinek: en nem vagyok angol, ez olyan mintha leromanoznal egy szekelyt.

veiszi 2010.05.08. 11:59:33

@Sawyer_: ez az ún. west lothian question (vagy english question), már a 70-es években felmerült elméletben, de 1999 óta konkrétan alkotmányos visszásságként él. Valamelyik neves brit alkotmányjogász egyébként azt mondta, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolása Nagy-Britannia bukását jelentené, amiben van is igazság. Vannak ötletek amúgy arra, hogy legyen a skót, az északír meg a walesi mintájára külön angol parlament is, de az azért már túlzás lenne :) Egyébként nem adok 10 évet, és Skócia független lesz szerintem.
@csi: igen, a munkáspárt azért népszerű, mert ők támogatták és valósították meg a skót parlament újjáélesztését, Thachertől ill. Majortől meg csak a poll taxet kapták :P

picur3ka 2010.05.08. 12:17:53

@veiszi:

Skocia fuggetlensege erosen gazdasagi kerdes is. Ha az olajmezok kiurulnek, senkit nem fog erdekelni, de akkor meg hogy tartjak el magukat, azt nem tudom.

bz249 2010.05.08. 12:33:13

@picur3ka/beleallos kampany:

a.) lesz még egy csóri ország Európa peremén (Skócia egyébként hagyományosan ezt a szerepet töltötte be a történelem folyamán)

b.) Ciprus, Izland újrahangszerelve, Skócia, mint pénzkiszervező központ

picur3ka 2010.05.08. 12:49:51

@bz249:

Ja, igen, Eb mar most penzugyi kozpont.