Babyboom Bajnai-módra (II.) - Az ügyvezető kormány szóvivője reagál
2010. május 05. írta: Passato Prossimo

Babyboom Bajnai-módra (II.) - Az ügyvezető kormány szóvivője reagál

  Legutóbbi, április 29-i posztom (Babyboom Bajnai-módra) megjelenése után nem várt magas helyről érkezett reakció: Szollár Domokos az ügyvezető kormány szóvivője érezte fontosnak, hogy elmondja, mit gondol a kérdésről. Udvariasan ajánlotta figyelmembe a Bajna-kabinet családtámogatási szigorításainak árnyaltabb bemutatását. Az emailben átküldött szöveget változtatás nélkül közöljük, azzal a megjegyzéssel, hogy Szollár is elismerte, a szöveg néhol nem kerek. Valószínűleg több korábbi kommunikációs anyag összeollózott rezüméjét olvashatjuk. A téma jelentősége miatt nem fosztanám meg az olvasókat részletektől. Különösen ajánlom a Bajnai-babyk (így nevezik a sajtóban és a blogokon azokat a csecsemőket, akik már a hátrányosabb családtámogatási rendszer hatályba lépése után látják meg a napvilágot) szüleinek az infokat.

"Az átalakítások célja a foglalkoztatottság növelése, a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzése. Minderre azért volt szükség, mert a női foglalkoztatási ráta Magyarországon európai összehasonlításban nagyon alacsony, amelyhez az időtartamukat tekintve bőkezűnek mondható gyermekgondozási támogatások is hozzájárulnak. A kormány a családtámogatási rendszer átalakítása mellett több olyan - egymásra épülő - intézkedést tervez megvalósítani, amelyek ösztönzik, elősegítik a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérését. Ennek egyik legfontosabb eleme a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése. Az intézkedés egyik eleme a családtámogatási rendszer átalakítása: a gyes futamidejének megrövidítése. Ez persze önmagában nem lenne elegendő. Hiszen biztosítani kell, hogy legyen hely a gyermekek napközbeni ellátására is. Az elmúlt évek jelentős óvodai és bölcsődei férőhelybővítése ellenére a gyermekek napközbeni ellátása még mindig kapacitáshiánnyal küzd. A kormány 2012-ig 15-16 ezer új férőhellyel kívánja bővíteni a nappali ellátást, elsősorban európai uniós források felhasználásával és új ellátási formák kialakításával. Az európai uniós források felhasználásával a már megkezdett és most kiírandó pályázatok révén 2012-ig a kormány 7.800 bölcsődei, valamint integrált óvodai-bölcsődei férőhelyet hoz létre. A kormány 2010. január 1-jétől 20%-kal megemeli a csoportlétszámokat (10-ről 12-főre). Ezzel további 5 000 férőhely jön létre. A családi napközik létrehozásának ösztönzése érdekében a kormány 2009. szeptember 1-jéig egyszerűsíti a működtetést és finanszírozást. A kormány 2010-től megemeli az állami normatívát is. (246 ezer forint/gyerek/évről kb. 300 ezer forint/gyerek/évre) Ennek eredményeképp 2012-ig a most meglévő 1500 férőhely további minimum 1000 férőhellyel bővülhet. 2010-től a kormány új intézményként létrehozza a családi gyermekfelügyeletet, amely szintén azoknak a szülőknek nyújt segítséget, akik nem tudják bölcsődében elhelyezni a gyermeküket, vagy késő estig dolgoznak. A családi gyermekfelügyelet 2012-ig újabb 1000-1500 gyermek nappali ellátását oldhatja meg. A gyermekek nappali ellátásának fejlesztése mellett a kormány célzottabbá teszi a nők munkaerő-piaci visszatérését elősegítő komplex foglalkoztatási programokat. A jelenleg is működő programok mellett - mint például a Start Plusz program, vagy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elindult "Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" - mellett új elem lesz a kormány döntése nyomán a GYES-ről, GYED-ről visszatérő anyák részmunkaidős foglalkoztatásának ösztönzése. A közszférában erre a kormány 1 éves lehetőséget fog biztosítani, a versenyszférában pedig munkaerőpiaci eszközökkel fogja ösztönözni a kisgyermekes anyák részmunkaidőben történő foglalkoztatását. A családtámogatási rendszer átalakítása azt hozza magával, hogy 2012-től több anyuka térhet vissza a munka világába, és így bővülhet a foglalkoztatottság. Ez fontos az ország versenyképességének javítása szempontjából is. Az intézkedés, mint gazdaság élénkítési intézkedés, szerepel a Bajnai-kormány válságkezelő programjában is. Az intézkedés is része annak a gazdasági pályának, amin az ország jelenleg van, és aminek eredményeként
 2011-től 3-4%-os gazdasági bővülés jöhet Mo-n. A program egy vállalás is az IMF és az Európai Bizottság felé. Az IMF és EB ezt támogatólag döntött a magyar hitelcsomag odaítéléséről (aminek egyébként egy nagyon jelentős részét hála istennek még nem kellett felhasználni, hiszen javult Magyarország helyzete és a pénzpiacokról tudjuk magunkat finanszírozni, de a hitelcsomag a következő kormány rendelkezésére áll, ha kell).A családtámogatási rendszer átalakítása így magában hordozza a gazdasági pálya újrarajzolását és az IMF és EB-vel történt megállapodás újragondolását." 

Szollár Domokos

  A Szollár által vázolt képet tovább is árnyalhatjuk. A közoktatási normatív összegek túlnyomó többségét érintő csökkentéssel. A számos szakmai és fideszes bírálattal. Az egyházi iskolákat érintő hátrányos megkülönböztetéssel. Mindenesetre Navracsics Tibor a fenti intézkedések bejelentésekor, már 2009 tavaszán a gazdasági mutatók javulása esetére egy lényegesen bőkezűbb családtámogatási rendszer bevezetését ígérte, amennyiben a Fidesz kerül hatalomra. A legújabb hírek szerint a második Orbán-kormány első törvényjavaslatai között szerepel a családi pótlék kifizetésének iskolalátogatáshoz kötése. A családpolitika átformálása elkezdődött.

  Csak remélni tudom, hogy a leendő kormány és az IMF tárgyalói között folytatott megbeszéléseken már szóba került a nem túl hatékonyan működő családtámogatási rendszer újragondolása. A szisztéma, ami közvetlenül függ össze a foglalkoztatással, közoktatással, demográfiai helyzettel, a hátrányos rétegek felzárkoztatásával és a nők általános társadalmi helyzetével, megérett az átalakításra. Megvallom, egyéni érdekek is motiválnak, én is ezen a területen fektettem be. Elképzelni se tudok gyermekeim születési anyakönyvi kivonatainál értékesebb befektetésipapír konstrukciót és nem a Bajnai kormány által befagyasztott családi pótlékra (két gyerek után havi kb. 100 euró) gondoltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61967520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A ló túlsó oldala 2010.05.06. 16:37:52

Egy kis hétköznapi abszurd a környezetemből.Jó tíz évvel ezelőtt, az akkori munkahelyemen bevezették a fényképes kitűzőt, kvázi belépőkártyaként. A többség elfogadta, hisz mi baja lehet tőle, de néhányan lázadni kezdtek, és szabotálták a fotózást, mond...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.05.05. 18:19:03

Ez kicsit olyan mint belerúgni egy nyomorékba.

Remélem egy fajsúlyos Borókai-style kormányszóvívőnk lesz. Szíjjártó hálistennek megmarad OV szóvívőjének.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.05. 18:30:24

annak sincs munkája, aki nem nő és nincs gyereke.
"a kormány 2012-ig tervezi..." was?

a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztését, mint előfeltételt illett volna esetleg párhuzamosan megteremteni a szigorító intézkedéssel. vagy legalább próbálkozni. vagy legalább úgy tenni.
konklúzió: népirtás, adminisztratív módszerekkel. beleillik a trendbe.

No_Sol 2010.05.05. 19:12:39

Az Alkotmány szerint a kormány megbízatása a választások után az új Országgyűlés megalakulásáig tart. Addig ez a kormány van hivatalban teljes jogkörrel. Legfeljebb az új Országgyűlés megalakulása és a kormány felállása közötti időpontról lehetne vaalmiféle "ügyvezető" kormáynról beszélni. Csakhogy a jogi dolgokat helyre tegyük...

tistedur 2010.05.05. 19:42:19

@vero: ne konklúziót vonj le, hanem számolj és értelmezd a leírt szöveget.ez az a párhuzamos intézkedés, amit hiányolsz.

negeev 2010.05.05. 20:23:02

Az egyik legfelháborítóbbnak tartom, ha a családtámogatási rendszerből vonnak el.
Magyarország egyik legkiemelkedőbb érdeke, hogy minnél inkább segítsék a gyermekvállalást.
Remélem, hogy a Fidesz kiemelt szinten fog ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Mondjuk, én bízom bennük. Matolcsy gyakran írta a Heti Válaszos cikkeiben, hogy a gyermekvállalás a kiút a demográfiai zsákutcából.

flippant 2010.05.05. 20:27:45

@negeev: Jó, csak nehogy balul süljön el a dolog és megint a pirézek járjanak jól. Egy apuka nettó 150 ezret is megkaphat a gyerekek után Te meg éhendöglesz. Azon versenyeznek, hogy melyikük tud hamarabb szülni. Emiatt nem ritka, hogy 10-11 évesen már gyereket szülnek...van hogy a közeli rokonuktól. Na ezt a gordiuszi csomót oldja meg Vitya!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.05.05. 20:37:56

ratkó-gyerekek
otp-gyerek
bajnai-baby
éjjen a Zevolúció :)

táltos 2010.05.05. 20:38:50

"A program egy vállalás is az IMF és az Európai Bizottság felé. Az IMF és EB ezt támogatólag döntött a magyar hitelcsomag odaítéléséről"

Ennyi a lényeg, a többi csak blabla.

negeev 2010.05.05. 20:54:55

@flippant: Természetesen ez egy fontos szempont.
Azonban ezért kell komoly elvárásokat is támasztani a szülőkkel kapcsolatban.
Ne csak nyerni lehessen a gyerekkel, hanem komoly vállalásokat kell a felnevelésénél megkövetelni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.05. 21:02:57

@tistedur: tényleg. kösz, hogy szólsz. lemegyek csituba. a szerkesztőt meg megkérem, hogy törölje a hsz.emet és tiltsa le a komment kockát.
ja, mintha azt írtam volna hogy nincs párhuzamos intézkedés és ezt hiányoltam.
egyéb?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.05. 21:05:13

@negeev: matolcsy egy lángelme. igaz propagálhatná a pakisztáni bevándorlást is.

tistedur 2010.05.05. 21:45:43

@vero: mire gondolsz párhuzamos intézkedés alatt?
lehet, hogy egyszerűen félreértjük egymást.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.05. 22:11:24

a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztését ?
vagy ahogy szollár sorolja: a nappali ellátás bővítése, új ellátási formák kialakítása, bölcsödei, óvodai férőhelyek számának növelése, családi napközik létrehozásának ösztönzése érdekében kiemelet finanszírozás, új intézményként családi gyermekfelügyelet, stb.
tudod, amit mind 2010 után terveztek bevezetni. csak a forrásmegvonás történt most. gondolom véletlen.
jelképes is lehetne, mint egyik utolsó intézkedés. ha a szándék valós lett volna, nem fordítva kezdik.
ha ilyen sorrendben kezdték, a szándék is a kimondott ellentetje. ésszerűen feltételezve.
számolni sajnos nem tudok, mert nincsenek számok a nyilatkozatban.

tistedur 2010.05.05. 22:30:04

@vero:félreértettük egymást, ennyi történt.te a forráscsökkentésre gondoltál, én másra.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.05. 22:37:31

@tistedur: forrás és jogosulti idő csökkentése, a jogosulti kör szűkítése, miegymás. általános szigorítás, egyértelműen financiális okoból, a következményekkel nem számolva (vagy eshetőleges szándékkal - admin. népirtás), mindemellett objektíve véghez nem vihető cselekvési programmal takargatva.
te mire gondolsz?

tistedur 2010.05.05. 22:53:36

@vero: én szimplán arra, hogy adott esetben egy hatását két év múlva kifejtő törvény esetében fel lehet készülni két év alatt.és tényleg szimplán csak erre.

Oblomov 2010.05.05. 23:32:36

@táltos:
"Navracsics Tibor a fenti intézkedések bejelentésekor, már 2009 tavaszán a gazdasági mutatók javulása esetére egy lényegesen bőkezűbb családtámogatási rendszer bevezetését ígérte".

na még egyszer: "... a gazdasági mutatók javulása esetére ...".

De akkor miről szól a poszt?

Kenguru 2010.05.05. 23:37:04

@táltos:
Ácsi-ácsi.

Nem a gonosz "globálkomprádor" IMF kényszerítette ránk ezt.
Ők adták a pénzt DE kértek TŐLÜNK egy programot arra hogy fogjuk ezt visszafizetni, hogy fogjuk az államháztartást rendebrakni.

NEM ők mondták meg mi egyen benne, mi(azaz a Bajni kormany) tett vállalásokat, amiket az IMF megvalósíthatónak ítélt.

Tehát ezügyben nem az IMF-et kell szídni.

teknős 2010.05.06. 00:24:35

@Kenguru: Ez igaz.

Valóban valami forradalmi változásra van szükség, de ez így csak ront a helyzeten. Gyakorlatilag senki sem hiszi el, a kormány és annak szóvivője által megnevezett célt, mégis ragaszkodnak a hülyeségeikhez,

Első szerintem a részmunkaidő kérdése, aztán a távmunka, majd a bölcsöde és nagyon sokadik kellett volna, hogy legyen a 3 évnyi Gyes-gyed rendszerbe való belenyúlás.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.06. 05:51:22

@tistedur: hát, ez is igaz. de mint teknős is írja, már senki sem hitt ezeknek. nem beszélve arról, hogy gyak. egyetlen vállalásukat sem teljesítették, ami bármelyik rendszer jobbítását tűzte ki célul, csupán a leépítéseket, megszorításokat. meg a sorrend. az is kétségessé teszi.

ucsacsu 2010.05.06. 07:01:31

Nem csak a domokos tud nyomulni,van nekije egy név vagy vér rokona az a pali se semmi,az is tud e-maileket küldözgetni."domonkos"mielőtt elkezdenél horákolni,gondold át mert az e-mailt felteszem az internetre.Remélhetőleg örökre eltűnik,az a értelmes szolidáris feje az életünkből.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 07:37:44

@vero:

arról természetesen szó sem lehet, hogy egy rosszindulatú geciláda vagy.

no way

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 07:47:10

@Oblomov:

a poszt arról szól, hogy AZOK gecik. ami természetesen az a MIEINK meg JÓK információt sugallja.

fideszes blog, ember, mit álmélkodsz?

aaabbbccc 2010.05.06. 08:05:28

a csoportlétszám emelés mint a férőhelyek számának növelése különösen undorító
papíron átírnak egy számot és eladják eredménynek
nekik nem kerül semmibe
viszont az óvodáknak igen, több gyerek esetén mindenből több kell, több wc, ágy, tányér, dadus

egymilliomod · http://gyermekvedo.blog.hu 2010.05.06. 09:00:36

@aaabbbccc: Éppen ezt akartam én is írni. Vagyis azt, hogy eddig is 12 gyerek volt egy csoportban, mert ugye 20%-kal el lehet térni a 10 fős létszámtól. Most ezt tették legálissá, és már eltérni nem lehet.

Szt. Ahanov 2010.05.06. 09:48:32

Az asszony és köztem dúló névadási vitákat mindenesetre megoldódni látom... :)

Oblomov 2010.05.06. 12:00:45

@mavo:
AZOK lehetnek geciként beállítva, de ha a MIEINK aktuálisan rábólintanak AZOK megszorításaira, akkor MIEINK hogyan, mitől lesznek JÓK?

negeev 2010.05.06. 13:05:50

@mavo: A szavazás óta mintha egy kicsit egyszerűsödtek volna az indoklásaid. Ez a lemondás, közönséges beszéd, frusztráltság stb. Ííjj!
Ennyire savanyú a szőlő?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.06. 14:48:22

@mavo: uram, ön túlzott emócióval viseltet irántam, noha csak az összefüggésekre bátorkodtam felhívni a figyelmet. kérem adja elő ellenvéleményét, hogy mergismerhessem érveit!

Samott 2010.05.06. 15:27:49

Mar megint ez a felesleges kutyacsont. Hat nem tok mindegy mit ir Szollar Domokos? Heteik vannak hatra a hatalomban, jon a fidesz ezt is elotorli sok minden massal egyutt ami ellen az elmult evekben tiltakozott.

Nezzetek pl. a benzinart... az is rendben lesz a kormanyvaltas utan mert csokkenteni fogjak a jovedekiadot (es valszeg az afat is) hiszen amikor a komcsik ezeket megemeltek a fidesz hatarozottan tiltakozott. Ok nem fogjak becsapni az orszagot mint a Gyurcsany.

elfelejtette 2010.05.06. 15:37:51

@Samott: Szerintem arra van leginkabb esely, hogy a jovedekiadohoz nyulnak hozza. AZ AFA-hoz nem hinnem, az tul nagy tetele a koltsegvetesnek.

Samott 2010.05.06. 15:56:35

@elfelejtette: "Szijjártó Péter szerint az áfaemelés igazságtalan, mert elsősorban azokat a szerényebb anyagi körülmények között élő magyar családokat érinti, akik bevételeik túlnyomó részét alapvető fogyasztási cikkekre, élelmiszerekre költik."

"Mi homlokegyenest mást javasoltunk az államháztartási problémák orvoslására programunkban, mint a szocialisták: adóemelés helyett adócsökkentést akartunk alkalmazni, ami képes lett volna a gazdaság dinamizálására. A kormány most tervezett intézkedései a gazdaságot vissza fogják vetni."

Nem csinalhatnak s.gget a szajukbol, megkaptak a kello felhatalmazast, tessek szepen meglepni amit mondtak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 17:37:06

@Oblomov:

és nem ez az egyetlen ilyen ügy. lásd még régiók ügye, amit anno pont a fidi fúrt meg 2006-ban, és a hívek lelkesen magyarázták, hogy el a kezekkel a megyéktől, most meg magas prioritással fut, hogy de mégis.

tapsvihar!

Oblomov 2010.05.06. 18:21:21

@mavo:
a pártfinanszírozásban viszont elég következetesek - hogy jót is mondjunk róluk. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 18:51:25

@Oblomov:

hát még a refinanszírozásban. :)

keress rá a céginfón arra, hogy ezüsthajó. tudod, ők voltak azok, akik az MTV filmarchívum filmjeiből vagdaltak össze kis filmecskéket potom egymilliárdért

oligarchák, mi? :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 19:17:08

egyébként kurva jól csinálták, azt el kell ismerni, papíron kurva törvényes volt minden. az egyik legszebb trükk, amikor Wermer Happy Endje a Waltsont bízta meg, aminek tökvéletlenül Wermer és Káel volt a a tulajdonosa. most is ők a tulajdonosok, jelenleg is ugyanazon az ócsai címen vannak: és minő meglepetés! a happy end és az ezüsthajó is.

csak a happy end - ezüsthajó pároson 4 év alatt 10 miliárd ment keresztül - _tökéletesen törvényesen_. ez úgy kábé a békávés balhéban pörgő zsével egy nagyságrend ...

oligarchák, mi? :D

persze tudom, ez mind csak a komonisták hazugsága, mert le akarják járatni a patyolattiszta polgári pártot

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 19:20:14

jaj, elnézést, az kimaradt, hogy a nem csak waltsonnnak, de az azt valamiért folyton megbízó happy endnek is wermer és káel a tulajdonosa a mai napig

Oblomov 2010.05.06. 19:27:18

nem lennék most a happy end - ezüsthajó tulajok helyében, Viktor szét fogja rúgni a seggüket.

Hírlik, h. az MTV-nek is annyi!

elfelejtette 2010.05.06. 19:44:27

@Samott: Tudom, hogy ti, a ballib rajongoi oszinten sziveteken viselitek az igazmondas ugyet, ez nem is vitas. Ugyanakkor avval sem art tisztavan lenni a tiszta esz birtokaban sem, hoyg Fidesznek muszaj valamit lepnie, es ha nem is lesz ez olyan latvanyos, mint amit ti elfogadhatonak tartanatok (Letezik ilyen politika, amelyik a jobboldalhoz kotheto, es kielegito a ballibrajongoinak? Nem. Naugye.), mindenkepp lesz, mert muszaj. Szoval arra latok eselyt, hogy ez a jovedeki ado lesz, akar tetszik nektek, akar nem.

Samott 2010.05.06. 20:07:38

@elfelejtette: na-na, ne cimkezgessunk kerem szepen. Nem rajongok senkiert, amugy sem vagyok az a rajongo tipus. De szeretem, amikor akasztjak a hohert. :) Mi az elfogadhato? Ha barmit megtart azokbol az intezkedesekbol amit ellenzett a fidesz azt hiszem jogosan lehet az orruk ala dorgolni. Hosszu a lista. :)

(amugy en csak jol jarhatok, ennel tobb adot mar nem tudnak kicsavarni belolem, tamogatast meg soha nem kaptam, nem vehetnek el tolem semmit)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 20:14:46

@Samott:

"Ha barmit megtart azokbol az intezkedesekbol amit ellenzett a fidesz azt hiszem jogosan lehet az orruk ala dorgolni. Hosszu a lista. :)"

nem kicsit. sőt. lásd a nagy dérrel dúrral kurvafontosnak tartott régiózást, amit négy éve úgy lesavaztak, mint a pinty.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 20:16:45

@Oblomov:

"nem lennék most a happy end - ezüsthajó tulajok helyében, Viktor szét fogja rúgni a seggüket. "

talán még pellengérre is állítják őket, hogy fúj :-D

elfelejtette 2010.05.06. 20:17:07

@Samott: Nem a hohert akasztjak. A hoher nem az, aki beszel a halalrol, hanem aki vegrehajtja a halalos iteletet. Akkor akasztanak a hohert, ha az MSZP-t akasztanak. A Fidesz ellenzekbol pofazott osszevissza mindent, de azert ne felejtsuk mar el, ki rangatta az afafkulcso(ka)t, es milyen frekvenciaval.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 20:26:02

@Oblomov:

ja, a királyi tévék összevonását támogatom. mti megszüntetése dettó! ilyenekkel kéne fidiéknek nyomulni, ezek valóban jó dolgok

Samott 2010.05.06. 20:30:12

@elfelejtette: Nezd, nincs ellentet koztunk, a fidesz allitotta, hogy az mszp hulyeseget csinal, hat most lehetoseguk van mindent visszacsinalni. Hat miert ne csinalnak vissza azt, amit a szocik elcsesztek? Mondom en jo vilag lesz itt ha ezeket a dolgokat mind megoldja a fidesz. Marpedig megoldja, hiszen erre kaptak felhatalmazast. Es nem erdekel mi lesz a szocikkal, volt ra 8 evuk hogy rendberakjak a dolgokat, elcsesztek, teljesen jogosan mentek a levesbe, nem kar ertuk. A fidesz bezzeg tudta a jo valaszokat, hat most lepjek is meg azokat.

elfelejtette 2010.05.06. 20:37:35

@Samott: Szaz szonak is nehany osszetett kifejezes a vege, szoval elso korben (szerintem) jovedeki adot fognak csokkenteni, forgalmi adot majd valamikor kesobb, es azt is elso korben valoszinlueg ugy, hogy az also kulcsot viszik lejjebb.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.06. 20:38:09

@mavo: mavó bazmeg! elfelejtettél választ nyomni!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 23:48:03

@elfelejtette:

a forgalmi adók csökkentése izgalmas téma lesz, mert ha az megvan, a jövedelemadókat csökkenteni elég vicces hatású lesz a hiányra.

hacsak nem lesz az, hogy áfacsökkentés, de cserébe füstadó.

elfelejtette 2010.05.07. 00:07:55

@mavo: Az SZJA terhet csokkenteni kell, ez nem kerdes, a modja kerdeses, hogy mondjuk savhatar eltolassal vagy a kulcsokkal. A Fidesz ugye beigerte a csaladi adozast, ami tovabb bonyolitja ezt az egesz jovedelemado kerdeskort.

A forgalmi adot most, elso korben szerintem azert nem csokkenti, mert ez a koltsegvetes legnagyobb bevetele, a jovedeki ado hatrabb van. Hosszabb tavon kozeliteni kell a regios atlaghoz, ugyhogy meg azt is el tudom kepzelni, hogy kesobb a jovedeki ado megint novekedhet.

Fene tudja. Nehany honapja azt gondoltam, hogy a Fidesz ki tud egyezni az IMF-fel magasabb hianyban, cserebe letesz nekik egy 4 eves intezkedesi tervet. Most, hogy a gorogok szarban vannak, mar nagyobbak a ketelyek bennem is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.07. 00:13:52

@elfelejtette:

baszkikám, te tudsz értelmeseket is írni, ennek örülök

Oblomov 2010.05.07. 00:58:44

@mavo:
BBC nemigen lesz belőlük, sanszosabb az Echo visszhangosítása.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.07. 02:02:37

@mavo: no, akkor ezen a nyelven legalább értesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.07. 05:45:25

@vero:

hát igen, én ezen is értek, te meg csak ezen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.07. 05:48:20

@mavo:

na, mondom volt kövér adónemcsökkentős beszéde (minden polblog ezzel volt tele) meg a 280 nézzetméter felett vasárnap című öblös fasság (dettó köztéma), háthogy a polgári blog arról mit.

ugyan mit, ugyan mit.

tengermély kuss. meg sem történt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.07. 08:12:58

@mavo: hiperkemény vagy :D
csak hogy a megelőzőre nem válaszoltál. gondoltam nem véletlen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.07. 08:17:16

@vero:

nem. hülyékkel nem társalgok feleslegesen, csak kifejezem, hogy hülyék, oszt csá, emésztgessék, ha akarják, vagy ugráljanak, mint te, hogy denemis, denemis.

jé,másokal meg tök jól elbeszélgetek, holott kurvára nem értünk egyet, még ha időnként kicsit (kölcsösen) karcos hangvételben is.

nahát, mik vannak!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.07. 09:13:12

@mavo: ühüm. miről?
nézegetem mit is kommenteltél a topikhoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.08. 06:30:44

@vero:

leszállnál már rólam? önértékelési problémáid vannak, vagy mi?
süti beállítások módosítása