Négyharmad – Ovi, Feri, Oszi és a többiek
2010. április 26. írta: Passato Prossimo

Négyharmad – Ovi, Feri, Oszi és a többiek

  „Az eredmény egyértelmű, nem is lehetne egyértelműbb” – kezdte beszédét a köztársasági elnök. Példátlan felhatalmazást kapott a jobbközép párt(szövetség). A felhatalmazásnál talán a felelősség nagyobb csak. A sikeres választási szereplésnél egy nehezebb feladat van csupán, a sikeres kormányzás.

  „Kétharmad, kétharmad!” – visszhangozta tömeg a Vörösmarty téren az Orbán-beszéd alatt. A Fidesz támogatói, akik kétharmados bizalmat szavaztak, méltán érezhetik úgy, történelmi lehetőség előtt áll az ország. Orbán szavai a nemzeti együttműködési rendszer vizióját vázolták. Egy ilyen rendszer sikeres működése kisebb csoda lenne. Olyan csoda, amihez elöszőr meg kell érteni: a kétharmad valójában négyharmad. Ez nem fából vaskarika, hanem történelmi, politikai valóság.

  Hogyan áll össze négyharmad? Kétharmad világosan jelezte akaratát. Mondhatnánk, a rendszerváltás óta nem volt ilyen egyértelmű a többség szándéka. A többség által megválasztott képviselők egyik legfontosabb feladata mégis a kisebbségek, a másik kétharmad képviselete lehet. Főleg, ha sikeres és eredményes kormányzásra készülnek. Márpedig miért ne ez lenne a cél?

  Egyharmada a nemzetnek az országhatárokon túl él. Ennek az egyharmadnak a képviselete nemcsak nemzetpolitikai érdek, hanem erkölcsi kötelesség is. A következő években világos, határozott gesztusok mellett a magyar kisebbségekkel együttműködve a szomszédos országokban elérhető maximumot kell megcélozni. A határontúli magyar nemzettestek képviseletének olyan konszenzusos minimumnak kell lennie, ami az egyik alapja a nemzeti együttműködés rendszerének.


Ungvári iskolások március 15-én

  Ehhez nem lehet elég a hazai kétharmad és a határontúli egyharmad vélhetően közös szándéka. Szükség van a negyedik egyharmadra is. Azokra, akik a Ferikre (most látszik igazán, mennyire szúrta el Feri), az Oszikra szavaztak. Az ő képviseletük szintén a többség egyik feladata lesz. Mert képviselőik jelen állapotban többé-kevésbé alkotmányos biodíszleti szerepre vannak kárhoztatva. Félreértés ne essék! Nem a Gyurcsányok, a Vonák, Schifferek érdekérvényesítési képessége miatt aggódom. Ahogy Orbán mondta, nem hagyhatunk senkit az út szélén. Nem bizony. Még azokat sem, akiknek voksa a kisebbséget erősítette, kevés sikerrel. Mert a jobbikosok és Molnár Oszkár mandátumai jól jelzik, hogy egy másik kisebbségi probléma is létezik. Egy olyan probléma, amit az álságos píszi beszédmód, a támogatások elsíbolása és a világos, egyértelmű elképzelések hiánya sorskérdéssé tett az évek során. A korrupció visszaszorítása, a demokrácia megerősítése, a gazdaság fellendítése mellett a cigányság helyzetének rendezése a nemzeti ügyek egyik sarokpontja.


Szendrőládi iskolások március 15-én

  A többség érhet el sikert a választáson a kisebbség nélkül, de nem lehet sikeres a többség kormányzása a kisebbségi célok képviselete nélkül. A határontúli magyarok és a magyar cigányság érdekeinek érvényesítése a második Orbán-kormány teljesítményének jelentős értékmérője lesz. Árnyékként fog vetülni ez a két ügy az egész kormányzásra. Hogy fenyegető, vagy menedéket adó lesz-e ez az árnyék, az nem csak a kormányon múlik. A huszonnegyedik órában vagyunk. Mind a négyharmadnyian.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr141951513

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Igen, megcsináltuk! 2010.04.26. 21:52:30

avagy köszönetnyilvánítás mindenkinek, akié ez a 2/3-os siker Kihez is szólhatna az első köszönő szó, mint gyurcsány ferenchez. Ő az, aki nélkül semmiképpen nem ment volna. Ha ez

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.26. 13:22:07

blablabla. a cigánykérdés pintér belügyér asztala lesz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.26. 13:35:15

@kk_kk: mit kell ezen magyarázni? a cigánykérdés kriminalisztikai kérdés.

kk_kk 2010.04.26. 13:44:31

*ásít*
Mindketten tudjuk, hogy ez egy jól hangzó, populista hívószó.

Valandil 2010.04.26. 14:14:00

@kk_kk: Esetleg valami _érdemi_ hozzászólás vagy cáfolat?

dr. Sigmund Fraud 2010.04.26. 14:17:35

Ha a hazai három harmadhoz hozzáadod a határon túli harmadot is, akkor a kéthatmados támogatottság épp csak feles.
Igyál inkább egy felest.

kk_kk 2010.04.26. 14:18:37

@Valandil:

Komolyan arra vársz tőlem cáfolatot, hogy a "cigánykérdés kriminalisztikai kérdés"?

Ha a válasz igen, el kell keserítselek- bár sokszor olvaslak itt és minden tiszteletem stbstb-, sem ostoba emberekkel, sem rasszista állatokkal nem állok le vitázni.

kk_kk 2010.04.26. 14:19:30

@Valandil:

Bocs, "sokszor olvaslak itt" kihúzva, azt hittem Griftnek válaszolok.

Kopiás Attila Steve 2010.04.26. 14:33:33

A posthoz: "Kétharmad világosan jelezte akaratát."
Csak szólok, hogy ez nettó hamis információ. A választásra jogosultaknak összesen nem ment el szavazni a kétharmada, a teljes lakosságnak pedig az 52%-a voksolt egyáltalán. Ennek az 52%-a a fidesz szavazatainak aránya, ami ugye ~26%. Ezen most nem azért rugózok, hogy a leendő kormány támogatottsági izéjét csökkentsem, hajrá, csak pont a fenti mondatban nem mindegy, hogy 68 vagy 26% szerepel.

Szóval ha össze akarjuk hozni a négyharmadot (mert a poszt gondolatmenete ebből a szempontból tök jó), az negyednyi fideszes, negyednyi nemfideszes, félnyi nemszavazó és egyharmadnyi határontúli.

Samott 2010.04.26. 14:42:10

"Kétharmad világosan jelezte akaratát." - ez hulyeseg, a ketharmad az eredmeny, de nem az orszag ketharmada szavazott rajuk, hanem alig tobb mint a fele. Tobben voltak, elegen, de messze nem ketharmad valasztotta oket.

tanarseged ur 2010.04.26. 14:45:01

@KA_Steve: A kiskorúakat milyen alapon számítjuk? Maradjunk a választójoggal rendelkező nagykorúaknál. Ez alapján bő egyharmad el se ment, kb. egyharmad szavazott a Fideszre, bő egy-egytized az MSZP-re illetve a Jobbikra, szűk egyhuszad az LMP-re, a többi pedig kisebb pártokra vagy érvénytelenül.

tanarseged ur 2010.04.26. 14:46:58

@KA_Steve: & @Samott:
Ezt a panelt egyébként minden választás után el lehet sütni, mivel mindig van kb. 25%-35%, akik el sem mennek.

TouchCow 2010.04.26. 14:50:11

@Samott: "Tobben voltak, elegen, de messze nem ketharmad valasztotta oket."

No igen, de joga mindenkinek megvolt, hogy szavazzon. Aki nem élt vele ne sírjon.

Samott 2010.04.26. 14:52:41

En semmifele panelt nem sutottem el, nem szamoltam azokkal akik nem kivantak velemenyt nyilvanitani. Az teny, hogy a fideszre a szavazok 52,73%-a szavazott... a ketharmad meg 66,7% lenne, marpedig ennyi szavazatot nem kaptak. Csak ezzel a csusztatassal van gondom.

tanarseged ur 2010.04.26. 14:58:01

@Samott:
Panel = "nem az ország többsége szavazott ám a győztes pártra, hanem az is csak egy kisebbség..." (és jönnek a számok)

Nem mondtam, hogy te sütötted el. Most éppenséggel KA_Steve, majd én sütöttük el. :-)

Egyébként pedig attól, hogy valami panel, még lehet igaz. Ez is. Nem mintha ettől bármilyen kormányzás illegitim lenne, csak éppen "az ország kétharmada" tényleg túlzás. Ennyien azért nem voltunk.

Samott 2010.04.26. 15:12:01

@tanarseged ur: pont azert irtam ugyanabban a temaban KA_Steve utan, mert nem ertettem egyet a szamitasaival, mert szerintem nem helyes a nem szavazokkal is szamolni. Viszont igy is netto hazugsag amit a bejegyzes allit, hiszen a szavazok alig tobb mint a fele hozta ossze a ketharmados parlamenti tobbseget. A szavazok alig kevesebb mint fele (de messze tobb mint harmada!) nem nekik adta a voksat. Nem kellene ilyen piti csusztatasokkal operalni... mert hiteltelenne teszi a bejegyzes tobbi reszet is.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 16:08:28

"Ahogy Orbán mondta, nem hagyhatunk senkit az út szélén."

óóó kérem, majd aki az út szélén áll, azt az útszélesítés során véletlenül beterítjük Orbán Győző-féle dolomittal, bedolgozzuk az aszfaltba, és a probléma máris meg lesz oldva.

értsd: ne higgyünk már el minden szarságot egy politikai oligarchának!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 16:09:46

@Samott: listán például a szavazati joggal rendelkezők KÉTHARMADA NEM A FIDESZT választotta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.26. 16:12:48

Nem mindegy, hogy hány harmad?:-D Nem mindegy, hogy a Zemberek mit akarnak?

A lényeg az, hogy az új kormány olyan dolgokat akarjon, amit a Zemberek is akarnak akarni:-) (Nem az az érdekes, hogy most mit akarnak, hanem hogy kívánatos opciókat nyújtson számukra az új kormány.)

ü
bbjnick

valójábannemberci 2010.04.26. 16:16:27

@idelle: Nekem az út szélén levőkről más jut eszembe... És nem a lerobbant autósokra, vagy a stoppoló fiatalokra gondoltam, persze ők is szóba jöhetnek akár. :]

gauche caviar 2010.04.26. 16:24:10

nekem csak annyi ütötte meg a szemem olvasás közben: "álságos píszi beszédmód"

Nyilván divatos fikázni a 'píszít', nyilván sokkal jobb lenne oláhozni, rácozni meg tótozni, mint negatív jelzők, stb. De szerencsére most már kétharmaddal lehet azt a kettős beszédet tolni a tényekről és a világról, amit a Fidesz és Orbán tolt 2006 óta, hogy magához édesgesse a Jobbikhoz húzó radikálisokat, kezdve a kossuth téri hepajtól, a molnár 'gumikalapács' oszi igencsak kesztyűs kezű kezeléséig.

szál ha már roma ügyekben a politikai korrektséget húzzátok elő, mint bűnbak, akkor előbb nézzetek már utána, hogy az pontosan mire is használatos, aztán ne hasonlítsátok össze az almát a kardáncsuklós gömbtengellyel...

is 2010.04.26. 16:31:44

igen, ma Orbán a nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol azért értelmesek az újságírók, vette magánaka bátorságot, és a saját eredményét 68%-ra, a szélsőséges jobboldalét meg 12%-ra tette (mindegyik számot többször kimondta, nem elszólás). azaz a sajátjánál a mandátumot számolta, a Jobbiknál pedig a részvételi aránnyal súlyozott szavazatarányt (17%*0.64). ilyen hülyére vevések mennek Orbánnál, naponta többször (oligarchák vs. Demján kézfogás pl.). akkor miért csodálkozunk, hogy egy átlagos blogíró is ugyanezen tempóban veszi a bátorságot a hülyítésre, a számok keverésére-kavarására? fejétől bűzlik a hal...

gauche caviar 2010.04.26. 16:33:03

amugy, a fidesz cigányságot illető terveinek komolyságát eléggé jól jellemzi ez az interjú: index.hu/belfold/2010/valasztas/balog_zoltan/

majd az egyházak megoldják...

mit? majd egyházi rabszolgákat csinálnak a romákból? (mint 1900-ban Moldovában?)

vagy majd ezentúl akkor az egyházak "roma-ügy" címszó alatt kapnak plussz lóvékat?

gitáros 2010.04.26. 16:40:45

@gauche caviar:
Momentán más se törődik érdemben a cigányokkal, csak az egyház. Mondom ezt abszolút elfogulatlanul, mivel "enyhén" egyházellenes lennék...

2010.04.26. 16:44:04

@gauche caviar: a gyomorforgató politikai korrektségbe tartozik például az, hogy amikor cigányok követnek el bűncselekményt, akkor a mainstream médiában nincs feltüntetve a származásuk, ellenkező esetben viszont (amikor nagy ritkán cigányt ér sérelem) már a főcímben virít, hogy jaj-jaj szegény cigányokat megint bántották. Aztán utána nagy a csodálkozás, hogy a cigánybűnözést napi szinten nyögő felbőszült lakosság jelentős része megy ikszelni a Jobbikra és pokolba kívánja a liberálisokat az álszent píszijükkel együtt.

eN 2010.04.26. 16:52:13

Mi tortent, ujra osztjak a piros bogreket?

Terézágyú 2010.04.26. 16:54:52

@TouchCow:
"No igen, de joga mindenkinek megvolt, hogy szavazzon. Aki nem élt vele ne sírjon. "

Nem is arról van szó, hogy mit tehetnek a nem-szavazók, de egyet megtettek: nem szavaztak... többek között a fideszre :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.26. 16:54:53

@gauche caviar: & @is: & @idelle:

A ZorrBán monnyonle!!!!!!!!!

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.26. 16:55:26

@imperial:

Példával definiálsz, te retardált?:)

elfelejtette 2010.04.26. 16:58:21

Bejott a ketharmad, a tobbiek szoptak, pont.

Bummer 2010.04.26. 16:59:49

@gauche caviar:
A cigányok egyetlen nem cigányt tisztelnek: a papot. Ennyi.

tanarseged ur 2010.04.26. 17:14:49

@Samott: Ugyan már. A baloldaliak egy részéről már a voksturizmus és a "Kubatov-szavazók" emlegetésekor kiderült, hogy nem tudnak vagy nem akarnak számolni. Most kiderült, hogy olykor jobboldaliak sem. Meglep? :-)

tanarseged ur 2010.04.26. 17:18:25

@is: Már megint a számok. Orbán a parlamenti mandátumeloszlást számolta mindkét esetben. A Jobbiknak ugyanis a mandátumok 12%-a jutott. Igen, neki az a kedvezőbb, ha nem a szavazatarányt, hanem a mandátumokat számolja, de ilyen szempontból a 68% és a 12% is ugyanazzal a mércével jön ki. Akkor mi a gond? Orbán-fóbia? :-P

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.26. 17:19:49

@is:
Nézd meg, hány mandátuma lesz a 2 pártnak az Országgyűlésben & sejteni fogod, mi a 68, és mi a 12.

Bummer 2010.04.26. 17:23:22

@is:
"azaz a sajátjánál a mandátumot számolta, a Jobbiknál pedig a részvételi aránnyal súlyozott szavazatarányt"

Nem, ott is a mandátumot.

2010.04.26. 17:30:11

@Bummer: azért fosztogatják a templomokat is? Nem tisztelnek ezek senkit.

elfelejtette 2010.04.26. 17:36:02

@tanarseged ur: Ettol a retardalt szofosotol (is) ne varjon ertelmet. Ez csak azert letezik, hogy baromsagokkal szemetelje tele az indexrol belinkelt blogokat.

gauche caviar 2010.04.26. 17:37:08

@gitáros: jah, csak az egyház. aha.
az a pár ezer szocmunkás meg a többi, független civil szervezet, azok, azok csak úgy vannak, azok nem számítanak...
bocs, én tökre szekularizált vagyok, a hit magányügy. Az egyházas buli pedig kifejezetten undorít, mivel a hithez - szerintem - nincs szükség közvetítőkre, megmondóemberekre, és vámszedőkre.
A történelmi egyházak olyan szinten nem tudnak mit adni a XXI. századi embernek, hogy az meg is látszik teljes európai működésükön (és akkor a pedofil botrányokról, de ami ennél durvább: azok ELTUSOLÁSÁRÓL, ne is beszéljünk)
Nos, aki segíteni akart, az eddig is segített, aki akar, ezután is fog.
Nem szeretném, hogy az egyház keresgéljen magának olyan okokat amikkel saját nem létező fontosságát akarja bizonygatni.

@imperial: metr szerinted a pc arról szól, hogy aránytalanul kibillentjük a dolgokat az egyensúlyukból, vagy hogy a cigányokat nem lehet büntetni? Keress rá wikipédián mi értelme van a pc-nek. (a pc nem a jelennek szól, hanem a jövőnek, hogy ne válljanak olyan dolgok gyakorlatilag természetesnek vett szófordulatokká, hogy cigánykodás, vagy mint a ketyós... igen, a pc értelmét látni, ahhoz valóban szükséges némi intelligencia. Politikusaink, meg hőzöngő tuskóink nem ki is hazsnálják, hogy Egyszeri Jóskának annyi jön le, hogy most nem buzizhatok szabadon, hö'? má' mé' ne, hö'?)

@bbjnick: fenét monnyon le. előrehozott választás kell! :))

@Bummer: máskor meg az van, hogy ezek nem tisztelnek se istent, se embert. Meg hogy a vérükben van. Most akkor mi van? Mindig az ami éppen kapóra jön?
Ez elég következetesnek és hosszútávúnak tűnik...

Bummer 2010.04.26. 17:38:17

@gauche caviar:
"máskor meg az van, hogy ezek nem tisztelnek se istent, se embert. Meg hogy a vérükben van. Most akkor mi van? Mindig az ami éppen kapóra jön?"

Folytasson mélyebb szociológiai tanulmányokat. Balog Zoltán egyébként nagyon pontosan és nagyon korrektül írja le a helyzetet.

2010.04.26. 17:43:11

@gauche caviar: leszarom, hogy a wikipédia mit ír a pc-ről. Itt a liberálisok arra használják, hogy elhallgassanak illetve tagadjanak súlyos problémákat. A Jobbiknak köszönhető, hogy ebből nem lett gyakorlat és a továbbiakban nem lehet szőnyeg alá söpörni a cigánybűnözést.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.26. 17:46:18

Már csak azt kéne tisztázni, hogy én aki valamiért a negyedik harmadba kerültem (finom célzás, hogy a tortából is a negyedik harmad jut majd? :-DD) - szóval, hogy nekem miért is lenne érdekem a Fidesz sikeres kormányzása?

gazduram 2010.04.26. 17:55:17

Értelmes ember nem számolgatja ,hogy hány ember ment szavazni mert minden értelmes ember demokrata is egyben , és egy demokrata tudja,hogy aki nem megy el szavazni az azokra bízta a sorsát akik elmentek így aki elment az dönt a többi meg törölgeti a szemét!Tehát a résztvevők kétharmada az kétharmados felhatalmazás.

Móg 2010.04.26. 17:56:44

üdv.nektek
Forradalom zajlott a szavazófülkékben.mondá VIKTOR.Bizony,és megszületett a magyar LENIN.Bár...lehet,hogy elkapkodtam?Ha jobban belegondolok JÉZUS is afféle forradalmár volt míg mártir nem lett.

bz249 2010.04.26. 17:58:21

@Kettes: mert, ha sikertelen a kormanyzas, akkor majd megprobalhatnak olyan modon nepszeruseget novelni, hogy ismert baloldali bloggereket fuznek rabszijra.

elfelejtette 2010.04.26. 18:00:30

@Kettes: Maganak nem erdeke. Ha az lenne, az mar regen baj.

Móg 2010.04.26. 18:14:05

éppen most mondja mögöttem a TV-ben OVI,hogy ma már a nap is másképp süt.Mégis Jézus

tanarseged ur 2010.04.26. 18:18:00

@Kettes: Téged is csak a hasad foglalkoztat, na legyen: négyfelé vágjuk a tortát, a szeleteket pedig nevezzük "harmad"-nak. Két harmadot kap a kétharmad, egyet a harmadik, és akkor még pont marad egy harmad a negyedik harmad számára is, köztük veled. Szerintem a többség ezt egyik harmadban sem fogja észrevenni...

De Orbán Viktor jobban szereti a nem nulla összegű játszmát, vagyis nem torta lesz, hanem kőleves. :-)

Egyébként a BBC és a CNN sem tud számolni, vagy máris fideszes kézben a nemzetközi sajtó:

"With 99.22% of votes counted, the party had nearly 68% of the popular vote and 263 of the 386 seats in parliament, the national election committee said." (BBC)

"Fidesz won two-thirds of the votes in Sunday's second round of parliamentary elections, gaining 263 of the 386 seats" (CNN)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.26. 18:37:01

@bz249: Micsoda??? Az nem a sikeres kormányzás ismertetőjegye lesz? :-o

@tanarseged ur: Vágjuk ötfelé, és az ötödik harmadot elosztjuk okosba', Mr. 20% :)

Öreg Sam 2010.04.26. 18:40:53

Heheeeee....
Matekóra van?
Engem jobban aggaszt az,(egy másik blog)hogy ez a fidesz nem az a fidesz.
Anno a fideszre szavazók kb 80%-a volt értelmiségi,(akkor én is rájuk),ma 80% nem az...
Critical mass.
Valahol nagyon szépen le van irva,hogy az emberek sokasága nem egy halmaz,hanem TÖMEG!
És a tömegnek külön pszichológiája van...
Kérdés,hogy képes lesz-é OV a tömeget kezelni,mert bizony könnyen megismétlődhetnek a hidfoglalások,a belvárosi atrocitások,stb,csak éppen ellenkező előjellel...

tanarseged ur 2010.04.26. 18:59:11

@Kettes: Inkább ne, mert szólok a Pokorninak, oszt' jön a kézlevágó bárddal. Nagy veszteség lenne a Vincent blognak. :-)

@Öreg Sam: Jó, legyen matekóra. Ha a társadalom 12%-át tekintjük "értelmiséginek" (kb. ennyi lehet a diplomások aránya a felnőtt lakosságban), akkor legfeljebb hány százalékot érhet el a választásokon az a párt, amelynek szavazótábora 80%-ban értelmiségiekből áll?

Öreg Sam 2010.04.26. 19:08:05

@tanarseged ur:
Te is tudod,én is tudom,hogy nem éppen így gondoltam.
Akkoriban én hittem egy sovány,szakállas lánglelkű fickóban,aki kvázi kizavarta az oroszokat.
Ez az OV nem az...
Sőőőőt,tovább megyek,az akkori OV nagy valószinüséggel megtagadná a mostani önmagát.
Mindezt mindenféle pártkötődés nélkül mondom,én akkor sem voltam párttag,mikor egy bizonyos szinten kötelező volt a megbizhatóság okán.
Ma meg egyszerüen nem szavaztam,mert nekem már csak ilyen kényes izlésem van..

tanarseged ur 2010.04.26. 19:19:50

@Öreg Sam: Én nem tudtam, hogy nem így gondoltad. Egy nagy néppárt sosem lehet olyan, mint egy kis rétegpárt - ezen lehet keseregni, de minek.

"az akkori OV nagy valószinüséggel megtagadná a mostani önmagát"

Lehet, de ez nem biztos, hogy csak OV esetében lenne így. Ld. Karinthy "Találkozás egy fiatalemberrel" c. örökbecsűjét. :-)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.26. 19:24:56

@tanarseged ur: Olyan nincs, hogy egy kétharmados pártnak csak művelt, polgárosodott, aktív adófizető szimpatizánsai vannak. Azok a rétegek, amelyek felemelték az MSZP-t és Gyurcsányt, most felemelték a Fideszt és Orbánt.

És nagyon át lesznek baszva, már megint. Remélem. Inkább őket, mint az IMF-et, hát nem?

Öreg Sam 2010.04.26. 19:25:14

@tanarseged ur:
Jaaaah...
Álmomban én is két macsaka voltam...
Summarum: drukkolok neki,mert ez mindenki érdeke (az én önös érdekem is)
Lehetnek fenntartásaim?
Ha nem,akkor is vannak...

Unommáazegészet 2010.04.26. 19:26:14

Szar lehet ellenzékinek lenni manapság. Meg kell szokni, hogy húsz évig nuku nokia.

Öreg Sam 2010.04.26. 19:30:47

@Kettes:
No nagyjából-egészében erről szól a nóta.
Majd ébresszetek fel 100 éves álmomból,ha egyszercsak kampányidőszakban valaki azt találná mondani: Nem igérhetek mást,csak vért,veritéket,könnyeket!(by Curchill)
Annak hinnék....

Watchman 2010.04.26. 19:43:10

@is: Kérlek nyisd meg az index címlapját, majd olvasd el a választási eredményeket a felső infósávban. Fidesz 68, Jobbik 12. Vagyis ugyanazt a mércét vette mindkét esetben. Te sem vagy okosabb egy ötödikesnél? :)

@gauche caviar: Vagy olvasni nem tudsz, vagy tudatosan csúsztatsz. Nem tudom melyik a szomorúbb...
Ami az egyházakat illeti, íme mit nem tudnak adni a csúnya csúnya vallásos gazemberek:
www.bethesda.hu/
www.caritas.org.hu/
www.salvationarmy.org

Egy dolog nem szimpatizálni egy párttal, vagy szervezettel, más dolog fröcsögni és hazugságokat terjeszteni.

is 2010.04.26. 19:52:48

elnézést, ilyen, amikor két irányból is ugyanaz a szám jön ki. tévedtem, úgy látszik ember vagyok.

nem nemsiker_s 2010.04.26. 20:12:59

Nos a 4/3 ról.
Igen is 4/3-nyian vagyunk, és kutya kötelességünk a lehetőségek határain belül segíteni a 4. harmadiaknak.
Nem ők tehetnek arról hogy magyarként ott kell élniük.
A románok pl. bozgornak ("hazátlan") nevezik az ottani magyarságot, itthon pedig számomra érthetetlen módon lerománozzák azt aki magyarként onnan jön.
(Én úgy gondolom ezt azért tesszük, mert így könnyebb, hiszen ha lerománozzuk őket, úgy egy kicsit távolabb tudjuk magunktól helyezni a közös 4/3-os problémát, a magyarság errózióját, ami trianon óta nyilvánvaló).
Igen is szemléletmód váltásra van szükség, szembe kell nézni a múltunkkal, az iskolákban pedig a történelem tanítás részeként tárgyszerűen kell tananyaggá tenni a magyar történelem oktatását, kiemelt hangsúlyt helyezve a 20. században történtekre, hiszen enélkül nem lehet megérteni azt hogy mi történik körülöttünk.

Kopiás Attila Steve 2010.04.26. 20:18:58

@tanarseged ur:

- Volt egy mondat, miszerint X pártra kétharmad szavazott. Bárminek is a kétharmadáról beszélünk, ez nem igaz, ezt ezért javítottam.

- Emellett a poszt arról szól, hogy a fidesz kiket tervez _képviselni_. Miszerint nem csak a szavazókat, hanem mindenkit. Ugye a szerző számítása szerint a fideszes szavazókat, nemfideszes szavazókat és a határontúliakat is, ezért jön ki a négyharmad. Csakhogy a posztban felsoroltak határon innen 5,2M embert jelentenek, plusz a határontúli 3M, márpedig 8,2M nem négyharmada a 10M-nak. Egyszerűen korrigáltam a hiányzó csoportok (gyerekek és nemszavazók, azt feltételezve, hogy OV őket is képviselni akarja) hozzáadásával, hogy matematikaliag is stimmeljen a szerző gondolatmenete.

Mindezektől egy tök független téma, hogy a részvételi arányokkal nem számoló eredmények szerintem totálisan megtévesztőek. Én örülnék, ha a teljes szavazókorú lakosságra számítanák az eredményeket, egyszerűen sokkal precízebb lenne az egész. Akkor ha egy párt X%-ot kapott, joggal lehetne mondani, hogy az emberek X%-a támogatta őket, legyen az 4,5 vagy 35. Most amikor valaki azt mondja, hogy őt az állampolgárok 52-7,5%-a támogatja, akkor ferdít, illetve kénytelen is ferdíteni, ha nem akarja minden politikai beszédében lenyomni ezt a választási matematikát...

Öreg Sam 2010.04.26. 20:23:54

@nemsiker_s:
Tudnék mesélni..
Egy dolog a politika,más a hétköznapi valóság.
Nekem voltak erdélyi magyar vendégmunkásaim,utálták a románokat,ez igy van rendjén.
DE! engem is átvertek,nem is kicsit.
Volt üzletfelem,aki azt mondta: erdélyi mayarral ne kezdj,mert neki alanyi jogon jár a Kánaán,sokkal jobb az üzlet az echte románnal.
Erre varrajtok gombot!

deflorator 2010.04.26. 20:30:23

Aki nem szavazott, az a szavazókra bízta a választást, azaz jelen esetben a Fideszt támogatta. Így számolva a teljes lakosság több mint 2/3-a szavazott a Fideszre.
De ez mind játék a számokkal és szavakkal. A lényeg mindössze annyi, hogy megvan a hatalmuk a parlamentben nem csak a kormányzáshoz, hanem a rendrakáshoz is.

csarab 2010.04.26. 20:31:09

@Öreg Sam: Churchill sem kampányolt ezzel a szöveggel.

Öreg Sam 2010.04.26. 20:31:26

@Öreg Sam:
Helyesen Churchill
Bocs'
A kor,meg az alkohol...:))

Öreg Sam 2010.04.26. 20:33:31

@csarab:
Igazad van,nem kampánybeszéd volt,sőőőt,választások után jött ki belőle,de azért álmodhatnék én ilyet? :)

nem nemsiker_s 2010.04.26. 20:42:40

@Öreg Sam:
Ezt a tünetet én is ismerem, de én sejtem az okát is, erről beszéltem a korrekt történelem oktatás kapcsán.
Trianon után komoly presszió alá helyezték a romániai magyarságot, egyszerűen gazdaságilag, egzisztenciálisan automatikusan hátrányban voltak a románokkal szemben (különadók, bírságok stb.) A csaucseszku érát nem is említem. Sajnos ez az ott élő magyarság egy részében most már több nemzedéken át morális szempontból kifogásolható reflexeket indított be, de ez a túlélésről szólt.
A másik ok pedig az, hogy hozzánk nem biztos hogy a krémje jön át dolgozni.
Én voltam odaát, találkoztam magyarokkal, és csak azt tudom mondani, hogy általánosítani nem szabad.
Nemrég Szovátán egy székely fickó a városházára kitűzte a székely zászlót, odavitt egy széket, leült rá, és egy fejszét helyezett készenlétbe maga mellett. Azért van ott is olyan ember, akinek van tartása.

Öreg Sam 2010.04.26. 20:57:18

@nemsiker_s:
Elbeszélünk egymás mellet.
Trianon a mult évezredben volt.
Ébresztő!!
Ma kelt fel a nap,és a mai körülményeket kell origónak tekinteni.
UNIO van,szabad mozgással,szabad munkavállalással,stb.
Tatárjárást kérjek számon a tatároktól???
Előnyt kovácsoljak az elődeim szenvedéseiből??
No ez nem akar menni.
Érzelmi alapokon nem lehet,ma igenis kőkemény kapitalizmus van,annak minden előnyével,és hátrányával...

flippant 2010.04.26. 21:36:42

@Öreg Sam: Te is beszoptad a 20 millió román vendégmunkást anno, mi?

flippant 2010.04.26. 21:37:48

@kk_kk: Ne ásítgass hanem gyere le ide a miskócci Avasra és tölts el egy éjszakát a pirézekkel. Tutira nem leszel álmos.

cogito..sum 2010.04.26. 21:43:01

@Unommáazegészet: Ök meg folytatják?Tokajhegyalja.Alcsuddoboz,Debreceni közművállalat.jobb,vagy bal a mienket lopják!!!Ezért ne legyünk ilyen humánusak senkivel.VELÜK SE A 2/3 MIATT.

Öreg Sam 2010.04.26. 21:50:50

@flippant:
Nem,én azt a néhányat szoptam be.
Nekem az is elég volt...
Soha többé magyar/román!
OV meg kalandozzon..
Érzelmi alapokon nem lehet.

tanarseged ur 2010.04.27. 00:21:13

@Kettes: Gyurcsány felemelkedése csak felszínesen hasonlít a mostani Fidesz-győzelemre. (Már csak azért is, mert Gy. kormányzásból nyert.) Gy. 2006 tavasza előtt eladósodásból, a számok meghamisításával és osztogatással tartott fenn az országban egy viszonylagos jólétet, ezért cserébe pedig politikai legitimációt és hatalmat kapott. Igazi kádári politika volt. Ugyanúgy is ment csődbe, csak utána még a "reformokat" is ő akarta levezényelni - ehhez azért az arányérzék nagyon komoly hiánya kellett. Tuti bukás. Ennyit róla.

Bárki, aki Gy.-ékat 2005-2006 fordulóján majd 2006 tavaszán bármiképpen, akár a szavazatával is támogatta, az morálisan legfeljebb harsány és nyilvános meaculpázás után engedheti meg magának, hogy lebaloldalizza a Fideszt. 2006-ban a vállalható "nemfideszes" választás kb. a távolmaradás, az érvénytelen szavazat vagy az (akkori) MDF volt. A tárgyban szép listákat lehetne csinálni újságírókról és egyéb megmondóemberekről, akik Gy.-től elfogadták azt, aminek Orbánnál még az árnyékát is elítélik - de ehhez nincs kedvem.

tanarseged ur 2010.04.27. 00:31:01

@KA_Steve: Ne ragozzuk, a posztban tényleg rosszul szerepelnek a "harmadok". Szerintem az 52,7%, az korrekt. Kiskorú nem szavaz. Akik otthon maradtak, azoknak mindegy volt (különben elmentek volna legalább érvénytelenül szavazni), nem muszáj állandóan számolni velük. Tulajdonképpen "hallgatás - beleegyezés" alapon hozzá is csaphatjuk őket a Fidesz-táborhoz, és akkor megvan a kétharmad a szavazók között is. ;-)))

Várkonyi 2010.04.27. 10:27:32

Komolyan, felfoghatatlan számomra, hogy olyan szinten szennyes múltú emberektől, mint Pintér meg Martonyi, mit lehet várni egyáltalán.

Mert az nyilván egy dolog, hogy az átlagszavazó mit vár el ezektől az emberektől, meg a realitás is egy dolog.

Keserves lesz az ébredés, az egyszer biztos.

Várkonyi 2010.04.27. 11:03:14

Komolyan mondom, egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy mit várnak az emberek olyan fajsúlyú emberektől, mint Pintér Sándor vagy Martonyi János.

Mert nyilván egy dolog a választópolgár elvárása, meg egy másik dolog a valóság.

Keserű lesz az ébredés, az biztos.

Várkonyi 2010.04.27. 11:04:07

faxom a blogmotorba, 20 percig ki sem jelzi, amit már egyszer elküldtem...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.27. 19:49:57

@tanarseged ur: Gy. 2006 tavasza előtt eladósodásból, a számok meghamisításával és osztogatással tartott fenn az országban egy viszonylagos jólétet, ezért cserébe pedig politikai legitimációt és hatalmat kapott. Orbán 2006 tavasza után a megszorítások és a reformok szükségességének tagadásával, és egy jobb osztogatás ígéretével növelte népszerűségét és nyerte meg a választást.

A hasonlóság felszínes és ki is merül abban, hogy az eltartottak milliói juttatták őket hatalomra (a törzsszavazók önmagukban nem juttatták volna hatalomra egyiket sem) - azért, mert bennük látják a privilégiumaik megőrzőjét.

Én 2006-ban bíztam benne, hogy át lesznek baszva - nos nem lettek. De nem adom fel, most is ebben bízom. ;-)

tanarseged ur 2010.04.28. 19:19:30

@Kettes:
Politikai feladvány: hogyan csökkenthető az állami újraelosztás mértéke demokratikus rendszerben olyankor, amikor a szavazóknak egy jelentős része rövid távon éppen az újraelosztási szint fenntartásában érdekelt (és nemigen hajlandó hosszú távon gondolkodni)?

Van javaslatod? Nekem nem nagyon jut eszembe olyan megoldás, amiben nincs benne a választók egy részének félrevezetése legalább az elhallgatás szintjén. (Esetleg az állami szavazatvásárlás, az igen, az tetszene is. :-)) De nagyon nem mindegy, hogy mindez az aktív pénzügyi elszúrás formájában történik, vagy némi demagógia, majd pedig semmitmondó, a saját magát agyonvert ellenfélnek esélyt sem adó kampányüzenetek formájában.

Egy apró pirospontocskát talán még te is kioszthatsz Orbánnak a nulla mint kívánatos hiánycél megemlítéséért. Orbán szeret rébuszokban beszélni, de megkockáztatok egy igen egyszerű értelmezést arról, hogy "kis többség, kis változás - nagy többség, nagy változás": népszerűtlen (a Fidesz-szavazók egy része számára is népszerűtlen) intézkedések következnek, az ilyesmi pedig erodálja a többséget. A nagy többség lassabban fogy el, több intézkedést lehet bevállalni. Arról már álmodni se merek, hogy a hosszabb idő alatt lesznek olyan eredmények, amelyek növelik az aktívak számát, és ezzel a jó gazdaság- és társadalompolitika esélyeit.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.28. 21:29:36

@tanarseged ur: Félreértesz: ez a részemről nem kritika volt. Nekem nagyon imponál ahogy a Fidesz átveri a szavazóit - sokat lehet tanulni tőlük.

A nulla mint kívánatos hiánycél megemlítésétől pont azért nem tudok hasraesni, mert Orbánnál semmi nem az, aminek hangzik. Az azonnali és radikális például olyan új értelmet nyert, amiről eddig álmodni sem mertem volna. Akkor miért pont a nulla legyen konstans?

tanarseged ur 2010.04.29. 01:21:13

@Kettes: Félreértés, hogy félreértenélek. Nem "ellenkritikát" írtam, hanem tényleg érdekel az említett politikai feladvány megoldása. Én simán az állami szavazatvásárlás mellett lennék, még ez lenne a legolcsóbb és a legegyenesebb. Csak nem biztos, hogy keresztülvihető ("nem demokratikus", stb). Esetleg adófizetői cenzus. Az is őszinte megoldás, de az már biztos, hogy nem keresztülvihető. Akkor viszont lehet, hogy a demokráciába bele van kódolva az átverés.

teemur · http://teemur.blog.hu 2010.05.01. 12:19:03

"Kétharmad világosan jelezte akaratát."

Ez hülyeség. A parlamenti _mandátumok_ 2/3-a a fideszé. Szavazatot (akár összesített egyénit vagy listást nézel) nagyságrendileg csak 1/2-ot kapott.

Tehát 1/2 jelezte világosan akaratát.
süti beállítások módosítása