Kommentszűrés
’10 ápr
6
12:01

MDF-plakátfiúk a Zorbán mögött

Írta: nénike

  Az MDF outdoor plakátján egyszerre négy Lópici Gáspár igyekszik szivárványos sálakba tekeredve népszerűsíteni Bokros Lajos pártját. A plakátfiúság nyilván egy szakma, mely azonban nem keverendő össze a magánvéleménnyel. Pénzért az esendő ember néha elvállal ezt-azt.

  Mindezt azért bocsátottuk előre, mert a fent nevezett négyesből ketten Orbán Viktor támogatói a Facebook tanúsága szerint. Öreg MDF-esek is húztak már úgy ikszet a Fórum neve mellé a szavazólapon, hogy közben Orbán Viktor kormányalakításáért dobbant a szívük. Talán még együtt is mozdultak. Ricsi és Ákos nagy valószínűséggel annak a kihalófélben lévő régivágású MDF tábornak utolsó példányai, akik minden dávidista ármány, bokrosi makromutató ellenére hisznek a szeretet és az összefogás erejében. (Vagy csak a cybertér áderjánosi értelemben vett egyszerű vakondjai.)


 

Címkék: mdf áder jános választás 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr491898309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JokerZ 2010.04.06. 12:05:37

jó srácok ez gyenge, hiszen egy magára valamit is adó politológus hallgató nyilván felmegy rajongónak, rengeteg ilyen arcot ismerek, elvégre követni kell a hazai politikusok teljesítményét az új kommunikációs csatornákon. sokan jelentkeztek fel ezekbe a rajongótáborokba tanulási céllal.

amúgy ha kicsit is érdekelt volna titeket a téma, láthatnátok, hogy embereink mesterházy fanjai között is ott vannak.

nem így kell lejáratni az mdf-et, van ezer más módszer is rá :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.06. 12:11:53

@Zlatan:
"elvégre követni kell a hazai politikusok teljesítményét az új kommunikációs csatornákon."

Muhahaha, te visszaolvasod, amit irsz? :-)

Uj Kommunikacios Csatornak! :-))))

asz_tapasz (törölt) 2010.04.06. 12:12:42

ez a tumblr-közösségezés viszont nevetséges, drága Gellért

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.06. 12:14:12

És ez valami nagy leleplezés akar lenni?

Miért ne lehetne valakinek szimpi Orbán, de közben az MDF is?

Én pl. Fidesz-MDF koalát szeretnék.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.06. 12:15:09

@Zlatan:

"hogy embereink mesterházy fanjai között is ott vannak."

No, ez már cikibb! :-)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.06. 12:17:39

@nénike:

"a kihalófélben lévő régivágású MDF tábornak utolsó példányai, akik minden dávidista ármány, bokrosi makromutató ellenére hisznek a szeretet és az összefogás erejében."

Én azért nem így gondoltam, ezért nem volna értelme az önálló MDF-nek.

Bummer 2010.04.06. 12:20:08

Újabb titkosszolgálati akció az MDF lejáratására.

zoli29 2010.04.06. 12:22:05

Vannak, akik csak azért lesznek Orbán-fanok a Facebook-on, hogy beszóljanak a vezérnek és híveinek. Lehet, hogy a benettonos srácok esetében is erről van szó.

tevevanegypupu 2010.04.06. 12:23:24

@Zlatan:
Nemnem, ilyen nincs. Ha valaki mdf plakatarc, akkor ne jelentkezzen mashova - valasztasok idejen !! - rajongonak. Ez csak azt bizonyitja, hogy valoban olyan hulyek az mdf-nel mint amilyennek latszanak.

JokerZ 2010.04.06. 12:46:55

lol ebből az jött le, hogy védem az mdf-et :D

szegről-végről ismerem a srácokat (tudom, gáz), biztos, hogy nem rajongásból csatlakoztak az Orbán fan clubhoz, egyébként pedig egyáltalán nem tartom károsnak, ha politológushallatók érdeklődnek az ellenfél kommunikációja iránt, és nem ragadnak le a "saját pártjuknál" (már ameddig az mdf létezik).

összességében sokkal gázabb lett volna, ha csak azért csinálnak egy külön facebook-profilt, hogy ne személyesen rajongjanak orbánért, és mégis lássák a kiírásait. szerintem ez pont ennyi, nem több.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.06. 13:17:59

Ez a Facebook-féle "fan", "rajongó" elég megtévesztő elnevezés. Andrasew Iván is Orbán "rajongója" a Facebook-on, pedig pl. őt aztán nem lehet azzal vádolni, OVi seggéből osztaná azt észt :-) A Facebook információforrás. A bejelelölők meg elsőkézből értesülnek a friss infókról (körlevelekből pl.). Ipari kémkedésről még nem hallotatok? :-)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.06. 13:31:54

nahát, nénike, azt hittem ez lesz az első értelmes posztod. nem lett. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.04.06. 13:35:11

@Jobb híján MDF-es: "Én pl. Fidesz-MDF koalát szeretnék. "

Na, az a vonat már réges-régen elrobogott.

greybull 2010.04.06. 13:45:16

a Magyar Demokrata Fórum azon pontok mértani helye, melyek egyenlő távolságra vannak a magyarságtól, a demokráciától és fórumtól (attól a szabad helytől ahol szabadon meg lehet beszélni közös dolgainkat).

Oblomov 2010.04.06. 14:01:23

@Jobb híján MDF-es:
egyéni szoc. problémáid rendeződéséig tartózkodni kéne a közélettől.

is 2010.04.06. 14:02:26

@TuRuL_2k2: a Mandiner fele (vagy egésze) meg regelt a kapcsolat.hu-ra. ez is elég vicces? na mondjuk szellemi színvonal kérdése. van, ahol egy részeg böfögésen, vagy hányáson is percekig röhögnek.

(akinek nem inge, ne vegye magára!)

loláb 2010.04.06. 14:07:29

Esetleg simán csak egy reklámcég fotómodelljei.

Valószinüleg Kovács Pistike sem volt meggyőződéses liberális.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.06. 14:09:14

@Oblomov:

Szerinted az MDF az MSZP "B" csapata? Akkor pofára fogsz esni.

Huffington 2010.04.06. 14:11:54

Ez a facebook hibája, ha kiváncsi vagyok, hogy adott párt mit igér, kommunikál, be kell lépnem hozzájuk"rajongónak". Ha lenne olyan, hogy "nem rajongó, de érdekel a véleményük" az sokkal korektebb lenne!
MAgam is minden gittegyletnek rajongója vagyok, mert érdekel a nyüglődésük a választások kapcsán!

flimo13 2010.04.06. 14:12:13

Én követem Orbánt, Mesterházyt, Vonát meg az LMP-t is. Pont kitartanak, míg jön az új évad Showder Klub.

flimo13 2010.04.06. 14:13:19

Hja meg persze a Torgyán Józsit is, csak sajna elég hallgatag az öreg facebookon. Remélem bejut, és újra lesz Uborka is!

Kendaq Pendragon 2010.04.06. 14:15:49

Szerintem az nagyobb röhej, hogy amikor Bokrost az 1 millió munkanélküliről kérdezték, azt mondta, hogy helyes, mert a piac telített, hiányszakmákban kellene dolgozni.
Ehhez képest az új plakáton olyan hiányszakmák "tesznek hozzá az országhoz", mint a jogász, a sajtóreferens, az egyetemista.

No comment....

ON
Én a lányokról szeretnék valami infót, főleg a fekete lófarkasról. :)
Politika nélkül
Köszi!
OFF

olvasó080906 2010.04.06. 14:19:38

Lehet, hogy megbízott média vég szervezi az MDF kampányt és és egy másik a FIDESZ kappányt?
Mindketten ugyan oda nyúltak fotókért...

Simán belefér, hogy Orbán rajongói "szervezetten rajonganak".

Ez nem áll távol a média ügynökségektől...

Meg jó poén is lenne....

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.04.06. 14:22:38

MDF? A parlamentbe se jutnak be! :)

ivrilider 2010.04.06. 14:23:29

Tévedés, hogy csak úgy lehetne követni a politikusokat a Facebookon, ha "rajongó" vagy. Én egyikhez sem léptem be, mégis mindet tudom olvasni (csak hozzászólni nem tudok). Egyszerűen az Info helyett a Wall fülre kell kattintani. Körleveleket így persze nem kapok, hála istennek.

SnowFighter 2010.04.06. 14:29:54

@loláb: Ákoska az ELTE ÁJK volt HÖK elnöke. Nem éppen reklámcég modellje :-)
A többit nem ismerem, de ők se valószínű.

SnowFighter 2010.04.06. 14:35:27

@Spirál: azért szavazzak az MDF-re, mert az gáz, és akkor egyedi leszek?! Ezen 5 percig szakadtam a röhögéstől. A többi érv hasonlóan nonszensz és teljes baromság. Egyből az első: pont az MDF lenne demokrata. Ugyan már! Még a saját tagjait se tudja mindig szabályszerűen kizárni Dávidcsillag Ibolya.

De azt hiszem, ezt a cikket terjeszteni fogom, van minimum olyan jó, mint a videó a jelöltek bemutatkozásáról vagy Bokros énekléséről (aki ugyebár az 5. érv szerint "szimpatikus, ÚJ jelölt"). :-D

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.04.06. 14:37:01

el tudom képzelni, hogy egész nap facebookot figyeltétek, hátha lesz vmi... mi sörözni szoktunk, ha van egy kis szabadidőnk :)

loláb 2010.04.06. 14:45:48

@SnowFighter: Gondolom bementek egy médiaügynökségre, csináltak róluk néhány katalógusfotót, aztán a megrendelő lapozgatja a katalógust, és választ neki szimpatikus arcokat.

Elég sokan csinálják ezt, van az a pénz, amiért korpás az ember haja.

levee 2010.04.06. 15:03:02

@loláb: ez valóban bevett szokás. Az SZDSZ is így szerzett magának ketrecharcos "jobbikost" (valami olasz srác volt azt hiszem) az EP-plakátjára (ráadásul azóta perelni is akarnak, mert az a katalógus pl. kikötötte hogy politikai célra nem lehet alkalmazni a képeiket), a Fidesz meg a 2002-es "A jövő elkezdődött!" plakátján meg egy argentin kisfiú volt rajta. Ma már internetes katalógusok is vannak erre a célra, egy klikkre lehet venni fotókat.

Mondjuk náluk szerintem kikötötték, hogy kell némi kampánytevékenység is, elgagyogni pár mondatot egy videóban, és a többi. Mondjuk nem tartom őket hibásnak ezért, valahol igazuk van, egyetemistaként nem lehet túl jól megélni ma Magyarországon.

Szóval picit mellényúlás ez a poszt. Egyszerűen a facebook nevezi idejétmúltan ezt a dolgot "fanná" válásnak (csak ugye Orbán személyként, és nem csoportként van regelve, így nem csatlakozni lehet, hanem fanná válni). Nekem is nem egy barátom van, aki csatlakozott Orbán facebook oldalához, és többjük nem is Fideszes, egyszerűen csak érdekelte, hogy miket írogat.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.04.06. 15:03:37

Ezt szedjétek le, ez hülyeség. A fészbuk fanság az égvilágon semmit nem jelent.

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.04.06. 15:09:54

A modelleknek nyilván be kellett lépni a Bokros Lajos Baráti Körbe, majd ott elnöknek lenni, mi? :)

nénike · http://mandiner.hu 2010.04.06. 15:11:07

@levee:

Nem is rajongói vannak a fácsén Orbán Viktornak, hanem támogatói! Arra azért nehezebben kattint egy MDF-es nem?

szavazzfasszal · http://szavazzfasszal.blog.hu 2010.04.06. 15:15:04

Gratulálok :D ti is szavazzatok fasszal, srácok.

Bougheau Tschichka 2010.04.06. 15:22:37

a szivárványos sálak a sokszínűséget jelképezik, vagy a melegek jogaiért való küzdelmet?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.06. 15:25:14

Ricsi és Ákos most rettenetesen lebuktak.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.04.06. 15:25:52

@SnowFighter: "De azt hiszem, ezt a cikket terjeszteni fogom"

Megköszönném. :)

"azért szavazzak az MDF-re, mert az gáz, és akkor egyedi leszek?!"

Mind-mind mások vagyunk.

Egy-egy érv különböző embereket céloz meg.

Kéretik nálam kommentálni a postomat!

ivrilider 2010.04.06. 15:27:23

@nénike: "szurkolói"... ahogy ő kérte :)

Lábszár Ervin 2010.04.06. 15:27:58

@mavo:

Miért, nem hiszed el, hogy Orbán Viktort támogatják? Én el tudom ezt a kis nünükéjüket fogadni.

scarface87 2010.04.06. 15:42:29

Nem gondoljátok, hogy ez most egy kicsit primitív volt? Azért az MDF-en bőven lehet fogást találni, anélkül, hogy szint alá süllyedne az ember... :) A Facebookon Orbán "rajongója" a fél ballib sajtó is, egyebek közt... Mindenki ezt csinálja, hogy kövesse a felek aktivitását. Ezen a blogon színvonalasabb postokhoz vagyunk szokva. Szerintem.

stirlitz1 2010.04.06. 15:47:29

@Zlatan: már nem azért, de a srácok között nincs politológia hallgató, hisz ők joghallgatók, sajtóreferensek, asszisztensek és persze munkahelyteremtők.

neurotikk! (törölt) 2010.04.06. 15:50:39

@Huffington: Jah, jah.
De magyar viszonyok kozott a "ruhhelem oket mint a szart, de tudni akarom mirol pofaznak hogy belekossek" az egy korrektebb forditas.

neurotikk! (törölt) 2010.04.06. 15:54:39

@Bummer: es ez meg csak a kezdet. Ha ez megvan akkor betiltjak a meleg vizet is.

neurotikk! (törölt) 2010.04.06. 15:56:34

@Bougheau Tschichka: Inkabb azt hogy fazik a nyakuk es a zoldet meg az arpadsavost mar elkapkodtak. Nade az utobbi hulyen is nezne ki egy MDF plakaton.

neurotikk! (törölt) 2010.04.06. 16:01:21

@y-com: Pontosan. Ha pedig nincs szabadido, csinalunk! : ))

stratez 2010.04.06. 16:01:24

Az MDF az a meglepetés-párt, ami már semmivel nem tud meglepni senkit.

Blogger Géza 2010.04.06. 16:10:13

@Spirál: Majd ha nem lesz olyan borzalamas a színösszeállítása. Vagy ez is az MDF imidzs része?

Blogger Géza 2010.04.06. 16:14:54

@Bougheau Tschichka: A minőséget. Azért ilyen "minőségi" sálat kevés ember vesz fel... :)

elfelejtette 2010.04.06. 16:20:41

Egyebkent nem lehetne kiretusalni ezeket a szivarvanyszinu salakat? Nemelyik transzvesztita is izleseseben oltozokdik ennel...

safranek 2010.04.06. 16:25:28

Azok a nagy Orbános plakátok amik mostanában megjelentek (zászló előtti arckép) tisztára olyanok, mint Sztálin, Mao, Kim Dzsong Il...transzparensek :)

bublé 2010.04.06. 16:28:24

balról a második srác:

http://www.facebook.com/profile.php?ref=sgm&id=1043145096#!/profile.php?v=wall&ref=sgm&id=1043145096

de ő nem Zorbán-rajongó :(

Bloodscalp 2010.04.06. 16:28:39

@TuRuL_2k2: ez szánalmas, ahogy orbán fészbukja is...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.06. 16:38:36

Esetleg modellek....

Én pl. sose hittem el, hogy a Claudia Schiffernek annyi tervező a kedvence, akinek a ruháit viseli.

tewton 2010.04.06. 16:52:46

ezek a jólfésült huszonéves politikaközeliek kb. mind ugyanúgy néznek ki, lehet, hogy keveritek őket :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.06. 16:54:12

@Lábszár Ervin:

hét eleve bazmeg, rendes konzerv nem hallgat tomvécet, mert az libsi multikulti szemét

mondom, hogy lebukott. nagyonis!

bryan 2010.04.06. 16:55:24

@TuRuL_2k2:
Inkább szánalmas. :(
Vicces akkor lenne, ha a posztoló nem venné komolyan, hogy a Facebookon csak a rajongók iratkoznak fel ilyen csoportokba, az érdeklődők nem.
Ez az elmúlt pár hét legszarabb posztja a mandiner blogon. Eddig pedig egész jól tartottátok magatokat ahhoz képest, hogy kampány van. :(

oakeshott 2010.04.06. 17:16:16

@mavo: valóban szörnyen lebuktak. Istenem, mindenki ennyire ostoba vagy ennyire rosszindulatú?

tölgyes 2010.04.06. 17:28:31

Nekem az a hír tetszik legjobban, hogy KÓKA TAMÁS TÁMOGATJA AZ LMP-T!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.06. 17:31:14

@bryan:
Nem is értett vele mindenki egyet a szerkesztőségből, hogy írjunk róla. Én szórakoztatónak találtam, s támogattam, hogy legyen poszt.

jason_voorhees 2010.04.06. 17:34:52

bazzeg, szinte minden politikával kapcsolatba hozható személy rajongója valamelyik "elvileg ellenséges" táborba tartozó személynek

erre a postra annyit mondhatunk, h LOL

Lacka929 2010.04.06. 18:06:26

@Jobb híján MDF-es: Én inkább egy igazi koalát szeretnék...

sensimilla 2010.04.06. 18:08:26

gyerekek, azért ne vicceljünk már! én pl mindegyik listavezetőnek, és pártnak rajongója vagyok, mert érdekel amit mondanak.

Most akkor már nem is lehetek igazi LMP-s?

Veder1 2010.04.06. 18:58:02

A szivárványszínű sálak gázabbak...

roland_ 2010.04.06. 19:01:47

az is elég nagy baj, hogy ehhez a posthoz már 75 komment érkezett, ennyit sem ért volna, az mdf egy kalap szar, de ettől függetlenül facebookból kiindulni :S

oakeshott 2010.04.07. 10:26:37

Én az MDF-re szavazok, mert bár a párt egy kupleráj (egyébként a többi is az), de legalább kapitalista, piacbarát.

Csak az ország!

www.youtube.com/watch?v=I3F6Dc9DfjU&feature=PlayList&p=368A27C9A8BFB0C8&playnext_from=PL&playnext=1&index=3