M43: Ideiglenes autópálya a semmibe – Ilyen ország pedig nincs CCXXVII.
2010. április 04. írta: TuRuL_2k2

M43: Ideiglenes autópálya a semmibe – Ilyen ország pedig nincs CCXXVII.

  Schamsula György fogalommá vált M0-átadása óta nagy hagyománya van a bizonytalan állagú utak kampányátadásának. Március 31-én Bajnai Gordon adta át az M6-os újabb szakaszait, amiknek a használhatósága az utolsó pillanatokig kérdéses volt, de végül egy ideiglenes engedéllyel sikerült elkerülni az igazán nagy blamázst.

  Másnap, április 1-én Szeged szocialista politikusai, Botka László és Ujhelyi István ennél is merészebbet húztak, egy bő négy kilométeres szakaszt adtak át a várost elkerülő M43-asból. A város honlapja így számol be az eseményről:

 

Az M43-asnak az 5-ös főút és a Sándorfalvi út közötti 4,2 kilométeres részét avatták fel ünnepélyes keretek között április 1-jén, ez a 47-es útig tartó első szakasznak csak egy része. Ezt azért adták át külön, hogy a Szegeden átvezető forgalmat csökkentsék, megkönnyítsék az autósok helyzetét, hiszen hamarosan elkezdődik a Rókusi körúti 2-es villamos pályájának építése.

A Sándorfalvi úttól a csaknem egészen a 47-es főútig vezető, az első szakaszból még hiányzó kis darabot, egy 2,5 kilométeres pályát, továbbá a másik 2 autópálya-szakaszt, a Tisza-hidat és a makói lekötő utat együtt, egyszerre avatják idén augusztus végén.

 

  A csaknem egészen a 47-es főútig vezető, első szakaszból még hiányzó kis darab eufemizmusa is sejtet már némi bizonytalanságot. S valóban: a Duna TV készített egy összeállítást Ujhelyiék büszkeségéről, amiből kiderül, hogy sok értelme nem volt átadni az aszfaltcsíkot. Autópálya helyett egyelőre autóútnak minősül, kamionok nem hajthatnak rá, forgalma gyakorlatilag nincs, ráadásul a hiányos táblázás miatt még elkeveredni is könnyű rajta. A Fidesz szerint csekély 30 milliónkba került, hogy még április 11-e előtt lehessen avatni valamit.

kfjod

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr951893139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steppenwolf 2010.04.04. 11:12:40

Autóút vagy autópálya náluk részletkérdés.
Kicsit off, de egyébként az M6/M60-ason is Pécs előtt van egy nagyjából 1 km-es szakasz, ahol az autópálya véget ér, leszűkül egy egyszerű kétsávos úttá, majd utána ismét kiszélesedik autópályává. Nyilván az az 1 km 2x2 sávban már nem fért bele a 387 milliárdba, de így tulajdonképpen hazugság, hogy összefüggő autópálya vezet Európa kulturális fővárosába. És arról ne is beszéljünk, hogy a méregdrágán és többségében teljesen feleslegesen megépített több tucat híd és a 4 alagút autópályához mérten mennyire lelassítja a forgalmat.

greybull 2010.04.04. 12:37:16

Bottleneck - ilyen kis üvegnyakszűkületek vannak ebben a k. országban mindenütt hála a semmihez nem értő Öszödi Böszméknek.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.04. 16:30:06

Hát, gondolom, még gyorsan át kell adni meg fel kell avatni, amit lehet...

marós 2010.04.05. 07:28:44

Minél többe kerül egy állami projekt, annál többet lehet belőle ellopni, ez a "természeti törvény" uralkodott el az egész országban. Ovodák, orvosi rendelők "akadálymentesítése, panelprogram mind-mind olyan drágán készültek, készülnek, mint ha nálunk csak olajmágnások élnének.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.04.05. 21:27:53

a dátum kiváltképp illik az eseményhez.
süti beállítások módosítása