Tisztelt Bayer, Losonczy és Pörzse urak!
2010. március 06. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Tisztelt Bayer, Losonczy és Pörzse urak!

  Engedjék meg, hogy köszönetet mondjunk, amiért nyílt levelezésükkel ilyen jól elszórakoztattak minket. Leveleik önmagukban véve tökéletesek, sem elvenni belőlük, se hozzájuk tenni nem tudunk.

  Ugyanakkor engedjék meg azt is, hogy felhívjuk rá a figyelmüket: a nyugati kultúrában - sőt más kultúrákban sem - egészséges, heteroszexuális férfiember nem tárja a nyilvánosság elé baráti társasága és személyes ismerősei magánügyeit. Nem hoz nyilvánosságra pitiáner privát sztorikat, nem köpi szembe mindenki előtt azt, akikkel évekig egy asztalnál ült, nem pakolja ki a családi szennyest akkor sem, ha a választási kampány vagy más baromság miatt elborul az agya. Ilyesmit legfeljebb ideggyenge kiscsajok csinálnak, de utána ők is szégyellik magukat. Önök szánalmas, pitiáner, gyerekes alakok, híján az alapvető emberi méltóságnak és becsületnek, akikkel épeszű ember nem áll szóba, hiszen ha úgy hozza kedvük, képesek bárkit megtagadni.

  Nem mondjuk, hogy szégyelljék magukat, mert úgyse fogják. Viszont kérjük, írják meg azt is, hogy ki kit dugott, hogy legalább valami izgalmasat is megtudjunk önökről.

  Üdvözlettel:

  Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr141812917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyg 2010.03.06. 09:34:03

Vona miért maradt kia névsorból. Pedig ő is a magyar társadalom levelező tagja!

Mecsekis 2010.03.06. 09:35:30

Ez a legfőbb problémátok? De jó nektek!

polom13 2010.03.06. 09:40:26

Hú,de nagyon felsőbbrendű itt valaki!
Mondjuk engem érdekel,hogy Bayernek igaza van,Pörzsének meg nincs,de összemosás esetén kicsire nem adunk!

nyg 2010.03.06. 09:43:32

@polom13: Hát igen. A távolság Bayer és Pörzse között annyi, mint Orbán és Vona között. A szellemi nívóra gondoltam.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.06. 09:43:56

édes istenem! ne vetítgesse már a szerző az űriemberek világát, annak morálját két firkászra, meg egy rockzenészre? mióta részei az ilyesmik az úriemberek világának?

eeepunk 2010.03.06. 09:45:19

Régebben én is úgy gondoltam, hogy van vmi norma, vmi határ ami gátat szab a "politikusok" megnyilvánulásainak, ok nyilván van mindenkinek arch-enemyje, de azért mégse mindenkire kell átkot szórni, mégha a túloldalon is harcol. De aztán naivitásom mára elmúlt e tekintetben. Amit művelnek, az kritikán aluli, még ha valóban szórakoztató is egy ideig. Remélem nem gondolják, hogy ez a normális.

nyg 2010.03.06. 10:02:20

@eeepunk: Purifikátor-e vagy?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.06. 10:14:23

Kálmán,

eddig azt hittem, Maguk írták ezeket a leveleket.

tanarseged ur 2010.03.06. 10:47:20

Pörzse Bayernak, nyílt levélben: "Nem, hogy nem kell köszönnöd, hanem ha két méteren belülre jössz, támadásnak veszem."

Ez tetszik, ez a csapat kemény...
:-)))

Tilikov (törölt) 2010.03.06. 11:12:14

A három majom mellé most beállt egy negyedik is makogni. Úgy állítja be mintha ő kívülről szemlélné hármójuk vergődését, közben pedig ugyanott van mint ők, sőt még lejjebb, mert még csak nem is a saját nevével száll be a buliba, hanem a netes alteregójával, illetve alteregóival, ez is mutatja mennyire beteg az illető, jól megválasztotta a játszótársait, pont közéjük való.

Mecsekis 2010.03.06. 11:12:23

Bayernek teljesen igaza van!
Úgy válaszolt, hogy megértsék a jobbikosok. :-)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.03.06. 11:19:15

@nyg: -5 cm távolság Orbán és Vona között? WTF? Nem lesz ebből bajod a pártban?

Várkonyi 2010.03.06. 11:35:14

Így van! mondd meg nekik, Kálmán!

Ezek mind szánalmasok! Mert! Kiteregetnek! Magánügyeket!

"egészséges, heteroszexuális férfiember nem tárja a nyilvánosság elé"

Így van! Ezek! Mind! Buzeránsok!

Haha-hahha-háháhháhá!

"Önök szánalmas, pitiáner, gyerekes alakok, híján az alapvető emberi méltóságnak és becsületnek, akikkel épeszű ember nem áll szóba"

Figyelj, teljesen igazad van, meg minden, de szerintem Orbán Viktor szóba állt Bayer Zsolttal, a cikk írása előtt mindenképp. Legalább egyszer. Persze lehet, hogy többször is. Úgyhogy ne égesd a Vezénylő Tábornokot, mert megtalálunk!

"Viszont kérjük, írják meg azt is, hogy ki kit dugott, hogy legalább valami izgalmasat is megtudjunk önökről."

Az! Végre faszokról meg puncikról akarok olvasni, nem pedig unalmas (mondjuk nem unalmas, mindegy) levélváltásokról.

@Tilikov:
100% igaz.

Mecsekis 2010.03.06. 11:39:11

"Az! Végre faszokról meg puncikról akarok olvasni, nem pedig unalmas (mondjuk nem unalmas, mindegy) levélváltásokról."

Talán a popómagazint tudnám ajánlani!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.06. 11:42:19

há de nem is ma van a nemzetközi nőnap ...
akkor mire föl ez a post ? :DDD

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.06. 11:46:39

"egészséges, heteroszexuális férfiember nem tárja a nyilvánosság elé baráti társasága és személyes ismerősei magánügyeit."

Miért, a homoszexuálisok megteszik?!

Várkonyi 2010.03.06. 11:47:24

Ja és a fentebb említett három "ideggyenge kiscsaj" vette magának a bátorságot, hogy a saját nevét írja a levél alá, nem pedig egy többszörös személyiséget idéző elmebetegét.

Egyébként a pszichológia szakirodalmában létező dolog az írásterápia, amikor a pácienst megkérik, írja ki magából a legbelső gondolatait.

A kórismét meg lehet belőle állapítani, gyógyításra azonban ez a terápiás módszer kevéssé alkalmas.

Szexmániás, elmebeteg lelki nyomorékok esetén meg egyáltalán nem.

Várkonyi 2010.03.06. 11:49:52

@Mecsekis: Ne legyél már hülye.

Itt akarom olvasni, a mandíneren a politikusok közleményét, hogy ki kit kúrt meg.

tanarseged ur 2010.03.06. 11:52:59

@Tilikov: Sok igazság van abban, amit írsz. Pörzse és Bayer ismerik egymást, évekig jó barátok voltak, érthetőek az indulatok. Ráadásul tudják, hol lakik a másik, hova szokott járni, ezért aztán ha nagyon "le akarják játszani", még az is egy opció. Viszont Kínaiéknak abban igazuk van, hogy mindezt inkább nem a nyilvánosság előtt kéne.

Bubuluc apuka 2010.03.06. 11:59:56

@Spirál: Nem tudjuk, kérdezd meg a pasidat.

negeev 2010.03.06. 12:03:34

Igencsak szánalmas a nyilvános vitájuk. Leginkább senkit sem érdekelnek ezek az ügyek, de ők mégis a legalpáribb stílusban tárják azt mégis a nagyközönség elé.

Akiknek meg mégis ilyen szintű újságírás kell (Pl.: @Várkonyi:), azok szerencsére kevesen vannak.

Google 2010.03.06. 12:32:27

@nyg:

Sőt. Morvai megdönti valamennyiük csúcsát, ami a nyílt levelek számát illeti.
Vagy ott van Lovas. Írt nyílt levelet Orbánnak, Vonának, Gyurcsánynak.
Na, és melyik a leggeilebb?
Hát az, amelyikben Gyurcsány zsenijét dicséri.
Tovább kellene lépni, alá is lehetne iratni ezeket a leveleket. Arra is volt már példa.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.03.06. 12:52:09

A magam részéről szívesen költenék arra, hogy lássam, amint ezek négyen - vagy akárhányan - legyakják egymást szamurájkarddal. Ha jól értettem, valami ilyesmiről volt szó a kötcsei beszédben is az elit feladata témakör alatt.

civilkontrol 2010.03.06. 13:32:46

@Tilikov:
Igazi lelkibeteg vagy. Minden kommented erről árulkodik.

Javaslom, most 4 évre húzd ki a dugót, aztán kukkants bele a hírekbe és ha még mindíg háttérben lesznek az elftársaid, kapcsold ki újabb 4 évre.
Repeat until keypressed.

Különben szívinfrastruktúrát fogsz kapni, vagy agyvérzést.

Addig is jó étvágyat kívánok az egyre sűrűbb fekete leveshez, no meg pusziakukira pajti.

gyaloghartur 2010.03.06. 13:41:29

Fülén tályog, szemén hályog
a választó csak kóvályog:
mert megmondta a média,
a kampány csak komédia...

sensei 2010.03.06. 14:01:54

@tanarseged ur:

"Pörzse Bayernak, nyílt levélben: "Nem, hogy nem kell köszönnöd, hanem ha két méteren belülre jössz, támadásnak veszem."

Veres Jani még öt méterben szabta meg ezt a távolságot a Hirtv-nek. Ez azt is jelenheti akár, hogy Sanyi "éleslátása" még a Veresénél is jóval gyengébb...

nyg 2010.03.06. 14:27:13

@Kettes: Á, én a te távolságodat mértem a földszinthet képest. Mértékegységet is mondjak?

teknős 2010.03.06. 16:48:20

@Várkonyi: Látom máris megnyitottátok az egységfrontot Tilikovval. Hű szövetségesei lesztek egymásnak.

Pedro#85 2010.03.07. 12:58:32

A középső "hölgy" a képen nem Gyurcsány?:)

tibike3 2010.03.09. 19:08:58

Azért a címben ez az "urak" egy kicsit dúrva!
süti beállítások módosítása