Sólyom vs. szenvedő zsidók - Ilyen ország pedig nincs CCXV.
2010. március 01. írta: TuRuL_2k2

Sólyom vs. szenvedő zsidók - Ilyen ország pedig nincs CCXV.

  Úgy néz ki, néhányan komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a holokauszt minél előkelőbb helyen szerepelhessen a kampánytémák között. Eddig a Hetek címlapja a legerősebb (sajtótörténeti?) darab, egy haláltábor barakkjában szenvedő zsidók függesztik reménykedő tekintetüket Sólyom László tollára:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr711799349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Holokauszt vs. kommunizmus 1:1 2010.06.09. 09:02:56

  A múlt heti HUF- és BUX-mélyrepülés után tegnap minden figyelem a Nemzeti Együttműkődés Gazdasági Rendszerére, annak 29 pontjára irányult, pedig az Országgyűlés más fontos törvényekről is döntött. Egyrészt elfogadták a kormánytisztviselőkrő...

Trackback: Ízléstelen címlappal támad a Hetek 2010.03.01. 22:59:49

Herényi Károly díszes beszólása után a holokauszttagadó dossziénk újabb állomásához érkezett: egyrészt megjelent a Hetek legfrissebb száma, amely Sólyom László köztársasági elnököt vette célpontba, másrészt pedig már Domán István főrabbi is a sajtón ke...

Trackback: Emberek, itt tombol a fasizmus! 2010.03.01. 22:53:14

Herényi Károly fejtegetése szerint a kommunizmus és a Csillagok Háborúja áldozatait - klikk ide – nem lehet egy lapon említeni. Képviselőket egyértelműen azért választunk, hogy legjobb képességeik szerint érvényesítsék akaratunkat, szellemiségünk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stulquec 2010.03.01. 11:45:49

Asztakurva. Ezek a hitgyülisek teljesen behülyültek. Szánalmas, gyomorforgató. Csodálkoznak a németh sanyiék, hogy az ország nagy többsége ki nem állhatja a szánalmas filoszeminista szövegeiket.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.01. 11:50:16

Gusztustalan. Elmebeteg aki ilyet kitalál.
Az elnök azt fogja csinálni mint minden kétes értelmezhetőségű törvénynél elküldi az alkotmánybíróságra. Az alkotmánybíróság jóvá fogja hagyni vagy nem, mindkét esetben meg fogja indokolni a döntését. Ezt a döntést meg szépen el kell fogadni származásra minden egyéb tényezőre tekintet nélkül.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.01. 11:53:33

Ez valami ritka undorítóra sikerült.

Sólyom ráadásul gonosznak is tűnik, mert mosolyog. Persze nem a zsidókon, de olyan, mintha.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.01. 11:59:03

@laspalmas:
Ízléstelenségből jeles. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ezt az egész törvényt direkt kampánycélzattal fogadták így el. Lehet rá építeni egy nagy negatív kampányt. Csak azt nem vették még észre, hogy ezzel is a jobbiknak gyűjtenek támogatókat. Borsod, Hajdúság, Szabolcs brutális lesz.....

Francois Pignon 2010.03.01. 12:00:42

"Tényleg, melyik lehetett minden idők eddigi leginkorrektebb fotója a hazai politikai sajtóban?"
mandiner.blog.hu/2010/02/05/agitprop_illusztracio_orban_a_nolon

Nevezném.

kispufi 2010.03.01. 12:01:04

Sólyom eddigi elnöki tevékenysége alapján meglepne, ha meghatná ezt a mindent alulmúló presszió. Ismétlem korábbi kommentem: mi a franc van, hogy már a szervezett zsidóság is a Jobbiknak kampányol? (Mert ugyan, ki másnak nyernének ezzel szavazatokat?)
Valami egészen extrém aberráció folyik itt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.01. 12:03:30

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Nem vagyok benne biztos, hogy nem vették észre.

kispufi 2010.03.01. 12:03:59

@DexterMorgan78/Séfbácsi: szerintem észak-északkelet nem ettől lesz brutális, arra megvan az ottani kisebbség, őket azok folalkoztatják (legfeljebb a nagyvárosokban).
ezzel inkább a mérsékeltebb közép-magyarországi, észak-dunántúli részeken ihetik át a jobbikhoz a mérsékeltebb és a zsidó-témát már szívből gylölő jobbos tömegeket. nyerni meg ugyan kiket? a liberális értelmiséget? de hát az mindig is az övék volt...

teknős 2010.03.01. 12:11:15

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Az a helyzet, hogy a zsidóknak kellene észbe kapni és kikérni, hogy aljas politikai szándékból kihasználják őket.

Nem értem, hogy az eszére oly büszke nép, miért hagyja ezt.

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.01. 12:11:40

Ha jól látom Sólyom épp a szegény táborlakó fejébe szúrja a tollát kéjes vigyorral... vagy a szemét szúrja ki. Lehet, hogy nem is Kun Béla unokája, hanem Mengeléjé?

Érdekes, hogy a zsidók valahogy vonzzák magukhoz a degeneráltakat, mint pölö. a hitgyüli meg németsanyibácsi "főlelkészúr". Akinek ilyen barátai vannak, annak nem kell ellenség. Igaz az ellenség automatikusan kitermelődik az ilyen okádékok láttán.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.01. 12:15:30

@Francois Pignon:
A montázs kategóriában mindenképpen indulhatna.

freehckr 2010.03.01. 12:17:07

@teknős:
"a zsidóknak kellene észbe kapni és kikérni, hogy aljas politikai szándékból kihasználják őket"

Ja, mint ahogyan az elmúlt két évtizedben is mindig kikérték maguknak a sokak által emlegetett, elvileg létező "tisztességes zsidók", hogy "aljas politikai szándékból kihasználják őket"... aha...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.01. 12:19:28

@teknős:
igen pont ez jutott az eszembe, hogy most kellene kiállni egy zsidó származási akármilyen közéleti figurának és nyíltan kikérni ezt a jellegű gusztustalanságot.

picur3ka 2010.03.01. 12:23:14

@teknős:

Azok, akiknek ebbol nagyon eleguk van, szinten a Jobbikra szavaznak mar, alakul ez...

Nem tudom, hogy az osszes zsidok valaszthatjak-e a kepviseloiket, de allitolag ettol a zsido elittol megszabadulni nem tudnak.

Francois Pignon 2010.03.01. 12:24:02

@TuRuL_2k2: No igen, a műfaj egészen nem ugyanaz, csak az inkorrektség.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 12:26:08

1)A hitgyüli egy dekadens szekta: nem adhat mást, csak mi lényege.:-(

2)Lesznek még itt rövidesen százszor durvább és aljasabb provokációk is a bal részéről.:-(

3)Együttérzek Sólyom Lászlóval, de az ő pozíciójában benne van, hogy ilyeneket kap.:-(

4)A holokauszttagadás-törvénynek az Alkotmánybíróság előtt a helye.

ü
bbjnick

freehckr 2010.03.01. 12:26:12

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
A mainstream zsidó értelmiség végigülte a parlamentben a holokauszt-inkvizíció megszavazását... még az ÁVH-s terrorista Zoltai is. Azaz szinte mindenki, aki érdemben felemelhette volna a szavát az ilyesmi ellen.

Most mit kell meglepődni, újra és újra felháborodni?! Az ég kék, a fű zöld, és a cionista zsidóknak van egyfajta sajátos mentalitása... ugorgyunk...

zoli29 2010.03.01. 12:30:09

Nem semmi! De ezzel aligha győzik meg Sólyomot, hogy ha alkotmányellenesnek ítéli meg a törvényt, az AB-hez forduljon.
A címlap a Hetek szerkesztőit meg a mögöttük álló hatalmi köröket minősíti.

negeev 2010.03.01. 12:35:14

Ilyen szintű összevágásokat a Kurucinfó szokott létrehozni és egyéb az internet mélyén tengődő oldalak.

Ízléstelen.

tevevanegypupu 2010.03.01. 12:44:21

Ez a kep keszulhetett volna Recsken vagy a Gulagon is. Ahogy az ott levok leirtak - foleg Faludy - eppen ilyen lehetett.Ha mar zsarolunk.Borzaszto.

Cypriánus 2010.03.01. 12:54:05

ne felejtsétek: Sólyom katolikus.

tehát a Hit Gyüli logikája alapján babiloni misztériumkultuszokban hívő, okkult, Mária-imádó , sátánista stb. stb.

amúgy Domán főrabbi nyilatkozata a legviccesebb, most nyugodtan előszedhetjük az összes bal-lib. dogmát, miszerint:
"HOGY merészeli egy vallási méltóság, hogy egy szekuláris demokráciában bele akar pofázni az Állam dolgába?!?
Ez már a vallási fundamentalizmus sötét denevérszárnya maga..stb. stb" :):):)

nyugodtan ollózhatunk hozzá kellő számú Buda Péter , vagy Gábor György idézetet!!!
Ekkora ziccert kár lenne kihagyni!!! :)

Tündér_Lala 2010.03.01. 12:56:17

Kivételesen ocsmány csúsztatás.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.01. 13:02:58

@stulquec: Múltkor megnéztem egy ilyen németsándor fellépést, ez az ember új műfajt alapított: stand-up tragedy.

schnee 2010.03.01. 13:03:57

nagyon durva és GUSZTUSTALAN!

f.m.j. 2010.03.01. 13:10:32

aljas, röviden, és velősen...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.01. 13:14:05

és mi van, ha a kép egy malenkíj robot tábotr barakkjában készült?

egyébként 2 premissza:
a barak ehud óta egyébként is héber szó.
a barack pedig obama óta amerikai.
tehát ne tessnek itt trükközni!

VIKUNYA 2010.03.01. 13:16:39

világos, hogy a ballibnak egyre erőteljesebben meg kell gyaláznia az áldozatok emlékét ahhoz, hogy még mindig demagóg módon kampánytémává tudja avatni a holocaustot. ez egy ritk gusztustalan és undorító kísérlet. viszont szerintem ez már a normális ballib embereknél is ki fogja verni a biztosítékot, így önleleplezésnek nagyon is jó.

VIKUNYA 2010.03.01. 13:17:37

@vero: ha már viccelődünk, a barakk kádár óta igenis a legvidámabb magyar szó...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 13:18:55

Ki tudná valaki keresni nekem azt a hetek címlapot tavaly ősz tájáról, amin Izraelt, mint az EU tagállamát ábrázolták, a zászlókkal manipulálva? Én valahogy nem találom a Hetek archívumában...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.01. 13:25:49

@teknős: "Nem értem, hogy az eszére oly büszke nép, miért hagyja ezt. "

Az IQ nem ugyanaz mint az EQ. Az előbbiben a zsidók erősek, az utóbbiban egy átlagos középiskolás már előrébb jár.

@DexterMorgan78/Séfbácsi: "igen pont ez jutott az eszembe, hogy most kellene kiállni egy zsidó származási akármilyen közéleti figurának és nyíltan kikérni ezt a jellegű gusztustalanságot."
Helyben vagyunk. Ezt hívják faji alapú különbségtételnek. De egyébként egyetértek veled.

plastik02 2010.03.01. 13:26:59

más kérdés, hogy a kommentek túlnyomó része is nagyjából a Hetek színvonalán mozog.

2010.03.01. 13:32:21

Azt hiszem erre, csak egy mondattal lehet válaszolni--igaz ezt már leirták elöttem. Én mégis leirom--gusztustalan, felháboritó , ahogy a holocaust szenvedését összemossa a mai választási kampánnyal, ennek megjelenésével. Ez már halottgyalázás és förtelmes, akárki csinálta.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.01. 13:34:09

@Arma Gedeon2: A decemberiek közt van egy olyan, címlap, amin egy iphone-on van egy dávidcsillagos eu lopo. 12.11-i megjelenés. Az archívumban lapozni kell a címlapért.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.01. 13:34:49

Nem bírnak magukkal. Miért is ne küldhetné Sólyom vissza vagy az Alkotmánybíróságnak? Ha alkotmányellenes a tv, akkor jobb, ha hamarabb kiderül, nem?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 13:47:01

A Holokauszt, mint teljesen elégő áldozat és a népirtás is abszolút rendben levő dolgok Naftali Krausz számára, ha zsidók követik el, utóbbit nyilván rohadt ellenségeik ellen:

judaizmus.blogspot.com/

görgessetek le az amálekiták jogos elpusztítását magyarázó részig, de a purim dicsérete is épp e körbe tartozik.
Zsidó szempontból a népirtás jó dolog, ha a zsidók a megfelelő oldalon állnak, vagyis az elkövetőén...

zoli29 2010.03.01. 13:48:36

@dobray:

Igen, annak idején Elie Wiesel is elfeledkezett róla (vagy elfelejtették tájékoztatni), hogy nem Sólyom semmisítette meg a gyűlöletbeszéd-törvényt (mivel nem is tudna ilyet tenni), hanem az Alkotmánybíróság. Ezúttal is ugyanez fog történni.

dz02 2010.03.01. 13:49:18

most komolyan.... kifaxom olvas heteket???

...és kifaxomat érdekli mit írnak???

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.01. 13:49:42

@órarugógerincű felpattanó:

Ez a mostani meg a dec.18-inak a "folytatása".

Kezünkben a válasz - Kezében a válasz

www.hetek.hu/tartalom/200912/tartalom_2009_december_18

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 13:50:40

"A Binjámin törzséből származó Saul már több hábo­rút viselt a Izraelt szorongató filiszteusok ellen, és most érkezett el az ideje, hogy Sámuel felhívja a figyelmét az Ámálék elleni irtóhadjárat szükséges­ségére és elkerülhetetlenségére. Ez a hagyomány szerint Izrael királyának elsőrendű kötelessége, mivel Ámálék a zsidó nép ősellensége. "

"A sínai orvtámadás leírása (2Mózes 17:8-13.) azzal végződik, hogy az Örökkévaló utasítja Mózest ífja meg az esetet,a könyvben" - vagyis a Tórában -, és vésse jól Jósuá emlékezetébe, hogy "Ámáléknak még az emlékét is eltörlöm az ég alól!""

"A zsidóknak kötelességük volt bosszúhadjáratot folytatni a Palesztina déli vidékén élő rabló ámálekiták törzse ellen, és megsemmisíteni az álnok támadót. A Talmud szerint ez a három legfontosabb feladat közé tarto­zott, amelyeknek teljesítését Mózes Isten nevében megparancsolta a zsidó népnek. Mihelyt elfoglalták Erec Jiszráélt, és ott gyökeret vertek, kötele­sek voltak királyt választani, megsemmisíteni Ámálékot, és felépíteni a Szentélyt (Szánhedrin 20.)
Most, hogy Saul személyében megvolt a király, aki egyesítette Izrael törzseit, elérkezett az Ámálékkal való leszámolás ideje _ mégpedig a totális leszámolásé, amelynek során nem volt szabad zsákmányt szedni és foglyokat ejteni."

"A fejezet zárójelenetében Sámuel elővezetteti Ágágot, Ámálék királyát, akit Saul, ki tudja, miért, életben hagyott. A prófétát nem kötötték a diplomatikus viselkedés szabályai és egyéb rafinériák, és csakis a zsidó nép létérdekeit tartotta szem előtt. Ágág biztos volt benne, hogy az öreg, fehér szakállú zsidó bácsi nem fogja bántani.

De Sámuel így szólt: "Ahogy gyermektelenné tett asszonyokat a kardod, úgy legyen gyermektelenné anyád az asszonyok között! És felkoncolta Sámuel Ágágot az Örökkévalc előtt Gilgálban", ahol az ideiglenes Szentély állott (Uo. 33.) "

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.01. 13:55:40

De most látom, milyen vicces csapat ez:

www.hetek.hu/files/images/2010/04/borito1.jpg

Egyébként tényleg: ki olvassa, ki veszi? El se tudom képzelni...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.01. 14:01:57

@Arma Gedeon2:
fejezze be ezt az ócska antiszemita uszítást! a végén még viccelődni is fog, hogy sólyom a ropi boltban?

kackia 2010.03.01. 14:03:13

A zsidók is csak áldozatok, kik sodródnak a széllel, teszik a dolgukat a belső programjuk szerint.

betiltva.com/new/vizonto-demokracia-es-zsidosag-iii-resz-vege/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 14:07:54

@Arma Gedeon2:

Európát Krisztus Keresztje egyesítette, tette Európává. Tanulmányozgassátok a Krisztus előtti Európa germán, szláv, balti stb. törzseinek szokásjogait. Ha Európa megtagadja Krisztus Keresztjét, újra eljön a törzsi szokásjogok ideje: és jönnek a törzsek Palesztina sivatagjából és Arábia sivatagjából és megteremtik az újrend Európáját...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 14:12:31

@Grift:

Lássa csak, ilyenek ezek az ántisémiták! Elvakultak, gátlástalanok és cinikusak:-/

ü
bbjnick:-)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.01. 14:14:56

@bbjnick:
ejrópa előbb tagadja meg a sátánt, tagadja meg azt a régi szövetséget! :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 14:18:09

@órarugógerincű felpattanó:

az archívumban az összes számnak megtalálható a címlapja, rákattintva kinagyítható, kivéve ezt az egyet...

órarugógerincű felpattanó 2010.03.01. 14:18:37

@laspalmas: gondolom a hitgyüli minden tagja kötelezően előfizető, akkor példányszámra meg már lehet építeni lapot.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.01. 14:19:47

ez tuti fotóshopp!!!

(a hetek főszerkesztője alulmúlhatatlant alkotott ezzel a címlappal)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 14:20:28

Komolyan, érdemes Naftali blogját olvasni. A múltkor idéztem belőle részeket, ahol kiáll a vegyesházasság ellen. A faj tisztaságát védeni kell...
Hitler túl sokat olvasgatta ezeknek az ószövetségieknek a parancsolatait és hagyományait...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 14:21:43

@Grift:

"ejrópa előbb tagadja meg a sátánt, tagadja meg azt a régi szövetséget! :)"

Vannak a vidéki életnek hátrányai is:-) Például, hogy engem mindenből kihagynak:-) Bár, néha, ez nem is olyan nagy baj:-) Beavatnál ennek (annak) a szövetségkötésnek a részleteibe?

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.01. 14:23:40

@bbjnick:
ne szórakozzál, tudod te nagyon jól, hogy mire utaltam ilyen burkolt-ravaszdin! :) hát persze, hogy arra! az a szövetség a sátánnal köttetett! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 14:23:53

@triumphator:

Fölmerült benned, hogy eredeti fénykép???!!! :-D (...) :-D (...) :-D (...):-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.01. 14:25:35

@bbjnick:

óbazz, ne már...

(ekkora szarkupachoz komolyan nem lehet hozzászólni)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 14:31:29

@triumphator:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Cypriánus 2010.03.01. 14:47:37

mégeccer mondom: most le lehet porolni a Buda P-Gábor Gy. Antiklerikális Gyűlöletpamflettek Összest és szépen a főrabbi Úr fejére olvasni.
A ballib oldal egy büdös szót sem szólhatna, hisz saját egyházpolitikai szakértői írták...:)

Arma: nem kedvelem Naftali k-t, de azért ő is leírta, hogy zsidó faj nincs, és bármilyen népből be lehet térni. Egy vallási fanatikusból ne csinálj nácit, mivel ha a palesztinok mind kóser módon betérnének ortodox zsidónak, NK azonnal elismerné őket-ahogy fordítva is iszlám irányba (bár naftali krausz tényleg kő fundamentalista, mégha az ő szövegei kapcsán nem is sikongattak annyit...)

a Tórával meg érdemes vigyázni, egyrészt az amalekiták rablótörzs voltak,(a filiszteusok is utálták őket, mint kiderül Sámuel könyvéből) másrészt eszük ágában sem volt kihalni.
A Dávidi dinasztia pedig (zsidók és keresztények számára egyaránt a mressiási vérvonal) egy moábita nővel (Rúth) indít, de van a fölmenők közt kánaáni prosti is (Rácháb).

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 14:52:34

@Cypriánus:

És? Helyeslik és ünneplik az őseiknek tulajdonított népirtásokat. Tehát a kettős mérce jegyében a jó népirtás, amit zsidók követnek el rohadt ellenségeik ellen és az aljas népirtás, amit zsidók ellen követnek el.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 14:57:21

@laspalmas: hazudik a nénikéd, nekem nem nyjlt meg az archívumban a szám tartalomjegyzékére kattintva.
A lényeg, hogy ezek Izraelt az Unióban látnák szjvesen. Én meg Mo-ot az Unión kjvül.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2010.03.01. 14:59:37

1.
"erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a holokauszt minél előkelőbb helyen szerepelhessen a kampánytémák között."

A címlap NEM a kampányhoz szól hozzá, hanem egy e fölött álló témához.

2.

"egy haláltábor barakkjában szenvedő zsidók függesztik reménykedő tekintetüket Sólyom László tollára"

Pontos. Azért lágerlakók szerepelnek a képen, mert őket gyalázzák a holokauszttagadók.

3.

Blogomon leírtam a lényeget:

"Írtam: "itt nem elsősorban a beszéd korlátozása a lényeg, hanem egy nagy erejű szimbolikus gesztusról van szó a tiltás esetében." Sólyomnak ezt kell látnia. Csend vagy kiáltás, ez a tét. A Hetek címlapja a tét nagyságát érzékelteti. Tudjuk, hogy Sólyom elnök úr ugyanúgy antináci, mint bármelyikünk, ezért tragikus lenne ha nem ismerné föl: itt nem a szólásszabadság a tét. "

letterforce.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=17466

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:01:14

@letterforce:

a holkauszttagadók nem a lágerlakókat gyalázzák, hanem hazugságokat cáfolnak meg. Az áldozatok emlékét azok, közte túlélők gyalázzák meg, akik képtelen meséket terjesztenek jó pénzért.

Cypriánus 2010.03.01. 15:04:54

Arma:
na! azért öszetettebb a dolog.vö: Talmud azon traktástusa mikor Isten siratja tengerbe fulladt Egyiptomiakat.

de van zsidó vallásjnemzeti fundamentalizmus, hogy a francba ne lenne?Ennek magyar hangja NK.

amúgy megjegyzem, mi is elnéző félmosollyal nézünk a kalandozásokra, -pedig képzelhető mi volt ott, vagy sokan hősnek tartják a meglehetősen primitív és kegyetlen csürheként viselkedő kurucokat.(nyilván a kurucokat is valós sérelmek mozgatták, legalábbis részben, de ettől sem alsó_Ausztriai parasztokat, sem a saját szülőfalumat nem kellett volna legyilkolni...pedig az protestáns többségű magyar falu volt-csak ugye az alkohol ördöge...)

elfelejtette 2010.03.01. 15:05:00

"Magatol lop az MSZP"

Tolem ugyan nem!

órarugógerincű felpattanó 2010.03.01. 15:06:02

@Arma Gedeon2: Mondtam, hogy ott van az, csak lapozni kell a tartalomban, mert a második oldalon van.

Cypriánus 2010.03.01. 15:06:32

Izraelnek SEMMI keresnivalója az EU-ban.
Ázsiai ország, idegen kultúrával.

Törökországot sem szabadna fölvenni, amúgy.

bz249 2010.03.01. 15:10:13

@Cypriánus: plane, hogy a lakossag tobbsege meg csak nem is europai eredetu. Eleve 20% arab, 40% szefard vagy mizrahi zsido, meg egy csomo orosz.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:10:21

@órarugógerincű felpattanó:

az összes többi lapszámnál az első oldalon az első cikk a címlapos tartalomjegyzék, ennél egyedül van hátradugva, de helyette van valami megtévesztő az első helyen. Tehát tudták, hogy ezt jobb eldugni.

Cypriánus 2010.03.01. 15:12:03

Bz.: persze. ráadásula mizrahi életstílus egyre jobban eltünteti a tájidegen -más éghajlatra kitalált-askenázit.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:13:56

@Cypriánus:

Nem, Izrael az európai világ egy hjdfőállása a Szentföldön, elég hasonlóan, mint a kerszetes államok voltak. Azok is kb. annyi ideig tartottak ki, miint Izrael mostani élettartama plusz pár év. Azok is végig rászorultak a fejlett nyugati hátországuk állandó támogatására, amikor elapadt a segély, menekülhettek Magyarországra, majd Poroszországba. A templomosok meg Nyugat-Európába.
Tehát sejtjük, hova vezet a következő megbukó hídfőállás vitézeinek útja.
A poroszoknál végül tartósabban kiépítették államukat a Közel-keleti modell nyomán, de Erdélyben kezdték először (a teuton lovagok)

Mi a gond a kalandozásokkal? De tényleg.

stratez 2010.03.01. 15:17:30

Úgy látszik, a Dohány utcában mindent egy lapra tettek fel. Kerül, amibe kerül, a Jobbikkal meg kell veretni az MSZP-t. Akkor aztán lehet vinni a hírt a négy égtáj felé: a fasiszta szörnyeteg már nem csak a mancsát tette be Magyarországra, hanem ott csattog az állkapcsa is, fogai között a teljes MAZSIHISZ-szel. Aztán talán belehet hajtan a MÁV-on is azokat a bizonyos dollármilliárdokat. Ha már lúd, akkor legyen holobiznicc...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:19:22

@stratez:

veszélyes játék, mi van, ha túllőnek a célon és tényleg győz a szörnyeteg, a nyugat meg nem segjt?

bz249 2010.03.01. 15:21:08

@Cypriánus: es vegul Izrael egyike lesz a sok-sok arab orszagnak a kornyeken. Ez gyakorlatilag a Varazsszonyeg muvelettel el is dolt. A kerdes csak annyi, hogy zsido vagy muzulman vallasu arab orszag lesz-e.

elfelejtette 2010.03.01. 15:23:08

@stratez: Csakhogy a Jobbik ellenzekben lesz, es mar most elegge szembefordult a Fidesszel. Ha tenyleg ez a strategia, akkor azt szerintem azt jol ismertek fel, hogy az MSZP-t ideje lecserelni, de arra nem gondoltak, hogy a Fidesz a Jobbik fenyeben kifejezetten modern, piacbarat partnak fog szamitani.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:27:40

@elfelejtette:

Mindig valami szigetként néztek Magyarországra. A világ egészében forrnak a piacellenes indulatok (persze messze nem a piac okozta a bajokat, hanem gyakran inkább a hiánya), a Jobbik irányzata a fejlett világban tipikus trend lesz, csak nálunk korán lett erős.

Cypriánus 2010.03.01. 15:29:53

Arma: kicsit túl sok palesztin propagandát olvasol.
(Fölhívnám a figyelmed, hogy iszlamista narratívában ezt dzsihádnak kell követnie a Nyugat ellen, mivel megtámadta a Hit Házát...amúgy már önmagában az is "támadás"-nak minősül, ha egy ország nem fogadja el az iszlámot, onnantól ugyanis a dzsihád "önvédelem"!!!)

a kalandozásokkal? Viccelsz? szerinted hogy lehet hogy a Kordóbai emirtőla legpicsább német fejedelmekig mindenkinek tele volt a töke velünk 950 körül? :) kb. mai cigánybűnözés összeszorozva egy korszerű rendkívűl ütőképes hadsereggel .
az más kérdés, hogy a krónikák szerint amagyar seregekben nagyszámú szláv harcos is volt, szóval a tót atyafiak abbahagyhatnák a galamblelkű szlovákok vs. barbár ázsiai magyarok szólamot.Úgy tűnik, már István elött elindult a szlávok és magyarok egyetlen politikai közösségbe szervezése, persze a keresztény feudális állam tette föl rá a pontot.

elfelejtette 2010.03.01. 15:30:42

@Arma Gedeon2: "Mindig valami szigetként néztek Magyarországra."

Marmint hogy en? Vagy maga most hasbeszelo?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:37:46

@Cypriánus:

Egyáltalán nem olvasok palesztin propagandát és nem érdekelnek túlzottan a pelsztinok, bár persze sajnálom, hogy kitoltak velük és intő példának tartom sorsukat, ami minket is fenyeget.

A kalandozásokról tökéletesen marhaságokat hangoztatsz te és a történethamisító ipar.
Olyannyira nem volt tele minden európai fejedelem töke a magyarokkal, hogy az összes nyugati hadjárat ilyen ottani fejedelmek meghjvására történt, ahol a magyarok formálisan szövetséget kötöttek meghjvójukkal és annak ellenfele ellen harcoltak az otttani belháborúkban. A magyarok szövetségese ilyenkor kimondottan elvárta, hogy a magyar had alaposan pusztítsa el ellenfele földjét, mert ez gyengítette azt vele szemben. A kor ÖSSZES hadserege így harcolt akkoriban, a magyarországra támadó németek is, csak őket senki nem hívta hozzánk. mikor a magyarokat nem hívták Németországba, mert sokáig szünetelt az ottani belháború, akkor vagy harminc évig nem mentek. A magyarok sose árulták el nyugati szövetségeseiket, fordítva sajnos megtörtént, ebből lett a Lech-mezei vereség.
A tisztességes külpolitika példájaként lehet tanjtani a nyugati magyar kalandozásokat. Bizánc felé talán nem mindig volt meghjvólevél...

Cypriánus 2010.03.01. 15:44:33

Bz: így van. Ha Izrael föntmarad, olyan lesz mint Libanon. Vagy mint Libanon a 60-as években, rosszabb esetben mint Libanon a 70-es évektől...

amúgy régi véleményem: a palesztin politikai vezetés nem lenne már akezdetektől seghülye, már rég győztek volna.
(Persze kompromisszummal: lenne zsidó állam és településterület kb. 1947-es határok szerint, meg szintén kb. 1947-es határok szerinti palesztin államból álló Kánaán Konföderáció, +részleges "Al Awda (visszatérés joga) + palesztin kárpótlás az 1947-es határokon belülről elmenekülteknek.

Ha a 70-es években simán elfogadják az akkor még fölajánlott izraeli állampolgárságot, már belülről , mint "új többség" elérhették volna mindezt, egy okos, arab érdekekben hajthatatlan de Izrael létével szemben kompromisszumkész vezetőség mellett.
Na ehhez képest egy kompromissumra képtelen nyomorgó paranoid gettóként élnek egy velük szemben -meg kell mondanom, részben tapaszatatból-rosszhiszemű, nagyvonalúságra képtelen szintén paranoid katonai állam mellett, miközben mindkét fél tudja, hogy valami ebből még lesz...
Molnárgörény fején találta szöget: ez egy olyan gyáva nyúl játék, ahol egyik autós sem akarja-tudja?-félrerántani a kormányt.De ez aKözel-Kelet: még bármi lehet belőle...nem csak rossz értelemben. A jugoszláv emberirtásokhoz képest ez egy szerény konfliktus, elhanyagolható áldozattömeggel, ( csak a vajdasági 1944-es hat országot 3palesztinokat érintő egész I. arab-izraeli háborúnak, amiben pedig jórészt katonák haltak meg) csak a lelki sérültség és vallási töltete nagyon nagy.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:47:16

Megnéztem a wikin, Bizánc felé is mindig voltak szöövetségesek.
Csak gyűjtsd ki a wikiről, hány európai fejedelem, király, herceg, vagy pápa volt a magyarok szövetségese. Az marhaság, hogy minden európai uralkodó utálta a magyarokat, egyszerűen a magyarok részt vettek Európa belső harcaiban. Mint más korokban más, fölös, mozgékony haderővel rendelkező hatalmak. Ezt ocsmány hazugság lerablóhadjáratozni, kimondottan bámulatos a magyar harcművészet és katonai logisztika magasabbrendűsége a kor Európájában. Semmi olyat nem tettek, ami a kor szokásaihoz képest igazságtalan, vagy kegyetlen lett volna.

Cypriánus 2010.03.01. 15:49:40

magyar kalandozók: amit leírsz az szó szerint megegyezik mongol és török ismerőseimnek az itteni jelenlétükre adott válaszaival :)

: tisztában vagyok vele, hogy behívták őket,-ezt még a gimnáziumi történelemkönyv is leírja, de próbáltad már egy korabeli ottani lakos szemével nézni???
szerinted boldogok voltak, hogy a magyarok mindenkit megerőszakolnak és fölgyújtanak mindent? a korabeli források szerint nem nagyon :).
950 körül pedig tényleg kezdett a hangulat ellenük fordulni.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.03.01. 15:52:32

@Cypriánus:

"babiloni misztériumkultuszokban hívő, okkult, Mária-imádó , sátánista"

Rég láttam ezeket a jelzőket ilyen jól összeszedve...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 15:53:20

@Cypriánus:

"kb. mai cigánybűnözés összeszorozva egy korszerű rendkívűl ütőképes hadsereggel"

No, ez méltatlan volt! És értelmetlen.

A korabeli magyarok semmivel sem voltak szervezetlenebbek vagy kegyetlenebbek, mint a kor bármely hadserege. Semmivel sem végeztek nagyobb pusztítást, mint a kor bármely hadseregének katonái. Igaza van @Arma Gedeon2: -nak, igen gyakran hívásra mentek, szövetségesként. Még csak a kor normann kalandozásaihoz sem hasonlítható tevékenységük, mivel annál (gyaníthatóan) sokkal szervezettebb és tudatosabb volt. (Olvastam olyan dolgozatot, amely a kalandozások számos célpontját a frank-avar-háború idején elhurcolt avar kincsek feltalálási helyeként jelöli meg: ezt én ellenőrizni nem tudom, így kizárni sem). A lényeg ez a cigányozós-izé ez nagy mellé...

ü
bbjnick

Zero_Toleransz 2010.03.01. 15:54:04

Ámberek! Itt van az eredeti Mesterházy plakát!

embertanfolyam.blog.hu/2010/03/01/valasztasi_plakatok_2010_1

jön a többi is hamarosan!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 15:54:32

@Cypriánus:

semmiféle érved nincs. A francia lovagok is mindenkit megerőszakoltak és felgyújtottak egy másik francia tartományúr földjén. Ha nem lett volna magyar szövetséesük, akkor anélkül csinálták volna uganazt egymás közt, ahogy a magyarok arrajárása előtt és még után is jó darabig. Pontosan ezt tették a Magyarországra támadó németek is, de őket nem hívta magyar nagyúr, legalábbis Orseoló Péterig nem. Bizony, a kersztény németek erőszakoltak, gyújtogattak. Semmivel nem voltak a magyarok rosszabak, de a németek nem jutottak el olyan távolságra, mint a Pannónia- Hispánia viszonylat. Fasza gyerekek voltak, na.

Cypriánus 2010.03.01. 15:55:48

a kalandozások amúgy rablóhadjáratok voltak, mégis mia bánatért izgatta volna őket valami hülye német vagy pláne mór fejedelem különben, ha az ellenfél földjén nem szedik degeszre magukat? Ne legyünk már naivak, kérem.

mondtam én, hogy nem lenyűgőző akorai magyar haditechnika,???írtam is, hogy nagyon ütős volt. Mégis hogy a bánatba jutottunk volna el Bizánctól Gibraltárig, számos győzelmet aratva, évtizedek át, ha nem kiválóan képzett és fölfegyverzett erőket tudunk bevetni.

abban, hogy nem igen lógtak ki a korból persze tök egyetértek. Amúgy a kurucok sem. De attól még leégett a falum 1708-ban.

Cypriánus 2010.03.01. 16:00:02

a XVI. századi török hadsereg is a világ egyik legkorszerűbb, nagy ütőerejű, minden fegyvernemben kiemelkedő hadserege volt, tüzérsége valszeg a század elején világelső. a kor török költészete, épitészete hatalmas alkotásokat hozott létre, kertészetbenevették át a kukorica ternmsztését, mint mi...:)
oszt ettől még nem szeretjük a janicsárokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 16:00:23

@Cypriánus:

Ez meg már kicsit olyan, mint a Hetek.címlap:-(

amúgy megjegyzem, mi is elnéző félmosollyal nézünk a kalandozásokra, -pedig képzelhető mi volt ott, vagy sokan hősnek tartják a meglehetősen primitív és kegyetlen csürheként viselkedő kurucokat.(nyilván a kurucokat is valós sérelmek mozgatták, legalábbis részben, de ettől sem alsó_Ausztriai parasztokat, sem a saját szülőfalumat nem kellett volna legyilkolni...pedig az protestáns többségű magyar falu volt-csak ugye az alkohol ördöge...)"

": tisztában vagyok vele, hogy behívták őket,-ezt még a gimnáziumi történelemkönyv is leírja, de próbáltad már egy korabeli ottani lakos szemével nézni???
szerinted boldogok voltak, hogy a magyarok mindenkit megerőszakolnak és fölgyújtanak mindent? a korabeli források szerint nem nagyon :).
950 körül pedig tényleg kezdett a hangulat ellenük fordulni."

Akkor most ki moralizál?

És ahonnét elindult a "vita": kik viselnek hadat a saját lakosságuk ellen? A magyarok?

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 16:00:49

@Cypriánus:

Nem voltak rablóhadjáratok, nemzetközi békefenntartó akciók voltak, illetve a demokráciát terjesztették. A had fenntartási költségeit kellett a helyszjnen behajtani, mert a meghjvó szövetséges ezt tudta felajánlani fizetségként.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.01. 16:01:01

@TaTa86.:
Hehe faji alapú különbségtétel?:) Az azért még sem kérhetem hogy egy svéd származású álljon ki és kérje ki magának. Bár belegondolva egy normális országban talán származástól függetlenül felháborodnának a köztársasági elnök ilyen jellegű ábrázolás miatt.

Cypriánus 2010.03.01. 16:08:46

BBjnicK: bocs ez tényleg off topic.

amúgy sajnos nem vagyok nacionalista. :) a magyar nemzet sem szentség számomra.A hazámat szeretem, a magyarokat már nem mindig ....de amúgy tudom, hogy Te sem mindig.

De jó, a cigánybűnözésért bocsánatot kérek. Tényleg túllőttem.Most lesz a nagypapám temetése csütörtökön,-nagyon szerettem Őt, és valszeg most nem vagyok teljesen normális.

A középkori harcászatban a felgyújtogatós-megerőszzakolós cucc tök bevett volt, de ettől valahogy nekem nem tetszik, többre becsülöm, aki a korban épített valamit.
a moralizálás: nos aszem mindkettő igaz egyszerre-vannak örök értékek, amikhez minden ember mérhető minden korban.
és hogy egy adott személy tetteit csak körülmények alapján mérlegelhetjk. Szerencsére Istené az ítélet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.01. 16:23:45

@Cypriánus:

"nem vagyok nacionalista."

Illyés Gyula mondta 1956 után a "nacionalista magyarok"-vádra, hogy mi patrióták vagyunk. A nacionalizmus nem negatív fogalom. A sovinizmus (az elvakult, más nemzeteket megvető, gyűlölködő "nacionalizmus") az. A nacionalizmus hazaszeretet.

"Most lesz a nagypapám temetése csütörtökön,-nagyon szerettem Őt"

Bár elég felemás így egy kommenten keresztül, de: Részvétem! Én is nagyon szerettem a nagyszüleimet, ebben nagyon együtt tudok érezni.

ü
bbjnick

Cypriánus 2010.03.01. 16:25:31

Kedves BBjnick!
köszönöm.

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.03.01. 17:33:35

LOL, a Hit Gyülis Beobachter ismét kitett magáért!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 19:07:42

@Cypriánus:
Szóval ha lenne benned egy fikarcnyi hazafiság, figyelmedbe ajánlanám "A 13. harcos" c. filmet, amiben Banderas volt az egy szem arab a viking hősök között.
A vikingek valóban megérdemelték az Európa Martalócai címet, ők nem túl gyakran várták, hogy valaki szövetséget kössön velük, mentek rabolni és kész. (azért néha szövetségben, ezt kikerülni se lehet) Komolyan egész európának elege volt belőlük, ahogy te írod alaptalanul a magyarokról.
És eltelt x évszázad, erre a mai álomgyáripar olyan filmet csinál róluk, az általános legújabbbkori imidzsükbe illeszkedve, hogy a film elején még bárdolatlan vademberek, akik a taknyos-turhás vizükben mosakszanak, meg részeges disznók, fékezhetetlen bunkók, aztán a film végére a héroszok netovábbjai. Ugyanilyen heroizáláshoz annyira ideális nyersanyag a honfoglaláskorio és ,még korábbi őseink életformája, hogy bitzony, aknamunka saját történészeink és öngyűlölő "neves íróink" részéről ide, vagy oda (mi vagyunk a legpocsékabb nemzet egész Európa hányt tőlünk), már meg is jelentek az ősmagyar motívumok pl. egy új Artúr-feldolgozásban.

ANNYIRA ÉRDEKES ÉS VONZÓ AZ ŐSMAGYAR VILÁG, HOGY NYKUNKRAÜLTETETT ELITÜNK ÖN(?)GYŰLÖLETÉVEL NEM TÖRŐDVE A FIOLMIPAR NEM TUDJA KIHAGYNI, HOGY AZT COOL DOLOGNAK MUTASSA BE!!! És ezek még csak az első ízlelgetések...

Menj a fenébe a hányingereddel.

abandi 2010.03.01. 19:23:56

A cinikus cionisták,
Az irónia irónjához
nyúltak.
És ismét mellé tosztak,
Mert a faszhoz húztak...

Remélem, sötét tervük a szokásos dugájukba dől.
Nincs már krdvem kivárni a soros
hollókoszt időt...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 19:26:26

@abandi:
Azt a kicsit már féllábon ugrálva is kivárod! :-(

Cypriánus 2010.03.01. 19:26:36

Arma, lécci vegyél nagy levegőt, kamillatea, séta, egy kedves leányarc szemlélése vagy ilyesmi.

egy csomó olyat projektálsz rám, amit nem mondtam , nem gondoltam, és nem is én vagyok .

Milyen "hányinger"? Ha nem vetted volna észre, nekem nem az ún. magyarságképem, hanem az emberképem (antropológiám) fekete karakterű.
Az embert mint bűnös és bukott lényt szemlélem, aki "egyszerre vadállat és angyal".

a viking-magyar összevetés:
egy: minek nézzek meg egy szar filmet?kettő: nos nem emlékszem, hogy valahol is követendő példaként említettem volna őket.

elárulom, a Római Köztáraságot is egy szörnyállamnak tartom ( Korinthosz, Karthágó lerombolása, vagy előtte már Epeirosz elpusztítása a III. Makedón háborúban, brrr). Általában kevéssé vonzanak mint példaképek az ún, katonai hősök, kivéve védekező háborúkat.

a hazafiságom firtatása meg: kicsit már túllősz a célon.Vagy nem kicsit.
Ebből a személyeskedő karakterből vegyél vissza. Nem fogom viszonozni, de helytelenítem.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 19:36:16

@Cypriánus:

A 13. harcos messze nem szar film, hanem egy ősi eposz-műfaj modern kiadása.
Alapsztorija egy korabeli arab utazó tudósításán alapul, aki követségben járt a volgai varégoknál.

Nem feltétlenül személyiségedet szidtam, de aljas eszmével vagy megfertőzve, a magyargyűlölettel, ami csak azért nem "ön"gyűlölet eredetileg, mert nem magyarok találták ki. Sajnos sokan beszopták, mint pl. te is.
Lehet méltatlankodni, de a hiba a te készülékedben van.

abandi 2010.03.01. 19:38:43

@Arma Gedeon2:
Tudod, mindig megcsinálták a bajt..., csak bennünket is belevontak.
No, ezért mondtam.

Cypriánus 2010.03.01. 19:39:10

Arma, és sajnálom, ha beléd gázoltam volna. Számomra sohasem volt-és vélhetően sohasem lesz- extrém fontos az ún. ősmagyar világ, (ami persze maga is baromi sokat változhatott) de egyáltalán nem szégyenlem,ahogy tévesen hiszed, vagy ilyesmi.
Az akkori katonai teljesítmény tényleg nagy dolog volt, és egyáltalán nem voltak "primitív barbárok" ahogy a környező népek történelemszemlélete állítja.
(Igaz, genetikai viszgálatok szerint a mai magyar populáció zömében nem tőlük származik.Persze a magyar nyelv ad egy folytonosságot.)
Viszont számomra kedvesebb mondjuk a XI. századi, templomokat építő , az országot belakó népesség, ha kevésbé látványos is a történelmi térképen.

Cypriánus 2010.03.01. 19:40:34

nem Arma, akkor én nem magyar, hanem "embergyűlölő" vagyok...

Cypriánus 2010.03.01. 19:42:14

és a római köztárasaság elleni érzelmeim is aljas eszme, amit beszoptam? :)

Cypriánus 2010.03.01. 19:45:43

amúgy, ha valami "magyargyűlöletet" indukálna bennem , az lehetne pl. a magas abortusz-statisztika, vagy az összeszemetelt veresegyházi strand, egyáltalán nem az lenne, hogy mi volt 1100 éve.

abandi 2010.03.01. 20:00:48

@Cypriánus:
Ez szép volt.
Csak, jó ha tudod:
A magyarság mára már elvvé,nyelvvé fajult, itt a "Lavór" aljában.
A "fafejű-konok" székelyekről kéne példát venni...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.01. 20:17:20

@Cypriánus:

na, ezzel az embergyűlölettel jól helyrehoztad a reputációdat!

Há mér ütnénk egymást, vitafórum, vagy nem? Én nem vagyok ősmagyarkodó, a világ összes normális népe vegyes származású, a gyerekeimben legalább hatféle nemzetiség keveredeik 3 nemzedékre visszanézve. ( mondanám, ha hinném, hogy a nemzetiség genetikailag öröklődik...)
A nemzettudat viszont elég nagy arányban tőlük származik és eleve ezek a genetikai vizsgálatok többnyire mondjuk 13 csontváz vizsgálatán mondanak ki határozott és megfellebbezhetetlen véleményt mondjuk Anglia eredetéről.
Én harcosan vitázok a magyar a világ ősnyelve típusú elmebetegségekkel is, meg a szomszéd népeket az ottani bunkó sovinisztákéval azonos módon pocskondiázókkal is.
Ettől még a társadalom csapatjáték és az országimázs része a múlttal való jó arculatmenedzselés is, a viking példa itt tényleg megfontolandó, mna tuborg sör van vikink sisakkal és Nem Turul sör Árpád-süveggel, kár. Én szeretnék magyar legót látni honfoglaló magyarokkal, viking-legó van.

A római birodalom is ocsmány volt, mint minden birodalom.

lüke 2010.03.01. 20:53:18

gyönyörű
itt senkinek sincs izlése..............

Bell & Sebastian 2010.03.01. 22:50:56

Aki elé még a római katolikus hit állít világítótornyot, annak számára itt ez a mai cikk, amivel csak egyet lehet érteni, mivel egybevág az egészséges igazságérzettel!

Neues Buch von Johannes Paul II.
Papst vergleicht Abtreibung mit Holocaust

Papst Johannes Paul II. hat indirekt einen Vergleich zwischen dem Holocaust und der Abtreibung gezogen. In seinem neuen Buch, dessen deutsche Übersetzung in etwa "Gedächtnis und Identität: Gespräche zwischen Jahrtausenden" lautet, schreibt das Oberhaupt der katholischen Kirche, ein rechtmäßig gewähltes Parlament habe die Wahl Adolf Hitlers in den 30er Jahren ermöglicht. Es habe ihn mit der Macht ausgestattet, die der Einrichtung von Konzentrationslagern und der so genannten Endlösung den Weg bereitet hätten.

"Parlamente übertreten ihre Machtbefugnisse"

Heutzutage müssten die gesetzlichen Regelungen zur Abtreibung in Frage gestellt werden, fährt der Papst fort. "Parlamente, die solche Gesetze schaffen und verkünden, müssen sich darüber im Klaren sein, dass sie ihre Machtbefugnisse überschreiten und in einem offenen Konflikt mit dem Gesetz Gottes und dem Gesetz der Natur verharren."

In den persönlichsten Passagen schreibt der gebürtige Pole, wie ihm sein Glaube geholfen habe, die Schmerzen nach dem Attentat von 1981 zu ertragen. Er erinnere sich an die Fahrt ins Krankenhaus. "Ich war für einige Zeit bei Bewusstsein. Aber ich hatte ein Gefühl, dass ich überleben würde. Ich litt, ich hatte Grund, mich zu fürchten, aber ich hatte dieses sonderbare Gefühl von Vertrauen."

"Westen beeinflusst Ost-Europa negativ"

Der Papst warnt zudem die Staaten des früheren Ostblocks davor, unkritisch "negative kulturelle Muster" des Westens zu übernehmen. Während seines Kampfes gegen den Kommunismus habe dieser Teil Europas eine spirituelle Reife erreicht, dank derer einige für das menschliche Leben wichtige Werte weniger an Bedeutung verloren hätten als im Westen.

Das fünfte Buch des Papstes soll in der kommenden Woche in Italien erscheinen. Das Buch ist im wesentlichen eine Mitschrift von Gesprächen, die Johannes Paul II. 1993 auf polnisch mit dem befreundeten Philosophen Krzysztof Michalski und dem inzwischen verstorbenen Geistlichen Jozef Tischner führte.

www.tagesschau.de/ausland/meldung198346.html

Dícsértessék a Jézus Krisztus!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.03.01. 23:15:14

Ez a címlap milyen gusztustalan, te jó ég.

Bell & Sebastian 2010.03.01. 23:22:32

Itt van a legutolsó józan számvetés.
Hitleren kívül is alaposan belehúztak páran! Szédületes távlatok és lehetőségek a kárpótlásra vágyók számára, hajrá parlamentek!

www.eurozine.com/articles/2010-02-18-snyder-de.html

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.02. 00:03:59

Undorodom ettől az egész kivételezéstől. Az emberi történelem kezdete óta voltak embertelen népirtások, etnikai tisztogatások, erre rábökünk egyre - kb. mint lottósorsoláson a nyerőszámra - és kinevezzük a legsúlyosabbnak. Megfejelve egy ilyen címlappal - a Zsanett-ügy bulvárcímlapja köszön vissza, csak ezúttal a téma politika.

Cypriánus 2010.03.02. 14:59:29

Arma, Ok, megbeszéltük. A honfoglalós Lego és Turul sör jó ötlet!

amúgy 11 éve (épen Skandináviában) egy vegyes nemzetközi csapatban (volt abban arab és japán is)néztünk meg egy kiállítást-a honfoglaló magyarokról. Voltak szlovákok is...történetesen magyaráztam, és védtem meg őseinket (egy szlovákkal vitázva), és rávilágítottam, hogy mekkora katonai teljesítményt nyújtottak (amúgy e miatt tényleg leveleztek már a cordobai arabok több német fejedelemmel is ellenünk, ez tény)és ehhez milyen civilizációs teljesítmény kellett (fegyverkovácsolás, szervezés stb).És hogy nem voltak barbárok, nem a szlávoktól tanultak földet művelni(iráni eredetű szavak stb.)Szóval egy piszok jól szervezett , magas szintű népség volt, hisz máskülönben hogy tudták volna elözönleni Itália, Némethon, Franciaország, Ibéria, és a Balkán tájait?! ..., még az izgága szlovák lány is megkukult,(Vele más vitáim is voltak persze, aktuálisabb dolgokról, de ez más történet)
Mindamellett vannak a kalandozásoknak számomra , hmm, kevéssé szimpatikus vonásai is, bár ezek a korból nem lógnak ki.(de ezeket más népeknél sem birom elviselni , tisztázzunk.) De a korai magyarság bámulatraméltó teljesítménye ellenére is eltününk, ha az amúgy tényleg figyelemreméltó energiák nem fordulnak az alkotó államépítésbe a XI. században.
a részemről lezárom, szerintem nem vívjuka kérdésben avilágok harcát-legalábbis több volt a félreértés.

amúgy gratulálok a gyerekeidhez! :) (Sajnos nekem nincs még...)

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:21:58

@Bell & Sebastian:
Na, a végén még pert akasztanak a pápa nyakába, a holokauszt relativizálása címén...

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:25:31

@Bell & Sebastian: Egyébként ez mikori cikk? Vagy a könyv jelent meg posthumus?
süti beállítások módosítása