Fidesz-MSZP-Jobbik: keleti oldal, nyugati oldal
2010. február 25. írta: TuRuL_2k2

Fidesz-MSZP-Jobbik: keleti oldal, nyugati oldal

  A Medián legfrissebb felmérése jóval izgalmasabb, mint az átlagos kutatások, mivel a szokásos országos adatokon túl területi bontást is közöl a pártok népszerűségéről. A különbségek nagyon látványosak, akár a pártválasztási hajlandóságot nézzük, akár a preferenciákat.

  Míg Észak-Magyarországon a válaszadók 81 százaléka választott magának pártot, addig Közép- és Nyugat-Dunántúlon csak 58-59 százalékuk. Hogy Észak-Magyarországon helyzet van, azt a Jobbik helyi támogatottsága is mutatja: kétszer olyan arányban szavaznának az itt élők a pártra, mint az ország más részeinek polgárai - Nyugat-Dunántúlhoz képest egyenesen négyszeres a különbség. A Fidesz vs. többiek küzdelemben is óriásiak a területi különbségek, Nyugat-Dunántúlon a pártnak egyedül négyszer annyi szavazója van, mint az összes riválisának együttvéve, Észak-Magyarországon viszont a Jobbik-MSZP-többiek tábor ugyanakkora, mint a Fideszé.

  A Budapesten kívüli adatok pedig nem sok jót ígérnek az LMP-nek és az MDF-nek: több olyan régió is van, ahol a két párt együtt is csak az összes választó 1-2 százalékának támogatását bírja (ami persze a szavazatukat valóban leadóknak 2-4 százaléka is lehet, de még az is nagyon soványka).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr581788987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 11:47:06

A nyugat-dunántúli régióban a béka segge alatt a Jobbik, a szociális maszlaggal kevert cigányozás csak a lemaradó térségekben menő.
Az LMP Medián-méréséről Karácsony Gergely érintettsége okán nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a Forsense 5%-ot mért, valahol 1 és 5 között lehetnek.

kovacssteve 2010.02.25. 11:49:58

Akárhogy is nézem a narancs az uralkodó szín.
Meglepődtem, hogy a jobbik ennyire le van maradva!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 11:53:53

Pannónia, Hunistan
róm. kat - kálvinista
Habsburg - török
Ausztria - Románia
Város - vidék

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:02:14

@Az évek meg a rutin:

hülye

"szociális maszlaggal kevert cigányozás csak a lemaradó térségekben menő"

meg talán azért, mert az Alpokalján nem cigányoktól hemzsegnek az aprófalvak

dr. Sigmund Fraud 2010.02.25. 12:06:34

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
nono, és a Dél-Dunántúl meg a Dél-Alföld? Ugyanúgy jelentős cigány népesség mégis fele akkor Jobbik támogatás mint Észak-Mo.-on.
Ez mintha cáfolna téged.

bz249 2010.02.25. 12:08:56

@dr. Sigmund Fraud: ellenben a Del-Dunantul es Del-Alfold is benne van az EU 20 leglepukkantabb regiojaban. Szoval, ha gazdasagi okok lennenek itt is nagyon erosnek kellene lennie a Jobbiknak.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 12:11:02

@dr. Sigmund Fraud:

Vannak helyek, ahol kezelni tudják/tudták a romákat, képesek/képesek voltak integrálni őket.

Nem a romák aránya a meghatározó, hanem az, hogy hol mérgesedett el a helyzet a romák és a nem romák között.

dr. Sigmund Fraud 2010.02.25. 12:12:41

Amúgy ez régóta talány előttem. Mi az az elmélet, ami magyarázza a Jobbik magas támogatottságát észak-keleten, de nem cáfolja meg az alacsony baranyai és tolnai adat. Felajánlok egy Sport szeletet annak aki megérteti velem.

asz_tapasz (törölt) 2010.02.25. 12:13:23

@dr. Sigmund Fraud: A Dél-Alföldön nincs jelentős cigány népesség, a Dél-Dunántúlon meg származásában és kultúrájában is másféle kokerók élnek mint az Észak-Alföldön. Egyébként ha a szürkét leszámítanánk a körökből, nem kapnánk ennyire különbőző régiónkénti eredményeket, persze akkor nem lehetne az 1990-es Baló Györgyhöz hasonló színvonalú mucsa=másikpártozást (akkor MDF, most JMM) csapni.

dr. Sigmund Fraud 2010.02.25. 12:13:51

@Jobb híján MDF-es: De akkor a bűnözési statisztikák, jövedelem adatok miért nem támasztják alá?

bz249 2010.02.25. 12:13:59

@dr. Sigmund Fraud: pl., hogy a cigany egy gyujtonev, es tobb kulonbozo (nep)csoportot jelol?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.25. 12:16:15

azért figyelemreméltó, a dunántúli és középmagyi "nincs pártja" magas aránya. talán ők tudják, hogy nem illik jobbikszimpatizálni, és nem tudni hogyan viselkednek majd a fülkében.

jan 2010.02.25. 12:16:47

mandineres barátaim, miért nem foglalkoztok címlapon azzal, hogy a jelek szerint hamarosan 20 milliárd forint támogatást fog kiutalni az MFB a valóságban nem létező, szélhámosok által üzemeltetett Grupo Miltonnak?

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 12:17:06

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Mert ha az Alpokalja falvai cigányoktól hemzsegnének, akkor a Jobbik megoldása lenne az üdvözítő? Szegedi Csanád alelnök tenyészet-hasonlatával élve a Jobbik ott is bedobná a baktériumölő fegyvert? Téged is megtámadott a Jobbik agyevő bogara.

civilkontrol 2010.02.25. 12:19:30

Off.
Forrósodik a talaj szoclibék háza táján.
Bajnainak és az NBH-PC összeborulásnak is van oka aggódni.
Nem akartok erről posztolni?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.25. 12:20:53

@fakk blog.hu in di essz:
Azért úgy is elég nagy a különbség, a Jobbik esetében pl. 25% (Észak-Magyarország) vs. 10% (Nyugat-Dunántúl). Nemde?

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:21:39

@dr. Sigmund Fraud:
@bz249:
@Jobb híján MDF-es:

ennyire egysíkúak vagytok?

egy jellemzően mezőgazdasági területen:

1. létfenntartás szempontjából könnyebben el lehet tengődni, mint egy iparvidéken

2. nincsenek olyan koncentrációs központok (iapr köré települő lakosság városai), ahol a feszültség felgyülemlene

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:22:44

@Jobb híján MDF-es:

"Vannak helyek, ahol kezelni tudják/tudták a romákat, képesek/képesek voltak integrálni őket."

Te még jó nagy hülyeséggel magyarázod is az értetlenségedet.

civilkontrol 2010.02.25. 12:23:54

@Jobb híján MDF-es:
Érdekes felvetés.
Szivesen megnézném, hogy ilyen bontásban milyen szinben világitanak az adott önkormányzatok.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:26:15

@Az évek meg a rutin:

mivel a Jobbik az egyetlen párt, aki megfogalmazza a többség véleményét, miszerint a cigányság problémát jelent,
így őket hallgatják a népek

te se örülnél, ha az utcád/községed/városnegyeded lenne a helyi cigánysimogató

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 12:35:32

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Ordas általánosítások és tévedések.
"a Jobbik az egyetlen párt" az ügyben, olvasd el például az LMP Romakiáltványát a probléma átfogó kezeléséről.
"megfogalmazza a többség véleményét, miszerint a cigányság problémát jelent", a Jobbik és a te őrületes csúsztatása/csúsztatásod,a szegénység, a munkanélküliség és a tanulatlanság jelent problémát, meynek többségi alanyai cigány emberek (természetesen ez nem ad felmentést a megélhetési bűnözés alól)
"te se örülnél, ha az utcád/községed/városnegyeded lenne a helyi cigánysimogató", én annak örülnék, ha a helyi romáknak lenne értelmes szakképzési, továbbtanulási és munkapiaci kilátásai. Ebben az értelemben szívesen lennék cigánysimogató.

asz_tapasz (törölt) 2010.02.25. 12:35:56

@TuRuL_2k2: de bizony, van különbség, és jellemzően az MSZP kárára. Ezek szerint a Jobbik a mucsaibb?

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:38:21

@Az évek meg a rutin:

az lmp-t nem veszik komolyan a népek, így hát hiába

"csúsztatásod" - ???

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:44:40

@Az évek meg a rutin:

először is az apologetikus "megélhetési bűnözés" újbeszél kifejezést kellne kiirtani

tevevanegypupu 2010.02.25. 12:48:44

Te jo eg, mennyinek nincs partja! Egyaltalan nincs eldontve semmi..

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 12:49:33

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Az LMP-t legalább romagyben illene komolyan venni, messze a legszínvonalasabb programja van a kérdésben. A népek nem veszik komolyan? Miért mit vesznek komolyan? Borsodban ugyanaz a szavazó tapsol most Vonáéknak, aki 2002-ben Megyót, 2006-ban meg Fletót tartotta mmegváltónak.
Csúsztatás, mikor a cigánykérdés felelőseit csak és kizárólag a cigányokban találod meg.
Megélhetési bűnözés pedig létezik, pl. illegális fakivágás, mert télen nem tudja fizetni a fűtést, mert nincs munkája, mert nincs szakképzettsége, mert az ő tanulatléansága és az állam tehetetlensége találkozik.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 12:51:01

@tevevanegypupu:

grift szerint ezek kulturált jobbikosok, akik nem pofáznak, hanem szavaznak.

bz249 2010.02.25. 12:52:53

@tevevanegypupu: a cikkben benne van, hogy 15%-nak nem is lesz partja, mert biztosan nem megy el szavazni

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.25. 12:54:00

@Jobb híján MDF-es:
nem egészen, csak egy lehetséges magyarázat a lappangókra.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 12:54:53

@Az évek meg a rutin:

"Csúsztatás, mikor a cigánykérdés felelőseit csak és kizárólag a cigányokban találod meg." - ???

Ilyet mondtam volna? A felelősségben osztozókat épp most készülnek a népek lapátra tenni - szóval úgy tűnik, ha nagyon becsapják, azt már komolyan veszik a népek.

Épp ezért tapsolnak most már Vonáéknak.

Te meg egy tipikus büdöslábú szőrösnyelvű libsi vagy, aki az egyszerű magyarok megértése helyett a cigányokat simogatja.

tevevanegypupu 2010.02.25. 12:55:02

@bz249:
Ezek a leghulyebbek. Olyan nincs, hogy nem lehet senkire szavazni, eleg nagy salatatalat tettek elenk.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 12:55:14

@Az évek meg a rutin:

"Csúsztatás, mikor a cigánykérdés felelőseit csak és kizárólag a cigányokban találod meg."

Kényelmes válasz. Ezt szeretik az egyszerűék, a jobbiktól meg is kapják.

Amúgy szerintem hagyjuk a cigányproblémát a cigányoknak! Nálunk ez rendőri kérdésként jelentkezik.

Ha össze akarják szedni magukat és segítségért jelentkeznek, akkor segítsünk nekik, addig éljenek, ahogy akarnak, de a normaszegés "jutalma" kemény börtön legyen.

Nem lehet akaratuk ellenére kiemelni őket!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.25. 12:55:50

K*rvára remélem, hogy azok a sárga izék nem MDF-et jelentenek. Ugye nem? Nyugtassatok meg, hogy nem jutnak be. A rohadék behűtött pezsgőm már 2002 óta vár a nagy napra, nem tehetem vissza idén is bontatlanul.

reality 2010.02.25. 12:57:18

@tevevanegypupu: A lényeg, hogy az elmúlt választásokon mennyien voltak ezek.
bz hl van, hogy megmondja a tutit? :)

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:05:02

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Amikor elítéled a "cigánysimogatást", pontosan nem akarod megosztani a felelősséget, hanem az egészet a kisebbség nyakába akarod varrni. Az éremnek mindig két oldala van. Mi (többség, az állam) szartunk rájuk, cserébe ők nem illeszkedtek be, bűnöznek stb. Most, amikor mindenki észbe kap, az első hangos reakció a szociális maszlaggal nyakonöntött rasszizmus á la Jobbik.
"Te meg egy tipikus büdöslábú szőrösnyelvű libsi vagy, aki az egyszerű magyarok megértése helyett a cigányokat simogatja." Le style, c'est l'homme. A mai házifeladatod ennek a mondatnak a lefordítása franciáról lovárira. És hidd el, megértem az egyszerű magyarokat, ezért társalgok veled.

tevevanegypupu 2010.02.25. 13:06:12

@reality:
Es kerdes, hogy igazat mondanak-e, es hirtelen felindulasbol nem rohannak el megis valamelyik masik hulyekre szavazni.(:

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 13:07:43

"Mi (többség, az állam) szartunk rájuk, cserébe ők nem illeszkedtek be, bűnöznek stb."

Fordítva! Már eleve bűnözni jöttek ide.
Nem hívtuk őket, de akik normálisan viselkedtek azokat befogadtuk, mint mindenkit aki elfogadta a normáinkat.

tevevanegypupu 2010.02.25. 13:09:12

@Jobb híján MDF-es:
Szoval izgalmasnak igerkezik az elkovetkezendo negy ev.(:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 13:09:49

Észak-Magyarország lakói az előző 2 országgyűlési választás alkalmával már elkápráztattak politikai éleslátásukkal. Mindenesetre akkoriban sikerült a társadalom leszakadt rétegeinek szavazataival a középosztály fejlődését segítő politikát megakasztani. Lehet, hogy most is így lesz, tulajdonképpen kezdem már megszokni.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:11:18

@Az évek meg a rutin:

"nem akarod megosztani a felelősséget, hanem az egészet a kisebbség nyakába akarod varrni."
Épp elég adóforintot varrtak a többségi társadalom zsebéből már a kisebbség nyakába FELELŐSSÉG SZÁMONKÉRÉSE NÉLKÜL.

">büdöslábú szőrösnyelvű libsi<"

Nos, mindenesetre jellemfejlődés, hogy legalább nem tagadod.

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:12:52

@Elpet: Amíg egy társadalomban a leszakadó rétegek többségben vannak a középosztállyal szemben, mindig megakasztják a fejlődését. Hiszen a politikai mozgósítás nálunk kiválóan működik, láthatóan az MSZP és a Jobbik ugyanarra a társadalmi rétegre repült rá.

civilkontrol 2010.02.25. 13:13:39

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
No akkor én is.

Te meg az a fajta gyökér vagy, aki empátiáról még az életben nem hallott.
T.i: tény, hogy a cigányság nagyon is tehet a saját helyzetéről, de ez nem mentség a Te bűnbakképző lángszórós megoldási javaslatodra,

Amig a magadfajták a szocikkal karöltve forgatják szembe az embert az emberrel, addig biztosan nehéz lesz kikecmeregni ebből a pöcegödörből.
Azt nyilván az elvetemült tipusod is sejti, hogy a probléma itten a libsibibsi ejurópa közepén nyilván nem ciklon B-vel lesz megoldva.
Hanem felzárkoztatással, segitő jobb nyujtással, meg ilyen liberális szarságokkal.

Innentől kezdve viszonylag nehezen tudom értelmezni a kardlengető lendületet.

Remélem az ilyen harcifaszok, mint te, épp olyan hirtelen fognak lelankadni, mint ahogy felálltak.

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:15:12

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Mit vártál, hogy visszadobálom rád a szart? Ne felejtsd a mai házifeladatodat. Le style, c'est l'homme, franciáról lovárira.

asz_tapasz (törölt) 2010.02.25. 13:16:37

@Elpet: a JMM programjának mely elemei veszélyeztetik jobban a középosztályt, mint a Fideszé? Ki ígért 14. havi nyugdíjt, ki szavazta meg a 100 napos programot, ki kampányol folyamatosan az eltartott rétegek kedvében járva?

civilkontrol 2010.02.25. 13:16:40

@tevevanegypupu:
Nem, nem hülyék, csak tájékozatlanok.
Ők azok, akik informálódás terén kimerülnek a tv2/rtl klub tengelyen, mindezt heti hetessel fűszerezik.

Ők tényleg azt gondolják, hogy egyik sem jobb a másiknál.

No őnekik kellene egyesével feltépkedni a szemhéját.

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:17:46

@civilkontrol: Hagyd, kár belé a verbális töltény, ő az egyszerű magyar.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 13:19:51

@civilkontrol:

"Hanem felzárkoztatással, segitő jobb nyujtással, meg ilyen liberális szarságokkal."

Nem hiszem, hogy ilyesmikre szívesen fizetnének az adófizetők!

Inkább új börtönökre, persze nem fitneszvellnesz-szintűekre!
Persze munkaterápiával, hogy önfenntartó legyen a rendszer.

Az alternatíva: tanulás (saját zsebből, mint a többségnek), munka. Találni azt is csak használni kell az amúgy rafkós, kreatív agyat, csak másra!

civilkontrol 2010.02.25. 13:20:06

@Jobb híján MDF-es:
Ez is elég radi duma.

Szerinted, ha 6-14 évesen választhatsz, hogy suliba mész, vagy zsiványkodni, melyikre voksolsz?

Nem látok jelentős eltérést cigány ügyben sem. Masszivan rá kell terelni őket az útra és ahogy én látom, ostort is csattogtatni kell mellette.
Remélem ez a kombó nem fog zsigeri ellenállást szülni.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:20:28

@Az évek meg a rutin:

meghagyom neked a lovári által a bodzaültetvényen élvezhető "munkaerőpiaci" versenyelőnyt

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 13:20:29

@Az évek meg a rutin: "Az éremnek mindig két oldala van." - imádom a beírásait. Nem kell egy csomó ballert elolvasnom, maga összefoglalja őket.
Tehát, a 88 éves nagyi, akit agyonvernek, kifosztanak az érem másik oldala. Minek maradt ott a faluban? Minek maradt a házában? Minek spórolt? Miért nem osztotta szét a nyugdíját a szomszéd cigók közt?
Csupa-csupa megválaszolatlan kérdés. Hát persze, hogy ő is felelős, mer' agyonverték.

picur3ka 2010.02.25. 13:21:18

@dr. Sigmund Fraud:

Akarhogy is masszirozzuk, a legnagyobb a cigany nepesseg Borsod es Szabolcs megyeben.

Borsod - 710 000 lakos - tobb bunozot ad a bortonoknek, mint a fovaros. 'Bunozo-kibocsato' megyenek nevezte a rendor pajtas nem regen a HirTV-ben.

A tobbit pedig masok mar elmondtak:

- volt szoci szavazoknak a nemzeti szocializmus jol lemegy
- volt iparvideken a munkanelkuliek nemcsak koncentralodnak, hanem az EU szkepticizmus is nepszeru szamukra
- kulonbozo cigany nepcsoportokrol van szo
- a leglepukkantabb regiokrol/megyekrol van szo
- sok a szurke, ahol kevesebbet mernek
- a regio elmossa a megyenkenti kulonbsegeket: peldaul, ha Bekesben csak annyi lesz a tamogatottsaguk, mint a regioban, en veszek maganak 2 Sport szeletet

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:22:17

@civilkontrol:

"Szerinted, ha 6-14 évesen választhatsz, hogy suliba mész, vagy zsiványkodni, melyikre voksolsz? "

Ezek szerint a magyarok veleszületetten, genetikailag igényesebbek.
:)

civilkontrol 2010.02.25. 13:22:42

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Nem hiszem, hogy van értelme a vitánknak, de áruld mán el, szerinted mi a megoldás?
Hogyan lesz béke és nyugalom?
Te hogyan orvosolnád a problémát?

civilkontrol 2010.02.25. 13:25:55

@Jobb híján MDF-es:
Igen. Ez megy Neked, meg nekem, akik ezt kapták a szüleiktől. Volt gyerekszoba, szocializálódás, ilyesmik.

Ez a part túloldalán nincs. Pótolni kell. Maguktól nem fognak rátalálni.

És ezt most nem a cigányságra értem, köztük is van, akiknek ez megvan, illetve nem csak köztük van olyan, akiknek ez nincs meg.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 13:26:21

@civilkontrol:

"ostort is csattogtatni kell mellette."

Ezt mondom én is:

Mézesmadzag és korbács.

Szerény polgári élet lehetősége, sok munkával, tanulással, lemondással, vagy kemény börtönévek.

A kereskedelmi tévék által sugalmazott fogyasztást el lehet felejteni, az csak filmtrükk. Ha nem hiszik: a börtönben gondolkodhatnak rajta.

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:26:41

@tölgy: A szelektív olvasás komoly tévutakra visz.
A 88 éves áldozat nagyit tartottam volna az érem másik oldalának? Nem, én az impotens, közbiztonságot fenntartani képtelen, szakképzést, továbbképzést, munkapiaci lehetőséget teremteni képtelen államot tartom az érem másik oldalának.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 13:28:58

@civilkontrol:

Ja, ez az egyházak és a civill szervezetek feladata, az állam max. adókedvezménnyel támogassa ezeket.

tevevanegypupu 2010.02.25. 13:30:43

@civilkontrol:
Nehez idos emberekkel egyezkedni vagy meggyozni oket, hogy tevednek. Sokszor a sajat szemuknek sem hisznek.Nincs erv es nincs bizonyitek illetve nem fogadjak el.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 13:31:29

@fakk blog.hu in di essz:

Az ökoszociális nemzetgazdaság egy kupacba hordott, zavaros ötletei a meglévő gazdasági rendszer hatékonyabb működtetésének ellenében.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:31:32

@Jobb híján MDF-es:

Te csak baromságokat tudsz írni?

"Ha össze akarják szedni magukat és segítségért jelentkeznek, akkor segítsünk nekik, addig éljenek, ahogy akarnak"

A segítségért jelentkezés már eddig is nagyon ment.

Nem börtönbüntetés kell szankcióként, hanem a segély megvonása.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:32:33

@Jobb híján MDF-es:

Te csak baromságokat tudsz írni?

"Ha össze akarják szedni magukat és segítségért jelentkeznek, akkor segítsünk nekik, addig éljenek, ahogy akarnak"

A segítségért jelentkezés már eddig is nagyon ment.

Nem börtönbüntetés kell szankcióként, hanem a segély megvonása.

civilkontrol 2010.02.25. 13:34:00

@Az évek meg a rutin:
10P
Viszont ennek orvoslása az utópia kategóriába sorolható.

nem kéne más, csupán minőségi, értékekre gyúró oktatás, ugyanilyen média, empatikus, egymásra odafigyelő társadalom és még ehhez hasonló könnyen elérhető apróságok.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 13:34:04

@Az évek meg a rutin: a szelektív észlelés tényleg nagy gond ballereknél.
Ugyanis konfliktusban a két fél/az érem két oldala a 88 éves nagyi és a 16 éves Ronaldó.

Az állam és a többi blabla csak a maga felelősségszétkenő próbálkozása.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:36:05

@Elpet:

Mi is pontosan az a "meglévő gazdasági rendszer" (, ami egyébként épp mostanában omlik össze - ha nem abba meg az emberiség omlik össze)?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 13:39:44

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Nem potyapénzért való jelentkezésre gondoltam!

Azokat megvonni!

Hanem emberi értékrenden alapuló, normális élet kialakításához történő segítség kérésére!
Képzés, szellemi támogatás, stb.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.25. 13:39:48

@Elpet:
Az éleslátó demszkáj city(világváros-muhaha) lakóit se felejtsük el a príma kis szdsz el...ha már itt tartunk...!

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:44:14

@civilkontrol: Igen, mindez utópia és idealizmus. De ha legalább apró lépéseket nem teszünk a kívánatos állapot felé, marad az MSZP tehetetlensége vagy a Jobbik harcifaszsága. Nem vagyok Fidesz-fan, de kiváncsian várom, mit tud tenni az ügyben.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.25. 13:44:19

@civilkontrol: "Hanem felzárkoztatással, segitő jobb nyujtással, meg ilyen liberális szarságokkal.
"

Meg szigorúbb törvényekkel,meg erősebb rendőrséggel....(iylen liberális usákok szarásokkal mint három csapás meg tenet city :D )

szállj már le a földre zsebfotelforradlmár...ciklon B te szerencsétlen....tipikus libbant:vannak nácik meg vannak ŐK a VALAKIK!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 13:45:20

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

A meglévő gazdasági rendszer az, ami működik tönbbek között Csehországban, Szlovéniában, Lengyelországban.

Az összeomlás meg csak egy elmélet.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:47:53

@Elpet:

Az elmélet "csak" ennyi:

Véges rendszerben (Föld) nem lehet folytonos "fejlődést" (egyre növekvő fogyasztást) fenntartani.

civilkontrol 2010.02.25. 13:49:08

@Jobb híján MDF-es:
??????

Én azt hittem az államot azért tartjuk, hogy az állam eszközével a lehetőségekhez képest a legjobb körülményeket biztositsuk saját magunknak.

Azért haragudni az államra, mert az életszinvonal nem javul máról holnapra 200%-al, olyan, mint haragudni a vakon születettre, hogy nem lát.

Viszont az, amit te az "egyházakra, meg a civil szervezetekre" testálsz (valóban, az ő feladatuk is, meg minden emberé, aki tovább lát az orránál) alapvető funkciója kellene hogy legyen az államnak.

Olyan értékeket nyomni ami a kevésbé szocializálódott réteget (többséget) szocializálja.

Ami a zsigeri egymás ellen fordulás helyett megértést, empátiát, egymás felé fordulást preferál.

Az évek meg a rutin 2010.02.25. 13:54:40

@tölgy: A leegyszerűsítés a szelektív olvasásnál is komolyabb tévutakra visz. A nagyi vs. Ronaldo képlet okozat és nem ok! Ezzel a szembeállítással Ön a Jobbik által felfestett képet díszitgeti, akár akaratán kívül.
Az okok feltárásának kísérletét pedig lehet blablaváddal és felelősségelkenéssel illetni, a célom pont ellenkező, az eddigi helyzet felelőseinek megnevezése és a helyzet orvoslása.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 13:55:25

@civilkontrol:

Kicsi, de erős állam mellett vagyok. Nem kell az államnak mindenütt ott lennie, de ahol ott van, ott tökéletesen legyen ott:

- Közbiztonság biztosítása
- Jogállamiság, jogrend fenntartása
- Színvonalas oktatási rendszer koordinálása (lehetnek akár magán iskolák is)

Ha a feltételek adottak, a normális emberek élnek a keretek adta lehetőségekkel.

civilkontrol 2010.02.25. 13:57:27

@Jobb híján MDF-es:
"Nem hiszem, hogy ilyesmikre szívesen fizetnének az adófizetők!"

Asszed, ha börtönökkel "oldjuk meg" a problémát, akkor az adófizetők terhe le van tudva?
Mi lesz azzal az a réteggel, aki ugyan nem megy bűnözni, de segélyből él, mert nincs más lehetősége?
Őket szerinted ki tartja el?

Mindannyiunknak elemi érdeke, hogy a leszakadtakat felzárkóztassuk. Erre két megoldás van.

Az egyik a mélymagyar barátom lángszórója a másik, hogy mindenki belead apait anyait és együtt megpróbálunk kimászni a szarból.

Aki viszont a kinyújtott kezet nem fogadja el, az magára vessen és számoljon a következményekkel.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 13:58:04

@Jobb híján MDF-es:

és:
-egészségügy

persze miért ne lehetne magániskola, magánkórház - de azt ÉPÍTSE FEL MAGÁNAK A TŐKE ÉS ÜZEMELTESSE A MAGA ÁLTAL MEGTERMELT BEVÉTELBŐL HA TUDJA

bz249 2010.02.25. 14:01:34

@a nyugalom megzavarására alkalmas: tudom mekkora reszet hasznaljuk jelenleg a Fold eroforrasainak? 0.16%-at.

Szerintem innen meg boven van lehetoseg mondjuk 0.75%-ig felmenni.

@reality: meg a profi megmondoknak is van civil munkahelye. Nemhogy az amatoroknek. :)

Egyebkent a Sport szeletert egy melytudomanyos elemzes kavezaccbol:

- reszvetel aprilis 11-en: 55% (Komarom-Esztergom megyeben ujrazni kell)
- Fidesz 2.5 millio szavazo
- Jobbik 950.000 szavazo
- MSzP 900.000 szavazo

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 14:04:30

@civilkontrol:

Nézd én nem börtönben akarom rohasztani a cigányokat, hanem felakarom zárkoztatni őket.

De kell a komoly elrettentés, visszatartóerő, ösztönzés. Ja, és a szaporodás megállítása.

Ezért indítani a keményebb büntetéssel célszerű, de mellette ott legyen a mézesmadzag is.

Tehetetlen Dodó 2010.02.25. 14:04:34

Nem tudom, linkelte-e már valaki, de elég érdekes helyzet:
piroslapok.blog.hu/2010/02/25/komoly_bajban_a_jobbik

A leírtak összevágnak az OVB listájával is:
www.valasztas.hu/pv10vt/j24p.jsp?JLCS=20

Pesten a 6-12 körzetekben még nincs leadott cédulagyűjtemény.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 14:08:55

@bz249:

pont 0.16%?
ez biztos?

:)))

neked elkelne egy kicsit több fény

1.
és pontosan miből is - kőolajból, szénből, ami egyszer bizony elfogy és nem újul meg emberi időléptékben tekintve?

2.
és a 6.5 milliárd ember milyen arányban is részesül az erőforrásokból? mert ugye illene mindenkienk egyenlő mértékben hozzáférhetőséget biztosítani.

civilkontrol 2010.02.25. 14:09:12

@Blás Sailor von Wolfhausery:
Akkor félreérthetően irtam.
Három csapás és miegymás a minimum.
A rend a minimum. az origo.

De ez önmagában kevés. Ahhoz, hogy a leszakadtak a saját életükön túl ne nehezitsék meg a többségi társadalom életét, nem elegendő börtönökben és szigoritásban gondolkodni.
Hanem mindezzel párhuzamosan, megértést és anyagiakat sem kimélve fel kell húzni az átlaghoz ezeket a jobb sorsra érdemeseket.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 14:12:44

@civilkontrol:

"a jobb sorsra érdemeseket"

a jobb sorsra érdemesek automatikusan élnek a lehetőségekkel, hisz évszázadok alatt azért van példa szépen az integrációra.

Azokkal van baj, akik nem érdemesebbek jobb sorsra. Nekik az önellátó börtön a megoldás.

Tehetetlen Dodó 2010.02.25. 14:14:40

@civilkontrol: Teljesen igazad van.
Ebben a tárgykörben írtam is egy hosszú, bár a teljesség igényét óhatatlanul nélkülöző dolgozatot az én kiváló Malacz földim blogjára, ha érdekel:
malacnews.freeblog.hu/archives/2010/02/17/Demografia_tabuk_nelkul/#comment-10260814

civilkontrol 2010.02.25. 14:16:07

@bz249:
0.16%-at?
Ez milyen számitás alapján jött ki?

asz_tapasz (törölt) 2010.02.25. 14:16:51

@Elpet: mindketten tudjuk hogy sose lesz nálunk ökoszociális gazdaság, a Jobbik meg saját törzsközönségét és támogatói körét vesztené el ha átmenne jobboldali emeszpébe és pl nem támogatná az élőmunka terheinek csökkentését, a családi adózást, stb. Én inkább a Fidesztől félek, az osztogatást mintha újabban ők is muszáj muszájnak éreznék :(

bz249 2010.02.25. 14:19:16

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

a varazsszo:

kardashev-skala

1.) igen elobb-utobb elfogy, es raadasul mar most is sunyi diktatorok kezen van a legnagyobb resze... de ettol meg nem fogok asobottal krumplit kapalni.

Akkor mar erdemesebb a nemet peldat kovetni, az olajfogyasztas (millio tonnaban)

1969: 126
1974: 147
1979: 163
1984: 123
1989: 122
1994: 135
1999: 132
2004: 124
2009: 111(?)

es megsincs ilyen okoszocio ize, amikor kinezek az ablakon.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 14:20:02

@Tehetetlen Dodó:

Szerintem határidőre meg lesz, a kucinfó is beszállt a kampányba.
Komoly listás és töredék szavazatos (ez is listás csak országos) mandátumoktól eshetnek el, ha ilyen kerületekben nem állítanak jelölteket.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 14:24:44

@Tehetetlen Dodó:

Napok óta figyeltem, határozottan lelassult a bejelentett jelöltek számának eleinte nagyon erőteljes növekedése. Ha az OVB-nek lenne hozzáférhető, normális adatbázisa, pontosabban ki lehetne elemezni. Ez mindenesetre arra utal, hogy a Jobbik növekedésének van egy reális határa.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 14:26:28

@Jobb híján MDF-es:

ahhoz először is be kellene illeszkedniük a "parasztok" normavilágába -

sose fognak:
kőkeményen rasszisták

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 14:29:09

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Erre mondom, hogy szabad választás!

Beilleszkedni vagy börtönben elrohadni.
nem értem, hogy nem lehet megérteni, hogy nem szabad, hogy legyen más út!

A magyar társadalom nagyon sokszínű, valamelyik árnyalatához csak lehetne csatlakozniuk.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 14:30:23

@bz249:

azt is hozzá kellene tenni

hogy Németország

1.
fejlETT és nem fejlŐDŐ ipari ország (tehát energia- és nyersanyagfogyasztása nem rohamosan emelkedő)

2.
lakossága stagnál/fogy

Nos így könnyű

bz249 2010.02.25. 14:41:01

@Elpet: nyilvan most jutottak el a problemas korzetekig. Marmint a szamukra problemasabb korzetekig

12 budapesti kerulet
1 Bacs-Kiskun megyei kerulet (Bacsalmas)
1 Pest megyei kerulet (Dabas)
1 Somogyi kerulet (Nagyatad)
1 Szabolcs-Szatmar-Bereg megyei kerulet (Mateszalka-> ezt megleponek erzem)

szoval mar csak Budapest van hatra nekik

vizipipa 2010.02.25. 14:46:55

@Elpet:
A Jobbik is használ taktikai eszközöket. Nem vitatva, hogy BAZ-ban jobban gyűltek a cetlik, azért nem árt észrevenni, hogy a XI. ker. 3 választóköréből az egyikben az elsők között adták le a cetliket.
A kuruc szerint már 171 körzet oké. Ami persze nem feltétlenül igaz, mégis hajlok rá, hogy elhiggyem.
Elvégre már az OVI szerint is leadtak 157-et, A 20 területiből 14 komplett, a többiben is jogosultak listaállításra.

Én egyéb szempontokat sejtek a lassulás mögött.

greybull 2010.02.25. 14:47:23

aki nem szavaz, az nem biztos, hogy egyetért, vagy nem ért egyet, de az biztos, hogy: nem mond ellent. Sz'al, aki nem fog 04.11-n szavazni, az nem számít - se ide, se oda. Fejreállhatnak és úgy végezhetik a nagydolgukat.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 14:49:22

@Jobb híján MDF-es: "Nekik az önellátó börtön a megoldás."

Ez egy konkrét jobbikos program pont . )

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 14:51:14

@gloire:

Nekem a hunintézettel és az antifinnugorizmussal van bajom.
Másban lehet igaza a jobbiknak is. :-)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 14:53:55

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
"és a 6.5 milliárd ember milyen arányban is részesül az erőforrásokból? mert ugye illene mindenkienk egyenlő mértékben hozzáférhetőséget biztosítani."

Szerintem ebben a pillanatban kapcsolja ki a számítógépét és kezdjen el valami olyasmivel foglalkozni, ami nem használja el a Föld becses erőforrásait. Mondjuk ossza ki a tulajdonát a kis fekete szambók között, biztosan örülnek majd magának. Ne csak a szája járjon.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 14:54:42

@Jobb híján MDF-es:

hát szerintem egy fiatal kopasz török/perzsa punci

pont olyan jó mint egy finn

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 14:58:58

@elGabor:

majd ha a szambók nem nyúlként szaporodnak -

akor lehet nem is lenne rá szükség

a fogyasztás racionalizálása mellett a népesedést is szabályozni kellene

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.02.25. 14:59:59

Erről ennyit, hogy Észak-Kelet Magyarországon melyik párt régi szavazóiból lettek jobbikos szavazók:) A narancsosok erősödtek, jobbikosok erősödtek, a szegfűsök gyengültek, tehát......

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 15:04:07

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Szerintem a keleti jobb, de nem ez a kérdés. Nyelvrokonságról van szó.

picur3ka 2010.02.25. 15:10:26

@bz249:

Tutira megvan nekik Mateszalkan. Fel se merulhet egy ilyen problema.

teknős 2010.02.25. 15:14:22

@Elpet: Mit mondjak szó szerint ezeket gondoltam ma reggel én is. Lehet, hogy fel kell adnunk, mert ez az ország már rég elveszett és csak hinni akartuk, hogy innen is fel lehet állni.

teknős 2010.02.25. 15:20:33

@Jobb híján MDF-es: a szaporodást nem megakadályozni kell, hanem deklarálni végre, hogy az országnak az az érdeke, hogy adófizető állampolgárai legyenek és ne anyagi érdekből szülessen a gyerek.

Amiben Bokros Lajos felelőssége nem kicsi.
Az általatok preferált megoldás rövidtávon lehet, hogy sikeres, de hosszútávon lámpavasat érdemelne érte.

Tudod, éppen úgy, ahogy az egyszeri idióta. Aki spórolásból nem vesz buszjegyet és kirúgják, mert csak busszal tudta megközelíteni a munkahelyét. Na ez Bokros. Akit választani akartok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 15:24:26

@Jobb híján MDF-es: "Nekem a hunintézettel és az antifinnugorizmussal van bajom."

Hehe, és azt honnan tudja, hogy a hunok nyelvében nem volt finnugor behatás?

(egyébként: finnugrizmus, és nem finnugorizmus)

. )

Tehetetlen Dodó 2010.02.25. 15:25:39

@Elpet: Nekem van egy jó barátom, annak az apja lelkes jobbikos aktivista, gyűjti a cédulákat a belvárosban. Így innen "elsőkézből" tudom, hogy a belső kerületekben nagyon nehezen halad a dolog.
Igaz, azt is mesélik viszont, hogy a Tiszántúlon egy csomó helyen a cédulák 70-80%-át is megkapták.
Mondjuk, a fővárosnak nagy a súlya, ha itt nem sikerülne mindenhová jelöltet állítani, az elég kellemetlen fejlemény lenne a pártra nézve.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 15:26:52

@teknős:

Az élősködés bővitett újratermelésének további szaporodását kell leállítani.

Szerintem a bevándorló is jó adófizető állampolgár, csak legyen normakövető.

A kulturált bevándorló szövetséges velünk a bünöző életmódúakkal szemben. A normális bevándorló valahogy képes boldogulni ebben a "rasszista" országban.

bz249 2010.02.25. 15:28:42

@picur3ka/beleallos kampany: viszont nem ertem mogotte a taktikai koncepciot. De ezert is nem vagyok vezeto politikai elemzo.

bz249 2010.02.25. 15:32:28

Hopp meg egy helyet kihagytam a Jobbiknak 1 jeloltje hianyzik Vas megyeben is (Kormend)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 15:38:12

@Tehetetlen Dodó: Semmit nem jelent. A belvárosban viszonylag kicsi szavazókörzetekről van szó, itt amúgyis csak egy-két százalékra számíthattak volna, ami országosan nem oszt, nem szoroz.

Presztizs veszteség? Ugyan már, majd azt mondják: "ezek zsidó kerületek, nem az ő szavazataik kellenek nekünk"

. )

picur3ka 2010.02.25. 15:55:48

@bz249:

Aztat en se ertem, talan a 28-an Vonaval megspekelt forumra varnak.

civilkontrol 2010.02.25. 16:20:20

@Tehetetlen Dodó:
A legmesszemenőbbekig egyetértek mindkettőtökkel.
Máshogy egészen egyszerűen nem megy.
Már irtam máshol is, hogy Hegedűs jelentős poszt, vagy főtanácsadói tisztség dukál a váltás után.
Elképesztően kreativ és küldetéstudatos ember, ráadásul esze is van mindehhez. Ez a tökéletes kombináció.

Ami viszont az elmúlt 8 évet illeti az a részemről kevésbé rendezhető békés eszközökkel.
Két lehetőség van.

Az optimista verzió szerint, ahogy azt a közelmúlt, de különösen az utóbbi napok hirei is mutatják szoclibék lopni jöttek, nem országot vezetni. Vagyis szakértelmük a javak eltulajdonitásában csúcsosodott ki, nem a közügyek működtetésében.
Ergo két lopás és annak palástolása között néha megpróbáltak országot igazgatni kapkodva, minden szakértelem, de egyben rosszándék nélkül.
Igy a káosz a kleptomán hajlamot zárójelbe téve igazából a szakértelem és a munkavégzés hiányának folyománya.

Csakhogy én ebben nem hiszek.
A népbutitásnak és annak, amit műveltek (több, kevesebb sikerrel palástolva mindezt) hatalomtechnikai szempontból nagyon is komoly hozadéka volt/van.
Ha nem ennyire kapzsiak, ha a médiát és a "független szerveket" rövidebb pórázon tudják tartani, ismét választást nyertek volna.
Az ő szempontjukból mindennél fonotsabb egy nyálkás masszával egy súlycsoportban lévő beteg társadalom létrehozása, mely könnyen manipulálható, szociálisan érzéketlen, egymással ellenséges, ergo közös érdekérvényesitésre, tisztánlátásra képtelen.
Ha körbe nézek, ezt látom. A 30-40%-nyi bizonytalan "szavazóban" ezt látom. De a betegség még nem olyan súlyos, hogy ne lehetne gyógyitani.

Nem hiszem, hogy mindez a szakértetlenség műve. Ez szándékos volt.
Saját szempontjukból nem ott hibáztak, hogy rosszul vezették az országot, hanem hogy nem tudták kellően leplezni valós szándékaikat, hogy túl mohók és ostobák voltak egy burkolt diktatúra bevezetéséhez.

Innentől kezdve tombol bennem az indulat, mikor a fidesz azt mondja:
"nem lesz politikai felelősségre vonás"
Mert ez az árulás büntetőjogi korlátokat nem boritott fel (milyen büntetőjog az ilyen?) viszont "politikailag" le akarta tarolni saját nemzetét.

Ez megbocsáthatatlan. És ha ezek a tetvek megússzák, holmi 1-2 évvel, vagy felfüggesztettel, az az összmagyar társadalom szembepésével egyenlő.

Szavazat maximáló szempontból, meg ejrópai seggnyalásból értem a visszafogottságot, viszont átbaszott, kizsigerelt, elárult állampolgárként követlem ezeknek a férgeknek a meghurcolását, kisemmizését, tönkretételét és életfogytiglan szóló fegyházba zárását egytől egyig!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 16:47:42

@Tehetetlen Dodó:

176 választókerületben 750 cédula az összesen 132 000 cédula.

4.000.000 fős választási részvételnél ez a lehetséges szavazatok 3,3 %-a.

Nem vállalkoznék arra, hogy összefüggést állapítsak meg a kopogtatócédulák száma, és a későbbi szavazatok között, de ha nem megy nehézség nélkül az összegyűjtésük, illetve annak üteme megtorpan, akkor a bejutási küszöböt magasan meghaladó eredményt prognosztizálni talán túlzás.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 16:52:17

@Elpet:

én spec.
minden választáson szavauztam
és egyszer sem adtam le cetlit

nem hiszem, hogy én lennék a ritka kivétel

bz249 2010.02.25. 16:52:27

@Elpet: a KDNP 1990-ben nem tudott mindenhol megyei listat allitani, es azert csont nelkul bejutott.

A Jobbik jelenleg a 176-bol 159 helyen allitott kepviselojeloltet (meg 10% hianyzik) es vezet az MSzP elott ebben a versenyben. Siman es csont nelkul lesz meg nekik a bejutas es megelozhetik a szocikat.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 16:56:15

Az azért majd érdeklne, hogy ö9sszesen hány cetli került leadásra a 8 millióból...

A korábi választásokról van valahol ilyen adat?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 17:00:24

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
@bz249:

Uraim, ha lehet hinni a hívek lelkes beszámolóinak, akkor a Jobbik szavazói roppant lelkesek, elkötelezettek és tudatosak. Ha az ország népe alig várja az új erőt, amely megszabadítja a globálkomprádor emeszpés-fideszes lakájelit uralmától, igazán nem értem, hogy-hogy nem adták le 2 nap alatt az összes jelölőszelvényt.

Bár lehet, hogy direkt visszatartják, a magamfajták megtévesztésére.

bz249 2010.02.25. 17:09:42

@Elpet: nem talaltak eleg nagy dobozt, amibe belefert volna az osszes ajanloszelveny.

Egyebkent ennek ellenere jobban haladnak, mint az MSzP.

civilkontrol 2010.02.25. 17:10:36

Az előbbieket összevetve megkövetem a Fideszt. Sokszor rugóztam a demagóg idióta kampányukon, de belátom, hogy nem nagyon volt más választás.

Mert az egyik lehetőség, hogy a megcsúszott, mérlegelésre aligha képes réteg feljön, gondolkodik és felelősen dönt.
Nagyon remélem, hogy ez a hosszútávú terv.
Csak épp itt a jelen, ahol ez még nem lehetséges, igy épp ennek a rétegnek az érdekében a kampányt érthetőségének szintjét kell lejjebb vinni.

Kiváncsian várom, mi következik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 17:15:28

@Az évek meg a rutin: "A leegyszerűsítés a szelektív olvasásnál is komolyabb tévutakra visz.2

Tud még valakit, aki jelen volt Ronaldó és a nagyi találkozásánál? Maga beszélt az érem két oldaláról. Ha bevezet egy metaforát, két félről. Ebben a helyzetben ez a két fél áll szemben.

"A nagyi vs. Ronaldo képlet okozat és nem ok!" - ha kiabál, akkor is magának kell bizonyítania. Kezdheti.

"Az okok feltárásának kísérletét" - az okok léte eleve kérdéses, és ha vannak is, mik azok, még kérdésesebb. Ajánlom olvasson sok Hume-t.

Azt tudjuk, mit tett Ronaldo, és azért felelős. Az összes többi másodlagos frissességű szociológiai blabla.

Karcolt lendület 2010.02.25. 17:20:55

@Elpet:
Ha egy MSZP-blog három héttel a határidő előtt azt írja, hogy nehézségei vannak a Jobbiknak itt-ott, abból nem igazán lehet komolyabb következtetéseket levonni. Főleg, hogy az említett körzetek közül már van, ahol leadták, azt meg úgyis mindenki sejtette, hogy a Jobbik nem a Dohány-utcában gyűjti hülyére magát. Mindenhol lesz listájuk és max. 1-2 helyen nem lesz jelöltjük, ami töredékszavazatoknál számít, de ha kopogtatót sem sikerült nekik eleget gyűjteni, akkor a szavazáson sem buknak sokat ezekben a körzetekben...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 17:21:33

@Az évek meg a rutin: "A leegyszerűsítés a szelektív olvasásnál is komolyabb tévutakra visz.2

Tud még valakit, aki jelen volt Ronaldó és a nagyi találkozásánál? Maga beszélt az érem két oldaláról. Ha bevezet egy metaforát, két félről. Ebben a helyzetben ez a két fél áll szemben.

"A nagyi vs. Ronaldo képlet okozat és nem ok!" - ha kiabál, akkor is magának kell bizonyítania. Kezdheti.

"Az okok feltárásának kísérletét" - az okok léte eleve kérdéses, és ha vannak is, mik azok, még kérdésesebb. Ajánlom olvasson sok Hume-t.

Azt tudjuk, mit tett Ronaldo, és azért felelős. Az összes többi másodlagos frissességű szociológiai blabla.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 17:23:57

@Elpet: De ha megnézed a posztot, és az illusztrációt is hozzá, abból pont meg lehet érteni mi történik. Nem érdemes országos átlagot nézned, mert a kérdés regionális. Ezt mutatják a fenti sajt-diagrammok. A helyzet az, hogyha a Dunától nyugatra nem is indulnának, akkor is bent vannak az országgyűlésben.

civilkontrol 2010.02.25. 17:25:11

@tölgy:
Én rutin szavait úgy értelmeztem, hogy a nagyi vs. Ronaldo képlet felállitása eleve helytelen. Nagyiról szó sincs, ő a szenvedő alany.
A képlet helyesen állam vs Ronaldo
Állam, mely szerepéből kilépve arra ösztokélte Ronaldót, hogy a nagyiból szenvedő alanyt képezzen.

Erről leginkább Ronaldó tehet, de az állam szerepe is vitathatatlan.

Karcolt lendület 2010.02.25. 17:26:34

@tölgy:
Hát ez a filozófiai eszmefuttatás most tényleg megoldotta a problémáinkat.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.02.25. 17:32:13

@civilkontrol:

"Állam, mely szerepéből kilépve arra ösztokélte"

"az állam szerepe is vitathatatlan."

Akkor ösztökélhetné arra is az állam ronaldót, hogy ugorjon kútba - na azt persze nem tenné meg ronaldó, gondolom.
Erről ennyit.

Egyébként ez megint csak a "megélhetési bűnözés" egyik átfogalmazása. El kellene már ezt felejteni.

civilkontrol 2010.02.25. 17:46:41

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Nem átfogalmazás, hanem pontosan az. Meg a cigány bűnözők elitélésekor rasszizmust hányni az igazságszolgáltatásra.
Ilyesmikben nyugszik az állam szerepe a Ronaldók elállatiasodásának kapcsán.

Ennek kell homlokegyenest hátraarcot dobni, de a fajtól független drákói szigoron túl segiteni kell a felzárkózásban, mert önmagától, vagy pusztán a szigor hatására nem fog megtörténni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 20:14:24

@Karcolt lendület: inkább élek együtt problémákkal, mintsem a problémamegoldás nevében sokkal nagyobb problémákat gyártsak -- vö. kommunizmus.
Okokat találni a legkönnyebb. Nincs olyan társadalmi-politikai-gazdasági jelenség, amire kapásból ne lehet 5-10 "okot" felsorolni.

@civilkontrol: állam vs Ronaldó csak akkor áll fenn, ha Ronaldó már legalább egyszer meglopta a nagyit.
De ehhez előbb kell egy nagyi vs Ronaldó helyzet. Ott kezdődik a probléma.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.25. 20:20:37

@Karcolt lendület:
A Jobbiknak tényleg nem nagyon megy a szekér a belső kerületekben, ezért gyűjt arrafelé személyesen Vona Gábor. Egy magát 20% fölé váró párt számára nagyon kínos lenne akár csak egy olyan körzet is, ahol nem sikerült jelöltet állítani.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.25. 22:14:31

@Karcolt lendület:

Nem az a lényeg, hogy a választási matematika mit mond. Két dolog fontos ebben:

A Jobbik töretlennek mondott növekedésének határai vannak, és ez itt láthatóvá válik. Többször felhívtam a figyelmet az extrapoláció veszélyeire, tehát hogy az eddigi növekedési adatokból következtessen valaki a jövőbeli számokra. A növekedés nyilván aszimptotikus, tehát egy túl nem léphető értékhez közelít. A választókerületenkénti 750 cédula 3-6%-a, mint aszimptotikus határ elég alacsony, még akkor is, ha ez területenként eltérő megoszlást mutat, és a kopogtatócédula a leadott szavazattal nem egyenértékű.
Másrészt a Turul által említett hatás nagyon lényeges. A Jobbik kampánya szempontjából most az a legfontosabb, hogy erőt mutasson. A jelölőszelvények gyűjtésében megtörő lendület nem a legjobb üzenet. Ennél elegánsabb lett volna folyamatosan gyűjtögetni és a végén leadni. Ehelyett egy rohammal akartak győzni, ami nem sikerült.

Össze fogják gyűjteni egyébként, csak kérdés, hogy mikor. Minden nap presztizsveszteséget jelent, mivel az akadálytalanul előretörő párt képét akarták felrajzolni.

picur3ka 2010.02.26. 02:25:04

En nem latom azt a 'megtoro lenduletet'. Sajat bevallasuk szerint 171 keruletben megvan nekik, tulajdonkeppen, keszen vannak. Ha aztan nehany pesti keruletben nem tudnak jeloltet inditani, az mekkora presztizs veszteseg es ki elott, azt sem latom igazan.

Persze, az eloretoresuknek hatarai vannak, de alulbecsulni a jelenseget szinten nem erdemes. Ahhoz kepest, amit a blogokon es a valosagban tapasztalni lehetett, az EP valasztasok elotti felmeresekrol olyan erzesem volt, mintha nem ebben az orszagban keszitettek volna oket, s megis meglepodtem.

Nyilvan, azota inkabb bevalljak a nepek, ha rajuk szavaznak.

Tehetetlen Dodó 2010.02.26. 07:57:19

@Elpet: Én is így gondolom a "kellemetlen következményeket".

Tehetetlen Dodó 2010.02.26. 08:02:38

@civilkontrol: Sajnos, a bizonyítható köztörvényes ügyeket leszámítva, meg fogják úszni az elszámoltatást, alkotmányos jogi alap híján.
Politikai büntetést csak a választópolgárok gyakorolhatnak, azzal, hogy soha többé nem engedik őket a hatalomba.
(Ilyenkor az ember persze sajnálja, hogy a lámpavas kevéssé demokratikus, ám igen praktikus intézménye kiment a divatból).
süti beállítások módosítása