Hiller: Nincs párt, amely ennyiszer nyújtotta a kezét
2010. február 04. írta: TuRuL_2k2

Hiller: Nincs párt, amely ennyiszer nyújtotta a kezét

  A tegnapi hiperteres trükközése után mára is találtunk egy Hiller-csemegét (ha már hősünknél tartunk, nincs meg valakinek a legendás ez a nemzeti politika beszéd mp3-ban? sehol sem találjuk). A volt pártelnök másik honlapján, a romantikus hangzású Hiller és az MSZP rovatban láttuk meg a Hiller István: Nincs párt, amely ennyiszer nyújtotta a kezét címet. A katarzis után úgy gondoltuk, ez a szép és nemes gondolat mindenképpen plakátra kívánkozik, sHelf kolléga a Vote-o-shop blog sablonjának segítségével gyorsan el is készítette azt:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr31728471

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Becstelen Brigantyk 2010.02.04. 12:41:29

Mennyivel jobban illik Tarantino tavalyi, 8 Oscar-díjra jelölt filmjének címe a szocialistákra, mint az "értékalapú közösség" és egyéb marhaságok :) Pláne úgy, hogy a plakáton szereplők közül ketten már megjárták a börtönt is...Köszönjük, Sza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2010.02.04. 08:37:50

Ma érkezett meg hozzánk a jobbikos szórólap, és egyre inkább úgy látom, hogy ha a Fidesz nem kapcsol magasabb fokozatba a kampánnyal, akkor szarban lesz.

A Jobbik a szórólapon teljesen visszavett a cigánybűnözésezésből, és elsősorban a befejezetlen rendszerváltásra, politikusbűnözők elszámoltatására és hasonlókra koncentrál.

Vagyis magát állítja be a "változás pártjaként", ami ugye eredetileg a Fidesz is szeretne lenni, és ráadásul jobban is csinálja.

Úgyhogy ha a Fidesz folytatja ezt az óvatoskodó vérszegény alibikampányt, akkor a Jobbik sok szavazót elvehet tőle, és hát nem mindegy pl., hogy akkor lesz-e kétharmad vagy sem.

ucsacsu 2010.02.04. 08:48:51

A fidesz egy "bekötött" párt nem biztos ,hogy nagyon kell neki a kétharmad.

loláb 2010.02.04. 08:57:51

="Nincs párt, amely ennyiszer tartotta volna a markát"

homoródkarácsonyfalvi 2010.02.04. 09:13:30

@loláb: Ez jó!
="Nincs párt, amely ennyiszer tartotta volna a markát"

marós 2010.02.04. 09:22:07

Nincs még egy párt, amelyik nyolc év alatt ennyíre kifosztott volna egy országot. Nincs egy párt amelyik szövetségesével karöltve, olyan mértékben elterjesztette a köreiben, aztán az országban a korrupcíót, hogy a nemzetközi felmérések alapján készített listán az elsők között vagyunk.Nincs még egy párt, ahol nyolc év alatt saját maguk, puccsal váltogatják a miniszterelnöküket, a pártvezetőjüket, és ezek után mindent az ellenzékre fognak. Volt a történelemben már egy párt, amelyik hasonló propaganda hálózatot építettki, és működtetett, mint a szocik, azokat a történelem elsöpörte a demokrácia útjából.

night hawk · http://mandiner.blog.hu 2010.02.04. 09:27:51

over lol. beszarás, h önként és dalolva állna oda a pofonfa alá. sőt még rázzák is. :D

Bummer 2010.02.04. 10:39:09

@jan:
Ez mit jelent? Hogy a Fidesz is nyomja ugyanazt, mint a Jobbik?

667 - A Sátán szomszédja 2010.02.04. 10:54:33

@Bummer: Nem hiszem, hogy erre gondolt. Azt a szar lövöldözést amit most csinálnak a maszop-al én nem nevezném kampánynak. A nyugdíjasokon túl is van világ. Már várom mikor ígérik be egyszerre a maszop-al, hogy a szorulásos nyugdíjasok megsegítésére rohannak, és kiharapják belőlük a problémát okozó kaka gombócot...

jan 2010.02.04. 10:56:13

@Bummer: Nem, hanem azt, hogy végre kampányoljon rendesen, energikusan: szórólapokkal, arcokkal (miért nincsenek a Fidesz plakátjain fejek, arcok, konkrét személyek, hanem csak elvont fogalmak), konkrét intézkedéseket, lépéseket felvázolva (mit fogunk csinálni, ha nyerünk).

Szerintem a Fidesz jelenleg arra vár, hogy majd az összes protesztszavazat az ölébe hull magától, ezért jobb ha nem is kampányol (mert esetleg egy hibával még árthat is magának). Csakhogy ezt keresztülhúzhatja a Jobbik, ha ő is ráhajt a protesztszavazatokra. (takarékra véve a megosztóbb dolgait, pl. a cigányellenességet)

teknős 2010.02.04. 12:24:17

@jan: Egyébként kampányol a Fidesz, de csendben, csak a jobbikosokat, mivel ismerik őket, nem tájékoztatják róla...
De kedves vagy, hogy aggódsz értük.

jan 2010.02.04. 13:09:22

@teknős: ja, hogy van ilyen célzott kampány, ami pont a jobbikosokhoz nem jut el, mindenki máshoz meg igen? akkor kivárok, hátha hozzám is eljut még áprilisig;)

jan 2010.02.04. 13:10:16

ja, amúgy sejtettem, hogy előbb-utóbb valaki jobbikos drónnak fog nézni, köszi szépen, nem vagyok az.

teknős 2010.02.04. 15:32:45

@teknős: Nálunk van, az biztos. Az itteni jelölt nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megfelelő számú választót begyűjtsön és rávegye őket a szavazásra. Nálunk nyilvános aktivista toborzók és meghívásos gyűlések vannak.

De a Fidesz kampánya csak március 15-én indul.

kamasuka 2010.02.04. 23:41:14

@jan:
"konkrét intézkedéseket, lépéseket felvázolva (mit fogunk csinálni, ha nyerünk)"

Az MSZP felvázolta, aztán később kibontották az igazság minden részletét. :D

szasza2 2010.02.05. 20:52:36

Csak, hogy tisztán lássátok!

Egy szelet aljasság a törvényeinkből!
És kire szavazzunk? Felmerül a kérdés.
Mert amit művelnek manapság megválasztott képviselőink a törvények mögé
bújva, és azt elhallgatva, már nyomdafestéket nem tűrő szavakat hoz elő az emberből!

Az első aljasság:
Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) sz. határozatára (ABH 1993., 33. és köv. old.), amelyben az Alkotmánybíróság

megállapította: "A képviseletnek - a képviselő és a választó egymáshoz való viszonya, a mandátum jellege

szempontjából - történetileg két alapformája alakult ki: a kötött mandátum és a szabad mandátum.

A kötött mandátum azt jelenti, hogy a képviselő és a választó között jogi függőség marad a választást követően

is. Ez elsősorban az utasítási jogban, a képviselő véleménykérési kötelezettségében ölt testet. Általában ilyen képviselet jellemzi a rendi képviseletet.

A szabad mandátum lényege, hogy a képviselő és a választók közötti jogi függőség a választás után megszűnik.

A képviselő tehát nem utasítható és a képviselő egyetlen kérdésben sem köteles a választók véleményét kikérni.

A képviselő a parlamentben szabadon, meggyőződése és lelkiismerete alapján foglal állást, adja le szavazatát.

Tevékenységéért és szavazatáért a választók a megbízatás ideje alatt felelősségre nem vonhatják, azaz

mandátuma a parlament teljes idejére szól, a választók által meg nem rövidíthető. A képviselő és a választók
kapcsolata politikai természetű, azaz a felelősség csak a választások során jelenhet meg abban a formában,
hogy a választók bizalmát elvesztő képviselőt nem választják meg újból, illetőleg a mögötte álló pártot nem
támogatják szavazataikkal. [...]
Az Alkotmányban rögzített szabad mandátum elvéből következik, hogy megbízatásának időtartama alatt sem az
egyes képviselővel, sem a képviselők testületével, a parlamenttel szemben nem érvényesíthető a választók előtti
felelősség." A Magyar Köztársaságban az országgyűlési képviselők politikai felelősségre vonása 4 évente, az
országgyűlési választások során valósul meg.

Nos, mikor olvastam, csak kapkodom a levegőt! Én úgy tanultam, anno, hogy ez a képviselő meghatározása: A település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit!

De a Magyar törvények szerint ez nem így van! Egyáltalán nem kell csodálkoznunk azon, hogy a honatyák, így csupa kisbetűvel, kizárólag az önös érdekeiket képviselik, hiszen ezt törvényes keretek biztosítják!

Nem vagyok biztos abban sem, hogy ennek az állásfoglalásnak a tartalmát valaha, is közszemlére tették volna.

Esetleg kifüggesztették volna a szavazó irodák falára.
Ezek után nem igazán érthető minek az a drága cirkusz, felhajtás a választásokra költött milliárdok, mind-mind az ablakon kidobott pénz.

Hiszen értelme semmi! Csak a nevükben képviselők, de semmi közük a választóikhoz!
Vagy ez volt az első lépés a Lordok háza megalakítására? Mert ugye oda csak születni kell!
Az is fontos lehet, hogy mikor is készült ez az állásfoglalás 1993! Azaz az első demokratikusnak nevezett kormány idején.
Azóta egyik kormányzatnak sincs ellenvetése ez ellen. Ehhez, azért lehet gratulálni!
Tisztelt olvasó, addig nem kell semmilyen változást sem elvárni az ország vezetőségtől, amíg ilyen szabályokkal vannak körülbástyázva! Ebből adódóan minden képviselőt nevezhetünk bűnözőnek, csalónak!

A második aljasság:

Még felháborítóbb, hogy az Alkotmányban benne van az is, hogy a népakarat nem módosíthatja az Alkotmányt, az Alkotmányról, részeiről, módosításáról nem lehet népszavazást kiírni !
Megint csak ott tartunk mi választópolgárok, hogy nem lehet egy politikust se felelősségre vonni! Értelmiségi elit kitett magáért !Ügyes! Ez még csak két törvény! A mentelmi jogokról már ne is beszéljünk.

Ennyit az eddigi politikusokról legyen az jobboldali, vagy baloldali! És ne is várjunk változásokat amíg ilyen, és hasonló törvények uralkodnak. Honatyáink többsége megvásárolható marad a milliárdos gazemberek számára!

Akkor mit csinálhatunk, kire szavazzunk?

Én megtaláltam az orvosságot erre a rákfenére!

Ezek után kire szavazhatunk?
Mert szavazni kell, különben minden marad a régiben!

Egyetlen párt választási programjában találtam számomra megnyugtató, radikális lépéseket a Honatyáink bűnözési hajlamainak visszaszorítására.

Ez a JOBBIK. Bár nem minden programjukkal értek egyet, a 64. oldalon szereplő változások ígéreteiben, becsületes kormányzásra sarkalná általunk megválasztott vezetőinket, képviselőinket.
Sajnos, higgyék el nincs más kiút! Radikális változás kell!
Lehet utoljára megyek szavazni, mert ilyen szép hasonló programot olvastam sok-sok párt tollából. De most a JOBBIK-nak megadom az esélyt, hogy ezeket a törvényeket, és a megélhetési politikusokat, végleg eltöröljék.

Szó szerint így hangzik.

VI.1.1. A politikusbűnözés felszámolása
Az elmúlt húsz év:
A politikusi hivatást az elmúlt évtizedek végletesen lejáratták. A politikus szó szinonimájává vált a gazembernek, nem ok nélkül.
A politikusok, miközben az ő feladatuk a törvényalkotás, rendre áthágták a törvényeket, saját büntetlenségüket
pedig hol az ügyek kölcsönös eltussolásával, hol a média cinkos felhasználásával, hol pedig mentelmi joguk mögé bújva biztosították.
Miközben a pártok a parlamenti padsorokban látszólag komoly vitákat folytattak, azok gazdasági háttere szinte összenőtt, és a nagyberuházások során egymás pártérdekeinek megfelelően, maffiaszerűen kezelték a
közpénzeket.
A politikusok saját védelmi rendszerüket olyan mértékben körülbástyázták jogi, kommunikációs és biztonsági bástyákkal, hogy szinte érinthetetlenekké váltak. A számonkérés ezért eddig - néhány jelentéktelen vagy éppen elterelő szándékú - kirakatpert leszámítva rendre elmarad.

Bővebben itt olvashatsz. www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

Így Legyen . Radikális Változás! Csak rajtunk múlik Magyarokon, hogy felemelkedünk, vagy elbukunk!Ámen.

elfelejtette 2010.02.05. 21:04:58

@szasza2: Ez volna az a part, amelyik evente ketmillio forintbol gazdalkodik? Ebbol nemigen futhatja alkotmanyjogaszra...

szasza2 2010.02.05. 22:51:41

Itt az idő, hogy támogatásoddal csatlakozz
a párt finanszírozhatóbb jövőjének mielőbbi megvalósításában.
De ha csak a Magyar közmondásokat vesszük alapul mint például,sok kicsi sokra megy, sok lúd disznót győz, stb.stb. A többségi akarat érvényesítésével, ezek a törvények
anyagi ráfordítás nélkül is eltörölhetők. Most csak annyit lehet tenni, rájuk szavazunk!
Sajnos ebben az áldemokráciában a kis emberek egyelőre ennyit tehetnek törvényes keretek között.

Szebb jövőt kívánok Minden Magyarnak!

szasza2 2010.02.06. 22:06:36

Még egy szelet aljasság, csak hogy tisztán lássák!
Ne legyünk megrökönyödve azon, amit tudunk már régóta?

Először is, a képviselők jó nagy részét nem mi választjuk. Listáról kerülnek be, elsősorban azok, akiket meg sem választanának.

Másodszor: minden képviselő érdeke, hogy a fizetését (vagy minek is nevezzem a milliós tételeket) megkapja, akár tesz érte, akár nem. Általában nem is nagyon tesz érte. És ez a hozzáállás teljesen független a küldő párttól.

Harmadszor: minden párt által küldött képviselőnek arra kell szavaznia, amit a párt elhatározott. Azaz a levél ebben téved: nem a lelkiismerete, hanem a párthoz tartozása alapján szavaz. Zártak már ki pártból embereket, azért, mert nem így tettek.

Negyedszer: ebben az országban alapelv a korrupció. Azaz minél több vagyonhoz jutni, és azt minél előbb kivinni az országból. Az egyes pártok szellemében azért ebben van eltérés, legalábbis nagyságrendben.

Ötödször: sorolj fel tíz olyan törvényt, amely a széles embertömegek érdekében született. Nekem nem menne...

Hatodszor: van vezető párt (és csatlósai), van ellenzék. Ha az ellenzék következetesen nem vizsgálja felül, mi történik, következetesen nem teszi szóvá, és következetesen nem tesz ellene, akkor egyáltalán miről is beszélünk? Mostanában gyakran jut eszembe: "vétkesek közt cinkos, aki néma..." Semmi baj, a jövedelme ugyanúgy megvan.

A továbbiakban: a jelenlegi rendszer szerint az, ami folyik, törvényes. Ha pedig törvényes, felelősségre sem vonható. Bármely párt lesz is vezető, ha a tagjai nem igazán állnak az emberségük magaslatán (márpedig igazán nem állnak az emberségük magaslatán), akkor ki is fogják használni azokat a lehetőségeket, amelyeket kaptak, mégpedig minden szinten. Azaz mindegy, teljesen mindegy, kire is szavaz a többség.
Kaptam viszont egy jó tippet. Nem szabad eszement módon szavazni. Azok közül kell választani, akik mégiscsak becsületesebbeknek látszanak, de lehetőleg úgy, hogy ne érjék el a kétharmados többséget. Mert akkor nem tudnak bármit megszavazni, hanem csak azt, ami a többi párt érdekeivel is összeegyeztethető. Ez valószínűleg több vitára adhat alkalmat, de talán az eredmény is tisztább lesz.

És van még egy megoldás: minden áron azon kell lennünk, hogy a jelenlegi törvények megváltozzanak - mégpedig úgy, hogy a többség érdekét szolgálja.

picur3ka 2010.02.07. 15:45:30

Pontosan az jutott eszembe a cimrol, ami a kepen van.

Es meg szakmai vitat akarnak...
süti beállítások módosítása