Két hét jövő – az RMDSZ 20. szülinapjára
2010. január 18. írta: tempetőfi

Két hét jövő – az RMDSZ 20. szülinapjára

  Hangulatposzt következik, búvalbélelt, meg sem akartam írni, ne keserítsem mások életét, tehát kerülgettem a lezárt laptopot, mindenféle pótcselekvésekbe menekültem, már a híradó előtt bekapcsoltam a tévét. És ez volt a baj. Mert így láttam a Duna TV negyven perces összefoglalójában, amint az RMDSZ húszéves születésnapjára szervezett gálán Lendvai Ildikó a Bibliából idéz és Deák Ferencre hivatkozik, továbbá Markó Béla szövetségi elnök, hogy' is fogalmazzak finoman, rosszul emlékszik.

  Pedig felvérteztem magam, emlékeztetőül összeollóztam egy kronológiát a hivatalos történelemből, Sic transit Remember, mondogattam magamnak, bár zord a harc, megérti a világ, ha a zember az marad, ami volt, inkább ne. Mert az még hagyján, hogy az érdekvédelmi szervezet történetét bemutató kisfilm Markó Béláról szólt, ő a Zelnök, enkezűleg írja magát a történelembe, húsz év győztese, teheti.

  Csak a beszédét ne mondta volna el. Csak azt ne mondta volna, hogy „egy akkor már hetven esztendeje, 1919 óta elnyomott, kisebbségi sorsra ítélt közösség az idegeiben, már-már a génjeiben hozta a tudást arról, hogy mit kell tenni, és mit kell elkerülni. Szövetséget kell létrehozni, és el kell kerülni a pártosodást, egységesen kell fellépni, erőt, szolidaritást kell mutatni”, kis magyar genetika, hajh, Romániai Magyar Független Párt, Független Kisgazda Párt, Magyar Demokrata Párt, Polgári Szövetség, Székelyföldi Politikai Csoport, Romániai Magyar Kisgazdapárt, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, csak így kapásból a genetikai elhajlások a kilencvenes évekből.

  Csak azt ne mondta volna: „Sok vitánk volt azóta, ma is van éles véleménykülönbség köztünk, de Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bizonyította: ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet.” Hogy egészen pontosan értsük:Mert Temesvár bizonyította be azt, hogy a diktatúrát nem lehet nélkülünk lebontani, és az elkövetkező húsz év parlamenti küzdelmei és kormányzati szerepvállalásai bizonyították be, mi bizonyítottuk be, kedves barátaim, az alapítók, és azok, akik a stafétát átvették egyik-másik alapító társunktól, hogy a demokráciát nem lehet felépíteni nélkülünk.”

  Mit mondjak, ez a demokrácia olyan is lett. Ok, elismerem, nem csak az RMDSZ hibájából, nem is a szervezetet fikázni jöttem, a Szekuritáté és a komcsik voltak az erősebb kutya, visszarendeződés, így nevezik ezt a folyamatot. Azóta is rendezgetjük aktív asszisztenciával, hozzájárulásunk mértékével egyenes arányban csökken a szavazási kedv.

  Néhány példa, hogy honnan léptünk vissza:

  1990. január 2-ánCorneliu Coposu, a Nemzeti Parasztpárt elnöke ismertette pártja nyilatkozatát. A kisebbségi jogegyenlőség programpontról kifejtette, hogy ebbe pártja beleérti a saját anyanyelven történő oktatást, a közigazgatásban a kisebbségek által lakott területeken a tisztviselők a kisebbség soraiból kerüljenek ki, illetve ismerjék annak nyelvét.”

  1990. január 7-énMegjelent a Nemzeti Megmentési Front jan. 5-i nyilatkozata a romániai nemzeti kisebbségek jogairól. »A Nemzeti Megmentési Front határozottan elítéli az előző diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzeti jogokat és szabadságjogokat.« A Nemzeti Megmentési Front szükségesnek tartja, hogy az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait, ki kell dolgozni a nemzeti kisebbségi törvényt, létre kell hozni a Nemzetiségügyi Minisztériumot.”

  Ugyanezen a napon az RMDSZ megtartotta első országos tanácskozását Kolozsváron. Többen hangsúlyozták, hogy a magyarság kulturális, közéleti, politikai újjászületésének központjának mindenképpen Erdélyben kell lennie, Bukarestben pedig erős, elnökségi képviselet biztosítsa a kormánnyal való kapcsolattartást.”

  1990. január 10-énA Közoktatási Minisztérium nemzeti kisebbségi ügyosztályának állásfoglalása javaslatokat tartalmaz a kisebbségi oktatás elősegítésére /nemzetiségi tagozat indítható a szülők kérésére, ismét megalapíthatók a múltban a kisebbségek nyelvén működő iskolák, minden tárgyat a kisebbségen nyelvén lehet tanítani/. Javasolja a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet újbóli megalakítását.”

  1990. január 11. Dr. Pálfalvi Attila egyetemi tanár néhány napja miniszterhelyettesi rangban irányítja az Oktatási Minisztérium Nemzeti Kisebbségi Osztályát. Ki kell alakítani a nemzeti kisebbség iskolahálózatát, vissza kell térni az anyanyelvű oktatásra, vázolta fel a feladatokat. Újra kell választani a tanfelügyelőségeket. Ősztől indul a Bolyai Egyetem, az Univerzitás, amely magába foglalja az összes magyar felsőoktatási intézetet, így a kolozsvári Zeneművészeti és a Képzőművészeti Főiskola magyar tagozatát. A kolozsvári Politechnikai Intézetben /a műszaki egyetemen/ is megszervezik a magyar nyelvű műszaki oktatást. Most történt az új kari vezetőség megválasztása, egyetlen magyar nem került be a vezetőségbe. Pálfalvit mélyen felháborította ez az eljárás. Nagyon fontosnak tartja a magyar nyelvű egyetemi oktatást.”

  Volt tehát két jó hetünk, ha szabad ezt így mondani, két hét normalitás. Ezután lépett színre Ion Iliescu elvtárs mint tánctanár, szeparatizmusról regélt, magyarokat vertek Marosvásárhelyen, ezek egyenes folytatásaként megírták a Fekete Március forgatókönyvét, a Har-Kov jelentést, Bukarestbe bányászok jártak vasdoronggal demokráciát védeni, alkotmányt szavaztak a nemzetállamnak, tanügyi törvénybe kódolták a teljeskörű anyanyelvű oktatás ellehetetlenítését stb. – Tőkés László Washingtonban etnikai tisztogatásról beszélt (és később az RMDSZ hivatalos állásfoglalása is erről szólt), mire közellenséget csináltak a nemrég még hősből, és Neptunon lábon vették meg a magyar érdekvédelmet.

  Azt a két hetet nem kéne elfeledni. Azt a két hétnyi jövőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61681469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ÁrPi 2010.01.18. 16:34:50

Szóval akkor ez olyan mint az öreg székely sírján a felirat:

"Élt négy évet"

zooborg 2010.01.18. 16:48:04

Bizony hamar szertefoszlott az a remény: aki nem érte, fel sem foghatja hogy még a legelvetemültebb szkeptikusok is megszédültek, elhitték, hogy mostantól minden az ölünkbe hullik: Bolyai Egyetem, autonómia... Aztán , már a Bolyai Líceumon(gimnáziumon) elakadtunk.Nemhogy Kolozsvár, még Vásárhely sem. Pedig ott még vékonyka többségben voltunk.
Magam, aki részt vettem a ...széki szervezet megalapításában, kissé furcsálltam ugyan , hogy már megint Bukarestből mondják meg az erdélyieknek, Domokos és Verestóy elv...barátaink, hogy mit kell tenni, na de sebaj! hisz a Szövetség is a Megmentési Front fiókjának indult.
De hamar vége lett a nagy összeborulásnak: elsőként épp a történelmi pártok lobogtatták meg a "magyar kártyát", s Iliescu elvtárs is hamar le-szenegáli-bevádorlózott...
A magyarok hiper aktívitása felbosszantotta a fortyogó puliszkamasszát (képzavar!), s hamarosan kiderült, hogy a forradalomnak igazság szerint Jasiban (Jászvásáron), vagy Craiovan kellett volna kitörnie... Meg hogy Ceausescu igazság szerint vérengző tatár ivadék volt, aki románul csak dadogott...S általában, a román a világ legnagyszerűbb népe, hogy jön ahhoz holmi ázsiai jöttment, hogy jogokat követeljen? Különben is csak 45 után kerültek Romániába, miután Titó elvtárs kizsuppolta őket a baráti Jugoszláviából, a nagylelkű románság meg orosz nyomásra befogadta!
Emlékszik-e még valaki Az Erdélyi Román Egység Pártjára (PUNRT), s a Vatrara? Ciontea vezérre, meg az Erdély-ügyi Miniszterre Petre Roman hazafias kormányából? (P.R. nagypapája még neológ rabbi volt Váradon, anno...)
Az oroszhegyi és zetelaki elítéltekre?
Sokasodtak már a jelek, amíg elkövetkezett Vásárhely...
Azokban a napokban megértük a kiábrándulás és kudarc legkeservesebbnek vélt mélységeit, de magunk mögött éreztük az anyaország szolidaritását.
Nem tudtuk, hogy még hátra van december 5ike is...

tempetőfi 2010.01.18. 17:29:50

Csak egy kicsit off, nehogy azt higgye valaki, hogy a poszt megírása után kötéllel a padlás felé vettem az irányt.
Nem, sajátos demokráciánknak hála a román Szenátusnak olyan elnöke van, Mircea Geoană, aki feleségével és kampányfőnökével egybehangzóan azt állítja, hogy paranormális erőkkel verte meg őt Băsescu, ráirányították a negatív energiát etc. Azóta is ezen röhögök tele szájjal. Bővebben: www.kronika.ro/index.php?action=open&res=34965

bz249 2010.01.18. 17:54:52

@tempetőfi: ugye ez a ficko az Europai Ertelemben Vett Uriember alternativaja a proszto tenegersznek?

zooborg 2010.01.18. 18:36:53

A történet nem előzmény nélküli: már a választási kampányban is előállt, Márnemtomki, hogy orosz parafenomének "varizsálták" és "baszkanyálták" meg Stolo(jan) volt miniszterelnököt, aki látványosan nagybeteg lett a 2004-es kampány idején, s lemondott Base(scu)javára, aki rendesen meg is könnyezte a szőrnyű kórt.Persze azóta Stolo is makkegészséges (bár egy fokkal még Geoanánál is halálképűbb, de Apolló teste van, mint a jó öreg János bácsinak- "Kézfogatlan" Fekete János közlése), s Base is el-elsírja magát, ha a helyzet, s a népe így kívánja.

Google 2010.01.18. 20:58:05

@tempetőfi:

Lila köd lehetett az a lila láng. És az RMDSZ is kaphatott belőle, hiába játsza most Kelemen a nagylegényt.

zooborg 2010.01.19. 06:37:40

@tempetőfi: @Google:
Hová tűntél el Tempe? Csak nem a Vargyas feje, vagy Málnavíz felé vetted az irányt éjszakára, egy kis erdő-ölésre?
Mert közben 180 fokos fordulatot vett a lilaláng!kiderült, hogy a Kancsal Kalóz TÉNYLEG alkalmazott para...akármit, bizonyos ALLIODOR MANELEA személyében ( nem manele énekes!), aki részt vett minden televíziós vitán, meg nyilvános szereplésen (lásd Realitatea Tv), és lila nyakkendőt köttetett az "urakra", lila pulóverbe öltöztette a hölgyeket a kormánypártból, hogy megvédje a lila láng hatásától...Mert az olyan perzseló bio-és kozmikus energianyaláb. ám!
Sakkó, hogy van? Egyik 19, másik -1+20?

zooborg 2010.01.19. 06:42:05

@Google:
Kelemen "lila" hagymát kapott a "tarisnyájába", a pityókás házy-kenyér és szalonna mellé...Igaz itt mindközönségesen csak "vereshagymának" híjjuk, mett nem urizálunk mint a táposok!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.19. 08:08:20

@bz249:
@tempetőfi:
Csípem, hogy már a harmadik kommenttel sikerült elmenni románfikázásba. Gratulálok.

bz249 2010.01.19. 08:09:08

@zooborg: azért óvatosan a lilahagymának semmi ereje nincs, úgyhogy varázsláson kívül ne használja semmire :)

tempetőfi 2010.01.19. 08:47:08

@zooborg: A lila lángot fogtam marokra, béröppent az ablakon, rám küldte a helyi keménymag:)
@Talon Karrde: Két, egészen pontosan egy db. románon röhögtem, és nem azért, mert román, hanem azért, mert hülye. Ilyent, hogy "a" románok lila lángja nem olvashattál tőlem.
De ha szerinted rendjén való, hogy államfőjelöltek paranormális idiótaságokkal foglalkozzanak, lelked rajta, én mindenesetre alig hittem a szememnek. Lesz még itt Boszorkányságügyi Minisztérium, akárki meglássa.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.19. 09:27:24

azért örülök, hogy satu mare népe kitermelt egy magyarok közt ejrópait. :)

bz249 2010.01.19. 09:41:36

@Talon Karrde: most mar biztos, hogy te vagy Geoanea vagy szerelmes vagy bele bazzeg. Nem a romanokat fikaztam, hanem Geoanea-t. ;)
süti beállítások módosítása