A köd múltja 4. - A 23 millió
2010. január 11. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A köd múltja 4. - A 23 millió

  Sorozatunkat folytatva ezúttal 2002 januárjának első hetébe ugrunk vissza az időben, az MTI-archívum segítségével. Az ország akkor is kurva másnapos (máshetes vagy mi) volt, be is szopta rendesen Ali baba és a 23 millió román meséjét.

 

OGY - magyar-román megállapodás - foglalkoztatási bizottság
Budapest, 2002. január 2., szerda

Jövő keddre összehívta az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának ülését Filló Pál (MSZP), a testület elnöke, a december 22-én Budapesten aláírt magyar-román egyetértési nyilatkozat foglalkoztatási, munkaerőpiaci összefüggéseinek megvitatására - tudta meg a bizottság titkárságán szerdán az MTI. (...) Több ellenzéki politikus élesen bírálta az utóbbi napokban a megállapodást, a valamennyi román állampolgár számára biztosítandó munkavállalási lehetőségek miatt. Megítélésük szerint a nagyszámú román munkavállaló megjelenése tovább nehezítheti a keleti országrészben egyébként is magas munkanélküliség mérséklését. Feltételezésük szerint a nagyszámú alkalmi és idénymunkás keresetét is lenyomja majd a román munkavállalók megjelenése. (…)

 

OGY - az SZDSZ a parlament összehívásáról
Budapest, 2002. január 2., szerda

A parlament haladéktalan összehívását fogja kezdeményezni a Szabad Demokraták Szövetsége, ha legkésőbb január 11-én, a külügyi bizottság rendkívüli ülésén sem kapnak érdemi választ a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban feltett kérdéseikre. Szerdai közleményükben a szabad demokraták emlékeztetnek arra, hogy december 29-én benyújtották az Országgyűlésnek javaslatukat a státustörvény azonnali módosítására. (...) A közleményből kiderül, hogy az SZDSZ ezzel a javaslattal kívánja elhárítani azt az álláspontja szerint súlyos veszélyt, melyet az Orbán-Nastase megállapodás idézett elő. Mint írják, "a magyar munkaerőpiac és az amúgy is katasztrofális helyzetben lévő egészségügyi rendszer nincs felkészülve arra az indokolatlan megterhelésre, amelyet ez a dilettáns és átgondolatlan megállapodás eredményezni fog".
(...)

 

Medgyessy Péter levele lelkészeknek - az egyházak nem nyilatkoznak
Budapest, 2002. január 3., csütörtök

A magyarországi katolikus, református és evangélikus egyház csütörtökön egyeztetett álláspontja értelmében nem nyilatkozik arról a köszöntő levélről, amelyet püspökei, lelkészei és vezető tisztségviselői kaptak Medgyessy Pétertől, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől - közölték az egyházak képviselői az MTI-vel. (…) Medgyessy Péter december 19-i keltezésű, az egyházak püspökeihez, lelkészeihez karácsony alkalmából elküldött levelében úgy fogalmaz: "Magam a hit, az erkölcs erejében bízva a még ínségben szenvedők gondjainak enyhítésén, a már megerősödöttek további sikerein dolgozom". "Szolgálatunk közös gyümölcse egy erős nemzet tehát, egy sikeres Magyarország, melyet csak közös hittel, közös erővel tudunk felépíteni" - írta az MSZP-s politikus. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nem kapott levelet ünnepei alkalmából Medgyessy Pétertől. (…)

  

OGY - MIÉP: Kuncze Gábor lesz az MSZP és az SZDSZ kormányfő-jelöltje
Budapest, 2002. január 3., csütörtök

A MIÉP elnökének "alapos gyanúja" szerint Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke lesz az MSZP és az SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltje.
Csurka István csütörtöki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy ezzel két legyet ütnének egy csapásra: megmentik a kieséstől az SZDSZ-t, és ismét átfestik az MSZP-t, amely e nélkül - álláspontja szerint - már életképtelen. A MIÉP elnöke megjegyezte: Medgyessy Pétert, az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltjét "szép csendben elküldik szabadságra". (…)

 

OGY - Mikola István bizottsági meghallgatását kezdeményezik
Budapest, 2002. január 3., csütörtök

Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ellenzéki tagjai hétfőn várhatóan kezdeményezik Mikola István szakminiszter bizottság előtti meghallgatását, a kedvezménytörvény végrehajtásával kapcsolatban - tájékoztatta Kökény Mihály (MSZP), a bizottság elnöke az MTI-t csütörtökön.
(…)
- Az Orbán Viktor-Adrian Nastase megállapodás újabb terheket ró a magyar egészségügyre, és szeretnénk pontos választ kapni arra a kérdésre, hogy felkészültek-e a vendégmunkások ellátására a magyarországi egészségügyi intézmények - mondta a bizottság elnöke. Kökény Mihály jelezte: a minimálbér fedezetére sincs biztosítva a szükséges költségvetési forrás, és a kedvezménytörvény újabb megoldhatatlan feladatok elé állítja az egészségügyi intézményeket. - Félő, hogy a Magyarországon munkát vállalók egy része csak a kedvezménytörvény által nyújtott egészségügyi lehetőséget kívánja kihasználni - tette hozzá az elnök. (…)
 

  

Székely Zoltán levele az MSZP-nek - Fidesz
Budapest, 2002. január 4., péntek

Egy láthatóan nagyon nehéz helyzetben lévő, idegileg vélhetően rendkívül kimerült ember zűrzavaros látomásaira a Fidesz sem most, sem a jövőben nem kíván reagálni - jelentette ki Farkas Attila, a Fidesz sajtófőnöke pénteken az MTI érdeklődésére Székely Zoltán, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő független országgyűlési képviselő Fideszre vonatkozó vádaskodásai kapcsán.
- Ami pedig Székely Zoltánnak a frakcióváltással kapcsolatos terveit illeti, úgy gondolom, bizonyára megfelelő környezetre lel egy olyan képviselőcsoportban, amelynek más olyan személy is tagja, aki ellen büntetőeljárás folyik - mondta Farkas Attila. A korrupciós bűncselekményekkel vádolt Székely Zoltán csatlakozni kíván az MSZP parlamenti frakciójához, ezért levelet írt a képviselőcsoportnak, amelyben mint "független kisgazda", együttműködést ajánl a szocialistáknak "az áljobboldali Fidesz-diktatúrával szemben".(...)

  

Kedvezménytörvény - MSZP: hazudik a kormány
Budapest, 2002. január 4., péntek

A kedvezménytörvény kapcsán létrejött magyar-román egyetértési nyilatkozat felfüggesztését javasolja az MSZP - derült ki a párt Tények és hazugságok című sajtótájékoztatóján, pénteken Budapesten. Juhász Ferenc alelnök kijelentette: Pokorni Zoltán Fidesz-elnök és a kormány hazudik; Orbán Viktor a magyar-román egyetértési nyilatkozat aláírásával elárulta a határon túli magyarok sokaságát. (…)
- Melegedést biztosító tüzet, lehetőséget és esélyt ígértünk, ez az egyetértési nyilatkozat azonban csak tűzijáték - fogalmazott az MSZP-alelnök. Hozzátette: nincs tűz, nincs lehetőség, ellenben van számos konfliktus, amivel nemcsak a kint élőknek, hanem a Magyar állampolgároknak is szembe kell nézniük. Juhász Ferenc emlékeztetett: Orbán Viktor azt is megígérte a román kormánynak, hogy a kedvezmény minden román állampolgárnak jár. Álláspontja szerint a kormányfő megtévesztette a Magyar közvéleményt is, amikor azt állította: megfelelő eszközökkel rendelkezik az ország a külföldiek magyarországi munkavállalásának korlátozására.
(…)
Mint mondta, a Kész átverés show továbbra is folytatódik. - Nemcsak a magyar közvéleményt kell majd megtéveszteni, hanem a nemzetközi közvélemény előtt kell számot adni arról, hogy a Magyar kormány mit ígért és mit adott - jegyezte meg a szocialista politikus. Hozzáfűzte: egy ilyen döntés, illetve az azt követő magyarázkodás csak egy vesztes kormány sajátja. Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő, volt munkaügyi miniszter az egyezmény aláírása előtti hatásvizsgálatokat és a pártokkal, valamint a szakszervezetekkel történő egyeztetéseket hiányolta.
(…)

  

OS - A Fiatal Baloldal közleménye
Budapest, 2002. január 4., péntek


Ez csak a kezdet!
A Fidesz-kormány egy, a miniszterelnök által meghirdetett program első lépését hajtja végre akkor, amikor megnyitja a magyar munkaerőpiacot a romániai román munkavállalók előtt. (…) Sajnálatos tény, hogy miniszterelnökünk megalomán ötletének – és külpolitikai kudarcának - árát elsőként a fiatal munkavállalókkal kívánja megfizettetni. Akkor ugyanis, amikor a munkanélküliségen belül tovább nő a pályakezdő munkanélküliek aránya, - Pulay Gyula államtitkár úr szerint - zömében fiatal romániai román munkavállalók jelennek meg a magyar kormány jóvoltából munkaerőpiacunkon. Világos tehát, hogy ez hátrányosan érinti azokat a kortársainkat, akik munkahely nélkül kezdik önálló életüket, valamint azokat a kispénzű diáktársainkat, akik zsebpénzüket, ösztöndíjukat, tanulmányi költségeiket nem a diákhitel nevű szemfényvesztésből, hanem a nyári idénymunkából kívánják kiegészíteni. (…)  A "FIATALOK" kormányának ezzel az árulásával ez a szomorú helyzet tragikussá válik. A Fiatal Baloldal számára elfogadhatatlan a ifjúság megélhetési és munkalehetőségeinek ilyen kiárusítása.

2002. áprilisa után a baloldali kormány nem fogja tétlenül nézni a jövő ilyen mértékű eltékozlását. Adókedvezmények és más támogatások útján ösztönözni fogja a munkaadókat arra, hogy fiatal magyar munkaerőt alkalmazzanak, és elindítja a pályakezdők munkaerő-aktivizálási programját.
 

Budapest 2002. január 4.
Tóbiás József
FIB-elnök

 

Kedvezménytörvény - NZZ
Bécs, 2002. január 4., péntek

A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap pénteken tudósítója, Andreas Oplatka cikkét közölte "Életbe lépett a magyar státustörvény" címmel, "Folytatódó vita a munkaerőpiaci következményekről" alcímmel. (…) Ismerteti a bírálatokat, majd azt írja: "A váratlan és heves kritika a jelek szerint meglepte a kormányzó fiatal demokratákat. Nyilvánvalóan csak némileg megkésve ismerték fel, hogy a téma veszélyessé válhat számukra az áprilisi parlamenti választások előtt". (…) "A kívülállónak az a benyomása támad, hogy az ellenzéki vezetők csak némi késéssel ismerték fel a választáspolitikai
támadási felületet, amelyet a törvény nyújt nekik" - írta Oplatka, s ismertette Horn Gyula, valamint Markó Béla megnyilvánulásait is. "(…) Végül a téma kényes oldala - amennyiben a szocialisták és a szabad demokraták bevonják a választási harcba -, hogy tudat alatt a Magyarországon a románokkal szemben fennálló gyűlölködésre apellál" - írta Oplatka.
++

 

MSZP-vitaanyag a közbiztonságról - Gál Zoltán
Szeged, 2002. január 5., szombat

Az MSZP kormányzati tevékenységének egyik sarkalatos pontja lesz a lakosság biztonságérzetének megteremtése, a bűnözés visszaszorítása, ezért keményen fellép a bűnözők és a bűnözés okai ellen - közölte Gál Zoltán szombaton szegedi sajtótájékoztatóján.

Az MSZP frakció rendészeti szóvivője pártjának A jóléti rendszerváltozás című programját előkészítő vitaanyagból a Társadalom - bűnözés - közbiztonság, rendőrség, a szocialista rendészeti politikai alapjai fejezetet ismertette. A politikus rámutatott, hogy a bűnözés közvetlenül csökkenti, sőt meg is akadályozhatja a szociális biztonság, a jog uralmán alapuló rend, a kiszámítható jövő feltételeinek megteremtését, amelyet az MSZP legfontosabb céljául tűzött ki. Hangoztatta, hogy éppen ezért a bűnözés okainak felderítése terén a szocialisták gyökeres változást akarnak a jelenlegi kormány általa egyoldalúnak minősített politikájával szemben. - Az MSZP ugyanis úgy gondolja, hogy a bűnözés ellen kizárólag bűnüldözési eszközökkel nem lehet eredményesen fellépni, a tényleges, hosszú távú megelőzés érdekében olyan szociálpolitikára is szükség van, amely csökkenti a bűnözés gyökereit jelentő társadalmi és szubjektív tényezőket - fejtette ki a képviselő. (…) - Nem hiszem, hogy a szervezett bűnözés sokszor misztifikált modelljére lehetne az egész magyar bűnüldözést ráépíteni, legalább olyan erővel kell fellépni az emberek mindennapjait zavaró hagyományos törvénysértésekkel szemben is, mint a nemzetközi, a szervezett bűnözésekkel szemben - közölte Gál Zoltán Szegeden.

 

Romapárti nagygyűlés - választási program
Pécel, 2002. január 6., vasárnap

A jelenlegi helyzet alapján önállóan kíván indulni a parlamenti választáson a kilenc hónapja alakult Magyarországi Roma Összefogás Párt - közölte az MTI-vel Szajkó Béla, a szervezet elnöke Pécelen, ahol vasárnap tartották meg a párt Pest megyei nagygyűlését. (…) A párt egyébként mára megerősödött - fűzte hozzá az elnök -, hiszen jelenleg tizennégy megyében száznyolcvan alapszervezete működik, s hozzávetőleg hetven-nyolcvan ezres tagság áll mögötte, ugyanakkor a támogatóik száma kétszázezerre tehető. (…) A nagygyűlésen megjelent és felszólalt Schmuck Andor, az Új Baloldal országos tanácsának elnöke, aki a romapártnak felajánlotta a szervezetével való együttműködés lehetőségét.
++

  

Kedvezménytörvény - MSZP-sajtótájékoztató a román-magyar egyetértési nyilatkozatról (1. rész)
Budapest, 2002. január 6., vasárnap

Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban megkötött román-magyar egyetértési nyilatkozat végrehajtásának felfüggesztését szorgalmazta az MSZP Budapesten tartott sajtótájékoztatóján vasárnap. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: kormányra kerülésük esetén újra tárgyalják a megállapodást és megoldják a problémákat. (…) Szavai szerint az Orbán-Nastase paktum megkötésekor már megfogalmazott súlyos aggályai jogosnak bizonyultak, és beigazolódott, hogy a paktum rossz. Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy a miniszterelnök nem tudja, mit beszél, mert először azt mondta, a megállapodás jó a határon túli magyaroknak, majd később azt állította, a románok számára is jó megoldás született. (…) A paktum hátrányos helyzetbe hozza a magyar munkavállalókat - szögezte le -, hiszen nem biztos, hogy néhány százezer embernek emiatt lesz megfelelő munkája. Aggályát fejezte ki amiatt is, hogy a paktum letöri a magyarországi béreket, a határon túli magyarok számára leértékeli a kedvezményeket, és különösen rossz a romániai magyar civil szervezeteknek, amelyek csak a román kormány egyetértésével kaphatnak támogatást Magyarországról. Medgyessy Péter úgy látja: a román-magyar megállapodáshoz hasonló igényeket támaszthat ezentúl bármelyik szomszédos állam, és a paktum ráadásul szembeállítja az erdélyi magyarokat az itteniekkel. Horn Gyula korábbi miniszterelnök álláspontja szerint nem lenne értelme az üggyel kapcsolatban rendkívüli parlamenti ülés összehívásának, mert ebben a helyzetben csak a kormány tudna tenni "ha módosítaná ezt az elcseszett, két bal kézzel összehozott egyezményt". (…) Horn Gyula úgy fogalmazott, természetes dolog, hogy az ellenzék a kampányban beszél erről a megállapodásról, és kampánytéma ez a kormánynál is. (…) A szocialista politikus példátlannak nevezte a román-magyar megállapodást, amellyel szerinte elárulták a romániai magyarok érdekeit. - A hozzá nem értés és az arrogancia frigyre lépett, gyermekük egy torzszülött lett - közölte. (…)

  

Die Presse - Pokorni-interjú - MSZP-reagálás
Budapest, 2002. január 7., hétfő

Szili Katalin szocialista elnökhelyettes szerint a Fidesz-MDF-MIÉP háttérpaktum lelepleződését jelenti Pokorni Zoltán Fidesz-elnök a Die Presse című újságnak adott interjúja.
(…)
- Mi szocialisták értetlenül állunk az előtt a nyilatkozat előtt, melyben a Fidesz elnöke pártjának kisebbségi kormányzásra vonatkozó terveiről beszél - mondta Szili Katalin. A politikus önleleplezőnek nevezte az interjút, mivel véleménye szerint a Fidesz a szalonképtelen MIÉP támogatását élvező kisebbségi kormányzásról álmodik. - Látható, hogy már maguk a kormánypártok sem bíznak saját választási győzelmükben, és vészforgatókönyvekkel untatják a közvéleményt ahelyett, hogy készek lennének a kormányzati ciklus önkritikus értékelésére - fogalmazott az elnökhelyettes. Szili Katalin hozzátette: az MSZP arra készül, hogy áprilisban többséget szerezzen az Országgyűlésben, és biztosítsa a stabil kormányzást Magyarországon.

  

Martonyi János sajtótájékoztatója
Budapest, 2002. január 7., hétfő

Martonyi János sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP és az SZDSZ elutasítása miatt meghiúsult annak a hatpárti közös nyilatkozatnak az elfogadása, amely a kabinet és a parlamenti erők között jött volna létre az integrációs folyamat aktuális kérdéseiről. (…) A sajtótájékoztatón Martonyi János aktuális kérdésekről szólva sikeresnek ítélte az euró bevezetését. Mint mondta, Magyarország leghamarabb 2006. január 1-jétől csatlakozhat az eurózónához, amennyiben 2004. január 1-jétől az EU teljes jogú tagjává válik.
 

  

Kedvezménytörvény - a BÖK az egyetértési megállapodásról
Budapest, 2002. január 7., hétfő

A Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) képviselői szerint a magyar-román egyetértési megállapodás megkötésekor az Orbán-kormány nem vette figyelembe a kelet-magyarországi településeken élők szempontjait. Erről Lamperth Mónika, a BÖK elnöke beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MSZP-s politikus szerint a kedvezménytörvény előkészítése során tanúsított "agresszív és dilettáns magatartás" miatt kellett külön paktumot kötnie a román és a magyar kormányfőnek. Lamperth Mónika szerint a megállapodás hátrányos, főleg a kelet-magyarországi térségben élő magyar munkavállalók számára, és az eddigieknél is jelentősebb terheket ró az önkormányzatokra a szociális segélyezés és támogatás esetében. (…) Újságírói kérdésre válaszolva Lamperth Mónika ostobaságnak minősítette és nem kívánta kommentálni azt a lapértesülést, amely szerint Staller Ilona (Cicciolina) független képviselőként kíván Kőbányán indulni a 2002-es országgyűlési választásokon, és az MSZP-ből többen megkeresték ezzel kapcsolatban.
 

 


Kedvezménytörvény - MSZP-sajtótájékoztató a román-magyar egyetértési nyilatkozatról (2. rész)
2002.01.06. 18:12

Kovács László pártelnök szomorúnak nevezte, hogy a kormány a román-magyar egyetértési nyilatkozat kapcsán a határon túli magyarokat is mozgósítja - többek között a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetőit, illetve vajdasági magyar politikusokat - holott a megállapodás miatt kialakult problémák csak a két ország munkavállalóit érintik. Megítélése szerint a kedvezménytörvény megalkotását szemfényvesztés, hazugságok és diplomáciai baklövések sorozata kísérte végig, amelynek kezdetén a kormány megvalósíthatatlan ígéreteket tett, kettős állampolgárságot, valamint teljes körű, ingyenes orvosi ellátást ígért.
(…)

  

OGY - kedvezménytörvény - SZDSZ-sajtótájékoztató
Budapest, 2002. január 7., hétfő

A Szabad Demokraták Szövetsége szerint a kedvezménytörvényt a legfontosabb pontjain módosítani kell, az így feleslegessé váló magyar-román egyetértési nyilatkozatról pedig vissza kell vonni a magyar miniszterelnök aláírását. (…) Gusztos Péter úgy vélte, hogy a kormány a státustörvénnyel provokálja a szomszédos államokat. Aláhúzta: minden helyes cél elérhető lett volna a határon túli magyar szervezetek és intézmények támogatásával. – (…) Az egyetértési nyilatkozat aláírása kapcsán úgy fogalmazott: az az érzése, hogy Orbán Viktor lélekben már nemcsak 15 millió magyar, hanem 23 millió román miniszterelnöke is akar lenni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr811658489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danis 2010.01.11. 15:23:54

Ezért szűnt meg tehát a reakció tv...

Czelder Orbán 2010.01.11. 15:26:29

Ez a hangyász - vagy mi - saját?

Téglagyári Megálló 2010.01.11. 15:26:39

Éljenek a zoofilek? Az albán csajos sorozat jobb volt!

bz249 2010.01.11. 15:29:07

Aranyos ez az allat meg minden, de a huzottszemu tinilanyok magasabb illusztracios szinvonalat jelentettek.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.01.11. 15:36:03

@Téglagyári Megálló: @bz249: A szerkesztőség meleg tagjainak érzékenységére való tekintettel Turul kollega letiltotta a csinos nőket ábrázoló illusztrációkat a Mandineren.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.11. 15:40:45

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
mindhiába. úgyis megjelenik rikki harcos és bejelenti, hogy sunázná a hangyászt.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.01.11. 15:51:34

@Grift: Igazából mi is sunáznánk. Picit szőrös, de tök cuki.

Tehetetlen Dodó 2010.01.11. 15:55:13

Helyes állatkák.
De hogy etetik őket?
Kell egy-két hangyaboly az előszobába?

Tehetetlen Dodó 2010.01.11. 15:55:58

@Őrnagy Őrnagy: Má' megin' ez a románellenesség, ja...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.11. 15:58:59

"Turul kollega letiltotta a csinos nőket ábrázoló illusztrációkat a Mandineren"

A p'csába!

(átkapcsol a pornócsatornára)

Trig 2010.01.11. 16:23:48

Hát én ilyet nem szeretnék otthonra.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.01.11. 16:38:11

Rájöttem, Kálmán szomorú, ezért indokolt a han gyász.

Téglagyári Megálló 2010.01.11. 17:17:21

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Na mondom én, zoofilek vagytok. Ez egy elfogadó blog, nyugodtan beszélhettek róla.

zooborg 2010.01.11. 18:44:37

Virágok vitéz veteszkedése

Az szép szegfűs kertben három szál virág,
Így dicséri magát, egész napvilág,
Én vagyok a hírös "Vasverő" virág
Elűztem a huszon-hárommiriád
Pockot túl határon, mert mindent kirág.

Azt feleli erre az szép "Mákvirág",
Ártatlan a lelkem, mint "Cseresznyeág",
Az határon túlról jöttem ide át.
Lányos zavaromban fejtek ideát:
Ne nőjön közöttünk "Büdöskevirág"!

Harmadiknak szól az ékös "Szarkaláb",
Elismerhetnétek néköm legalább,
Az én csinyálmányom, hogy sok gyomvirág,
hogyha hagyjuk balgán, az nyakunkra hág:
Eztől olvadott el "Fagyos Jégvirág"!

(Ki virágok titkolt nevét megleli,
az hideg veríték egybűl kiveri,
hiába, hogy magát, bölcsnek képzeli,
az régi hibáit el nem ösmeri...
Sőt ne adja Isten, meg is ismétli!)

irrelevant 2010.01.11. 19:23:47

rég láttam ennél undorítóbbat.

gnu 2010.01.11. 19:35:22

Bécs belvárosában van egy bolt, ahol kizárólag üvegből készült hangyászsünöket lehet kapni. Nem is néznek ki rosszul :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.11. 19:37:03

@gnu: Egy Swarowski-féle hangyászsün legalább 500 Ajróba kerül.

Arivistus 2010.01.11. 20:02:22

Miért nincs normális Reakció? Mi történt? És mit keres itt egy hangyászsün?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.11. 20:23:14

A Fiatal Baloldal közleménye háborított fel a legjobban...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.11. 20:28:07

"Horn Gyula korábbi miniszterelnök álláspontja szerint nem lenne értelme az üggyel kapcsolatban rendkívüli parlamenti ülés összehívásának, mert ebben a helyzetben csak a kormány tudna tenni "ha módosítaná ezt az elcseszett, két bal kézzel összehozott egyezményt". (…) Horn Gyula úgy fogalmazott, természetes dolog, hogy az ellenzék a kampányban beszél erről a megállapodásról, és kampánytéma ez a kormánynál is. (…) A szocialista politikus példátlannak nevezte a román-magyar megállapodást, amellyel szerinte elárulták a romániai magyarok érdekeit."
Halottról vagy jót vagy semmit, de GRRRR!!!

Tehetetlen Dodó 2010.01.11. 20:45:51

@Talon Karrde: Mi a fene van ma, hogy mindenkinek Gusztustalan Péter jut az eszébe?

Tehetetlen Dodó 2010.01.11. 20:46:27

@Talon Karrde: Gyuszi még él, ha nem is nagyon.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.11. 20:50:27

@Arivistus:
@Tehetetlen Dodó:
Átvittem az értelmet, sajnos ő már gyakorlatilag halott. :(

Várkonyi 2010.01.11. 21:21:04

hu.wikipedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

# 2001-ben az MSZP megszavazta az Orbán-kormány javaslatát a magyarigazolvány bevezetésére, a 2002-es Orbán–Nastase megállapodás kapcsán azonban „23 millió román munkavállaló” bevándorlásával riogatott. Debreczeni József Új miniszterelnök című életrajzában Gyurcsány elismeri, hogy ez a kampányfogás az ő ötlete volt.[34][35]

Ez bizony kimaradt!!!

Tehetetlen Dodó 2010.01.11. 21:31:51

@Talon Karrde: Ma elég egysíkú vagy, már ami a véleményalkotást illeti!
(Nem mintha nem lenne igazad, hehe).

Arivistus 2010.01.11. 21:32:53

@Várkonyi:

gondolom a 100.000 kínai is...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.11. 21:35:17

@Tehetetlen Dodó: Mint érintett, elég kiforrott véleményem van ebben a témában. LOL

Várkonyi 2010.01.11. 21:39:19

Az mno-s hivatkozásban ott van, hogy a "köteles beszédet" is ő fújta fel:

"Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés – mondja Gyurcsány Ferenc”

Aljas, mocskos, szemét tetű. Munkatáborba vele.

Várkonyi 2010.01.11. 22:08:25

Nyílván nem barátom a Kövér Laca, nem is őt védem.
Itt egy szemétláda sárdobáló féregről van szó, aki még mindig ott van a hatalom közelében, és még -gondolom- van néhány piszkos trükk a tarsolyában.
A média felfújja, az ostoba nép meg benyalja.
Természetesen ez nem magyar különlegesség: a világon mindenhol működik a sárdobálás.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.01.11. 23:29:05

"2002. áprilisa után a baloldali kormány nem fogja tétlenül nézni a jövő ilyen mértékű eltékozlását."

Nem is. Hanem minden erejével ki fogja venni a részét az eltékozolásból. :(

asz_tapasz (törölt) 2010.01.12. 00:12:53

Az öreg Csurka egyetlen jóslata, ami nem vált be.

Bell & Sebastian 2010.01.12. 01:09:29

@fakk blog.hu in di essz:

Látom, csak letéphető falinaptáratok van.
De ki a fene vesz tavalyit?

Bell & Sebastian 2010.01.12. 01:13:15

@zooborg:

Egy jó avatar sokat dobna rajt', a rajongók már messziről sunáznák - ahogy itt mondják! :)

Devil 2010.01.12. 05:59:02

Na csak szolok a Chavez-fanoknak hogy kaki van a palcsiban:
index.hu/gazdasag/vilag/2010/01/11/vasarlasi_panik_venezuelaban/
Persze biztos ebbol is a venezuelaqi nep fog profitalni, mint a kedves vezeto minden zsenialis uj otletebol.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.12. 08:05:14

@Bell & Sebastian: ki az a mi? És hol a falinaptárunk? Sok van belőle?

Frick László Emlékzenekar 2010.01.12. 14:10:33

Ilyenkor áll meg az ember s vesz nagylevegőt: Ma Lyuk_MagyarországBÓL föl-föl Pestnek, este 3-4 körül, lefekvés előt nézetek ki a 4-es meg a régi 5-ös és a 3-as útra, lerohadt kisbuszok százai viszik föl 230000 éhbérért dógozó almagyart föl. föl, föl a Datolyazabáló Nejjjonfényesbe, abba, hogy pettingelje Kósánét Kovács László három hétig efyfolytában muschiflutsch nélkül!
Majd beszervezek már egy ilyen fokhagymaszagú rabszógabuszt magossértelmiseggjeinknek a késő esti Liszt Ferenc térről Vecsés alá...

A románok meg 2-3 éves Merci Sprinterekkel 140-nel nagygázzal száguldanak át az országon. Sőt: magyar vendégmunkások dolgoztak a timisoara-i Continental gumigyár építkezésén...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.13. 13:53:16

Történelmietlen, de mi lett volna, ha Csurkának igaza lett volna, és valóban Kuncze lett volna valódi közös miniszterelnök-jelölt 2002-ben? Nyert -e volna? ha igen, nem lett volna D 209-es ügy, Gyurcsány talán továbbra is háttérben maradt volna, ki tudja, ki nyert volna 2006-ban...
süti beállítások módosítása