Kommentszűrés
’10 jan
2
10:41

Visszacsatolás - magyarok a román kormányban

Írta: tempetőfi

    Előre jelezném: az alábbiakban egy hosszú és kevésbé érdekfeszítő poszt következik, de ha már ergé redaktor úr kedvéért végigrágtam a román kormányprogramot, megfutom a magamét.

  Alapkérdésünk: mit keresnek magyarok (vagyis RMDSZ-tisztségviselők) Románia kormányában, hogy kerültek oda, és ha már ott virítanak, mit tehetnek.

  Maga a szituáció nem új: 1996 óta az RMDSZ vagy kormányon van, vagy kívülről (ellenzékből) támogatja a mindenkori hatalmat, mondván, csak így lehet bármit is elérni. Legújabb kori történelmében igazán ellenzékbe szűk egy évre kényszerült, miután a 2008-as kormányalakítási tárgyalások során a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivágta őket, mint a taknyot. Ebbe a szűk egy évbe sok minden belefért: miután a két nagy kormánypárt (szoci + demokrata-liberális [PD-L]) lazán összegereblyézett kétharmadot a törvényhozásból, az RMDSZ-nek ellenzékben a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) karöltve nem sok mozgástere maradt: aláírhatták a jelenléti naplót a parlamentben, és legföljebb megbukott bizalmatlansági indítványokkal kerülhettek be a hírekbe.

  Illetve szívtunk, mint a torkosborz: nagygyűlések sorozatával tiltakoztunk az ellen, hogy a hatalom csuklóból eltávolította majd' az összes magyar (vagy: RMDSZ-es) kormányzati és állami vezetőt, már Markó is etnikai tisztogatásról beszélt. Mindeközben megszületett a Magyar Összefogás elnevezésű politikai projekt, melynek két fő aktora Tőkés László és Markó Béla – kézfogásuk kiverte a biztosítékot mind a szélsőjobbnál, mind pedig az ún. nemzeti-polgári táborban (Szász Cotroceni Jenő kézivezérlésével a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács keresztbefeküdt, de még Lukács Csaba is bemozdult a Magyar Nemzetben, hogy levelező tagozaton gyorstalpalót kelljen tartanunk az anyaországiaknak).

  A Magyar Összefogás eredményeként összeadódtak Tőkés László 2007-ben függetlenként szerzett szavazatai az RMDSZ szavazataival, és közel kilenc százalékos sikerrel 2009-ben három EP-képviselőt küldtünk Brüsszelbe (más megfogalmazásban: sikerült megtartani a három helyet. Megint más értékelésben: nem sikerült négy képviselőt küldeni, csak hármat.).

  És hogy ne érhessen az elfogultság vádja, az RMDSZ akkori helyzetértékelését csak tiszta forrásból idézzük, a szövetségi elnök tolla hegyén fakadt az alábbi gondolatfutam: „nem politikai paktumok kellenek, ilyent is lehet kötni ugyan alkalomadtán, hanem etnikai megegyezésre van szükség, egy olyan participatív elv érvényesítésére, ami természetessé tenné, hogy a magyaroknak mindig ott kell lenniük a központi kormányzati intézményekben. Hogy ez nem »szép«, nem eléggé »demokratikus«? Lehet. Csakhogy egy számbelileg kisebbségben lévő közösségnek hiába prédikálunk a többségi elv nagyszerűségéről, mert a törvényeket Romániában is több mint ötven százalékkal lehet elfogadni, nem pedig hét százalékkal. [...] Három elvet ajánlok megfontolásra azoknak, akik netán elfelejtették, hogy a spanyolviasz már fel van találva: 1) A kisebbségek képviselőinek arányos jelenléte a központi és helyi állami intézményekben. (Nem kell olyan nagyon félni a dél-tiroli, nem igazán uniós, nem igazán »versenyszellemű« megoldásoktól.) 2) A központi hatáskörök erőteljes decentralizációja, különösen a nemzeti identitás szempontjából fontos területeken (oktatás, művelődés, régiófejlesztés stb.). 3) Végül pedig: az autonómia különböző formái. [...] Ellenzékben az RMDSZ felelőssége éppen ez lesz: nem politikai pártként, hanem érdekképviseleti-érdekvédelmi szervezetként lépni fel, a politikai szövetségek révén elért eredményeket megtartani és egy majdani magyar-román paktumba beépíteni. Olyan autonómiákat kialakítani, amelyekben »az autó is magyar, a kormány is magyar«, de amelyek a »román autókkal« egy úton (lehetőleg autópályán!) haladnak, ugyanabba az irányba.”

  Ezt nevezték etnikai paktumnak, da.

  Nos, Markó időközben lépett egyet a szövetség belső sakktábláján, előrenyomta a Kelemen Hunor nevű tisztet, mintegy előkészítendő a 2011-es trónutódlást (erről már írtam itt, nem mennék belé mélyebben), államelnök-jelöltté szavaztatta, persze, anélkül, hogy erről bárkivel konzultált volna az összefogás jegyében. Belső ügy, mondták, és ők lepődtek meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a választók ezt el is hitték nekik – legalábbis Kelemen Hunor választási szereplése ezt mutatja, a kintiek nem szaladtak rá szavazni. 

  Őszre egy másfajta összefogás kezdett körvonalazódni, a „mindenki Băsescu ellen” jelmondatú politikai összebútorozás, amikor is a farkas együtt hált a báránnyal, az oroszlán pediglen füvet evett: a szocik kipenderültek a kormányból, amit összparlamenti szeretetben aztán jól meg is buktattak, és kitalálták az ún. Johannis-projektet, párban repültek a mi négereink – de a végén, amint ezt is megírtam, a fagyi visszanyalt, Băsescu csak megnyerte az elnökválasztást.

  Markó időközben lépett egyet, de most hátra: miután az exit-pollok ismeretében rögvest Iliescu után gratulált a kis vörös kakas Geoanának, másnap nyelt vagy kettőt, mert kiderült, a Johannis-projekttel szemben a Băsescu-projekt valóban sikeres, natehát az RMDSZ-vezérkar jobbra sasszézott, és Béla a néppárti atyafiság jegyében gyorsan fejet is hajtott a demokraták és az újraválasztott államfő előtt.

  Aki újévi üzenetében kétséget sem hagyott afelől, hogy továbbra is a nyúl viszi majd a puskát, hogy egy másik közkeletű képpel érzékeltessük a lényeget: az államfő, miközben boldog új évet kívánt, többször is kitért az általa kikényszerített, a kisebb és egykamarás parlamentről szóló érvényes népszavazásra. Az állam modernizációja címszó alatt lesz még sírás, rívás, fogaknak csikorgatása, a választókerületek újrarajzolása könnyen eredményezheti a magyar parlamenti képviselet lényeges meggyengülését, és ezt talán az érdemi decentralizáció ellensúlyozhatja valamennyire; ám ha nem fog zárni a magyar közösség, akkor könnyen, hm, szopóágra kerülhetünk, mert a látszattal ellentétben jelen pillanatban az RMDSZ érdekérvényesítő képessége erősen tart a nullához.

  A jelenleg ellenzékben lévő liberálisok ellenállása gyöngül, elképzelhető, hogy beáldozzák a mostani lídert, Crin Antonescut és kormányra mennek (a megyei szervezetek részéről nagy a nyomás); a szociáldemokraták vezéráldozattal veszítettek, Geoană nagyot bukott, csak az a kérdés, mikor teszik félre az útból. Jellemző: az egyszer már megbuktatott, majd reciklált kormányfővel felálló új demokrata+rmdsz-es+függetlenek és más kisebbségiekből alakult kormányt 276 szavazattal 135 ellenében szavazta meg a parlament; a PD-L, RMDSZ, kisebbségek és függetlenek összesen csupán 241 vokssal rendelkeznek, tehát tudni lehet, hogy a liberálisok és a szociáldemokraták közül többen átszavaztak. Csak a politikai migrációval megerősödhet a PD-L, de ha még a liberálisok is betáncolnak (és udvarolnak nekik), akkor az RMDSZ egészen egyszerűen fölöslegessé válik.

  Maradhat bokréta a kalapon, ha épp jókedvében van Băsescu, és úgy ítéli meg, hogy külpolitikai fügefalevélként megteszik; talán hagynak nekik néhány vigaszági minisztériumot, államtitkárral,  és néhány prefektusi, igazgatói helyet. Ami esetleg elég lehet arra, hogy a 2012-es választásokon az RMDSZ-vallásúakat még mozgósítsa, de nem aludnék nyugodtan a helyükben. Mert a román nagypolitika jóindulatára stratégiát építeni nem életbiztosítás.

   Márpedig a mostani kormányprogram nem tartalmazza a hőn óhajtott etnikai paktumot, és ha a demokratáknak választaniuk kell, mondjuk, Daniel ortodox patriarcha óhaja és a kormánypartner között, akkor az előbbit választják.

   Nézzük a tényeket: Kelemen Hunor személyében először kapta magyar a kulturális minisztériumot, hozsanna. Erről csak annyit kell tudni, hogy 1. a kulturális minisztérium a román politikum számára legföljebb a második vonalas külpolitikai intézet, exportáljuk a kultúrát, hadd nyugodjon meg a világ, itten civilizáció foly; 2. eleddig a kulturális minisztérium alá tartoztak az egyházak is, és ez volt a tényleges ereje (nem mindegy, hány ortodox templom építését határozzuk el, ugyi). Daniel patriarcha köhentett egyet (informálisan), és rögvest kivették a vallásügyi vonalat Kelemen hatásköréből, a partiarcha embere, Adrian Lemeni a miniszterelnök közvetlen alárendeltjeként osztogatja majd a zsét minden elismert felekezetnek. Kelemen a kulturális örökség védelmében ügyködhet meglehetős buzgalommal, a kérdés csak az, hogy sikerül-e neki például az erdélyi műemléképületek esetében felülírni az eddig alkalmazott szorzókat.

  További két minisztérium élére került RMDSZ-es: az egészségügyet Cseke Attila, a környezetvédelmet Borbély László fogja igazgatni. Az előbbit máris saját halottjának tekintheti a bihari RMDSZ (onnan erőltették be): bár a leginkább refomra szoruló szakágazatról volna szó, eddig még senkinek sem sikerült érdemben változtatnia – és épp ezért a román egészségügyi ellátórendszer valahol a magma közelében fúrja magát lejjebb, egyre lejjebb.Taszajcsa lefelé a gyógyszermaffia, illetve a tágabb egészségügyi lobbi, és Cseke, hogy is fogalmazzak, nem az a gyémánthegyű mélyfúró.

  Borbély Lászlónak sem lesz könnyű dolga, vagy lenyeli a verespataki bányaprojektet (amit Adriean Videanu, a jelenlegi gazdasági miniszter nagyon pártol), vagy pedig összefejelnek a demokratákkal (és vajh ki az erősebb kutya). A ciántechnológiával aranyat termelő bányaprojekt egyébként a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé került, az fog dönteni – és ennek elnöke Traian Băsescu. A kormányprogramban egy mukk sincs erről, általános környezetvédelmi elveken túl nem szigorítanak be. (Ellenben tételesen is kiemelik a Duna-delta rehabilitációját, amelyre valóban érdemes lenne rágyúrni.)

  Habnak a tortán ott van Markó Béla miniszterelnök-helyettesi pozíciója, e szerepkörében az oktatási, művelődési és kisebbségvédelmi területet fogja felügyelni. Még mielőtt felcsillanna a szemünk: egyszer már ugyanebben a pozícióban ugyanezen területeket felügyelte (illetve akkor kisebbségek helyett az integrációs ügyeket vállalta be), és az ő nevéhez egyértelműen köthető megvalósítások közül az égadta világon semmi nem jut eszembe. Ettől még lehetnek, csak előfordulhat, hogy nagylelkűen az RMDSZ számlájára írta azokat, náluk ez a szokás, ha például magyar közpénzből megvalósítanak valamit, akkor azt is az RMDSZ számlájához csapják, ez egy ilyen műfaj.

   Markó anno le is mondott a posztról (miután 2007-ben szembemeneteltek Băsescuval, és tettek egy sikertelen leváltási kísérletet), mondván, építeni kell a pártot, hiszen izé. Vesztettünk. Ja.

  Továbbá jelenleg kinéz még öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztség, majd bővülő számarányban visszakerülhetnek a hithű RMDSZ-es funkcionáriusok a különböző igazgatóságokra, nagy a család.

  Összegezve: az RMDSZ valóban ott van a román kormányban – a futottak még kategóriában. Sem zsarolási pozícióban, sem a mérleg nyelve szerepkörben nem tetszeleghet. Ha visszaépíti a klientúráját (aminek elég nagy az esélye), akkor pláne kiszolgáltatottá válik, hiszen egyetlen karlendítéssel elküldhetik őket megint balra, azt pedig sem az RMDSZ-sorkatonák, sem pedig holdudvaruk nem köszöni meg.

  Így ellenben az a kérdés, hogy ennek mi lesz az ára. A kormányprogram kisebbségi fejezetét (magyarul egy cikknyi kivonat itt) alighanem valamely európai dokumentumösszesből copy-pastelték össze, azokban szokás így elkenni a problémát a kulturális sokszínűség égisze alatt; néhol konkretizáltak egy-két ügyet, de hogy nem Kelemen Hunor államfői programjának aktualizált változata, az szent.

  Továbbra sem esik szó a kollektív jogokról, a kulturális autonómiáról (a területiről naná, hogy nem), a bővítik fogalma sem egyenértékű az önállóval (lásd állami magyar egyetem, vagy horribile dictu autonóm oktatási rendszer) stb. A legviccesebb ebben a dokumentumban a kisebbségi törvény emlegetése, hiszen egyszer már épp a demokraták tartottak be – ígéretükkel ellentétben – a törvény elfogadásának. És most azt olvashatjuk: a kormány továbbra is támogatni fogja a romániai nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezet elfogadását. Még egy ilyen támogatás...

  Nem ezt a lovat akartuk.

  Csak hogy képben legyünk: eleddig is voltak jogaink. A nyelvijogok.ro (innen is tisztelet a szerkesztőknek) egy pdf-dokumentumba összeszedte nyelvi jogainkat. Törvények garantálják azokat – és ezeket a törvényeket nem tartják be (szankcionálásra pedig nincs mód és eszköz; ha nem hiszitek, menjetek el egyszer, mondjuk, Marosvásárhelyre, Markó és Borbély jelenlegi városába, nézzetek román csudát).

  És bár az államfő szerint a világválság elrepült Románia fölött, mint egy nikkel szamovár, épphogy megérintett, vár ránk a szakszervezetek tavasza, jópárezer közalkalmazottat rúgnak majd ki, az IMF-hitelt nem ingyér' adták. Továbbá kinéz még egy alkotmánymódosítás, választókerületek újrarajzolása, a régiók kijelölése stb.

  Mindez egy egyre szétfejlődőbb magyar politikummal, olyan kiszolgáltatott érdekvédelmi szervezettel, amely alól kimentek a választók (legutóbb a magyar választók több mint fele el sem ment szavazni, a maradék negyven százaléknyi magyar több mint fele pártdirektívával ellentétesen szavazott).

  Ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott: a rongyosra kúrt segget talán nem kéne rázni.

  Újra kellene gondolni ezt az egészet, amíg nem késő. Mert másfélmilliónyi ember hatalmas erő, országnyi nép – amíg ezt el tudjuk hinni magunkról. De ha önrendelkezés alatt  a bármikor visszavonható tisztségek megszerzését értjük, akkor fogadjuk az infrastrukturális beruházásokat is azoknak, amik: hosszútávú befektetésnek a többségi nemzet részéről.

  Előbb-utóbb ők fogják majd használni.

* Képeinket a negatívkampány-blogról vettük.

Címkék: kormány románia magyarok

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr421637043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyaloghartur 2010.01.02. 12:03:22

Mert másfélmilliónyi ember hatalmas erő, országnyi nép... Szlovéniában, Hondurasban, esetleg Dubaiban... Romániában csak minden 14ik ember magyar. Bezony. Teccetünk volna szaporodni, ne az egykézésben kitűn...dö-kölni(víz)!

tempetőfi 2010.01.02. 12:11:49

@gyaloghartur: Részint igazad van (az egykézésben), részint nincs - másfélmillió ember akkor is erő, ha statisztikai adatként kezeljük őket.

Bell & Sebastian 2010.01.02. 12:18:41

Markó Béla szerteágazó üzleti érdekeltségeiről szívesebben olvastam volna. Többet magyarázna ezer sornál.

Nem egy anyaországi magyar biznicmanustól hallottam, a korrupcióra a magyar politikus fogékonyabb Romániában, ráadásul éhesebb is mint tengerparti kollégája!

tempetőfi 2010.01.02. 12:29:34

@Bell & Sebastian: Nem Markó a legéhesebb, sőt - és valóban érdemes lenne utánamenni egészen a polgármesteri szintekig annak, hogyan is sáfárkodnak a választói bizalommal.
Ez a téma nagyjából tabu a romániai magyar sajtóban, a románok néha a legnagyobbakat (pl. Verestóy) megvakarják, de az érdekes módon nem jön át. Merthogy a biznicek mellett a közpénzek fölött is ők diszponálnak, és hát valamiből fenn kell tartani a lapot (tévét, rádiót, honlapot, kiadót stb.).
Én, sajnos, nem vagyok oknyomozó újságíró, időm se lenne rá - reménykedjünk, hogy valaki csak megírja a "hogyan lettem dúsgazdag, miközben az erdélyi magyar Isaurát szabadítottam ki" című sorozatot.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.01.02. 12:32:03

Namostakkor mi a végkövetkeztetés: jobb lenne nem részt venni a kormányban?

tempetőfi 2010.01.02. 12:43:05

@iii: Ez az RMDSZ válasza: ha nem ez, akkor maradjunk ki a buliból? És nézzük ellenzékből, ahogyan szlovákosodik a román politika?
Számomra ez hamis alternatíva. Markó ellenzéki döbbenetében jófelé kalapált, szerintem: etnikai paktum kellene. Új alapokra helyezni a többségi-kisebbségi viszonyt, és a magyarok lojalitását többletjogokkal biztosítani. Ezt kikényszeríteni csak akkor lehetne, persze, ha zárna a magyar közösség, és politikailag is aktivizálni tudnánk a választók jelentős többségét (nyolcszáz-kilencszázezer szavazat bármilyen országos választáson jelentős alkupozíciót eredményezhet).
Vagy a polgári engedetlenség műfaja sem utolsó: ha utcára tudnál vinni többszázezer embert, arra felfigyelne a világ (legalábbis a dél-tiroliak ezt tanácsolták). És külpolitikai nyomással megint csak a tárgyalóasztal mellé lehetne kényszeríteni a román hatalmi elitet.
Vagy: a Lisszaboni Szerződés értelmében egymillió, több tagállamból származó polgár kezdeményezheti, hogy a Bizottság – hatáskörén belül – javaslatot terjesszen elő; ez is egy eszköz, mi, magyarok legalább három tagállamból összeszedhetnénk.
Más alternatíva (minthogy vagy kormányon, vagy a nihil) tehát volna - ehhez persze belső konszenzus kellene és hiteles jövőkép. Egy "nemzeti paktum" az etnikai mellé.

vizipipa 2010.01.02. 12:45:16

Szép összefoglaló volt, még a stílus is megérintett, köszi.
Itt van viszont a nagy kérdés: tud valaki jobbat? Persze nem elvben!

kendeffybotond 2010.01.02. 12:47:19

Jó elemzés, de valóban hiányzik a válasz arra kérdésre, hogy mit lehetett volna e helyett csinálni. Valóban megalázó a helyzet, Basescu valóban azt csinál amit akar az RMDSZ-szel. Talán árnyalja a képet, hogy mi lesz az Orbán-Basescu közeledés hatása az RMDSZ-re. Abban is igazad van, hogy Szász Jenő nem erőpólus, hanem csak egy lúzer. Szánalmas volt, ahogy Basescu győzelmét a saját győzelmeként akarta beállítani.

Az utóbbi időben feltűnően erősödött viszont Tőkés László. Megtanult politizálni az EP-ben, ügyes dolgokat csinál. A 20 éves évfordulót jól kihasználta, az Obama-levél(!), a Basescu-kitüntetés önmagáért beszél. Nem beszélve a sok ünnepi konferenciáról. A kérdés igazából az, hogy mi lehet a Markó-Tőkés összefogás jövője. Sikerül-e olyan RMDSZ-t építeni, amelyben Tőkés és emberei (kevés ilyen van sajnos)nagyobb hatalommal bírnak.

tempetőfi 2010.01.02. 12:58:51

@vizipipa: @kendeffybotond: Ugyanezt tudom mondani: újra kell gondolni az erdélyi magyar politizálást. Önkormányzatokban elég erősek vagyunk (és nem csak Székelyföldön), tehát arra lehetne építeni egy erősebb, Erdély-centrikus nagypolitikát (és ehhez még román partnereket is találhatunk).
Ami az RMDSZ-MPP kérdést illeti: egyiknek sincs ma már óriási támogatottsága, kezd kialakulni egy hatalmi űr, amit könnyen betölthetnek a román pártok (a helyhatósági választásokon több helyen kezdett felfesleni az etnikai szavazás szövete - a megyei tanácselnök választása szintén közvetlen módon történik, és előfordult, hogy magyar falvak szavaztak át román jelöltre, mert onnan jön a pénz stb.).
Ezért gondolom azt, hogy az összefogást is tartalommal kellene megtölteni. Ami nem azt kellene eredményezze, hogy Tőkésnek nagyobb hatalmat kellene szereznie az RMDSZ-ben (az is kérdés, hogy számára pálya-e, én nem hiszem), hanem azt, hogy mind az RMDSZ, mind a többi, rajta kívüli szervezet teremtse meg a közös politizálás lehetőségét legalább. Lehet ez egyfajta pszeudo-parlament, kvázi nemzeti tanács, bármi - a lényeg, hogy miután kianyázták egymásból a konszenzust a "nemzeti minimum" kapcsán, a maga szintjén mindenki ez ügyben serénykedjen.

tempetőfi 2010.01.02. 13:04:49

@tempetőfi: Ja, és még egyvalami: Traian Băsescu továbbra is az elnöki demokráciát fogja nyomni. Ami a bukaresti parlament mint intézmény leértékelődését fogja eredményezni. Ha komolyan veszi a regionalizációt, akkor a decentralizáció azt fogja jelenteni, hogy a kézivezérléses határozatok mellett az érdemi döntések valahol a parlamenti szint alatt fognak megszületni (regionális tanácsok, megyei elnökségek stb.). Legpesszimistább forgatókönyvek szerint ez a "helyi bárók" erősödését jelenti, vagyis regionális kiskirályságok állnak vazallusi viszonyban az elnökkel. Ebben az esetben is nyílhat játéktér, a "mi szemétdombunk", ugye, és lehet, hogy pótcselekvésként ezt fogjuk majd játszani az elkövetkezendőkben, nézzük a tömbmagyar vidékeken az adok-kapokot.

kendeffybotond 2010.01.02. 13:13:11

Ok. Én az RMDSZ-t ilyen tartalommal, mármint 'nemzeti tanács' tartalommal gondoltam, mondván legyen demokratikusabb és reprezantívabb. Nem hiszem, hogy lehetne most 'nemzeti tanácsot' csinálni. Ok a rmdsz gyengült, de még ahhoz elég erős, hogy blokkoljon egy ilyen kezdeményezést.Lehet, hogy inkább a Markó utáni RMDSZ-t kellene ilyen irányban nyomni. Ez persze nem ellentétes az önkormányzati erők kihasználásával, és Erdély-központú politizálással. Ja és szvsz a mostani kormányba lépés taktikai lépés volt, amit te javasolsz stratégiai kérdés. A kormányrészvétel és a kisebbségi pártokról érdekes könyvek íródtak.

Összegezve, rengeteg baj van a mai RMDSZ-szel, de jelenleg semmiféle személyi és intézményi alternatíva nincsen. Plussz fontos lehet Orbán és Basescu közeledése az RMDSZ felé is.

Figyelemreméltó, hogy Orbán hosszú évekig ekézte a VMSZ-t Vajdaságban, most meg 'hirtelen' szerelmes lett beléjük. Ott is fontos az Obán-Tadics link.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.01.02. 13:17:18

@tempetőfi: Hát akkor hajrá magyarok, hajrá Románia! :-)

tempetőfi 2010.01.02. 13:25:21

@kendeffybotond: "rengeteg baj van a mai RMDSZ-szel, de jelenleg semmiféle személyi és intézményi alternatíva nincsen". Ez az alapvető bajom nekem is. Intézményit még csak-csak össze lehetne hozni (erről szólna eredetileg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum), de az RMDSZ valóban blokkolni tudja ezt is (másik részről Szász Jenő és Izsák Balázs sem ülnek le a kerekasztalhoz, egyikük inkább a román demokraták felé kiépítendő direkt kapcsolatban hisz, a másik el van foglalva azzal, hogy egyszerre pisilje a Nagy-Küküllőt és a Marost).
Az Orbán-Băsescu kapcsolat nagy kérdése megint csak az RMDSZ: Băsescu ugyan előszeretettel nyúl át a parlamenti, vagyis "a hivatalos érdekképviselet" feje fölött (ezért járja Székelyföldet), taktikailag tehát az a kérdés, hogy mennyire éri meg neki az RMDSZ-t a kormányban tartani és megtámogatni esetenként.
Én inkább a földbe döngölésre gyanakszom, kamatostul vissza fogja fizetni a kétszeres ellene irányuló kísérletet. Ez a csávó nem felejt. És a taktikai lépés itt válik stratégiai hibává, szerintem: vagy maradnak megalázottan a kormányban, vagy kilépnek, csakhogy akkor már besározódva, ergo az önviktimizálás nehezen fog menni.
És ebben Orbán nem nagyon fog segíteni nekik, mert ő sem felejt: Markó 2004-ben már a két forduló között Medgyessy Péternek gratulált.
És itt fog felértékelődni Tőkés szerepe. Kérdés, milyen eszközök állnak majd rendelkezésére.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.02. 13:30:51

Egy fontos kérdés:

A társadalmi befolyás megszerzésének a politikai hatalom megszerzése eszköze-e, vagy inkább következménye?

Messze nem vagyok a romániai magyarság életének jó ismerője, mégis, ez a kérdés ötlik fel bennem az elemzés olvasása után.

A határon inneni magyar jobboldal két választási ciklusban is beleütközött abba a realitásba, hogy a kormányzati
pozíció nem okvetlenül jelenti a befolyás létrejöttét az élet minden területén.

Az alapvető kérdés: előbb arra törekedjünk-e, hogy helyi, térségi, társadalmi szinten befolyást szerezzünk és ezt terjesszük ki aztán politikai síkon is, vagy a politikai hatalom birtokában építsük ki a befolyás személyi és intézményi kereteit? A kérdésre nem egyszerű a válasz.

tempetőfi 2010.01.02. 13:39:38

@Elpet: Erdélyben egyszerű: az RMDSZ (ha akarom, versenypárt, ha akarom, érdekvédelmi szervezet) lazán rátelepedett a civil szféra minden területére. Mind a román, mind a magyar közpénzeket ők osztják, ők ülnek a kuratóriumokban stb. (Csak egy példa: 2007-ben az EP-választások alkalmával, amikor Tőkéssel versenyeztek, a magyarországi oktatási-nevelési támogatásokat véletlenül épp a kampány idején osztogatták, és a kiértesítő mellé a szülők kaptak egy Markó-levelet is, amelyben azt bizonygatta az elnök úr, hogy minden Tőkésre leadott szavazat elveszett szavazat, mert Tőkésnek semmi esélye. Ennyit az adatbázis hasznáról.) Leírom, mert ez az egyik vesszőparipám: Romániában a magar értelmiség, művészvilág, civil szervezetek beejtőernyőzött, és funkcionálisan analfabéta politikusok előszobáiban pitiznek némi bagóért - ezt nevezzük pályázati rendszernek. Mi több, egy 2006-os tanulmányban Kiss Dénes szociológus azt is kimutatta, hogy a kolozsvári egyetemi háttérintézmények vertikálisan szerveződnek, mindegyiknek van informális kapcsolata a tudományszervezésre szánt pénzeket osztogató politikusokkal, vagyis ahelyett, hogy horizontálisan szerveződnének (akár a politikum ellenében is), mindenki telefonál a napi háttérbetevőért.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.02. 14:02:00

@tempetőfi:

És alapvetően az egész élet az ilyen támogatások elosztásáról szól Romániában? Az állami támogatásokhoz való fedezetet valamiféle gazdasági bázis kell megteremtse. Itt kik birtokolják a kulcspozíciókat? Az ő befolyásuk nem számít tényezőnek a helyi szintű hatalomban?

kendeffybotond 2010.01.02. 14:11:03

@tempetőfi: A helyzet leírásában egyetértünk.

1.Basescu, ha akarja a földbe tudja döngölni az RMDSZ-t.Elnöki rendszert épít, ő akar lenni a boss.

2.A jelenlegi RMDSZ morális és politikai gyengülése tovább tart, sőt felerősödött az elnökválasztás után.

3.Szász Jenő nem alternatíva, max. eszköz Basescu kezében az RMDSZ gyengítésére.

4.Tőkés László erősödött. Morálisan intakt, politikailag erősödött, de nincs elég szervezeti háttere és embere az RMDSZ ellenében.

5.Sok függ Orbán és Basescu kapcsolatától.

Én azt javasoltam, hogy meg kellene a fenti koordináta-rendszerben az RMDSZ-t változtatni, vmiféle nemzeti tanáccsá válás érdekében. Új, kevésbé kompromitált káderek, Tőkés visszaemelése stb. A kormányralépés a legkisebb rossz. Újra kell értékelni a helyzetet jövő nyáron.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2010.01.02. 14:12:16

A címben (visszacsatolás) a lappangó revizonizmust, sovinizmust és nacionalizmust vélem fölfedezni... :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.02. 14:12:42

Szerintem jól csinálják. A szlovák példa bizonyítja, hogy jobb bent, mint kint. Így is, úgy is lesznek magyarellenes bazdmegek, de kormányon belül legalább a java kivédhető.

DE!

1.) Az RMDSZ gyúrjon rá a mérleg nyelve szerepére.

2.) Belső öntisztulás, székely módra, lendületből.

Szerintem.

tempetőfi 2010.01.02. 14:18:09

@Elpet: A romániai gazdasági élet - és ezt próbálják a magyar üzletemberek megértetni a magyar értelmiséggel -: román. A kapcsolati háló, a gazdasági projektek, az állami megrendelések, a fekete-szürke zóna a nagy román pártok irányítása alatt áll (illetve, amiről megint csak nem szokás beszélni: a volt kommunista nómenklatúra és az erőszakszervezetek - titkosszolgálattól a rendőrségig - irányítják a folyamatokat). Ezért érthető az RMDSZ sietsége vissza a hatalomba: így ők is leakaszthatnak valamit, illetve a hozzájuk kötődő klientúra ismét képbe kerülhet.
És ez a másik veszély: ha annyira meggyengül az RMDSZ, hogy ez a rész leválik róla, akkor nem egy másik magyar párt felé fognak tapogatózni, hanem már felvállaltan is beállnak valamely román párt szekerét tolni (nem nehéz megtippelni, melyik fogja felszívni ezeket). Az igazán nagy halak már ott sündörögnek (lásd a CFR-s Pászkányt), nem érdekük magyarkodni, az nem biznisz.
A magyar közösség többsége viszont még csak nem is középosztálybéli, Székelyföldön a lakosság több mint fele valahol a minimálbér környékén él (legalábbis ezt mutatta a fűtéspótlékra jogosultak száma); a munkanélküliségi arány is ott az egyik legnagyobb.
Épp ezért hervasztó például olyan támogatásokat látni, mint amikor valamely falu néptánccsoportja kap 300 lejt (majdnem 20.000 Ft), és ezért valóban hálásak, egy szomszéd faluba történő kiszállás esetében ebből ki tudják fizetni például az üzemanyagot.
A megoldás kulcsa megint csak az önkormányzatokban rejlik - ha sikerül több adót helyben tartani (attól függetlenül, hogy multi fizeti-e be, vagy másvalaki), és ha a helyi vállalkozók erősítése (pl. adókedvezmény) prioritássá válik, akkor sokat tehetnek - ám ez is stratégiai, és nem taktikai kérdés.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.02. 14:26:27

tempetőfi, a blogmotor nem mutatja a kommentedet, ráküldök egy másikat, akkor előjön

tempetőfi 2010.01.02. 14:30:30

No, úgy néz ki, a kommentem akadályoztatva van, behalt a blogmotor, vagy mi.
@kendeffybotond: A jövő nyár egyik kérdése az lesz, hogy ez a román kormány marad-e. Elemzők legtöbb hat hónapot adnak, már ha túlélik a tavaszt és a várható sztrájkokat.
Én nemigen tudom megtippelni, Băsescu elég erősnek tűnik, hogy fenntartsa ezt a kormányt, és addig is lábon veszik majd meg az ellenzék egy részét, szóval az elnöki berendezkedés valószínűbbnek tűnik, mint egy fejcserés támadás.
Persze, Románia, ahogy ironikusan mondani szokták, a korlátlan lehetőségek országa, csak a napi hírekből össze lehet rakni egy-egy abszurd tragikomédiát.

Bloodscalp 2010.01.02. 14:36:26

@tempetőfi: mit keresnek magyarok (vagyis RMDSZ-tisztségviselők)-ez a mondtatod több mint szánalmas...
és nem értem miért vársz a politikában korrektséget, romániában, vagy bárhol másutt a világon, magyarországon sincs...amugy meg, kicsit "savanyú a szölö", ott van az rmdsz 3 min.-rel, teljesíteni kell evidens (de ha nem jutnak be, akkor most ezért ütnéd őket, ugye?)

tempetőfi 2010.01.02. 14:40:13

@Bloodscalp: www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=25346&Cikk=Magyar%20vagy%20RMDSZ-es?%20%E2%80%94%20Farkas%20R%C3%A9ka
A "szölö" nem savanyú, fene tudja, honnan veszed azt, hogy a helyzetük irigylésre méltó lenne.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.02. 14:47:30

@tempetőfi:

Hát igen. Nagyban befolyásolja a jövőt, hogy a bizánci típusú államszervezet, amely gyakorlatilag a gazdasági életet is ellenőrzés alá vonja, mennyiben lesz tartható az EU keretei között. Hiszen az európai gazdasághoz kapcsolódás előidézi olyan vállalatok létrejöttét, amelyek nem állami megrendelésre, hanem piacokra termelnek, ily módon függetlenek a mindenkori kormányzattól.

Egy helyi munkaadó tulajdonos, vagy cégvezető nagy úr, hatalmas a lokális és akár térségi befolyása. Kérdés, hogy a közösségi identitást fontosnak tartó magyarok mennyire akarnak vagy tudnak ebben részt venni és vezető pozíciókhoz jutni.

tempetőfi 2010.01.02. 14:51:18

@Elpet: "Kérdés, hogy a közösségi identitást fontosnak tartó magyarok mennyire akarnak vagy tudnak ebben részt venni és vezető pozíciókhoz jutni."
Ott a pont.
[Én most offolok, mert csábít a karácsonyfa alól bambuljunk ki a fejünkből ünnepi létmód; később az esetleges felvetésekre még szívesen reagálok, már ha nem nullázódom le agyilag.]

Bloodscalp 2010.01.02. 14:59:39

@tempetőfi: a fene tudja honnan veszed hogy én olyat mondtam volna hogy irigylésre méltó a helyzet, itthon ugyanez van...az új káderek már készülnek, mondom hogy ez mindenhol így folyik, ez ellen lázadnál?

Zetek 2010.01.02. 16:54:10

@gyaloghartur: Az ilyen rohadt állatok szokták szétbaltázni az értelmes családtámogatási rendszert. Ahol nem a megélhetési bűnözőid szaporodnak.

Bell & Sebastian 2010.01.02. 17:02:00

@Grift:

Ritka hangulatos írás.
Egyszer még lecsukják, agyonlövik, felnégyelik, szétrobbantják, vagy ilyesmi.

Kösz!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.02. 17:13:24

@Bell & Sebastian:
fenét. a falangista kispróza nem olyan jelentős! :)

tempetőfi 2010.01.02. 17:18:18

@Grift: Patkányvadászatos élményem nincs, vagy legalábbis nem ennyire nagyipari. De az írásának van sodrása, így a híradók előtt felébreszti az embert.

nemhívő 2010.01.02. 17:24:15

@tempetőfi!
Sokat járok Erdélybe,..
Javíts ki ha tévedek, de az a tapasztalatom:

1.-A "szórványban" pl nagyvárosokban élő magyarok nem igazán vállalnak "közösséget" pl a tömben élő székelyekkel..talán kicsit le is nézik őket..
2.-Sokan vannak, akik inkább román pártokra szavaznak, mert a nemzeti hovatartozásnál fontosabbnak ítélik vagy a politikai identitást, vagy az üzleti érdeket..(pl Pászkány)
3.-A M.O.-gon élők hajlamosak homogénnek képzelni a kinti magyarságot..ami szerintem nem áll meg..Gyanítom, egyre többen vannak odaát, akik bár magyarnak identitásuak, de a románsághoz lojálissak,...így nehéz 1,5 mill-os etnikai szerveződést létrehozni, bárki is vezesse azt..

Az itteni magyaroknak illuzoríkus elképzeléseik vannak a kintiekkel kapcsolatban...(szerintem). Kicsit helyre kéne ezt tenni..

tempetőfi 2010.01.02. 17:42:04

@nemhívő: Nagyjából igazad van, vagyis:
Valóban nem homogén massza az erdélyi magyarság, hál' istennek. Szórvány és Székelyföld, pontosabban Székelyföld és az azon kívüli részek között nem felhőtlen a viszony, kölcsönösen él egymással szemben valami, nem is tudom, ellenérzés ("és ha Székelyföldnek autonómiája lesz, akkor nekünk jobb?", kérdezik pl. a partiumiak; "székely szarta a magyart", mondják véreim).
Amit a politikai identitásról írtál, nem annyira jellemző, interetnikus vidékeken ezért is erős az RMDSZ, vagy másképpen fogalmazva, ezért nem is tudta megvetni lábát az MPP. Viszont szivárgás van, ezt nem is lehet tagadni, de ez nem a politikai kultúrának köszönhető; inkább az asszimiláció egy jele, ha román pártra szavazol (akire a szomszéd, vagy a baráti társaság). Tehát ezzel a "politikai identitással" óvatosan bánnék. És ez a válasz a magyar identitás-románsághoz való lojalitásra is. Nagyvárosokban nagyon nehéz ellenállni az asszimilációnak, pláne, ha az "identitásképző" közösségi események kimerülnek valamelyik F-kategóriás magyarországi celeb haknijában. Azoknál azért a román szubkultúra jobbakat tud felmutatni, és ez néha el is dönti a kérdést. Épp ezért a szórványosodás a nagyvárosokban égető kérdés, jelen pillanatban semmi érdemi válasszal.

nemhívő 2010.01.02. 17:54:51

@tempetőfi: Köszi a korrekt választ..

Valami olyasmit kéne kitalálnia az RMDSZ-nek, hogy ne csak mint pol. párt létezzék, hanem helyi, érdekvédő-ügyintéző szervezet is..

pl egy ismerősöm magyarországi munkalehetőséget keresett a helyi RMDSZ-nél ahonnét élből elküldték azzal, hogy "nem munkaközvetítők"...pedig ha kell, legyenek akár azok is..Azóta pl csak román pártra szavaz,.. noha megvolt a "magyar munka" és vissza is tért inkább Romániába..

Az itteni magyarok "kinti magyarság" képét is kicsit árnyaltabbá kéne tenni egy két cikk erejéig.. Le kéne számolni az itteniek illuzióival...Nem gondolod?

Bloodscalp 2010.01.02. 18:12:25

Sose tapasztaltam, hogy illuzionista elképzelések lennének akár az erdélyi, akár más ország magyarjairól-nem hiszem mi kevésbé lennénk képben az ottani dolgokról, mint ők az itteniekröl...

tempetőfi 2010.01.02. 18:12:27

@nemhívő: Nem állítom, hogy programatikusan ezen dolgoznék, de azért ez is benne van abban, hogy ide és így írok. Vagy legalábbis remélem, hogy a skanzen-képet sikerül egy picit árnyalni.
De szociográfiai igényű posztokra nem vagyok alkalmas, ahhoz túl felületes vagyok.

nemhívő 2010.01.02. 18:25:59

@Bloodscalp: Konkrétan arra gondolok, hogy sokan vannak az itteniek közül, akik azt gondolják, hogy a határon túliak elnyomásban, kirekesztve élnek...és alig várják, hogy valamilyen határkorrekció révén M.O.-hoz tartozhassanak.

Ha te nem tapasztaltál ilyesmit, szerencsés ember vagy..

Én bizony sokszor voltam olyan helyzetben, amikor itteni ismerőseimnek bemutattam kinti magyar barátaimat, akkor a második mondat az volt,.. "ugye milyen rossz nektek odaát..?" ...és jött a szánalmas "románozás"..Ez iszonyúan kellemetlen..

Bloodscalp 2010.01.02. 18:51:28

@nemhívő: szerintem nem komplet aki ilyeneket gondol, már bocs-de hogy nem 2 lábbal áll a földön az tuti

nemhívő 2010.01.02. 19:28:16

@Bloodscalp: szerintem sem..

..a "múltbarévedés", vesszentrianonozás, magyar "kultúrfölény" inkább az itteniek, és nem a kintiek "vesszőparipája"..

Valami kreatívabb jövőképre lenne szükség..

gyaloghartur 2010.01.02. 20:03:14

@Zetek: B...szhatod a családtámogatási akármidet. Azt hiszem, nagyon el vagy tájolva ecsém ! Sejtem milyen megélhetési bűnözőkről fröcsögsz, de semmi közöm hozzájuk. Sőt, sőt !
Annyit viszont megértem röpke félévszázad alatt ITT ERDÉLYBEN, hogy szemem előtt változtak meg Pécsnél, vagy Szombathelynél magyarabb városaink etnikai arányai. S nem csak a hegyentúliak miatt, hanem az erdélyi románság is kivette derekasan a részét belőle: nem féltek gyereket vállalni, valahogy csak felnőnek felkiáltással, s igazuk lett! Ma már egész Európát ellepték, s mindenütt feltalálják magukat... Maholnap a Tiszáig tolják a nyelvhatárt.
Te meg csak számolgasd a szociális kasszád aprópénzét, úgysem hallod meg a szőrös talpak surranását...(Egyébként MI szőrös nyelvűeknek hívtuk őket, TI valamit megint félrehallottatok.)

gyaloghartur 2010.01.02. 20:15:32

@Non est volentis:
Honi soit qui mal y pense.
Csatold vissza őseid rozsdás fringiáját sörhasú derekadra, oszt indulj visszacsatolni Bassz-arábiát Közepesromániához, ha már úgy odavagy a mimóza érzékenységükért. Vagy próbálj továbbra is kicsi maradni, a jókovácslacis út-és ujjmutatás szellemében, s mindennap kérj bocsánatot a tolvajoktól, hogy mindent még nem vehettek el tőled...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.02. 20:32:48

@nemhívő: Segíteni foglak benne én is, csak még fogalmazom a válaszomat, lehet hogy akár 1-2 napig is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.02. 20:36:42

@tempetőfi:

Az életnek mindenféle politikai elköteleződések mellett van egy elég prózai oldala: meg kell élni valahogyan. Nemcsak a politikusoknak, az embereknek is. Világos, hogy állami megrendelésekből és támogatásokból nem tud egy ország megélni, bármilyen szépnek is tartják sokan azt az értelmiségi álmot, hogy a politikai ízléseknek megfelelően felosztott állami pénzekből lehet éldegélni Isten-világ untig. Ha munkát, megélhetést akarunk az embereknek adni, akkor szükség lesz piacra termelő vállalatokra. Hogy ezek tulajdonlásában, vezetésében milyen szerepet játszanak majd a magyar közösségi tudatot fontosnak tartó magyarok, az az egész ottani magyarság jövőbeni befolyását meghatározza majd. Ők tudnak ugyanis kultúrát szponzorálni, sajtóban hirdetést elhelyezni, ők képesek a fejlesztési irányokat döntően befolyásolni, és a környezetükben tekintély forrásai is lehetnek, különösen, ha a vállalati és helyi érdekeket összhangba tudják hozni.

Sántít az analógia, de nem teljesen. A határon belüli jobboldal politikai közössége a gazdasági vezető pozíciókból alig-alig birtokol valamit. Ez rányomta bélyegét társadalmi befolyására, a jobboldali sajtó alulfinanszírozását okozta és alkalmat adott a baloldali propagandának annak hangsúlyozására, hogy a jobboldaliság idejétmúlt, a világ folyamataira befolyással nem bíró nézetrendszer. Ennek tanulságait nekünk is le kell vonnunk, mert változtatni soha nem késő, de talán nektek sem árt figyelembe vennetek. Mutatis mutandis, természetesen.

Téglagyári Megálló 2010.01.02. 20:36:53

@gyaloghartur:

A'tu', az í'ásjeles mosolyokat is vegye figyelembe!

tempetőfi 2010.01.02. 20:46:31

@Elpet: Mindezt aláírom, ráadásul a blogodat is végigolvastam, tehát még el is hiszem neked:)
De ha nem haragszol meg, akkor a gazdasági vonatkozásokon kívül még egy dolgot behoznék a képbe: a "magyar közösségi tudat" mellett fel kellene erősíteni a lokálpatriotizmust is. Ha a vállalkozóink a konkrét térség fejlesztésére büszkeségből, szeretetből, ragaszkodásból, kötelességtudatból áldoznának, már egy lépéssel előbbre tartanánk. Kiépülhetne például a lokális kultúra mecenatúrája is.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.02. 20:54:10

@tempetőfi:
"Ha a vállalkozóink a konkrét térség fejlesztésére büszkeségből, szeretetből, ragaszkodásból, kötelességtudatból áldoznának, már egy lépéssel előbbre tartanánk. Kiépülhetne például a lokális kultúra mecenatúrája is."
Ez nálunk megvan már 20 éve, azóta lehet vállalkozni Romániában. LOL

tempetőfi 2010.01.02. 20:56:31

@Talon Karrde: Hol? És milyen elterjedtséggel? Mekkora a volumene? Tényleg érdekelne.

Téglagyári Megálló 2010.01.02. 20:58:21

@Talon Karrde:

Lehet, de vajon vannak-e tőkeerős magyar vállalkozások, akik támogatják a kultúrát?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.02. 20:58:29

@tempetőfi:

Természetesen, a lokálpatriotizmust beleértettem a magyar közösségi tudatba. Számomra ez a két dolog szervesen összetartozik: közösség - lakóhely.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2010.01.02. 21:02:24

@gyaloghartur:

OK, majd legközelebb kiírom azt, hogy "vigyázat, irónia, ne értsd szó szerint!".

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.02. 21:07:04

@tempetőfi: @Téglagyári Megálló:
Szatmárnémeti legtökösebb vállalkozásai magyar kézben vannak.

Bloodscalp 2010.01.02. 21:08:17

@nemhívő: trianonról van egy véleményem, de inkább nem mondom...
lenne szükség, de sajna ebben a 4 évben semm kapjuk meg...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.02. 21:24:29

Ion Luca Caragiale: ZŰRZAVAROS ÉJSZAKA
(komédia)
2009-es darab a magyar társulat előadásában, nem hinném hogy a csendes asszimilálódás okán.

tempetőfi 2010.01.02. 21:26:17

@Talon Karrde: Volumenről lehet tudni valamit? Hogy mennyivel száll be a megye, a város, és mennyivel a vállalkozók?

gyaloghartur 2010.01.02. 21:47:55

@Non est volentis:
Az es az vót! Mé ke migyá meg'rónia?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.02. 21:53:03

@tempetőfi: így konkétan passz, de majd megnézem

A polgármester magyar és a megyei tanácselnök is magyar, ez elég jelentős befolyás.
Több infó esetleg itt:
hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti
Politika
A vállalkozók rengeteg pénzzel támogatják a színházat is.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.02. 21:54:52

Összefogás kérdése az egész:
Szatmárnémetiben az országosan is a legjelentősebbnek számító négy parlamenti párt jelenti a város legjelentősebb politikai tényezőit. Az országostól azonban eltérő ezek helyi jelentősége. Akárcsak a megye egészében, a városban is az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség - románul: UDMR) a legjelentősebb politikai erő. Ők adják a város polgármesterén kívül az egyik alpolgármestert is, megyei szinten pedig a tanácselnököt. Szatmárnémeti városi (helyi) tanácsában relatív többséggel rendelkeznek (míg a megyei tanácsban abszolút többséget értek el).

gyaloghartur 2010.01.02. 22:08:23

@Non est volentis:
Írma Dyarlim Erick
Az kéne, egy szép kis feed-back,
pannon, s székely húrt feszítnek-
Ez VONA jó,
ÚjUnió:
de a táposok nem fittek!

Zetek 2010.01.03. 12:53:27

@gyaloghartur: Artúrka! A közös libaőrzés kimaradt, úgyhogy csak a családon belül öcsizzél. A városok etnikai arányai pedig három ok miatt változtak, a tudatos betelepítések, az erőszakos iparosítással együtt járó városiasodás, valamint a vegyes házasság nevű lóbetegség miatt. Szánalmas a Tisza emlegetése is. (Miért olyan jó nyafogni, a románokat éltetni? ) Vissza jönnek a Nyugat-Európába kitántorogtak? Ugyan már!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.03. 13:18:10

@Zetek: "A városok etnikai arányai pedig három ok miatt változtak, a tudatos betelepítések, az erőszakos iparosítással együtt járó városiasodás, valamint a vegyes házasság nevű lóbetegség miatt. Szánalmas a Tisza emlegetése is. (Miért olyan jó nyafogni, a románokat éltetni? ) Vissza jönnek a Nyugat-Európába kitántorogtak? Ugyan már!"
Ez ennyire tisztán látszik onnan a fotelből? OMG, beiratkoznék hozzád egy intenzív-erdély-tanfolyamra, mennyi Juró? (Komolyan érdekel!)

gyaloghartur 2010.01.03. 13:40:32

@Zetek: Persze, hogy az iparosítás, meg betelepítés, de ahhoz kellett a darabszám is, mit futószalagon szállított az ország méhe:pld. Moldva.
Etnikai fordulat pedig volt, van lesz: volt Erdélyben valamikor a XVIIIik században, a szemünk előtt Koszovóban (na jó, száz éve...), s nemsokára a gringók is kisebbség lesznek Estados Unidosban.
Senki sem jósolhatja meg, mi lesz 100 év múlva, ha a román emigráció (mely sajnos magyar is!) tartós marad, ehhez jön egy kis klímamenekülthullám...
Jó lenne kevésbé defetistán nekifutni a jövendőnek, de ahhoz talán az a 40%nyi "engemnembasznakát" mentalitásúnak is el kellene menni szavazni, ne csak a "bölcs öregekre" bízni a maszop örökös visszaszavazását.

gyaloghartur 2010.01.03. 13:57:32

@Zetek: Há persze, hogy nem őríztük te, sze együtt loptuk. Igaz nem olyan tételben, mint Bajnai, csak úgy saját használatra. Ott sütögettük az erdőszélen, míg az erdész el nem választott tőle. De otthagyta a finnyása, mett a tolltokok mind benne marattak a bőribe. A vót a jó, a bőrbeliba...Akkó még Retek vótá, me még a hóttágba se menté vóna rákászni,úgy utáltad a vizet. Mitő letté mán "Zetek"? S honnét ezek a rosszista néZetek?!

Diocles 2010.01.03. 14:07:53

Kedves tempetőfi!

Szerintem ott lett elrontva a dolog, amikor a Magyar Polgári Párt elnöke nem Tőkés, hanem Szász lett.

Holott nyilvánvaló, hogy Tőkéssel messze komolyabb alternatíva lehetett volna, sőt, együttműködve az RMDSZ-szel meghatározó szerepe lehetett volna.
Ezt Szász elkúrta, neki csak a saját biznisze a fontos. Tehát bármennyire is jogos az RMDSZ-kritika, önmagában Szászra aligha lehet építeni, mert az a csöbörből a vödörbe esés.

Tőkést kell hát helyzetbe hozni! És erre volna is alkalom, ha Mo-n kormányváltás lesz. Mert az RMDSZ-ben nem bíznak meg Orbánék szvsz, és teljes joggal, Szász Jenci használhatatlan, amolyan erdélyi Piszkos Fred, a nagy nyilvánosság előtti dörgölődzése több kárt okoz, mint hasznot.

Te látsz-e lehetőséget, hogy Tőkés körül kialakuljon egy új formáció?

gyaloghartur 2010.01.03. 18:22:47

A Jópásztor és a Nyájbontó Farkas

"Elegáns ő és
költő ráadásul,
nem szálfa-magos, de
amúgy jó MARKOS gyerek,"
_______________(Jeszenyin)
a töktar fejével
nyírt bajsz-szakállával
jó Lenin apánként
sorsunkon töpreng.

Hiába: nem béget
egy-szólamban nyája,
mindig mást akarnak
ürük és kosok,
pedig hát már nagyon
kerülgetik nyáját
távirányítású
zsoldos farkasok.

Mi jó pásztorunknak
küldi a nyakára
az apafarkasát
álnok Bukarest-
Másrészt a testvéri
anyaországából,
ordasát elküldni
nem rest Budapest!

Szerencséje csak az
van sok jó bojtára
aki felvigyázzon-
itten "pakulár"-
aki megállítja,
oldalba hajítja
a hitvány csikaszát,
már a kapunál!

Első pakulárja
Isten ostorának
amaz Attilának
nevét viseli-
bár rossznyelvek szerint
a Csaba földjének.
büszke fenyveseit
kifűrészeli...

Másod pakulárja
már szegényebb legény,
költő, mint gazdája
és a tarisznyába,
min kender a zsinór
kotorászhat Hunor,
nincsen szalonnája,
csak fagyos hagymája.

Várja míg "milorák",
"berbécsek" és "kosdák"
megokosodnának,
s a fejük benő.
De ezt megzavarja
Basescu farkasa
és Orbán ordasa
maga Szász Jenő!

Egy a falka vezér:
fejében nőtt székely,
mint Hunor hagymája,
"Csomafala" sarja-
Azon mesterkedik,
egységünket már most,
azt a tulipántost
végképp megzavarja!

Hej, de megszámlálták
napját a gonosznak:
rászólt Tőkés, s Sógor
(nem tatabányai!),
hogy ő "Kotrócsény"ben
koccint tengerésszel
magyarok vesztére:
Nem tűnt fel jó fényben!

Így jár ki azt hiszi
okosabb a nyájnál
bégető birkánál,
mivel, hogy fejbe' nőtt:
mint Hunor hagymáját,
a történelemnek
csíkos iszákjába
"hanyítjuk" Szász Jenőt!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.03. 19:00:38

@tempetőfi: Érdeklődtem, konkrét volumenről nem kaptam információt, de azt megtudtam hogy konkrétan a színházat nagyjából felváltva vagy a városi önkormányzat vagy a megyei tanács tartja fent.
Bevételeik vannak még a jegy- és bérleteladásból, pályázatokból illetve a szponzoroktól, de konkrétan a szponzoroktól kapott volumenről nincs infóm.
Azt azért hozzátenném, hogy nem a színház az egyedüli kultúrközpont a városban, van egy filharmónia is. Évente megrendezett városnapja, Partiumi Magyar Napok, Gyermeknap, Partiumi mesterségek utcája, stb.
A nagy támogatók magyar cégek.

tempetőfi 2010.01.03. 20:19:52

@Diocles: Szász Jenővel inkább nem foglalkoznék jelen pillanatban, január elején mondja ki a bíróság Bukarestben, hogy a gyergyószentmiklósi országos tanácsukon jogosan vagy törvényeket szegve választatta vissza magát: berezelt, és a küldötteken kívül a meghívottaknak, büfésnéniknek, mindenkinek szavazati jogot adott a szélesedő demokrácia nevében. A pártok működését szabályozó törvény szerint ez törvénytelen, a bíróság viszont okozhat meglepit, nem véletlenül koccintott december 1-én Cotroceniben. Ő is szépen odatartotta a seggét Băsescunak, no. Szóval, várjuk ki a döntést, oszt' annak függvényében lehet róla beszélni.
Tőkés László ellenben többször is nyilatkozta, hogy ő nem pártpolitikus. Most éppen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kiemelése folyik a virtualitásból, Toró T. Tibor rántana össze egy "civil-politikai mozgalmat" a Püspök úr mögé - ugyanis egy harmadik pártot gründolni egyrészt talán nem lenne fogadókészség (az egységretorikát jól beleszocializálták az emberek fejibe), másrészt az RMDSZ hathatós segédletével talán KKEurópa legdiszkriminatívabb párttörvényét hozták össze Romániában (regionális pártoknak eleve esélyt se adnak). Ettől még vért izzadva össze lehetne rakni egy "Tőkés-pártot", hétmérföldes gumicsizma kell csak hozzá, viszont kérdés, hogy a pártpolitikák halmozása eredményezhetne-e nemzetpolitikai váltást (olyasminek tűnik számomra, mint a jogszaporítás liberális gyakorlata).
Bár lehet, hogy igazad van, és ebből értene az RMDSZ. Tudja a rosseb.

2012-ig mindenesetre az RMDSZ van a parlamentben, az MPP-sek Székelyföldön kavarhatnak, ha épp nem egymással és az RMDSZ-szel vannak elfoglalva, országos szinten viszont egyhamar labdába nem fognak rúgni (az eredetileg összesen százezres szavazóbázist véleményem szerint minimum harmadolták eleddig, és ha Jenő továbbra is Tőkésben látja a legnagyobb ellenfelet, illetve az RMDSZ protest-szavazók már nem látnak alternatívát az MPP-ben, nemigen látom, milyen ajánlattal lehetne turbózni a támogatottságukon).
Ebbe a hatalmi résbe/űrbe be lehet férkőzni, szóval nem egy halott ötlet - de ezt elsősorban Tőkés László dönti el, megelőlegezni az ő döntését pedig én nem tudom.

greybull 2010.01.07. 10:59:11

Az a röhej, hogy a romániai magyarság lélekszámában jó néhány ajrópaji junijós ország lélekszámát simán mghaladja (Litvánia, Lettország, Észtország, Szlovénia, no most Liktensteint, Andorrát, San Marinot, meg a Vatikánt már meg sem említem...). Ehhez képest azon szarakodunk, hogy egy ilyen lélekszámú népet sui generis megillető nemzeti jogok most megilletik őket, vagy sem?! Elmegy a büdos p...ba az ajrópajijunijjó (is) az EBBEssz (is), a Nattó (is), meg mindenki: hát még szép hogy megilleti a most romániának nevezett koszlott büdös oláhia összes magyarját, nemhogy az autonómia, de az önálló államalapítás (igen, jól olvassátok!!!), mint a huzat!!!!! A trianoni, meg a párizsi békék alapja vegytisztán a nemzetiségi elv volt, ha úgy tetszik tömény rasszista elv! Hát ezt mindenki alkalmazhatta, csak a magyar nem az Isten lova b....a meg ezt a sok mocsok - nyugati, meg körenyező országbeli sovén, irredenta, fasiszta - politikust!!! Tanuljátok meg: a nemzetközi politikában, meg a nemzetközi jognak nevezett hablatyban mindig - mindig!!! - 100-szor annyit kell követelni, mint amit valóban elérsz, különben a valódi céljaid 10-edét sem fogom megszerezni!!!!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.07. 11:50:20

"Tanuljátok meg: a nemzetközi politikában, meg a nemzetközi jognak nevezett hablatyban mindig - mindig!!! - 100-szor annyit kell követelni, mint amit valóban elérsz, különben a valódi céljaid 10-edét sem fogom megszerezni!!!!"
Hát igen... Ez igaz, nagyon igaz.

"önálló államalapítás"
Komoly.
Kicsit utópisztikus, de azt elmondhatom, hogy az erdélyi románok normálisabbik része (akiket ismerek) simán benne lenne egy önálló Erdély-ország megalapításában. Ha egy tökösebb politikus felvállalná az ügyet érdekes eredmények születnének. Ki ismeri Sabin GHERMAN több mint 10 éve született írását?
Csatlakoztassuk már le azt a sok kib.szott vagont a mozdonyról!

greybull 2010.01.07. 13:15:33

@Talon Karrde: kedves hon-, és néptársam! szívemből szólsz, egyetértek: nemcsak az erdélyi magyaroknak de az ott élő erdélyi románoknak (meg persze az összes többi nemzetiségnek is) az önálló, nem annyira Belgium, mint inkább Svájc-szerű állam lenne a legjobb. Azaz függetlenség nemcsak Bukaresttől, de bizony függetlenség: Budapesttől is!! Sőt az utóbbit kellett volna előre tennem - a magyar politika annyira kretén és tuyimutyi, de ugyanakkor sunyi is, hogy - megkockáztatom a kiközösítést is - lehet, hogy még a Tiszántúl is jobban járna, ha egy önálló Erdélyhez tartozhatna (jó ez most túlzás - nak látszik, hajh, de ha így mennek tovább Hunniában az IMF megszorítások, bizisten még megeshet, hogy a Tiszántúl leválik (a Duna-Tisza közével és az Északi hegységekkel együtt Magyarországról, aztán a Dunántúl is kimondja a függetlenségét, és szövetségre lép az előző államalakulattal oszt marad Magyarországnak: Pest, mert persze a budai oldal is gyorsan csatlakozik az új Párthus-Szkíta Állam-hoz!!! hihihi, hahaha, hehehe!!!) Föderalizáció, föderalizáció, föderalizáció - belső-Magyrországon is!!

greybull 2010.01.07. 13:20:21

@Talon Karrde: tetszik a jeled, az Debrecen címere, ha nem tévedek. Én ott születtem és érettségiig ott is éltem, minden nap a suliból a Nagytemplom háta megett mentünk el, a gályarabok emlékművénél. Tudod, hogy Reuyter admirálisnak (az a holland tengerész, aki a magyar kálvinista gályarabokat kiszabadította) a leszármazottja ugyanilyen névvel ma is admirálisa a mai holland haditengerészetnél? (lehet, hogy a nevét rosszul írtam, ezúton is elnézést kérek tőle). Jó erőt és egészéget kívánok Neked kedves magyar testvérem!!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.07. 22:26:46

@greybull:"az Debrecen címere, ha nem tévedek"
Hasonlít, de nem az, inkább vastagnyakú kálvinistákhoz kötném.

tempetőfi 2010.01.19. 14:03:01

No, aktuál: itt egy interjú a romániai Kisebbségkutató Intézet magyar vezetőjével, eddig jutottunk a nyelvi jogok terén: itthon.transindex.ro/?cikk=10783